Iparunk fokozatos fejlődésével számos oly kérdés, mely mélyen belenyul az ipari fejlődés viszonyaiba, gyakorlati szempontból is mindinkább előtérbe nyomul és mindinkább érezhetővé válik annak szüksége, hogy azok törvényhozási uton rendeztessenek.
Ezek közé tartozik az a különösen ipari szempontból figyelemre méltó kérdés is, mely a legtöbb iparilag előrehaladottabb országokban vagy törvényhozási vagy társadalmi uton már is meg van oldva, hogy az ipar terén foglalkozóknak a hét egy bizonyos napján pihenőre idő adassék.
Igy Angliában általános törvény tiltja a vasárnapi munkát s kivételt csak az elhalaszthatlan s a jótékonysági munkára, nemkülönben a közlekedési vállalatokra nézve enged meg. Az erre vonatkozó törvény igen régi, mert még I. Károly idejében keletkezett s azon hatalmas ipari tevékenység és verseny daczára, melyet Anglia kifejt, mégis tiszteletben tartatik, megváltoztatását nem kivánja senki, hanem mindenki élvezi a vasárnapi munkaszünetelés által megengedett pihenőt. Sőt újabb időben is egy 1878-iki törvény megtiltja 18 éven aluli egyének, valamint általában nőknek vasárnap, karácsonynapján és nagy pénteken gyárakban és műhelyekben való foglalkoztatását.
A Svájczban a vasárnapi munka az 1877. márczius 23-iki szövetségi törvény által szintén meg van tiltva.
Norvégiában a büntető törvény tiltja a vasárnapi munkát.
Ausztriában az 1885. évi márczius 8-án kelt törvény szintén elrendeli a vasárnapi kötelező munkaszünetet. Az egyes iparágak érdekében szükséges kivételek rendeleti uton állapittattak meg.
A német birodalomban már eddig is fennállott azon törvényes rendelkezés, hogy az iparosok munkásaikat, vasárnapon és ünnepnapokon munkára nem kötelezhették, 16 éven aluliaknak vasár- és ünnepnapon való foglalkoztatása pedig határozottan meg van tiltva. Kivételeket egyes sürgős és indokolt esetekben csak a hatóságok engedélyezhetnek; négy hétnél tovább terjedő kivételes foglalkoztatásra csak a birodalmi kanczellár adhatja meg az engedélyt. - Ezen az egész birodalomra nézve érvényes rendelkezéseken kivül az egyes szövetségi államokban még külön helyhatósági intézkedések állanak fenn, melyek az ipari munkát vasár- és ünnepnapokon többé-kevésbbé korlátozzák. Ennek daczára a német birodalmi kormány a legutóbbi időben újabb törvényjavaslatot terjesztett a birodalmi törvényhozás elé, mely a fennálló német ipartörvény határozmányait kiegésziteni van hivatva és részletes határozmányokat tartalmaz az ipari munkának vasár- és ünnepnapon való szünetelésére nézve.
Más országokban is, habár a vasárnapi munkaszünet nincs ily részletesen szabályozva, mégis - eltekintve a társadalmi és vallásos szokásoktól - nem egy oly törvényes intézkedés áll fenn, mely a munkával foglalkozók bizonyos osztályaira nézve a szükséges pihenési időt biztositja. Igy Francziaországban, Belgiumban és Németalföldön 16 éven aluli gyermekek és 21 éven aluli leányok, illetve nők, vasárnap gyárakban, műhelyekben, bányákban nem foglalkoztathatók.
Hazánkban ipari viszonyaink kevésbbé fejlődött volta daczára, már is érezhető itt-ott a törvényes rendezés hiánya, mert a vállalkozási szellem néhol már is az emberi munkaerőben fekvő tőkének veszélyeztetésével és álladékának koczkáztatásával használja ki az emberi munkaerőt. De eltekintve ettől, az a körülmény, hogy némely, egész nagy társadalmi rétegeket érintő kérdés nálunk még magasabb hullámokat nem vetett, hogy kiegyenlithetlennek látszó ellentétek a munkaadó és a munkás, a tőke és az emberi munka, az iparos vagy vállalkozó és segédmunkásai között nálunk még nem merültek fel, vagy legalább is nem oly mérvben, mely a bajoknak válságos jellegét tüntetné fel, még nem elég ok arra, hogy azoknak rendezése és helyes vezéreszmék alapján való szabályozása elodázandó lenne. Sőt ellenkezőleg azon meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy idejekorán és helyes alapokon való rendezés által elejét lehet venni annak, hogy nem egy sociális kérdés, mely némely államban immár állandó bajok és veszélyek kútforrását képezi, nálunk mélyebb gyökeret verjen, s hogy bizonyos kérdéseknek rendezése és megoldása sokkal könyebb akkor, a mikor azok még nagyobb érdeket nem érintenek és mikor a rendezés végrehajtása még válságokat nem okoz, hanem csak a természetszerű fejlődés utjait jelöli meg.
E kérdés egyébként már régebben foglalkoztatta a magyar törvényhozást is. Eltekintve az ügynek korábbi stádiumaitól, már az 1884-ik évi ipartörvény tárgyalása alkalmával 1884. évi április hó 21-én hozott határozatával utasitotta volt a képviselőház a kormányt, hogy „tekintettel arra, miszerint a vasárnapi munkaszünet ugy a testi erő fentartására, mint a szellem fejlesztésére, a valláserkölcsi érzések ápolására s a családi élet kötelékének szilárditására szükséges - terjeszszen a kormány a vasárnapi munkaszünet iránt törvényjavaslatot a ház elé.”
Tárczám folyó évi költségvetésének tárgyalása alkalmával pedig, a t. képviselőháznak január hó 14-én tartott ülésében kijelentettem, hogy a vasárnapi munkaszünet kérdésével részletesen foglalkozni kivánok, s hogy a mennyiben törvényhozási előterjesztés szükséges lenne, azt is meg fogom tenni. A t. ház korábbi határozatának s imént jelzett igéretemnek kivánok tehát eleget tenni, midőn az ipari munkának vasárnapi szüneteléséről szóló törvényjavaslatot tisztelettel előterjesztem.
A fennebbieknek előrebocsátása után legyen szabad azon szempontokat és elveket előadnom, melyek a törvényjavaslat szerkesztésénél vezéreltek.
E törvényjavaslat ez idő szerint még nagyobb érdekeket sérteni nem fog, mert a gyüjtött adatok szerint a vasárnapi munkaszünet önkéntes megegyezés utján hazánkban nagyjában már ugy is érvényesitve van.
A törvényjavaslatban tervbe vett intézkedések mindazonáltal e kérdés egyöntetű és helyes rendezésének alapját fogják megvetni.
Nem tagadható, hogy nem egy tekintetben éles érdekellentétek azok, melyeket egy és más oldalról a javaslat intézkedései felkölthetnek, de ha számba vesszük összes ipari munkásságunkkal összefüggő viszonyainkat, indokoltnak kell, hogy találják azon határnak megvonását, melyen belül azon érdek-ellentéteket kiegyenliteni igyekszem.
Mindenkit mindenben kielégiteni alig lehet; de valamint kivánatos, hogy hazai iparunk fejlődjék és fejlődjék munkásaink java mellett, ép ugy kivánatos magukra a munkásokra nézve is, hogy erős hazai iparban leljék jóvoltuk és boldogulásuk legjelentékenyebb előfeltételét, melyet egyoldalú törekvésekkel megrontani oktalanság lenne.
A mi már most magát a törvényjavaslatot illeti, annak czélzata és alapja nem valamely felekezeti érdek vagy kizárólagos vallási motivum, ámbár kétségkivül ez irányban is a törvényjavaslat intézkedései csak üdvös hatással lesznek.
A kérdésnek ezen oldala azonban szabályozva van az 1868. évi LIII. törvénycikkben, mely 19. §-ában már kimondotta, hogy vasárnapon minden nyilvános és nem okvetlenül szükséges munka felfüggesztendő. Ellenben a jelen törvényjavaslat kiindulási alapja az, hogy az államnak törvényhozási intézkedésekkel is kötelessége előmozditani azt, hogy az iparral foglalkozó lakossága és annak munkaképessége csorbitást ne szenvedjen. Mert nem szenved kétséget, hogy egy bizonyos rendszeres szünetelés a munkában ugy a test, mint a szellem épségének fentartása érdekében okvetlenül szükséges épen azon osztályoknál, melyek a legnehezebb munkával foglalkoznak. E szünetelés a munkában föltétele a további munkaképességnek, követelménye a társadalmi együttélésnek és az erkölcsi s szellemi fejlődésnek.
Ehhez járul az is, hogy az állam feladata határt és korlátot szabni az egészségtelen versenynek, hol az polgárainak számát, testi és szellemi épségét, munkaképességük fentartását veszélyezteti.
A munkában való szünetelés tehát közszükségletet képez. Nem vonják azt kétségbe még azok sem, kik különben ellenei annak, hogy e kérdés törvényhozási uton általában kötelezőleg rendeztessék, vagy hogy valamennyi ipari munkára nézve ugyanazon egy szünetelési nap határoztassék meg.
Az e kérdésben folyó évi márczius havában Berlinben tartott nemzetközi értekezlet tárgyalásain a résztvett államok közül egyetlen egy sem vonta kétségbe az ipari munkásoknál az időnkénti szünetelés szükségét, sőt ellenkezőleg constatáltatott, hogy egyértelműleg és általánosan szükségesnek ismertetett el, miszerint a munkásoknak hetenkint egy napi pihenőt adassék.
Annak biztositása végett, hogy ily pihenő nap engedtessék, a kérdésnek törvényhozás utján való megoldása szükséges, mert csak ily módon lesz a törvény által megvont korlátok irányadók ugy a munkadóra, mint a munkásra nézve is, ellenkező esetben mindig nyitva maradna az út, hogy a munkaadó és munkás között oly viszony keletkezzék, mely csak a gyors és pillanatnyi haszonra, nem pedig a tisztességes és tartós munkaviszonyra van fektetve; nyitva maradna az út a különféle iparosoknak és gyárosoknak egymással való túlhajtott versenyére, a munka feltételeinek megszabását illetőleg, - a mi csak egészségtelen állapotokra vezetne; a minthogy a tapasztalat igazolta is, hogy valamely iparágnál egyetlen egy munkadónak ellenzése meghiusitsa valamennyi ezen iparággal foglalkozókra nézve a különben szükséges és indokolt munkaszünetet, illetve pihenést.
Kétséget nem szenved továbbá, hogy a pihenő nap az iparra nézve is nem állapitható meg hazai viszonyaink közt más napra, mint a melyet sok százados szokás a törvényeinek intézkedései már is ily szünetelési napul jelöltek meg, s melyhez nem egy közigazgatási és törvénykezési rendelkezésünk alkalmazkodik.
Figyelembe veendő az is, hogy mennél több megkülönböztetés tétetnék a szünetelési napok vagy időtartam tekintetében, az a czélzat, hogy a munkásnak és családjának a hétnek egy napja fenmaradjon, mely az övé, annál kevésbbé lenne elérhető, mert a különböző szünetelési napok vagy időtartam esetében a munkásnak vagy családtagjainak munkaszünetelése talán épen oly időbe esnék, midőn a másik munkában van. De a verseny szempontjából is indokolt az ipari munkára nézve egy és ugyanazon napot állapitani meg szünetelési napul, mert ez esetben a szünetelési időtartam nem használható fel a túlságig vitt egészségtelen verseny eszközéül.
Ezen okoknál fogva és tekintettel arra, hogy mindenütt, hol a törvény vagy szokás a szünetelési időt állapitotta meg, a vasárnap van kijelölve, mint oly nap, melyen az ipari munkának szünetelnie kell, a törvényjavaslat 1. §-ában ki van mondva, hogy vasárnapokon a magyar szent korona területén az ipari munkának szünetelnie kell.
A pihenés tartamát és ezzel kapcsolatban a munka tilalmát a törvényjavaslat 2. §-a hetenkint legalább 24 órára szabja meg.
Mindazonáltal nem hagyható figyelmen kivül, hogy vannak egyes iparágak, illetve bizonyos munkák, melyeknek folytatását vasárnapon sem lehet teljesen megakadályozni. Léteznek ugyanis iparágak, melyeknél az üzem félbeszakitása nagy kárral jár, vagy melyek a fogyasztó közönség igényeit tekintve, vagy a közforgalom érdekében (mint pl. a közlekedési vállalatok) vagy a közérdek szempontjából (mint pl. sürgős jellegű hadfelszerelések, árvizvédelmi intézkedések) vagy végre államháztartási szempontokból (egyedárúsági üzemekben, pénzverdékben stb. előforduló sürgős munkák) nem igen szünetelhetnek, vagy melyek gyors végrehajtása szükséges. Ezekre nézve kivételesen meg kell tehát engedni, hogy a munka a törvényes szünetelési napon is folytattassék.
Mindezen különböző iparágakat és eseteket magában a törvényben egyenkint felsorolni és meghatározni nem lenne czélszerű, mert az igények és viszonyok épen ugy, mint a gyártási eljárás és műveletek időnkint változnak és ehhez képest minden egyes kivétel felállitása vagy esetleg megszüntetése alkalmával az illető törvényt mindegyre változtatni, módositani és kiegésziteni kellene.
Megfelelőbbnek és czélravezetőbbnek látszik tehát, ha ily kivételek kormányrendelet utján állapittatnak meg vagy szüntettetnek ismét meg, mire nézve a törvényjavaslat 3. §-a szerint a kereskedelemügyi minister, ki a rendelet megállapitásánál a belügyi és a földmivelési ministerekkel, Horvát-Szlavonországokra nézve a horvát-szlavon-dalmátországi bánnal egyetértőleg járna el; az 5. §. szerint pedig a bányászati, kohászati üzemekre, az állami pénzverdére és az állami egyedárúságokra nézve a pénzügyi minister fogna rendeleti uton intézkedni.
Oly esetekben is azonban midőn a vasárnapi munka kivételesen egyes iparágak tekintetében megengedtetik, a munkásoknak felváltásáról és a pihenési idő biztositásáról a törvényjavaslat 4. §-a olyformán gondoskodik, hogy az ily üzemben alkalmazottak legalább minden hónapban egy teljes, vagy minden két hétben legalább egy fél napi pihenést élvezhessenek.
A viszonyoknak gondos megfigyelése vezérelte a kormányt ezen részletek megállapitásában.
A kivételeknek administrativ uton való meghatározhatását, tehát a kormány szabadabb mozgását, a versenyviszonyok is igénylik.
És a midőn ezt hangsúlyozom, azon nézetemnek is kell kifejezetést adnom, hogy e kivételeknek a törvény hatályát komoly ok nélkül gyöngiteniök nem lesz szabad, mi végből a kormány mindig figyelemmel lesz az egymással szemben álló érdekeknek méltányos és igazságos kiegyeztetésére és arra, hogy a közérdek által megszabott szükségesség határai túl ne lépessenek.
Minthogy a munkaszünetelés a fentebbiekben előadott indokok alapján kötelezőleg volna kimondandó, természetes, hogy a törvényben foglalt intézkedések hatályossága iránt intézkedni kellend, és ennélfogva a törvényes munkatilalom áthágása a 6. §-ban mint kihágás büntetendőnek nyilvánittatik, és pedig nemcsak a munkadó, hanem a munkással szemben is.
A beterjesztett törvényjavaslat 1. §-ában foglalt intézkedések az 1868:LIII. törvénycikk 19. § 2. bekezdésének fentebb már emlitett intézkedését némileg kibővitik, a mennyiben eddig csak a nyilvános vasárnapi munka volt tilalom alá véve, a törvényjavaslat szerint pedig a tilalom a nem nyilvános munkára is kiterjesztetik.
Ennélfogva oly czélból, hogy a jelen törvényjavaslatban foglalt végrehajtására hivatott közigazgatási hatóságok (1880:XXXVII. tc. 41. §.) és az 1868:LIII. törvénycikk idézett rendelkezéseinek végrehajtására hivatott biróságok közt illetékességi összeütközések ne keletkezzenek, a törvényjavaslat 7. §-ában oly intézkedéseket vettem fel, melyek szerint a jelen javaslat határozatai alá tartozó esetekben kizárólag a közigazgatási hatóságok és ugyanezek még akkor is legyenek illetékesek, ha valamely cselekvény ugy ezen törvényjavaslat, valamint az 1868:LIII. illetőleg 1879:XL. törvénycikk 52. §-ának határozatai szerint is volna büntetendő.
Ezek után tekintettel arra, hogy a jelen törvényjavaslat szintén hozzájáruland ahhoz, hogy ipari fejlődésünk rendes keretek között és egészséges irányban haladhasson, - van szerencsém kérni a t. képviselőházat, hogy azt elfogadni méltóztassék.
