Midőn 1877-ben az orsz. magyar Képzőművészeti Társulat Andrássy-úti műcsarnoka létesült, általános volt a nézet, hogy a magyar képzőművészet hosszú időkre kényelmes és minden igénynek megfelelő palotát nyert.
Két évtized sem mult el azóta, és képzőművészetünk oly örvendetes, nem várt lendületet vett, hogy az Andrássy-úti műcsarnok helyiségei egyenkint és összes térfogatukban is ma már teljességgel elégtelenek. Nagy terjedelmű képek, a milyen például Matejkónak a budapesti Vigadóban kiállitva volt „Grünwaldi csatája”, Munkácsy „Honfoglalása”, továbbá a mindinkább monumentális irányban fejlődő szobrászatunk termékeinek befogadására a műcsarnok helylyel egyáltalán nem rendelkezik. A rendes téli kiállitások idején a képeknek helyszűke következtében való czélszerűtlen függesztése miatt a művészek, a helyiségeknek főleg az estélyi nyitási órák alatt szorongásig telt volta miatt pedig a látogató közönség emel állandóan jogosult panaszt.
Az orsz. magyar Képzőművészeti Társulat maradandó érdemeket szerzett már a magyar képzőművészet érdekeinek társadalmi uton való előmozditásával, de hogy a most tárgyalt bajon segithessen, ahhoz nincs elegendő anyagi ereje. A kormányhoz fordult tehát segitségért, részletesen indokolt emlékiratában helyesen utalva arra, hogy a képzőművészeti kiállitások csarnokának kérdése legalkalomszerűbben s a képzőművészet kivánalmainak a közelgő országos kiállitás érdekeivel való összekapcsolása által leginkább elviselhető pénzbeli áldozattal most a millennáris országos kiállitás létesitésekor lenne megoldható. Kétségtelen ugyan, hogy az új műcsarnok valahol a város központi részeiben elhelyezve legjobban felelne meg rendeltetésének, de ily elhelyezésre a fő- és székváros rohamos fejlődése folytán óriásilag emelkedett telekárak miatt ez idő szerint gondolni is alig lehet, de meg a hely kijelölése, a tervbe vett utcza- és térszabályozásokra való tekintettel egyelőre nagy nehézségeket okozna s egy ilyen végleges épületet a millenniumig létesiteni is lehetetlen.
Nem maradt tehát más hátra, mint elfogadni az ügy megoldásának ama másik módját, melyre a Képzőművészeti Társulat alapitotta emlékiratát.
Midőn az új műcsarnoknak az ezredéves országos kiállitással való kapcsolatáról van szó, önkéntelenül is az 1885. évi országos kiállitásról maradt városligeti műcsarnokra fordul a figyelem; ezen épület azonban a nagy iparcsarnok közelében, tehát a forgalmi eszközök városligeti góczpontjaitól eléggé távol áll s már eredetileg is túlszerény méretekben részben hátrányos világitási szerkezettel, - nagyon költséges külső díszszel és emlékszerű jelleggel épült, kibővitését tehát mindenesetre hasonló emlékszerű jelleggel kellene eszközölni, a mi viszont közel annyi költséget igényelne, a mennyiért a technika legújabb vivmányainak felhasználásával egy, a jelen viszonyok között minden tekintetben, tehát fekvés, terjedelem, világitás és biztonság tekintetében tökéletesen megfelelő egészen új épületet lehetne emelni. Örömmel kellett tehát fogadnom a fő- és székváros 1894. évi január hó 10-én tartott közgyülésének 31. kgy. sz. a. közölt ama határozatát, hogy az Andrássy-útnak a Városligetbe torkolásánál ott, hol a közuti forgalom a város minden irányából összefut, 4.000 négyszögméternyi területet 30 évi használatra ingyen, illetve a földesuri jog elismeréseül kikötött egy darab 20 koronás arany évenkinti lefizetése fejében, a képzőművészeti kiállitási épület czéljaira átengedett. Ez a terület az ezredéves országos kiállitás tervezett főbejáratához oly közel esik, hogy a kiállitási területnek kiegészitő részét képezi, s igy a rajta emelendő műcsarnok az orsz. kiállitás látogatói által a kiállitással együtt lesz megszemlélhető s a kiállitás bezárta után rendes évközi tárlatok czéljaira fog szolgálni; s igy orvoslást nyer azon a magyar képzőművészetre oly rendkivül zsibbasztólag ható állapot is, mely az Andrássy-uti jelenlegi műcsarnok szűk volta miatt már-már tarthatatlannak mondható.
Az ilykép kettős rendeléssel emelendő új műcsarnok tervek alapján tett számitások szerint 250.000-300.000 forintba fogna kerülni, mely összeg kölcsön utján lévén beszerzendő, legfeljebb 4 1/2%-os kamatai és megfelelő törlesztési részletei, 30 évet számitva, évi 18.127 forint 48 krajczárt képeznek. Ez összeget az épitkezés megkezdésének az orsz. kiállitás közelgése miatti sürgősségére tekintettel a f. évre póthitelképen kérem, megjegyezve, hogy az az 1895 évtől kezdve 29 éven át, tehát 1924-ig tárczám költségvetését fogja terhelni.
E kétségtelen teherrel, ha szembeállitjuk a képzőművészet érdekeire általa háramló kiszámithatatlan erkölcsi és anyagi hasznot, sem az áldozat ténye koczkáztatottnak, sem a befektetett összeg túlmagasnak nem tekinthető. Annál kevésbbé, mert Budapest fő- és székváros közgyülési határozatának 1. pontja lehetőségét nyujtja annak, hogy a létesitendő műcsarnok, ha szüksége forogna fenn, nemcsak 30 évig, de azon túl az állam használatában maradhat. Mig egyrészről ezuton az orsz. magyar Képzőművészeti Társulat minden anyagi áldozat nélkül alkalmas új műcsarnok használatába jut; addig másrészt a tulajdonát képező jelenlegi műcsarnokot a létesitendő képzőművészeti kiállitási épület folytán az év nagy részében a kinálkozó alkalmak felhasználásával szabadon értékesitheti; s ez uton is egy új jövedelmi forrás birtokába jut, mely őt képessé teszi arra, hogy eddigi közhasznú működését fokozottabb erővel és szélesebb alapon folytathatja. Végül a Társulat részére méltányos kárpótlásul is fog ezen uj épitkezés szolgálni ama veszteségért, hogy az Andrássy-úti Műcsarnok helyiségeiből a saját épületébe költözendő orsz. m. Iparművészeti Muzeum által fizetett évi 7.300 forint házbérjövedelmet jövőre nélkülöznie kell.
