Jelen törvényjavaslat első sorban azt tartalmazza, hogy a postatakarékpénztárnak eddig 1.000 frtban megállapitott kamatozó betét-maximuma felemeltessék s pedig olykép, hogy megkülönböztetés tétetvén egyrészt az egyéni betevők, másrészt a betevőkül szereplő jogi személyek közt, az előbbieknél a maximuma egyelőre 2.000 forint (4.000 korona), az utóbbiaknál 4.000 forint (8.000 korona) legyen; egyuttal azonban mód nyujtassék a további emelésre, a ministernek adandó azon felhatalmazás által, hogy szükség esetében és a pénzügyminister hozzájárulásával, a kamatozó maximumot még 2.000 koronával, tehát mint végső határig 6.000, illetve 10.000 koronáig terjeszthesse ki.
A mi a javasolt rendszabályt általában illeti, mindenekelőtt felemlitem, hogy a postatakarékpénztár 10 évi tapasztalatai szerint, a jelenlegi 1.000 frtos (2.000 koronás) kamatozó maximum alacsonynak bizonyult. A külföldi postatakarékpénztáraknál hasonló eredményre jutottak, miért is az eredetileg megállapitott maximum az idők folyamán csaknem mindenütt emeltetett. Oka annak azon természetes erősbödésben rejlik, melyet a tőke, bizonyos időn át történő rendszeres gyüjtésében feltüntet, s a postatakarékpénztáraknak épp az a rendeltetésük, hogy az eredetileg kisebb tőkének lassankint való megizmosodását elősegitsék. A maximum kezdetleges fentartása könnyen a takarékosság mesterséges korlátjául szolgálhat, mig annak emelése fellendülőleg hat.
Igy Angliában 1893-ban az évi 30 L maximumot 50 L-ra emelték s a teljes kamatozó maximumot 200 L-ra. Az eredmény mindjárt az lett, hogy az 1893. deczember 21-től 1894. junius 30-ig terjedő időszakban 873 betevő gyarapitotta utólagos betétek által követelését, a mi által a betét-állomány jelentékenyen erősbödött.
Az 1895. évi franczia takarékpénztári törvény, mely a postatakarékpénztárra is alkalmazást nyert, a betét-maximumot a jogi személyekre nézve 8.000 francról 15.000 francra növelte; mig a hollandi postatakarékpénztár 1895-ben az eddigi egyéni maximumot 800 hollandi frtról 1.200 frtra, a jogi személyek maximumát 800 frtról 2.400 frtra emelte s az intézet 1895. évi jelentése hangsúlyozza, hogy az intézetnek ez évben tapasztalt rendkivüli fellendülése főleg ezen körülményre vezethető vissza.
A kamatozó betét-maximumnak emelését a magyar postatakarékpénztárnál még egészen különleges körülmények is indokolják.
A kamatlábnak 1895. évben 3.6%-ról 3%-ra történt reductiója, melyet egyébként pénzpolitikai okok tettek szükségessé, általában kedvezőtlenül befolyásolta a takaréküzleti betétállomány fejlődését, annál is inkább, mert egészen eltekintve a vidéki takarékintézetektől, a hol még mindig magas a kamatláb, a fővárosi takarékintézetek is, melyek annak idején a kamatlábat szintén leszállitották, - ezt időközben ismét felemelték, mig a postatakarékpénztár a régi helyzetben volt kénytelen megmaradni. Hozzájárul ehhez, hogy az intézet szabályai folytán, számtalan esetben köteles nyúlni azon rendszabályhoz, hogy a betevőket 1.000 frton felüli betétjüknek csökkentésére felhivja, a gyakorlatban azután a legtöbb esetben az a hátrányos helyzet áll elő, hogy a betevők nemcsak az 1.000 frton felüli részt, hanem az egész betétösszeget felmondják.
Ezen kihatásában eléggé kedvezőtlen rendszabályt tehát ellensúlyozni kell legalább a maximum felemelésével, mely ha a tőkegyarapodást a csekélyebb kamatláb folytán lényegesen nem is fogná előmozditani, de mindenesetre jótékonyan befolyásolhatja a már bent lévő tőkék megmaradását.
Áttérve ezek után a javaslat részletes indokolására, az 1. § felsorolja azon maximális összegeket, melyek az eddigi 1.000 frt kamatozó maximum helyébe lépnek. E tekintetben ezentúl különbség fog tétetni az egyesek, továbbá a jogi személyek (egyletek, társaságok stb.) betétjei közt, a mi eddig nem történt, jóllehet a legtöbb külföldi postatakarékpénztár e megkülönböztetést már kezdettől fogva ismeri s pedig úgy, hogy a betét-maximumot utóbbiakra nézve magasabban állapitja meg.
Ez teljesen indokolva is van. A kamatozó betét-maximum megszabásának czélja, a nagyobb tőkéknek távoltartása s ezzel a postatakarékpénztár azon sajátos jellegének megóvása, hogy a kis emberek takarékpénztára legyen. De már a jogi személyek s főleg ezek sorában a postatakarékpénztárak betevői közé tartozó egyletek, társaságok gazdasági természete és ereje egészen más, mint az egyéneké s amazokat már azért is nagyobb előnyben kellene részesiteni, mert ezen társaságok többnyire közczélokat szolgálnak s betéteik amúgy is az egyének összesitett betéteiből alakulnak.
A 4.000, illetve 8.000 koronában meghatározott maximális összegek ez idő szerint elégségesek is lesznek, hogy pedig későbbi igényeknek minden nagyobb körülményesség nélkül lehessen eleget tenni, czélszerűnek mutatkozott előrelátásból a maximumnak szükséghez képest még 2.000-2.000 koronával való emelését a rendeleti útnak tartani fenn.
A 2. §-ra nézve mindenekelőtt megjegyzem, hogy attól, mintha a kamatozó betétmaximum felemelése a postatakarékpénztárt megfosztaná már emlitett ama jellegétől, hogy az egészen csekély tőkék gyüjtőmedenczéje legyen, tartani alig kell.
A statisztikai adatok világosan bizonyitják, hogy az egyes betét-könyvecskékre az év végén fenmaradt követelések magasságát illetőleg, a 10 frtig terjedő betétek az összes követelésnek 70%-át meritik ki, az 500 frton felüli betétek arányszáma pedig alig 1 1/2%. Ez az arány egy évtized alatt alig változott s bizonyosra vehető, hogy a maximum felemelése esetében sem alakulna máskép.
Épp ezen körülményre való tekintettel, a postatakarékpénztári törvény 24. §-ának azon rendelkezését, mely az 1.000 frton felüli összegeket kivonja a lefoglalás alól, nem vélem kiterjesztendőnek az új kamatozó maximumok erejéig, hanem az abban foglalt kedvezményt továbbra is csupán az 1.000 frton alóli összegekre kivánom fentartani, már azért is, mert a törvény jelen rendelkezésében foglalt socialpolitikai szempont: - ezen kisebb összeg mellett is teljesen meg van óva s mert a lefoglalhatás alól kivont összegeknek a maximummal párhuzamos felemelése könnyen károsan hathatna a kötelmi jogviszonyokra.
A 3. § intézkedései folynak az 1.000 frtos maximális összeg megváltoztatásából s ehhez képest az emlitett szakaszokban értett összegek is megfelelőn módosulnak, maguk a rendelkezések azonban változatlanul meghagyatnak.
A mi a postatakarékpénztár tartalékalapjának egyelőre négy millió koronára leendő felemelését tárgyazó 4. §-t illeti, előrebocsátani kivánom, hogy e tartalékalap összege eredetileg egy millió forintban volt megállapitva.
Az intézet ügyköre ugyanis ekkor csakis a takaréküzletet ölelte fel s midőn az, az 1889:XXXIV. tc. alapján, a cheque- és clearing-forgalommal bővittetett ki, indokoltnak mutatkozott a forgalom és a betét-állomány várható fejlődéséhez képest, a mindkét üzletágra nézve közösnek nyilvánitott tartalékalap összegét is emelni. A jelzett törvénycikk 5. §-ában az új összeg másfél millió forinttal állapittatott meg. A tapasztalat igazolta azonban, hogy a cheque-üzlet nemcsak a forgalom méretei tekintetében szárnyalta túl a takaréküzletet, hanem a mi a cheque-pénzek felette fluctuans természeténél fogva tán kevésbbé volt várható, a cheque-üzletágban a betét-állomány nagysága is majdnem megközeliti a takaréküzletágra nézve külön nyilvántartott betétálladék összegét (1897. évi deczember 1-én a postatakarékpénztár 22,041.922 frt betétálladékából esik a takarék-üzletre 11,963.690 frt, a cheque-üzletre 10,078.232 frt) s úgy, minthogy a tartalékalap lehetőleg a betét-állományhoz hozandó kellő arányban, a tartalékalapnak 1889. évben mindössze fél millió frttal történt emelése ma már csakugyan elégtelennek bizonyult. Hozzájárul még az a körülmény, hogy a cheque-üzlet keretei idővel még inkább kiszélesbittettek, nevezetesen az osztrák-magyar bank giróhálózata, továbbá az osztrák cs. kir. postatakarékpénztár clearing-szervezete, a csereforgalom létesitése érdekében kapcsolatba hozattak a magyar postatakarékpénztár cheque-berendezéseivel.
Mindkét összeköttetés jelentékenyen fokozta az intézet forgalmát, a minek bizonyságául szolgál, hogy az osztrák-magyar bankkal való forgalom 1896. évben 68,834.606 forintot tett ki, mig az 1896. év augusztus havában életbe lépett osztrák csereforgalom 1896. évben 15,249.821 forintra, az 1897. év első hat hónapjában 20,001.529 forintra rugott s előrelátható, hogy a forgalom mindkét irányban jelentékenyen fokozódni fog.
A tartalékalap czélja lévén az intézetet a beálló veszteségek esetében lehetőleg biztositani, nagyon természetes, hogy az üzlet kiterjedésének szembeszökő nagy arányaival párhuzamban, gondoskodni kell a szolid és előrelátó üzletvezetés biztositékául szolgáló tartalékalap megfelelő gyarapitásáról is. Ez utóbbinak mérvét illetőleg már volt alkalmam jelezni, hogy a tartalékalapnak a cheque-üzletág rendszeresitésekor mindössze fél millió forinttal történt emelése, tekintettel épp ez üzlet rendkivüli méreteire (1896. évi összforgalom: 756,000.000 forint), ma már nem tekinthető teljesen kielégitőnek. A helyes mértéket abban vélem megtalálni, hogy a továbbra is közösnek fentartandó tartalékalap összege, lehetőleg az egyes üzletágak terjedelme és igénye szerint határoztassék meg s miután a takaréküzletre nézve már eredetileg egy millió forint állapittatott meg, a cheque-üzletre nézve legalább is ennyi, vagyis szintén egy millió forint, összesen tehát két millió forint (négy millió korona) jelöltessék meg mint azon összeg, mely a feleslegekből alkotandó tartalékalap maximális összegéül fogna szolgálni. Minthogy azonban az üzletkörnek a jövőben leendő kiterjesztésével is számolni kell, a tartalékalap aránylagos további emelhetése érdekében az utóbbi intézkedést kiegészitendőnek véltem azzal, hogy az ez idő szerint szemügyre vett négy millió koronányi tartalékalap még egy millió koronával, tehát összesen öt millió koronára lesz rendeleti uton felemelhető, mihelyt az intézet betét-állománya eléri a nyolczvan millió koronát.
Ezek után van szerencsém a törvényjavaslatot elfogadásra ajánlani.
