Az igazságügyi igazgatást szabályozó rendeletek a kir. ügyészségre alig két évtized alatt annyi időt emésztő s oly nagy vagyoni felelősséggel járó munkát róttak, hogy azoknak kötelességszerű teljesitése különösen a hivatal főnökét közvádlói teendőitől majdnem teljesen elvonta.
Hivatalom átvételekor a bajnak mielőbbi megszüntetését teendőim közé sorolván, mindazt, a mit a kir. ügyészi administratio egyszerűsitésére a fenforgó viszonyok között saját hatáskörömben megtehettem, már folyó évi február hó 7-én 5.608. sz. a. kelt körrendeletemben megtettem. Szolgáljon az elért eredmény némi megismertetéseül, hogy a vonatkozó kimutatásokra és számadásokra használt nyomtatványoknak csaknem három negyedrészét megszüntettem, a többieket pedig lényegesen egyszerűsitettem s ez által a kir. ügyészek számviteli munkáját majdnem felényire szállitottam le.
Hogy azonban a kir. ügyészek főfigyelmüket tulajdonképi közvádlói hivatásuk teljesitésére fordithassák, szükséges, hogy a bűnügyi költségtéritmények behajtásának és elszámolásának kérdése is czélszerű megoldást nyerjen.
Jelenleg a bűnvádi eljárásból és a halálos itélet végrehajtásából, továbbá a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásából fölmerülő költségek téritményei külön-külön számadás tárgyát képezik és a kir. ügyész által a törvény rendes utján hajtatnak be. A fegyelmi eljárási költség téritményei pedig ismét külön, de a ministerium által számoltatnak el és a társas biróságok elnökeinek közbenjárása mellett hajtatnak be.
Alapos a feltevés, hogy e czímeken együttvéve a mostani eljárás mellett kevesebb folyt be, mint a mennyibe ama három rendű téritmények elszámolása, ellenőrzése és behajtása kerül. Minthogy azonban az ügynek czélszerűbb szabályozása mellett kevesebb munkától több siker várható s a kir. ügyészek a munka terhesebb részétől megszabadithatók: mellőzve a jövedelmezőség kérdésének fejtegetését, áttérek ama javaslatok ismertetésére, melyek legalább a nyilvánvaló munkafelcserélést biztosan megszüntetik.
1. §-hoz. A büntető jogszolgáltatásra különféle czímen tett kiadások elszámolását munkakimélésből már fennidézett rendeletemmel egyesitettem; hasonló czélból kivánom most eme költségeket téritményeire nézve is a kezelést összefoglalni; de különben sincs semmi czélja, hogy ugyanazon egyénnek egy bűnügyből kifolyó, hasonló természetű költségei kétfelé elkülönitve nyilvántartassanak, azután együttesen hajtassanak be és ismét kétfelé számoltassnak el, mint a hogy az eddig történt.
A fegyelmi költségek csekély összeggel szerepelnek a költségvetésben s elszámolásuk mégis aránytalanul sok munkát okoz. E miatt ez önálló czímet a főügyészi költségvetésben meg kivánom szüntetni s az esetleg fölmerülő költséget a némileg rokon természetű bűnügyi költségekből óhajtom fedezni.
Nemcsak a kezelés lesz ez által egyszerűbb, hanem azt is elérjük, hogy ama méltányossági szempontok, melyek alább a bűntettekre nézve érvényesülnek, a fegyelmi vétségek miatt elitéltekre is kiterjesztetnek.
2. §-hoz. E szakasz az iránt intézkedik, hogy az eljárás folyamán felmerülő költségek pontosan följegyeztessenek és gyakorlatiasság szempontjából részletesen meghatározza, hogy mely költséget minő közeg vezessen be a költségjegyzékbe.
A 3. és 4. §-nak az a célja, hogy az elitéltnek és övéinek létfentartása tönkre ne tétessék, és a bűnügyi költség megtéritésénél fontosabb kötelezettségeinek teljesitésében ne akadályoztassák.
Magasabb állami érdekek kivánják, hogy a saját magának és családjának életfenntartására legszükségesebb csekély vagyonától senki se fosztassék meg, tehát a bűnös sem; mert a nyomor és a vele járó elkeseredés újabb bajoknak szülőanyja. A károsokra nézve pedig nem volna méltányos, hogy az állam a megtéritésben őket meggátolja.
Azt a különben administrativ kérdést, vajjon képes-e az elitélt a bűnügyi költségeket jelen viszonyai között megtériteni, legkönnyebben és a legmegnyugtatóbb módon az itélő biróság döntheti el; minthogy az elitéltnek életviszonyaival bűnügyi szempontból ugyis behatóan kell foglalkoznia, és az összes érdekelteknek a bűnvádi eljárás folyamán van legtöbb módjuk a kérdést tisztázni.
Az eljárási költségeket azért nem lehet az itéletben számszerűen meghatározni, mert némely költségek (például a csendőrség költségei, orvos-szakértők díjai sst.) csak hosszabb idő mulva állapittatnak meg, és az itélet meghozatalának addigi elhalasztása a büntető jogszolgáltatás fontosabb czéljaival ellenkeznék.
Az 5., 6., 7., 8. § arról gondoskodnak, hogy a fizetésképes elitéltnek összes tartozása pontosan kimutattassék. Alapelvül szolgál, hogy csak esedékessé vált költségek számittathatnak fel, s hogy a pénzügyi közegek ugyanazon egyénekre nézve kelleténél több kimutatással ne terheltessenek. Egyuttal a létező szolgálati viszonyoknak és a munkakimélés szempontjának figyelembevételével meghatározza a közegeket.
Az utasitásoknak van fentartva, hogy a letartóztatottaknak más fogházba való átszállitása alkalmából kétszeres fölszámitások elő ne fordulhassanak.
A behajtás a pénzügyigazgatóságok kezében összepontosul, minek oka a következő szakaszból tünik ki.
A 9. § szerint ugyanis a bűnügyi költségtéritmények közadók módjára hajtatnak be. Eme rendelkezés képezi egyuttal a javaslat sarkpontját. Czélja kettős: először, hogy a behajtás ahhoz értő közegek által lehető munkaidő- és költségkiméléssel történjék, másodszor, hogy a kir. ügyészek, kikre más fontosabb érdekek gondozása van bizva, emez administrativ teendők terhétől megszabaduljanak.
A 10. § módot nyujt a téritményre kötelezett félnek a fölszámitásnál netalán becsúszott hiba kiigazitására.
A kérdés egyszerűségénél fogva a legtöbbször elégnek fog mutatkozni, ha a felszólamlás következtében a tartozási kimutatást az azt kiállitó kir. ügyész, járásbiró vagy orsz. letartóztatási intézeti igazgató a rendelkezésére álló adatok alapján maga helyesbiti, de fordulhatnak elő esetek, a mikor a kimutatás kiállitója erre nem fogja magát indittatva érezni. Ily esetre legczélszerűbbnek látszik a felszólamlás végérvényes eldöntését az elsőbiróság (járásbiróság, törvényszék) hatáskörébe utalni. A jog és méltányosság tekintetei pedig indokolják azt, hogy a felszólamlásnak, a neheztelt összeg erejéig, halasztó hatály engedtessék, nem ugyan a végrehajtást biztositó foglalásra, de az árverésre.
Megtörténhetik, hogy - különösen hosszabb szabadságvesztés-büntetésre elitélteknél - az időnkint felszámitható bűnügyi költség, az itélet hozatalánál számitásba vett végrehajtási alapnak időelőtti kimerülése következtében, behajthatlannak bizonyul. Ez esetre a 11. § a törlésnek legegyszerűbb módját határozza meg.
A 12. § akkor nyerhet czélszerű alkalmazást, ha a téritményköteles egyénnek készpénze van letétben az illető kir. ügyészségnél vagy járásbiróságnál; avagy ha neki a közadók módjára való behajtás bármi oknál fogva terhesebb és módjában áll, hogy rögtöni fizetés által minden további kellemetlenségtől megszabaditsa magát. Ez utóbbi eset különösen a fegyelmileg elitélteknél gyakran fordulhat elő.
A 13. § rendelkezését az igazság indokolja. A magánvádló vagy sértett fél nem hagyható rosszabb helyzetben a bűncselekmény miatt eltéltnél.
A 14. §-hoz- A befolyó téritmények legczélszerűbben a pénzügyi tárczában, egyéb hasonló természetű bevételek között számolhatók el. Minden más módozat több munkát okoz. Annak pedig, hogy eme téritmények továbbra is az igazságügyi tárczában szerepeljenek, bruttó-budget rendszerünk mellett semmi gyakorlati czélja nincsen.
A 15. §-hoz. A birság által egyelőre behajthatlannak nyilvánitott költségeknek évek során át nyilvántartása és a téritménykötelesek vagyoni viszonyainak figyelemmel kisérése rendkivül nagy munkát okozna, mely az elérhető pénzügyi eredménynyel egyáltalán nem állana helyes arányban. Azért az ily költségek elő sem iratnak; és behajthatóságuk bekövetkeztének felfedezése lényegileg a véletlenre van bizva; kivéve abban a főfontosságú esetben, ha a téritményköteles egyén az elévülés idején belül újabb bűncselekményt követne el, a midőn annak vagyoni viszonyai újabb vizsgálat tárgyát képezik.
De bármikép értesüljön a fölszámitás eszközlésére hivatott közeg az elitélt vagyoni viszonyainak kellő megjavulásáról: a követelés az elévülés beálltáig, a behajthatóság bekövetkeztének birói megállapitása nélkül is beszedhető; mert az itélet hozatala idejében fenforgó behajthatlanságnak megállapitása egyedül azért ruháztatik a biróságra, hogy az illető követelés nagyobb megnyugvással legyen a nyilvántartásból kihagyható, s e szerint ama birói megállapitás administrativ természetű és feltételes rendelkezést képez; a követelés pedig az elévülés ideje alatt fennáll.
A 16. § a közadókra törvényileg megszabott elévülést a bűnügyi költségtéritményi tartozásokra is kiterjeszti, és az elévülés kezdetét eme követelések természetének megfelelően szabályozza.
A 17. és 18-ik § átmeneti intézkedéseket tartalmaznak.
Jelenleg százezernél több tétel vezettetik a nyilvántartásokban, melyek évek hosszú során át 1888. év végéig irattak elő és mindeddig behajthatók nem voltak, mert az e czélra szükséges adatok meg nem szereztethettek.
Eme tételeknek nagy része a 15. § rendelkezése alapján törölhető volna; de föltéve, hogy e javaslat a jelen év végén lépne életbe, még az 1886. elejétől fölszámithatóvá lett tételeket is át kellene irni a pénzügyigazgatóságok számlájára, a mi igen nagy és meddő munka volna; s e mellett az első tételek az átszámolás után csakhamar elévülnének, tehát elég ideje sem maradna a pénzügyi közegeknek azok behajtására.
Ennek elkerülése végett a 17. § minden követelést, mely 1888. év végéig előiratott és a törvény életbeléptéig be nem hajtatott, egyszerűen töröltnek jelent ki, és ezzel időt enged az 1889. év elejétől fogva előirásban vett tartozásoknak a 18. § rendelkezései szerinti megvizsgálására és behajtására.
A 19. § azt rendeli, hogy Budapest főváros területén azok a teendők, melyeket ezen törvényjavaslat egyebütt a pénzügyigazgatóságokra ró, a kir. adófelügyelő hatáskörébe tartoznak.
