Az ország közlekedési eszközeinél az utolsó két évtizedben rohamos fejlődést tapasztalunk.
Oriási tőke lett a vasuthálózat fejlesztésére és kiegészitésére forditva, s a végrehajtó hatalom a törvényhozásilag nyujtott eszközök segélyével a vasutak ügyét európai szinvonalra emelte.
Az ország folyóinak szabályozása és hajózhatása érdekében az állam részéről törvényozásilag szintén jelentékeny áldozatok hozattak, s folyton hozatnak; ezen felül ezen czélok előmozditása végett számos üdvös törvényes intézkedés történt.
Mindezen rendelkezéseknek és intézkedéseknek hordereje és haszna az ország közgazdászati előhaladásánál és fejlődésénél kétségtelenül nyilvánul.
Az ország közutainak ügyében ellenben, figyelemmel a változott és keletkezett viszonyokra, a törvényhozás még eddig nem intézkedett és a közigazgatás kénytelen volt a gyakorlatot minden rendszertelenségeivel, anomáliáival, hiányaival, a visszaélések elleni nem ritkán sikertelen küzdelem mellett fentartani.
Holott a közigazgatásnak alig van ága, melyet oly szükséges volna újabb, megfelelőbb törvényhozási rendezés alá venni, mint a közutak ügye, mert ezen közügy, az országos közforgalmi és hadászati, valamint a magánérdekeket közelről, közvetlenül és érzékenyen érinti, sőt a vasuti és hajózási forgalmi eszközök létesitése és fentartása érdekében hozott nagymérvű áldozatok gyümölcsözővé tételének egyik természetszerű előfeltétele is épen az: a közuti közlekedési eszközök czélszerű előállitása és folyton jókarban tartása által biztositani, hogy a vasuti és hajózási eszközök mindenki részéről és minden szállitmány részére könnyen hozzáférhetők, kevés költséggel elérhetők és előnynyel felhasználhatók legyenek.
Egyébiránt a közutak értékét mindenütt megértik, nem is szükséges a művelt külföldre utalnom, elég fölemlitenem, hogy jelesen hazánkban ismételten kifejezésre jutott a közóhaj, hogy e tekintetben intézkedni kell és azon anyagi áldozatok is, melyek segélyével eddig haladtunk, szintén tanuskodnak a mellett, hogy a közutak fontossága itt sem vitattatik, hanem egész mérvben elismertetik.
Igy tehát elodázhatlan kötelességet teljesit a kormány, midőn a közutak ügyére irányozza ezuttal a törvényhozás figyelmét és előterjeszti eme törvényjavaslatát, melyet hosszú és beható tárgyalások után, a hazai viszonyoknak megfelelően készitett elő és állapitott meg.
Mielőtt azonban a közutak ügyének törvényhozásilag miként leendő rendezésére nézve javaslatomat indokoltan előterjeszteném, czélszerűnek tartom a jelenlegi állapotot megvilágitani.
Az országos közmunka kivetése törvényhozásilag az 1844:IX. törvénycikk által szabályoztatott.
Ezen törvény 12. §-a szerint ingyen közmunka csak a következő czélokra volt felhasználható:
a) közgyülési határozat által kijelölendő közlekedési utaknak s azokban levő hidaknak s töltéseknek készitésére, megigazitására s fentartására;
b) megyei közigazgatás tekintetében szükséges közszolgálatokra;
c) a törvényben közelébb megállapitott vizi szabályozásokra és munkákra.
Ezen törvénynek a közmunka kötelezettséget meghatározó lényegesebb határozatai a következők:
1. § Minden jobbágy, ki egy egész urbéri telekkel bir, évenkint 12 napot köteles szekerével és vonó marháival, a szerint, a mint azokat négyes vagy kettős fogattal közönségesen használni szokta, közmunkában tölteni.
2. § Az egy egésznél nagyobb vagy kisebb telekkel biró jobbágyok tartozásukat aránylag teljesitendik.
3. § Az urbéri házas zsellérek évenkint hat, a házatlan zsellérek 3 gyalog napot szolgálandnak.
4. § A majorsági földre telepitett lakosok és azon nem-nemesek, kik nemesi jószágot birnak, a közmunkát az urbéri házas s illetőleg házatlan zsellérekkel egyenlő arányban teljesitik.
5. § Azon községekre, a melyekben urbéri telkek nem léteznek, a megyék más hasonló terjedelmű urbéri községekhez aránylag fogják a közmunkában töltendő szekeres napoknak számát meghatározni és ezen napszámok azután az egyes lakosok között birtokaránylag felosztandók.
8. § A zsellérnők, akár özvegyek, akár hajadonok legyenek, ugyszintén azon zsellérek is, kik életüknek 18-ik évét még be nem töltötték, vagy a 60-at már meghaladták, ha házuknál velük egy kenyéren élő s munkára alkalmas férfitag vagy szolga nincs, közmunkát adni nem tartoznak.
10. § Jász-, Kun- és Hajdu-kerületekben:
a) a birtokosok minden három holdnyi birtok után egy-egy szekeres napszámot kötelesek szolgálni;
b) tizenöt holdnál kevesebbet birók a reájok eső egy-egy szekeres napszámot három kézi munkával válthatják meg;
c) három holdnál kevesebbet, vagy semmi földbirtokkal nem biró lakosok, ha házuk van, 6, ha házuk nincs, 3 kézi napszámot tartoznak a 8. § értelmében teljesiteni.
A felelős ministerségnek a közlekedési tárgyak iránti teendőiről szóló 1847/48. évi XXX. tc. 5. §-ában a közmunkát illetőleg csak azon határozat foglaltatik, miszerint: „a hatóságokban még most fennálló közmunkáknak törvényszerinti alkalmazására a ministerség ügye, fel, melynek tisztéhez tartozand: a létező utak, hidak s más közlekedési eszközök fentartásáról is az illető hatóságokkal egyetértve, ideiglenesen intézkedni.”
Az alkotmánynak 1867. évben történt helyreállitása után a közmunka- és közlekedésügyi minister 1867. évi deczember 30-án 8,709. sz. a. kiadott rendeletével a fenállott m. kir. helytartótanács által 1862. évben 71,700. sz. a. kiadott közmunka-utasitás lett bizonyos módositásokkal 1868. évre életbe léptetve, s ezen utasitás határozatainak érvényessége a gyakorlatban némi módositásokkal, melyek leglényegesbike a közmunka-kényszerváltság elrendelhetése, mostanáig fentartatott.
A volt erdélyországi törvényhatóságokra nézve a közmunka- és közlekedésügyi minister a volt erdélyi kir. főkormányzószékhez 1868. évi márczius 28-án 3,372. sz. a. intézet rendeletében kijelentette, hogy az erdélyországi közutak kezelésére nézve jelenleg fennálló gyakorlatnak a törvényhozó testület e tekintetbeni végleges határozatáig leendő fentartása megengedtetik.
Az idő folyamában azonban a fent idézett helytartó-tanácsi rendelettel kiadott utasitásnak határozatai, az azt életbe léptető ministeri rendelet szerinti módositások figyelembevételével a volt erdélyországi törvényhatóságokra nézve is lehetőleg alkalmaztattak.
A fennebbiekhez képest jelenleg a közmunka kivetése tekintetében általában a következő lényegesebb határozatok állanak fenn:
A közmunka kétféle:
a) igás munka, mely igavonó szarvasmarha és lovak erejével szolgáltatik;
b) kézi vagy gyalog munka, mely emberi erővel végeztetik.
Az igás munka jellege az, hogy vonó állaton alapszik; a kézi munkáé ellenben, hogy személyhez van kötve.
Vonó állatok tulajdonosai igás munka teljesitésére kötelezvék; kik igavonó állatokkal nem birnak, kézi munkát tartoznak végezni.
Minden egyes vonó állat után évenkint 2 igás napszám szolgáltatik, minélfogva minden egyes vonó állat egyes vagy kettős fogatban, mint rendesen használtatni szokott, közmunkára évenkint kétszer kiállitandó, ugy azonban, hogy a közmunkára kiálló netaláni hármas vagy négyes fogatok csak kettős fogatnak számithatók.
Minden házbirtokos, tekintet nélkül arra, egy vagy több ház birtokosa-e, évenkint hat kézi napszámot szolgál; idegen házakban lakó egyének évenkint három kézi napszám teljesitésére kötelesek.
Családtagok, akár önjogúak, akár nem, rendszerint mindkét esetben évenkint három kézi napszámot szolgálnak.
Felemlitendő azonban, hogy az igavonó állatok után némely törvényhatóságok területén a közmunka-tartozás az 1% alatt idezárt kimutatás szerint kétszeresen vettetik ki, - továbbá, hogy ugyanazon kimutatás szerint, némely önálló törvényhatósági joggal felruházott város közmunka-kivetése helyett vámot vagy pótadót szed be.
Az alkotmány helyreállitása után hozott törvényekben csak szórványosan foglaltatnak némi intézkedések, melyek azonban a közutak ügyében rendezendő főbb kérdéseket még meg sem érintik.
Igy az 1876. évi VI. tc. 25. és 26. §-a szerint csak az mondatik, hogy a közigazgatási bizottság: „a közmunkáról szóló törvény értelmében vezeti mindazon intézkedések végrehajtását, a melyeknek abból folyólag ugy kormányrendeletek, mint törvényhatósági szabályrendeletek és határozatok alapján a törvényhatóság területén lévő és a törvényhatóság kezelése alá helyezett utak és hidak épitése és jókarban tartása érdekében eszközöltetniök kell; elintézi ugyancsak azon törvény alapján a közmunka-teher megállapitásából eredő vitás kérdéseket, vezeti mindazon intézkedések végrehajtását, melyek a kizárólag községi utak létesitése és jókarban tartása czéljából szükségesek és eszközölteti az 1871. évi XVIII. törvényben, illetőleg most már 1886. évi XXII. törvényben e végből megrendelt községi csoportok megalakitását.”
Igy a kihágásokról szóló 1879. évi XL. tc. 113. §-a megállapitja, hogy: a ki valamely komp vagy hid fentartására jogositva vagy kötelezve lévén, azt az életbiztonságra veszélyes állapotban tartja, vagy a hatóságnak az életbiztonság szempontjából a közlekedésre nézve kiadott intézkedéseit nem teljesiti, miként büntettessék.
Igy a törvényhatóságokról szóló 1886. évi XXI. tc. 47. §-ának c) pontjában csak az foglaltatik, hogy a közgyülés hatásköréhez tartozik a törvényhatósági közlekedési vonalak, közművek, épitkezések és a közmunka feletti intézkedés.
A községekről szóló 1886. évi XXII. tc. a közutakra nézve a következőleg intézkedik:
A 21. § e) pontja szerint a község gondoskodik a tisztán községi utakról és egyéb közlekedési eszközökről.
A 133. § kimondja, hogy a községi lakosok kézi és szekeres munkára is kötelezhetők, mely szolgálmányok a közmunka szabályozásáról szóló törvény elvei szerint vettetnek ki; - a 134. § intézkedik az iránt, hogy az egyes községek közti közlekedési (vicinal) utak és hidak készitése és jókarban tartása végett a községek csoportositandók; végre a 135. § megállapitja, hogy a község belsejében levő utak és egyéb közlekedési eszközök fentartásához szükséges szolgálmányok alól a puszták, havasok és erdőtestek birtokosai kivétetnek, ha a községben semminemű belsőséggel nem birnak.
A jelenlegi közmunkateher kivetésének eredményét az 1877-1886. évig terjedő évtizedre nézve a 2% alatti, az 1886. évre törvényhatóságok szerint részletezve, a 3% alatti kimutatás tünteti elő.
A 4% alatti kimutatás előtünteti azt, hogy 1885. évben mennyi volt a tényleg kirótt közmunka-tartozás természetben és készpénzben, mennyi lett abból tényleg leszolgálva, illetőleg lefizetve ugyancsak 1885. évben.
A jelenlegi állapot jellemzésére végül még a következőket emlitem fel:
Az utak, hidak, kompok (révek) vámszedési jogainak engedélyezésére s azon jogok gyakorlatára nézve régibb törvényeink elszórtan számos intézkedéseket tartalmaznak.
Ezen intézkedések azonban elavultságuk, valamint a kormányforma és a közigazgatási rendszer változása folytán most már csak részben nyerhetnek alkalmazást.
A vámokra nézve az alkotmány helyreállitása után azon lényeges rendelkezés történt, hogy ş császári és apostoli királyi Felsége régibb törvényeink értelmében fennállott azon jogát, mely szerint királyi kiváltságlevéllel vámszedéseket adományozott, a ministeriumra átruházni méltóztatott, minek folytán a vámszedési jogok a közmunka- és közlekedésügyi minister által a belügyi és a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerekkel egyetértőleg engedélyeztettek.
A vámszedési jogok engedélyezésénél mindig szem előtt tartatott azon elv, hogy a vámszedés csak a közforgalom érdekeire szolgáló munkálat létesitése és fentartása czéljából engedélyezhető, mihez képest a vámdíjak csak oly módon és magasságban állapitandók meg, hogy azok által a kereskedelem és közforgalom érdekei érzékenyen ne érintessenek, másrészt, hogy a vámdíjakból befolyó bevétel csak a vámtárgyba befektetett tőke s kamatainak törlesztésére és a fentartási kiadások fedezésére szolgálhat, de külön jövedelmi forrást nem nyujthat.
Felemlitendő még végül, hogy az útrendőrségre nézve régibb törvényeink, - igy a mezei rendőrségről szóló 1840:IX. tc. is - szórványosan intézkedtek.
Később Magyarországra nézve a fennállott helytartótanács, a volt erdélyrészi törvényhatóságokra nézve pedig a fennállott erdélyi főkormányszék intézkedtek, mely intézkedések az alkotmány helyreállitása után a ministerium által fentartattak.
A jelenlegi állapot, a köztudat szerint is, nem felel meg többé az igényeknek és nem szolgál ugy az ország közgazdászatának, kereskedelmének és iparának, egy szóval: közforgalmának, mint a hogy azt méltán kivánni lehet és kell.
Szembeötlők ugyanis mindazon hiányok és bajok, melyek a közutak ügyének terén jelenleg fenforognak.
Terjedelmes munka volna ama hiányokat és bajokat mind felsorolni s elégségesnek vélem főbb vonalakban a legfeltünőbbeket a következőkben előadni:
I. A közutak rendszere újabbi törvényeink által megérintve van ugyan, de az nincs szabatosan megállapitva s hiányoznak azon határozatok, melyek a közutak rendszerének az ország egész területére nézve egyöntetű életbeléptetését és fenntartását biztosithatnák.
Felemlithető e részben, hogy az állami útvonalak fennállása csak annyiban gyökeredzik törvényben, a mennyiben az évi költségvetésekben azok épitésére és fentartására bizonyos összegek megszavaztatnak, de oly törvény nincsen, mely az államuti rendszert egész teljében elfogadta és szabályozta volna.
Nincs törvényünk, mely szabatosan körvonalozná azt, hogy mely útvonalak sorozandók a törvényhatósági, melyek a községi közlekedési (vicinal), melyek a községi utak közé.
II. A közutak épitési, kezelési és fentartási szükségleteinek beszerzése helytelen alapokra van fektetve, részben teljesen megoldatlan kérdést képez, részben elégtelen módon van biztositva.
Jelesen a törvényhatósági utak épitési, kezelési és fentartási költségei a fennebbiek szerint jelenleg az országos közmunkatartozások által fedeztetnek.
Az országos közmunkatartozások kivetésének alapját a természeti erő, nevezetesen az emberek kézi és az igás állatok vonó ereje képezi s ezen elvtől csak annyiban van eltérés, a mennyiben azok, kik házzal birnak, a házzal nem birók által teljesitendő közmunkának kétszeresére kötelezvék.
A közmunkatartozás jelenlegi kivetése igazságtalan és nem czélszerű.
A jelenlegi kivetés igazságtalan:
mert nem a teherviselési képességet veszi alapul;
mert az utak fennállásához kötött érdekeltségnek sem felel meg.
A közmunka-kötelezett teherviselési képessége a közmunka-kötelezett kézi, illetőleg rendelkezésére levő igavonó erejével nem áll szükségképen egyenes arányban.
Igy a kézi közmunka kiszabásánál egyaránt terheltetik az, ki semmi vagyonnal sem bir, azzal, ki házzal vagy igavonó állattal nem bir ugyan, de jelentékeny ingó vagyonnal rendelkezik, holott ez utóbbi teherviselési képessége jelentékenyen nagyobb.
Igy az igavonó közmunkaerő kiszabásánál ugyanazon alapon terheltetik meg az, kinél gazdasági üzletének természete és berendezése több igavonó állatot igényel, vagy az üzlet belterjesebben kezeltetik azzal, kinek gazdasági üzleténél az igavonó állatok száma csökkenthető, vagy a helyes kezelés elhanyagoltatik, noha a teherviselési képesség igen elütő, sőt az igavonó állatok számával esetleg megforditott arányban állhat.
Ugyanezen aránytalanság áll a házak után kivetett kézi közmunka-kötelezettség tekintetében, miután a jelentékenyen különböző értékkel és jövedelmezőséggel biró házakra is, és pedig eltekintve attól, hogy az illető hány ház tulajdonosa, ugyanazon számú kézi közmunkakötelezettség szabatik ki, stb.
De a közmunka-kötelezettségnek jelenlegi kivetése az utak fennállásához kötött érdekeltségnek sem felel meg.
A jelenlegi közmunka-kivetés alapján a közmunkateher első sorban és főleg a földművelő, a gazdaközönségre hárul, mert az rendelkezik aránylag legtöbb igavonó állattal s az igavonó állatok után kivetett kötelezettség értéke jelentékenyen magasabb a kézi erő után kivetettnél.
Habár a gazdaközönségnek az utak használata iránti közvetlen érdekeltsége kétségbe nem vonható, másrészt szem elől nem tévesztendő, hogy ezen érdekeltség a fogyasztóra, továbbá a termelő és a fogyasztó közti közvetitést eszközlő kereskedőkre is átháramlik, s mindamellett daczára annak, hogy a fogyasztóknak közvetve, a kereskedőknek pedig közvetlenül lényeges hasznukra van az utak jókarban tartása, mégis a fentartási költségekhez a közmunka jelenlegi kivetésénél aránytalanul csekély mérvben járulnak.
A közmunkának jelenlegi kivetése nem czélszerű.
E részben számba veendők a következők:
a közmunkára kötelezett egyének és igavonó állatok összeirásánál fenforgó nehézségek azon számtalan visszaélés és eltitkolás, melyek a hatóságok legszigorúbb utasitásai, ellenőrzései és büntetései daczára sem kerülhetők el, valamint a közmunka-kötelezettségnek ismételt magyarázó rendeletek daczára az egyes törvényhatóságok területén különböző kivetése;
a megállapitott közmunka-kötelezettségek alapján a közmunka-kötelezettségre eső természetbeni szolgálmányok, vagy a közmunka-váltsági árak megállapitásának nehézségei;
azon körülmény, hogy a közmunka némely esetben fel sem használható, valamint az, hogy a közmunkaerőnek az év csak bizonyos időszakaszaiban s nem a szükséges mennyiségben és csak nagy nehézségekkel rendelhető ki; minek folytán az útépitési és fentartási munkák sem a kellő időben, sem a kellő mérvben nem lévén végrehajthatók, - az utak fentartása és épitése némely esetben czélszerűen be sem rendezhető.
Vagy olyan időben vétetik a közmunka igénybe, midőn azt az út fentartása stb. legmegfelelőbbnek tartja és akkor a gazda földje megművelésének stb. lehetőségétől fosztatik meg vagy megforditva, tekintettel kell lenni a gazda igényeire és szenved az út.
Ide sorozhatók általában mindama hátrányok, melyek az utak gazdasági és műszaki tekintetben helyes fentartására vonatkozólag lépésről-lépésre felmerülnek.
A törvényhatóságok a ministerek unszolásaira a fenforgó hátrányok orvoslása végett újabb időben akként intézkednek ugyan, hogy az 5% alatti kimutatás szerint a közmunkatartozások egészben vagy részben kényszer utján megváltását rendelik el, továbbá a 6% alatti kimutatás szerint a váltsági árakat felemelik.
Ezen intézkedések azonban nem szüntethetik meg a természetbeni erőre fektetett kivetés helytelenségét, igazságtalan voltát és czélszerűtlenségét, sőt bizonyos tekintetben ezeket fokozhatják is.
A jelenlegi kivetési alap ellen szól végül az is, hogy az igavonó állatok száma egyes törvényhatóságokban részben csökken, részben igen jelentéktelenül emelkedik, - továbbá, hogy a közmunkaerő az összeirások eredménye szerint (l. 2% alatti kimutatást) az ország egész területét véve szemügyre, aránytalanul csekély emelkedést, de általában ingadozást mutat; már pedig a közuti kezelés és fentartás - el is tekintve az új épitkezésektől - biztosabb alapot igényelnek; - a közuti közlekedés igényei és szükségletei az ország nemzetgazdászatának közforgalmának, vasuti és vizi közlekedésének fejlődésével karöltve mindig jobban fokozódnak, ugy, hogy ha a közmunkatartozásnak a jelenlegi alapokon leendő kivetése a jövőre is állandósittatnék, a közmunka-alap a közuti közlekedés igényeinek alig fogna megfelelhetni.
Mindezekhez képest a törvényhatósági utak épitési és fentartási költségeinek fedezése végett kivetendő közteherre nézve a természetbeni erő helyett más alap volna veendő.
Másodsorban szemügyre véve a községi közlekedési (vicinal) útvonalakat, feltünő, hogy noha az 1876:VI. tc., valamint az 1886:XXII. tc. megállapitja azt, miszerint az egyes községek közötti közlekedési (vicinal) utak és hidak készitése és jókarban tartása végett a községek csoportositandók s az ily utak és hidak készitéséhez és fentartásához a községek hozzájárulni tartoznak, a törvény nem intézkedik az iránt, hogy ezen hozzájárulás a községek által mily módon fedeztessék és vettessék ki.
A csoportositások és a megterhelés körül az országban igen eltérő gyakorlat kezd lábra kapni, mi mellett alig volna lehetséges ezen utak rendszerének nagyobb fejlesztését biztositani.
Végre a községi utakra nézve az 1886:XXII. tc. 21. § e) pontja szerint a községnek kell gondoskodni a tisztán községi utakról; de arról szabatosan nem intézkedik, hogy azok épitése, kezelése és fentartása mily eszközökkel és mi módon történjék, mert habár a 133. § szerint a községi lakosok kézi és szekeres munkára is kötelezhetők, de ezen kötelezettséget, mely vagy természetben teljesitendő, vagy pénzzel váltandó meg, meg nem állapitja, hanem egyszerűen arra utal, hogy az érintett szolgálmányok a közmunka szabályozásáról szóló törvény elvei szerint vettetnek ki.
III. A közutak épitésére, kezelésére és fentartására vonatkozó közigazgatás és műszaki szolgálat, valamint a felsőbb fokú felügyelet és ellenőrzés gyakorlata nincs szabályozva és kellően biztositva.
Az államuti útvonalakra nézve a fennebbi I. pont alatt mondottak szerint a tényleg fennálló közigazgatás külön törvény alapján nem nyugszik. - A törvényhatósági utakra nézve fel kell emlitenem, hogy a törvényhatósági utak közigazgatására nézve az egyes törvényhatóságok területén igen különböző eljárás követtetik, és eltérő berendezések állanak fenn.
A közigazgatási bizottságok hatásköre az egyes törvényhatóságok területén igen különböző s az 1876:VI. tc. 25. és 26. §-ának általános határozatai igen eltérően értelmeztetnek, sőt egyes törvényhatóságoknál a gyakorlatban egészen figyelmen kivül hagyatnak, vagy legalább értékükben teljesen leszállittatnak.
Ezzel összefüggésben a törvényhatóság első tisztviselőinek jogköre, a közutak közigazgatásában való részvétele s a végrehajtás foganatositása, valamint a felügyelet és ellenőrzés érvényesitése igen eltérő s gyakran csakis azon ügybuzgalomtól és kötelességérzettől függ, melyet a törvényhatóság első tisztviselője e téren szem előtt tartani kiván; néha pedig ügykörének körvonalait kénytelen a fenforgó helyi és személyes tekintetek szerint megszabni.
Igen különböző azon működési kör is, mely a vármegyei mérnöki teendők ellátásával megbizott államépitészeti hivatalok részére a törvényhatóság által a közutak közigazgatásánál és műszaki szolgálatánál kijelöltetik.
Igy, miglen némely törvényhatóság első tisztviselőjével karöltve a közigazgatásra s a közmunka összeirására, nyilvántartására és felhasználására, valamint a törvényhatósági úthálózat, végül a költségvetés megállapitására nézve befolyást gyakorol s mint számbavehető közigazgatási tényező szerepel, addig vannak törvényhatóságok, hol az államépitészeti hivatalok tisztán mint műszaki közegek a műveletek elbirálására s az épitések műszaki végrehajtására alkalmaztatnak, sőt még e részben is a működési térről annyiban leszorittatnak, a mennyiben némely munkálatok végrehajtása a járási főszolgabirákra bizatik.
Hiányzik annak törvényszerű megállapitása, hogy az 1877:XXII. tc. szerint a vármegyei mérnöki teendők ellátásával megbizott államépitészeti hivatalok mily viszonyban állanak ugy személyükre, mint az érintett teendőkre nézve a törvényhatósági administratióval s annak egyes közegeivel, mi számtalan nehézséget és surlódást idéz elő.
A községi közlekedési (vicinal) közutak közigazgatására és műszaki szolgálatára nézve a törvények egyáltalában semmi támpontot sem nyujtván, ezen kérdések mondhatni függőben vannak.
Végre a községi utak tekintetében annyiban provideálva volna az 1886:XXII. törvénycikkben, a mennyiben a községi utak közigazgatása a községi administratiónak egy részét képezvén, a törvény által megállapitott határozatok a községi utak közigazgatására is volnának alkalmazhatók, - szükséges azonban, hogy e részben részletesebb intézkedések állapittassanak meg.
Ĺttérek a közutak közigazgatásainak felsőbb fokú felügyeletére s ellenőrzésére.
E részben mindenekelőtt kiemelnem kell, hogy az 1847/8. évi XXX. tc. 5. §-a, mely szerint a hatóságokban még most fennálló közmunkáknak törvény szerinti alkalmazására a ministerség ügyel fel, melynek tisztéhez tartozand: a létező utak, hidak és más közlekedési eszközök fentartásáról is az illető hatóságokkal egyetértve, ideiglenesen intézkedni, - kellő alapot nem nyujtanak annak megitélésére, hogy törvényszerűleg a felelős ministernek szemben a törvényhatóságokkal a közutak közigazgatása terén mily álláspontot lehet és kell elfoglalnia s felügyelete és intézkedési jogköre mily határokig terjedhet s kell terjednie.
A törvényhatóságokkal szemben az 1870:XLII., utóbb az 1886:XXI. tc. határozatai vétettek ugyan alkalmazásba, de ez a törvényes intézkedések hiányt nem pótolhatja, mert azon törvény csak általánosságban intézkedik s nem volt s nem kellett figyelembe venni azon specialis szempontokat, körülményeket és érdekeket, melyek a közutak közigazgatásának rendezésénél előtérbe lépnek.
A községi közlekedési (vicinal), valamint a tisztán községi közutak felügyelete és ellenőrzése tekintetében a törvényes alap szintén hiányzik, az előbbeniekre nézve a közigazgatási bizottság, utóbbiak tekintetében a községre háruló kötelességek mikénti teljesitése kellően nincs körvonalozva s azon utak a felügyeletet, valamint ellenőrzést teljesen nélkülözték.
A közutak közigazgatásának terén fenforgó s törvényhozásilag rendezendő hiányok közé vélem sorolandóknak mindazokat, melyek az új közutak és az azokon szükséges műtárgyak, hidak, átereszek, valamint a kompok (révek) létesitése és engedélyezése, továbbá a vámszedési jogoknak engedélyezése és gyakorlása körül, végre mindezek hiányos felügyelete és ellenőrzése tekintetében felmerülnek.
Ezen hiányok és bajok folytán gyakran a közforgalom és kereskedelem, valamint a magánosok érdekei is érzékenyen sértetnek, és nem ritkán törvényellenességek fordulnak elő.
Elkerülhetlenül szükséges tehát, hogy az épitések engedélyezése és végrehajtása, valamint a vámszedési jogok engedélyezése és gyakorlása körüli eljárás részletesen szabályoztassék.
Nem hagyhatók figyelmen kivül ama hátrányok sem, melyek az útrendőrségi szabályok hiányossága folytán a közutak forgalmára, fentartására és állaguknak épségben tartására nézve felmerülnek s mely szabályok kiegészitése és rendezése törvényhozási sanctiót igényel.
A közuti ügyek terén fennálló s a fennebbiekben előadott hátrányok és hiányok következménye, hogy az ország igen sok vidékén, ide nem értve az államutakat, a közutak állapota elhanyagolt; azok sem az országos, sem a helyi közlekedés igényeinek meg nem felelnek; a vasutak szállitási előnyeit a termények és kiviteli czikkek eladásának kedvező conjuncturáit, az ország több, épen legtermőbb részein főleg azért nem lehet felhasználni, mert az utak rosz állapota miatt a szállitás az év bizonyos időszakaiban teljesen lehetetlen vagy legalább szerfelett nagy nehézségekkel van összekötve s ennek folytán a szállitási költségek oly magasak, hogy a vasuti tarifáknak még az önköltségre való leszállitása sem biztosithatja az elszállitandó termények vagy áruczikkek kiviteli képességét s a közutak, melyek különben hivatva lennének az ország közgazdászati fejlődésében fontos szerepet vinni, a földmivelés-, ipar- és kereskedelem felvirágzását kellően elő nem mozdithatják, s még a közigazgatási szolgálat pontos végrehajtásánál is nehézségeket okoznak.
Hogy ezen bajok és hátrányok tényleg fenforognak, azt felesleges közelebbi concret adatok felsorolásával bizonyitgatni, - azok létezése, fájdalom, a gyakorlati életben mindennap érezhető és a közvéleményben, nevezetesen ugy a képviselőházban, mint a sajtóban ismételten történt felszólalások által számtalanszor élénken nyilvánult.
A tapasztaltakhoz képest azon czéllal, hogy a bajokon segitsünk, és hogy a közutak kivánatos fejlődését és ennek előfeltételeit biztositsuk, a következő főkérdéseket kell megoldani:
1. miként osztályoztassanak a közutak, különös tekintettel a hadászati utakra s a többi közt meghagyandó-e a közutak bizonyos része a törvényhatóságoknál;
2. miként fedeztessenek a közutak, főleg a törvényhatósági utak épitési, kezelési és fentartási költségei;
3. miként rendeztessék a közutak közigazgatása;
4. végül a vámok fentartassanak-e s igenlő esetben miként szabályoztassanak.
Sorban tárgyalom ezen kérdéseket, indokolván az azok megoldásánál a törvényjavaslatban általam érvényre juttatott főelveket, kiindulási pontom az lévén, hogy e törvényben az összefüggő kérdések együtt tárgyaltassanak.
A közutak osztályozásánál alapelvül vettem, hogy a közutak a létesitésükhöz és fennállásukhoz kötött érdekkör kiterjedése és mérve szerint, valamint rendeltetésükhöz és fontosságukhoz képest osztályozandók.
Szemügyre vettem tehát azon érdekköröket, melyek az államot, a törvényhatóságokat, több vagy egyes községeket és a vasuti állomásokat érintik s ehhez képest a közutakat állami, törvényhatósági, vasuti hozzájáró, községi közlekedési (vicinal), végül tisztán községi utak szerint osztályoztam.
A közutak ezen osztályozásánál azon kérdés merülhet fel, vajjon szükséges-e bizonyos útvonalakat állami kezelés alatt fentartani.
Az állami útvonalak fentartása mellett a következő érvek szólanak:
Országos érdek mindazon útvonalak fentartása, melyek az ország általános közgazdászati, kül- és átmeneti, tehát nem helyi, illetőleg törvényhatósági forgalmának és főleg a fontosabb hadászati érdekeknek szolgálnak.
Ily útvonalak főleg azok, melyek az ország fővárosától a határszélig vezetnek, továbbá a legfontosabb forgalmi központokat vagy vasutakat egymással összekötik.
Bármily nagy befolyást gyakorolnak is a vasutak az ország közforgalmának irányitására, módositására és a közlekedési igények kielégitésére, azért a fent érintett útvonalak országos fontosságukat az ország kereskedelme, de főleg honvédelme és hadászata szempontjából el nem vesztették.
Sőt ezen utóbbi szempontból kiemelendő, hogy a vasutak a hadászati érdekeket teljesen ki nem elégithetik. A többi közt az ország hadászati érdekeinek megitélésére hivatottak nézetei igazolják, hogy hadászati utak még a vasutak mellett is párhuzamosan előállitandók és fentartandók.
Ily fontos érdekek biztositásának elodázhatlan szüksége megengedhetővé nem tenné azt, hogy a legfontosabb strategiai utak az állam közvetlen végrehajtása, kezelése és felügyelete alól kivonassanak.
A fennebbiek szerint országos érdek lévén bizonyos útvonalak fentartása, ebből következik, hogy az országos érdeket képviselő főbb útvonalak, ugy mint eddig is, az állam által kezelendők és fentartandók.
A közutak osztályozásánál azon további kérdés merülhet fel, vajjon nem volnának-e a törvényhatósági útvonalak általában állami kezelés alá veendők.
Ez ellen a következő érvek szólanak:
A törvényhatósági úthálózat a törvényhatóságok közlekedési érdekeinek kielégitésére van hivatva.
Nevezetesen a törvényhatósági úthálózat megállapitásánál szemügyre veendő, hogy a vármegye fontosabb forgalmi és csomópontjai egymással, a vármegye székhelyével, valamint a vasuti fontosabb állomásokkal összeköttetésbe hozassanak, továbbá, hogy a közigazgatás és törvénykezés érdekei a közlekedésnél szem előtt tartassanak, végül, hogy a szomszéd törvényhatóságokkal és illetőleg azok törvényhatósági úthálózatával az összeköttetés biztosittassék.
Ezen törvényhatósági érdekek képviseletére, ismeretére, felkarolására és érvényesitésére első sorban a törvényhatóság van hivatva.
S ha el is tekintenénk attól, hogy a törvényhatósági útvonalaknak állami kezelés alá vétele sértené a törvényhatóságoknak a már fennálló törvényeken, nevezetesen az 1876:VI. tc. 25. §-án, továbbá az 1886. évi XXI. tc. 47. §-án, valamint az eddigi törvényes gyakorlaton alapuló önkormányzati jogait, nem lehet elzárkózni az elől, hogy mi sem indokolhatja azt, miszerint a központi végrehajtó hatalom közvetlen intézkedési jogkörébe vonassanak oly teendők, melyeket az állami közigazgatás közvetitésére a törvényhatóságról szóló 1886:XXI. tc. szellemében is hivatott törvényhatóságok önkormányzatuk keretében is megfelelően és első sorban saját érdekükben elláthatnak.
Ezen érdekek kielégitése csak terjedelmes úthálózat megállapitása által érhető el.
A törvényhatósági útvonalak mai hossza 33,392.2 klmre rúg.
Ily nagy kiterjedésű útvonalak épitésére, kezelésére és fentartására vonatkozó közigazgatásnak és műszaki szolgálatnak központi vezetése és fentartásuknak központi kezelése csak nagy és indokolatlan nehézségekkel, továbbá ugy, a személyzeti, mint dologi kiadásokra nézve jelentékeny többköltséggel volna elérhető.
Végül felemlithető az is, hogy miután ezen utak épitési és fentartási költségei a törvényhatóság által az alábbiak szerint külön adózás utján biztositandók, egyrészt méltányos, hogy a törvényhatóságok a közvetlen és főleg helyi érdekek kielégitésére szolgáló közlekedési eszközökre nézve önmaguk intézkedhessenek, másrészt a dolog természetéből folyólag következtethető és előrelátható, hogy a törvényhatóságok önmaguk is nagyobb buzgalmat és törekvést fejtendenek ki a tartozások pontos leszolgálása és behajtása érdekében akkor, ha a törvényhatósági utak általuk, mint ha a központból kezeltetnek.
Mindezekhez képest a törvényhatósági utak közigazgatása jövőre is a törvényhatóságok önkormányzati jogkörében meghagyandó volna.
Mindazonáltal már most hangsúlyoznom kell, hogy szükséges lesz az állami és törvényhatósági utak hálózatát újból megállapitani, mert van több oly állami út, melyek az illető törvényhatóságoknak átadhatók, másrészt több oly törvényhatósági út, melyek kivált hadászati fontosságuknál fogva állami kezelés alá lesznek vonandók.
Mindezekről a tervezett törvényjavaslatban, a mint ezt alább kifejtendem, intézkedni kellett és ezen intézkedésnek lesz közgazdasági és pénzügyi haszna is.
A közutak további osztályozásánál figyelembe volt veendő, hogy azon közutak, melyek állami és törvényhatósági közlekedési érdekeket közvetlenül nem szolgálnak, arra vannak hivatva, hogy vagy több, vagy csak egyes község helyi forgalmát kell kielégiteniök.
Ehhez képest még a községi közlekedési (vicinal) és a tisztán községi utak osztályzata volt megkülönböztetendő, illetve felállitandó.
Azon közutakat, melyek a vasuti állomásokhoz vezetnek s nem állami vagy törvényhatósági utak, külön osztályba soroztam.
Ezen osztályzatnak felállitását indokolják:
egyrészt az, hogy azon közutakat, - miután gyakran csak a helyi községi forgalomnak biztositására szolgálnak, sem az állami, sem törvényhatósági utak soraiba nem vehettem fel; másrészt azonban az, hogy a vasutaknak az ország nemzetgazdaságára kiható nagy horderejű fontossága, elkerülhetlenül szükségessé teszi, miszerint a közuti szállitás a vasuthoz minden évszakban és teherre nézve állandóan biztosittassék;
továbbá, hogy ezen útvonalak, tekintve az illető vasuti vállalatok közvetlen érdekeltségét is, a többi közutaktól egészen eltérő szempontok alá esnek, végül, hogy sajnosan kelle tapasztalnom, miszerint a vasutakhoz vezető utak létesitésére és fentartására eddigelé a kellő gond nem fordittatott.
Nem hagyhattam továbbá figyelmen kivül a közutak osztályozásánál azt sem, hogy vannak és merülnek fel oly esetek, midőn egyesek, társaságok vagy szövetkezetek által a közforgalom czéljaira létesittetnek közutak, valamint azt sem, hogy léteznek és létesittetni fognak oly gyalogutak és ösvények, melyek az ország határán átvezetnek, vagy egyes vidékeken a közutakat pótolják, tehát a közforgalomnak szolgálnak, s melyek különösen hadászati vagy közgazdasági szempontokból fontossággal birnak.
Az, hogy ezen leginkább a Kárpátok vidékén előforduló gyalogutak és ösvények az épités és fentartás s kezelés szempontjából a közutak mely osztályába soroztassanak, előre meghatározható nem lévén, ennek megállapitását a közmunka- és közlekedésügyi minister részére tartottam fenn, ki hivatva lesz e részben - számba véve az út fontosságát és a fenforgó körülményeket, főleg pedig a hadászati érdekeket, az útra vagy ösvényre nézve a törvényhatóság meghallgatásával határozni.
A törvényjavaslat második alapelve vonatkozik azon kérdésre, vajjon a közutak épitési, kezelési és fentartási költségei miként fedeztessenek?
E részben megállapitandó a teher viselésének kötelezettsége és módozata.
A közutak fennebbi osztályozásából folyik, hogy a közutak épitési, kezelési és fentartási költségei viselésének kötelezettsége természetszerűleg azon érdekkörre háritandó, mely közforgalmi és közlekedési szempontból az illető osztályhoz tartozó körutak létesitésénél és fentartásánál érdekelve van.
Ehhez képest az állami útvonalak, melyek országos közforgalmi és hadászati fontossággal birnak, az ezen érdekek közvetlen felkarolására hivatott állam, a törvényhatósági útvonalak, melyek a törvényhatóság közforgalmi és kisebb fontosságú hadászati érdekek előmozditására rendelvék, - külön teherviselési kötelezettséggel az illető törvényhatóság közönsége, a községi közlekedési útvonalak, melyek több község közlekedésének közvetitésére szükségesek, az illető érdekelt községek, a tisztán községi utak, melyek csak a helyi szűkebb forgalomra szolgálnak, az illető község lakosai; a vasuti állomásokhoz vezető utak, rendeltetésük és czéljaikhoz képest, közösen és aránylagosan a törvényhatóság, az érdekelt községek vagy község, az érdekelt kereskedelmi és iparvállalatok, valamint az illető vasuti vállalat, végül az egyesek, társaságok vagy szövetkezetek által a közforgalom czéljaira létesitett utak, az azokat létesitők által épitendök és fentartandók.
Az épitési és fentartási költségek viselésének a fennebbi elvek szerinti felosztása mellett is nem lehetett elzárkóznom az elől, hogy az állami czélok elérésénél, nevezetesen a forgalom és közlekedési, valamint a hadászati érdekeknek biztositásánál, nemcsak az állami, de közvetve a többi közutak is, bár szűkebb körű érdekeik szem előtt tartásával, de mégis közvetve mind közreműködnek.
Ezen közreműködés s főleg a hadászati érdekek hathatósabb támogatásának szüksége, másrészt az, hogy némely törvényhatóság, főleg az utóbbi érdekek szempontjából támasztott kivánalmaknak mostohább anyagi viszonyai miatt meg nem felelhet, kötelességévé teszi az államnak, hogy azokat feladatuk megoldásánál állami segélyezésben részesitse, a mint annak a törvényjavaslat illető szakaszainál megfelelő határozatok felvétele által kifejezést adtam.
A közutak épitési és fentartási költségeinek fedezésére vonatkozó kötelezettség megállapitása után azon kérdés tárgyalandó, vajjon a költségek mily módozatok szerint fedeztessenek.
1. Az állami utak épitési és fentartási költségei, mint állami szükséglet az állam közjövedelmeiből fedezendők s a törvényhozás elé évről-évre beterjesztett állami költségvetés keretébe a jövőre is beillesztendők lesznek.
2. Nehezebb - s lehet mondani - a közuti ügyek törvényhozási rendezésénél megoldandó kérdések legfontosabbik azon kérdés, vajjon a törvényhatósági utak épitési, kezelési és fentartási költségei a törvényhatóságok által miként fedeztessenek.
Fennebb már részletesen indokoltam, hogy a törvényhatósági utak fentartására szolgáló közmunka biztositása végett, a természetbeni erő helyett más alap volna veendő.
E részben első sorban azon meggyőződésemnek kell kifejezést adnom, hogy a jelenleg fennálló közmunka-kivetési rendszernek oly módon rectificálása, hogy a kivetési alap helyesbittessék s a fennebb részletesen előadott hátrányok és hiányok mellőztessenek, alig képzelhető, - továbbá, hogy ha azok, kik jelenleg a közutak teherviselésében nem osztoznak, de kik közvetlenül vagy közvetve a közutak hasznát élvezvén, a teherviselés körébe bevonatni szándékoltatnának, - ezen bevonás más számbavehető kivetési alap hiányában csak az egyenes adó alapján volna eszközölhető.
Ez esetben azonban, miután a terhek megállapitására nézve két egymástól teljesen független adózási alap volna felállitva, továbbá miután a közmunka, illetve útadó-tartozások kivetésénél teljesen hiányoznék azon összehasonlitási kulcs, mely mellett az adózás egyöntetűvé vagy inkább relative igazságossá válhatnék, számos egyenetlenségek, visszaélések, igazságtalanságok s beláthatlan bonyodalmak keletkeznének, s e mellett mégis fenmaradnának mindazon hiányok és hátrányok, melyek a fennebbiek szerint az előbbeni kivetési alapnak részben fentartása folytán elkerülhetlenek.
Leghelyesebbnek és legczélszerűbbnek tartottam tehát az összes közmunka-kötelezettségeknél, illetve a törvényhatósági utak épitési, kezelési és fentartási költségeinek fedezésére szolgáló összegek beszerzésénél a kivetés alapjául az egyenes adót venni és pedig a következő indokoknál fogva:
A közmunka-tartozások kivetése ez esetben oly alapon történnék, mely az ország közterheinek (nagyobb részbeni) viselésénél mint helyes alap törvényhozásilag is elfogadva van.
Hogy a közutak épitési, kezelési és fentartási költségeinek fedezéseinél ugyanazon kivetési alap vétessék, mint általában a közterhek viselésénél, indokolja az is, hogy a közutak közintézményt képeznek, s hogy azok kezelése a közigazgatás egyik ágát képezi, sőt, hogy a közutak egy része (az államutak) tényleg az állam közterheinek viselésére szolgáló közalapból tartatik fenn.
A közmunka-tartozások kivetésénél a közigazgatási egységet képező törvényhatóság területén az egyenlő arányban leendő megterheltetés elve érvényesithető.
A közmunka-tartozások iránti kötelezettség mérve a teherviselési képesség arányában állapitható meg, és ezzel ugy a közvetlen, mint a közvetett érdekeltek is a kötelezettség körébe aránylagosan bevonhatók.
E részben tudvalevő, hogy közutaknál, mint általában a közlekedési eszközöknél nem csak azok vannak is kizárólag érdekelve, kik azokat tényleg és közvetlenül használják.
A közutaknak egyrészt mint az állami, másrészt mint a magán czélok elérésére szolgáló eszközöknek haszna közvetve kisebb és nagyobb mérvben kiterjed az állam minden osztályzatára, rétegére, a földmivelés, ipar és kereskedelem minden ágazatára.
Indokolt tehát, hogy a közuti terhek viselése kiterjesztessék ugy a közvetlen, mint a közvetett érdekeltségre is.
Az egyenes adó alapul vétele kizárja a közmunka-tartozások kivetésénél eddig felmerült eltitkolásokat és a teher kivetésének különböző értelmezését, és lehetővé teszi azt, hogy az egyes községekre közmunka-tartozásaik fejében a kiszabandó munkafeladat az eddigiekhez képest helyesebben, igazságosabban és könnyebben állapittassék meg.
Ha a kivetés az egyenes adó alapján történik, akkor a közmunka-tartozás a tényleges szükséglethez képest aránylagosan állapitható meg, leszállitható vagy fokozható.
Az eddigi kivetés ugyanis a fennálló természetbeni erő és a házak száma által korlátozott volt s az adózás, illetőleg a közmunka-kötelezettség mérvének megállapitása nem történhetett a szükséglet számbavételével; ugy hogy némely törvényhatóság területén a közmunka-összeirások alapján kivetett kötelezettség egyáltalában nem volt elégséges a törvényhatóságok szükségleteinek fedezésére. A közmunka-kötelezettség aránylagos fokozása el nem volt érhető, mert nem volt egyenlő kivetési alap s nem volt megállapitható az sem, hogy az igavonó állatok, másrészt a háztulajdonosoknak vagy a zselléreknek közmunka-kötelezettsége mennyivel emeltessék a végből, hogy a közmunka-teher fokozása egyenlő vagy legalább aránylagos legyen.
Nem lehetett ezen egyenletes fokozást megállapitani a közmunka-váltsági árak felemelésénél sem.
Ha az egyenes adó vétetik a kivetés alapjául, a közmunka-teher fejében kivetendő százalék a tényleges szükséglethez képest állapitható meg s egyenletesen minden teherviselőre nézve leszállitható vagy szükség esetén fokozható is.
A százaléknak s szükséglethez képest felemelése vagy leszállitása keresztülvihető minden nagyobb technikai nehézségek nélkül, miglen a jelenlegi kivetési alapnál ez számtalan bonyodalmakra, nehézségekre és visszaélésekre szolgáltathat alkalmat.
A közutak épitése és fentartása legczélszerűbben készpénzzel volna teljesithető.
A természetbeni közmunka-erő fentartása ugyanis a közutak épitésére és fentartására nézve hátrányos, közgazdászatilag pedig nagy veszteséggel jár.
A mint ezt már fennebb is részletesen előadtam, a természetbeni erő leszolgáltatása, kellő és annak idejében történő felhasználása a gazdászat érdekeire való tekintettel nagy akadályokba ütközik; a természetbeni erőnek alkalmazása az útfentartási munkálatoknál nem gazdaságos, nem czélszerű, sőt néha a munkálatok természeténél és minőségénél fogva kivihetetlen; az ellenőrzés nehéz; a visszaélések el nem kerülhetők; sok közerő egészen kárba vesz, részben a felügyelet hiánya, részben csak nagyobb távolságokban történhető felhasználhatás miatt, részben pedig azért, mert a helyi körülményeknél fogva egyáltalán igénybe sem vehető.
Ezen körülmények inditották a törvényhatóságokat arra, hogy az önkéntes megváltáson felül a közmunkának kényszer utján leendő megváltását határozzák el.
A jelenlegi kivetési alap fentartása mellett az ügy érdekében kivánatos átmenet a természetbeni kötelezettségről a készpénzbeni fizetésre sokkal nagyobb nehézségekbe ütköznék és igazságtalanabb módon történnék, mint ha kivetési alapul az egyenes adó szolgál.
Felemlitem még, hogy az országos közutak fentartására szolgáló alap előteremtésénél már az 1844. évi IX. tc. sem a természetbeni erőt vette szemügyre, mert, mint fennebb előadtam, az urbéri telek szolgált a kivetési alapul s annak tulajdona és száma szerint állapittatott meg a közmunka fejében szolgáltatandó szekeres napok száma.
Ehhez képest a közmunka-tartozás kivetésénél az eddig törvényhozásilag még érvényen kivül nem helyezett 1844. évi IX. tc. értelmében, melynek ide vágó határozatai a közös teherviselésről szóló 1847/8. évi VIII. tc. folytán Magyarország minden lakosaira alkalmazandók lettek volna, törvényszerűleg a föld tulajdonának és mennyiségének, vagyis ugyanoly alapnak kellene szolgálnia, mely az egyenes földadó megállapitásánál szolgál és pedig azon egyenes adónemnek, mely az egyenes adók közt a legjelentékenyebb.
Ezen felül szolgált még a ház tulajdonosa is részben, a mennyiben az 1844. évi IX. tc. értelmében az urbéres házas zsellérek évenkint hat gyalog napszám leszolgálására köteleztettek, mi szintén az egyenes házadó alapján, bár aránytalan és egyenlőtlen kivetésnek felel meg.
Nem lehet eléggé hangsúlyoznom, hogy nem új adóknak, nem eddig fenn nem állott terheknek kivetéséről, de arról van szó, hogy a törvényhatóságok közuti szükséglete, illetve az igavonó és kézimunka-kötelezettségeknek értéke, az eddiginél helyesebb alapon biztosittassék s hogy ezen már létező és szükséges terhek azokra is aránylagosan áthárittassanak, kik azoknak viselésére a jog és méltányosság elvei szerint szintén kötelezhetők és hogy a mennyire az csak lehetséges, a más, t. i. az adóalapra való átmenet ne teherfelemeléssel, hanem inkább annak nem megvetendő mérséklésével járjon.
E részben p. o. ha az 1886. évi adatokból vonatnak le a következtetések, a következő eredmény mutatkozik:
Az 1886. évi igás közmunka-tartozás értéke 4.582,907 frt 28 kr.
Az 1886. évi földadó összege (levonva Horvát-Szlavonország és Fiume földadóját) 32,977,700 frt, tehát az igás közmunka váltsági értéke a földadónak 13.89%-át képezi.
Miglen, miután az 1886. évi összes közmunka-tartozás értéke 7.348,828 frt 53 kr.; az 1886. évi összes egyenes adó összege 64.206,433 frt 20 kr.; az összes közmunka váltsági értéke az egyenes adónak csak 11.44%-át képezi. Vagyis azon esetben, ha a jelenlegi közmunkaalap helyett az előbb kivetett közmunka váltság-értékének beszerzése végett az egyenes adó vétetnék kivetési alapul, a földadót fizetőkre 2.45%-kal kisebb teher esnék.
Ugyancsak a fentebbi adatokból folyólag következik, hogy azon esetben, ha útadó fejében az egyenes adó 11.44%-a vettetnék ki, akkor a földadót fizetőkre csak 3.774,504 frt 37 kr., a többi egyenes adók fizetőkre pedig 3.574.3?4 frt 16 kr. esnék, vagyis a földadót fizetőkre ez esetben: (4.582,907 frt 28 kr., kevesebb 3.774,504 frt 37 kr.) 808,402 frt 91 krral kevesebb esnék, mintha a földadót fizetőkre az igavonó állatok közmunka-kötelezettsége vettetnék ki.
Azt, hogy az 1886. évre kivetett egyenes adónak az 1886. évi közmunka-tartozás pénzértéke (a váltsági árakkal számitva) hány százalékát teszi, a 7% alatti kimutatás tünteti elő.
Azt, hogy az ugyanazon évi földadónak az igás közmunka-tartozások váltságösszege hány százalékát teszi, a 8% alatti kimutatás bizonyitja.
Az iránt, vajjon a szántóföldeknek (melyeknek mennyiségéhez képest az igavonó állatok általában szükségesek) tulajdonosai holdankint mikor terheltetnének meg jobban, ha az útadóval az eddigi alapokon, nevezetesen igavonó napszámtartozásokkal, vagy pedig az egyenes adó alapján terheltetnének meg, a 9% alatti kimutatás nyujt tájékozást, melyből általánosságban szintén azon következtetés vonható, hogy a megterhelés a szántóföldi-tulajdonosokra nézve utóbbi esetben kisebb lesz.
A törvényhatósági utak épitési és fentartási költségeinek fedezésére az útadó az 1883. évi XV. tc. 9. §-ában felsorolt egyenes adók (u. m. földadó, házadó, keresetadó, nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adója, bányaadó, tőke-, kamat- és járadékadó) után volna az érintett tc. értelmében megállapitott eljárás szerint bizonyos százalékban megállapitandó, kivetendő, kezelendő és behajtandó.
Mert ezen egyenes adókat fizetők általában képviselik a közutak érdekeltségét;
mert ezen adók vannak az emlitett tc. 9. §-a értelmében mint olyanok megjelölve, melyek után közigazgatási, közlekedési és közgazdasági czélokra pótadó vethető ki;
mert a pótadók mikénti megállapitása, kivetése, kezelése és behajtása az érintett törvénycikkben már törvényhozásilag elfogadtatott s legalább részben már gyakorlatilag alkalmazásba is vétetett; továbbá
mert nem kellene esetleg (a mennyiben egyrészt az érintett törvény, másrészt a közutakról szóló törvény alapján pótadó vettetnék ki) az útadót eltéri eljárások szerint megállapitani, kivetni, kezelni és behajtani, mi bonyodalmakra vezethetne s felesleges kiadásokat okozna.
Az útadó százalékát a törvényhatóság előre legalább is 2 évre lenne kötelezve megállapitani, mert ez az útépitési és fentartási szükségletek biztositása tekintetében kivánatos, nehogy a közigazgatás ezen ágának akadálytalan kezelése nehézségekbe ütközzék, továbbá mert különösen nagyobb épitkezések csak több éven át lévén végrehajthatók, kivánatos, hogy az épités elrendelésével annak végrehajtása végett szükséges pénz előre biztosittassék.
A kivetendő útadó százaléka nem állapitható meg az egész országra, illetőleg minden törvényhatóságra nézve egyenlően, mert a kivetendő százalék meghatározásánál az illető törvényhatóságok útépitési és fentartási szükségletei veendők számba.
Ezen szükséglet azonban a törvényhatóságoknál igen különböző s nem áll egyenes arányban ugyanazon törvényhatóságok egyenes adójával, illetőleg az ezen adók alapján ugyanazon százalék szerint kivethető útadók összegével.
Ha tehát az egész országra nézve az egyenes adó ugyanazon százaléka vettetnék ki, ebből az következnék, hogy a közmunka-tartozások fejében kivetett útadó összege némely törvényhatóságnál a szükségletet meghaladná, némelyiknél pedig a szükséglet fedezésére elégséges nem volna.
Hogy mennyire elütő az egyes törvényhatóságokban az általuk egyenes adóban fizetett összeg és a váltsági árakkal számitott országos közmunka értéke közti százalékos arány, azt az 1886. évre nézve a 7% alatti kimutatás előtünteti.
Ezen kimutatás szerint az önálló törvényhatósági joggal felruházott városoknál a közmunka értéke (Budapestet figyelembe nem véve, mely közmunkaváltságát a törvény értelmében a fővárosi pénzalapba szállitja be) Kassa és Pozsony sz. kir. városokban az általuk fizetett egyenes adónak csak 2.4, illetve 3.7%-át, továbbá a vármegyei törvényhatóságoknál Komárom és Szabolcs vármegyékben a közmunkaerő értéke az általuk fizetett egyenes adónak csak 7.6, illetve 7.1%-át teszi ki, miglen Udvarhely, Fogaras és Szolnok-Doboka vármegyékben (ezen vármegyék az 1% alatti kimutatás szerint kétszeresen teljesitik igavonó napszám-kötelezettségüket) a közmunka értéke egyenes adójuk 50, 30.4, illetőleg 30%-át képezik.
Meg kell azonban jegyeznem, hogy, habár az érintett kimutatás bizonyitja is, hogy a kérdéses százalék-arány az ország területén igen különböző, a kimutatás egyes törvényhatóságokra vonatkozó tételeinek birálatánál s a kimutatás alapján levonható következtetéseknél szem előtt tartandó, miszerint a közmunka összeirása nem egyenlő pontossággal eszközöltetik, hogy különbözők a váltságárak, hogy az igavonó állatok száma után különbözően vettetik ki a közmunka stb., hogy tehát a két adó közti százalék arányának megállapitására sok oly tényező lényeges befolyást gyakorolhat, melyek az összehasonlitást bizonytalanná teszik.
Igaz ugyan, hogy a szegényebb, kisebb egyenes adót fizető törvényhatóságokban az útadó magasabb és terhelőbb lesz, tehát a törvényhatóságonkénti kezeléssel szemben általánosabb szempontból igazságosabb lenne az, ha az egész ország területére egyenlő százalékban vettetnék ki az útadó és a közadóval beszedetvén, a vármegyék szükségletükhöz képest a központból dotáltatnának ugy, miként ez a vármegyék közigazgatási, árva- és gyámhatósági kiadásaira nézve az 1833:XV. tc. alapján történik.
Ez ellen mindazonáltal nyomós indokok szólanak; nevezetesen:
a törvényhatósági utak épitése, kezelése és fentartása az illető törvényhatóság érdekében feküdvén, minden törvényhatóságnak magának kell arról gondoskodni, hogy helyi szükségleteit miként fedezi.
Nem volna ehhez képest méltányos a kiadásokat más törvényhatóságra átháritani, különösen akkor, midőn a fennebbiek szerint oly lényegesen eltérő a törvényhatóságok helyzete.
Az útfentartási szükségletek majdnem évről-évre változván, azt, hogy az egyes törvényhatóságok részére a központba befolyt adóösszegből mily dotatiók nyujtassanak, évről-évre, vagy legalább két évenkint újból kellene megállapitani. Ennek a méltányosság és helyi viszonyok figyelembevételével kellene megtörténnie, mi a lehetetlenséggel határos, rendkivüli nehézségekkel volna összekötve.
Ezen megállapitások végett szükséges tárgyalások, - miután előreláthatólag minden törvényhatóság saját igényeit igyekeznek érvényesiteni, sőt mértéken túl fokozni is, - oly hosszú időt vennének igénybe, hogy a hitelek a kellő időben megállapithatók és rendelkezésre adhatók nem volnának.
Ezen megállapitások miatt a központi kormány és a törvényhatóságok közt számtalan surlódás merülne fel a közigazgatás érzékeny hátrányára. Végül:
a terhek ezen nivellirozása mellett sem nyerhetnének az egyes törvényhatóságok közlekedési igényei egyenlő és megfelelő kielégitést, már csak azért sem, mert az egyes törvényhatóságok területén az állam által létesitett és fentartott vállalatok (vasutak, állami utak, csatornák) igen különböző arányban vannak felosztva.
A mennyiben egyes törvényhatóság útfentartási szükségleteit egyáltalában nem volna képes tulságos megterheltetése nélkül fedezni,- azon esetben, ugy, mint az eddigelé is történt, az állam részéről segélyezendő volna.
Igen nagy horderővel bir azon kérdés, vajjon azokra nézve, kikre egyenes adójuk után útadó vettetik ki, nem volna-e egy bizonyos minimális összeg megállapitandó, melyet akkor is tartoznának fizetni, ha az egyenes adó után kivetendő százalék szerint reájok annyi nem is esnék.
Ily minimumok megállapitását egyrészt szükségesnek, másrészt indokoltnak tartom a következő érvek alapján:
a fennebbi kimutatásból kitünik, hogy az útadónak az egyenes adó alapján történő kivetésénél némely törvényhatóságok területén a jelenlegi kézi és igavonó közmunkatartozások váltsági értékének biztosithatása végett jelentékenyen magas százalék volna kivetendő.
Túlmagas százalékok kivetése nagyon sujtaná az illető törvényhatóságot, másrészt a törvényhatóság közuti szükségletei is csak egy bizonyos mérvre szállithatók le.
Miután pedig az állam pénzereje és segélye a szükségleti hiányok pótlására csak bizonyos összeg erejéig vehető igénybe, szükséges, hogy az illető törvényhatóság lehetőleg önmaga gondoskodjék arról, miszerint útadó-százaléka lehetőleg leszállittassék, de másrészt szükséglete is fedezhető legyen.
Erre legalkalmasabb eszköznek mutatkozik az útadó-minimumoknak megállapitása.
De nemcsak szükségesnek, hanem, indokoltnak is tünik elő az útadó-minimumok kötelezettségének kimondása, -
mert nem téveszthető szem elől, hogy azon esetben, ha az útadó az egyenes adó alapján vettetik ki, a magasabb adófizetőket ezen terhek aránylag s főleg az eddigiekhez képest, lényegesen jobban fogják sujtani, mint a kisebb adót fizetőket, -
mert az utóbbiak adóterhe a százalék alkalmazása esetében a jelenlegihez képest különösen azokéi, kik eddig hat, illetve három kézi napszámot, vagy két kétfogatú igavonó napszámot (némely vármegyékben négy igavonó napszámot) tartoztak teljesiteni, lényegesen és aránytalanul megkisebbednék; végül
mert a kisebb adót fizetőknek, vagyis azoknak, kik az adóminimum fizetésére kötelezve lennének, legtöbb esetben módjukban álland és alkalmuk leend, útadójukat természetbeni munkájuk által (napszámban) magukon a közutakon is megszerezni, illetve ledolgozni.
Mindezen körülmények számbavételével s a kisebb adót fizetők által eddig is viselt terhek fentartásával, sőt az igavonó állatok tulajdonosai terheinek leszállitásával bizonyos korlátozott útadó-minimumot állapitottam meg, melyet minden adót fizető, még ha egyenes államadói után kivetett útadója annyit nem is tenne, fizetni tartoznék.
Nevezetesen a törvényjavaslatba felveendőnek tartottam, hogy törvényhatósági útadó fejében mindenkire, még ha az egyenes adója után kivetett százalék szerint rá ennyi nem is esnék, legalább is három kézi napszámnak folyó ára, mely azonban nem lehet nagyobb összesen 1 frt 50 krnál, vetendő ki; továbbá, hogy a törvényhatóság ezen minimumot azokra nézve, a kik legalább két igavonó állattal birnak, egy igás napszám folyó ára erejéig, mely azonban nem lehet nagyobb 3 frtnál, felemelheti, illetve állapithatja meg.
A napszámok folyó árainak megállapitásánál figyelembe vettem, hogy az 1888. évi közmunka-váltsági árakról összeállitott 10% alatti kimutatás szerint, - alig néhány vármegyétől eltekintve, - melyeknél egy kézi napszám váltságára 60 krral van megállapitva, - a kézi napszám váltságárak maximuma 50 krral van meghatározva, - továbbá, hogy a vármegyéknél az igás napszám; váltságárak maximuma 3 frt, - végül, hogy az önálló törvényhatósági joggal felruházott városoknál felesleges is volna az érintett váltságáraknál magasabbra menni, miután azok közuti fentartási szükségleteiket a vármegyékhez viszonyitva, különben is kisebb százalék kivetésével fedezhetik.
Ezen minimumok csak rendkivüli esetekben volnának felemelhetők, s a mennyiben valamely törvényhatóság a minimumokat a fent megállapitott korláton túlra czélozná felemelni, ily határozatokra nézve a közmunka- és közlekedésügyi minister utján a ministerium előzetes jóváhagyása lenne szükséges.
Hogy mily lényeges befolyást gyakorolnak ily adó-minimumok s azok alkalmazása esetében a kivetendő útadó-százalék mennyire leszállitható, azt a rendelkezésre levő adatok alapján összeállitott következő kimutatások tüntetik elő:
a 11a% alatti kimutatás adófokozatokban előtünteti az 1886. évben egyenes adó (földadó, házadó, keresetadó, nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adója, bányaadó, tőkekamat és járadékadó, ide értve a földtehermentesitési járulékokat is) alá vont adózók számát és az azokra eső adóösszegeket.
A 11b% alatt kimutattatik, hogy azon esetben, ha 1886. évben az 1 frt 50 kr. (3 kézi napszám folyó ára) illetve 1 frt 50 kr. és 2 frt 50 kr. (utóbbi egy igás napszám folyó ára) útadó-minimumok alkalmaztattak volna; továbbá, ha utiadó fejében azon százalék vettetett volna ki, melyet 1886. évben a közmunka-tartozás értéke az egyenes adóból kitett: mennyit kellett volna fizetniök az útadó-minimumra kötelezetteknek, - mennyit azoknak, kik az utiadó-minimumon felül lettek volna kötelezve s ezekhez képest mennyit tett volna ki az útadó fejében összesen fizetendő összeg; - végül, hogy mennyit tett volna ki a minimális útadó-összegek alkalmazása folytán elért többlet, vagyis azon összeg, melylyel többet fizettek volna a minimisták azért, mert reájok a minimális s nem a százalék szerinti útadó vettetett ki.
Az utiadó-minimumok alkalmazása folytán az útadó fejében összesen (tehát ugy a minimum, mint a százalék szerint) fizetett összeg önként érthetőleg minden törvényhatóságnál magasabb a közmunka-tartozások váltsági összegének értékénél, mert azok, kik az uti adóminimumokat fizetik, magasabb százalékkal vannak terhelve, mint azon százalék, melyet a közmunka értéke az egyenes adóból kitesz. (A minimisták által fizetett százalék annál magasabb lesz, minél nagyobb a minimumok és a minimisták egyenesadó-tartozására a minimumon felül fizetőknél alkalmazott százalék alapján eső utiadó közti különbözet).
Miután tehát a minimistákra kivetett magasabb százalék folytán az utiadó-összeg magasabb, mint a közmunka-tartozás értéke, ennek folytán az utiadó-százalék a minimumok befolyása folytán leszállitható.
Ugyancsak a 11. b) alatti kimutatásban folytatólag elő van tüntetve, hogy a minimumok alkalmazása folytán az utiadó százaléka mennyire szállitható le (a közmunka-tartozások váltsági értékének biztositása mellett is); -
hogy ez esetben mennyit kellett volna fizetniök az utiadó-minimumokra kötelezetteknek, -
hogy mennyit azoknak, kik az utiadó-minimumon felül kötelezvék fizetni, -
hogy ezekhez képest mennyit tett volna ki, az útadó fejében összesen fizetendő összeg, -
végül, hogy mennyi azon többlet, melyet a minimisták a rendes százalékon felől összesen fizettek volna.
Megjegyzem, hogy ezen kiszámitásoknál már azon minimisták vétettek figyelembe, melyek a leszállitott adószázaléknál állanak elő (miután a minimisták száma ugyanazon minimumok alapul vétele esetében az adószázalékkal megforditott arányban emelkedik vagy száll le, vagyis minél magasabb százalék alkalmaztatik, annál kevesebb a minimisták száma s megforditva).
A számitásoknál szem előtt tartatott továbbá, hogy a törvényjavaslatban az alábbiak szerint az utiadó-százalékának maximuma 10%-kal vétetett fel, minél fogva a maximumnál magasabb százalék a kiszámitásnál nem lett alkalmazva, hanem azon törvényhatóságoknál, melyeknél a közmunka értékének fedezésére 10% sem mutatkozott elégségesnek, a 10%-on felül szükséges összeg, mint hiány, a jegyzet rovatban lett előtüntetve.
Végül ugyancsak a kérdéses 11. b) alatti kimutatás jegyzet rovatában elő vannak tüntetve azon adófokozatok legmagasabbjai, melyekig bezárólag az egyenes adót fizetők a minimumokkal terhelve vannak, illetve a mely adófokozatoktól felfelé kezdődnek a minimumon felül adószázalék szerint fizetők adósorozatai.
A 11. c% alatti kimutatásban a fennebbi számitások végeredménye van előtüntetve s nevezetesen az:
hogy 1886. évben a közmunka értéke, mely törvényhatóságokban lett volna a minimumokkal fedezhető, -
melyekben 10% erejéig s mily szazalékkal, -
végre melyekben nem lett volna elégséges a 10% és ennek folytán mennyi lett volna a hiány.
Ezen kimutatásból kiderül, hogy az 1886. évi közmunka-tartozások váltsági árral számitott értéke fedezhető:
A) Vármegyéknél:
az 1 frt 50 kr. minimalis útadó alkalmazása esetében:
már az útadó-minimumokkal is 8 vármegyében:
| 0-1 adószázalék kivetésével | 0 vármegyében | |
| 1-2 adószázalék kivetésével | 3 vármegyében | |
| 2-3 adószázalék kivetésével | 3 vármegyében | |
| 3-4 adószázalék kivetésével | 2 vármegyében | |
| 4-5 adószázalék kivetésével | 3 vármegyében | |
| 5-6 adószázalék kivetésével | 3 vármegyében | |
| 6-7 adószázalék kivetésével | 4 vármegyében | |
| 7-8 adószázalék kivetésével | 5 vármegyében | |
| 8-9 adószázalék kivetésével | 4 vármegyében | |
| 9-10 adószázalék kivetésével | 6 vármegyében | |
| 10 adószázalék kivetésével sem fedezhető | 22 vármegyében |
megjegyezvén, hogy a legutóbbi vármegyéknél a 10%-on felüli hiány összesen: 484,912 frt lenne; azon esetben pedig, ha 1 frt 50 kr. és 2 frt 50 kr. minimalis útadók alkalmaztatnának, a közmunka értéke fedezhető lett volna:
már az uti adó-minimumokkal 18 vármegyében:
| 0-1 adószázalék kivetésével | 0 vármegyében | |
| 1-2 adószázalék kivetésével | 0 vármegyében | |
| 2-3 adószázalék kivetésével | 1 vármegyében | |
| 3-4 adószázalék kivetésével | 3 vármegyében | |
| 4-5 adószázalék kivetésével | 3 vármegyében | |
| 5-6 adószázalék kivetésével | 4 vármegyében | |
| 6-7 adószázalék kivetésével | 8 vármegyében | |
| 7-8 adószázalék kivetésével | 3 vármegyében | |
| 8-9 adószázalék kivetésével | 3 vármegyében | |
| 9-10 adószázalék kivetésével | 3 vármegyében | |
| 10 adószázalék kivetésével sem fedezhető | 17 vármegyében |
megyjegyezvén, hogy a legutóbbi vármegyéknél a 10%-on felüli hiány összesen 313,623 forint lenne.
B) Az önálló törvényhatósági joggal felruházott városokra nézve a 11. c) alatti kimutatás a kérdéses számitások eredményét szintén előtünteti.
Ezekre nézve csak annyit vélek szükségesnek felemliteni, hogy azoknál az útadószázalékok, melyek a közmunka értékének beszerzése végett kivetendők lettek volna, általában lényegesen alacsonyabbak, mint a vármegyéknél s 10% csak egy városnál (M.-Vásárhely) mutattatik ki elégtelennek, de ennél is megjegyzendő, hogy, miután a város 1886. évben még közmunkát ki nem vetett s útfentartási szükségleteit vámjövedelmeiből fedezte, nem a közmunkaerő értékének de útfentartási szükségletének fedezése vétetett számitásba.
Önként érthetőleg a százalék még inkább leszállitható, illetve a vármegyéknél a kimutatott hiány még csökkenthető, ha az igás napszámok folyó ára 2 frt 50 kr. helyett a törvényjavaslat szerint megengedett 3 frt összeggel s igy ezen minimum vétetik alkalmazásba.
Ezen felül számba veendő, hogy a most érintett irányban lényeges befolyást fognak még gyakorolhatni, az egyenes adót nem fizetőkre kivethető, a fennebbi kimutatásoknál még számba nem vett közmunka-tartozások értéke, továbbá közutakon s főleg a nagyobb épitési és fentartási kiadást igénylő műtárgyakon és berendezéseken életbe léptethető vámszedések, melyekre nézve alább részletesen nyilatkozom, - s általában mindazon eredmények, melyek a közutak közigazgatásának, valamint épitésének, kezelésének és fentartásának a jelen törvényjavaslat értelmében történő rendezése folytán pénzügyileg is elérhetők lesznek.
Ezen tényezők összműködéseinek eredménye előreláthatólag elég kedvező lesz arra, hogy a törvényhatóságoknál az utiadó százaléka még inkább, s nevezetesen némely törvényhatóságnál a százalék 10%-ra leszállitható, s ekként a fenn kimutatott összes hiány még lényegesen csökkenthető vagy épen megszüntethető legyen.
Szükségesnek tartom végül felemliteni, hogy mindazon számitások, melyek a 11. a) alatti adó-kimutatásokra nem voltak fektethetők s nevezetesen, hogy mely adózók esnek az igavonó napszámok minimuma alá, csak hozzávetőleg felvett s illetve az államépitészeti hivatalok által rövid uton beszerezhető adatokon alapulnak, továbbá, hogy a fennebb kimutatott eredmények nem lesznek szám szerint minden évben azonosak, mert a kérdéses eredményeket előidéző tényezők is kisebb vagy nagyobb mérvben változhatnak.
Ez utóbbira nézve felemlitem, hogy eltekintve attól, miszerint a közmunka-tartozásoknak értéke, melynek utiadó kivetése utján leendő fedezése vétetett kiindulási alapul, az összeirások eredménye szerint évről-évre, habár nem lényeges, de mégis némi eltérést mutat, a kiszámitások eredménye, az egyenes adók összegeinek az adózási, vagyoni, gazdasági (az igavonó állatok száma, felosztása) és népességi viszonyok módosulásához képest szintén változhatik; mihez képest az utiadó-százalékok, habár nem lényegesen, de mégis a kimutatásban előtüntettektől némileg eltérők lehetnek.
Ezeken felül nem hagyható figyelmen kivül az sem, hogy az utiadó százalékának kivetésénél a főczél: a törvényhatóságoknál rendelkezésre levő egyéb bevételek számba vétele után még fen maradó utiköltség-előirányzati szükségleteknek fedezése.
Ehhez képest a százalék megállapitásánál még a rendelkezésre álló bevételek is számba lesznek veendők.
Az utiadó-százalékok megállapitására vonatkozó és a legroszabb esetet, midőn t. i. semmi más jövedelem, illetve fedezet sem állana rendelkezésre, felhasználó fennebbi számitások czélja általános képet nyujtani az utiadó s illetve az utiadó-minimumok alkalmazása esetében bekövetkezhető eredményekről s főleg az utóbbiaknak befolyásáról.
E részben a kiszámitások alapján teljesen hű és megnyugtató következtetések vonhatók a tekintetben, hogy a törvényjavaslatban felvett határozatok helyesek, s az elérni kivánt czélt biztositják.
A minimumok alkalmazása, illetve az utiadó-százalékoknak a minimumok befolyása folytán történhető leszállitása, vagy a költségvetési szükségletet meghaladó fedezetnek felhasználása tekintetében a 23. § hetedik és nyolczadik kikezdései részletesen intézkednek.
Már fennebb emlitettem annak szükségét, hogy az útadó fejében kivetendő százalék lehetőleg leszállittassék, szükséges ezen felül kimondani, hogy a százalék kivetése csak egy bizonyos magasságig, mint maximumig engedhető meg, nehogy egyes törvényhatóságok túlságos s más törvényhatóságok hasonló terheivel arányban nem álló terhekkel sujtassanak, s azok adózási képessége szerfelett igénybe vétessék.
Ezen maximum megállapitásánál irányadóul volna veendő, hogy az legalább is oly százalékkal állapitandó meg, miszerint szükség esetén az utiadó-százalék maximumának és az utiadóminimumok legmagasabb folyó árainak alkalmazásával, valamint az egyenes adót nem fizetők tartozásainak számbavételével, az eddigi közmunka-tartozások váltsági árakkal számitott értéke, kevés kivétellel, az ország minden törvényhatóságánál beszerezhető legyen.
Ez a fennebbiek szerint a 10% maximum megállapitásával elérhető. Hozzávetőleg ugyanezen százalék eredményére jutnak, ha az összes országos közmunkaváltsági árral számitott értékét, mely kerek összegben 7 millió forintra tehető, szembe állitjuk az egyenes adóval, azaz kerek összegben 60 millió forinttal, melynek 10%-a 6 millió forint, s ehhez hozzáadjuk az egyenes adót nem fizetők közmunka-tartozásának értékét, mely csak a napszámosokat is véve, körülbelül egy millió forintra tehető.
Ha valamely törvényhatóság rendkivüli kiadásokat volna kénytelen fedezni, melyekre a 10% maximális útadó nem volna elégséges, igy, ha az úthálózatnak kiépitése, vagy különös közgazdasági vagy hadászati jelentőségű útmunkák vagy műtárgyak kivitele czéloztatnék, akkor teljesen indokolt ezen maximális útadónak ideiglenes, illetve a szükséges időtartamra felemelése.
Ezen felemelést, nehogy a törvényhatóság adózási képessége ily irányban túlságosan igénybe vétessék, korlátozandónak vélem 13%-ra akként, hogy ily törvényhatósági határozatokra nézve már a ministerium jóváhagyása eszközlendő ki.
Azon törvényhatóságok, melyek esetleg hadászatilag fontos utakat, vagy műtárgyakat létesitenek és tartanak fenn, vagy a melyek ezen segély nélkül pótadójukat a 10% maximumon túl lennének kénytelenek felemelni, a törvényhatóságok útügyeinek állami segélyezése érdekében a közmunka- és közlekedésügyi minister állami költségelőirányzatában felvett állami alapból fognának segélyeztetni.
Felmerülhetnek esetek, hogy valaki a fennebbiek szerint felsorolt egyenes adóval nincs megterhelve.
Ily esetekben az illetőre útadó sem volna kivethető.
Miután ez, különösen tekintve a legkisebb egyenes adót fizetőket, kik az útadó minimumával vannak terhelve, az igazság és méltányosság elveivel összeegyeztethető nem volna, továbbá, miután a jelenleg fennálló közmunka-kivetési rendszer szerint is mindenki évenkint legalább 6, illetve 3 kézi közmunka-napszámot köteles szolgálni, végül miután a jelen törvényjavaslatnak nem lehet czélja azokat, kik jelenleg is közmunkával terhelve vannak, az útadó-kötelezettség alól felmenteni, sőt ellenkezőleg a jelen törvényjavaslat a közös teherviselést kivánja minden tekintetben életbe léptetni: mindezeknél fogva szükségesnek tartom elvileg kimondani azt, hogy mindenki, ki egyenes adót nem fizet, köteles útadó-tartozása fejében három kézi napszámot természetben vagy egyenértékű váltságösszeg lefizetése által leszolgálni.
Másrészt számba kellett vennem, hogy a jelenleg fennálló közmunka-kivetés szerint is az ország azon lakosai, kik a 16. évet még be nem töltötték és kik 60. életévüket már túlhaladták, továbbá a nők általában kézi közmunka-kötelezettség alól felmentvék.
Ezen mentességet a fennebbi útadó-kötelezettség megállapitásánál figyelembe vettem annál is inkább, mert azok által az útadó természetben leszolgálása aligha volna kivánható.
Ezen felül megállapitottam mindazok mentességét, kik állásuknál, jellegüknél, vagy helyzetüknél fogva az útadó-kötelezettség alól mentesitendők, ha egyenes adót nem fizetnek.
Azok közt, kik egyenes adót nem fizetnek, különösen a napszámosokat emlitem fel, kik az 1883. évi X. tc. szerint keresetük után adómentesek lévén, ezen egyenes adójuk után nem lehetne közmunka-tartozással megterhelni.
A napszámosoknak a közmunkatartozás alól leendő teljes felmentése nem volna sem indokolt, sem méltányos.
E részben hivatkozom a fennebbi indokokra, melyek a mellett szólanak, hogy mindenki, még ha egyenes adót nem is fizet, - közmunka-tartozás teljesitésére köteles legyen. De ezeken felül megjegyzem, hogy a napszámosoknak érdekeltsége a közutak fentartása tekintetében nem tagadható; hogy munka-erejök természetben vagy a megfelelő váltságértékben nem, nélkülözhető; hogy továbbá a napszámosok azon helyzetben lehetnek, miszerint kötelezettségüket természetben ledolgozhatják, vagy azok értékét magukon a közutakon is megszerezhetik.
A tekintetben, hogy a napszámosok munkaereje nem nélkülözhető, az 1886:XXII. tc. ide érthető határozataitól el is tekintve, felemlitem, hogy a m. kir. pénzügyminister részéről közölt adatok szerint a napszámosok száma Magyarországban 1882. évben 743,164 egyént tett ki; mihez képest azok közmunkatartozása - egy kézi napszám átlagos váltságárát 45 krral számitva, - egy millió frt értékkel bir- A napszámosok tehát, a mennyiben semmi egyenes adót sem fizetnek, 3 kézi napszámnak természetben ledolgozására vagy megváltására, vagyis a kézi útadóminimum lerovására szintén kötelezendők volnának.
Az egyenes adó alapján kivetett útadóra nézve megengedendő, hogy annak egy része kézi erő, illetve napszám vagy igavonó állati erő segélyével, illetve természetbeni megfelelő szolgáltatás utján legyen leróvható.
Mert noha kétségtelen, hogy az útadónak kizárólag készpénzben lerovása az utak épitésére, fentartására és kezelésére, valamint a mulasztások és visszaélések meggátlására nézve legelőnyösebb volna, noha némely törvényhatóság a természetbeni közerőt kellően fel sem használhatja; - noha a lefolyt években a természetben kivetett közmunkaerőnek megváltása a nyert tapasztalatok folytán évről-évre fokoztatott: mindezek daczára, tekintve az ország egyes vidékeinek igen eltérő közgazdászati viszonyait s azt, hogy némely vidék szegényebb sorsú lakosait a lerovásnak kizárólag készpénzben való kötelezése érzékenyen sujtaná, fenn volna tartandó azon alternativa is, hogy a törvényhatósági közgyülés az út épitési, kezelési és fentartási költségelőirányzat, valamint ezzel kapcsolatban az útadó megállapitása alkalmával elhatározhatja, hogy a törvényhatósági útadónak egy része a kötelezettek által természetbeni szolgáltatás segélyével is leróvható legyen.
Önként érthetőleg a természetbeni közmunka-lerovásnak egyénenkint lehetőleg egyenértékűnek kell lenni azon útadó-tétellel, melyet az illető egyenes államadója után - figyelembevételével a megállapitott útadó-minimumnak - fizetni köteles lenne, ha útadóját természetben le nem róhatná, - mert azon engedmény által, hogy a tartozásnak természetben leróvhatása lehetővé tétetik, az útadó-tartozás nem csökkentetni, de csak könnyebben teljesithetővé tétetni szándékoltatik.
A tekintetben, hogy a természetbeni közmunka-lerovás leszolgálása a törvényhatóság területének csak egyes részeire, valamint csak bizonyos meghatározandó egyenes állami adóösszeget fizetőkre korlátoztassék, - hogy e kézi és igás lerovás közti arány milyen legyen; hogy csak kézi, vagy csak igás leszolgálás engedtessék-e meg, végül hogy egyesek és községek útadó-tartozásukat, az útépitési és fentartási anyagoknak bizonyos útvonalakra, vagy útirányokra természetben leendő kihordása, vagy kiszállitása által sommásan szolgálhatják-e le, a törvényhatóságoknak szabad kezet véltem hagyandónak, a mennyiben tekintve a törvényhatóságok igen eltérő közgazdasági, kereskedelmi, népességi, helyrajzi, földtani stb. viszonyait, valamint útfentartási szükségleteit, nem lett volna helyes és czélszerű e részben a törvényben az egész országra nézve azonos és kötelező határozatokat felvenni.
Másrészt azonban szükségesnek véltem a törvényhatóságokat a fenforgó kérdésben már törvényhatóságilag is annyiban korlátozni, a mennyiben felvettem a törvényjavaslatba, hogy a törvényhatósági útadó kézi erő, illetve napszám vagy igavonó állati erő segélyével természetben csak legfeljebb fele részben rovattathassék le a kötelezettek által, azon oknál fogva, mert, a mint fennebb bőven kifejtettem, a természetbeni leszolgálás számtalan hátránynyal és hiánnyal jár karöltve; mert nem tartom megengedhetőnek, hogy e részben a jelenlegi állapottal szemben is visszaesésnek legyen helye, mert végül a közutak épitésénél és fentartásánál oly kiadások fordulnak elő, melyek fedezésére készpénz feltétlenül szükséges (igy p. o. a személyzeti járandóságok és dologi kiadások, a kőmives- és ácsmunkák és fedanyagnak megszerzése, szállitása stb.).
A törvényben biztositandónak tartom azt is, hogy a természetbeni lerovásokat első sorban azok teljesithessék, kik az útadó-minimumok valamelyike alá esnek; mert méltányosnak találom, hogy ezen kedvezményt első sorban azok élvezhessék, kik magasabb útadó-százalékkal vannak terhelve, kik rendszerint a szegényebb osztályhoz tartoznak s kik leginkább érezhetik annak előnyét, másrészt szükségét, hogy útadó-kötelezettségüket készpénz helyett természetben dolgozhatják le.
A törvényhatósági joggal felruházott városokra nézve az útadónak természetbeni ledolgozását egyrészt azok közgazdaságilag fejlettebb viszonyait, másrészt a természetbeni ledolgozás nehézségeit számba véve, nem véltem kiterjesztendőnek.
Végül felemlitem, hogy tekintve azon határozatoknak bővebb indokolást alig igényelhető fontosságát, melyek a kivetendő útadó százalékának és a minimumoknak megállapitására, továbbá az útadónak részben természetben ledolgozhatására vonatkoznak, azon határozatokra és megállapodásokra nézve a közmunka- és közlekedésügyi ministernek döntő befolyását feltétlenül kikötendőnek tartom.
Szükséges, hogy a ministernek jóváhagyása nemcsak az útadó-százalék és a minimumok megállapitására nézve eszközöltessék ki, de az is, hogy a minister az útadó-százalékot a szükséghez képest leszállithassa, vagy 10%-ig a közérdek, de különösen a hadászati és közgazdasági érdekek szempontjából elkerülhetetlenül szükségeseknek talált és általa elrendelendő munkálatok czímén a pénzügyministerrel egyetértőleg felemelhesse, másfelől figyelemmel a fenforgó viszonyokra, a minimumokat mérsékelhesse vagy a fenti keretben felemelését kivánhassa, - mert csak ekként érvényesitheti a felelős minister legintensivebben főfelügyeleti jogait; mert csak ekként gyakorolhat a minister a közforgalmi és hadászati érdekek szempontjából a törvényhatóság közuti ügyeire döntő és érdemleges befolyást; mert csak ekként érhető az el, hogy általánosabb s a helyi közlekedés érdekein felül emelkedő magasabb szempontból is kiindulva, a minister a közuti közlekedési ügyeknek előhaladását az egész ország területén lehetőleg egyenletesen és fokozatosan előmozditsa, mert csak ekként lesznek a többség esetleg indokolatlan határozatai a közérdekben módosithatók, és mert a minister intézkedései gyors és erélyes végrehajtása csak ekként lesz biztositható.
A tekintetben, hogy az államutakhoz és törvényhatósági utakhoz nem tartozó s a közutak fennebbi osztályozása szerint felsorolt többi közutak épitési, kezelési és fentartási költségei miként fedeztessenek, a törvényjavaslat részletes indokolásában nyilatkozom.
Fontos elvi kérdést képez a közutak közigazgatásának mikénti rendezése.
E részben az államutakra nézve nem foroghat fenn kétség a tekintetben, hogy azoknak közigazgatása a közmunka- és közlekedésügyi minister hatásköréhez tartozik, s hogy a végrehajtási szolgálatot a nevezett minister alárendelt közegeinek kell teljesiteniök, mert ezt feltétlenül szükségessé teszik egyrészt az állami útvonalak országos jellege és főleg hadászati fontosságuk; másrészt az, hogy az állami útvonalak épitési, fentartási és kezelési költségei az állam által viseltetvén és a törvényhozás által az évi állami költségvetésben szavaztatván meg, azon ügyek közigazgatása csak a felelős ministerre bizható.
Mindamellett szükségesnek tartom, hogy magának az államnak s az államutak közigazgatásának érdekében mód nyujtassék arra, miszerint a törvényhatóságok közigazgatási bizottságai az államutak közigazgatásánál bizonyos felügyeletet és ellenőrzést gyakorolhassanak, mi magának a törvényhatóságnak is közvetlen érdekében fekszik, miután az államutak a törvényhatóságok közlekedési érdekeinek is szolgálnak.
E részben a törvényjavaslat megfelelően rendelkezik.
A törvényhatósági utak közigazgatási rendszerének megállapitásánál a következő főbb határozatokat vettem alapul:
Alapelv, hogy a törvényhatósági utak közigazgatása, a jelen törvényjavaslat által vont korlátok közt, a törvényhatóság önkormányzati jogköréhez tartozik.
E részben utalok azon indokokra, a melyeket fennebb a közutak osztályozásánál azon kérdés tárgyalásánál adtam elő, vajjon nem volnának-e a törvényhatósági útvonalak állami kezelés alá vonandók.
A törvényhatóság főispánjának, mint a végrehajtó hatalom képviselőjének, a törvényhatóságokról szóló 1886:XXI. törvénycikkben megállapitott hatásköre fentartandó; és pedig ugyanazon indokokból, a melyekből kiindulva a főispánnak hatásköre a törvényhatóságok közigazgatásának rendezésére vonatkozó fennebbi sarkalatos törvényben a törvényhatóság egész administratiójára nézve megállapittatott.
A törvényhatósági utak közigazgatásának egyöntetűsége, gyors és akadálytalan menete, valamint a végrehajtás erélyessége, a szakszerű vezetés és a személyes felelősség érvényesithetése feltétlenül szükségessé teszik azt, hogy a közigazgatás ezen ágainak összes vezető és végrehajtó szálai egy kézben összpontosuljanak.
Másfelől a vitássá vált kérdésekben a testületi döntést legalább egy forumon tartottam biztositandónak, mig a megadóztatás, illetve a teherviselés meghatározására a törvényhatósági közgyülést vettem egyedül hivatottnak.
Ezekhez képest az egyéni felelősséggel járó közigazgatási feladat a törvényhatóságoknál másra, mint a törvényhatóságok első tisztviselőjére, nem ruházható.
Ennek folytán a törvényjavaslat értelmében a törvényhatósági utak közigazgatása első sorban a törvényhatóság első tisztviselőjének hatásköréhez tartozik, ki annak szorosan törvény- és szabályszerű vezetéseért és intézéseért első sorban felelős. A törvényhatóság első tisztviselőjénél keresendő tehát mindig a közutak közigazgatásának súlypontja.
Ezen elvet igyekeztem a jelen törvényjavaslat minden részében következetesen alkalmazni.
A közigazgatási bizottságot nem tekintettem olyan forumnak, melynek feladata volna a közigazgatást közvetlenül vezetni, vagy a végrehajtásnál közvetlenül eljárni.
Ez ellentétben állana azon elvekkel és czélokkal, melyeket a fennebbiek szerint az administratio érdekében érvényesitendőnek, illetve elérendőnek tartok, a többi közt már azért is, mert a közigazgatási bizottság több tagból álló testület, mely csak időszakonkint ülésez és határoz, az a végrehajtásban kellő gyorsasággal s a személyes felelősség érvényesitésével alig járhat el, holott ezt feltétlenül szükségessé teszik: a közuti közigazgatás természete, a közuti épitkezéseknél és fentartási munkálatoknál a helytelen vagy késedelmes intézkedések folytán felmerülhető károk, valamint az, hogy a közuti ügyekben az intézkedések rendszerint szerves összefüggésben állanak.
A közigazgatási bizottságnak hatáskörét tehát a közuti közigazgatás előnyére akként véltem megállapitandónak, hogy az főleg a végrehajtás felügyelésére, ellenőrzésére és a közigazgatási biráskodásra van hivatva, intézkedési teendői csak annyiban volnának, a mennyiben azok szüksége a fennebbi hatáskörből folyólag felmerülne.
A törvényhatóság közgyülésének feladatául a törvényhatóság egész közönségét közgazdasági, közforgalmi, pénzügyi vagy közadózási szempontokból érdeklő legfontosabb kérdések tárgyalását és elintézését jelöltem ki s meghagytam a közgyülésnek a közuti ügyekre nézve is azon hatáskört, melyet az 1881:XXI. törvénycikk alapján igényelhet.
Ezen hatáskör a törvényhatóság közönségének képviseletét teljes mérvben és jogosan megilleti, másrészt azonban ezen hatáskörön túl nem mentem, miután ez a közigazgatásnak gyorsaságára és folytonosságára nagy hátránynyal lett volna, tekintve azt, hogy a törvényhatóság közgyülése csak ritkán tartható, hogy nagyobb testület lévén, minden intézkedés és határozathozatal számos nehézséggel és nehézkességgel lenne összekötve.
Végre a közmunka- és közlekedésügyi minister részére a törvényhatósági utak épitése, fentartása és kezelése tekintetében az ügy s az általa képviselt érdekek fontosságával arányban álló mérvben a felügyeletet, ellenőrzést, esetleg intézkedési jogot biztositanom kellett.
Nem téveszthető ugyanis szem elől, hogy a törvényhatósági utak, mint közlekedési eszközök, nemcsak helyi érdekkel birnak, de kihatnak a szomszédos törvényhatóságok és az egész ország forgalmi és hadászati érdekeire is, továbbá, hogy a közutak ügyei csak összességükben, bizonyos elvek és egyöntetű eljárás, valamint az egész ügyet felölelő intézkedések mellett kezelhetők helyesen, végül, hogy helytelen műszaki kezelés és pénzügyi gazdálkodás mellett beállhat az is, hogy a törvényhatóság még jövőre is képtelenné tétetik feladatának megoldására.
Mindezekhez képest szükséges volt kimondani, hogy azon esetre, ha a törvényhatóság útügyét elhanyagolná és azt akár közigazgatási és pénzügyi, akár a műszaki szolgálat szempontjából helytelenül kezelné vagy úthálózatának megfelelő épitéséről, kezeléséről és fentartásáról segédforrásainak kellő felhasználásával nem gondoskodnék, és a közmunka- és közlekedésügyi minister által e részben ismételten kiadott utasitások az első figyelmeztetéstől számitott két éven át sem vezetnének a kivánt eredményre, a közmunka- és közlekedésügyi minister a törvényhozás felhatalmazását fogja kikérhetni a végből, hogy a törvényhatóság útügyeinek vezetését bizonyos időre átvehesse, s e czélból a törvényhatósági útalap, valamint a törvényhatóság tisztviselői felett akár közvetlenül, akár ministeri biztos utján rendelkezhessék.
A vasuti állomásokat a legközelebbi állami vagy törvényhatósági úttal vagy községgel összekötő utaknál, tekintve azoknak közforgalmi fontosságát, szükségesnek tartom, hogy azok rendszerint a törvényhatósági utak módjára ugyancsak a törvényhatóság első tisztviselője által kezeltessenek s ehhez képest azok közigazgatására és műszaki szolgálatára nézve a törvényhatósági utakat illetőleg megállapitott határozatok érvényesittessenek.
Felmerülhetnek azonban esetek, midőn a viszonyok, p. o. a törvényhatósági utaktól távolság, vagy más helyi körülmények, közigazgatási, esetleg pénzügyi szempontból indokolttá teszik azt, hogy ily útvonalak kezelése és fentartása valamelyik érdekelt által történjék.
Ez esetben elégséges a kötendő egyezség jóváhagyását a közmunka- és közlekedésügyi minister, a felügyelet és ellenőrzés gyakorlatát a törvényhatóság első tisztviselője részére fentartani.
A községi közlekedési (vicinal) útvonalak közigazgatása sem a fennállott törvények, sem a gyakorlat által megállapitva nem lévén, annak újból alkotása szükséges.
Azok közigazgatása sem a törvényhatóságra, sem egy községre nem bizható, miután oly útvonalakról van szó, melyek nem az egész törvényhatóságot, másrészt nem csupán egy községet érdekelnek.
Szükséges volt tehát azok közigazgatásának helyes ellátása érdekében az illető közút érdekeltségi csoportjára nézve az illetékes járási főszolgabiró elnöklete alatt oly uti bizottságokat szervezni, melyekben mindazok képviselve legyenek, kik az útvonalnál a közigazgatás, az épités és fentartás, a használat és hozzájárulási kötelezettség tekintetében érdekelve vannak.
Igy a járási főszolgabiró, illetőleg a mennyiben az útvonal több járás területére terjedne ki, a járási főszolgabirák hivatva vannak az uti bizottságokban részt venni, mert azok vannak hivatva általában a községi közigazgatás felett felügyeletet gyakorolni.
Az uti bizottság tagjai közé a községi előljáróságok egy-egy tagját, valamint az érdekelt községek képviselő-testületei által kebelükből három évre választandó kiküldötteket is felvennem kellett, mert az illető községek a kérdéses közutak közigazgatásánál és a kiadások mikénti fedezésénél s mindezek ellenőrzésénél első sorban vannak érdekelve.
Végre méltányosnak, sőt jogosnak tartom, hogy azon nagyobb érdekeltek, milyenek a kereskedelmi vagy ipari vállalatok, melyek az illető községi közlekedési (vicinal) közút épitéséhez és fentartásához hozzájárulnak, ugy ezen hozzájárulás alapján, mint érdekeltségük folytán az uti bizottságokban szintén megfelelő képviseltetést nyerjenek.
Ezen bizottságok azonban nem végrehajtó organumok. Feladatuk abban áll, hogy az illető útvonal épitési, kezelési és fentartási évi előirányzatát, továbbá az egyes községekre a kivetett hozzájárulási arány alapján eső teljesitményeket, a rendelkezésre levő pénzek behajtását és kezelését megállapitják, valamint a zárszámadásokat átvizsgálják, de ezeken felül hatáskörük általában csak az illető útvonal közigazgatásának felügyeletére és ellenőrzésére szoritkozik s csak annyiban rendelhetnek el intézkedéseket, a mennyiben ez felügyeleti és ellenőrzési jogaikból folyólag szükségesnek mutatkoznék.
A községi közlekedési (vicinal) útvonalak közigazgatása az uti bizottságok elnökét, vagyis a járási főszolgabirót, s azon esetben, ha több főszolgabiró venne részt a bizottságban, azon főszolgabirót illeti meg, ki régebben szolgál s az uti bizottság elnöke, a közigazgatás törvény- és szabályszerű vezetéseért személyesen felelős.
Tekintettel arra, hogy az uti bizottságok megalkotása és működésüknek megkezdése bizonyos időt igényel, továbbá, hogy felmerülhet annak szüksége, miszerint az uti bizottság működése beszüntettessék, gondoskodtam arról a törvényjavaslatban, hogy ily esetekben a kérdéses közutak közigazgatása akadálytalanul megkezdhető, illetve folytatható legyen s e végből az uti bizottságok hatáskörét az érintett esetekben a járási főszolgabiróra véltem bizandónak.
A községi közlekedési (vicinal) útvonalak közigazgatásának akadálytalan menete érdekében biztositani kellett továbbá a törvényben azt is, hogy az uti bizottságok határozatai az útvonalra nézve csoportositott községeket kötelezik s azok tartoznak a reájuk eső kiadásokról költség-előirányzataikban gondoskodni.
Ezen határozatok tehát nem igénylik a törvényhatósági jóváhagyást.
Másrészt nem zártam el a községeket attól, hogy ha a határozatokat magukra nézve sérelmeseknek találnák, jogorvoslattal élhessenek, de ezen jogorvoslatot, ugyancsak a kérdéses utak közigazgatása érdekében akként állapitottam meg, hogy az uti bizottságok határozata ellen az alispánboz, - eltérő határozat esetében a közigazgatási bizottsághoz lehet felebbezni.
A községi (1881:XLI. tc. szerint közdülő) közutak közigazgatása tekintetében az 1886:XXII. tc. határozataihoz alkalmazkodtam, s ezen utak közigazgatását a községi előljáróság hatáskörébe utaltam; - ezen előljáróságnak lévén feladata mindazon teendőket teljesiteni, melyeket a törvények és felsőbb hatósági rendeletek a községekre utalnak.
De ezen felül a végből, hogy a közigazgatás érdekei a személyes felelősség elvének kellő érvényesithetése által biztosittathassanak, továbbá azon tapasztalat által ösztönöztetve, hogy a községi előljáróságok általában a községi utak épitése és fentartása körül foganatositandó intézkedéseknél kellő buzgalmat nem fejtének ki, elkerülhetlenül szükségesnek tartottam a törvénybe oly határozatot felvenni, mely szerint a község képviselő-testülete által rendszerint megjelőlendő azon előljárósági tag, kinek kötelessége személyes felelősség terhe alatt arról gondoskodni, hogy a szükséges intézkedések törvény- és szabályszerűen végrehajtassanak.
Ily módon remélvén azt is elérhetni, hogy a községi utak közigazgatásánál az illetőnek kellő tájékozottság és gyakorlati képesség megszerzésére alkalom nyujtatván, a községi utak szakszerűbb kezelése is jobban biztositható lesz.
A közutak közigazgatására vonatkozólag előadottakat azzal kivánom befejezni, hogy általában véve a törvényjavaslatban ide vágólag felvett határozatok által az összes közutak közigazgatásának rendes, de e mellett gyors menetét, a hatáskörök szabatos megállapitását s a végrehajtásnak a személyes felelősség érvényesitése mellett egyszerűségét és erélyességét kivántam biztositani.
Régibb törvényeink szerint a magán vám- és révjog a földesuri birtoknak törvényes tartozékát képező kisebb királyi haszonvételek közé tartozott, - a többi kisebb haszonvételektől azonban annyiban lényegesen különbözött, a mennyiben csakis külön királyi privilegium alapján volt gyakorolható, mely kiváltság hiánya csakis az évszázados háboritlan és kifogástalan joggyakorlattal volt pótolható.
Ezen királyi privilegiumokon alapuló vámszedési jogok érvényességének fentartása iránt, - a mennyiben azok törvényessége igazolható, - kétség fenn nem foroghat; azok érvényessége fentartandó mindaddig, mig azok törvényszerűen fennállhatnak, gyakoroltatnak s gyakorolhatók, mert ezen törvénynek nem lehet feladata, hogy törvényszerűen nyert és birt jogokat egyszerűen eltörüljön, s ha ezt tenné, akkor az igazság elveit, a magánjogi viszonyokat, sőt egyes esetben a közforgalom érdekeit is sértené.
E részben ki kell emelnem, miszerint, noha a kisajátitásról szóló 1881:XLI. tc. 9. §-a kimondja, hogy a kisajátitás tárgyát csak ingatlan dolog képezheti, mégis a vámszedési jogokra nézve kivételt tesz, mert a 1. § második kikezdésében az foglaltatik, hogy "út-, hid- s révvámjog kisajátitása esetén köteles a kisajátitó, mennyiben ezt a tulajdonos kivánja, az e jog gyakorlata czéljából fennálló épitményeket is kisajátitani"; - tehát közvetve kimondja, hogy az út-, hid- és révvámjog kisajátitás s ehhez képest magántulajdon tárgyát képezi.
Fel kell emlitenem azt is, hogy legfelső biróságunk, a kir. Curia 1888. évi márczius 18-án tartott teljes ülésében hozott s 12% alatt másolatban ide zárt döntvénye szerint a révvámjog, mint kir. privilegiumon alapuló, adásvételnek, haszonbérletnek és öröklésnek is tárgyául szolgáló javadalom, szintén a szerzett vagyoni jogok oltalma alatt áll.
Megjegyzem továbbá, hogy újabb törvényeink közt az 1884:XVII. tc. (ipartörvény) 183. §-a szerint a rendes átjárók (kompok, révek) felállitása tekintetében a törvényhozás további rendelkezéseig a fennálló törvények és rendeletek érvénye fentartatott, az 1885:XXIII. tc. pedig csak annyit mond ki, hogy kompot vagy révet saját területén és saját kizárólagos czéljaira mindenki hatósági engedély nélkül állithat fel, föltéve, hogy ez által a hajózás, tutajozás és fausztatás nem gátoltatik.
Fentartandó volna továbbá azon vámok érvényessége is, melyek a közmunka- és közlekedésügyi minister által, az alkotmány helyreállitása után, a király ş Felségének felhatalmazása alapján, az illetékes társministerekkel egyetértőleg bizonyos meghatározott időre engedélyeztettek, mert ezek is jogérvényes alapon nyugszanak, s nem volna sem jogos, sem méltányos sem czélszerű azon engedélyeket hatályon kivül helyezni, miután azok a közforgalom czéljaira szükséges közlekedési eszközök létesithetése és fentartása végett adattak, s az illetők által ezen eszközök létesitésére néha jelentékeny összegek fordittattak.
Kérdés csak az iránt foroghat fenn, vajjon a közutakon, hidakon, kompokon (réveken) és hajóhidakon jövőre is vámszedési jogok engedélyeztessenek-e, vagy sem.
Nézetem szerint a vámok az összes közutakon és az összes közforgalomra szolgáló hidakon, kompokon (réveken) és hajóhidakon nem volnának általában életbe léptetendők, mert ez a közforgalomra, kereskedelemre és iparra rendkivül hátrányos volna, a közlekedés ellen rendkivüli akadályokat görditene, számos visszaélések merülhetnének fel, sőt tekintve azt, hogy a vámok kezelése és ellenőrzése aránylag nagy kiadást igényel, a közönségnek némely esetben a többi közt kisebb forgalmat közvetitő vámtárgyakon, vámokkal megterhelése még pénzügyi szempontból is teljesen indokolatlan, esetleg czéltalan is volna, a mennyiben ily vámtárgyaknál a kezelési kiadások a vámjövedelmek jelentékeny részét felemésztenék, de bekövetkezhetnék még az is, hogy a kezelési kiadások a vámjövedelmekből fedezhetők sem volnának.
Habár tehát a vámoknak az összes közutakon és közuti műtárgyakon stb. általános életbeléptetését közgazdászati, forgalmi és kereskedelmi, sőt néha még pénzügyi szempontból is javaslatba hozhatónak nem tartottam, ugy másrészt nem lehet tagadni, hogy egyes esetekben a vámszedési jogoknak engedélyezése bizonyos közutakra, illetve azoknak egyes részeire, ugyszintén különösen a jelentékenyebb előállitási, valamint fentartási költségeket igénylő közuti hidakra, kompokra vagy hajóhidakra nézve, mely utóbbiakat a vámszedés kezelése egyszerűebb s könnyebben ellenőrizhető, méltányos, indokolt, sőt szükséges.
Méltányos ugyanis, hogy egyes esetekben és bizonyos körülmények közt azok, kik a közutak stb. használatát közvetlenül és fokozottabb mérvben veszik igénybe, azok létesitési és fentartási költségeihez aránylag nagyobb mérvben járuljanak hozzá, mint azok, kik a közutakat stb. csak közvetve, de közvetlenül épen nem, vagy csak a legritkább alkalommal használják.
Ezen hozzájárulás mérve a vámszedés gyakorlásánál arányban is áll az igénybe vétellel, ha a vámdíjak a vámtárgyon minden egyes használat után az igénybevétel mérvéhez képest szedetnek be.
Indokoltnak tűnik elő a vámszedés életbeléptetése a többi közt azon esetben is, midőn a szomszéd országok által - néha ugyanazon útvonal folytatásán - vámok szedetnek, s a midőn teljesen indokolatlan volna vámmentesség élvezetét nyujtani azon országok lakosainak, a mely országok polgárainkat vámokkal megadóztatják.
De néha elkerülhetlenül szükséges is a vámszedések életbeléptetése, ha t. i. a vámtárgy létesitésére és fentartására megkivántató pénzerő rendelkezésre nem áll. Ily esetben a vámszedés engedélyezését egyenesen a közforgalom biztositásának érdeke is igényli.
A fentebbiek kapcsában felemlitem, hogy a vámszedéseknek egyes közutakon vagy fontosabb műtárgyakon és berendezéseken leendő életbeléptetése indokolható, különösen oly törvényhatóságok területén, melyeknél a törvényhatósági közutak szükségletének beszerzése végett az útadó magasabb százalékkal volna kivetendő, a mely esetben a vámbevételek is, mint jövedelmi források az útadó-százalék leszállitását mozditják elő.
Habár ez már a fennebb kifejtettekből önként következik, mégis kiemelendőnek tartom, hogy vámszedési jogot csakis a közutakon és a közforgalomra szolgáló hidakon, kompokon (réveken) és hajóhidakon, továbbá a városok és községek kövezetének használata fejében vélek engedélyezendőnek, mert magánutakon vagy közforgalomra nem szolgáló utakon, vámszedési jog engedélyezésének sem értelme, sem indokoltsága nem volna.
A jövőben engedélyezendő vámszedési jogoknál a következő elveket tartom szigorúan követendőknek:
a) vámszedési jogok csak a közforgalom czéljaira szükséges utakon, hidakon, kompokon, réveken és hajóhidakon engedélyezhetők.
b) A vámszedési engedély által az engedélyes egyrészt feljogosittatik arra, hogy mindazoktól, kik a vámtárgyat használják, a hatóságilag megállapitott vámdíjakat szedhesse, másrészt köteleztetik arra, hogy a vámtárgyat az engedély feltételeinek és a közlekedés érdekeinek megfelelő állapotban az engedély tartama alatt állandóan fentartsa.
c) A vámszedési jogok külön jövedelmi forrást nem képezhetnek, mihez képest
d) a vámdíjak megállapitásánál szem előtt tartandó tényezők egyrészt a vámtárgy előállitására és felszerelésére szükséges tőke, illetve annak kamatoztatására és törlesztésére szükséges évi összeg, a vámszedési engedély tartama, a vámtárgy és felszerelésének fentartására szükséges évi kiadás és azon időpont, midőn a vámtárgy ujbóli előállitásának szüksége előreláthatólag bekövetkezend, másrészt a reményelhető forgalom s az annak alapján a vámdíjak alkalmazása esetében várható bevétel.
e) A vámdijak, egyének, járművek és állatok vagy a szállitott tárgyak és anyagok sulya után szedhetők és azoknak dijtételei oly arányokban szabályozandók, a milyenek a vámtárgy igénybevételének és használatának mérve, illetve különbözősége által indokoltatnak.
f) A vámszedési jogok csak mások jogainak s nevezetesen az igazolt vámjogok tekintetbevételével engedélyezhetők és gyakorolhatók.
g) A vámszedési engedélyekben a jogok és kötelezettségek részletesen megállapitandók.
h) A vámszedés csak bizonyos személyeknek és időtartamra engedélyezendő.
i) A vámszedési jog nem igazolhatása, valamint elévülése, továbbá a vámok szükségtelensége a vámszedési kötelezettségek pontos teljesitésének elmulasztása, vagy a vámszedési jog gyakorlásánál felmerül visszaélések esetében a vámszedési jog minden kártalanitás nélkül közigazgatási úton felfüggeszthető, illetve véglegesen beszüntethető, s a birói út csak a közforgalomra netán továbbra is szükséges vámtárgy kártalanitására tartandó fenn; azon esetben azonban, midőn közérdekből és jelesen hadászati szempontokból válnék szükségessé, hogy valamely vámtárgy átalakittassék, vagy pedig valamely vámkomp vagy hajóhid helyén állandó hid épittessék s az egyezség nem sikerülne, a vámtulajdonos az önhibája nélkül elveendő vámszedési jogra nézve is kártalanitandó, s ugy ezen jogért, mint a vámtárgyért járó kártalanitási összeg birói uton lesz megállapitandó.
Azon esetben, ha valamely igazolt hid- és komp- (rév-) vámtól 7.5 távolságon belül hid- komp- (rév-) vagy hajóhid vámszedési joggal vagy a nélkül létesittetnék, illetve engedélyeztetnék, s ennek folytán az igazolt jog tulajdonosa megkárosittatnék, a felmerülő vitás kérdésekben s a kért engedély megadása esetében a kártalanitásnak az engedélyest terhelendő kötelezettségére nézve is a közmunka- és közlekedésügyi minister határoz ugyan, a kártalanitás mérvének megállapitása azonban a biró elé tartozik.
j) Az engedélyokirat értelmezésének joga a közmunka- és közlekedésügyi ministert illetvén, vitás kérdésekben nevezett minister végérvényesen dönt.
A fennebbi elvek kitűzésénél tekintettel voltam ugyan arra, hogy a révvámjogok a szerzett vagyoni jogok oltalma alatt állanak, másrészt azonban nem hagyhattam figyelmen kivül azt, hogy a vámjogok csak a közforgalom érdekében s csak ezen érdekek kielégitésének czéljából és feltétele alatt engedélyezhetők, hogy azok a közérdekből folyó létjogosultságukat elvesztik, mihelyt a közérdeknek meg nem felelnek, azzal ellentétesek, vagy abba ütköznek vagy éppen törvényellenesen gyakoroltatnak.
A fennebbiekben előadtam azon főbb elveket, melyek a közutak ügyeinek rendezésénél előtérbe lépő fontosabb kérdések mikénti megoldásánál, illetve a jelen törvényjavaslatnál vezettek.
Az általános indokolás befejezéseül lehetetlen nem utalnom arra, hogy ezen ügy rendezése nemcsak szükséges, de elodázhatlanul sürgős is.
A helyes közlekedésügyi politika megkivánja, hogy a szerves összefüggésben álló különböző közlekedési ágak aránylagosan fejlesztessenek, mert csak ugy várható az ország közlekedési ügyeinek egészséges fejlődése s azoknak az ország közgazdászati emelkedésére üdvös hatása.
A közuti ügy rendezésének kérdése sürgős megoldást igényel; annak elodázása az ország anyagi kárával és veszteségével jár; azon tőke a 13% alatti hozzávetőleges számitás szerint (nem számitva a horvát-szlavonországi államutak értékét) 166 millió forint óriási összeget képvisel, mely a közutakba már eddigelé befektetve van; ha azok fentartása, valamint okszerű és a fenforgó igényeknek megfelelő fejlesztése a szükséges eszközök által nem biztosittatik, a közutak elhanyagolása pótolhatlan tőkeveszteség; a jelenlegi közmunka-adózási rendszer folytán rendkivüli mennyiségű munka, természetbeni erő és idő megy az ország közgazdaságának rovására veszendőbe; a közutak hiánya és rosz karban léte miatt a többi közlekedési ágak emelése végett történt nagymérvű áldozatok és beruházások kellően nem értékesithetők; a földmívelés, ipar és kereskedelem felvirágzása és versenyképessége szenved.
Ideje, hogy az ország a közutak tekintetében is a régi urbéri viszonyokból folyó adózási rendszer fentartása helyett gyökeres reformok terhére lépjen és egyrészt a közmunka-törvénynek helyes elvek alapján történő megalkotásával, másrészt a törvény erélyes végrehajtásával a közutak ügyét is azon szinvonalra emelje, a melyen az más cultur-államokban már régóta van.
És én azt hiszem, hogy a hazai viszonyok közt, midőn oly sok elütő helyzetet és helyi szempontokat kellett figyelemben tartanom, az általam fennebb előadott elvek alapján előterjesztett törvényjavaslat által a hazai közmunka- és útügy a lehető leghelyesebb megoldást nyerendi és ezzel a nagyfontosságú ügy végre szabályozva lesz.
Ĺttérve már most a törvényjavaslat részletes indokolására, van szerencsém a következőket előadni:
Ad 1. §
A közutak osztályozására vonatkozó 1. §-t már fennebb az általános indokolásban tárgyaltam.
Ad 2-9. §
Az állami útvonalak megállapitására, valamint azok épitési, kezelési és fentartási költségeinek megszavazására nézve a törvényhozás intézkedését fentartandónak vélem; miután ezen közutakra forditott kiadások a közadókból befolyó jövedelmekből fedeztetnek. A törvényhozás ezen jogainak gyakorlata a törvény 2. és 6. §-aiban biztositva van, ez utóbbi §-ban felhatalmaztatván a minister arra is, hogy különösen hadászati szempontokból országos fontosságúakká vált törvényhatósági utakat az államutak hálózatába felvehessen.
Másrészt azonban, tekintettel arra, hogy az államot ilynemű kötelezettségekkel csak akkor indokolt terhelni, ha országos érdekek forognak fenn, a közmunka- és közlekedésügyi ministerre nézve az 5. § szerint azon felhatalmazást is kellett megadni, hogy oly államutakat vagy államútrészeket, melyek országos fontosságukat elvesztették, azon törvényhatóságoknak átadhassa, a melyeknek területén azok átvonulnak s biztositani kellett azt, hogy a törvényhatóság részéről ezen átvétel megtagadható ne legyen, nehogy ezen eljárás miatt az állam az illető útvonal fentartási költségeivel még továbbra is indokolatlanul terheltessék, nem záratván ki azonban annak lehetősége, hogy számba véve a fenforgó körülményeket, a többi közt az illető törvényhatóság uti alapjának kedvezőtlen helyzetét, a közmunka és közlekedésügyi minister által, a pénzügyministerrel egyetértőleg az államút átadása következtében állami segély nyujtathassék.
Tekintettel arra, hogy azon államuti részek vagy műtárgyak, melyek valamely községen keresztülvonulnak, illetve annak területén vannak s egyuttal utczai vagy gazdasági közlekedésre is használtatnak, a rendesnél nagyobb fentartási kiadásokat igényelnek, méltányosnak, sőt jogosnak kell tartanom azt, hogy a 7. § szerint az illető községek az érintett kiadásoknál a község helyi közlekedése miatt felmerülő többköltségek viselésére köteleztessenek, annál is inkább, mert az államútvonal vagy műtárgy fenn nem állása esetében a községek önmaguk lévén kötelesek a helyi közlekedés igényeinek kielégitéséről gondoskodni, ebből folyólag a községre még sokkal jelentékenyebb kiadások hárulnának.
Felemlitendőnek tartom, hogy az erdélyrészi törvényhatóságok területén azon gyakorlat állott fenn eddig is, hogy a községek magukat bizonyos hozzájárulásra egyezségileg kötelezték, továbbá, hogy ily hozzájárulások a Királyhágón innen is több község részéről önként elvállaltattak. A 7. § határozatai által biztositva van egyébként az, hogy a községek által viselendő költségkülönbözetek helyesen mutattassanak ki és állapittassanak meg, valamint hogy a sérelmes határozatok ellen orvoslatnak legyen helye s a megállapitott összegek fedezete biztositva legyen.
A közigazgatás külső felügyelete és ellenőrzése a 4. § szerint a közigazgatási bizottságok által is gyakorlandó lesz, megjegyezvén, hogy e részben az 1876:VI. törvénycikk alapján kiadott ministeri rendelet értelmében ily felügyelet és ellenőrzés gyakorlata szabályrendeletileg megállapitva és életbeléptetve van. - Azon tapasztalatra jöttem azonban, hogy ezen, bár üdvösnek és hasznosnak mutatkozó intézkedés sok esetben azon oknál fogva nem verhet gyökeret és válhatik rendszeressé, mert különösen az épitkezéseknek és szállitásoknak felülvizsgálatánál igen kivánatos közreműködéstől a felmerülő utazási kiadások elkerülése végett a kiküldött közigazgatási bizottsági tagok tartózkodnak.
Hogy ezen bajon segitve legyen, czélszerűnek tartottam a 4. §-ba felvenni azon határozatot, miszerint az érintett kiküldetések alkalmából a közmunka- és közlekedésügyi minister által a közigazgatási bizottsági tagok részére azon alap terhére, - melyből a munkálat költségei fedeztettek, mérsékelt napidíjak és fuvarköltségek engedélyezhetők, megjegyezvén, hogy ezen kiadások bőven megtérülnek az illető alapnak azon eredmények és megtakaritások által, melyek ily felügyelet és ellenőrzés mellett az illető útvonal épitési és fentartási költségeinél előreláthatólag elérhetők lesznek.
Végül szükségesnek tartottam a 9. §-ban részletesen megállapitani azt, hogy mily eljárás követtessék a közigazgatási útra tartozó azon panaszok elbirálása tekintetében, melyek az államutak épitése, fentartása és kezelése, illetve igazgatása körül felmerülhetnek.
E részben különbséget kellett tennem, hogy az államút épités alatt áll-e, vagy a forgalomnak átadva van-e.
Utóbbi esetben ugyanis az épités végrehajtásánál a kérdések elintézésére nézve szükséges gyorsaság, s nehogy az állam a bekövetkezhető késedelmek által indokolatlanul megkárosittassék, a közmunka- és közlekedésügyi ministernek közvetlen intézkedési jogát fenn kellett tartanom.
A már felülvizsgált és forgalomba átadott államutakon felmerülő panaszokat illetőleg igyekeztem oly eljárást megállapitani, hogy annak utján egyrészt a sértett felek, - kiknek jogait még szemben az állammal sem lehet védtelenül hagyni, panaszaikra nézve helyes és lehető gyors elbirálásban részesülhessenek, másrészt azonban, hogy az államutak érdekei is egyesek ellenében biztosittassanak.
Ad 10. §
A törvényhatósági utak hálózatának megállapitása a törvényhatósági utak terén szükséges működésnek alapját képezi s e téren legfontosabb törvényhatósági határozatnak tekintendő, mert az uti hálózat megállapitása körül számbaveendő érdekek kellő mérlegelése s a fenforgó kérdések helyes megoldása nyujthatja csak biztositékát annak egyrészt, hogy a törvényhatósági utak czéljuknak megfelelni s a közlekedési igényeket kielégiteni fogják, másrészt hogy a törvényhatóság pénzereje czélravezetően és kellő takarékossággal felhasználható lesz, miért is a törvényhatóság egész területe vétetvén figyelembe, az egyes részek ne részesittessenek a többiek rovására eső előnyben.
Szem előtt tartva tehát ezen kérdés fontosságát, a törvényhatósági úthálózat megállapitására vonatkozó határozat hozatalát a törvényhatóság közgyülésének hatáskörébe utalandónak s ezenfelül biztositandónak tartottam azt is, hogy ily határozatok közérdekű voltuknál fogva az 1886:XXI. tc. értelmében közhirré tétetvén, - minden érdekeltnek alkalma legyen ezen közügyre nézve észrevételeit megtehetni, - továbbá fentartottam a közmunka- és közlekedésügyi ministernek azon jogát, hogy a törvényhatósági úthálózatok megállapitása felett döntsön, kikötvén azt is, hogy a nevezett minister által netán elrendelt módositások feltétlenül végrehajtandók.
Ugyancsak ezen határozatokat vélem alkalmazandóknak akkor is, ha egyes útvonalaknak a már megállapitott hálózatba való felvételéről vagy kihagyásáról van szó.
Az utóbbi esetben, nehogy valamely közút, mely törvényhatósági fontosságát elvesztette, de azért mégis kisebb fontosságú érdekeknek szolgál, elhanyagoltassék, vagy annak jövőben miként fentartása iránt vitás kérdések támadhassanak, szükségesnek tartom, hogy ugyanazon határozatban, melyben valamely törvényhatósági útvonalnak a hálózatból kihagyása mondatik ki, egyszersmind az is mondassék ki, hogy a kérdéses út jövőre mint községi közlekedési vagy községi út lesz-e s mely időponttól kezdve fentartandó.
Miután valamely útvonalnak a törvényhatósági utak hálózatába történő felvétele egyszersmind ama kötelezettséget is magában foglalja, hogy a törvényhatóság amaz útvonal épitéséről, kezeléséről és fentartásáról s a szükséglet fedezéséről gondoskodni tartozik (12. §), ki kellett mondanom ezen §-ban azt, hogy a netán fennálló jogerejű magánkötelezettségek vagy szerződések a hálózat megállapitására vonatkozó rendelkezések által nem érintetnek.
A törvényhatósági utakra vagy az azokon levő műtárgyakra vonatkozólag a törvényhatóságok és községek, vagy a törvényhatóság és magánosok közt ismételten vitás kérdések merültek fel, melyekre nézve hiányozván az illetékes forum megállapitása, a hatóságok közt surlódások támadtak, s az ügy elintézése a közérdek hátrányára késedelmet szenvedett.
Igy p. o. kérdések támadtak valamely közút, híd, terület stb. tulajdonjogára, a fentartásnak kötelezettségére nézve stb.
Ennek folytán szükséges volt megállapitani, ki legyen illetékes ily kérdésekben dönteni.
E részben alapul vettem, hogy a közutak közintézménynek lévén tekintendők, minden oly esetben, midőn a vitás kérdések hatóságok közt merülnek fel, a közmunka- és közlekedésügyi minister, ha pedig magánszemélyt is érint a vitás kérdés s igy az magánjogi jelleggel is bir, a biró döntsön.
Ezen szakasznál is biztositanom kellett azt, hogy bizonyos törvényhatósági utaknál a hadászati érdekek szem előtt tartassanak.
Szükségesnek tartottam nevezetesen kimondani:
a) hogy különösen fontos hadászati érdekből a törvényhatósági uton létező műtárgy a közmunka- és közlekedésügyi minister által külön is állami kezelés vagy fentartás alá vehető, mert gyakran fordul elő, hogy valamely hid épitése és annak fentartása kiváló hadászati fontossággal bir, s ennek folytán a jelentékenyebb kiadást igénylő épitkezés az állam költségén felépittetik, a mely esetben szükséges, hogy az állam ezen mű fentartásáról és kezeléséről közvetlenül gondoskodjék;
b) hogy hadászati fontossággal biró utakon ugyanazon műszaki szabványok alkalmazandók, mint a melyek az államutakon érvényesek, mert különben azok a hadászati forgalom igényeinek meg nem felelnének;
c) hogy a közmunka- és közlekedésügyi ministernek jogában áll oly utaknak épitését, melyek létesitése ellen nyomós hadászati szempontok szólanak, korlátozni, műszaki feltételekhez kötni, vagy épen beszüntetni, mert az ország védképessége érdekében fekvő lehet bizonyos irányokban s nevezetesen a határszéleken a kivülről betörő ellenségre nézve a közlekedést nehézzé tenni, megakadályozni, sőt lehetetlenné tenni. Bármennyire szenvedjen ez által az illető törvényhatóság érdeke, ezen sérelmet az ország magasabb érdekei szempontjából el kell viselnie, az ország felelős ministerében lévén garantiája annak, hogy a törvényhatóság közlekedési érdekei csak azon mérvben fognak háttérbe szorittatni, a mennyire ezt az ország védképessége feltétlenül és elkerülhetlenül szükségessé fogja tenni.
Végül azon felelősségnél fogva, mely az állam pénzeinek felhasználása és elszámolása, valamint az állam költségén létesitett munkálatok fentartásának állandó biztositása tekintetében a ministert terheli, felvettem a kérdéses szakaszba azon határozatot, mely szerint, ha a közmunka- és közlekedésügyi minister valamely törvényhatósági útnak vagy műtárgynak megépitéséhez többel járul, mint a költségek egy harmadával, akkor jogában áll a kivitelt átvenni s az épitkezés iránt intézkedni.
Ad 11. §
Ezen szakasz czélja biztositani a közmunka- és közlekedésügyi minister részére azon jogot, hogy a törvényhatóságokat szükség esetén arra szorithassa, hogy oly közutakat, melyek magasabb, különösen hadászati vagy közgazdasági érdekekben rendesen fentartandók, a törvényhatósági utak hálózatába felvétethessen. Vannak ugyanis oly útvonalak, melyek nem birnak a fennebbi érdekek szempontjából oly fontossággal, hogy azoknak felvétele az állami útvonalak sorába indokolt volna, másrészt azonban mégis nagyobb fontosságúak, mintsem hogy azok fentartása községi csoportokra bizható volna, továbbá vannak oly útvonalak, melyek folytatása a szomszéd törvényhatóság területére esnék, de ezen törvényhatóság az útvonalnak folytatólagos kiépitését és fentartását saját érdekében fekvőnek nem találván, ezen kiadásokat elvállalni és viselni nem hajlandó, a mely esetben a közmunka- és közlekedésügyi ministernek feladata a kérdésben magasabb szempontból itélni és dönteni.
Méltányosnak tünhetik fel azonban, - különösen, ha tisztán vagy nagyobb mérvben hadászati, tehát állami érdekek kielégitéséről van szó, hogy a törvényhatóság a fennebbi esetekben állami segélyezésben részesittessék.
Ennek a fenforgó viszonyok figyelembevételével megállapitását a közmunka- és közlekedésügyi ministerre vélem bizandónak.
Ad 12. és 13. §
Habár ez a közutak osztályozásából s az előző szakaszok határozataiból folyik, mégis, mint igen fontos és sarkalatos elvnek, külön kifejezést adtam a 12. § első kikezdésében annak, hogy a törvényhatóságok a törvényhatósági utak és az azokon szükséges, illetve létező műtárgyak kiépitése, kezelése és fentartásáról, ugyszintén az azok által igényelt költségekről és azok fedezéséről önkormányzatuk körén belül intézkedni és gondoskodni kötelesek.
A 12. § második és harmadik kikezdése, valamint a 13. § a közmunka- és közlekedésügyi ministernek felügyeleti jogait állapitja meg.
E részben már a törvényjavaslat általános indokolásánál kifejtettem álláspontomat, melynek lényege, hogy a törvényhatósági utak ügyeit a törvényhatóságok autonom közigazgatásában meghagyandónak, másrészt azonban a közmunka- és közlekedésügyi ministernek ezen ügyekben felügyeleti és ellenőrzési, szükség esetén intézkedési jogait teljes mérvben és hatálylyal biztositandóknak tartom.
A felügyelet és ellenőrzés egyik hatályos eszközét látom azon határozatban, - mely szerint a 12. § utolsó kikezdése értelmében a közmunka- és közlekedésügyi minister a törvényhatósági utakra vonatkozó ügyvitelt s a műszaki szolgálatot saját közegei által koronkint megvizsgáltatja és állandóan felügyelteti.
Ily módon a minister azon helyzetben van, hogy a törvényhatósági útügyek közigazgatásának állapotáról szükség esetén részrehajlatlan, tárgyilagos és szakavatott birálat alapján kimeritő és közvetlenül tudomást szerezhet az uti kezelés bármely ágában és bármely időszakában, továbbá a szerzett tapasztalatok alapján szükséghez képest intézkedési jogait is gyorsan és megfelelően érvényesitheti.
A 13. § első kikezdésének czélja biztositani azt, hogy a hadászat vagy a szomszédos törvényhatóság közforgalma érdekében vagy a törvényhatóság által elvállalt kötelezettség teljesitésére nézve szükséges intézkedések tényleg megtörténjenek, mi leginkább azon uton érhető el, ha a minister az intézkedések végrehajtására szükséges kiadásoknak a költségvetésbe való felvételét elrendelheti.
Ugyanezen § többi részei szintén a közmunka- és közlekedésügyi minister felügyeletéből folyó intézkedési jogait biztositják, megjegyezvén, hogy miglen az utolsó kikezdés egyes intézkedéseknek a már fennálló törvény alapján érvényesitésére vonatkozik, addig a második kikezdés azon ugyszólván végső esetre szolgáló eljárást állapitja meg, mely akkor követendő, ha a törvényhatóság feladatának a törvényhatósági utak közigazgatásának terén megfelelni egyáltalában nem tudna vagy nem akarna, s mely eljárás szükségét az indokolás általános részében már kifejtettem.
Ad 14. §
Méltányosnak tartom, hogy azon törvényhatósági út, vagy műtárgy kezeléséhez és fentartásához, mely valamely községen keresztülvonul, illetve területén van, és ennek következtében kezelése és fentartása a rendesnél többet igényel, az illető község hozzájárulni tartozzék.
A tapasztalat igazolja, hogy ily többkiadások, melyek a község belforgalma folytán válnak szükségesekké, jelentékeny összegekre rugnak.
A községek a többkiadások viselése fejében azon előnyben részesülnek, hogy mentesittetnek attól, miszerint a kérdéses útrészt vagy műtárgyat saját forgalmuk érdekében fentartsák. - A 14. §-ban megállapitott eljárás biztositja a községeket, - hogy hozzájárulási kötelezettségeik szabatosan megállapittatni fognak, továbbá, hogy ellenesetben jogos sérelmeik orvoslást találhatnak.
Az elsőfokú határozattal a közigazgatási bizottságot véltem megbizandónak s nem a törvényhatóság első tisztviselőjét; mert a törvényhatóság első tisztviselője első sorban a törvényhatóság érdekeit van hivatva képviselni, miglen a közigazgatási bizottságban oly tagok is vesznek részt, kik hivatalos állásuknál fogva e részben kötve nincsenek vagy épen egészen függetlenek s ekként a fenforgó kérdés tárgyilagos elbirálása elsőfokúlag is jobban biztositható.
Ugyanezen § utolsó kikezdése szerint biztositottam azt, hogy a törvényhatóság részéről, mely a községek felett törvényes felügyeleti jogot gyakorol, a szükséges intézkedések megtörténjenek a végből, hogy a végérvényes határozat értelmében a községek pénzbeli kötelezettségüknek megfeleljenek.
Ad 15. §
Különösen a szomszédos kisebb törvényhatóságoknál takarékossági, pénzügyi, valamint közigazgatási szempontból igen előnyös lehet az, ha úthálózataiknak kiépitése, kezelése és fentartása iránt egyesülnek.
Megtakaritás érhető el ekként a személyzeti kiadásoknál, de a fentartási kiadásoknál is, a mennyiben a munkálatok biztositása czélszerűbben és jutányosabban vihető keresztül, egyszerűsithető és gyorsitható a közigazgatás czélszerűbb beosztása stb. által.
Az egyesülés létesitésénél és megállapitásánál követendő eljárás az érintett szakaszban körvonalozva van, különösen kiemelendőnek tartom, hogy a kezdeményező felszólitásnak tárgyalását a közgyülésre vélem ugyan bizandónak, miután azok feladatának tekintem a teherviseléssel járó kérdések elvi meghatározását.
De ha már a kérdés elvileg eldöntetett, a részleteknek megállapitását, valamint a részletes egyesülési munkálatoknak kidolgozását felesleges volna a közgyülésekhez utalni, - miután ez szükség nélkül az ügy eldöntését nehézkessé és késedelmessé tenné, miért is az e tekintetbeni eljárást legczélszerűbben a törvényhatóságok részéről kirendelt küldöttségek teljesithetnék. Az eljárásnak további, valamint a törvényhatóságok által kötendő egyesülések feltételei részletesebben a törvényben megállapitandók nem volnának, miután azon részletek az egyesüléseknél fenforgó specialis körülményekhez képest határozandók meg, mindazonáltal, a mennyiben a tapasztalandókhoz képest az eljárás részleteinek további általános megállapitása szükségesnek vagy czélszerűnek mutatkoznék, az érintett §-ban kimondatott, hogy az egyesülés körüli eljárás részleteit a közmunka- és közlekedésügyi minister szabályrendeletben fogja megállapitani.
Ad 16. §
Ezen szakaszban szükséges volt szabatosan megállapitani azt, hogy a két törvényhatóság határán fekvő műtárgyak épitése, kezelése és fentartása tekintetében miként és ki által történjék a gondoskodás, valamint, hogy a felmerülő kiadások miként fedeztessenek.
Miután gyakran fordultak elő e részben a törvényhatóságok közt a közérdek és a közforgalom hátrányára surlódások, sőt egyes esetekben a törvényhatóságok a másik szintén érdekelt törvényhatóság meghallgatása nélkül intézkedtek is, s csak utólagosan emeltek kártalanitási igényeket, vagy pedig egyáltalában minden hozzájárulást megtagadtak. Az eljárás gyorsitása végett s nehogy a felmerülhető késedelemből a közérdekre károk és hátrányok háruljanak, a második kikezdésben kimondatott, hogy a tárgyalások az érdekelt törvényhatóságok első tisztviselői által foganatositandók s azok eredményei a törvényhatóságokra kötelezők.
Ad 17. §
A törvényhatósági mérnöki teendők mikénti ellátása ügyében alább a műszaki szolgálatot tárgyazó §-nál fogok bővebben szólani, ezuttal csak azt kivánom felemliteni, hogy a mennyiben a törvényhatóság külön törvényhatósági mérnöki hivatalt szervezne, tehát nem az államépitészeti hivatal látná el uti ügyeit, - a mérnököket nem választandóknak, de a főispán által élethossziglan kinevezendőknek tartom, - mert tekintettel arra, hogy a mérnököknek csak hosszabb idő alatt megszerezhető szakképzettségre, helyi ismeretekre és gyakorlatra van szükségük, - a közutak műszaki szolgálatának érdekében kivánatosnak, sőt szükségesnek tartom, hogy azok állása állandósittassék s választási esélyektől függővé ne tétessék; az érintett érdekből feltétlenül kikötendőnek vélem azonban azt, hogy csak oly egyének neveztessenek ki mérnököknek, kik törvényszerű minősitéssel birnak.
Hasonló, habár kisebb fontossággal biró indokok szólanak a mellett is, hogy az útmesterek vagy útbiztosok szintén élethossziglan neveztessenek ki, azoknál is a kellő minősitést, valamint az 1873:II. tc. szem előtt tartását tűzvén ki feltételül.
Ad 18. §
A törvényhatósági közgyülés hatáskörének részletes megállapitásánál az általános indokolásban előadottakhoz képest azon főelvet vettem irányadóul, hogy a közgyűlés feladatát csak a törvényhatóság egész közönségét közgazdasági, közforgalmi, pénzügyi vagy közadózási szempontokból érdeklő legfontosabb kérdések tárgyalása és elintézése képezheti.
Ezen alapon a törvényhatóság hatásköréhez tartozónak jelöltem meg:
a) a törvényhatósági uti ügyekre vonatkozó szabályrendeletek alkotását, mert ez különben is a törvényhatóság sarkalatos jogát képezi;
b) az úthálózat megállapitására s az e részben a szomszédos törvényhatósággal létrehozandó egyesülésekre vonatkozó határozatokat, valamint
c) a törvényhatósági utak épitésére, kezelésére és fentartására vonatkozó összes személyzeti és dologi kiadások, kölcsönök stb. és a zárszámadások megállapitását.
A közgyülési határozatok és megállapitások fontossága szükségessé tette egyszersmind, hogy kikössem, miszerint a közmunka- és közlekedésügyi ministert törvényszerűen megillető felügyeleti és ellenőrzési, esetleg intézkedési jog gyakorolhatása végett a közgyülés határozatai csak akkor váljanak jogerejűekké és foganatosithatókká, midőn azok akár a jelen törvényjavaslat egyes határozmányai szerint hivatalból, akár a felek felebbezései alapján a közmunka- és közlekedésügyi ministerhez késedelem nélkül felterjesztetvén, ez által jóváhagyattak.
Ad 19. §
A közigazgatási bizottság hatáskörét az indokolás általános részében előadott elvek követésével állapitottam meg.
Ehhez képest a közigazgatási bizottság a törvényhatósági utak közigazgatását, nevezetesen a törvényhatóság első tisztviselőjének ebbeli működését figyelemmel kiséri és ellenőrzi; a netán észlelt rendetlenségekről vagy visszaélésekről a törvényhatóság első tisztviselőjét értesiti, szükség esetén a közgyülésnek és a közmunka- és közlekedésügyi ministernek jelentést tesz; központi és járási uti bizottságokat küldhet ki; ellenőrzi azt, hogy a törvényhatósági utakon és műtárgyakon a ministeri szabványtervek alkalmaztassanak; megvizsgálja a költségelőirányzatokat és zárszámadásokat; rovancsolja az útalap-pénztárt.
Határoz továbbá a költségelőirányzat egyes tételei közt szükségessé vált és a törvényhatóság első tisztviselője által kért átruházás vagy módositás fölött, miután a költségelőirányzat betartásának felügyelete és ellenőrzése is feladatát képezi s a törvényhatóság első tisztviselője a megállapitott költségelőirányzat módositására nem volna felhatalmazandó, kiköttetvén azonban, hogy a közigazgatási bizottság tartozik az ily határozatot 8 nap alatt a közmunka- és közlekedésügyi ministerhez megerősités és a végből felterjeszteni, hogy a nevezett minister az őt törvényszerűleg megillető felügyeleti jogait ily kivételes, az általa már helybenhagyott költségelőirányzattól eltérő intézkedésre nézve még idejekorán gyakorolhassa.
A kérdéses határozatoknak a közgyülés elé terjesztésétől eltekintendőnek véltem, mert ez, tekintettel arra, hogy a közgyülés rendszeresen évenkint csak kétszer szokott tartatni, vagy a végrehajtás kárára szolgált, vagy pedig értékkel nem birhatott volna.
A felügyeletből és ellenőrzésből folyólag véltem, azt is megállapitandónak: hogy a közigazgatási bizottság határoz a bizonyos költséget meghaladó munka vagy szállitás biztositása iránt megtartott nyilvános ajánlati tárgyalás eredménye és bizonyos a kérdéses § 5-ik pontjában részletesen megjelölt munkák engedélyezése iránt, hogy intézkedik a pénztár rovancsolásánál netán tapasztalt rendetlenségek megszüntetése és a visszaélés megtorlása iránt, hogy szükség esetén intézkedik a szabványtervek alkalmazása tekintetében, végül, hogy a közigazgatási bizottságnak a törvényhatósági igazgatás ezen ágára nézve is fentartassék törvényes fegyelmi joga, különösen azon esetben, ha az uti pénztárnál rendellenes kezelést tapasztalna.
Ad 20. §
A törvényhatóság első tisztviselőjének hatáskörét az indokolás általános részében kifejtettek értelmében állapitottam meg.
Ehhez képest azon elv kimondásával, hogy a törvényhatósági utak közigazgatása a törvény határozatainak keretében első sorban a törvényhatóság első tisztviselőjének hatásköréhez tartozik, ki annak szorosan törvény- és szabályszerű vezetéseért és intézéseért első sorban felelős, főfeladatait a következőkben jelöltem meg:
Teljesiti a végrehajtó szolgálatot és intézkedéseinek végrehajtását ellenőrzi.
A törvényhatósági útügyekre nézve is az 1886:XXI. tc. 68. §, illetve 73. §-ban megállapitott hatáskörben intézkedik.
A törvényhatósági utak épitésére, kezelésére és fentartására vonatkozó költségelőirányzat és zárszámadás felterjesztése, a megállapitott előirányzatnak végrehajtása, az utalap bevételeinek kivetése, nyilvántartása, behajtása, kezelése és vizsgálata, a kiadások utalványozása, a közigazgatási bizottsághoz fel nem terjesztendő munka és szállitások engedélyezése vagy biztositása stb. iránt intézkedik. - Nehogy azonban a közérdekre vagy a közuti alapra az intézkedések késedelme miatt kár háramolhassék, felhatalmazandónak tartom a törvényhatóság első tisztviselőjét arra, hogy a munkálatoknál a közigazgatási bizottság határozatának előzetes kieszközlését mellőzhesse, ha ezt a végrehajtás sürgős szüksége miatt és felelőssége tudatában tennie kellene.
Végül a törvényhatósági műszaki közegek ellen a fegyelmi eljárást az 1886:XXIII. tc. értelmében alkalmazza, s az útkaparókat felfogadja és elbocsátja.
Ad 21. §
Az 1877:XXIV. tc. a megyei mérnöki állomásokat megszüntette s azoknak hivatalos teendőit az államépitészeti hivatalokra ruházta.
Ezen törvény intézkedéséhez képest az államépitészeti hivataloknak a vármegyei mérnöki teendők ellátása folytán felmerülő többköltségeit az állam viseli, miglen a vármegyék csak az államépitészeti hivatalnokok által a vármegyei utak szolgálatának ellátásánál szabályszerűen felszámitható uti és napdíjköltségeket, illetve az azok fejében megállapitott uti átalányokat fedezik.
A vármegyei utak s ezen felül magas épitkezéseik ügyei folyton szaporodván, a vármegyék részéről az államépitészeti hivatalok személyzetének szaporitására nézve folyton nagyobb s gyakran alapos igények támasztatnak, melyek kielégitése az államépitészeti hivatalok személyzetére törvényhozásilag évenkint megszavazott adományból már jelenleg sem s még kevésbbé lesz fedezhető azon esetben, ha a jelen törvényjavaslat elfogadása után a vármegyék útügyei országos lendületet nyerendnek s a közutak épitése és fentartása reményelhetőleg a műszaki szolgálatnak is nagyobb tevékenységét fogják szükségessé tenni.
Tekintettel arra, hogy nem vélem indokolhatónak azt, miszerint a vármegyei utak közigazgatásának kiegészitő részét képező műszaki szolgálat költségei egyedül az állam által fedeztessenek; tekintettel arra, hogy ezen szolgálat igényeinek megállapitására a vármegyét vélem első sorban illetékesnek, de ezzel kapcsolatban a vármegye feladata is első sorban az igények mikénti kielégitéséről gondoskodni, tekintettel végül arra, hogy a vármegyét terhelő felelősség a műszaki szolgálat helyes ellátása tekintetében csak akkor terjeszthető ki a vármegyére, ha annak módjában van s feladatául is tüzetik, a műszaki személyzetről gondoskodni: mindezek folytán azt tartom, hogy jogos, helyes és czélszerű a vármegyéket arra kötelezni, hogy az emlitett szolgálatot ellátó államépitészeti hivatalok személyi és dologi kiadásaihoz útalapjuk terhére aránylagosan hozzájáruljanak, avagy megengedni azt, hogy azon vármegyei törvényhatóságok, melyek viszonyai ezt szükségessé és indokolttá teszik, külön törvényhatósági mérnöki hivatalokat állithassanak fel, mely esetben önként érthetőleg a mérnöki hivatalok költségeit egészen az illető vármegyék tartoznának uti alapjukból fedezni.
A kisebb pénzerővel és területtel rendelkező vármegyei törvényhatóságok könnyebbségére felvettem a kérdéses szakaszba azon határozatot is, mely szerint ott, hol ezt a viszonyok a szolgálat érdekeinek sérelme nélkül megengedik, egy államépitészeti hivatal több törvényhatóság műszaki szolgálatát is elláthassa, - továbbá, hogy két vagy több szomszédos törvényhatóság egy közös mérnöki hivatalnak fentartására szövetkezhetnek.
Az önálló törvényhatósági joggal felruházott városokra nézve a jelenlegi törvényes állapotot vélem fentartandónak s ehhez képest azok külön törvényhatósági mérnöki hivatalokat szervezni feltétlenül kötelesek.
Az államépitészeti, illetve a törvényhatósági mérnöki hivatal ügykörét a hivatal vezetője személyét felelősségének kimondásával a közigazgatás műszaki részére szoritottam, s a hivatalt a törvényhatóság első tisztviselőjének mint a közutak közigazgatását vezető hatósági közegnek közvetlenül alárendeltem, másrészt, a törvényhatósági utak épitése, kezelése és fentartása körüli teendők ellátását, - vagyis a külszolgálatot végző, illetve ellenőrző uti biztosokat vagy útmestereket és útkaparókat, a mérnöki hivatalnak közvetlenül alárendeltem, mert csak igy lesz képes a mérnöki hivatal a műszaki szolgálatot megfelelően végezni s az őt terhelő felelősséget viselni.
A közmunka és közlekedésügyi minister részére véltem fentartandónak azt, hogy az államépitészeti hivataloknak a vármegyei törvényhatóságokhoz való viszonyait és ez irányú ügyvitelét szabályozza; - hogy engedélyezhesse azt, miszerint az államépitészeti hivatal több törvényhatóság szolgálatát is elláthassa; hogy a vármegyei törvényhatóságoknak az államépitészeti hivatalok személyi és dologi kiadásaihoz való hozzájárulását megállapitsa, hogy a vármegyei törvényhatósági mérnöki hivatalok felállitását engedélyezze; végül, hogy két vagy több szomszédos törvényhatóságnak, egy közös mérnöki hivatalnak fentartására történő szövetkezését megerősitse, valamint a további részleteket megállapitsa.
Mindezen intézkedések érvényét a minister elhatározásától tartottam függővé teendőnek, mert az államépitészeti hivatalok állami hivatalok lévén, azok szolgálati viszonyainak szabályozása csak a minister által történhetik, mert a törvényhatósági utak műszaki szolgálatának helyes ellátása egyik legfőbb biztositékát képezvén annak, hogy a törvényhatósági közutak közigazgatása pontos, szabatos és czélravezető lesz, a felsőbb fokú felügyeleti jog ezen szerves alkotások elbirálásánál érvényesitendő volt; - végre, mert némely esetben több törvényhatóságnak a kérdéses czélokból egyesüléséről lévén szó, több törvényhatóság közt fenforgó kérdéseknél a minister elhatározásának kikötése természetszerűleg megállapitandó.
Ad 22. §
A törvényhatósági utaknak épitési, kezelési és fentartási kiadásairól, másrészt az érintett kiadások fedezésére szükséges bevételekről szóló költségelőirányzat folyománya annak, hogy a törvényhatósági úthálózat miként lett megállapitva, s irányadó és kötelező a törvényhatóság jövő évi közigazgatásánál.
Ehhez képest annak előkészitésével és indokolásával a törvényhatóságok közuti közigazgatását felelősség terhe alatt vezető törvényhatósági első tisztviselőre kellett biznom, másrészt a költségvetés tárgyalásánál és megállapitásánál a közigazgatási bizottságot mint felügyelő és ellenőrző hatóságot sem mellőzhettem, miglen a fennebb már kifejtettekhez képest a megállapitást a közgyülésnek, a végleges helybenhagyást pedig a közmunka és közlekedésügyi ministernek kellett fentartanom.
A költségelőirányzatnak mindig két egymás uton következő évre történő készitését tartom szükségesnek.
E részben ugyanazon indokok mérvadók, melyeket az indokolás általános részében a mellett hoztam fel, hogy az útadó előre két évre állapitandó meg.
Az előző tárgyalásoknál és határozatoknál mindenütt biztositottam azt, hogy a költségvetésre vonatkozó határozatok, miután azok a törvényhatóság ugy egész közönségét, mint minden egyes adózó polgár érdekeit érintik, kellően közhiré tétessenek, hogy mindenki a határozatokról annak idején tudomást szerezhessen s észrevételeit, esetleg sérelmeit felsőbb fokú birálat alá terjeszthesse.
Igy tartozik a törvényhatóság első tisztviselője a közigazgatási bizottság által tárgyalt és megállapitott költségelőirányzatot 15 napi közszemlére kitenni és a kitétel megkezdésének, valamint lejáratának, napját, vármegyékben járásonkint az illető járási főszolgabiró (r. t. városokban a polgármester) utján, a törvényhatósági joggal felruházott városokban pedig a szokott módon kihirdettetni, - a felszólalások pedig a közgyülés elé terjesztendők.
Igy a költségvetésnek megállapitására vonatkozó közgyülési határozat az 1886:XXI. tc. 7. §-a értelmében, mint közérdekű határozat közhirré teendő s a határozat ellen 15 nap alatt a közmunka- és közlekedésügyi ministerhez felebbezhetni.
A költségvetésnek annak idején történhető végleges megállapitása végett a tárgyalásokra, illetve az előterjesztések megtételére nézve bizonyos határidőket kellett kitűznöm. Nevezetesen a törvényhatóság első tisztviselőjének előterjesztésére nézve az előirányzati évet megelőző augusztus 1-jét, a közgyülésnek tárgyalására és megállapitására nézve október végét, végre a felterjesztésre nézve november hó végét jelöltem meg.
A költségvetést kiadási és fedezeti részre osztottam s azok egyes rovatait akként soroltam fel, hogy azok alatt a törvényhatósági utakra vonatkozni összes bevételi és kiadási tételek felvehetők legyenek.
Ad 23., 24. és 25. §
Ezen szakaszok tekintetében utalok az indokolás általános részére, melyben a kérdéses szakaszokban foglalt határozatok részletesen és kimeritően tárgyaltattak, pótlásul csakis a következőket kivánom felemliteni.
A 23. §-ban részletesen meghatároztatott, hogy a végleg megállapitott utiadó százalék és a minimumok egy-évenkénti kivetése milyen eljárás szerint történjék.
Ezen eljárás utján az adózók érdekei és sérelmeik kellően figyelembe vehetők lesznek.
A felszólalások elintézésére kijelölt küldöttség az 1883:XV. tc. 12. §-ában foglalt határozatok szerint van összeállitva s jár el.
Szükségesnek tartottam netáni vitás kérdések felmerülhetésének megelőzése végett világosan kimondani, hogy az érintett szakasz értelmében megállapitandó útadó az 1883:XV. tc. értelmében kivethető pótadótól függetlenül, beszámitás nélkül vetendő ki, tekintettel arra, hogy a törvényjavaslat szerint kivetendő uti adónak rendeltetése kizárólag a kőutak épitésének és fentartásának fedezése és az általános indokolásban kifejtettek szerint a maximum is az érintett czél szem előtt tartásával lett megállapitva, miglen az 1883:XV. tc. szerint kivethető pótadó általában közigazgatási, közlekedési, közgazdasági, közművelődési és jótékonysági czélokra vethető ki.
A 24. §-ban a természetbeni lerovás biztositása végett s hogy az eddigi tapasztalatok szerinti visszaélések e részben lehetőleg korlátoztassanak, illetve ha elkövettetnének, megbüntettessenek, az utolsóelőtti kikezdés szerint felvettem azon határozatot, mely szerint attól, ki a természetbeni lerovást az esetleg kitűzendő záros határidő alatt nem teljesitené, az általa különben fizetendett útadónak kétszerese lesz behajtandó.
Ad 26. §
Felmerülhetnek esetek, melyeknél gazdasági vagy elemi csapások vagy egyéb előre nem látott körülmények miatt, vagy bizonyos közczélok elérhetése végett (imaházak, iskolák stb. épitése) méltányos és indokolt a már végérvényesen kivetett útadónak, ugyszintén természetbeni útiadótartozásnak leszállitása, vagy elengedése.
Ilyen, de csak különös figyelmet érdemlő eseteket nem lehet a törvény határozataiban előre részletesen megállapitani; ennélfogva a leszállitás vagy elengedés jogával a közigazgatási bizottságot és a közmunka- és közlekedésügyi ministert felruházandónak vélem.
Az 50 forintot meghaladó útadónak, illetve munka-mennyiségnek elengedését, valamint a már megállapitott törvényhatósági útadó-százaléknak a közgyűlés indokolt előterjesztése alapján leszállitását a közmunka- és közlekedésügyi ministernek tartottam fenn azért, mert ő van hivatva az útadó pontos leszolgálása érdekében a főfelügyeletet gyakorolni s a fennálló törvényes határozatoktól rendkivüli esetekben kivételeket engedélyezhetni, másrészt, mert csakis általa módosithatók azon határozatok, melyek a törvényhatósági útadó százalékának megállapitására nézve részéről végérvényesen jóváhagyattak.
Ad 27. §
A törvényhatósági útalap rendeltetése rendszerint más nem lehet, minthogy az a törvényhatósági utak épitési, kezelési és fentartási kiadásainak fedezésére szolgáljon.
Hogy tehát az uti alap rendeltetésétől eltérő czélokra fel ne használtassék, kimondandó volt, hogy a törvényhatósági uti alap pénzei törvény szerinti rendeltetésüktől el nem vonhatók, továbbá, hogy az útalap minden más alaptól, bevételektől és kiadásoktól elkülönitve kezelendő, nyilvántartandó és elszámolandó.
Lehetnek azonban mégis egyes fontos culturalis vagy más, a törvényhatóságok közérdekét közelről érintő oly czélok is, melyek kivánatosá teszik azt, hogy azokra a törvényhatósági közgyülés uti alapjából bizonyos összeget szánhasson, a többi közt különösen akkor, ha ez a törvényhatósági utak közigazgatásának sérelme nélkül s az uti alap pénzügyi kedvező állása mellett történhetik, ily esetekre tehát a lehetőségét véltem nyujtani annak, hogy a közmunka- és közlekedésügyi minister előzetes jóváhagyásával az uti alap törvényszerűleg más czélokra is igénybe vétethessék.
Ad 28. §
A törvényhatósági utak épitésére, kezelésére és fentartására vonatkozó évi zárszámadás a törvénysági utak közigazgatása érdekében tett intézkedések eredményét tüntetvén elő, szükségesnek véltem biztositani azt, hogy hasonlóan, mint ez a költség-előirányzatra nézve megállapittatott, a zárszámadás is alaposan tárgyaltassék, az kellően közhirré tétessék, azt mindenki megtekinthesse, arra vonatkozólag észrevételeit megtehesse, végül, hogy a felügyeleti és ellenőrzési jog a zárszámadások alapján a törvényhatóság első tisztviselőjének évi működésére nézve ugy a közigazgatási bizottság, mint a közmunka- és közlekedésügyi minister által is kellően gyakoroltathassék.
Ad 29. §
Már az indokolás általános részében is kiemeltem azon szempontokat, melyek szükségessé teszik azt, hogy a vasutakhoz vezető közutak kiváló gondozásban részesüljenek, valamint azt is felemlitettem, hogy érdekeltségükhöz képest kik volnának a költségek viselésébe bevonandók.
Ehhez képest az épitési, kezelési és fentartási költségek viselésére, hacsak arra a vasuti vállalat vagy más személy kötelezhető nem volna, hozzájárulás utján
a) a törvényhatóság,
b) a vasuti vállalat,
c) az érdekelt községek, valamint
d) az érdekelt kereskedelmi és iparvállalatok volnának kötelezendők.
Megkülönböztetendő azonban az, vajjon valamely új vagy pedig valamely már fennálló vasuthoz, pályaudvarhoz, illetve felvételi állomáshoz vezető összekötő út ellőállitásáról van-e szó.
Első esetben általános törvényes határozatokkal előzetesen nem volna méltányos, sőt alig lehetséges helyesen megállapitani azon arányt, melyben az érdekeltek a hozzájárulásra kötelezendők, miután az épités mikénti végrehajtása, a vasutvonal mikénti vezetése, az állomások mikénti elhelyezése, általában a vasutak közigazgatási bejárása alkalmával felmerülhető kérdések mikénti eldöntése igen különböző befolyást gyakorolhat a hozzájárulásra kötelezettek érdekeire s ezekhez képest különböző alapok szerint birálandó meg a hozzájárulási kulcs megállapitása.
Ilyen körülmények közt a hozzájárulási arányok megállapitása az egyezség utjára szükség esetén a közmunka- és közlekedésügyi minister elhatározására volt utalandó.
Miglen, ha valamely már fennálló vasuthoz, pályaudvarhoz vagy felvételi állomáshoz vezető összekötő út előállitásáról van szó, akkor a helyzet már adva van, s habár kisebb-nagyobb eltérések itt is mutatkozhatnak, mégis az érdekeltség aránya általánosságban egy harmadrészben megállapithatónak s az arányoknak törvényhozásilag előre meghatározása a gyors végrehajtás s legalább e részben vitás kérdések mellőzése, valamint az érdekeltek némelyike által a közérdekben fekvő megoldás elé gördithető akadályok megszüntetése végett czélszerűnek mutatkozik.
Különösen kiemelendőnek tartottam, hogy a kereskedelmi és iparvállalat érdekeltségi köre nemcsak a közvetlenül érintett, hanem a távolabb fekvő községekre és vállalatokra is kiterjeszthető legyen, a végből, hogy a közel fekvő vállalatok a terhek viselése alól lehetőleg mentesittessenek akkor, mikor más, bár távolabb eső vállalatok érdekeik kielégitése folytán a hozzájáruláshoz jogosan bevonhatók.
A gőzhajó-állomásokhoz vezető utakra nézve nem véltem a vasutakhoz vezető utakra vonatkozó határozatokat általánosságban érvényre emelhetőknek, mert a gőzhajó-állomások nem birnak oly állandósággal, mint a vasuti állomások, mihez képest a hozzá vezető utak sem állandó jellegűek, sőt gyakran csak ideiglenesek; továbbá, mert az előbbiekhez vezető utak létesitése gyakran igen költséges folyamszabályozási, töltésezési, parterőditési stb. munkálatokat igényelnek, melyeknél nem volna sem jogos, sem méltányos a költségekkel a fentjelzetteket terhelni, sőt a hozzájárulásra törvényszerűleg más érdekeltek is bevonandók. Mindazonáltal, a mennyiben mégis foroghatnak fenn egyes esetek, midőn a közforgalom érdekei kivánatossá, a fenforgó körülmények pedig méltányossá teszik, hogy a gőzhajózási állomásokhoz vezető utakra is a kérdéses, valamint a következő szakaszok alkalmaztassanak, kimondandónak viseltem, hogy e részben esetről-esetre az illetékes törvényhatóság meghallgatásával a közmunka- és közlekedésügyi minister határozhasson.
Ad 30. §
Az eljárást határozza meg, mely a műszaki műveletek, valamint a hozzájárulások összegeinek megállapitására nézve követendő.
Ad 31. §
Szükséges megállapitani azt is, hogy ki legyen illetékes az eljárásra azon esetben, ha a vasuti összekötő út több törvényhatóság területén vonul át.
Ad 32. §
A vasuti összekötő utak közigazgatására nézve már az indokolás általános részében nyilatkoztam.
Ad 33. §
A vasuti összekötő utakra vonatkozó határozatok nem alkalmazhatók a vaspálya kiegészitő részét képező, vagy kizárólag a vasutak érdekében szükséges közlekedési területekre vagy utakra, mert az e részben felmerülő előállitási és fentartási kiadások jogosan és kizárólag csak az illető vasuti vállalatot terhelhetik; másrészt, a mennyiben oly összekötő utak is vannak és lehetnek, melyek csak egyesek érdekében szükségesek s igy nem a közhasználatra szolgálnak, azok kiadásaival az érdekelten felül sem a vasut, sem mások meg nem terhelhetők.
Ad 34. §
Azon nagy fontosságnál fogva, melylyel a vasutak hadászati szempontból birnak, nem téveszthetem szem elől azt, hogy a vasutakhoz vezető út vagy az azon levő műtárgy is némely esetben kiváló hadászati jelentőséggel bir.
Ezen országos érdeket képviselő jelentőséghez képest kimondandónak tartom egyrészt már elvileg is, hogy az állam a fentérintett esetekben az összekötő út kiadásaihoz bizonyos mérvben hozzájárulhat, másrészt azt, hogy ily összekötő utak megépitését, kezelését és fentartását is átveheti, továbbá, hogy ily utakra nézve hozott határozatok végelhatározás végett a közmunka- és közlekedésügyi ministerhez minden esetben felterjesztendők, végül, hogy a hadászati szempontból szükséges épitkezési szabályok előleges érvényesithetése végett is az államépitészeti hivatal a tárgyaláshoz meghivandó s részére a felebbezési jog biztositandó.
Ad 35. §
Fenforoghatnak azonban nem csupán hadászati, de más közforgalmi vagy közlekedési szempontokból is oly érdekek, melyek indokolttá teszik, hogy az állam az összekötő út vagy az azon levő műtárgy épitéséhez bizonyos összeggel hozzájáruljon, a mely esetben, ha a hozzájárulás jelentékenyebb, nevezetesen a költségeknek már egy harmadát teszi, indokoltnak látszik az is, hogy biztosittassék a közmunka- és közlekedésügyi ministernek azon joga, mely szerint az épitkezésnek a fentérintett érdekekben fekvő végrehajtása iránt belátása szerint intézkedhetik.
A községi közlekedési (vicinal) közutaknak közigazgatására az uti bizottságok felállitására, szervezetére és azok feladatára nézve már az indokolás általános részében kimeritően nyilatkoztam.
Ismétlések elkerülése végett tehát ezuttal az illető szakaszoknak csak azon határozatait fogom tárgyalni, a melyek a fennebbi indokolások körén kivül estek.
Ad 36. §
A községi közlekedési (vicinal) közutak hálózatának megállapitása iránti előmunkálatok, illetve a közutak hálózata s a csoportositandó községek iránti javaslatok tervezetének elkészitését a törvényhatóság első tisztviselőjére vélem bizandónak, miután ő van első sorban hivatva a törvényhatóság s a községek közuti szükségleteit ismerni.
A javaslat feletti határozathozatalt azonban törvényhatóság közgyülésének illetékességéhez vélem tartozónak, mert a községi közlekedési útvonalak hálózata a törvényhatósági utak hálózatának kiegészitésére szolgál, mert az előbbi által a törvényhatóság egész közönsége kisebb vagy nagyobb mérvben szintén érdekelve van, végül mert a kérdéses ügyben hozott határozattal a törvényhatóság törvényes felügyelete alatt álló községek, mint ilyenek, a csoportositás folytán már elvileg az illető községi közlekedési út épitési, kezelési és fentartási költségei viselésében való részvételre köteleztetnek.
A községi közlekedési közutak épitési, kezelési és fentartási költségei fedezésének megállapitása körüli eljárást, illetve határozathozatalt azonban már a törvényhatóság első tisztviselőjére vélem bizandónak, s akként szabályoztam, hogy minden egyes községi közlekedési közút tekintetében az alispán által helyszini tárgyalás tartassék, a mely alkalommal minden község és érdekelt előadhatja észrevételeit egyrészt az érdekeltség kérdésében, másrészt a felett, hogy az egyes érdekeltnek kimondott, illetve csoportositott községek, valamint az érdekeltségbe bevontak mily százalék arányában tartoznak a kérdéses közút épitéséhez, fentartásához és kezeléséhez hozzájárulni.
A hozzájárulás kötelezettségét a csoportositandó községeken fölül kiterjesztendőnek tartottam a nagyobb érdekeltekre, milyenek a kereskedelmi vagy iparvállalatok stb. és pedig akként, hogy miglen az illető község terhére eső arány megállapitásánál számba vehető az, ha a község területén valamely jelentékenyebb kereskedelmi vagy iparvállalat létezik, mely az útvonal használatát a rendesnél fokozottabb mérvben veszi igénybe, ugy másfelől a kereskedelmi vagy ipari vállalatoknál stb. mindig számba veendő azon teherrészlet, melyet ezek mint esetleg az úti hozzájárulásra kötelezett község kötelékéhez tartozó adózók, a községi kivetés alapján fizetni kötelesek lesznek.
Nem téveszthettem ugyanis szem elől, hogy bizonyos közutak létesitése egyes kereskedelmi vagy iparvállalatok stb. kiváló érdekében fekszik, sőt némely esetben csakis a szükséges közlekedési eszközök előállitása után léphetnek életbe és kezelhetők előnynyel, - továbbá, hogy üzletük által jelentékeny mérvben veszik igénybe, sőt rongálják az utakat.
Nem tartanám ily esetekben sem az igazsággal, sem a méltányossággal, de sőt néha a lehetőséggel sem összeegyeztethetőnek azt, hogy ily utak épitési és fentartási, néha jelentékeny költségeivel csakis a községek terheltessenek meg, melyek érdekei és anyagi viszonyai nem állanak arányban az azon költségekből reájuk eső teherrel, melynek elviselésére néha képtelenek volnának, továbbá mely teher viselésének kizárólagosan reájuk rovása esetében magának az útvonalnak épitéséről és fentartásáról kénytelenek volnának lemondani.
Maguknak a vállalatoknak, esetleg más nagyobb érdekeltnek érdekében fekszik tehát a törvényben felvett megoldás, mely biztositja a vállalatnak, üzletnek vagy más berendezéseknek előnyös és nyereményes kezelhetését.
Nehogy azonban azok kétszeres hozzájárulásra köteleztessenek, ama teherrészlet számba veendő, mely esetleg reájok, mint községi adózókra, a községi kivetés alapján hárul.
Ezen szakasz utolsó két kikezdésében gondoskodás történik azon eljárásra nézve, midőn a viszonyok szerint a szomszédos törvényhatóságok községei lennének valamely területeikre is átnyuló községi közlekedési közútra csoportosithatók.
Felmerült nevezetesen már többször azon eset, hogy valamely két törvényhatóság területére eső községi közlekedési útvonal létesitése azért ütközött akadályokba, mert az egyik törvényhatóság területén csak kevés, vagy épen csak egy község volt érdekelve, a melyre az ugyanazon törvényhatóság területén levő útrész épitési költségei elviselhetlen terhet róttak volna, minden törvényhatóság pedig csak a maga hatósága alá eső községeket csoportosithatta.
Ezen hátrány megszüntetése végett volt szükséges a fennebbi gondoskodás, mely esetben az egyik törvényhatóság községei a másik törvényhatóság községeivel egyetemben osztoznának bizonyos arányok szerint a teher viselésében.
Végül felemlitem, hogy kapcsában azon intézkedésnek (10. §), melynek értelmében, ha valamely törvényhatósági út a törvényhatósági úthálózatból kihagyatik, kimondandó egyuttal, hogy azon út, mint községi közlekedési vagy községi út lesz-e fentartandó, - a 36. § szerint az alispánnak tettem feladatává, hogy az átadott útvonalnak fentartása, illetve a törvényhatóságnak költséghozzájárulása kérdésében a fennebbi eljárás szerint elsőfokúlag határozzon.
Ad 37. §
A községeknek hozzájárulása a végrehajtandó munkálatokhoz képest akár készpénzben, akár természetbeni közmunkaerővel teljesitendő.
A községi közlekedési közutaknál is fordulnak elő ugyanis oly munkálatok, melyek csak készpénzzel hajthatók végre, igy falazati munkák, ácsmunkák stb.
Ezen készpénzkiadások fedezéséről az illető községeknek évi költségvetéseikben kell gondoskodniok.
Miglen mindazon munkálatokra, melyek természetbeni közmunka-erővel teljesitendők, a községi közmunka-erő, mely alább részletesen tárgyaltatik, forditandó s az igy felhasznált közmunka-leszolgálás a községi közmunka-tartozásba betudandó.
Egyébiránt az előző § szerint a hozzájárulások megállapitása iránti határozatokban különösen súly fektetendő arra, hogy a hozzájárulások lehetőleg természetben legyenek leróvhatók azon oknál fogva, hogy a községek pénzereje lehetőleg kiméltessék s ezen teher is lehetőleg könnyen elviselhetővé, valamint a községi közlekedésnél első sorban érdekeltekre hárittassék.
A fentebbiek szerint a községi közlekedési közutak czéljaira külön közmunka- vagy útadó nem vettetik ki, s a község a készpénz-kiadások fedezésére csakis annyiban és oly mérvben vet ki községi pótlékot, a mennyiben és a mily mérvben ez feltétlenül szükséges, nem lévén kizárva a törvény által az sem, hogy a községi közmunka-erő váltságából rendelkezésére álló s a község költségelőirányzatánál a bevételek közé felvehető összegek a községi közlekedési (vicinal) közutak készpénzkiadásainak fedezésére fordithatók legyenek.
A fentebbiekből kiderül, s ezt különösen hangsúlyozom, hogy az eddigi terhek a községi közlekedési (vicinal) közutak épitése és fentartása tekintetében sem fokoztattak, mert már az 1876:VI. tc., valamint az 1886:XXII. tc. értelmében is a csoportositott községek kötelesek voltak az érintett kiadások fedezéséről gondoskodni, a jelen törvény, határozatai által tehát csak az érintett kötelezettség mikénti teljesitésének módozatai lettek szabatosabban megállapitva, a mi eddig teljesen hiányzott, sőt bátran állithatom, hogy a mennyiben ugy ezen, mint a községi (közdülő) közutaknál az eddigi törvényekben minden határ nélkül megállapitott kötelezettséget korlátok közé szoritani és a két közút-osztályra nézve a teherviselést nagy részben egy teherforrásra visszavezetni tervezem: az itt értett terheket a jelenlegi teherrel szemben lényegesen leszállitom és mérsékelem.
Ad 38-44. §
Az uti bizottságok összeállitására és hatáskörére nézve az általános indokolásnál már kimeritően nyilatkoztam.
A 38-ik, továbbá a következő §-ok szerint az alispánra véltem bizandónak azt,
a) hogy a helyi viszonyokhoz képest a községi közlekedési közutakat az uti bizottságok alá csoportosithassa (38. §);
b) hogy szükség esetén ily uti bizottságok működését beszüntethesse, továbbá a járási főszolgabirót valamely alkalmas érdekelttel helyettesithesse (38. §);
c) hogy megállapitsa, vajjon egyes előljáróságok mely tagja vegyen részt az uti bizottságban s hogy abba a községek képviselő-testületei által hány tag küldendő ki (39. §);
d) hogy az uti bizottságok határozatai, valamint az uti bizottság elnökének intézkedései felett másodfokban határozzon (41. és 42. §);
e) hogy a községi közlekedési (vicinal) közutak mérnökeit kinevezhesse s azok működésére, alkalmazására s fizetéseikre, valamint járulékaikra nézve határozhasson;
f) hogy feladata legyen a községi közlekedési (vicinal) közutak jókarban tartására nézve felügyeletet gyakorolni, az illető uti bizottságokat megfelelő intézkedésekre utasitani, sőt szükség esetén, a mennyiben valamely uti bizottság az út épitéséről és fentartásáról kellően nem gondoskodnék, az uti bizottság elnöke utján közvetlenül is intézkedni; végül
g) hogy kötelessége legyen a kérdéses közutak hálózatáról, fejlődéséről, állapotáról és kezeléséről a közmunka-és közlekedésügyi ministernek jelentést tenni (44. §).
Mindezen határozatok czélja: egyrészt a törvényhatóság területén fennálló közutakra nézve felállitott elvhez hiven az alispánnak a kérdéses körutak közigazgatására nézve is a felügyeleti, esetleg intézkedési jogot biztositani, másrészt lehetővé tenni azt, hogy az alispán a kérdéses utak közigazgatására nézve kellő befolyást gyakorolván és teljesen tájékozva lévén a községi közlekedési közutakra nézve, a közmunka- és közlekedésügyi ministernek kimeritő jelentést tehessen, ez utóbbi pedig azon helyzetben lehessen, hogy a községi közlekedési útvonalakra nézve is főfelügyeletet gyakorolhasson, szükség esetében a közérdekben intézkedhessék.
Kimondandónak tartottam azt, hogy az uti bizottságok ebbeli működésükért díjazást nem nyerhetnek (40. §), mert nem szándékozom új hivatalos közegeket felállitani, mert nem vélem az uti alapot ilyen, esetleg nagyobbmérvű kiadásokkal terhelendőnek, mert az uti bizottságok részben közigazgatási közegekből, részben érdekeltekből állván, előbbeniek állásukhoz képest, utóbbiak érdekeltségük folytán díjazásra igényt nem tarthatnak.
Kikötendőnek tartottam azt is, hogy az uti bizottság tagjai működésük tartama alatt az illető útvonal épitési, fentartási vagy szállitási munkálataira nem vállalkozhatnak (40. §), ekként vélvén biztositani azt, hogy a tagok minden részrehajlás nélkül határozhassanak s a visszaélések lehetőleg kikerültessenek.
Az uti bizottság elnökének, mint a közigazgatás vezetőjének feladatát közelébb is megjelöltem s biztositottam azt, hogy utasitásai gyorsan és feltétlenül végrehajthatók legyenek (42. §).
A községi közlekedési közutak műszaki szolgálatának helyes ellátása szükségessé teszi azt, hogy ott, a hol az elkerülhetlenül szükséges, szakértők alkalmaztassanak.
Ezen teendőket az államépitészeti, illetve törvényhatósági mérnökök némely fontosabb és nagyobb jelentőségű esetben nem végezhetnék, miért is nem tarthatom kizártnak, hogy ezen közutak műszaki szolgálatának ellátása ott, a hol ez elkerülhetetlenül szükséges, külön közegekre bizassék és ezek a helyi viszonyoknak leginkább megfelelő módon nyerjenek alkalmazást.
Ad 45. §
Az 1876:XIV. tc. 102. §-a csak azt mondja ki, hogy a hatóság a gyógyfürdőkhöz vezető utak jókarban tartásáról gondoskodik, de nem állapitja meg, hogy mely gyógyfürdőkre nézve áll fenn ezen határozat, továbbá, hogy a gondoskodás miként, kinek terhére történjék.
Ezen hiányokat szándékoztam a kérdéses szakaszban pótolni, kimondván a többi közt azt is, hogy a mennyiben ezen útvonalak nem állami vagy törvényhatósági utak, szintén a községi közlekedési közutak határozatat alá esnek s a hozzájárulási arány megállapitásánál a gyógyfürdő-tulajdonos a teherviselés körébe vonandó.
A hozzájárulás kötelezettségének kimondását teljesen indokoltnak vélem azon nagyfokú érdek folytán, mely a gyógyfürdők tulajdonosát a közuti közlekedés fentartására nézve érinti, s igazságtalannak vélném ezen teherrel kizárólag a községet vagy községeket terhelni, melyek a gyógyfürdő üzletének és jövedelmezőségének emelésére szükséges közutak hasznát rendszerint és aránylag csak kisebb mérvben élvezik.
Ad 46. §
Vannak és lehetnek oly közlekedési és gazdasági utak, melyek szüksége valamely vasutépités folytán merült fel.
Ilyen utakra nézve, a mennyiben az azok előállitása és fentartása iránti kötelezettség a vasuti vállalat önkéntes elvállalásán, jogérvényes határozaton vagy az engedélyokirat, illetve a vasuti közigazgatási bejárás eredményén alapszik, nem lehetnek érvényesek a községi közlekedési közutakra vonatkozó határozatok, mert az illető községek jogtalanul volnának oly munkák, illetve utak terheinek viselésére kötelezendők, melyek jogérvényesen a vasuti vállalatot kötelezik, másrészt szem előtt kellett tartanom a vasut-engedélyezési szabályoknak és az engedélyokmányoknak a vasuti vállalatok kötelezettségeit általánosságban megállapitó határozatait.
Ugyanezen § második kikezdésében biztositanom kellett, hogy a vasuti vállalatok kérdésben forgó kötelezettségeik teljesitésére miként szorittassanak.
Ad 47. §
A községi közutak hálózatának megállapitását egyes útvonalaknak felvétele vagy kihagyása iránti határozatot a község képviselő-testületének közgyüléséhez véltem utalandónak, tekintettel arra, hogy ezen határozatok által a község egész közönsége, közlekedési és pénzügyi érdekei érintve vannak.
A határozatokra nézve a végérvényes döntést a közigazgatási bizottságra vélem ruházhatónak, miután a közigazgatási bizottság alkotásánál fogva az érintett kérdésekben részrehajlatlanul, gyorsan és az érdekek kellő figyelembevételével határozhat.
Itt is figyelemmel kellett lennem a törvényjavaslat 10. §-ára, s nehogy a törvényhatósági úthálózatból jogerős határozattal kihagyott s a községi utak közé sorozott utak fentartásának kötelezettsége kétségessé váljék, kimondandónak véltem, hogy a község ily útnak a községi utak közé felvételét meg nem tagadhatja. Másrészt a méltányosság elvei megkivánják, hogy az ily átadás folytán a községekre háruló terhek enyhitése végett - a mennyiben ezt a fenforgó viszonyok indokolják, - a törvényhatósági útalap az illető községeket segélyezze, minek megfelelő határozatok a kérdéses §-ban kifejezést is nyertek.
Ad 48. §
A községek azon feladatát, hogy a tisztán községi utakról gondoskodni kötelesek, továbbá azt, hogy ezen czélokra a községi lakosok kézi és szekeres munkára kötelezhetők, már az 1886:XXII. tc. 21. § e) pontjában és 133. §-ában kimondja.
A 48. § tehát a községekre nézve semmi új kötelezettséget sem állapit meg.
Ad 49. §
Ezen szakasz határozatai szintén az 1886:XXII. tc. folyományát képezik, a mennyiben ezen törvény 133. §-a második kikezdése szerint a községi lakosok kézi és szekeres munkaszolgálmányai a közmunka szabályozásáról szóló törvény elvei szerint vettetnek ki s a 49. §-ban általában ugyanazon határozatok vannak felvéve, a melyek az országos közmunka-kötelezettségre nézve az 1886:XXII. törvénycikk érvénybe léptekor fennállottak s illetve a jelen időig fennállanak.
A kötelezettségek mindazonáltal pontosabban, aránylagosabban állapittattak meg, sőt leszállittattak.
Igy a 49. §-nak hatodik kikezdése azon aránytalanságot, mely szerint a nagy vagy kis ház birtokosa ugyanazon számú kézi napszám teljesitésére volt, illetve van kötelezve, helyesbiti, továbbá az idegen házban lakó egyének és a családtagok évenkinti három kézi napszám tartozását egyre és pedig ez utóbbiakét még azon hozzáadással szállitja le, hogy ha ily családtagok száma háromnál nagyobb lenne is, akkor se tegyen a kötelezettség egy-egy családnál összesen 3-nál többet.
Ezen felül ezen szakasz ötödik kikezdésében világosan kimondatott, hogy minden egyes vonó állat után évenkint legfeljebb 2 igás napszám szolgáltatik.
A fennebbi határozatok által tehát ismétlem a községi lakosoknak az 1886:XXII. tc. 133. §-ában kimondott kötelezettsége nem fokoztatott, de szabályoztatott, korlátoztatott, sőt egyenesen leszállittatott.
Ezen felül még hangsúlyoznom kell, hogy ugy az igavonó, mint a kézi napszám-kötelezettségeket lehet a fennebbieknél kisebb, vagyis elégséges oly mérvben kivetni, a milyenre a községnek tisztán községi utjai, valamint a községi közlekedési közutjainál reá háramló hozzájárulási kötelezettségek ezt netán szükségesé tennék.
Ad 50. §
Már az 1886:XXII. törvénycikk 133. §-a is kimondja, hogy a községi lakosok munkaszolgálmányai vagy természetben teljesittetnek, vagy pénzzel váltatnak meg.
Tekintettel azonban arra, hogy a községi utak bizonyos munkálatai szintén csak készpénzzel hajthatók végre, továbbá, hogy ha a község lakosai önkéntesen nem váltják meg közmunkájukat oly mérvben, mint ez az érintett munkák költségeinek fedezésére szükséges, a fedezetről külön kellene gondoskodni, mi csak a terheknek legalább részben már az összes lakosságra történő átháritásával, tehát a kivetési alap módositásával történhetik, - ezen szakaszban fel kellett vennem, hogy szükség esetén a község a közigazgatási bizottságnak az alispán utján kikérendő helybenhagyásával a közmuka-tartozás egy részének kötelező megváltását is elhatározhatja.
Korlátoztam pedig a kényszer-megváltást a közmunka-tartozás feléig, nehogy ebből némely lakosra elviselhetlen készpénzbeli teher származzék.
A váltságár helyes megállapitása végett az eljárást megfelelően szabályoztam, valamint a visszaélések elkerülése s rendes összeirás, megváltás és felhasználás biztositása, végül a kellő felügyelet gyakorolhatása végett a törvényhatóságokat a fennebbiekre nézve szabályrendeletek alkotására köteleztem.
Ad 51. §
Ezen szakasz azon alapszik, hogy a községi utak közigazgatása a községi administratio egyik kiegészitő részét képezi.
Ad 52. §
Ezen szakaszban foglalt határozatokra nézve már az indokolás általános részében nyilatkoztam.
Ad 53. §
A községi utak műszaki szolgálatánál nem véltem a mérnökök alkalmazását kötelezőleg kimondani, a mennyiben azt általában minden község anyagi viszonyai meg nem engedhetnék, de annak szüksége sem forogna fenn.
A községi utak felügyeletét és ellenőrzését, szükség esetén az intézkedési jogot ezen szakasz második és harmadik kikezdése értelmében a járási főszolgabirákra (r. t. városokban a polgármesterekre) véltem bizandóknak, mi a fennálló közigazgatási rendszernek megfelel, másrészt azonban az utolsó kikezdésben foglalt határozatok biztositják, hogy az alispán, a közigazgatási bizottság és felsőbb fokban a közmunka- és közlekedésügyi minister a községi utak állapotáról és közigazgatásáról kimeritő tudomást nyerhet.
Ad 54. §
Jelen szakasz bővebb indokolásra nem szorul, a mennyiben az abban foglalt határozatok által csak a közutakra nézve már fennálló, vagy valamely jogviszonyból, ideértve a vámszedési jogokból folyólag egyesekre, társaságokra vagy szövetkezetekre háramló teherviselési kötelezettségek fentartása, illetve érvényesithetése szándékoltatik.
Ad 55. §
Az 1881:XLI. tc. 7. §-a értelmében az előmunkálati engedélyekre nézve a következő határozatok állanak fenn:
a) a közutak és közhidak épitési terveinek előmunkálataira az engedélyt rendszerint a közmunka- és közlekedésügyi minister adja meg;
b) a községi utak épitésénél az előmunkálati engedélyt az illető törvényhatóság alispánja vagy polgármestere is megadhatja;
c) községekben új utczák és terek nyitására, közdülő-utak létesitésére, továbbá törvényhatósági joggal felruházott, valamint rendezett tanácscsal és egyszersmind 10 ezernél több lakossal biró városokban, a fennebb elősorolt eseteken felül utczák és közterek szabályozására az előmunkálati engedélyt szintén az illető törvényhatóság alispánja vagy polgármestere adja meg.
Miután ezen §-ok nem minden irányban kimeritők, az 55. §-ban a szükséges pótlásokat felvettem, érvényben fentartván egyebekben az 1881:XLI. törvénycikknek az előmunkálati engedélyek s azoknak hatálya tekintetében fennálló határozatait.
Ad 56. §
Ismételve tapasztaltam, hogy a közutak vagy műtárgyak épitése a helyi és vizlefolyási viszonyok, valamint a fenforgó magánérdekek figyelembevétele nélkül foganatosittatott, minek következménye lett, hogy vagy az épités alatt, vagy annak befejeztével számtalan alapos panasz fordult elő és jogos igény támasztatott.
Ennek elkerülése, illetve megelőzése végett a törvényjavaslat szerint életbeléptetendőnek tartom azon intézkedést, hogy az épités végrehajtása előtt az elkészitett műszaki tervek alapján helyszini bejárás tartandó.
A végből, hogy az államnak azon érdekei, melyek:
a) a hadászati utaknál;
b) az állami segélyezéseknél;
c) az országos határt képező hajózható, tutajozható és szabályozás alatt álló vizfolyásokon átvezető, ugyszintén az állami épitményeket és munkálatokat bármely irányban érintő és befolyásoló közutak és műtárgyak épitésénél fenforoghatnak, már előzetesen is számbavehetők s szükség esetén biztosithatók legyenek, elrendelendőnek tartom, hogy az érintett épitkezések tervei még a helyszini bejárást megelőzőleg terjesztessenek fel a közmunka- és közlekedésügyi ministerhez, s hogy a fennebbi a) pont alatt érintett épitkezések létesitésére nézve az 56. § utolsó pontja értelmében nevezett ministernek jogában álljon a helyszini bejárást esetleg saját közegei által foganatosittatni vagy az ily épitmények létesitésének megengedését egyáltalán megtagadni.
Ad 57. §
Ezen szakasz megállapitja azt, hogy ki rendelkezik a helyszini bejárásra nézve.
A vasuti állomásokhoz vezető utaknál a helyszini bejárást feleslegesnek tartom, miután a jelen törvényjavaslat 30. §-a szerint ezen utakra nézve a törvényhatóság első tisztviselője az érdekeltek meghivásával különben is helyszini tárgyalást tart, a végből, hogy annak alapján a műszaki műveletek felett azoknak kivihetősége és az arra kötelezetteknek hozzájárulási mérvére nézve elsőfokú határozatot hozhasson.
Továbbá tekintve a községi közlekedési (vicinal) és a községi (közdülő) közutak kisebb fontosságát és egyszerűbb épitkezéseit, azoknál a helyszini bejárást általában szintén mellőzhetőnek tartom s e helyett elégségesnek vélem az 57. §-ban részletesen megállapitott eljárás szerint a műszaki tervek közszemlére tételét és a közhirrétételt, valamint a netalán beérkezett felszólamlásoknak határozathozatal végett a törvényhatóság első tisztviselője elé terjesztését.
Kivételt tettem azonban azon esetekre, midőn az érintett közutakon oly műtárgyak vagy kompok (révek), hajóhidak létesitése szándékoltatik, melyek hatósági rendelkezés alatt álló vizeken vezetnek át, vagy ha valamely igazolt hid és komp (rév) vámtól 7.5 kilométer távolságon belül hid, komp (rév) vagy hajóhid vámszedési joggal vagy a nélkül létesittetni szándékoltatik, mert a helyszini bejárást első esetben a közérdek, második esetben az igazolt és figyelemben tartandó magánjogok érvényesithetése feltétlenül megkivánják.
Mellőzhető végül a helyszini bejárás a minister engedélyével, midőn harmadik személyek érdekei nem érintetnek, vagy midőn valamely épitkezés végrehajtása sürgősen szükséges lévén, a bejárásra s a további tárgyalásokra elkerülhetlenül megkivántató idő nem áll rendelkezésre, mi bővebb indokolást nem igényel.
Ad 58. és 59. §
Ezen szakaszok a helyszini bejárások mikénti foganatositását és az eljárást részletesen meghatározzák, szabatosan megállapitván a helyszini bejárás feladatát.
Ad 60. §
Ezen szakasz tartalmazza azon eljárás megállapitását, mely a közigazgatási bejárás eredménye alapján követendő.
Irányadóul vettem, hogy minden esetben a közmunka- és közlekedésügyi minister elhatározása alá terjesztendők mindazon munkálatokra és épitkezésekre vonatkozó helyszini bejárások eredményei, a melyeknek műszaki műveletei a helyszini bejárás előtt a közmunka- és közlekedésügyi ministerhez bemutatandók (56. §).
Ez utóbbi intézkedés indokai természetszerűleg ugyanabban keresendők, a melyek arra szolgáltak, hogy a műszaki műveletek előzetes felterjesztése kivántassék, s melyek az 56. §-nál már fel lettek emlitve.
Hivatalból felterjesztendők ezen felül a közigazgatási bejárás eredményei, midőn a törvényjavaslat 91. §-ában emlitett eset forog fenn, tekintettel a ministernek a vámszedési ügyekre nézve a törvényjavaslat II-ik részében részletesen megállapitott engedélyezési és felügyeleti jogaira.
Ugyancsak a nevezett minister határoz önként érthetőleg az általa elrendelt, illetve foganatositott bejárás eredménye felett.
Egyébként az elsőfokú határozat hozatalát a törvényhatóság első tisztviselőjére véltem bizandónak, miután első sorban ő legilletékesebb a törvényhatósági utakon előforduló kérdések megbirálására, másrészt indokolatlan volna ezen ügyeknek már első fokban a közigazgatási bizottság vagy mindig a minister által eldöntését kikötni.
Másrészt tekintve a bejárások eredményei feletti határozatoknak a köz- és magánérdekeket érintő fontosságát, megengedendőnek tartom azt, hogy ezen határozatok, ha a két alsófokú, u. m. a törvényhatóság első tisztviselője és a közigazgatási bizottság által hozott határozat egybe nem hangzik - végleges elbirálás végett felebbezés utján ugyancsak a közmunka- és közlekedésügyi minister elé is vitethessenek.
Sőt a közmunka- és közlekedésügyi ministert felsőbb fokban megillető felügyeleti jogából kifolyólag még két egybehangzó határozatoknak felebbezhetését is megengedendőnek tartom akkor, midőn az épités költsége 30,000 frtot meghalad, vagy midőn egyuttal oly műtárgy épitése forog kérdésben, mely hatósági rendelkezés alatt álló vizeken vezet át.
Ad 61. §
Ezen szakaszban netán felmerülhető kételyek eloszlatása végett a kisajátitási törvényre utaltam.
Ad 62. §
Szükségesnek tartom, hogy mielőtt valamely közút vagy műtárgy a közforgalomnak átadatnék, meggyőződés szereztessék, vajjon az épitkezések, jelesen a műtárgyak a műszaki terveknek és az engedélyezés egyéb feltételeinek megfelelők-e, valamint a közforgalom érdekeit szem előtt tartva hajtattak-e végre.
Ezen czélból, hasonlóan, mint az épités megkezdése előtt, az épités végrehajtása után helyszini szemle tartandó.
Ezen szemle esetleg a felülvizsgálattal kapcsolatosan is megejthető, de nem tévesztendő össze a felülvizsgálattal, melynek tárgya az épitkezést a kötött szerződés alapján megvizsgálni, s azt megállapitani, vajjon mennyiben felelt meg az épitési vállalat szerződésszerű kötelezettségeinek; miglen a szemlének feladata az elkészült utat vagy műtárgyat a közforgalom és a közbiztonság érdekeiből kiindulva, megvizsgálni, s a vizsgálat eredményéhez képest szükség esetén oly létesitmények vagy kiegészitések végrehajtását is elrendelni, melyek a fennálló vállalati szerződésben megállapitott kötelezettségek körén kivül is eshetnek ugyan, de a melyeknek végrehajtására a közút fentartására kötelezett szoritandó.
Ad 63. §
Ezen szakasz a közigazgatási útra tartozó mindazon panaszok eldöntésére nézve intézkedik, melyek az érdekeikben sértett felek részéről a közutak és azok műtárgyának épitésére, fentartására és kezelésére vonatkozólag felmerülhetnek.
Ad 64. §
Ezen szakasz alkalmazza az 55-62. §-ok határozatait a már létező közutak áthelyezésénél és az azokon már meglevő műtárgyaknak, ugyszintén a külön álló hidaknak újjáépitésénél vagy átalakitásánál.
Ad 65. §
Ezen szakasz érvényesiti az 1885:XXIII. tc. 51. §-ának határozatait s ezen felül összhangzásban a törvényjavaslat előző határozataival megállapitja azon eljárást, mely követendő akkor, midőn a viz természetes lefolyására elégtelen, vagy mások érdekeire sérelmes műtárgyakról vagy valamely közút, esetleg műtárgy igénybevételéről, vagy másoknak a költségekhez bevonásáról van szó.
Ad 66. §
Ezen szakasz közelébb megállapitja a közforgalom és közbiztonság szempontjából mindazok kötelezettségeit, kiket valamely közútnak vagy az ezen lévő műtárgyaknak fentartása és kezelése megillet, továbbá a hatóságoknak az e részben felmerülő mulasztások esetében követendő eljárását.
Ezen szakasz határozatai folyományát képezik az előző §-ok szerint követendő eljárásoknak s a forgalom folytonossága és a közbiztonság érdekében elkerülhetetlenül szükséges preventiv intézkedéseket tartalmazzák.
Ad 67., 68. és 69. §
A közutak telekkönyvezés tárgyát nem képezik, s azok átlaga és tartozékai folyton elidegenitésnek és elfoglalásoknak vannak kitéve.
Gyakran merülnek fel továbbá az út és tartozékai tulajdonjoga iránt vitás kérdések, melyek eldöntésére nézve hiányzik legtöbb esetben a megbizható hiteles alap s az utak tulajdonosai igényüket nem érvényesithetik, másrészt károsodásokat szenvednek.
Hiányzik oly hiteles művelet, mely a közutak és ezek műtárgyainak, valamint egyéb tartozékait előtüntetné, és nyilvántartaná, holott ez a közutak nemcsak tulajdonjoga, de közigazgatása szempontjából is felette kivánatos, sőt szükséges.
A végből, hogy mindezen hiányok pótoltassanak s a felmerülhető hátrányok megelőztessenek, esetleg gyorsan orvosolhatók legyenek, szükségesnek tartom, hogy az állami és törvényhatósági, ugyszintén a vasuti állomásokhoz vezető, mint legfontosabb közutakról törzskönyvek készittessenek s e részben törvényhozási intézkedések történjenek.
A törzskönyvek műleirásokból és térképekből állván, azok az illető közutakat és műtárgyait, valamint egyéb tartozékait és földterületeit hitelesen közirati jelleggel fogják előtüntetni és nyilvántartani.
Ugy vélem, felesleges lesz ezen intézmény létesitésének szükségét és előnyeit részletesebben indokolnom s igy egyszerűen csak arra utalok, hogy a 67., 68. és 69. §-ok szabatosan megállapitják a törzskönyvek mikénti készitését, hitelesitését, a hitelesitési eljárás eredménye alapján teendő intézkedéseket, a hitelesitett törzskönyvek elhelyezését, azoknak az idő folyamában szükséges kiegészitését vagy módositását stb., azok életbeléptetésének kötelezettségét, joghatályát stb.
Kiemelendőnek tartom, hogy tekintve azt, miszerint a hitelesitési eljárás alkalmával felmerülő vitás kérdések a közutak s igy a közjó érdekében gyors elintézést igényelnek, azoknak eldöntése a közigazgatási útra volt terelendő ugyan, másrészt azonban a 68. §-ban felvett határozatok által biztositva van az, hogy a kik magukat jogaikban sértve éreznék, igényeiket bizonyos határidő alatt a törvény rendes utján érvényesithetik.
A községi közlekedési (vicinal) és a tisztán községi (közdülő) utak törzskönyveinek felállitását szintén czélszerűnek tartom, tekintve azonban azt, hogy a törzskönyvek felállitása kétségtelenül költségekkel jár, hogy ezen közutak törzskönyveire nézve a fennebbi határozatok a most érintett közutak kisebb fontosságához képest s a helyszini viszonyok számbavételével módosithatók és a felmerülhető nehézségek, valamint nagyobb kiadások elkerülésével egyszerűsithetők: ezen törzskönyveknek felállitását a törvényhatóságok által alkotandó szabályrendeletekre véltem bizandóknak, mely szabályrendeletek életbeléptetését a közmunka- és közlekedésügyi ministernek az igazságügyi ministerrel egyetértőleg hozandó határozatától tettem függővé.
Az 1885:XXIII. tc., nevezetesen annak 21. §-a csak azon elvet mondja ki, hogy kompot vagy révet saját területén és saját kizárólagos czéljaira mindenki hatósági engedély nélkül állithat föl, föltéve, hogy ez által a hajózás, tutajozás és fausztatás nem gátoltatik; további intézkedéseket a kompok vagy révek felállitása iránt nem tartalmaz, miután ez nem a vizjogi, de a közutakról szóló törvénynek lehet csak feladata.
Ehhez képest szükségesnek tartottam a kompok (révek) és hajóhidak stb. engedélyezése és létesitése körüli eljárást egy külön részben és pedig a vizjogi törvény határozataira figyelemmel szabályozni.
Ad 70. §
Idézi a vizjogi törvény fennérintett szakaszát, mint kiindulási pontot.
Ad 71. §
Megállapitja az előző szakasz kapcsában, hogy mily kompokra szükséges előző hatósági engedély. Indokolásul csak annyit emlitek fel, hogy ezen § szerint előző hatósági engedélyt igényelnek a kizárólag saját használatra szolgáló kompok is, ha kötéllel vagy sodronynyal összekötve helyeztetnek működésbe, mert a kötél vagy sodrony alkalmazása a közbiztonsági, esetleg hajózási érdekeket mindig érintheti, továbbá hatósági engedély szükséges a hajózható, tutajozható vagy szabályozás alatt levő vizeken létesitett kompok, hajóhidak vagy hasonló berendezésekre is, mert az érintett vizek hatósági felügyelet alatt állanak.
Ad 72. §
Az 1881:XLI. tc. 1. § 1. pontja szerint kisajátitásnak helye van közutak és közhidak épitésére, továbbá 12. pontja szerint az elsorolt vállalatoknak (munkálatoknak), tehát a közutaknak is nagyobbitására, vagy czélszerűbb berendezésére.
Ezen határozatokból az következtethető, hogy az érintett törvény szerint a kisajátitási jog a kompok és hajóhidak létesitéséhez, valamint az azokhoz vezető utak megépitéséhez szükséges területek igénybevételére is megadható, de miután ez csak következtetés, czélszerűnek véltem a 72. § felvételét.
Az előmunkálati engedélyre vonatkozó intézkedés szintén hiányt pótol.
Ad 73. és 74. §
Ezen szakaszok megállapitják, hogy a kompok (révek) és hajóhidak engedélyezése végett bemutatandó műszaki tervek miként állitandók ki, továbbá azon eljárást, mely az engedélyezésnél követendő.
Megkülönböztettem azon esetet, midőn a komp (rév) vagy hajóhid a közúttal egyidejűleg épittetik, attól, midőn azok a közúttal külön, függetlenül szándékoltatnak létesittetni, - mert első esetben indokolható nem volna külön eljárást a közútra s külön az annak kiegészitő részét képező kompra (révre), hajóhidra foganatositani, de lehet az eljárást egyszerre mindkettőre nézve foganatositani, miglen a második esetben a kompra (révre), hajóhidra nézve külön eljárás teljesitendő.
Egyébként az eljárás lényegében ugyanaz mindkét esetben.
Kiemelendőnek tartottam ezen engedélyezési eljárásnál azt, ha magánjogi czímen kifogások emeltetnének.
E részben a követendő eljárás tekintetében oly megoldást vettem fel a törvényjavaslatba, mely szerint a közigazgatási hatóság nincs megakadályozva abban, hogy a közigazgatás keretében megmaradva, közérdekben fekvő határozatait meghozhassa, másrészt azonban a közigazgatási határozat a birói illetőség körébe nem vág s a magánjogok megsértésére alapot nem nyujt.
Ad 75. §
Közforgalmi, valamint élet- és vagyonbiztonsági szempontok feltétlenül szükségesekké teszik, hogy minden közhasználatra szánt komp (rév) vagy hajóhid előzőleg vizsgálat alá vétessék s hogy a forgalomba helyezés csak akkor történjék, ha az illetékes hatóság ezt a vizsgálat kielégitő eredménye alapján megengedhetőnek tartja.
Ezen engedély főbb részleteit a 75. § elősorolja.
Ad 76. §
Ezen szakasz a kompok (révek) hajóhidak létesitése vagy forgalma alatt felmerülő panaszok tekintetében a hasonló esetekben követett elvek szerint intézkedik.
Ad 77., 78. és 79. §
Ezen §-ok indokolást nem igényelhetnek.
Ad 80. §
A kompok és révek csak a viz használatával lévén forgalomba helyezhetők és fentarthatók, azoknak az 1885:XXIII. tc. értelmében vizi könyvbe bevezetése indokoltnak mutatkozik.
Az eddig érvényesen fenállott vámok további fentartása, vámok új engedélyezése s azok mikénti szabályozása tekintetében a törvényjavaslatnál érvényesitett főelvekre nézve ezen indokolás általános részében már bővebben nyilatkoztam; az egyes szakaszok részletes indokolásánál tehát a már érintett főelvek ismétlését mellőztem.
Ad 81. §
A vámszedési jog engedélyezését, miután az kizárólagos kiváltság s az egész országra nézve egyöntetű és azonos elvek követését igényli, a központi kormányra s nevezetesen, miután annak gyakorlása a közuti közlekedési ügy elválaszthatatlan kiegészitő részét képezi, a közmunka- és közlekedésügyi ministerre véltem ruházandónak, azzal, hogy e tekintetben a földmivelési-, ipar- és kereskedelemügyi ministerrel egyetértőleg jár el, miután a vámszedési jogok gyakorlása az utóbbi minister ressortjához tartozó érdekeket is közvetlenül érinti.
A városok és községek kövezet-vámjaira nézve a közmunka- és közlekedésügyi minister a belügyministerrel egyetértőleg jár el, tekintettel arra, hogy ezen vámszedések a községek háztartásaival összefüggésben állanak, a melyek felett a főfelügyeletet a belügyminister gyakorolja.
Tekintettel arra, hogy fenforoghatnak oly esetek, midőn a vámszedési jog gyakorlata a közérdekre hátránynyal birna (p. o. valamely szállitási czikk kiviteli képességének a vasuton biztositása, vagy valamely vidék közérdekű vállalatai stb. közforgalma és kereskedelme stb.), különösen kifejezést adtam, hogy a közmunka- és közlekedésügyi minister a vámszedési jog engedélyezését, hivatkozva a közérdekre, bármikor megtagadhatja.
Ad 82. §
Ezen szakasz megállapitja azon kellékeket, melyekkel a vámszedési jog engedélyezése iránt benyujtandó kérvénynek kell birnia, s melyek a végből szükségesek, hogy az engedély kiadása ügyében érdemleges határozat hozható legyen.
A törvényhatóságok részére a törvényhatósági, községek részére a községi közgyülés, végre a községi közlekedési (vicinal) közutakra nézve az uti bizottság, vagyis az illetékes képviselet van hivatva a vámszedési jogot kérelmezni.
Ad 83. és 84. §
A vámszedési jogok iránt benyujtott kérvényeknek tárgyalását s az azokra vonatkozó javaslatok megtételét a közigazgatási bizottságra véltem bizandónak, egyrészt, mert a közigazgatási bizottság összeállitása biztositja a kérdésnek mindazon szempontokból kiinduló tárgyalását, melyek az engedélyezés iránti javaslattételnél figyelembe veendők, másrészt mert a kérvények tárgyalásánál késedelem nem merülhet fel, miután az ülések havonkint tartatnak, sőt szükség esetén rendkivüli ülések is könnyen egybehivhatók.
A 84. § szerint biztositva van az, hogy a közigazgatási bizottság a kérvényeket helyszini viszonyok, s az érdekeltek észrevételeinek figyelembevételével tárgyalhassa.
Ad 85. §
Az indokolás általános részében felemlitettem.
Ad 86. §
Ezen szakasz határozatai az előző szakaszokból önként következnek.
Ad 87. §
Az indokolás általános részében foglalt elvek alapján terveztetett s csak azt kivánom felemliteni, hogy a közérdek, különösen a hadászati érdekek a 8-ik pont, - a közforgalom és közbiztonság érdekei pedig a 11-ik pont felvételét szükségesnek tüntetik elő.
Ad 88. §
Az engedélyokirat értelmezésének jogát, valamint vitás kérdésekben a végérvényes döntést a közmunka- és közlekedésügyi ministerre véltem bizandónak s ehhez képest ezen kérdésekben a biróságok helyett a nevezett minister illetékességét véltem megállapitandónak, mert a közutak stb. közintézmény jellegével birnak, továbbá, mert a közforgalom akadálytalan és biztos fentartása közérdekben fekszik, végül mert a vámszedési jog is csak, mint ezen közczél biztositására szolgáló eszköz engedélyeztetik: mindezekhez képest az állam, illetve annak képviselője tartozik legfőbb feladatából folyólag intézkedni, hogy ezen közérdekek gyorsan és erélyesen megóvassanak, előmozditassanak s nem lehet a fenforgó vitás kérdéseket magánjogúaknak tekinteni, - mert ez egyenesen a közérdek hátrányára szolgálhatna.
Ad 89. §
Az állami útvonalak közigazgatásának elvéből folyik.
Ad 90. §
A lejárt vámszedési jogok engedélyének megújitása s a vámtételek felemelése iránti eljárás az új engedélyek megadása és tárgyalása tekintetében felállitott elvek és határozatok szem előtt tartásával, s az eljárás lehető egyszerűsitésével állapittatik meg.
Ad 91. §
Ezen szakasz első kikezdésében foglalt határozatok azon alapszanak:
a) hogy az általános indokolásnál már kifejtettek szerint a törvényszerű vámszedési jogok érvénye fentartandó volna;
b) hogy a H. K. II. r. 10. czíme a kir. privilegiumon alapuló révvámjog erejét és terjedelmét akként állapitotta meg, hogy az egy mértföldnyi távolságra kizárólagos jogot képez és egy mértföldön (tehát hozzávetőleg 7.5 kilométer) belül hasonló révvámjog másnak csak akkor adományozható, ha ez a korábbi javadalomnak ártalmára nem lesz.
Ezen szakasz második kikezdésének azon határozata, mely szerint felmerülő vitás kérdésekben a közmunka- és közlekedésügyi minister végleges határozatot hoz, a 88. §-on, illetve az arra vonatkozólag kifejtett indokokon alapszik, másrészt azonban ugyancsak az érintett kikezdés, továbbá a negyedik kikezdés biztositja az illető vámtulajdonost, hogy jogos igényeinek kártalanitása a biróság által megállapittatni fog, s hogy a tervbe vett épités vagy berendezés csak akkor fog a kártalanitási eljárást megelőzőleg foganatosittatni, ha ez közérdekből sürgősen szükséges.
Ad 92. §
Az indokoló jelentés általános részében előadottak szerint ugy a kir. kiváltság-leveleken, mint a ministeri engedélyeken alapuló törvényszerű vámszedési jogok érvénye fentartandó volna; - ebből folyik azonban annak szüksége is, hogy a fennebbi, vagyis a jelen törvényjavaslat életbelépése napjáig tényleg gyakorolt vámszedési jogok törvényszerűsége igazoltassék, s hogy ezen igazolási eljárás részletesen megállapittassék.
Ezt czélozza a 92. § mely e részben kimeritő és részletes intézkedéseket tartalmaz.
Ezen szakasz szerint a jog igazolásának alapjául a kir. kiváltságlevél vagy az engedélyokirat, vagy az illető törvényhatóság tudtával és ellenmondása nélkül 20 évi folytonos gyakorlat veendő.
Ez utóbbi időtartamot elégségesnek vélem, mert fel sem tehetem, hogy valamely törvényhatóság tudtával törvénytelen vámszedés 20 éven át gyakorolható lenne, a nélkül, hogy a törvényhatóság a beszüntetés iránt intézkednék, vagy a megvámoltak panaszt emelnének.
Az igazolás közigazgatási uton volna keresztülviendő először azon indokokból, melyeket a 88. §-ra vonatkozólag felemlitettem, másodszor, mert a közforgalom érdekében, s a jogtalan vámok mielőbbi megszüntetése végett sürgős, hogy a vámszedések az egész ország területén törvényszerűen rendeztessenek, - mi eddigelé törvényhozási intézkedések hiányában, csak a régibb törvényeink által is világosan megszüntetendőnek kimondatott száraz és szükségtelen vámokra nézve történhetett.
A sürgősség miatt az igazolásra nézve két évi záros határidőt véltem kitüzendőnek, mely határidő másrészt teljesen elégséges lehet arra, hogy mindenki az igazoláshoz szükséges okiratokat beszerezhesse és kérvényét benyujthassa.
Az igazolási eljárást egyébként akként állapitottam meg, hogy az érdekeltek kellő megnyugvással lehetnek a tekintetben, hogy jogaik teljes alapossággal fognak megbiráltatni, s hogy szükség esetén másodfokban a közigazgatási bizottság, harmadfokban a közmunka- és közlekedésügyi minister által netáni sérelmeik orvosoltatni fognak; megjegyezvén, hogy a mennyiben a vámszedési jog tulajdona iránt merülne fel kérdés, ezt a közigazgatás érdekében szükséges intézkedés meg nem akasztásával a biróságra véltem bizandónak, miután ez esetben csakis a magánjogi igények és pedig oly elbirálása szükséges, melynek a biróságtól elvonása indokolható nem volna.
Azon esetre, ha valamely vámjog végérvényes határozattal nem igazoltnak mondatott ki, csakis a vámjogot tartom megszüntethetőnek, miglen a vámtárgy tulajdonjoga sértetlen maradna.
A vámtárgy tulajdonjoga csak annyiban érintetnék, a mennyiben a közérdek szempontjából a tulajdonos arra kötelezhető, hogy a vámtárgyat elhordatni tartozzék; másrészt azonban, ha a vámtárgy további fennállása és fentartása a közlekedés érdekében okvetlenül szükséges lenne, közérdekből a vámtárgy igénybe vehető ugyan, annak tulajdonjoga azonban csak egyezségi vagy birói uton szerezhető meg, tehát a tulajdonjogra nézve teljes kártalanitás biztosittatott.
A fennebbi határozatok kapcsán meg kellett állapitani azt is, hogy ily vámtárgyak megszerzése és további fentartása kit terhel.
Biztositottam végül ezen § utolsóelőtti három kikezdésében a közmunka- és közlekedésügyi ministernek azon jogát, hogy közérdekből egyes vámtárgynak megszerzését, további fentartását és kezelését kötelezhetővé tehesse, nehogy egyes esetekben a terhek viselésének elvállalásától való vonakodás a közforgalom hátrányára szolgáljon, valamint azt is, hogy a vámok kellően jegyzékbe vétessenek és nyilvántartassanak, s hogy ehhez képest a felügyelet és ellenőrzés egyrészt a törvényhatóság első tisztviselője, másrészt a közmunka- és közlekedésügyi minister által ez uton is folyton gyakoroltathassék.
Ad 93. §
A vámszedési jog gyakorlásának az előző szakaszokból folyó előfeltételei szabatosan körvonaloztatnak.
Ad 94. §
Régibb törvényeink, nevezetesen a H. K. 12. czím 3. § szerint egy év leforgása alatt az adomány és kiváltság használandó, mert máskép az év letelvén, annak ereje elenyészik.
Ezen törvényes intézkedést vettem alapul a 94. § első kikezdésében az elévülésre nézve részletesebben megállapitott határozatoknál.
Ezeken felül, nehogy a már megadott vámszedési engedély fel nem használása, illetve törvényszerű fennállása akadályul szolgáljon az ellen, hogy az adott engedély miatt vagy ugyanott, vagy attól 7.5 kilométer távolságra a közforgalom érdekében a szükséges közlekedési eszköz létesüljön, - a vámszedési jog elévülését azon esetre is kimondandónak tartom, ha a hatóságilag megállapitott vámdíjak alapján öt éven át a vis major eseteit kivéve, tehát midőn a szünetelés a vámjog tulajdonosának terhére be nem számitható - folytonosan és tényleg nem gyakoroltatott.
Az elévülést, illetve a vámszedési jognak ezen alapon megszüntét közigazgatási uton vélem kimondandónak, - hivatkozván azon indokokra, melyeket a 88. §-nál felemlitettem.
Az elévülés esetében is elkülönitettem a vámszedési jogot a vámtárgy tulajdonjogától, s ez utóbbi tekintetében elévülésnél is azon határozatokat vettem fel, melyek a vámszedési jog be nem igazolása esetén a 92. §-ban megállapittattak.
Ad 95. §
Régibb törvényeink közül számosan (1518:12. cz., 1556:36. cz., 1566:11. cz., 1635:73. cz., 1715:15. cz.), legutóbb az 1723:XV. tc. intézkednek az iránt, hogy a száraz vámok megszüntettessenek.
Ezen intézkedést a 95. § értelmében fentartandónak tartom, mert hol a közforgalom és közlekedés végett sem hid, sem komp (rév), sem út nem szükséges, a vámszedési jog létalapját elvesztvén, s a vámtárgy fentartására vonatkozó kötelezettség megszünvén, teljesen jogtalan, igazságtalan és helytelen volna a vámszedés további megtűrése.
A vámtárgy tulajdonjogára nézve ez esetben is a fennebbi határozatokat vélem alkalmazandóknak.
Ad 96. §
A vámszedési jog engedélyezésének feltételeiből, valamint a jogok és kötelezettségek általános fogalmából folyik, hogy ha valaki nyert jogát gyakorolni nem akarja, akkor az azzal szemben elvállalt kötelezettségekkel sem terhelhető, ugyszintén az sem vonható kétségbe, hogy senki sem kényszerithető akarata ellen valamely jog gyakorlására.
Ehhez képest kimondandónak véltem azt, hogy vámszedési jogáról az arra törvényszerűen jogosult önként lemondhat, de másrészt azt is, hogy ezzel megszűnik a vámtárgy újon előállitására, helyreállitására és fentartására vonatkozó kötelezettsége is.
A közérdekben s nevezetesen a közlekedés fennakadásának elkerülése végett s a közbiztonság szempontjából szükségesnek tartottam azonban a vámtulajdonos kötelezettségét fentartani az átvétel megtörténtéig, másrészt megfelelő határozatok által a vámtárgy jövő fentartását biztositani.
Ad 97. §
A kir. Curiának másolatban fencsatolt döntvényében kifejezett azon elvet, - mely szerint a többi közt a révvámjog kir. privilegiumon alapuló adásvételnek, haszonbérletnek és öröklésnek tárgyául szolgáló javadalom - szintén érvényesitettem, de másrészt tekintve azt, hogy ezen javadalom közérdekben fekvő czélok, nevezetesen s közforgalom biztositására adatott, illetve adatik, feltétlenül szükségesnek tartom, hogy ezen közczélok biztositásainak szem előtt tartásával azon jog átruházása bizonyos feltételekhez köttessék, s csak bizonyos körülmények közt engedtessék meg.
E részben szem előtt tartandó azon régi törvényen alapuló jogi elv is, hogy a privilegiumok szigorúan magyarázandók.
Nem vélem mindenekelőtt a törvényhatóságok, városok és községek részére engedélyezett vámszedési jogokat magánszemélyekre átruházhatóknak, mert eltekintve attól, hogy magánjogi személyek a hatósági testületek részére adományozott jogokat nem gyakorolhatnak, a törvényhatóságok, városok és községek részére adott jog engedélyezésénél mindig figyelembe vétetik az, hogy a vámszedési bevételek közkiadások fedezésére szolgálnak.
A magánszemélyek részére adott vámszedési engedélyek átruházásánál szem előtt tartandó az, vajjon mit tartalmaz, illetve mire jogosit az engedélyokirat, mihez képest állapittattak meg a 97. § második kikezdésének határozata, pótlásul csakis a jogutódokra való átszállhatásra nézve vettem fel a 20 éves törvényszerű gyakorlatot.
Mindezen átruházások érvényességére nézve, tekintettel a közmunka- és közlekedésügyi ministert megillető engedélyezési, ugyszintén felügyeleti jogot, annak előzetes engedélyét és jóváhagyását feltétlenül kikötendőnek tartottam.
Számba vettem azonban azt is, hogy a vámszedési jogok birói uton is átmehetnek más tulajdonába, vagy szenvedhetnek a jog gyakorlatára nézve módositást, e részben nem kivántam a törvénykezést korlátozni, miután a mellett a közérdek közigazgatási uton is biztositható, s csakis a felügyeleti jog megóvása végett kötöttem ki, hogy az ily változások a közmunka- és közlekedésügyi ministernek bejelentendők.
Tekintetbe kellett végre vennem azon eshetőséget is, hogy az engedély idegen állampolgárra szállhat át, ez esetben az utolsó kikezdés szerint biztositottam azt, hogy idegen alattvalók ily jogai az országra esetleg hátránynyal vagy kárral ne gyakoroltathassanak.
Ad 98. §
Ezen szakasz intézkedik a közforgalom fentartása érdekében azon esetekben, midőn valamely vámszedés a jelen törvény büntető határozatai alapján felfüggesztetik, vagy beszüntettetik, ez utóbbi esetben is ugyanazon elvet és eljárást alkalmazván a vámtárgy tulajdonjogára nézve, mint az igazolatlan vámoknál a 92. §-ban.
Ad 99. §
A vámmentességek tekintetében már régibb törvényeink is intézkedtek.
Igy Ulászló 1. rész 86. czikke szerint a házasuló parasztok, malomba gabonát vivők, továbbá földesurak borait, gabonáját, élelmiszereit és szolgálati tárgyait vivő emberek vámmentesek.
1498. évi Ulászló rendelete 35. czikk szerint a nemesek, papok, tanulók, szabadvárosi polgárok vámfizetésre ne szorittassanak.
II. Ulászló 4. r. 41. cz. szerint a vámot fizetni nem akaróknak szabadalmukat kell felmutatni.
(Ha a vámügyet érdeklő levelek, keltök szerint, a mentességi leveleknél előbb valók volnának, az ily mentességek érvénytelenek.)
Ulászló 4. rendelet 42. czikke szerint az ismeretlen nemesek magukat az alispánok leveleivel védhetik.
Mátyás 6. rendelet 36. czikk szerint házasuló parasztok vámot nem fizetnek.
1546:50. cz. biztositja a szabad városok mentességét.
Az 1563. évi 59. cz. szerint a szabad- és bányavárosok az egyházi nemesek és esztergomi jobbágyok vámmentesek.
Az 1622. évi 48. tc. szerint a nemesek és polgárok az 1630. évi 53. cz. szerint a sz. k. bánya- és szabad városok, az 1635. évi 71. cz. szerint folyamokon lévő réveknél a nemesek, azok szolgái és alattvalói, kik urok dolgában járnak, vámmentesek.
Az 1723. évi 15. czikk az előbbi törvények szerinti vámmentességeket fentartja, továbbá kimondja, hogy barmoktól, ha jég, szárazság miatt a hidakon és töltéseken át nem mennek, valamint a malomba menőktől és visszajövőktől is, vagy gyalog utazóktól, erőszakosság büntetése alatt sehol semmi vám be ne hajtassék; elrendeli azt is, hogy minden, bárminemű és fajú, s bármikor, akár a vámtulajdonosok, akár a vámszedők, akár más bárkik által behozott, s az ország világos törvényeinek ellenére elkövetni szokott kihágások a megyék által haladéktalanul megszüntettessenek s elenyésztessenek.
Az 1741:28. czikk 1. § szerint a Magyarországban és csatolt részeiben lévő vámok csupán az igavonó jószágoktól és szekerektől vétessenek; 2. § szerint pedig a hiteles útlevelekkel ellátott és más törvény és szabadalmuk szerint mentes sz. kir. városi polgárok, a vámfizetésre sehol se szorittassanak.
Ezen vámmentességeknek egyes réveken és hidakon (péterváradi réven, károlyvárosi hidon) a katonai határőrvidéken stb. leendő fentartására nézve a későbbi törvények is intézkednek (1765:9. cz., 1765:32. cz., 1802:28 cz.).
A vámmentességek csakis egy esetben, vagyis egy állandó hidnak Buda és Pest közötti épitéséről szóló 1836:XXVI. törvénycikk 2. §-a által lettek megszüntetve, a mennyiben az érintett hidra nézve kijelenti az idézett törvény, hogy a hidvámot kivétel nélkül mindenki fizetni tartozik. De ugyanazon törvény 10. §-ában fentartatott azon eshetőség, hogy Buda és Pest városai jussának feléledésével az addig gyakorlott mód szerint az illető vármegye által meghatározandó vámot a kiváltságos személyek kivételével, szedhessen.
A magánvámokra nézve tehát a régibb törvényeink által biztositott vámmentességek meg nem lettek szüntetve, s azok jelenleg is törvényszerűen fennállván, azok az 1848. év előtt engedélyezett magánvámokra nézve érvényben tartattak.
Az 1848. évi VIII. tc., mely az azon évi erdélyi 7-ik tc. által szintén elfogadtatott, kimondta ugyan a közteherviselés közösségét, de több oldalról vitattatott, hogy ez alatt a magánvámok fizetés alóli kiváltságának megszüntetése nem érthető, mondatván: hogy a vámfizetés nem közteher, s a kiváltság, illetve vámmentesség az egyes földesur által nyert szabadalomból folyó jog megszoritása, továbbá, hogy a vám tulajdonosa ebbeli jogát csakis az 1848. év előtti kiterjedésben gyakorolhatja, végül, hogy a kiváltságos osztály vámmentességének megszüntetése által a vámjog tulajdonosa nagyobb jogot nyert volna, mint a szabadalomban részére biztosittatott.
A vitás kérdés lehetőleg méltányos és igazságos eldöntése érdekében tehát a kormány az 1848. év előtti törvényes gyakorlatot a magánvámokra nézve azontúl is fentartotta.
Másként áll azonban a kérdés az állami, törvényhatósági és községi vámokra nézve, tekintettel arra, hogy azok jövedelmei közczélokra használtatnak fel, s ehhez képest a közterhek és közadók természetével birván, az 1847/8. évi VIII. tc. bekezdésében kimondott elv folytán, mely szerint minden lakos minden közterhet különbség nélkül egyenlően és aránylagosan viselik, a kiváltságos osztály vámmentessége megszüntnek tekintendő és pedig annál is inkább, mert a törvényhatósági városok és a községek azon jogát megállapitó újabbi törvényeink (1870:XLII., 1871:XVIII., illetve 1886:XXI., 1886:XXII. tc.) hogy felsőbb engedélylyel vámokat szedhessenek, a kiváltságos osztály vámmentességéről nem is szólanak.
A kiváltságos osztály vámmentessége nem lehetett érvényes végül azon vámoknál sem, melyek az alkotmány helyreállitása után bár s legkivételesebb esetben s csak a közforgalom czéljaira szükséges vámtárgyak előállitása és fentartása érdekében magánosok részére engedélyeztettek, mert a kiváltságos osztály ily mentességei jelenleg megszünteknek tekintendők.
A jelen törvényjavaslat 99. §-a szerint az előbb kiváltságos osztályok részére régibb törvényeink által biztositott vámmentességet minden vámra nézve hatályon kivül helyezendőnek vélem; mert számtalan nehézségek és visszaélések merülnek fel a kiváltságos osztály kérdéses jogainak gyakorlatánál; - mert közadózás tekintetében a nemesség minden jogai megszünvén, nem vélném indokoltnak e tekintetben kivételt tenni, mert a vámszedési jogok fentartása és jövő engedélyezése tekintetében azon alapelv fogván irányadóul szolgálni, hogy vámszedések csak a közutakra és a közforgalomra szolgáló kompokon, hidakon stb. nézve, tehát a közérdekben fognak engedélyeztetni, - igazságtalannak tartanám azt, hogy ezen közczélok biztositásához jövőre is csak a nem kiváltságos osztályok járuljanak.
Számbavéve azonban azt, hogy ez által az 1848. év előtt engedélyezett magán vámok tulajdonosainak a szabadalom által nyert jogaik a vámszedés gyakorlásának terjedelmére nézve kiterjesztetnek a vámdijak megállapitására, továbbá a vámszedési jogok engedélyének megnyitására és a vámtételek felemelése iránti eljárásra vonatkozó 85., illetve 90. § határozatainál nem tettem különbséget az 1848. év előtti és az azon időtől fogva engedélyezett vámokra nézve, mihez képest a vámdíjak újboli megállapitásánál az ugynevezett kiváltságos osztály megvámolása, s nevezetesen az annak folytán felmerülő bevételi többlet figyelembe vehető lesz.
A 99. §-ban foglalt vámmentességek megállapitásánál általában az állami törvényhatósági és községi közigazgatás, valamint a közforgalom érdekeit, továbbá a vallás iránti tekinteteket és a közbiztonság szempontjait, végül a helyi mezőgazdaság igényeit vettem irányadókul, megjegyezvén: hogy a gyalog személyek vámmentességét a kompokra és révekre azon oknál fogva nem véltem kiterjesztendőnek, mert a kompokon (réveken) történő szállitás mindig munkaerőt és költségeket igényel, melyeknek kártalanitására a vámjog tulajdonosának méltán igénye lehet.
Egyébiránt a 99. § utolsó kikezdése szerint biztositva van az, hogy - a mennyiben ezt valamely helyi, közgazdasági, vagy jogi viszony indokolttá tennék, a közmunka- és közlekedésügyi minister azok figyelembevételével a törvényjavaslatban fel nem sorolt vámmentességeket is engedélyezhessen.
Ad 100. §
Ezen szakasz a vámszedés törvényessége tekintetében a felelősséget, másrészt a vámfizetés kötelezettségét állapitja meg.
Ad 101. §
Fenforoghatnak oly esetek, midőn közérdekből, és jelesen hadászati szempontokból annak szüksége merül fel, hogy valamely vámtárgy átalakittassék, vagy pedig valamely vám, komp vagy hajóhid helyén állandó hid épittessék.
Ily esetekben az igazsággal homlokegyenesen ellenkeznék az, ha a kártalanitás csak a vámtárgyra szoritkoznék, s a vámjog egyszerűen megszüntettetnék.
Kimondandónak tartottam tehát azt, hogy az érintett körülmények közt nagy a vámjog, mint a műtárgy vagy egyezségi, vagy ennek nem sikerülténél birói uton megváltandó. - Közérdekben a netáni tulságos igények érvényesitésének megakadályozása végett csak azon korlátot állitottam fel, hogy a váltságár nem lehet nagyobb, mint az utolsó három évi vámjövedelem átlagos huszszorossa, mi a méltányosságnak megfelel, mintán ekként a tőke 5% kamatozás alapul vételével határoztatik meg.
Ad 102. §
A vámtárgyak kezelésére, fentartására s a vámszabályzat alkalmazására, ugyszintén az engedélyokirat és a törvény határozmányainak megtartására vonatkozó ügyekben rendőri felügyeletre és határozathozatalra illetékes elsőfokú hatóságoknak azokat jelöltem meg, melyeket az 1880:XXXVII. tc. 42. §-a értelmében a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalt kihágási ügyekben s ehhez képest a jelen törvény büntető határozatai értelmében is felmerülő kihágásokban a biráskodási jog első fokban illeti, továbbá a mely hatóságok a 102. §-ban érintett ügyekre nézve a felügyeletet nagyobb nehézségek nélkül folyton teljesithetik, s azok állásáról a helyszinén is könnyen meggyőződést szerezhetnek.
Kellő felebbezési fokozatok megállapitásával, melyek a kihágási ügyekben biráskodó felsőbb fokú hatóságokkal azonosak, biztositottam egyszersmind azt is, hogy a netán fenforgó panaszok és sérelmek alaposan és tárgyilagosan lesznek felülbirálva.
Ad 103. §
Tekintettel arra, hogy a vámtárgyak a közforgalom czéljaira szolgálnak, az azok felett, főfelügyeletet, mint közlekedési ügyet kizárólag a közmunka- és közlekedésügyi minister ressortjához utaltam, csakis a Budapest főváros tulajdonát képező vámokra nézve tettem kivételt, a mennyiben ezekre nézve, tekintve a főváros egészen különleges közigazgatási viszonyait, a belügyminister, a közmunka- és közlekedésügyi ministerrel egyetértőleg fogna intézkedni.
Ad 104-153. §
A büntető határozatok indokolására a következőket emlitem fel:
A jelen törvényjavaslat eddigi szakaszai magukban foglalják mindazon határozatokat és intézkedéseket, melyek a közutaknak és a vámoknak közigazgatására s nevezetesen a közutaknak, valamint az azokon levő műtárgyaknak épitésére, kezelésére és fentartására vonatkozólag végrehajtandók, illetve életbeléptetendők lesznek.
Ezzel mindazonáltal a közutak állandó jókarban fennállása s a közforgalom akadálytalan fentartása még nincsen biztositva, szükséges nevezetesen az is, hogy mindazon cselekmények és mulasztások elkerültessenek, melyek a forgalom biztonságát veszélyeztetik, továbbá az úttestnek és tartozékainak, valamint a szükséges berendezéseknek épségére, végül fentartására hátrányosak.
E végből szükséges, hogy az érintett cselekmények és mulasztások megjelöltessenek s azok mikénti megbüntetése határozottan megállapittassék, megjegyezvén, hogy ide sorozandóknak vélem mindazon cselekményeket és mulasztásokat is, melyek az új közutak és műtárgyak, valamint a kompok (révek) és hajóhidak, ugyszintén a vámszedési jogok engedélyezésére, végül a vámszedési jogok gyakorlására, valamint a közhasználatra szánt kompok (révek), hajóhidak üzletbevételére vonatkozólag a törvényjavaslatban felvett határozatokat figyelmen kivül hagyják.
Ezen czélt szándékom a jelen törvényjavaslat III. részének első öt fejezetei alatt felvett büntető határozatok által elérni.
Szükségesnek tartom, hogy ily büntető határozatok, ugy, mint ez általában más culturalis államokban is történik, törvényhozásilag állapittassanak meg, mert a kifejtettekhez képest ezen határozatok kiegészitő részét képezik azoknak, melyek a közutak épitésére, kezelésére és fentartására vonatkozólag a jelen törvényjavaslat első és második részében foglaltatnak; - mert a fentebbi czélok elérésére vezető több fontos határozat törvényes intézkedés nélkül közigazgatási uton életbeléptethető nem volna; mert kivánatos, hogy ezen kérdések legalább az állami és törvényhatósági, valamint a vasuti állomásokhoz vezető közutakra nézve az egész ország területén egyöntetűen szabályoztassanak s törvény által magasabb sanctiót nyerjenek.
Ezen határozatok életbeléptetését illetőleg nem téveszthetem azonban szem elől, hogy a törvényhatósági joggal felruházott, valamint a rendezett tanácsú városok belforgalma, helyi közlekedési viszonyai, esetleg különleges épitkezési, valamint rendőri szabályai kivánatossá tehetik azt, hogy azokhoz képest kérdéses büntető határozatok a városok belterületére nézve módosittassanak és kiegészittessenek, másrészt figyelembe vettem azt is, hogy az állami törvényhatósági, valamint a vasutakhoz vezető közutak fentartásának és közforgalmuk biztositásának igényeihez képest megállapitott határozatok alkalmazása, a kisebb fontosságú, vagyis a községi, közlekedési (vicinal), valamint a tisztán községi (nagyközségek, kisközségek) közutaknál igen terhes, indokolatlan és felesleges volna.
Ezen szempontok arra inditottak, hogy a közmunka- és közlekedésügyi minister a törvényjavaslat 153. §-a szerint felhatalmaztassék, miszerint a végből, hogy a különleges helyi viszonyok a büntető intézkedések tekintetében érvényesülhessenek, a fennérintett közutakra nézve a III. részben foglalt büntető határozatoknak egynémelyikét hatályon kivül helyezhesse vagy azoknak kiegészitését és módositását megengedhesse.
A különleges helyi viszonyok ismeretére s az azokból folyó kivételes intézkedések megállapitására első sorban maguk a városok és a vármegyék lévén képesitve, azok önkormányzati jogkörébe véltem utalandónak, az ily irányban szükséges szabályrendeleteknek felsőbbi jóváhagyás fentartásával leendő alkotását.
A III. rész szakaszainak külön-külön részletes indokolását feleslegesnek vélem, mert azok beosztása, továbbá azok alapja és czéljai a fennebb általánosságban kifejtett indokokban és főczélban keresendők, továbbá, mert az egyes intézkedések szüksége és helyessége azokból, valamint az előzményekből természetszerűleg és önként folyik.
Mindezen szakaszok megállapitásánál szem előtt tartottam egyrészt az 1879:XL., másrészt az 1880:XXXVII. törvénycikk határozatait is.
Az útrendőrségi kihágások elbirálására nézve a 151. § szerint illetékes közigazgatási hatóságok azonosak azon hatóságokkal, melyek az utóbb emlitett törvénycikk 42. §-a, illetve az annak alapján a belügyminister által az igazságügyministerrel egyetértőleg kiadott rendeletben, továbbá, melyek a jelen törvényjavaslat II. részében a 102. §-ban megállapittattak; - mi az illetékesség megállapitásának helyességén felül még a közigazgatás egyszerűsitése és a közigazgatási biráskodás hatáskörébe eső kihágási ügyeknek egyöntetű kezelése és illetékességi kérdések felmerülésének elkerülése végett is történt.
Felemlitem még végül, hogy a 148. § szerint az állami és törvényhatósági útmesterek (útbiztosok), valamint útkaparók, mint útrendőrségi közegek eskületételét szükségesnek vélem azon felelősségnél fogva, mely a nevezetteket terheli, másrészt, hogy állitásaik megfelelő bizonyitó erővel birhassanak, továbbá, hogy a nevezetteket, miután azokat az 1878. évi V. törvénycikk 166. §-a fel nem emliti, a jelen törvényjavaslat 149. §-a szerint hatósági közegeknek kellett megjelölnöm.
Ad 154-158. §
A főváros közutjaira nézve figyelembe kellett vennem a fővárosra nézve fennálló specialis törvényes intézkedéseket s azon kiváló különleges helyzetet, melyben az ország fővárosa minden tekintetben van.
Mindezek elkerülhetetlenné tették, hogy a törvényjavaslatba közútjai közigazgatása tekintetében az ország többi részeitől egészen eltérő intézkedések vétessenek fel s csakis azon határozatokat véltem a fővárosra nézve is fentartandóknak, melyek az új közutakra, továbbá a kompokra (révekre) és hajóhidakra, valamint a vámokra vonatkoznak, miután ezek egyrészt általánosságban érvényesitendők, másrészt a főváros viszonyaira is alkalmazhatók.
Az 1870:X. törvénycikk 8. § b) pontja szerint a fővárosi pénzalap növelésére forditandó a két városnak (Budapest) "közmunka" czíme alatt nyert összes bevételei és váltságdíjai.
Ezen határozathoz képest a közmunka-tartozások helyett életbeléptetendő uti adók is a főváros által a fővárosi pénzalapba volnának beszállitandók.
A végből, hogy ezen beszállitás és illetve kivetés egyszerűsittessék s a főváros és a fővárosi közmunkák tanácsa közt, - mely utóbbi az idézett törvénycikk értelmében a fővárosi pénzalap kezelésére van hivatva - a kérdéses uti adó összegére és beszállitására nézve felmerülhető vitás kérdések mellőztethessenek, czélszerűnek mutatkozik az 1870. évi X. törvénycikk alapján kimondott kötelezettség mérvét irányadóul véve megállapitani azt, hogy a főváros uti adója fejében a jelen törvény szerint számitásba veendő egyenes adók hány százalékát tartozik a fővárosi pénzalapba beszállitani.
A fencsatolt 11. b) alatti kimutatás szerint 1886. évben Budapest fővárosnak aránylag kis mérvben kivetett közmunka-tartozása szemben a folyó árakkal, igen alacsonyan megállapitott (kétfogatú igás napszám 2 frt 30 kr., egyfogatú igás napszám 1 frt 20 kr., kézi napszám 40 kr.) váltságárakkal számitva 113,898 forint értéket képviselt; ugyanazon évben egyenes adója 5.882,018 forint összeget tett ki, s igy a közmunka-tartozás értéke az egyenes adónak 1.9%-át képezte.
Ezen adatok alapján a törvényjavaslatba felveendőnek tartottam, hogy a főváros által az egyenes államadók két százaléka lesz a fővárosi pénzalapba beszállitandó.
A főváros közutjaira nézve is fentartandó volt az egész ország közlekedési ügyeire nézve illetékes és felelős közmunka- és közlekedésügyi ministernek a belügyministerrel egyetértőleg gyakorlandó főfelügyeleti és szükség esetén intézkedési joga.
Ad 159. §
Szem előtt tartva azon czélt, mely a törvényhozás előtt lebegett, midőn a hazai ipar támogatása és előmozditása végett az 1881:XLIV. törvénycikket megalkotta, indokoltnak vélem, hogy az azon törvény értelmében állami kedvezményben részesülő gyárak, ezen kedvezmények érvényének tartamára, a felsorolt egyenes adók után eső uti adók alul is felmentessenek.
Ad 160. §
Nem lehetett teljesen figyelmen kivül hagynom azon körülményt, hogy a törvény életbeléptekor fennálló földhaszonbérleti szerződések kötése idejében a közmunka-kötelezettség a haszonbérlőt terhelte, miután annak igavonó állatjai után lett a közmunka-tartozás kivetve, miglen a jelen törvényjavaslat szerint a közmunka helyett kivetendő uti adó terhe az egyenes adót fizetőkre, tehát az eddig földbirtoka után közmunkamentes földtulajdonosra is fog nehezedni - a haszonbérlő tehát mentesülne egy oly tehertől, mely a haszonbérbe adóra hárul át.
Ez nem volna igazságos, miért is a szerződési jogoknak különbeni érintése nélkül bizonyos átmeneti intézkedéseket kell javaslatba hoznom, melyek mindaddig alkalmazandók lesznek, a mig a jelen törvény életbeléptekor fennálló földhaszonbérleti szerződések annak életbelépte után tartani fognak.
Önként értetvén, hogy a törvény életbelépte után kötendő szerződéseknél a felek tetszésére bizatik az ügynek rendezése.
Másfelől nem volna igazságos, ha a haszonbérlő a haszonbéri birtok után a birtokos javára nagyobb teherrel sujtatnék, mint a mennyit az addig fennállott közmunka-kötelezettség fejében a jelen törvény életbeléptéig viselni köteles volt.
Ezekhez képest és kiválóan a gyakorlati élet igazságos követelménye gyanánt vettem fel a 160. § szövegezését, mely ugy a haszonbérlő, mint a birtokos méltányos érdekeit törvényes alapon érvényesiteni alkalmas.
Kiemelendőnek tartom még, hogy a 160. § rendelkezései nem érintik azon útadó kötelezettséget, - mely ugy a haszonbérlőt, mint a birtokost egyéb egyenes adói után a jelen törvény szerint terhelni fogja.
Ad 161-163. §
Az ezen szakaszokban foglalt határozatok bővebb magyarázatot alig igényelnek.
Csakis azt vélem felemlitendőnek, miszerint tekintettel arra, hogy a törvény végrehajtása több elő- és átmeneti intézkedést igényel, továbbá, hogy az, vajjon a törvény mikor legyen életbeléptethető, előre meg nem határozható, s részben attól is függ, hogy az mikor és az év melyik időszakában szentesittetik, a törvényjavaslat 163. §-ába fel kellett vennem, miszerint a törvény életbeléptének napját a közmunka- és közlekedésügyi minister határozza meg.
Ezek után tiszteletteljesen kérem, hogy a törvényjavaslatot ugy általánosságban, mint részleteiben elfogadni méltóztassék.
A közutakról és vámokról szóló törvényjavaslat indokolásához.
1. Kimutatása annak, hogy a közmunka-tartozás az igavonó állatok után az egyes törvényhatóságok területén mily arányban vettetik ki, s mely törvényhatóságokban áll fenn azon gyakorlat, hogy közmunka helyett vám vagy pótadó szedetik.
2. Kimutatása az 1877-1886. évekre összeirt összes közmunkaerőnek, továbbá az abból természetben leszolgálandó, valamint készpénzzel megváltandó résznek a váltságárak szerinti értékkel kiszámitva.
3. Kimutatása az 1886. évre összeirt összes közmunkaerőnek, továbbá az abból természetben leszolgálandó, valamint készpénzzel megváltandó résznek, az egyes törvényhatóságok szerint részletezve.
4. Kimutatása annak, hogy 1885. évben mennyi volt a tényleg kirótt közmunkatartozás természetben és készpénzben, mennyi lett abból tényleg leszolgálva, illetve lefizetve ugyancsak 1885. évben.
5. Kimutatása annak, hogy a közmunkatartozásnak kötelező megváltása mely törvényhatóságokban van elhatározva, s mily mérvben (a jelenlegi állapot szerint).
6. Kimutatása annak, hogy 1882. és 1886. évben mily váltságárak lettek megállapitva.
7. Kimutatása annak, hogy az 1886. évre kivetett egyenes adónak az 1886. évi közmunkatartozás pénzértéke (a váltsági árakkal számitva) hány százalékát teszi.
8. Kimutatása annak, hogy az 1886. évi földadónak az ugyanazon évi igás közmunkatartozások váltságösszege hány százalékát teszi.
9. Kimutatása annak, vajjon a szántóföldek tulajdonosai holdankint mikor terheltetnének meg jobban, ha az útadó az eddigi alapokon, nevezetesen igavonó napszám-tartozásokkal vagy pedig az egyenes adó alapján vettetnék ki.
10. Kimutatása az 1888. évi közmunkaváltsági áraknak.
11. a) Adófokozatok szerinti kimutatása az 1886. évben egyenes adó (földadó, házadó, keresetadó, nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adója, bányaadó, tőkekamat- és járadék-adó, ide értve a földtehermentesitési járulékokat is) alá vont adózóknak számáról, és az azokra eső adóösszegekről.
11. b) Kimutatása annak, hogy az utiadó-minimumok az utiadó-százalék leszállitására milyen befolyást gyakorolnak.
11. c) Kimutatása annak, hogy 1886. évben a közmunka értéke az utiadó-minimumok alkalmazása, és 10% maximalis utiadó kivetése esetében miként lett volna fedezhető.
12. A kir. Curia 1888. évi május 4-én tartott teljes ülésében a révvámjogokra vonatkozólag hozott döntvénye.
13. A közutak értékének hozzávetőleges kiszámitása.
