1889. évi XVIII. törvénycikk indokolása

az 1847-48. évi III. törvénycikk 14. §-ának módositásáról * 

Nem szenved kétséget, hogy a kormányzati feladatoknak czélszerű csoportositása megkönnyiti ezen feladatoknak helyes megoldását, minél fogva a ministerium több izben foglalkozott azzal, hogy a közigazgatás és a kormányzati feladatok egyes ágai a hosszabb tapasztalat eredményeihez képest czélszerűbben csoportosittassanak. Igy - hogy csak a lényegesebbeket emlitsem, - a kincstári erdőségek kezelése a pénzügyminister ügyköréből átadatott a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister kezelésébe, mint a ki gazdasági ügyeket már addig is kezelt; a posta és távirda pedig, mint a mai közforgalmi és közlekedési eszközök kiegészitője, a közmunka- és közlekedésügyi minister kezelésébe adatott át. A tapasztalat ezen csoportositás helyességét és czélszerűségét teljesen igazolta; de a tapasztalat másrészt kimutatta azt is, hogy a kormányzati feladatoknak a fejlődő élettel való emelkedése szükségessé teszi, miszerint azok czélszerű csoportositása még tovább vitessék.

A felelős magyar ministeriumnak az 1847/8. évi III. törvénycikkben megállapitott osztályai közül különösen két ministeri tárcza olyan, melyekben rokon természetű ügyek kezeltetnek s melyeknél a fennálló csoportositás - mely kevésbbé fejlődött viszonyok között teljesen megfelelhetett - a közgazdasági és forgalmi életnek mai előhaladásához képest czélszerűbben eszközölhető. E két tárcza a közmunka- és közlekedésügyi s a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi tárcza; mindkettő kiváló közgazdasági fontossággal bir, s az ügykörébe eső teendőknek czélszerű, az egymással rokon jellegű s szorosabb kapcsolatban álló teendőknek megfelelő csoportositása bizonyára csak javára váland a közügynek.

Ez idő szerint a vizszabályozási ügyek és az ármentesitő társulatok ügyei a közmunka- és közlekedésügyi minister által vezettetnek és kezeltetnek. A vizjogi törvény végrehajtása azonban s ennek következtében a vizjogi közigazgatás és a talajjavitási ügyek a földmivelési-, ipar- és kereskedelemügyi minister hatáskörébe tartoznak. Gyakran nehéz az ily ügyek közt szorosan megvonni a határvonalat, a miből néha a közigazgatás nehézkessége származik, épen azon kormányzati feladatoknál, melyek - nagy fontosságuknál s az ország lakosainak anyagi érdekeire kiható voltuknál fogva - gyakran gyors s mindig egyöntetű elhatározást és intézkedést igényelnek.

Viszont a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister által kezeltetnek a tengerészeti és kikötői ügyek, mi mellett pl. a fiumei kikötőre nézve megoldást váró oly nagy fontosságú, s az ország kivitelére, egész közgazdasági életére kiható, s egymással különben rokon természetű feladatok legalább is két minister között vannak megosztva. Pedig nem szenvedhet kétséget, hogy ezen feladatoknak egy kézben összpontositása, azok czélszerű megvalósitását csak megkönnyitendi. Fiume emelkedésére, arra irányuló kivitelünkre ma döntő hatást a közmunka- és közlekedésügyi minister kezelése alatt álló m. kir. államvasutak által lehet gyakorolni; a kikötő-épitést is a közmunka- és közlekedésügyi minister teljesiti; mi természetesebb tehát, mint hogy ezen kivitelnek további eszközei, a tengerészeti ügyek és a tengeri hajójáratok szintén azon minister kezében összpontosittassanak, ki az ország forgalmi érdekeinek ápolásáért felelős.

Ugyanezen szempontok, kell hogy irányadók legyenek azon kormányzati feladatoknál, melyek az ország ipari és kereskedelmi ügyeinek fejlesztése s felvirágoztatása körül a ministeriumra bizattak. Az ország iparának, bel- és külkereskedelmének fejlődése a legszorosabb kapcsolatban áll a közlekedési és forgalmi intézményekkel, vasutakkal, postával, távirdával. A gyakorlati élet felmerülő igényei az ipar s a kereskedelem terén, sokkal könnyebben lesznek megfigyelhetők, s a valódi szükségletnek megfelelően valósithatók azon tárcza ministere által, ki ugy is az ipari és kereskedelmi forgalom egyéb eszközeit gondozza.

A kormányzati ágaknak a közügy és a helyes közigazgatás érdekében fekvő csoportositását a kormány a következő főbb részletekkel, illetve ügybeosztással óhajtaná keresztülvinni és pedig:

1. A kereskedelemügyi minister tárczája körébe tartoznának:

a) Vasutak engedélyezése, épitése és felügyelete. A m. kir. államvasutak, a gépgyár és a diósgyőri gyár kezelése.

b) Az összes tengerészeti, kikötői és kikötőépitési ügyek.

c) A hajózásra vonatkozó felügyelet. Az aldunai Vaskapu szabályozása és kezelése.

d) Kőutak és közmunkaügy. ůt-, hid-, rév- és kövezetvám.

e) A magas épitészeti és a kazán-ügyek.

f) Kereskedelem és ipar. Szabadalmi ügyek.

g) Határvám és erre vonatkozó nemzetközi szerződések.

h) Posták, távirdák és távbeszélők.

i) Postatakarékpénztár.

k) Országos statistikai hivatal.

2. A földmivelésügyi minister tárczája körébe tartoznának:

a) Az összes földmivelési és gazdasági ügyek.

b) Erdőfelügyelet.

c) Kincstári erdőségek.

d) Bányahatóság és a magánbányászat.

e) Lótenyésztés. Ménesbirtok-gazdaságok.

f) Ĺllattenyésztés. Ĺllategészségügy.

g) Gazdasági szakoktatás.

h) Vizjog.

i) Vizszábályozások és ármentesités.

k) Talajjavitás.

Ezen czél elérése az, mely a ministeriumot a jelen törvényjavaslat előterjesztésére inditotta. Eddig ugyan az egyes ministeri tárczák beosztásában létesitett csoportositások a törvényhozás külön felhatalmazása nélkül, illetve a törvényhozás által jóváhagyott állami költségvetések alapján foganatosittattak. Mindazonáltal, miután a folyó évi költségvetés már elő van terjesztve s szükségesnek látszik, hogy ezen csoportositás még a jövő 1890. évi költségvetés törvényhozási jóváhagyása előtt foganatosittassék; s miután különben is a tervbe vett intézkedések az 1847/8. évi III. tc. 14. § c) és d) pontjainak megváltoztatását föltételezik, a ministerium sürgősnek tartotta ez iránt törvényjavaslatot terjeszteni be.

Ennélfogva bátor vagyok az előterjesztett törvényjavaslat elfogadását tisztelettel kérni.