Az Ausztria-Magyarország és Románia között kötött határegyezmény (1888. évi XIV. törvénycikk) végrehajtatván, a kormány kötelességének tartotta, a sok nehézség leküzdése után, tetemes pénzbeli áldozatokkal létesitett új határmegjelölés épségben tartását biztositó intézkedésekről gondoskodni.
Ezek közé a határjelekre való rendőri felügyelet mellett, a határjelek rongálását, megsemmisitését, áthelyezését stb. megakadályozó büntető repressio is tartozik. Az utóbbira a magyar büntető-törvénykönyvek nem nyujtanak elégséges alapot, a kormány által saját hatáskörében kibocsátható rendelet pedig, az 1879. évi XL. törvénycikk 16. §-ában vont korlátok között, hatályosságra aligha számithatna.
Törvényhozási intézkedésre van tehát szükség, melyet a jelen törvényjavaslat kezdeményez.
Hogy a magyar büntető-törvénykönyvek a határjeleket kellő oltalomban részesitő rendelkezéseket nem tartalmaznak, az a következő adatokból vehető ki:
A bűntettekről és vétségekről szóló büntető-törvénykönyv (1878. évi V. törvénycikk) csak egy helyen, a 407. §-ban foglalkozik határjelekre vonatkozó büntetendő cselekménynyel. Intézkedése azonban csak a határkőnek vagy a határ megjelölésére szolgáló jelzőnek vagy más tárgynak kárositási szándékból való megsemmisitésére, elvitelére, vagy áthelyezésére terjed ki. Az idézett törvényszakasz tehát egyáltalán nem intézkedik azokról az esetekről, midőn a határjel csak megrongáltatik, vagy csak részben semmisittetik meg. Továbbá az okirathamisitás fejezetébe való befoglalása és az intézkedés tárgyává tett cselekménynek „határjel hamisítás” névvel való ellátása világosan mutatják, hogy ez utóbbinak tényálladéka a határjel megsemmisitésének stb. egyedül azon nemét öleli fel, mely nem önmagában czél, hanem csak mások jogainak csorbitására szolgáló eszköz. Ebből folyik egyuttal, hogy a cselekmény egyik alkotó eleméül megjelölt „kárositási szándék” nem a határjel anyagi értéke, hanem a határjel által biztositott tulajdon vagy birtokjog ellen irányul.
Ezen értelmezést megerősiti a bűntettekről és vétségekről szóló büntető-törvénykönyv javaslatának ide vonatkozó indokolása, mely, minthogy a javaslatnak 382. §-a törvénybe mint 407. §. lényeges változás nélkül ment át, a törvényhozás czélzatairól is hiteles tanuságot tesz.
„A cselekmény, melyről a szakasz szól” - ezek az indokolás szavai - „nem lehet büntetlen; mert egyrészt igen fontos s a birtokviszony szempontjából általánosan elfogadott bizonyiték meghamisitását képezi, és mert másrészről e meghamisitás másnak joga, vagyona ellen irányul.”
Kétségtelen tehát, hogy a büntető-törvénykönyvnek 407. §-a főleg csak a magánbirtokokat elválasztó határjelekről intézkedik és azokra az esetekre nem alkalmazható, melyekben a határjel negédességből, ellenséges indulatból vagy más a birtokviszonyokat nem érintő indokból semmisittetett meg, pedig ezek szoktak az ország határain felállitott jelzők ellen irányuló cselekmények főbb rugói lenni.
A büntető törvénykönyv 420. §-a, mely közjelentőségű tárgyaknak megrongálásáról vagy megsemmisitéséről intézkedik, a határjeleket fel nem emliti, s ezekről a kihágási büntető-törvénykönyvnek (1879. évi XL. tc.) rokon tárgygyal foglalkozó 80. §-a is hallgat.
Határjeleknek részbeli és nem a birtokviszonyok megzavarása végett elkövetett megrongálás, illetve megsemmitése, ezek szerint hazánkban jelenleg csak mint más ingatlan vagyonának megrongálása, a bűntettekről és vétségekről szóló büntető-törvénykönyv 421. §-a alapján, három hóig terjedhető fogházzal, és kétszáz forintig terjedhető pénzbüntetéssel, illetve - minthogy az okozott tényleges kár 5 forintot ritkán szokott meghaladni, - a kihágásokról rendelkező büntető-törvénykönyv 127. §-a alapján 8 napig terjedhető elzárással fenyithető.
Igaz, hogy a külföldi törvényhozások sem állitanak fel az országos határjelek oltalmára szolgáló specziális büntető határozatokat.
A német büntető-törvénykönyv 274. §-ának 2. pontja a határ, vagy vizállási jelnek más személy kárositása végett elkövetett elvitelét, megsemmisitését, felismerhetlenné tételét, áthelyezését vagy hamis felállitását 5 évig terjedhető fogházzal, azon fölül a biró belátása szerint még 3.000 markig terjedhető pénzbüntetéssel rendeli fenyittetni.
Az 1852. évi osztrák büntető-törvénykönyv 199. §-ának e) pontja szerint határjelnek kárositási szándékkal és tévedésbe ejtés végett eszközölt eltávolitása vagy áthelyezése csalást képez, és hat hónaptól egy évig, súlyosabb esetekben a 202., 203. § szerint öt, illetve tiz évig terjedhető börtönnel büntettetik.
Az osztrák javaslatok, nevezetesen a legujabb is (292. §. 2. pont) a német büntető-törvénykönyv nyomában járva, határjelnek vagy a határ- vagy vizállás megjelölésére szolgáló, az érdekeltek által elismert vagy közhatóság által felállitott más jelzőnek kárositási szándékkal való elvitelére, megsemmisitésére, vagy felismerhetlenné tételére öt évig terjedhető fogházat és facultative alkalmazható 1.000 forintig terjedhető pénzbüntetést állapitanak meg.
A németalföldi 1881-iki büntető-törvénykönyv 333. czikke szerint csalás miatt két évig terjedhető börtönnel büntettetik az, ki a birtokok elhatárolására szolgáló jeleket, magának vagy harmadiknak szerzendő jogellenes haszon végett, megsemmisiti, áthelyezi, eltávolitja, vagy hasznavehetlenekké teszi.
A franczia code pénal 257. czikke rendeli, hogy az, ki emlékét, szobrot, vagy más közhaszonra vagy díszitményül szolgáló és közhatóság által vagy ennek felhatalmazásával felállitott tárgyat megsemmisit, ledönt, megcsonkit, meggyalázó módon bemocskol: egy hótól két évig terjedhető fogházzal, és száz franktól ötszáz frankig terjedhető pénzbüntetéssel büntettessék. Ezen törvény 456. czikke szerint egy hótól egy évig terjedhető fogházzal és a kártérités egy negyedének megfelelő, de ötven franknál kisebb összegben ki nem szabható pénzbüntetéssel büntetendő az, ki határkövet, sarok- vagy más fát, mely a birtokok közti határnak megjelölésére felállittatott vagy elfogadtatott, áthelyez vagy megsemmisit.
A belga büntető-törvénykönyv 526. czikke a franczia code pénal 257. Cikkével a tényálladék körülirására nézve majdnem szó szerint megegyez, csak a büntetést enyhébben, nyolcz naptól egy évig terjedhető fogházban és huszonhat franktól ötszáz frankig terjedhető pénzbüntetésben állapitja meg. Úgyszinte 545. czikke is csak a felére leszállitott büntetés tekintetében tér el a franczia code pénal 456. czikkétől.
Az 1888. évi olasz büntető-törvénykönyv 422. czikke harmincz hóig terjedhető börtönnel és ötven lirától háromezer liráig terjedhető pénzbüntetéssel, súlyosabb esetekben (erőszak, fegyvercsoport) egy évtől öt évig terjedhető börtönnel, és ezer ötszáz lirától ötezer liráig terjedhető pénzbüntetéssel rendeli azt fenyittetni, ki azért, hogy másnak ingatlan vagyonát egészben vagy részben eltulajdonitsa, vagy magának nyereséget szerezzen, határjeleket megsemmisit, vagy megváltoztat.
Abból azonban, hogy Európa nyugoti államai határaiknak rég megállapitott voltánál és a határjelek megsemmisitésének vagy megrongálásának ritkaságánál fogva e tárgyban külön büntető határozatak hozatalát mellőzhették, hazánkra nézve, ennek egészen eltérő határviszonyainál fogva, aligha lehet következtetést vonni. Nevezetesen Romániával közös határunkon, melyen a sistovai béke alapján nem eléggé pontosan eszközölt határmegjelölés miatt a határvillongások és jogellenes foglalások közel egy évszázad óta ismétlődnek, melynek tüzetesebb meghatározásával a kiküldött nemzetközi bizottságok már öt izben sikertelenül foglalkoztak, melynek tárgyában az egyezmény csak 1887. évben és pedig 11.665, illetve 1.185 holdnyi területnek át-, illetve visszabocsátásával létesült, - a határmegjelölés ellen irányzott büntetendő cselekmények egyhamar nem fognak megszünni s ilyenek már az 1888. évben foganatositott határmegjelölés óta is fordultak elő.
Hogy ezek megszüntettesenek, vagy legalább is lehetőleg korlátoltassanak, erre sikert igérő eszközül, különösen a határvillongások hosszú tartama és a legujabb határrendezésnek a magán-birtokviszonyokat oly sok ponton érintő volta mellett, csak speciális törvénybeli intézkedés és a jelenleg hatályban levőknél mindenesetre szigorúbb büntető határozatok ajánlkoznak.
Ezekkel sikerült talán a javaslat álláspontját a román-magyar határmegjelölés tekintetében igazolni. Mindazonáltal a viszonyok, melyek a határvonalon kifejlődtek, más oldalon is felmerülhetnek. Továbbá ajánlatosnak mutatkozott, hogy a mennyiben a törvényhozás már a büntető-törvénykönyvek fent megjelölt hézagának betöltésével foglalkozik, ez nemcsak a közvetlen beállott szükség keretében, hanem a felismert hiány kimeritő megszüntetésével történjék.
Mint már fentebb érintetett, büntető törvénykönyveink inkább a magánosok fekvőségeit elválasztó határjelek tárgyában intézkednek, és a közhatárok jelzőit kellő oltalomban nem részesitik. Pedig ezeknek rongálása, vagy megsemmisitése, ha nem is veszi czélba az elhatárolt fekvőkre vonatkozó vagyonjogok csorbitását, de azért a hatóság intézkedése elleni tiszteletlenséget árul el és a közhatárok biztosságát zavarván, közigazgatási, igazságszolgáltatási, sőt nemzetközi nehézségekre is adhat alkalmat. E miatt kétségtelenül súlyosabb tekintet alá esik, mint az egyszerű vagyonrongálás vagy megsemmisités, mely a cselekmény anyagi oldalát képezi. Minthogy a magyar büntető-törvénykönyvek e szempontot mellőzik és a fentebb kifejtettek szerint a közhatárjelek rongálása, valamint a birtokjogok megzavarására irányuló szándék nélkül elkövetett megsemmisitése, elvitele vagy áthelyezése esetében csak a vagyonrongálásról intézkedő határozataik alkalmazhatók; e törvények a felsorolt összes tekintetekben hézagot mutatnak.
Ezen hiánynak pótlása végett intézkedést tartalmaz a javaslat egyrészről az ország összes, tehát nemcsak a Romániával közös határain felállitott jelzőkre, másrészről még a törvényhatósági és községi határjelekre nézve is. A magánhatárjelek megsemmisitése vagy rongálása tárgyában a büntető-törvénykönyvek rendelkezései kiegészitésre nem szorulnak, mert eme cselekmények nagyobbára ugyis a bűntettekről és vétségekről szóló büntető-törvénykönyv 407. §-ában emlitett „kárositási szándékkal” követtetnek el, tehát ezen §. alapján, vagy ha csak rongálás történt, vagy a megsemmisités czélzata más volt, a 421. §., illetve a kihágási büntető-törvénykönyv 127. §-a alapján megfelelő büntetéssel sujthatók.
Ajánlatosnak mutatkozott a szorosabb értelemben vett határjeleken kivül még a hatósági földmérés czéljából felállitott jelzőkre is a törvénynek javaslatba hozott kiegészitését kiterjeszteni.
Ezen jelzők közé tartoznak a katonai háromszögmérés, továbbá a polgári hatóságok által elrendelt határjárás, közmunka, birtokrendezés stb. czéljából használt jelek, melyek ugyan magukban véve határjeleknek nem tekinthetők, de rendesen ezeknek meghatározására és e határvonal tárgyában felmerülhető kételyek eloszlatására szolgálnak.
Nevezetesen a mi a háromszögmérési jelzőket illeti, ezek a cs. és kir. törzskar által készitett, s pontosságuknál fogva fontos segédeszközül elfogadott térképekbe be vannak vezetve, és eme térképek alapján eszközölt területi meghatározás támpontjául szolgálnak. Reájuk az 1888. évi XVI. törvénycikkbe foglalt határegyezmény is igen sok helyen hivatkozik. Hasonló szempont alá esnek a polgári hatóságok rendeletéből teljesitett felmérések jelzői, melyek, ha nem is közvetlenül határkérdések megoldása végett alkalmaztattak, mégis a területi viszonyok s ezekkel a határok megállapitását könnyitik, s mindenesetre közérdekű munkálatok segédeszközei.
A jelentőség, melylyel az emlitett jelzők a közczélokra nézve birnak, hasonlókép követeli, hogy megsemmisités vagy rongálás ellen hathatósabb garantiákkal vétessenek körül, mint a magán határjelek.
Ugyancsak a közérdekre hárulható sérelem nagysága nyujtotta a felosztási alapot a büntető határozatok fokozatára. Legsúlyosabb a sérelem s ennek megfelelőleg a büntetés az ország határjelek megsemmisitése esetében, - enyhébb ezeknek rongálásakor; annál is enyhébb, ha törvényhatósági és községi határjelek, még enyhébb, ha földmérési jelzők tárgyai a büntetendő cselekménynek.
Mindezen cselekmények a javaslat szerint vétséget állapitanának meg, részint mert a hatóság elleni erőszak, tehát súlyosabb beszámitású cselekményhez igen közel állanak, részint mert a büntető-törvénykönyvek az egyszerű vagyonrongálást is a vétségek közés sorolják.
Felemlitendő még, hogy a javaslatba hozott törvény, mint ezt a büntetőtörvénykönyvek általános határozatainak átvétele jelzi, a magyar államnak szorosan vett magyarországi Horvát- és Szlavonoroszágokat magában nem foglaló területére nézve nyerne hatályt, létrejövetele után azonban intézkedni fog a kormány, hogy Horvát- és Szlavonországok autonom törvényhozása elé azonos törvényjavaslat terjesztessék.
Ezek az általános szempontok, melyekből a javaslat kiindul. A részletes intézkedések indokai tán legczélszerűbben a javaslat egyes szakaszai szerint csoportosittatnak.
E szakasz az országos határjeleknek mindennemű rongálásáról intézkedik. A rongálás fogalma a feliratok vagy más megjelölések olvashatatlanná tételére is kiterjed és ez nem mint a rongálástól eltérő cselekvés, hanem controversiák megelőzése végett, csak mint annak egyik alfaja emlittett fel.
Eltérőleg a bűntettekről és vétségekről szóló büntető-törvénykönyv 407. §-ától, a „kárositási” szándék dolus specialis gyanánt a cselekmény alkotó elemei közé nem vétetett fel. Közvetlen folyománya ez a fent kifejtett külön értelemnek, melylyel a „kárositási” szándék az idézett §-ban bir és a jelen rendelkezések czélzatának, mely ama törvényintézkedés keretén tágitani kiván.
Az ezen §-ban körülirt szándékossághoz tehát, - a bűntettekről és vétségekről szóló büntető-törvénykönyv 75. §-a szerint, - csak az kivántatik, hogy a tettes a rongálást akarta légyen, s azt nem véletlenül vagy gondatlanságból követte el.
A vétkes rongálás, csekély beszámitású volta miatt, nem tétetett büntető intézkedés tárgyává. Ennek ellenében a kártéritési kötelem is elég repressiv hatálylyal bir.
A cselekmény tárgyai: a magyar korona területét a külföldtől és az osztrák-magyar monarchia másik államától elválasztó határ megjelölésére szolgáló jelzők. Szándékosan mellőztetett az osztrák javaslat 292. §-ában, a franczia code pénal 257. és a belga büntető-törvénykönyv 526. czikkében foglalt határozat, hogy a jelzőnek közhatóság által vagy ennek rendeletéből kell felállitva lenni. Ez a jelzőnek hatósági ténynyel létesitését minden egyes esetben bizonyitás tárgyává tenné, mi a jelzőknek rendesen régi időktől származása miatt, az eljárást nagyon nehezitenié.
Elég annyi a tényálladékhoz, hogy az országos határjelnek ebbeli minősége kétségtelen legyen, vajjon azért, mert a hatósági felállitás bizonyittatott, vagy mert a határjelt hosszú gyakorlat megerősitette, az közönyös.
A büntetés, tekintettel a büntettekről és vétségekről intézkedő büntető-törvénykönyv 421. §-ára állapittatott meg.
A fogházbüntetés alacsony minimuma és a bűntettekről és vétségekről szóló büntető-törvénykönyv 92. §-a esetében a fogházak pénzbüntetéssel pótolhatása, megengedik, hogy csekélyebb rongálás esetében a büntetés megfelelő enyhe mértékben szabassék ki.
Súlyosabb beszámitás alá esik az országos határjel épsége ellen irányuló cselekmény, ha a határjelnek teljes megsemmisitését vagy hasznavehetetlenné voltát eredményezi. Midőn a javaslat erről külön intézkedik, kifejezést ad egyuttal azon czélzatának, hogy az előző §. alá a határjeleknek csak részleges megsemmisitése vagy hasznavehetlenné tétele foglaltassék.
Megsemmisités alatt oly cselekvés értendő, melynek következtében a határjel megszünik rendeltetésének, a határvonal felismerhetővé tételének, megfelelni. Nem szükséges tehát, hogy a határjel egész anyaga megsemmisittessék, vagy eltávolittassék, de mindenesetre megkivántatik a tényálladékhoz, hogy a netán megmaradt anyag már ne birjon határjel alakjával, vagy ne jelezze többé a határvonal irányát.
Ily értelemben a megsemmisitéssel egyenlő jelentőségű a kidöntés, szétrombolás, elvitel, felismerhetlenné tétel vagy áthelyezés.
A mi az előző §. indokolásában a „szándékosan” értelmezéséről, a nem szándékos cselekmény büntető beszámitásának mellőzéséről és a cselekmény tárgyáról mondatott, a vonatkozó alkotó elemek azonosságánál fogva a jelen §-ban meghatározott büntetendő cselekményről is állanak.
Előfordulhat, hogy ott, hol az ország határa a magánbirtok határával összeesik, az országos határjel megsemmisitése, elvitele, vagy áthelyezése haszonlesési szándékkal, illetve a birtokviszonyok megzavarása végett követtetik el. Kétség támadhatna ennek folytán, hogy a jelzett esetben a bűntettekről és vétségekről szóló büntető-törvénykönyv 407. §-a, vagy a javaslatba hozott törvény alkalmaztassék-e? Minthogy azonban az idézett §. a határjelek megsemmisitéséről stb. általában, a javaslatba hozott törvény most tárgyalt §-a pedig csak az országos határjelek megsemmisitéséről stb. intézkedik, az emlitett kétség ama jogelv alapján, hogy a specialis törvény az általánosabbat az alkalmazásban megelőzi, könnyen meg lesz oldható.
A bűntettekről és vétségekről szóló büntető-törvénykönyv 407. §-ában megállapitott három évi fogházbüntetés a jelen szakaszban körülirt cselekményekre is elégségesnek találtatott. Az idézett §-ban emlitett „kárositási szándék” ritkán lesz e cselekmények rugója, s a ritka kivételek a büntetés maximumának alkalmazásával vagy megközelitésével megfelelő fenyitésre találnak. Mindazonáltal a bűntettekről és vétségekről szóló büntető-törvénykönyvnek rendszeréhez képest, mely súlyosabb s különösen a közhatóságok intézkedései ellen irányult, de nem becstelenitő jellegű törvénysértések mellékbüntetéseül a hivatalvesztést alkalmazza, ezen mellékbüntetés a most tárgyalt büntetendő cselekményekre nézve is javaslatba hozatik.
Pénzbüntetés alkalmazására, minthogy a szőnyegen forgó cselekmények rendesen vagyontalan egyének által, nem haszonlesési czélzattal szoktak elkövettetni, indok fenn nem forog.
A most tárgyalt §. esetében, ugyancsak a bűntettekről és vétségekről szóló büntető-törvénykönyv rendszerét követve, a kisérlet büntetendő volta is kimondatott. A jogsérelem itt súlyosabb, a cselekményhez megkivántató szándékosság és meghatározott eredmény a kisérletet könnyen megállapithatóvá teszik. Nincsenek tehát meg a feltételek, melyeknél fogva büntető-törvénykönyvünk egyes vétségek kisérletét büntetés alól kiveszi.
Máskép van ez a megelőző §-ban körülirt vétségnél, s ez az oka, hogy ennél a hivatalvesztés és a kisérlet büntetendő voltának kijelentése mellőztettek.
A cselekmények, melyekre nézve a jelen §. büntetést szab, egyebekben megegyeznek az 1. és 2. §-ban meghatározottakkal, csak tárgyuk más. Minthogy az utóbbi a közérdek szempontjából csekélyebb jelentőséggel bir, a büntetés is enyhébb mértékben volt megállapitandó.
A cselekmény kevésbbé súlyos volta indokolja egyuttal a hivatalvesztésnek és a kisérlet büntetés alá vonásának mellőzését, minek, a szöveg a bűntettekről és vétségekről szóló büntető-törvénykönyv rendszerét követve, hallgatólag ad kifejezést.
Már a bevezetésben érintett, hogy a földmérési jelek miért helyeztettek párhuzamba és kapcsolatba a határjelekkel. A vonatkozó fejtegetésekből és e jelek eltérő természetéből következik a büntető határozat különbsége. Mig a határjel mindig hatósági ténynek eredménye, fontosabb érdekeket biztosit és helyreállitása vagy pótlása nagyobb nehézséggel és költséggel jár, addig a jelen §-ban emlitett földmérési jeleket rendesen csak hatósági közeg vagy megbizott állitja fel, épségükhöz csekélyebb érdekek fűződnek, megsemmisitésük vagy rongálásuk kisebb anyagi kárt okoz. A cselekmény kisebb beszámitású volta tehát enyhébb büntetés megállapitására vezetett. Ily alacsony büntetési tétel mellett nem volt szükséges a rongálás és megsemmisités között az 1. és 2. §. hasonlatára különbséget tenni.
Az idézett §-ok intézkedése eléggé figyelmezteti a birót, hogy a rongálást enyhébben büntesse, mint a megsemmisitést.
Az okok, melyeknél fogva ez esetben sem alkalmaztatott mellékbüntetés és nem is mondatott ki a kisérlet büntetendő volta, a 2. és 3. §-nál felhozottakkal azonosak.
Büntetőjogi oltalom alá csak a hatóságilag elrendelt földmérés jelzői helyeztetnek, mindazáltal különbség nélkül, vajjon a földmérést polgári vagy katonai, közigazgatási vagy birói hatóság rendelte el. Az nem szükséges, hogy a jelzőt hatósági közeg alkalmazta légyen, ha csak a hatóság rendelete vagy megbizása alapján járt el. Tisztán magántermészetű földmérések jelzői azonban a jelen §. határozatai alá nem vonhatók.
Abból, hogy a javaslat szerint az intézkedés tárgyát tevő cselekmények vétséget állapitanak meg, önként következik, hogy a bűntettekről és vétségekről szóló büntető-törvénykönyvnek a vétségekre vonatkozó általános rendelkezései az itt meghatározott vétségekre is kiterjednek.
Ennek daczára a minden eltérő értelmezést kizáró intézkedés ajánlatosnak mutatkozott. Az alaptörvénynyel az azt módositott 1887. évi VIII. törvénycikknek hatályát is fel kellett emliteni.
Minthogy a bűntettekről és vétségekről szóló büntető-törvénykönyv 418., 421. §-ai szerint vagyon-rongálás esetében csak a sértett fél inditványára van a bűnvádi eljárásnak helye, nem volt fölösleges kimondani, hogy a javaslatban körülirt és főleg a közérdeket sértő cselekmények hivatalból üldözendők.
Az 1880. évi XXXVII. törvénycikkben kifejezést nyert elvek szerint nem lehet kétség arra nézve, hogy a javaslat szerint vétséget képező cselekmények a biróságok által birálandók el (40., 41. §.) és hogy a 2. §. szerint 3 évig terjedhető fogházzal büntetendő vétség tárgyában az eljárás a törvényszékek hatáskörébe utalandó (41. §.). Hasonlókép az emlitett elveknek felel meg, hogy az 1. és 4. §-ba ütköző, legfeljebb 3, illetve 6 havi fogházzal büntethető vétség tekintetében a járásbirósági hatáskör állapittatott meg (41. §.). Ellenben az idézett törvénycikk által a járásbiróságok hatáskörére nézve megállapitott határon (41. §.) túlmegy a javaslat, midőn a harmadik §. második esetében egy évig terjedhető fogházzal büntetendő vétséget is a járásbiróságok eljárásának tárgyává teszi. Ezen intézkedésre indokul szolgált egyrészt általában felismert szüksége annak, hogy a járásbiróságok hatásköre kiterjesztessék, másrészt pedig ama tapasztalati tény, hogy a biróságoknak csak igen ritka esetekben van alkalmuk a büntetés legnagyobb mértékét megállapitani.
A büntető-törvények hézagának pótlása lévén a javaslat czélzata, kivánatos, hogy a hozandó törvény lehető gyorsan lépjen hatályba. Minthogy a közönséges felfogás és jogérzet szerint is tiltott cselekményekről történik intézkedés, a törvénynek kihirdetésével való hatályba lépte aggályra nem ad alkalmat. Mindazonáltal a büntető jognak amaz alaptétele, hogy senki oly cselekményért ne büntettessék, melyet elkövetése előtt létrejött törvény vagy törvényes rendelet büntetendőnek nem nyilvánitott, ez esetben is fentartandó volt.
