Budapest fő- és székváros lakosságának nagymérvű szaporodása s ezzel kapcsolatban a város területének folytonos nagyobbodása, nemkülönben az ipar és kereskedelem folytonos fejlődése következtében a városnak a Duna két partján fekvő részei közötti forgalom igényeit a jelenlegi hidak nem képesek többé kielégiteni.
A meglevő három hid közül az egyik a vasuti közlekedés czéljaira szolgálván, közuti jellege csak a lánczhidnak és a Margithidnak van.
Ámbár a fő- és székváros nagyarányú fejlődése jórészt az utolsó két évtized eredménye, s ámbár lakosainak száma 1876-tól - vagyis a Margithid forgalomba bocsátása óta - 1892-ig mintegy 230.000 lélekkel szaporodott, ennek daczára a forgalom a Dunán át ma is ugyanazon két közlekedési vonalra van szoritva, mint 18 évvel ezelőtt volt.
Ez a helyzet immár tarthatatlanná vált.
Eltekintve ugyanis a csavargőzösök járataitól, melyeket a szegényebb néposztály a költség miatt rendszeresen nem vehet igénybe s melyek a téli évszakban hosszabb-rövidebb ideig különben is szünetelnek, - a város túlnyomó nagyobb részének a közlekedése egyedül a lánczhidra van utalva. A balpartról tehát részben már a IV. kerületből, főleg azonban a VII., VIII. és X. kerületből csak kerülővel, a legtöbbször jelentékeny kerülővel lehet a jobb-partra jutni és viszont. De bármily nagy legyen is az ebből eredő hátrány, az orvosolandó bajoknak az még csak kisebb részét képezi; a nagyobb rész a teherforgalomra esik, a mely tudvalevőleg majdnem kizárólag a Margithidon át veheti utját, ugy hogy a lánczhidon alul fekvő városrészeknek és falvaknak a fő- és székváros szemben fekvő oldalára irányuló teherforgalma csak igen nagy kerülővel juthat el rendeltetési helyére.
Ugy a fő- és székváros közönsége, mint általában a közvélemény, a mai hidak ezt az elégtelen voltát felismerve, új hidak létrehozása mellett mind hangosabban szót emelt.
De nemcsak a hidépités felismert szüksége s az ebben az ügyben meginditott mozgalom kivánta, hogy a kormány ebben az ügyben megállapodásra jusson, hanem követelte ezt az a körülmény, hogy az ország központjában fejlődő forgalom követelményeinek kielégitése a helyi érdeket messze meghaladó közszükséglet jellegével bir - és követelte végül az, hogy a hidépités szükségét előre látta már maga a törvényhozás, a midőn az 1870. évi X. törvénycikk 3. §-ában két új hid épitésének esetleg beálló szükségét érintette, de még inkább akkor, a midőn az 1885. évi XXI. törvénycikk 2. §-ában az államkincstárra azt a kötelezettséget rótta, hogy mihelyt a budapesti állami hidak és a lánczhid megváltott szabadalmából folyó összes tiszta jövedelem 650.000 forintot meghalad, a többletet egy negyedik hid épitési költségeinek fedezésére szolgálandó tőke alapitására fordithassa, a mely tőke a hid épitése czéljából netalán felveendő kölcsön törlesztésére is igénybe fog vétethetni.
1890-ben a budapesti állami hidak és a lánczhidszabadalom megváltásából folyó összes tiszta jövedelem a 650.000 frttal megállapitott határt kereken 18.000 frttal meghaladván: elérkezett az ideje annak, hogy a törvény szándékának megfelelendő, a kormány a hidépités ügyében megállapodásra jusson.
E végből 1891. elején az összes érdekelt hatóságokat előleges értekezletre kérte fel, a mely értekezlet véleménye következőkbe foglalható össze:
Első sorban a vámház-körút irányában vezető hid, vele lehetőleg egyidejűleg a IV. kerületi eskütérnek vezető hid lenne épitendő, mig a felmerült többi terv, a nagy körút folytatását képező és az állandó országház elé épitendő hidak terve későbbi időkre lenne halasztható. A legközelebb létesitendőknek jelzett hidak közül a vámháztéri a teherforgalom számára is szolgáljon, mig az eskütéri kiválólag a gyalog és a könnyű kocsiközlekedésre legyen alkalmas, a miből folyólag a vámház-köruti hidon az a díjszabás lenne alkalmazandó, a mely ma szintén a teherforgalmat szolgáló Margithidon van érvényben, mig az eskütéri hidon a lánczhidon szedett s az előbbieknél magasabb díjtételek lennének szedendők. Végül egyhangúlag oda nyilatkozott az értekezlet, hogy a fővárosi Dunán hidak épitése a magánvállalkozás kizárásával az állam által hajtassék végre, mert a főváros fejlődése ez által könnyen veszélyeztetve vagy legalább is korlátozva lenne, a hidak további szaporitása is jelentékenyen megnehezittetnék, sőt ha valamely hid épitése a magánvállalatnak engedtetnék át, az állam előbb-utóbb kénytelen lenne azt sokkal nagyobb anyagi áldozatok árán magához váltani.
Az értekezletnek e megállapodásait általában a további tárgyalásokra alkalmasoknak találván, egyfelől azoknak a pénzforrásoknak biztositását tettem tanulmányom tárgyává, a melyek a kérdéses munkálatok költségeinek fedezésére az államkincstár folyó szükségletének emelése nélkül felhasználhatók, másfelől terveket és költségszámitásokat eszközöltettem a vámház-köruti és az eskütéri hidra, nemkülönben az utóbbi hiddal együttesen megoldandó városrendezési munkálatokra nézve.
Mindezeknek a tárgyalásoknak eredménye alapján készült a jelen törvényjavaslat, a melynek rendelkezéseit ismertetendő, a következőket van szerencsém előadni.
A mi jelesül a hidépitési s az azzal egybekötött városrendezési munkálatokra felhasználható összegeket illeti, - a mely összegek megállapitása egyuttal megszabta azt a keretet is, a melyen belül a kormány a munkálatok végrehajtását kezdeményezheti, ebben a tekintetben első sorban az 1870. évi X. törvénycikk alapján kibocsátott nyereménykölcsön tartalékalapját tartottam olyannak, mint a mely a jelzett czélra már természeténél fogva is igénybe vehető.
Ez a tartalékalap az akkori pénzügyminister és a Wiener Bankverein bécsi bankczég között 1870. évi április hó 12-én létrejött szerződés azért lett alkotva, hogy abból fedeztessék az a nagyobb szükséglet, mely a kölcsön törlesztési idejének utolsó tiz évében - 1910-től 1920-ig - az által áll elő, mert ezen években többet teend ki az évi törlesztési kiadás a kölcsön annuitásánál.
A fennebb idézett törvénycikk szerint ugyanis a kölcsön évi törlesztési járuléka 1,224.000 frttal van megállapitva. Ebből az összegből 1,124.000 frt évenként a most megnevezett intézetnek fizettetik, a fenmaradó évi 100.000 frt pedig bezárólag 1910-ig a magyar földhitelintézetnél befizettetik és ott gyümölcsözőleg kezeltetik azért, mert a nyereménykölcsön-sorsjegyek törlesztési idejének utolsó tiz évében az évenként kisorsolandó sorsjegyek beváltására az imént emlitett évi járadéknál nagyobb összegre van szükség.
Mivel a Wiener Bankvereinnak fizetett évi 1,124.000 frt sem vétetik 1910-ig az évi esedékek által teljesen igénybe s másrészt mivel a már kisorsolt sorsjegyekből sem kerül valamennyi beváltás alá, a Wiener Bankvereinnél már is tetemes tőkeösszegek gyültek fel s használtatnak saját czéljaira ezen intézet által s ezen felhasználatlan összegek 1910-ig az annuitás nagyobb volta s a sorsjegyek egy részének be nem mutatása miatt még évről-évre növekednének, ugy, hogy 1910-ig közel 1,300.000 forintra növekednének.
Ezen tetemes pénzösszeg megfelelő felhasználása s az állami érdekeknek minden eshetőséggel szemben való biztositása tette az 1870. április 12-én a Wiener Bankvereinnal kötött szerződés módositását elkerülhetlenné.
A nevezett intézettel folytatott tárgyalás során olynemű megállapodás létesült, hogy a nevezett intézet beleegyezését adja abba, hogy a nyereménykölcsönnek a fennebbiek szerint képzett tartalékalapja, nemkülönben az ugyancsak ennél az intézetnél meglevő s az évi törlesztési járadékok fel nem használt részeiből képződött tőke hidépitési czélokra felhasználtassék, hogy ezentúl az intézetnek csak a tényleges szükséglet által igénybe vett törlesztési járadék fog kiszolgáltatni s igy ott többé az előbbihez hasonló tőke nem fog alakulni.
Viszont a magam részéről kötelezettséget vállaltam arra, hogy a hidépitési törvényjavaslatban ujabban is kifejezésre legyen juttatva azon, az 1870: X. törvénycikk rendelkezésein alapuló kötelezettség, a mely szerint az 1870. évi X. törvénycikkben megjelölt forrásokon kivül az új hidak jövedelme is első sorban a nyereménykölcsön évi törlesztési szükségletére forditandók, a mennyiben pedig ez a szükséglet ezeket a jövedelmeket meghaladná, a többlet az állam egyéb rendes bevételeiből fedezendő. Kötelezettséget vállaltam továbbá arra, hogy az évi törlesztési járulékok fel nem használt részéből képződött tőke átengedéséért kárpótlásképen és egyuttal mint a beváltás ellátásáért járó bankári provisió átalánya a Wiener Bankvereinnak az államkincstár bezárólag 1910-ig évi 40.000 frtot, 1911-től 1920-ig 5.000 frtot fog fizetni.
E kötelezettség elvállalása abban találja indokát, hogy az 1870. évi április hó 12-én kötött szerződésben sem a tőketörlesztési járadékok többletei, sem a be nem váltott sorsjegyek után felmaradt fölöslegek tekintetében semmiféle irányban gondoskodás nem történvén, sőt minden határozmány hijján a szerződés szövegéből még a kincstár rendelkezési joga a feleslegek tekintetében sem lévén megállapitható, a Wiener Bankverein a nyeremény-kölcsön törlesztési idejének lejártáig, sőt azontúl is mindaddig, a mig a kisorsolt, de beváltásra nem került sorsjegyekre nézve az elévülési idő le nem telt, e fölöslegeket tetszése szerint használhatta s a maga javára gyümölcsözőleg kezelhette volna.
Az egyezségre nézve még csak azt jegyzem meg, hogy a szóban levő összegeknek és különösen a tartalékalapnak felhasználása ellen jogi akadály nem forog fenn, mert az állam ennek az alapnak létesitésére és fentartására magát nem kötelezte, az pusztán a Wiener Bankvereinnal létrejött és teljesen az egyezkedő felek belügyét képező egyezmény alapján alakittatott, ugyanazon módon, a melyen alakittatott, meg is szüntethető. A sorsjegy-birtokosokkal szemben egyedül az 1870. évi X. tc. határozmányai mérvadók, a mely határozmányoknak, a mint már föntebb emliteni szerencsém volt, csakis oly megváltoztatását czélozza a jelen törvényjavaslat, a mely a nyeremények kifizetésének biztositott voltát az eddigieknél szélesb alapokra fekteti.
Az egyezség 1894. év január hó 1-én lépne hatályba s ez által a hidépités czéljaira következő összegek lennének felhasználhatók:
| 1. a nyereménykölcsön tartalékalapja, a mely 1893. végén kereken | 5,600.000 frtot | |
| teend; | ||
| 2. a többször nevezett intézetnél föl nem használt évi járadékokból alakult tőke, a mely 1893. végén kereken | 740.000 frtra | |
| fog emelkedni; | ||
| 3. a nyereménykölcsön évi törlesztési járulékának az a része, a mely 1910-ig bezárólag a tényleges szükséglet által igénybe nem vétetik és az eddigi tapasztalatok szerint évente legkevesebb 120.000 frttal vehető számba, e tizenhét évi járadék tőkéje | 1,470.000 frtra | |
| tehető, összesen tehát kereken | 7,810.000 frt. |
Az 1885. évi XXI. tc. 2. §-a alapján végül bezárólag 1910-ig ugyanerre a czélra felhasználható az a többlet, a melylyel a mai állami hidak évi tiszta jövedelme 650.000 frtot meghalad.
A budapesti állami hidak és a lánczhid-szabadalom megváltásából eredő tiszta jövedelemnek 650.000 frtot meghaladó részét igen szerényen és a természetes emelkedésre való tekintet nélkül évi 35.000 frttal veszem számitásba. E tizenhét évre számitott járadéknak tőkeértékét kereken 420.000 frtra tehetjük.
A hidépitési és ezzel kapcsolatos munkálatok czéljaira tehát mindössze 8,230.000 frtnak megfelelő jövedelmi források állanak részben tőkében, részben tőkésithető járadékokban rendelkezésre.
A törvényjavaslat 1. §-ában tehát felhatalmazás adatnék a kormánynak ez összegek igénybevételére. Minthogy azonban a munkálatok végrehajtása előreláthatólag több évre fog terjedni s igy a fönnebbi összeg után még tetemes időközi kamat vehető számba, ugy, hogy a munkálatok költségeinek fedezésén túl esetleg maradvány is fog mutatkozni, egyuttal az a rendelkezés is fölvétetett ebbe a szakaszba, hogy a lánczhid-elsőbbségi kölcsönnek általam még a mult év folyamán az állami pénztári készletekből visszafizetett s 724.700 frtot tevő összege ezeknek a készleteknek visszatérittessék.
A törvényjavaslat 2. §-a a foganatositandó munkálatokat állapitja meg, azokat két részre osztván, olyanokra, a melyek föltétlenül végrehajtandók, költségeik pedig kizárólag az 1. § rendelkezései szerint alakitott tőkéből fedezendők és olyanokra, a melyek végrehajtása ahhoz a feltételhez kötvék, hogy azok költségeihez a főváros közönsége vagyoni erejéhez s a munkálatokhoz fűződő érdekeihez mért összeggel járul.
Az lévén a feladat, hogy egyrészt a gyalogközlekedések és könnyű kocsiforgalomnak, másrészt a teherforgalomnak a Dunán át új út nyittassék, arra a meggyőződésre jutottam, hogy e feladatot egy hid épitésével megoldani nem lehet; mert a dolog természetéhez képest az egyik czél érdekében a hidat a legtömörebb városrész irányában, a másik czél érdekében pedig egy fő forgalmi út folytatásában kell épiteni.
Minthogy tehát ezek a feltételek egyik ponton sem találkoznak, a már érintett 1891-ik, értekezlet és a legújabban folytatott tanácskozások eredményéhez képest két hidnak az épitését, még pedig, a mennyire műszakilag lehetséges, egyszerre való épitését találom szükségesnek, egyiket az eskü-tér és a Döbröntei-tér között, a másikat pedig a vámház-tér és a sáros-fürdő között.
A mi az eskü-téri hidat illeti, ennek forgalmi szempontból ugyanaz a feladata lesz, mint a lánczhidnak: közvetiteni a gyalog- és a könnyű kocsi-forgalmat, ott, hol az a lánczhidon alul a legélénkebb, tehát a belváros és a Tabán s azon városrészek között, melyeknek forgalma a belváros, illetőleg a Tabánon keresztül vonul el a Duna másik oldalára. És e részben szükséges volt azzal az átalakulással is számolni, melyet a várhegy nyugoti oldalán készülő új út fog előidézni; mert mig a várba irányuló, esetenként nagyobb kocsi-forgalom eddigelé a főherczeg Albrecht-úton találta lebonyolitását, addig az jövőre a kényelmesebb új utat fogja választani, mely az eskü-térről sokszor könnyebben és gyorsabban lesz az Atilla-köruton és a legközelebb leásandó szarvas-téren át elérhető, mint a lánczhidról.
A rendes napiforgalom mellett különös fontosságot kölcsönöznek az eskü-téri hidnak azok a rendkivüli alkalmak, a mikor például ünnepélyek esetében, nagy sokaság özönlik át a budai oldalra. Ilyen tömeges forgalom lebonyolitására a lánczhid már rég nem elég; túlterheltségén az eskü-téri hid épitésével már azért is kivánatos könnyiteni, minthogy a lánczhid egyszersmind nagybecsű műremek, melyet a romlástól a lehetőségig óvni kell. Ugyanezen okból a lánczhid különös gondozást kiván s nagyobb javitási munkáknál esetleg szüksége állhat be annak, hogy a forgalomtól teljesen elzárassék. Természetes, hogy ez a közlekedés túlságos nagy hátránya nélkül csak úgy eshetik meg, ha pótlásául az eskü-téri hid rendelkezésre fog állani.
Az eskü-téri hid, bármilyen megfelelő legyen különben az elhelyezése, a teherforgalom közvetitését egyátalán nem ölelheti fel, mert a hid itt természetesen csak a belvároson keresztül lesz megközelithető; a belváros utczái pedig annyira keskenyek és annyira nélkülözik a czélszerű összefüggést, hogy a teherforgalmat azokba nem bevezetni, hanem onnan inkább elterelni mutatkozik szükségesnek. A vámház-téri hidat részben ez a körülmény teszi már most nélkülözhetetlenné.
Egyébiránt már a város általános beosztása ugy hozza magával, hogy a váczi-körút, Károly-, muzeum- és vámház-körút a jobbparton levő Margit-, Krisztina- és Atilla-körúttal, valamint északon a Margithid által már összeköttetett: úgy e körutak délen is összeköttessenek a vámházi hid által. Csak ha ez létesül, fogják az emlitett körutak mint kiválóan teherforgalmi utak rendeltetésüket betölthetni.
A másik nagyfontosságú érdek, mely a vámházi hidhoz füződik, az, hogy nélküle a Duna két partján elterülő város czélszerű közuti vaspályai hálózathoz nem juthat, az lévén a követelmény, hogy a két part között a Margithidon már meglevő közuti vaspályai összeköttetés a jobbparti városrész körutai s a vámházi hidon teljes körré egészittessek ki.
A már felhozottakon kivül különösen arra lesz továbbá ez a hid hivatva, hogy miután a gyári iparvállalatok letelepülésére a Duna jobb- és balpartján a város déli része van kijelölve: ezek között megteremtse azt az összekötő kapcsot, mely nélkül ezen iparvállalatok főleg a jobboldalon nem boldogulhatnának, sőt nem is keletkezhetnének, noha erre a czélra az ugynevezett Lágymányos különben kiválóan alkalmas.
A gyári városrészek ezen összeköttetése oly maradandó érdekét képezi a gyári iparvállalatoknak, hogy akkor sem szünik meg szükséges lenni, ha később a fejlődés során lejebb esetleg egy másik hid is fog létesülni.
Végre nyomatékos szempont volt mind a két hid tervezésénél a fő- és székváros egyenletes fejlődése, a mely tekintetben a két hid mindenesetre a legtöbb reményre jogosit.
Az előadottak után, ugy vélem, áttérhetek a végrehajtandóknak jelzett munkálatok költségeinek ismertetésére.
Ezek a költségek szoros értelemben vett hidépitésiekre és városrendezésiekre oszlanak.
A szoros értelemben vett hidépitési költségeket mindkét hidra nézve 5,000.000 frttal veszem számitásba.
A hidépitéssel összekötött egyéb költségek előirányzásánál bizonyos meghatározott terv volt alapul veendő.
A vámház-köruti hid létesitésével kapcsolatos rendezés költségei, a hol különböző tervekkel nem állunk szemben, 785.000 frttal vannak előirányozva.
Máskép áll azonban a helyzet a IV. kerületi eskütéri hidnál. Az ezzel összekött városrendezési munkálatok tekintetében szétágazók a nézetek.
A többféle terv közül e helyütt csak kettőt vélek felemlitendőnek, mint a mely városrendezési és forgalmi szempontból behatóbb méltatást érdemel.
Az egyik szerint a kerepesi-út egyenes vonalban a Dunáig lenne meghosszabbitandó s a hid oda épitendő, a hol a megnyitandó útvonal a Dunapartra torkol. Az útvonal létesitése érdekében többi közt a régi városháza és a belvárosi róm. kath. plébánia-templom is le lenne bontandó. Az összköltség a kisajátitott területek értékesitéséből befolyó összegek levonásával, de magának a hidnak költségeit, a mely bármely terv elfogadása esetén egy és ugyanaz, figyelembe nem véve, a legkisebb számitás szerint is 5,897.000 frtra rugna.
A másik terv szerint a hid a belvárosi róm. kath. plébánia-épületnek lenne vezetendő s ennek irányában egyenes vonalban a Hatvani-utcza torkolatáig új utvonal nyitandó, a mely az összeköttetést a Kerepesi-úttal ekkép létesitené. A tiszta költség, a kisajátitott területek értékesitéséből befolyó összegek levonásával, magának a hidnak költségeit ismét nem véve számba, ebben az esetben 4,211.000 frtot tenne.
A törvényjavaslat az utóbbi terv elfogadásával készittetett elő. Habár tagadhatatlan, hogy az előbb emlitett terv szépészeti szempontból az utóbbi fölött áll, azt mégis mellőzendőnek tartjuk, mert a tulajdonképeni czélnak, a Duna-hidnak a város egy főközlekedési vonalával való egyenes összeköttetésének a második terv teljesen megfelel, elfogadása által a belvárosi plébánia-templom a régi városházának, a kegyes tanitó-rendiek épülettömbje megkimélhető, a város külső csinja határozottan nyerni fog, mert ennek a tervnek a költségei a rendelkezésre álló pénzeszközökből fedezhetők, holott az első terv elfogadása esetén oly többszükséglettel állottunk volna szemben, a melyre fedezet nem áll rendelkezésünkre s ezen drágább tervnek létesitése annyi pénzbe kerülne, hogy ez által a főváros későbbi hidszükségleteinek ugyanazon fedezeti alapokból való kielégitését bizonytalan időre elodáznók. Végül azt sem tartom alárendelt tekintetnek, hogy ez a második terv viszonylag jóval rövidebb idő alatt hajtható végre.
Összefoglalva tehát a 2. § szerint teljesitendő munkálatok költségeit, a két hid épitése kerek 5,000.000 frtot igényel, a mely feltétlenül az 1. § szerint felhasználható összegekből fedezendő.
A hidakkal kapcsolatos egyéb munkálatok végrehajtása, a mely munkálatok összköltsége 4,995.000, kereken szintén 5,000.000 frttal van előirányozva, ahhoz a feltételhez köttetnék, hogy a főváros ezekhez a rendezési költségekhez két millió forinttal járuljon. Ez a hozzájárulás jó részében nem képez új kiadást, a mennyiben a hidfeljárók s a nyitandó új útvonal járdafektetési, burkolási és egyéb költségeit különben is a fővárosnak kellene viselnie, általában pedig úgy hiszszük, a főváros vagyoni erejéhez s a munkálatok létesitésével egybekötött érdekéhez mértnek tekintendő.
Minthogy - a mint voltam bátor emliteni - a végleges feljárók és az új útvonal megnyitásának költségei 4,995.000 frttal vannak előirányozva, ha ebből két millió forintot a főváros fedezne, az 1. § szerint felhasználható összegek terhére e czímen kerek összegben 3,000.000 frt egészben pedig kereken 8,000.000 frt esnék.
A hidépitési munkálatokat a kereskedelmi minister hajtaná végre, mig a városrendezésiek a fővárosi közmunkák tanácsának törvényszerű működési körében lennének foganatositandók.
Az új útvonal megnyitásának egy természetes folyományát képezi a ma szűk Hatvani-utczának a kiszélesitése, a melyről a következő, a 3. §, rendelkezik. Ez a kiszélesités önérthetőleg nem egyszerre, hanem esetről-esetre, épitkezések által lenne végrehajtandó. A kiszélesités költségei azonban nem az 1. § szerint rendelkezésre kerülő összegekből, hanem fele részökben a főváros által, fele részben a fővárosi közmunkatanács kezelése alatt álló fővárosi pénzalapból fedezendők. Habár szorosan véve ez a kiszélesités kiválólag községi feladat lenne, e feladat megoldását mégis a javaslat ez intézkedésével elősegitendőnek tartom.
A 4. §-ban javaslatba hozott adókedvezmények, a melyek czélja az új útvonal s a kiszélesitendő Hatvani-utcza kiépitését előmozditani, ugyanazok, a melyek az Andrássy-út s a nagy-körút épitésének előmozditására a törvényhozás által engedélyeztettek.
Az 5. § felvételének szükségéről a Wiener Bankvereinnal létrejött megállapodások tárgyában előadottak alkalmával volt szerencsém megemlékezni.
A 6. § a végrehajtási záradékot tartalmazza.
A törvényjavaslat azzal a meggyőződéssel terjesztjük elé, hogy az abban javasolt munkálatok végrehajtása által egy régóta érzett szükség nyer kielégitést s hogy az e tekintetben javasolt intézkedéseink mérvét akkép szabtuk meg, a mint azt egyfelől az államkincstár érdekei, másfelől az ország fő- és székvárosának a közforgalom, a külső dísz és a közegészségügy szempontjából támasztható méltányos igényei kivánták. Azt hiszszük, hogy a befektetés, a melyet az állam a munkálatok végrehajtása által eszközöl, hasznosak lesznek s más módon - egyes ma kellő összeköttetés hijján levő elmaradt városrészek fejlődése, általában a közlekedési vonalak megnyiltával járó gazdasági fejlődés által - busásan meg fognak térülni.
Befejezésül csak azt kivánom még megjegyezni, hogy a munkálatok végrehajtásával fokozatosan kivánunk előre haladni és hogy ez által nemcsak a kiadások keretének betarthatását biztositani, hanem azt is elérni kivánjuk, hogy a nagy értéket képviselő és nagy terjedelmű épitkezési munkálatok a természetes ár- és munkabér-képződéseket a főváros gazdaságának rovására ne befolyásolhassák.
