1. § Az a dijnok, a ki szolgálati kötelességeinek egy éven át jól megfelel, az alább következő §-ban körülirt kedvezményekre nyer igényt és arról, hogy ezekre a kedvezményekre igénye van, az egy évi alkalmazás letelte után előljáró hatóságától irásbeli értesitést kap.
2. § Az egy évi jó szolgálat után alkalmazásban maradt dijnok a következő kedvezményekben részesittetik:
1. napidijának minimuma a székes fővárosban egy forintban, a vidéken pedig 80 krajczárban állapittatik meg, ezen napidij az illető szorgalma és kifogástalan magaviselete esetén felemelhető;
2. az állami tisztviselői állások betöltésénél, egyenlő minősités mellett, oly pályázókkal szemben, kik állami szolgálatban nem állanak vagy az igazolványos altisztek sorába nem tartoznak, elsőbbséggel bir.
3. igazolt betegség esetén a betegség első hónapjára teljes napidiját kapja, a további két hónapban annak ötven százalékát; ha a betegség három hónapnál tovább tart, napidija beszüntetendő; de csak akkor bocsátandó el, ha további három hónapon belül szolgálattételre nem jelentkezik;
4. szolgálatképtelenség esetén 10 szolgálati év után 100 forint, 20 év után 200 forint, 30 év után 250 forint, s 40 év után 300 forint állandó nyugellátásban részesittetik;
5. ha állandó fizetéssel rendszeresitett állami tisztviselői állásra kineveztetik, a kinevezést közvetlenül megelőzőleg dijnoki minőségben eltöltött szolgálati idő a nyugdijazásnál beszámittatik olyképen, hogy a dijnoki minőségben eltöltött két teljes év egy szolgálati évnek tekintetik; az ekként eltöltött szolgálati időnek egy éven alatti része figyelembe nem vétetik;
6. elbocsáttatása - ha nem saját hibájából történik - egy havi felmondási időhöz van kötve és csak alapos okból történhetik;
7. minden ministeriumban és a szükséghez képest a ministeriumoknak alárendelt hivatalokban is, három tagból álló bizottság alakittatik, melyhez az elbocsátást sérelmesnek tartó dijnok, ügyének megvizsgálása végett, orvoslásért fordulhat.
3. § Az egy évi jó szolgálat leteltének meghatározásánál a jelen törvény életbelépte előtt töltött szolgálati idő figyelembe vehető.
A 2. § 4. és 5. pontjában jelzett szolgálati idők megállapitásánál a jelen törvény életbeléptének napját közvetlenül megelőzőleg dijnoki minőségben megszakitás nélkül és kifogástalanul töltött szolgálati idő egyharmada - a mennyiben ez a szolgálat okmányilag igazoltatik - beszámitás tárgyát képezi; az ekként számitásba vett évek száma azonban a nyugdijazás alapjául legfölebb öt év gyanánt vehető figyelembe.
Az a dijnok, a ki az államkincstártól nyugdijat élvez, a jelen törvény értelmében nyugellátásra igényt nem tarthat.
4. § A dijnokok szolgálatára vonatkozó szabályzat kidolgozása, valamint a 2. § 7. pontja alatt emlitett bizottság összeállitása és eljárása iránt az egyes ministerek saját hatáskörükben intézkednek.
5. § Jelen törvény 1898. évi január hó 1-én lép életbe és végrehajtásával a ministerium bizatik meg.