Az ezuttal a törvényhozás elébe terjesztett védszervezet a szárazföldi sorhadi tényleges szolgálat idejét 3, a tengerészetnél 4, a honvédségi tényleges szolgálat idejét pedig 2 évben állapitván meg, béke idején a fegyveres erő nagyobb része szabadságolva van, és igy háború vagy mozgósitás esetében különös intézkedések által hivandó fegyver alá. De még békében is különös behivás szükséges arra, hogy a haderő nem tettleges állományú személyei katonai kiképzésre, fegyvergyakorlatra és kivételes esetekben szolgálattételre, összegyüjtessenek.
A most érintett czélokból kibocsátott behivási parancsok pontos teljesitése képezi ennélfogva azon alapot, melyre a fegyveres erő alkalmazhatósága fektetve van, - és igy különösen a mozgósitás czéljából kibocsátott behivási parancs iránt tanusitott engedetlenség következményeiben a legvégzetesebbé válhatik.
A behivási parancs iránti engedetlenség kérdése tehát a mai viszonyok közt oly jelentőségűvé vált, a minővel ezelőtt nem birt, és a mely annak megvizsgálását követeli: vajjon a jelenleg érvényben álló törvények és szabályok által nyujtott eszközök a fent kitűzött czél elérésére elegendők-e.
Ezen engedetlenség jelenleg bűnvádi uton csak az esetben fenyithető, ha az szökés bűntettének, vagy önkényű eltávozásnak minősül.
A szökés mindig bűntett, és ugy a tettleges, mint a nem tettleges állományban elkövethető ugyan, de jogi fogalmához a katonai szolgálati kötelezettség alul való mindenkorra kibuvás szándéka kivántatik meg; mig az önkényű eltávozásnak, mint vétségnek, ily szándék nem képezi ugyan ismérvét, de az csak tettleges szolgálatban álló katonák által követhető el.
Már ebből is kitetszik, hogy mindazon nem tettleges állományú katona, ki a behivási parancsnak nem engedelmeskedik és tette a fentérintett szándék hiányában szökéssé nem minősül, a jelenleg érvényben álló szabályok értelmében, csakis fegyelmileg fenyithető; és ez a honvédségről szóló 1868. évi XLI. tc. 23. §-a szerint még oly tisztekre is szól, kik a fegyvergyakorlatokra vagy szolgálattételre felhivó rendelet folytán meg nem jelennek, kivévén: ha ily eset békében háromszor, vagy háborúban először fordul elő, - a mikor is az illető hadtörvényszéki vizsgálat alá vonandó.
Az emlitett törvényben felvett eme - bár hézagos - intézkedés világosan tanusitja, hogy a törvényhozás már akkori időben szükségét érezte annak, hogy ezen kérdés törvény utján szabályoztassék.
A fegyelmi fenyités pedig átalában és kivált mozgósitáskor, a veszély, valamint a bűnösség nagyságával arányban sem áll.
Ehhez járul még, hogy vannak katonai (honvéd) egyének, kik a tulajdonképeni katonai (honvéd) esküt nem, hanem csakis a hivatalos esküt teszik le (mint a tábori lelkészek, hadbirák, orvosok, katonai (honvéd) hivatalnokok stb.), és a kik ennélfogva szökést vagy önkényű eltávozást el sem követhetvén, még a behivási parancs iránt tanusitott engedetlenség legsúlyosabb eseteiben, - mozgósitás vagy háború idején, - is csak fegyelmileg volnának fenyithetők.
Végül a fegyveres erőnek a népfölkelés törvényesitése által történt szaporitása folytán arról is kellend gondoskodni, hogy a népfölkelők pontos bevonulása büntető határozatok alkotása által biztosittassék.
Szükséges továbbá intézkedés arra nézve is, hogy a behivási parancs iránt való engedetlenségre csábitásra is megfelelő büntető határozatok hozassanak, mert az 1878. évi V. tc. 452. §-a, mely ugyanerről rendelkezik s egyfelől nem kimeritő, mert a népfölkelésről nem tesz emlitést, másfelől pedig módositandó, mert súlyosabb büntetéseket szab a csábitóra, mint a minők a jelen törvényjavaslatban magára a tettesre meghatározva vannak. Ez eltérő büntetési tételek tehát összhangzásba voltak hozandók.
Hasonszerűleg jár el az új védtörvényjavaslat is az ujonczszökevényekre és öncsonkitókra nézve, a midőn a bűnrészeseket, - kik alatt a csábitók is értendők, - ugyanazon büntetéssel sujtja, mint magát a tettest.
Ezekben ismertetvén amaz átalános indokokat, melyek ezen törvényjavaslat benyujtását elhalaszthatlanná teszik, áttérek most már e javaslat egyes intézkedéseinek részletes indokolására.
Ezen törvényjavaslat a tettes és a tett minőségéhez képest, a behivási parancs iránt tanusitott engedetlenség által elkövetett bűncselekményeket 2 osztályba sorozza, a mennyiben a tettet vagy „katonai bűntettnek”, illetőleg „vétségnek”, vagy pedig közönséges bűntettnek, illetőleg vétségnek minősiti.
A javaslat 1. §-a amaz eseteket sorolja fel, melyekben a tulajdonképeni katonai (honvéd) esküt tett személy bűnös mulasztása, - tekintettel a behivási parancs fontosságára és a mulasztás 8 napon túl terjedő tartamára, - bűntettet képez.
E rendelkezés abban leli indokolását, hogy ezen § 1. alatti eseteiben a hadi czikkekre letett eskü által elvállalt, illetőleg föltételezett katonai kötelesség megszegése forog szóban; mig a 2., 3., 4. alatt felsorolt esetek, illetőleg mulasztások csak mozgósitáskor, háború idején vagy más fenyegető veszély alkalmával lévén elkövethetők: a legsúlyosabb büntetéssel sujtandók.
A javaslat 2. §-a az engedetlenség kevésbé fontos eseteit tárgyalja, és pedig: a midőn tettes az 1. § a) pontja értelmében kiadott behivási parancsnak bár késedelmesen, de 8 napon belül megfelel, vagy pedig: a midőn oly engedetlenség forog fenn, mely nem a tényleges szolgálat teljesitése, hanem csak a kiképzés vagy a fegyvergyakorlat czéljából kibocsátott behivási parancs iránt tanusittatott - mihez képest maga a tett is enyhébb beszámitás alá veendő.
A 3. § és 4. § nem „katonai”, hanem oly bűntettek és vétségek megbüntetéséről szólanak, melyeket csupán a hadi czikkekre esküvel nem kötelezett katonai személyek (tábori lelkészek, hadbirák, katonai [honvéd] orvosok, kezelő-tisztek, katonai [honvéd] hivatalnokok, foglárok és műmesterek), végül a népfölkelők követhetnek el.
Itt a büntetés enyhébben szabatott ki, mint az 1. §-ban emlitett katonai személyek által elkövetett hasonnemű bűncselekményeknél, a mi a tettesek szolgálati viszonyai között létező különbségből ered.
Minthogy az 1., 2., 3. és 4. §-okban megjelölt bűncselekmények csakis tettleges szolgálatra idézett, tehát tettleges szolgálatban levőknek tekintendő egyének által követhetők el, ezek pedig jelenleg is a katonai (honvéd) birói illetőség alá tartoznak: a javaslat 5. §-ában kételyek elháritása czéljából ki kellett mondani: hogy e bűncselekmények miatt a büntető eljárás a katonai (honvéd) biróságok hatáskörébe tartozik; megjegyeztetvén, hogy a népfölkelőkre nézve ugyanily rendelkezés állapittatott meg az 1886. évi XX. tc. 6. §-ában.
A mi a behivási parancs iránti engedetlenségre csábitást illeti, szükséges, hogy e tekintetben határozott intézkedés tétessék, mert a dolog természetében rejlik, hogy a szándékos és tömeges be nem vonulás éppen az illetők környezetének, vagy harmadik személyek működése, befolyása, rábeszélése stb. folytán idéztetik elő s igy a csábitó épp oly büntetéssel sujtandó, mint maga a tettes. S ezt czélozza a javaslat 6. §-a.
Jelen törvényjavaslat csak a büntető törvények és szabályok által hagyott hézagok pótlására van hivatva.
Vannak azonban esetek, melyekben a behivási parancs iránti engedetlenség: más, súlyosabb bűntett jellegét öltheti magára, mint p. o. katonáknál: a szökést, azoknál és más személyeknél: a fegyveres erő elleni, vagy hűtlenség, vagy felségsértés bűntettét (l. 1878. évi V. tc. II. R. I., III. és XLI. fejezete), - minek folytán azt itt, - tévedések elkerülése végett, - a javaslat 7. §-ában határozottan kiemelni kellett.
A javaslat 8. §-a a végrehajtás iránt intézkedik.
S midőn ezekben jelen törvényjavaslat intézkedéseit és szükségességét részletesen is kifejteni szerencsém volt: tiszteletteljesen kérem a tisztelt Képviselőházat, hogy azt, a véderő annyira fontos érdekében, elfogadni méltóztassék.
