Az italmérési jog mai érvényében, ugy, a mint az ez idő szerint gyakoroltatik, alig volna tovább fentartható, annak rendezése minden, e jog körül érdekelt tényezőnek egyenlően követelménye.
Az itt szóban forgó javaslat a rendezésre szükséges intézkedéseknek csak egy részét tartalmazza. Ennek daczára már ezen rész átalános indokolásában is szükségesnek tartok néhány megjegyzést tenni azokról a rendelkezésekről is, melyek az állami italmérési jövedék behozatala folytán az italmérésre eddig jogosultaknak kártalanitásáról szólnak, és a melyek egy külön törvényjavaslatba lettek foglalva. Szükségesnek tartom azt annyiban, a mennyiben a két javaslat egyes intézkedései egymással összefüggésben vannak.
Az italmérési jog rendezése érdekében van az államnak, mert szükséges, hogy a fogyasztási adók körül intézkedhessék a nélkül, hogy ez által különleges, de törvényen alapuló jogot sérteni, a jogosultak anyagi helyzetét rontani, vagy csak ennek látszatát is magára venni lenne kénytelen.
Továbbá érdeke közvetve az államnak és összes polgárainak, közvetlen, különösen az üzletvilágnak az, hogy az ország minden részében, minél több helyen jó szállodák és vendéglők keletkezzenek, s ez által a forgalom és kereskedés, sőt sokszor új, jövedelmező iparvállalatok keletkezése is megkönnyittessék s lehetségessé tétessék, s a mi ezzel összefügg és egyértelmű, hogy a szálloda- és vendéglői ipar minél önállóbbá, minél jövedelmezőbbé váljék.
Az italmérési jog mai helyzete és gyakorlatánál ez általában csaknem elérhetetlen. A szóban forgó üzleteknél a főjövedelmet a szeszes italok kimérése szolgáltatja; e nélkül szálloda és vendéglő tartása a legritkábban jövedelmez, sőt a legtöbb esetben, különösen a vendéglői üzlet, egyáltalában lehetetlen. Az italmérés gyakorlatát pedig a legtöbb jogosulttól legalább is egy községre, de gyakran egész nagy vidékre egy vállalkozó vagy több vállalkozóból alakult társulat szerzi meg, bérli ki. Ezek a vállalkozók ritkán gyakorolják maguk az italmérést, annál kevésbbé tartanak szállodát vagy vendéglőt, hanem ezen üzletek gyakorlatát alvállalkozóknak engedik át, még pedig, hogy az általuk kötelezett magas béreket fizethessék s nyereségük is maradjon, még magasabb albérért, vagy oly feltétel alatt, hogy az alvállalkozó az általuk szolgáltatott italokat tartozzék kimérni. Ily körülmények között, mikor versenyről szó sem lehet, mikor az üzletet közvetlen gyakorlónak minden eszközt fel kell használni, hogy gyorsan a lehető legnagyobb hasznot huzza, mikor ez az üzletember - a mint ez másként alig is képzelhető - rendesen szegény ember, a ki a szükséges tőkével nem rendelkezik, jó vendéglők és szállodákról de még megfelelő áron jó szeszes italokról sem lehet szó.
S annak, hogy a kimért ital rossz és aránytalanul drága, természetesen nemcsak a fogyasztó, de a termelő is kárát vallja. Köztudomású dolog, hogy kitünő bort bőven termő vidéken potom áron sem lehet a jó bort eladni s a korcsmákban mégis drága pénzen mérnek élvezhetetlen italokat.
De a kiméréstől eltekintve, az italmérési jog érdekében meg van nehezitve a szeszes italoknak kis mértékben való eladása is. Kereskedők, szatócsok, czukrászok, kávésok, szesz-, sör- és bortermelők üzletük gyakorlatában az italmérésre jogosultak és bérlőik részéről, kik ily módon - bár a nélkül, hogy czéljukat teljesen elérhetnék - a károsodástól igyekeznek menekülni, folytonos zaklatásnak vannak kitéve, a hatóságoknak pedig, melyek a két ellentétes érdekű üzletkörök közt felmerülő vitás kérdések elintézésére vannak hivatva, ez az elintézés képezi egyik legnehezebb feladatát.
Nehéz a feladat különösen azért, mert a kizárólagos italmérési jogosultság azon az alapon, a melyen és a formák, a melyek között a jogosultság gyakoroltatik, nem illenek ma érvényben lévő jogrendszerünkbe, s a törvények, a melyeken alapulnak, sok esetben ellentétben vannak az államélet fejlődése folytán létrejött más, újabb törvényes intézkedésekkel. Ez az oka annak is, hogy e jog gyakorlata az életben mindig több és nagyobb nehézségekbe ütközik.
Mindez oka arra, hogy éppen most azon alkalomból, hogy a jogositottak az italmérési jog gyakorlatát és jövedelmezőségét az új szeszadó-törvény által sértve látják, a kormány a jog rendezése iránt a törvényhozás elé javaslatot terjeszszen.
Elvontan, elméletileg lehet különböző módot gondolni, melyen a felsorolt bajok orvosolhatók, az italmérés gyakorlata rendezhető volna. De ezen módok bármelyikének feltétele az, hogy e jog gyakorlata az egyes különböző s a különbözőképen gyakorló jogosulttól elvonassék s e viszonyokat egyenlő szabályok rendezzék.
Ámde az italmérési jog gyakorlata a jogosultaknak törvényeinken alapuló anyagi előnyt biztosit, s igy ezektől az csak megfelelő kártalanitás mellett vonható meg.
Az az anyagi előny, a melyet a jogositottak az italmérési jog gyakorlatából vontak, olyan fogyasztást és olyan ipart terhel, mely a megterheltetést nemcsak megbirja, de melyet ettől felmenteni egyáltalán nem is volna indokolt.
Ezekből folyólag a rendezés bármely módja választatnék is, az csak úgy lenne keresztülvihető, hogy a jogosultak kártalanitásban részesüljenek s hogy e kártalanitásra szükséges összegek az italmérés jövőben leendő gyakorlatának jövedelméből kerüljenek ki.
A mi viszonyaink között ezek után kérdés csak az lehet, hogy az italmérésnek a jövőben leendő hasznositása s ebből folyólag a kötelezettség a jogositottak kártalanitására az államra vagy a községekre ruháztassék-e át?
A javaslat az első álláspontot fogadta el s az emlitett jogot és kötelezettséget az államra kivánja ruházni.
Tette ezt első sorban azon indokból, hogy számos község van az országban, melynek háztartásához viszonyitva az az összeg, melyet a területén gyakorolt italmérés jövedelme képvisel, tulságosan nagy s a melynek kezelésével, de még inkább a vele járó terhek viselése s törlesztésével járó műveletek túlmennek azon, a mire azok a közegek, kik egy ilyen község vagyonának kezelésével ma meg vannak bizva, kik egyáltalán e czélra rendelkezésre állnak, képesitvék. Igy attól kellene tartani, hogy igen sok esetben ez intézkedés a községekre nemcsak előnynyel nem járna, de vagyoni viszonyaik megzavarására, lakóinak és pedig épen a község vagyonának kezelésével megbizott jobb és vagyonosabb részének anyagi károsodására vezetne.
Tette ezt másodsorban azért, mert az az egyöntetű eljárás, mely az italmérés általános megelégedéssel való gyakorlásának egyik feltétlenül fennebb meg lett jelölve, sokkan könnyebben és biztosabban elérhető állami, mint községi kezelés mellett.
Végre a mi legfőbb és döntő indok volt: ha az italmérési jog a községek által váltatván meg, azok tulajdonává válnék, az államnak sok tekintetben elodázhatatlan pénzügyi, forgalmi és más hasonnemű intézkedései, a mint most az italmérésre jogosult magánfelek érdekeivel jönnek valóságosan vagy látszólag érintkezésbe, ép úgy történnék ez jövőre a községek érdekével szemben, - s az eredmény ezek részéről is talán még hangosabb felszólalás s végső sorban valószinűleg az lenne, hogy aránylag rövid idő mulva egy új rendezés szüksége állna be.
A beterjesztett javaslatok az úgynevezett kir. kisebb haszonvételek körül csak az italmérési jog rendezésével foglalkoznak, s ezuttal a többi még hasonló alapon legalább részben fennálló jogok, mint a malom- és vásárjog, hid-, út- és vámjog rendezésére nem terjeszkednek ki.
Mellőzik a malomjog rendezését azért, mert e jog gyakorlatát a forgalmi és kereskedelmi viszonyok átváltoztatása, de még inkább a gyártástechnika fejlődése, a gőzmalmok általános elterjedése és az ezek folytán elkerülhetlenné vált hatósági intézkedések csaknem tárgytalanná tették s a mit még ezek után e jog körül rendezni kellett, arról a vizjogi törvény intézkedik, de mellőzni kellett a malomjog megváltását azért is, mert ennek a helyi viszonyok szerint különböző jelentősége és gyakorlási módja sem nem kiván, sem nem tesz lehetővé oly általános és egyöntetű rendezést, mint az italmérés s ettől eltekintve, a malomjog korlátolt jellege miatt s azért, mert nem mindenütt, hanem csak szórványosan van érvényben, alig is lehetne gondolni arra, hogy úgy, mint az italmérés, az állam részére fentartott jognak nyilvánittassék.
A vásárjog mai gyakorlatának módja alig sért valamely jogos érdeket. De feltéve, hogy annak rendezése szükséges, az e jog természeténél fogva csak oly módon történhetik, hogy annak jövőben leendő gyakorlata az illető községekre ruháztatik át.
Már pedig ez átruházás keresztülvitele olyan intézkedéseket igényel, melyek a jelen törvény rendelkezéseivel, a melyben az állam által foganatositandó intézkedésekről van szó, összefüggésbe nem hozhatók s együtt alig tárgyalhatók.
A hid-, út- és vámszedési jogok rendezését végre a közmunka rendezésével együtt egy, a törvényhozás elé terjesztendő külön javaslat czélozza.
Adott viszonyaink között az italmérési jog rendezésénél két főirányban kell intézkedéseket tenni:
1-ször: Meg kell állapitani azt, hogy a jövőben kik mily feltételek mellett gyakorolhassák a szeszes folyadékok kimérését és kis mértékben való elárusitását s hogy e gyakorlat miképen jövedelmeztessék; s
2-szor, hogy a jogosultak kártalanitása miként történjék.
Én e két főiránynak megfelelőleg a rendezés feladatát két külön törvénynyel hiszem legczélszerűbben megoldhatni s ezért két külön javaslatot is terjesztettem be, melyek elseje „az állami italmérési jövedékről”, második a pedig „az állami italmérési jövedékről szóló törvény folytán adandó kártalanitásról” szól.
Legczélszerűbbnek tartom két törvény hozatalát azért, mert:
1. mindegyik törvény más köröket érdekel, azok végrehajtására más-más közegek lesznek hivatva s mindezekre csak zavarólag hatna, ha az egyiket illető intézkedésekhez az is lenne keverve, a mi a másikhoz tartozik;
2. az állami italmérési jövedékről szóló törvénynek intézkedései állandó jellegűek, mig a kártalanitásra vonatkozó törvény határozmányai csak a kártalanitási művelet keresztülvitelének tartamára birnak fontossággal; ezen kivül az italmérési jövedékről szóló javaslat értelmében ennek egyes határozmányai már 1889. év január 1-ével lépnének életbe, mert ezek képeznék az egyik leghathatósabb eszközt arra, hogy az italmérésre jogosultak és bérlőik érdekei - mások hátránya nélkül - az új fogyasztási és szeszadótörvények hatásával szemben is megóvassanak és ezek a jogosultak és bérlőik jövedelmeikben csorbát addig se szenvedjenek, mig az italmérés végleges rendezése keresztülvitetik. Tehát az alkotmányos tárgyalásokra való tekintettel is biztosabb kilátás van arra, hogy ez a javaslat még oly időben törvénynyé váljék, hogy azok az intézkedések, melyek életbeléptetése a fentiek szerint már 1889. január 1-én szükséges, ez időre tényleg életbe is lépjenek.
3. Uj adók és jövedékek behozatala Horvát-Szlavonországok területén is a közös törvényhozást illeti, ellenben az italmérési jog kártalanitása, ez országok autonom hatáskörébe tartozik; s igy mig az első javaslat alapján hozandó törvény Horvát-Szlavonországokkal közös törvény lesz, addig a második csak a szorosan vett Magyarországra vonatkozik. Maga ez ok miatt is alig lehetne ezeket a két különböző irányú intézkedéseket egy törvénybe foglalni.
Áttérve ezek után az első: „az állami italmérési jövedékről” szóló javaslatra, mielőtt azt részletesen szakaszonként indokolnám, általában szükségesnek látom kiemelni, hogy az egész javaslat főelve az, hogy azon időtől fogva, midőn az minden rendelkezéseiben életbe lép, szeszes italokat kimérni, vagy kis mértékben elárusitani, állami engedély és a javaslatban megszabott pénzbeli szolgáltatások nélkül nem szabad.
Az utóbbi intézkedés mellett azok után, a miket már előzőleg megjegyeztem, aligha szükséges valamit felhozni.
Az államnak, hacsak nagy mértékben kárositani nem akarjuk, az italmérés gyakorlatából annyi jövedelmet legalább kell huznia, hogy az a jogosultak kártalanitására szükséges nagy összegek kamatait és törlesztési hányadát fedezze, s erre nem választhat más eszközt, mint azt, hogy az italoknak legalább is bizonyos mértékig és meghatározott módon való forgalomba hozatalát pénzbeli szolgáltatásokhoz köti.
A kérdés ezen után csak az, hogy:
1. ezen kötelezettség teljesitésének feltétele mellett a forgalomba hozatal engedélyhez köttessék-e vagy az bárki részére engedély nélkül is szabad legyen-e;
2. hogy a szolgáltatás, ugy mint eddig, minden vállalkozó által fizetendő bizonyos évi bérösszegből, avagy a forgalomba hozott italok mennyisége szerint meghatározandó szolgáltatásokból álljon-e.
A javaslat azt az álláspontot foglalja el, hogy a forgalomba hozatal engedélyezéstől tétessék függővé s hogy a szolgáltatás, az aránylag kisebb italmérési illetékektől eltekintve, főleg a forgalomba hozott italok mennyisége szerint szabassék meg.
Az engedélyezési rendszer elfogadása mellett nem az állam pénzügyi érdeke döntött, mert az állam jövedelme feltehetőleg nagyobb lenne, ha minél többen árulnának szeszes italokat. A forgalomba hozatal engedélyhez és korlátokhoz kötve csak azért lett, hogy az állam és lakóinak magasabb érdekei, jelesül azok a közerkölcsiségi és közegészségi tekintetek, melyek az italmérés gyakorlatával összefüggésben vannak, a mennyire egyáltalában lehetséges, megóvhatók legyenek s e mellett az ellenőrzés is megkönnyittessék s hatályosabbá tétethessék.
A mennyire ezen a szem elől nem téveszthető tekintetek megengedik, az egyéni vállalkozásnak szabad tér van engedve s a javaslatba minden szükséges biztositék fel lett véve, hogy ezen vállalkozás a mellőzhetetlenen túl korlátolva ne legyen. Ez volt egyik ok arra nézve is, hogy a szolgáltatások meghatározásánál nem az évi bér, hanem a forgalomba hozott italok mennyisége szerint kiszabandó adó lett elfogadva, mint olyan szolgáltatás, mely minden vállalkozót egyenlően terhel s melynél egyiknek vagy másiknak pártfogolásáról, előnyben való részesitéséről alig lehet szó.
Általában még meg kivánom jegyezni azt, hogy az államnak azon jogát, mely szerint az italmérés gyakorlása felett a jövőben kizárólag rendelkezik, a javaslat azért nevezi „jövedék”-nek, mert a kincstár hasonló alapokon nyugvó és a javaslatba hozottal ugyanazon módon gyakorolt jogait szintén jövedéknek nevezik; mert a pénzügyi tudomány szerint elméletileg is helyes ezen jognak e névvel való megjelölése; mert végre a jövedék fogalmának elfogadásával azok, kik a törvényerőre emelt javaslat intézkedései ellen vétenek, minden külön rendelkezés nélkül azon eljárási büntetések alá esnek, melyeket már fennálló törvényeink a jövedéki kihágásokra meghatároznak s melyek nélkül a czélt, melyet a javaslat maga elé tűz, elérni alig lehetne.
Áttérve a részletes indokolásra: az első fejezet az elveket sorolja fel, melyen a javaslat intézkedései alapulnak, igy: az 1. § a már kifejtettekhez képest kimondja, hogy a szeszes italoknak kimérése és kis mértékben való elárusitása felett a kizárólagos rendelkezési jog az állam részére tartatik fenn.
A 2. § tüzetesen meghatározza azt, hogy az állam részére fentartott ezen rendelkezési jog mit tartalmaz. Világosan ki van mondva, hogy a pénzügyi hatóság engedélye nélkül szeszes italokat kimérni vagy kis mértékben elárusitani nem szabad. De itt mindenféle magyarázás elkerülése végett szükséges volt, a mennyire lehet, egyenkint és kimeritően elősorolni a szeszes italok minden nemét és faját. Ugyanezen indokból s még azért is, hogy később minden körülirás mellőzhető legyen, szükséges volt továbbá meghatározni a kimérés és kis mértékben való elárusitás fogalmát. E fogalmak meghatározásánál azon elvek lettek érvényre emelve, melyeket az eddigi gyakorlat elfogadott. A kis mértékben való elárusitásnál a mérték meghatározása tekintetében, melynél ezen forgalomba hozatali mód végződik, az eddigi gyakorlattól a javaslat eltér s a bor- és szesznél az eddig szokásos 56 liter helyett 50-et s a sörnél szintén 56 liter helyett 25 litert vesz fel oly minimumként, melyen alul a forgalomba hozatal adóköteles; mi azért történt, hogy a mostani mérték-rendszernek megfelelő kerekszámok legyenek irányadók s a sörnél a leszállitás azért történt, mert a sörfőzdék szokásos legkisebb eladása 25 liter.
A 3. § azon hatóságul, melynél az italok forgalomba hozásáról szóló engedély kérendő, az üzlet helye szerint illetékes kir. pénzügyigazgatóságot jelöli meg. Az egyik czélja az italmérés állami kezelésének az, hogy az italmérés bizonyos jövedelmet szolgáltasson. Ezen czél lehető legkönnyebben, legbiztosabban és legkevesebb költséggel ugy érhető el, ha a kezelést a pénzügyi igazgatás azon ágazata: a kir. pénzügyigazgatóság végzi, melynek kezeléséhez az állam hasonló jövedelemforrásai a többi jövedékek, de főleg az italmérési jövedékkel összefüggő fogyasztási adók tartoznak. E kezelés hatásos és eredményes másként nem lehet, mintha az a hatóság, melynek a kezelés feladatát képezi, egyszersmind az egyes személyeket is megválasztja, a kik az italok forgalomba hozatalát közvetlen gyakorolják, vagyis az italmérésre és kis mértékben való eladásra szóló engedélyt szintén a kir. pénzügyigazgatóság adja meg. Nem lehet ugyan e hatóságról feltételezni, hogy az engedélyek megadásánál az italmérés forgalomba hozatalával összeköttetésben lévő s már hangsúlyozott közrendészeti, közerkölcsiségi és közegészségi tekintetekből elzárkózzék; már csak azért sem, mert az állandó jó jövedelmeztetésnek egyik főfeltétele épen ezen tekintetek szem előtt tartása, de mégis, hogy ezen hatóság figyelmét kinek kerülje sok olyan körülmény, melyek miatt egyes vállalkozónál a jelzett érdekek veszélyeztetve lehetnének, gondoskodik a javaslat arról, hogy az erre hivatott hatóságok véleményüket minden esetben nyilvánithassák s gondoskodik arról is, hogy ha a pénzügyi hatóságok ezen vélemény-nyilvánitást kellő figyelembe nem vennék, az ügy végeldöntése a pénzügyminister által, esetleg a belügyminister, illetve Horvát-Szlavonországok bánjának meghallgatásával, tehát olyan forumok által történjék, melyek bármi jogosult közérdek előtt el nem zárkózhatnak. Ily körülmények között az iparhatóságtól külön engedélyt kérni nem mutatkozik indokoltnak, mert teljesen eltekintve attól, hogy az itt szóban forgó üzletek iparnak tekinthetők-e vagy nem, az ezekre nehezedő illetékek és adók mellett nem látszik kivihetőnek, őket még az iparengedély kieszközlésével járó költségekkel is terhelni. De nem is látszik az iparhatósági engedély kieszközlése általában szükségesnek akkor, mikor már egy, az üzletnél legközelebb érdekelt állami közhatóság az engedélyt megadta.
Másfelől az ipartörvény határozmányai módot nyujtanak arra, hogy azon nagyobb kimérési és különösen a kiméréssel kapcsolatos szálloda- és vendéglő- vállalatok, melyek eddig is iparvállalatoknak tekintettek, az iparengedélyt legyenek kötelesek ezentúl is kieszközölni.
A nyilvántartás és ellenőrzés teljesitésének lehetősége az iparhatóságnak meg van adva az által, hogy az engedély megadása vele minden esetben közlendő.
A 4. § azért, hogy a törvény gyakorlati alkalmazásánál ez irányban se forogjon fenn kétség, csoportonként sorolja fel azon vállalkozók- és vállalatokat, a kik s a melyek hatósági engedély nélkül szeszes italokat forgalomba nem hozhatnak.
Ez alkalommal is a most érvényben levő törvények és rendeletek intézkedéseihez képest és az eddigi állapot és helyzet szem előtt tartásával járt el a javaslat.
A második fejezet az italmérésnek és kis mértékben való eladásnak engedélyezésével foglalkozik.
Az 5. § az ipartörvény rendelkezésének megfelelőleg határozza meg azt, hogy engedélyt adni kinek lehessen. Ezen általános kellékeken kivül még megkivánja e szakasz, hogy minden oly helyre nézve adandó engedélyhez, mely helyek bizonyos általános vagy közérdeket képviselő vállalat vagy egyén kezében vannak, ezeknek a vállalatoknak vezetői vagy az érdekelt egyének is hozzájáruljanak. Ezen hozzájárulástól függnek a vasuti, katonai, laktanyai, hajózási, fürdő- stb. vendéglők.
Ezen intézkedés indoka abban rejlik, hogy a javaslatban elősorolt közérdekű vállalatok működési helyei kizárólag e vállalatok czéljaira szolgálnak, ott idegen, a vállalattal összefüggésben nem levő egyének, a vállalat czélja érdekében, nem tartózkodhatnak, annál kevésbé, lehet ezeket kitenni annak a veszélynek, hogy oda egy olyan vendéglős jőjjön, a ki az intéző egyének fegyelme alatt nem áll s kinél az a veszedelem forog fenn, hogy a vállalat alkalmazottjait korrumpálhatja.
Hasonló indokból ad a javaslat 6. §-a egyenlő körülmények között más vállalkozók felett előnyt a pusztai birtokok tulajdonosainak, birtokosainak és bérlőinek az általuk birlalt vagy bérelt pusztabirtokokon adandó italmérési engedélyre nézve. Ugyancsak a 6. § a jelzett előnyt nyujtja még több vállalkozónak is, nyujtja azoknak, kik szálloda-épületekkel birnak, azért, hogy az ezen épületekbe beruházott tőkéiket továbbra is kellőleg hasznosithassák s hogy vállalatuk által a könnyű és kényelmes utazást s ez által a kereskedés és forgalom érdekeit mozdithassák elő.
Ez utóbbi indokból ugyanezen előnyben részesülnek azok is, a kik ezentúl épitenek szállodákat.
A 6. § 3., 4. és 5. pontjaiban körülirt elsőbbségi jogositványok a most emlitettekben és még abban találják indokukat, hogy a kincstár minél kevesebb épület óhajtván kisajátitani, e módon kivánt módot nyujtani a korcsma-épületek tulajdonosainak, hogy épületeiket italmérési joguk megszünte után is megfelelőleg hasznosithassák s másrészt e módon kiván az italmérés gyakorlására olyan vállalkozókat szerezni, kik az e czélra szükséges alkalmas épületekkel rendelkeznek. A községbelinek mások felett adott előny abban találja indokát, hogy egyrészt az ilyen vállakozóban a községbeliek inkább biznak, azt jobban ismerik s feltételezhető, hogy azzal inkább meg is lesznek elégedve, mint mással, - másrészt méltányos s nem ritkán a község, mint ilyen, érdekében is van az, hogy a községben hasonló feltételek mellett az ottani illetékességű találjon keresetforrást.
Végre ugyancsak itt kellett kimondani, hogy mindazon esetekben, midőn attól kell félni, hogy az engedélyért egy olyan egyén folyamodik, a ki engedélyét tiltott játék, orgazdaság, uzsora, erkölcstelenség vagy végre iszákosság előmozditására fogja felhasználni, ez tőle megtagadtassék, vagy ha már megnyerte, visszavonassék. Kell ezt tenni azért, mert épen ezen tiltott cselekmények azok, melyekkel a vendéglős a nép között a legnagyobb pusztitást és romlást okozhatja.
A 7. §-ba az italmérési helyiség fekvése és minősége tekintetében felvett intézkedések a köztisztességi és a rendőri felügyelet szempontjából szükségesek.
A 8. § a kimérési vállalatok számáról és számuk meghatározásának módjáról intézkedik. A korcsmák nagy száma ha nem is kizárólagos oka, de mindenesetre egyik előmozditója az iszákosság és az ezzel járó káros következmények terjedésének. Igen sok helyen szükséges leend azért azok szaporodását meggátolni, vagy esetleg már a meglevők számát a szükséglethez képest apasztani. De a szükséglet meghatározásánál nem lehet irányadó a községnek, melyről szó van, lélekszáma. Ugyanazon lakossággal biró, élénk forgalmú községben sokkal több korcsma lehet szükséges, mint egy másikban, mely a forgalom irányától távol esik. A hol különböző társadalmi állású egyének sürűen közlekednek, mint például fürdőhelyeken, elkerülhetlen, hogy több vendéglő legyen, mig hasonló számú lakossággal biró más helyen egy is elégséges.
Ezen s hasonló okokból a korcsmák számának meghatározását nem csupán a hely lakóinak számától, hanem a javaslatban felsorolt többi körülményektől kellett függővé tenni.
De még azon esetekben is, mikor a korcsmák számának apasztása elkerülhetetlennek mutatkozik, tekintettel kellett lenni azokra, a kik az italmérést eddig gyakorolták, azért, hogy a megszokott kenyérkereset módjától senki meg ne fosztassék, ugy, hogy ideje ne maradjon más foglalkozás után látni.
Az italmérési engedélyek számának meghatározásával ugyanazon hatóságok vannak megbizva, melyek az engedély adására hivatottak, hasonló eljárás betartásával, mint a melyet ott követtek.
Ez intézkedés indokai ugyanazok, mint a melyek az engedély megadására hivatott hatóságokról szóló 3. § indokolásánál elmondattak.
A 9. § szerint az italmérési engedély rendesen határozatlan időre adatik azért, hogy a vállalkozók az időnkint való engedélykérés munkája és kellemetlenségének kitéve ne legyenek, csak ha az ok, mely miatt az engedély adatik, olyan, hogy bizonyos idő mulva megszünik, szól az engedély határozott időre. Ilyen eset a kis mértékben való elárusitásnál alig képzelhető, ezért az erre szóló engedély mindig határozatlan időre adatik.
Az engedélyről kiállitott iratban az italok neme, az eladás módja és helyisége világosan kiteendő; a helyiség tekintetében még az is világosan kiteendő, ha vásárok és más sokadalmak alkalmával az engedélyesnek a rendes helyiségen kivül más helyen is szabad üzletet gyakorolnia. Szükséges mindez azért, hogy az engedélyes a felügyelettel megbizott hatósági közegek s egyáltalán minden érdekelt, minden kétséget kizárólag tisztában legyen azzal, hogy a vállalat hol, mily korlátok között és módon gyakorolható.
Az üzlethelyiségnek külső látható és felismerhető megjelölése szükséges részben azért, hogy az ilyen vállalatokra utalt idegenek azokra könnyen ráakadhassanak, de szükséges másrészt azért is, hogy a magánlakosnak az a joga, mely szerint az minden zavarástól megóvandó, a hatósági ellenőrzés gyakorlata alkalmával is kellőleg tiszteletben tartathassék.
A 10. § elősorolja az eseteket, melyekben az engedély megszünik vagy megvonható.
Azon intézkedések, melyeknél a megvonás a vállalkozó saját akarata folytán vagy azért, mert erre képtelenné válik, szünik meg vagy vonatik vissza, épen oly kevéssé szorulnak indokolásra, mint a hogy nem szükséges indokolni azon rendelkezéseket sem, melyek azon eseteket sorolják fel, melyek miatt a vállalkozó már engedélyt sem nyerhetett volna s melynek jogosultsága már az engedélyről szóló szakasz indokolásánál be lett igazolva.
Foglalkozni kell tehát itt még első sorban a javaslat azon intézkedésével, mely szerint az engedély akkor is elvonandó, ha a vállalkozó az állam irányában fizetési kötelezettségének eleget nem tesz. Egyrészt az itt szóban forgó vállalatok természete olyan, hogy azok csak anyagilag rendezett, megbizható, fizetésképes egyénekre bizhatók. A vállalkozóktól igen sok esetben óvadékot kérni alig lehetne, ezek kezelése számos bajjal járna. Másrészt a kincstár nem tehető ki annak, hogy követelését végrehajtási eljárás utján hosszú idő mulva kapja meg, vagy annak behajtatása egyáltalán veszélyeztetve legyen. S igy nem marad más hátra, mint azt a jogot, mely a regáletulajdonost bérlőjével szemben ma is általán megilleti s igy a fővárosban, mint számtalan más helyen tényleg gyakoroltatik is, a kincstár részére továbbra is fentartani s nem fizetés esetén a jogot fentartani az engedély visszavonására.
Foglalkozni kell másodsorban a javaslat azon intézkedésével, mely szerint az egészségre ártalmas vagy bármily italnak hamis név avagy czím alatt leendő forgalomba hozatala miatt elvonható az engedély.
Ezen visszaélések is a legkárosabb következményekkel járnak a fogyasztó közönségre. Az államnak, mint az italmérés hasznositójának, a jövőben kétszeresen kötelessége ezen káros hatásoktól polgárait lehetőleg megóvni.
Hogy ezt tehesse, arra módot kell neki nyujtani az által is, hogy azoktól, a kik az ő engedélyével gyakorolják üzletüket, az esetben, ha ilyen üzelmeknek válnak részeseivé, az ilyen engedélyt megvonhassa. Szorosan körülirt végrehajtási utasitás és a szigorúan gyakorolt fegyelem meg fogják akadályozni azt, hogy az alantas közegek a törvény által nyerendő ezen felhatalmazással visszaélhessenek.
A jelen szakasz azon intézkedései, mely a vállalkozó halála esetén az özvegynek az üzlet folytatását megkönnyiti, a gyámol nélkül maradt család könnyebb megélhetésére való alkalomadással van indokolva.
A hatóságok, melyek ezen kérdések eldöntésére befolynak, az ismertetett okokból ugyanazok, mint a melyek az ezen javaslat által rendezett többi ügyeket intézik, az engedély elvonására még a községi előljáróságnak is meg van a kedvezményezési jog adva azért, mert ennek tagjai lehetnek igen gyakran abban a helyzetben, hogy az itt tárgyalt visszaéléseket első sorban és közvetlenül észlelik.
A harmadik fejezet azon szolgáltatásokról szól, melyeket a jelen javaslat alapján a vállalkozók a kincstár irányában teljesiteni tartoznak.
A 11. § szerint ugy azok, a kik az italmérést, mint azok, a kik a kis mértékben való elárusitást gyakorolják, évi állandó összegben megállapitandó italmérési illetéket s a kimért szeszes italok neméhez és mennyiségéhez mért italmérési adót tartoznak fizetni.
Ott, a hol ezen javaslat indokolásáról általánosságban szólottam, már hangsúlyoztam s okát is adtam és a most következő részletes intézkedések ugyanazt fogják bizonyitani, hogy a javaslat a fősulyt az italmérési adóra fekteti, s azt czélozza, hogy az italmérésből várt állami bevétel nagy részét ez az adó szolgáltassa. Mindazonáltal szükséges az állandó évi összegekben megállapitandó engedélyi illeték is azért, hogy azon aránytalanságok és a kivetésnél mutatkozó egyenetlenségek, melyek az adó leggondosabb kezelésével is alig kerülhetők el, az illetékkel legalább némileg kiegyenlittessenek.
A javaslat először az italmérési illetéket tárgyalja, s annak 12. §-a megállapitja az osztályokat, melyekbe a különböző városok és községek, valamint az egyes üzletek különböző viszonyai szerint azok mindegyike sorolandó. Ez irányban, a mint az a javaslatban kifejezésre jutott, Budapestnek egészen különleges helyet kell elfoglalnia, még pedig nemcsak azért, mert igen sok üzlete van, mely aránylag sokkal magasabb illetéktételt bir meg, mint a vidék bármely városának üzletei, hanem azért is, mert ezen üzletek között igen nagyok a fokozatok s azért több eltérő s a legmagasabbtól igen alacsonyra menő illetéktételt kell megállapitani.
A többi helyiségeknél hasonló indokokból, melyeket ott, a hol a korcsmák számának meghatározásáról volt szó, felhoztam, a lakosok száma egyedül irányadó nem lehet, hanem figyelembe kellett venni legalább azon általánosan ismert s mindenütt hasonlóan ható tényezőket, melyek a megélhetés viszonyait, a forgalom és közlekedés élénkségét befolyásolják.
Mindezen körülmények tekintetbe vételével az illetéktételek legnagyobbika a fővárosban 500, legkisebbike 50 frttal; a többi városok és községekben a legnagyobb 100, a legkisebb 10 forinttal lett megállapitva. S ezen tételeket is csak a jelen törvény 4. §-ának 1. pontjában felsorolt vállalkozók fizetik teljes összegükben, a többi az idézett szakasz 2-5. pontjaiban emlitett vállalkozók pedig ez illetéknek csupán egy vagy több meghatározott ötödrészét fizetik a méltányosság követelményeinek megfelelőleg, a szerint, a mint üzletük annak természeténél fogva nagyobb vagy kisebb nyereménynyel jár.
Ezen tételek bármelyike elenyészőleg csekély terhet fog róni arra az üzletre, melyre alkalmaztatni fog s a terheltetés az italmérési adóval együtt, különösen a kimérésekre nézve még mindig csekélyebb lesz annál, mint a mit eddig az italmérési jogosultnak fizettek.
Az esedékességi időszakok közben keletkező vállalatok italmérési illetékének lefizetésére vonatkozó intézkedések a kötelezettekre nézve méltányosoknak mondhatók, mert csak az üzlet gyakorlásának tartamához képest köteleztetnek az évi engedélyi illeték fizetésére.
A 13-14. §-okhoz
A 13. § a helyi viszonyokkal ismerős szakértőkre bizza az illeték megállapitását. A 14. § meghatározza a módot, melylyel, illetve a korlátokat, a melyek között a kiküldött bizottság működik.
E korlátozás csak a vendéglősökre és más italméréssel foglalkozókra (4. § 1. pont) szól.
Ezek szolgáltatják és képesek is szolgáltatni az illetékből várt jövedelem legnagyobb részét. A korlát, melyen alul menni nem szabad, igen alacsony, annak meghatározásánál abból a feltételből indult ki a javaslat, hogy a városok és községekben minden 500 lélekre legalább is egy korcsma esik s hogy a korcsmárosok átlagban a közép nagyságú illetéket fizetni képesek. Ezt utalással a tételeknek egyébként is alacsony voltára, oly csekély követelménynek kell nyilvánitani, mely iránt panasza senkinek sem lehet. De viszont az ez alapon várható jövedelem tényleges befolyására az államnak biztosan számitania is kell, a miért az oly községekben, hol aránylag a vállalkozók száma csekély, az illetéknek a megszabott mennyiségen felül való emelését kell követnie az esetben, ha a normalis tételek alkalmazásával az egész községre megállapitott minimalis összeg ki nem kerülne.
A többi vállalkozókra (4. § 2-5. pontja) nézve a kivető bizottság az illeték megszabásánál semmi ilyen korlátokhoz kötve nincs azért, mert az ezektől várható illeték összege csekélyebb, semhogy miatta ilyen intézkedés indokoltnak mutatkoznék. A 15. § - hogy a kivetés munkálatait minden évben ne kelljen teljesiteni, - azok érvényét 3 évre állapitja meg, mint olyan időre, mely alatt az üzleti viszonyok nagy változásokon átmenni rendszerint nem igen szoktak.
Meghatározza továbbá e szakasz a fizetés módozatait és végre a forumokat, melyekhez a kivetéssel meg nem elégedő félnek felebbezni lehet.
A végleg megállapitott illetéket a meghatározott 3 éven belül a 16. § szerint a pénzügyigazgatóság csak akkor változtathatja meg, ha a kérdéses üzletnek jellege vagy helye változik. Ezzel a méltányosság követelményének ily esetekben is elég van téve s a 3 évre előre történő megállapitásból az illetékkötelezettekre hátrány alig származhatik.
A javaslat 17-40. § az italmérési adót tárgyalják, még pedig a 17. § megszabja, hogy a 4. §-ban elősorolt minden vállalkozó a forgalomba hozott szeszes folyadékok után italmérési adó fejében mit tartozik fizetni. E tartozás a bor és sör minden hektoliterje után 2 frtban, az égetett szeszes folyadékok után pedig, annak alapul vételével, hogy minden hektoliter-fok szeszt 15 kr. adó terheljen, azok különböző foktartalma és minősége, finomsága szerint, különböző összegekben van meghatározva. Ez utóbbi tekintetek a bor és sörnél figyelmen kivül hagyattak: 1. mert különösen kimérés utján nem adatik el annyit a tömegesen fogyasztás alá kerülőnél sokkal finomabb és tartalmasabb ilyen árú, hogy e miatt különböző italmérési adótételeket megállapitani érdemes volna és 2. mert ezen tulajdonságoknak az egyes esetekben való meghatározása nagy s a forgalomra bénitólag ható akadálylyal járna. Ellenkezője áll ennek az égetett szeszes folyadékoknál; azok foktartalma és finomsága a fogyasztásnál, a mint a 17. § megkülönböztetéseiből is látszik, a legkülönbözőbb s az ilyen különböző italoknak egyenlő adótétellel való terhelése igazságtalan volna s a gyakorlatban beláthatlan visszásságokkal járna.
Az adótételek magasságának meghatározásánál első sorban irányadó volt az, hogy az italmérési jövedék lehetőleg annyit hozzon, hogy a kártalanitásra szükséges tőke kamatoztatása és törlesztésére szükséges összegek ennek jövedelméből kikerüljenek.
Tekintettel kellet másodsorban lenni az italmérési adótételeknek a különböző italneműekre való meghatározásánál, ezen italok termelési, illetve előállitási, fogyasztási viszonyaira, s a fogyasztás hatására a köz- és magánérdekek tekintetében. S ezért ugy a szőlőbirtokosok érdekeinek lehető elősegitése szempontjából, mint közszempontból is, a borra nézve az italmérési adó mérsékeltebb összegben állapittatott meg, mint a mennyi azt e czímen ma általán terheli. Az adótétel e mérsékeltebb megállapitásánál arra is tekintettel voltam, hogy a bor az összes szeszes italok között az, melynek fogyasztása az emberi egészségre és munkaképességre a legtöbbször előnyös s még aránylag a legritkább esetben is a legkisebb pusztitást okozza a nép erkölcsi és anyagi viszonyaiban, annak nemzedékeken át való fokozatos elkorcsosodását alig idézi elő.
A sörfogyasztás s ennek folytán sörgyártás is, hasonlitva más államok ez irányban való viszonyaihoz, ha még tekintetbe is veszszük azt, hogy bort termelő és fogyasztó állam vagyunk, igen hátra van, különösen egyes könnyebb sörfajok, melyek fogyasztása másutt nagy terjedelmeket ölt, nálunk a forgalomban teljesen hiányoznak. A mezőgazdaság és az állam pénzügyi érdekei határozottan a mellett szólnak, hogy a sörgyártás s az azt lehetségessé tevő fogyasztás emeltessék.
Ezek volnának az érvek, melyek a bor és sör italmérési adótételének minél alacsonyabbra való szabását javasolják.
De a szeszre vonatkozó adótétel meghatározásánál sem hagyhattam figyelmen kivül, hogy a szesztermelés a mezőgazdaságnak és az államháztartásnak nem kevésbé fontos tényezőjét képezi, s a melyről szólva, nem szabad elfelednünk azt, hogy a szeszes italok termelésére és fogyasztására újabb időben rótt adók között az égetett szeszes folyadékoké a legnagyobb és legterhesebb.
Mindezen okokat szem előtt tartva, a szeszre nézve sem vélek magasabb adótételt elfogadhatónak a javaslatba hozott absolut hektoliterenkénti 15 frtnál.
A 18. § az italmérési adó tekintetében is fentartja azt a különbséget, a mi a fogyasztási adókat illetőleg a zárt és nyilt városok között van és megengedi, hogy a jövőben olyan városok, melyek nagyobbak és élénkebb forgalommal birnak, zárt városokká legyenek átalakithatók.
Teszi ezt a javaslat azért, mert ez az egyetlen mód, melynek alkalmazásával az adótól bárki is a legnehezebben szabadulhat, mely mellett az mindenkit egyenlően terhel s igy behozatala kivánatos mindenütt, a hol azt a költségekre való tekintetek megengedik.
A 19-24. §-okhoz
A javaslat 19-24. §-ai az italmérési adónak zárt városokban való beszedéséről szólanak.
Ezen intézkedések a dolog természeténél fogva lényegökben egyezők azokkal, melyek a bor- és húsfogyasztási adónak ilyen helyeken való beszedését tárgyazzák.
Különös gond lett e törvényszakaszok szövegezésénél forditva arra, hogy a mellett, hogy az állam érdekei az adó befolyásának biztositása által lehetőleg megóvassanak, azok, a kik finomabb szeszes italok, likőr, rum stb. gyártásával foglalkoznak, a kik borral s más szeszes italokkal kereskednek, ezen iparuk űzésében hátrányt, károsodást ne szenvedjenek, sőt a mennyire csak lehet, érdekeik minden irányban előmozdittassanak. Ezen érdekek méltánylása folytán vétettek fel a javaslat itt szóban forgó szakaszaiba az apadékról, a zárt város területét elhagyó szesz után az adó leirásáról, az adó hitelezéséről stb. szóló intézkedések.
A 25-39. §-okhoz
A javaslat 25-39. §-ai az italmérési adó beszedéséről nyilt helyeken intézkednek.
Ez intézkedések javaslatba hozatalánál sem lehetett figyelmen kivül hagyni azon hasonlatosságot, mely a bor- és húsfogyasztási és az italmérési adók közt van.
Ebből folyólag az italmérési adónak nyilt helyeken való biztositása és beszedése tekintetében is csaknem ugyanazon intézkedéseket kellett itt javaslatba hozni, melyek az elől nevezett adókat illetőleg már törvényerőre emelkedtek.
Kellett ezt tenni annyival is inkább, mert a mint az elmondottakból látszik, az italmérési adó beszedése és biztositására ugyanazon közegek lesznek hivatva, melyek a fogyasztási adókat kezelik s ugyanazon közegeket - de magukat az adózókat is - hasonló dolgoknál különböző eljárásra kényszeriteni akarni, számos visszássággal járna.
A két különben hasonló adó között mégis vannak egyes irányban különbségek, melyek a kivetés és biztositás meghatározásának módjára is kihatnak, s azt eredményezik, hogy ez a bor- és húsfogyasztási adóra vonatkozó eljárástól egyik-másik irányban eltér.
E különbség főleg abban áll, hogy az italmérési adó azoktól szedetik be, a kik a szeszes italok kimérése és kis mértékben való eladásával foglalkoznak, vagyis a kivetés és beszedés meghatározott területen sokkal kevesebb egyénnel foglalkozik. Ez okozza azt, hogy a beszedést a kincstár itt igen sok olyan esetben is egyenesen az egyes vállalkozóktól eszközölteti s ez irányban közvetitőkre nem szorul, melyekben a borfogyasztási adót nagyobb előnynyel közvetitők utján hajtatja be.
A behajtás módozatai között a javaslat értelmében a kincstári közegeknek első sorban mindig azt kell választani, mely az adót átalányozás utján biztositja. Az adóköteles feleken áll az alkalmat felhasználni s a kincstárral az átalányösszeget illetőleg megegyezni. Egy kis jóakarat mellett a felek részéről ez többnyire sikerülni fog, s ez által megszünik szüksége annak, hogy a kincstár azon beszedési módot válaszsza, melynél a forgalomba hozott szeszes italok mennyiségét esetről-esetre kell megállapitani. Ezzel azután el vannak kerülve azok a nem ritkán bosszantó és zaklatással járó rendszabályok is, melyek a fogyasztásnak ily módon történő megállapitásánál mellőzhetetlenek.
Egyébként ezen, csak a legutolsó esetben alkalmazandó rendszabályok megállapitásánál is lehetőleg tekintettel van a javaslat az adózók és a forgalom érdekeire; ez irányban elment egész addig a határig, a melyet túllépni a kincstár jogos érdekének veszélyeztetésével járna.
Az italmérési adó biztositásának módozatairól szólva, megemlitem még azt, hogy az ezen módozatok közt szereplő bérlet a javaslat világos rendelkezései szerint csak arra jogositja a bérlőt, hogy azoktól, a kik szeszes italokat kimérnek, vagy azok kicsiben való elárusitásával foglalkoznak, az italmérési adót szedje be, de nem jogositja fel, mint eddig, a bérlőt általában az italmérési jog gyakorlására, nem különösen arra, hogy a vendéglőst vagy más vállalkozót, saját, t. i. a bérlő borának mérésére kötelezze.
A negyedik fejezet „általános határozatok” czíme alatt kiválólag azon intézkedéseknek felsorolásával foglalkozik, melyek az ezen adó kezelését tárgyazó szabályokat más hasonló szabályokkal hozzák összeköttetésbe; elősorolja továbbá azon intézkedéseket, melyek minden adó kezelése tekintetében az állam érdekében általános szempontokból szükségesek.
A 40-48. §-okhoz
A 40-48. szakaszok mind olyan intézkedéseket tartalmaznak, melyek minden hasonló adókezelésnél életbe vannak léptetve, s melyek nélkül ilyen kezelés egyátalán alig képzelhető.
Az italmérési illeték és adóbehajtás módját, a csőd esetében való eljárást, az elévülést szabályozó intézkedések csakugyan azok lehetnek, mint a többi illetékek és adóknál, s nincs ok, mely ezen általánosan érvényben lévő rendelkezésektől való eltérést ez esetben javasolná. (43-44. §)
Mint minden fogyasztási adónál, ugy az ezekhez hasonló italmérési adónál is minden olyan adat, mely az adó alá eső czikkek előllitása és forgalmára vonatkozik, kiváló fontossággal bir s azért szükséges azon intézkedés, hogy az ezen czikkek előállitásával foglalkozó gyárak és a szállitást eszközlő közlekedési vállalatok ez irányú adataikat, melyek náluk egyébként is össze vannak állitva, s igy ez nekik újabb munkát nem okoz, a pénzügyi hatóságoknak, a mennyiben ezek azokat kivánják, rendelkezésre bocsássák. (45. §)
A pénzügyi közegek, ha az itt szóban forgó vállakozóknál rendellenességeket tapasztalnak, legalább is ezek megállapitása czéljából haladéktalanul tartoznak intézkedni.
Ez intézkedésnél a többi közhatóságokra, mint tanukra, nem ritkán azok védelmére is van szükségük; ez az ok a javaslatba ily irányú intézkedéseknek felvételére. (46. §)
A vállalatokra való felügyelettel megbizott közegeknek az a joga, hogy az üzleti helyiségekben megjelenhetnek és az üzletre vonatkozó iratokat betekinthetik (47. §), annyira a dolog természetéből folyik, hogy ez bővebb indokolást nem igényel.
A 48. § az emberi élvezetre alkalmatlanná tett denaturált szesznek forgalomba hozatalát az italmérési adótól mentesen engedi meg azért, mert ez minden más hasonló adótól is mentes, de főleg azért, mert az emberi élvezet tárgyát nem képezvén, hiányzik az alap, melyen erre az italmérési adó alkalmaztathatnék.
Azoknak, a kik italméréssel foglalkoznak, nincs megengedve, hogy a denaturált szeszt is árulhassanak, azért, mert ez esetben sokszor alig volna elkerülhető, hogy a denaturált szesz czíme alatt emberi élvezetre alkalmasat is nemcsak az italmérési adó, de minden adótól mentesen hozassanak forgalomba.
Azokra ellenben, a kik szeszes italoknak kis mértékben való elárusitásával foglalkoznak, e tilalom kiterjeszthető nem volt, mert ez esetben attól kellene tartani, hogy kisebb községekben egyáltalában nem lenne hely, hol denaturált szesz kapható volna. De hogy mégis az előbb emlitett visszaélés lehetőleg elkerültessék, a kis mértékben eladók is csak az esetben mentesittetnek a denaturált szeszre nézve az italmérési adótól, ha a denaturált szesz beszerzését igazolják.
A 49. § azon intézkedése, hogy olyan esetekben, midőn azt lehet tapasztalni, hogy a verseny hiánya folytán a szeszes italok ára magasabb annál, mint a viszonyok által indokolva van, a legmagasabb árt a pénzügyminister a belügyministerrel egyetértőleg meghatározhatja, folyománya az engedélyezési rendszernek s azon intézkedésnek, hogy a vállalkozók részéről lehető visszaélésnek eleje vétessék.
Az 50. §-ban foglalt intézkedés a törvényjavaslatban Horvát-Szlavonországokat illetőleg azért szükséges, mert a kártalanitásról szóló javaslat, melyben ezen szakasz intézkedéseiről szó van, Horvát-Szlavonországokban érvénynyel birni nem fog, annak szüksége pedig ott is felmerülhet, hogy az italmérési jövedék czéljaira egyik vagy másik korcsma-épület kisajátittassék. Ily esetekben, eltérőleg a kártalanitási javaslat intézkedéseitől, a kisajátitásról szóló törvény intézkedései változatlanul fogadtattak el azért, mert e törvény Horvát-Szlavonországok területén is érvényben van, s igy elesik annak szükségessége, hogy az előreláthatólag kevés kisajátitási eset miatt ezen javaslat keretén belül egy, sok tekintetben új eljárás kimeritő szabályai tárgyaltassanak.
Az 51. § elrendeli azt, hogy ha Horvát-Szlavonországokban a magyarországihoz hasonló kártalanitási eljárás fogadtatik el, az italmérési jövedéknek Horvátországból származott tiszta jövedelméből annyi engedtetik át a jogosultak kártalanitására, a mennyit a pénzügyminister a bánnal egyetértőleg e czélra szükségesnek tart.
Az italmérési jognak a magyar korona összes országaiban s igy Horvát-Szlavonországokban is, egy és ugyanaz az alapja. Az italmérési jövedék folytán tehát ott is beáll a jogosultak kártalanitásának szükségessége. A méltányosság kivánja azt, hogy e czélra ott is első sorban az italmérés jövedelme fordittassék. De épen olyan méltányos az a követelmény is, hogy e czélra ez a jövedelem ne csak elég legyen, de hogy a jogosultak itt is, ott is ugyanazon alapon állván, az államkincstár rovására a Horvát-Szlavonországokban jogosultak nagyobb előnyökben ne részesüljenek, mint a birodalom többi jogosultjai, vagyis hogy a kártalanitás mindenütt ugyanazonos elvek alapján történjék.
A kártalanitási összeg számszerű, végleges megállapitására egyenlően befolynak a pénzügyminister és horvát bán, az csak a közös országgyülés jóváhagyásával válik végérvényessé, törvényerejűvé, mindez elég biztositék arra, hogy egyik fél érdekének sérelmétől sem kell tartani.
Az ötödik fejezet külön szakaszokban tárgyalja az átmeneti intézkedéseket.
Szükségesek az átmeneti intézkedések azért, mert az egész ország területén századok óta egy alapon magánegyének által gyakorolt jog a jövőben más alapon a kincstár kezelésébe megy át s részben közvetlen is más egyének által, más ellenszolgáltatmányok mellett fog tényleg gyakoroltatni, mint a hogy ez eddig történt.
Ilyen sok tekintetben gyökeres és mélyre ható változás átmenet nélkül nagy rázkódtatásokkal járna, mely rázkódtatások árát előreláthatólag a kincstár fizetné meg. Hogy mindennek eleje vétessék, több időleges átmeneti intézkedésre van szükség.
Az 52. § azokat, a kik a törvény életbelépte után addig gyakorolt üzleteiket folytatni óhajtják, rövid idő alatt az erre szóló engedély kinyerésére kötelezi. Arról, hogy kenyérkeresetétől igen nyomós ok nélkül legalább az első átmeneti időben senki se fosztathassék meg, e javaslat más helyen, jelesül a 8. §-ban gondoskodik. Az itten rendelt engedély-kinyerési kötelezettség főleg csak azt czélozza, hogy a pénzügyi hatóságok tudomással birjanak minden illeték és adókötelezett vállalatról s azok közül kellő felügyelet nélkül egy se maradjon.
Az 53. §-ban felvett intézkedés szükséges azért, mert a szerződések mind a jogosultak kártalanitását, mind a jövedék hasznositását illetőleg fontos és igen értékes adatokat tartalmaznak s nincs ok, mely miatt az államot ez adatok felhasználhatásától megfosztani kellene.
Az 54. § rendelkezése a törvényes intézkedések általánosan elfogadott jellegében találja magyarázatát.
Törvény rendeli el az italmérési jövedék behozatalát s ezen törvény folytán nem gyakorolhatják a jogosultak italmérési jogaikat. Ily körülmények között az, a ki e jog gyakorlatát bérli, nem támaszthat kártéritési igényt. S nem mintha erre a kincstár jogilag kötelezhető volna, hanem pusztán méltányossági tekintetekből adja meg a javaslat a bérlőknek azt a kedvezményt, hogy bérszerződéseik más vállalkozókkal hasonló körülmények közt kötendővel szemben előnynyel birnak.
Ha azonban az italmérési jog földbirtokkal együtt egy szerződéssel adatott bérbe, melynek a jog tartozékát képezi, az italmérési jog bérletének megszüntéből nem lehet következtetni arra, hogy az egész szerződés felbomoljon s a bérleti viszony a földbirtokot illetőleg is megszünjék. Midőn ezt a javaslat világosan is kimondja, alig tesz egyebet, mint hogy olyan dolognak ád határozott kifejezést, a mi az összes viszonyokból következik.
Az 55. § azon rendelkezése, hogy a pénzügyminister az italmérési illetéket az első három évben leszállithatja, főleg ott és addig indokolt, a hol az italmérési jogot eddig igen sokan rendesen saját jogukon maguk gyakorolták s e gyakorlattól őket az átmeneti időben még az által sem látszik méltányosnak megfosztani, hogy rájuk az ő viszonyaikhoz képest aránytalanul magas illetéktételeket alkalmazzanak.
Az 56. § intézkedése azt czélozza, hogy a törvény életbelépte előtt adómentesen szerzett czikkek nagy mennyiségben való összehalmozása által a törvény hatása annak életbeléptetése után is hosszú időre meg ne gátoltassék.
Az 57. § gondoskodik arról, hogy ily esetekben az adó megfizetésére halasztás is adathassék s igy az új teher viselése lehetőleg könnyűvé tétessék.
Az 58. § tartalmazza az átmeneti intézkedések legszükségesebbjeit és legfontosabbjait.
Lehet akárhány eset, a melyekben vagy azért, mert a fogyasztást illetőleg adatok nincsenek, vagy mert az új, nem ismert megterheltetés mellett vállalkozó megfelelő feltételek alatt nem akad, legczélszerűbbnek mutatkozik ideiglenesen az eddig szokott hasznositási módnál maradni s az italmérési jogot bérbeadni.
Habár nem szükségszerű, de méltányossági okok szólanak a bérbeadás mellett még egy más esetben is. Az egyidejűleg benyujtott kártalanitási javaslat szerint a kártalanitás alapját az adóalapul megállapitott jövedelem képezi. Lehet olyan eset, mikor az adó megállapitása nem a mai jogosult, hamem jogelődje vagy képviselője hozzájárulásával vagy egyáltalán az érdekeltek hozzájárulása nélkül történt és pedig ugy történt, hogy a jövedelem sokkal alacsonyabbra tétetett, mint a milyen tényleg volt s hogy ennek folytán a jogosult kártalanitásban is kisebb mértékben részesül, mint a mily mértékben különben részesülne.
Ily esetekben a felelősségtől és annak következményeitől a jogosultat teljesen felmenteni lehetetlen, de bir némi méltányossággal az az intézkedés, hogy a kártalanitás alapjául vett átlagos jövedelem fizetési kötelezettsége mellett s bizonyos (20%) ráfizetés mellett a jogositott az italmérést még 6 évig, vagyis annyi ideig gyakorolhassa, mely elég arra, hogy egy megfelelő jövedelemre tegyen szert, mely jövedelem körülbelül annak felel meg, hogy ily formában az adó alá nem vont, de tényleg élvezett magasabb jövedelem 27%-ának erejéig is kártalanitást nyer.
Ez intézkedést mégis azon feltételhez kellett kötni, hogy a jogosult bérbevételi szándékát a kincstári közegeknek még oly időben jelentse be, a mikor nincs késő a hasznositásnak más módjairól is gondoskodni.
E kedvezmény megszűnésének feltételei nem lehetnek mások, mint a melyek bekövetkeztével minden italmérési engedély megszűnik. Későbbi félreértések elkerülése végett, hivatkozással a kártalanitásról szóló törvényjavaslat 4. §-ának 2-ik pontjára, megjegyzem itt is, hogy az, a ki az idézett intézkedés értelmében igénybe veszi azt a kedvezményt, hogy kártalanitási követelése az adójövedelemtől eltérőleg állapittassék meg, az itt engedélyezett 6 évre szóló bérlet megköthetésétől elesik. Ugyanazon esetben mindig csak az egyik vagy másik kedvezmény vehető igénybe azért, mert nemcsak méltánytalan, de igazságtalan is lenne azokat, a kik egyszer nagyobb, másszor kisebb mérvű, de mindenesetre hibát vagy legalább is mulasztást követtek el, olyan vagy esetleg még jobb helyzetbe hozni, mint a mennyiben azok vannak, a kik az állam iránt való kötelezettségeik teljesitésében mindig teljesen kifogástalanul jártak el. A minden irányú jobb és könnyebb hasznosithatás szempontjából kivánatos az, hogy a jelen szakasz eseteiben azok, a kik az italmérést szerződésileg bérlik, legyenek esetleg feljogosithatók arra is, hogy a kis mértékben elárusitóktól szedhessék be az italmérési illeték és adónak megfelelő összegeket.
Az 59-67. §-okhoz
A hatodik fejezet 59-67. §-aiban a büntető határozatokról van szó.
Elő vannak sorolva a kihágások a jelen törvényjavaslat rendelkezései ellen; minden kihágásra meg van szabva a büntetés, s ki vannak jelölve a közegek, melyek a büntető határozatokat alkalmazzák.
Mindezen intézkedések ugyanazonosak a más hasonló pénzügyi törvények büntető határozataival s ennek folytán ezúttal bővebb indokolást nem igényelnek.
A hetedik fejezet a zárhatározatokat tartalmazza.
A 68. §-ban ki van mondva, hogy az italmérésnél és kis mértékben való elárusitásnál felmerülő mindazon kérdésekben, melyekről a jelen javaslat nem intézkedik, az eddig is érvényben volt szabályok szerint azok a hatóságok járnak el, melyek mostanig eljártak.
Kellett ezt tenni azért, mert ezen javaslat keretébe sok olyan köztekintetekből fontos intézkedés nem vétetett fel, mely ide vagy nem illik, vagy más törvény és szabályban már kifejezést talált.
Minden félreértés elkerülése végett ki kellett mondani, hogy ezen intézkedések továbbra is érvényben vannak.
Legfontosabbak ezek közül az egészségügyi, a rendőri és orvosrendőri felügyeletet tárgyazó rendszabályok.
Ezek megfelelő alkotása helyes és pontos alkalmazásától függ az, hogy mindazok a czélok, melyeket nem csak financialis, hanem egyéb köztekintetekből a javaslat intézkedéseivel elérni akar, tényleg el is érethessenek.
Ez indokból mutatkozik szükségesnek ezen szabályokat egy rendeletben a sokban változott viszonyokhoz képest újra megállapitani.
A javaslat azon intézkedése, hogy azon határozatok, melyeket az egészségügyi és rendőri szabályok végrehajtásával megbizott hatóságok hoznak, a pénzügyigazgatóságokkal közlendők, abban találja indokolását, hogy a jövedék egész kezelésénél azon köztekintetekre, melyek érvényre emelése ezen határozatoktól függ, folytonosan figyelemmel kell lenni.
A 69. §-t illetőleg meg kell jegyeznem, hogy a városok két irányban tettek olyan intézkedéseket, melyek ezen javaslat határozatai által érintetnek, - 1. meghatározták a módokat, melyek szerint területükön az italmérés a fennálló törvények és rendeletek intézkedéseivel összhangzásban, az egyes vállalkozók által gyakorolható; 2. megállapitották a szolgáltatásokat, melyeket az italmérési jog gyakorlása fejében ismét az egyes vállalkozók teljesiteni tartoznak, de tették ezt nem ritkán oly módon, hogy ezek a szolgáltatások a különböző italok fogyasztására kivetett községi adókkal együttesen lettek meghatározva s azokkal egy módon kezelve.
Az 1. pont alatt emlitett, a gyakorlat módját szabályozó eljárások tekintetében kivánatos, hogy azok a mennyiben a jövőben fennállhatnak, egyenlő elvekre legyenek alapitva, miért is ezen szabályok újra átdolgozása és jóváhagyása válik szükségessé.
A jelen, de még inkább a kártalanitásról szóló javaslat folytán elkerülhetetlen azt meghatározni, hogy a községeknek a szeszes italok fogyasztása után származott jövedelmeiből mennyi az, a mi a város italmérési, s mennyi az, a mi megadóztatási joga alapján szedetett.
De ezzel egyenlően fontos ugy az italmérési és fogyasztási adók fejleszthetése, valamint a városok fogyasztási viszonyainak szabályozása, egyáltalán a városok felvirágzása érdekében az, hogy a szeszes italok fogyasztása törvények által meghatározott adókon kivül, még más szolgáltatásokkal is túlságosan terhelve ne legyen.
Ha tehát a város háztartása és pénzügyi viszonyai folytán a jelzett megterheltetések a multban a megengedhető mértéken túlmentek, módot és alkalmat kell találni arra, hogy e terhek leszámithatók s a város jövedelmei más forrásból legyenek pótolhatók, a jövőben pedig minden ilyen túlmegterheltetésnek elejét kell venni.
Hogy az italmérési adó azon adók közé tartozik, melyek után törvényhatósági és községi pótadó nem szedhető, azt minden félreértés elkerülése végett szükségesnek mutatkozik itt világosan kinyilvánitani.
A 70. § a javaslat alapján hozandó törvény életbeléptetéséről intézkedik.
Azok az okok, melyeket a jelen törvény általános indokolásában az irányban hoztam fel, hogy az italmérési viszonyok végleges rendezése mindazok elodázhatlan követelményét képezi, a kik e kérdéseknél érdekelve vannak, kivánatossá tennék azt is, hogy az e javaslat alapján hozandó törvény minden részében mihamarább, lehetőleg már a jövő 1889. év elejével életbelépjen, de az idő odáig sokkal rövidebb, semhogy mindazon előintézkedések, melyek e törvény életbeléptetéséhez szükségesek, megtehetők lennének.
Ha pedig a törvény ezen előintézkedések megtétele nélkül lép életbe, a kincstár az italmérési jövedékből hosszú időig nem húzhat annyi hasznot, mint megfelelő előkészületek mellett húzhatna, s mint a mennyit huznia kell, hogy a kártalanitási tőkék kamatoztatása és törlesztésére szükséges összegek az italmérési jövedék jövedelméből kikerüljenek.
Kivánatos, hogy e két érdek összeegyeztessék.
Én ezt elérve látom a jelen szakasz intézkedése által.
Az italmérési jog gyakorlata még egy év folyamán a mai napon az eddig jogositottaknál marad.
Ez által a pénzügyi hatóságok időt nyernek arra, hogy a javaslat ez irányú rendelkezéseinek sikerrel való életbeléptethetésére a szükséges előintézkedéseket megtehessék; de másrészt a jogositottak sem szenvedhetnek hátrányt, mert feltéve, hogy az italmérési jog jövedelme a régi hasznositási módozatok mellett az átmeneti évben némileg csorbult volna is, ez most ellensúlyoztatik az által, hogy:
1. a javaslat büntető határozatai már 1889. január 1-én életbelépnek;
2. hogy ezen intézkedés következtében az italmérési jog ellen elkövetett sérelmek jövedéki kihágást képeznek, s azokban a pénzügyi hatóságok, illetve biróságok járnak el;
3. hogy ugyancsak 1889. január 1-től a javaslatnak a kis mértékben való eladásra vonatkozó intézkedései is életbelépnek, s az ezen eladást terhelő adó a jogosultakat illeti.
A jelen szakasz azon intézkedésére vonatkozólag, hogy a javaslatnak a kis mértékben való eladásra vonatkozó intézkedései már 1889. január 1-ével hatályba lépnek, megjegyzem, hogy ezen intézkedés csak a nyilt községekre vonatkozik, melyekben az 1889-ik év tartamára a kis mértékben való eladásuk után az italmérési illeték a kincstárt, az italmérési adó pedig a jelenlegi regale-jogosultakat fogná illetni.
Ellenben zárt városokban a kis mértékben való eladás 1889-ben az italmérési adóval nem érintetnék, hanem a kis mértékben elárusitók 1889-ben csak a kincstárt illető italmérési illetéket tartoznának fizetni.
Minthogy azonban a javaslat szerint a kis mértékben elárusitók közé olyanok is tartoznak, kik jelenleg zárt városokban a regale-jogosultnak is tartoznak szolgáltatást teljesiteni, nehogy az ily kis mértékben elárusitók 1889-ben kétféle, t. i. állami és városi regale-szolgáltatással legyenek terhelve, a szakasz végén kért felhatalmazás alapján akként szándékozom intézkedni, hogy 1889-ben a zárt városokban az italmérési illetékkel csakis azon kis mértékben elárusitók terheltessenek, kik e czímen a regale-jogosult irányában, az eddigi gyakorlat alapján, hasonló szolgáltatásra nem kötelezvék.
A 71. § a végrehajtási záradékot tartalmazza.
Végül azon pénzügyi eredményeket illetőleg, melyeket a javaslat ide vonatkozó intézkedéseiből az államkincstár számára várok, megjegyzem, hogy az italmérési adó- és illetéktételek ugy lettek megállapitva, hogy azok a fogyasztást magasabb teherrel róják meg, mint a milyen arra, az italmérés mai gyakorlata általán nehezül; azért az életbeléptetés első idejében az italmérési jövedékből legfeljebb annyi hasznot reményleg, a mennyi a kártalanitási tőke kamatoztatása és törlesztésére, továbbá az italmérési jövedék kezelési költségeire szükséges; és még az iránt is kétségeim vannak, hogy ez már az átvétel első évében egész mértékben érvényesüljön, de meg vagyok arról győződve, hogy ez mielőbb be fog következni, sőt azt se tartom kizártnak, hogy később, mikor a javaslat azon intézkedései, melyek a jövőben a megterheltetést általánosabbá teszik, hatásukat tágabb körben fogják éreztetni, a kincstár részére jövedelem-felesleg is fog előállani, s igy azon veszteség, mely a kincstárt az első időben esetleg érni fogja, a jövőben kárpótoltatni fog.
