Közel másfél évtized múlt el azóta, hogy meghozatott az áruforgalmi statistikáról szóló 1881. évi XIII. törvénycikk, mely arra volt, hivatva, hogy a magyar közgazdasági politika számára a külfölddel s különösen Ausztriával való kereskedelmi viszonyaink szabályozásánál biztos alapot teremtsen.
Sokkal nehezebb feladat volt azonban ez, mint a milyennek első tekintetre látszik s megoldása is csak sok nehézség leküzdése után volt részben elérhető. Nálunk ugyanis azt a szokásos módot, melynél fogva a külforgalomra vonatkozó statistikai adatok a vámhivatali följegyzésekből állittatnak össze, a vámterület közösségénél fogva alkalmazni nem lehetett, hanem az adatgyüjtést a szállitási vállalatokra kellett bizni.
Hogy az ily uton beszerzett adatok megbizhatóság tekintetében a vámhivatalok utján beszerzett adatokkal a versenyt föl nem vehették, az bővebb magyarázatot nem igényel. Megtörtént azonban kezdettől fogva minden intézkedés arra, hogy árúforgalmi statistikánk az 1881. évi XIII. tc. által teremtett alapon annyira, a mennyire ezt az adott viszonyok mellett elérni lehetett, tökéletesittessék s 1884. óta, a midőn az idézett törvény 11. §-a alapján az adatgyüjtés a postai forgalomra is kiterjesztetett s az értékmegállapitó bizottság szerveztetett, árúforgalmi statistikának közgazdasági helyzetünk mérlegelésére mindenkor igen becses, sőt nélkülözhetetlen eszközül szolgál.
Az ezen idő óta szerzett tapasztalatok ujabb és ujabb hiányokat deritettek ki, de egyuttal rávezettek a módokra is, a melyek szerint eme fogyatkozások jórészt orvoslhatók volnának. A hiányok egy részének megszüntetése, a mennyiben az a jelenlegi törvény rendelkezései alapján rendeleti uton eszközölhető volt, már megtörtént. Nevezetesen teljesen ujjáalakittatott az annyira fontos föladat teljesitésére hivatott értékmegállapitó bizottság szervezete és szabatosabban állapittatott meg annak működése.
Minthogy azonban a szükségessé vált egyéb javitások egy része sokkal gyökeresebb és mélyebbre ható, semhogy azok a jelenlegi törvény keretén belül rendeleti uton egykönnyen keresztülvihetők volnának, más része pedig az 1881. évi XIII. tc. kiegészitését és némely határozmányának megváltoztatását egyenesen involálja, elérkezettnek láttam az idejét annak, hogy a törvényhozásnak az idézett törvény ezen rendelkezéseinek módositását és annak némely intézkedésekkel való kiegészitését javaslatba hozzam, annál is inkább, mert az Ausztriával kötött kereskedelmi és vámszövetség megujitása nemsokára napirendre kerül s erre való tekintettel kiváló fontossággal bir, hogy árúforgalmi statistikánk Magyarország külforgalmának legalább is másfél évi időszakáról minél pontosabb és megbizhatóbb adatokat nyujtson.
Jelenlegi árúforgalmi statistikánk fogyatékossága főleg három irányban nyilvánult:
1. Nem mutatja ki elég megbizhatóan külforgalmunk megoszlását az egyes országok szerint.
2. Nem nyujta az árúknak eléggé kimeritő részletezését, a mi természetesen visszahatással van az értékmegállapitásra - és
3. Az adatok megbizhatóságához a nem ritkán előforduló szándékos ferditések és hamis bevallások miatt, melyek eddig megtorolhatók nem voltak, nem csekély kétely fér.
Ezen hiányokhoz képest a törvényjavaslatban a következő újítások terveztetnek: az árúnyilatkozatokon annak az országnak megnevezése, a melynek területén a küldemény származási és rendeltetési helye fekszik, továbbá az árúknak pontosabb megnevezése és végül a törvénynek büntetési sanctióval való kiegészitése.
A mi az első hiányt illeti, vagyis azt, hogy árúforgalmi statistikánk nem mutatja ki elég megbizhatóan külforgalmunk megoszlását az egyes országok szerint, az többé-kevésbbé közös valamennyi árúforgalmi statistikával; nem képeznek e tekintetben kivételt azok az országok sem a melyek abban a kedvező helyzetben vannak, hogy az árúforgalmi adatgyüjtést az e czélra legalkalmasabb közegek, a vámhivatalok utján eszközölhetik. A kiviteli árúk valódi rendeltetési helye ugyanis nem mindig azonos a vámokmányon bevallott destinatióval, ez utóbbi sokszor csak a transitó utat jelöli, sőt néha az is megtörténik, hogy a szállitmány útközben nyer - az esetleg megváltozott üzleti constellatiók folytán új rendeltetést. A behozatali árúknál hasonlóképen nem egészen megbizható a származási hely megjelölése, hacsak egyes kivételes vámrendszabályok következtében az árú eredetének pontos igazolása nem kivántatik.
Saját árúforgalmi statistikánktól sem várhatjuk tehát, hogy e tekintetben tökéletest nyujtson, de hogy a jelenleginél, mely épen nem kielégitő, jobbat, arra mindenesetre a lehetőséghez képest törekednünk kell. Különösen megbizhatatlanok Ausztriával való forgalmunk adatai, melyek a monarchia két állama közötti árúcserét a valóságnál jóval nagyobbnak tüntetik föl. Nem tulajdonithatjuk ezt kizárólag az osztrák közvetitő kereskedelem szerepének; nagy része van ebben annak a körülménynek is, hogy a magyar árúforgalmi statistika czéljaira szolgáló árunyilatkozatokon nem a származási, illetőleg rendeltetési hely, hanem a feladási és leadási állomás megjelölése kivántatott, minek következtében a nyugati államokból Ausztrián át jövő s ott esetleg csak vámkezelés czéljából megállapodó árúk, ha a közbeeső osztrák állomásról új fuvarlevelekkel továbbittattak a magyarországi rendeltetési állomásra, statistikánkban mint Ausztriából származó behozatal szerepelnek, a vámkülföldre, különösen Németországba irányuló kivitelünk egy tekintélyes része pedig, ha a küldemények a rendeltetési helyre nem közvetlenül, hanem valamely közbeeső osztrák állomásra adattak föl, Ausztriába való kivitelünk összegébe olvad.
Árúforgalmi statistikánk ezen tagadhatatlanul nagyon lényeges hiányán a benyujtott törvényjavaslat az által igyekszik segiteni, hogy a föladási és leadási állomás megnevezésén kivül annak az országnak megjelölését is kivánja, melynek területén az illető árú származási és rendeltetési helye fekszik (1. §), mi által meg lesz szüntetve az az anomalia, - a mely ma igen gyakori eset - hogy ha valamely Magyarországból a vámkülföldre szánt vagy a vámkülföldről Magyarországba föladott küldemény valamely közbeeső osztrák állomáson átrakodás, ideiglenes raktározás, vámkezelés, vagy bármi más okból megállapodik s onnan tulajdonképeni rendeltetési helyére új fuvarlevéllel továbbittatik, az mint Ausztriába kivitt, illetőleg mint onnan behozott árúczikk kerül árúforgalmi statistikánkba.
Szükségesnek tartom itt még kiemelni, hogy az árúnyilatkozatokon nem maga a származási és rendeltetési hely, hanem csupán annak az országnak a neve fog tudakoltatni, a melynek területén a származási és rendeltetési hely fekszik, a mit minden üzletember üzleti érdekeinek legkisebb veszélyeztetése nélkül bevallhat.
Áttérve ezek után azoknak az eszközöknek ismertetésére, a melyek által az árúk nagyobb és szabatosabb részletezését s pontosabb bevallását remélem, felemlitem, hogy az árúk ily szabatos bevallásának biztositását czélozza a javaslat 1. §-ának második bekezdésében foglalt azon rendelkezés, mely szerint az árúnyilatkozatokon ki kell mutatni az árú nevét, közelebbi meghatározását és mennyiségét, holott az 1881. évi XIII. tc. 2. §-a csupán az árú nevének és mennyiségének feltüntetését kivánta meg, az árú közelebbi meghatározása iránt azonban nem rendelkezett. Szükség van a jelenlegi törvénynek ezen rendelkezéssel való kibővitésére azért is, mert nem szándékozom az árúk megnevezését valamely árúlajstrom alapján eszközöltetni, hanem az 1881. évi XIII. tc. 4. §-a alapján kibocsátandó rendeletben ezt az eléggé kényes kérdést olykép óhajtom szabályozni, miszerint az árúk a maguk szokásos köznapi nevükön neveztessenek meg olykép, hogy ezen megnevezésből az árú anyaga, melyből az készült, is kitünjék s az árúnyilatkozaton feltüntettessenek az árúnak mindazon ismérvei, a melyekből annak mivolta és hovatartozása lehetőleg pontosan megállapitható legyen. Addig, mig az árúk valamely árúlajstrom nomenclaturája szerint neveztettek meg az árúnyilatkozatokon, elegendő volt a törvénynek jelenlegi rendelkezése, mihelyt azonban az árúk megnevezését nem árúlajstrom szerint, hanem pontos körülirással kivánjuk meg, erre a törvényes alapot is meg kell teremteni. Az árúlajstromok használatát pedig minden esetre végleg megszüntetni óhajtom, mert azok használata egyrészt a közönségre, másrészt a szállitási vállalatok alkalmazottjaira sok időt rabló munkát ró, és a téves bevallásoknak állandó forrását képezi.
Szivesen fogja ezt bizonyára a szállitó-közönség is venni, mert rá nézve sokkal könnyebb az árút a maga szokásos köznapi nevén megnevezni, mint egy több ezer tételből álló lajstromból a megfelelő árúmegnevezést kikeresni. Ily módon az árúbevallás alkalmával minden egyes árúnak kétségkivül oly szabatos megjelölése várható, hogy azok kereskedelmi értékének az értékmegállapitó-bizottság által való pontos meghatározása minden nehézség nélkül eszközölhető lesz s árúforgalmi statistikánk az iparpolitika részére is igen becses adatokat fog nyujthatni.
Viszont azonban mellőzni kivánom az árúnyilatkozatokon az árúk kereskedelmi értékének bevallását, melyet az 1881. évi XIII. tc. ez idő szerint még előir. Statistikai szabály ugyanis, hogy adatgyüjtés alkalmával soha se tudakoljunk olyat, a mit földolgozni nem akarunk, már pedig az árúnyilatkozatokon bevallott értékek teljes megbizhatatlanságunknál fogva földolgozásra egyáltalán nem alkalmasak, tényleg eddig sem dolgoztattak fel s az árúk értékét az e czélra létesitett szakbizottság, az úgynevezett értékmegállapitó bizottság határozta meg. De nemcsak hiába való munkát rovunk a közönségre a kereskedelmi érték bevallásával, hanem egyenesen veszélyeztetjük a többi adatok jóságát is, mert a bevallott értékek helyességét a szállitóvállalatok közegeinek nem lévén módjukban ellenőrizni, a felek azt vallják be, a mi nekik tetszik s látva, hogy a bevallás egy része lehet bármily képtelenség, nagyon könnyen irnak be valótlanságot azoknál az adatoknál is, a melyek árúforgalmi statistikánk szempontjából nélkülözhetetlenek.
Mindezek az újitások azonban csak úgy vezethetnek sikerre, ha a közönségben meg lesz a készség az árúk helyes bevallására, a szállitó-vállalatok közegeiben pedig a lelkiismeretes végrehajtásra és ellenőrzésre. Sajnos azonban, hogy tömegesen kerülnek az országos m. kir. statistikai hivatalhoz oly nyilatkozatok, melyeken a bevallás hibás vagy épen hamis. Gondoskodni kell tehát biztositékokról, hogy az árúforgalmi statistikának gyors megjelenését gátló és értékét tetemesen leszállitó hibás és hamis bevallások jövőre elő nem forduljanak, vagy legalább a minimumra szálljanak le.
A szállitó-vállalatok alkalmazottai tekintetében az 1881. évi XIII. tc. 9. §-ában történt is gondoskodás ily biztositékokról, a szállitó-közönséggel szemben azonban a törvénynek büntetési sanctiója nincsen. Ezen törvény eredeti tervezete az árúbevallást hamisan eszközlő felet az állampénztár javára eső két forint birsággal akarta sujtani, de az akkori közgazdasági bizottság a javaslat tárgyalása folyamán a birságot elejtette, mert attól kedvező eredményt nem várt s mert az - a bizottság véleménye szerint - a közönséget a vállalatok közegei látásának tenné ki, a nélkül, hogy a felmerülő összeütközés esetében a jogvédelmet alkalmas módon biztositani lehetne. Miután azonban a lefolyt 14 év meggyőző bizonyságot szolgáltatott arról, hogy az árúforgalmi statistikáról szóló törvény büntetési sanctio nélkül kellőképen végre nem hajtható s az árúforgalmi statistikának tőkéletesitésére irányuló törekvés teljesen meddő marad, elkerülhetetlenül szükségesnek tartom, hogy az 1881:XIII. tc. ezen hézaga a benyujtott javaslat utján kitöltessék.
Tapasztalatott ugyanis, hogy épen a legnagyobb forgalmat közvetitő nagykereskedők, de leginkább a nagyobb szállitó vállalkozók (spediteurök) közt állandóan találkoznak egyesek, a kik teljesen légből kapott árúbevallásaikkal árúforgalmi statistikánk pontosságát és megbizhatóságát nagy mérvben veszélyeztetik. Ezen visszaélésekkel szemben, melyekért ma felelősségre senki sem vonható, a büntető határozmányra okvetetlenül szükség van. Miután pedig a büntetés csakis a tudva hamis bevallót fogja sujtani és a gyakorlatban inkább csak a nagy forgalmat közvetitő szállitó-vállalkozók ellen irányulna, a kik részéről a hamis adatszolgáltatás az árúforgalmi statistikát érezhetően megronthatja, nem kell attól tartani, hogy annak alkalmazása a kereskedelemre nézve általában zaklatással fog járni. De önkényeskedéstől és a szállitóvállalatok alsóbb közegeinek netaláni túlbuzgalmából eredhető zaklatásoktól sem kell tartani, mert e tekintetben a javaslat teljes biztositékot szolgáltat az által, hogy az ilynemű kihágások megvizsgálására és elbirálására az iparhatóságokat jelöli ki s ily uton a döntést magának a kereskedelemügyi ministernek, illetve Horvát-Szlavonországban a bánnak tartja fenn, a kik a törvény végrehajtásában az általános forgalmi érdekeket mindenkor szem előtt tarthatják s egyuttal az alantas hatóságoknak a törvény alkalmazásában esetleg tanusitandó túlzásait is mérsékelhetik.
Meg kell még az árúforgalmi statistika költségeinek fedezésére szolgáló statistikai illetékről emlékeznem, a mely a vasuti és hajózási forgalomban használt bélyeges árúforgalmi ürlapok utján szedetik be. Ezt az illetéket az 1881. évi XIII. tc. 2 krajczárban állapitja meg, tekintve azonban, hogy az adatszolgáltatásnak pontosabb és hatályosabb ellenőrzése és a részletesebb anyagnak feldolgozása nagyobb munkaerőt fog igényelni, a mi az országos m. kir. statistikai hivatalnál okvetlen személyszaporitást von maga után s a dologi kiadásokat is emelni fogja, azonkivül az ujonnan szervezett értékmegállapitó bizottság működése is némi költséget igényel, jelen törvényjavaslat a statistikai illetéket 10 fillérre kivánja emelni.
A statistikai illetéknek az eddigi 2 krajczárról 10 fillére való felemelése a forgalomnak szót érdemlő megterhelésével egyáltalán nem jár, mert a postai forgalom úgy, mint eddig, ezután sem fog illeték alá esni, hanem csupán a vasuti és hajózási forgalom, ennél a forgalomnál pedig tekintve, hogy vasuton és hajón csak nagyobb értéket képviselő árúk szállittatnak, ha már az árúnyilatkozatok kiállitása el nem kerülhető, úgyszólván teljesen mindegy, hogy a bejelentés 2 krajczáros vagy 10 filléres ürlapokon történjék-e. Az illeték ugyanis az 1881. évi XIII. törvénycikk 3. §-a értelmében, ha egynemű árú adatik fel akárhány csomagban vagy darabban, tehát akár egész hajórakományként vagy több vaggonban, egy fuvarlevéllel csak egyszer rovandó le, többszörös lerovásnak pedig az idézett szakasz értelmében csak akkor van helye, ha egy küldemény több csomagból áll s azok többféle árút tartalmaznak. Ily küldemények azonban a vasuti és hajózási forgalomban mindenkor nagyobb értéket képviselnek, a mely értéknél a 10 filléres illeték számba nem jöhet. De nem képez a felemelt illeték szót érdemlő megterhelést a kisebb kereskedőre nézve sem, mert ha az vasuton vagy hajón sokféle portékát is kap egyszerre, az czímére legtöbb esetben egy csomagban vagy ládában fog érkezni s akkor a már előidézett szakasz értelmében az illeték szintén csak egyszeresen rovandó le.
Egyébiránt annak indokolásául, hogy a 10 fillérben javasolt illeték nem magas, bátor vagyok felemliteni, hogy a statistikai illeték mindazokban az országokban, a melyekben be van hozva, ezen tételnél vagy magasabb, vagy legalább is akkora. Igy pl. Németországban, a hol a statistikai illeték 1879-ben hozatott be, némely árúkra 5 fillér, de az árúk legnagyobb részére 10 fillér van megállapitva s ezen illeték az árú mennyiségéhez képest ugyanazon küldemény után többszörösen is szedetik. Svájczban 5 centime, Francziaországban 10 centime a minimum, de az illeték Svájczban is, meg Francziaországban is az árú mennyiségéhez képest szintén többszörösen szedetik, úgy, hogy Francziaországban pl. minden darab állat után külön-külön kell a 10 centime-ot leróni.
A statistikai illeték pénzügyi eredménye is ezen külföldi országokban jóval magasabb, mint a mennyi bevételt a két krajczáros árúforgalmi nyilatkozatok nálunk eddig eredményeztek. A statistikai illetékből származó összes bevétel tett ugyanis a kis Svájczban az utóbbi évek alatt kerek összegben 120-140 ezer frankot. Németországban 700-750 ezer márkát, Francziaországban pedig 7,000.000 frankot. Magyarországon ellenben a két kros árúnyilatkozatokból az utóbbi hét év alatt a következő összegekre rugó bevételek folytak be:
| 1888-ban | 43.120 forint, | ||
| 1889-ben | 45.560 forint, | ||
| 1890-ben | 69.680 forint, | ||
| 1891-ben | 44.360 forint, | ||
| 1892-ben | 49.360 forint, | ||
| 1893-ban | 51.360 forint, | ||
| 1894-ben | 54.680 forint, |
Ausztriában a statistikai illeték az 1890. évi junius hó 26-iki tc. által hat kros maximumban van megállapitva, a végrehajtási rendeletre bizatván az illetéknek tételes meghatározása. Az osztrák kormány az illetéket ezen felhatalmazás alapján öt krban állapitotta meg, mely intézkedése a kereskedelem részéről semmiféle visszatetszéssel nem találkozott. Megjegyzem még, hogy a statistikai illeték pénzügyi eredménye Ausztriában az 1894. évben 226.440 frt 38 krra rugott.
Hogy a statistikai illetéknek két krról tiz fillérre való felemelése Magyarországon sem fog számbavehető visszatetszést támasztani, arra nézve teljes biztositékot látok abban, hogy egy, az összes érdekelt körök képviselőiből összealkotott széles körű szaktanácskozás alkalmával, a midőn az illetéknek ezen fölemelése is tárgyaltatott, a kereskedők és iparosok, fővárosiak úgy, mint vidékiek, egyetlenegy kereskedelmi kamara képviselőjének kivételével, valamennyien úgy nyilatkoztak a tiz filléres statistikai illetékről, hogy azt a forgalomra terhesnek nem tartják, sőt azt hangsúlyozták, hogy a mennyiben a statistikai illeték fokozására az árúforgalmi statistika tökéletesitése czéljából van szükség, a kereskedők saját jól felfogott érdekökben készséggel és örömmel fogják azt a csekély áldozatot meghozni, a melyet a statistikai illetéknek fölemelése reájuk ró.
Nem kifogásolható egyébként a statistikai illetéknek fölemelése az Ausztriával fönnálló kereskedelmi és vámszövetség szempontjából sem, mert ha Magyarországnak joga volt, a mihez pedig szó sem fér és a mi ellen kifogás nem is emeltetett, az 1881. évi XIII. törvénycikkben két krajczáros illetéket megállapitani, kétségtelen joga is van ezen illetéket 10 fillérre fölemelni, minthogy épp ugy, mikép a két krajczáros illeték természeténél fogva nem bir a védvám jellegével, a 10 filléres illeték sem bizhat azzal. De különben is az illeték, legyen az akár két krajczár, akár 10 fillér, kizárólag csak a magyarországi feleket mint földadókat, vagy mint czímzetteket terhelvén, annak életbeléptetéséhez vagy fölemeléséhez a vámszövetséget alkotó másik államnak semmi szava sem lehet.
A két krajczáros illetéknek 10 fillére való fölemelése, miként emlitettem, szükségessé válik az által, hogy az adatszolgáltatásnak sűrűbb és hatályosabb ellenőrzése és a részletesebb anyagnak földolgozása nagyobb munkaerőt igényelend, a mi az országos m. kir. statistikai hivatalnál a személyzet szaporitását és a dologi kiadások emelését vonja maga után. Meggyőződtem ugyanis arról, hogy az adatszolgáltatás pontosságára nézve mily üdvös hatással van az adatszolgáltató közegeknek a hely szinén való gyakori ellenőrzése. Szándékom van tehát olykép intézkedni, hogy minden vasuti és hajózási állomás adatszolgáltatása évenként legalább egyszer, a fontosabb állomásoké pedig egy év folyamán többször is felülvizsgáltassék az országos m. kir. statistikai hivatalnak e czélból kiküldendő tisztviselői által. A nagyobb állomásokon pedig, a melyeknek külforgalmunk szempontjából döntő szerepük van, mint például Budapesten a magyar királyi államvasutak nyugoti pályaudvari, dunaparti teherpályaudvari, józsefvárosi, keleti pályaudvari stb. államosainak vagy Fiuménak, az országos m. kir. statistikai hivatalnak egy-egy állandó kirendeltségét óhajtom felállitani, a mit az adatszolgáltatás pontossága és megbizhatósága érdekében ugy az államvasutak igazgatósága, mint a tengerészeti hatóság is hozzám több izben intézett jelentéseikben feltétlenül szükségesnek jeleztek. Ezeknek megvalósitása, valamint az eddiginél részletesebb anyagnak intensivebb földolgozása az országos m. kir. statistikai hivatalnál a személyi járandóságok, valamint a dologi kiadások elkerülhetlen emelésével jár, a mi azonban a statistikai illetéknek 2 krról 10 fillérre való fölemelése folytán befolyó bevételi többletben bő fedezetet fog nyerni. A bevételek ezen szaporitása azért is szükség van, mert Ő császári és apostoli királyi Felsége által az országos m. kir. statistikai hivatal számára Bécsben 1894. évi április hó 3-án kelt legfelsőbb elhatározásával kibocsátott új ügyviteli szabályzat értelmében az országos m. kir. statistikai hivatal
munkaprogrammja évről-évre az összes ministerek közreműködésével állapittatik meg s számos oly feladat, a mely eddig az egyes ministeriumok munkakörébe tartozott, ez alapon az országos magyar statistikai hivatal ügykörébe utaltatik át. Az országos m. kir. statistikai hivatal teendőinek ezen szaporitása a személyzetnek és az anyagi eszközöknek gyarapitását annyival is inkább megkivánja, minthogy eddig a rendelkezésre álló személyzetnek és anyagi eszközöknek legnagyobb részét az árúforgalmi statistika absorbeálta.
Végül fölemliten még, hogy a törvényjavaslat 2. §-a, mely az 1881. évi XIII. tc. 6. §-ának második bekezdése helyében lép, tulajdonképen semmiféle újitást nem tartalmaz, hanem egyszerűen az eddigi gyakorlatnak törvényesitését képezi, a mennyiben az 1881. évi XIII. tc. 6. §-ának második bekezdésében foglalt rendelkezések, minthogy azok a gyakorlatban alkalmazhatók nem voltak, kezdettől fogvan nem is alkalmaztattak.
Abban a reményben, hogy az 1881. évi XIII. törvénycikknek gyakorlatilag már is helyesnek bizonyult intézkedései, kiegészitve a jelen törvényjavaslatban czélba vett újabbakkal, a magyar árúforgalmi statistikát végre olyanná fogják tenni, hogy az fontos feladatának minden tekintetben meg fog felelni, a törvényjavaslatot elfogadásra ajánlom.
