1887. évi VIII. törvénycikk indokolása

az 1878:V. törvénycikk 27. §-ának módosítása iránt * 

Általános indokolás

Az 1878. évi V. tc. 27-ik §-a azt rendeli, hogy „a pénzbüntetések elbocsátott szegény foglyok segélyezésére és ifju foglyok számára rendelt javitó-intézetek felállítására és fentartására forditandók”.

Ezen szakasz megalkotásakor a törvényhozás még nem birhatott kellő tájékozottsággal az iránt, hogy idővel mily összegekre fognak a pénzbüntetések felszaporodni.

Csupán e körülménynek vélem tulajdonithatni azt, hogy a törvényhozás egyelőre más rendeltetést nem adott a pénzbüntetésekből befolyó összegeknek, mint életbe léptetni két oly intézményt, mely a büntető törvénykönyv által meghonositott büntetési rendszer keretébe tartozik, de a melynek megvalósitásához a megfelelő pénzalapot előbb megteremteni kellett, értem a fennebb már emlitett rabsegélyezést és a javitó intézetek-létesitését.

Ámde a büntető-törvények hatálybaléptét követő évek legelsői is már azon tapasztalatra vezettek, hogy a pénzbüntetésekből várakozáson felüli összegek folynak be, a legközelebb mult évek pedig azt tanusitják, hogy az ezen pénzbüntetésekből alakitott ugynevezett „országos rabsegélyző- és javitó-intézeti alap” gyarapodása jóval nagyobb, sem hogy ezen alap kizárólag a kitűzött kettős czélra okszerű és fokozatosan előrehaladó eljárás mellett, akár most, akár pedig a jövőben egészben felhasználható volna.

Igazolják ezt a következő adatok:

A pénzbüntetésekből s azok fel nem használt részének gyümölcsöző kezeléséből befolyt:

1880. szeptember 1-tól 1881. évi deczember 31-ig 212,067 frt 38 1/2 kr.
az 1882. évben 255,627 frt 12 kr.
az 1883. évben 306,719 frt 08 kr.
az 1884. évben 340,343 frt 68 kr.
az 1885. évben 372,339 frt 56 kr.
s végre az 1886. év. I-III. negyedében 270,975 frt 87 kr.
vagyis összesen 1.758,072 frt 69 1/2 kr.

Az ezen összeg egy részének állami értékpapirokba való befektetés folytán elért nyereség 127,554 frt 86 krra rugván, az országos rabsegélyző- és javitó-intézeti alap értéke a folyó év III. negyedének végén!1.885,627 frt 55 1/2 krajczárra emelkedett.

Ámbár ezen bevételekből két javitó-intézet már tényleg létesittetett, sőt az egyik már több mint két év óta fentartatik s bár elbocsátott szegény foglyok segélyezése a felmerülő szükséghez képest eszközöltetett; s végre habár ugyancsak ezen pénzbüntetésekből az 1884. évi XX. tc. alapján eddig már 407,472 frt 93 1/2 kr. vétetett igénybe: mégis a rabsegélyző- és javitó-intézeti alap a folyó év végén a javitó-intézetek ingatlanaiba és épitkezésbe befektetett összegeken felül körülbelül 1.220,000 frt tőke vagyonnal fog birni.

Kitetszik ezen adatokból, hogy az országos rabsegélyző- és javitó-intézeti alapnál - mindamellett, hogy rendeltetésének s a tényleges szükségnek megfelelőleg kihasználtatott, - mégis oly a jövőben is mindinkább nagyobbodó fölösleg mutatkozik, a melynek kimeritése előreláthatólag nem fog bekövetkezni, hacsak más czélra való hasznositását a törvényhozás meg nem engedi.

Ezen más czél önként tolul az előtérbe. Megtaláljuk azt az első pillanatra ugyancsak a börtönügy terén orsz. letartóztatási intézeteink, jelesen börtöneink és fegyházaink némely eddig megorvosolatlan hiányaiban, törvényszéki és járásbirósági fogházaink túlnyomó nagyrészének elégtelen állapotában s a közigazgatási fogházaknak majdnem teljes hiányában.

Az e téren fenforgó viszásságok és tarthatatlan állapot köztudomású. Hisz folytonosak és elég hangosak a panaszok a miatt, hogy a czélszerűtlen, túltömött, egészségtelen s a mellett még a kellő biztonságot sem nyújtó letartóztatási intézetek csak a vész tűzhelyét képezik, ugy a letartóztatottak erkölcseire, mind pedig a közegészségügyre nézve.

Ezen állapot még a mult idők szomorú öröksége gyanánt maradt reánk.

Midőn 1872. évben a kir. biróságok szerveztettek, az egész országban csak hat oly törvényszéki fogház vétetett át a közigazgatástól (Balassa-Gyarmat, pesti megyeház-fogház, Zombor, Veszprém, Nagy-Becskerek és Sátoralja-Ujhely), a melyek, habár szintén átalakitásokat követeltek, de szerényebb igények mellett mégis használható állapotban voltak. A többi törvényszékek vagy már akkor is tarthatatlanoknak felismert, vagy épen semmi fogházhelyiségekkel sem birtak.

Ezen utóbbi körülmény forgott fenn a legtöbb járásbiróságnál is, ugy hogy számos fogházat csak olcsó bérért kapható olcsó lakházakból, gazdasági épületekből, istállókból stb. kellett rögtönözni azon reményben, hogy e bajon a törvényhozás előbb-utóbb gyökeresen fog segiteni.

Ámde az ország pénzügyi állapota az e czélra szükséges nagy költekezést lehetővé nem tette és ennélfogva a rendszeres fogház a megfelelő pénzalap korlátoltsága miatt az egész országban 14 év lefolyása alatt csak hét helyen (Nagy-Kanizsa, Kassa, Pécs, Szeged, Győr, Maros-Vásárhely és Csikszereda) épittetett, pedig a letartóztatottak létszáma, főleg a büntető-törvények és a csendőrségi intézmény életbelépte óta, majdnem a kétszeres számra emelkedett. Mig ugyanis az 1872. évben a törvényszéki és járásbirósági fogházakban letartóztatottak átlagos napi létszáma 7,737 főből állott, addig az 1885-ik év junius havának 30-ik napján ugyanazon fogházak népessége már 14,127 főre rugott, ugy hogy a rendelkezésre álló helyiségek kétségtelenül elégtelenek.

Letartóztatási intézeteink s különösen fogházaink mai állapotának hátrányai abban is nyilvánulnak, hogy a vizsgálati foglyokat az egymással való érintkezéstől elzárni s ez által a bűnvizsgálatok meghiusitását megakadályozni, - a kevésbé romlott és fiatalabb egyéneket a megrögzött és visszaeső gonosztevők befolyásától megóvni s a letartóztatottakat rendszeres és folytonos munkáltatás által a tétlenség erkölcs-emésztő hatásától megmenteni csak ritka esetekben lehet.

Közigazgatási fogdáink majdnem teljesen hiányoznak, ugy hogy a jelentéktelen kihágások miatt rendőrileg elitéltek is legnagyobbrészt s az 1879. évi XL. tc. 18-ik §-ának ellenére a kir. biróságok fogházaiban s néha a helyszűke miatt nagyobb bűnösök társaságában vannak elzárva.

Ezen állapotok megszüntetését a józan gondolkozás és a letartóztatási intézetek rendeltetésének helyes felfogása sürgetőleg követeli.

E bajokon az államkincstár terheltetése nélkül hathatósan segiteni feladata a jelen törvényjavaslatnak.

Föntebb kimutatni iparkodtam, hogy az országos rabsegélyző- és javitó-intézeti alap a mellett, hogy eredeti feladatának a jövőben is akadálytalanul megfelelhet, jövedelmeinek egy részét nélkülözheti. Hová fordithatnánk az indokoltabban, mint a letartóztatási intézetek fent vázolt hiányának pótlására. A rabok segélyezése a büntetési rendszernek legutolsó mozzanatát képezi, kettős és biztosabb lesz ennek is a haszna, ha a letartóztatási intézetek falai között a büntetés alsó fokozatait úgy, mint a szigorú elkülönitést s utóbb a társas és rendszeres munkáltatást következetesen végrehajtjuk s ez által a büntetést érezhetőbbé s arányosabbá, a bűntettest magát pedig a felvilágositásra és megjavitásra forditott törekvéseknek befogadására hajlandóbbá tesszük.

Nem idegen, hanem nagyon is rokon természetű és okozati összefüggésben álló czél tehát az, a melyet a rabsegélyző- és javitó-intézeti alap jövedelmeinek fölöslegével a jelen törvényjavaslat utján elérni óhajtok.

Végül nem hagyhatom emlités nélkül, hogy letartóztatási intézeteink gyökeres megjavitása évek hosszú során át oly nagy áldozatokat kiván meg, hogy azokat legalább nagyobb részben az adózó polgárok vállairól levenni kötelességemnek tartom.

E körülmény, valamint a remény, hogy a törvényhozás jelen javaslatomat elfogadja, inditottak arra, hogy már az 1887. évi állami költségelőirányzatba sem vettem fel oly összegeket, a melyek kizárólag a fentebbi minőségű épitkezési czélokra szolgálnának.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

Miután az 1878. évi V. tc. 27. §-ának azon rendelkezése, hogy a pénzbüntetések egész összege, valamint az ugyanazon törvénycikk 61. §-a alapján elkobzott tárgyak értéke csorbitatlanul fordittassék rabsegélyezési és javitó-intézeti czélokra, a jelen törvényjavaslat által lényegesen módosul: azért ez már a bevezetésben is kimondatik s annak helyébe egészen új szöveg állittatik.

Az 1. §-ba a pénzbüntetés hováfordítása tekintetében külön rendelkezést tartalmazó törvényekre való tekintettel felvett kivétel azért szükséges, mert az 1880. évi XXXVII. tc. 5. §-a oly törvényszakaszokat is érvényben tartott, a melyek a pénzbüntetéseknek másnemű hasznositását rendelik el. Ilyenek az 1872. évi VI. tc., az 1875. évi XXI. tc. s az 1868. évi XL. törvénycikknek ugyanott idézett szakaszai.

Azon kérdésre, hogy előreláthatólag mennyire fog emelkedni a pénzbüntetések azon része, a melyet a kir. biróságok állapitanak meg s a mely ezentúl egy negyedrészben rabsegélyezésre és javitó-intézeti czélokra, három negyedrészben pedig fogházépitkezésekre szolgáland, a választ a következő adatok adják meg:

A kir. biróságok itéletei alapján befolyt: A közigazgatási hatóságok itéletei alapján befolyt:
1880/81-ben 145,150 frt 98 kr. 62,402 frt 28 1/2 kr.
1882-ben 170,010 frt 29 kr. 75,885 frt 86 kr.
1883-ban 196,393 frt 50 kr. 81,029 frt 40 kr.
1884-ben 201,705 frt 15 1/2 kr. 98,894 frt 45 1/2 kr.
1885-ben 210,154 frt 03 krt. 115,651 frt 31 kr.
1886. I-ső felében 105,808 frt 23 kr. 65,545 frt 27 kr.

Ha tehát eltekintünk is ezen pénzbüntetések eddig következetesen tapasztalt emelkedésétől s csak az 1885. évi eredményt veszszük számitás alapjául, ugy az évenkinti jövedelmekből ezután is legalább (210,154:4) = 52,538 frt 50 kr. fordittathatnék a rabsegélyezésre és javitó-intézeti czélokra, 157,615 frt 50 kr. pedig fogházi épitkezésekre. Ha pedig a jelen törvényjavaslat 4-ik §-a szerint gyümölcsözőleg kezelendő egy millió forint ötös kamatját is belevonjuk a számitásba, ugy (ez 50,000 frtot tévén) 102,538 frt 50 krnyi jövedelemmel fogunk rendelkezni évenkint, mint oly összeggel, mely tisztán rabsegélyezésekre és javitóintézeti czélokra lesz forditható. Már pedig ugyancsak az eddigi tapasztalatok alapján a rabsegélyezésre évenkint 21,000 frt, a már meglevő két javitó-intézet fentartására 43,870 frt, s igy összesen ezen folyó kiadásokra 64,870 frt igényeltetvén, 37,668 frt 50 kr. marad még fenn évenkint oly többlet gyanánt, a melyből a fennálló javitó-intézeteket fejleszteni és újabb javitó-intézeteket előállitani, a folyó kiadásokat a szükséghez mérten fokozni lehet.

Nincs tehát ok attól tartani, hogy a jelen törvényjavaslat koczkára tenné azon czél elérését, a melyet az 1878. évi V. tc. 27. §-a kitűzött, és ha nem is bőségesen, mégis hathatósan segitené elő ezen javaslat a fogházak épitésének és megjavitásának ügyét, a mennyiben 157,000 frtnál többet juttatna évenkint e czélra, a melyre eddig másnemű, t. i. törvényszéki épitkezésekkel együttesen évenkint csak 100,000 frt lőn az igazságügyi költségvetés „Beruházások” fejezete alatt megszavazva.

De ezen arány felállitásánál messzebb sem volna tanácsos menni, mert az országos rabsegélyző- és javitó-intézeti alap gyors felszaporodását eddig nagy részben mozditották elő a fel nem használt, de gyümölcsözőleg kezelt összegek kamat-jövedelmei is, a melyek ezentúl részben szintén a belügyministerium kezelése alá kerülvén, ezen tárczánál növekedést, a rabsegély- és javitó-intézeti alap számláján azonban némi apadást fognak előidézni - továbbá mert újabb időben kilátás nyilván arra, hogy a rabsegélyző-egyletek száma szaporodni fog, ezeknek anyagi támogatásáról is gondoskodni kell.

A 2. §-hoz

A közigazgatási hatóságok által megállapitott pénzbüntetések ezen szakasz értelmében közigazgatási fogházak előállitására lesznek forditandók.

A közigazgatási hatóságok ugyanis az 1879. évi XL. tc. 16-ik §-a értelmében rendszerint csak két hónapig tartó elzárást, a legtöbb esetben ennél sokkal rövidebbet állapithatnak meg; az ily rövid időre elzártaknak a szabaduláskor pénzzel való segélyezése - mint rendszer - egyátalán nem volna indokolt, mert

a szabaduló foglyok segélyezése az utolsó lánczszemét képezi az elfogadott és javitásra irányzott büntető rendszernek és a segélyezést főkép azon körülmény indokolja, hogy a hosszabb időre elitéltek az életfentartásukra szolgáló foglalkozásból, rendes keresetükből kiragadtatván, azt szabadulásuk után rögtön nem folytathatják, a mely körülmény a rövid idejű rendőri büntetéseknél nem forog fenn; végre

káros következményeket is vonna maga után a közigazgatásilag rövid szabadságvesztés-büntetésre itéltek rendszeres segélyezése, a mennyiben akadnának oly egyének is, a kik az utóbb bekövetkezhető pénzsegély kilátása által kecsegtetve, különféle kihágások elkövetésére könnyebben vetemednének.

A közigazgatási hatóságok által megállapitandó pénzbüntetéseknek egész összege e szerint közigazgatási fogházak s az ezek közé tartozó tolonczházak előállitására lesz forditandó.

Annak világos kifejezését, hogy a befolyó pénzbüntetések e czélra forditandók, kivéve, ha az itélet alapjául szolgáló törvény, ministeri rendelet vagy törvényhatósági szabályrendelet más világos rendelkezést tartalmaz - az e részben az első § indokolásánál már felhozott okon kivül még szükségessé teszi az 1879. évi XL. tc. 1. §-a, a mely ugy a ministereket, mind pedig a törvényhatóságokat felruházza azon joggal, hogy ministeri rendeletek, illetőleg „szabályrendeletek” által kihágásokat állapithassanak meg s azok megbüntetését szabályozzák.

Hogy mennyi lehet azon összeg, a mely a jelen szakasz alapján évenkint a közigazgatás czéljaira fog esni? azt az első szakasz indokolásánál felhozott adatok szintén felderitik. A mult 1885. évi eredményből indulva ki, évenkint mintegy 115,000 frtra, tehát egy oly tekintélyes összegre lehet számítani, a mely a kitűzött czél megvalósitására alkalmas is, mert a közigazgatási fogházak a biróságaiknál sokkal kisebbek s szerkezetük is amazokénál jóval egyszerűbb s igy kevésbé költséges.

Nem mellőzhető továbbá a 2-ik § 2-ik bekezdése, mert ha világosan ki nem mondatnék, hogy a közigazgatási hatóságok által a kihágási büntető-törvény alapján kirótt pénzbüntetések is közigazgatási fogházak előállitására forditandók, ugy az első bekezdés azon intézkedése szerint: „ha csak az itélet alapjául szolgáló törvény ........ más világos rendelkezést nem tartalmaz”, a kiszabott pénzbüntetések ugyancsak a kihágási törvény 12-ik §-a alapján rabsegélyezésre és javitó intézeti czélokra forditandók maradnának ezentúl is.

A 3. és 4. §-hoz

A 3-ik §-ban emlitett egy millió forintnak tartaléktőke gyanánt való elkülönitése által minden körülmény közt biztositani kivánom azon czélokra elérését, melyeket az 1878. évi V. tc. 27. §-a mint egyedüli s a jelen javaslat is mint elsőnek tekintendő feladatot tűz ki a pénzbüntetési összegek elé.

A 4-ik §-ban azért javasoltatik 100,000 frtnak a belügyminister úr rendelkezésére való bocsátása, hogy ezen összeg azonnali felhasználása által a közigazgatási fogházak épitése és első sorban Budapesten egy már régóta égető szükséget képező tolonczháznak előállitása erős lendületet nyerjen.

A főváros közbiztonsága ugyanis okvetlenül megköveteli, hogy az ország minden részeiből sokszor bűnös szándékkal ide törekvő munkakerülők és csavargók addig is, mig a főváros területéről eltávolithatók, itt biztos őrizet alá helyeztessenek s ez által számos visszaélésnek, sőt bűntettnek is eleje vétessék. S habár az emlitett 100,000 frtnyi összeg egy ily tolonczház előállitására nem lesz is elegendő, mindazonáltal az ezentől a belügyi tárcza részére befolyó pénzbüntetési összegekkel is gyarapodva, a közel jövőben megvalósithatja ezen épitkezést.

Az 5. §-hoz

A pénzbüntetésekből eddig befolyt összegek évenkinti forgalma ez ideig az igazságügyi költségvetés 9-ik czíme alatt lett kitüntetve. Ezentúl az részben az igazságügyi, részben pedig a belügyi költségvetésekben lesz kimutatandó, a szerint t. i., a mint az illető pénzbüntetési összegek alapját a kir. biróságok vagy pedig a rendőrbiróságok itélete képezte.

Ugyancsak ezen költségvetésekben lesz évenkint kimutatandó azon összeg is, mely a pénzbüntetésekből épitkezésekre fordittatni szándékoltatik, a részletes indokolás azonban csak zárszámadásilag lesz eszközölhető, mert a fogházak mai felette hiányos állapota, melynél fogva gyakran váratlanul is elodázhatlan nagyobb javitások szüksége merül fel, sok esetben az egy évre szóló előzetes programm készitését és betartását lehetetlenné teszi.

Tekintettel arra, hogy a már előterjesztett jövő évi költségvetésbe a pénzbüntetések azon hányada, mely épitkezésre forditandó lesz, előlegesen fölvehető már nem volt, különös feljogositás hozatik javaslatba arra nézve, hogy a zárszámadásokba foglalandó elszámolási kötelezettség mellett ugy az 1-ső § értelmében befolyandó pénzbüntetéseknek 3/4 része és a 2-ik §-ban emlitett pénzbüntetések, mint a 4. § szerint rendelkezésre bocsátott 100,000 frtnyi összeg az 1887-ik év folyamán a jelen törvény által megjelölt czélokra felhasználható legyen.

A 6. §-hoz

A jelen törvény hatálybalépése időpontja azért tétetett a jövő év első napjára, mert az orsz. rabsegélyző- és javitó-intézeti alap számadásai is az év utolsó napján záratván le, ezen alap új módozatok közt történendő felhasználása és elszámolása legczélszerűbben az új év első napjával következhetik be.


  Vissza az oldal tetejére