A fennállott katonai határőrvidéken az 1850. évi május 7-ről kiadott „Alaptörvény” (Grundgesetz) a katonai hűbérrendszert megszüntette.
Ezen törvény 11. §-ában akép intézkedett: hogy a határőri mindennemű kötelezettség teljesitése fejében az összes határőrvidéki lakosság birtokában levő ingatlan vagyon, az azon vidéki házközösségeknek teljes tulajdonát képezi.
Ezen tulajdonjog azonban az alaptörvény által meghatározott korlátok közé szorittatott.
Az ingatlan vagyonnak két nemét különböztette meg az alaptörvény:
1. A törzsvagyont (Stammgut), vagyis azon ingatlant, a mely mint olyan volt a telekkönyvbe bejegyezve a lakházzal és a gazdasági épületekkel, és
2. A törzsvagyonon felüli egyéb birtokot (Überland).
A törzsvagyon rendszerint elidegenithetlen volt, és csakis rendkivüli esetekben lehetett azt becsértékének egy harmadrészeig megterhelni.
Csak az esetekben, ha egyébként segély nem volt szerezhető, és ha a házközösségi családok más birtok megszerzése, vagy más házközösségbe való felvétel által biztosittattak, volt szabad a törzsvagyont birtokképes egyének részére elárusitani.
A törzsvagyonon kivüli birtok a fennálló rendeletek szerint elárusitható volt.
A földbirtoklás határőri minőséggel volt összekötve, és igy ha határőrvidéki birtok házasság, az általános örökösödési rendszer vagy végrendelet következtében oly egyénnek jutott tulajdonába, a ki nem volt határőr, ugy azon birtokot meghatározott idő alatt el kellett adnia határőröknek.
A házközösségi családnak csak utolsó sarja végrendelkezhetett az ingatlan vagyon felett azon esetben, ha nem léteztek oly egyének, a kik a házközösségből kiléptek és azon kivül éltek, de a kiknek a visszalépés joga fentartatott.
A házközösség felosztása csak bizonyos feltételek mellett engedtetett meg, a melyeknek leglényegesebbike az volt, hogy mindenik osztályos rész számára a lakházon kivül legkevesebb hat hold területű törzsvagyon jusson, hogy igy az osztályosok közül mindenik rész házközösséget képezhessen.
Mindezen és egyéb intézkedések a tulajdon feletti szabad rendelkezést tetemesen korlátozták.
Ha az alaptörvénynek fennebb röviden vázolt és számos más intézkedései, az osztrák-magyar birodalom egyéb országaiban és tartományaiban az egyéni szabadságra és a tulajdon feletti jogokra nézve fennálló törvényektől és rendeletektől lényegesen eltértek is, a fennállott katonai határőrvidékre nézve, azon alaptörvényt összes intézkedéseiben, átalánosságban csak üdvösnek lehet jellemezni.
Azon vidék, melynek hivatása volt egy élő védbástyát képezni, azon nép, melynek mindenik ép férfi sarja születésétől fogva katona volt, melynek élete minden mozzanatban a törzscsaládiságra (patriarchalismusra) volt alapitva, csak ily korlátozott, s hatóságilag folytonosan ellenőrzött jogokkal tarthatta fel magát alapszervezetében.
A határőröknek törzscsaládisága a törvény oltalma alá volt helyezve.
Azon terhes és fáradságos szolgálatban, mely a határőri családok mindenik tagjára nehezedett, csak azon tudat adhatta meg az éltető és buzditó erőt, hogy a határőr egész életén át hatósági segédkezés alatt állott. Biztositva volt, hogy ha az év mindenik szakát fegyver alatt tölti is el, a család, illetve a törzsökház, vagy házközösség vagyonának fentartásáról, s a földek műveléséről a hatóság is gondoskodik, biztositva volt, hogy ha a megcsonkitott test nem is lesz többé alkalmas a fegyver viselésére és a föld mívelésére, a törzsökházban nyugodt menedéket talál, hol őt a házközösség többi ép, a fegyverre és munkára egyaránt alkalmas tagjaival egyenlő jogok fogják megilletni, és végre biztositva volt, hogy egyesek könnyelműsége vagy vállalkozásai által jogaiban sem ő, sem házastársa vagy gyermekei csorbulást nem szenvedhetnek; mert akár távol volt kötelessége teljesitésében, akár a törzsökházban fáradozott, tulajdona és egyénisége felett - de a házközösség összvagyona és mindenik tagja felett is - a hatóság folytonosan őrködött.
Europának politikai szervezete és ebből folyólag a monarchiára nézve tett intézkedések is, a határőri intézményt feleslegessé kezdték tenni; a katonai határőrvidéknek polgárositása az intéző köröket foglalkoztatni kezdé, és hogy az átalakulás ne legyen az érdekelt népre váratlan, az alaptörvény szigorú - de mint emlitém - a vidék népességének létét teljesen biztositó számos intézkedései, a monarchia többi részében fennálló törvények irányában módosittattak.
Ezen módositások között a leglényegesebb az 1871. junius 8-ról kiadott törvény, a mely szerint:
a határőrvidéki ingatlan javak szerzési jogában fennálló korlátozások megszüntettek;
a szabály szerint elidegenithetlen törzsvagyonnak területe hat holdban állapittatott meg;
a törzsvagyon hatósági engedélylyel korlátozás nélkül megterhelhető és végrehajtási uton eladható lett, a végrehajtás foganatositása után pedig az illető családnak házközösségi köteléke felbontandó;
ha valamely házközösségnek fitagja többé nincs, ugy az feloszlottnak tekintendő, és a vagyon a jogositottak között egyenlő részekben felosztandó;
házközösségi osztozkodások esetében a házközösségi földbirtok megállapitott legkevesbje (hat hold) mutatandó csak ki, az osztály pedig a fi- és nőcsaládtagok fejeinek száma szerint teendő;
a házközösség mindenik jogositott tagja a közösségi vagyonból őt megillető részről az általános polgári törvénykönyv rendeleteinek megtartása mellett szabadon végrendelkezhetik, vagy örökösödési szerződés által intézkedhetik, stb. stb.
Ezen törvényt követte az 1872. évi junius 9-ről kiadott királyi leirat, és császári és királyi rendelet, a melyekkel a határőrvidék polgárosittatott.
Ezen intézkedés által elég tétetett a politikai alakulások követelményeinek.
És az 1872. évi junius 9-ről kelt kir. leirat által, melylyel a házközösségeknek megadatott a jog, hogy saját vagyonuk felett ép ugy, mint az államnak mindenik más tagja, szabadon belátásuk szerint rendelkezhetnek, elég tétetett azon egyenjoguság követelményeinek is, a melyet a volt határőr az idézett királyi leirat és cs. és kir. rendelet által nyert.
A határőri intézmény véget ért, és csak a házközösségi viszonyban található még fenn maradványa.
A törzscsaládiság, mely a határőrvidéki intézménynek főjellegét képezte, legélénkebben nyilvánult a házközösségben; ezen közösségi viszony megszilárditására és felvirágzására volt az alaptörvények fő éle, a hatósági intézkedéseknek főtörekvése irányozva.
Ezen viszony, - nyugodtan elmondhatni, - virágzott is a hűbérrendszer alatt és annak megszüntetése után egyaránt.
Azonban a polgárositással megszünt annak szüksége, és az 1872. évi junius 9-iki kir. leirat által teljesen elvonatott tőle a fennállhatás.
Ha a házközösség nem lehetett többé biztos arról, hogy a közösségi vagyon mint sérthetlen, hatósági engedély nélkül megterhelhetlen tulajdon maradand; de ki volt mindig téve annak, hogy egyik-másik, talán ép azon tagja, a ki a szerzésre legkevesebb eszköz volt, az őt illető részt adóssággal terheli, a minek következtében a szép egészet képező vagyonnak egy része elszakittatik, - és ha a házközösségi tag nem számithatott arra, hogy a mit gyermekeivel együtt fáradsággal szerez, gyermekeinek és unokáinak biztositott tulajdonát fogja képezni, de ki volt téve azon eshetőségnek, hogy azon társtulajdonosok, a kik családnélküliek voltak és talán a vagyonszerzésben kevésbé fáradoztak, de a kiket a szerzeményből is rész illetett, osztályrészeiket végrendeletileg másra - a házközösséghez nem tartozóra hagyják; lehetett-e ily viszony mellett rugó a házközösségi vagyon emelésére, nem természetes-e, hogy a törekvés oda irányult: miszerint mindenki inkább oly vagyont szerezzen, a melyhez a társtulajdonosi jogosultság nem férhetett?
A polgárositott határőrvidéken a házközösségek száma igen nagy, de a házközösségi intézmény azon alakzatban, a minőben azt a fennállott rendeletek és jelesen az 1807. és 1850-iki alaptörvények megalkották, tulajdonkép nem létezik.
Oly maradványa ez a patriarchalismusnak, a melyre nézve mindenik érdekelt tag tudja, hogy előnyükre többé fenn nem tartható, de a melyet kegyeletből vagy közönyből az érdekeltek ténylegesen megszüntetni - jóllehet az eszköz rendelkezésükre áll - nem akarnak.
Lehet, hogy ép azon gyámkodás, mely a határőrvidéki intéző rendelkezéseknek és hatóságoknak fő jellemvonása volt, - okozta, hogy azon nép nagy részénél az előkészületek daczára, a nyert jogszabadság váratlan volt és azt előnyére felhasználni nem tudja; de ez a dolog lényegéhez nem tartozik; tény az, hogy jelenleg az óriási rész nem tartja többé előnyösnek a házközösségi viszonyt és hogy az 1872. évi junius 9-ike óta törvényként életben levő kir. leirat 4. és 5. §-ai daczára kevés házközösség bontatik fel.
És ezen átalában nyilvánuló kegyeletnek vagy közönynek következményei károsak.
Nem ritka az eset, hogy a házközösség nem rendelkezik oly pénzösszeggel, a mely kiadásainak fedezésére elégséges.
A szavazásra jogosult tagoknak többsége, talán ép azok, a kik a közszükséglet fedezéséhez legkevésbbé közreműködnek, összebeszél, és miután a hatósági felügyelet megszünt, terhes kölcsönt vesz fel.
A fizetési határidőben hiányzik a fedezet, és a közösségi vagyon birói végrehajtás alá kerül.
A köztapasztalatból tudjuk, hogy a végrehajtás számos esetben az adós részére mily kedvezőtlen eredményt hoz.
A házközösség kisebbsége kénytelen ezt tűrni, mert a többség dönt; mert a közösség csak a többség kivánatára bontható fel; a többségnek pedig a közösségi kötelék előny; mert igy nagyobb kölcsönhöz jut.
Ezen szempontból véve tehát, hátrányos lenne a házközösség további fentartása.
A volt határőrök velünk teljesen egyenjogúakká lettek úgy személyi, mint vagyoni rendelkezhetésre nézve, és mégis azon a vidéken - kivéve Pancsovát és Fehértemplomot - valamint Rudolfsgnadot mely helységekben a házközösségi viszony nem áll fenn, - ezen szabad rendelkezés minden irányban nem nyilvánulhat és legkevésbbé nyilvánulhat azon irányban, a mely nemzetgazdászati szempontból szükséges volna.
Azon birtokviszony, a mely a házközösségnél fennáll, lehetetlenné teszi a törvényszerű telekkönyvek behozatalát.
És ezen körülmény bénitólag hat az egész vidékre.
A fennálló telekkönyvi rendszer mellett a pénzintézetek, a melyek segélyével a szorult házközösségek anyagi viszonyaikat legkönnyebben és legelőnyösebben rendezhetnék, üzletbe vagy épen nem vagy csak ritkán bocsátkoznak és igy a házközösségek az uzsora, vagy az azt nagyon megközelitő üzlet áldozataivá lesznek.
De azon viszony akadályozza a forgalmat is, mert kevés vevő hajlandó oly nyilvánkönyvek mellett, milyenek a házközösségi vagyonról vezettetnek, habár a kir. biróságok igyekeznek is azt a kivánalmaknak megfelelőleg vinni, biztos jövedelmet hajtó pénzeért, megfelelő árban ingatlant szerezni.
A házközösségek ingatlan vagyona - mondani lehet - forgathatlan, nem hitelképes holt tőkét képez.
És e szerint nemzetgazdászati szempontból sem előnyös a házközösség további fentartása.
A mily üdvös és hatásában eredménydús volt a házközösségi viszony a határőrvidék fennállott szervezetében, ép oly czéltalan és hátrányos lenne annak további fentartása, ugy egyéni, mint nemzetgazdászati és állami szempontból is.
Egyébiránt mindezen szempont nyilvánult az államhatalom részéről már az 1872. évi junius 9-iki kir. leiratban és illetve az 1873:XXIX. törvénycikkben.
Az államhatalom részéről a jogszabadság nem nyujtatott oly alakban, a mely nem volt volna eszközeiben is teljes.
A kir. leirat 4. és 5. és a tc. 5. és 6. §-ai intézkednek arra nézve, hogy a házközösségi intézmény felbontható legyen.
Hogy az intézkedések hatálytalanok maradtak, azt, mint emlitém, a volt határőröknek a régi intézmény iránti kegyelete, vagy közönye okozta.
De ezen közönynyel szemben az államhatalom nem lehet tovább közönyös.
Tiz évi tapasztalat mutatja, hogy az önkárosodás a közforgalom hiánya és a hitelképtelenség azon népet nem vihette arra, hogy önjavára a törvény intézkedését igénybe vegye.
Az állam kötelessége, hogy ily közönynyel szemben kényszer-eszközöket alkalmazzon.
És ép azért javaslom az
parancsolólag kimondani: hogy a törvény hatálybaléptétől kezdve új házközösség nem alakitható, a közösségbe új tag fel nem vehető és a létező házközösségek vagy ingó és ingatlan vagyonuknak a jogosultak közötti tényleges felosztásával vagy azon vagyonra nézve a jogosultak tulajdonjoga, arányának megállapitásával megszüntetendők.
Az egyéni és nemzetgazdászati érdekek a házközösségek megszüntetésére nézve záros és lehetőleg minél rövidebb idő kitűzését tennék ugyan szükségessé, minthogy azonban a hivatalos beavatkozás esetében az eljárás igen sok mellékkörülménytől függ, minthogy továbbá előre nem is tudhatni, hogy hány esetben fog a hivatalos beavatkozás szüksége fenforogni és minthogy annak tartama minden egyes esetre előre meg sem határozható: nem akartam oly határidő kitűzését javasolni, a mely előre láthatólag meg sem lenne tartható.
A házközösségi kötelék megszüntetésének természetes következménye vagy a közösségi vagyon tényleges felosztása vagy azon vagyonhoz a tulajdonjog arányának meghatározása; mert e nélkül az intézkedés csonka volna, a főkellék, a mely a rendes telekjegyzőkönyvek behozatalához és közvetve a birtok hitelképességéhez szükséges - hiányoznék, és igy a czél tulajdonkép el nem éretnék.
A házközösség megszüntetésére két módot hozok javaslatba:
a barátságos egyezséget, vagy:
a hivatalos beavatkozást.
A tiz évi tapasztalat kevés kilátást nyujt ugyan a barátságos egyezség alkalmazására, mégis hihető, hogy ha az érdekeltek tudják, miszerint a közösségi intézménynek szünnie kell, talán kivetkeznek az eddigi közönyből és igénybe veendik ezen módot, a melyre az államhatalom nem határoz korlátokat, és a mely a végrehajtó közegekre is előnyösebb; mert összműködésük csak egyes kellékek figyelemben tartására és a megerősitésre fog szoritkozni.
Épen az eddigi tapasztalatok inditottak azonban arra, hogy a házközösségnek egyezség általi megszüntetésére záros határidőt tűzzek ki, és hogy e határidőt egy évben javasoljam meghatározni; mert egyesek közönye miatt az intézménynek húzamosb időn át leendő további fentartása nem volna indokolt és a többségre előnyös, egy év alatt pedig azok, kik egyezkedni akarnak, a módozatokat kellőleg meggondolhatják és megállapithatják.
Azon házközösségekre nézve, a melyek a viszonyt egy év alatt egyezségileg meg nem szüntették, a megszüntetési eljárás hivatalból teendő folyamatba.
A közösségi vagyon tényleges felosztását nem vélem parancsolólag kimondani, nehogy azok, kik a házközösség megszüntetése után vagyonközösségben akarnak élni, e joguktól elüttessenek, vagy a ténylegesen felosztott vagyonból legyenek kénytelenek közösséget alakitani.
Hogy a tényleges felosztást a házközösségi jogosult tagok többségétől teszem függővé, ennek indoka a házközösségi intézményben - illetve az arra fennálló szabályokban rejlik.
Az elhunyt házközösségi tag végrendeleti örökösei részére egy szavazatot azért inditványozok adni, mert azok csakis egy közösségi jogosultat képeznek.
A 3. §-ban
meghatározott azon kellékek, a melyektől az egyezség jogérvényességét függővé tenni javaslom, részint az egyezség-ügylet lényegében, részint a fennálló alap- és egyéb törvényekben lelik magyarázatukat, és ezen szakaszt olyannak bátorkodom tekinteni, a mely már szövegében tartalmazza az indokokat is.
A 4. §-ban
foglalt intézkedés a kényszer látszatát hordja magán, a mennyiben valamely ügylet kötelezőnek mondatik ki olyanra, a ki annak létrehozásában részt nem vett, és jogait nem is védte, mégis, ha meggondoljuk, hogy mindenik jogosult tagnak meg van adva a lehetőség az egyezség megkötésében közreműködni, továbbá a hatósági tárgyaláson megjelenve, esetleg sértett jogait megvédeni, és hogy egyesek szeszélyétől a nagy többség által elfogadott egyezséget függővé tenni méltányos nem lenne, ugy egészben el fog enyészni a kényszernek látszata is.
Ezen § és a 3. § között ellenmondás is látszik, miután abban az egyezség jogérvényességéhez az összes jogosultak hozzájárulása is szükséges.
De ezen látszat is el fog enyészni, ha itt is alkalmazzuk a számos törvényben érvényre emelkedett elvet: hogy a ki távol marad, vagy fel nem szólal, beleegyezik.
Az 5. §-ban
azon e. f. hatóság van megjelelve, a melynek hatósági körébe az egyezségnek megerősitése, a tényleges osztálynak megtétele, a hivatalos beavatkozás és annak folytán a tulajdonjog arányának megállapitása és az ezekből folyó további intézkedések tartoznak.
Részemről ily e. f. hatóságnak a szolgabirót jelölöm ki.
Nem azért, mert az e. f. biróságok hatósági köréről intézkedő törvények szerint a házközösségi intézmény megszüntetésével járó teendők azon hatósági körbe egyátalán nem volnának vonhatók, javaslom a szolgabirót; mert ha a kérdéses teendőknek a birói hatósági körbe osztása az ügynek előnyére lenne, a hozandó törvénybe ily intézkedésnek felvételét javasolhatónak tartanám a nélkül, hogy ezen épen nem peres kérdést képező ügynek a birói hatósági körbe utalásával a birósági szervezet sarkalatos elvein csorba üttetnék.
De azért javaslom a szolgabiró hatósági körének kijelölését, mert akár a társas birósági, akár pedig az egyes birói eljárási szabályokat tekintem, az ügyre nézve előnyösebbnek kell tartanom, ha azon teendők a közigazgatási hatáskörbe utaltatnak.
Igaz, mi sem állhat annak utjában, hogy ez ügyek elintézéséhez akár a társas-, akár a járásbiróságok számára új, és a gyors keresztülvitelt biztositó eljárási szabályok alkottassanak; de ha figyelembe vesszük az emlitett biróságok jelenlegi hatósági körét, rendszerint a székhelyhez kötött eljárási kötelezettségüket, azok személyzetének csekély számát és azt, hogy ha azon eljárásból peres kérdések keletkeznének, a mint keletkezhetnek, minduntalan biróküldésre nézve kellene intézkedni, ugy okvetlenül czélszerűbbnek kell a közigazgatási hatósági kört tartani.
Az nem szenvedhet kétséget, hogy az alkotandó eljárási szabályokban akár a társasbiróságok, akár a járásbiróságoknak kötelességévé tétethetnék a helyszinén való eljárás.
A társasbiróságok ily eljárását - tekintettel a fenforgó ügy természetére, valamint arra, hogy legkevesebb 3 birónak, 1 jegyzőkönyvvezetőnek és 2 kezelő hivatalnoknak kellene folytonosan utban lenni, - nehézkesnek és költségesnek kell nyilvánitanom, a mely körülményhez még az is járul, hogy azon czélból, miszerint a székhelyen a birósági működés meg ne akadjon, a pancsovai, fehértemplomi és karánsebesi törvényszékekhez, a kérdésben forgó ügyek elintézéséhez szükséges idő tartamára mindenesetre kellene annyi birót újonnan alkalmazni, a hány az eljárás által a székhelytől távol tartatik.
A járásbiróságok igénybevétele sokkal kevésbé volna ugyan költséges, és gyorsabb eredményt is szülne, ha mindenik járásbiróságnak egy birája az eljárás keresztülvitelére egy kezelési tisztviselővel kiküldetnék; minthogy azonban a járásbiróságok is csak a mulhatlanul szükséges személyzettel vannak ellátva, sőt a polgárositott határőrvidéken több járásbiróságnál albiró alkalmazva sincs, ezen biróságoknál is felmerülne annak szüksége, hogy a birói létszám átalában szaporittassék.
A szaporitás tényével ismét kapcsolatos azon kérdés: hogy ha a házközösségek megszüntettettek, mily eljárás alá kerüljenek az újonnan kinevezett birák?
Tekintettel az 1869:IV. tc. intézkedéseire, nem lehetne más eljárást követni, mint a birói létszám apasztását a véletlenre, vagy az illető birák tetszésére bizni; mert a birót csak saját akaratával lehet a törvényben meghatározott eseteken kivül áthelyezni, más hivatalra alkalmazni, vagy előléptetni (1869:IV. tc. 16. §).
Ahhoz, hogy a házközösségek megszüntetésével járó teendők végzésére alkalmazott birák az idézett törvény intézkedései alól kivétessenek, vagyis, hogy a birói hatalom gyakorlásának alaptörvénye egy, - aránylag kis vidéket érdeklő, néhány év alatt keresztülviendő - ügy miatt, habár csak egyesekre nézve is, módosittassék, szavazatommal nem járulhatnék.
Ezekkel bebizonyitottnak vélem, hogy a birói hatósági körnek megállapitása igen nagy költséggel lenne összekötve, az eljárás tekintetében részben nehézkes lenne, és a czélhoz épen nem vezetne rövidebb idő alatt, és pedig annyival kevésbé, mert felfolyamodások esetében - tekintettel a másod- és harmadfokú biróságok nagy elfoglaltságára, - az ügy szintén késedelmesebben intéztetnék el.
Egyébiránt a házközösség a törvényben meghatározott esetekben most is megszünik, és a házközösségi vagyon - mint fennebb is emlitettem - felosztandó, a házközösség egyes tagja ellen intézett végrehajtás esetében pedig, azon tagnak jutaléka a közösségi vagyonból kihasitandó.
Mindezen eljárás jelenleg a szolgabiró, alispán és közigazgatási bizottság előtt folyik, a mely hatóságoknak határozatai rendkivüli esetekben a kir. belügyminister által felülvizsgálhatók.
A közigazgatási hatóságoknak eljárása ellen oly panaszok, a melyek az ügynek azok hatósági köréből való kivételét ajánlatossá tennék, tudtommal nem fordultak elő.
Azon netaláni véleményt: hogy a közigazgatási hatóságok eljárása nem nyujt kielégitő kezességet a keresztülvitelre, alaptalannak kell tekintenem.
A szolgabiró összműködése a közvetlenségre van alapitva, ő a néppel folyton érintkezik, járásában minduntalan körutat tesz, és igy az érdekeltek részére is tetemesen meg van könnyitve a hozzáférhetés.
Tagadhatlan, hogy a szolgabirák elfoglaltsági köre is igen széles és arra, hogy az eljárás lehető rövid idő alatt keresztülvitessék, mulhatlanul szükséges a szolgabirák számának szaporitása - illetve ily czímmel új egyéneknek ideiglenes alkalmazása, de a hivatalok ezen neménél még ezen szaporitás is könnyebben keresztülvihető, mint a biróságoknál; mert az ügy befejeztével, a velük követendő elbánás nem lesz oly törvény által, mint az 1869:IV. tc. - akadályozva, és nem lesz az oly költséges.
A közigazgatási bizottságok is az illető vidéken vannak, azok az e. f. hatósággal könynyebben és gyorsabban érintkezhetnek, és általuk a házközösségek megszüntetéséből eredő ügyeknek elintézésére külön bizottságok fognak alakittatni, minélfogva a másodfokban is gyors lesz az eljárás.
Egyátalán nincs ok, hogy az eljárásra hivatott hatóságoknál gyökeres változás tétessék.
Felmarad még azon kérdés: nem lenne-e czélszerű e. f. eljáró közegekül jogbiztosokat alkalmazni.
Eddigi törvényeinkben, a melyek jogbiztosok alkalmazására nézve intézkedtek, a legtágabb kör az 1868:XXIX. tc. által lett a jogbiztosoknak adva.
De ezen kör mindig csak közvetitői működésre szorittatott.
Ha a jogbiztosi közvetités eredményt nem szült, az ügyben elsőfokulag a választott biróság, másodfokulag a királyi tábla döntött.
A jelen törvényjavaslatban, mint a további szakaszokból látható, - a szolgabiró - ha egyezség létre nem jön - határozni fog.
Oly hatósági körrel állitani csak fel a jogbiztost, mint a szőlőváltsági ügyekben, az az eljárás menetét lassitaná, - eltekintve attól: hogy a választott birói eljárás a szőlőváltságügyekben nem tapasztaltatott előnyösnek; ugyanoly hatáskört adni pedig a jogbiztosnak, mint a szolgabirónak, a dolog lényegén csak annyit változtatna, hogy az eljáró közeg neve változnék, és annak eljárásához az érdekeltek részéről talán hiányoznék a bizalom is?
Az sem hagyható figyelmen kivül, hogy a jogbiztos - bármily hatáskörrel ruháztatnék is fel - sem állami, sem törvényhatósági hivatalnok nem lenne, azt egyébnek, mint állami megbizatásban eljáró közegnek tekinteni nem lehetne.
Ilyen ideiglenes megbizhatású közeg nyujthat-e elég kezességet?
És oly közegnek mindenesetre fegyelmi hatóságáról is kellene gondoskodni.
Ismételve kiemelem, hogy épen nem látnám indokoltnak, ha az eljárás, a melyet a közigazgatási hatóságok eddig a felmerült esetekben megelégedésre vezettek, azoknak hatósági köréből elvonatnék.
A 6. §-ban
azon átalános intézkedések vannak meghatározva, a melyeket a szolgabirónak minden, a jelen javaslat által hatósági körébe utalt ügyben - tekintettel az 1877:XX. tc. intézkedéseire is - követni kell.
A 7. §-ban
a felebbviteli rendszer van megállapitva. Ez az eddigitől - mint már a fennebb irtakból is látható - eltér annyiban, hogy II. foku hatóságnak a közigazgatási bizottságot jelöli meg, III. fokunak pedig a belügyministert.
Az alispánt - az eddigi II. foku hatóságot - mellőzendőnek vélem, részint azért, mert mint a törvényhatóság első tisztviselője, igen el van foglalva, és igy esetleg az ügy késedelmet szenvedhetne, részint pedig azért, mert az ügy fontosságánál fogva szükségesnek tartom, hogy a kérdés végeldöntésében - a rendkivüli felülvizsgálat esetén kivül is - a kir. belügyminister elé terjesztessék.
E szerint vagy négy hatóságot kellett volna az eljárásra felállitani, a mi az eljárást nehézkessé tette volna, vagy a jelenleg rendszerint eljáró hatóságok közül kellett egyet mellőzni.
Én az utóbbit választottam.
A közigazgatási bizottságot nem vélem mellőzhetőnek, és igy a mellőzés tekintetében választásom az alispánra esett, a mely, mint emlitém, annak elfoglaltsági köre által is indokolva van.
A barátságos egyezség megerősitésére nézve hozott határozat ellen a felfolyamodás igénybevételét azért kellett a felekkel szemben a kihirdetés idejére korlátozni, nehogy esetleg az árvaszék oly egyezséget hagyjon helyben, a mely ellen a többi érdekelt még felfolyamodással élhet.
És ezen intézkedés által az érdekeltekre hátrány nem háramolhat; mert a barátságos egyezség ugy is közmegegyezés eredménye, olyan érdekelt pedig, a ki a kitűzött tárgyaláson meg nem jelenik, a netaláni hátrányokat csakis közönyének róhatja fel.
Egyéb határozatok ellen a felfolyamodásra 15 napi határidőt elégségesnek tartok; mert azon idő alatt mindenik érdekelt kellő tájékozást szerezhet.
Az osztálylevél ellen, ha az az egyezségtől, vagy határozattól eltérő intézkedést tartalmaz, a felfolyamodás igénybevételét szintén megengedni javaslom, hogy a netaláni sérelmek gyorsan orvosoltathassanak, és a sértett ne legyen kénytelen a czélból a törvény rendes útját igénybe venni.
Egyes, a volt házközösségi tagokat érdeklő cselekmények megitélésénél mulhatlanul szükséges lesz tudni, hogy azok a házközösségi viszony fennállása alatt, vagy a kapocs felbontása után tétettek-e? Ez okból azon nap, a melyen a közösségi kötelék felbontatik, minden kétséget kizárólag megjelölendő.
Ezen időpontul - a javaslat szellemét tekintve - csak azon nap vehető, a melyen a házközösségi vagyon felosztására nézve létrejött egyezség megerősitésére, vagy a hivatalos beavatkozás mellett tett osztályra, illetve a tulajdonjog arányának megállapitására nézve hozott határozati jog érvényes lett.
Ez irányban intézkedik:
A 8. §
A 9. §-nak
intézkedése a dolog természetéből folyik és azt az intézkedés teljes keresztülvitele teszi szükségessé.
De a felek érdeke is kivánja, hogy az őket illető határozatot a község előljáróságától könnyen megszerezhessék; a határozatnak telekkönyvi keresztülvitele nélkül pedig az eljárás nem lenne teljes.
Törekvésem oda van irányozva, hogy az ezen javaslaton alapuló intézkedések által az érdekelt feleknek költség lehetőleg ne okoztassék; ez okból a
a tiszti ügyészt az érdekelt feleknek - illetve az ügynek - képviselőjéül állitom fel az esetre, ha a telekkönyvi hatóság elutasitó határozata ellenében a jogorvoslattól eredmény várható.
Az esetre, ha a tiszti ügyész jogorvoslattal nem él, vagy a felebbviteli biróság a telekkönyvi hatóság végzését részben, vagy egészben helybenhagyja, az eljáró szolgabiró a telekkönyvi keresztülvitelt akadályozó hiányokat - a melyek csakis műszakiak lehetnek - pótolni köteles, hogy az ügy rendszeresen befejezhető legyen.
Ezen §-ban eltértem azon általános szabálytól is, mely szerint a valamely cselekmény teljesitése végett megkeresett hatóság, az iratokat rendszerint a megkereső hatósághoz köteles visszaküldeni; miután a telekkönyvi hatóság elutasitó végzése, - illetve a megkeresés nem teljesitése esetében az iratok a tiszti ügyészhez küldendők át.
Ezen javaslatnak indokolásául szolgáljon azon szándék: hogy az eljárás minél egyszerűbb és gyorsabb legyen. Már pedig ha az iratok elutasitás esetében is a szolgabiróhoz küldetnének, ez kénytelen lenne azokat a tiszti ügyészhez küldeni, a mi az eljárást mindenesetre lassitaná, és kérdés: hogy ily eljárás mellett a telekkönyvi hatóság végzése ellen a felfolyamodás igénybevételére meghatározott idő alatt, a jogorvoslat valóban igénybe vétethetnék-e?
A házközösség ingó és ingatlan vagyonának barátságos egyezség mellett felosztására nézve a jogosultaknak teljesen szabad rendelkezés engedendő; ezt követeli a barátságos egyezség fogalma is, és épen nincs ok, vagy szükség arra, hogy az államhatalom a felek elé korlátokat szabjon.
Ily irányban intézkedik
a 11. §
A 12. és 13. §-ban
a jogosultak és a község tanácsa által követendő eljárás részletei állapittatnak meg.
meghatározza azon intézkedéseket, a melyeket a szolgabirónak a tárgyalás megkezdése előtt tenni kell.
Mindezek olyanok, a melyek a dolog lényegéből és az eljárás természetéből folynak, és igy nem vélem szükségesnek azokat részletesen indokolni.
Azon kérdés azonban felmerülhet: hogy a szolgabiró miért tűz oly egyezség tárgyalására is határnapot, a mely az annak jogérvényességéhez szükséges kellékekkel (3. ellátva nincs.
Az intézkedésnek indoka abban rejlik, hogy a házközösség több jogosult tagja távol lehet, és a házatyának felszólitására meg sem jelen, vagy a megjelenésben akadályozva van.
Azon körülményből pedig, ha tényleg a házközösségben élő és szavazási joggal biró személyeknek nagyobb része, valamint a netaláni 18 éven aluli kiskorúaknak vagy gondnokoltaknak törvényes képviselője, csőd esetében pedig a tömeggondnok az egyezséget elfogadja, - arra lehet, - sőt kell - következtetni: hogy az egyezségben mindenik jogosult tagnak érdeke teljesen megóva van, és igy annyival kevésbbé lehetne az emlitett kellékek részbeni hiánya miatt annak tárgyalását elhalasztani, mert joghátrány nem következhetik be, miután mindenik jogosult félnek meg van adva a lehetőség az egyezség ellen felszólalni és annak érvényre emelkedését ily uton megakadályozni.
E helyütt legalkalmasabbnak vélem, már az előző szakaszokban is előfordult azon intézkedéseket indokolni, melyek szerint a kiskorúak között a kort illetőleg különbség tétetik.
Az 1850. évi május 7-ről kelt alaptörvény 36. §-ában a 18 évet betöltött mindkét nembeli házközösségi tagnak meg van adva a jog arra, hogy a házközösséget érdeklő fontos ügyletek eldöntésébe szavazatával befolyjon.
E szerint a szavazási jog nem a teljeskoruság elértétől, de a 18-ik év betöltésétől van függővé téve.
Az 1872. évi junius 9-ről kelt kir. leirat - illetve az 1873:XXIX. tc. - az alaptörvény ezen intézkedését nem változtatta meg; abban világosan a szavazási joggal biró személyek emlittetnek (5. §). A házközösségi tagok szavazási jogáról pedig csakis az alaptörvény idézett §-a intézkedik, és igy bebizonyitott fennebbi állitásom, vagyis az, hogy a házközösségi tag, ha 18 éves és egyébként nem önjogú is, - határozatképes, és az ügyek elintézésébe befolyhat, sőt hogy azok érvényesek legyenek, befolynia kell.
Az alaptörvény idézett szakasza indokolja azt is, hogy az árvaszék helybenhagyása csakis a 18 éven aluli kiskoruak vagy egyéb ok miatt gondnokoltak részére kivántatik.
A szakasznak utolsó bekezdése a 4. §-nak kifolyása.
A 15. és 16. §-ban
a szolgabiró által a tárgyaláskor követendő eljárás részletei határoztatnak meg, a melyek semmi újat vagy indokolást igénylőt nem tartalmaznak.
Azon esetre, ha az árvaszék a létrejött barátságos egyezségnek helybenhagyását feltételekhez köti, czélszerűnek vélem az újabb tárgyalás megtartását, mert valószinű, hogy a gyámoltak vagy gondnokoltak érdekében a szavazatképes jogosultak is el fogják a feltételeket fogadni, és igy általában az igényeket talán jobban kielégitőleg fog a vagyon felosztatni, mintha az hivatalos beavatkozás mellett tétetnék meg.
Ez okból javaslom
a 17. §-t
A 18-22. §-ok
meghatározzák, hogy azon házközösségek megszüntetése tekintetében, melyekre nézve az egyezség, az egy évi határidő alatt létre nem jött, az eljárás hivatalból teendő folyamatba, és az eljárás azon részleteit, a melyeket a hivatott közegeknek teljesiteni kell.
Az eljárás részletei egyébiránt többnyire azonosak ugyanazokkal, a melyek a barátságos egyezség tárgyalásánál is alkalmaztatnak.
A 20. § 2. és 3. pontjai a dolog lényegében és az 1873:XXIX. tc. 8. §-ában találják indokolásukat.
A 23. §
arra nézve intézkedik, hogy a közösségnek ingó és ingatlan vagyona hivatalos beavatkozás esetében annyi részre osztandó fel, a hány igényjogosult tagja van a házközösségnek.
Ezen § a javaslatnak minden esetben leglényegesebb pontjai közé tartozik.
Annak daczára, hogy ez intézkedésnél már létező törvénynyel állunk szemben, jelesen az 1873:XXIX. tc. 5. §-ával, a melyet a javaslat szövegében is idézek, szükségesnek tartom mégis e szakasznál hosszasabban időzni, és a tervezett intézkedést nemcsak azért részletesebben indokolni; mert épen nem állhat semmi utjában annak, hogy egy, hatásában czélszerűtlennek bizonyult törvény módosittassék, de mert mióta a házközösségi intézmény megszüntetésének kérdése szőnyegre került, ez irányban mutatkozott minden oldalról a legnagyobb érdekeltség és az eszmecserék régóta, a határőrvidék polgárositása óta folynak.
Alig szenved kétséget, hogy a vagyon felosztásához a kulcs megállapitására nézve az eszmecserék már az 1872. évi junius 9-ét megelőző időben is behatóan folytak, a volt határőrvidék sorsát akkor intéző körökben; és bebizonyitottnak kell venni, hogy az osztályra kinálkozó módok közül a fej szerinti osztály találtatott legczélszerűbbnek; mert csak ily előzmény hozhatta létre az 1871. évi junius 8-ról kelt kir. leirat 5. és az 1872. évi junius 9-ki kir. leirat 4. §-át, a melyekben a házközösségi kötelék feloszlása - illetve felbontása esetére a vagyonnak a jogosultak között egyenlő, - fejszerinti - felosztása van elrendelve.
Az osztályra nézve három rendszer lehetséges:
1. az ágak,
2. a családok és
3. a tagok vagyis fejszerinti.
Ugy az 1., mint a 2. alatt emlitett rendszerre ki kell jelentenem, hogy azok az alaptörvény és - mint fennebb emlitettem - az 1871. évi junius 8-ról kelt kir. leirat, továbbá az 1872. évi junius 9-ről kelt kir. leirat, illetve az 1873:XXIX. tc. intézkedéseivel ellenkező elvet tartalmaznak.
Az 1850. évi május 7-ről kelt alaptörvény 11. §-a szerint az ingatlan birtok a házközösségek teljes tulajdonába adatott át.
Ugyanazon törvény egyéb szakaszai szerint a házközösségnek mindenik tagja - kivéve a cselédminőségben felvetteket - egyenlő jogokat élvez, a házközösségi ingatlan vagyonhoz egyenlő jogosultsággal bir.
Az 1872. évi junius 9-ről kelt kir. leirat és az 1873:XXIX. tc. egészben fentartja a házközösség tagjainak emlitett egyenlő jogosultságát, sőt még kiterjeszti az által, hogy a házközösségeknek a szabad rendelkezhetési, és a házközösség egyes tagjainak a végrendelkezési jogot is megadja (2., illetve 3. §).
De ugyancsak az idézett kir. leirat, illetve tc. a 4., illetve az 5., és az 5., illetve a 6. §-ban az irányban is intézkedik: hogy a házközösségi kötelék felbontása, vagy ezen kötelék megtartása mellett teljesitendő osztály esetében az ingó és ingatlan vagyon a házközösségi tagok között a nemre való különbség nélkül lélekszám szerint egyenlő részben osztassék fel.
Ezen két törvény, illetve az idézett törvénycikk a házközösség vagyonára minden tagnak kétségtelenül egyenlő jogokat biztosit.
És ezen törvény alapján tétettek eddig az osztályok.
Épen nem vonom kétségbe azt: hogy az egyénenként keresztülvitt osztály mellett, a mely osztálykulcs csakis a polgárositott határőrvidékre állapittatik meg, sokszor méltatlanság követhető el, sőt ennek bebizonyitására szabad legyen a következő három példát felhoznom.
1. A házközösség vagyona azon mennyiségre apadt, hogy az 1873:XXIX. tc. alapján új házközösség nem alakulhatott, és igy a köteléknek fel kellett bontatni. Ez alkalommal az osztályrészül jutott birtokra be lett kebelezve az apa, anya és kiskoru gyermek tulajdonjoga egyenlő részben. Az osztály megtétele óta a család még két gyermekkel szaporodott, ezeknek a birtokhoz csak annyi joguk van, a mennyiben szülőik után örökölni fognak. Ha tehát ily körülmények között az atya végrendelet nélkül meghal, ennek 1/3-ad rész birtokát a gyermekek egyenlő részben öröklik; ily módon lesz az öröklés az anya után is, minek az az eredménye, hogy azon gyermek, a ki a házközösség megszüntetésekor életben volt, a birtokból 5/9 részt, az azután született 2 gyermek pedig összesen együttvéve kap 4/9 részt.
2. Gyakran előfordul a következő eset: Péter Pálnak és neje: Annának van négy leánygyermeke.
Vagyonuk - illetve a házközösség vagyona áll 40 hold földből, s nagyobb értékű ingóságokból. A leánygyermekek időszakonként férjhez mennek, illő kiházasitásban részesülnek és a házközösségi kötelékből kilépvén, onnan töröltetnek. - Péter Pál és neje: Anna, ketten maradnak a házközösségben, a házközösségi vagyon egyedül az övék.
Péter Pálnak neje: Anna meghal; Péter Pál újra megnősül és elveszi Évát, a ki a törvényes házasság által tagja lesz a házközösségnek.
Rövid idő mulva Péter Pál végrendelet hátrahagyása nélkül elhalván, Éva marad a házközösség utolsó tagjául. A törvény szerint, midőn a házközösségnek utolsó férfi tagja kihal, a házközösségi kötelék feloszlik, és miután a házközösségnek más jogositott tagja - illetve társtulajdonos - nincsen, az összes vagyonnak törvényes tulajdonosa Éva marad, s igy Péter Pálnak négy élő leánygyermeke a törvény értelmében az atyai és anyai vagyonból semmit sem kap.
3. De eredményében a legszomorúbb lehet a következő eset: A házközösségi atya igen szorgalmas ember, a ki a házközösség 8 holdnyi birtokához még 40 holdat szerzett.
Két élő fia után családja összesen 20 főre szaporodott. A házatyának neje elhalván, a fiuk nem akarják tűrni, hogy ő gazdálkodjék; a menyek megtagadják tőle a szolgálatot, s hogy végkép meneküljenek tőle, ellenében az osztályt kérik és foganatositják.
Az 1873:XXIX. tc. szerint, ha a házközösség szavazatképes tagjainak többsége az osztályt kéri, azt foganatositani kell. A jelen esetben a házatya a nagy részben általa szerzett vagyonnak 1/20-ad részét kapja.
Ily csekély vagyonért senki sem fogja magára vállalni az öreg eltartását, s a jómódú családfő, ki hasonló körülmények között a magyar és osztrák törvények alapján a vele rosszul bánó gyermekeket az örökségből kitagadhatja, a házközösségi viszony mellett koldusbotra jut.
Az 1., de különösen a 3. sorban felhozott példa valóban olyan, a mely elégületlenségre adhat okot, annak daczára, hogy az osztály egészben megfelel az alaptörvény szellemének is.
De az elégületlenségre csakis azért szolgáltathatnak alapot, mert az 1873:XXIX. tc. mig elfogadta az osztályra az alaptörvény szelleméből folyó kulcsot, nem intézkedett oly eszközökről, melyek lehetetlenné tették volna a 3. sorban felhozott példának megvalósulását.
Az valóban kedélylázitó volna, ha a szorgalmas és tevékeny szerző személy gyermekeinek előnye miatt hátrányban részesülne.
Ily példára azonban a jelen javaslat intézkedései szerint eset nem fog előfordulhatni.
A 25. § minden kétséget kizárólag intézkedik, hogy azon házközösségi tagokat, a kiknek lemenő ágbeli rokonaik vannak, az ezeknek ezen törvény alapján osztályrészül jutott vagyonra nézve életfogytiglan haszonélvezeti jog illesse.
Ezen intézkedés által oly természetellenes és kedélylázitó eseteknek, mint a 3. sorban felhozott példa, eleje van véve.
Az 1. sorban emlitett példára fordulhat elő eset, bármikép tétessék az osztály, a 2. sorban felhozott pedig feltünést nem kelthet; mert az nem az újabban kelt (1871. évi junius 8., 1872. évi junius 9. és 1873:XXIX. tc.) törvények folyománya, de az alaptörvény alkotta azon viszonyoknak eredménye, a melyek a határőrvidék, illetve a házközösség létezése óta fennállanak (Alapt. 1850. 23. §).
Azonban midőn beösmerem, hogy az egyenénkénti osztály mellett, - ha a 31. §-t is javaslatba nem hoznám - oly esetek következhetnek be, a milyenre a 3. sorban felhozott példát állapitottam, határozott kifejezést kell adnom egyidejüleg azon nézetemnek is, hogy igen nagy csalódásban élnek azok, a kik azt hiszik, hogy az 1. és 3. sorban felhozott példákhoz hasonló esetek az ágak vagy családok szerinti osztály mellett nem történhetnek.
Szembe állitva az ágak szerinti osztálykulcsot a határőrvidéken jelenleg fennálló azon törvényekkel, a melyek a házközösségi birtokokat és a házközösségi tagoknak azon birtokokhoz fennálló jogait szabályozzák, azon meggyőződésben vagyok, hogy ha egyátalán lehetséges volna az ágak szerinti osztályt a házközösségi tagokra megállapitani, azon osztály a házközösségi tagoknál sokkal több esetben szülne elégületlenséget, mint az egyénenkénti osztály és a mellett több és feltünőbb esetek következnének be, mint a milyenekre a felhozott példák alapitvák.
Megkisérlem ezen állitásomat is példákkal megvilágitani:
I. A házközösség áll Péterből, ki özvegy, s kinek Miklós fia van, és Pálból, a kinek már 2-ik neje van és ki két házasságából 8 gyermekkel bir.
Péter és Pál testvérek, Péter beteges, kivéve a házatyai teendőket, munkára képtelen, fia Miklós nyomorék és igy a házközösség földjeit Pál és családja műveli.
Bekövetkezik az osztály.
Ha ágak szerint tétetnék meg az osztály: Péter, a kinek csak egy fia van, ugyanannyit kapna mint Pál, a kinek felesége és 8 gyermeke van, a kik fentartották a házközösséget, s a kiknek a házközösségben levő jóllétet köszönni lehet.
Kérdem én: melyik osztály szülhet nagyobb elégületlenséget azon személyeknél, a kik azon tudatban nevelkedtek fel, hogy a házközösség vagyonára a házközösség mindenik tagjával egyenlő jogosultsággal bírnak, - azon osztály-e, a mely szerint Péter és Pál házközösségének összes vagyona 12 részre, vagy az, a mely szerint csak 2 részre osztatik fel.
II. De vegyük fel ugyanazon példát, a melyet a fej szerinti osztály hátrányainak bebizonyitására 3. sorban hoztam fel.
Ha a házközösség megszüntekor nem fejenként ejtetik meg az osztály, a mely szerint a házatyának a vagyonból 1/20 rész jut, - hanem az osztrák p. tk. XIII. fejezete szerint, ugy a házközösségi összes vagyon a házatya tulajdona lesz, és két fiának 20 főre szaporodott családjai, a mely családtagok azért maradtak a házközösségben és nyujtottak segédkezet a közösségi vagyon gyarapitásához, mert a fennálló törvények szerint atyjukkal egyenlő jogosultságuk volt, - egyelőre minden nélkül maradtak, és eddigi jogaik a jövőre nézve a köteles részre korlátoztattak.
A személyenként tett osztálynál egy elégületlen van; az osztr. p. tk. XIII. fejezete értelmében tettnél pedig tizenkilencz.
Én azt hiszem: hogy ily esetnél is kivánatosabb az államra nézve a fejenkénti osztály.
Bátor leszek végül arra hozni fel példát, hogy az emlitett vidéken fenálló viszonyokkal szemben az ágak szerinti osztálylyal sokkal több méltatlanság, sőt igazságtalanság következhetik be, mint az egyénenkénti osztálylyal.
III. János és Mihály testvérek, s Mihálynak fia: Károly, élnek házközösségben. János a házatya, és Mihály aggkoruknál fogva a munkára képtelenek; Károly a háboruban nyomorékká lett.
A házközösségnek e szerint nincs tagja, a ki a földeket munkálni birná.
A házközösség, melynek birtoka 50-60 holdra terjed, és mely bérlőt nem kap, abban állapodik meg: hogy munkaképes egyéneket vesz fel.
Ilyenre akadnak Mátyás személyében, a kinek neje és 6 figyermeke van.
Mindnyájan egészséges, erős és munkabiró tagok.
Mátyás és családja vállalkozik; mert ugy saját, mint családjának jövőjét biztositva látja, és abba hagyja eddigi üzletét, melyből élt, és melyből csekélységet meg is takarithatott.
A felvétel az alaptörvény, s egyéb rendeletek értelmében végbemegy és Mátyás, valamint családja 15 év óta tagjai a házközösségnek.
Nyolcz munkás ember csakis a házközösségnek dolgozik, és annak vagyonát gyarapitja azon biztos tudatban, hogy János, Mihály és Károlylyal egyenlő jogokat birnak, hogy a házközösség vagyona ha nem is egészben, de 8/11-ben az övék lesz, a mennyi részre már a fel tétellel jogot szereztek.
Bekövetkezik az ágak szerinti osztály, és a házközösség vagyona János és Mihály tulajdonába megy át, Mátyás pedig és családja minden nélkül marad.
Ezen példára ellenvethető ugyan, hogy a törvényben lehet gondoskodni a felvett tagokra nézve is. Ez igaz, de ha az ágak szerinti osztály a kiindulási pont: Mátyást és családját csakis egy ággá lehetne tenni, és akkor a legjobb esetben 8/11 helyett 1/3-ot kapna.
De az ágak szerinti osztályt a határőrvidéki viszonyokra egyéb tekintetből sem tartom alkalmazhatónak.
A házközösségi vagyont nem lehet olyannak tekinteni, a mely egy örökhagyótól származik és a házközösségi tagok a legritkább esetben egyesülnek egy közös törzs alatt.
Háború vagy betegség miatt, avagy azon körülménynél fogva, hogy a házközösségben csupán nőtagok maradtak és az alaptörvény intézkedéseinél fogva épen nem ritka az eset: hogy a telekkönyvben a „Péter” néven felvett házközösségnek jelenlegi tagjai - (az alaptörvény és az 1873:XXIX. tc. szerint a társtulajdonosok) nemcsak leszármazó, de oldalrokonságban sincsenek Péterrel és ha nem lehet - pedig a legtöbb esetben ez lehetetlen - a közös törzsököt megállapitani, hogyan állapittassanak meg az ágak, miután a kiindulási pont, a közös törzsök hiányzik?
Vegyük fel a 2. sorban felhozott példát ugy, hogy az eset az 1871. évi junius 8-iki törvény kiadása előtt következett be.
Éva férjhez ment újból oly férfihoz, a ki a határőri kötelezettségeket elvállalta. Ez esetben a házközösségi ingatlan birtok náluk marad. Ha most bekövetkeznék az ágak szerinti osztály, a tulajdonosok azon négy leánygyermek lennének, a kik más házközösségbe mentek férjhez és a kik kiházasitásban is részesültek. Évát egy gyermekrész haszonélvezete illetné, (O. Á. P. T. K. 757. §) férje és netaláni gyermekei pedig, a kik a házközösségi vagyont fentartották, a házközösségi vagyonból miben sem részesülnének.
És melyik év volna a közös törzsök megállapitásához kiindulási pontul veendő?
Az 1807-iki, a melyről szóló alaptörvénynek 1-ső §-ában kimondatott, hogy az egyesek vagy családok által birt és szerzendő ingatlan vagyon, mint katonai hűbérbirtok tekintessék?
Ezzel oly távol időre mennénk vissza, hogy az ágak szerinti osztály kivihetetlen lenne.
Ha pedig az 1850-ik év vétetnék kiindulási pontul, a mely évről kiadott alaptörvény 11. §-ában kimondatott, hogy a határőrvidéki lakosok által birt ingatlan vagyon azok tulajdonát képezi, az osztrák p. t. k. által megállapitott ágak szerinti osztály tökéletesen szintén nem vitethetnék keresztül, mert igen sok esetben - mint fennebb emlitettem - a házközösség jelenlegi tagjai a közös törzsökkel épen semmi rokonságban sincsenek.
És igy alig maradna egyéb hátra, mint az: hogy nem egy, de több törzsököt kellene felállitani, a mi az örökségi hányad megállapitását bonyolódottá tenné.
És ezen évet véve alapul, a mely szükségessé teszi a több közös törzsök felállitását, ha a házközösségbe azon idő óta felvett tagokra nézve intézkednénk is, - oly eset: milyent fennebb példával megvilágositottam (III.), mégis előfordulna.
De az 1850. évnek kiindulási pontul vétele esetében méltán, sőt joggal tehető azon kérdés is: miért nem vétetik kiindulási pontul az 1872. év, a melyben junius 9-ről az ösmert törvény keletkezett?
Ezen törvény ép oly fordulási pontot képez a határőrvidéki intézmény életében, mint az 1850-iki és ha az 1872. év vétetnék az ágak szerinti osztályhoz kiindulási pontul, mely esetben a több közös törzsök felállitása szintén szükséges, ugy a fejek szerinti osztály már nagyon megközelittetnék.
Az ágak szerinti osztály mellett előnyül még felhozható az is, hogy a földbirtok annyira szét nem daraboltatnék, mint a fejenkénti osztálynál. Ezen előny azonban csak időleges lehet, csakis a házközösség megszüntetésekor teljesitett osztálynál nyilvánulhat; mert a földbirtok szétdarabolását korlátozó törvény hiányában, a házközösség megszüntekor nyert földbirtokról a tulajdonos tetszése szerint rendelkezhetik.
Bármiként fejtegessük a kérdést, nem található kellő indok arra, hogy az 1872. évi junius 9-iki törvénynek igen sarkalatos intézkedései mellőztessenek,
hogy az illetőktől azon szerzett joguk, a mely a törvény azon intézkedésében gyökerezik: hogy a házközösség felosztása esetén a vagyon személyenként osztandó fel, megvonassék
De nem lehet figyelmen kivül hagyni azon körülményt sem, hogy nem csekély azok száma, a kik az 1872-iki törvény alapján már megosztoztak és hogy ezek egy részénél az ágak szerinti osztály megállapitása esetében okvetlenül elégületlenség keletkeznék, a mi a törvényhozás intézkedéseiben - rendkivüli körülmények kivételével - szintén mellőzendő.
A fennebb megirt indokokból az osztálykulcsra nézve tehát az 1872. évi junius 9-ről kiadott törvényt vettem alapul.
Tekintettel azonban a méltánytalanságra, a mely az egyénenkénti osztálynál előfordulhat, a 25. §-ban javaslatba hozom, hogy azon házközösségi tag részére, a kinek leszármazó rokonai vannak, az ezeknek jutott osztályrészre nézve az életfogytiglan haszonélvezeti jog biztosittassék.
Egyébiránt oly eset, minő a 3. sorban felhozott példának alapját képezi, a feltételezni kellett gyermeki kegyelet és az O. Á. P. T. K. 154. §-ának intézkedése mellett, ha egész szorosan alkalmaztatnék is az 1873:XXIX. tc. 5. §-a, csak ritkán fordulhat elő és csakis elővigyázatból szükséges annak elejét venni a 25. §-ban.
Gyakoribb lehet az eset oly házközösségi tagok hátrányaira, a kiknek lemenő ágbeli rokonaik nincsenek és a kik elaggott koruk vagy testi fogyatkozásuk miatt munkaképtelenek.
Ily tagokkal szemben hiányzik a gyermeki kegyelet, és ha a házközösség többi osztályosai rideg természetűek, a nyert osztályrész daczára az illető tag a könyörület igénybevételére lehet kényszerülve.
Ezekkel szemben, hogy a fejenkénti osztálynak lehetőleg minden hátránya mellőztessék, tartottam szükségesnek a 26. § javaslatát.
Megjegyzem: hogy ezen most emlitett hátrány az ágak és családok szerinti osztálynál épen ugy előfordul.
A fennebbi példák a fej és az ágak szerinti osztálynak előnyei, illetve hátrányai mellett hozattak fel.
De ráillenek azok a család szerinti osztályra is.
És ezen nézetnél felmerül első sorban azon kérdés: mi vétessék családnak?
Az osztrák átalános polgári törvénykönyv 40-ik §-ának alkalmazása mellett, hol a házközösség tagjai egy törzsszülőtől származnak, család szerinti osztály tulajdonkép nem létesülhetne, ha csak az ágak szerinti osztály is nem foganatosittatnék, ennek hátrányait pedig kimutattam.
Ha pedig családnak mindenik törvényes házasságban élő férfi- és nőtagot vennénk, ily osztály mellett - talán kisebb mérvben - ugyanazon hátrányok keletkezhetnének, melyeket az ágak szerinti osztálynál felemlitettem.
Egyébiránt, ha egyik vagy másik házközösség azon véleményben van, hogy reájuk nézve akár az ágak, akár pedig a családok szerinti osztály előnyösebb és viszonyaiknak inkább megfelelő: az osztálynak a szerint keresztülvitelére a jelen javaslat akadályt nem képezhet.
Ott van a 11. §, a mely szerint barátságos egyezség mellett a vagyon szabadon választható kulcs szerint osztható fel.
Azon esetekben azonban, melyekben az osztályt hivatalos beavatkozás mellett kell megtenni, a fennebb részletezett indokok mellett nem foroghatott fenn kétség a kulcs megválasztására.
Az ingatlan vagyon túlságos eldarabolásának lehető megakadályozása inditott e javaslatra.
A hajadonok férjhez menetelük esetében eddig rendszerint csak jelentéktelen kiházasitási segélyben részesültek, a házközösségen kivül élőkre pedig a közösség feladása mutatja azt, hogy oly életpályát választottak, mely mellett közvetlen az ingatlan birtokra szükségük nincs és ennélfogva az emlitett megszoritás által megröviditést egyátalán nem szenvednek.
A 25. és 26. §-oknak
indokait már a 23. §-nál adtam elő részletesen, e helyütt azon §-ok mellék-intézkedéseire még felemlitem, hogy azok a főczél kivitele szempontjából szükségesek.
Ezen szakaszokban a kiviteli módozatokat egyszerűen a könnyű keresztülvitelre alkalmas alakban igyekeztem körvonalozni és alig feltételezhető, hogy a most emlitett §-ok fő- és mellékintézkedései a tárgy lényegének megoldására halasztó hatálylyal birjanak.
Nem remélhető az sem, hogy ezen szakaszok főintézkedéseikben az érdekelt vidéken visszatetszést szüljenek, mert az abban nyilvánuló elv részint a szülők és gyermekek közötti viszonyt, valamint az örökösödést szabályozó törvények által elfogadott elveken, részint pedig az alaptörvény vezérelvein alapul és ezen szakaszok egyátalán kizárják a lehetőséget, hogy egyes társtulajdonosok az osztály okából nyomornak legyenek kitéve, vagy mások könyörületére szoruljanak.
A 27. §-ban
foglalt intézkedés az alaptörvény értelmében létrejött szerződések épségben tartásában leli magyarázatát.
A 28. és 29. §-ok
részint az alaptörvényen, részint az 1873:XXIX. törvénycikken alapulnak.
Peres kérdésekben is igen gyakori az eset, hogy a jogkereső felek a tárgyaló biró előtt egyeznek ki és várható, hogy ha a jogosultak az eljáró szolgabiró által kellőleg felvilágosittatnak, a házközösségi osztályoknál is elő fog fordulni, miszerint a hivatalos beavatkozás alatti kérdés barátságos egyezséggel fog megoldatni; ezért tartom szükségesnek, hogy a
a szolgabiró kötelességévé tétessék a beavatkozás esetében is az egyezséget megkisérteni.
Ezen §-nak egyéb része, valamint
a 31. §
az előző szakaszoknak kifolyása.
Kiemelem még ezen §-nak azon intézkedését, hogy ha a jogosultak az osztályrészek megválasztásában megegyezni nem tudnának, a kiosztás sorshuzás mellett teendő.
Ez azért vélem elrendelni, mert ily kiosztás ellen sem részrehajlás, sem egyéb indokból panasz nem tehető.
A 32. és 33. §-ok
az eljárás természetéből folyó további intézkedéseket tartalmaznak.
A 34. §-nál
kiemelem azon lényeges intézkedést, hogy a határozat alapján közvetlenül birói végrehajtásnak van helye, és ez alkalommal visszatérek a 24. és 26. §-ok hasonszerű intézkedéseire.
Mindkét esetben életkérdés az illetőkre, hogy követelésükhez késedelem nélkül jussanak és igy épen nem volna méltányos, ha követeléseiket per utján kellene elébb érvényesiteni.
Az adós vagy kötelezett joghátrányt nem szenved, a követelő fél pedig gyorsabban érvényesitheti szerzett jogait és hajtathatja be követelését, mely nélkül esetleg megélni sem képes.
A 35. §-ban
emlitett titkos osztályokat, ámbár azok sem törvényen, sem rendeleten nem alapulnak, nézetem szerint épségben kell tartani, ha azok szabad akaratból folytatnak, illetve barátságos egyezség eredményének tapasztaltatnak, a mi az által lesz leginkább bebizonyitva, ha azok az egyes osztályrészek birtokbavételével tényleg foganatositottaknak fognak tapasztaltatni.
És ez természetes folyománya a 11. § intézkedéseinek is; mert ha az osztály barátságos egyezség mellett szabadon választható kulcs szerint tehető meg: nem volna értelme, hogy egy titokban már rég létrehozott osztályt, ha azt az érdekeltek tényleg foganatositották, a hatóság meg ne erősitsen.
Azon titkos osztályok, a melyek a kitűzőtt zárhatáridő alatt be nem jelentetnek, nézetem szerint ugyanazon nézőpont alá esnek, mint azon házközösségek, a melyek a törvény hatálybaléptétől számitott egy év alatt a közösségi vagyon felosztására nézve ki nem egyeztek, és ily osztályokat, hacsak a felek a hivatalos eljárás folyamán abba bele nem egyeznek, figyelembe venni nem lehet.
A 36. §
az osztály tényleges keresztülvitelében esetleg szükséges intézkedéseket tartalmaz, a melyek az indokolást magukban viselik.
A 37. §-nak
intézkedése megegyezik az 1873:XXIX. tc. 10. §-ának intézkedésével.
A 38. §-ban
azon személyek kivételével, a kik végrendelet alapján részesülnek a házközösségi vagyonban, a jogositottaknak a bélyeg- és illetékmentesség adatik meg, és meghatároztatik, hogy a felek a hatóságok közbenjárásáért díjakkal vagy költségekkel nem terhelhetők.
Ezek mind oly kedvezmények, a melyek minden oly alkalommal megadattak, midőn valamely intézkedés tételét nemcsak a felek, de az államnak magasabb érdekei is megkivánták.
Ezen kedvezmények megadásával az államra nagyobb teher vagy hiány nem háramlik.
Ugyanezen §-ban a mérnök,
a 39. §-ban
pedig a gondnok díjainak megállapitására nézve tétetik intézkedés, és e tekintetben a jogorvoslat korlátoztatik.
Ugy a szolgabiró, mint a közigazgatási bizottság legilletékesebben megbecsülhetik a mérnök vagy a gondnok által teljesitett eljárást, és egész feleslegesnek vélem ily mellékkérdésben a háromfokú eljárást.
A 40. §-ban
gondoskodni kellett a házközösség ingatlan vagyonára bejegyzett jogoknak megvédéséről.
A javaslat megfelel az 1855. évi telekkönyvi rendelet elveinek (106., habár azon a vidéken ép a házközösségi intézmény fennállása miatt, az idézett rendelet hatályban nincs és életbe nem léptethető; minthogy azonban az egyetemleges kötelezettség által a bejegyzett jogok tulajdonosainak igényeit leghelyesebben vélem megvédetteknek, - a mennyiben az érdekeltek között más megállapodás létre nem jön - javasoltam a tervezett intézkedést.
Végül gondoskodni kellett a megszüntetett házközösségek azon igényeire nézve is, a melyek a még osztatlan községi vagyon tekintetében fennállanak.
Minthogy ezen igények a közösségi vagyonnak kiegészitő részét képezik, azoknak a jogosultak között megosztására nézve - nézetem szerint - csak azon kulcs szolgálhat alapul, a mely szerint a többi vagyon felosztatott.
Ezen nézetnek megfelelően van a
szerkesztve.
A 42. és 43. §-okhoz
Már fennebb is kiemeltem, hogy úgy a házközösségi tagok érdekéből, mint nemzetgazdászati szempontokból szükséges, miszerint a házközösségek megszüntetése lehető mielőbb keresztülvitessék.
Az ezzel összekötött teendők előreláthatólag nagy mérvet fognak ölteni, hogy tehát azoknak a hatóságok megfelelhessenek a nélkül, hogy egyéb feladatuk teljesitése késedelmet szenvedjen: intézkedni kellett arra nézve is, hogy az eljárásra hivatott e. f. hatóság, vagyis a szolgabirák száma a szükség tartamára és a munka igényelte mérvben szaporitható legyen. De intézkedni kellett a tekintetben is, hogy az ügyvitel a II. fokú hatóságnál se akadjon meg, a mi legczélszerűbben az által érhető utól, ha a közigazgatási bizottság által részint saját kebeléből - részint más egyénekből, a házközösségek megszüntetéséből keletkezett ügyek elintézésére külön bizottságok alakittatnak. - Ezen külön bizottságokba a közigazgatási bizottságon kivül álló két tagnak megválaszthatását is meg kellett engedni, mert bekövetkezhetett volna az eset, hogy a közigazgatási bizottságnak nem lett volna egy oly tagja sem, a ki a polgárositott határőrvidéki viszonyokat ismeri, ily bizottságtól pedig megnyugvással helyes eljárás alig lett volna várható.
Hogy a közigazgatási bizottság eljárásában minél gyorsabb legyen: javasolni bátorkodom, hogy az alakitott külön bizottságokhoz jogvégzett egyének neveztessenek ki előadókul, a kiknek teendőjét csakis a házközösségek megszüntetését érintő ügyeknek előadása képezné.
Tagadhatlan, hogy ugy a szolgabirói illetménynyel ellátandó tiszteletbeli szolgabirák, mint az előadóknak a megyei aljegyző fizetésének megfelelő illetménynyel leendő alkalmazása nem csekély kiadást fog okozni, a melyet az irodai személyzet szaporitása, valamint a közigazgatási bizottságok egyes tagjainak engedélyezendő napidíjak még emelni fognak, azonban e kiadások összege azon magasabb állami czéllal szemben, a melyet fennebb kifejtettem, és a mely tulajdonkép az egész javaslat létrehozását szükségessé tette, számba nem jöhet; mert ezen intézkedések nélkül phisikailag lehetetlen volna a házközösségek megszüntetését gyorsan keresztülvinni, vagy pedig az eljárásra kijelölt hatóságoknál az egyéb teendőkből a hátralékok nagy halmazra szaporodnának.
Mindkét eset sokkal nagyobb hátrányt képezne, mint az, melyet ezen újabb kiadás esetleg az állampénztárnak okozni fog.
Az eljáró e. f. hatóságoknál a személyzetszaporitás mérvének meghatározására, továbbá a II. fokú hatóságokhoz az előadó kinevezésére, valamint az irodai személyzet alkalmaztatására és a közigazgatási bizottság egyes tagjai részére a napidíj engedélyezésére legilletékesebb hatóságnak a belügyministert tekintem, ki a kérdéses ügyekben végső fokban fog eljárni.
Az által pedig, hogy a közigazgatási külön bizottsághoz az emlitett minister előadót nevez, a törvényhatóságnak jogai csorbát nem szenvednek; mert az előadó szavazattal nem birand.
A 44. §-ban
a felmerülő költségeknek fedezésére nézve tétetik javaslat.
