A jelenleg érvényben levő nyugdíjszabályoknak törvényesitése, valamint kedvezőbb irányban való megváltoztatása az állam szolgálatában alkalmazottaknak már évek óta élénk vágyódását képezi, sőt közszolgálati szempontból is szükségesnek bizonyult, a sokban eltérően alkalmazott nyugdíjszabályokat egyöntetűebbekké tenni, egyes határozmányaikat méltányosabbakkal pótolni s ez által az állami alkalmazottakat is megnyugtatni.
A nyugdíjszabályozási kérdésnek szükségessége már a képviselőház tanácskozmányainak folyamán is többszörösen el lett ismerve s még az 1869. évi költségvetés tárgyalása alkalmával azon felhivás lett a kormányhoz intézve, hogy az állami tisztviselők nyugdíjaztatásának szabályozására nézve törvényjavaslatot készitsen és azt az 1870-ki költségvetéssel egyidejűleg terjeszsze a ház elé.
Az akkori kormány meg is felelt ezen felhivásnak s a képviselőháznak 1870. évi február hó 7-én tartott 114. ülésében előterjesztette az állami tisztviselők nyugdíjáról s özvegyeik és árváik ellátási igényéről szóló törvényjavaslatot, mely ugyan a pénzügyi bizottsághoz utasittatott, de tárgyalás alá ez ideig sem vétetett.
Az akkor előterjesztett törvényjavaslat czélja csak az volt, hogy a fennálló nyugdíjszabályok törvényesittessenek, ezek határozmányain túlmenő kedvezmények abban nem foglaltattak. Az időközben szerzett tapasztalatok azonban azt bizonyitják, hogy a majdnem kivétel nélkül más viszonyok közt és régibb időben keletkezett s részben még a mult századbeli intézményekben gyökerező nyugdíjszabályok nem tarthatók fel változatlanul, hanem hogy ugy az alkalmazottaknak, mint özvegyeik és árváiknak, ellátását is kedvezőbb módon kell biztositanunk, hacsak némileg meg kivánunk is felelni a mai viszonyok közt támasztható méltányos igényeknek.
Lehetetlen elzárkózni azon a mindennapi tapasztalás által megérlelt tudat elől, hogy az állami alkalmazottak özvegyeinek és árváinak ellátása megközelitőleg sem olyan, mely a megélhetés feltételeit biztositaná; lehetetlen figyelmen kivül hagyni, hogy ezek ma sokkal mostohább ellátásban részesülnek, mint a hasonló minőségben és viszonyok közt alkalmazott vasuti vagy magánintézeteknél alkalmazottak, mint más államoknak alkalmazottjai, sőt mostohább elbánásban mint a közös kormánynak közegei.
Humanitási indokok szólanak azért a mellett, hogy legalább a mindennapi élet elsőrendű szükségleteinek fedezhetését biztositsuk az állami alkalmazottak nyugdíjazásának s özvegyeik és árváik ellátásának szabályozásánál, s másrészt közszolgálati érdekek követelik, hogy megóvassék az állami alkalmazottak körében az a megnyugtató tudat, hogy saját és családjuknak ellátása az állami szolgálat kötelékében biztositottnak tekinthető.
Ezek a szempontok vezették a kormányt, midőn nem szoritkozott a fennálló nyugdíjszabályok törvényesitésének kezdeményezésére, hanem egyuttal kedvezőbb ellátást is kivánt biztosittatni a beterjesztett törvényjavaslat által. A kedvezőbb elbánás javaslatba-hozatalánál azonban nem téveszthette szem elől a kormány, hogy az államkincstár a czélba vett intézkedések által túlságosan meg ne terheltessék és nem téveszthette szem elől azt, hogy az állam által nyujtott ellátás minden körülmények közt inkább állandónak és biztosnak tekintetvén, soha sem ütheti meg a magánjellegű intézetek által hasonló viszonyok közt nyujtott ellátásnak mértékét.
A törvényjavaslat mindazonáltal megfelel az állami alkalmazottak részéről saját nyugdíjuk s hátrahagyott családjok ellátása tekintetében az állam irányában méltányosan támasztható igényeknek, mert igen jelentékeny azon áldozat, mely a kedvezőbb intézkedések folytán az államkincstárra fog nehezülni.
Kétségtelen, hogy az állami nyugdíjszükséglet minden kedvezőbb intézkedések nélkül a jelenlegi nyugdíjszabályok változatlan fentartása mellett is még némileg növekedni fog, a mi abban leli magyarázatát, hogy az 1867 óta beállott rendszerváltozások folytán túlnyomó részben fiatalabb erők nyertek alkalmazást, ugy hogy állami tisztikarunk viszonylag és átlag még fiatal s igy bizonyos, hogy a normális nyugdíj-szükséglet csak később fog előállani s meg fogja haladni a mostani szükségletet.
A nyugdíj-szükséglet ezen természetszerű növekedésének megitélésére nem állanak statistikai adatok rendelkezésre, de ha állanának is, épen azért, mert csak az átmeneti állapotból lennének merithetők, alig lennének alkalmasak arra, hogy belőlök biztos következtetés legyen vonható a mostani nyugdíjszabályok mellett is előálló, avagy a kedvezményesebb intézkedésekből folyó magasabb nyugdíj-szükségletnek előleges meghatározására.
Ily statistikai adatok hijában tehát csak combinative lehet kiszámitani azt, hogy mennyi lesz a törvény kedvezményesebb intézkedései által előidézett többszükséglet.
A számitások aként ejtettek meg, hogy a nyugdíj-szükséglet kerek 3 1/2 millió forinttal vétetett alapul.
A költségvetésben 1885-re 4.432,000 frt van nyugdíjakra felvéve, minthogy azonban a törvény 64. §-ában felsorolt nyugdíjak nem érintetnek a jelen törvény által, az ezekre eső hányad levonása után kereken 3 és fél millió forintnyi szükséglet marad. Ezen 3 és fél milliónyi szükségletből a szerzett tapasztalatok szerint 74% az alkalmazottak nyugdíjára, 24% az özvegyekére és 2% az árvák ellátására szolgál.
Ha ezen az alapon azon irányban vezsszük magasabbra a törvény hatályba lépte után előálló szükségletet, a mely arányban nagyobbak az új járandóságok a mostaniaknál, azon eredményre jutunk, hogy a törvény kedvezményesebb intézkedései összesen mintegy 500,000 frtnyi többszükségletet fognak előidézni, a mely azonban nem egyszerre, hanem csak fokozatosan áll elő a szerint, a mint az újabb nyugdíjazások a törvény újabb intézkedéseinek értelmében fognak történni s a teljes 500,000 frt évi többlet csak akkor fog igénybe vétetni, ha a most nyugdíjazottak már mind kihalnak s ha csupa oly nyugdíjazott lesz, a ki az új törvénynek megfelelő nyugdíj-járandóságot élvez.
Ez az időszak az eddigi tapasztalatokból meritett következtetések szerint 20 év mulva fog beállani, ugy hogy az évi nyugdíj-szükséglet a törvény kedvezményesebb intézkedései folytán a legközelebbi 20 évben évről-évre nagyobb lenne s a mostanihoz viszonyitott többszükséglet 20 év mulva érné csak el azt az 500,000 frtot, melylyel számba vétetett.
A törvényjavaslat tervezett intézkedései négy irányban kedvezőbbek a most érvényben levő nyugdíjszabályoknál s ezért e négy rendbeli kedvezőbb intézkedés fog közrehatni a mostani nyugdíj-szükséglet fokozására.
Ugyanis először kedvezőbb nyugellátásban részesülnek maguk az állami alkalmazottak, a mennyiben fizetésök magasabb százalékát kapják nyugdíj fejében, ha köteles szolgálati idejök kitöltése előtt kényszerülnek nyugdíjba menni, mint a minő nyugdíjban jelenleg részesülnek.
Másodszor magasabb nyugdíjat kapnak az özvegyek.
Harmadszor tetemesen növekszik a gyermekek nevelési pótléka s végre
negyedszer átalában temetkezési járulékban részesittetik az állami alkalmazottak hátrahagyott családja, akár a tényleges szolgálatban, akár nyugdíjazott állapotban halnak el, holott jelenleg temetési járulékra csak azok családja tarthat igényt, a kik a tényleges szolgálat kötelékében halnak el s az is csak az esetben, ha az elhunytak fizetése 600 frtot nem halad meg.
Az ezen négyrendbeli kedvezőbb intézkedés által előálló nagyobb szükséglet kiszámitásának számszerű indokolásául szolgáljanak a következők:
Az állami alkalmazottak magasabb nyugdíjából eredő többszükséglet a következő módon számitható ki.
Jelenleg az alkalmazottak nyugdíjképen kapják legutóbbi fizetésöknek:
| 10 év után | 33.33%-át, | ezentúl kapnák | 40%-át. | |
| 15 év után | 37.50%-át | ezentúl kapnák | 50%-át. | |
| 20 év után | 50.-%-át | ezentúl kapnák | 60%-át. | |
| 25 év után | 62.50%-át | ezentúl kapnák | 70%-át. | |
| 30 év után | 75.-%-át | ezentúl kapnák | 80%-át. | |
| 35 év után | 87.50%-át | ezentúl kapnák | 90%-át. | |
| 40 év után | 100.-%-át | ezentúl is kapnák | 100%-át. | |
Minthogy a tisztviselők, altisztek és szolgák átlagban 30 éven felül szolgálnak, a kérdés az, hogy 30 évi szolgálatnál mennyi a növekvés. Harmincz évi szolgálatnál a nyugdíj a fizetésnek 5%-ával s a jelenleg járó nyugdíjnak 6.66%-ával nagyobb.
A nyugdíjszükségletből átlag 74% a férfiakra, 24% az özvegyekre és 2 % az árvákra esik, kereken 3.500,000 forintnyi nyugdíjszükségletnek 74%-át vagyis 2.590,000 forintot véve alapul, ennek 6.66%-a 172,494 forintot teend, vagyis ez lesz azon többszükséglet, mely az állami alkalmazottak saját nyugdíjának szükségleténél nem egyszerre, hanem fokozatosan - évek multán előálland akkor, ha valamennyi nyugdíjazott már az új törvény alapján lesz nyugdíjazva.
Igaz ugyan, hogy még az is növeli a többszükségletet, hogy a nyugdíj ezentúl nem quinquenniumok szerint, hanem évenkint fog emelkedni, másrészt azonban épen ezen intézkedés folytán ezentúl teljesen el fog esni a quinquenniumokhoz még hiányzó szolgálati időnek sok esetben most szokásos elengedése.
Az özvegyek kedvezőbb nyugdíjazása folytán előálló magasabb szükséglet kiszámitása a következő alapon történhetik.
Az összes nyugdíjaknak átlag 24%-a - tehát a 3.500,000 forintnyi évi nyugdíjszükségletből 840,000 forint esik az özvegyi nyugdíjakra.
Ebből a 840,000 frtból azonban 25% levonandó azon altisztek és szolgák özvegyeinek nyugdíjára, kiknek özvegyei nyugdíj-járandósága ezentúl is a most érvényben levő módon fog megállapittatni. Ezen levonás azon arányszám szerint történik, a mint ezen altisztek és szolgák fizetése aránylik a többi állami alkalmazottak fizetéséhez, számitási alapul tehát marad 630,000 forint.
Az állami alkalmazottak között a nyugdíjképes fizetések következőképen oszlanak meg.
A fizetéseknek:
a) 6%-a esik a 3,000 frton felüli fizetésekre,
b) 9%-a esik a 2,000 frttól 3,000 frtig terjedő fizetésekre,
c) 41%-a esik az 1,000 frttól 2,000 frtig terjedő fizetésekre,
d) 32%-a esik a 600 frttól 1,000 frtig terjedő fizetésekre,
e) 12%-a esik a 600 frton aluli fizetésekre.
Minthogy számitási alapul elfogadható, hogy az özvegyek is a fizetések arányában részesülnek az özvegyi nyugdíjakban, az özvegyi nyugdíjak 630,000 frtnyi összegéből esik
| az a) alattiakra | 37,800 frt, | |
| a b) alattiakra | 56,700 frt, | |
| a c) alattiakra | 258,300 frt, | |
| a d) alattiakra | 201,600 frt, | |
| az e) alattiakra | 75,600 frt, | |
| Összesen | 630,000 frt. | |
Átlagos számitás szerint a 3,000 forinton felüli fizetést élvezők özvegyeinél az eddigi nyugdíj, minthogy kivétel nélkül mind a legmagasabb jellegnyugdíjat huzták, 630 forintot tett, mig ezentúl, átlag 4,000 forint fizetést véve alapul, 980 forintot teend, vagyis a többlet 56%-ot teend.
Azok özvegyei, kiknek fizetése 2,000 frton felül egész 3,000 frtot tett, túlnyomó részben 525 frt jellegnyugdíjat élveznek jelenleg, ezentúl pedig 2,500 frtnyi középfizetést véve alapul, 680 frtot kapnának, a többlet tehát 30%-ot teend.
Azok özvegyei, kik 1,000 frton felül egész 2,000 frt fizetést élveznek, jelenleg legnagyobbrészt 350 frt nyugdíjra tarthatnak igényt, ámbár sokan 420 frtnyi nyugdíjat huznak. Ezentúl 1,500 frtnyi középfizetést véve alapul, 480 frtot fognak kapni, a mit a 350 frtnyi mostani kisebb nyugdíj-járandósághoz viszonyitva, a többlet 37%-ot teend.
Azok özvegyei, kiknek fizetése 600 frton felül egész 1,000 frtig terjed, jelenleg 800 frtnyi középfizetést véve alapul, 266 frtot tesz, mig ezentúl 340 frtot teend, a többlet tehát átlag 28%. Végre azok özvegyei, kiknek évi fizetése 600 frt vagy ennél kevesebb, eddig a férj fizetésének egy harmadát kapták, ezentúl pedig felét fogják kapni, az emelkedés tehát 50%.
Ha ezen az emelkedést mutató százalékokat alkalmazzuk, a különböző fizetési cathegoriák özvegyeire eső nyugdíjösszegekre a többszükséglet teend:
| a) a 3,000 frton felüliek özvegyeire eső | 37,800 frtnál | 56%-ot vagyis | 21,168 frtot, | |
| b) a 2,000-3,000 frt közöttiek özvegyeire eső | 56,700 frtnál | 30%-ot vagyis | 17,010 frtot, | |
| c) az 1,000-2,000 frt közöttiek özvegyeire eső | 258,300 frtnál | 37%-ot vagyis | 95,571 frtot, | |
| d) a 600-1,000 frt közöttiek özvegyeire eső | 201,600 frtnál | 28%-ot vagyis | 56,448 frtot, | |
| és e) a 600 frt s azon aluliak özvegyeire eső | 75,600 frtnál | 50%-ot vagyis | 37,800 frtot, | |
| Összesen tehát | 227,997 frtot. |
Igaz ugyan, hogy az özvegy ezentúl már a férj 5 szolgálati éve után nyugdíjra tarthat igényt, mig eddig csak 10 év után bir arra igénynyel s hogy ez is némileg emelni fogja a nyugdíjszükségletet, minthogy azonban az ily rövid szolgálati idő után elhaltak száma elenyészőleg csekély, az ez által előidézett szükséglet ellensúlyozva leend az által, hogy a számitásnál előállott törteknél az arányszám mindig a magasabb egészre lett kikerekitve.
A gyermekek nevelési járulékánál előálló többlet hozzávetőleges kiszámitásánál két körülmény idéz elő különbséget - először is, hogy eddig legalább 4 gyermeknek kellett hátramaradnia, hogy nevelési pótlék is járjon, mig ezentúl már három gyermek igényt ad a nevelési járulékra, s másodszor, hogy a járulék az özvegy életében átlag nagyobb lesz, mint jelenleg.
A gyermekek neveléspótlékára a kerek 3.500,000 forinttal felvett nyugdíjszükségletnek 2%-a vagyis 70,000 frt esik.
Ebből a 70,000 forintból egy ötöd azon szolgák és altisztek gyermekeire számitható le, kiknek gyermekei ezentúl is mérsékeltebb állandó tételekben megállapitott s a mostaniakkal jobbára egyező nevelési járulékban fognak részesülni.
A fenmaradó 56,000 forint a különböző fizetési categoriák gyermekei közt akként oszlik meg, hogy
| a) a 3,000 | frton felüli fizetést élvezőkére esik | 6% vagyis | 3,360 frt | |
| b) a 2,00-3,000 | frt közti fizetést élvezőkére esik | 9% vagyis | 5,040 frt | |
| c) az 1,000-2,000 | frt közti fizetést élvezőkére esik | 41% vagyis | 22,960 frt | |
| d) a 600-1,000 | frt közti fizetést élvezőkére esik | 32% vagyis | 17,920 frt | |
| e) a 600 | frtot meg nem haladó élvezőkére esik | 12% vagyis | 6,720 frt | |
| Összesen | 100% vagyis | 56,000 frt. |
Egy-egy gyermek átlag kap jelenleg:
| az a) alatti esetben | 100 frtot, ezentúl kap | 163 frtot, tehát a többlet | 63% | |
| a b) alatti esetben | 80 frtot, ezentúl kap | 113 frtot, tehát a többlet | 42% | |
| a c) alatti esetben | 41 frtot, ezentúl kap | 80 frtot, tehát a többlet | 96% | |
| a d) alatti esetben | 36 frtot, ezentúl kap | 56 frtot, tehát a többlet | 56% | |
| az e) alatti esetben | 25 frtot, ezentúl kap | 50 frtot, tehát a többlet | 100% |
Vagyis ezen %-okat alkalmazva a fentebb kimutatott mostani szükségletre, a többlet tenne:
| az a) alattiaknál | 2,116 frt 80 krt, | |
| a b) alattiaknál | 2,116 frt 80 krt, | |
| a c) alattiaknál | 22,041 frt 60 krt, | |
| a d) alattiaknál | 10,035 frt 20 krt, | |
| az e) alattiaknál | 6,720 frt - krt, | |
| Összesen | 43,030 frt 40 krt. |
Ezt hozzáadva a mostani 70,000 frtnyi szükséglethez, 113,030 frt 40 krt tenne a szükséglet többlete nevelési járulékokban.
Minthogy azonban ezentúl már 3 gyermek után igény adatik a járulékra, mig eddig csak 4 gyermek után járt, ezen szükséglet feltehetőleg még egy negyeddel vagyis mintegy 30,000 frttal fog növekedni, ugy hogy kereken 143,000 frtra, vagyis a mostani szükségletnél 73,000 frttal magasabbra tehető.
A temetkezési járulékok által előálló többlet kiszámitásánál azon a tapasztalásból meritett adatok vétettek alapul, hogy az állami alkalmazottak szolgálatba lépésök idejekor átlag 20 évesek, 600 frtot meghaladó fizetést csak 25 éves korukban érnek el, átlag 30 évig szolgálnak s ehhez képest átlag 50 éves korukban nyugdíjaztatnak.
Minthogy ugy a tényleges állapotban, valamint a nyugdíjas állapotban elhaltak után is jár a temetkezési járulék, a számitásnak e két categoriára nézve külön kell történnie.
Azok után, kiknek fizetése 600 frtot nem halad meg, ha a tényleges szolgálatban halnak meg, jelenleg is három havi fizetés jár temetkezési járulékkép s ezentúl is annyi fog járni. Ezekre nézve tehát a törvényjavaslat módositást nem tartalmazván, csakis a magasabb fizetési osztályzatok veendők számba.
Minthogy az alkalmazottak 600 frtot meghaladó fizetést 25 éves korukban érnek el s átlag 50 éves korukig maradnak a tényleges szolgálatban, a kérdés az, hogy a 25 és 50 éveseknek minő a halandósági aránya, mert ezen tényező alkalmaztatván a különböző fizetési categoriákban állók számára, mutatni fogja az átlagos halandóságot s a kijáró temetkezési járulékot.
Az Equitable-féle halandósági táblázatok szerint a 25-től egész bezárólag 50 évesek közül évenkint átlag 1.27% hal el.
E szerint, minthogy
a) 152 oly tisztviselő van, kinek fizetése a 3,000 frtot meghaladja, ezek elhalt 1.27%-ának temetkezési járulékát 500 frttal véve fel, az átlagos szükséglet teend ..... 965 frt 20 krt.
b) Azon tisztviselők száma, kiknek fizetése 2,000 frton felül van, de 3,000 frtot nem halad meg, 448. Ugyanazon halandósági arány mellett tehát 416 frt temetkezési járulékot véve fel, az évi szükséglet tesz ..... 2,266 frt 87 krt.
c) Azon tisztviselők száma, kiknek fizetése 1,000 frton felül van, de 2,000 frtot nem halad meg, 3,368. Tehát a szükséglet, 250 frt temetkezési járulékot véve alapul, teend 10,693 frt 40 krt.
d) Azon tisztviselők száma, kiknek fizetése 900 frton felül van, de 1,000 frtot meg nem halad, 1,940, tehát 225 frtot véve fel, a temetkezési szükséglet teend ..... 5,835 frt 35 krt.
e) Azon tisztviselők száma, kiknek fizetése 800 frton felül van, de 900 frtot nem halad meg; 939; a szükséglet tehát - 212 frt 50 kr. járandóságot véve fel - teend 2,434 frt 13 krt.
f) Azon tisztviselők száma, kiknek fizetése 700 frton felül van, de 800 frtot nem halad meg, 1,544. Tehát az évi szükséglet 187 frt 50 krt véve alapul, teend ..... 3,676 frt 65 krt.
Végre:
g) azon tisztviselők száma, kiknek fizetése 600 frton felül van, de 700 frtot nem halad meg, 1,141, tehát az egy évi temetkezési szükséglet, 162 frt 50 kr. járulékot véve alapul, teend ..... 2,354 frt 73 krt.
Vagyis a 600 frton felüli fizetést élvező tisztviselők közül a tényleges szolgálat kötelékében elhaltak után a temetkezési járulék összesen évi átlagban 28,226 frt 33 krt teend.
Ezen évi többszükséglethez kell adnunk a nyugdíjazott állapotban elhaltak után adandó temetkezési járulékot. A járulékot átlag a nyugdíj két havi összegével, vagyis a nyugdíjak 2.590,000 frtnyi összegének egy hatodával véve fel, a jelenleg nyugdíjazottak összes temetkezési járuléka 431,666 frtot tenne. Minthogy azonban évenkint átlag a nyugdíjazottaknak csak 1/15 része hal el, az évi szükséglet 28,777 frtot teend, a mihez ezen összeg 6.66%-át vagyis 1,916 frt 55 krt, mint a nyugdíjak átlagos kedvezőbb arányát hozzászámitva, a nyugdíjas állapotban elhaltak összes temetkezési járuléka 30,683 frt 55 krt., s a tényleges állapotban elhaltak utáni járulékkal együtt a temetkezési szükségletnek összes többlete 58,909 frt 88 krt teend.
Ha e négy tényezőn mutatkozó többletet összevonjuk:
| a) Nyugdíjak | 172,494 frt - kr. | |
| b) Özvegyi nyugdíjak | 227,997 frt - kr. | |
| c) Nevelési pótlékok | 43,030 frt 40 kr. | |
| d) Temetkezési járulékok | 58,909 frt 88 kr. | |
| Mindössze | 502,431 frt 28 krt, |
kereken tehát fél millió forintot teend azon évi többszükséglet, mely a nyugdíjtörvény kedvezőbb intézkedései folytán évek mulva előálland. De ezen többszükséglet is tetemes részében ellensúlyozva leend az által, hogy a kegydíjak szükséglete, mely jelenleg évi 222,000 frtot teszen, jelentékenyen fog apadni.
Tetemes ugyan az áldozat, melyet az államkincstár hoz alkalmazottjainak érdekében, mindazonáltal mellőzhetetlennek látszik ezen teljes összegében csak évek mulva a kincstárra háruló tehernek elvállalása, mert kétségtelen, hogy a nyugdíjkérdés megoldása immár el nem odázható, s másrészt, hogy az előnyösen fogja befolyásolni a szolgálati érdekeket is, s e mellett lényegesen egyszerűsitendi a nyugdíjazási eljárást.
A törvényjavaslat négy fejezetből áll, melyek közül az első az átalános határozatokat, a második az alkalmazottak ellátására, a harmadik az alkalmazottak hátrahagyott családjának ellátására vonatkozó rendelkezéseket, végre a negyedik a zárhatározatokat és átmeneti intézkedéseket foglalja magában. A jelenleg érvényben álló nyugdijszabályoktól eltérő és kedvezőbb intézkedések az alább következő részletes indokolásban az egyes fejezetek és szakaszoknál vannak indokaikkal együtt felsorolva.
Az I. fejezet, mely lényegileg azonos a most is érvényben levő nyugdíjszabályok rendelkezéseivel, a nyugdíjazási kérdések eldöntésénél átalán szem előtt tartandó határozmányokat foglalja magában; nevezetesen megállapitja azok körét, kikre a nyugdíj-törvény kiterjed, azon szolgálati minőséget, mely után, - a szolgálati időt és illetményeket, melyeknek alapján nyugdíjra tarthatnak igényt, intézkedik a hadi szolgálatok mikénti beszámitása iránt s végül megállapitja azon módozatokat, melyek szerint a járandóság kifizetendő.
Nevezetesen:
Az 1. § meghatározza azt, hogy kik tarthatnak bizonyos alább meghatározandó feltételek mellett saját maguk és hátrahagyott özvegyeik és árváik számára részeltetésre igényt s a nyugdíj-javaslat hatályát kiterjeszti mindazokra, kik állandó fizetés mellett rendszeresitett állomáson nyernek állami alkalmazást.
Minthogy az 1. §-ban adott meghatározás nem elég arra, hogy kimeritse mindazon egyének körét, kik külön intézkedések folytán az "állami alkalmazottakkal" egyenlőknek tartandók, - a 2-ik §-ban taxative is fel kellett sorolni azokat, kikre a javaslat határozmányai kiterjednek.
Ilyenek: 1-ször a közalapitványok kezelésére rendelt tisztviselők, mely alapitványok az államkormány kezelése alatt állanak, és a melyek kezelésére szükséges tisztviselők Ő Felsége vagy annak kormánya által neveztetnek ki; - 2-szor az országgyülés két házának tisztviselői, kiket az országgyülés államtisztviselői jelleggel ruházott fel, és épen azon elbánásban rendelt részesittetni, a melyben az államtisztviselők részesülnek; 3-szor a tanári kar egyénei, kik fizetéseiket a kincstárból vagy a királyi kormány kezelése alatt álló közalapból huzzák, s kik külön felemlitendők voltak azért, mert szorosan véve az 1-ső § definitiója alá nem foglalhatók, mivel tisztviselőknek tulajdonkép nem tekinthetők, de az állam többi tisztviselőivel azon közös criteriummal birnak, hogy javadalmazásukat az államkincstárból vagy a királyi kormány kezelése alatt álló közalapból huzzák. 4-szer ide valának sorolandók a fővárosi közmunkatanácsnak kinevezett tisztviselői és szolgái is, a kik a ministertanácsnak 1873-ik évi deczember 3-án kelt határozata szerint államtisztviselői jelleggel ruháztattak fel. 5-ször fel kelle emliteni a fővárosi rendőrségnél alkalmazottakat, a kiknek javadalmazásához ugyan a főváros is hozzájárul, de a kik azért valóságos állami alkalmazottaknak tekintendők. Végre 6-szor félreértések megelőzése végett czélszerűnek látszik az állami utaknál, a folyammérnökségeknél, a postánál és távirdánál alkalmazottakat is felemliteni, mert eddig részben nem tartoztak a nyugdijszabályok alá, daczára annak, hogy minden tekintetben valóságos állami alkalmazottakul tekintendők.
A 3. § bővebb magyarázatát adja az 1. §-ban foglalt definitiónak, s kimondja, hogy a rendszeresitett tiszti minőségben szám felett alkalmazottak a rendszeresitett állomáson levőkkel mindenben egyenlőknek tekintendők, a mi teljesen megfelel a mostani szabályoknak.
Kimondja továbbá, hogy az ideiglenesen alkalmazottak, ha oly tiszti minőségben alkalmazvák, mely különben rendszeresitve van, nyugdijra, hasonlókép özvegyeik is nyugdijra s árváik nevelési pótlékra tarthatnak igényt, de ha a nyugdíjazásukhoz megkivántató 10 szolgálati évvel s illetőleg a családjuk ellátásához megkivánt 5 szolgálati évvel még nem birnak, végkielégitésre sem maguk, sem családjuk igénynyel nem bir, hanem csak az ideiglenes szolgálatukat netalán megelőzőleg elfoglalt végleges alkalmazás után s az e minőségben huzott fizetés alapján tarthatnak igényt az ellátásra; azon idő azonban, melyet ideiglenes minőségben töltötték, számba vétetik. A méltányosság követeli, hogy ha valaki 10, s illetőleg 5 évig van alkalmazva, tőle s illetőleg családjától ne vonassék meg azon kedvezmény, hogy ellátásban részesüljön, valamint, hogy oly esetekben, midőn korábban véglegesen volt már alkalmazva, ne vonassék meg tőle későbbi ideiglenes alkalmazásában az az igény, melyre már korábban szert tett.
Az államkincstár túlságos megterheltetésének elkerülése végett ugyanazon eljárás alkalmaztatik azokra nézve is, kik csak előhaladtabb korukban nyernek korengedély mellett alkalmazást, a mennyiben ezek is csak nyugdíjra tarthatnak igényt, de ha az ehhez megkivánt időtartamon át nem szolgálnak s előbb válnak meg a szolgálattól, végkielégitésre igénynyel nem birnak.
Ellenben az 1. §-ban foglalt elvi álláspontnak megfelelőleg határozottan ki van mondva a 3. §-ban, hogy azok, akik felmondás mellett, vagy csak bizonyos időre alkalmaztatnak, ellátásra igénynyel egyátalán nem birnak.
A 4. § osztályozza a jogosultakat megillető ellátást s állandó ellátásokat s egyszermindenkorra adandó részeltetéseket különböztet meg.
Ezen osztályozást az teszi szükségessé, hogy azon járandóságok, melyekben az alkalmazottak és hátrahagyott családjuk részeltethetők, együttesen legyenek feltüntetve a szerint, a mint a jogigény beállta és megszünése tekintetében egyforma határozmányok alá esnek.
Az 5. § azon eseteket sorolja fel, melyekben az alkalmazott ugy saját, valamint özvegyeinek és árváinak ellátási igényét elveszti. E § határozmányai egyeznek a mostani szabályokkal s ezektől csakis az 5. pont tér el. Mig ugyanis jelenleg, a ki bűntényt követ el átalában, s aki más büntetendő cselekményt követ el, az esetben veszti igényét, ha legalább hat havi szabadságvesztésre itéltetik, az 5-ik pont átalában oly esetekre mondja ki az igény elvesztését, melyekben a hivatalvesztés kötelezőleg mondandó ki. E szerint tehát elenyészik az igényjogosultság, ha valaki 6 hónapnál hosszabb ideig tartó szabadságvesztésre itéltetik, mert ez esetekben az 1878:V. tc. 54. §-a értelmében a hivatalvesztés okvetlenül kimondandó, de elenyészik a jog a birói itélet alapján az esetben is, ha valaki bár csekélyebb büntetésre itéltetik, de a biróság a hivatalvesztést kimondja. Végre tekintettel arra, hogy a fennálló szolgálati szabályok szerint az esetben is, ha valaki a fenyitő eljárás folyamán felmentetik, fegyelmi uton vizsgálat tárgyává teendő, vajjon megtartható-e a szolgálat kötelékében, - habár a biróság nem is mondja ki a hivatalvesztést, el fog enyészni a jog mindazon esetekben, melyekben az alkalmazott a szolgálatból fegyelmi uton elmozdittatik.
Ugyanezen szempontok alá vonatott a nő igényjogosultságának büntetendő cselekmény miatti elenyészése is a 35. §-ban, csakhogy miután a nő fegyelmi eljárás alá nem vonható, ellátási igénye csak akkor fog elenyészni, ha a hivatalvesztés kimondatik, vagy kimondandó lenne. Ezért vétetett fel külön a nőkre nézve a 35. §-ba, hogy ellátásuk akkor is megvonható, ha erkölcsös életet nem folytatnak, hogy ez által mód nyujtassék az érdemetlenek ellátásának megvonására oly esetekben is, midőn a fenyitő elmarasztalás arra alapot nem szolgáltat.
Az 5. és 35. §-ok vonatkozó határozmányai a magyar korona országainak azon részeiben is érvényre jutnak, melyekben az osztrák büntetőtörvény van érvényben, mert ennek 26. §-a szerint a bűntényben való elmarasztalásnak a hivatalvesztés eo ipso következményét képezi.
A 6-11. §-okhoz
A 6.-11. §-ok a nyugdíj alapját, nevezetesen a kiszámitásnál alapul veendő fizetést s a beszámitható szolgálati időt, nem különben a hadi évek kettős beszámitását állapitják meg s mindenben egyeznek a jelenleg érvényben levő szabályokkal.
A 12. § határozmányai összhangzásba vannak hozva az 1875:LI. törvénycikkel, s azon külön biztositást nyujtják az állami alkalmazottaknak, hogy ha hadjárat alatt válnak szolgálatképtelenekké, a polgári vagy katonai szolgálatuk után őket megillető kedvezőbb nyugdíjat választhatják, s nyugdíjazásuk a magasabb fizetés alapján történik. A méltányosság követeli, hogy ezen az idézett törvénycikk 6. §-ában biztositott kedvezmény azoktól, kik hadjáratban munkaképtelenekké lesznek, meg ne vonassék.
A 13-14. §-okhoz
Ezen szakaszok a nyugdíj megszabásánál alapul veendő illetményeket határozzák meg, s teljesen egyeznek a jelenleg fennálló szabályokkal.
A 15-16. §-okhoz
A 15. § azon rendelkezése, hogy az ellátási összegek mindig teljes forintokra kerekittessenek ki, a számitás könnyebbsége miatt vétetett fel. Hasonlókép ezen indok volt irányadó a 16. § szerkesztésénél is, a mennyiben az állandó ellátások mindig teljes hónapokra fognak járni.
A 17. § azt az új elvet mondja ki, hogy a jogczím beálltától kezdve az igények egy éven belül érvényesitendők, mert különben az egyszer-mindenkorra szóló részeltetésre (végkielégitésre vagy temetkezési járulékra) való igény teljesen elenyészik s az állandó ellátás is elévül a kérelem beadását megelőző időre.
A törvény czélja az, hogy a megélhetésnek, létfentartásnak legszükségesebb eszközei biztosittassanak, s ezért indokoltnak látszik ezen elévülési időt megállapitani, mert különben az államkincstár a multból eredő s tetemesen felszaporodott követelésekkel utólag egyszerre terheltethetnék, s másrészt, mivel feltehető, hogy a ki igényét egy év alatt sem érvényesiti, oly helyzetben van, hogy az állami részeltetést a multra nézve nem szükségli.
A 18. §-ban az mondatik ki, hogy Ausztriában és Magyarországban a nyugdíj élvezete helyhez kötve nincsen, ellenben a külföldi élvezethez a minister külön engedélye szükséges.
Ausztria irányában megfelel ezen rendelkezés a mostani helyzetnek, a nyugdíjak kifizetésének kölcsönös közvetitése iránt a két fél kormánya közt létrejött egyességnek s a viszonosság követelményeinek.
Ellenben a külföldre nézve czélszerűnek mutatkozik a külön engedélyezést - ugy a mint most is van - fentartani, hogy az ellátásban részesülők magatartása s a külföldön tartózkodás oka esetenkint birálat tárgyává legyen tehető.
A 19. § a rendeleti utnak hagyja fenn, azon óvatossági intézkedések meghatározását, melyek szem előtt tartandók, nehogy az állam oly esetekben is terheltessék az állandó ellátásokkal, midőn azok törvényszerű feltételei már megszüntek.
Habár meg is lehet átalán állapitani ezen óvatossági intézkedéseket, mégis czélszerűbb azokat a törvény keretén kivül hagyni, mert a viszonyok változtával azon intézkedések is módosulnak s másrészt, mert különleges körülmények között külön intézkedések is válhatnak mellőzhetetlenekké.
A most hatályban levő szabályok szerint a tisztviselő, altiszt vagy szolga a szolgálatba való felvétele, illetőleg első eskü letétele napjától kezdve és pedig:
10 befejezett szolgálati év után egész 15 évig a fizetés 1/3-ával
15 befejezett szolgálati év után egész 20 évig a fizetés 3/8-ával
20 befejezett szolgálati év után egész 25 évig a fizetés 4/8-ával
25 befejezett szolgálati év után egész 30 évig a fizetés 5/8-ával
30 befejezett szolgálati év után egész 35 évig a fizetés 6/8-ával
35 befejezett szolgálati év után egész 40 évig a fizetés 7/8-ával
s 40 befejezett szolgálati év után a fizetés teljes összegével nyugdíjaztatik.
Azon tisztviselők, kik 10 évi szolgálatot nem teljesitettek, egyszer-mindenkorra szóló végkielégitésben részesülnek, mely fizetésök 1 1/2-szeres összegét meg nem haladhatja.
Tanárok 10 szolgálati év után egész 15 évig fizetésök 2/6-ára
Tanárok 15 szolgálati év után egész 20 évig fizetésök 3/6-ára
Tanárok 20 szolgálati év után egész 25 évig fizetésök 4/6-ára
Tanárok 25 szolgálati év után egész 30 évig fizetésök 5/6-ára
s Tanárok 30 évet meghaladó szolgálat után fizetésök teljes összegére tarthatnál nyugdíjkép igényt.
A nyugdíjazásnak előfeltételét a jelenleg fennálló szabályok szerint mindig az képezi, hogy az alkalmazott szolgálatképtelenné vált. Tehát a nyugdíjazás 40 s illetőleg tanároknál 30 szolgálati év után is csak akkor foglalhat helyt, ha szolgálatképtelenek.
Ezen átalános elv alól a mostani szabályok szerint csak akkor van eltérésnek helye, ha valaki rendszerváltozás, vagy más körülmény miatt el nem helyezhető, mert ez esetben akkor is nyugalomba helyezhető, ha még szolgálatképes, a nyugdíjazás azonban csak ideiglenes minőségben vagyis csak azon időre történik, mig újolagos elhelyezésére alkalom kinálkozik.
Ezen kivül kivételt tesz az 1869:VI. tc. a birákra nézve, a kik 70 éves korukban, akár beállott már szolgálatképtelenségök, akár nem, nyugalomba helyezhetők s maguk is kérhetik nyugdíjazásukat.
A javaslat részben eltér a mostani szabályoktól.
A 20. § szerint ugyanis azon eseten kivül, hogy valaki testi vagy szellemi erejének elgyöngülése miatt hivatala kötelességeinek teljesitésére tartósan alkalmatlanná válik, beállanak a nyugdíjazás feltételei azon esetekben is, ha életének 65-ik évét betöltötte, vagy a törvény által meghatározott időt kiszolgálta.
Itt két, az eddigi rendszertől eltérő intézkedés szembetünő.
Az első az, hogy az életének 65-ik évét betöltött tisztviselő, ha nem rokkant is, vagy a köteles időt ki nem szolgálta is, kérheti nyugdíjaztatását. Az eddigi szabályok értelmében, azt csak az esetben tehette, ha egyszersmind rokkantságát is bebizonyitotta.
Ezen intézkedés ide az 1869:IV. tc. 17. §-ának analogiájára vétetett át, és ugyanazon indokok szólnak mellette, mint a birákat illető mellett. Azonban jelen törvényjavaslatban a határ, a meddig a tisztviselő szolgálni köteles, élete 65-ik évére tétetett. A tapasztalás ugyanis kimutatta, hogy nemcsak 70, de már 65 éves ember is a legtöbb esetben elvesztette szellemi ruganyosságát, ha nem teljesen szolgálatképtelen is, és az administratió érdekei nem kevésbé fontosak, mint az igazságszolgáltatáséi.
A második eltérés az eddigi szabályoktól abban áll, hogy ha valaki a köteles szolgálati időt kiszolgálta, ha nem is rokkant, ha be sem is töltötte élete 65-ik évét, nyugdíjaztatását kérheti vagy nyugalomba helyezhető. Az eddigi szabályok a 40-ik évet meghaladó szolgálat után is csak azon esetben engedik meg a nyugdíjazást, ha a physikai vagy szellemi szolgálatképtelenség be van bizonyitva.
A javaslat mellett czélszerűségi és humanistikus tekintetek szólnak. 40 éven át szolgált egyén vagy 30 éven át működő tanár, főleg a mai fokozott követelmények mellett, nagy részben teljesen kimerültnek mondható, és annyi ideig tartó megerőltetett munkásság után tőle a megérdemlett nyugalmat megtagadni és további munkára való kényszerités által napjait megröviditeni, méltánytalanság lenne. De a tapasztalás is a mellett szól, hogy az, a ki előhaladt korú vagy a köteles szolgálati időt már kitöltötte, alig egy-két esettől eltekintve, mindig oly physikai vagy szellemi gyengeségekkel bir, melyekkel szemben nincs az az orvosi vélemény, mely a szolgálatképességet határozottan megállapitaná, ha a nyugdíjazás kérdése felmerül. Helyesebbnek látszik azért a 65 éves kort vagy a köteles szolgálati idő kitöltését a nyugdíjazásra egyenesen elégséges indoknak declarálni, mintsem a mai állapotot fentartani s ezen feltételek beálltának esetére továbbra is az egyesek helyzetét bizonytalanná s az intézkedésre hivatott hatóságok eljárását ingadozóvá tenni.
A javaslat 21. és 22. §-ai a szinlelt ürügyek alatti nyugdíjazások meggátlása végett elrendelik, hogy oly esetekben, midőn szolgálatképtelenség miatt történik a nyugdíjazás, az indokául szolgáló testi vagy lelki fogyatkozásnak közhatósági orvos által kell megállapittatnia, kimondják továbbá, hogy oly esetekben, midőn a szolgálatképtelenség nem állandó jellegű, csak ideiglenes nyugdíjazásnak van helye, s hogy az ideiglenesen nyugdíjazottak képességeiknek megfelelő szolgálatokra kötelezhetők, s koronkint megvizsgálható, vajjon fennállanak-e még azon indokok, melyek miatt a nyugdíjazás történt.
Végre a 23. §-ban határozottan kimondatik, hogy mindenki, ha csak előbb nem lesz szolgálatképtelenné, a nyugdíjigény elvesztésének terhe alatt az egész köteles szolgálati időt, vagyis 40 évet, tanárok 30 évet, a szolgálat kötelékében kitölteni tartozik.
Mindezen intézkedéseket a kincstár indokolatlan megterheltetésének meggátlása teszi szükségesekké.
A 24. § a nyugdíj mérvét állapitja meg s azon a jelenlegi szabályoktól eltérő intézkedéseket foglalja magában, hogy a nyugdíj 40 s illetőleg tanároknál 30 szolgálati éven alul a fizetés magasabb százalékában szabatik meg, mint jelenleg, továbbá, hogy a nyugdíj nem mint jelenleg minden öt évi szolgálat után, hanem minden betöltött szolgálati év után növekszik.
A tapasztalás azt igazolta, hogy oly esetekben, midőn valaki rövidebb szolgálati idő után nyugdíjaztatik, a jelenlegi szabályok szerint járó nyugdíj egyátalán nem elégséges arra, hogy a nyugdíjazottnak megélhetését biztositsa, méltányosnak látszik azért, hogy ily esetekben a fizetésnek valamivel magasabb százaléka biztosittassék nyugdíj fejében.
A legnagyobb különzet 10 szolgálati év után áll elő; ugyanis a legutóbbi fizetésnek 10 év után jelenleg 1/3-a jár, ezentul pedig 40%-a járna nyugdíj fejében. Az emelkedés csakis a nélkülözhetlen szükséglet mértékére szoritkozik s még mindig sokkal kevesebb, mint a mennyit a különböző nyugdíjintézetek s nevezetesen a vasuti alkalmazottak nyugdíjintézetei biztositanak, melyek legtöbbje már 8 év után a fizetés 50%-át adja nyugdíjképen.
Az évről-évre való emelkedés szintén a méltányosság követelményeinek felel meg, de szolgálati érdekek is mellette szólnak, a mennyiben egy-egy öt évi cyclus kitöltése azoknál, kik szolgálatképtelenségöket érzik s tudják, hogy további öt évig már nem szolgálhatnak, nem fog indokul szolgálni arra, hogy nyugdíjazásukat kérjék s másrészt oly esetekben, midőn a szolgálatképtelenség valóban beállott, az illetékes hatóság sem leend indittatva arra, hogy nem ritkán a szolgálati érdekek rovására méltányossági indokokból legyen kénytelen az öt évi cyclus kitöltését bevárni, avagy a hiányzó szolgálati időnek kegyelmi uton való elnézését kieszközölni.
Ezen kedvezőbb intézkedésekkel szemben a kincstár érdekében vétetett fel azon intézkedés a javaslatba, hogy a legmagasabb nyugdíj 8,000 frtot nem haladhat meg, mert a nyugdíjazás czélja csak az lehetvén, hogy a társadalmi igényekhez mért megélhetést biztositsa, a 8,000 frtnyi összeget elégségesnek lehet tekinteni arra, hogy nyugdíjazott állapotukban a magasabb állású s igényű alkalmazottak szükségleteit is kielégitse.
A 25. § a ministerek és államtitkárokra nézve megállapitandó külön nyugdíjról szól.
A méltányosság követeli, hogy a ministerek és államtitkárok, valamint ezek özvegyei és árvái se zárassanak ki a nyugdíjazási szabályokból, sőt fontos politikai indokok szólanak a mellett, hogy a nyugdíj- és ellátási igény ezeknek is biztosittatván, ez által ezen állások oly, kevésbbé tehetős egyének részére is hozzáférhetőkké tétessenek, kiket jelenleg csakis a saját és családjok jövője feletti aggodalom tart vissza azok elfogadásától. De hogy ezen úgy a méltányosság, mint közügyi érdekek által is indokolt intézkedésnek gyakorlati jelentősége legyen, nagyon természetes, hogy a nyugdíjra képesitő szolgálati idő nem állapitható meg az átalános 10 évben, hogy miután politikai indokok miatt válnak meg állásuktól, nem köthető az illetők szolgálatképtelenségéhez s hogy a ministerek és államtitkárok nem vonhatók az ideiglenesen nyugdíjazottakra nézve fennálló korlátozó intézkedések s nevezetesen a 22. §-ban foglalt azon rendelkezés alá, hogy nyugdíjazott állapotukban is képességeiknek megfelelő szolgálattételekre kötelezhetők.
Ezért biztosittatik a nyugdíj már három évi szolgálat után a ministerek és ezek özvegyeinek, valamint a nevelési járulék árváiknak.
A nyugdíj három évi szolgálat után a minister részére 4,000 frtban, az államtitkár részére 2,000 frtban s özvegyeik részére (37. §) ezen összegek felében állapittatik meg, mig az árvák nevelési járuléka az átalános szabályok szerint fejenként az özvegy nyugdíjának 1/6-ában s ha szülőtlen árvák, 1/4-ében határoztatik meg.
A ministerek és államtitkárok, valamint özvegyeiknek minimális nyugdíja tehát - tekintettel arra, hogy már 3 év után nyugdíjképesek - kevesebb, mint az átalános szabályok szerint járó minimális nyugdíj, de ha a minister vagy államtitkár hosszabb szolgálati idejénél fogva, vagyis azért, mert 10 éven túl szolgál, az átalános szabályok szerint magasabb nyugdíjra tarthatna igényt, ugy ő, valamint özvegye is az átalános szabály alá esik, a 24. s illetőleg 36-ik §-ban foglalt korlátozásnál fogva azonban a nyugdíj maximuma ez esetben sem haladhat meg, 8000 frtot s illetőleg az özvegyi nyugdíj 2,500 frtot.
A 26. §-ba eltérő intézkedés van felvéve a pénzügyőrségi legénységre nézve, a mennyiben a nyugdíj, ha rövidebb szolgálat után történik a nyugdíjazás, kisebb, mint a mennyi az átalános szabályok szerint járna s a nyugdíj csak 5-5 évi szolgálat után emelkedik, másrészt azonban a véglegesen felfogadott pénzügyőr már 1 évi szolgálat után is nyugdíjra tarthat igényt.
Ezen eltéréseket a katonailag szervezett pénzügyőrség különleges viszonyai teszik indokoltakká.
A pénzügyőrségi legénység részint a hadsereg kötelékéből egészittetik ki, részint pedig fiatal korában vétetik fel polgári egyének köréből, de csak négy évi ideiglenes próbaszolgálat után alkalmaztatik véglegesen. Minthogy a katonai szolgálatból átvetteknél a katonai szolgálat is beszámittatik, a polgári egyének sorából felfogadottaknál pedig, eltekintve attól, hogy többnyire fiatalon vétetnek fel, az ideiglenes alkalmazásban töltött idő is számit, nem lenne indokolt már az első szolgálati évek után magasabb nyugdíjat engedélyezni; másrészt azonban a testület katonai szervezeténél fogva s a szolgálat iránti odaadás élesitése végett czélszerű az ellátást az esetre is már biztositani, ha a pénzügyőr végleges minőségben 1 évig szolgál, sőt méltányosságból s a bátorság felkeltése végett ugy a pénzügyőrségre, valamint az állami rendőrségre nézve is indokoltnak látszik a fizetés teljes összegét nyugdíjképen biztositani az esetre, ha ezek viadalban lesznek szolgálatképtelenekké.
Az állami uradalmakban alkalmazott altiszti és szolgaszemélyzet, nemkülönben a 27. §-ban felsorolt többi alsóbb rendű alkalmazottak szintén eltérő nyugellátásban részesülnek, a mennyiben nyugdíjképen 10 év után csak fizetésök egy harmadára tarthatnak igényt s nyugdíjok csak 10-10 évi szolgálat után emelkedik.
Ezen eltérő intézkedésre indokul szolgál, hogy ezen alsóbb rendű alkalmazottak még szolgálatképtelenségük beállta esetén is többnyire mellékkeresetet folytathatnak, családtagjaik keresetképessége is gyakoribb, s ezen kivül mindezek oly alkalmazottak, kik részben a hadsereg köréből vétetnek át, s ez esetben katonai szolgálatuk is már számit, részben pedig oly ágazatoknál alkalmazvák, mely ágazatok, ha nem az állam kezén, hanem magánkézen lennének, nyugdíjra egyátalán nem képesitenének.
Mindezek eddig részben vagy egyátalán nem voltak ellátásra jogositottak, pl. az út- és hidmesterek, vagy pedig eddig is a nyugdíjnál csekélyebb ugynevezett "nyugbérben" részesültek. A különböző nyugbérezési szabályok közül a legkedvezőbbek, melyek jelenleg az erdészeti személyzetre nézve birnak érvénynyel, a 27. §-ban felsoroltak nyugdíjának megállapitására átalános szabálykép vétettek fel.
A 28-32. §-okhoz
A 28-32. §-ok lényegileg azonosak levén a most érvényben levő szabályokkal, bővebb indokolást nem igényelnek.
Áttérve a III. fejezet indokolására, mely a hátramaradt család ellátását tárgyalja, erre nézve a következők jegyeztetnek meg:
A mostani szabályok szerint az özvegynek járandó nyugdíjak következő különbséget mutatnak:
1. vannak rendkivüli ellátások, melyek kiszabása esetről-esetre egyedül Ő Felségének van fentartva és a melyekben azon özvegyek részesülnek, kiknek férjeik a legmagasb államhivatalnokok (az udvari és ministeri tanácsosoktól felfelé) sorába tartoznak.
2. A férj magasabb vagy alacsonyabb szolgálati rangjához képest meghatározott rangszerű ellátások, melyek 600, 500, 400 és 350 pengő forintnyi évi összegben vannak meghatározva.
3. Minden más esetben az özvegynek a férj utolsó beszámitható tettleges illetményeinek 1/3-része, oly korlátozással azonban, hogy a férjnek 1,000 pengő frtot meghaladó évi fizetésénél 333 1/3 pengő forint, mint legmagasabb özvegyi nyugdíj, és a férjnek legalább 200 frtra menő tettleges évi fizetésénél 100 pengő frtnyi évi összeg, mint legkisebb özvegyi nyugdíj utalványoztatik.
A nyugdíjképes államtisztviselők özvegyeit illető gyermeknevelési járulék kiszabása épen oly különböző, mint az özvegyi nyugdíjak kiszabása.
Vannak t. i.
a) rendkivüli nevelési járulékok, melyeknek kiszabása a legfőbb rangú államhivatalnokok gyermekeire nézve esetről-esetre Ő cs. és apost. kir. Felsége által határoztatik meg;
b)az atya magasabb vagy alacsonyabb szolgálati rangja után meghatározott nevelési járulékok évenkint és fejenkint 100, 80, 70, 60 pengő forintig menő fokozatban;
bc)azon esetekben végre, a melyekben egyedül a férj tettleges évi fizetése szolgál alapul az özvegyi nyugdíj meghatározására, a nevelési járulék az atyának kisebb vagy magasabb rangfokozatához, s a gyermekek számához képest évi összegekben 12-60 pengő forintig van kiszabva, mire nézve elv gyanánt szolgál, hogy a mindig egész forintokban és egyénenként kiszabandó nevelési járulék mindannyi gyermekre nézve összesen (és pedig tekintettel legalább 4 részesithető gyermekre) az anya nyugdíjával együtt az atya utolsó tettleges fizetésének felét, vagy ha az 1,000 pengő forintból vagy annál is többől állott, évenként 500 pengő frtnyi összeget meg nem haladhat.
Ha az anya is elhúnyt, akkor az ellátatlan, a szabályszerű kor alatt álló árvák összesen igényt tarthatnak nyugdíjban vagy nyugbérben (Concretal Pension, Concretal Provision) való folytonos részesitésre mindazon esetekben, a melyekben ezen igény az anyát illeti, vagy illethette volna, ha férje előtt el nem halt volna.
Magasrangú államhivatalnokok után visszamaradt szülőtlen árvák, kiknek anyjuk rendkivüli nyugdíjban részesült volna, bizonyos körülmények között Ő cs. és apost. kir. Felsége által rendkivüli nyugélvezményben részesittetnek.
A többi szülőtlen árvák illetéke s pedig mindazokra nézve, kik egy atyától származnak, összesen azon évi nyugdíj vagy napi nyugbér felerészéből áll, melyet az anya vagy már élvezett, vagy a melyben részesült volna, ha nem férje előtt halt volna el.
A mostani eljárásban semmiféle elv sem uralkodik; a rendkivüli nyugdíjak kiszabásánál esetről-esetre az illetékes közegek ajánlata dönt, ha Ő Felsége mást nem határoz.
A rangszerinti nyugdíjak kiszabása a mostanitól egészen eltérő viszonyok között keletkezett és van eset, hogy az özvegy nyugdíja a férj fizetésének csak 12%-át képezi.
A férj illetményei után kiszabott nyugdíjak a legcsekélyebben fizetett tisztviselők özvegyeit illetik s oly szerény összeget képeznek, hogy abból lehetetlen megélniök.
Az atya nélküli gyermekre nézve hasonló viszonyok állanak fenn, és még azon megszoritás uralkodik, hogy azok csak akkor kaphatnak nevelési pótlékot, ha legalább 4-en maradtak vissza.
A szülőtlen gyermekek apjok halála után sokkal csekélyebb ellátást kapnak, mint kaptak volna, ha anyjuk még élne és mellettük szintén nyugdíjt élvezne.
Igy például, ha oly tisztviselő, ki a VII. rangosztályba volt sorozva, elhal, s özvegyet és 4 gyermeket hagyott hátra, az özvegy kap ..... 420 frtot nyugdíj-, a gyermekek pedig ..... 336 frtot nevelési pótlék fejében; ha pedig csak árvák maradtak hátra, azok összesen véve 210 frtot kapnak.
A jelen törvényjavaslat szerkesztésénél a kormány azon helyesnek elismert elv által vezéreltetett, hogy a tisztviselő által szerzett igények hátrahagyott családjára is átszálljanak; oly kulcsot állitott fel tehát, melynek alapján minden rangú és fizetésű tisztviselő után maradott özvegy és árva ellátása meghatározható legyen s melynek következetes alkalmazásánál ugyanazon elv uralkodik, mely a férfi nyugdíjának megszabásánál irányadó és kivételnek csak ott engedtetett hely, hol a megélhetésnek feltételei azt okvetlenül megkivánják, u. m. a legcsekélyebb fizetésű tisztviselő után maradott özvegynél és árvánál.
Ezeknél fogva a tisztviselő után maradott özvegy nyugdíja akkép lett szabályozva, hogy az a férj javadalmazásának 600 frtjáig annak 50%-ából, 600 frtnyi javadalmazáson felül pedig az első 600 frt után 50%, a többi után pedig 20%-ból álljon.
Hogy a tervezett eljárás folytán azon elvnek meg lesz felelve, miszerint a férfi által szolgálatban szerzett érdem az özvegyi ellátásban is találja kifejezését, kiderül, ha tekintetbe vétetik, hogy a férfi nyugdíja minden beszolgált év után az utolsó fizetésnek bizonyos %-ával növekedik s hogy az utolsó fizetéssel az egész szolgálati időn át szerzett érdem díjaztatik.
Minthogy 600 frtnyi fizetésig az özvegyi ellátás kivételesen 50%-kal szabatik ki, következik: hogy 600 frtnál nagyobb fizetésnél az özvegyi ellátás az első 600 frt után szintén 50%-kal szabassék ki.
A 600 frt átmeneti határt képez tehát az özvegyek ellátása kiszabásánál s mindig első fizetésnek tekinthető oly özvegynél, kinek elhalt férje 600 frtnál magasabb fizetést élvezett.
Az atyátlan gyermekek mindannyija, ha csak egy is maradt, a 43. § szerint az anyai ellátásnak 1/6 részét; a szülőtlen gyermekek pedig a 44. § szerint annak 1/4 részét kapják.
A mostani állapot és a tervezett ellátások közötti különbözetek kitüntetésére következő példák szolgáljanak.
600 frt fizetéssel díjazott tisztviselő után maradott és 3 gyermekkel megáldott özvegy kap az államtól most 200 frtot; ezentúl fog kapni 450 frtot. Ha 6 gyermek van, kap most 300 frtot, ezentúl fog kapni 600 frtot.
5,000 frt fizetéssel díjazott tisztviselő után maradott özvegy, ha 3 ellátatlan gyermeke van, kap most 630 frtot, ezentúl fog kapni 1,771 frtot, ha 6 gyermeke volt, kap most 1,260 frtot, s ezentúl 2,360 frtot fog kapni.
A tisztviselő után maradott özvegy ellátása átlagban a férj fizetésének 1/3-át képezi, sőt a magasabb fizetésűeknél az özvegyi ellátás összege még az egy harmadon alul marad. Minthogy az altisztek és szolgák fizetése 600 frtot úgy szólván sohasem halad meg, az esetben, ha ezek is azon átalános szabály alá vonatnának, hogy az özvegyi nyugdíj a férj fizetésének első 600 frtnyi része után 50%, - a szolgák és altisztek özvegyei kedvezőbb elbánásban részesülnének, mert átlag a férj fizetésének felét kapnák. Az sem hagyható figyelmen kivül, hogy az altiszt vagy szolgának özvegye társadalmi állásánál fogva rendszerint a nyugdíj mellett mellékfoglalkozásra s ebből viszonylag jelentékenyebb jövedelemre is tehet szert. Miért is helyesebbnek látszott az altisztek és szolgák özvegyeinek nyugdíját az átalános szabálytól eltérőleg, de a tisztviselői özvegyek átlagos nyugdíjának megfelelőleg a férj fizetésének egyharmadában megállapitani.
A család a kedvezőbb ellátáson kivül még azon előnyben is fogna részesülni, hogy a családfőnek halála után, még pedig kivétel nélkül, halt meg legyen az tényleges szolgálatban, vagy nyugalmazott állapotban, temetkezési járulékban fog részesittetni.
A fennálló szabályok szerint temetkezési segélyt csak oly özvegy kaphat, kinek férje tényleges szolgálatban halt meg, és kinek nyugdíjba beszámitható 630 frtnál magasabb fizetése nem volt.
Tekintettel, hogy a mostani nehéz életviszonyok között még a magasabb rangú tisztviselő sem birja fizetésének, bár parányi részét is, megtakaritani, s beállott utolsó betegségénél családja rendesen annyi pénz fölött sem rendelkezik, hogy betegségének költségeit fedezhesse, a temetésre forditandó költség már csak adósság útján teremthető elő.
A férj, illetőleg apa halála után a hátramaradott család ennélfogva azonnal véginségre jut.
Hogy a tisztviselő halála után családja legalább annyi pénzzel rendelkezzék, hogy a családfőt állásához képest tisztességesen eltemethesse, s ne kelljen azonnal adósságba merülnie, vagy ha a hosszadalmas betegség folytán a hitelnek minden kútforrása kimerült, könyöradományokat igénybe venni, a törvényben azon határozat vétetett fel, hogy jövőre minden tisztviselő hátramaradott özvegye vagy árvája kivétel nélkül részesittessék temetkezési járulékban, még pedig a tényleges szolgálatban elhalt legutóbbi fizetése, a nyugdíjazott állapotban elhalt pedig nyugdíja alapján, mert a legtöbb esetben a fizetés vagy nyugdíj képezvén az állami alkalmazottak egyedüli jövedelmi forrását, társadalmi igényök is ezekhez arányul.
A temetkezési pótlék 3 fokkal javasoltatik: a nyugdíjba beszámitható fizetésnek, vagy a kiutalványozott nyugdíjnak, ha az 1,000 forintot meg nem haladott, 3 havi, ha 1,000 forintot meg, de 3,000 forintot meg nem haladott, 2 havi, ha 3,000 forintot meghaladott, 1 havi összegével.
Ezen fejezet egyes szakaszainak közelebbi indokolásául szolgáljanak a következők.
A 34. § az özvegyekre és árvákra nézve azon főelvet állitja föl, hogy csak oly alkalmazottak özvegyei és árvái tarthatnak igényt állandó ellátásra, kik legalább öt éven át, s az esetben, ha előhaladtabb korukban korengedély mellett nyertek alkalmazást, legalább tiz évig szolgáltak.
Ezen kivül ugyanez a szakasz a most érvényben levő nyugdíjszabályok határozmányainak megfelelőleg megállapitja, hogy a nőnek, hogy igényjogosultnak tekintessék, a férjjel együtt kell élnie, erkölcsös életet kell folytatnia s a házasságnak a nyugdíjazást megelőzőleg kellett köttetnie.
A jelenleg fennálló szabályok értelmében a férjnek legalább tiz szolgálati évet kell betöltenie, hogy özvegye nyugdíjképes lehessen.
Az özvegyekre és árvákra nézve méltányosnak látszik a feltételkép kikötött szolgálati időt 5 évre leszállitani, mert azok, kik 5-10 szolgálati év közben halnak el, jobbára kisebb javadalmazású alkalmazottak, kik özvegyeiket minden anyagi támasz nélkül, gyermekeiket pedig oly zsenge korban hagyják hátra, melyben ezek az ellátásra leginkább rászorulnak. Minthogy az ily korán elhunytak száma viszonylag csekély s a nyugdíj és gyermeki ellátás alapjául szolgáló illetmény sem magas, ezen humanus rendelkezés nem fog az államkincstár jelentékeny megterheltetésével járni, s e mellett oly méltánylást érdemlő esetekben fogja a hátrahagyott család megélhetését biztositani, melyekben eddig is többnyire kegyelmi uton kellett annak nyomorát enyhiteni.
Azokra nézve, kik előhaladtabb korukban korengedély mellett nyernek alkalmazást, nem állanak mindezen indokok s azért helyesebbnek látszott rájok, s illetőleg családjukra nézve a mostani szabályok szerint is megkivánt 10 szolgálati évet az ellátás feltételekép továbbra is meghagyni.
A 35. § az özvegyek ellátási igényjogosultságára vonatkozó korlátozásokat foglalja magában.
A szakasz három első pontja azon tapasztalás által indokoltatik, hogy egyesek előhaladtabb korukban csak azért kötnek házasságot, hogy ez által özvegyeiknek ellátást biztositsanak. Azért e pontok a kincstár ebből eredő megterheltetésének elkerülését czélozzák s a törvénynek azon, a 34-ik §-ban lefektetett, egyik alapelvét kivánják megóvni, hogy csak a tényleges szolgálat tartama alatt, vagy azt megelőzőleg kötött házasság biztosit az özvegy és gyermekek részére ellátást. Ezen alapelvnek megfelelőleg záratnak ki mindennemű részeltetésből azok özvegyei és árvái, kik 65 éves koruk után, vagy a köteles 40 (tanárok 30) évi szolgálati idő után nyugdíjas állapotukban kötnek házasságot, továbbá a felhozottak indokából köttetik ki azokra nézve, a kik bár korábban, de nyugdíjas állapotban kötött házasságra alapitják jogukat, hogy részeltetésre igényök csak az esetben van, ha a férj s illetőleg atya újra alkalmaztatván, legalább még három évig szolgál.
Ugyancsak a férj három évi szolgálata kivántatik meg az özvegy ellátására, ha 60 éves kora után köt házasságot, de méltányosságból e nélkül is biztosittatik az ellátás, ha a házasság által gyermekek törvényesittetnek, vagy abból gyermekek erednek.
A szakasz 4-ik pontja folyománya a 34. § b) pontjának, de az özvegy részére az esetben is ellátást biztosit, ha a különélésnek nem ő az oka, hasonlókép ugy ezen, mint az 5-ik pontban ki van mondva, hogy az özvegy ellátási igényének elenyészése az árvák ellátási igényét nem szünteti meg, sőt hogy ezek ily esetekben szülőtlen árváknak tekintendők.
A 36. § a fentebb, a fejezet átalános indokolásánál előadottaknak megfelelőleg a nyugdíj mérvét állapitja meg.
A 37. § fentebb a 25. §-nál elmondottakban leli indokolását.
A 38. § megfelel a most is fennálló szabályoknak s felvétele azért is szükséges, hogy az esetleg felmerülő magánjogi viszonyok szabályoztassanak.
A 39. § a fejezet átalános indokolásában leli már igazolását s azon eseteket sorolja fel, melyekben az özvegynek vagy a szülőtlen árváknak nevelési járulékra van igényük. E szakasz szerint az anya, ha legalább három ellátatlan gyermeke van, ezek közül azok részére, kik a szabályszerű kort még nem érték el, nevelési járulékot kap. A gyermekek közül azonban csak azon édes vagy mostoha gyermekek vehetők számba, kik oly férjtől származnak, a ki után ellátásra van igényük.
A 40-41. §-okhoz
A 40. és 41. §-ok megfelelnek a most érvényben levő szabályoknak és megváltoztatásukra ok nem forog fenn.
A 42. § felhatalmazza a szakministert, hogy azon gyermekek nevelési pótlékát, kik tanulmányaikat eredménynyel folytatják, nevelési pótlékát szabályszerű korukon túl, legfeljebb 24 éves korukig meghosszabbithassa. Az árvák magasabb kiképeztetésére nyujt tehát módot oly esetekben, midőn az árva előhaladása teszi igazolttá, hogy további előhaladására segélyeszköz nyujtassék.
A 43. § a nevelési járulék mérvét állapitja meg s a fentebbi átalános indokolás folyománya. A nevelési járulék megállapitására rendszerint az anya nyugdíját veszi alapul s tisztviselők gyermekeinél azt az anyai nyugdíj 1/6-dában állapitja meg. Altisztek és szolgák gyermekeinél ellenben évi 18 s illetőleg 12 frtos állandó tételekben határozza meg a nevelési járulékot. Ezen állandó tételekben megállapitott nevelési járulék némely esetekben kisebb ugyan, mint az özvegy nyugdíjának 1/6-a; tekintettel azonban arra, hogy az alsóbb társadalmi osztályhoz tartozó altiszti és szolgaszemélyzet gyermekeinek nevelése viszonylag sokkal kevesebbe kerül, s hogy nem ritkán a gyermek már kora éveiben saját keresettel bir, a javasolt nevelési járulék, mely a jelenlegi szabályok szerint adott nevelési pótlékkal átlag egyenlő, kielégitőnek mondható.
A 44-45. §-okhoz
A 44. § a szülőtlen árvák nevelési járulékát az atyátlan árvák járulékának másfélszeres összegében állapitja meg, minek indokául az szolgál, hogy az özvegy nyugdíjából melléksegedelemre számot nem tarthatnak. Mig a 45. § - az 5-ik §-ban foglalt korlátok közt - a hátrahagyott család ellátását az esetre biztositja, ha a férj ki nem puhatolható okokból eltünik.
A 46. § azon korlátozást foglalja magában, hogy ha az atya már nyugdíjazva volt, az anyai ellátás s a nevelési járulék sem együtt, sem egyenkint nem rughat többre, mint az atya nyugdíja.
A hátrahagyott család járandóságainak megállapitásánál a társadalmi igények folytonosságának lehető megóvása is szem előtt tartatott. Ez teszi indokolttá, hogy addig, mig a férj tettleges szolgálatban van s a család igényei a tettleges állapotban élvezett illetményekhez arányulnak, a család részére minden korlátozás nélkül az átalános szabály szerint biztosittassék az ellátás, ugy hogy az özvegy és gyermekek járandósága esetleg többre mehet, mint az a nyugdíj, a melyre, ha rövid szolgálati idővel bir, maga a férj tarthatna igényt. De viszont ugyanez a szempont szól a mellett, hogy a férj nyugdíj-járandósága állapittassék meg a hátrahagyott család járandóságának maximumaként akkor, ha a férj tényleg már nyugdíjazva volt, mert ez esetben a család társadalmi igényei természetesen a férj életében is élvezett csekélyebb nyugdíj-járandósághoz arányultak.
Részben ugyanez a szempont érvényesül a 47. §-ban is, mely 5 évnél rövidebb szolgálat esetében is a rendes özvegyi nyugdíjat és nevelési pótlékot biztositja az esetre, ha a férj nyilván bebizonyithatólag a szolgálat folytán veszti életét, holott a férj maga - ha szolgálatképtelen lesz - a 30. § szerint az esetben, ha 10 évig nem szolgált csak fizetésének 1/4-dére tarthat igényt. De ezen szakasz határozmányainál nem téveszthető szem elől, hogy a család ellátásának beálltánál a férj nemcsak szolgálatképtelenné lesz, hanem életét áldozza hivataláért, méltányos tehát, hogy a családnak ellátása az áldozatok legnagyobbikával szemben ne korlátoztassék. Ugyanez az indok szól a mellett is, hogy a szakasz határozmányai ezen kivételes esetekben az ideiglenesen vagy korengedély mellett alkalmazottakra is kiterjesztessenek, ha különben ellátásra igénynyel nem is birnának.
A 48. § a férj fizetésének 1/4-ét biztositja végkielégitésül az özvegyek és árváknak az esetre, ha igényök nincsen.
Ezen most érvényben levő szabályok szerint is fennálló rendelkezés mellőzhetetlen arra, hogy a hátrahagyott családnak legalább a családi válság első korszakára átmenetileg megadassanak a létfentartás eszközei az esetben, ha állandó ellátásra igénye nincsen.
A 49-50. §-okhoz
A 49. és 50. §-ok a részeltetés jogczímének beálltát s megszünésének eseteit sorolják fel lényegileg az eddigi szabályoknak megfelelőleg. Eltérést csakis az képez, hogy kimondatik, hogy az árva járandósága közhatósági ellátás esetén csak akkor szünik meg, ha az új ellátás értéke nagyobb, mint a nevelési járulék; továbbá: hogy az árvák által elkövetett büntetendő cselekményekre nézve a 6 hónapnál hosszabb ideig tartó szabadságvesztést is megszünési feltételkép kellett felvenni, minthogy az 1878:V. tc. 85. §-a értelmében a hivatalvesztés büntetése 16 éven aluliakra vonatkozással nem bir.
Az 51-52. §-okhoz
Az 51. és 52. §-ok a most is érvényben levő szabályok értelmében szabályozzák az özvegyi nyugdíj megváltásának eseteit, s tekintettel arra, hogy a megváltás megfelelőleg korlátozva van, másrészt, hogy nem lenne méltányos a megváltást átalában megtagadni, vagy pedig férjhezmenetel esetén a nyugdíj jogának fentartását megvonni, változtatást nem igényelnek.
Az 54-55. §-okhoz
Az 54-55. §-ok a fejezetek átalános indokolásában mondottak szerint szabályozzák a temetkezési járandóságot, s az 55. § az iránt is biztositékot nyujt, hogy az más czélokra s más tartozások fejében tulajdonképeni rendeltetésétől elvonható ne legyen.
A zárhatározatok a nőszemélyek állami szolgálata után járó ellátásokra vonatkozó külön szabályokat, a továbbra is érvényben maradó külön nyugdíjszabályokra s a kegydíjakra, valamint az átmeneti és a törvény hatálybaléptetésére vonatkozó határozatokat foglalják magukban.
Jelesül:
Az 56. § átalán azt az elvet mondja ki, hogy ha egyes állomásokra nőszemélyek alkalmaztatnak, ezek épen ugy ellátásra tarthatnak igényt, mintha férfiak volnának. Fontos közgazdászati indokok szólnak a mellett, hogy a nőszemélyek tevékenységi köre lehetőleg tágittassék s hogy oly tevékenységi körökből, melyek ellátására a szolgálat hátránya nélkül minden tekintetben képesitvék, ki ne zárassanak. Másrészt azonban a méltányosság követeli, hogy a nőktől a kiérdemelt ellátási igény meg ne vonassék, sőt hogy az oly esetekben, midőn ez valóban indokolt, s azon korlátok közt az társadalmi tekintetben hátrányos visszahatást nem gyakorolhat, árváik részére is biztosittassék.
E szempontokra való tekintetből kelle kimondani a §-ban, hogy a férj neje után, a temetkezési járulékot kivéve, ellátásra vagy részeltetésre igényt nem tarthat, s hogy a gyermekek is csak az esetben tarthatnak igényt, ha atyjok sem marad, vagy ha marad is, de ez vagyontalan s keresetképtelen.
E korlátozások mellett mondatik ki az 57. §-ban, hogy a férjet s illetőleg a gyermekeket illető részeltetés tekintetében s illetőleg mennyiségének megállapitása tekintetében az állami szolgálatban alkalmazott férfiakról mondottak a nőszemélyekre s ezek hátrahagyott családjára is alkalmazást nyernek.
Ugyancsak a női munkakör méltánylása érdekében mondatik ki az 58. §-ban, hogy a nő saját állami alkalmazása után megillető ellátását az esetben is megtartja, ha férje életben van, vagy ha a férj után külön ellátásban részesül.
A méltányosság követeli, hogy a nőtől saját alkalmazása után kiérdemelt ellátása meg ne vonassék s ha tekintetbe vétetik, hogy a család szükséglete, ott hol a férjnek s nőnek külön keresete van, az együttes jövedelemhez arányul, továbbá, hogy a nők csak csekélyebb javadalmazású állásokra alkalmaztatván, ellátási járandóságuk is csak kisebb összegű lehet: úgy a családi élet folytonosságának biztositása s humanitási érvek teszik indokolttá, hogy a nőszemélyek saját szolgálata utáni járandóság feltétlenül biztosittassék és pedig annyival inkább, mert fel kell tételezni, hogy a nő munkaképtelen, ha saját alkalmazása után is nyugdíjazva lett s igy a férje után is netalán élvezett nyugdíj magában véve nem szolgáltatna elegendő alapot a szintén állami szolgálatban munkaképtelenné vált nőnek eltartására.
Ezen utóbbi körülmény nem forog fenn a gyermekekre nézve.
Az 59. §-ban a gyermekekre nézve az mondatik ki, hogy a nevelési járulékot azon szülő után vehetik igénybe, a melyik után az kedvezőbb, mert méltányos, hogy ha mindkét szülő után ellátásra lenne igényök, a kedvezőbben részesittessenek. Ezt a kedvezményt azonban oda kiegésziteni, hogy mindkét szülő után kapják a nevelési járulékot, azért nem lenne czélszerű, mert a szülőtlen árvák a javaslat szerint már ugyis 50%-kal magasabb nevelési járulékban részesülnek. Ellenben méltányosnak látszik, hogy az egyszer-mindenkorra adandó végkielégitésben s a temetési járulékban mindkét szülő után részesittessenek, mert a végkielégités esetében állandó ellátásra igényök ugy sincs, a temetkezési járuléknak pedig ugy is külön rendeltetése vagyon.
A 60-ik §-ban a szolgálati viszonyból eredő követelésekre nézve kimondatik, hogy azok az állami alkalmazott nyugdíja vagy végkielégitése ellen is érvényesithetők, mit az államkincstár érdekeinek megóvása tesz kivánatossá.
Viszont azonban az özvegyek és árvák járandóságai ily követelések alól mentesittetnek, mert az özvegyek és árváknak különben is csak a létfentartás legszükségesebb eszközei nyujtatnak, s mert azon esetekben, melyekben a téritmények oly szolgálati vétségből erednek, mely az elbocsátást vonta volna maga után, az özvegyek és árváknak ellátásra igényök különben sincsen.
Mindkét rendelkezés egyezik a jelenleg érvényben levő szabályokkal.
A 61. §-ban kimondatik, hogy az igényjogosultság kérdésének elbirálása sohasem a biróságok, hanem mindig az illetékes közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartozik. Folyománya ez az 1871:XVIII. törvénycikknek, mely a nyugdíjazások ellenőrzését az állami számvevőszék hatáskörébe utalja, természetes tehát, hogy nem a biróságokat, hanem csak a közigazgatási hatóságokat lehet a nyugdíjazás kérdésében illetékeseknek decretálni, mert az állami számvevőszék ellenőrzése alapján csakis ezek vonhatók felelősségre.
A 62. § a törvény hatálybalépte előtt már megállapitott nyugdíjakat érintetlenül hagyja, ellenben annak hatálybalépte után átalában ennek határozmányait rendeli alkalmazásba vétetni.
A már nyugdijazott állami alkalmazottak tehát mostani nyugdíjaikat tartanák meg, de haláluk után özvegyeik és árváikra már ezen kedvezőbb törvény alkalmaztatnék, a mit egyrészről az eljárás egyöntetűsége s másrészről azon méltányossági körülmény tesz indokolttá, hogy a tisztességes megélhetés feltételei ezen családok részére is biztosittassanak.
Ugyanezen szakasz intézkedik a kivételes nyugdíjakról, vagyis kegydíjakról. A törvényben foglalt kedvezőbb intézkedések átalán véve mellőzhetővé fogják ugyan tenni a kivételes kegydíjak engedélyezését, mert a legtöbb esetben ezentúl törvényes igénykép lesznek biztositva azon kedvezmények, melyeket a jelenleg érvényben levő nyugdíjszabályok mellett méltányossági indokoknál fogva kegyelem útján kellett eddig engedélyezni; mindazonáltal a törvény kedvezőbb határozmányai daczára is fordulhatnak elő esetek, melyekben kegydíjak engedélyezését a méltányossági és humanitási szempontok sérelme nélkül megtagadni nem lehet. Igy például a törvény egyátalán nem intézkedik az állami alkalmazottak nagykorú árváinak segélyezéséről, ha keresetképtelenségök s teljes elhagyottságuk teszi is a segélyezést indokolttá.
Ezen s hasonló kivételes méltánylást érdemlő esetek teszik mellőzhetlenné a kegydíjak fentartását s épen az államkincstár érdeke követeli, hogy ezen kivételes esetekre ne az egyes administrativ hatóságok által tágabban alkalmazható átalános szabály alkottassék, hanem hogy azok kivételes természetüknél fogva, esetről-esetre tétessenek birálat tárgyává, s hogy ha a körülmények indokolttá teszik is kegydíj engedélyezését, az ne mindig feltétlenül, hanem a mennyiben a különböző viszonyok kivánják, esetleg feltételhez kötve, vagy csak bizonyos időszakokra legyen megadható, mely megszoritásokra átalános szabály alig lenne alkotható. A kivételes eljárás lehető korlátozása végett kiköttetik a törvényben, hogy minden a törvénytől eltérő kedvezmény csak a ministertanács hozzájárulásával, az illető szakminister felelősségére, s e mellett Ő Felsége legmagasb elhatározása alapján engedélyezhető. S e korlátozó feltételek mellett még minden egyes kivételes kegydíj az állami számvevőszéknek s ennek jelentése s illetőleg kimutatásai alapján az országgyülésnek ellenőrzése alatt is fog állani.
A 63-65. §-okhoz
A 63. és 65. §-okban az általános jogi elveknek megfelelőleg kimondatik, hogy a törvényben - s nevezetesen ennek 17. §-ában megállapitott elévülések, melyek az eddigi szabályokban megállapitva nem voltak, a törvény hatálybaléptétől számitandók; s a 65. §-ban, ugy az átalános jogi elveknek, mint a törvény kedvezőbb elbánást biztositó intentiójának megfelelőleg az mondatik ki, hogy a törvény hatálybaléptéig szerzett igények fentartatnak.
A 64. § kimondja, hogy ezen törvény a birákra is kiterjed, a nyugdíjazás módja tekintetében azonban az 1871:IX. törvénycikk 7-13. §-ait a birák függetlenségének biztositása végett továbbra is meghagyja, hasonlókép továbbra is biztositja azon kedvezményt a biráknak, hogy ha szervezési változások folytán helyeztetnek nyugdíjba, nyugdíjok a legutóbbi fizetés felénél kevesebb nem lehet.
A birák tekintetében a leglényegesebb változtatás az, hogy eddig a biró szolgálatképtelenségének beállta előtt csak akkor volt nyugdíjazható hivatalból, ha 70-ik évét betöltötte, mig ezen túl ugy mint a többi alkalmazottak, már 65-ik évének betöltése után, valamint azon esetben is saját kérelmére avagy hivatalból lesz nyugdíjazható, ha a köteles szolgálati időt (40 év) kitöltötte. Minthogy alig szenved kétséget, hogy az, a ki 65 éves mult vagy 40 évig szolgál - ritka kivételektől eltekintve - nem bir többé azon szellemi ruganyossággal, hogy a fokozottabb szolgálati igényeknek megfelelhetne, s minthogy épen a birósági szolgálat körében kell kiváló súlyt fektetni arra, hogy minden tekintetben kifogástalan erők álljanak rendelkezésre, indokoltnak látszik, hogy a többi állami alkalmazottakra nézve megállapitott feltételek a birákra is kiterjesztessenek.
A többi eltérések a birákra nézve is mind kedvezőbbek.
Ugyancsak a 65. §-ban vannak felsorolva azon külön nyugdíj-törvények és szabályok, melyek e törvényjavaslat törvényerőre emelkedése után is érvényben hagyatnak.
Ilyenek:
a) a közös osztrák-magyar hatóságok- és hivataloknál alkalmazottakra vonatkozó nyugdíjszabályok, minthogy ezek csak Ausztriával egyetértőleg lennének szabályozhatók, valamint a horvát-szlavon autonom kormánynál s az ez alá tartozó hatóságok- és hivataloknál alkalmazottakra vonatkozó külön szabályok, mert ezek megváltoztatása Horvát-Szlavonországok autonom jogkörébe tartozik.
b) Érintetlenül hagyatik a közös hadseregre és tengerészetre vonatkozó nyugdíjtörvény (1875:LI.), mert ez szintén csak az osztrák törvényhozással egyetértőleg változtatható meg; hasonlókép a honvédség és csendőrség nyugdíjazásának kérdései, mert ezek már törvény útján szabályozvák s mert ezek nyugdíjazása sok tekintetben a közös hadseregre vonatkozó nyugdíjtörvény határozmányaival függ össze.
c) Érintetlenül hagyatnak az 1875:XXII. törvénycikk határozmányai alá eső tanitókra és tanitónőkre, valamint
d) az 1876:XIV. törvénycikk szerint nyugellátásra jogositott egészségügyi személyzet nyugellátására vonatkozó törvények, mert mindezen jogosultak tulajdonképeni állami alkalmazottaknak nem tekinthetők.
e) Külön érvényben hagyatnak a bányatársládákra vonatkozó szabályok, mert a bányatársládákba adózó munkások nyugellátása a külön társládapénztárak által van biztositva, az azokba adózók az állam magánvállalatainál s nem az administratió körében levén alkalmazva, szorosabb értelemben vett állami alkalmazottaknak nem tekinthetők, ezen kivül különleges helyzetük igen sok különleges intézkedést tesz szükségessé, végre nyugellátásuk módositása a magánbányatársládákra is elmaradhatlan visszahatással lenne, a kincstári bányatársládák több helyen összefüggésben állnak a magánbányatársládákkal, sőt a közös állami és magánvállalatoknál a társládák helyzete is e közös viszonynak felel meg.
A törvény végrehajtása saját tárczájának körében valamennyi szakministert illetvén, annak végrehajtásával az egész ministerium bizandó meg.
