Az országbirói értekezlet „a közhitel, a jogfolytonosság és a helyzet szükségei” által indittatva fentartotta „ideiglenesen az országgyülés intézkedéseig” a telekkönyvi intézményt s az erre vonatkozó rendeleteket, ugyszintén ezzel kapcsolatban az osztrák polgári törvénykönyvnek azon szabályait, a melyek a telekkönyvek tárgyát képező dolgok szerzésének és elidegenitésének módjait meghatározzák. (Ideigl. törvénykezési szab. I. 1. 21. §).
E szerint és a telekkönyv ugynevezett publicitási alapelvéhez képest a telekkönyv tárgyát képező vagyonrészekre vonatkozó s a törvény korlátai között bármely harmadik személy ellen érvényesithető dologi jogok csak a telekkönyvbe történt bejegyzés által szerezhetők és csak a telekkönyvből történt törlés által enyésznek el.
Ennek az elvnek alapul vétele mellett hozattak a telekkönyvi intézmény meghonositása óta a vagyonjogot az ingatlanok tekintetében szabályozó és ezzel a szabályozással kapcsolatos, ugy az anyagi, mint az alaki jogra vonatkozó törvényeink, kétségtelen, hogy a magyar általános magánjogi törvénykönyv megalkotásakor ugyanaz az elv egészében fog fentartatni.
A tulajdonjog biztosságára, az ingatlanok forgalmára és hitelképességére való tekintettel ugy nemzetgazdasági általános szempontokból, mint a jogositott egyesek érdekében kiváló fontossággal bir a telekkönyvi intézmény; de e fontos intézmény fejlődésének eredménye nálunk egyáltalán nem tekinthető megnyugtatónak, sőt a telekkönyvek állapota jelentékeny részben oly alakulatot nyert, a mi a sürgős helyesbitést tesz szükségessé.
A közöny, sőt az ellenszenv és a gyanakodás, a melylyel a telekkönyv, mint ebben az alakjában új intézmény, nálunk eleinte találkozott és a melynél fogva abban csupán a megadóztatás és átruházási illeték kiszabásának szolgálatában álló intézményt láttak; a helyszineléssel foglalkozó, a viszonyokat és az embereket többnyire nem ismerő közegek; a bélyegköltség és az átruházási illeték kikerülésére irányzott törekvés; a telekkönyvi bejegyzés jogi jelentőségének félreismerése; a jogügyletekről készült okiratok hiányossága; a telekkönyvek vezetésére főleg a hatvanas években alkalmazott közegek szakértelem nélküli eljárása; a telekkönyveknek az urbéri rendezéshez képest történt, sok esetben selejtes átalakitása; végre és főleg az örökösödési eljárás elhanyagolt volta - együtt hatva azt eredményezték: hogy telekkönyveink jelentékeny része nem az, a minek a törvények czélja szerint lennie kell: az ingatlanokra vonatkozólag fennálló dologi jogok hű képe; hogy a gyakorlati élet egyenes ellentétbe helyezte magát a törvények amaz elvével, mely szerint a tulajdonjog, a mennyiben ingatlanra vonatkozik, csak telekkönyvi bejegyzés által szerezhető; hogy az ingatlanok a nyilvánkönyv teljes ignorálásával képezik a forgalom tárgyát, és hogy igen sok községben a telekkönyv tulajdoni lapja ma is nagy részben a 35 év előtti helyszineléskor volt állapotot tünteti fel, habár az akkor tulajdonosoknak bevezetett személyek legnagyobb része elhalt és az életben levőknek is csak kisebb része birja már tényleg azokat az ingatlanokat, a melyek a telekkönyvben ma is az ő tulajdonaként szerepelnek.
A jogszabály és a tényleges állapot közötti emez ellentét szükségszerű következménye a jelzálog-hitel kellő alapjának elvonása, az ingatlanok forgalmának megakadályozása, bonyodalmas jogviszonyoknak és pereknek keletkezése; a mely perek, miután épen a kisebb ingatlanokra vonatkozó telekkönyvezések hanyagoltattak leginkább el, a kérdésben forgó vagyonértékkel arányban nem álló költségekkel járnak.
A fentebbiekkel szemben áll az az örvendetes tapasztalat, hogy újabb időben a telekkönyvi intézmény iránti érdeklődés fokozódik. Az intézmény természetének és czéljának felismerése mellett hatással volt a gyakori tapasztalat, hogy a telekkönyvi bejegyzés alapján elpereltetik az ingatlan, a melynek vételárát a vevő megfizette, és a melyet éveken át birtokban tartott, és hogy ugyanilyen ingatlan az átruházó vagy harmadik személy adóssága miatt kerül végrehajtási árverés alá. - A kik ingatlant szereznek, most már többnyire azon vannak, hogy tulajdonjoguk telekkönyvileg bejegyeztessék.
Csak hogy ez az igyekezet a telekkönyvek jelenlegi állapotán igen gyakran meghiusul.
Ha maga az átruházó él s a telekkönyvben tulajdonosként be van jegyezve, nehézséggel nem jár az, hogy a szerző utólag alkalmas okiratot nyerjen és tulajdonjogát az ingatlanra bekebeleztesse; nem akkor sem, a mikor az átruházás tényleg már évek előtt jött létre. Akkor sincs különös nehézség, a mikor az ingatlan folytatólag már több telekkönyvön kivüli átruházásnak képezte tárgyát, a mennyiben az átruházók vagy legalább a telekkönyvi tulajdonos még életben van; és a telekkönyvi tulajdonos, vagy esetleg ennek biróilag elismert örököse a tulajdonjog átirására alkalmas okirat kiadására hajlandó. De lehetetlenné válik már a telekkönyvi állapot rendezése a telekkönyvi rendeletek szabályai szerint akkor, a mikor a telekkönyvi tulajdonos elhalt, hagyatéka biróilag nem tárgyaltatott és örökösei szintén meghaltak, vagy életben vannak ugyan, de az örökösödési eljárást meginditani s az örökhagyó által történt átruházást elismerni, vagyoni érdek hiányában, vagy más okból vonakodnak.
Az ekként a tulajdonjog telekkönyvi bejegyzése nélkül birtokolt ingatlanok, a melyek valamely meghalt személy tulajdonául vannak telekkönyvileg bejegyezve; további tényleges átruházás tárgyait képezik ugyan és átszállanak a tényleges birtokos örököseire, de a telekkönyvi forgalom tárgyát többé nem képezik, dologi jogot a törvény értelmében azokra többé szerezni nem lehet.
Az ilyen ingatlanoknak a száma felette nagy, a minek következtében a törvényes állapot és a tényleges állapot közötti emez ellentétnek és az ebből származó, jogéletünkre sulyosan nehezedő bajoknak megszüntetése a törvényhozásnak egyik fontos, és a mennyiben a baj orvoslása az idő multával mind nehezebbé lesz, sürgős feladatát képezi.
Ennek a feladatának tudatában a törvényhozás az 1886:XXIX. tc. 15-18., az 1889:XXXVIII. tc. 5-9., 11., 12. és az 1891:XVI. tc. 15. §-ában módot nyujtott arra, hogy a tényleges birtokos tulajdonjoga telekkönyvileg bejegyezhető legyen, a nélkül is, hogy a telekkönyvi rendeletnek a bekeblezésre nézve kivánt szigorú feltételeit teljesitené; és a viszonyok által teremtett kényszerhelyzet nyomása alatt a tényleges birtoklásnak oly messzemenő engedményeket tett, a melyeknek felhasználásával a tényleges birtokos a jogbiztonság által követelt korlátok között telekkönyvi tulajdonossá lehet, kivéve, ha érdekeinek teljes félreismerésével azzá lenni nem akar.
Mennyire voltak szükségesek és mennyi eredménynyel jártak amaz intézkedések, az kiviláglik abból, hogy a pestvidéki törvényszéknél a betét-szerkesztési munkálatok folyamán 26 községben, a melyek összesen 21.078 telekjegyzőkönyvvel birtak, 4.761 jegyzőkönyv vétetett fel a tényleges birtokosok tulajdonjogának bejegyzése tekintetéből; a mi azt jelenti, hogy a betétszerkesztéskor talált telekjegyzőkönyvek 22.6 %-a meg nem felelt a tényleges birtokállapotnak.
Ha pedig ilyen a telekkönyvi állapot a főváros környékén, a hol az ingatlanok nagyobb értéke a lakosokat inkább késztetheti a telekkönyvi állás rendezésére, és a hol ez a rendezés a közlekedés könnyűségénél és az ahhoz értő közegek nagy számánál fogva semmi akadályba nem ütközik: kétségtelen, hogy az ilyen viszonyoknak nem örvendő távolabbi vidékek e tekintetben még sokkal kedvezőtlenebb arányt fognak feltüntetni.
Ennek a feltevésnek alaposságát mutatja az a körülmény, hogy a pestvidéki kir. törvényszéken kivüli más 11 telekkönyvi hatóságnál 55 községre nézve, a melyek 35.404 telekjegyzőkönyvvel birtak, a tényleges birtokosok tulajdonjogának bejegyzése végett már 10.012 jegyzőkönyv vétetett fel, mely szám a telekjegyzőkönyvek számának 28.2 százalékét teszi.
És ha a pestvidéki törvényszéknél s a többi telekkönyvi hatóságnál felvett jegyzőkönyvek számait összegezzük is, a tényleges birtokosok tulajdonjogának érvényesitése végett felvett jegyzőkönyvek száma még mindig a telekjegyzőkönyvek számának 26.1%-át képviseli; vagyis a telekjegyzőkönyveknek több, mint egy negyedrésze tartalmaz olyan ingatlanokat, a melyekre nézve a tényleges birtoklás a telekkönyvi állapottól eltér.
Az elhanyagolt telekkönyvi állapot rendezésének lehetőségét tehát a törvény nyujtja már; de ez a lehetőség a telekkönyvnek a tényleges birtokállapottal egyezővé tétele a telekkönyvi betétek szerkesztésének esetére van korlátozva. Már pedig többnemű okokból, melyeket itt egyenként felsorolni nem kivánok, és melyek közül csak azt emlitem meg, hogy a betétszerkesztési műveletnek meginditása azt feltételezi, hogy az illető telekkönyvi hatóság területén az adókataszteri munkálatok teljesen be vannak fejezve, és a mennyiben régebben történtek, a tényleges állapotnak megfelelően ki is vannak igazitva: kétségtelen, hogy a telekkönyvi betétek szerkesztése, ha elegendő szakközegekkel rendelkeznénk is, és ha a szükséges költség a legbőkezűbben bocsáttatnék is az igazságügyi kormány rendelkezésére, az egész országban csak évek hosszú során át lehetne befejezhető.
A nyilvánkönyvi állapot sürgős rendezésének szüksége inditott engem a kifejtettek folytán arra, hogy előterjeszszem a jelen törvényjavaslatot, a mely annak lehetővé tételét czélozza, hogy az 1886:XXIX., az 1889. XXXVIII. és az 1891:XVI. törvénycikkeknek a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzésére vonatkozó, a gyakorlatban fölötte czélszerűeknek bizonyult szabályai ne csak a telekkönyvi betétek szerkesztésekor, hanem az ebbeli munkálatokon kivül is alkalmaztassanak.
A létező nyilvánkönyvi jogok fentartásának és a jogbiztonság megóvásának szempontjából a javaslat ellen aggály annál kevésbé merülhet fel, mert abban a nyilvánkönyvi jogok szerzésének új módja meg nem állapittatik, hanem a törvényileg már megállapitott, de a betétszerkesztés alkalmára korlátozott mód csak kiterjesztetik, a betét szerkesztésen kivüli alkalomra; mert továbbá az emlitett szabályok korántsem olyanok, a melyek a telekkönyvi betétek szerkesztésével az adókataszter adatainak a telekkönyv javára való felhasználásával és értékesitésével szervesen összefüggnének és ettől elválaszthatók nem volnának, sőt ellenkezőleg, valamint a telekkönyveknek a kataszter adatai szerinti átalakitására szoritkozó betétszerkesztés foganatositható lenne a nélkül, hogy ez alkalommal a tulajdonjog a tényleges birtok alapján érvényesülhetne, úgy viszont külön eljárás utján a tényleges birtokos tulajdonjogát lehet érvényre emelni a nélkül, hogy ezzel az eljárással a telekkönyvnek átalakitása a kataszter adataihoz képest egybekapcsoltatnék; végre mert a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzése a nyilvánkönyvi jogok megóvásának szempontjából annyi és oly hatályos cautelákkal van körülvéve, hogy a betétszerkesztés alkalmával eddig szerzett tapasztalatok szerint elenyészőleg csekély, ezer eset között alig egy azoknak a száma, a mikor a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzése a megengedett jogorvoslatok valamelyikével megtámadtatik.
Ki kell még emelnem, hogy a javaslat szerinti eljárás az utóbb bekövetkező telekkönyvi betét-szerkesztés tekintetéből sem tűnik fel meddőnek; mert miután abban olyan hivatalos munka fog teljesittetni, a mely különben a betétszerkesztési eljárásra maradna: ez utóbbi ugyanannyi munkával könnyebbül, mint a mennyi munka előzetesen a telekkönyv tulajdoni lapjának rendezésére fordittatott.
A terjesztett eljárás az államkincstár terhére némi költséggel össze lesz ugyan kötve, de ez a költség az eljárásból eredő tetemes nemzetgazdasági előnyök irányában alig jöhet számba - el is tekintve attól, hogy a fentebb mondottak szerint a telekkönyvi forgalomból kivett ingatlanok innét e forgalom tárgyává válván, ez által az átruházási illetékek szaporodásából ama költség bőven meg fog térülni.
Felemlitendőnek tartom itten, hogy a nyilvánkönyvi állapot rendbehozatalának és rendbentartásának egyik előfeltételét az képezvén, hogy az ingatlan vagyon hátrahagyásával elhalt örökhagyóknak hagyatéka, és pedig ha ezt magok az érdeklettek nem kérelmezik, hivatalból is tárgyaltassék és az ingatlan az örökhagyó nevéről a jogositott jogutód nevére felesleges késedelem nélkül átirassék: ennek lehetővé tétele végett a jelen törvényjavaslat előkészitésével egyidejűleg munkába vétettem az örökösödési eljárást tárgyazó törvényeinknek ily irányban való módositását és az erre vonatkozó törvényjavaslatot közelebbről szándékozom törvényhozási tárgyalás végett előterjeszteni.
Ezeknek előrebocsátása után - a mikkel egyszersmind a javaslat 1. §-ában foglalt főszabály indokolva van - áttérek a javaslat többi szakaszainak részletes indokolására.
Számos község telekkönyve a tulajdonjog bejegyzésére nézve általában annyira el van hanyagolva, hogy a közérdek kivánja a község egész telekkönyvének helyesbitését. Az igazságügyminister ilyen esetben a törvényjavaslat szerinti eljárást természetesen leginkább a község kérelmére, de akkor is el fogja rendelni, ha a telekkönyv elhanyagolt és rendezetlen voltáról hivatalosan egyébként értesül. Helye lesz pedig az eljárás meginditásának a § 1. a) pontja alapján leginkább olyan községekre nézve, a melyekben a telekkönyvek tagositás vagy úrbéri rendezés folytán, vagy csak hosszu idő mulva, vagy épen nem fognak átalakittatni a telekkönyvi betétek szerkesztése pedig előreláthatólag még csak hosszabb idő mulva fog bekövetkezni.
A mikor tagositás vagy úrbéri rendezés folytán valamely község telekkönyve az 1869. évi 2579. számú szabályrendelet értelmében, vagy a közös úrbéri illetőségek egyénenkinti felosztása folytán az 1890. évi 20.326. számú igazságügyministeri rendelet értelmében átalakittatik: az egész telekkönyv tartalma lényegesen megváltozik és az átalakitás teljesitése végett biróból és telekkönyvvezetőből álló bizottság a helyszinén működik. A telekkönyvnek az emlitett okokból való átalakitását és a bizottság helyszini működését tehát kivánatos alkalmul felhasználni arra, hogy a telekkönyv a tulajdoni lap és a tényleges birtok közötti összhang létesitése tekintetéből is rendeztessék.
A község egész telekkönyvére kiterjedő eljáráson kivül a 2. § 2. pontja egyes esetekben és egyes ingatlanok tekintetében is módot kiván nyujtani arra, hogy a tulajdonjog a tényleges birtok alapján telekkönyvileg bejegyeztessék és e czélra a 2. b) pontja a hagyatéki eljárás során a telekkönyv helyesbitése iránti eljárást hivatalból is meginditandónak tervezi, mivel az örökösödési eljárás szintén olyan alkalom, a melyet a telekkönyv rendezésére fel kell használni és mivel a fentebb mondottak szerint épen az a körülmény, hogy a tényleges birtokos, vagy a telekkönyvi tulajdonos elhal a nélkül, hogy a telekkönyv és a tényleges birtok közötti összhang helyreállittatnék, képezi főokát a telekkönyv rendezetlenségének, további összebónyolódásnak és a későbbi rendezés nehézségének.
Az 1886:XXIX. tc. 15. §-a szerint a tényleges birtoklás csak általában tanusitandó a nélkül, hogy a birtok valamely időn át történt gyakorlatának kimutatása kivántatnék.
Ez a rendelkezés fentartható ott, a hol, úgymint a betétszerkesztésnél egész község telekkönyvének a dolog természeténél fogva nagyobb publiczitással járó átalakitása forog szóban. De a rendelkezés változatlan alkalmazása a jogbiztonság sérelmével járhatna olyan esetben, a mikor csupán egyes telekkönyvi ingatlanokra jegyzendő be a tulajdonjog a tényleges birtoklás alapján (2. § a), b) pontok).
Ezért a §. utolsó bekezdése azt kivánja, hogy ilyenkor az ingatlannak legalább három évi tényleges birtoklása igazoltassék.
A 3. és 4. §-okhoz
Az 1886:XXIX. tc. 12. és 22., az 1889:XXXVIII. tc. 16-18. és az 1891:XVI. tc. 18-20. §-aiban olyan rendelkezések foglaltatnak, a melyek részben összefüggnek a tulajdonjognak a tényleges birtoklás alapján való bejegyzésével, részben pedig ezzel össze nem függnek ugyan, de szintén azt czélozzák, hogy a telekkönyv olyanná váljék, a mely az ingatlanokra vonatkozó jogokat minden tekintetben hiven feltünteti.
A mikor tehát valamely község területén fekvő összes ingatlanokra nézve a tényleges birtokosoknak tulajdonosokul leendő bejegyzése iránti eljárás folyamatba tétetik, hiba volna egyuttal nem foganatositani mindazokat a helyesbitéseket, a melyek az idézett törvényszakaszok értelmében a telekkönyvi betétek szerkesztése alkalmával foganatosittatnak.
Némileg másként áll a dolog, a mikor az 1. § szerinti eljárás csak egyes ingatlanok tekintetében tétetik folyamatba (2. § 2. pont). Ilyenkor a dolog természetében fekszik, hogy csak az a), c), d) pontok szerinti helyesbitéseknek legyen helye, és hogy ezek a helyesbitések is arra a telekjegyzőkönyvre szoritkozzanak, a melyekben a kérvényező tényleges birtokában lévő ingatlanok vannak felvéve.
Másrészt a 3. § c) és d) pontjai szerinti helyesbitések önmagukban véve is annyira fontosak, hogy kivánatosnak mutatkozik az azok iránti eljárást egyes telekjegyzőkönyvekre vonatkozólag külön is megengedni, illetőleg a hagyatéki tárgyalás során ezt az eljárást vagy hivatalból, vagy az érdeklettek kérelmére külön is elrendelni.
Némely telekjegyzőkönyvben az áttekinthetőség a hatálytalanokká vált bejegyzések nagy számánál fogva fölötte nehézzé vált és az ilyen telekjegyzőkönyvek a hiteles telekkönyvi kivonatok kiszolgáltatásánál is nem csekély munkát okoznak. A telekkönyvi betétek szerkesztésekor a hatálytalanokká vált bejegyzések kihagyatnak. Czélszerű tehát, hogy a jelen törvényjavaslat szerinti eljárásban is mód nyujtassék ama bejegyzések mellőzésével új telekjegyzőkönyvek készitésére. Ily irányu rendelkezést tartalmaz már az 1880:XLVI. törvénycikk 5. §-a és a javaslat 3. §-ának utolsó bekezdése a most idézett törvényszakaszban foglalt rendelkezésnek csupán kiterjesztését képezi.
Az 5., 6., 7. §-okhoz
Az 1886:XXIX., 1889:XXXVIII. és 1891:XVI. törvénycikkek értelmében a telekkönyvi betétek szerkesztésére kiküldött bizottságok a betétszerkesztést nemcsak előkészitik, hanem teljesen befejezik; nemcsak felveszik a tényleges birtok nyilvánkönyvi érvényesitését és a telekkönyv helyesbitését czélzó jegyzőkönyveket, hanem birósági minőségben el is intézik azokat; a telekkönyvi betéteket az elintézéshez képest szerkesztik és teljesen kész munkálatot bocsátanak a telekkönyvi hatóság rendelkezésére.
Az eljáró birósági közegek hatáskörét azonban csak a telekkönyvi betétek szerkesztésénél lehetett ekként szabályozni, a hol az ország egész területére nézve az igazságügyminister előzetes beosztása szerint megszakitás nélkül foganatositandó munkálatokról van szó, és a hol ezeket a munkálatokat tüzetesen e czélra kinevezett és tervszerűen begyakorolt és ellenőrzött külön személyzet teljesiti. De nem volna tanácsos ugyanigy szabályozni a jelen törvényjavaslat szerinti eljárást, a melyben az emlitett feltételek fenn nem forognak.
Ebben az eljárásban mindazokat a teendőket, a melyek az általános telekkönyvi szabályok értelmében birósági functiót képeznek, t. i. a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzése és a telekkönyvek egyébkénti helyesbitése iránt felvett jegyzőkönyvek elintézését és az elintézés szerinti telekjegyzőkönyvi foganatositást helyesen csak magára a telekkönyvi hatóságra lehet bizni (7. §); és pedig annál inkább, mert az eljárás könnyitése, egyszerűsitése, gyorsitása és olcsóbbá tétele végett azokra a teendőkre, a melyek a betétek tényleges szerkesztését megelőző eljárásnak felelnek meg és előkészitő természetűek, részben birósági hatáskörrel fel nem ruházott közegeket is kell alkalmazni.
E szerint az utóbb emlitett teendőket az 1. § 1. b) pontjának esetében az a bizottság fogja végezni, a mely az átalakitási előmunkálatok hitelesitésére kiküldetik. Ez a bizottság a jelen törvényjavaslat szerinti bejegyzések és helyesbitések czéljára szükséges jegyzőkönyveket, térrajzokat stb. a hitelesitési eljárás közben fogja felvenni; a felvett jegyzőkönyveket pedig a telekkönyvi hatóság az átalakitási előmunkálat felülvizsgálásával és annak a telekkönyvbe való bevezetésének elrendelésével (1869. évi 2.579 számú rend. 22. és 23. §) együttesen fogja elintézni.
A 2. § 2. b) pontjának esetében az előmunkálatokat a hagyatéki eljárással kapcsolatosan a kir. közjegyző fogja teljesiteni, a mennyiben az illető ingatlanok az ő közjegyzői kerületében feküsznek.
Minden más esetben az előmunkálatokkal a telekkönyvi hatóság esetről-esetre kiküldötteket fog megbizni.
Minthogy az előmunkálatok a fentebbiek szerint semmiféle birói functióra ki nem terjednek, mint kiküldöttek a birói létszámba nem tartozó közegek is lesznek alkalmazhatók. Ezek közé pedig az általam feljogositható egyes ügyvédeket is felveendőknek találtam azért, mert a törvényjavaslat szerinti eljárás némely telekkönyvi hatóság területén előreláthatólag oly nagy mérveket fog ölteni, hogy az azzal járó előmunkálatokat végezni az itélőbirák, jegyzők, aljegyzők és királyi közjegyzők képesek nem lesznek; a minél fogva czélszerűnek mutatkozik azokra az ügyvédi karnak alkalmas és ilyen megbizatás elvállalására hajlandó tagjait is igénybe venni.
A törvény ebbeli rendelkezésének kiegészitését fogja képezni a javaslat 10. §-a alapján az alkalmaztatási viszonyok, a felelősség és az eljárási illetmények tárgyában kiadandó rendelet.
A mikor a törvényjavaslat szerinti eljárás az egész község összes telekjegyzőkönyveire kiterjesztetik (1. § 1. pont), az eljárás nyilvánosságára, tehát az annak tekintetében kibocsátandó hirdetményekre, a jogorvoslatokra s ezek határidejére nézve a telekkönyvi betétek szerkesztését tárgyazó törvények ide vonatkozó rendelkezései alkalmazhatók.
Olyan esetben pedig, a mikor az eljárás csak némely telekjegyzőkönyvekre és ingatlanokra nézve indittatott meg (2. § 2. pont), a jogorvoslatok nemei ugyanazok lesznek ugyan, de a hirdetményeket az érdemben hozott végzésnek az érdeklettek részére való kézbesitése fogja helyettesiteni; ilyen szabályszerű kézbesités esetében pedig a jogorvoslatok határidejét a nyilvánkönyvi jogok minden veszélyeztetése nélkül hat hónap helyett két hóban lehet megállapitani. Ha azonban a végzés szabályszerű kézbesitése nem eszközölhető, a jogorvoslatok használatának határidejét - harmadik személyek elleni hatálylyal - a telekkönyvi rendelet 150. §-ának megfelelően három évre kellett kiterjeszteni. Kétségtelen ugyan, hogy az ily hosszú határidő a telekkönyvi hitelképesség rovására esik; de egyfelől az érdekelt félnek módjában van az abból keletkezhető hátrányokat megszüntetni az által, hogy a végzés kézbesitését - akár utólag is - lehetővé teszi, a mikor aztán a bejegyzés harmadik személyek irányában is két hó mulva megtámadhatlanná válik; - másfelől pedig nem téveszthető szem elől, hogy a telekkönyvek helyesbitése során olyanok válnak és pedig könnyű módon telekkönyvi tulajdonosokká, a kik azelőtt csak tényleges birtokosok voltak s a telekkönyvi helyesbités nélkül továbbra is tényleges birtokosok maradtak volna. Ha megadatik a lehetőség arra nézve, hogy ily módon a tényleges birtokosok tulajdonjoga a telekkönyvekbe bejegyeztessék: nem szabad csökkenteni azokat a biztositékokat, a melyek a telekkönyvileg szervezett jogok megóvása szempontjából szükségeseknek mutatkoznak.
Uj telekjegyzőkönyv készitése esetében kitörült vagy hatálytalanokká vált bejegyzések átvezetésének mellőzéséről lévén szó, kézbesités a volt jogosultak részére természetesen nem eszközölhető. Ezért itt a felszólalás határidejét feltétlenül a leghosszabb időre kellett szabni. Az ebből eredő hátrányokat egyébiránt ellensulyozza az a körülmény, hogy az uj telekjegyzőkönyv helyességét a régi telekjegyzőkönyvvel való összehasonlitás alapján bárki maga is könnyen ellenőrizheti, és ha a helyességről meggyőződött, az illető telekjegyzőkönyvre vonatkozólag teljes megnyugvással köthet jogügyletet, habár a felszólalás határideje még le nem járt. A § utolsó bekezdése tekintetében egyébiránt hivatkozom az 1880:XLVI. tc. 5. §-ára és az ezen törvénycikk életbeléptetése tárgyában 1880. évi 18.058. sz. alatt kelt igazságügyministeri rendelet 30. §-ára.
Az 1886:XXIX. tc. 70. és 71. s az 1889:XXXVIII. tc. 29. és 30. §-aiban megállapitott bélyeg- és illetékmentesség kiterjesztését a törvényjavaslat szerinti helyesbitési eljárásra az elérendő czél azonosságánál fogva ugyanazok a körülmények indokolják, a melyek ugyane tekintetben a betétszerkesztésre vonatkozó törvényeknek szolgáltak alapjául.
Egész község telekkönyvének rendezése közérdekű eljárásnak tekintendő; a minél fogva az ezzel járó költségek egészben az államkincstár által lennének viselendők, épen ugy, a mint a telekkönyvi betétek szerkesztésével és a telekkönyveknek az urbéri rendezéshez képest való átalakitásával járó költség.
Ellenben a 2. § 2. pontjának eseteiben az eljárás első sorban az egyes birtokosok érdekében foganatosittatik. Méltányos tehát, hogy az egyéb kedvezmények mellett azokat terheljék legalább a helyszini eljárással járó költségek.
A törvényjavaslat szerinti eljárás annyira részletes szabályozást igényel és a felmerülő s előre nem látott esetek sokszerűsége az eljárási szabályok módositásának és kiegészitésének szükségét annyira valószinűvé teszi, hogy legczélszerűbbnek mutatkozik a részletes szabályozásra a törvényben megállapitott elveken belül az igazságügyministert felhatalmazni.
Az 1886:XXIX. tc. 80. §-a alapján a betétszerkesztési eljárás részletei 1888. évi 9178. szám alatt hasonlóul ministeri rendeletben nyertek szabályozást és önként értetik, hogy a két művelet haszonszerűségénél fogva a jelen törvényjavaslat szerinti eljárás részletes szabályai a betétszerkesztési szabályrendeletnek alapul vétele mellett fognak megállapittatni.
a) pont
Az ebben a pontban kért törvényhozási felhatalmazás teljesen analog azzal, a mely az igazságügyministernek a telekkönyvi betétek szerkesztéséből kifolyólag az 1891:XVI. tc. 23. §-ának 2. pontjában megadatott. A végrehajtás vezetésének korlátozását és módozatait itt épen ugy szükséges szabályozni, mint amott és a tárgy hasonszerűségénél fogva a kiadandó rendelet az idézett törvényszakasz alapján 1891. évi 30.938. szám alatt már kiadott rendeletre fog támaszkodni.
b) pont
A helyszinelés útján szerkesztett telekjegyzőkönyvek közzétételét az 1855. deczember 15-iki telekkönyvi rendelet, illetve az erdélyi részekre vonatkozólag az 1870. február 5-én kiadott igazságügyministeri rendelet 1-13. §-ai szabályozzák.
E szakaszok értelmében az eléggé terjedelmes hirdetmény rendszerint 3-4 nyelvre fordittatik, a budapesti, bécsi és zágrábi hivatalos lapokban és néha még külföldi más lapokban is közöltetik és a hazai összes biróságoknak, a megyei és városi törvényhatóságoknak, az árvaszékeknek, a püspököknek, superintendenseknek, a hadtestparancsnokságoknak és még számos más hatóságon és intézeten felül valamennyi magyar és közös ministernek és más országos hatóságoknak megküldetik.
A hirdetmény közzétételének e módja, mint a közjogi, kormányzati és közigazgatási viszonyainknak többé meg nem felelő - tekintettel nehézkességére és költséges voltára is - nem mutatkozik fentarthatónak.
A hirdetmény közzétételének ugyanez a módja alkalmaztatik akkor is, a mikor az eredeti helyszineléskor kimaradt egyes, gyakran csekély terjedelmű s értékű birtokrészletek póthelyszinelés útján vétetnek fel, - kivéve, a mikor a póthelyszinelés a telekkönyv átalakitásával, vagy a telekkönyvi betétek szerkesztésével kapcsolatosan foganatosittatik (1886:XXIX. törvénycikk 12. §). Sőt mivel az egyes birtokrészletek azonosságának megállapitására számosabb és közelebbi adatok is kivántatnak: a póthelyszinelés alapján kibocsátott hirdetmények még terjedelmesebbek, ezek kiadása, közzététele s közlése még körülményesebb és költségesebb, mint az egész határra vonatkozó hirdetményeké. Innen van, hogy az ilyen hirdetményeket csak akkor szokás együttesen kibocsátani, a mikor több helyszinelés befejeztetett, - a mi azonban sérti azoknak az érdekeit, a kiknek ingatlanai az ezekről szerkesztett telekjegyzőkönyvek közzététele előtt a nyilvánkönyvi forgalomból ki vannak véve.
Ezen felül a póthelyszinelési eljárásra jelenleg az 1853. április 18-iki, szeptember 16-iki, 1854. julius 23-iki és 1855. február 26-iki rendeletek - az erdélyi részekre nézve az ezeknek megfelelő, 1867. november 8-án és 1870. január 17-én kiadott, tehát azok a rendeletek alkalmaztatnak, a melyek egész községek határának helyszinelésére vonatkozólag érvényesek; holott nyilvánvaló annak czélszerűsége, hogy a csekélyebb kiterjedésű egyes birtokrészletek póthelyszinelése egyszerűsittessék és a munkálat kisebb jelentőségének megfelelő más alapra fektettessék.
Fölemlitem, hogy hasonirányú felhatalmazással látta el az igazságügyministert az 1889:XXXVIII. tc. 35. §-ának 4. pontja a betétszerkesztésnél fel nem vett, a betétszerkesztés után képződött vagy magánforgalom tárgyává a betétszerkesztés után vált ingatlanok utólagos telekkönyvezésére nézve. Az ezúttal kért felhatalmazás megadása esetében a két rendeletet hasonszerű intézkedések felvétele mellett a fentebb előadott szempontok figyelembe vételével szándékozom kibocsátani.
c) pont
Az ország számos községének telekkönyveinél nincs térkép. Ennek oka vagy az, hogy a helyszinelés még az 1854. évi julius 23-iki rendelet kiadása előtt foganatosittatott; vagy hogy a később történt helyszinelésnél az idézett rendelet 12., 13., 84. s következő §-ai, a melyek a helyszinelésnek a dülőrajzokra való fektetését általánositották, szabályellenesen mellőztettek és a telekkönyvi térkép mindkét esetben soha el nem készült; vagy hogy az eredetileg elkészült telekkönyvi térkép utóbb elveszett. Az is igen gyakori eset, hogy telekkönyvi térkép készült ugyan és ez meg is van, de a térkép egyes dülők birtokrészletekre való osztását fel nem tünteti. Végre előfordul itt-ott az, hogy egyes dülőkre nézve a helyrajzi számok a térképbe a telekjegyzőkönyvekbe történt bevezetéshez képest megforditott sorrendben vannak beirva; vagy hogy a térkép annyira hibás, hogy az egyes birtokrészletek alakjának és egymás irányában való fekvésének megállapitásánál még tájékozhatóul sem szolgálhat.
Mindezen esetekben a telekkönyv rendeltetésének meg nem felelhet. A birtokrészleteknek természeti fekvését, alakját és határait feltüntető térkép nélkül a telekkönyv sem az ingatlanokra vonatkozó tulajdon- és más dologi jognak, sem a jelzáloghitelnek biztos alapját nem képezheti.
Mindeddig azonban nincs jogszabály, a mely a hiányzó telekkönyvi térképek pótlását és a hiányos vagy hibás térképek kiegészitését és kijavitását engedné; és annál kevésbé van szabályozva az eljárás, a mely a telekkönyvi térkép netaláni pótlásánál vagy kiegészitésénél követendő.
Mindezek tehát sürgős szabályozást igényelnek; a szabályozás pedig, a melynek részletesnek és kimeritőnek kell lennie, a dolog természeténél fogva legczélszerűbben rendeleti uton eszközölhető.
d) pont
Az 1889:XXXVIII. tc. 35. §-ának 6. pontja felhatalmazta az igazságügyministert arra, hogy a volt úrbéreseknek a tagositás vagy úrbéri rendezés alkalmával közösen kiadott legelő-, erdő- és nádas-illetőségek telekkönyvezését, ugyane törvényszakasz 7. pontja pedig, hogy az ugyanez alkalommal közösen kiadott illetőségek egyénenként való felosztása és a felosztott részeknek az egyes jogosultak nevére leendő telekkönyvi bejegyzése körül követendő eljárást rendelettel szabályozza.
A 6. pontnak megfelelő rendelet kiadatott 1889. évi 45.041. sz. a., a 7. pontnak megfelelő rendelet pedig 1890. évi 20.326. sz. a.
Mindkét rendelet a törvény felhatalmazásához képest - a mondottak szerint - azokra a közös illetőségekre szoritkozik, a melyek a volt úrbéreseknek a tagositás vagy úrbéri rendezés alkalmával jutottak.
Megtörtént azonban igen sok helyen, hogy a volt úrbéresek vétel vagy csere utján a tagositás vagy úrbéri rendezés foganatositása után a közös úrbéri illetőség kiegészitéseül és kikerekitéseül szereztek egyes ingatlanokat.
Ezeket az ingatlanokat az eddigi jogszabályok értelmében nem illeti meg a tagositáskor vagy úrbéri rendezéskor kiadott közös illetőségek jogi természete, nem illetik azok a jogkedvezmények, a melyek a birói közbenjárással való felosztás tekintetében az úrbéri természetű közös illetőségek javára meg vannak állapitva; és az ilyen ingatlanok nem esnek közös illetőségek telekkönyvezésére vonatkozó különleges jogszabályok alá. De tény másrészt az, hogy a volt úrbéresek emez ingatlanokat a közös illetőség alkatrészének tekintik és azokat ezzel kapcsolatosan és minden elkülönités nélkül vagy közösen használják, vagy azokat az úrbéri illetőséggel egynek véve, ekként tehát minden elválasztás nélkül tették tényleges egyénenkinti felosztás tárgyává, főleg olyan esetben, a mikor a kérdéses ingatlanok tulajdonjoga a telekkönyvben - hibásan bár, de tettleg - nem az egyes vevők vagy cserélők neveire, hanem ugy, mint a közös úrbéri illetőség, „a volt úrbéresek” nevére jegyeztetett be.
Ezeket a tényeket semmibe venni nem lehet. Nem lehet különösen a birtokviszonyok káros hatású összezavarása nélkül a kérdéses ingatlanokat külön jogi természetűeknek tekinteni akkor, a mikor a közös ingatlanok birói közbenjárással egyénenkint felosztatnak; sőt a gazdasági érdekek előmozditása végett módot kell nyujtani arra, hogy azok bizonyos korlátozások között telekkönyvileg ezentúl is, még pedig törvényszerűen a volt úrbéresek tulajdonául, mint a közös illetőségek kiegészitő része, bejegyeztessenek, annál inkább, mert ennek eltiltása az illető vételt vagy cserét meg sem fogná akadályozni és csak folytonos ellentétet idézne elő a tényleges birtokállapot és a nyilvánkönyvi állás között; és mert ha az ilyen ingatlanok meghatározott hányadrészekben egyenkint jegyeztetnek be a gyakran százakra, sőt ezrekre menő vevők vagy cserélők tulajdonául, rövid idő mulva egész kötetekre terjedő, az áttekintést lehetetlenitő, épen olyan telekjegyzőkönyvek keletkeznek, a melyeknek keletkezését az 1889. évi 45.041. számú rendelet meg akarta akadályozni. Ezeknél fogva indokolt, hogy az 1889:XXXVIII. tc. 35. §-ának 6. és 7. pontjai alapján kibocsátott rendeletek hatálya az ilyen természetű ingatlanokra is kiterjesztessék.
e) pont
A közbirtokosság tulajdonát képező ingatlanok telekkönyvezése ide vonatkozó jogszabály hiányában jelenleg különböző módon történik. A legtöbb helyen a közbirtokosság, mint ilyen van tulajdonosként bejegyezve. Másutt a közbirtokosok névszerint, az arány feltüntetése nélkül, vagy annak feltüntetésével vannak felsorolva, a nélkül, hogy egyuttal ennek a bejegyzésnek a jogalapja elő volna adva. Vannak olyan telekjegyzőkönyvek is, a melyekben előbb csupán a közbirtokosság egészben szerepelt tulajdonosként és utóbb mégis egyes személyeket jegyeztek be a közös ingatlanok bizonyos hányadának tulajdonosaiként, úgy, hogy jelenleg az egésznek bizonyos hányada egyes személyek nevén és az egész mégis a közbirtokosság nevén áll. Az az eset sem ritka, hogy a közbirtokossági arány biróságilag megállapittatott, de a jogosult személyek és ezek birtokhányadai nincsenek bejegyezve a telekkönyvbe. A hol pedig be vannak jegyezve, a bejegyzésnek ismét különböző módja alkalmaztatott.
Szükségesnek mutatkozik ennélfogva ezeknek az anomáliáknak szüntetésével a közbirtokossági ingatlanok telekkönyvezésének egyöntetű és lehetőleg olyan módját megállapitani, a melynél fogva a telekkönyvből az egyes közbirtokossági tagok és ezek birtokhányadai kivehetők legyenek és ezek a hányadok a nyilvánkönyvi forgalom tárgyát képezhessék, de a mely mód mellett az illető telekjegyzőkönyv a bejegyzéseknek az áttekinthetőséget meghiusitó tömkelegévé ne váljék.
Hogy a 11. §. a)-e) pontjaiban jelzett különleges eljárási szabályozások legczélszerűbben rendeletek utjára hagyatnak fenn, ezt azok után, a miket az egyes pontokra nézve előadtam, bővebben indokolnom alig szükséges. Elég arra utalnom, hogy a törvényhozás az 1886:XXIX. tc. 76., az 1889:XXXVIII. tc. 35. és az 1891:XVI. tc. 23. §-aiban ugyanilyen kérdésekben azonos módon rendelkezett.
