Az 1878. évi V. tc. hatálybalépte előtti időkben a bűntett miatt szabadságvesztés büntetésére itéltetnek országos fegyintézetekbe való beszállitása csak a büntetés rövidebb vagy hosszabb időtartamától, s a fegyintézetekben változatosan előállott üres helyek számától volt függővé téve, ugy, hogy a büntetés egyaránt volt végrehajtható ugy a törvényszéki fogházakban, mind pedig az országos fegyintézetekben.
Ennek volt következménye, hogy nem ritkán 10-15 évi börtönre itélt egyének is a kellő szigor kifejtésére alkalmatlan törvényszéki fogházakban töltötték büntetésüket.
A büntető törvénykönyv azonban elvi különbséget állapitván meg a fegyház és a börtönbüntetés között, 28. §-ában azt is elrendelte, hogy a fegyházbüntetés - tekintet nélkül annak időtartamára - országos fegyintézetekben hajtandó végre.
Ennek, valamint azon további körülménynek, hogy a vagyon elleni bűntettek súlyosabb nemeinek elkövetői, s a visszaesők a korábbi gyakorlatnál szigorúbb elbánás alá esvén, rendszerint fegyházbüntetésre itéltetnek: azon természetes következménye lett, hogy országos fegyintézeteink a fegyházbüntetésre elitéltek befogadására elégteleneknek bizonyultak.
Igy már a büntető törvénykönyv életbeléptetését követő első évnek, vagyis 1881-nek végén 457 fegyházbüntetésre elitélt egyénnek a törvény értelmében való elhelyezése maradt el, habár a beszállitások a szabályszerünél is nagyobb számban eszközöltettek, - a mult 1882-ik év végén pedig már 926 fegyházbüntetésre itélt egyénen volt lehetetlen a büntetést a törvény szigora szerint végrehajtani.
Hogy ezen állapot mily kevéssé egyeztethető meg a helyes igazságügyi politikának követelményeivel, azt bővebben fejtegetni felesleges. Csak azon egy visszás következményre vagyok bátor utalni, hogy a fenforgó körülmények közt, egy például 2 vagy 3 évi ”fegyházra„ itélt egyén, a ki a hely szűke miatt fegyintézetbe nem szállitható, semmivel sem bűnhödik súlyosabban, mint azon más egyén, ki csekélyebb törvényszegés miatt ugyancsak 2 vagy 3 évi „börtönre” van itélve.
Ekként eredményében tétetik tönkre az 1878. évi V. tc. által meghonositott büntetési rendszer és az arányos bűnhődésre irányzott törekvés számos esetben meghiusul, és pedig a súlyosabb büntettesek meg nem érdemelt előnyére.
A fegyházak helyszűkéből származó bajon a büntető törvénykönyv 52. §-ának első bekezdésében foglalt intézkedés nem segithet, mert a törvényszéki és járási fogházak is majdnem kivétel nélkül túltömvék s maguk is régóta gyökeres reformot várnak.
Elég legyen ezen állitásom igazolásául azt felemliteni, hogy csak a budapesti kir. főügyészség hatósága alatt álló törvényszéki és járási fogházakban a rablétszám az utolsó három év alatt 2053 egyénnel szaporodott, a mi a korábbi létszámhoz képest 28%-tóli emelkedésnek felel meg, úgy, hogy ezen helyek is elérték, sőt a helyes börtönrendszer morális és közegészségügyi érdekei rovására már túl is haladták befogadási képességük netovábbját, s most már a rabok elhelyezésére nézve csak kevés lépés választ el a physicai lehetetlenségtől.
Minthogy meggyőződtem arról, hogy itt nem ideiglenes vagy átmeneti állapottal, hanem büntető rendszerünk maradandó kifolyásával állunk szemben: nem mulasztottam el már akkor, midőn a fentebb előadott jelenségek csak sporadice váltak felismerhetőkké, arról gondoskodni, hogy országos fegyintézeteink számának egygyel való szaporitását előkészitsem. Azért, s mert már a korábbi időkben is leginkább a dunántúli részekben volt érezhető egy fegyház hiánya, még a mult évben felhasználtam egy kedvező alkalmat arra, hogy Sopron város határában ingatlanságot vásároljak meg, a mely aránylag csekély költséggel, egy 700 egyén befogadására alkalmas és korszerű berendezéssel biró fegyintézetté lesz átalakitható.
Első sorban tehát e czélból van szükségem a jelen törvényjavaslatban emlitett összegre.
Az időközben már elkészitett, s most csak részletes kidolgozás alatt levő átalakitási tervek és költségelőirányzati számitás szerint ezen átalakitás 380,293 frt 76 krba fogna kerülni.
A létező fegyintézetek befogadási képességét is érezhetően fokozná, s igy a fenforgó bajon ugyancsak tetemes javulást idézne elő, ha fegyintézeteink főépületjeiből a sok területet elfoglalva tartó műhelyeket melléképületekbe helyezhetném át, s a főépületekben ekként nyerendő üres helyet is fegyenczek rendes elhelyezésére fordithatnám.
Ily műhelyek előállitására a kész tervek szerint igényeltetnék:
| Szamosújvártt | 28,688 frt 66 kr. | |
| Lipótvártt | 23,798 frt 19 kr. | |
| és Illaván | 14,779 frt 52 kr. | |
| Összesen tehát | 67,266 frt 37 kr. |
Végre tovább már nem halasztható szükséget képez, hogy a váczi intézet egy magánzárkaépülettel kibővittessék és ugyanott a kincstári telken ugyan, de a létező intézeti épülettől különállóan egy államfogházi épület is létesittessék.
Az előbbi szükséges azért, mert Váczon vannak az aránylag rövidebb időre elitéltek elhelyezve, s a magán elzárás pontos foganatositása köztudomásúlag épen az ily egyénekre nézve bir nagy jelentőséggel, - az államfogházi épület pedig azért létesitendő mihamarább, mert ezen büntetési nemnek végrehajtására alkalmas helyiségünk a budapesti kir. itélőtábla területén egyátalán nincs. Eddig ugyanis kisegitőül azon földszintes lakház használtatott, mely az 1871-ik év óta a sajtóvétség miatt elitéltek őrizetére szolgált. Ezen épület azonban semmikép sem felel meg azon rendeltetésnek, melylyel egy államfogháznak a büntető törvénykönyv életbelépte óta birnia kell. Felemlitem itt, hogy az emlitett, minden tekintetben czélszerűtlen házért az államkincstár évenkint 560 frt haszonbért fizet.
A magánzárkaépület költségei 49,551 frt 37 karral, az államfogházéi pedig 20,436 frt 94 krral vannak előirányozva, ugy, hogy e két épitkezés összesen 69,988 frt 31 krt veend igénybe.
Összefoglalva tehát a fentieket, a szükségletnek képét ekként van szerencsém feltüntetni:
| a Sopron mellett létesitendő új fegyház átalakitási költségei | 380,293 frt 76 kr. | |
| a szamosújvári, lipótvári és illavai fegyházaknál létesitendő munkahelyiségek költségei együttvéve | 67,266 frt 37 kr. | |
| s végre a váczi magánzárkaépület és államfogház költségei ismét együttvéve | 69,988 frt 31 kr. | |
| Összesen tehát | 517,548 frt 44 kr, |
a mely épitkezéseket a vállalkozók részéről kieszközölni remélt árleengedések figyelembevételével 500,000 frtból is előállithatni vélek.
Hátra van még kimutatni azt, hogy az országos rabsegélyző és javitó intézeti alap - melynek a büntető-törvénykönyv 27-ik §-ában kijelölt rendeltetését a jelen, csak kivétes intézkedést tartalmazó javaslat nem alterálja - a fent emlitett 500,000 frtnyi összeg kihasitása után is, fönnakadás nélkül fog megfelelhetni kitűzött czéljának, s hogy miért folyamodom e kivételes intézkedés igénybevételéhez a helyett, hogy ezen összegnek megállapitását a rendes költségvetés keretén belül kérném.
Az első szempontot illetőleg, bátor vagyok felemliteni, hogy az országos rabsegélyező és javitóintézeti alap tőkéje a folyó évi augusztus hó 31-én állampapirokban és készpénzben együttvéve 692,599 frt és 98 krt tett ki,
hogy ezen tőke évi kamatjövedelme 30,000 frtra rúg, s
hogy a pénzbüntetésekből befolyó összeg az eddigi 3 évi tapasztalatok szerint évenkinti 280,000 frtra tehető.
Ezen bevételekkel szemben kiadásként felmerül az aszódi javitó-intézet előállitási költségeihez még szükséges és egyszer mindenkorra fizetendő 44,502 frt,
továbbá az elbocsátott szegény foglyok segélyezésére évenkint - ugyancsak a 3 évi tapasztalat szerint - fordittatni szokott mintegy 8000 frtnyi folyó kiadás.
Kitűnik ezen adatokból, hogy az engedélyeztetni kért kivételes intézkedés által az országos rabsegélyező és javitóintézeti alap épen nem korlátoztatnék az elbocsátott szegény foglyok ezutáni rendes segélyezésében, sem pedig a javitóintézetek fokozatos létesitésében, hanem tőkéjének csak egy oly része vonatnék el, a melyre ez idő szerint szüksége nincs, és a melynek hiányát gyors gyarapodásánál fogva utóbb sem fogná érezni.
Ily körülmények közt, s tekintettel az ország pénzügyi helyzetére, nem vélek csalódni, ha javaslatomhoz a törvényhozás jóváhagyásának reményét kapcsolom.
Jelen előterjesztésben kezdő részeiben kimutattam a czélba vett épitkezések elkerülhetlen szükségességét, s ha az ezek létesitéséhez megkivántató összeget a javasolt módon, s nem a rendes évi költségvetés megterheltetésével törekszem kieszközölni: ez azért történik, mert egyrészt tartózkodnom kell a költségvetés egyensúlyának megingatásától mindaddig, mig más kisegitő eszköz kinálkozik, - s másrészt, mert sem a büntető-törvénykönyv intentióival, sem pedig a közérzülettel nem vélek ellentétbe kerülni, ha a büntető intézetek szaporitására okvetlenül megkivántató összegek előteremtésétől az állampolgárokat megkimélni, s azokat azon forrásból meriteni törekszik, a melybe ugyancsak a törvények megszegői elég bőven szolgáltatják a szükséges eszközöket.
Végezetül bátor vagyok megemliteni, hogy az igazságügyi tárcza jövő évi költségelőirányzatánál a „Beruházások” czímének 447,013 frt 35 krnyi tényleges szükséglet mellett 100,000 frttal való megállapitásába is csak azon feltételezés mellett nyugodhattam bele, hogy a törvényhozás bölcsesége jelen javaslatomat elfogadni és törvény erejére emelni méltóztatand.
