1883. évi VI. törvénycikk indokolása

a fellebbvitel korlátozásáról a kir. járásbiróságok hatósági körébe utalt büntető ügyekben * 

Általános indokolás

A magyar büntető törvények életbeléptetéséről rendelkező 1880. évi XXXVI. törvénycikk 44. §-a a királyi járásbiróságok hatáskörébe utalt vétségek eseteiben az eljárásra nézve a kihágási ügyekben eddig követett szabályokat jelölvén ki továbbra is irányadókul, ezek szerint pedig a gyakorlat a felebbvitelnek korlátokat nem szabván; ugyszintén e törvény 43. §-a a királyi járásbiróságok hatásköréhez tartozó kihágási ügyekben a másodbiróság itélete ellen az ezen §-ban megjelölt esetekben a felebbvitelnek helyt adván - mind a vétségi, mind a kihágási ügyek felebbvitel esetében, a királyi Curia mint harmadbiróságnak felülvizsgálat tárgyát képezik.

Kétségtelen, hogy a harmadbirósági felülvizsgálat tárgyát képező bűnügyek száma évről évre folytonos növekedésben van.

Ugyanis bűnügyekben, a legfőbb itélőszéknél 1881. évi junius hó végéig ................... 5478, mig a királyi Curiánál 1882. évi junius hó végeig már ..................................................... 8718 ügyszámot mutat a bejövetel, tehát a folyó 1882. évben a beadványok száma ........... 3240-nel

több, mint az előző 1881. évben.

Az ügyforgalom már ez év első felében ily jelentékeny számmal szaporodván, - annak szükségszerű következménye a hátralékok növekedése is, s előre látható, hogy az év végével a királyi Curiánál a bűnügyek nagymérvű szaporodásával fogunk szemben állani.

Szükségtelen jelezni azon hátrányokat, melyek az igazságszolgáltatás gyakorlatára háramolnak az ügyhátralékok ijjesztő mérvben való növekedése folytán, s azzal szemben, hogy nem is áll fenn annak reménysége sem, hogy a legmegfeszitettebb tevékenység mellett is a jelenlegi viszonyok között az elintézett bűnügyek száma kellő arányba lenne hozható az érkező bünügyek számával.

Miután pedig az ország jelenlegi pénzügyi helyzeténél fogva a királyi Curia birói létszáma az ügyforgalomnak megfelelően nem szaporitható, de másrészt tekintve, hogy kedvezőbb pénzügyi helyzetben levő államokban is a kisebb jelentőségű ügyek birói elintézése sem láttatik el mindazon garantiákkal, melyek nagyobb fontosságú ügyek elintézésére nyujtatnak: egyedül a jogorvoslatok korlátozása szolgáltathatja azon módot, mely által a bűnvádi ügyeknek a királyi Curiához oly nagy számban való feljutása meggátolható.

Czélszerű volna ugyan a királyi járásbiróságok hatáskörébe tartozó bűnügyeknek a másodfokban való elintézését egyes kijelölt első folyamodású törvényszékekre bizni, - de miután a felebbviteli rendszernek és ezzel járó birósági szervezetnek ily kiterjedésű megváltoztatása novelláris úton nem eszközölhető, s ily változtatás a bűnvádi eljárás teljes megállapitásánál vehető csak figyelembe, jelen törvényjavaslat egyedül a fenn álló birósági szervezet határai között létesithető kisegitő módozatok megállapitására s oly intézkedések megtételére szoritkozik, a melyek által a nélkül, hogy az igazságszolgáltatás egysége s a magánosoknak a perorvoslatok használhatása által biztositott egyéni érdekük sérelmet szenvedhetne, a legfelsőbb biróság felmentetnék azon bűnügyek felülvizsgálatától, a melyeknek elbirálására két biróság itélete elegendő biztositéknak látszik.

Nem volt különben ismeretlen a fennállott régi magyar joggyakorlatban sem a felebbviteli jognak bűnügyekben való korlátozása, a mennyiben nem nemeseknek büntető pereikben a felebbviteli jog s ez is megszoritással, csak az 1791. évi XLIII. törvénycikk, illetőleg 1836. évi XVII. törvénycikk által adatott meg. Sőt a törvényhozás az újabb időben is, midőn az akkoron még polgári eljárás alá tartozó becsületsértési ügyeket az 1877. évi XXII. törvénycikk által a kisebb polgári peres ügyekben való eljárásra utalta, az érdemben való felebbezést az ily természetű ügyeknél teljesen kizárta.

Ezen törvényjavaslat által a királyi járásbiróságok hatásköréhez tartozó bűnügyekben a másodbiróság itélete elleni felebbviteli jog megszoritása részint a felebbvitelnek a másodbiróság itélete ellen való teljes kizárása, részint pedig a felebbezésnek egyedül az életbeléptetési törvény 43. §-ában kijelölt korlátok közötti használhatása által czéloztatik.

A felebbvitelnek a harmadbirósághoz való teljes kizárásánál két kiindulási szempont szolgált irányadóul e törvényjavaslatban. Az egyik, hogy a felebbvitel csak azon eseteknél szoritható meg teljesen, mely esetekre maga a törvény is aránylag csekély büntetést szab, s a melyeknél a cselekményre mért büntetési nem annak elkövetőjére becstelenitő hatást nem gyakorol.

Ezek közé tartozik a vétségek közül a B. T. K. 261. §-ában jelölt s kizárólag pénzbüntetéssel sujtott becsületsértés vétsége.

A másik szempontnál már nem a büntetés csekélysége, hanem a ténykérdésnek könnyebb elbirálása vétetett kiindulási alapul.

Vannak büntetendő cselekmények, a melyeknél az objectiv momentumok kiválólag előtérbe helyezkednek, s a melyeknél a tényállás constatálása a törvény intézkedései folytán már magában foglalja a cselekmény jogellenességének elbirálását. Ezen bűnügyek természete is olyannyira egyszerű, hogy azoknak két biróság által lett elintézésében elegendő megnyugvás található, s ez irányban a tévedés lehetősége is majdnem kizártnak vehető. Ennek figyelembe vételével a B. T. K. 301. §-a szerint minősülő könnyű testi sértés vétsége eseteiben is megszorittatnék teljesen a felebbviteli jog a másodbiróság itélete ellen. Ezen vétségnél e megszoritó rendelkezés indokoltatik még az által is, hogy a testi épség elleni cselekmények elbirálásánál, a biró a törvény korlátain belől tágabb körben mozoghat, a mennyiben e cselekmények magukban foglalják a súlyos és a könnyű testi sértés eseteit és némileg a verekedés kihágásával is érintkeznek s nem lévén feltehető, hogy a már két biróság által könnyű testi sértés vétsége miatt elitélt egyén legalább verekedést nem követett volna el, s hogy ennélfogva a törvény őt egyátalán sújtani nem akarta volna, a felebbviteli jognak ily eseteknél való kizárása nem a bűntetlenség rovására, hanem legfeljebb a büntetendő cselekmény minősitésére, illetőleg a büntetés kiszabásának mértékére bir jelentőséggel.

A vétségek többi esetei részint súlyosabb büntetés alá esnek, részint pedig elbirálásuknál már nem annyira a ténykérdés, hanem a jogkérdés az irányadó, s ennélfogva azokra a felebbvitelnek ezen teljes korlátozása a másodbiróság itélete ellen, kiterjeszthetőnek nem javasoltathatik, annál kevésbbé, miután azon két vétség iránti bűnügyek szaporitják leginkább az ügyforgalmat, s ezek elintézésének a harmadbiróságtól való elvonása által a bejövő ügyek száma, a jelenlegi birói létszám mellett is, az elintézhető ügyek számával kellő arányba hozható lesz.

A kizárólag pénzbüntetéssel sújtott becsületsértés és a könnyű testi sértés vétségének esetein kivül, melyekben tehát sem a tény-, sem a jogkérdésben a másodbiróság itélete ellen felebbezésnek helye nem lenne, valamennyi a kir. járásbiróságok hatáskörébe tartozó vétségi esetekre kiterjesztetni javasoltatik a m. büntető törvénykönyvek életbeléptetéséről szóló 1880. évi XXXVII. törvénycikk 43. §-ának rendelkezése, és pedig ennek 2-ik pontjára a lényegnek megfelelő szövegmódositás mellett.

Tekintettel azon jogkörre, mely ezen törvény 43. §-ának intézkedése által a felebbezhetés használhatására nézve adva van, s mely által mind a vád képviselője a büntetendő cselekmény enyhébb minősitése esetében, mind pedig vádlott büntetlenségére nézve az anyagi büntető törvény nem helyes alkalmazása miatt jogorvoslatától elzárva nincsen, s e szerint elegendő biztositék nyujtatik a felebbviteli jognak törvényszerinti igénybevételére, a felebbviteli jognak valamennyi vétségi esetekben való ily mérvű megszoritása a jogérzület megsértését nem vonhatja maga után. Viszont pedig azt eredményezi, miszerint a harmadbiróság a helyesen minősitett kir. itélőtáblai itélet ellen, a majdnem minden esetben nem annyira a minősités, mint a büntetés tartamának leszállitása czéljából, igen gyakran pedig egyedül a büntetés végrehajtásának elhalasztása indokából beadott felebbezések folytán a vétségi ügyek nagy számának érdemi felülvizsgálatától fel lesz mentve, s ez ügyeket is elbirálni csakis az életbeléptetési törvény 43. §-a valamelyik pontján alapuló felebbezés eseteiben lesz hivatva.

A kir. járásbiróságok hatáskörébe utalt kihágási ügyekben a felebbvitel használhatása a fentemlitett törvény 43. §-ának rendelkezései által eddig is korlátolva lévén, ezen ügyek jelenleg csakis a jogkérdésben képezhetik a harmadbiróság felülvizsgálata tárgyát. De miután ugyanazon elvek, melyek indokolják a kizárólag pénzbüntetéssel sújtott becsületsértés és a könnyű testi sértés vétsége eseteiben a felebbvitelnek a másodbiróság itéletétől való teljes kizárását, fenforognak a kihágások közül is több esetnél s miután, jóllehet, hogy a törvény értelmében kihágási ügyek egyedül a megjelölt esetekben használt felebbezés folytán képezhetik a kir. Curia elbirálásának tárgyát, mindazonáltal azok a felebbezhetőség kérdésében minden esetben megvizsgálás alá esvén, a kir. Curia birói karának tevékenységét e mellék-kérdésben is nagy mérvben igénybe veszik; ennélfogva teljesen indokoltnak vehető, hogy a kir. járásbiróságok hatáskörébe utalt kihágási esetek közül - eltekintve a fontosabb elbirálás alá eső és sokszor politikai természettel biró állam elleni kihágásoktól - kiválasztatták azon esetek, a melyek könnyebb elbirálás alá esvén, egyedül a ténykérdés megállapitását tételezik fel, s a melyeknél e szerint már két alsó biróság itélete folytán a tévedés lehetősége is majdnem kizártnak tekinthető, és az ezek iránti ügyekben a másodbiróság itélete ellen a felebbvitel teljes korlátozása szintén javaslatba hozatik.

Egyszerű voltuknál fogva tehát a kihágási törvény 36, 39, 40, 52, 59, 79, 111, 114. §-aiban meghatározott esetek vonattak be ezen törvényjavaslat 2-ik §-ának intézkedése alá.

Végül pedig e törvényjavaslat 3, 4, 5 és 6. §-aiban érvényt akar szerezni a 2-ik § alá eső esetekben a másodfokú biróság itélete elleni felebbvitelt megtiltó rendelkezésének.

Midőn e törvényjavaslat a 2-ik § alá eső esetekben a beadott felebbezést az első biróság által hivatalból visszautasittatni rendeli s a törvény ellenére felebbezőt pénzbüntetéssel, ennek behajthatlansága esetében az ezt helyettesitő fogházzal vagy elzárással imperative sújtja, elejét kivánja venni annak, hogy bárki is e 2-ik §-ban világosan felemlitett kivételes esetekben bármily czélból vagy indokból felebbezéssel szabadon élhessen, s hogy ezen kivételeket képező esetekben az ügyek a beadott felebbezések folytán már első sorban még a felebbezhetőség kérdésében se juthassanak fel a kir. Curiához.

A pénzbüntetés összege mint maximum 100 forintban állapittatik meg, s ennélfogva tág tér engedtetik, hogy a főbüntetés nagyságához s az egyéb viszonyok- és körülményekhez képest, azaz egyes esetekben a kellő mérvben kiszabható legyen. A pénzbüntetés behajthatlansága esetében az eljárás és határozathozatal tárgyát képező cselekményre mért büntetési nemre való tekintettel fogházra, illetve elzárásra változtatandó át. Ezen intézkedés a pénzbüntetés behajthatlansága esetében a kellő, sanctióról gondoskodik.


  Vissza az oldal tetejére