Az irói és művészi jog Európának csaknem valamennyi államában törvény által van biztositva. Nálunk évtizedek óta érezhető annak hiánya. Bizonyitják ezt az irodalomban időszakonként megújuló panaszok és az irodalmi testületek és egyletek által időnkint kidolgozott javaslatok s részint a kormányhoz, részint az országgyüléshez benyujtott kérvények. De bizonyitják ezt azon törvényhozási előzmények is, melyeket eddig az országgyülések irománya között találunk.
E tárgyban már az 1844-ki országgyülés elfogadott egy kész törvényjavaslatot s fel is terjesztette szentesités végett; azonban annak szentesitése akkor elmaradt.
Később 1847-ben a m. kir. udvari Kanczelláriánál ismét készittetett egy javaslat, melynek az országgyülés elé terjesztését azonban a közbejött események megakadályozták.
Az osztrák polg. törvénykönyvnek hazánkban történt életbeléptetése után, az irodalmi és művészeti tulajdonnak a jogositlan közzététel, utánnyomás és utánképzés elleni védelmére készitett 1846. október 19-ki törvény nálunk is érvényben állott s midőn az osztrák polg. törvénykönyv érvénye 1861-ben megszünt, az országbirói értekezlet által megállapitott szabályok I. R. 23. §-ában kijelentett, „miszerint az ész szüleményei is oly tulajdont képeznek, mely a törvény ótalma alatt áll.”
Az 1865/7. évi XVI. törvénycikk XIX. Czikkében, valamint az 1878:XX. tc. XIX. Czikkében az irói és művészi tulajdonnak oltalmazása tárgyában a törvényhozási intézkedés kilátásba helyeztetett.
Az 1875:XXXVII. tc. (kereskedelmi törvény) a kiadói ügyletet egész részletesen szabályozván, ez által is elismerte a törvényhozás az irói és művészi jogról szóló törvény megalkotásának szükségét, mert a kiadói ügylet szabályozása nem nélkülözheti az irói jog törvény általi biztositását.
Mint már fennebb emlitettem, jelen törvényjavaslatnak czélja az eddig érzett hiányt betölteni.
A javaslat egyrészt mellőzi az elméleti kérdések megoldását, milyen az irói és művész jog fogalmának meghatározása s más effélék, másrészt pedig a casuistikát is lehetőleg elkerüli.
Védelemben részesülnek a javaslat szerint az irói művek, a zeneművek, a színművek és zenés szinművek, a képzőművészet minden neme, beleértve a fényképészetet és az azzal rokon szintén sokszorositással egybekapcsolt egyébnemű ábrázolásokat, milyen a heliogaphia, pyrographia, chromolithographia, olajszínnyomat stb.
A fényképészetnek és az azzal rokon eljárás által készült műveknek védelme ép ugy, mint a más művészi nemben alkotott, valamint az irói műveknek védelme mindenütt szükségesnek ismertetett el.
A vélemények csak az irányban elágazók: vajjon ezen védelem az irói és művészi jogra nézve megállapitott általános elvek és intézkedések alapján adassék-e meg, vagy pedig külön és önállóan szabályoztassék?
A jelen törvényjavaslat az előbbi rendszert fogadta el és V. Részében körülirja a határokat és feltételeket, a melyek mellett a fényképészeti s más hasonló eljárás által alkotott művek ép oly védelemben részesülnek, mint a többi irói és művészi termékek.
Ezen rendszer elfogadását javasolták nemcsak az általános indokok, a melyek felhozatnak annak beigazolására, hogy a fényképészet magasabban áll, mint az iparbeli, pusztán kézi ügyességet igénylő foglalkozások, hanem a döntő indokot az képezte, hogy nálunk a fényképészet már oly magas fokra emelkedett, miszerint termékei tényleg művészi becscsel is birnak, s hogy a fényképészetnek további, ugy közművelődési, mint nemzetgazdászati tekintetből is kivánatos fejlődése hathatós védelem által még nagyobb mérvben fog előmozdittatni.
Nem hagyatott végre figyelmen kivül, hogy azon esetben, ha a fényképészet védelméről nem gondoskodik a jelen törvényjavaslat, Horvát-Szlavonországban a fényképészet védelme tárgyában az esetleg hozandó magyar törvénytől eltérő intézkedések fognak életbe léptettetni; mert a törvényhozás közössége csak az irói és művészi jogra vonatkozik, és igy azon esetben, ha a fényképészet nem az irói és művészi jogról szóló törvényben nyerne védelmet, ezzel ki lenne mondva az is, hogy a fénykép készitője nem szerez művészi jogot alkotására nézve, s hogy az erre vonatkozó jogviszonyok szabályozása az autonom törvényhozás hatáskörébe tartozik.
E tárgyban azonban a törvényhozás ugyanazonosságát egy állam területén ugyanazon indokok parancsolólag követelik, melyek alapján a törvényhozás már az 1868:XXX. tc. 9. szakaszában az irói és művészi jogra vonatkozó törvény közösségét kimondotta.
Nem részesiti azonban a javaslat védelemben sem az iparkészitményeket, sem a műipar termékeit, mert azok természetüknél fogva az iparszabadalmak kérdésével együtt különnemű intézkedéseket igényelnek.
Hasonlókép nem részesülhetnek védelemben oly képzőművészeti alkotások, a melyek iparkészitményekre alkalmaztattak.
Az épitészeti művekre sem terjed ki a jelen javaslat védelme, mert a kész épületek utánzása, illetve lerajzolása nem tekinthető az irói és egyéb művészi alkotások utánzásával azonos bitorlásnak és eddig nemcsak nem részesültek az épitészeti művek védelemben az utánzás ellen, hanem az ily védelem szüksége nem is mutatkozott.
Az épitészeti rajzok azonban a jelen javaslatban, mint önálló művészeti termékek védelemben részesülnek.
A törvény által a szerzőknek s jogutódnak biztositott jogok megsértését a törvényjavaslat vétségnek jelenti ki, és pénzbüntetéssel, ennek behajthatlansága esetén fogházbüntetéssel bünteti.
A pénzbüntetés azért állapittatott meg első sorban, mert a bitorlás rugóját rendszerint a kapzsiság képezi, melyre nézve a legjobb büntetés a pénzbüntetés és mert másrészt a bitorlás elkövetése sem oly erkölcsi romlottságot, sem oly súlyos törvényszegést nem állapit meg, hogy figyelemmel rendes elkövetőinek társadalmi állására is, indokolható lenne a szabadságvesztés-büntetésnek első sorban való alkalmazása.
Nehogy azonban akár a valódi, akár a szinlett vagyontalanság esetében a bitorlás bűntelen maradjon, a kiszabott pénzbüntetés behajthatlansága esetén annak helyébe a vétségekre szabott fogház-büntetés lép.
Az eljárás, mely a bitorlások megtorlásánál követendő, rendeleti uton fog szabályoztatni.
A jelen törvényjavaslat ugyan tartalmaz néhány fontosabb eljárási intézkedést is, milyen a birói hatáskör és illetőség, a felperesség megállapitása, a szakértői testületek szervezésére vonatkozó szakaszok, de az eljárás főbb mozzanatai, a mennyiben a közönséges polgári eljárástól eltérés szükséges, a rendeletben fognak megállapittatni.
Általánosságban még a javaslat belszerkezetére nézve megjegyzendő, hogy azon intézkedések, a melyek mindennemű művészi alkotás védelmére nézve javasoltatnak, a mennyiben materiális jogszabályokat tartalmaznak, az irói művekről szóló részben foglaltattak össze, hogy a folytonos ismétlés elkerültessék.
Szükséges volt még a javaslatban a némely esetre nézve a védelem előfeltételét képező beiktatás szabályait is felvenni, valamint - tekintettel a szerzőjog sajátszerű viszonyaira - az elévülést is szabályozni.
Ezen kétnemű intézkedés felvételének szükségessége bővebb indokolásra nem szorul.
Irói művek
Az 1-2. §-okhoz
Az első rész védelmének tárgyát az irói művek képezik.
Mi tekintendő irói műnek, igen nehéz volna a törvényben meghatározni.
A biró azonban, ha szem előtt tartja egyfelől azt, hogy a törvény czélja a szellemi munkát védelmezni, másfelől pedig azt, hogy az ily munkának belső becsét, vagy irodalmi jelentőségét mérlegelni épen nem feladata, minden előforduló esetben meg fogja itélhetni, hogy a kérdéses munka „irói mű”-nek tekinthető-e vagy sem?
Az irodalmi dolgozatok vagyonjogi jelentősége teljesen különbözik azok irodalmi értékétől s a jelen javaslat főleg vagyonjogi tekintetekre vonatkozván, az irodalmi szempontból talán semmi becscsel nem biró művek (milyen pl. egy szakácskönyv) épen ugy részesülnek védelemben, mint a tudományt előbbre vivő munkák.
Hasonló általános kifejezései e törvényjavaslatnak: a „közzététel” és a „gépi munkával való többszörözés”.
A javaslat minden tekintetben akarja az irói műveknek a védelmet biztositani s azért a gépi többszörözés mellett még a közzétételt is bünteti, mert a szerző ép oly sérelmet szenvedhet az által, ha művét akarata ellenére mások nyilvánosságra hozzák, mintha már megjelent művét jogosulatlan utánnyomás által többszörözik.
A gépi munkával való többszörözés alatt pedig értve van a typographián kivül a nyomdai iparnak mindazon számos találmánya, a melyek a többszörözésre alkalmazhatók.
A törvényjavaslatnak ebbeli szándékát még világosabban feltünteti az 5. szakasz második pontja, mely szerint még a leirás is bitorlást képezhet.
Különös intézkedést kellett felvenni azon esetre nézve, ha egy műnek több szerzője van és ezek egyike vagy másika a közzétételt, illetve többszörözést akadályozni akarja.
Ez esetben módot ad a javaslat a többi szerzőtársnak, hogy ellenző társaik igényeit kielégitve, a közzétételt eszközölhessék.
Az eljárás részletesen a 83. szakaszban adott felhatalmazás alapján kibocsátandó rendeletben lesz szabályozva.
Az irói és művészi jog átruháztatása a gyakorlati élet elutasithatlan követelménye.
E jog örökölhetése is minden európai törvényhozásban szentesitve van, és ugy az irók munkálkodásának kellő megjutalmazása, mint az irodalomnak legjobban felfogott érdekében is el van ismerve azon elv helyessége, hogy azok, a kik talán egész életüket irodalmi munkásságra szentelték, e munkásságuk anyagi hasznában legalább legközelebbi örököseiket is részesithessék. Viszont el van ismerve az is, hogy az irói és művészi tulajdonjog nem tekinthető tisztán családi vagyonnak s nem szállhat nemzedékről nemzedékre talán századokig; mert ily öröklés a tudomány s a közművelődés terjedésének igen fontos érdekével ellenkezhetnék.
Valamennyi törvényhozás azon középuton áll, hogy a kizáró jogot magának a szerzőnek, mig él, legközelebbi örököseinek pedig egy bizonyos ideig biztosithatja, ennek elteltével pedig az irói művet köztulajdonnak tekinti.
E határidőt a javaslat a szerző halála után 30 évre szabja, egyértelműleg a német birodalmi és az 1846-iki osztrák törvényekkel, mert ezen időtartam felel meg leginkább a kitűzött czélnak, a szerző legközelebbi örököseinek biztositani a mű anyagi hasznát.
A javaslat elejti a szent koronának az uratlan hagyatékokra nézve fennálló háramlás jogát az irói és művészi jogra nézve, mert az ország érdekében fekszik, hogy a szellemi termékek minél szélesebb körben terjedjenek, ez pedig inkább remélhető, ha mindenki szabadon terjesztheti és közzéteheti, másrészt pedig azért, mert az állam feladataitól távol esik, a hagyatékokban talált irói művek terjesztése, közzététele és értékesitése.
A szerzői jog vagyonjogi jellegénél fogva, mely a jelen törvényjavaslatban is elég világos kifejezésre jut, közel fekszik a kérdés: vajjon a szerző hitelezője mikép kereshet kielégitést a szerző vagyonának egyik részét képező irói műből? Valjon kényszeritheti-e a hitelező a szerzőt végrehajtás utján művét kiadni, hogy ekkép a hitelezőnek jusson a jövedelem, vagy nem? A javaslat ezen szakasza e kérdésre megadja a feleletet.
Nem látszott megengedhetőnek a végrehajtás utján való kiadatás, mig a mű a szerző vagy örököseinek birtokában van; mert itt az ethicai mozzanat, mely egy irói mű kiadásánál a szerzőre és örököseire névze is fennáll, oly kiváló szerepet játszik, hogy erre helyezett a javaslat fősúlyt s e szempontból kiindulva, megtagadja a szerzőjog végrehajtási lefoglalását. Ha azonban a közzététel megtörtént, az okból eredő vagyoni haszon szabadon lefoglalható.
Lefoglalható a szerzői jog akkor is, ha a szerző, illetve örökösei azt már másra átruházták, ugy hogy a könyv kiadója ellen vezetett végrehajtásnál a kiadó által szerzett szerzőjog lefoglalható s pl. második kiadás a kiadó akarata ellenére is a végrehajtó által eszközölhető, ha a szerzői jog birói végrehajtás utján már reá átruháztatott.
Az irói művek jogosulatlan forditás ellen is védetnek. Nehogy azonban ezen védelem jelesebb idegen irodalmi művek átültetését hazai irodalmunkba akadályozza, a javaslat a forditás elleni védelmet bizonyos feltételekhez köti, melyek biztositják a hazai irodalmat arról, hogy a forditás rövid idő alatt lehetővé tétessék.
E czélból a javaslat kötelességévé teszi a szerzőnek, nemcsak hogy műve élén fentartsa kifejezetten a forditási jogot, hanem azt is, hogy a forditást magyar nyelvre egy fél év alatt tényleg megkezdje és három év alatt befejezze ugy, hogy hazai irodalmunk minden oly művel fog okvetlenül magyar nyelven is gyarapodni, melynél a szerző súlyt fektet reá, hogy a magyar közönségben terjedjen. Ha pedig a szerző ezt elmulasztja félév után, sőt a forditás fentartásának elmulasztása esetén, azonnal is szabadon forditható a mű magyar nyelvre ugy, hogy ha csakugyan van remény, hogy a mű Magyarországon terjedhet, a magán vállalkozás bizonynyal magyar nyelvű forditást fog teremteni.
Színművekre nézve figyelemmel arra, hogy ezeknél az újdonság ingere működik, a forditás befejezésére nézve rövidebb, egy évi határidőt szab a javaslat.
E szakaszban vannak foglalva azon kivételes esetek, a melyekben a szerzői jog, a hirlap-irodalmi eszmecsere, a politikai tárgyalások nyilvánossága, a tudományos buvárlat és kritika szabadsága és a nevelés és az irodalom fejlődésének érdekében korlátozás alá esik. E szakasz megengedi:
a) idézni megjelent mű egyes helyeit vagy kisebb részeit;
b) önálló tudományos műbe felvenni kisebb terjedelmű irói művet;
c) iskolai, egyházi vagy irodalomtörténeti czélra anthologiákat és chrestomatiákat szerkeszteni;
d) nyilvános hirlapoknak oly czikkeit, melyek szépirodalmi vagy tudományos dolgozatnak nem tekinthetők, lenyomatni;
e) nyilvános ügyiratok és nyilvánosan tartott egyes beszédek kinyomatását, végre
f) rajzok és ábrák átvételét irói műbe a szöveg felvilágositása végett.
A mi az idézetek terjedelmét illeti, annak szorosabb meghatározása szándékosan mellőztetett, s minden előforduló kétséges esetben a biró feladata leend szükség esetében a szakértő bizottság véleményének meghallgatása után, meghatározni, hogy az idézet terjedelme és jelleme oly természetű-e, a mely a törvénynek megfelel, vagy részben már bitorlásnak tekinthető. Szorosabb meghatározás, az idézetnek quantitativ meghatározása nem vezet czélhoz s többet árthat, mint használhat.
Az 1846-iki osztrák törvény például egy nyomatott ivre terjedő szöveget enged bármily műből szabadon lenyomatni, de ezen egy ivnyi idézet némely esetekben valódi sérelem lehet az eredeti mű szerzőjére, más esetekben pedig túlságosan megnehezitheti valamely tudományos kérdés kifejtését vagy birálatát. Mert nem az átvitt sorok száma tesz valamely lenyomatot bitorlássá, hanem a lenyomatónak czélja és eljárása.
A ki például egy anthologiát állit össze pusztán nyerészkedő czélból s lenyomat abban egy-egy ivet minden jelesebb költő művéből, vagy például egy szerkesztő, a ki egy költőnek minden versét egyenkint, de következetesen utánnyomatná, bár egyszerre soha többet egy ivnél, bizonyára jobban sértené az irói tulajdonjogot, mint az a tudós, a ki egy tudományos munkából elemezés, birálat vagy tovább fejtés végett egy önálló tudományos műben két három ivet is átvenne.
A megengedett egy iv némely esetekben igen sok, más esetekben igen kevés lehet, s minden eleve megvont határvonal megkötvén a biró kezét, ez által csak a visszaéléseknek nyujtana tért. A biró azonban minden egyes esetben biztosan fog itélhetni, ha szem előtt tartja, hogy a törvénynek főczélja: védeni minden irói munkásságot s megtorolni annak haszonleső sértéseit.
Ezen elv szerint a 11. szakasz alapján szabad tehát chrestomatiákat és anthologiákat kiadni, de csak azon feltétel alatt, ha azt egyházi, iskolai vagy irodalomtörténeti czél igazolja.
Ily anthologiák, továbbá népmesék, népdalok, közmondások, régi korbeli irók műveinek gyüjteményei az utánnyomás ellen a 2. szakasz által vannak védve.
A gyüjtemény annyiban lesz tulajdona a gyüjtőnek, a mennyiben saját irodalmi munkásságának nyomai akár a rendezés, akár a feldolgozás vagy egybeállitás által azon láthatók és kimutathatja, hogy valaki azt sértette meg.
Egyes népdalok, közmondások nem válnak sajátjává. A népmese sem, de már annak stylje, elbeszélése igen.
A mi az ugynevezett inediták kérdését illeti, a javaslat, eltekintve a 16. §-nak részben idevágó intézkedésétől, ezek védelmét mellőzi, mert igaz ugyan, hogy a ki valamely régi kéziratot, okiratot, vagy többé senki tulajdonjogába nem tartozó régi irói művet felfedez és kiad, olykor sokkal több tanulmányt és munkásságot fejt ki, mint némely új mű szerzője s egyes esetekben méltán megérdemelné az utánnyomás elleni védelmet, de másrészről ezen korlátozás veszélyes is lehet a tudományos irodalomra. Az első kiadás ugyanis néha igen gyarló, hiányos, vagy hibás lehet; nem volna helyes ezen első kiadás kedvéért más jobb kiadásokat megakadályozni, kivált ha a felfedezett régi kézirat tulajdonosa (pl. közlevéltár, közkönyvtár stb.) az új kiadás ellen semmi kifogást nem tesz. Az új kiadás már ugy is részesül azon előnyben, mely együtt jár az első kibocsátás érdekességével; további védelem tehát e törvényben nem is biztosittatott részére.
Eldöntetlenül marad továbbá azon kérdés, hogy mások leveleinek kinyomatása mily mértékben tilos;
Igen nehéz volna e részben is korlátokat szabni. Egyrészről bizonyos, hogy irodalmi történeti, korrajzi vagy más hasonló érdekkel biró levelek kinyomatását megengedni nem lehet; másrészről tagadhatatlan az is, hogy egyes üzleti levelek felhasználása még nem tekinthető a szerzőjog oly sérelmének, mely miatt a bitorlás meg lenne állapitható.
E kettő között azonban a határvonalakat eleve megjelölni alig sikerülhetne s czélszerűbbnek látszott emlitetlenül hagyva a kérdést, annak megoldását az 1. §-ra utalni, mely minden „irói művet” védelme alá vesz; mert a ki valamely levelet irodalmilag felhasznál, ezzel maga elismeri azt „irói műnek” és nem fogja elkerülhetni a bitorlás vádját.
A levél-titok védelméről egyébiránt a bűntettekről és vétségekről szóló büntető-törvénykönyv XXIII. fejezete gondoskodik.
A 14., 19. §-okhoz
A védelem czélja az, hogy a szerző és legközelebbi örökösei élvezzék a szerző által kifejtett munkásság gyümölcsét. A javaslat ezen czél elérése végett a védelmet a szerző egész életére és halála után még harmincz évre biztositja.
Ez azonban csak az eredeti művekre nézve áll.
A forditásoknál figyelemmel nemcsak a forditáshoz átlag megkivánt szellemi tevékenység szinvonalára, hanem hazánk irodalmának helyzetére is, sokkal rövidebb időre szabatott a védelem.
Öt évig részesiti a javaslat a jogositott forditást védelemben s ennél hosszabb átalános határidőt még a német törvény sem állapitott meg ugy, hogy az irók érdekei nálunk is e részben teljes mérvben biztositva lesznek.
A büntetés nemére nézve az, hogy miért vétetett mint főbüntetés a pénzbüntetés alkalmazásba, már indokoltatott.
Mint szabadságvesztés-büntetést, a fogházbüntetést kellett statuálni, mert a javaslat a bitorlást vétségnek jelenti ki, minélfogva a magyar büntető-törvénykönyvben felállitott átalános elvekhez képest a pénzbüntetés átváltoztatása esetén fogházbüntetést kellett mint alkalmazandót meghatározni.
A bitorlás neve alatt összefoglalt cselekmények szándékos vagy gondatlan jogsértések; ha tehát a törvény ezen cselekményeket büntetendőknek jelenti ki a büntetendő cselekményeknek fennálló hármas keretéhez képest, figyelemmel arra, hogy a kihágások nem jogot sértő, hanem jogot veszélyeztető cselekmények, a bűntettekhez pedig csak a súlyosabb törvényszegések soroltatnak - a bitorlást vétségnek kellett mondani.
A büntetés legnagyobb mérve: ezer forint, figyelemmel a hazánk irodalmában egy mű által átlag elérhető legmagasabb tiszteletdíjra s a bitorlás által okozható károsodás nagyságára állapittatott meg. A büntetésen felül még kártéritést is köteles adni a bitorló úgy, hogy a büntetés repressiv hatása eléggé biztosnak látszik.
A büntetés alkalmazása és végrehajtása tekintetében a magyar büntető-törvénykönyv erre vonatkozó szabályai irányadók.
A bitorlás elleni védelem egyik hathatós oldalát képezi a bitorlóval készült példányok és készülékek elkobzása. Ezt rendeli a javaslat 24. §-a.
A bitorlás megakadályozása végett felvétetett ezen szakasz intézkedése is, mely a bitorolva készült mű terjesztőjét is büntetéssel sújtja. Magától értetik, és e szakasz második pontjából határozottan ki is tünik, hogy csak a tudva-szándékos terjesztés büntethető.
A II. Rész. Zeneművekhez
A zeneművek védelem tekintetében, ugyanoly kedvezményben részesülnek, mint az irodalmi művek.
A törvény czélja e részben is megvédeni minden szellemi munkát s meggátolni a puszta gépi utánzást, de nem akadályozni a szabad dolgozást. Ez elv van kifejezve a 29. szakaszban.
Épen úgy, mint a tudományos könyveknél, szolgáljon a régi mű inspiratióként újabbak megteremtésére; de tiltassanak el a szellemnélküli másolatok.
Ily értelemben vannak megengedve megjelent zeneművek egyes helyeinek idézései is. (30. §)
E két szakasz alapján az úgynevezett kivonatok, arrangementok egyenesen tiltva vannak; de az úgynevezett variatiók, phantásiák, potpourrik, quodlibetek megengedtetnek, részint mint szabad átdolgozatok (29. §), részint mint „egyes helyek idézései” (30. §), csak túl ne menjenek a határon, vagy el ne mulaszszák megnevezni a forrást.
Az igy átvehető ütemek számát azonban meghatározni épen olyan nehéz volna, mint irói műveknél az idézhető sorokét.
A III. Rész. Szinművek, zeneművek és zenés szinművek nyilvános előadásához
A szinművek és zeneművek nyilvános előadatásának joga együtt jár azok szerzői tulajdonjogával s ily értelemben vannak szabályozva a 32-41. §-okban.
E tekintetben eddig talán még több visszaélés követtetett el országszerte, mint az utánnyomással.
A mely szinmű a fővárosban sikert aratott, azt a vidéki szintársulatok és műkedvelők minden engedély nélkül kedvük szerint zsákmányolhatták.
A szerző, hogy jogát némileg védhesse, vagy legalább a bitorlást megnehezitse, kénytelen volt azon egyetlen módhoz folyamodni, hogy nyomtatásban nem adta ki művét, bár ez által irói dijait elveszté s azon kellemetlenségnek volt kitéve, hogy hibás vagy hiányos másolatok nyomán, műve elferditve vagy megcsonkitva járja be az ország szinpadjait.
Az irodalom pedig szintén megfosztatott azon előnyöktől, melyek ily művek közrebocsátásával és ennek alapján a tüzetes birálattal és irodalmi ellenőrzéssel együtt járnak.
Csak a legutolsó években inditott meg a nemzeti szinház egy nyomatott szinműtárt, melynek üdvös eredménye azóta is már tapasztalható; de ezen vállalat is csak a jelen törvény által nyer valódi törvényes védelmet és pedig a 34. § által, melyben ki van mondva, hogy a nyomtatásban megjelent szinművet a szerző engedélye nélkül nyilvánosan előadni tilos.
Zenedarabokra e tilalom nem terjedhet ki, mert a nyomtatásban kiadott zenemű egyenesen az eljátszásra van szánva s e részben a hallgatók több vagy kevesebb száma, s a nagyobb vagy kisebb nyilvánosság különbséget alig tehet.
Ezért a javaslat 33. szakasza a nyomtatásban megjelent s áruba bocsátott zeneműveknek nyilvános előadását a szerző vagy jogutódainak beleegyezése nélkül is kifejezetten megengedi.
A IV. Rész. Képzőművészetekhez
A képzőművészetek védelméről szóló szakaszok hivatása: oltalmazni az önálló művészi munkálkodást.
A védelem e műveknél nemcsak a gépi többszörözés, hanem a jogtalan másolat ellen is szükséges, bár tanulmány végett egyes másolatok megengedtetnek (45. § b) pont).
A művészi jog sérelme nemcsak az anyagi közvetlen megkárositásban állhat, hanem azon moralis veszteségben is, mely kontár utánzások által hárul a szerzőre, s ezért még a nyilvános köztéren felállitott emlékművekre nézve is, melyek többszörözését (fénykép vagy rajzok által) eltiltani alig lehetne, szükséges a művész jogát legalább annyiban megóvni, hogy a többszörözés csak más műnemben engedtessék meg, de ne legyen szabad egy emlékszobrot kontár szobrocskákkal, - domborművet, domborművel stb. másoknak utánozni.
A szerzőnek ugy is érdekében áll, hogy ily másolatokat önmaga állittasson ki s tegyen eleget a közönség erre irányuló kivánatának.
Az épitészeti és iparművészeti munkák védelméről már az átalános indokolásban volt szó.
Az V. Rész. Fényképészethez
Mint a festőművészettel határos, a fényképészet is bevétetett jelen törvényjavaslat keretében.
A fényképészetnek az átalános műveltség előmozditásában, - különösen a festészet és szobrászat remekműveinek hű másolatokban terjesztése és népszerűsitése által oly fontos szerep jutott, - hogy méltán megérdemli a törvényes védelmet.
De egyszersmind szükséges némely korlátozásokat is állitani fel.
E kettős czél képezi az irányeszmét az előterjesztett javaslatban.
A fényképész, ki tájképet, épületet, várost, szobrot, festményt stb. eredetileg felvesz és erről lenyomatot készit, védelemben részesül a lemásolók ellen és használhatja bizonyos ideig munkája gyümölcsét.
Az arczképekre nézve azonban a fényképészetnél kivételt kell tenni, illetőleg kimondani, hogy a többszörözési jog kizárólag a megrendelőt illeti (53. §); mert a ki egy fényképésznél levéteti magát, azzal még nem ad annak jogot, hogy képét szabadon árúba bocsáthassa.
A VI. Rész. Eljáráshoz
A bitorlás miatt folyamatba teendő ügyek bizonyos részben különös eljárást igényelnek.
Legczélszerűbbnek mutatkozott ezen nem a jelen törvény keretébe vágó, alakszerű, részletes intézkedéseket egy külön rendeletbe utalni, melynek kibocsátására a javaslat a 83. §-ban a kormányt felhatalmazza.
Mindamellett vannak egyes oly fontosságú szabványok, melyekre nézve kivánatos, hogy törvény által állapittassanak meg.
Nem oly nagy számuak, hogy ugy, mint egy részletes eljárási szabályzat, a jelen javaslat keretébe ne férnének, s ezért nem haboztam ezeket a javaslat VI. Részébe felvenni.
Első helyen áll a birói hatáskör megállapitása.
A javaslat a polgári biróságra ruházza még a büntetés kiszabását is.
Teszi ezt azért, nehogy a bitorlás miatt inditandó ügyekben külön a büntetés és külön a kártérités kérdésében kelljen előbb a büntető azután a polgári biróságnak határoznia.
E nehézségek kikerülése végett a javaslat a büntetés kiszabását is a polgári biróságra bizza, ugy hogy egy itélettel el lesz dönthető a büntetés és a kártérités kérdése.
A javaslat ez által következetes marad és épen nem tér el a törvényhozás által követett vezéreszméktől. Ugyanis a kereskedelmi törvény is több cselekményre és mulasztásra büntetést és pedig szabadságvesztés-büntetést szab, melyek felett a polgári biróság itél.
De a külföld némely államában is épen a szerzőjog megsértése miatt kiszabandó büntetés megállapitása szintén a polgári biróságok hatásköréhez tartozik.
A birói illetőség megállapitása (57. §) kételyek eloszlatása czéljából szükségesnek mutatkozott.
Első sorban illetékes a forum delicti commissi, felperes azonban az alperes személyes biróságánál is indithatja ügyét. Ezzel a választásnak méltányos előnye is meg van adva a felperes részére.
A bitorlás vétsége természeténél fogva rokon a büntető törvénykönyvek által tárgyalt ugynevezett inditványozási törvényszegésekkel (Antragsdelicte). Fősúlyt a bitorlásnál, ugy mint azoknál a sértett magánjog képezi.
Fel kellett tehát a sértett felet ruházni azon jogositványnyal is, mely az 1878:V. tc. 116. §-a értelmében a csak a magán fél inditványára üldözhető büntetendő cselekményeknél a sértett felet illeti.
A javaslat 58. §-a kimondja, hogy a sértett fél inditványát az itélethozatal előtt bármikor visszavonhatja s meghatározza egyuttal a visszavonás következményét: a büntetés mellőzését. A vádlott kártéritési kötelezettsége azonban a visszavonás mellett is fenmarad, - kivéve, ha a sértett fél e jogáról is lemond, mire nézve a polgári jog szabályai irányadók.
A bizonyitékok szabad méltatása képezi a bitorlás miatt meginditható ügyekben való biráskodás alaposságának első feltételét.
Ez irányban intézkedik a javaslat a 60. §-ban, a szándék vagy gondatlanság beigazolása tekintetében.
Ezen intézkedéssel a javaslat egyébiránt nem tesz egyebet, mint megadja a polgári birónak is a lehetőséget, a szándék és gondatlanság megállapitása körül ugy eljárhatni, mint azt a büntető biró tenné, ha ez itélne a büntetés kérdésében.
E szakasz tehát nem egyéb, mint szükséges folyománya azon intézkedésnek, hogy a polgári biró a büntetés kérdésében is itél.
A 61-67. §-okhoz
A szerzőjog iránt támadható perekben kiváló szakértelmet igénylő kérdések megoldásától függ a per sorsa.
A javaslat gondoskodik arról, hogy a biróságok megbizható véleményt kaphassanak, melyre az itéletet megnyugvással alapithatják; szabadságukban áll azonban a biróságoknak a javaslat értelmében alkotandó szakértő-bizottságok mellett - még más szakértők véleményét is bekivánni.
A szakértők általi bizonyitás átalános szabályaiból folyik továbbá az is, hogy a biróságok a szakértő-bizottságok véleményéhez nincsenek kötve.
Hogy e szakértő-bizottságok feladatuknak lehető legjobban megfeleljenek, s hogy a véleményezés kebelükben mindig ugyanazon szabályok szerint tétessék, felhatalmaztatik a kormány, hogy az eljárást, a bizottság ügyrendét rendeleti uton állapithassa meg.
A VII. Rész. Elévüléshez
A bitorlás természete azt hozza magával, hogy a szerzőjogon ejtett sérelem csak akkor talál megfelelő orvoslást, ha a bitorlás rövid idő alatt megtoroltatik.
Ennek egyik feltétele az, hogy a sértett fél rövid idővel az elkövetett bitorlás után emelje panaszát.
Minél több idő telik el a bitorlás elkövetése után, annál inkább elmosódik annak emléke.
De ha a szerző nem lép fel rövid idő alatt jogának megsértése miatt, ebből az is vélelmezendő, hogy a szerző nem szenvedett lényeges sérelmet vagy nem érzi a sérelem nagyságát. Végre az is figyelembe veendő, hogy hosszabb idő letelte alatt, a bitorolva készült példányok elkelnek, s a bitorlás értékesitésének meggátlása a példányok lefoglalása által, lehetetlenné válik.
Mindezekből az derül ki, hogy nem czélszerű, és a szerzők érdekei sem igénylik hosszabb idő után a bitorlás megtorlását.
Ezért nem volt lehetséges a bitorlás miatt inditható kereseti jog elévülésére nézve az átalános elévülési határidőt fenntartani.
A javaslat ezen kereseti jogra nézve rövidebb határidőt szab és pedig a nagyobb sérelmekre hosszabbat, az ephemer-természetűekre rövidebbet.
A rövidebb, csak az idézés elmulasztása által elkövetett bitorlásnál alkalmazható határidő, három hó. A hosszabb, minden más esetben figyelembe veendő elévülési határidő, három év.
Ezen terminusok, figyelemmel hazánk irodalmi viszonyaira elegendőknek látszanak arra, hogy minden sérelem megtorlása lehetséges legyen.
A VIII. Rész. Beigtatáshoz
A beigtatás rendeltetése, igazolásul szolgálni oly esetekben, midőn valamely névtelenül vagy álnév alatt közzétett műnek szerzője a védelem hosszabbitását kivánja igénybe venni, és a melyekben irói műnek szerzője a forditás jogát fenntartotta magának s a megszabott határidő alatt a jogositott forditást valóban el is készitette.
A beigtatás ezen esetekben nemcsak a szerző érdekében, hanem még inkább a közönség érdekében szükséges; mert a ki egy anonym művet első megjelenése után 30 év mulva újra ki akar adni, vagy tudomást szerezni arról, hogy valamely idegen mű szerzője fenntartotta-e magának a forditási jogot és eleget tett-e a törvényes feltételeknek, annak módot kell nyujtani, hogy ez iránt a központi hatóságnál biztos felvilágositást nyerhessen s ne kelljen sok helyen kutatnia.
E részben egy központi hatóság kijelölése annyira szükséges, hogy az egész német birodalomra nézve is egyetlen hely (Lipcse) jelöltetett ki. Már csupán a külföldi szerzők iránti méltányosság is megkivánja, hogy a magyar korona országaiban sem legyen több egy hatóságnál e bejelentés elfogadására s e czélra a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium jelöltetett ki, a melynek hatásköre e tárgyban az 1868:XXX. tc., illetve annak 9. szakasza értelmében Horvát-Szlavon-Dalmát országokra is kiterjed.
A IX. Rész. Átalános határozatokhoz
A 77-79. §-okhoz
Az átmeneti intézkedések biztositják a jogegyenlőség és jogfolytonosság szempontjából kivánatos védelmet azon műveknek is, a melyek a jelen javaslat törvényerőre emelkedése előtt keletkeztek.
A méltányosság azonban megkivánta a 78. szakasz intézkedését, mely szerint az azelőtt nem tiltott többszörözések akkor is büntetlenül terjeszthetők, ha az új törvény ezt tiltaná; mert az új tiltó törvénynek visszaható ereje nem lehet.
Ugyanez áll a nyilvános előadásokra is, a melyekről ily értelemben a 79. szakasz intézkedik.
A 80-82. §-okhoz
Az átalános határozatokban megállapitandó még az is: hogy mily művek részesüljenek a jelen törvényjavaslat védelmében. A javaslat e tekintetben részben a personalitás, részben a territorialitás elvét követi, mindkét irányban védvén azt, a mi magyar termék.
Ehhez képest védelemben részesül minden a magyar szent korona területén megjelent mű, továbbá magyar állampolgárnak minden műve, bárhol jelent az meg.
Alkalmazandók még a jelen törvényjavaslat határozatai akkor is, ha külföldi külföldön a jelen törvényjavaslat védelme alá tartozó művel szemben bitorlást követ el, valamint akkor is, ha a magyar állampolgár magyar állampolgárral szemben külföldön követ el a jelen törvényjavaslat ellenére bitorlást.
Ezen intézkedések által a törvényjavaslat tökéletesen eleget tesz azon feladatnak, hogy a magyar irodalmat és a magyar állampolgárok érdekeit védje.
Mennyiben terjesztendők ki e javaslat intézkedései külföldi szerzőkre és külföldi művekre, az iránt a nemzetközi szerződések határoznak.
