A közgazdaság átalános fejlődése és a világforgalomnak egyes államokra mindinkább kiterjeszkedő hatása kényszeritőleg oda fejleszti az ügyeket, hogy minden egyes állam a kinálkozó, de bármi oknál fogva még kellően fel nem használt természeti adományokat és természeti erőket a lehető legrationálisabb módon bevonja termelési körébe és ez által is képesebbé váljék a minden oldalról feltámadó verseny legyőzésére. Ily természeti előnyökül kinálkoznak nálunk a valóban nagy mértékben rendelkezésre álló vizek; még pedig mind az által, hogy a viz magában véve mint termékenyitő erő gazdaságunkban nagyobb mértékben felhasználtassék; mind az által, hogy a folyó vizekben rejlő mozgató erő gépek, ipartelepek, bányaművek s efélék működésben tartására felhasználtassék; mind az által, hogy esetleg a gazdaságra kártékonyan ható felesleges viz alkalmas uton elvezetve, a föld kellően megjavittassék. Ezen czélok elérése alkalmas módon csak akkor biztositható, ha a viz és a vele összefüggő területek használata, a hozzájuk férhetés, a velük való bánás alkalmas módon szabályozva és rendezve van.
Tekintettel arra, hogy az országban tényleg nagyszámú vizek léteznek, a törvényhozás több izben foglalkozott már a vizügyekkel. De az eddigi törvényes intézkedések inkább a vizek kárai ellen való védekezést tartották szem előtt, és e részben kivántak egyelőre alkalmas szabályokat hozni. A gyakori áradások s a velük karöltve járó veszélyek ugyanis ezen kérdések minél gyorsabb megoldását követelték és nem engedték meg azt, hogy a törvényhozás a vizek és viszonyaik rendszeres szabályozásával hosszabb időt igénylő előmunkálatok és tanulmányok alapján behatóan foglalkozzék.
Törvényeinknek a vizek viszonyaira vonatkozó intézkedései a következő sorozatból vehetők ki:
Hármaskönyvünk néhány határozatában tartalmaz vizjogi elveket is, igy I. r. 24. czím 8. §-ban, hogy a vizek, folyamok, halastavak, a vizlefolyások és a malmok a birtok tartozékai; - az I. rész 87. czíme a folyamok rohamossága által elszakasztott földterületek jogi viszonyairól szól. - Ezen nagyon is szűk intézkedéseken kivül alaptörvényünk nem szól a vizekről, s egyátalában törvényhozásunk igen sokáig nem foglalkozik a vizekkel.
Az 1723:XV. törvénycikk a folyókon nagyon elharapódzott vámszedések ellen lép föl s e vámokat szünteti meg.
Az 1751:XIV. törvénycikk a hajózásra ártalmas vagy káros malmok megszüntetését rendeli el.
Az 1807:XVII. törvénycikk a vizvédelmi munkálatokhoz az érdekelteknek hozzájárulását rendeli el, a mely törvény intézkedéseit az 1836:XXXVI. törvénycikk még szigorúabbakká változtatja.
A vizjognak bizonyos főbb elveit, még pedig már rendszeresebben foglalja magában a vizekről és a csatornákról szóló 1840:X. törvénycikk. Ezen törvénycikk szerint 1. a vizeknek természetes lefolyását és lefolyhatását másnak kárával akármely módon és alakban gátolni s akadályozni tilos; az e részben előforduló panaszok eligazitására közigazgatási eljárás rendeltetik el (1., 2., 3. és 4. §-ok); - 2. újabb vizi munkálatok a hatóság engedélye nélkül nem készithetők (5. §); - 3. vizek szabályozására vagy leeresztésére az érdekelt közbirtokosok a többség által kényszerithetők, s e részben a megye támogatását igénybe vehetik (6., 7. és 8. §-ok); - 4. a folyók szabályozása által netán károsodó birtokosok kártéritésre igényt tarthatnak (9. §); - 5. a vizek partjai mellett a legeltetés eltiltatik (12. §); - 6. a vizmosások keletkezésére alkalmas helyeken az erdőirtások megtiltatnak (13. §); - 7. a vizeknek szeméttel, trágyával, földdel stb. való befertőztetése tiltatik (14. §); - 8. szintugy a partoknak és töltéseknek rongálása (15. §).
Ujabb törvényeink (nem emlitve az 1870:XXXIV. és az azt kiegészitő és módositó 1873:XVII. törvénycikket: - a Ferencz-csatorna használatának és üzletének átruházásáról s ezen csatornának kiegészitéséről, - mely több tekintetben a vizhasználat magánjogi viszonyaira vonatkozólag tartalmaz intézkedéseket), - szintén csak a vizjog egyes részeire terjeszkednek ki, jelesül:
az 1871:XXXIX. tc. a vizszabályozási társulatokról szól;
az 1871:XL. törvénycikk a gátrendőrségről;
az 1874:XI. törvénycikk a belvizek levezetése körüli eljárásról;
az 1884:XIV. törvénycikk a Tiszának és mellékfolyóinak szabályozásáról és az 1884:XXVIII. törvénycikk az 1840:X. törvénycikk némely határozmányainak módositásáról.
Mindezen jóllehet időszerű és czélszerű intézkedéseket tartalmazó törvényeink már speciális rendeltetésüknél fogva sem felelhettek meg azon nagy követelménynek, hogy a bőven rendelkezésre álló viz és a benne fekvő termelő erők minden irányban értékesittessenek és az esetleg általuk okozható károk ellen rendszeres védekezés mindenütt (és nemcsak a különben romboló erejénél fogva legnagyobb jelentőségű Tisza folyón) sikerrel keresztülvitessék.
Ily czélnak csak egy az egész anyagot rendszeresen magába felölelő törvény (a vizjogi törvény) felelhet meg. Átlátta ezt a kormány és a törvényhozás, a midőn az előbb emlitett speciális törvények előterjesztésénél és tárgyalásánál több izben hangsúlyoztatott az, hogy e speciális törvények csak a legsürgősebb igények kielégitésére szolgálnak és mellőzhetők volnának, ha rendszeres vizjog előterjesztése akkor már lehetséges lett volna; és másrészt a képviselőházban egy ily rendszeres törvény előterjesztése több izben tényleg szükségesnek is mondatott és az illető szakminister világosan kijelentette, hogy ez ügygyel tényleg foglalkozik is.
Nem kivánom ezuttal részletesen felsorolni mindazokat a tanulmányokat és előkészületeket, a melyek egy vizjogi törvényjavaslat létrehozatala végett főkép a közmunka- és a közlekedésügyi ministeriumban folytak, s csak röviden kivánom jelezni a jelen javaslat tárgyában történteket.
A midőn a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministeriumban a kultur-mérnöki intézmény fölállittatott, és ezen intézmény az ország számos vidékein a talajjavitási műveleteket kezdeményezte és több - kevesebb sikerrel keresztül is vitte; csakhamar arra a tapasztalásra kellett jutnia, hogy a szóban álló miveletek nagy mérvben akadályoztatnak hiányos vizjogi intézkedéseink következtében, úgy hogy sok esetben tényleg csakis az illető eljáró közigazgatási hatóság előzékenységének (azt lehet mondani jóakaratának) lehetett köszönni némely műveletek sikerét. Ily körülmények közt elhatározott szándékká érlelődött az, hogy minél előbb rendszeres vizjoggal birjunk. Ez okból a kulturmérnökség főnöke egy tervezet elkészitésével bizatott meg, a mely azután 1882. év utolsó negyedében a közvetlenül érdekelt társulatoknak, nevezetesen az országos gazdasági egyesületnek, az országos iparegyesületnek, a budapesti ipar- és kereskedelmi kamarának, a tiszavölgyi társulat központi bizottságának, a magyar mérnök- és épitész-egyletnek véleményezés végett megküldetett.
Maga a javaslat tüzetes tárgyalás alá vétetett egy e végből külön egybehivott értekezleten.
Az igy elkészült javaslat a következő főelveken nyugszik: A javaslat iránya s egyes intézkedéseinek jelentősége azon főelvben találja magyarázatát, hogy a létező vizek és a bennük fekvő erő (akár termő erő, akár mozgató erő) a lehető legnagyobb mérvben kihasználható legyen, s átalában a vizek használása és szabályozása a közgazdasági viszonyok előnyös fejlődésére és megerősödésére vezessen. Ez okból lehetőleg oda törekszik a javaslat, hogy a vizek iránti intézkedés a hatóság kellően szabályozott tevékenységét képezze s meghatározza a módozatokat, a melyek mellett a vizhasználat és a vizmunkálatok egyesek által igénybe vehetők, illetőleg foganatosithatók; gondoskodik arról, hogy a viz fontos közgazdasági jelentősége egyesek önkényes intézkedése által ne veszélyeztessék és elrendeli, hogy a vizek közgazdasági jelentőségének érvényre jutása szempontjából az állami hatóságok által kellő ellenőrzés alá vonattassanak.
Ezen az újabb kor fejleményei által indokolt főelv nálunk annál könnyebben lesz keresztülvihető, minthogy magánjogi törvényeink és átalában a vizjogi kérdéseknek gyakorlati kifejlődése nem képez oly akadályokat, a melyek esetleg ezen főelvvel ellenkeznének, illetőleg a főelv keresztülvitelét szerzett jogok sérelmével tennék csak lehetővé.
Nehogy mindazáltal e részben a törvényhozás által a jóhiszemben szerzett és vagyoni előnyt képező jogok védelme mellőztessék: az az elv is el lett fogadva, hogy az eddig jogosan szerzett vizhasználatok (bizonyos módozatok teljesitése mellett) jövőre is fentartatnak; a mi által még a törvényjavaslat főelvével netán ellenkezőeknek tetsző állapotok, legalább eredetükre nézve más elvek alapján tartatnak fenn jövőre nézve is, és ekkép a jogfolytonosság elve elismertetvén, igazságtalan eljárásra nézve panasz nem tehető.
A törvényjavaslat másik főelve az, hogy a vizhasználatra nézve lehetőleg az egyenlőséget kivánja keresztülvinni, azaz a vizhasználatok között nem tesz különbséget; egyenlőeknek tekinti az ipari, a bányászati és a mezőgazdasági használatokat. Az egyenlőség elve azonban természetesen a viz természeténél és a vizhasználatok különböző jelentőségénél fogva nem vihető keresztül a maga teljes ridegségében, már azért sem, minthogy a törvényjavaslat másik főelve: - t. i. az, hogy a viz közgazdaságilag lehető legnagyobb mértékben hasznosittassék, az egyenlő használat elvével részben ellenkezik is. Vannak bizonyos használatok, a melyek a dolog természeténél fogva majdnem ingyenesek s igy mindenki által igénybe vehetők, ilyen az ivás, az itatás, a mosás, a házi szükségletre való vizvétel és a jégnyerés. Ezen használatok mindenütt, a hol csak viz van, még ha az a viz más használatokra szolgál is, a dolog természeténél fogva ugyszólván szabadok.
A folyóviz természetes összeköttetései vonalat képezvén, egyik vidék és ország, és más vidék és ország közt, majdnem mindenütt, minden országban kifejlődött az a szokás, illetőleg jog, hogy a folyóknak hajózásra avagy tutajozásra használata semmiféle más vizhasználati jog által nem korlátozható. A vizhasználatnak ezen módja (a hajózás és tutajozás) ugyanis megengedi még azt, hogy ha a viz a hajózásra és tutajozásra szolgál, az még mindig másféle használatokra is alkalmas marad, s ép ez oknál fogva a közgazdasági elv sikeres keresztülvitele követeli, hogy a többi használatok ugy alkalmaztassanak, mikép a hajózás ne gátoltassék. A többi használatok azután lehető egyenlő jogot élveznek és a javaslat megköveteli, hogy mindenki hozzájuthasson a vizhez. Ha mindazáltal az egyenlőség elvének vizhiánynál fogva eleget tenni nem lehetne, akkor a szükségkép alkalmazásba veendő egyenlőtlenség a nagyobb közgazdasági előny elve által enyhittetik, s a használat kizárólagossága ekkép nyeri meg indokolható alapját.
Végül egy nagyjelentőségű elv van fektetve a javaslatba, a mely a vizhasználatot ugyszólván egyedül teszi lehetővé, azon elv, hogy a vizvezetésre, valamint átalában a vizhasználására nézve az illető telkek szolgalma igénybe vehető.
A vizhez való hozzáférhetőség és a viz termő erejének ép ugy, mint mozgató erejének távolabb vidékekre való érvényre jutása okvetetlenül szükségessé teszi azt, hogy a közbeeső telektulajdonosok az átvezetést tűrjék. Ezen szolgalmak megállapitása mindazáltal a magánjogi és vagyoni viszonyokat nem bolygathatja meg annyira, hogy az illető tulajdonosok a vizhasználat által érdekeltek rovására rövidséget szenvedjenek. Ez okból a szolgalmak megállapitásánál a kellő kárpótlás, illetőleg ott, a hol a magántulajdon túlságos arányban vétetik igénybe, a kisajátitás rendeltetik el.
Az 1-4. §-ok oly átalános határozatokat tartalmaznak, a melyek különben a polgári magánjogban szoktak rendszerint szabályoztatni. Tekintettel mindazáltal arra, hogy codificált polgári jogunk még készülőben van, - de tekintettel kivált a codificatio újabb irányára, a mely a részletes viszonyokra vonatkozó átalános jogelveket is inkább a részletes törvénybe veszi fel, czélszerűnek mutatkozott ezen átalános határozatoknak a vizjogi törvénybe való fölvétele. Annál inkább, mert a polgári törvénykönyv tárgyalására összehivott értekezlet a vizjogra vonatkozó minden intézkedést kihagyandónak határozott a tervezetből.
Az 1. § azon átalános és magában is érthető elvet mondja ki, hogy „az átalános magánjogi törvények és szabályok intézkedései a vizjogi törvény által szabályozott magánjogi viszonyokra csak annyiban alkalmazhatók, a mennyiben azt ezen törvény intézkedései vagy a dolog természete ki nem zárják”. Ezen elvnek kimondása főkép azért kivánatos, hogy a különböző törvények és szabályok esetleges eltérő intézkedései esetében az illető eljáró hatóságok tájékoztatva legyenek az iránt, mennyiben alkalmazhatják még a vizjogi törvény érvénye mellett az átalános törvényeket és e részben az emlitett átalános elvet mondja ki.
A 2. § a vizek jogi természetét ingatlannak jelöli meg, s e részben a törvényhozás által átalában elfogadott elvet mondja ki.
A 3. § a vizvezetékek és a vizvezetési jog jogi természetét állapitja meg, s kiindul azon jogi elvből, hogy a vizvezeték s vizvezetési jog szoros tartozékát képezvén azon ingatlan dolognak, a melynek szolgálatára a viz vezettetik, illetőleg a melyről az elvezettetik, minden tekintetben a fődolog természetét követi, tehát szintén ingatlan és egyuttal a fődolog tartozéka.
A 4. § a vizen uszó épületekre az ingatlan dolog természetét mondja ki, de csak azon esetre, ha az az épület állandóan a parthoz kötött és rendeltetésénél fogva a parton lévő épülettel szoros kapcsolatban van, s azzal együtt egy dolognak tekinthető, pl. talpon elhelyezett vizemelő szerkezet, mely a parton létesitett öntözésnek képezi kiegészitő részét. Ez által a hajómalmokra nézve, melyek a jelenlegi gyakorlat szerint ingóknak tekintetnek, semmiféle eltérő intézkedés nem tétetik; miután annak eldöntése, vajjon valamely ingatlannal kapcsolatban nem lévő vizi mű (már pedig ilyen legtöbb esetben a hajómalom) ingó-e vagy ingatlan dolog, vizjogi szempontból alárendelt kérdés, melynek eldöntése tehát jövőre is tisztán a polgári magánjog, illetőleg a judicatura köréhez tartozik.
Ezen a codificatio terén oly nehéz és nagyjelentőségű tárgyra nézve a törvényjavaslatot az a főelv vezeti, hogy a vizek közgazdaságilag lehetőleg teljesen kihasználhatók legyenek.
Az egyes vizekre nézve két osztályzatot állapit meg: oly vizekről intézkedik, melyekre nézve a vizhasználat legalább nagyban és egészben a hatóság befolyása nélkül szabadon történik, tehát a szabad rendelkezés alatt álló vizekről (5-12. §), - és oly vizekről, a melyeknek minden használata felett a hatóság intézkedik, tehát a hatósági rendelkezés alatt álló vizekről (13-40. §).
A javaslat a vizek osztályozásánál mellőzi az igen vitatott, s a különböző országokban nagyon is különbözően megoldott megkülönböztetést és kifejezéseket, melyek szerint bizonyos vizek: magánvizek és közvizek; mellőzi különösen a vizek tulajdonának kérdését, mert bármely irányban oldatnék is meg az, a gyakorlati életben számos bonyodalomra és tulajdonjogi viták támasztására adna alkalmat, a nélkül hogy a főczél: - a vizek használatának és kellő rendezésének biztositása - oly szilárd alapra helyeztetnék, mint a mikép ez akkor történik, ha a vizek tulajdonjogi oldala egészen mellőztetik és tisztán csak a használat szabályozása czéloztatik.
A vizek, melyek egy birtokos területén keletkeznek (még pedig bármikép) az illető terület birtokosának szabad rendelkezése alatt állnak, - de csakis addig, a mig a viz a területről le nem folyik; mihelyt a viz a területről lefolyik, ezen lefolyás felett már a hatóság intézkedik (5. §). Ezen szabad rendelkezési jog korlátlan és csakis két irányban talál megszoritást: egyrészt szerzett jogok által (6. §), másrészt a természetes szükség által (7. §) követelt használatoknál. A szerzett jogok kétfélekép hatnak ismét a viz feletti szabad rendelkezésre, a birtokos területén magán ugyanis az illető vizen tényleg szerzett (habár elbirtoklás utján is) vizhasználati jogok jövőre is fentartatnak. De az illető területen kivül szerzett jogok is korlátozhatják a viz feletti rendelkezést, mert ha valaki a lefolyt vizen akár eddig tényleg birt vizhasználattal, akár a törvény értelmében szerez ily használatot, az ebbeli jogától meg nem fosztható vagy nem korlátozható jogában az által, hogy a felső tulajdonos a vizet oly mértékben veszi igénybe, avagy azon oly módon változtat, hogy az által az alsó használó jogaiban sértessék.
A szabad rendelkezést még a szükség esetére is korlátozni kellett, de e részben az esetek a lehető kevés számra és tényleg a nélkülözhetetlen állapotokra korlátoltattak, a mennyiben csak az ivás, itatás és a házi szükségletre való használat jelöltettek ki ilyeneknek, és még ez esetekben is a teljes kártalanitás találtatott szükségesnek (7. §). Magától értetik, hogy az eféle vizek rendkivüli szükség esetén pl. tűzvész esetén oltási czélokra, avagy áradások esetén védekezés tekintetében az állam fenhatósági jogánál és rendőri tiszténél fogva igénybe vehetők, illetőleg az ezek feletti intézkedés az illető hatóságok körébe esik. Szintugy világos, hogy a közegészségügyi és rendőri tekintetekből a vizekre nézve elrendelt intézkedések az ilyféle vizekre nézve is állanak. Ily vizeken eszközlendő épitkezések külön hatósági engedélyek alá csak annyiban esnek, a mennyiben az eféle munkálatok által a viz lefolyása oly módon változnék meg, hogy mások érdekei sértetnek (8. §). A mennyiben az épitkezés külön engedély nélkül mégis megtörténnék, büntetés alkalmaztatik (175. §).
A 9-10. §-ok a földben rejlő viz hasznositása (a kutak ásása) iránt intézkedik, még pedig a földtulajdon és a rendőri biztonság teljes figyelembevételével. Ez okból közönséges kútnak ásása mindenkinek szabad, tekintet nélkül arra, hogy az által másnak vize megcsökken vagy sem (9.; gazdasági vagy ipari czélokra ily kutak használata csak akkor engedtetik meg, ha ezen használat által más vizeknek eddig tényleg gyakorolt használata meg nem csökken vagy meg nem szünik. Ezen intézkedés azon elven alapszik, hogy a rendes emberi és házi szükségletre szolgáló viz az illető földbirtokkal, a mely alatt az feltárható, még akkor is okvetlenül jár, ha esetleg az által a szomszéd földbirtok vize elapadna. Egészen máskép áll azonban az eset, ha a rendes szükségleten felül vétetik ki a viz. Ez már nem mulhatlanul a földbirtokkal járó használat, s minthogy a föld alatt elvonuló vizerek tulajdonkép nem egy földbirtok tartozékai, hanem egész területek configuratiója szerint több birtok alatt elágaznak, a vizhasználatra szerzett jogok új használatok alapitása által nem károsulhatnak. Ugyanezeket az elveket kellett nagyobb vizi épitkezésekre (fúrásokra, gallériákra és artézi kutakra) nézve is megállapitani (10. §), miután ilyféle művek által még könnyebben lehet messze vidékről az eddig már használt vizet elvonni.
Rendőri szempontból mindazáltal már létező kutak, források, vizek és mocsároktól bizonyos távolságot kell megtartani (9. §), hasonlókép kellett a technikai nagyobb jelentőségű munkálatoktól (vasutak, csatornák stb.) is a nagyobbszerű vizforrásokat távol tartani (10.; az ezen távolságnak meg nem tartása 300 frt erejéig büntethető (175. §).
Az ásvány- és gyógyforrásokra nézve, mint oly közgazdasági jelentőségű vizekre, a melyek esetleg országos, sőt nemzetközi kereskedésre és értékesitésre alkalmasok, külön intézkedéseket kellett fölvenni. Ezen intézkedések főczélja a forrás fentartását biztositani, a mi az által történhetik, hogy az illető forrástulajdonos kérelmére a geologiai viszonyok kellő kideritése után szakértőileg egy oly terület jelöltetik ki, a melyen belől fúrások és ásások harmadik személyek által engedély nélkül átalában nem és engedélylyel is csak azon föltétel alatt eszközölhetik, hogy ez által a forrás se minőségében, se mennyiségében veszélyeztetve ne legyen (11. §). Az engedély nélkül ily területeken történő fúrásoknál 300 frt erejéig büntetés alkalmaztatik (175. §) különben ily vizek közgazdasági kiaknázására más részletes intézkedéseket a javaslat nem tartalmaz. Jelesül mellőzi egészen azon kérdés megoldását, mely által ily források, ha azok a tulajdonos által kellően ki nem használtatnának, esetleg kisajátitás által erélyesebb kézbe kerülhetnek. Közgazdasági viszonyaink ugyanis ily kivételes - a magántulajdont annyira megingató eljárást - nem követelnek; annyi nálunk a még ki nem használt forrás, hogy a vállalkozási szellem ily kivételes jogositvány nélkül is még tág tért talál e természeti kincsek értékesitésére, a nélkül, hogy ezért ép egy meghatározott földbirtokossal szemben erőltetést kellene igénybe venni. De különben is ily elvnek kimondása, hogy bárki is jogositva lehetne a kisajátitást követelni, könnyen a versenyző vállalkozók egymás ellen való törésére vezethetne, s talán ép a főczél, a források közgazdaságilag lehető legelőnyösebb kihasználása, nem éretnék el általa.
Az ásvány- és gyógyvizekre nézve az emlitett elvi határozaton kivül ki kellett mondani azt a két kivételt, a mely fennálló törvényeink s a viszonyok különleges volta következtében egyrészt a sómonopolium és másrészt a bányászati igények által támasztatik (12. §). Ezek szerint a só-egyedárúság által megszabott intézkedések, valamint a bányatörvényben felsorolt ásványtartalmú vizekre nézve a bányatörvény szabályai a vizjogi törvény által nem alteráltatnak.
Mindazon vizeken, a melyek több birtokos mellett vonulnak el, a használat és a védekezés tekintetében teendő minden intézkedés a hatóság körébe tartozik (13. §). Ezen sarkalatos elv nem egyedül közrendészeti szempontból, hanem kivált és első sorban közgazdasági tekintetekből nagyjelentőségű, még pedig nem pusztán a hajózásra és tutajozásra alkalmas vizeken, mint a melyekre nézve azt lehet mondani, majdnem természetszerűen megilleti a hatóságot ez a hatalom, illetőleg kötelesség, - hanem főkép a kisebb vizekre nézve is, a melyeknek a mezőgazdaságra s az iparra való kellő kihasználását csak ugy lehet egyátalában az ország javára forditani, ha azokról a közhatalom törvény által megszabott módozatok mellett intézkedik. Különben is ezen hatósági jog akkép van a jelen javaslatban körülirva, hogy általa a magánjogi viszonyok s főkép a szerzett jogok sérelmet nem szenvednek.
Az emlitett elv kimondásával intézkedni kellett a part és meder iránt, továbbá a vizhasználat természetéről, végül a vizhasználat szerzési módjáról.
A partra és mederre vonatkozó intézkedések (14-19. §-ok) főelvül kimondják azt, hogy mind a part, mind a meder a parti birtokos tulajdonát képezik és a parti birtok elválaszthatatlan részei (14. §). Hazai jogunk szerint ez a kérdés legalább is vitás. Azon vidékeken, a hol az osztrák polgári törvénykönyv érvényes, a meder hajózható és tutajozható folyamokon az államé; a többi vizeken s az ország egyéb vidékein még hajózható folyókon is különböző szokás honosodott meg, sőt vannak esetek, a midőn a meder telekkönyvezett birtokot képez. Tekintettel arra, hogy a vizek partja tényleg a part mellett fekvő telek természetes folytatása, és maga a meder ismét a partnak természetes kiegészitője: a dolog természetének leginkább megfelel a javaslatba felvett az az elv, hogy a part és a meder a parti birtok elválaszthatatlan alkatrésze; e tekintetben csakis azt a kivételt kellvén fölállitani, a mely az esetleg szerzett eddigi jogok föntartását biztositja s azért fölvétettek e szók: „ezen rendelkezés a telekkönyvi állapotot és az egyébként szerzett jogokat nem érinti”.
A part és meder tulajdona mindazáltal nem oly föltétlenül gyakorolható, mint más földtulajdon, hanem lényegileg korlátolt tulajdon. Ez a tulajdon korlátoltatik 1. a vizhasználatok természete által (s e részben intézkednek a javaslatnak a szolgalmakról szóló 65-67. §-ai); és 2. rendőri viszonyok igényei által. Ez utóbbi kategóriába tartoznak nemcsak azok az intézkedések, a melyek a part és a meder jókarbantartására vonatkoznak (41. §), hanem a parti birtokon eszközlendő védelmi és tisztitási munkálatokra vonatkozó megszoritások (42. §), valamint az átalános vizrendőri szabályok (V. fejezet.).
Ezen korlátokon belül a part és meder fölött, valamint azok termékei (különösen a sás, káka, nád, kavics stb.) felett a partbirtokos szabadon rendelkezik. Az emlitett tulajdonjog egyik következménye a támadt szigeteknek a parti birtokosokra való hárulása (15. §) s ez a tulajdon csakis folyamszabályozási czélokból szorittatik meg annyiban, a mennyiben 30 éven belől ily szigetek avagy részeik kártalanitás nélkül eltávolithatók, természetes azonban, hogy az azokon lévő épületekért, függő termésért és ültetvényekért kártalanitás jár (17. §).
A földterületeknek és szigeteknek természetes iszapolás (alluvio) által keletkezése oly lassú működés lévén, a melynél a megiszapolt földnek honnan valóságát, legalább egyéni tulajdonként megállapitani majdnem lehetetlen, az emlitett magánjogi intézkedés - a miként ez más nemzetek magánjogában is tényleg történt - a dolog természetének leginkább megfelelő. Egészen máskép áll a dolog némely területeknek oly erőszakos megszakitásánál és elvitelénél, a melyeknél az eddigi birtokos, illetőleg a birtoktárgy egyénileg még továbbra is felismerhető. A vizhatalom ilyen működésénél (az avulsió-nál) a volt birtokos jogát kellett továbbra is fentartani (18. §).
Ugyancsak az egyéni tulajdon természetének megfelelőleg azon esetre, ha a folyóviz medrét hirtelen elhagyva más területet foglal el, nehogy talán akár a volt meder-tulajdonosra, akár az új medertulajdonosra nézve kellemetlen birtokviszonyok keletkezzenek, czélszerű volt egy éven belől a viz eredeti folyásának helyreállitását, mindkét érdekelt fél részére biztositani (19. §).
A vizhasználatot illetőleg a javaslatban nem szabályoztatnak, hanem külön törvényeknek és szabályoknak tartatnak fönn 1. a hajózás, a melyre nézve azon elv mondatik ki, hogy az a folyamrendőri szabályok és rendeletek megtartásával mindenkinek szabad (20. §); 2. a tutajozás és fausztatás, melyre nézve utalás történik az 1879:XXXI. törvénycikkben foglalt erdőtörvényre (21. §); 3. a halászat, a mely mindenesetre külön törvényhozási intézkedés tárgyát képezi s melyre nézve egyelőre a fennálló szabályok irányadók (22. §); végre 4. a bányászatban előforduló viz használata, melyre a bányatörvények irányadók (23. §). Ez utóbbiakra nézve meg kell jegyezni, hogy a bányatörvény csakis annyiban bir hatálylyal a vizhasználatra és a vizelvezetésre, a mennyiben az tényleg bányavizekre, azaz a bányában származó s a bányákban végig vonuló vizekre vonatkozik. Azok a vizek, a melyek nem bányákban fakasztattak, ha mindjárt bányászati czélokra szolgálnának is, époly bánásmód alá esnek s igy épugy tartoznak a jelen javaslat keretébe, mint a másféle ipari avagy gazdasági czélra használt vizek.
Magában a jelen javaslatban szabályozott vizhasználatokra vonatkozólag mindenekelőtt kimondatik az az elv, hogy a vizeknek ártalmas anyagokkal fertőzése tilos (25. §). A tilalom áthágása pedig 100 frt erejéig büntettetik (176. §). Ezen átalános határozat részben eddigi törvényeinkben is már benfoglaltatik; igy az 1840:X. törvénycikk 14. § szerint „a vizek vagy csatornák ágyaiba, földet vagy trágyát hordani, kendert áztatni ..... 100 frt vagy egy hónapi árestom büntetés alatt tiltatik” - a közegészségügy rendezéséről szóló 1876:XIV. törvénycikk 10. § pedig kimondja, hogy „a hatóság mindannak eltávolitását, mi a légkört, talajt és vizet tisztátalanná teszi (például a kender és lenáztatók) s mindannak létesitését, mi a közegészségügyet előmozdithatja, kényszer utján is eszközölheti”. A javaslatba fölhozott határozat mindazáltal épen átalános elvi jelentőségénél fogva fontos és szükséges; elvül mondja ki, hogy „ártalmas anyagokkal” való megfertőztetés tilos s e részben az „ártalmas” szó egész átalánosságában állittatik oda; tehát nem pusztán az egészségügyi szempontból való ártalmas anyagok, hanem egyszersmind esetleg a haltenyésztésre, vagy az iparra, vagy átalában más czélokra ártalmas anyagokkal való fertőzés is tiltatik. De a midőn igy a megfertőzés eltiltatik, az csakis annyiban tiltatik, a mennyiben az tényleg ártalmas; ha tehát esetleg bizonyos érdekekre a megfertőzés semmiféle kárral nem jár, az illető vizhasználó, illetőleg a vizet megfertőző ezt továbbra is akadály nélkül teheti. Minthogy pedig az iparnak sok esetben teljes lehetetlen a megfertőzött viz elvezetése nélkül dolgozni, e szabálynak merev megállapitása nemcsak igazságtalan, hanem sok esetben bizonyos iparágak gyakorlása egyátalában lehetetlen volna, illetőleg a viznek másfelé való elterelése aránylag oly nagy költségekbe kerülne, a mely az illető iparág folytatását teljesen meghiusitaná: gondoskodni kellett tehát arról, hogy mód adassék mégis a megfertőző anyagnak fertőző erejének elvétele után a vizek lebocsátására. A folyadékoknak ily ártalmatlanná tétele (neutralizálása) mindazáltal a különböző viszonyok és esetek szerint oly sokféle, hogy e részben intézkedést a törvényjavaslatba fölvenni nem czélszerű; ezt a hatóságoknak esetről-esetre át kellett engedni, elvül csakis az mondatván ki, hogy ezen intézkedéseknél a közegészségügy követelményei és a fennálló használatok veendők tekintetbe.
A vizhasználatoknál elvül fogadtatik el az, hogy a vizet használni csak hatósági engedély mellett szabad (26. §). Engedély nélkül csak a szorosan vett természetes használatok gyakorolhatók, azaz szabad engedély nélkül a rendes házi szükségletre vizet meriteni, állatokat itatni, mosatni vagy usztatni, szabad továbbá fürdeni, iszapot, földet, homokot, kavicsot, követ és jeget szedni; de ezek a használatok is csak az e végből kijelölt külön helyeken, a fennálló helyi rendőri szabályok szoros megtartása mellett és oly föltétellel lehetségesek, hogy ily használatokhoz gépek vagy mesterséges készülékek ne alkalmaztassanak; a ki nem jelölt helyeken e jognak űzése tilos és esetleg 100 frt erejéig büntethető (176. §); mihelyt pedig a használat gépek vagy mesterséges készülékek segélyével történik, - ezen természetes vizhasználatok már elvesztik eredeti jellegüket és oly használatokká lesznek, melyek hatósági engedélyhez kötvék. - Szintén engedély nélkül szabad kompot vagy révet saját használatra és saját területen fölállitani (24. §), természetesen azonban csak akkép, hogy ez által a hajózás, a tutajozás és a fausztatás ne gátoltassék; mihelyt mindazáltal ily kompok vagy révek nem saját használatra, hanem üzletszerű vállalatként személy vagy tárgyak rendes átvitelére rendeztetnek be, a vizhasználat azonnal engedélyezés alá esik; szintugy magától értetik az is, hogy ha ilyféle berendezésekhez - ha saját használatra szolgálnának is - épitkezések szükségesek, ezekhez, mint minden vizi munkálatokhoz a javaslat 43. § értelmében külön engedély kivántatik.
A vizhasználatokra nézve a javaslat főelvül állitja fel azt, hogy bármely vizhasználat csak a hajózás, tutajozás és fausztatás sérelme nélkül gyakorolható (28. §). Ezen valamennyi vizjogi törvénybe felvett sarkalatos elv már eddigi hézagos törvényeinkben is benfoglaltatik, a midőn világosan kimondatott, hogy a hajózás ártalmára levő malmok lebontandók. A szóban álló elv természetes magyarázatát abban leli, hogy maga a hajózás, usztatás és tutajozás csak akkor lehetséges, ha a folyóviz egész hosszában áll rendelkezésre, holott minden más czélra a vizhasználat csakis helyi (illetőleg a folyóviz kisebb részletére szoritott) szokott lenni, s igy ha a helyi érdek megakadályozza a hajózást, annak jelentősége az egész folyóvizen kárba vesz, illetőleg szenved; holott ellenkezőleg könnyen lehetséges a helyi érdeket esetleg a viz magasabb vagy alacsonyabb részeiben való igénybevétele mellett kielégiteni s igy mindkét czélra a viz jótékonyságát igénybe venni. Ezen elvvel a közérdekűséget tekintve, szoros kapcsolatban áll a 30. §-ba felvett az az intézkedés, mely szerint vizrendezésekhez az engedély még akkor is megadható, ha ily munkálatok keresztülviteléhez fennálló vizhasználatok korlátozása avagy megszüntetése volna szükséges. Ezek a munkálatok bizonyos tekintetben a közczéloknak, főleg a közegészségnek szolgálnak, s ily esetben a magánérdek háttérbe kénytelen vonulni. E tekintetben a javaslat az összes modern vizjogi törvényekbe átment ama elvet mondja ki, hogy a vizelvezetésnek teljes kártalanitás mellett, elsősége van a vizhasználatokkal szemben.
A vizhasználatok engedélyezésénél a javaslat továbbá főelvül a nagyobb közgazdasági érdeket tűzi ki (29. §) e részben mellőzi a vizhasználatoknak bizonyos sorozatba állitását. Bármiként tekintessenek is az egyes vizhasználatok, átalánosságban lehetetlen az egész országra, s valamennyi vizeire nézve okvetetlenül követendő elv gyanánt oda állitani, például hogy az öntözés fontosabb használat, mint az ipari vállalatra való mozgató erőnek alkalmazása, hogy az áztatás vagy fehérités fontosabb mint a malom hajtására szükséges művelet stb. stb. Ily elvont elvek a concrét esetekben igen gyakran igazságtalanoknak tünnének föl. Sokkal helyesebb azt az irányelvet mondani ki, mely a vizeknek lehetőleg legnagyobb közgazdasági kihasználását teszi lehetővé; ugyanis a javaslatban kimondott elv által lehetséges, hogy a különböző vizhasználatok mindaddig, a mig valamennyire elegendő viz áll rendelkezésére, mind kielégitést nyernek, - csak ha ez az eset nem állana be, ekkor fontolja meg a hatóság, melyike a használatoknak bir közgazdasági tekintetben nagyobb fontossággal, és ez az eljárás lehet a természeti erőknek közgazdasági kihasználásánál egyedül mérvadó. Ha azután a kihasználásra nézve egyenlő viszonyok állanának be, ekkor azután a természetes fekvés és a vizhez való jogosultság képezi az igazságos arány-megosztást, s ezért adja meg a javaslat is az elsőséget a parti birtokosnak, utána a vizfolyás fentartásához járuló birtokosnak, s azután következnek csak mások; továbbá ismét egyenlő körülmények között elsőbbség jut a vizfolyás mentében feljebb fekvőnek az alsóval szemben. Ez utóbbi a viz használhatóságának természetéből következik, miután a feljebb történt használás következtében a viz, és főkép mozgató ereje könnyebben és nagyobb mértékben válik használhatóvá az egész vizfolyás mentében, mint ellenkező esetben.
Az igy létesült vizhasználatok bizonyos terhekkel, illetőleg más használatok szempontjából megszoritásokkal járnak. Igy mindenekelőtt a halászat szempontjából köteles az, a ki a viz medrét egész szélességében elfoglalja, hallajtorját alkalmazni. (27. §). A tapasztalás mutatta, hogy sok helyütt, ott a hol gyári vállalatok a vizet egész szélességükben elfoglalták, a halak a vándorlásukhoz szükséges útjukat a vizek felsőbb (s igy sekélyebb és nyugodtabb) részeibe meg nem tehetik, ugy hogy gyakran egy ilyen gyár intézkedése következtében egész patakok halállománya ment teljesen tönkre. Miután pedig e bajon igen könnyen lehet segiteni, még pedig a vizhasználatra jogositottnak túlságos megterheltetése nélkül, a szóban álló intézkedést felvenni czélszerű volt.
A vizhasználatoknak egy további megszoritását képezi az öntözés esete. Hogy nálunk egyátalában a vizek öntözésre kellően még fel nem használtatnak, az köztudomású dolog; de másrészről a vizek tényleg korlátolt mérvben állanak rendelkezésre nyári öntözésre. Ugyanis szakértők adatai szerint Magyarország mintegy 130 négyszögmértföldre terjedő vizhálózatából összesen csak 10 négyszögmértföld használható fel öntözésre, a többi viz vagy kis esésű nagyobb folyókból és tavakból áll, s igy öntözésre csak nagyobb épitkezések és miveletek berendezése mellett volna használható, avagy az északi zónán terül el, a mely égalji és egyéb viszonyainál fogva a nyári öntözést kevésbé igényli. Legtöbb esetben mindazáltal a vizek, a melyek ipari czélokra alkalmasak és arra felhasználtatnak is, az ottani szűk völgyekben öntözésre is elegendők lennének, ha időközönkint lehetne azokat fölhasználni. Ez okból rendeli a javaslat (31. §), hogy az ipari czélra való vizhasználat kártalanitás nélkül öntözésre engedélyezhető, ha ez az öntözés szombat este 9 órától hétfő reggeli 3 óráig tart - ekkép az iparvállalat szünetelését épen azon időre szoritván, a melyben az a vasárnap közbejövetele folytán ugyis rendszerint szünetelni szokott; - ha a vizkivétel rendes és állandó művek segélyével történik és a zsilipet vagy tiltót külön e teendőkkel megbizott felügyelő nyitja ki és zárja be, mi által az illető iparos saját vizi művének, illetőleg berendezésének kellő fentartását biztositva láthatja. Minthogy pedig lehetnek esetek, a midőn az emlitett vasárnapi öntözés az illető gazdaságra még sem elégséges, a javaslat az öntözés lehető előmozditása czéljából még egy lépéssel tovább megy és a szünetelésért adandó teljes kártalanitás esetében az engedélyt megadandónak mondja, de ezt a megszoritást már azon föltételhez köti, hogy az illető terület, a mely öntözendő, legalább is 100 katasteri hold legyen és az öntözésre legalább 30 évre kéressék az engedély (32. §).
A viz lehető legnagyobb kihasználása czéljából a már létező vizhasználatok alkalmasabb berendezése is követelhető (33. §). Ezen elv szerint bárki már létező műnek oly átalakitását kivánhatja, a mely által a viz használható erejének egy része új vállalat számára fölhasználhatóvá válik; magától értetik, hogy az ily átalakitás az eddigi jogosultra nézve káros hatással nem lehet, s hogy az a munkálat átalakitása folytán beálló szünetelésért kárpótlandó, s az átalakitás nem történhetik az ő rovására, hanem hogy azt annak kell teljesiteni, a ki a vizfeleslegre igényt támaszt.
A vizhasználatra az engedély nem örök időre, hanem meghatározott és pedig legfölebb 50 évre terjedő időre, sőt különös helyi viszonyoknál és köztekinteteknél fogva, tetszésszerű visszavonásig adatik (34. §) Ezen elv szoros következménye azon főelvnek, hogy a viz használata a közgazdaság számára lehető legnagyobb mértékben biztosittassék; ekkép kizáratik lehetősége annak, hogy egyes vizek örök időkre lefoglaltassanak, de a vizhasználónak megadatik az alkalom, hogy az engedély idejével számolva, berendezéseit s tőkebefektetéseit akkép eszközölje, a mint ez az illető idővel legmegfelelőbb és leggazdaságosabb. A viz legnagyobb kihasználásának elve tette indokolttá azt is, hogy a vizhasználat ne vétessék az állam számára jövedelmi forrásul igénybe, azaz a vizhasználatért díjak ne követeltessenek. Oly országban, a hol az állampolgárok a természeti erők intensiv kihasználására hajlammal nem birnak, a hol átalában a megszokottság a viszonyok által parancsolt haladásnak meglehetősen útját állja, a hol tehát egyátalában az állami tevékenységnek inkább ösztönzőleg kell minden téren közreműködnie: ily országban nem tanácsos még oly csekély díjak szedése által sem a viz hasznositásának útját neheziteni.
A vizhasználatra adott engedélyek az esetre, ha vizhiány áll be, gyakran nem használhatók ki oly mértékben, a mint ez az engedélyokmányban kilátásba van helyezve. Ily esetekben, ha egy és ugyanazon területen több jogosult van, kérdés támadhat, ki és mily arányban szenvedje a vizhiányból keletkező hátrányt. A hátránynak arányos megosztása legtöbb esetben oly complicált és vitás kérdésekre adna alkalmat, s mégis a viz kihasználására nézve oly csekély előnyt nyujtana az egyes használóknak, hogy ezen elvnek fölvételét mellőzni kellett, s inkább a dolog természetének s különösen a viz alkalmas kihasználásának megfelelően azt kellett kimondani, hogy ily esetben az, a kinek a vizhasználathoz legújabb a jogositványa (tehát az előbb szerzett jogok épségben tartásával) szenvedi a hiány következményeit, egyenlő viszonyok közt pedig az, a ki rendes körülmények közt ugyis utoljára használná a vizet (35. §).
A vizhasználati engedély természeténél fogva realis jog, azaz rendszerint azzal a területtel vagy vizi berendezéssel jár, a mely területen a viz folyik, illetőleg a mely berendezés a vizhasználatra készült. Ezen elv alól csakis akkor történik kivétel, ha az engedély különös okoknál fogva határozottan személyre állittatott ki (36. §), a mit a különböző viszonyokra való tekintettel, a melyek az életben mégis előfordulhatnak, előre kizárni nem lehetett.
A vizhasználati engedélyek megszünésére nézve a vizi jog egyik főelve - t. i. az, hogy a vizek lehetőleg legnagyobb mérvben kihasználtassanak - követeli, hogy mindazon esetekben, a midőn az engedélyes hibája következtében ő maga a vizet kellően ki nem használja, a vizhasználatra való jogosultsága megszünjék és igy a viz használata más részére lehetővé váljék. Ez okból kimondatik, hogy az, a ki a viz használatára szükséges berendezést a kitűzött időben el nem késziti, továbbá, ha valaki 3 éven át vállalatát nem működteti, az engedélytől elesik. Az, hogy az engedély megszünik, ha annak ideje lejár, vagy ha az visszavonás mellett adott, visszavonatik, nem igényel közelebbi indokolást (37. §).
A vizvezeték szolgalmával terhelt birtokos a viz lehető kihasználásának biztositása végett a viz használatát szintén megkaphatja, de természetesen csak akkor, ha ez által a vizvezeték eredeti czélja, tehát egy más engedély alapján szerzett jog nem veszélyeztetik és az ezen használathoz szükséges munkálatokat saját maga költségén késziti és tartja fenn. Minthogy pedig ily használat által maga a vizvezeték nemcsak az eredeti tervezőnek és használónak szolgál előnyére, hanem az új engedélyesnek is, méltányos és igazságos, hogy az eredeti munkálatokhoz és fentartásukhoz abban az arányban járuljon, a mely arányban ő, az eredeti használóhoz viszonyitva haszonban részesül (38. §).
Hogy a vizfolyásból vizelvezetést csak hatóságilag megállapitott művek, illetőleg berendezések által szabad eszközölni (39. §) ezt azon tapasztalások követelik, a melyek a folyóvizek elvezetésénél tétettek, s melyek szerint a könnyelműen, vagy nem eléggé meggondolt terv szerint készült elvezetések gyakran a folyóvizeket hosszú vonalban használhatlanokká változtatják, eliszapodásra vagy más kellemetlen állapotra vezetnek. Itt tehát az egyéni önkényt mellőzni, s helyette a hatóság beavatkozását, s igy a rendszeres és technikai alapon nyugvó intézkedést kellett elrendelni. Ezen intézkedés megszegése 300 frt erejéig büntethető (175. §).
A vizhasználatnál gyakran előforduló mérésekre eddig törvényes mértékünk nem volt. A viz mérésénél ugyanis tekintettel kell lenni nemcsak a viz mennyiségére, a melyre nézve törvényeink értelmében a métermérték-rendszer szerint a liter s annak részei, illetőleg többesei szolgálnak, - hanem ép ugy, mint a gőzerőnél a viz folyásának gyorsasága is meghatározandó és e kettő szorzata adja a vizmértéket. Tekintettel azon előnyökre, melyeket a tizedes rendszer átalában a számitásnál nyujt, - s tekintve különben arra is, hogy mértékrendszerünk szellemében újabban meghonositandó méreteinket szintén tanácsos a tizedes rendszer szerint berendezni: legczélszerűbbnek látszott az Olaszországban amugy is már elfogadott „modulust” javaslatba hozni, ez ugyanis oly test, mely egy másodperczben állandóan száz liter mennyiségben folyik és tized-, század- és ezredrészekre oszlik (40. §).
A vizi munkálatokról szóló fejezet intézkedik mindazon berendezésekről, épitkezésekről és egyátalában műveletekről, a melyek a viz használatára, avagy a viz romboló erejének meggátlására, avagy egyátalában a vizekben, illetőleg vizek mellett bármi czélból történnek. Két főelv vezérli a javaslat intézkedéseit, az egyik az, hogy ilyféle munkálatok által a viz lefolyása, illetőleg használata ne veszélyeztessék - és a másik elv, hogy harmadik személyek a viz kellő szabályozása, illetőleg romboló erejének fékezése végett területeiken munkálatokat, s berendezéseket tűrni tartozzanak. Mindkét elv természetes következménye azon a javaslat vezéreszméje gyanánt szolgáló főelvnek, hogy vizeink lehetőleg legjobban kihasználtassanak és gazdaságosan berendeztessenek.
Vizi munkálatokhoz hatósági engedély szükséges; minthogy ugyanis efféle berendezések a vizek folyására, s átalában a vizek használatára nagy befolyással vannak, s e részben az egyesek önkénye ellen biztositékot kell nyujtani, ezen elvnek fölvétele szükséges. Igaz, hogy az engedélyezési rendszer az egyéni szabadságnak és sok esetben az egyéni tulajdonnak talán túlságos korlátozásául jelentkezik, de ha figyelembe veszszük azon veszélyeket, a melyek különösen folyóvizeknél nemcsak az alsó és felső partbirtokosokra és vizhasználókra számos vizi berendezés következtében hárulhatnak, hanem gyakran egész vidékek anyagi jólétére is döntő hatással lehetnek, ezt az intézkedést föl kellett venni. Engedély kell különösen minden munkálatnál, a mely a viz természetes lefolyását akadályozza, avagy megváltoztatja, - továbbá a mely idegen területen létesittetik, - s végre a mely idegen érdeket érint (43. §); mindezen esetekben az egyéni önkénynek részint a vállalkozó, illetőleg a vizi munkálat tervezője, részint a munkálat által netán érdekelt más személyek irányában hatósági közbelépés által határt kellett szabni. A főelvnek következménye, hogy minden módositás és átalakitás az engedélyezett munkálaton újabban is engedélyt igényel; nehogy azonban e részben túlszigor által indokolatlanul is hatósági beavatkozás rendszeresittessék, világosan ki kellett mondani, hogy újabb munkálatok csakis annyiban esnek hatósági engedély alá, a mennyiben azok az engedélyokirat határozatainak teljesen meg nem felelnek. Az engedély nélkül eszközölt épitkezés 300 frtig büntethető (175. §).
A vizi munkálatok létesitésénél megkivánt engedélyezési eljárás bizonyos tekintetben korlátoztatik a parti birtokos partvédelmi intézkedéseire nézve, a javaslat ugyanis a parti birtokosnak megengedi mindazokat a munkálatokat, még pedig engedély nélkül, a melyek saját partjainak védelmére és biztositására, a meder és a part tisztitására vonatkoznak; és ezen önkényes intézkedéseknek csak annyiban szab korlátot, hogy ha az efféle munkálatok utóbb károsoknak (természetesen a viz folyására vagy előbb fennálló vizhasználatokra nézve) bizonyulnának, ez esetben a munkálatok és berendezések az illető parti birtokos által saját költségén záros határidő alatt átalakitandók, illetőleg lebontandók (42. §).
A javaslat egyik lényeges és a közgazdasági életre felette fontos elve foglaltatik azon §-okban (44-47. §), melyek a vizi berendezések költségeire nézve intézkednek. Azon elv, hogy az, a ki a munkálat létesitésében érdekelve van, illetőleg annak hasznát veszi s melyet igy oda állitva mindenki egészen természetesnek és egyszerűnek kell hogy találjon, a gyakorlati élet s főkép a vizfolyások oly complikált viszonyai mellett számos bonyodalomra ad alkalmat. A javaslat ezen elv érvényesitése czéljából kimondja, hogy ha vizrendezési munkálatok által idegen földbirtok értéke növekedik, a munkálat létesitője az idegen terület birtokosát a költségek aránylagos átvállalására szorithatja (44. §) s viszont ily idegen területek, ha mások berendezését saját területük megjavitására fölhasználhatják, a teher aránylagos átvállalása által követelhetik, hogy az illető vállalat tagjai közé fölvétessenek (45. §). Törvényhozásunk már jelenleg is ezen elvek alapján áll, a midőn a belvizek levezetése körüli eljárásról szóló 1874:XI. törvénycikk 10. §-ában a következőket rendeli: „ha egy vagy több földtulajdonos, miután már ..... társulat alakitását siker nélkül megkisérlette, saját költségén oly vizlevezetési munkálatot létesit, melynek folytán idegen földbirtok jövedelme nagyobb mérvben szaporodik, mint a mennyi a teljesitett munkák költségeinek kamatjából és a törlesztési járadékból az idegen földbirtokra esik, jogositva van mindazon földtulajdonosoktól, a kik e mentesités hasznaiban részesülnek, a költségek után fizetendő kamatok és a törlesztési hányad aránylagos részének átvállalását követelni”. Ezen elv a javaslatba egész átalánosságában, tehát nemcsak mentesitési munkálatokra, hanem minden vizrendezésre (történjék ez a mentesités vagy hasznositás czéljából) és tekintet nélkül a társaság képződésére, vétetett föl, minthogy sok esetben tényleg társaság képzése az érdekelt földbirtokosok jelentéktelen száma miatt talán nem is tanácsos. Az elv nagy jelentősége kivált abban fekszik, hogy a vizrendezőnek törvényes alapot nyujt arra, hogy ha helyesen tervezett műve szomszédjai által bármi okból nem támogattatnék, véghezviteléhez hozzáfoghat, mert költségeinek aránylagos fedezését, ha a rendezés hasznait kellően igazolja, biztositja.
Országos határt képező, valamint egyátalában hajózható és tutajozható folyók szabályozását, medrének tisztitását s partjainak védelmét az állam bármikor eszközölheti (46. §). Ezen folyók szabályozása legtöbb esetben oly országos közgazdasági érdeket képez, hogy az államnak beavatkozása szükséges; sőt előrehaladottabb államokban ezen földadót az állam kötelességévé tétetik. Ez utóbbit, bármennyire lenne is az kivánatos, főkép forgalmi és védekezési szempontból, tekintve folyamrendszerünk nagyságát s másrészt a rendelkezésre álló pénzösszegek korlátolt voltát, egyelőre törvény által kimondani még korai volna. Ez okból a javaslat csak az államhatalom jogát ezen műveletekhez mondja ki, s mivel a 44. § egészen átalánosan van tartva, ebből következik, hogy az állam az érdekelteket a haszon aránylag való hozzájárulásra kötelezheti. Hogy ily esetekben az állam a költségek nagyobb részét viseli, az nemcsak abból következtethető, hogy ő maga lép fel mint kezdeményező és intéző, hanem abból is, mert a rendezés országos érdekből történvén, első sorban az ország a főérdekelt. Mily arányban viseltessék a teher az állam és a többi érdekeltek által, azt a törvényjavaslatban, tekintettel az ország oly nagyon különböző viszonyaira, előre elvileg megállapitani tanácsosnak nem látszik.
Kapcsolatban a most emlitett elvvel czélszerűnek látszott intézkedni az állam hozzájárulása mérvéről azon állami kezelés alatt álló hajózható folyórészek partvédelméhez, melyeknél szabályozó társulatok partjaikat saját érdekükben biztositni akarják. Ily munkálatokra már jelenleg az 1884:XIV. tc. 1. § az állam hozzájárulását mondja ki, a nélkül, hogy a hozzájárulás arányát szabatosan megjelölné.
A fejezet egyik főelve az, hogy vizi berendezések által másoknak ártani, vagy a vizből eddig nekik jutott előnyöket csökkenteni nem szabad (48-51. §-ok). Ez okból kimondatik, hogy ármentesitett területeken az ártéri birtokosok tartoznak gondoskodni arról, hogy a magasabb területekről lefolyó vizeknek a legczélszerűbb lefolyás biztosittassék (48. §). Ezen elv már a vizszabályozó társulatokról szóló 1871:XXXIX. törvénycikk 23. §-ában a belvizek levezetését illetőleg kimondatott s igy törvényhozásunk által már egy irányban elfogadva van, átalánositása minden ármentesitési műveletre a dolog természete szerint indokolt. Minthogy azonban a felső vizek letódulása oly erőszakos lehet, hogy a mondott elvnek szigorú keresztülvitele lehetetlenné, illetőleg veszélyessé válhatik, a vizleeresztésnek fokozatos, eszközlése illetőleg az ugynevezett raktározás alkalmaztatik, de e részben már hatósági intézkedés szükséges és a hatóság közbelépése rendeltetik el. Ezt az elvet alkalmazták mindazon országokban, a hol a vizek lefolyása sok esetben nagyobb összetódulást idéz elő (például Olaszországban, Hollandiában); és kimondása már azért is mulhatlanul szükséges, minthogy a javaslat eddigi törvényeinknek azon elvét - mely a természet-jogban alapszik - s mely szerint „a viz természetes lefolyását a terület birtokosa tűrni tartozik” szintén fölvette (57. §).
Ugyancsak az emlitett elv alapján rendeli a javaslat, hogy ha a vizi munkálatok által a viz folyásában oly változások állanak be, a melyek másokra nézve károsak, az illető mű tulajdonosa annak átalakitására kötelezhető s az okozott károkért ő felelős (50. §). Ezen elvet is ismeri törvényhozásunk, legalább részben, a midőn a vizi folyásokra veszélyes malmok iránt intézkedik; igy elrendeli az 1751:XIV. törvénycikk (de tollendis publico novicis in regno molis), hogy az illető malomkárok és gátok akkép rendeztessenek be, hogy a folyam lefolyását ne gátolják s különösen áradásokat ne idézzenek elő, ha pedig az illetők ezt tenni elmulasztanák, a hatóság intézkedjék; ugyanezen elvet tartalmazza az 1840:X. törvénycikk. A javaslatban világosan és határozottan csakis azon hátrányok esetére rendeltetik el a vizi munkálat tulajdonosára nézve az átalakitási kötelezettség, ha a viz folyásában épitkezése, illetőleg műve által történik a kárt okozó következmény; azon eset tehát, ha nem épitkezése következtében, hanem más okoknál fogva (például a meder irányának megváltozása folytán) következnének be károsodások, a melyek azután esetleg a vizi mű létele és működése által még fokozódnak, akkor már a vizi mű létesitőjét nem lehet közreműködésre szoritani; ez esetben az érdekelt károsodottak saját költségükön gondoskodnak a szükséges javitásokról (30., esetleg a vizműnek teljes megszüntetéséről is. Miután nem csak vizi művek, hanem főkép utak és vasutak azon részei, a melyek vizeken átvezetnek (a melyek tágabb értelemben szintén vizi munkálatok sorába esnek) és hidak keskeny nyilásaik következtében a vizek folyására ugyanoly hatással lehetnek, mint más vizi berendezések, ezekre nézve is kimondatott ugyan ez az elv, mely a vizi munkálatokra nézve áll. Itt is az illető tulajdonosok ez átalakitásra és kártéritésre kötelesek, ha a vizfolyásban való rendetlenség az illető mű következtében állott be, - ellenkezőleg, ha más okok idézték azt elő, ebbeli felelősségük megszünik (51. §).
Azon berendezések, a melyek a viz szinének mesterséges módon való megváltoztatását igénylik, ép ez okból s nehogy ebbeli működésük által másokat veszélyeztessenek, különös hatósági ellenőrzést tesznek szükségessé. Ez okból elrendeltetik, hogy a duzzasztás vagy leapasztás határának megjelölése a hatóság által az illető vizmű-tulajdonos költségén történjék, s a jelek fentartásáról a vizmű tulajdonosa gondoskodjék (52. §); a vizszint ezen jeleken alól, illetőleg felül tartani nem szabad, különben esetleg 300 frt erejéig büntetés is alkalmazható (175. §); hogy a medret, partokat és töltéseket a duzzasztási távolságig a vizmű tulajdonosa tartozik jókarban tartani (53. §), a mennyiben azt nem tenné, esetleg 100 frt erejéig büntethető (176. §), az erre vonatkozó eljárás, mint az ország különböző vizei szerint esetleg különböző, de különben is nem elvi jelentőségű - ministeri rendeletnek tartatván fenn (54. §).
A fejezet utolsó szakaszai a vizmosások keletkezésének megakadályozására vonatkozó intézkedéseket tartalmazzák (55-56. §-ok). Azon mérhetlen károk, melyeket a hegyi vizek nálunk okoznak, már több izben figyelemre lettek méltatva törvényhozásunk által; különösen az erdőtörvény tárgyalásakor került szóba ez a tárgy s magában az erdőtörvényben vannak is intézkedések, a melyek e részben jobb állapotok létrehozatalára fogantyút adnak. Igy elrendeltetik, hogy azon erdők, melyek vizmosások támadásának és terjedésének megakadályozására szolgálnak, véderdőknek tekintendők s mint ilyenek irtás és tarvágat tárgyait nem képezhetik (2. §), ily véderdőkben a kivágott vagy irtott terület legfeljebb 6 év alatt újra beerdősitendő (65. §), ugyanott a tuskó és gyökérirtás tilos (6. §), a legeltetés mindaddig tilos, mig a fák- és sarjadékban vagy a talajban kárt okozhat (7. §), az alomgyüjtés tilos (8. §). Ezek az intézkedések mindazáltal elégtelenek a vizmosások létrejövetelének megakadályozására, mert csakis erdőterületre szoritkoznak, holott tettleges és tevékeny működés sok esetben más jellegű területeken felette szükséges.
Az intézkedések, a melyek a vizmosások ellen tétetnek, nagyobbrészt kényszer-intézkedések. A kényszer indokolását találja a vizmosások jellegében; a vizmosások ugyanis nem csak egyes földterületek kárára vannak, hanem közjelleget öltenek, egész vidékeket rontanak meg s ép ezért törvényhozásunk máris szükségét látta annak, hogy e baj ellen kényszereszközökkel lépjen fel, a midőn a véderdő intézményét a vizmosások ellen indokoltnak találta. Törvényhozásunk ezen eszméjét tovább fejleszti a javaslat azon területekre nézve is, a melyek még nem föltétlen erdőtalajok, a melyek még nem teljes vizmosások, hanem a hol csak a vizmosás fejlődésére alkalmas a terület. Itt is a hatóság elrendelheti, hogy az érdekeltek a baj elháritására elrendelt elgátlásokat, fonásokat s beültetéseket záros határidő alatt végrehajtsák (55. §); és az illető területeken a legeltetést egészben vagy részben eltilthatja. (56. §)
A mennyiben a tapasztalás azt bizonyitná, hogy az erdőtörvénybe s most e javaslatba felvett intézkedések nem elegendők a vizmosások rombolásainak meggátlására: más államok példája szerint külön törvényhozási intézkedés lesz szükséges.
A vizek használatánál és vizek rendezésénél, mind a vizek használói, mind a vizek mellett fekvő terület tulajdonosai, s egyátalában a területek és fekvőségek birtokosai igen sok esetben oly viszonyok között vannak, hogy ha saját tulajdonjogukat egész terjedelmében minden megszoritás nélkül érvényesitenék, legtöbb esetben a használatot, illetőleg a rendezést egészen meggátolnák. Ez okból a tulajdonnak alkalmas megszoritása, illetőleg szolgalmak megállapitása mulhatlanul szükséges.
A tulajdonjog, illetőleg a szabad rendelkezés korlátozásának vannak bizonyos átalános módozatai - lehetne mondani természetes szolgalmak - melyek valamennyi polgári magánjogba mindenütt felvétettek. Ilyen első sorban a javaslatnak az az intézkedése, mely szerint a viz természetes lefolyását a terület birtokosa tűrni tartozik (57. §), ezen intézkedés különben is eddigi törvényeinkben, jelesül az 1840:X. törvénycikk 1. §-ában ki volt mondva; nehogy mindazáltal ezen a dolog természetéből okvetetlenül folyó és a telkek egymás mellett levő elterüléséből következő szolgalom esetleg mesterséges módon még súlyosbittassék, ki kellett mondani azt, hogy a magasabban fekvő terület birtokosa ezt a szolgalmat az alsóbb területre nézve súlyosabbá nem változtathatja; ez által ki van mondva, hogy csak a dolog természetéből, azaz mert a dolgok természetes rendje a vizfolyást a szomszéd és alsóbb telkekre irányitja, ez okból terheltetik a szomszéd telek ezen szolgalommal; mihelyest az emberi közreműködés akár vizrendezési, akár vizhasználati czélból oly vizlevezetést idéz elő, a mely a természettől magától nem állna elő, a szolgalom önmagából nem keletkezhetik, hanem az esetleges megterheltetés a javaslat későbbi §-ai (különösen 59. § és 60. §) szerint lesz szabályozandó.
A viz lefolyásának szolgalmával némileg rokon a javaslat (58. §-ának) azon intézkedése, hogy ha a viz által tárgyak akkép halmozódnak valahol össze, hogy ez által a viz természetes folyásában gátoltatik, az ekkép kárral fenyegetett birtokosok, legyenek azok alsók vagy felsők, ezen tárgyak eltávolitását követelhetik, illetőleg ha ezt a birtokos tenni vonakodnék, az eltávolitás megengedését kivánhatják. Ez is természetes szolgalom, ezt is a dolog természete szerint minden kárpótlás nélkül tartozik tűrni az illető tulajdonos avagy jogositott.
A tulajdonnak most emlitett megszoritásán kivül a javaslat vizhasználati és vizrendezési szempontból a tulajdon korlátozását csak kártérités mellett engedi meg. Még pedig kisajátitást csak rendkivüli szükség esetében és a közérdek szempontjából kiván alkalmaztatni s e részben a kisajátitásról szóló 1881:XLI. tc. szellemében indul el; a kisajátitásnak ott emlitett eseteit egész terjedelmében fentartja s azokhoz csakis a vizmosások meggátlását sorozza (59. §). Az emlitett kisajátitási törvény 1. §-ában a vizjogba tartozó esetek a következők: közhidak épitése (1), hajózásra, árvizek levezetésére vagy öntözésre szolgáló csatornák épitése (3), folyóvizek szabályozása (4), álló vizek és mocsarak lecsapolása, alagcsövezések és belvizek levezetése (5), árvizek elleni védtöltések emelése (6), közhasználatra szolgáló kikötők, parti rakhelyek és közraktárak épitése (7) s mindezen munkálatok nagyobbitása vagy czélszerűbb berendezése (12). Ugyanezen törvény szellemében lehetett - de kellett is - a vizmosások számára a kisajátitást a javaslatban külön fölemliteni, mert a kisajátitási törvény igen helyesen felsorolja az illető esetek között a futóhomok meggátlását (8), már pedig a vizmosások elháritása közérdekből ép oly jelentőségű, mint a futóhomoké. Természetes, hogy a vizmosásoknál is csak az esetre vétetnék igénybe a kisajátitás, ha az közérdekből szükséges.
A most felsorolt eseteken kivül nem kisajátitás, hanem szolgalom megállapitása által lehet telkeket igénybe venni; a szolgalmat a hatóság állapitja meg. A javaslat ez okból elvileg kimondja, hogy minden birtokos tűrni tartozik, hogy területén át (a házakat, udvarokat és kerteket kivéve) a viz átvezettessék vagy levezettessék, s általában minden munkálatok teljesittessenek, a melyek a kitűzött czél elérése szempontjából szükségesek (60. §). Ezen intézkedés a vizhasználatok s átalában a vizek közgazdasági módon való teljes értékesitése szempontjából nélkülözhetetlen. Számos birtokos földje, illetőleg az a terület, a melyen vizi berendezés szándékoltatik, nem fekszik közvetlen a viz mellett; ha tehát az a szolgalom nem létesül, vagy éppen nem, vagy csak számos nehézséggel, s jelesül számos egyezkedés alapján volna csak kivihető a vizhasználatra szükséges berendezés. De még a parti birtokosnak is szüksége van ily szolgalomra; ugyanis a legkevesebb esetben lehet csak a vizet duzzasztás által annyira fölemelni, hogy a part mellett közvetetlenül öntözést vagy vizi művet lehessen sikerrel létesitni; legtöbb esetben szükséges, hogy a viz az illető terület szinére megkaphassa a kellő esést, a vizet a főmederből hosszabb vagy rövidebb csatornán kell keresztülvezetnünk, tehát jobbára idegen területet igénybe vennünk. Ugyanezek a körülmények állnak be a viz levezetésénél is. A midőn a javaslat ezt a szolgalmat megállapitja, intézkedik egyuttal azon módozatokról is, a melyek mellett az egyátalában létesülhet s intézkedik a szolgalom tartalmáról, vagyis azon teher nagyságáról, a melylyel a szolgalom jár. A szolgalom csak hatóságilag engedélyezett berendezések, illetőleg használatok és ismét csak hatósági engedély mellett s azon föltétel alatt állapittatik meg, hogy a birtokos a szolgalomért teljes kártalanitást nyerjen (60. §).
A kártalanitás (ha csak a felek külön egyezmény alapján nem jönnek tisztába) a következő elemekből áll: 1. A szolgalom következtében elfoglalandó területek becsértékéből - e becsértékből mindazáltal az adó és a földbirtokra háramló egyéb terheknek megfelelő tőkeérték le nem vonandó; ez pedig azért történik, hogy ekkép a terület értéke minden melléktekintet nélkül egyszerűen s igy könnyebben is meg legyen állapitható. - 2. Minthogy a telek adója, valamint egyátalában a telken fekvő reálterhek mégis továbbra is a telek tulajdonosát terhelik és nem azt, a ki esetleg szolgalomra jogot nyer, ezen terhek kárpótlásául a becsértéknek egy ötöde vétetik fel, s ez képezi a kártalanitás második elemét. A becsértéknek ezen egy ötöde adóviszonyaink alapján hozatik javaslatba. - A kártalanitás többi elemei a dolog természetéből következnek, ugyanis, 3. meg kell tériteni a vizvezeték által tényleg okozott károkat - és 4. a terület szétdarabolásával vagy másnemű rombolás által keletkező hátrányokat. Ez a kártalanitás akkor alkalmaztatik, a midőn az illető terület a viz vezetésére fordittatik, s igy az illető tulajdonos azt egyátalában nem használhatja többé azon idő alatt, a mig a szolgalom tart; minthogy azonban főkép árkok vezetésénél az árkon kivül az árokból kiemelt föld elteritésére és elhelyezésére is kell területet igénybe venni, a mely azonban az illető földtulajdonosnak jövőre többé-kevésbé még mindig szolgálatára áll, ezeknek a földrészeknek megváltására és kártalanitására a méltányosság szempontjából a most felsorolt főelemeknek csakis fele hozatik javaslatba, s egyuttal megengedtetik, hogy a föld tulajdonosa ezeket a területeket a szolgalmi jog hátránya nélkül továbbra is használhassa (61. §).
Az igy megállapitott szolgalom megszünik, ha az illető vizhasználati jogositvány, a melyre megadatott, megszünik; de megszüntetését követelheti a terület tulajdonosa még a határidő lejárta előtt is, ha kimutatja, hogy az illető árokra, csatornára, épületre többé szükség nincsen; ily esetben a kártalanitási összeg visszafizetése sem követelhető (62. §) miután ugyanis a vizlevezetési szolgalom czélja épen az, hogy az használjon vizrendezési avagy vizhasználati szempontból annak a vállalatnak, a mely azt szükségli, ezen szolgalomnak fentartása akkor is, a midőn eredeti rendeltetésének többé meg nem felel s a midőn arra szükség nincs, vagyis akkor, a midőn a vállalat vagy egészen megszünik, avagy igényeit más oldalról fedezheti: közgazdaságilag indokolatlan; sőt ellenkezőleg, a közgazdaság követeli, hogy a használatlanul fekvő terület ismét eredeti rendeltetésének adassék vissza, s ez által ismét kihasználtassék. A már egyszer kifizetett kártalanitásnak megtartása azért volt kimondandó, mivel a terület birtokosa a szolgalmat jóhiszemben a kikötött időre megállapitottnak tekintette s igy esetleg tőkebefektetésre használta azt fel. Ugyanezen elv van kifejezve a javaslat azon intézkedésében is, mely szerint ott, a hol már vizvezető árok van, a telek tulajdonosa egy új árok nyitását megakadályozhatja, föltéve, hogy az első árok az új czélnak is megfelel. A javaslat szándéka ugyanis az, nem többel terhelni a területet, mint a mennyi közgazdasági szempontból szükséges; de e szolgalomnak ily complicátiójára a szolgalomra jogositottnak semmi joga, ez a szolgalmat eredeti módon köteles megszerezni (64. §); szintugy köteles arról is gondoskodni, hogy a közlekedésre szükséges átjárók, hidak vagy átereszek elkészittessenek s jókarban tartassanak (63. §). E tekintetben előforduló mulasztások 100 frt erejéig büntethetők (176. §). Ez esetben azonban a teher nem a mindenkori szükséglet szerint fokozódik avagy irányul, hanem a szerint állapittatik az meg, a milyen a szükséglet akkor volt, a midőn a szolgalom meg lőn állapitva (63. §).
Igen fontosak azok a szolgalmak, a melyek a partbirtokkal járnak; e szolgalmakra még nagyobb mértékben kellett figyelemmel lenni akkor, a midőn a partok és az egész meder a parti birtokos tulajdonává tétetett. Ez okból ki kellett mondani, hogy mindazon épitkezéseknél és berendezéseknél, a melyek akár szabályozási, akár védekezési, akár használati szempontból hatósági engedélylyel készülnek, a meder tulajdonjogából kifogást, vagy a meder elfoglalásáért kárpótlást követelni nem szabad, valamint ki kellett mondani azt is, hogy az eféle berendezéseknek partba kötése ugyanily szempont alá essék (65. §). A parti birtoknak ilyen megszoritása nélkül egyátalában a vizeknek kellő kihasználása majdnem lehetetlen volna; de különben is a parti birtoknak emlitett megszoritása vagyonjogi tekintetben valóban csekély. Ugyanis mindaddig, mig a medret a viz boritja, amugy is csak a meder termékeinek kihasználásában szorittatik meg némileg, a mely megszoritás kiegyenlittetik az által, hogy ily berendezések folytán az illető vállalkozók osztozkodnak, sőt sok esetben teljesen magukra veszik azt a terhet, a mely a medertisztitás tekintetében a parti birtokosra különben hárulna (41. §) ha pedig a viz többé nem fedi a medret, akkor az igy keletkezett épitkezések amugy is elvesztvén jelentőségüket, megszünnek és a parti birtokos ismét visszanyeri eredeti jogait.
További szolgalom a hajózható és tutajozható folyók mentén a vontatásra (illetőleg a hajók és tutajok vontatására) alkalmas útnak engedése (66. § 1.). A közlekedésre használt folyók legtöbb esetben czéljaiknak meg nem felelhetnének, ha ez a szolgalom, illetőleg ha vontató út nem állana rendelkezésre. Mekkora legyen az a terület, a mely igy vontató utnak meghagyandó, ezt nálunk az ország különböző folyóira nézve egyformán s törvénynyel előre megállapitani nem volt tanácsos; ezt a törvényhatóságok által, esetleg a minister által hozandó szabályrendeletnek kellett föntartani. Hazai szokásaink szerint a vontató úthoz szükséges területet a birtokos tartozik adni, sőt azt tisztán is tartani; a javaslat ezen szokást a már létező vontató utakra fentartja, a vontató út áthelyezése vagy új vontató utak létesitése következtében szükséges területért, illetve a vontatási szolgalomért a tulajdonost kártalanitás illeti (67. §).
A parti birtok egyik szolgalma, hogy hajók és tutajok kikötését a hatóságilag megszabott helyeken meg kell engedni (66. § 2.) szintén minden kárpótlás nélkül; tehát az u. n. karópénzek és kikötési illetékek nem szedhetők. A közlekedés rendes menete a kiköthetést megkivánja; ha tehát a vizjog egyik főelvét, hogy a hajózás azon vizhasználatoknak egyike, a mely minden más használat előtt jár, következetességgel kivánjuk keresztülvinni, a kikötés megnehezitését tűrni nem szabad. Ily értelemben intézkedtek hazai törvényeink (1723:15 de siccis, et non necessariis etiam fluvialibus teloniis tollendis) és nemzetközi szerződéseink, különösen a Dunára vonatkozó békepontozatok. Magától értetik, hogy ezen szolgalom ki nem zárja azt, hogy mindazon esetekben, a midőn a parti birtokosok partműveket és mesterséges kikötő-helyeket, esetleg nagyobb tőkebefektetéssel is létesitenek s a hajók vagy tutajok által az ily partok használtatnak fel kikötésre, kikötési díjakat szedni, illetőleg a partok használatáért fizetést szedni ne szabadna. Nehogy egyébiránt ez a szolgalom a parti birtokost túlságosan terhelje, a kikötés csakis hatóságilag kijelölt helyeken van megengedve és másutt csakis veszély esetén és megfelelő kártalanitás föltétele mellett.
Azon szolgalom, melynél fogva a parti birtokos a fausztatásra jogisitottaknak és munkásaiknak közvetlen a viz partján fekvő földeken a szabad járást megengedni tartozik, jelenleg is már fönnáll és az erdőtörvény (1879:XXXI. törvcz.) 202. §-ának átvétele.
Hogy a parti birtokos vizrendőri szempontból a vizhez való férést megengedni tartozik, az az ellenőrzés természetéből következik.
Az utolsó szolgalom, a melyet a parti birtokos tűrni tartozik, az, hogy közérdekből létesitendő szabályozási és mederrendezési munkálatoknál a nyert anyagot a munkálat létesitője kártérités nélkül felhasználhatja. (65. §) Ezen szolgalom főkép hazai viszonyaink által indokolt; nálunk ugyanis számos helyen eddig is szokás volt a folyamok medréből kikotort anyagot szabályozási és egyéb czélokra fölhasználni.
A vizek rendezése és kellő használása ép ugy, mint minden más közgazdasági intézkedés, physicai és nem physicai egyének által történhetik. Ez utóbbiak közt nagy fontossággal birnak az egyes erők kellő összetömörülése folytán a társulatok. Magától értetik, hogy minden, törvényeink által megengedett, társasági alak a vizjogi viszonyoknál mint alany működhetik, a mennyiben ezt a külön törvények, illetőleg az ezek alapján létrejött társas szerződés (alapszabály) megengedi; e tekintetben felette nagy jelentőséggel birnak a kereskedelmi törvény által meghonositott közkereseti társas alakok (kivált a szövetkezetek és a részvénytársaságok), mint a melyek - az egyéni és elszórt vagyoni tehetségeket a közgazdaságnak leginkább megfelelők és a tőkének igen nagy kényelmet biztositók - a vállalkozási szellemnek elég mozgékonyságot nyujtanak. Tekintettel mindazonáltal azon speciális viszonyokra, a melyek a vizek rendezésénél és a vizek használatánál előfordulnak; tekintettel kivált arra, hogy ezen viszonyoknál az érdekelt egyének nemcsak mint személyek, hanem legtöbb esetben mint bizonyos területek birtokosai, tehát az egyén mint egyén és mint földbirtokos birnak jelentőséggel, az eddig szokásos társas alakok pedig ezeknek a viszonyoknak nem felelnek meg, ez okból külön társasági alakokról kellett gondoskodni.
A vizi társulatokról szóló fejezet főelveiben csatlakozik a társasági ügynek nálunk eddig kifejlődött formáihoz s a társaságot akkor tekinti olyannak, a midőn egyrészt a társaság létesitésére vonatkozó akarat az érdekeltek részéről a törvény által megkivánt formában a társulati szerződésben (az alapszabályokban) megtestesült és a minister által jóváhagyatott. A kormány részéről a jóváhagyást azért vette föl a javaslat, minthogy összes társulati ügyünk (a kereskedelmi társulatok kivételével) ily eljárást ismer, és a vizi társulatok eddigi törvényeink szerint szintén ily jóváhagyás alá estek (1871:XXXIX. tc. 3. §). A fejezet intézkedései a társas alak természetének s a vizrendezés, valamint a vizhasználatnak megfelelőleg szigorúak és kellő rendet biztositók; a fejezet két részre oszlik, a mennyiben a társulatok is két nagy czél szerint alakulhatnak, ugyanis a) vizrendezésre (mederszabályozás, partbiztositás és árvédelem), - avagy b) vizhasználatra (öntözés, alagcsövezés, lecsapolás, sankolás, mocsárkiszáritás és i. t.).
A javaslat minden vizrendezésre és minden vizhasználásra vizi társulat alakitását engedi meg (68. §); e részben azon felfogásból indul ki, hogy az illető érdekeltek legjobban megitélhetik, miért nem kielégitők saját czéljaikra a törvényeink által megengedett másféle társas alakok, s miért veszik ez okból épen igénybe a sok esetben talán nehézkesebb vizi társulat alakját. Ép ez okból azonban nem mondja a javaslat, hogy az e czélra törekvők minden esetre vizi társulat alakjába öltöztessék szerződéseiket, hanem egészen az illetők belátásától teszi elhatározásukat függővé. A vizi társulatnak egyuttal a jogi személyiség minősitése adatik, a midőn a javaslat kimondja, hogy e társulatok, mint ilyenek saját nevük alatt jogokat szerezhetnek, kötelességeket vállalhatnak, a biróságok előtt pert indithatnak és perbe foghatók (69. §).
Tekintettel arra, hogy a vizek kellő karban tartása sok esetben oly közérdeket képez, a melynek keresztülvitele a közvetetlenül érdekeltek által nagyon kivánatos és ezen helyzettel szemben esetleg egyesek törekvése ezen rendelkezésnek meghiusitására talán az illetők részvétlensége következtében, nem engedhető meg, a vizi társulatoknak bizonyos kényszer utján való létrejöveteléről kellett gondoskodni. Ezen eszme keresztülvitele, valamint a vizrendezésre alakult társulatok más viszonyaira vonatkozólag már jelenleg érvényben lévő törvényeink, különösen az 1871:XXXIX. és az 1874:XIV. törvénycikkekben foglalt és helyeseknek elismert intézkedések vétettek át a jelen javaslatba is.
Igy a javaslat 70. §-a megfelel az 1871:XXXIX. tc. 1. §-ának
71. §-a megfelel az 1871:XXXIX. tc. 2. §-ának
72. §-a megfelel az 1871:XXXIX. tc. 3. §-ának
74. §-a megfelel az 1871:XXXIX. tc. 12. §-ának
A javaslat 73. §-ban a társulatok szabályozási tervének hatósági megállapitására nézve az illetékességet az alispánra (és nem a törvényhatóságra mint az jelenben van) bizta; ez az elv összhangzásba hozatott a javaslat 149. §-ával, a hol vizi munkálatok engedélyezése hasonlókép első fokban az alispán illetékességébe utaltatik; ezen intézkedés indoka a 149. §-nál fog bővebben kifejtetni.
A javaslat a társulat megalakulását az alapszabályoknak a közgyülés által történt elfogadásától, s azoknak a minister által történt jóváhagyásától teszi függővé (72. §); a társulat megalakulása pedig a vizikönyvbe bejegyeztetik (75. §), s e bejegyzéssel együtt a társulat igazgatói is bejelentetnek (76. §). Mindezen intézkedések a társulat létrejövetelének külső alakjait képezik, s külön indokolást nem igényelnek.
A vizjogi társulatok egyik fő jellemző tulajdonsága a társulati tagok minősége. Mint már előbb emlitve volt, a vizi társulat tagjai nem pusztán egyéni és személyi jelentőséggel birnak, hanem legtöbb esetben szoros kapcsolatban áll a személy az illető területtel, ugy hogy tényleg a társulat tagja legtöbb esetben csakis azért az, mivel bizonyos területnek birtokosa, ép ez okból világosan ki kellett mondani azt, hogy mindenki, ki oly területet szerez meg, a mely valamely vizi társulat kötelékébe tartozik, már ezen területszerzés ténye következtében tagjává lesz a társulatnak (77. §); ki kellett továbbá mondani, hogy a terület alatt nem egyedül a földbirtok szorosabb értelemben, azaz a mezőgazdasági czélra alkalmas területek értetnek, hanem minden vagyoni értékkel biró terület, bármi legyen is rendeltetése, s mihelyt ez a munkálat által érdekelve van, tulajdonosa ép ugy tagja a vizi társulatnak, mint a szorosabb értelemben vett földbirtokos, s nehogy ez iránt kétség merüljön föl, példázgatólag felsoroltatnak névszerint is azok az egyedek, a melyek az eddigi tapasztalatok szerint leginkább törekedtek a társulatból való kibontakozásra, jelesül a községek, magán- és közvállalatok, utak és vasutak (78. §). A vizi társulatoknál a tagsági viszony az emlitetteknél fogva nem lévén tisztán személyi viszony, a tagsági viszony megszünése vagy új tagok fölvétele nem képezhet oly egyszerű személyes állapotot, a milyen az más társulatoknál, s nem lehetett akár az egyéni akaratnak, akár a társulati alapszabályoknak e részben oly tág szabadságot engedni, a mint ez tényleg más társaságoknál és az ezekre vonatkozó törvényeknél történik. A mi különösen új tagoknak belépését illeti, erre nézve a javaslat 44. és 45. §-aiban kifejezett átalános elvek a társulatoknál is mérvadók. A 44. § elve szerint, ha a munkálat által idegen földbirtok értéke növekedik, - a munkálatok létesitője jogositva van az illető terület birtokosától a munkálatok költségeinek haszonaránylagos átvállalását követelni; ezen elv alkalmazva a társulatokra, az illető földbirtokosoknak a társulati kötelékbe vonását vonja maga után, viszont a 45. § elve szerint, ha kitünnék az, hogy az illető munkálatok felhasználásával más területek javithatók, az ily területek birtokosai a vállalatba való fölvételüket követelhetik, - tehát társulatokra alkalmazva társulati tagokká válhatnak (79. §). A társulatból való kiválás - illetőleg a tagsági viszony megszünése - a javaslatban a lehető ritka esetekre szorittatott; e részben a javaslat lehetőleg kerülni kivánta azt, hogy a nagy nehezen létesülő - s gyakran csak a kényszer alkalmazásával alakult társulatok, egyeseknek még oly igazolt körülményei folytán is talán ismét szétoszoljanak, ez okból csakis közgyülési határozat folytán és csak az esetben lehetséges a társaságból való kirekesztés, ha ezt a társaság czélja szükségessé teszi; e fölött a minister határoz, s végül a társulati tag teljes kártalanitásban részesül (80. §).
Közérdek szempontjából bizonyos körülmények közt a kormány kezébe kell adni azt a jogot, hogy árvédelmi társulat alakitására az illető érdekelteket kényszerithesse, e részben a javaslat 81. §-ába átvétetett egyszerűen az 1884:XIV. törvénycikk 3. §-a.
A társulati alapszabályok főpontozatait a 82. § foglalja magában. Az alapszabályokban felvett pontozatok közül némelyeket a törvény által még külön kellett részletesebben is szabályozni, s igy ezeknek a teljes önkény alól kivonását eszközölni.
Igy mindenekelőtt a határozatok hozatalának módja, vagyis a szavazási jog iránt elvül kimondatik, hogy vizrendezési társulatoknál ez az érdekeltség aránya szerint gyakorlandó; miután ily társulatoknál - a mint ez már több izben kifejtetett - a tagoknak nem egyéni viszonya, hanem területük nagysága bir döntő jelentőséggel, szükséges volt e részben ezt a szavazási jog gyakorlásánál is érvényre hozni. Ezen elvnek a gyakorlatban keresztülvitele végett az alapszabályokban meg kell jelölni az érdekeltség azon legkisebb fokát, mely egy szavazatra jogosit; és hogy minden egyénnek mód adassék tagsági jogainak gyakorlására, a kevesebbel érdekelteknek képviselő által való szavazása engedtetik meg (83. §).
Az igazgatóságra nézve a következő főelvek vétettek föl: az igazgatóságnak legalább 3 személyből kell állani; miután collegiális testület kevesebb személyből alig képzelhető, de különben is az igazgatósági tevékenység több személyt igényel. Az igazgatóság tagjai a társulat tagjaiból vagy meghatalmazottaikból választatnak, ezt az érdekeltség szüksége teszi kivánatossá (84. §). Az igazgatóság tagjai a vizi-könyvbe bevezetendők, hogy ekkép a hatóság épugy, mint az érdekelt harmadik személyek bármikor az illető személyek iránt tájékoztatva lehessenek; egyuttal kijelölendők azon igazgatók, kiknek kezéhez a társulatot illető kézbesitések jogérvényesen történnek (85. §). Az igazgatók harmadik személyek irányában a társulat nevében járnak el (86., működésük által a társulat lesz kötelezve és jogositva; e részben harmadik személyek irányában a törvényjavaslat csak egy megszoritást tesz és ez a kölcsönfölvétel esete. Kölcsönök kötésére mindig a közgyülés felhatalmazása (sőt a minister jóváhagyása) szükséges (87. §) és 92. §). Maga a társulat igazgatóinak hatáskörét tetszés szerint korlátozhatja; ez a korlátozás azonban csak benső viszony és kifelé - harmadik személyek tekintetében - nem bir hatálylyal (88. §).
A közgyülésre (mint a társulati közakarat első nyilvánulására) nézve a törvényjavaslat csakis a főbb elveket tartalmazza: megkivánja, hogy évenkint legalább egyszer közgyülés hivandó egybe, hogy a meghivóban a közgyülés tárgyai kitétessenek, s hogy közgyülési határozat átalában csakis a meghivóban felemlitett tárgyakról hozattassék, miután fel kell tételezni, hogy az illetők, ha a tárgyalás alá került ügy iránt kellően értesitve lettek volna, a tárgyalásra magára tényleg eljöttek volna. E szabály alól az egyedüli kivételt az oly inditvány képezi, mely újabb közgyülés összehivására irányul, s mely a dolog természeténél fogva nem is érdemleges tárgyat, hanem inkább alakiságot érint (89. §). A rendes évi közgyülésen vagy esetleg az alapszabályok által megállapitott módon összehivott közgyülések mellett, módot kellett nyujtani a tagok bizonyos számának arra, hogy fontos ügyek tárgyalására közgyülés megtartását kivánhassék, ez okból a javaslat a társulat tagjainak egy harmadrésze számára biztositja ezt a jogot, sőt ha kivánatukra az illető társulati közeg 8 nap alatt össze nem hivja a közgyülést, ezt az illetékes ministernél, illetőleg ministeri megbizottnál kérhetik (90. §). A javaslat felsorolja azokat a teendőket, a melyek mindenesetre a közgyülés elé tartoznak (91. §) s ezen teendők közül a kölcsönök felvételéhez az összes érdekeltek átalános, a társulat feloszlásához két harmad többséget jelöl meg; végül azon közgyülési határozatokhoz, a melyek az alapszabályok módositására vonatkoznak, a társulat feloszlására irányulnak vagy kölcsön kötését czélozzák, ministeri jóváhagyáshoz köttetnek (92. §). Ezen társulatok költségvetései és kölcsönmíveletei nagy jelentőséggel birván a közügy szempontjából is, az e részben az 1884:XIV. törvénycikk 5. §-ban foglalt elvek jelen javaslatba is átvétettek. Ugyancsak e törvényből vétettek át a tisztviselőkre vonatkozó intézkedések is, ugy hogy
a javaslat 93. §-a megfelel az 1884:XIV. törvénycikk 6. §-ának,
a javaslat 94. §-a megfelel az 1884:XIV. törvénycikk 8. §-ának,
a javaslat 95. §-a megfelel az 1884:XIV. törvénycikk 7. §-ának,
a javaslat 96. §-a megfelel az 1884:XIV. törvénycikk 24. §-ának,
Hogy a közgyülésről jegyzőkönyv vezettessék s a jelenlevők nevei fölvétessenek, az a rend és ellenőrzés szempontjából kivánatos, s e jegyzőkönyveknek vizrendezési társulatoknál az illető ellenőri közeghez való fölterjesztése indokolást szintén nem igényel (97. §).
A vizi társulat feloszlása (mellőzve természetesen a csőd esetében más törvények következtében bekövetkező megszünési esetet), történhetik közgyülési határozat által, s végül egyesülés következtében (98. §). A feloszlási eset ép úgy a vizi-könyvbe iktatandó, miként a társulat alakulása s más főbb momentumai rendszerint beiktattatnak (99. §). A feloszlott társulatra nézve az a vagyonjogi elv mondatik ki, hogy a társulati tartozások kielégitése után a fenmaradó vagyon a társulati tagok hozzájárulása arányában megosztandó, az ebbeli teendőkkel pedig másféle törvényszerű intézkedés hiányában az igazgatóság bizatik meg (100. §).
A vizrendezési társulatoknál nagy fontosságú az ártérfejlesztés munkálata. - Ezen munkálatnak hivatása megállapitani azt a térséget, a melynek védelme, illetőleg biztositása, mentesitése a szándékba vett munkálat által el lesz érendő, s igy természetesen e területen fekvő minden egyes birtokrészlet a munkálathoz való hozzájárulásra lesz hivatva (102. §). Ezen ártérfejlesztési munkálattal kapcsolatos az u. n. osztályozás, vagyis az a munkálat, a mely az egyes fekvőségeket a szerint, a mint a védekezés folytán nagyobb-kisebb előnyben részesülendnek, a hozzájárulás tekintetében nagyobb vagy kisebb arányban igénybevehetőnek jelöli ki. Igen kivánatos, hogy az ártérfejlesztési munkálat és a hozzájárulási kulcs lehetőleg közös egyetértéssel állapittassék meg, minthogy azonban, főkép ott, a hol a kisebbség átalában a munkálat szükségét nem látja be, s igy társulat alakitását sem akarja, ez nem gondolható, szükséges volt a közös egyetértés hiányára kötelező szigorú intézkedéseket fölvenni s egész eljárást megállapitani. E szerint az ártérfejlesztési munkálat műszakilag készitendő (102. §), a mi ugyan máskép alig képzelhető, miután felmérések és lejtmérések nélkül egyátalában a munkálat meg sem állapitható, ezen elvnek kimondása mindazáltal mégis - habár magától értetik - czélszerűnek látszott. Az igy elkészült munkálat az érdekeltek által leendő megbirálás, illetőleg felszólalásaik eszközölhetése végett alkalmas helyen 30 napon át közszemlére teendő; a felszólalások pedig egy, a közgyülés által kiküldött, bizottság elé utasittatnak (103. §); a bizottság határozata ellen az illető alispánhoz lehet folyamodni (104. §).
Ha az ártérfejlesztés igy meg lett állapitva, következik az osztályozás és a hozzájárulási kulcs megállapitása, s e részben ugyanaz az eljárás alkalmaztatik, a mely az ártérfejlesztési munkálatnál irányadó (105. §). Az igy létrejött adatok alapján egy ártéri telekkönyvet kell késziteni, a melynek egy példánya a vizi-könyv okmánytárába helyezendő el, hogy mindenki szükség esetén bő tájékozást szerezhessen magának az illető munkálatok részleteiről (107. §).
A közérdekből a közmunka- és közlekedésügyi minister elhatározása folytán szervezendő társulatok működésére nézve az e részben az 1884:XIV. törvénycikkbe felvett intézkedések a jelen javaslatba is átvitettek. Igy
a javaslat 108. §-a megfelel az 1884:XIV. tc. 20. §-ának,
a javaslat 109. §-a megfelel az 1884:XIV. tc. 21. §-ának,
a javaslat 110. §-a megfelel az 1884:XIV. tc. 22. §-ának,
a javaslat 111. §-a megfelel az 1884:XIV. tc. 23. §-ának,
Maguk a vizrendezési társulatok fontos közérdekű vállalatok, s mint ilyenek többrendbeli törvényes kiváltsággal ruháztatnak fel; igy vagyonuk végrehajtása tekintetében (116. §), pénzügyi zavarok keletkezése alkalmával (119., járulékaik természetére nézve (117. § és 118. §) és járulékaiknak adó utján beszedése tekintetében határozottan előnyöket nyertek. Ezen előnyökkel szemben, de főkép e vállalatoknak a közérdekre ép ugy, mint a közgazdaságra kiható nagy fontosságánál fogva, a társulatok működését bizonyos állami ellenőrzés alá kellett venni. A javaslat e czélból kimondja, hogy a minister minden ilyen társulathoz megbizottat rendelhet ki (113. §). Ezen ministeri megbizott föladata: a társulatot működésében folytonosan figyelemmel kisérni, s a felett őrködni, hogy az működésében a törvény, az alapszabályok és a közgyülés határozatai értelmében járjon el; ez okból ép ugy az igazgatósági ülésekben, mint a közgyülésekben részt vehet, a határozatok ellen tiltakozhatik. Ily tiltakozás esetében mindazáltal a minister határoz végleg. - Pénzügyi zavarok vagy a társulat működésének megakadása esetén ezen megbizott ministeri biztossá nevezhető ki, illetőleg a minister külön ministeri biztost rendel ki (119. §). Ez a biztos már többé nem ellenőrzi, hanem maga kezeli - az igazgatóság és a közgyülés helyett - a társulat ügyeit. Hasonló intézkedéseket tartalmaznak már az 1871:XXXIX. törvénycikk 25. §-ban, valamint az ezt kiegészitő 1879:XXXIV. tc. 16. §. Ezen ministeri biztos vezetése mellett létező rendkivüli állapot mindazáltal legfölebb 2 évig tarthat, s ezen idő elteltével a biztos összehivja a közgyülést, mely ismét igazgatóságot választ. Ha mindazáltal a minister a körülmények folytán indokoltnak találná, vagy ha az érdekeltek maguk kérelmeznék, 2 évnél hosszabb ideig is rendelhető ki ily biztos.
A vizrendezési társulatok egyik főczélja az árveszély elleni intézkedés levén, a javaslat intézkedik, hogy a társulatok épen árveszély esetén kellő pénzerő felett rendelkezzenek s ez okból, hasonlóan a jelenlegi gátrendőrségről szóló törvényünk (1871:XL.) 9. §-ának rendelkezéséhez, megkivánja, hogy minden társulat árvédelmi tartalék-alapról gondoskodjék. Ezen alap nagysága az alapszabályokban megállapitandó, a társulat többi pénzeitől külön kezelendő és akkép tartandó mindenkor készen, hogy veszély idején felette azonnal rendelkezni lehessen. Ha pedig veszély alkalmával felhasználtatik, gondoskodni kell arról, hogy hat hónap alatt kiegészittessék, ugy hogy a következő árveszély esetére már ismét rendelkezésre álljon (114. §); ugyancsak gátrendőrségünk azon intézkedése (1871:XL. tc. 6. és 7.), a mely a társulatokat arra szoritja, hogy kellő helyeken vizmérczéket és elég számú őröket állitsanak fel, szintén fölvétetett (115. §).
A vizvédelmi társulatoknak közérdekű jellegénél fogva czélszerű volt azokat bizonyos a társulat, illetőleg az általuk kezelt vállalat természetével szorosan kapcsolatos előnyökkel felruházni. Igy kimondatik, hogy a munkálatok fentartásához és a védelemhez szükséges anyagok és felszerelések, valamint maga az árvédelmi tartalék-alap végrehajtás alá nem vehetők; ezek a tárgyak, habár kétségtelenül vagyoni értékűek, mégis a társulat közérdekű czéljának oly nélkülözhetetlen eszközei, a melyeket egyszerűen a közönséges vagyoni jog rendszeres érvényesitésére kiszolgáltatni nem szabad. De a midőn a javaslat a társulatot közjellegű természeténél fogva igy védi a törvényszerű végrehajtás ellen, gondoskodnia kellett arról is, hogy a hitelezők kellő végrehajtási alap hiányában mégis szerzett jogaik érvényesitéséhez jussanak, s ez okból kimondja, hogy a végrehajtás utján behajtandó követelés a társulati tagoktól az osztálykulcs arányában fedezendő, a mely fedezés a társulatoknak már emlitett állami ellenőrzése mellett esetleg a minister által is elrendelhető (116. §).
Egy másik nagy előnye ezen társulatoknak, a mely főkép hitelük szempontjából igen mérvadó, az, hogy a társulat által kivetett járulékok nem tisztán személyes természetűek, hanem az illető birtokon fekvő terhet képeznek, még pedig a telekkönyvi terhek előtt való elsőbbséggel (117. §). E részben a javaslat eddigi törvényeink (1871:XXXIX. tc. 19. § és 1879:XXXIV. tc. 5. §) intézkedései szellemében járt el. Végül nagy előnyül szolgál a javaslatnak azon intézkedése, a mely a késedelmes járulékoknak közadók utján leendő behajtását rendeli el (118. §) s a mely szintén eddigi törvényeink szellemében történik.
Összeolvadó társulatoknál, a vagyonjogi állapotra nézve ezen társulatok sajátságos jellegénél fogva külön intézkedéseket kellett fölvenni; ugyanis az által, hogy két társulat egyesül, tényleg és jogilag a volt két társulat megszünik és egy új társulat keletkezik; a hitelezőkre nézve, a kik követeléseik tekintetében nemcsak a társulat jogi személyességében, hanem a tagok területeiben birtak biztositékot és támaszt, nem lehet közönyös, miképen alakul ez a viszony esetleg más társulattal való összeolvadás következtében. Ily körülmények közt vagy azt kellett volna mondani, hogy az egyesülés csak a hitelezők beleegyezésével történhetik, a mi sok esetben talán a kivánatos átalakulást lehetetlenné, mindenesetre azonban igen nehézkessé tette volna - vagy a hitelezők jogi állapotára nézve lehetőleg a status quo ante-t kellett biztositani, a mi minden tekintetben egyszerűbbé teszi az egész helyzetet. Ez utóbbi álláspontot foglalja el a javaslat, a midőn rendeli, hogy a beolvadó társulat vagyona mindaddig külön kezelendő, a mig a hitelezők kielégitve, illetőleg kellően biztositva nem lettek, s hogy a multból eredő terhek a társulat illető tagjait ép ugy terhelik, mintha az egyesülés meg nem történt volna (120. §).
A társulatok védműveinek ellenőrzésére nézve az 1884:XIV. törvénycikk 25. § a javaslatba átvétetett (121. §).
A javaslatnak az az intézkedése, mely szerint kisebb jelentőségű vizmunkálatoknál az érdekeltek a társulatoknál kivánt alakszerűségektől ideiglenesen vagy állandóan felmenthetők (122. §), abban találja indokolását, hogy gyakran lesz szükséges a vizi társulat alakjában bizonyos vállalatokat létesiteni, s mégis vagy a tagok csekély száma, vagy maga a vizi munkálat nem teszi szükségessé, hogy a társulatoktól követelt összes apparatus egész teljességében működjék. Ily kivételes esetekre tehát kivételes intézkedés volt czélirányos.
A vizhasználatra alakult társulatok nem birnak oly közérdekű jelleggel, mint a vizrendezésre alakultak, s ez okból nem is kivánatos és nem is szükséges, hogy azok oly kiváltságos jogokkal ruháztassanak föl, avagy oly szigorú állami ellenőrzésnek vettessenek alá, a mint ez, a vizrendezésre alakult társulatokat illetőleg okvetetlenül megkivántatik. A vizhasználatra alakult társulatoknál tehát inkább a társulati alaknak biztositása és a társulati élet alkalmas fejlődése képezi a javaslat feladatát. Ez okból mindazok az intézkedések, a melyek egyenesen a társas alakra és életre vonatkoznak és a vizrendezési társulatoknál is előfordulnak, ezen társulatokra egyszerűen kiterjesztetnek; a lecsapolás czéljából alakult társulatok a vizrendezésre alakultakhoz nagyon is közel állván, ezekre nézve a vizrendezési társulatok specialis előnyeit is ki kellett terjeszteni (123. §). A vizhasználati társulatokra vonatkozó többi szakaszok (124-133. §) bővebb indokolást alig igényelnek. Jelezni lehet, hogy a lecsapolásokra vonatkozólag épugy mint a vizrendezési társulatoknál a társulásra való kényszert a kisebbség ellenében ki kellett mondani (124. §), nehogy az eféle közgazdaságilag nagyjelentőségű műveletek egyesek vagy kevesek önkénye által meghiusittassanak. Öntözések czéljából keletkező társulatoknál már csak a nagyobb jelentőségű öntözési műveletekre terjesztetik ki a kényszer, de ez esetben is két harmad többség kivántatik az alakulásra (125. §).
A vizrendőri intézkedések nagyobbrészt átvétettek a gátrendőrségről szóló 1871:XL. törvénycikkből, s ha e részben ez utóbbi törvénycikk számos szakaszai szóról-szóra nem vétettek föl, történt az egyrészt azért, minthogy a jelen szerves vizjogi javaslatban több rendőrinek tetsző intézkedés a javaslat más fejezeteiben, mint átalános elv már kifejezést nyert, pl. hogy a vizeket befertőztetni nem szabad (25. §), hogy a medertisztitás rendszerint megtörténjék (41. §), hogy vizi épitmények engedély nélkül nem emelhetők (43. és 175. § stb. stb.; történt továbbá azért, minthogy e javaslat lehetőleg elvek megállapitására kiván szoritkozni, s a kivitelt illetőleg az ország különböző viszonyaihoz képest szabad intézkedést óhajt hagyni a közigazgatásnak; és végül történt azért, mivel egyes intézkedések gátrendőrségünkben nem feleltek meg teljesen a követelményeknek.
A javaslat 134., 135. és 136. §-ai megfelelnek nagyobbára a jelenleg érvényes 1871:XL. törvénycikk 14. §-ának; és csakis annyiban térnek attól el, hogy mig az 1871-iki törvény csak a töltések közé szoritott folyókról intézkedik, a javaslat 134. §-ában átalános elvi intézkedéseket tartalmaz minden vizfolyásra, minden partra, mederre és a vizi művekre, s elvül kimondja, hogy ezeknek rongálása átalában tilos. Jelen fejezet többi §-ai is, majdnem szóról-szóra átvétettek az 1871:XL. törvénycikkből, igy
javaslat 137. §-a megfelel az 1871:XL. tc. 12. §-ának
javaslat 138. §-a megfelel az 1871:XL. tc. 10. §-ának
javaslat 139. §-a megfelel az 1871:XL. tc. 20. §-ának
javaslat 140. §-a megfelel az 1871:XL. tc. 26. §-ának
javaslat 141. §-a megfelel az 1871:XL. tc. 27. §-ának
javaslat 142. §-a megfelel az 1871:XL. tc. 28. §-ának
javaslat 143. §-a megfelel az 1871:XL. tc. 29. §-ának
javaslat 144. §-a megfelel az 1871:XL. tc. 30. §-ának
javaslat 145. §-a megfelel az 1871:XL. tc. 31. §-ának
javaslat 146. §-a megfelel az 1871:XL. tc. 32. §-ának
Külön kiemelni kell mindazáltal a következőket: A gátrendőrségről szóló törvény jelenleg a védelem társulatok teendőire nézve bizonyos részletes intézkedéseket is tartalmaz (3-8. §-ok); ezeket a javaslatba azért nem látszott czélszerűnek fölvenni, minthogy a különböző viszonyoknak egyátalában nem igen felelnek meg s ép ezért azokat tényleg keresztülvinni nem is lehetett. Helyettesiteni ezen a törvényben megállapitott elveket kormányrendeletekkel szintén nem látszott indokoltnak, ép azon oknál fogva, mert a különböző viszonyoknak megfelelő átalános szabályrendelet - habár ez könnyebben módositható, mint a törvény - szintén csak nehézkes intézkedés volna. Ez okból legjobb volt ez az ügyet egészen a társulatokra bizni, de ép azért kötelezni is, hogy nemcsak mint eddig a gátvédelemről, hanem a zsilipek kezeléséről is részletes szabályzatot készitsenek s azt életbeléptessék (138. §).
Árveszély esetében a rendkivüli intézkedésekre nézve eddigi törvényünk (1871:XL. tc. 29. § második kikezdése) azt kivánja, „hogy veszedelem idején köteles a járásbeli tisztviselő a védelemre szükséges intézkedéseket a törvényhatósági vagy társulati mérnök műszaki véleménye szerint eszközölni s ezen tisztviselő rendeletei feltétlenül teljesitendők”. A javaslat illető 143. §-ában ez az intézkedés nincs felvéve, még pedig azért nem, mivel a vezető tisztviselőt és közeget nem tanácsos bármely más tényező véleményének alája rendelni. A felelősség elvének keresztülvitele kivánja, hogy a vezető közeg intézkedéseinek következményeit másra át ne hárithassa; már pedig mihelyt a törvény elrendeli azt, hogy a vezető közegnek műszaki tekintetben a mérnök szavára kell föltétlenül hallgatnia, az összes működésre nézve oly tényező lép előtérbe, a mely az illető közigazgatási tisztviselő elhatározásának főellenőrzőjét, a tetteiért való felelősség érzetét megingatja.
A rendkivüli segély szolgáltatásánál a jelenlegi törvény a közmunkát beszámitás nélkül alkalmazza. (1871:XL. tc. 29. §) A javaslat ezt is beszámittatni, illetőleg az érdekeltek által megtérittetni rendeli (144. §), még pedig nemcsak azon okból, mivel egyátalában méltányos és igazságos, hogy az, a ki rendkivüli segélyt szolgáltat, ezen rendkivüli segélyeért - a mennyiben az által nemcsak saját magától háritja el a veszélyt, mert ez esetben érdekelt fél levén, a munka díjának megtéritését nem követelheti - az illető munkadíjat és kártéritést is felszámithatja. De a tapasztalás és technikai okok is indokolják ezt az intézkedést. Ugyanis tapasztaltatott, hogy azon társulatok, a melyek töltéseikre rendes körülmények közt is kellő gondot forditanak, a vész idején nem igen szorulnak közmunkára, hanem igenis a hanyagok, a melyeknél az elhanyagolás sokszor számitásból is történik, hogy vész idején a kijavitás ingyen történjék. Ha a társulatok nem viselik a közmunka költségeit, akkor a kisbirtokosok kétszerte sujtatnak; mert nemcsak járulékokat kell fizetniök mint társulati tagoknak, hanem ezeken felül még közmunkát is kell teljesiteniök.
Hogy kétség ne legyen a felett, hogy a jelen fejezet intézkedései nem pusztán a társulatok által fentartott védelmi művekre terjednek, czélszerű volt ezt világosan kifejezni (147. §).
E fejezetben mindenekelőtt elvül kimondatik az, hogy a vizszabályozásra, vizhasználatra és a vizek elleni védelemre vonatkozó ügyekben a közigazgatási hatóságok illetékesek (148. §); természetes azonban, hogy mindazon ügyekben, a melyekre nézve maga a javaslat birói eljárást rendel, valamint a melyek a tulajdon kérdésével kapcsolatosan birói intézkedést igényelnek, a birói eljárás fenmarad.
A javaslat a törvény végrehajtásánál a rendőri és ipari közegeket állitja fel első és másodfokú hatóságok gyanánt (168. §), harmadik fokban pedig vizhasználati ügyekben a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministeriumot, vizrendezési ügyekben a közmunka- és közlekedésügyi ministeriumot. A midőn a javaslat a más ügyekben is illetékes első és másodfokú hatóságokat vizi ügyekre nézve is megállapitja, történt ez azon indokból, mert ezen ügyek számára külön közegeknek fölállitása, ha azok esetleg vizi ügyekben még oly jártasok és szakszerűen képzettek volnának is, magának az ügynek talán inkább ártalmára, mint előnyére lett volna. A vizi ügyek is annyira kapcsolatosak a közigazgatás egyéb ágazataival és a rendes közigazgatás annyira megkivánja azt, hogy az alsó fokokban a közélet minden ága egységes kézben legyen, hogy e részben kivételt tenni annál kevésbé volt szükséges, minthogy a tisztán szakkérdésekben ezen közigazgatási közegek helyes szervezet mellett amugy is rendelkeznek segédszemélyzettel (ez esetben mérnökökkel), a miként a közigazgatás számos más ágaiban is, például közegészségügy terén az orvossal, az útépités terén a mérnökkel stb. kell rendelkezniök.
A harmadik fokban való hatóság a ministerium. Lehetett volna e részben a közigazgatási bizottságot is kiszemelni; minthogy azonban ezek a bizottságok, nem emlitve alkotásuk módozata szerint ép ezen czélra nem alkalmas voltukat, csak egyes megyék (illetőleg törvényhatóságok) területére szoritkoznak, holott a harmadik és utolsó fokú hatóság kivált azon okból kivánatos, hogy általuk az ország különböző vidékein a törvény egyöntetű s átgondolt elvek szerinti végrehajtás biztosittassék, ezt a bizottságot mint utolsó fokú hatóságot mellőzni kellett. A harmadik foknak két ministerium kezében való megosztása ministeriumaink szervezetéből és feladatukból természetszerűen következik. Már jelenleg is az erdőtörvény a tutajozás és fausztatás ügyeit a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium hatáskörébe utalja; a kulturmérnöki intézmény pedig - a mely hivatásánál fogva első sorban vizhasználati, illetőleg földjavitási czélokra rendeztetett be, s a mely működésében az ország részéről átalános rokonszenvvel találkozik, szintén a földmivelési ministerium közege, s mint ilyen szerepel az állam költségvetésében; de különben is a vizhasználatok akár földmivelési, akár ipari, akár bányászati czéloknak szolgáljanak, a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium hatáskörébe utalt ügyekkel oly szoros kapcsolatban állanak és magának a ministeriumnak természetes ügykörébe annyira beleillenek, hogy azokat az ügy érdekében ezen ministeriumtól elvonni tanácsos nem volna. Viszont a vizrendezési és vizvédelmi ügyek ismét annyira beleillenek a közmunka- és közlekedésügyi ministerium jelenlegi ügykörébe, illetőleg a ministerium hivatásszerű feladatába, hogy ezek ezen ministerium számára jövőre is fentartandók. Az az aggály, hogy a vizi ügyeknek ily kettéválasztása esetleg anomaliákra, talán egyes vizeknél visszás intézkedésekre vezethetne, alig képzelhető; miután a ministeriumok amugy is minden ügyben, a melyben a hatáskörük nagyon szoros érintkezése fordul elő, egymás meghallgatásával szoktak eljárni; - a miként ez jelenleg is történik pl. tutajozási ügyekben, valamint számos más esetekben, melyek ugyan törvény szerint egy ministerium hatáskörébe tartoznak, de a közigazgatás természete szerint több ministerium természetes működési körét érintik.
A közigazgatás rendes hatóságait engedélyezési ügyekben mellőzi a javaslat, s helyette első fokban az alispánt, illetőleg a vele hasonló fokú tisztviselőt alkalmazta (149. §).
Engedélyezési ügyekben az egész eljárás oly sokoldalú érdekeket és legtöbb esetben nagyobb területekre terjedő viszonyok figyelembevételét igényli, hogy e részben czélszerűbb, sőt kivánatosabb, ha ezekkel a dolgokkal a törvényhatóság első tisztviselője bizatik meg és mellőztetik a közigazgatás által különben amugy is eléggé elfoglalt első közeg; egyébiránt ez az eszme már az 1840:X. törvénycikkben is kifejezésre talált, s igy a javaslat e részben a jelenlegi állapotokhoz simul. Különben is az engedélyezési eljárás szoros kapcsolatban áll a vizi-könyvek intézményével is, a mely pedig a törvényhatóságnál vezettetik (172. §) s igy már e körülmény is indokolttá teszi, hogy elsőfokúlag engedélyezési ügyekben az alispán (illetőleg a vele egyenlő rangú tisztviselő) működjék. Hogy azokban az ügyekben, a melyek az állam, mint állam által eszközölt szabályozásokra vonatkoznak (46. §), nem az alispán adja az engedélyt, illetőleg hogy ily esetekben a ministerium saját tervezetei szerint jár el, az a dolog természetéből, illetőleg az illető munkálatok jelentőségéből következik.
Az engedélyezésnél követett eljárás (153-165. §-ok) abból a főelvből indul ki, hogy a közérdek épugy, mint a közvetetlenül érintett minden más érdek (állami, községi, társulati és magánérdek) kellően tájékozva szólhasson az engedélyezendő vállalathoz, de másfelől az eljárás lehetőleg gyors legyen és igy a vállalatok létesitésére nézve nem nehézkes.
Ezen elvből kiindulva, megkivánja, hogy a fél által beadott kérvény kellően felszerelve legyen s a felszerelés főbb pontjait tájékozás végett példázgatólag felsorolja (153. §); - elrendeli, hogy az igy benyujtott kérvény, ha az a közérdekkel nem ellenkezik, szakértőnek nyilatkozat végett kiadassék (154. §); - a szakértőnek esetleg a tervezet ellen szóló előadását a féllel nyilatkozat végett közli (155. §); - ezután következik a felszólalási eljárás; minden a vállalat által érdekelt az illető munkálat tervezeteinek megszemlélésére felhivatik (155. §); az e czélból kitűzött idő lejárta után tárgyalás tartatik (156-158. §-ok); - a felmerülő nehézségekre nézve a felek kölcsönös megegyezése megkiséreltetik (159. §); - a tárgyalás befejezte után meghozatik a határozat (160. §), illetőleg kártalanitásoknál a kártalanitási összeg megállapitása végett a közigazgatási eljárással meg nem elégedők birói utra tereltetnek (160. §).
Az engedélyezési eljárásban hozott határozat jogerőre emelkedvén, engedélyokirat állittatik ki (163. §), a mely a vizi-könyvbe bevezettetik (164. §). Ezzel az engedélyezési eljárás végét éri, s az illető ügy a rendes elsőfokú hatóság elé kerül, a mely már az illető munkálat elkészültét konstatálja (165. §).
A vizmosásokra nézve a most vázolt eljárás szintén irányadó (167. §), csakhogy tekintettel ezeknek nagy közgazdasági fontosságára, ki kellett mondani, hogy a vizmosások megszüntetésére szükséges munkálatokat nemcsak az érdekelt felek kérhetik, hanem az illető alispán, esetleg a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister által hivatalból is elrendelhetők (166. §).
A vizi-könyvek intézménye (172-174. §) azt czélozza, hogy a vizekre vonatkozó minden jog és teher, a mennyiben az a jelen javaslat intézkedései által létesül, alkalmas helyen a közhatóság által bejegyeztessék, s igy mind a hatóság, mind az érdeklődő közönség biztos tájékozására szolgáljon. Meg kell világosan jegyezni, hogy ezen feljegyzések és maga a vizi-könyv korántsem kiván a nyilvánkönyvek azon természetével felruháztatni, melylyel például a telekkönyvek nálunk birnak, s a melynél fogva talán az eszközölt bejegyzésektől vagy azok elmulasztásától jogi következmények s jogok szerzése vagy vesztése függne. E könyvek semmi jogi következménynyel nem ruházhatnak föl; vezetésük, s a beléjük történő bejegyzések tisztán ellenőrzési és a nagy közönség tájékoztatása szempontjából rendeltetik el.
A vizi-könyvek minden törvényhatóságnál vezettetnek (172. §), miután a törvényhatóságnak leginkább kötelessége tisztában lenni az iránt, hogy mi történik bármely közigazgatási ágban saját területén. Bejegyeztetnek pedig minden engedélyezett vizi mű, minden vizhasználási jogositvány, az ezek számára megállapitott szolgalmak és végre a vizi társulatok s a reájuk vonatkozó adatok. Mindezen bejegyzéseket illetőleg a szükséges okmányok és térképek a vizi-könyv hivatalában berendezendő okiratgyűjteménybe elhelyeztetnek. - A vizi-könyvi hivatal rendeltetésénél fogva nyilvános hely, azaz mindenki betekinthet ezekbe a könyvekbe, mindenki betekinthet az okiratgyüjteménybe, sőt mindenki vehet másolatokat mindenről, a mire szükség van (172. §). A könyvek mikénti berendezése és vezetése oly közigazgatási teendőt képezvén, melyet törvényben szabályozni nem czélszerű; ez okból ez a rendeleti útnak tartatik fönn (174. §). Végül szükséges volt pénzbüntetések mellett kötelezővé tenni azt, hogy a vizi-könyvbe a szükséges adatok és okmányok beszolgáltassanak (173. §).
Ezen fejezet intézkedéseire nézve csak annyit kell megjegyezni, hogy főelvül tekintetett, hogy csak azok a cselekmények és mulasztások büntettessenek, a melyek büntetendők gyanánt világosan megjelöltettek. A büntetések a cselekmények és a mulasztások nagyobb vagy kisebb jelentősége szerint két osztályra soroztatnak és 300, illetőleg 100 frttal büntettetnek, melyek esetleg behajtatlanság esetében elzárásra változtatnak. Ezen a kihágások természetével biró büntetéseken kivül a javaslat szövegében több esetben birságolások (illetőleg rendbüntetések) fordulnak elő, a melyekre nézve minden egyes esetben az illető hatóság meg is jelöltetik, a mely ezen birság kiszabására jogositva van. A jelen fejezetben felsorolt büntetések a vizjogi kihágásokat kivánják sujtani s ez okból az eljárás és az átalános elvek ugyanazok, a melyek a kihágásokról szóló törvényeinkben kimondattak, egyedül azzal a különbséggel, hogy a harmadik fokú hatóság nem a belügyi, hanem az illető szakminister. Mindezeket határozottan kitenni e fejezetben nem volt szükséges, miután a hatóságokról szóló fejezetben, kiváltkép pedig a 168. §-ban a vizjogi ügyekben eljáró hatóságok részletesen és kivétel nélkül valamennyi vizi ügyekre nézve felsoroltatnak.
Az átmeneti intézkedésekben megállapittatnak azok a módozatok, a melyek a törvény életbelépte előtt létesült vizi munkálatok, viz használatok és vizi társulatokra nézve jogaiknak fentartása czéljából megteendők. A törvényjavaslat egyik főelve lévén, hogy a szerzett jogok jövőre is respectáltassanak, e részben ki is mondja zárhatározataiban (183., hogy a törvény életbelépte előtt szerzett jogok fennállására és terjedelmére a korábbi törvények és szabályok - azok gyakorlására nézve a jelen törvény határozatai irányadók. Az a rendszeresség mindazáltal, a melyet a javaslat vizi ügyekben meghonositani kiván, szükségessé teszi azt is, hogy az eddigi jogok valamikép szintén megállapittassanak. A miként tehát a jövőben szerzendő jogokra nézve a szerzés momentuma a vizi-könyvben a közönség rendelkezésére, illetőleg a közérdek számára végleg megállapittatik, ugy kivánja ezt a javaslat az eddig fennálló jogokra nézve is, ugy hogy a törvény kellő keresztülvitele után majdan minden vizi jog (az eddigi épugy, mint a jövőben szerzendő) egyenlően meg lesz található a vizi-könyvekben. Miután azonban a javaslat csak valóságos jogok, azaz a jogosan és törvények alapján szerzett jogokat kivánja respectálni, s ezekre nézve eddigi eljárásunkban a vizi-könyvhez hasonló feljegyzésekből tisztába jönni nem lehet: a szóban álló jogok tisztázására nézve külön eljárás rendeltetik el. (179-181. §-ok.). Az illető alispán felhivására az illető használat és vizi mű jogi alapját okmányokkal ki kell mutatni, és jogi alapul elfogadtatik annak igazolása is, hogy a jogositvány a törvény életbeléptétől 20 év óta háboritlanul fennáll. Az igy kimutatott jogi alap ellen kifogások megtételére az érdekeltek hirdetményileg figyelmeztetnek; a felszólalásra megszabott 30 nap lejárta után az alispán határoz és ha igazoltnak találja a jogositványt, erről a feleket értesiti s az ügyet a vizi-könyvbe vezeti. Ellenkező esetben (s ha az illetékes ministerhez tett felebbezés sem vezet kedvező eredményre) a fél utasittatik, hogy 6 hó lefolyta alatt a jelen javaslat alapján folyamodjék új engedélyért; ez által azt kivánja a javaslat elérni, hogy fennálló tényleges használatok - még ha jogi alapjuk ki sem mutatható s igy alaposan feltehető, hogy eddig minden jogi alap nélkül űzettek - már ténylegességüknél fogva másokkal szemben előnyben és elsőségben részesüljenek.
Ezen fejezet §-ai külön indokolást nem igényelnek.
