A törvényes kamatlábat a magyar korona országainak területén most fennálló törvények és egyéb jogszabályok rendszerint évi 6 százalékban állapitják meg.
Ez a kamatláb megfelelhetett azoknak a közgazdasági viszonyoknak, a melyek nálunk évtizedek előtt léteztek, de nem felel meg többé a jelenlegi állapotnak.
Tagadhatatlan ugyanis, hogy a kamatláb általánosságban csökkent, a minek igazolásául, - egyéb nemzetgazdasági jelenségektől eltekintve, - talán elég utalnom arra, hogy a milliókra menő államadóssági kötvényeknek és államositott vasuti kötvényeknek az 1892:XXI. törvénycikk értelmében mérsékeltebb kamatozású kötvényekkel való kicserélése végett tett intézkedések, megrázkódtatások nélkül, sikeresen voltak keresztülvihetők.
A kamatláb általános csökkenésével vetnek számot az 1892. évi deczember hó 16-án kibocsátott pénz- és igazságügyministeri rendeletek is, a melyek a készpénzbeli birói letétek kamatlábát 4 százalékról 3 1/2 százalékra, a készpénzbeli királyi közjegyzői biztositéki letétek kamatlábát pedig 5 százalékról 4 százalékra szállitották le.
Minthogy a törvényes és a késedelmi kamatlábnak az általános pénz- és hitelviszonyokhoz kell alkalmazkodnia, elérkezettnek mutatkozik az idő a törvényes kamatláb leszállitására.
E tárgyban tehát két törvényjavaslatot dolgoztattam ki, a melyek közül a jelen javaslat a szorosabb értelemben vett Magyarország területére, a 720. számú pedig a magyar korona országainak egész területére vonatkozik.
Két különálló törvényjavaslat kidolgozása azért volt szükséges, mert a törvényes kamatlábat megállapitó törvényeink és egyéb jogszabályaink közt vannak olyanok, a melyeknek érvényessége egyedül a szorosabb értelemben vett Magyarország területére szoritkozik, - és vannak olyanok, a melyek a magyar korona országainak egész területén hatályosak és igy azok a Horvát-Szlavonországgokkal közös törvényhozás által módosithatók.
Áttérve a részletekre, a jelen törvényjavaslathoz a következő megjegyzéseket fűzhetem:
Az 1. § a törvényes kamatlábat évi 5 százalékban állapitja meg, mert ez a kamatláb felel meg leginkább mostani pénz- és hitelviszonyainknak. Polgári ügyekben a törvényes kamatláb a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok területén is 5 százalékot tesz az 1885. évi május hó 15-én (Birodalmi Törvény Lap 77. sz.) kelt ottani törvény szerint.
Az 1. § csak azokról a kamatokról intézkedik, a melyek nem kikötés alapján járnak. A kikötés alapján járó kamatokhoz tartoznak azok is, a melyeket valamely törvény vagy rendelet szerződés helyett megállapit. Nevezetesen ide tartoznak az államadósságok után törvényben kötelezett kamatok, és a birósági és más letétek után megállapitott kamatok is. Ezeket tehát az 1. § nem érinti.
Az 1. § továbbá csak azokról a kikötés nélkül járó kamatokról intézkedik, melyek mértékét a törvény vagy más jogszabály állapitja meg. Nem vonatkozik ennélfogva a § arra az esetre, midőn a felek a kikötés nélkül is járó késedelmi kamat mértékét szerződésileg megállapitották.
Ámbar már az 1. § első bekezdéséből kitűnik az is, hogy ez nem akarja azt a kérdést sem érinteni, hogy az 5%-nál magasabb szerződési kamatok az adós késedelme esetében tovább folynak-e, mégis czélszerűnek mutatkozik ezt a kérdést, melyben gyakorlatunk meg nem állapodott, itt eldönteni, még pedig a §-ban javasolt értelemben. Az a kérdés ugyanis, hogy a szerződési kamatok késedelem esetén tovább folynak-e, végeredményben a felek megállapodásától, illetőleg ennek értelmezésétől függ; minthogy fel nem tehető, hogy a felek a késedelem esetére a szerződési kamatok leszállitását kivánták volna, a javaslat értelmezése bizonyára helyesnek mutatkozik.
A javaslat emen intézkedése egy a fennálló jogban vitás kérdést döntvén el, az az általános elveknek megfelelően a multra is alkalmazást nyer. Az 1. § 3-ik bekezdése azonban e kérdésben is irányadó.
Mivel a javaslat a Horvát-Szlavonországban is hatályos közös törvényeket nem kivánja érinteni, de mivel 4. §-a szerint Fiume város és kerületében is érvényes akar lenni, a § első bekezdésében azokat a törvényeket, rendeletek és szabályokat, melyek helyébe a javaslat intézkedései lépnek, különösen, még pedig úgy kellett megjelölni, hogy e megjelölésben a Fiuméban érvényes külön szabályok is benfoglaltassanak.
Ámbar továbbá Fiuméra nézve az 1818. évi november 21. udvari rendelet (67. számú függelék az ausztriai általános polgári törvénykönyvhöz) a törvényes késedelmi kamatot, eltérőleg az ausztriai polgári törvénykönyv 995. §-ától, 6%-ban állapitja meg, a javaslat 1. §-a még sem szoritkozik (úgy mint a 720. számú javaslat 1. §-a) a 6% kamatok leszállitására, hanem általában állapitja meg a kamatot 5%-ban. Ennek oka, mert a kérdéses udvari rendelet a szerződési kamat mellett csak a késedelmi kamatokról szól, és igy a többi törvényi kamat mértékére nézve az a kétség merülhetne fel, hogy ezek tekintetében az ausztriai általános polgári törvénykönyv 995. §-ának 4% kamatlába érvényben marad-e. Hozzájárul még ehhez, hogy a kérdéses udvari rendelet csak Fiuméról és nem egyszersmind annak kerületéről szól. Már pedig nyilvánvaló, hogy Fiuméban, mint kiválóan kereskedelmi városban, oly körülmények nem forognak fenn, a melyek az alacsonyabb törvényes kamatlábak fentartását és a jogegységnek kivételes megbontását igényelnék.
Az 1. § azt is kifejezi, hogy az abban meghatározott kamatok már a jelen törvény hatályba léptétől kezdve 5%-kal folynak tovább. Indokolja ezt azon körülmény, hogy a kérdéses kamatok mértéke, a pénz általános piaczi árára való tekintettel van megállapitva, tehát a piaczi ár mindenkori törvényes constatálása szerint kell irányulnia. A kérdéses kitételből továbbá az is világosan következik, hogy a törvény a hatályba léptéig már lejárt kamatokat nem akarja érinteni. Ezeken a félnek már szerzett joga van.
Eltérőleg az első bekezdés szabályától, hogy t. i. a kamatok a törvény hatályba léptétől kezdve 5%-kal folynak tovább, a § harmadik bekezdése kivételt tesz a jogerőssé vált itéletben vagy birói egyezségben megállapitott kamatokra nézve. Az itéletben már szabályozott jogviszonyokat az új törvények általános jogelvek szerint nem érintik. Arra nézve pedig, hogy ezek alól itt kivétel tétessék, semmi ok sem forog fenn. Az egyezségileg megállapitott kamatokra már csak az egyezség szerződési jellegénél fogva is ugyanennek kell állani. Az egyezség itt egyáltalában csak azért van felvéve, mert az 1877. évi VIII. törvénycikk 8. §-ában is az itélet mellett van felemlitve, a felemlités hiánya tehát esetleg helytelen a contrarió következtetésre adhatna alkalmat.
A 2. § arról az esetről intézkedik, midőn a kikötött kamatnak mértékét a törvény állapitja meg, vagy azért, mert a felek a mértéket meg nem állapitották, vagy azért, mert nem érvényesen állapitották meg.
E § az 1868:XXXI. törvénycikk 2. §-ára, illetőleg az ezt fentartó 1877:VIII. törvénycikk 7. §-ára támaszkodik.
Szükséges volt eme meglevő törvényes intézkedéseket itt kijavitott alakban a módositással együtt egész terjedelmükben felvenni, a különösen a § második bekezdésében foglalt átmeneti intézkedés miatt. Ez az utóbbi intézkedés egyszersmind azt is indokolja, hogy a jelen §-ban átmeneti kamatok az 1. §-ban szabályozott kamatoktól elkülönitve állapittatnak meg.
E kamatok ugyanis jogügyleti kamatok, melyek mértékét a törvény csak interpretative állapitja meg. Azaz a törvény megállapitja a felek ama rendelkezésének értelmét, mely szerint csak általában, közelebbi meghatározás nélkül (illetőleg érvénytelen meghatározással) vagy esetleg a törvényes kamatokra való hivatkozással kötnek ki kamatot. Emez interpretatió a jogügylet alkatrészévé válván, egyenértékű a felek határozott kikötésével.
A szóban forgó kamatokra tehát amaz általános elvet kellett alkalmazni, mely szerint az új törvény a szerzett jogokat nem érinti. Semmiféle ok sem forog fenn, a melynél fogva ettől az elvtől itt el kellene térni.
Ha már ezek szerint a javaslatnak az 1868., illetőleg 1877-iki törvények intézkedését fel kellett vennie, helyén volt e törvények intézkedését megfelelően ki is igazitani.
A kérdéses törvények ugyanis egyrészről igen szűken intézkednek, midőn csak szerződésről és kölcsönről szólanak. Kétségtelen, hogy amaz interpretatió, hogy a felek akkor, midőn a kikötött kamatok mértékét meg nem állapitották, ez alatt a törvényes kamatokat értették, mindenféle jogügyletre talál, tehát nevezetesen nemcsak kölcsönszerződésre, hanem más hitelezési ügyletekre is, mint nevezetesen vételár, bérösszeg stb. hitelezésére is, továbbá hagyományozásra és más egyoldalú ügyletekre is. Ennyiben tehát az 1868., illetve 1877-iki törvény rendelkezésén tágitani kellett.
Másrészről ellenben a kérdéses törvények ismét nagyon tágan intézkednek, midőn az irásbeli szerződés nélkül kötelezett kamatot mindig a törvényes %-ban állapitják meg. Kétségtelen, hogy ez csak a törvényesnél magasabb kamat-kikötésre lehet helyes. A törvényesnél alacsonyabb kamatok szóbeli megállapitásának érvényessége már csak azért sem vonható kétségbe, mert ha a fél a kamatokról szóbeli nyilatkozattal egészen lemondhat, kétségkivül érvényesen le kell mondhatni a kamatok egy részéről is.
A javaslat egyébiránt csak az irásban ki nem kötött szerződési kamatok mértékét állapitja meg. A szóbeli végrendelettel a hagyományos javára az örökös terhére rótt magasabb kamatok tehát érvényesek. E részben az eddigi törvények sem kivánták meg az irásbeli formát.
A 3. § az 1877:XX. törvénycikk 103. §-ának rendelkezését, mely szerint a gyám vagy gondnok a saját mulasztásából be nem adott pénzek után 8% kamatot köteles fizetni, eme rendelkezés különleges indokára való tekintettel érintetlenül hagyja. A gyámtörvény ugyanis a mulasztó gyámot vagy gondnokot nyilván a legmagasabb szerződési kamatokkal akarja sujtani, a melyek a mulasztás nélkül a gyámolt vagy gondnokolt részére elérhetők lettek volna, illetőleg a melyektől ezek esetleg szabadultak volna, e mellett itt a magasabb kamat mint büntetés is indokolva van.
Ámbár a javaslat intézkedéseivel ellenkező jogszabályoknak hatályon kivül helyezése már általános elvekből következik, az erre vonatkozó záradékot itt különösen azért kellett felvenni, hogy a hatályon kivül helyezett szabályok megjelölésével minden kétségnek eleje vétessék arra nézve, hogy a jelen törvényjavaslat a Horvát-Szlavonországokkal közös jogszabályokat Magyarország területén sem érinti.
A jelen törvényjavaslat 4-ik §-ának rendelkezéseit az 1868:XXX. törvénycikk 47. és 48. §-ai értelmében Horvát-Szlavonországok részére biztositott önkormányzati jog indokolja.
Az 5. § a törvény végrehajtására vonatkozó szokásos felhatalmazást tartalmazza.
