1883. évi XXXI. törvénycikk indokolása

a részletügyletről * 

Értékpapiroknak, különösen sorsjegyeknek és állampapiroknak eladása részletek fizetése mellett újabb időben rendszeres iparszerű üzletté fejlődött; de ezen fejlődésében egyuttal számos visszaélésekre is vezetett. Ezen visszaélések nálunk annál nagyobbak lettek, mióta a szomszéd Ausztriában az állami és másféle sorsjegyeknek, vagy az azokra való nyereség kilátásának részletfizetés mellett való eladása törvény által (1878. junius hó 30-án) kellő korlátok közé szorittatott. A visszaélések s általában a módozat, a melylyel ez az üzlet az országban folytattatott, a közvélemény részéről határozottan meg lett támadva. A sajtó, a szakirodalom, a jogászgyülés tüzetesen foglalkoztak ezen ügygyel és annak törvényes rendezését kivánták.

Ezen óhajoknak kiván megfelelni az ezuttal előterjesztett törvényjavaslat, melynek bővebb indokolásául szolgáljanak a következők:

A közforgalom tárgyát képező értékpapiroknak részletek fizetése mellett való eladása főkép a közvetlenül lefolyt két-három év alatt oly számos és valóban megbotránkoztató visszaélésekre adott alkalmat, hogy az eféle üzleteknek egyszerű eltiltása első pillanatra talán indokoltnak tűnik fel. Ha mindazonáltal figyelembe veszszük azt, hogy ezen üzlet - visszaéléseitől felszabaditva - közgazdasági szempontból, főkép viszonyaink közt, eléggé fontos, miután egyrészt az értékpapiroknak, nevezetesen az állampapiroknak a köznép körében való terjesztését előmozditja és másrészt az apránkint befizetendő részletek pontos teljesitése folytán mintegy takarékosságra és pontosságra kényszeriti a vevőt s igy mint kényszertakaréktár hat: az emlitett üzletnek továbbra való megengedése czélszerűnek látszik és pedig annyival is inkább, mert kellő korlátok és az üzleteknek alkalmas ellenőrzése mellett nem lehetetlen mindazon visszásságokat elháritani, a melyek ellen eddig oly hangos és joggal súlyos panaszok emelkedtek.

Ezen szempontokból kiindulva, szabályoztatik a jelen törvényjavaslatban a részletügylet.

Mindenekelőtt szükséges tisztában lenni az iránt, hogy a szóban álló üzlet folytatására követelhető-e és milyen subjectiv qualificátió.

Az az eszme, hogy ez az üzlet külön hatósági engedélyhez köttessék, nem látszik czélszerűnek; miután az engedély föltételei előre törvényileg alig határozhatók meg, másrészt pedig az illető hatóságnak önkényére bizni az esetről esetre adandó engedélyek feltételeit, nemcsak a mai kor igényeinek s általában közigazgatási és jogi viszonyainkkal ellenkező, de különben is az engedélyt adó hatóság eljárása által oly erkölcsi felelősséget vállal az üzlet ildomos folytatása tekintetében, a melynek a gyakorlatban alig tudna megfelelni s igy sok esetben épen az engedélyezés oly visszásságokra vezethetne, a melyeket elkerülni kell.

Egy további módozat, az üzlet vezetőinek soliditását mindjárt az üzlet megkezdésekor megállapitni abban állhatna, hogy ezen emberektől megfelelő biztositék letétele követeltessék. Tüzetesebb megfontolás után mindazáltal ez a módozat is mellőzendőnek tünik fel. Igaz ugyan, hogy nagy biztositék letétele legalább arra nézve nyujt némi alapot, hogy vagyonos emberek kezébe kerül az üzlet és hogy esetleges visszaélésekkel szemben van alap, a melyből a netán megkárosultak kellő vagy legalább aránylagos kárpótlást kaphatnak. De nem tekintve azt, hogy a folytonosan változó üzlettel szemben az állandó nagyságú biztositék nem igen nyujthat megfelelő védelmet és hogy egy, az üzlet phásisai szerint változó (mozgó) biztositék már a kellő nagyságának időszakonkint (hetenkint, sőt naponkint) leendő megállapitása és az ezzel összefüggő, majdnem a lehetetlenséggel határos ellenőrző számvitel következtében gyakorlatilag alig képzelhető; mindenki előtt ismeretes, hogy nagyobb biztositékok letétele magában véve nem elég arra, hogy a kevésbé solid elemek az üzlettől távoltartassanak; sőt igen valószinű, hogy épen azon czégek, a melyek leginkább állnak jelenleg abban a hirben, hogy ezzel az üzlettel eddig a közönség tudatlanságát és járatlanságát nagyon is javukra használták ki, minden akadály nélkül le fogják tenni a bármely nagyságú biztositékot, holott ellenkezőleg a kevésbé tehetős, de tisztességes üzletek talán a biztositék által némileg vissza lesznek szoritva üzletükben s igy biztositék követelés által az üzletnek egészséges alapon való fejlesztése inkább megnehezittetnék.

Mindezeknél fogva az üzlet szilárd alapokra fektetését inkább az üzleteknek kellő szabályzásában és helyes ellenőrzésében, mint alanyi minősitésekben keresendő és csakis az követelhető, hogy az ily ügyletekkel iparszerűen foglalkozók - minthogy azok különben is mindenesetre kereskedőknek tekintendők - törvényszékileg bejegyzett czéggel birjanak, és hogy azon szándékukat, hogy részletüzlettel kivánnak foglalkozni, az üzlet megkezdése előtt az illetékes iparhatóságnál bejelenteni tartoznak. Igaz ugyan, hogy a fennálló ipartörvény értelmében minden üzlet megkezdése az iparhatóságnál bejelentendő; miután azonban részletüzletet más bankár- vagy ugynevezett váltóüzlette kapcsolatban is szoktak folytatni, és ily esetekben a bankári vagy váltóüzletnek bejelentése által az ipartörvény követelményeinek teljesen elég van téve, ki kellett mondani a részletüzlet külön bejelentését, különben az ellenőrzésre hivatott iparhatóság nem juthatna biztos tudomására annak, hol és ki foglalkozik a szóban álló üzletekkel.

Szabályozva levén így az üzlet megkezdésének módozata, azon fontos kérdés merül fel, vajjon külföldi s kivált osztrák czégek folytathatják-e, s mily feltételek alatt az üzletet Magyarországon. E kérdés annyival fontosabbnak tünik fel, minél szigorúbb intézkedések léptetnek életbe ezen üzletnél; mert ez esetben a hazai czégek, a kiket a törvény egész szigorával sujtani lehet, a kiket tehát a törvény által meghatározott föltételek szerint esetleg nemcsak pénzbüntetéssel, hanem elzárással is lehet fenyiteni, a külföldiek versenyével állnának szemben, s ez utóbbiak az üzletet esetleg továbbra is az eddig szokásos, avagy még ezeknél is veszélyesebb visszaélésekkel folytathatnák. Ez okból az az eszme merült föl, hogy hasonlóan, a külföldi részvénytársulatok bebocsátásáról szóló törvényes intézkedéseinkhez, mondatnék ki az, hogy külföldi czégek ezt az üzletet csak akkor folytathatják itt, ha nálunk képviselőt rendelnek, a kinek cselekvényeiért nemcsak felelősek, hanem a ki a törvény által kiszabott büntetések alá is vonható legyen. Kétséget nem szenved, hogy az efféle intézkedés a külföldiek illető üzletének soliditása tekintetében nagy biztositékul szolgálhatna; meggondolva mindazáltal azt, hogy a fenálló nemzetközi szerződések, még pedig az Ausztriával kötött vám- és kereskedelmi szövetség ép ugy, mint más országokkal kötött kereskedelmi egyezmények, kikötik azt, hogy a külföldiek Magyarországon bármiféle ipart és kereskedést ugyanazon feltételek alatt üzhetnek, mint a melyek a belföldiektől az illető üzlet folytatásánál követeltetnek, ily kikötésekkel szemben talán nem volna egészen indokolható, hogy a szóban álló megszoritás alkalmazásba vétessék. Mert az emlitett egyezmények szellemében - akkor, a midőn a hazai czégtől nem követeljük a külön képviselő kijelölését, a mint azt észszerűen talán nem is lehetne követelni, - az ugyanazon föltételek mellett működő külföldi czégeket sem lehet ily külön feltétel teljesitésére szoritani. Ily körülmények közt csakis azt kellett külön kifejezésre hozni, hogy a külföldi czégek, ha ily üzlet folytatására vállalkoznak, czégüket azon törvényszéknél tartozzanak bejegyeztetni, melynek területén fióktelepük van; és ebben az intézkedésben annál is inkább meg lehet nyugodni, minthogy a részletügylet módozatai oly ellenőrző és másféle szigorú szabályokhoz lesznek kötve, a melyeknek a külföldiekre való alkalmaztatása által a félt visszaélések mellőzhetők lesznek.

Miután a forgalom jelen fejlődése mellett és általában a jogi és közgazdasági viszonyok jelen állapotában, valamely üzlet solidságának biztositására törvény által alanyi követelményeket igen nehezen lehet megállapitani, illetőleg az esetleg megállapitottakat felette nehéz az életben szigorral keresztülvinni: a legnagyobb súly arra volt fektetendő, hogy mellőzve az alanyi követelményeket, inkább az üzlet tárgyi módozatai szabályoztassanak olykép, hogy azok az érdekelt vevők igényeinek és a méltányosság követelményeinek megfeleljenek és az eddig ismert visszaélések ellen kellő óvszert nyujtsanak. Ez okból a 2., 3., 5., 6. és 10. § tartalmaznak eléggé korlátozó intézkedéseket.

Különösen eltiltatott egy és ugyanazon ügyletnek oly complicált módon való öaszealkotása, a mely által a vevő tulajdonkép csak nehézkes utánszámitás, sőt az egyszerű emberek, a kik az értékpapirok természete iránt eléggé nincsenek tájékozva, az ügylet tulajdonképeni vagyoni oldalát megállapitani alig tudják; eltiltatott tehát többféle értékpapiroknak egy okiratba összefoglalása; és nehogy ez a tilalom akkép játszassék ki, hogy talán értékpapirok helyett más értékes tárgyak (esetleg ékszerek stb.) foglaltassanak az ügyletbe, s ekkép zavartassék meg a számitás egyszerűsége, eltiltatott az oly ügylet is, a melynél értékpapirok más tárgyakkal együtt adatnak el. Eltiltatott továbbá értékpapiroknak összeköttetése sorsjegyek nyereségkilátásával, vagy más jogügylettel, mint oly üzlet, a mely az eddigi tapasztalatok szerint leginkább alkalmas a közönség tájékozatlansága mellett hallatlan zsarolással határos szemfényvesztő szerződések megkötésére. Ily módon keletkeztek eddig ügyletek, a melyeknél pl. 100 frt értékű értékpapir részletekben 200 frtért adatott el, de a részletfizetések tartama alatt a vevő vagy 20 sorsjegy bizonyos részére (többnyire 1/20-dára) nyereménykilátást élvezett. Eltiltatik továbbá sorsjegyek nyereségkilátásának részfizetés mellett eladása, mert a mellett csakugyan semmiféle közgazdasági ok nem szól, hogy a játékszenvedély a részletfizetés előnye által még a köznép és a szegényebb sorsú egyéneknél mesterségesen fokoztassék. Tilos értékpapirok és sorsjegyeknek az eredeti kibocsátási, vagy a sorsolási tervezetben meghatározott részletektől eltérő módon való elárúsitása. Eddig ugyanis szokásos volt főkép azért, hogy a vevők minél nagyobb számú papiros tulajdonába jussanak, illetőleg, hogy minél nagyobb nyereményeket lehessen a hiszékeny közönségnek kilátásba helyezni - többféle sorsjegyeknek bizonyos hányadát, többnyire 1/20-át részletüzletben eladni, a minek a visszás következménye leginkább abban nyilvánul, hogy az efféle ügyleteket teljesités esetében tényleg lebonyolitni sem lehetne, miután ily hányad-papirok nem léteznek. Tiltva van a részletügyleteket váltóval biztosittatni. (3. §)

Kétoldalú szerződésnél ugyan az ellen nem lehet kifogást tenni, hogy mind a két fél érdekeit irásos módon is biztositani igyekezzék; és - ha a vevő jogainak biztositására a részletívet kapja, nem lehet ellenezni azt, hogy az eladó jogai a vevő részéről is alkalmas okmány által irásban biztosittassanak; de hogy ez az okmány váltó legyen, ez már nem szükséges. A váltó használatát el kellett tiltani nemcsak azért, mert részben a váltó üzleti természetével ellenkezik, hogy alkalmazásba vétessék ott, a hol egyszerűen valamely részletek fizetésének biztositása forog fenn; hanem kivált azért, mert oly emberek kényszerittetnek váltók elfogadására, kik helyzetüknél és foglalkozásuknál fogva nincsenek is abban a helyzetben, hogy a váltó-elfogadás jogi következményei iránt tisztában lehetnének s rendszerint nem is igen tudják, hogy a váltó-elfogadása által tulajdonkép mit cselekszenek.

Tiltatik a részlet-iveket szelvény-ivekkel ellátni; eddig ugyanis az ezen ügylettel foglalkozók rendesen azon voltak, hogy papirjaik kiállitása által mir is azt a vélelmet terjeszszék, mintha az általuk eladott papir valóságos érték-papir volna; ez okból nemcsak pazar fénynyel, nagyhangzású szavakkal és czifraságokkal nyomtatták e papirokat, hanem külön szelvény-ivekkel is látták el azokat, természetesen olyan kamatos szelvényekkel, a melyek inkább csak névszerinti kamatoknak feleltek meg. Nehogy ily visszásságok jövőre is fenmaradjanak, czélszerű volt ezt a szokást is megtiltani.

Végül eltiltatott értékpapirokat részfizetés mellett ügynökök által eladni (10. §). Az eddigi tapasztalatok szerint a visszaélések legnagyobb része az ügynökök ellenőrizhetlen eljárására vezethető vissza; ezek az ügynökök városról városra faluról falura utazva, házrol házra menve, nagyszerű igéretekkel és ámitásokkal igyekeztek újabb meg újabb részletügyletek megkötésére birni a közönséget nem törődve azzal, mikép fog az igy létrejött ügylet lebonyolittatni, miután náluk a főczél csak az volt hogy a rendesen náluk fizetett első részletet, a mely közönségesen a többi részleteknél nagyobb is szokott lenni, és az ügynök provisiója számára volt fentartva, megkapják s azután az ügyletet további folytatás végett czégükre hagyják. A czég ismét, nehogy az ügynökök által tett túlnagy igéretek következtében esetleg támadásoknak legyen kitéve, rendesen a részletiveken világosan kitüntette azt, hogy vele szemben csakis a részletiven foglaltak birnak kötelező erővel s ekkép igyekezett magát biztositani a tán különben szivesen látott ügynöki igéretekkel szemben.

Nem lehet tagadni, hogy az ügynöki intézmény újabb időben számos ügyleteknél divatozni kezd és az üzleti életben átalában előtérbe kezd nyomulni; az ügynökök ellen minden oldalról felmerülő panaszok folytán ezen intézmény szabályzását illetőleg is talán előbb utóbb szükséges lesz törvényhozásilag intézkedni, s igy részben fölmerülhetne tán az a nézet is, hogy egyelőre, mig ez az ügy végleg nem rendeztetik, egyátalában ne történjék kivételes intézkedés. Minthogy azonban épen a részletüzletnél oly visszaélések jelentkeztek, a melyeket eltörölni tán akkor se lehetne, ha különben az üzlet még oly szigorú szabályozása mellett az ügynökök iránt nem történnék semmiféle gondoskodás: szükséges volt ezt az intézményt tüzetes figyelem tárgyává tenni.

Lehetett volna az ügynökök működését kellő szabályozás által korlátolni. Ez esetben meg kellett volna talán határozni, hogy mily feltételek mellett, mily okmányok felmutatása esetén, mily hatósági ellenőrzés alatt lehet valaki ügynök; - meg kellett volna talán állapitani azt, hogy a tulajdonképeni ügylet megkötésére az ügynök nincs is fölhatalmazva; - meg kellett volna határozni azt is hogy mily viszonyban áll az ügynök illetőleg működése, az őt kiküldő czéggel szemben. De mindezen pontoknál nagy nehézség mutatkozott, főkép abban, hogy nem lehetett a czéget magát ügynökének cselekményeiért, illetőleg mulasztásaiért felelősségre vonni, és a nélkül az intézkedések meglehetősen hatálynélkülieknek, illetőleg az üzlet megbizható voltára nézve alárendelteknek bizonyultak volna.

Ily körülmények közt legczélszerübbnek látszott egyátalában megtiltani az ügynökök működését és ezt a részletüzlet veszélyeztetése nélkül annál is inkább lehetett tenni, minthogy az üzleteknek a vidéken való terjesztésére az állandó ügynökök, illetőleg megtelepedett czégek, kik mellesleg főüzletükben a részletüzletet is folytathatnák, eléggé alkalmasok és maga az ügylet nem tekinthető olyannak, a melyet okvetlenül, minden áron, még házról házra járó ügynökök által is terjeszteni kell.

A törvényjavaslat szabályozva az ügyletet, meghatározza azt, hogy mikép kell annak létre jönnie. E részben megállapitja a) a kiállitandó okmány kellékeit, b) a könyvelés módozatait és c) az ügylet biztositására szolgáló alapot, az eladott értékpapir őrzését.

Az ezen ügyletnél használandó okmány kellékei (5. §) a következők: az okirat homlokzatán feltünően „részlet-iv” szó alkalmazandó. Ezt azért volt szükséges megkivánni, mivel az eddig folytatott ügyleteknél ép az a körülmény, hogy mindenfélekép valódi értékpapir alakját kivánták feltüntetni s az ügylet lényege, a mennyire lehetett, elrejtőzve, lehető kis betükkel és félreeső helyen lett felemlitve, tévútra vezette a közönséget.

A többi kellékek, jelesül az okiratnak a czég aláirásával ellátása, az ügylet megkötésének ideje, az eladott értékpapir minősége, száma, névértéke, árfolyama, a vételár összege, a fizetési részletek fizetés ideje és helye, végül a törvény szó szerinti szövege, mind olyanok, a melyek által el lehet érni azt, hogy az ügylet a vevő előtt világosan és tisztán a maga valójában feltüntetve legyen.

Ezen emlitett kellékek közül különösen az árfolyamnak föltüntetése igényel tüzetesebb indokolást. Az árfolyam határozott kitétele főkép abból az okból igen czélszerű, mivel ez adja meg a vevőnek a tulajdonképi irányt az egész ügylet értékére néze. Nem lehet ugyan tagadni, hogy az árfolyamnak fölvétele minden egyes ügyletnél magára a részletüzletre bizonyos nehézséggel, vagy legalább is kényelmetlenséggel jár karöltve. Ezen követelmény folytán nem lehet például előre készletben tartani teljesen fölszerelt részletiveket s ez esetleg akkor, ha az ügyletek nem a czég székhelyén, nem a czég főnöke által, hanem a vidéken, ha mindjárt állandó ügynök segélyével köttetik, némi nehézséget okozhat. Tekintve mindazáltal arra, hogy a jelenleg a tőzsdei hirek a távirda és a lapok útján a legtávolabb vidékekre és a legnagyob gyorsasággal hatnak, s a midőn a postaügy helyes kezelése folytán a fővárosi czégek folytonos és sürű érintkezésben lehetnek még oly távol működő ügynökeikkel: - az árfolyam feltüntetésének követelése nem képezhet oly akadályt, a mely az ügylet létesitését bármi módon gátolná és pedig annyival kevésbbé, minthogy a törvény fogalmazása szerint az árfolyam pontos kitétele nem is oly feltétel, a melynek elmaradása, illetőleg hibás kitétele bontó hatályú volna; sőt az e részben a jóhiszem alapján netán elkövetett hibák vagy mulasztások a birói megfontolás alapján a dolog természete szerint valószinüleg a törvény által kikötött fenyiték mellőzését, esetleg gyönge mérvben alkalmazását fogják maguk után vonni.

Egy további kellék az, hogy a fizetési részletek, valamint az egyes részfizetések közötti időtartamok egyenlők legyenek. (2. §) Ezen intézkedés főleg a 7. §-ban az ügylet megtámadhatósága tekintetéből felvett határozat folytán vétetett fel; a mennyiben az által, hogyha az első részlet aránytalanul nagyobb, mint a többi (a mihez pedig az eddigi gyakorlat alapján nagyon is gyakoriak a példák), vagy pedig ha a részletek fizetése nem egyenlő időszakokban történnék: ugy az ügylet nyereménye aránytalanul az eladó javára emelkedik, s igy a nyereménymaximum megitélése esetről esetre változnék.

Az ügyletekről rendes könyvezés rendeltetik el (4. §) miután a részletügylet iparszerű üzése kereskedés és kereskedőknek már a kereskedelmi törvény értelmében rendes könyveket kell vezetniök, a szóban levő § azért vétetett fel, minthogy ezen ügyletekre nézve még külön intézkedések szükségesek és minthogy a rendes könyvezés elmulasztását még külön rendbüntetésekkel is kellett sújtani. A külön intézkedések abban állanak, hogy a könyvek az illetékes iparhatóság által hitelesittessenek, hogy a könyvek ugyanazokat a tételeket tartalmazzák, a melyek magán a kiállitott részletiven foglaltatnak, és hogy e könyvek a részletivek számara juxtakönyveket képezzenek. Mindezen követelmények az ügylet szabályszerű ellenőrzése czéljából szükségesek.

Legnagyobb jelentőséggel bir a törvényjavaslat azon intézkedése, a mely az eladót arra kötelezi, hogy azt az értékpapirt, a melyet részletekben eladott, az ügylet egész tartama alatt az iparhatóság területén tulajdonában és birtokában tartsa. (6. §) Ez az intézkedés a vevőre nézve azt a biztositékot nyujtja, hogy a részleteknek pontos befizetése után tényleg olyasmit szerez, a minek birtokában az eladó van, s a mit tehát a részletek teljes lefizetése után annak idejében akadályok nélkül átvehet. Ezen biztonság fokozása czéljából talán lehetne követelni azt, hogy a papirok közpénztárban vagy közhelyeken kellő őrizetben tartassanak. De e részben oly nehézségek merülnek fel, melyeket egyelőre elháritani nem lehet. A kir. adóhivataloknál a letéteményezés - tekintve azoknak mostani személyzetét és helyiségeiket - jelenleg kivihetetlen. Ugyanez áll a törvényhatóságokra vagy törvényszékekre nézve is. Pénzintézeteknél (nagyobb bankoknál) pedig ily letétel kezelése oly rendkivüli nehézségekkel járna, hogy a letéteményezésről már ezek miatt is le kelle mondani.

Egyátalában ki kell emelni azt, hogy ha pénzintézeteknél vagy bankoknál volna a letétel eszközlendő, ugy a letéteményezés, valamint a letétben levő értékek visszavétele iránt oly eljárást kellene alkalmazásba venni, a mely a vevő fél, illetőleg az ügyletet ellenőrző közhatóság számára kellő biztositékot nyujtana, hogy az illető értékek csakugyan a törvényjavaslat által kivánt módozatok szerint fedezik a megkötött ügyletet és az eladó (bankár) az illető letett papirt csak akkor kapja rendelkezése alá, a mikor ezt a törvényjavaslat is megengedi. Ez okból egy egész külön eljárást, még pedig mindenesetre a hatóság (talán a törvényszékek) beavatkozása mellett, kellene megállapitani, hogy nemcsak a felek érdekei biztositva legyenek, hanem maga a pénzintézet is a letétemény elfogadása, kezelése és kiadása által a reá háramló nehéz feladatnak teljes nyugalommal megfelelhessen. Ezenkivül fontolóra veendő az, hogy a kormány, illetőleg a hatóság nagy felelősséget vállalna magára az által, ha ily letéteményekre egyes bankokat kijelölne; s e felelőssége érdekében mindenesetre oly ellenőrző intézkedéseket kellene az illető bankokkal szemben is alkalmaznia, a melyekre esetleg a bankok alig, vagy csak kellő kárpótlás mellett volnának hajlandók. És mindezek mellett a letéteményezés még sem nyujthatna kellő biztositékot, miután az eladó bankár a letéti jegyeket adhatná zálogba vagy egészen elárusithatná s igy a vevő fél érdeke még sem lenne biztositva. Ez okból czélszerűbbnek látszott az a módozat, a mely a törvényjavaslatban fölvétetett s a hol a fél bármikor, esetleg a hatóság igénybe vétele mellett meggyőződhetik arról, hogy oly értékpapir megvételére fizet részleteket, a melyek tényleg az eladó tulajdonában és birtokában vannak. - Különösen kiemelendő az, hogy ezen § azon intézkedése, a mely az értékpapiroknak az iparhatóság területén birtokban tartását követeli, a külföldi üzletezők irányában is alkalmazást találand; és ez az azok által netán követhető visszaélések ellen nagy biztositékot nyujt.

A midőn igy a törvényjavaslat az ügylet alakiságait és kellékeit szabályozta, gondoskodnia kellett nemcsak a törvény ellen vétők vagy mulasztók megfenyitéséről (13. §), hanem súlyt helyezett arra, hogy az üzlet kellő és rendszeres ellenőrzés alatt álljon (11. §). Ezt az ellenőrzést az iparhatóságra bizta, még pedig azért e hatóságra, mert ez van leginkább abban a helyzetben, hogy az ellenőrzést a maga területén kellő sikerrel foganatosithassa, és hogy a helyszinén megjelenő félnek gyors támogatására lehessen, de különben is feladatánál fogva is hivatva van az efféle ügyek figyelemben tartására. Ez okból kellett elrendelni, hogy efféle üzletek az illetékes iparhatóságnál külön bejelentessenek (1. §), hogy az illető üzleti könyvek e hatóságnál hitelesittessenek (4. §), hogy a részletügylet mellett eladott papirok az illetékes iparhatóság területén legyenek (6. §). Mindezekről és hogy az üzlet rendesen kezeltetik, tartozik az iparhatóság évnegyedenkint vizsgálatot tartani, s annak megtörténtét az üzletkönyvben feljegyezni; tartozik egyuttal indokolt panaszokra a felek felszólitása folytán is közbenjárni a szabálytalanságok esetén az illető biróságnál eljárni. Minthogy pedig az értékpapirok részletüzleténél nagy szerepet játszanak a sorsjegyek, valamint a bélyegilleték, az e részben érdekelt pénzügyministernek is a megvizsgálására jogot kellett adni.

Az ügyletnek ily módon való szabályozása részben meg fogja ugyan szüntetni azokat a visszaéléseket, a melyek ellen a közvélemény méltán felszólalt, de nem nyujt kellő biztositékot arra nézve, hogy a bankárok által megszabott feltételek közül azt, a mely az ügylet árát határozta meg, kellő korlátok közé szoritja. Pedig e téren is igen sok panasz merült fel. Adásvevési szerződésnél s főkép oly ügyletnél, melynek tárgyát árában folytonosan hullámzó értékpapirok képezik, bajos előre meghatározni azt a módozatot, a mely mind a vevő, mind az eladó érdekeinek teljesen megfelelően állapitaná meg a részletek nagyságát; teljesen a felek, különösen az eladó bankár tetszésére hagyni, az ügylet árának meghatározását azonban még nem volt tanácsos, minthogy oly visszaélések tartatnának fenn továbbra is, a melyek a kevésbé jártas vevő felekre anyagilag nagyon terhesek. A törvényjavaslat ez okból az ügylet megtámadhatóságának lehetőségét mondja ki.

Tagadni nem lehet a megtámadhatóság kriteriumára nézve, igen bajos azt a módozatot megtalálni, a mely az ügylet természete szerint az ügy érdekében leginkább czélirányos lehetne.

A felén túli sérelmet felállitani akkor, a midőn jogéletünk ezt az elvet egyátalában eddig nem ismeri, s a midőn az újabb jogfejlemények a külföldi jogokban is elavultnak tekintik azt: - időszerűnek nem mondható.

A magyar jogász-gyűlés által elfogadott határozat, mely szerint a „részlet-ügylet érvénytelen, ha a vevő megtévesztés, vagy a nélkül is, lényeges tévedés folytán tetemesen nagyobb szolgáltatást igért, vagy tetemesen csekélyebb ellenszolgáltatást igértetett magának, mint szándékában volt” - és hogy „azon kérdés megitélésénél: vajjon tévedés, vagy tévesztés forog-e fenn a biró a felhozott közvetlen, vagy közvetett bizonyitékok mérlegelését illetőleg a törvénynek a bizonyitékok teljességére vonatkozó szabályaihoz kötve nincs” - azért nem látszott felveendőnek minthogy meg nem határozta a határt, a melynél az ügylet számszerű alapon mindenesetre megtámadható, és az egész ügylet megállhatását a biró belátásának engedi át, pedig ily ügyletek megitélésére oly sokoldalú gyakorlati tapasztalás és ismeret szükséges, melyek főkép a vidéken kellő szakértők hiányában a biróságok által nehezen volnának megkaphatók.

Bizonyos üzleti nyereséget, mint kamatmaximumot odaállitani, a melyen túl az ügylet megtámadható, ez még leginkább megfelelt volna az üzlet kereskedelmi természetének, tekintve mindazáltal az ezen ügyleteknél előfordalható számos combinatióra és változásokra, s annak következtében az üzleti nyereség kiszámitásának legalább a nagy közönség számára meglehetős bonyolult voltára, nem látszott tanácsosnak ezt a módozatot ajánlatba hozni.

Ily körülmények közt a törvényjavaslatba az ügylet megtámadhatóságának jellegéül a következő elv vétetett fel: megtámadható az ügylet, ha az értékpapir ára nagyobb, mint az értékpapir árfolyama, és annak évi 15 százaléka, akkép számitva ezt az évi 15 százalékot, hogy ez az ügylet tartamának megfelelően, tehát hat hónapra a tőkeérték 7 1/2%-a, egy évre a tőkeérték 15%-a, 18 hónapra a tőkeérték 22 1/2%-a stb. számittassék. A számitásnál mindazáltal a kamatozó papiroknál az esedékes szelvények a vevő javára esnek.

Ezen számitáshoz meg kell jegyezni, hogy az egyrészt biztos alapot ad az ügylet megitélésére; ez alap bárki által és igy a fél által is könnyen kiszámitható, ennélfogva az ügylet megitélésére biztos kriteriumot nyujt; a laesio enormis tekintetében pedig oly határt szab, a melyen alól a verseny szabadon mozoghat. A tőke után pro rata temporis számitható 15%, talán magas kamatoztatásnak fog látszani; ha mindazáltal figyelembe vétetik az, hogy ez oly határ, a melynél már az ügyletet megsemmisitni lehet; ha továbbá figyelembe vétetik, hogy a részletügyletnél az üzletben fekvő pénz kamatoztatásán felül, nagyszámú üzleti kiadások fedezendők; hogy a részlet-iv kiállitása, a külön könyvnek vezetése, az ügylet megkötésénél esedékes bélyegek, az ügylet megkötésére alkalmazott ügynökök (jövőre állandó ügynökök) jutalmazása a felek számára megküldendő sorsolási jegyzékek kinyomatása, az ügylet természetéből keletkező nagyobb és sűrűbb levelezés aránylag szintén tetemes összegeket igényelnek, s hogy végre a kamatokon és üzleti költségek fedezésén felül az ügyletből polgári nyereséget is csak kell húzni: az emlitett maximum, mint a laesio enormis törvényes határa nem fog nagyon magasnak látszani.

Ki kell emelni még azt, hogy a törvényjavaslat nem akar intézkedni a felett, hogy kamatozó papiroknál az eladó, vagy a vevő legyen-e följogositva a papirok kamatjait élvezni. Az üzlet természete szerint a papirok kamatjai mindaddig, a mig a papir járulékaival együtt az utolsó részlet lefizetése után (avagy a kötött szerződés szerint esetleg előbb is) a vevőknek tényleg át nem adatik, az eladó tulajdonban tartatnak, és igy a kamatok tulajdonkép az eladó (bankár) javára esnek; - ez azonban nem zárja ki azt, hogy egyezményileg a két fél esetleg máskép ne intézkedjék. De ha a törvényjavaslat nem intézkedik is a kamatok hovátartozandóságáról, világosan ki kellett emelni a maximum megállapitásánál azt, hogy kinek a javára számitandók a kamatok; a javaslat e részben a dolog természete szerint azt határozta, hogy ezek a kamatok a vevő javára esnek, mert különben a 15%-kal megállapitott maximum, ha még a kamatok is az eladó javára esnének, magasabbra emelkednének, és igy a különböző természetű papiroknál a maximum változékony volna, a mi nem czéloztatott.

A részletügyletnél az eddigi tapasztalatok szerint, a legnagyobb visszaélések közé tartozott az az eljárás, a mely szerint az eladó, ha a vevő a részletek fizetésénél nem volt eléggé pontos, az egész ügyletet felbontottnak jelenthette ki, a mely esetben az eddig befizetett részletek egészen az eladó javára estek. Igaz, hogy ez szerződésileg volt megállapitva s igy kétoldalú akaraton alapult; de az igazságnak és a méltányosságnak épen nem felel meg az, hogy ily mulasztás, illetőleg a vevőnek esetleges pénzhiányban volta reá ily sok esetben eléggé jelentős hátránynyal legyen karöltve. Minthogy pedig legtöbb ügylet azon biztos és a körülményekre alapitott reménynyel köttetett, hogy a vevő az első részletek lefizetése után vagy nem lesz képes a kikötött többi részletek pontos lefizetésére, vagy belátva az ügylet reá nézve nem előnyös voltát, nem is akarja a még künnálló többi részleteket lefizetni, s igy az eladó (bankár) javára a már befizetett részletek egyszerűen megtartattak, s a vevő fél mit sem kapott; ezen eljárás hangos panaszokra adott alkalmat, s mely panaszok azonban orvosolhatók nem voltak. Ez okból szükség volt felvenni egy oly intézkedést, a mely az eladónak (a bankárnak) az ügylet megszüntetésére vonatkozó jogát a helyzet természetének leginkább megfelelő módon szabályozta és a vevőt kellően védelmezi.

Az ügylet megszüntetésénél alkalmazásba vehető módozatok iránt, az általam ezen meglehetősen bonyolult ügylet-ágat illetőleg meghallgatott szakértők részéről háromféle javaslat került szóba.

Az első javaslat (I. sz.) oda irányult, hogy az ügylet felbontatván, az eladó (bankár) a vevő részéről befizetett részletek 20 százalékát megtartja, s a megmaradó összeget a vevőnek kiszolgáltatja. Ez a módozat mindazáltal az ügylet jelenlegi szabályozása mellett nem kellően indokolt. Miután ugyanis az eladó (bankár) az ügylet megkötésekor kénytelen az illető értékpapirt tulajdonába megszerezni, s azt az ügylet tartama alatt állandóan őrizni, az árfolyam hullámzása folytán ő a vevő kötelességének mulasztása következtében sok esetben abba a kedvezőtlen helyzetbe jutna, hogy az ügylet megszüntetésével határozott vesztesége volna. Igaz ugyan, hogy az eladó a szerződés teljesitését követelheti s igy nem köteles az ügylet megszüntetéséhez nyulnia, ha az tényleg veszteséggel jár; minthogy azonban mégis oly módozatok fölállitásáról kell gondoskodni, a melyek mellett az ügylet fölbontásának lehetősége a két fél érdekeinek kellő védelme mellett valószinű, a szóban álló első javaslat mellőzendő volt.

Az ügylet értékpapirra irányulván és az értékpapir az ügylet egész tartama alatt az eladó (bankár) tulajdonában lévén tartozandó: az ügylet felbontására nézve leginkább megfelelő az az eljárás, a melynél az ügylet lényegét képező tárgy értékesitése a kereskedelmi törvény 352. §-a értelmében megtörténik, s az igy kapott érték a méltányosságnak leginkább megfelelő módon a vevő és az eladó közt megosztatik.

A megosztás módozatát illetőleg kétféle javaslat merült fel.

Az egyik (a II.) az igy értékesitett papir árából mindenekelőtt 20%-ot levon és a levonás után még fenmaradó összeget annyi részre osztja, a mennyi részletre maga az ügylet eredetileg kötve volt; az igy megállapitott részletekből a vevő annyi új részletet kap visszafizetve, a mennyi részletet már törlesztett, az eladó (bankár) pedig annyi új részletet tart meg magának, a mennyi részlettel még az eladó tartozásban volna. Ezen módozatnál is az eladó (bankár), ha a papir árfolyama csökken, tényleg veszit s igy az sem ajánlható.

A javaslatban tényleg felvett módozat szerint (III. sz.) az eladott értékpapir áraból a hátralékos részletek az eladó (bankár) javára levonatnak és a fölösleg a vevőnek kiadatik. Igaz hogy ezen eladásnál az eladó az árfolyam csökkenése alkalmával az első részleteknél még utánfizetést is követelhetne, ezt azonban a törvényjavaslat határozottan kizárja, még pedig egyrészt azért, minthogy az eladónak tényleg még akkor is, ha a csökkenés 20%-os, tehát meglehetős nagy, legfeljebb a 2-ik részletig van positiv vesztesége, hanem különösen azért, mivel az eladó (bankárnak) az ügylet megkötésekor kiszámitott nyereséget az értékpapir bárminő hullámzásakor egyformán biztositja, s igy az ő érdekében az ügylet fölbontását minden pillanatban előnyösnek tünteti föl; a vevő fél pedig aránylag legtöbbet kap vissza befizetett részleteiből.

A háromféle javaslatnak számszerű jelentősége a következő táblázatokból vehető ki:

Számitási alap

1000 frt névértékű értékpapir, melynek tőzsde-ára az ügylet megkötésénél 850 frt, - eladatik egy évi 15% százalékos felülfizetéssel részlettörlesztésre * 

A törvényjavaslat czélját csak részben éri el, ha a részügyleteket csak a jövőre nézve szabályozza. Azon hallatlan visszaélések, a melyek e téren eddig mindennapiak voltak, megkövetelték, hogy az eddig megkötött ügyletek alkalmas lebonyolitása és szabályozása is, legalább részben eszközöltessék. Igaz, hogy a törvényeknek ily értelemben visszaható erőt tulajdonitani és megtörtént magánjogi viszonyokat szabályozni talán a jogosság szoros követelményein túlmenő intézkedés. Ha mindazáltal figyelembe vétetik az, hogy a fennálló törvényeken belül magánegyezkedések utján, mily hajmeresztő ügyletek köttettek; ha figyelembe vétetik az, hogy ezen ügyletek által számos jómódu egyén a vagyontalanság örvényébe sodortatott: - az eddig megkötött ügyletek tekintetében is intézkedések indokoltaknak fognak tartatni, és igy a törvény visszaható ereje ellen talán nem lehet mindazokat az okokat felhozni, a melyek különben más magánjogi ügyleteknél egész alapossággal felhozhatók volnának.

Egyébként a törvény visszaható erejű intézkedéseinél a törvényjavaslat kellő figyelemmel van arra, hogy a mennyire lehet, az üzletező bankárok érdekei méltányos tekintetben részesüljenek.

Az ezen intézkedéseket magában foglaló 12. § mindenekelőtt elrendeli azt, hogy azok, kik a leendő törvény hatálybalépése előtt értékpapiroknak részletfizetés mellett eladásával foglalkoztak, kötelesek ezen törvény hatálybalépése előtt kötött azon részletügyletekről, a melyeknél a teljesitett utolsó részletfizetés óta hat hó még el nem telt, a jelen törvény hatálybalépésétől számitott 3 hó alatt az iparhatósághoz részletes jegyzéket bemutatni. Ezen jegyzéknek magában kell foglalnia az eladott értékpapirok számát, azok névértékét, az eladási árt, az okirat keltét és számát.

Hogy a törvényjavaslat csak azokat az ügyleteket veszi ezentul föl, a melyeknél a teljesitett utolsó részletfizetés óta hat hó még el nem telt, annak oka a következő: ha a lebonyolitás az eddig megkötött ügyleteknél szokásos azon kikötésnél fogva, mely szerint az eladó az ügyleteket megszünteknek tekintheti, ha a vevő a részletek fizetését elmulasztá, még meg nem történt, az mindenesetre leginkább abban leli okát, hogy az eladónak (a bankárnak) érdekében fekszik az ügyletet még továbbra is huzni. Miután azonban ily ügyleteknek továbbra is fentartására és kellő védelmezésére semmi ok nincs, azoknak rendezése nem kivánatos és csakis a vevő által követelhető, felbontásukról kellett gondoskodni, a mi ezen § utolsó alineájában meg is történt.

Az ekkép bejelentett ügyletekre nézve a törvény hatálybalépésétől kezdve egy év lefolyása alatt az illető értékpapiroknak az eladó tulajdonában és tényleges birtokában kell lenni s igy a törvény 6. §-a az emlitett módositás mellett ezen ügyletekre nézve is kiterjesztetik. Első pillanatra ez a rendelkezés felette szigorúnak látszik és nagy vagyoni terhet ró az illető üzletekre (bankárokra). Ha mindazáltal szemügyre vétetik az, hogy az tulajdonkép már most sem volt egészen a maga rendében, ha valaki oly értékpapirokat adott el részletek fizetésére, a melyeknek birtokában nem volt; de különösen ha tekintetbe vétetik az, hogy az eddig szokásos ügyleteknél oly aránytalan nagy részletek szoktak fizettetni, hogy az értékpapirok egy év lefolyása alatt még befolyó részletekből bőven megszerezhetők: ez az intézkedés még, az eladók szempontjából sem mondható túlszigorúnak.

Végül még egy visszaható intézkedést kellett felvenni és ez a vevőnek feljogositása arra, hogy az eddig megkötött ügylettől visszaléphessen. Az a tapasztalás a gyanus, hogy az eddig létrejött ügyletek legnagyobb része oly nyomasztó és a vevőkre nézve káros feltételek mellett köttettek meg, illetőleg állanak fönn, hogy a vevők legnagyobb előnyére szolgálna, ha valamikép megszabadulnak az ügylettől. Miután pedig - a mint többször emlitve volt, - az eladók (a bankárok) vagylagosan kikötötték maguknak, hogy a részletek nem fizetése esetén vagy a szerződést felbontottnak nyilvánithatják, vagy pedig a szerződés teljesitését birói uton is foganatba vehetik - ez utóbbi kikötés veszélye alatt állnak a vevők, daczára annak, hogy világosan belátják, mennyire vannak esetleg túlterhelve az illető ügyletben. Ezen indokok szólanak a mellett, hogy a vevő feljogosittassék az ügylet felbontására.

De a midőn ily, mindenesetre a vagyonjogi viszonyokban szokatlan, visszaható intézkedés tétetik, az oly feltételek és módozatok mellett történik, a melyek az eladó (bankár) érdekeit, a mennyire lehet, nem sértik. Ugyanis kimondatik az, hogy régibb ügyleteknél, azaz azoknál a melyeknél az utolsó részletfizetés a törvény életbelépte előtti hat hó folyamában nem történt a vevő befizetett részletét teljesen elveszti, tehát az eladó azon joga jut érvényre, a melyet amugy is kikötött. Az újabb ügyleteknél pedig a vevő befizetett részleteinek egy részét vissza is kapja. Igaz, hogy a visszafizetendő részlet aránytalanul csekély, a mennyiben az első részlet teljes levonása után a fenmaradó részletek egyharmada jut csak a vevőnek; de miután a főczél az ügylet felbontása, a vevő nem panaszkodhatik főkép akkor, a midőn oly szerződést kötött, melynek teljesitése reá nézve annyira hátrányos. Az eladó (bankár) tekintetében az eljárás annyiban méltányos, hogy az első részlet, mely rendszerint az ügynökök jutalékát képezte, s igy reá nézve bevételül nem szolgált, a visszafizetésnél számitáson kivül marad; továbbá a több befizetett részletek kétharmada az övé marad, s igy az ügyleteknél netán viselt költségek és risico bőséges fedezetet talál.


  Vissza az oldal tetejére