1897. évi XX. törvénycikk indokolása

az állami számvitelről * 

Bevezetés

Az 1870. évi XVIII. tc. 27. §-a az állami számvevőszéknek kötelességévé tette, hogy „saját ügykezelésének”

„az állam összes számviteli rendszerének”

„és az állami adósságok ellenőrzésének szabályozásáról”

az országgyülés elé törvényjavaslatot terjeszszen.

Az állami számvevőszék a törvényjavaslatot 1873-ban elkészitette, s azt a törvény rendeletéhez képest az akkori ministerelnöknek megküldötte.

Ezen javaslat az akkor időközben többször változott kormányokkal folytonos tárgyalás tárgyát képezte ugyan, de épen a kormányváltozások miatt az országgyülés elé nem terjesztetvén, a képviselőház 1876. évi november hó 25-én 2.060. szám alatt hozott határozatával felhivta a kormányt és az állami számvevőszék elnökét, hogy addig is, mig az állam számviteli rendszerének általa ezuttal ismételten sürgetett törvényhozási megállapitása megtörténhetnék, az állami számvevőszék végleges szervezése iránt törvényjavaslat terjesztessék az országgyűlés elé.

A számvevőszék ezt a feladatát teljesitette, midőn a saját „belszervezetéről, ügykezeléséről, s az állami adósságok ellenőrzésére vonatkozó hatásköréről” szóló törvényjavaslatot elkészitette, mely az 1880. évi LXVI. tc. megalkotására szolgált.

Ez utóbbi törvénycikk megalkotása, valamint az időközben a közigazgatásban életbelépett reformok az 1873-ban tervezett s az imént emlitett törvénycikk által részben elintézését nyert törvényjavaslatnak átdolgozását vonták maguk után.

Az állami számvevőszék a törvényjavaslatot átdolgozván, módositott alakjában most már „Az állami számvitel szabályozásáról” czím alatt még az 1881. év folyamán az akkori ministerelnöknek megküldötte, s ezzel megfelelt az 1870. évi XVIII. tc. 27. §-ában kitűzött feladata azon részének is, mely az 1880. évi LXVI. tc. megalkotása után még reámaradt.

Ez a törvényjavaslat azonban mindeddig országgyülési tárgyalás alá nem került.

A törvényjavaslat elkészitése óta immár több mint 15 év mult el, s ez alatt az idő alatt egyrészt az állam számvitelére is visszaható oly törvényhozási intézkedések történtek, másrészt a tapasztalat is több oly viszonyt deritett fel, mely a megalkotandó számviteli törvényben szabályozást igényel. Ez okból az állami számvevőszék a törvényjavaslatot újból átdolgozta, igyekezvén abból lehetőleg kiküszöbölni mindazt, a mi a számviteli törvény megalkotását hátráltathatná.

A számvitel (és ellenőrzés) a szerfölött szétágazó állami közigazgatás czéljaira alkalmazva, illetőleg minden egyes ágazatnak gazdászat- kezelési sajátságaihoz idomitva, a törvényes szabályozásra tömérdek sok változatos anyagot szolgáltatna, a miért is határozottan czélszerűbb, a megalkotandó „Számviteli törvényben” inkább csak azon lényeges elveket megállapitani, melyek az összes számviteli rendszernek alapját képezik, s ennélfogva a közigazgatás alkotmányos intézése körül maradandó jogállapotot létesitenek, mig a törvényben kimondott elveknek az egyes kezelési ágak természetéhez, s a szolgálati viszonyokhoz való alkalmazása helyesen csakis a kormány által, a számvevőszék elnökének hozzájárulása mellett kibocsátandó „Szabályrendeletek” és hivatalos „Utasitások” tárgyát képezheti, melyek apróbb részleteikben oly gyakori módositásoknak vannak alávetve, hogy azokat törvény utján szabályozni nem volna czélszerü.

A „számviteli törvény” keretéből az állami költségvetés, mint az egész elszámolás alapja és kiinduló pontja, ki nem maradhat. Szükséges, hogy abban legalább is azon tételes határozmányok fölvétessenek, melyek nélkül, - miután eddig codificálva nincsenek, - sem a számvitelt, sem az érdemleges ellenőrzés gyakorlatát törvényes és biztos alapra fektetni nem lehetne.

A számvitel és ellenőrzés körül az 1866. év óta életbeléptetett reformok alkotmányunk követelményeihez képest módositva, jelenleg is érvényben vannak.

Azóta is történtek részben a kormány, részben az állami számvevőszék kezdeményezésére számvitelünkben lényeges javitások.

A jelen törvényjavaslat mindezen tényleg létező rendeletek és viszonyok figyelembevételével, de főleg az országgyülés által az évi zárszámadások tárgyalásakor, vagy más alkalommal hozott határozatokra való tekintettel készült, s a mennyiben az előbbiektől egyben-másban eltér, ezen eltérés s annak indokai az illető fejezet, vagy § indokolásában ki vannak emelve.

I. FEJEZET

A) Előirányzat

Az 1. §-hoz

A költségvetési év nálunk a polgári (naptári) évvel megegyezik, azaz január hó 1-től deczember hó 31-ig terjed.

Bár több államban a költségvetési év a naptári évtől eltér, nálunk e tekintetben a fennálló gyakorlatot megváltoztatni, s a budgetév kezdetét és végét más időpontokra áttenni nem ajánlható, mert ily intézkedés bonyodalmakat vonna maga után. Szem előtt kell ugyanis tartani azt, hogy Magyarország bizonyos törvények és egyezmények értelmében közösügyi elszámolási viszonyban áll egyrészt társországaival, másrészt a monarchia hasonjogú másik államával, melyeknél a törvényes budgetév jelenleg a mienkkel összhangzóan van megállapitva.

Az eddigi gyakorlat megtartása mellett szól különben még az a körülmény is, hogy a nyári időszak, a mikor az országgyülés szünetel, legalkalmasabb a budget előkészitésére, s ez időszak a budgetév kezdetéhez lehetőleg legközelebb is áll, és ennélfogva a költségvetés tételeinek kiszámitását biztosabb alapra fektetni engedi.

A 2-4. §-hoz

Az állami háztartás bevételei és kiadásai részint olyanok, melyeket a törvények, állami szerződések és a közigazgatási rendszer állandó szabványai alapján egész pontossággal lehet a jövő időszakra nézve számszerint előre megállapitani (Normalbudget), részint változó tényezőktől függnek, azaz olyanok, hogy előzetes megállapitásuk csak hozzávetőleg eszközölhető, a mennyire t. i. azt a valószinű kilátásoknak és a korábbi évek tapasztalatainak okszerű számbavétele engedi. A felelős ministerek és az állami számvevőszék elnöke, kiki a saját hatásköréhez tartozó ágakra nézve, függetlenül készitik a bevételekről és kiadásokról szóló részletes (tárcza) előirányzatokat, melyekből, mint elemekből, egybekapcsolás folytán az állami költségvetés keletkezik.

A részletes előirányzatok egybeállitásának biztositása czéljából határidőül a megelőző év junius havának vége hozatik javaslatba, mint a mely az eddigi gyakorlatnak leginkább megfelel. Korábbi határidőt kitűzni alig lehet, mert súlyt kell arra fektetni, hogy az előirányzatok lehetőleg alaposak legyenek, már pedig néhány szakminister tárczaügyei oly természetűek, hogy az előző év közepe előtt a jövő évre kitűzendő tenni valók iránt a minister teljesen tájékozva nem lehet; jelesül nem fog rendelkezhetni mindazon tervek és részletes előszámitások felett, melyekkel - ezen törvényjavaslat értelmében - előirányzatát támogatni köteles. Későbbre tenni e határidőt meg azért nem tanácsos, mert a tárczaelőirányzatok egybefoglalása, sommázattal ellátása, ennek tárgyalása a ministertanácsban való megállapitása, az egész munkálat kinyomatása stb. sok időt vesz igénybe. Mindezek mellett azonban a jelzett határidő törvényesitése után elérhető lesz azon főczél is, hogy a költségvetés tárgyalása az év végeig befejezhető legyen, valamint, hogy az állami előirányzat oly időben jusson az országgyülés elé, a mikorra a mult évi zárszámadás is előterjeszthető, hogy az ebben kimutatott részletes eredmények a budget megállapitásánál segédeszközül szolgálhassanak.

Az 5., 7. és 8. §-hoz

A brutto-budget ujabb időben csaknem kivétel nélkül el van fogadva az államok által, mert a compensált számtételekből alakitott netto-budget tűzetes, beható állami ellenőrzés alapjául nem szolgálhat.

Az az elv a magyar állami költségvetésre nézve általában tényleg eddig is irányadó volt, és a jövőben is követendő lenne. Az ellenőrzés czéljára ugyanis szükséges, hogy egyfelől a kiadási ágakkal összekapcsolt állandó bevételek, más felől pedig az illető bevételi ág mellett előforduló állandó évi kiadások, mint olyanok elkülönitve, nem pedig compensáltan legyenek kimutatva, hogy e szerint a megfelelő kezelési eredmények a zárszámadásban is szétválasztva legyenek kimutathatók.

A költségvetés bruttojellege azonban nem zárja ki azt, hogy az egyenes és közvetett adók, továbbá az illetékek és jövedékek azon rovatainál, a hol a költségvetésben megfelelő kiadási rovatok felvéve nincsenek, a bevételek ugy, mint jelenleg, jövőben is a visszatéritések levonásával előirányoztassanak oly formán, hogy ezen a fennálló törvények, vagy szabályok alapján, felebbezés folytán vagy hivatalból visszafizetendő összegek a nyers bevételi összegből levonassanak és az igy compensált összegek vétessenek fel a bevételi előirányzatba.

Ezen eljárás fentartása azért is kivánatos, mert, ha minden bevételi rovat ellenében a visszatéritésekre megfelelő kiadási rovat vétetnék fel a költségvetésbe, az egyenes és közvetett adók továbbá az illetékek és jövedékek nagy számánál fogva a költségvetés igen terjedelmessé válnék.

Az ily kiadási rovatok fölvétele különben budgetjogi szempontból sem ajánlatos, mivel a visszatéritések csak a törvényesség- és szabályszerüség szempontjából lévén megitélendők, ezek külön hitelösszeghez alig köthetők.

Az előirányzatok berendezésénél szükséges, hogy az állami háztartás körében évenként ugyan azon czimen ismétlődő valódi kiadások és bevételek elkülönittessenek azoktól a valódi kiadásoktól és bevételektől, melyek állandó jelleggel nem birván, csak egyszer mindenkorra merülnek fel, vagy ha több éven át ismétlődnek is, az állami háztartás rendes folyományát nem képezik. Az előbbiek rendeseknek tekintetnek, az utóbbiak ezekkel szemben legczélszerűbben rendkivülieknek nevezhetők, mely megkülönböztetés a külföld legtöbb államában is el van fogadva.

A rendkivüli kiadásoknak felosztása „Átmenetiek”-re és „Beruházások”-ra azért kivánatos, hogy a költségelőirányzatban azok a rendes és rendkivüli kiadások, melyek az államélet fentartására szükségesek, azoktól a kiadásoktól elkülönittessenek, melyek vagyoncserét képeznek, hogy ez által az előirányzat az államnak pénzügyi helyzetét a valóságnak megfelelőleg könnyen áttekinthető módon tükrözze vissza, és az állami háztartásban követett gazdasági irányelvek megitélésére megbizható alapul szolgáljon.

Egyrészt azokat a kiadásokat, melyek az „Átmenetiek” csoportjába és másrészt azokat, melyek a „Beruházások” közé sorozandók, magában a számviteli törvényben taxative felsorolni a szükségletek nagy változandóságánál és nagyon eltérő államgazdászati hatásánál fogva nem czélszerű, miért is ezeknek közelebbi meghatározását a törvényjavaslat a fölmerülő szükséghez képest a kormány és az állami számvevőszék elnöke közös megállapodásának kivánja fentartani.

Az előirányzatok helyes berendezésének további követelménye az, hogy ugy a rendes, mint a rendkivüli (Átmeneti kiadások és Beruházások) kezelés keretében az egyes ministeri tárczák és önálló számadási ágak kezelése fejezetekbe foglalva, ezek a fejezetek czímekre, a czímek pedig rovatokra oszoljanak, a részletes előirányzatra nézve még megjegyezvén, hogy ezekben a dolog érdeméhez képest az egyes főbb rovatoknak még alrovatok, esetleg tételek szerinti taglalása is megkivántatik.

A 6. §-hoz

Tekintve azt, hogy a költségvetés alaki berendezése, a fejezetek, czímek, rovatok és alrovatok, esetleg tételek rendszere akként, a mint az az előirányzatokban kifejezést nyert, egyszersmind a közigazgatási számvitel és könyvelés berendezésére, valamint a részletes zárszámadások alaki összeállitására is alapul szolgál, czélszerűnek mutatkozik, miszerint ezen fokozatos osztályozás, az összes állami számvitelre kiterjedőleg, bizonyos állandóságot és okszerű egyöntetűséget nyerjen, ebből a szempontból szükséges, hogy az előirányzatok szerkesztésénél alkalmazandó rovatrendszer az állami számvevőszék elnökének egyetértésével a kormány által szabályoztassék, és esetleg - csakis rendkivüli esetekben - ugyanily úton módosittassék is.

A 10. §-hoz

Az évi költségvetések pontossága érdekében kivánatos, hogy az állami kincstár terhére történendő, bármely tárcza köréhez tartozó nagyobb épitkezés költségeire az illető minister csak akkor kérhessen hitelt, ha az épités tervrajzait s a részletes költségszámitásokat elkészitette, műszakilag megállapitotta, s egyidejűleg az országgyülés megitélése alá bocsáthatja, mert szükséges, hogy kivált a nagyszabású közmunkákra nézve, melyeknek véghezvitele több éven át folyhat, az országgyülés már előzetesen az összes költekezés nagysága iránt tájékozást nyerjen, de azon oknál fogva is szükséges ezen intézkedés, hogy az egyes budgetévre csak akkora hitelösszeg irányoztassék, a mekkorának tényleges felhasználására a tervszerű munkabeosztás szerint alapos kilátás van.

A 11. §-hoz

Az 1848:III. tc. 37. §-ában gyökerező évi budget rendszernek megfelelőleg az előirányzatokba csakis a tárgyévet szorosan véve megillető bevételek és kiadások vehetők fel.

Helytelen és az évi budget elvével össze nem egyeztethető eljárás volna az, ha a mult évek cselekvő hátraléka, vagy készpénz maradványa (mely az illető év javára már zárszámadásilag elszámolva volt) folyó évi jövedelemnek vétetnék s mint ilyen ujból irányoztatnék elő.

Ily eljárással a költségvetési évet megillető bevételeket illetéktelenül nagyobbitanók, azaz a fedezetet a mult évek készletéből meritett összegekkel szaporitanók, és ekként az évi szükséglet és évi fedezet mérlegét a valóságtól eltérőleg kedvezőbb szinben tüntetnők fel.

A mult időből meglevő készpénz, értékpapir azonban az évi előirányzat keretén kivül fedezet gyanánt kijelölhető.

B. Költségvetési törvény

A 12. és 13. §-hoz

A magyar állami költségvetési törvény, mely eddigi szerkezetében rendszerint hét szakaszból szokott állani, ezen törvényjavaslat értelmében első sorban csak annyiban fog alaki változtatást szenvedni, a mennyiben a költségvetés alaki berendezésének, a fejezetek, czímek és rovatok rendszerének a 6. §-ban a kormány és állami számvevőszék egyetértésének föntartott megállapitása ezt maga után vonja. A további módositás abból áll, hogy a költségvetési törvényben a kiadásokat, illetőleg bevételeket megállapitó törvénycikkekre ne ugyan az appropriátióról szóló szakaszban, ugy mint az bezárólag az 1880. évig tényleg történt, hanem e helyett a költségvetési törvény illető tételénél történjék hivatkozás, a mi a költségvetés megértését nagy mértékben fogja előmozditani.

A 14. §-hoz

A költségvetési törvények sajátlagos tárgyát egyedül az évi budget megállapitása képezheti; ennélfogva semmi oly pénzügyi intézkedés, például adófelemelés, vagy leszállitás, új adónemek behozatala, vagy régiek megszüntetése, kölcsönök felvétele stb., a mely különös törvény megalkotását igényli, a költségvetési törvénybe nem foglalható.

A 16. §-hoz

E § első bekezdése megállapitja azt az eljárást, mely akkor követendő, ha az országgyülés együtt van s évközben oly nagyobb szükséglet merül föl, melyre a megszavazott hitel nem elegendő, vagy melyről a költségvetésben gondoskodva nincsen. Az itt fölvett rendelkezés csak annyiban tér el a mai gyakorlattól, a mennyiben az ily esetekben kérendő hitelekre nézve a helyes s elfogadott jelzőket alkalmazza, a mely szerint a költségvetésben megszavazott hitel elégtelensége esetén póthitel, - ellenben oly szükséglet esetén, melyről a költségvetésben egyáltalán gondoskodva nincsen, rendkivüli hitel kérendő, mely utóbbi a zárszámadásban új czímet, esetleg új fejezetet is nyer.

A § második bekezdése azt az eljárást szabályozza, a mely akkor követendő, a mikor a kiadás elodázhatlan, vagy az országgyülés együtt nem léte miatt pót-, vagy rendkivüli hitel ki nem eszközölhető, megállapitván, hogy ez esetben a kiadás csak a ministertanács beleegyezésével utalványozható ki, és pót- vagy rendkivüli hitel kérésének többé helye nincsen.

A törvényjavaslat ezen intézkedése azonban nem szünteti meg az 1889. évi országos határozat ama rendelkezését, mely arra vonatkozik, hogy a költségvetéstől eltérő minden kiadás a ministertanácshoz való utólagos bejelentésével, de csakis a pénzügyminister előleges beleegyezésével történhetik, mert az államháztartás rendjének és egyensúlyának fentartása érdekében szükséges, hogy a pénzügyministernek az országos határozattal is biztositott ingerencziája érvényben hagyassék.

A § első bekezdésében emlitett mindkét esetben ugyanis a pót- vagy rendkivüli hitellel felhatalmazást nyer a minister jövőben teendő kiadásokra.

Ha tehát a hiteltúlhaladás már ténynyé vált, vagy ha a minister saját felelősségére hitel hiányában a költséget már tényleg utalványozta, nincs többé értelme a felhatalmazás kérésének, hanem a megtörtént intézkedésre nézve csak a fölmentvénynek van helye, a melyet a minister a zárszámadásnak országgyülési megvizsgálása és jóváhagyása alkalmával nyerhet.

Ez által a pót- vagy rendkivüli hitel jelentősége a budgetjog elveihez képest tisztán határoztatik meg.

A harmadik bekezdés kimondja, hogy a ministertanácsnak fönt emlitett beleegyezését magában foglaló határozat hivatalból közlendő az állami számvevőszékkel.

Eddig ez utóbbi az ily határozatokról csak esetleg nyert tudomást, a mi jövőre nézve fönn nem tartható, mert ezeket a határozatokat az állami számvevőszék ellenőrzési szempontból nem nélkülözheti.

Az állami számvevőszéknek lévén kötelessége ellenőrizni, hogy az egyes ministerek kezelése megfelel-e a törvényeknek és a törvényes határozatoknak, természetes, hogy tudomással is kell birni az ily határozatokról, hogy kötelességét teljesithesse.

A § negyedik bekezdésében az 1889. évi országos határozat III. pontjában első része van fölvéve.

Második része a jelen § egyéb rendelkezéseiben, valamint a 10. és 18. §-okban jut érvényre.

A 17. §-hoz

Ez a § az 1889. évi országos határozat VII. pontjának első részét foglalja magában.

A határozat másik részének külön szószerinti fölvétele fölöslegesnek mutatkozik, a menynyiben a törvényhozás lehető korai értesitése minden nagyobb eltérésről a költségvetési és azt kiegészitő törvényektől, úgy az előző 16. §-ban, valamint a jelen §-ban fölvett határozmányok által eléggé biztositva van.

A 18. és 19. §-hoz

A 18. § a póthitelekre nézve további szabályozást tartalmaz, a 19. § pedig azon intézkedéseket állapitja meg, melyeket a költségvetési törvénynek a kellő időben el nem készülhetése esetében tenni szükséges. Mindezen intézkedések csak az eddigi törvényhozási gyakorlatot tükrözik vissza s ennélfogva bővebb indokolást nem igényelnek.

C. A költségvetési törvény végrehajtása

A 20. §-hoz

Törvényeink értelmében a ministeri tárcza kezelésért általában csak az illető minister viseli az osztatlan személyes felelősséget, a miből önként következik, hogy az e kötelezettséggel párhuzamos jogot is önállóan, azaz csupán a törvények s a közigazgatási szabályok által korlátolva kell gyakorolnia.

A 22. §-hoz

Az e szakaszban fölvett intézkedések az 1889. évi országos határozat I. pontjával teljesen megegyezők, s minthogy azok egyfelől a ministerek tájékozására, másfelől pedig az állami számvevőszék ellenőrző tisztének mikénti teljesitésére nézve irányadó fontossággal birnak és keletkezésük idejétől kezdve maiglan tettleg gyakorlatban is vannak, - azoknak a jelen törvénybe iktatása szükséges.

A 24. §-hoz

Az utalványozási jog helyes gyakorlásának legfőbb elvei oly fontos biztositékai a budgetjognak és az államháztartás egész rendjének, hogy azoknak törvénybe iktatása el nem mellőzhető.

A törvényjavaslat 26. §-a évi budgetrendszerünk és ezzel a budgetjog érdekében általános szabályul kimondja, hogy a költségvetési évet követő márczius hó végéig ki nem utalványozott hitel vagy hitelmaradvány elévül és új törvényhozási fölhatalmazás nélkül azontúl föl nem használható. Ha az utalványozási jog gyakorlása nincsen az egyes utalványozások alapját illetőleg is kellően ellenőrizhető szigorú feltételekhez kötve, az imént idézett határozmány igen könnyen illusoriussá válik az által, hogy az addig föl nem használt hitelek, vagy hitelmaradványok a számadási év végén reális alap nélkül is további felhasználás czéljából egyszerűen kiutalványoztatnak, mi által tulajdonképen a hitelek felhasználásának a törvényben megállapitott határideje bizonytalan, esetleg korlátlan időre önkényűleg meghosszabbittatik. Ennek elejét kivánja venni jelen § a) pontja, a midőn az utalványozási jog gyakorlásának sarkalatos tételéről általánosságban kimondja, hogy kiadásokat véglegesen utalványozni csak törvény, szerzett jog, illetve végzett munka vagy teljesitett szállitmány alapján lehet.

Ezen általános elv alól csak egy kivételt ismer a törvényjavaslat, tudniillik az épitkezési, valamint épitkezési jelleggel biró átalakitási és fölszerelési hitelekre vonatkozólag, a miről a 27. és 28. §-ok intézkednek.

Az utalványozási jog gyakorlásának egész körét az a) pontban szabályozott végleges utalványozás nem meriti ki, mert a viszonyok s a szolgálat érdeke gyakran szükségessé teszik előlegek engedélyezését, avagy hitelnyitását is, mi azonban a dolog természetéből folyólag mindig csak számadási-kötelezettség mellett történhetik (b) pont.).

A folytonos járandóságok természete végül az utalványozási jog gyakorlásának egy további nemét teremti, tudniillik az utalványozást állandó hatálylyal a megszüntetésig. - Ily állandó hatálylyal az állami költségvetésben a törvényhozás által jóváhagyott fizetés- és személyzet-állományi rendszeren, a nyugdíj- s egyéb törvényeken, valamint szerződéseken, vagy szabályokon alapuló s évi összegekben megállapitott járandóságok utalványozhatók. Az ezekre vonatkozó utalványok a 30. §-ban emlitett elévülés esetét kivéve, a megszüntetésig, illetve a lejáratig maradnak érvényben.

A 25. §-hoz

E szakasz az utalványozási jognak folytathatását az illető költségvetési évet követő január, február és márczius havak letelteig terjeszti ki, olyformán, hogy a mondott határidőn belül a mult évi kezelésből eredő kiadásokra, a fenmaradt hitel rovására még utalványozni, valamint a mult évi kezeléshez tartozó jövedelmek előirását elrendelni s a lefolyt évre szóló állami költségvetés terhére, illetve javára elszámoltatni lehessen.

Ezen úgynevezett pótkezelési jogot, 1868. óta a kormány folytonosan és tényleg gyakorolta a nélkül, hogy e fontos feljogositás mindeddig törvényeinkben világosan kimondva lett volna.

Tekintve, hogy egy oly sok irányban szétágazó gazdaságnál, minő az állami háztartás, valamely évnek szolgálatát a kiadások és bevételek utalványozására nézve pontosan azon év végével tisztára lezárni alig lehet; tekintve, hogy az évközben elrendelt kiadások és bevételek valódi járandósága sok esetben csak az év eltelte után s csakis bizonyos előfeltételek teljesülése s a leszámolások megtörténte után szabható meg pontossággal; tekintve végre, hogy a költségvetési törvények intentiója és czélja az, miszerint az abban megállapitott évi kiadások és bevételek csakugyan azon budgetév államháztartására szolgáljanak: a pótutalványozási jognak, mint az évi budget végrehajthatósága feltételének, az eddig tényleg fennállott módon érvénybentartása, s ennélfogva a számviteli törvénybe való fölvétele szükséges.

A bevételek előirásánál egyedüli kivételt képeznének az egyenes adók, a melyekre nézve a bevételi pótkezelés egyrészt a munka-egyszerűsités szempontjából, valamint azon tekintetből, hogy az illető ministeri számvevőség főkönyvei a községi adó-főkönyvekkel és az adóhivatalok számlakönyveivel összhangzásban legyenek, és az által a könyvvitel egyszerűsitése mellett az ellenőrzési szolgálat hatályosabbá legyen tehető, már az 1878. évtől kezdve meg lett szüntetve.

Igaz ugyan, hogy a bevételek előirásánál a pótkezelés némely tárczánál csekély mértékben fordul elő, vannak azonban tárczák, melyeknél annak bizonyos körülmények közt nagyobb jelentősége van. Nem volna tehát helyes a bevételi pótkezelést az egyenes adókon kivül, a hol azt nyomós okok javasolják, a többi ágakra nézve is megszüntetni, a melyekre nézve ily indokok nem forognak fönn, mert azok a tekintetek, melyek a pótkezelést a kiadásoknál teszik szükségessé, épen ugy felmerülhetnek a bevételekre nézve is.

A pótkezelésnek egyoldalú alkalmazása a kiadásoknál esetleg visszásságokra vezethetne, s az illető budgetév kezelésének a valóságnak meg nem felelő képét mutatná.

A mi a pótkezelés három havi időtartamát illeti, a mely csakis a lefolyt költségvetési évet megillető kiadások és bevételek utalványozásának legombolyitására szolgál, kétségtelen, hogy annak megröviditése, például két hóra való korlátozása, előnynyel járna, a mennyiben a számvevőségek könyveiket egy hóval előbb zárhatván le, a zárszámadási adatokat korábban adhatnák az állami számvevőszék rendelkezésére, s a jövő évi költségvetés elkészitésére több idő maradna, viszont az állami számvevőszék is a zárszámadást korábban készithetné el s úgy a költségvetés, mint a zárszámadás kellő időben való kinyomatásáról gondoskodni lehetne, a mi most a munkaerő megfeszitésével is alig érhető el.

Minthogy azonban ez a kérdés már vita tárgyát képezte a zárszámadások ügyében működött szaktanácskozmány kebelében is, s ez alkalommal igy döntetett el, hogy a 3 havi pótkezelés az administratió igényeire való tekintettel föntartandó: a törvényjavaslat sem tért el az eddigi gyakorlattól.

A 26. §-hoz

Ez a § budgetrendszerünknek egy sarkalatos tételét foglalja magában, a midőn az 1889-iki országos határozat I. pontjával összhangzólag kimondja, hogy a pótkezelés végeig ki nem utalványozott hitelek elévülnek és új törvényhozási felhatalmazás nélkül azontúl fel nem használhatók.

A 27. §-hoz

Ez a § az épitkezési, valamint az épitkezési jelleggel biró átalakitási vagy felszerelési hitelekre nézve kivételt állapit meg a 24. § a) pontjában kimondott általános szabály alól. Ez a kivételes rendelkezés lényegében azonos a többször emlitett 1889-iki országos határozat I) pontjának ide vonatkozó részével.

A 28. §-hoz

Az előző 27. § az épitkezési, valamint épitkezési jelleggel biró átalakitási vagy felszerelési hitelek lekötésének általános elveit foglalja magában, a 28. § ellenben közelebbről megállapitja azokat a módozatokat, melyek szerint ezen általános elvek budget-rendszerünkre való tekintettel alkalmazandók.

Az országos határozatnak a 27. §-ba foglalt kivételes rendelkezésének czélzata tulajdonképen nem volt és a nélkül, hogy az egy évi budgetrendszert teljesen megbontanók, nem is lehet más, mint módot nyujtani arra, hogy az elmult évben már a végrehajtás stadiumába lépett oly nagyobb méretű épitkezések vagy felszerelések, melyeknek végrehajtása terjedelmes előmunkálatokat igényel s melyek olykor a költségvetés megszavazásánál beállott késedelem vagy kedvezőtlen időjárási viszonyok s egyéb akadályok miatt az év végeig be nem fejezhetők, az azokra megszavazott hitelek terhére a budget-évet követő évben folytathatók és bevégezhetők legyenek.

Ez az intézkedés azonban, mely egy évi budgetrendszerünkön amugy is csorbát ütött s ugy a számvitelt, mint az ellenőrzés gyakorlatát szövevényesebbé tette, nem nyerhet oly széles értelmezést, a mely azt kivételes jellegéből teljesen következtetné. Jelesül nem alkalmazható a hitellekötés oly kisebb jellegű, az administratio rendes keretébe tartozó helyreállitásokra, a melyek olykor csak néhány száz forintra, sőt sok esetben ennél kisebb összegekre mennek, még kevésbbé volna megengedhető, hogy az épitkezési hitelek más tárgyakra köttessenek le, mint a melyekre megszavaztattak, vagy hogy a lekötött hitelek nem is azokra a tárgyakra használtassanak fel, a melyekre lekötve vannak. Továbbá nem volna megengedhető az sem, hogy a hitelmaradványoknál nagyobb összegek, vagy épitkezési költségekhez való hozzájárulási összegek köttessenek le, avagy végül a hitellekötés feltételeinek hiányában hitelmaradványok további rendelkezésre letétbe vagy takarékpénztárba helyeztessenek. Mindezek által az idézett országos határozat világos intentiójától eltérőleg az egyéves budgetrendszer illusoriussá válnék s az évek közötti hitelátruházásoknak tág tér nyittatnék; az ellenőrzés teljesen összebonyolittatnék és számos ily természetű kiadás egészen elvonatnék a törvényhozás ellenőrző tudomása alól.

Mindamellett, hogy az előadottak az országos határozatban is kétségtelenül igy értelmeztettek s hogy az 1895. évi október hó 23-án tartott ministertanács - tekintettel a kezelésben előfordult számos eltérésre - az állami számvevőszék kezdeményezésére ezeket az elveket kifejezetten is szabályul kimondotta, mégis mivel ezen elvek a budgetjog és budgetrendszer szempontjából oly nagy fontossággal birnak, különös súly fektetendő arra, hogy azok magában a törvényben nyerjenek határozott kifejezést.

A 29. §-hoz

A § a bizonyos esetekben elszámolás terhe alatt adott előlegekre vonatkozó számadás rendjét határozza meg, a minek szükségessége bővebb indokolást nem igényel.

A 31. §-hoz

Hazai törvényeink értelmében (1848:III. és IV., 1867:X. tc.) minden évre külön budget-törvény lévén alkotandó, ebből önként foly, hogy az egyes budgetévek úgy a háztartási kezelés, mint a zárszámadás tekintetében egymástól szorosan elkülönitendők, tehát meg nem engedhető az, hogy az egyik évre megszavazott bármely hitel egészben vagy részben a másik évre átruháztassék.

Az egy évi budget elvét tartotta szem előtt a képviselőház, midőn az 1876. évi május 11-én 1.563. jegyzőkönyvi szám alatt hozott határozatának 1. és 2. pontja alatt kimondotta, hogy:

1. a mult évből fenmaradt hitelt a következő évnek szolgálatára újabb meghatalmazás nélkül felhasználni nem szabad és

2. a folyó évi hitel a következő költségeinek rovására nem utalványozható.

Ez utóbbi pontot az 1889. évi országos határozat is megujitotta.

A § második bekezdésében fölvett rendelkezés a valódi kiadásoknak vagy bevételeknek az átfutók közt való elszámolását tiltja meg.

Az „átfutó” kiadások és bevételek ugyanis egyenértékű megtéritést vonván maguk után, csak a pénztári mérlegre birnak hatással, a vagyonmérlegre azonban hatástalanok és a budget mérlegét sem érintik, s ennélfogva a tulajdonképeni budgetkezeléstől, mely a zárszámadás I. részében foglaltatik, elkülönitve annak II. részében vannak feltüntetve és jelzett természetüknél fogva a költségvetéssel nem állittatnak szembe.

Nem engedhető meg tehát, hogy a zárszámadás II. részében oly kezelések forduljanak elő, melyek valódi kiadásokat vagy bevételeket képeznek, végeredményükben a budget-számadás mérlegére tényleg hatnak s ennélfogva a zárszámadás I. részébe tartoznak s a mennyiben költségvetési fedezet reájok megszavazva nincsen, ott indokolandók is.

Másrészt az itt ideiglenesen elszámolt ily kezelések rendszerint csak későbbi években nyernek a zárszámadás I. részében kifejezést és ez által nem érvényesülhet az egy évi budget elvének az a további folyománya sem, mely szerint minden kiadás vagy bevétel annak az évnek terhére vagy javára veendő számitásba, a melyben jogczíme gyökeredzik.

A 33. §-hoz

A személyzeti és fizetési állomány megállapitásához ugy az államkincstárnak, mint az egyeseknek oly fontos és számos érdekei fűződnek, hogy annak jóváhagyása feltétlenül a törvényhozásnak tartandó fenn. Ebből folyólag oly járandóság nem utalványozható, mely a jóváhagyott fizetés és személyzet állományi rendszeren nem alapszik.

A szolgálat és a kincstár érdekei megkövetelhetik, hogy időközben egyes esetekben az üresedésbe jövő magasabb állás helyett egy kisebb fizetési osztályba tartozó állásba neveztessék ki egy-egy tisztviselő; (például egy ministeri tanácsos helyett egy osztálytanácsos). Ezen lehetőséget a szakasz utolsó bekezdése tartja szem előtt, megjelölvén mégis azon korlátot, hogy a költségvetéstől való ily eltérés sem a személyzeti létszámot nem emelheti, sem az engedélyezett személyzeti kiadásokat.

E szabály azonban nem érinti az 1895. évi IV. tc. 19. §-ának második bekezdését, mely csak a fizetési fokozatok körén belül netalán elért megtakaritásokra vonatkozólag engedi meg, hogy a megtakaritott összegek a költségvetési hitelen belül már időközben is a magasabb fizetési fokozatok arányos rendszeresitésére fordithatók.

D. A költségvetési törvény végrehajtásából folyó vagyonkezelési szabályok

A 35. §-hoz

A § az állam ingatlan vagyonát illetőleg megállapitja, ki van hivatva annak kezelésére s az itt fölvett rendelkezés megfelel a mai gyakorlatnak.

A 36. §-hoz

Az ingatlan állami vagyon álladékáról s az abban időfolytán történő változásokról vezetendő s minden év végén lezárandó törzskönyvek azért szükségesek, mert ezek nélkül az állami leltárt s különösen annak az ingatlan vagyonra vonatkozó részét szilárd és hiteles alapra fektetni nem lehet.

A törzskönyvek, valamint az e §-ban emlitett leltárak berendezését és vezetését egyöntetű utasitás fogja szabályozni.

A 37. §-hoz

Az ingatlan vagyon elidegenitése most is a törvényhozás külön felhatalmazását igényelte. Kivételt képezhetnek csak az oly ingatlanok, melyek csak az állam valamely követelésének biztositása czéljából nyilvános árverésen vagy kisajátitások alkalmával szereztettek meg s melyek nincsenek arra rendelve, hogy a fönnálló törvények értelmében az állam ingatlan vagyonának öregbitésére szolgáljanak.

A 38. és 39. §-hoz

A ministerek által az állam nevében kötendő szerződések, egyezmények vagy ezeket pótló egyéb okiratok az államháztartási kiadások és bevételek jelentékeny részének magánjogi alapját képezik. Akár e szerződések ezerekre menő számát tekintsük, akár azon tényt, hogy némely szerződés százezrekre, sőt milliókra menő értékről szól, némelyik pedig hosszú évek során viselendő terheket és viszonylagos jogokat állapít meg, egyaránt kivánatos és fontos az, hogy az ily kétoldalu kötésekre vonatkozó közigazgatási eljárás ne csupán az időszerint kibocsátandó közigazgatási szabályrendeletek, vagy a fennálló szokásjog által szabályoztassék, hanem, hogy a törvényben nyerjen oly maradandó alapokat, melyekre az e részben szükséges állami ellenőrzést fektetni lehessen.

Ez utóbbi tekintetnél fogva addig is, mig egy rendszeres államigazgatási törvény codificálását elérhetnők, legalább azon főbb jogelveknek törvény által való megállapitása javasoltatik, melyek az állami kincstár érdekeinek megóvása s az ingó és ingatlan állami vagyon álladékára közvetlen befolyással levő intézkedések érdemi megbirálhatása tekintetéből elkerülhetlenül szükségesek.

Ehhez képest a 38. és 39. §-ban a szerződések megkötésére, vagy megujitására nézve a vállalkozók szabad versenyzése úgy az állami kincstár, mint a magánipar érdekében elvül állittatott fel, elősorolván egyszermind azon kivételes eseteket, melyekben a kormány feljogositandó volna a nyilvános verseny utjától eltérhetni.

A zárt ajánlati tárgyalások közhirré tételének és az árlejtések (esetleg másodárlejtések) megtartásának közelebbi módozatait, ámbár azok a vállalkozó közönségre tagadhatlan fontossággal birnak, nem látszott czélszerűnek a jelen törvényjavaslat szűk keretébe felvenni, minthogy ezen eljárások egyöntetű utasitások kiadása által is szabályozhatók.

A 40. és 41. §-hoz

A szerződési ügyletek ellenőrző megfigyelése a lefolyt évek alatt bő anyagot szolgáltatott az állami számvevőszéknek azon észrevétel constatálására, miszerint a szerződések és ezek kiegészitő részét képező föltételi füzetek, árelemzések stb. nem ritkán oly hiányos szövegezéssel voltak és vannak szerkesztve, hogy ebből a szerződési jogok és kölcsönös teljesitmények nem várt ellenkező értelmezése merül fel, mely azután a kincstárt költséges és kétes kimenetelű perekbe keveri, vagy pedig barátságos kiegyezés szükségét vonja maga után, mely gyakran csak jelentékeny engedmények árán érhető el.

Ily bajok megelőzése czéljából inditványoztatik, hogy minden oly jelentékenyebb szerződés, melynek tárgyát 5.000 forint, vagy ennél magasabb érték képezi, mielőtt azt az illető minister jóváhagyná, a kincstári jogügyek igazgatójával közöltessék a végből, hogy ez a szerződési feltételek s a lekötött biztositékok tekintetében jogi szempontból véleményt adjon.

Az igazságügyministeriumban külön osztály levén szervezve, a jogi vélemények kidolgozására, ezen intézménynyel szemben kivételt lehetett tenni, valamint kivételt kellett tenni az irányban is, hogy az alapitványi jószágkezelés körében előforduló szerződéskötések fölött az előzetes véleményadással az alapitványi jogügyek igazgatója bizandó meg mindaddig, mig ezen közeg fennáll.

A 41. § a már jogerőre emelkedett ilynemű szerződések módositását, vagy felbontását veszi szemügyre s ezen esetre is a jogügyi igazgatóság előzetes meghallgatását mondja ki kötelezőnek azért, mert a kérdésben forgó érdekek szintoly jelentékenyek és nem csekélyebb óvatosságot követelnek.

A 42. §-hoz

E §-ban helyet foglal az 1889. évi országos határozat V. pontjának lényegesebb rendelkezése, mely a törvényhozás budgetjogának folyománya.

II. FEJEZET

A pénztárak és kezelő hivatalok szolgálata

A törvényjavaslat ezen fejezete a közigazgatás belső elrendezésétől független, általános elveket tartalmaz, a melyek a részletes utasitások kiadásánál lesznek alapul veendők.

A 47. és 48. §-hoz

A 47. § az állami vagyon kezelésére, a bevételek és kiadások teljesitésére és azok elszámolására rendelt pénztárakat osztályozza rendeltetésük és belszervezetük szerint.

Az általános pénztárak ez idő szerint a központi állampénztár Budapesten, és az állami pénztárak Budapesten és Zágrábban, továbbá az adóhivatalok (a) pont) általában bármely gazdasági ág bevételeinek és kiadásainak foganatositására vannak szervezve, habár belszervezetük és számvitelük nem is egészen egyforma. A b) pont alatt emlitett különös pénztárak (só-, lottó-, határvámhivatali, posta- és távirda-, bányászati, erdészeti, vasuti- stb. pénztárak), melyeknek belszervezete és számvitele az adóhivatalokéval lényegileg azonos, mégis azon okból osztályoztatnak külön, mivel csak bizonyos meghatározott gazdasági ág szolgálatára vannak hivatva, mint ilyenek a pénzen kivül rendszerint anyagot is kezelnek s ezen okból különösen a bizományos fizetések teljesitésével járó tehertől a szolgálat érdekében lehetőleg mentesitendők. (48. §)

Az 53-58. §-hoz

A pénz-, anyag- vagy egyéb értékek kezelésére s a kezelés közvetlen ellenőrzésére hivatott állami közegek általában a közigazgatás minden ágában ma is kötelesek szolgálati biztositékot letenni, melynek leginkább az a czélja, hogy benne a tévedésekből és mulasztásokból eredő kisebb téritmények biztos födözetet találjanak.

Ezt a kötelezettséget az 53. § továbbra is fentartja, illetőleg általánossá teszi, éppen csak azokra az állami közegekre nem terjesztvén ki azt föltétlenül, kiknek tulajdonképeni hivatásához nem tartozik az államvagyon kezelése, kik azonban tényleg állami pénzek vagy értékek kezelésével is megbizattak.

Ezekre nézve legczélszerűbb a biztositékok kérdését a változó viszonyokhoz és szükséghez képest az állami számvevőszék elnökével egyetértőleg rendeleti uton szabályozni.

A törvényjavaslatban a biztositékok letételére, gyümölcsöztetésére, részben vagy egészben való bevonására, kiegészitésére és zár alól való feloldására nézve foglalt határozmányok a jelenleg fennálló szabályoknak lényegileg megfelelnek, a közelebbi módozatok megállapitása azonban a kormány által az állami számvevőszék elnökével egyetértésben kiadandó részletes utasitás keretébe tartozik.

A 70. §-hoz

Ezen szakasz kiterjeszti a főnaplót a számadó hivatal összes bevételeire és kiadásaira, hogy az a zárlat alkalmával a hivatal összes pénzkészletét egy összegben tüntesse elő és az eddig létezett kivételek megszünjenek. A főnaplónak más czélja nincsen, mint a pénztár összes kezelését egybefoglalni és ezáltal lehetővé tenni, hogy a pénzkészlet minden pillanatban, de különösen a napi zárlatnál könnyen és a nélkül állapittathassék meg, hogy valamennyi tárcza-naplót és alnaplót lezárni kellene, s miután a főnapló eddig épen ezen czélnak nem felelt meg, a mennyiben a kezelésnek bizonyos részét nem tartalmazza, a 70. §-ban oly határozmány vétetett föl, mely szerint a főnapló a pénztár összes kezelését magában foglalja.

III. FEJEZET

A számvevőségek szolgálata

A 87-90. §-hoz

Az e szakaszokban foglalt javaslat szerint a számvevőségek jövőre személyes ügyeikre nézve a ministerek közvetlen rendelkezése alá volnának helyezve és a számviteli ellenőrzés tekintetében egyedül azoknak lennének felelősek oly czélból, hogy részükre e téren eléggé szabad működési kör és a kellő önállóság biztosittassék.

A ministerek parlamentáris elfoglaltságuk mellett főleg a közigazgatási irányelvek kitűzése, a közérdekű intézkedések érdemi megfontolása és az egész tárczakezelés főfelügyelete által levén méltóan igénybe véve, nem lehet egyszersmind feladatuk az, hogy az administratio apróbb, de eléggé fontos részleteivel is személyesen foglalkozzanak, és ezért szükségök van oly közegre, a mely a ministerrel szemben saját közvetlen felelősségének terhe alatt ügyeljen arra, hogy az intézkedések a költségvetési törvénynek végrehajtása közben a törvényeknek, szabályrendeleteknek minden tekintetben megfeleljenek. - E közeg a számvevőség, mely szakértő közreműködése folytán a ministeriumoknak és az igazgató hatóságoknak lényeges és nélkülözhetlen segédkezést nyújt, de megszünik a minister őrszeme lenni azon pillanatban, melyben saját személyes ügyeire nézve épen azon főbb tisztviselőknek rendeltetnék alá, a kiknek hivatalos intézkedéseit ellenőrizni köteles, és mert épen a ministeri felelősség elve megköveteli, hogy a számvevőség ne lehessen akaratnélküli eszköz.

Attól tartani, hogy a számvevőségeknek függetlenebb állása a ministeri ügyosztályokkal, illetve igazgató hatóságokkal surlódásokat idézne elő, nem lehet, mert a számvevőség a törvényekben és szabályokban gyökerező intézkedéseket nem kifogásolhatja, ezekkel össze nem egyeztethető intézkedések pedig a függetlenebbé tett számvevőség nagyobb nyomatékkal biró felszólalása következtében egyáltalán nehezen fognak előfordulhatni.

A számvevőségek függetlenebb állásba helyezése a ministerek teendőit sem szaporitaná, mert azon hatáskör, mely a számvevőség személyes ügyeire vonatkozólag jelenleg a ministerium egy ügyosztályára van ruházva, egyszerűen átruháztatnék a számvevőség igazgatójára.

Végre nem szenved kétséget, hogy a számvevőségek működése és különösen az általuk teljesitendő nagyfontosságú ellenőrzés hatályossága szilárd alapra csak úgy fektethető, ha azoknak szolgálati viszonyait elvileg a törvény szabályozza.

A 91-94. §-hoz

A számvevőségi személyzet fegyelmi ügyeit illetőleg a 91-94. §-okban foglalt határozmányok nagyrészt megfelelnek az ez irányban ma is fennálló, részben törvényileg megállapitott szabályoknak. Az ezektől való eltéréseket a számvevőségek személyzete személyes ügyeinek függetlenebbé tétele (87-90. §) teszi szükségessé. Jelesül az eltérés a pénzügyi közigazgatási szervezet változtatásáról szóló 1889. évi XXVIII-ik törvénycikknek a fegyelmi eljárásra vonatkozó s a pénzügyi hatóságok mellé rendelt számvevőségek személyzetére nézve ez idő szerint irányadó rendelkezésektől különösen abban áll, hogy utóbbiak szerint a számvevőségi személyzet ellen a fegyelmi vizsgálatot többek között az igazgató hatóságok főnökei is elrendelhették, mig ezt a javaslat szerint ezen számvevőségek főnökei és tisztviselői ellen, ugy mint a ministeri számvevőségek személyzete ellen is csak a minister, vagy a számvevőségi igazgató teheti.

A 102. §-hoz

Az e §-ban a pénztári kezelés lezárására nézve kimondott általános elv nem zárja ki azt, hogy a magyar állami háztartás egyes számadási ágainak (például közös ügyek, állami adósságok, vasutak stb.) terhére vagy javára az osztrák, a magyar és a közös pénztáraknál, valamint a belföldi és külföldi bankházaknál, idegen vasutaknál a naptári év végéig bizományilag kiadott vagy bevett pénzösszegek a főkönyvekben még az évi zárlat eszközlése előtt keresztülvezetésképen elkönyveltessenek, minthogy az ily utólagos könyvbeli keresztülvezetések által a deczember hó végével kimutatott pénzmaradvány változást nem szenved.

IV. FEJEZET

Állami adósságok kezelése

Miután az 1870:XVIII. tc. 27. §-a, mely az állami számvevőszéket a számviteli törvényjavaslat kidolgozásával megbizta, az állami adósságok számvitelére és ellenőrzésére méltán súlyt fektet, czélszerűnek látszott az erre vonatkozó határozmányokat egy külön fejezetben összefoglalni, megjegyezvén, hogy ebben a fejezetben a függő adósságokról (kamatozó pénztári jegyek, birói és árvaszéki letétemények, elfogadványi előlegek stb.) azért nem történik emlités, mivel ezen adósságok fölvétele és visszafizetése az államháztartási előirányzatokban sem nyer kifejezést, s ez okból az állami zárszámadásokban is mint „átfutó kezelés” van kimutatva.

Egyébiránt magától értetik, hogy a függő adósságokra vonatkozó bevételekről és kiadásokról a pénztárak külön-külön naplókban számolnak és a számvevőségek az egyes adóssági nemek szerint elkülönitett nyilvántartásokat vezetnek.

A 122. §-hoz

A kötvények lekötésénél és azoknak át-, össze-, vagy szétirásánál és kicserélésénél való közbenjárás, az ezzel megbizandó pénztáraknál lényeges munkaszaporitást nem idéz elő és főleg a kötvények birtokosainak előnyére fog szolgálni, kik mentve lesznek azon kényszerhelyzettől, hogy e műveleteket csak magán pénzintézetek utján eszközölhették.

A 125. §-hoz

A sommás főkönyv czélja az, hogy az állam összes adósságainak fölvételéről, törlesztéséről és a kamatfizetésekről bármikor együttes áttekintés nyerhető és a főkönyv alapján az összes kezelésnek rendszeres teljesitése ellenőrizhető legyen.

V. FEJEZET

Számadási perrendtartás

A 127-141. §-hoz

Az ezen fejezetben fölvett határozatok a számadások elintézésének módját szabályozzák, a mi azért nem mellőzhető, mert 1866. évben az erre vonatkozó rendeletek eltörültetvén, helyettük mindezideig más positiv szabály nem alkottatott; a miért a számvevőségek jelenleg egészen belátásuk szerint, gyakran egymástól eltérőleg is járnak el, a számadásokat elintézhetik, a mikor jónak látják, valamely észrevétel fölött a számadókkal vég nélkül levelezhetnek, a számadók pedig csak ritka esetekben tudják meg, vajjon számadásaik véglegesen el vannak-e intézve vagy sem? mert értesitést a számvevőség részéről csak valamely észrevétel felmerülése alkalmából kapnak.

Gyakran megtörténik az ily tüzetesen nem szabályozott eljárás mellett, különösen a szakszigorlatnál az is, hogy azokat az illetékeket, melyeket a számadók tévedésből, vagy téves felfogás következtében a felektől beszedni elmulasztottak, nem a számadók, hanem az illető felek terhére irják és a számvevőség nem fordit elegendő igyekezetet arra, hogy az ily eredetű téritmények a függőben lévő hátralékok közül, - a mint ezt a dolog rendje megkivánná - kiküszöböltessenek s az ügy végleges tisztázása csak hosszabb idő után, sok puhatolás, levelezés és a felek zaklatása árán érhető el.

Igen szükséges tehát, hogy a számadások elintézésének módja általában kötelező érvénynyel tüzetesen szabályoztassék.

Ezen fejezet egyes szakaszai, a melyek csak az eljárás módozatait állapitják meg általánosan kötelező erővel, - külön bővebb indokolást nem igényelnek.

Kiemelendőnek és külön indokolandónak csakis a 141. § azon rendelkezését tartjuk, hogy a számadók, ha rendes időben beadott számadásaikra három év lefolyta alatt észrevétel velük nem közöltetett, sem felvilágositással, sem kártéritéssel többé nem tartoznak, kivéve, midőn a számadó a büntető törvényekbe ütköző cselekménynyel vádoltatik.

Ennek a javaslatnak czélja, a számadások elkésett elintézésének lehetőleg korlátot vetni, nemcsak abból a tekintetből, hogy a számadóknak, az őket terhelő anyagi felelősség időbeli kiterjedésére nézve jogbiztonság szereztessék, hanem azért is, mert a számadási szigorlat annál hatályosabb, minél gyorsabb és mert a számadók annál könnyebben és biztosabban igazolhatják eljárásukat, minél előbb vonatnak feleletre.


  Vissza az oldal tetejére