A m. kir. postatakarékpénztárnál befolyt takarékbetétek az 1885. évi IX. tc. 5. §-ának rendelkezéseihez képest túlnyomó részben kamatozó magyar állampapirokban vannak gyümölcsözőleg befektetve.
Az 1892. évi XXI. törvénycikkel elrendelt conversionalis művelet végrehajtása következtében a m. kir. postatakarékpénztárnak ezen kamatjövedelme lényegesen leszállott, minthogy pedig a postatakarékpénztár takaréküzletének jövedelmét csaknem kizárólag azon különbözet képezi, mely egyrészt az általa elért és másrészt az általa betevőinek fizetett kamat között mutatkozik, a kamatjövedelemnek a postatakarékpénztárra nézve az emlitett conversionális művelet folytán beállott csökkenése elkerülhetetlenné teszi, hogy a postatakarékpénztár által a betétek után eddig fizetett 3.6%-os kamat is leszállittassék.
Ezt a kamatláb-leszállitást különben a postatakarékpénztár anyagi érdekén kivül szükségessé teszi az a magasabb hitelügyi szempont is, hogy a postatakarékpénztárnak, mint állami intézetnek a maga körében szintén elő kell mozditania az általános kamatlábnak a megváltozott pénzviszonyok által indokolt mérvre való leszállitására irányuló törekvéseket.
Ezen törvényjavaslat czélja a postatakarékpénztár takarékbetéti kamatlábának leszállitását lehetővé teszi.
Az 1885:IX. tc. 10. §-a ugyanis akként intézkedik, hogy a takarékbetétek után 3.6%-os kamat fizetendő, mely kamatláb csak a törvényhozás által szállitható le, felemelése, valamint a felemelt százaléknak 3.6%-ig leendő leszállitása pedig a m. kir. ministerium által rendelhető el.
A törvény eme rendelkezése szerint a 3.6% minimális kamatlábat képez, s a leszállitás elhatározását a törvényhozás önmagának tartotta fenn.
Minthogy pedig a mostani 3.6%-os kamatlábat a fent kifejtett okoknál fogva tovább fentartani nem lehet, az 1885:IX. tc. 10. §-ának megváltoztatásával a m. kir. postatakarékpénztárnak módot kell nyujtani arra, hogy betéti kamatlábát a mai viszonyoknak megfelelően leszállithassa.
Annak elhatározásánál már most, hogy a törvény szóban lévő rendelkezésének megváltoztatása mily irányban eszközöltessék, kérdés tárgyát képezheti, vajjon - a törvény elvi intézkedésének, mely szerint a fizetendő kamat minimuma a törvényben állapittatik meg, fentartása mellett - csupán a kamatláb százaléka szállittassék-e le a mai viszonyok által megkivánt mérvre, - avagy az 1885. évi IX. tc. kiegészitéséről, illetve a cheque- és clearing-forgalomról szóló 1889. évi XXXIV. tc. 6. §-ának példája szerint a törvényben a kamatláb minimuma helyett annak maximuma állapittassék-e meg, vagy végül nem lenne-e czélszerűbb ezeket a korlátokat egészen elejteni?
Erre nézve meg kell jegyeznem, hogy a m. kir. postatakarékpénztár végre is pénzintézetnek tekintendő, s igy az - mint minden pénzintézet - csak ugy fejthet ki helyes tevékenységet, ha kamatláb-politikáját s egyáltalában egész működését a mindenkori tényleges viszonyokhoz alkalmazza, ezt azonban csak akkor teheti, ha e részben mellőzhető korlátoknak alávetve nincsen, - minden ilyentén korlátozás az intézet működésére csak zsibbasztó hatással lehet.
Az intézet részére helyes működése és kivánt fejlődése érdekében mellőzhetlenül szükséges szabadabb mozgást biztositani lehetne ugyan az által, ha, a mennyiben a minimális kamatlábnak a törvényben való megszabása határoztatnék el, ez a minimális kamatláb igen alacsonyan s viszont a netaláni maximális kamatláb lehető legmagasabb százalékban állapittatnék meg, ez esetben azonban ugy a minimális, mint a maximális kamatlábnak a törvényben való megállapitása czéltalan és értelem nélküli volna.
De a kamatláb minimumának ismét törvényhozási úton leendő meghatározását a magam részéről még azért sem vélem javaslatba hozhatónak, mert figyelembe véve az általános kamatláb csökkenő irányzatát és egyáltalában azt a nagy átalakulási processust, a mely pénz- és hitelviszonyainkat illetőleg - különösen a valutánk rendezése érdekében tett intézkedések hatása alatt - már néhány esztendő óta észlelhető s mely átalakulási processus előreláthatólag csak az aranyérték tényleges behozatala után fog befejeződni, - ez idő szerint egyáltalában nincs biztos támpont annak megitélésére, hogy kamatviszonyaink csak a legközelebbi egy-két esztendő alatt is hova fognak fejlődni, s igy ma alig lehetne minimális kamatlábként olyan százalékot iktatni a törvénybe, a mely egyrészt a mostani viszonyoknak megfelelne és a melynél másrészt számitani lehetne arra, hogy az huzamosabb ideig fentartható lesz.
Azt pedig, hogy a törvényben a betéti kamatláb maximuma állapittassék meg, a fennebb előadottakon kivül mellőzendőnek vélem még azon okból is, mert a postatakarékpénztár nem képez nyerészkedési vállalatot, annak feladata a közgazdasági érdekek szolgálata mellett az, hogy egyrészt a takarékossági hajlamot fejlessze és másrészt lehetővé tegye a kis emberek megtakaritott filléreinek, vagyis olyan tőkéinek kamatoztatását, a melyek különben - éppen csekélységüknél fogva - alig lennének gyümölcsözhetők. A postatakarékpénztárnak ez az erkölcsi czélja pedig kivánatossá teszi, hogy az intézet betéti kamatlábát mindenkor saját jövedelméhez mérje, vagyis a nála elhelyezett tőkék után mindig annyi kamatot fizessen, a mennyit saját anyagi érdekeinek koczkáztatása és az itt figyelembe veendő egyéb tekintetek sérelme nélkül fizethet, - s hogy a kamatláb maximumának eleve való meghatározása - hacsak túlmagasan nem állapittatnék meg, a mikor azonban ez a megállapitás elvesztené minden jelentőségét - az intézet ily irányú működését teljes lehetetlenné tenné, az talán bővebb indokolást sem igényel.
Másfelől azt hiszem, hogy ugy a minimális, mint a maximális kamatláb törvényhozási uton való megállapitásának mellőzése ellen alig lenne más érv felhozható, mint az, hogy eme korlátok elejtése által a postatakarékpénztár kamatláb-politikája elvonatnék a törvényhozás ingerentiája alól, nézetem szerint azonban ennek az érvnek sincsen valódi alapja, mert - eltekintve a ministeri felelősség elvétől - a postatakarékpénztár költségelőirányzata kiegészitő részét képezvén az állami költségvetésnek, a kormány keze, az intézetnek törvényhozásilag megállapitott előirányzata által eléggé meg van kötve s viszont a törvényhozásnak költségvetési, valamint a zárszámadási tárgyalások alkalmával évről-évre módjában áll a postatakarékpénztárnál követett kamatláb-politikát ellenőrizni, arra befolyást gyakorolni és a kormányt a netalán szükségesnek talált utasitásokkal ellátni.
Ezeknél fogva midőn az 1885. évi IX. tc. 10. §-ának elkerülhetlenül szükségessé vált módositását javaslatba hozom, azt oly irányban bátorkodom tenni, hogy a törvényben úgy a minimális, mint a maximális kamatláb megszabása mellőztessék s a kamatlábnak a mindenkori tényleges viszonyokhoz mérten való megállapitása a ministeriumra bizassék.
Minthogy pedig a fennebb előadottak teljes, sőt az alábbiak szerint még fokozottabb mérvben állanak a m. kir. postatakarékpénztárnál a cheque- és clearing forgalomban befolyó betétösszegekre is, szükségesnek vélem, hogy ez alkalommal az 1889:XXXIV. tc. 6. §-ában a most emlitett betétösszegeket kamatlábának meghatározása tekintetében felállitott korlát is elejtessék.
Ez a korlát ugyan, mely szerint t. i. a cheque- és clearing-forgalomban befolyó betétek után legfeljebb 3%-os kamat fizethető, az intézet működésére eddigelé nem gyakorolt kártékony hatást, mert valutaviszonyaink rendezetlen volta, a mely főakadályát képezi annak, hogy nálunk a kamatláb nem simul eléggé a nyugoteurópai államok kamatlábához - kamatlábunknak nagyobb állandóságot biztosit, de az aranyérték tényleges behozatala, mely általában véve kétségkivül csökkenteni fogja a kamatlábat, az aranyértékkel biró államok példájából itélve, - előreláthatólag a kamatlábnál koronkint nagyobb ugrásokat fog előidézni s ezzel a körülménynyel számolva a postatakarékpénztár részére szabadabb mozgást, vagyis annak a lehetőségét kell biztositani, - hogy az intézet kamatlábát, a napi viszonyokhoz mérve, a kellő gyorsasággal s esetleg rövid időközökben változtathassa.
Igy a készfizetések fölvétele után pl. a jegybankunk koronként csupán aranykészleteinek megóvása szempontjából kénytelen lesz leszámitolási kamatlábját - habár csak rövid időre is - jelentékenyen felemelni, a mi a hitel megdrágulását, vagyis a kamatláb általános emelkedését szokta maga után vonni, ilyenkor azután megtörténhetnék az is, hogy a postatakarékpénztár betétjei, a mennyiben ez a kamatlábat föl nem emelhetné - jobb elhelyezést keresve, tömegesen kivonatnának és a postatakarékpénztár, hogy a felmondásoknak eleget tehessen, kénytelen lenne értékpapirjait esetleg olyan időben hozni tömegesen a piaczra, a midőn az értékpapirok árfolyama, épen a kamatláb magas volta miatt jelentékenyen leszállott, mely árfolyamveszteség a postatakarékpénztárra esetleg sokkal nagyobb kárt hárithatna, mint ha ez, kamatlábát, az ilyen abnormális s rendesen rövid tartalmú időközökre a kellő mérvre emelvén, ez által megakadályozná betéteinek tömeges kivonását.
Ezek a tekintetek a postatakarékpénztár takarékbetétjeit ugyan nagyobb mérvben alig érinthetik, mert a takarékbetétek, a melyeknek mintegy 80%-éka 10 frton aluli tételekből áll, nem olyan pénzekből alakulnak, a melyekre a pénzpiacz hullámzásai jelentékenyebb befolyást gyakorolhatnának, a cheque- és clearing-forgalomban befolyó betétösszegeket illetőleg azonban az emlitett körülményekkel már számolni kell, mert ez utóbbi összegek kereskedelmi pénzek lévén, azok a pénzpiaczi viszonyok teljes hatása alatt állanak s épen ezekre a betétekre nézve bir kiváló fontossággal az, hogy a mindenkori viszonyoknak megfelelő és gyors intézkedés lehetősége biztositva legyen; mert a postatakarékpénztár cheque és clearing-forgalma az, a mely folytonosan igen jelentékeny mérvben fejlődik, s a mely előreláthatólag rendkivüli nagy arányokat fog ölteni.
Az 1889:XXXIV. tc. 4. §-ának rendelkezései szerint a cheque- és clearing-forgalomban befolyó betétösszegek első sorban a nyilvános számadásra kötelezett pénz- és hitelintézeteknél folyó számlára, rövid felmondás mellett való elhelyezés utján, másodsorban kamatozó kincstári utalványokban, harmadsorban kamatozó magyar állampapirokban gyümölcsöztetendők.
Pénzintézeteknél rövid felmondásra a szóban levő betétösszegeknek már ez idő szerint is, aránylag csekély részét lehet csak elhelyezni, a kamatozó kincstári utalványokban való elhelyezés, miután ezen utalványok csak korlátolt mennyiségben vannak forgalomban, itt számottevő tényezőnek nem tekinthető, kétségtelennek látszik tehát, hogy ezeknek a betétösszegeknek legnagyobb részét már egy-két esztendő mulva csakis értékpapirokban lesz lehetséges gyümölcsöztetni, s igy eltekintve attól, hogy olyan időkben, midőn a kamatláb magas s a pénzpiaczon a hiteligények kielégitésére elegendő tőke nem áll rendelkezésre, a magánpénzintézeteknél elhelyezett betétösszegek elvonása is súlyos bajok kútforrásává válhatik - a postatakarékpénztárt érhető s fennebb emlitett károsodás eshetőségének csak akkor lehetne elejét venni, ha a betéti kamatláb megszabása korlátokhoz kötve nincsen.
Végül tisztelettel megjegyzem még, miszerint az 1889:XXXIV. tc. 4. § felhatalmazza a ministeriumot arra, hogy az általa czélszerűnek itélt időben oly váltóknak visszleszámitolását engedhesse meg a postatakarékpénztárnak, melyek valamely teljesen biztos, jóhitelű pénz- és hitelintézet által már más pénz- és hitelintézetnek leszámitolva lettek, - ezen felhatalmazás érvényesitésének kétségkivül akkor lehetne leginkább jótékony hatása, ha azok nehéz pénzviszonyok között vétetnének igénybe, ennek eszközölhetése végett azonban a magyar királyi postatakarékpénztárnak módot kell nyujtani arra, hogy képes legyen betéteit, esetleg ezek kamatlábának megfelelő felemelése által nehéz pénzviszonyok idejében is megtartani, sőt, a mennyire lehet, még gyarapitani is.
Ezek alapján a törvényjavaslat 1. §-át akként véltem szövegezendőnek, hogy az 1885:IX. tc. 10. §, valamint az 1889:XXXIV. tc. 6. §-ának hatályon kivül való helyezése mellett, a m. kir. postatakarékpénztárnál, ugy a takarékbetétek, mint a cheque- és clearing-forgalomban befolyó betétösszegek kamatlábának, a mindenkori tényleges viszonyokhoz mérten leendő megállapitása a ministeriumra bizassék, - s itt mellőzendőnek tartom az 1885:IX. törvénycikk 10. §-ában foglalt ama rendelkezését is, mely szerint a ministerium hatáskörébe eső kamatváltoztatások az ezeket elrendelő ministeri rendeleteknek kihirdetését követő naptári hónap eltelte után az összes betétekre érvényesek, mert a postatakarékpénztár kamatlábpolitikáját illetőleg kivánatos szabadabb mozgás csak ugy birhat értékkel, ha az időbeli korláthoz nincsen kötve.
Magától értetődik azonban, hogy a kamatláb egyrészt visszaható erővel soha sem lenne változtatható és másrészt, hogy a kamatleszállitás, a postatakarékpénztárnál a leszállitás idejében már elhelyezve levő betétekre nézve, csak a leszállitást elrendelő ministeri intézkedés kihirdetése napjától számitott s magában a rendeletben kitüzendő legalább 8 napi határidő letelte után lenne alkalmazható sőt ezt a határidőt - a mennyiben nem a kivételesen felemelt kamatlábnak a rendes mérvre való csökkentéséről volna szó, de a postatakarékpénztárnál alkalmazott normál kamatláb leszállitásának szüksége merülne fel, mindenkor legalább 30 napban fognám megszabni.
Midőn még tisztelettel megjegyzem, hogy a postatakarékpénztár takarékbetétei után fizetendő kamatot ez idő szerint évi 3%-ban kivánnám megállapitani, és hogy a cheque és clearing-forgalomban befolyó betétösszegeket illetőleg az eddigi 2%-os kamatlábat egyelőre fentartandónak vélem; - végül, hogy a törvényjavaslat 2. §-a, mely csupán a végrehajtási záradékot tartalmazza, indokolást nem igényel, - tisztelettel kérem a törvényjavaslat elfogadását.
