Tudvalevő, hogy az 1867:XVII. tc. az ország izraelita lakosait csupán a polgári és politikai jogok gyakorlása tekintetében nyilvánitotta a keresztény lakosokkal egyaránt jogositottakká, magának az izraelita vallásnak kérdését azonban nem érintette.
Minthogy pedig az 1868:LIII. törvénycikk csupán a törvényesen bevett keresztény vallásfelekezetek viszonosságáról intézkedik s igy e törvény az izraelita vallásra egyáltalán nem vonatkozik: az izraelita vallás hazánkban máig is sajátságos helyzetet foglal el.
Ezen állapot megszüntetése a vallás- és közoktatásügyi tárcza mult évi költség-előirányzatának tárgyalása alkalmával a képviselőházban is sürgettetvén, már akkor kijelentettem, hogy az izraelita vallásnak törvény által való elismerése szerintem egy teljesen jogosult kivánság és semmiféle ok nincs arra, hogy ez izraelita polgártársainktól megtagadtassék.
Tény ugyanis, hogy az izraelita hitfelekezet hatóságilag, sőt legfelsőbb helyről is megerősitett szervezeti szabályzatokkal bir, ezen szervezeti szabályzatok alapján rendezi be hitközségi életét és isteni tiszteletét, iskolákat tart fenn, anyakönyveit az 1840:XXIX. törvénycikk értelmében saját papjai által vezeti s azok az állam által is közokiratoknak ismertetnek el, házasságjoga a fennállott magyar királyi udvari kanczelláriának ma is érvényben levő 1863-iki rendeletével államilag is szabályozva van, a hitközségi járulékok közigazgatási úton való behajtásánál igénybe veheti a hatóságok segédkezését, isteni tisztelete a törvények védelme alatt áll, a mennyiben a büntető törvénykönyvnek, például a vallás és annak szabad gyakorlata elleni cselekményekre vonatkozó rendelkezései mindenkor az izraelita vallásra is kiterjedőknek tekintettek, sőt az állami költségvetésben izraelita egyházi czélokra évről-évre bizonyos összeg állapittatik meg segély gyanánt, - egy szóval az izraelita hitfeleket az állammal szemben tényleg ma is oly helyzettel bir, mintha törvényesen bevett vallásfelekezet volna és nem állana törvényen kivül, holott tudvalevő, hogy törvénykönyvünkben nem található egy czikkely sem, mely az izraelita vallással mint ilyennel s annak közjogi állásával foglalkoznék.
Valóban ideje, hogy ez az anomalia megszüntettessék.
Huszonöt éve annak, hogy az izraeliták a polgári és politikai jogok tekintetében a keresztényekkel egyenjogositottak, s ez idő óta a közélet minden vonalán közreműködve nem egy bizonyitékát szolgáltatták annak, hogy erős nemzeti érzéstől áthatva részt akarnak venni a magyar nemzeti állam teljes kiépitésében, Nagy ideje, hogy az ország ezen hétszázezret meghaladó polgárainak vallás is a törvény sánczai közé befogadtassék.
Több oldalról ajánltatott ugyan megfontolásra azon kérdés, hogy nem volna-e az izraelita vallás törvényes elismerése függőben tartandó addig, a mig a vallás szabad gyakorlata törvényhozási úton általános szabályozást nem nyer, mert hiszen e törvényben az izraelita vallás viszonyainak rendezése is benfoglaltatnék.
Erre nézve azonban egy jelentékeny különbségre kell rámutatnom. A vallás szabad gyakorlatáról szóló törvény feladata ugyanis nem lehet egyéb, mint azon felekezeteket is részesiteni bizonyos jogokban, a melyek eddig semmiféle joggal sem birtak. Ismeretes ugyanis, hogy mai jogállapotaink mellett a törvényesen be nem vett keresztény vallásfelekezetek semmiféle testületet, mint jogi személyt nem képezhetnek, tehát jogok alanyai sem lehetnek, tagjaikat pedig az állam egyszerűen olybá veszi, mintha még mindig azon törvényesen bevett vallásfelekezethez tartoznának, a melyhez azelőtt tartoztak.
Az izraelita vallásfelekezet ellenben, - mint fentebb kifejtett - az állammal szemben tényleg ma is oly helyzettel bir, mintha már törvényesen bevett vallásfelekezet volna. Ezen lényeges ténybeli különbséget figyelmen kivül hagyni sem igazságos, sem méltányos nem volna, világos lévén, hogy az izraelita vallásnak bevett vallássá nyilvánitásával csak a tényleg már ugyis fennálló állapot czikkelyeztetik törvénybe s ez által vallásügyi törvényhozásunk egyik hézaga töltetik ki.
Ez volt indoka a jelen törvényjavaslat előterjesztésének, melynek részleges intézkedéseire nézve következőket kivánom megjegyezni.
Az 1. § a törvényjavaslat tulajdonképeni czélját jelenti ki s igy ez, a már előadottak után bővebb indokolásra nem szorul.
A 2. § kétrendbeli új, s nem csekély horderejű rendelkezést tartalmaz.
Kimondja ugyanis mindenekelőtt azt, hogy az izraelita vallásról a törvényesen bevett keresztény vallásfelekezetek valamelyikére való áttérés csakis azon alakszerűségek pontos betartása mellett történhetik, melyek az 1868:LIII. törvénycikk rendelkezései értelmében a törvényesen bevett keresztény vallásfelekezetek egyikéről a másikra való áttéréseknél szem előtt tartandók.
Eddig elé azon eljárás, mely az izraelita vallásról a törvényesen bevett keresztény vallásfelekezetek valamelyikére való áttéréseknél követendő, törvényileg szabályozva egyáltalán nem volt. Állanak ugyan fenn e tekintetben némely régibb, a mult század végéről származó s igy nagy részben elavult udvari rendeletek, de a lelkészkedő papság előtt nagyrészt ezek is ismeretlenek lévén, a tényleges állapot máig is az, hogy izraelita egyén minden további feltétel nélkül bármikor megkeresztelhető, mi már az okból sem helyeselhető, mert a feltételekhez nem kötött vallás-változtatásnak lehetősége csak a vallásosság kárára fokozhatja a hitbeli könnyelműséget.
Az eddigi, e tekintetben visszás állapotnak az 1868:LIII. tc. idézett szakaszainak az izraelita vallásra való kiterjesztése által vége fog vettetni, mert mint a törvényesen bevett keresztény vallásfelekezeteknél, ugy az izraelitáknál is csak az annus discretionis-t, vagyis a 7-ik életévet még be nem töltött gyermekek fogják nem szerint követni az áttérő szülők vallását, másrészt a vallásváltoztatás lehetősége itt is csak a 18-ik életéve betöltésével, vagy a férjhezmenetellel fog beállani, - végül az áttérésre jogosult is csak az előirt alakszerűségek pontos betartása mellett fog a törvényesen bevett keresztény vallásfelekezetek valamelyikére érvényesen áttérhetni.
Alig tagadható, hogy az izraelita vallás törvényes elismerésének szükségképi folyományát képezi, miszerint ezen vallás a körülirt intézkedések által törvényes védelemben részesüljön.
Talán még nagyobb horderővel bir a tárgyalás alatt álló 2. § második, t. i. azon rendelkezése, mely szerint a törvényesen bevett keresztény vallásfelekezetek bármelyikéről az izraelita vallásra való áttérés a fentebb körvonalazott feltétel kés alakszerűségek mellett szintén lehetővé tétetik.
Ez hazánkban eddigelé nem volt lehetséges, sőt, ha például valamely keresztény vallású magyar állampolgár külföldön az izraelita vallásra tért át, minthogy a status personalis mindig az illető egyén saját hazájának törvényei szerint birálandó meg: az ily áttérés Magyarországban semmisnek és érvénytelennek tekintetett, vagyis az illető egyén olybá vétetett, mintha eredeti keresztény vallását megtartotta volna.
Kétségtelen, hogy az izraelita vallás törvényes elismerésének, a szóban levő 2. §-ban foglalt intézkedések nélkül értelme nem volna. Nem volna értelme különösen annak, ha egy törvényesen bevett vallásra való áttérés továbbra is tilos maradna.
Nem szükség e tekintetben a külföldi példákra utalni, mert azt hiszem, elég e tekintethez azon tagadhatatlan tényre rámutatnom, hogy az áttérések kérdése, egyenlően bevett vallásfelekezetek közt, más alapon, mint az egyenjoguság alapján egyáltalán nem rendezhető.
De az elvi szemponton kivül a gyakorlati élet követelményei is súlyosan esnek a latba.
Mint ugyanis már fentebb emlittetett, eddig is gyakran előfordul azon eset, hogy keresztény magyar állampolgár külföldön, tehát ott, a hol ez eddig is meg volt engedve, az izraelita vallásra tért át s ugyanott szintén izraelitával házasságra lépett. Ha már most az illető Magyarországba visszatért, itt nemcsak áttérése tekintetett meg nem történtnek, de házassága is semmis és érvénytelen volt s az abból született gyermekek törvénytelen származásúaknak tekintettek.
Az 1868:LIII. törvénycikknek, - a vegyes házasságokra vonatkozó intézkedései nem voltak az izraelita vallásra kiterjeszthetők, és pedig azért nem, mert a házasságjog honunkban ma még teljesen és kizárólag felekezeti alapokon állva, még az esetben is, ha az 1868:LIII. törvénycikknek a vegyes házasságokra vonatkozó intézkedései az izraelitákra is kiterjesztetnének, bizonyos, hogy nem találkoznék sem keresztény, sem izraelita lelkész, a ki a keresztény és izraelita jegyes feleket házasságra egybeadni hajlandó volna.
Ennélfogva a keresztények és izraeliták közti házasság kérdése szerintem czélszerűen, a körülményeknek megfelelően csakis a családjog kiegészitő részét képező házassági jog rendelkezései által fog megoldathatni.
Megfontolás alá vétetett azon további kérdés is, vajjon az izraelita vallás törvényes elismerésével egyidejűleg már a jelen törvényjavaslatba felvétessenek-e azok a részletek is, a melyek ezen vallásnak az államhoz való viszonyára vonatkoznak. Az államhozi viszonya a vallásnak legszembetünőbb kifejezését nyeri az önkormányzati ügykörben, mert abban állapittatik meg, hogy mi tartozik tisztán az egyházi ügykörbe és mi az, a mihez az államnak hozzászólása van. De tudvalevő, hogy e tekintetben egyöntetű felfogás az irzaeliták között nincsen. Jó része az izraelitáknak a kongresszusi alapot nem fogadta el. Különböző alapokon nyugvó szervezeti szabályokkal birnak és különféle alapokon szervezkedtek tényleg. Már most törvénybe iktatni egy egyöntetű önkormányzatot, mikor ez az egyöntetűség tényleg nincs meg, azt gondolom, teljesen lehetetlen, mert csak nem lehet önkormányzatot valakire ráerőszakolni.
Másrészt pedig törvénybe itatni a különböző szervezeteket és mintegy a törvény által szentesiteni és megörökiteni ezeket az eltéréseket, szintén nem volna czélszerű.
Ezek voltak az indokai annak, hogy az izraelita vallás az állam iránti viszonyainak szabályozása, a jelen törvényjavaslatba nem foglaltatott és későbbi törvényes intézkedések számára tartatott fenn.
A törvényjavaslat 3. §-ában a törvény végrehajtása a ministeriumra volt bizandó azon indokból, mert az izraelita vallás törvényes elismerése a kormányzat minden ágát érinti.
