A jogkereső közönség érdeke s a birói teendők lehető kevesbitésének igazságügy-politikai szempontja egyaránt javasolják, hogy az egyszerű ügyekben lehetőleg egyszerű legyen a jogérvényesités alakja.
Az ügy egyszerű voltának meghatározásánál rendszerint a követelés alapja, alakja s egyszersmind a követelés tárgyának értéke irányadó; - s erre vezetendő vissza a különbség, melyet a polgári peres eljárást szabályozó törvények s a sommás eljárás reformját czélzó, immár a képviselőháznak bemutatott törvényjavaslat a rendes, a sommás és a kisebb polgári peres ügyekben követendő eljárás között megállapitanak.
Kétséget nem szenved azonban, hogy az ügyet nem csekély mértékben egyszerűsiti a magatartás is, melyet a követelő félnek ellenfele tanusit. Ha a fél, a ki ellen követelést támasztanak, a követelés valóságát nem kifogásolja vagy épen elismeri: a biró munkája a legtöbb esetben csak arra szoritkozik, hogy megállapitsa, vajjon a concret esetben a jogérvényesitési kényszer alkalmazásának alaki előfeltételei fenforognak-e? Vitás kérdés megoldásáról, tulajdonképeni birói cognitióról ily esetben nem igen lehet szó.
Tapasztalás szerint igen nagy azoknak az eseteknek a száma, a melyekben alperes a tárgyaláson meg nem jelenik, vagy a kereseti követelést elismeri, vagy védelem helyett csupán fizetési haladékot kér, esetleg csak a tárgyalás előtt elégiti ki a követelést, - a melyekben tehát birói eldöntést megkivánó jogvita fenn nem forog s a per anyagi előfeltételei nincsenek meg.
Egyáltalán nem indokolt, hogy ezekben az esetekben, a melyeknek túlnyomó része a pénzbeli s különösen a liquid követelések behajtására irányzott keresetekre esik, a jogérvényesités szükségszerűen ugyanazoktól az alakiságoktól függjön, a melyek a peres eljárás alkatrészeiül vannak megszabva, - s hogy a jogérvényesitési kényszer alkalmazását: a végrehajtást, mellőzhetlenül ugyanazok a cselekmények - kereset, tárgyalás, itélet - előzzék meg, a melyek a vitás jog meghatározásának, ténybeli megalapitásának és birói elismerésének, s e szerint a vitás kérdések elintézésének eszközét képezik.
A peres eljárás formái közé szoritott jogérvényesitésnek általánosan kötelező elve számos inconvenientiával jár, ha a vitássá nem vált követelések behajtása eseteiben is alkalmaztatik: késlelteti a követelés kielégitéséhez fűződő érdek megvalósulását, tetemes költséggel terheli az adóst s aránytalan munkát hárit a biróságra, ott, a hol gyorsaság, olcsóság és a biróság munkaerejének lehető kimélete volna helyén.
Ebből kiindulva, indittatva éreztem magamat oly törvényhozási intézkedés javaslatba hozására, mely a nem vitás követelések behajtását lehetővé teszi a nélkül, hogy a peres eljárásnak a felekre költségesebb, hosszabb és a biróságot több munkával terhelő rendszerinti formáit kelljen megtartani.
Szükségesnek tartom ezt azért is, mert a polgári peres eljárásnak czélba vett reformja s különösen a feladat, mely a sommás eljárásról szóló törvényjavaslat szerint kiszélesbitendő hatáskörben a királyi járásbiróságokra hárul, igen kivánatossá teszi, hogy az egyesbirósági teendők lehetőleg csökkentessenek.
A kitűzött czélra szolgál a feltételes fizetési meghagyások intézményének meghonositása.
A törekvés: módot nyujtani, hogy nem vitás követelések a biróság közvetitésével, de a peres eljárás keretén kivül is érvényesittessenek, nálunk régóta megvolt.
A régebben olyannyira szokásos birói megintéseknek és visszaintéseknek - eltekintve a pert megelőző birói megintés cselekményéhez kapcsolt anyagi jogi következményektől - egyik főczélja kétségkivül abban állott, hogy az adóst a követelésnek per nélkül való kielégitésére birják, esetleg a vitás kérdés előzetes tisztázását előmozditsák és ily módon a jogérvényesitést megkönnyitsék s a perek számát csökkentsék.
Csakhogy a birói megintés e tekintetben csupán arra az erkölcsi hatásra számithatott, melyet az adósra az a körülmény gyakorol, hogy hitelezője el van tökélve jogának érvényesitése végett a biróság segélyét igénybe venni.
Ha az adós a megintés daczára a követelést ki nem elégitette: a hitelező számára nem maradt más hátra, mint hogy a szolgáltatás kikényszeritése végett a per útjára lépjen.
Más módokról kellett tehát gondoskodni, melyek a jogérvényesités útját nem csupán egyengetik, hanem a hitelező jogának közvetlen megvalósulásához vezetnek.
Igy keletkezett az ujabb perjogban az előzetes peres eljárás nélkül végrehajtható közokirat fogalma, valamint a váltó-ügyekben követendő eljárásnak az a szabálya, melynél fogva a törvényes kellékekkel ellátott váltó alapján sommás végzésbe foglalt fizetési meghagyásnak (feltétlen fizetési meghagyásnak) van helye. Hasonló tekintet alá esik a bányatársulati pótfizetések behajtása körüli eljárás, a mely szerint a bányabiróság a bányatársulat gyülésén kivetett pótdíjakkal hátralékban levő bányatársulati tagokat a bányatársulati igazgató kérelmére a hátralékos összeg lefizetésére utasitja s a fizetésre kitűzött határidő sikertelen letelte után a bányatársulati tag bányarészvényének végrehajtási elárvereztetését elrendeli.
Csakhogy a most felsorolt esetek mindegyikében oly követelésekről van szó, melyek többé-kevésbbé meggyőző beltartalommal biró okiratokon alapulnak, melyek valódisága és fennállása tekintetében a törvény a megszabott okirati alakszerűségtől függő vélelmet állit fel, s a melyeknél a biróság a végrehajtás elrendelését vagy a fizetési meghagyást tartalmazó határozat előfeltételét képező törvényes kellékeket előzetes cognitio tárgyává teszi, - a minek szükségszerű folyománya, hogy a kifogás, a melyet az adós az ellene kibocsátott birói határozat ellen emel, csak úgy vehető figyelembe, ha az a törvény intézkedése által szorosan elhatárolt irányban mozog s oly anyagi jogalapra támaszkodik, mely a követelést megdönteni vagy - a bányabiróság előtti eljárást tartva szem előtt - érdemileg gyengiteni alkalmas, - szóval: ha a kifogás a követelés ellen való érdemleges védelem jellegével bir.
Az esetek ama sokkal nagyobb számáról, a melyekben a követelés - épen azért, mert kisebb összegről szól - a fennebb jelzett eljárásra alkalmas okirattal nem igazolható, de a melyek ennek daczára a makacssági vagy az elismerésen alapuló itéletek jelentékeny hányadát szolgáltatják; a törvényhozás eddigelé nem intézkedett. Pedig a mindennapi forgalomnak ebben a körében leginkább szükséges, hogy a birói kényszer útján való behajtásra szoritkozó eljárás minél rövidebb, olcsóbb és a biróságot minél kevésbbé terhelő legyen.
A jelen törvényjavaslat ezt a feladatot kivánja megoldani.
E végből a kölcsönös érdekek kiegyenlitésének eszméjét választja kiindulási pontul. Arra törekszik, hogy a jogérvényesités alakját minden felesleges formaságtól megszabaditsa, hogy a hitelezőt minél rövidebb úton juttassa követeléséhez, hogy az állitólagos adóst minél könnyebben elérhető és minél teljesebb oltalomban részesitse a támadással szemben, és hogy mindezek mellett a biróság tényleges közreműködését a lehető legkisebb mértékre szoritsa.
Maga a javasolt eljárás egészen egyszerű.
A hitelező kérelmet intéz a birósághoz, a melyben csak a követelés szabatos meghatározására szükséges adatokat tartozik előterjeszteni.
A biróság - az ellenfél meghallgatása nélkül - fizetési meghagyást bocsát ki, melyben az állitólagos adóst a követelés kielégitésére utasitja.
Az állitólagos adós jogositva van záros határidő alatt a fizetési meghagyásnak ellenmondani a nélkül, hogy ellenmondását indokolni avagy a követelés ellen fenforgó kifogását megjelölni tartoznék.
Ha az adós ellenmondással nem él: a fizetési meghagyás előlegesen végrehajtható birói határozattá, majd jogerős birói itéletté válik.
Ha pedig az adós ellenmond: a fizetési meghagyás - mint ilyen - erejét veszti, s a követelés a peres eljárás szabályai szerint birálandó el.
A javaslat - ehhez képest - a végrehajtási eljárás formáit értékesiti a szem előtt tartott czél érdekében; úgy, hogy a végrehajthatóság nem a birói határozat belső tekintélyének és erejének, hanem az adós részéről támasztható utólagos ellenvetés praeclusiójának eredménye.
Maga a fizetési meghagyás nem egyéb mint anticipált makacssági itélet, azzal a különbséggel, hogy mig a peres eljárásban a marasztalás alapját képező mulasztást a biró az itélet meghozatalát megelőző tárgyalás alkalmával állapitja meg, addig itt ugyan ennek a körülménynek fenforgása a birói határozatot követő tényektől van függővé téve, melyek a biróság perbeli functiójának keretén kivül esnek és mégis alkalmasak, hogy az adós passiv magatartását a védekezésről való hallgatólagos lemondásnak minősitsék. És épen azért, mert a fizetési meghagyás egyes-egyedül azon a feltevésen alapszik, hogy az állitólagos adós az ellene támasztott követelést vita tárgyává tenni nem fogja, a további különbségnek abban kell állania, hogy mig a makacssági itéletet csak korlátolt körű perorvoslatokkal lehet megdönteni, addig a fizetési meghagyás anyagi kötelező erejének megszüntetéséhez elegendő az ellenmondás puszta ténye, miután az - minden kétséget kizáróan - oly körülmény, mely az adós passiv viselkedéséhez füződő vélelmet megerőtleniti.
Hogy azonban a fizetési meghagyás új intézménye a gyakorlatban is megfeleljen a hozzá kötött várakozásnak, szükséges, hogy az eljárás egész szerkezete ugy legyen egybeállitva, a mint azt az eljárás czélja magával hozza, a rendelkezésre álló eszközök megengedik és a kölcsönös érdekkiegyenlités szempontja megköveteli.
Ugyanazért a javaslat az eljárás egyes mozzanatainak megalakitásánál és elrendezésénél a következő irányelveket követi:
1. Egyrészt a birói teendők egyszerűsitésének czélzata, másrészt pedig a követelő fél ellenfelének érdeke, mely megkivánja, hogy az állitólagos adós a fizetési meghagyás tartalmából könnyű és megbizható tudomást szerezzen az ellene támasztott követelés minőségéről és mennyiségéről, nem engedi meg, hogy a követelések minden nemére terjesztessék ki a szóban forgó eljárás. Fizetési meghagyás utján való érvényesitésre csak a teljesen határozott és egyszerű tárgyú követelések alkalmasak. Ilyenek a pénzösszeg fizetésére és határozott mennyiségű helyettesithető dolgok avagy értékpapirok szolgáltatására irányuló követelések, ez utóbbiak annyiban, a mennyiben a hitelező meghatározza a pénzösszeget, melyet a teljesités helyett elfogadni kész (1., 3., 5. §).
2. Az intézmény egyik főczélja az, hogy megröviditse a jogérvényesités folyamát. Ez a czél azonban csak azokban az esetekben valósul meg, a melyekben a követelés - az eljárás tényleges fejleményei szerint is - nem vitásnak bizonyul. Ha ez a feltétel be nem áll, azaz: ha az adós a fizetési meghagyásnak ellenmond: a követelés érvényesitése kétségkivül hosszabb időt vesz igénybe, mintha a hitelező mindjárt a keresetet inditotta volna meg.
Minthogy tehát az eljárásnak az adós magatartásától függő esélyei első sorban a hitelező érdekét érintik: a hitelezőre kell bizni annak megfontolását, vajjon a fenforgó esetben számithat-e arra, hogy az adós a követelést vita tárgyává tenni nem fogja.
Ugyanazért nem volna helyén a jelen törvényjavaslatban foglalt eljárást a körébe eső minden követelés érvényesitése tekintetében kötelezővé tenni s ezzel a pert szükségszerűen előkészitő stádiumot létesiteni.
3. Az állitólagos adós érdekének megóvása szempontjából el kell háritani azt a veszélyt, hogy a fizetési meghagyás intézménye nagyobb mérvű visszaélések forrásává válik az által, hogy egyesek - számitva az ellenfél hanyagságára és tudatlanságára - az új eljárást alaptalan követelések behajtására fogják kizsákmányolni. Viszont meg kell akadályozni, hogy a megtámadott fél érdekének tett engedmény veszélyeztesse a követelés biztosságát, ha annak jogos volta az eljárás folyamán bekövetkezett tények szerint valószinűvé vált.
Azokon a biztositékokon kivül, melyeket a javaslat a fizetési meghagyás tartalmi kellékeinek szabatos meghatározásával (5. §), a kézbesités módjának szabályozásával (7.§), az ellenmondás előterjesztésének megkönnyitésével (9., 19. §), valamint az ellenmondással meg nem támadott fizetési meghagyás végrehajthatóságának korlátolt időtartamra szoritásával (11. §) felállit, különös fontossággal bir az imént jelzett irányban - a határidő, mely alatt az ellenmondás előterjeszthető és a joghatály, mely az ellenmondás megtételéhez kapcsolandó.
Az ellenmondás előterjesztésének határideje akként határozandó meg, hogy a megtámadott félnek minden eshetőségre módjában álljon az alaptalan támadást magától elháritani.
A határidő a fizetési meghagyás kézbesitésétől, mint oly időponttól számitandó, a melyben a fél tudomást szerez az ellene támasztott követelésről. Ha a megtámadott fél azt a határidőt elmulasztja: a fizetési meghagyás alapján a végrehajtás elrendelésének van helye.
Ámde számos aggály szól az ellen, hogy a végrehajthatóvá vált fizetési meghagyás tüstént a jogerős itélet erejével ruháztassék fel.
Lehetnek esetek, midőn a fizetési meghagyás kézbesitése nem történt azzal a szigorú óvatossággal, mely a végből van megrendelve, hogy a fél megbizható értesülést szerezzen az ellene intézett támadásról. Előfordulhat, hogy a félt előre nem látható körülmények akadályozzák az ellenmondásnak idejekorán való megtételében. De az életviszonyok sokféleségén kivül számitásba kell venni a közönség igen nagy részének alacsony értelmi szinvonalát, melynél fogva a fizetési meghagyás horderejét - daczára az előzetes kitanitásnak - csak akkor fogja fel, midőn már közvetlenül érezi a mulasztás anyagi hátrányait.
Ez okból az ellenmondás előterjeszthetésére még egy másik határidőt kell nyitva tartani. Ez a határidő attól az időponttól számitandó, a midőn már semmi kétség sem foroghat fenn az iránt, hogy a fél tisztában van az ellene folyamatban levő eljárás jelentőségéről. Ez az időpont nem lehet más, mint a fizetési meghagyás alapján meghozott végrehajtást rendelő végzés kézbesitése, mely rendszerint össze fog esni a végrehajtás foganatositásának megkezdésével, tehát egy félreismerhetlen jelentőségű tény beálltával.
A mi már most az ellenmondás előterjesztésének jogi hatályát illeti, ez nem nyilvánulhat másban, mint a fizetési meghagyás kibocsátása iránt folyamatba tett eljárás végczéljának, vagyis annak meghiúsitásában, hogy a fizetési meghagyás jogerejű itélet erejére emelkedjék s hogy a kielégités az igy keletkezett res judicata folyományaként következzék be. Ha a megtámadott fél a fizetési meghagyás kibocsátásának alapjául szolgáló feltevést: hogy a követelés nem vitás, s a fizetési meghagyásba foglalt birói határozat belső erejének előfeltételét képező vélelmet, melynél fogva az adós hallgatása a követelés elismerésének tekintendő, megdönti: akkor szükségszerűen meg kell dőlnie a fizetési meghagyás itéleti erejének is.
Más tekintet alá esik a fizetési meghagyás végrehajthatósága, mely akkor következik be, ha az állitólagos adós az ellenmondásra megszabott első határidőt elmulasztotta.
Az a körülmény, hogy az adós a fizetési meghagyás kézhez vételétől huzamosb időn át hallgatott, szükségessé teszi a hitelező érdekének oltalmát és immár a valószinűség látszatával biró követelésének biztositását. Az első határidő lejárta után előterjesztett ellenmondás nem akadályozhatja meg a fizetési meghagyás végrehajtását, mely természetesen csak a követelés biztositásáig terjedhet, mindaddig, mig az ellenmondásra kitűzött véghatáridő le nem jár, vagy ellenmondás esetén: mig a követelés iránt folyamatba teendő per marasztaló itélettel be nem fejeztetik.
Ez sok esetben vissza fogja tartani az adóst az alaptalan ellenmondástól.
4. Arra az esetre, a midőn a fizetési meghagyás az ellenmondás következtében czélt nem ér: lehetővé kell tenni, hogy a kivételes, és a per keretén kivül eső eljárás peres eljárássá alakulhasson át. Az a tudat, hogy a fizetési meghagyás alapján való kielégités kisérletének meghiusitása esetén a biróságnak - a perre való egyszerű átmenetel utján, - módjában álland a való igazságot kideriteni: nem csekély mértékben hozzá fog járulni, hogy az egyik fél az alaptalan követelés támasztásától, a másik fél pedig az alaptalan ellenmondástól tartózkodjék.
5. Az egyszerűség, gyorsaság és olcsóság követelménye szükségessé teszi a biróság ügykezelési teendőinek a legkisebb mértékre szoritását, a mi a fizetési meghagyás iránti ügyekről vezetendő napló czélirányos berendezése által érhető el (23., továbbá az eljárás két fő cselekménye: a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérvény és az ellenmondás díjának általánosan kötelező meghatározását (21. §).
Áttérve a javaslat részleteire, ezek indokolásául a következőket hozom fel:
A fizetési meghagyás iránti eljárásnak csak annyiban van jogosultsága, a mennyiben az a gyakorlati szükséget kielégiteni alkalmas. A gyakorlati tapasztalás pedig azt mutatja, hogy azok a jelenségek, melyek a követelés vitás voltának hiányát tüntetik fel s ez okból a behajtás gyorsitása és egyszerűsitése végett a peres eljárás rendes formáinak mellőzését indokolják, leginkább a kisebb összegű követelések tekintetében szoktak előfordulni.
Kétségtelen az is, hogy az életbe léptetni szándékolt eljárás kezelésére csakis az egyes biróságok lehetnek hivatva. A társas-biróságok igénybevétele elvonná ezeket tulajdonképeni hivatásuktól, mely főleg a bonyolultabb jogi kérdések behatóbb tanulmányozásában és elintézésében áll.
Miután pedig a javaslat arra az elvi álláspontra helyezkedett, hogy a fizetési meghagyás iránti eljárás - ellenmondás esetén - peres eljárássá alakuljon át, nem volna helyén, ha a járásbiróságok feljogosittatnának, hogy oly követelések iránt is bocsáthassanak ki fizetési meghagyást, melyek összegüknél fogva a rendes járásbirósági hatáskört meghaladják s melyekre nézve ellenmondás esetén a járásbiróság előtti eljárás szükségszerű megszakitásának kellene bekövetkeznie.
Ehhez képest a javaslat az általános indokolás során kifejtettek szerint, erre az eljárásra utalt követelések közül csakis azokra nézve engedi meg a fizetési meghagyás útján való érvényesitést, a melyeknek összege a sommás eljárás rendszerinti körét: az 500 forintot meg nem haladja. A nagyobb összegre rugó követelések inkább megbirják a peres eljárás szerint való érvényesités nagyobb költségét akkor is, ha nem vitásak. Ez szolgál indokul az 500 frtot meghaladó azoknak a követeléseknek mellőzésére nézve is, melyek okiratban való kikötés alapján utalvák a sommás eljárásra (1881. évi LIII. tc. 13. § 2. a) pont.).
Az 1. § első bekezdésének szövege, mely szerint fizetési meghagyás útján - a meghatározott értékhatáron belül - azok a követelések érvényesithetők, melyek per esetére sommás eljárás alá tartoznak vagy a községi biróság elé vannak utalva, szükségtelenné teszi azoknak a követeléseknek felsorolását, melyeket, mint a járásbiróságtól különböző biróság hatáskörébe és nem a sommás eljárás alá tartozókat (p. o. a váltóköveteléseket, a bányaügyi követeléseket) a javaslat ennek az eljárásnak keretébe bevonni nem kiván. Ellenben a javaslatban szabályozott eljárásnak helye van azokra a kereskedelmi természetű követelésekre nézve is, melyekben a járásbiróság a sommás eljárás szabályai szerint biráskodik.
Általában megjegyzendő, hogy a jelen javaslat a sommás eljárásnak azt a körét tartja szem előtt, mely a sommás eljárás reformjára vonatkozó s a törvényhozásnak már is beterjesztett javaslat alapján alkotandó törvényben lesz megvonva s ezért nem szükséges külön megemlékezni az eddigelé a kisebb polgári peres eljárásra utalt ügyeknek a 20 és 50 forintos értékhatár közé eső arról a részéről sem, mely a községi biróság hatáskörét meghaladja, de a most emlitett javaslat szerint a sommás eljárás alá fog tartozni.
A biróság közreműködése a per nélkül eszközölhető végrehajtás előfeltételeinek megalkotása végett, az általános indokolásban körvonalozott állásponthoz képest, csak azokra a követelésekre nézve vehető igénybe, melyeket illetőleg semmi sem gyengiti a feltevést, hogy az adós a követelést kétségbe vonni nem fogja. Ha tehát már a fizetési meghagyás iránti kérelem tartalmából oly körülmények tünnek ki, melyek már általános természetüknél fogva a vitásság elemét hordják magukban: a birói közreműködést meg kell tagadni.
Ezért rendeli a javaslat 4. §-a, hogy a kérelem visszautasitandó, ha a kérelem tartalma szerint a követelés absolute alaptalan, vagy birói uton nem érvényesithető. S ezért zárja ki a javaslat 1. §-a a fizetési meghagyás utján való érvényesithetés köréből a viszonylagosan alaptalan követeléseket, a melyeket illetőleg feltehető, hogy az adós a fizetési meghagyásnak - minden valószinűség szerint - ellen fog mondani. Ilyenek a kérelem előterjesztésének időpontjában még nem érvényesithető, vagyis a le nem járt és az ellenszolgáltatástól függő követelés.
Az eljárás és különösen a kérelem elintézésének egyszerűsitése kivánatossá teszi, hogy az ellenszolgáltatás megtörtént teljesitésének igazolása se legyen megengedve, mert ez szükségszerűen a felmutatandó bizonyiték részletes szabályozását s a kérelem behatóbb érdemi megvizsgálását tenné szükségessé, - a mi a czélba vett eljárás természetével alig volna összeegyeztethető.
Félreértés kikerülése végett ki kellett mondani, hogy az adóslevél visszaadása vagy nyugtatvány adása az eljárás igénybevételét akadályozó ellenszolgáltatásnak nem tekinthető.
A javaslat azt tartja, hogy a járásbiróságoknak a fizetési meghagyás kibocsátására vonatkozó illetékességét ugyanazon elvek szerint kell szabályozni, melyek a perbeli illetékesség tekintetében irányadók.
Azok a törvényhozások, melyek az illetékesség körét a rendesnél szűkebbre szoritják az adós érdekét tartják szem előtt, a kire nézve méltánytalannak találják, hogy esetleg abba a kényszerhelyzetbe jusson, miszerint az ellenmondás megtétele végett a lakásától vagy tartózkodási helyétől távol eső birósághoz kelljen fordulnia, a mi kétségkivül nagyobb költséggel és fáradtsággal jár és igy az ellenmondást megneheziti. Ez okból a fizetési meghagyás kibocsátását csak az adós rendes lakhelye szerint illetékes biróság hatáskörébe (1873. évi április 27-iki osztrák törvény 2. §) vagy az adós általános személyi birósága elé, azokra a követelésekre nézve pedig, melyek valamely ingatlan tulajdonosa avagy birtokosa mint ilyen ellen támaszthatók (actiones in rem scriptae), úgyszintén a melyek valamely ingatlan kisajátitásából vagy kárositásából erednek, a dologi biróság elé utalják (német birodalmi perrend 629. §-a kapcsolatban a 12-24. és a 27. §-sal) s e mellett csak akkor adnak helyet a fizetési meghagyásnak, ha ez az adósnak egy meghatározott birósági területkörön belül kézbesithető (osztr. törvény 3. §).
A javaslat más módon gondoskodik az adós érdekéről. Megengedi, hogy az ellenmondást nemcsak annál a biróságnál lehessen előterjeszteni, mely a fizetési meghagyást kibocsátotta, hanem annál is, mely a fizetési meghagyást az adósnak kézbesitette (9. §). Igy nem szorul arra, hogy megszoritsa a hitelező szabadságát, hogy a polgári törvénykezési rendtartás szerint egyenlően illetékes biróságok között választhasson. Az ily megszoritás, nevezetesen a lakhely szerinti általános illetékességnek kizárólagossá tétele annál kevésbbé indokolt, mert gyakran a lakhely kérdése controversiára adhat alkalmat, akkor, a midőn az illetékességnek egy más nem vitatható esete forog fenn.
De meg arra is kell törekedni, hogy a hitelező vissza ne riadjon a tervezett eljárásnak minél gyakoribb igénybevételétől. A javaslat rendszere mellett ugyanis, a mely szerint a fizetési meghagyás iránt folyamatba tett eljárás - ellenmondás esetén - ugyanazon biróság által elintézendő perré alakul át, a hitelezőnek attól kellene tartania, hogy ha a törvény megszoritó rendelkezésénél fogva az adós lakhelyének biróságánál inditja meg az eljárást, az esetleges pert is egy távoleső helyen kell lefolytattatnia, holott ha a fizetési meghagyás iránti eljárást nem kisérelte volna meg, a közelebb eső birósághoz fordulhatott volna keresetével. Ennek a szempontnak súlya van különösen a kereskedelmi könyvkivonaton alapuló követelések tekintetében, a mint hogy a hitelező alig volna hajlandó azt az előnyt feláldozni, melyet részére a polgári törvénykezési rendtartás a könyvek vezetésének helye szerint meghatározandó különös illetékesség felállitásával biztosit.
A községi biróság elé utalt követelésekre nézve azonban fel kell tartani az 1877:XXII. törvénycikk 15. §-ában foglalt megszoritást, mert az a körülmény, hogy a javaslat lehetővé teszi ezeknek a követeléseknek a járásbiróság előtt való közvetlen érvényesitését, nem szolgálhat indokul arra, hogy kiterjesztessék az illetékesség köre, melyet a törvény azért szabott szűkebbre, hogy az adóst a távoleső helyen való védekezésnek a követelés nagyságával arányban nem álló terhétől megóvja.
A 3. § meghatározza a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem előterjesztésének módját és a kérelem kellékeit, annak szem előtt tartásával, hogy egyrészt a hitelezőnek a kérelem előterjesztése, másrészt a biróságnak a kérelem kezelése és elintézése körüli ténykedése a lehető legegyszerűbb legyen.
A javaslat beéri azzal, hogy a hitelező csakis azokat a körülményeket jelölje meg szabatosan, melyek a követelés lényegének és összegének meghatározásához szükségesek. Sem alakszerű keresetlevél, sem a tényállás részletes előadása nem kivántatik. Szükséges azonban, hogy a követelés alapja ugy legyen előadva, hogy az adós, midőn a kérelemmel összhangzó fizetési meghagyást kézhez kapja, tisztában legyen az iránt, hogy nemcsak mit és mennyit, hanem mi jogon követelnek tőle?
Ezért mellőzhetlen az ügyet a követelés alapja szerint is meghatározni. Csak igy lesz lehetséges a követelést azonositani, a mi nélkül a kérelem nem szolgálhatna az ellenmondás esetén keletkezhető per alapjául, holott a jognak és a követelésnek ilyetén azonositása mellett a hitelezőnek már csak arra fog kelleni per esetén szoritkoznia, hogy a keresetté átalakuló kérelmet a követelés ténybeli alapjának tüzetesebb előadásával és a bizonyitékok megjelölésével kiegészitse s ekként a szóbeli tárgyalást előkészitse. Másrészt az adóst sem szabad abba a kényszerhelyzetbe juttatni, hogy a midőn két czímen, pl. kölcsön- és vételszerződésből, vagy két különböző alapból kifolyóan várja a hitelező támadását és ha csupán az egyik követelés ellen van alapos kifogása: merő óvatosságból akkor is éljen ellenmondással, ha hajlandó is volna a másik követelést elismerni, de a követelés azonosságát a fizetési meghagyásból fel nem ismerheti.
Szükséges ez azért is, mert a fizetési meghagyás iránti kérelem előterjesztéséhez, illetőleg a fizetési meghagyás kézbesitéséhez a perfüggőség hatálya van kapcsolva (7. §) s mert az ellenmondással meg nem támadott fizetési meghagyás jogerős birói itélet erejére emelkedik (12. §). A fizetési meghagyás útján érvényesitett követelés alapjának megjelölése nélkül tehát sem azt nem lehetne tudni, hogy a folyamatba tett birói eljárás tárgyát a hitelezőnek melyik igénye képezi? sem pedig azt nem lehetne meghatározni, hogy a res judicata mire terjed ki?
És itt az a kérdés merül fel, mily terjedelmű legyen a követelés megalapitása?
A követelés, vagy a mi a tárgyalt kérdés szempontjából egyre megy: a kereset megalapitásának némelyek szerint azoknak a tényeknek előadásával kell történnie, a melyek az anyagi jog szabályai szerint a keresetbe vett jognak keletkezéséhez szükségesek. E szerint a követelő fél az összes jogalkotó tényeket tartoznék a keresetben előadni, azaz a keresetet substantiálni.
Mások ellenben azt tartják, hogy a felperes eleget tesz kötelességének, ha a keresetben csupán a tényeknek jogi eredményét: a jogviszonyt adja elő s megjelöli az irányt, a melyben jogát érvényesiteni kivánja, vagyis más szavakkal: ha a követelést (keresetet) a jogviszony és az abból eredő jog szabatos meghatározásával individualizálja.
A javaslatnak ebben a kérdésben tiszta az álláspontja.
Már a sommás eljárásról szóló törvényjavaslat is abból a felfogásból indul ki, hogy a kereseti követelés alapjához tartozó ténybeli elemeknek előadása a kereset előkészitő tartalmához tartozik. Az előkészitő tartalom pedig nem szükséges, hanem csak kivánatos kelléke a keresetnek. A kereset tényalapja nem olyan valami, a mit utólag pótolni, kiegésziteni, helyesbiteni, szóval változtatni nem lehetne. A mi a perben nem módosulhat, s a minek megváltoztatása a keresetváltoztatás jogkövetkezményeit vonja maga után, az a kereset alapjának jogi eleme: vagyis a jogviszony, mint egy bizonyos tényállásnak jogi eredménye, s a keresetbe vett jog, mint az állitott jogviszonynak specialis kifolyása (somm. elj. szóló javaslat 11., 13., 26. §-a; az i. ü. bizottság által elfogadott szövegnek 15., 17. és 31. §-a.). Innen ered, hogy a keresettel érvényesitett jog megalapitására szükséges ténybeli előadás - a substantiálás - hiánya nem szolgál akadályul az idézés kibocsátására s legfeljebb azt eredményezheti, hogy felperes, azért, mert a szóbeli tárgyalás előkészitése végett kivánatos kellékeknek eleget nem tett, a tárgyalás elhalasztásából eredő költséget fizeti, avagy másnemű anyagi joghátrányt szenved. (somm elj. szóló jav. 22., 45., 49. § az i. ü. bizottság szövegének 26., 50., 54. §-a.) - A keresetnek a pervitát meghatározó és ez okból szükséges tartalmi kellékeihez tartozik azonban a követelés alapjának az a része, mely nélkül a peres ügy, a feleknek egy más ügyétől meg nem különböztethető. Ezért kell, hogy felperes a keresetet az ügy megjelölése által individualizálja. E nélkül nem alkalmas a kereset az idézés kibocsátására (somm. elj. javaslata 11., 13. §-a, az i. ü. bizottság szövegének 15. és 17. §-a.).
És ha már a szóbeliség alapján construált perben is csupán a keresetnek a fenti értelemben eszközlendő individualizálása van a per folyamatba tételének elengedhetlen kellékéül fellállitva: akkor nem volna értelme annak, hogy szélesebb körre terjedjen ki az oly követelésnek kötelező megalapitása, melyet a hitelező fizetési meghagyás utján kiván érvényesiteni. A fizetési meghagyás iránti eljárás czélja, mint láttuk, az egyszerű, mert előreláthatólag nem vitás követelésekre nézve a lehető legegyszerűbb jogérvényesitési alakot létesiteni. Azoknak az ügyeknek legtöbbjében, melyeket a hitelező a jelen javaslatban szabályozott eljárásra terel, nem is merül fel annak szüksége, hogy a követelés, tárgyalás és birói itélet tárgyává tétessék. Nem volna tehát méltányos a hitelezőt arra szoritani, hogy már a fizetési meghagyás iránt előterjesztett kérelmében gondoskodjék a tárgyalás előkészitéséről.
A fizetési meghagyás iránti kérelemnek a netán keletkezhető per szempontjából csupán a követelés, helyesebben a kereset előzetes bejelentésére kell irányulnia, ugy azonban, hogy a követelés ugy legyen praecisirozva, hogy egyrészt az adós teljesen tisztában legyen a támadás mibenlétéről, másrészt, hogy már ebben a kérelemben szembeötlőleg domborodjék ki az esetleg per útján is érvényesitendő jog iránya és azok a határvonalak, a melyeken belül a követelés megvizsgálandó és elbirálandó leszen.
Ennek a kettős czélnak teljesen megfelel a megoldás, melynél fogva fizetési meghagyás iránti kérelemnek a követelés megalapitására vonatkozó szükséges tartalma a szerint a mérték szerint van megszabva, mely a keresetnek a pervitát meghatározó s e szerint elmaradhatatlan kellékei tekintetében irányadó. Ezért elegendő, ha a hitelező az érvényesitett jogot (igényt) és az annak alapját képező jogviszonyt határozza meg.
Szükséges azonban, hogy ebből a meghatározásból világosan kitünjék a követelés egyedisége. Ugyanazért igen sok esetben nem fog lehetni beérni a jogviszonynak és az érvényesitett jognak tisztán a megfelelő jogi műszó alakjában való megnevezésével, bár más esetben alig lehetne ennél többet kivánni. Igy pl. elegendő módon individualizálva lesz a követelés, ha a fél azt adja elő, hogy mint N. N. örökhagyó hagyományosa követeli az előadott pénzösszeg megfizetését, avagy a határozott mennyiségű helyettesithető ingók szolgáltatását. A kölcsönszerződés is oly rendes keretben mozgó ügyleti folyamat, melynek egyes részletei nem szorulnak közelebbi megjelölésre, bár kétségtelen, hogy a követelés csak akkor lesz egyedileg meghatározva, ha a fél megjelöli a kölcsönszerződés keletkezésének idejét vagy más megkülönböztető ismérvét is. Azonban a kötelmi természetű jogviszonyok túlnyomó része nem határozható meg a nélkül, hogy a concrét megjelölés ki ne terjeszkedjék a jogviszony keletkezésének egyes ténybeli mozzanataira és egyes oly ténykörülményekre, melyek a követelésre alkalmul szolgáltak. Igy pl. a bérleti vagy haszonbérleti szerződés alapján bér- vagy haszonbér-összeg czímén támasztott követelés csak akkor lesz individualizálva, ha a fél közelebbről megjelöli a bérlet vagy haszonbérlet tárgyát és ha a bér- vagy haszonbér-részletet követel, a megfelelő időszakot. Vételi szerződésből vételár czímén érvényesitett követelésnél meg kell jelölni a vétel tárgyát. Tiltott vagy jogellenes cselekményből eredő jogviszonyból kártérités czímén támasztott követelés egyedi meghatározása nem történhetik a cselekmény elkövetési módjának s a kárositás tárgyának megjelölése nélkül.
Általánosságban pedig áll az, hogy a kötelmi természetű követeléseknél a jogviszony csak akkor lesz concretizálva, ha az illető jogászi kitétel magában foglalja a tényállás egy részének jelzését is.
Az előadottakhoz képest a javaslat mellőzi az individualisatio fogalmának doctrinalis alapon való elhatárolását, s az individualizálás eszközeit nem meriti csupán a követelés alapjának jogi elemeiből. A jog és jogviszony szerint való meghatározás elméleti szabálya helyett általánosságban a követelés megalapítását kivánja. Elvi álláspontját az által jelzi, hogy a követelés alapjának nem részletes előadását vagy kifejtését, hanem csakis megjelölését követeli, a mi alatt első sorban csakis az egyes tények jogi resultatumának, a jogviszonynak, s a jogérvényesités irányának, vagyis a jogviszonyból levezetett concrét jogigénynek megnevezése, szóval a követelés alapjának jogi minősitése érthető. Magától értendő azonban, hogy ennek a megjelölésnek szabatosnak kell lennie, azaz oly adatokat kell magában foglalnia, melyek a követelésnek individualis jellegét feltüntetik, a jogviszonyt concretisálják. Hogy mennyi kivántatik ehhez a követelés alapjának egyes ténybeli elemeiből, az a fenforgó esettől függ, - s e tekintetben a gyakorlatra kell bizni a szükséges mérték alkalmazását. Mindenesetre szem előtt tartandó, hogy a hitelezőnek csak abban a terjedelemben és abban az alakban kell az esetet karakterizáló főbb mozzanatokat jeleznie, a milyenben azok a fizetési meghagyásnak rövidre szabott szövegébe felvehetők.
Különös intézkedést tartalmaz a § a nem pénzre irányuló követelések meghatározását illetőleg. A javaslat azt kívánja, hogy a hitelező adja elő a pénzösszeget, melyet a teljesités helyett elfogadni kész. Ez azért szükséges, hogy a hitelező ne lépje túl az érték-határt, melyet az 1. § megállapit. Az eljárás természete nem engedi meg, hogy a követelt helyettesithető ingók és értékpapirok értékét a hitelező a kérelem előterjesztése alkalmával okirattal igazolja; azért oly megoldási módozatot kellett keresni, mely az adósra nézve lehetővé teszi, hogy abban az esetben, ha azt hiszi, hogy a követelt ingók vagy értékpapirok az 500 forintnyi maximalis értéket meghaladják, a kötelezettséget az 500 forintnyi pénzösszeg lefizetése által teljesitse. Másrészt pedig abban az esetben, ha a követelt ingók vagy értékpapirok kevesebbet érnek a hitelező által előadott pénzösszegnél: az adósnak módjában fog állani az előadott pénzösszeg helyett magukat a követelt tárgyakat természetben szolgáltatni. Mert a hitelező által előadott pénzösszegnek a fizetési meghagyásba való befoglalása semmikép sem birhat az adósra nézve a kényszer jellegével. A fizetési meghagyásban foglalt utasitás csakis a tárgyak természetbeni szolgáltatására irányul, s a hitelező által előadott pénzösszeg felemlitése csak arra való, hogy az adós figyelmeztetve legyen, miszerint szabadságában áll a természetbeni szolgáltatás és az előadott pénzösszeg fizetése között választani. Ez a választási jog fenmarad a végrehajtás folyamán is, mert a végrehajtás csakis a követelésbe vett, határozott mennyiségű helyettesithető dolgok vagy értékpapirok kiadása iránt rendelhető el és foganatositható (végr. törv. 214. s köv. §-ai), s mert a javaslatnak félre nem magyarázható szövege szerint („az adós kötelezettségének ama pénzösszeg fizetése által is eleget tehet” 5. §) a szóban forgó esetben nem lehet szó vagylagos marasztalásról, mely a teljesitési határidő eltelte után a választási jogot a hitelezőre ruházza át (végr. törv. 219. §). A választási jog mindvégig az adóst illeti meg, s csakis arra való, hogy ellensúlyát képezze a hitelező ama jogának, hogy az ingók és értékpapirok természetbeni szolgáltatására vonatkozó követelését az érték előleges igazolása nélkül érvényesitheti a jelen kivételes eljárás keretében (v. ö. a 10. §-t).
Az 1. § indokolása kapcsán már emlitve volt, hogy a birói közreműködést meg kell tagadni, ha már magának a kérelemnek tartalma gyengiti a föltevést, hogy a követelés nem fog vitássá tétetni. Azokon az eseteken kivül tehát, a melyekben a biróság az eljárás tárgyi keretének túllépését avagy saját hivatalból vizsgálandó illetékességének hiányát észleli, vagy a midőn a kérelmet az eljárás meginditására alaki szempontból alkalmatlannak találja: a javaslat 4. §-a szerint visszautasitandó a kérelem, ha - az abban előterjesztetteket tárgyi szempontból vizsgálva - a követelés nyilvánvalóan (absolute) alaptalan és birói uton nem érvényesithető. Hogy oly esetben, a midőn a visszautasitás oka a követelés vagy járulékainak csak egy részére vonatkozik, az önálló követelésre vonatkozó egész kérelem utasitandó vissza: abban találja magyarázatát, mert a részleges elutasitás két részre osztaná a kérdést, melyek egyikét a jelen javaslat szerinti eljárás szerint, másikát pedig külön eljárás utján - s igy esetleg két külön perben kellene megoldani, a minek már azért sem lehet helye, mert a követelés egyes részei vagy a követelés és ennek járulékai a legtöbb esetben csak egységesen birálhatók el s mert két külön perben ugyanazon követelést illetőleg ellentétes határozatok keletkezhetnének.
A 4. § végbekezdése egyfokú felfolyamodást enged a visszautasitó végzés ellen. A felfolyamodás kizárása mellett az szól, hogy a hitelező a visszautasitó végzés által nincs akadályozva abban, hogy követelését kereset útján érvényesitse s hogy ez úton hamarább jut el czéljához, mint ha a visszautasitó végzés esetleges megváltoztatását várná be. Ezt az álláspontot foglalja el a német bir. perrend 631. §-a. A javaslat ennek daczára másként oldja meg a kérdést, mert előfordulhatnak esetek, a midőn a hitelező a fenforgó körülmények közt előnyösebbnek tartja a kereset közvetlen meginditása helyett a behajtást ezen eljárás útján megkisérelni s nem volna méltányos őt annak lehetőségétől megfosztani, hogy szenvedett sérelme orvoslást nyerjen; s mert különösen addig, mig az új intézmény gyökeret ver, nem tanácsos kizárólag a járásbiróságra bizni annak a mértéknek megszabását, melyben a jelen javaslatban szabályozott eljárás gyakorlati érvényre juthat.
A fizetési meghagyás tartalma úgy van megállapitva, hogy az a hitelező kérelmét teljesen visszatükröztesse s hogy abból az adós biztos tájékozást merithessen a követelés mibenlétét illetőleg.
A fizetési meghagyásban ki kell fejezni továbbá a közvetlen jogkövetkezményeket, melyeket a törvény a fizetési meghagyás kibocsátásával egybeköt.
Különös tartalmi kellékül szabja meg az 5. § az adósnak figyelmeztetését, hogy a fizetési meghagyást ellenmondással támadhatja meg. Ez azért szükséges, hogy az adós az első pillanatra tájékozva legyen a védelmi eszköz iránt, melylyel az alaptalan támadást magától elhárithatja és az ügyet a törvény rendes útjára terelheti.
Az ellenmondás egyetemes védelmi eszköz, melyet az adós úgy a biróság által okozott sérelem orvoslása, mint az alaptalan vagy kifogás alá eső követelés elháritása végett használhat. Nem engedhető meg, hogy az adós ezenfelül külön jogorvoslattal, nevezetesen felfolyamodással élhessen a fizetési meghagyás ellen; egyrészt azért, mert az ellenmondással könnyebben ér czélt, másrészt mert az ellenmondást megelőző külön felfolyamodás mód nélkül elnyujtaná az eljárást.
A záros határidő, a melytől - a javaslatnak az általános indokolás során kifejtett elvi álláspontjához képest - a fizetési meghagyás végrehajthatósága függ: tizenöt napban van megállapitva. Ennyi elegendő, hogy az adós a követelést illetőleg közelebbi tájékozást szerezzen és magát esetleg az ellenmondáshoz szükséges egyszerű lépések megtételére elhatározza.
A 6. § a birói és különösen a kezelési teendők egyszerűsitése végett megengedi, hogy a hitelezőnek ugyanazon adós elleni több követelése iránt, - másrészt egy hitelezőnek több adós elleni ugyanazon követelése iránt egy fizetési meghagyást lehessen kibocsátani, még akkor is, ha a hitelező nem is élt volna a 3. § utolsó bekezdésében biztositott együttes késedelmezés jogával. A feltételek, melyeket e tekintetben a § megállapit, a dolog természetéből folynak s megfelelnek a 3. § utolsó bekezdésében foglalt intézkedésnek.
A 7. § a fizetési meghagyás kézbesitésének módozatait szabályozza.
Fontos érdek fűződik ahhoz, hogy az a kézbesités akként eszközöltessék miszerint az adós közvetlen tudomást szerezzen a fizetési meghagyásról és ennek tartalmáról. A fizetési meghagyással egybekapcsolt jogkövetkezmények elháritására szükséges cselekmény elmulasztása sok esetben helyrehozhatlan vagyoni hátránynyal jár s ennek eshetőségét csak ugy lehet az adósra háritani, ha teljes bizonyosság forog fenn a tekintetben, hogy az adós a fizetési meghagyást valósággal kézhez vette.
Ez okból a javaslat a törvénykezési rendtartásnak az első végzések kézbesitésére vonatkozó szabályait részint korlátozza, részint kiegésziti.
A korlátozás abban áll, hogy a kézbesités az adósnak vagy törvényes képviselőjének saját kezeihez történjék. Az erre vonatkozó rendelkezés kizárja, hogy a kézbesités az adós hon nem létében kifüggesztés útján, avagy ügygondnok kezeihez eszközöltessék (1868: LIV. tc. 265.§); de nem akadályozza, hogy abban az esetben, ha az adós a fizetési meghagyást elfogadni vonakodik: az nála hagyassék, és ez a körülmény a kézbesitésről szóló bizonyitványon megjegyeztessék (1868: LIV. tc. 264.§), mert ilyenkor a kézbesités az adósnak saját kezéhez történik és csupán a kézbesités igazolásának a rendestől eltérő alakja forog fenn.
A szóban forgó rendelkezés egyik következménye abban fog nyilvánulni, hogy ismeretlen helyen tartózkodók s általában azok ellen, a kik részére a kézbesitést ügygondnok kezéhez kell teljesiteni (1868: LIV. tc. 268.§), a fizetési meghagyás iránti eljárás nem lesz hatályosan alkalmazható. Az ügygondnok részére való kézbesités egyébiránt nem is vezetne czélhoz, mert az ügygondnok felelőssége tudatában és a való tényállás ismeretének hiányában - bizonyára mindig arra érezné magát indittatva, hogy a fizetési meghagyásnak ellentmondjon. Az esetleges mulasztás pedig sok esetben érzékenyen csorbitaná az adós jogait.
A posta útján való kézbesitést azért kellett kizárni, mert az - különösen az adós személyazonosságának megállapitását tekintve - nem nyujt oly biztositékot, mint a rendes kézbesitő közeg által teljesitett kézbesités.
A rendszerinti kézbesitési szabályok kiegészitését az által eszközli a javaslat, hogy elrendeli, miszerint az adós minden esetben figyelmeztetendő ellenmondási jogára és az ellenmondás elmulasztásának közvetlen következményeire, - tehát akkor is, ha olvasni tud és ha a kézbesitett irat nyelvét érti (1868: LIV. tc. 262. §). Ez azért szükséges, mert egy új és nagy horderővel biró intézmény életbeléptetéséről van szó, s mert különösen kezdetben nagyon kivánatos lesz, hogy a fél a jogainak megóvására teendő lépések iránt kitanittassék.
A fizetési meghagyás kézbesitéséhez, illetve a fizetési meghagyás iránti kérelemhez a kereset kézbesitésének, illetve a kereset beadásának hatálya van kapcsolva.
E nélkül a követelések behajtásának a jelen törvényjavaslatban contemplált módja alig számithatna általánosabb elterjedésre.
A hitelező bizonyára nehezen határozhatná el magát arra, hogy pl. oly esetben, midőn a követelés elévülésének határideje közeleg, a behajtást az itt szabályozott eljárás útján kisérelje meg: ha nem volna biztos az iránt, hogy a fizetési meghagyás iránti kérelem előterjesztése az elévülés folyamát megakasztja, - s ép ugy nem venné igénybe az új intézményt, ha nem látná biztositva azokat a magánjogi következményeket, melyeket a perinditás ténye - pl. a követelés kamatozása tekintetében - maga után von.
De az intézmény érdeke más tekintetben is ajánlja a perfüggőség elvének értékesitését. A perjogi hatály, melynél fogva a követelés a perfüggőség tartama alatt más biróságnál vagy általában más keresettel nem érvényesithető, megnyugvást fog szerezni az adósnak is, hogy nem lesz kitéve ujabbi zaklatásnak.
Minthogy pedig a perinditásnak részint magánjogi, részint perjogi hatálya majd a kereset beadásától, majd a kereset kézbesitésétől veszi kezdetét: szükségesnek látszott mindkét mozzanat helyettesitéséről gondoskodni.
A perfüggőség hatályának tartamáról a 18. § intézkedik.
Az általános indokolás során kifejtettekből szükségszerűen következik, hogy a fizetési meghagyással szemben lehetőleg megkönnyitendő az ellenmondás, - különösen azoknak a súlyos jogkövetkezményeknek elháritása végett, melyeket az esetleg minden alapot nélkülöző követelésnek az adós meghallgatása nélkül keletkezett birói határozattal való sanctionálása maga után von.
Ehhez képest a 8. § szerint az ellenmondás szóval vagy irásban terjeszthető elő, - s e mellett a javaslat 19. és 20. §-ai arról gondoskodnak, hogy az ellenmondás előterjesztésének alakja lehetőleg egyszerű legyen.
Az ellenmondást azért nem szükséges indokolni, mert az ellenmondás - mint fennebb emlitve volt - nem az érdemleges védelem eszköze, hanem csakis annak külső kifejezése, hogy az adós azt a feltevést, hogy a követelés nem vitás, megdönteni akarja. De az ellenmondás indokainak előadását azért sem lehet kivánni, mert a hitelező sem terjeszti elő részletesen azokat a körülményeket, melyek a kereset teljes előadásához szükségesek.
Az ellenmondás rendszerint annál a biróságnál terjesztendő elő, mely a fizetési meghagyást kibocsátotta. Annak megállapithatása végett: vajjon a fizetési meghagyás végrehajtható-e s ha igen, mily mértékben? a biróságnak tudnia kell, vajjon az adós élt-e az ellenmondás jogával vagy sem?
De a javaslat 9. §-a - az adós érdekének szem előtt tartásával és kapcsolatban a birói illetékesség kérdésének szabályozásával (2. §) - módot nyujt, hogy a biróság kerületén kivüli helyen lakó vagy tartózkodó adós annál a biróságnál terjeszthesse elő az ellenmondást, mely a kézbesités végett megkerestetett; - a nélkül, hogy ezzel a megkeresett biróságra számbavehető munkateher hárulna. Hasonlóan meg van engedve, hogy a végrehajtás folyama alatt a végrehajtás foganatositására kiküldöttnél vagy a végrehajtás foganatositására megkeresett biróságnál is lehessen az ellenmondást előterjeszteni (12. §).
Az ellenmondás megtételére nyitva álló első határidőnek lejártával beáll a fizetési meghagyás végrehajthatósága; - feltéve természetesen, hogy az adós a fizetési meghagyásnak az emlitett határidő alatt ellent nem mondott.
A javaslat általános elvi álláspontja szerint csak a záros határidő lejárta előtt előterjesztett ellenmondás akadályozhatja meg, hogy a fizetési meghagyás végrehajthatóvá váljék; - s ugyanazért a végrehajtás el lesz rendelhető, ha az ellenmondás az első határidő lejárta után, bár a második határidőn belül terjesztetett elő. Ezt - mint láttuk - az immár a valószinűség látszatával biró követelés biztositásának szempontja indokolja.
A végrehajtás elrendelésének alapját a fizetési meghagyás képezi, s ez okból a biróság nem térhet vissza a végrehajtási kérelem elintézésénél a fizetési meghagyás kibocsátása kérdésében döntő körülményekre, hanem csakis a végrehajtás elrendelésének alaki előfeltételeit, - a kézbesités megtörténtét és az ellenmondás hiányát - vizsgálhatja. Ebből kiindulva: a végrehajtás elrendelése egy önálló birói cselekmény, mely mindkét félre nézve sérelmessé válhatik annyiban, a mennyiben a végrehajtást elrendelő végzés a fizetési meghagyás tartalmától eltér. A végrehajtást elrendelő végzés ellen e szerint nemcsak a hitelező élhet felfolyamodással, hanem az adós is, bár ez utóbbira nézve az ellenmondás előterjesztésének végső határideje (12. §) még le nem járt. Az adós a még rendelkezésére álló ellenmondással leronthatja ugyan a fizetési meghagyásnak itéleti erejét, de a végrehajtási hatály fenmarad továbbra is; s ennek terjedelmét a végrehajtást elrendelő végzés tartalma s a további végrehajtási cselekmények határozzák meg.
A végrehajtásnak a jelen törvényjavaslattal szabályozott eljárás keretében több tekintetben különálló jelentősége van s erre vezetendő vissza a 15. §-nak az a rendelkezése, melynél fogva a végrehajtási eljárásra - ide értve az eljárás során használható jogorvoslatokra is - az általános szabályok alkalmazandók.
A tájékozatlanságból eredhető joghátrányok elháritására szolgáló egyik további rendszabályt tartalmaz a § utolsó bekezdése. Az adós a fizetési meghagyásnak újból való kézbesitése által a végrehajtás elrendelése időpontjában is figyelmeztetve lesz az ellene folyamatban levő eljárás különleges természetére, és abba a helyzetbe jut, hogy a végrehajtást elrendelő végzés tartalmát a fizetési meghagyás tartalmával összehasonlithatja, s netáni eltérés - esetén sérelmét orvosoltathatja.
A nem pénzre irányuló követelés tárgyában kibocsátott fizetési meghagyás végrehajtásának módozataira vonatkozó intézkedés szükségszerű folyománya a 3. § kapcsán előadottaknak.
Ugy a biróság, mint az adós érdeke követeli, hogy a hitelező a fizetési meghagyás iránt folyamatba tett eljárást bizonyos határidő alatt végbefejezésre juttassa. A javaslat álláspontja szerint a fizetési meghagyás csak akkor válik végérvényes birói határozattá, ha az adós a végrehajtást elrendelő végzés kézbesitésétől folyó második határidő alatt sem él ellenmondással. Nem volna helyén a hitelező önkényére bizni, hogy ezt a határidőt tetszés szerint kitolhassa s az adós személyi viszonyaiban netán beállott változást felhasználva - esetleg oly késői időpontot választhasson a fizetési meghagyás végrehajtására, a midőn az adós kevésbbé ügyelhet jogaira, vagy a midőn az adós már csak homályosan emlékezik a fizetési meghagyás kieszközlésének körülményeire. De a biróságra nézve is terhessé válnék, ha évek mulva kellene foglalkoznia a végrehajthatóság előfeltételeinek kutatásával. E mellett figyelembe kell venni azt is, hogy hosszabb idő alatt rendszerint oly utólagos tények szoktak bekövetkezni, melyek a hitelező és az adós közt fönforgó jogviszonyt megváltoztatják és hogy igy könnyen vissza lehetne élni a rég keletkezett fizetési meghagyásokkal.
Ugyanazért a javaslat a fizetési meghagyás kötelező erejét és végrehajthatóságát a végrehajtásnak bizonyos határidő alatt a meghatározott alakban történt megkezdéséhez köti, a mely határidő elég hosszúra van megállapitva, hogy az alatt az adós alkalmas módot találjon a végrehajtás sikeres eszközlésére. Maga a fizetési meghagyás joghatályát fentartó ténybeli mozzanat, melynek a megszabott határidő alatt kell bekövetkeznie, csak ugy határozható meg szabatosan és igazságosan, ha ebben a kérdésben a végrehajtás megkezdésének tényét - az adóssal szemben - ugyanaz a cselekmény fogja jelezni, a melytől az ellenmondásra nézve megszabott végső határidő számitandó (12. §). Ez tehát nem lehet más, mint a végrehajtást elrendelő végzés kézbesitése. Magától értendő, hogy a kézbesités módjára nézve - e helyütt - a végrehajtási eljárás általános szabályai irányadók.
A szóban forgó korlátozás nem sérelmes a hitelezőre nézve, mert semmi sem fogja őt akadályozni abban, hogy új fizetési meghagyást szerezhessen. Ha pedig az előbbi eljárással kapcsolatos magánjogi hatályt kivánja fentartani: a 18. § útmutatásához képest járhat el.
Hasonló szempontból történik a fizetési meghagyás hatályának függővé tétele az egy év alatt eszközlendő szabályszerű kézbesitéstől. A 7. § szerinti kézbesités szükségszerű előfeltétele a fizetési meghagyással egybekapcsolt jogi következmények beálltának. Ha ez az előfeltétel hosszabb idő alatt meg nem valósulhat: akkor alapos kétség támad az iránt, vajjon az eljárás czélját elérheti-e? És igy indokolt, hogy - ily körülmények közt az eljárás egyelőre meghiusultnak tekintessék.
A 12. § meghatározza az ellenmondás megtételére nyitva álló második határidőt, a mely kezdődik a fizetési meghagyás kézbesitésétől számitott 15 nap (10. §) lejártával és tart a végrehajtást rendelő végzés kézbesitésétől számitott 30 nap lejártáig.
Csupán egy határidő nem nyujt elegendő biztositékot az adós érdekének megóvását illetőleg. Az osztrák törvényhozás, mely az ellenmondás előterjesztésének határidejét a fizetési meghagyás kézbesitésétől számitandó tizennégy napra korlátozza, akként gondoskodik az adós érdekéről, hogy ennek a határidőnek vétlen elmulasztása esetén igazolást enged. Czélszerűbb azonban a kérdést az ellenmondás záros határidejének kiterjesztésével megoldani, mert eltekintve attól, hogy a sokszor hosszúra nyuló igazolási tárgyalás a hitelező sérelmével jár, a vétlen mulasztás esetén kivül is fenforoghatnak körülmények, melyek indokolják, hogy az adósnak módjában álljon a fizetési meghagyás súlyos következményeit magától elháritani. Ennek a második határidőnek elmulasztását már nem lehet helyrehozni. Az elkésett ellenmondás visszautasitandó. A határidő elmulasztása esetén az eljárás véglegesen befejeztetik s a fizetési meghagyás jogerejű itéletté válik. És épen azért szükséges, hogy a határidő ne legyen igen rövidre szabva.
A 7. §-ban foglalt különös szabályok kifejezetten csak a fizetési meghagyás kézbesitésére vonatkozván, nem lehet kétség az iránt, hogy midőn a javaslat a végrehajtást rendelő végzés kézbesitéséről szól, ez alatt a kézbesitésnek a végrehajtási eljárásban szokásos módjait érti.
A 8. és 9. §-ok indokolása során kifejtettekhez képest gondoskodni kellett arról is, hogy a végrehajtás folyamán előterjeszthető ellenmondás lehetőleg megkönnyittessék. Visszaélések elkerülése végett azonban szükségesnek mutatkozott a kiküldöttnél előterjeszthető ellenmondást arra az alkalomra szoritani, a midőn a kiküldött a végrehajtás egyik kezdeti cselekményét: a végrehajtást rendelő végzés kézbesitését személyesen teljesiti.
A 13. § abból a felfogásból indul ki, hogy az ellenmondásra nyitva álló véghatáridő lejártáig nem lehet helye a 10. § szerint végrehajthatóvá vált fizetési meghagyás alapján a hitelező teljes kielégitésének. A végrehajtás foganatositása csak a követelés biztositásáig terjedhet. Az adósra helyrehozhatlan vagyoni hátrány származhatnék abból, ha akkor, midőn a törvény által megengedett ellenmondással a fizetési meghagyásnak itélet erejére emelkedését megakadályozta, az előbbi állapotot többé helyre nem állithatná.
A végrehajtás utján való végleges kielégités - e szerint - csak a véghatáridő lejárta után következhetik be; - ha pedig e határidő alatt ellenmondás történt, csak akkor, ha a folyamatba teendő perben a hitelező marasztaló itéletet nyer.
Kétségtelen azonban, hogy az a körülmény, melynél fogva a hitelező teljes kielégitése a fennebb jelzett módon korlátozva van, nem szünteti meg a 10. § alapján elrendelt kielégitési végrehajtásnak ebbeli minőségét, s nem változtatja át a végrehajtást biztositási végrehajtássá; - s ebből következik, hogy - miután a 10. § kapcsán előadottak szerint a végrehajtás által okozott sérelmek orvoslása a fizetési meghagyás iránti eljárástól függetlenül eszközlendő, - a tulajdoni igénykereset beadásának határidejére nézve is az a szabály lesz irányadó, melyet a végrehajtási törvény a kielégitési végrehajtás foganatositása esetére állitott fel; - tekintet nélkül arra, vajjon az ellenmondás előterjesztésére nyitva álló végső határidő lejárt-e már, s vajjon ellenmondás esetén az eljárás perré alakult-e át vagy sem?
Az imént jelzett felfogásnak szükségszerű folyománya, hogy a midőn a korlátozás oka megszünik: a biróság ne ujból rendelje el a végrehajtást, hanem egyszerűen csak a végrehajtásnak teljes joghatálylyal való folytatása iránt intézkedjék.
A végrehajtás foganatositásának korlátozásával kapcsolatos eljárási részletkérdések szabályozásánál a javaslat azt tartotta szem előtt, hogy miután az ellenmondás nemcsak a fizetési meghagyást kibocsátó biróságnál, de a fizetési meghagyás kézbesitése, illetőleg a végrehajtás foganatositása végett megkeresett biróságnál, sőt egyes esetekben a végrehajtásra kiküldött közegnél, e szerint négy helyen lesz előterjeszthető, csakis a végrehajtást elrendelő biróság lehet abban a helyzetben, hogy a korlátozó körülmények fenforgását vagy megszüntét megállapitsa, s ezért szükséges, hogy az ebben a kérdésben szükséges intézkedések a végrehajtást elrendelő biróságtól induljanak ki. De arra is kellett figyelemmel lenni, hogy a végrehajtó közegek - különösen a mi a községi biróság elé utalt ügyeket illeti - nem ruházhatók fel oly jogkörrel, hogy az ellenmondás megtételének vagy elmulasztásnak jogi következményeit és ezeknek befolyását a végrehajtás menetére önállóan megállapitsák.
Hasonló tekintetek, mint a melyek szükségessé teszik a fizetési meghagyás iránti kérelem visszautasitását, ha a visszautasitás oka a követelés vagy járulékainak csak egy részére terjed ki (4., indokolják, hogy az egész fizetési meghagyás tekintessék megtámadottnak, ha az ellenmondás csupán a fizetési meghagyásban foglalt követelés vagy csupán a járulékok avagy a követelés és járulékainak csak egy része ellen irányul. Ennek a felfogásnak érvényre emelését kivánatossá teszi egyébiránt az eljárás egyszerűsitése is.
Ugyanez áll akkor is, ha több adóstárs közül csupán egy adóstárs élt ellenmondással. A korlátozás, melyet e tekintetben a § 2-ik bekezdése kifejez, annak a megfontolásán alapszik, hogy a fizetési meghagyás végrehajthatósága, mely beáll a fizetési meghagyás kézbesitésétől számitott 15. nap lejárta után, az adós személyes mulasztásának következménye, s hogy másrészt azt a kedvezményt, hogy a végrehajtás - a 12. §-ban meghatározott 30 napi határidőn túl is - a követelés biztositására szoritkozzék, csakis az ellenmondás személyes cselekményével lehet fentartani. Ebben a kérdésben tehát a személyes jogvesztés ismérvei forognak fenn s a határidők, a melyek lejártával a jogvesztés szóban forgó esete beáll, minden adóstársra nézve külön számitandók annál inkább, mert a hitelező biztositásának szükségessége oly kérdés, mely minden egyes adóssal szemben különbözően oldható meg, s melynek semmi befolyása nincsen az ellenmondás következtében folyamatba teendő per érdemére.
A 10. § kapcsán elmondottak szerint a fizetési meghagyás iránti eljárás során felmerülő végrehajtási jogcselekményekre és az azokra vonatkozóan használható jogorvoslatokra nézve a végrehajtás általános szabályai alkalmazandók.
Ez alatt nemcsak azok a szabályok értendők, melyek az 1881: LX. törvénycikkben foglaltatnak, hanem - a mint az félreértések elkerülése végett kifejezetten ki van mondva - azok is, melyeket az 1877: XXII. tc. 4-ik fejezete megállapit. Az a körülmény, hogy a községi biróság elé utalt követelések a jelen javaslatban szabályozott eljárás és az abból keletkezhető per útján a járásbiróság előtt is érvényesithetők, nem vonja szükségszerűen maga után, hogy ezeknek a követeléseknek végrehajtás útján való behajtásánál az erre nézve fennálló és sok tekintetben az adósnak kisebb megterheltetésével járó intézkedések mellőztessenek. Magától értendő azonban, hogy az ügyek utóbb jelzett részében nem fog alkalmazást nyerni az 1877:XXII. törvénycikknek a végrehajtás elrendelésére vonatkozó kivételes rendelkezése (id. törv. 66.§), - mert a javaslat 10. §-ában ki van mondva, hogy a végrehajtás a hitelező külön kérelmére rendelendő el, a mely kérvény a dolog természeténél fogva annál a biróságnál terjesztendő elő, mely a fizetési meghagyást kibocsátotta, s mely a jelen javaslatban szabályozott eljárás igénybevétele által a különben a községi biróság elé utalt ügynek perbiróságává vált (1881:LX. tc. 2. §).
A fizetési meghagyás iránti eljárás, ha az adós ellentmondással élt, kétféle módon alakulhat át peres eljárássá, - a mennyiben ugy lehet intézkedni, hogy a biróság vagy hivatalból, vagy kérelemre tűzze ki a tárgyalás határnapját.
Az első sorban emlitett megoldási módozat számos inconvenientiával jár. Az alatt az idő alatt, mely az ellentmondás előterjesztése és a tárgyalás közé esik, a felek kiegyezhetnek; - máskor ismét egyik félnek sem áll érdekében, hogy a kérdést a per utjára terelje. Ily esetben a biróság hiába való munkát végzett a tárgyalás kitűzésével.
Helyesebb tehát a tárgyalás kitűzését kérelemtől tenni függővé. Felperesnek módot kell nyujtani, hogy a kereset substantiálásához szükséges körülményeket, valamint a bizonyitékokat a tárgyalás előtt előterjeszthesse s ekként a tárgyalást előkészithesse s annak sikerét biztosithassa. Ezt pedig csak ugy teheti, ha a tárgyalás kitűzése iránti kérvénynyel megfelelő eszköz bocsáttatik rendelkezésére.
De a tárgyalás kitűzéséhez s általában a fenforgó kérdésnek peres eljárás utján, birói itélettel való megoldásához nem csupán a hitelező érdeke fűzödik. Az állitólagos adós is indittatva érezheti magát, hogy a peres eljárás folyamatba tételét sürgesse, részint az ellenmondással okozott költség megvétele, részint az alaptalan támadás végleges elháritása végett.
Ugyanazért a javaslat 16. §-a szerint mindkét félnek jogában áll a tárgyalási határnap kitűzését kérelmezni. Egyszerűség szempontjából meg van engedve, hogy a hitelező, ha követelését a 3. §-ban emlitett körülményekkel eléggé megalapitottnak tartja, a tárgyalás kitűzése iránti kérelmet a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemmel, az adós pedig ugyanazt a kérelmet az ellenmondással kapcsolhassa össze.
Hogy a különben a községi biróság elé utalt ügyekre nézve kivétel nem tétetik: folyománya a javaslat elvi álláspontjának, melynél fogva a vitássá vált követelést ugyanaz a biróság birálja el, mely a fizetési meghagyást kibocsátotta. Ez az álláspont azonban nem hozza magával, hogy a különben a községi biróság elé utalt ügyek tárgyalása és elintézése több perjogi garantiával történjék, mint a milyenben akkor részesülnének, ha a hitelező a jelen törvényjavaslatban szabályozott eljárás mellőzésével érvényesitette volna követelését. Ugyanazért a javaslat ezeknek az ügyeknek elintézése, de főleg a felebbvitel tekintetében lényegileg ugyanazokat a korlátokat tartja fenn, melyeket a községi biróság elé utalt ügyeknek a járásbiróság előtti tárgyalása kérdésében a sommás eljárásról szóló törvényjavaslat (az igazságügyi bizottság által megállapitott szöveg 221. §-a) felállit.
Ugy de nem lehet egészen a felek tetszésére bizni, hogy ők határozzák meg az időpontot, a melyben a peres eljárás megindulhat. Nem csekély mértékben zavarná a birói ügykezelés rendjét, ha a felek évek mulva is felvehetnék az eljárásnak az ellenmondással megszakitott fonalát. Ezenkivül a jogbiztosság is követeli, hogy a joghatály, melyet a törvény egyes processualis cselekményekhez kapcsol, bizonyos idő mulva véget érjen.
A 17. § - ehhez képest - a tárgyalás kitűzése iránti kérelem maximális időtartamát hat hónapban állapitja meg; - miután pedig a végrehajtási cselekmények jogi hatályának fentartása a biróságot, illetve a birósági közeget nyilvántartási és felügyeleti teendőkkel terheli: ezt a határidőt két hónapra szállitja le, - ha a hitelező a fizetési meghagyás alapján végrehajtást foganatosittat.
A határidő elmulasztásának következményei önként folynak az eljárás sajátszerű szerkezetéből.
A fizetési meghagyás már az ellentmondás előterjesztésének tényével vesztette el anyagi kötelező erejét. Az utasitás, melyet a biróság a követelés kifizetése iránt az adóshoz intézett, már akkor vesztette el a marasztaló határozat jellegét. A fizetési meghagyásnak belső materialis ereje nem éled fel akkor sem, ha a peres kérdés a hitelezőre nézve kedvező megoldást nyer; mert ez esetben a marasztalás nem a hitelező egyoldalú kérelmére s egyenesen a nem-vitásság feltevésében keletkezett birói határozat igazolása, hanem oly eredmény, mely az ügy egészére kiterjeszkedő önálló birói cognitió utján következett be.
A mi az ellenmondás után fenmarad: az a perfüggőség hatálya, ugy perjogi, mint anyagi jogi tekintetben, s esetleg a fizetési meghagyás alaki kötelező ereje, melynél fogva a követelés - a peres eljárás befejezéséig - végrehajtás utján biztositható, s marasztaló itélet hozatala esetén a végrehajtásnak teljes joghatálylyal való folytatása elrendelhető.
A tárgyalás kérelmezésére megszabott határidő elmulasztása első sorban ezt az alak kötelező erőt enyészteti el. A határidő lejárta után többé nem lehet a fizetési meghagyás alapján a végrehajtást elrendelni vagy foganatositani, - sőt az előzőleg teljesitett végrehajtási cselekmények is megszüntetendők. Ez utóbbi szempont alá esik nemcsak a netáni szoros zár feloldása, a letét kiutalványozása, a letiltott követelés felszabaditása, hanem - a mint azt a javaslat különösen kiemeli - a végrehajtási zálogjog törlése iránti intézkedés is; mert a fizetési meghagyással együtt hatályát veszti a végrehajtást rendelő végzés is.
Megszünik továbbá a perfüggőség perjogi hatálya. - A hitelező immár más, netán szintén illetékes biróságnál s külön keresettel érvényesitheti követelését; - s ugyanannál vagy más szintén illetékes biróságnál új fizetési meghagyást eszközölhet ki, a mit eddig tennie nem lehetett.
A minek fentartásáról gondoskodni kell: az a perfüggőség magánjogi hatálya.
Bizonyára nem mozditaná elő az intézmény prosperálását, ha a szóban forgó határidő elmulasztása az elévülés folyamát megszakitó hatályt is megszüntetné, és pedig nemcsak a jövőre, de a multra nézve is. Az eljárás folyamának időtartama a tárgyalás kérelmezése iránti jog igénybevétele gyakran előre ki nem számitható esélyektől függ s a hitelezőt nem szabad megfosztani annak lehetőségétől, hogy a perfüggőség anyagi jogi cousequentiáit a követelés érvényesitésére irányzott ujabbi cselekményre átszármaztathassa.
A javaslat 18. §-a szerint tehát a hitelező a keresetinditással (7. §) egybekötött magánjogi hatályt fentarthatja, ha a 17. §-ban meghatározott határidő lejárta után számitott 30 nap alatt a követelés iránt keresetet indit. Megfelelő alkalmazást nyer ez a rendelkezés akkor is, ha a fizetési meghagyás hatálya a 11. §-ban meghatározott módon szünt meg, vagy ha a fizetési meghagyás iránt előterjesztett kérelem visszautasittatott. Az utóbbi esetben a fentartás a fizetési meghagyás iránt előterjesztett oly ujabb kérelemmel is eszközölhető, mely a törvénynek megfelel, s ez okból a fizetési meghagyás kibocsátására alkalmas.
A hitelezőnek erre vonatkozó joga nem vezethet visszaélésekre, mert az adósnak módjában áll a tárgyalás iránti kérelmet a maga részéről megtenni s ezzel a huzavonának véget vetni.
A javaslat súlyt fektet arra, hogy a hitelező nyilvánvaló tényével - jelét adja annak, miszerint követelését továbbra is érvényesiteni kész; s ezért nem fogadja el azt a megoldási módozatot, melynél fogva a perfüggőség magánjogi hatálya a multra nézve feltétlenül fenmarad, - jelesül, hogy az elévülés időközi megszakitása akkor is fenforog, ha a hitelező az ujabb eljárást folyamatba nem teszi.
A képviseletre vonatkozó általános szabályok nem felelnek meg minden tekintetben az életbeléptetendő eljárás czéljának és egyszerű szerkezetének.
Ez okból a 19. § oly intézkedéseket tartalmaz, melyek lehetővé fogják tenni, hogy a felek képviseletének elve minél inkább valósuljon meg az ezuttal szabályozott eljárás keretében.
Az a) pont szerint az ügyvéd meghatalmazás felmutatása nélkül is terjeszthet elő ügyfele nevében kérelmet fizetési meghagyás kibocsátása iránt. A meghatalmazás igazolása nem szükséges az ellenmondáshoz sem.
A b) pont pedig megengedi, hogy egy más személy nevében bárki tehessen ellentmondást, ha önjoga és ha a fizetési meghagyásnak az adós kezéhez szolgáltatott példányát felmutatja.
Mind a két intézkedés az eljárás igénybevételének és a védelmi eszköz használatának könnyitése végett szükséges.
A lehető visszaéléseket ellensúlyozni fogja az ügyvédi kar kötelességérzete, továbbá az a szabály, mely szerint a tárgyalást rendelő végzés a félnek vagy igazolt meghatalmazottjának kézbesitendő, valamint a § utolsó bekezdésének rendelkezése, melynél fogva a meghatalmazás nélkül eljáró a költségért és kárért felelős.
A 20. § meghatározza az ügyvédi képviselet esetén kivül beadott kérelem és ellenmondás kiállitásának alaki kellékeit, némileg enyhitvén azokon a szabályokon, melyeket e részben az 1881:LIX. tc. 11. §-a tartalmaz.
Egyik főszempont, melyet a javaslat megvalósitani kiván, az, hogy a fizetési meghagyás iránti eljárás lehetőleg olcsó legyen, s hogy az ennek az eljárásnak keretébe eső, a pert megelőző cselekmények ne szaporitsák jelentékenyebben a per költségeit.
Ez okból a 21. §-ba az a rendelkezés vétetett fel, hogy a fizetési meghagyás iránti eljárásból kifolyóan csakis a bélyegköltség és a postadíj számitható fel az ellenfél terhére.
Minthogy azonban a javaslat ebben az eljárásban az ügyvédi képviseletet kizárni vagy neheziteni nem akarja: a fenti szabályt csak az esetre korlátozza, midőn a felet ügyvéd nem képviseli; - ügyvédi képviselet esetében pedig a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemért és az ellentmondásért díjfokozatot állapit meg, mely lehetővé teszi, hogy az ügyvéd a teljesitett munka csekély voltának megfelelő mérsékelt díjazásban részesüljön, a nélkül, hogy ez által az esetleges per számbavehetően megdrágulna.
A 22. §-nak az az intézkedése, hogy az ellenmondás folytán keletkezett perben a biróság az előző eljárás költsége kérdésében is határoz, mint a dolog természetéből folyó, nem szorul közelebbi indokolásra.
Arra az esetre pedig, a midőn a fizetési meghagyás hatályát veszti (11. és 17. §, azért kellett kizárni a költség követelését, mert a 11. § esetében a fizetési meghagyás végrehajthatósága és kötelező ereje a hitelező késedelme folytán szünt meg, - másrészt mert akkor, a midőn a hitelező a hatályát vesztett fizetési meghagyásnak a főkövetelésre vonatkozó részét nem érvényesitheti, ezt a költségre nézve sem teheti - és mert a 17. § esetében mindkét félnek meg van adva a mód, hogy a tárgyalás kitűzését kérhesse, s ennek folytán a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemmel, illetőleg az ellentmondással felmerült költség követelését a perben felszámithassa. Ily körülmények közt nem volna indokolt, ha a peres eljárás elmaradása esetére az ellenmondás költségeinek megállapitása végett külön eljárás rendszeresittetnék.
E § a fizetési meghagyás iránti ügyekről vezetendő naplóról rendelkezik.
A naplónak fel kell tüntetnie az eljárás folyamán felmerült döntő mozzanatokat, különösen pedig az eljárás két főmozzanatát, a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet és az ellenmondást. Minthogy pedig az ellenmondás nemcsak a fizetési meghagyást kibocsátó, hanem a kézbesités, illetve a végrehajtás foganatositása végett megkeresett biróságnál is lesz előterjeszthető: szükséges, hogy a naplóba bevezettessenek a birósághoz a fentjelzett megkereséssel áttett ügyek is.
A javaslat a napló intézményének csupán általános körvonalozására szoritkozik; a napló vezetés és az ügykezelés részleteinek szabályozását az erre nézve kibocsátandó rendeletnek tartja fenn
Az erre vonatkozó kormányrendeletnek egyik tárgya lesz az a kérdés is, szükséges-e hogy a nagyobb forgalmú járásbiróságoknál külön naplóba vagy jegyzékbe foglaltassanak azok az ügyek, melyeket más biróság küldött át kézbesités, illetve végrehajtás végett.
A javaslatnak az az álláspontja, hogy a birói teendőket a minimumra kell szoritani, jelezve van a naplóvezetés rendszerének megfelelő abban a rendelkezésben is, hogy az irásban benyujtott kérelem és ellentmondás az ellenféllel nem közlendő, valamint hogy a kérelem és ellentmondás szóbeli előterjesztése esetében jegyzőkönyv felvétele nem szükséges.
Az előbbi rendelkezés indoka az, hogy a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem tartalmát maga a fizetési meghagyás tükrözteti vissza, annak külön kézbesitése merőben felesleges, - s hogy ellenmondás esetén - a hitelezőt csak az ellenmondás ténye érdekli, az ellenmondás indoka reá nézve közömbös; - a minthogy a folyamatba teendő perben a követelés nem a netán felemlitett kifogás által megvont keretben, hanem teljes tartalma szerint tárgyalandó és birálandó el.
Az utóbbi rendelkezést illetőleg elég lesz arra utalni, hogy a naplóba való bevezetés által teljesen fixirozhatók azok a körülmények, melyek a kérelem vagy az ellenmondás lényeges elemeinek meghatározására szükségesek.
A szóbeli előterjesztés jegyzőkönyvbe vétele e szerint mellőzhető, mert még abban az esetben is, ha az adós a 9. § szerint a kézbesités, avagy a végrehajtás foganatositása iránt megkeresett biróságnak teszi meg az ellentmondást, meg lesz óva az adós érdeke, ha az ellenmondás tényleges megtörténte a most emlitett biróságoknál vezetett naplóban vagy külön jegyzékben megjegyeztetik s erről a fizetési meghagyást kibocsátó biróság értesittetik. Egyébiránt a 8. § szerint az ellenmondó kérheti, hogy a biróság, melynél ellenmondását előterjesztette, az ellenmondás megtételéről bizonyitványt adjon neki.
A jelen javaslat alapján keletkezendő törvénynek Fiuméban és kerületében való életbeléptetését ugyanazok a tekintetek indokolják, melyek a sommás eljárásról szóló törvényjavaslatnak hasonló intézkedése kapcsán felhozattak.
A bélyegilletékre vonatkozó szabályok módositását a perjogi cselekmények átalakulása teszi szükségessé.
A jelen javaslat összefügg a sommás eljárásról szóló törvényjavaslattal s azok az okok, melyek a sommás eljárásról szóló törvény hatályba lépte napjának rendeleti úton való megállapitását teszik szükségessé, ezúttal is fenforognak.
A 27. § a szokásos végrehajtási felhatalmazást tartalmazza.
