A jelen törvényjavaslatban tervezett intézkedések az erdőgazdaság két megoldatlan kérdésének a rendezését czélozzák.
A törvényjavaslat első czíme tulajdonképen az 1879. évi XXXI. törvénycikknek (az erdőtörvénynek) a kiegészitését képezi s mint ilyen, annak a nagyfontosságú intézkedésnek a végrehajtását kivánja biztositani, a mely az idézett törvénycikk 21. §-ában kimondott rendelkezéssel ugyancsak az idézett törvénycikk 17. §-ában felsorolt erdőbirtokosokat (az államot, a törvényhatóságokat és községeket, az egyházi testületeket és egyházi személyeket, a köz- és magánalapitványokat, továbbá a hitbizományokat, közbirtokosságokat és volt úrbéreseket, valamint némely részvénytársulatokat) erdeik tervszerű kezelése czéljából szakértő erdőtisztek tartására kötelezi.
Ezen főczélja mellett azonban a törvényjavaslat első czíme más fontos czélok megvalósitását is lehetővé teszi. Módot nyujt nevezetesen a kormánynak arra, hogy a kopárok keletkezését megakadályozza, a meglevő kopár és vizmosásos területek beerdősitését pedig hathatósan felkarolja s továbbá, hogy a közigazgatás körében előforduló erdészeti teendők ellátására a törvényhatóságoknak megbizható állami szakközegeket bocsáthasson rendelkezésére.
A törvényjavaslat második czímében tervezett intézkedések ellenben azon rendezetlen és káros állapotok megszüntetését czélozzák, a melyek a közbirtokosságok és a volt úrbéresek osztatlan tulajdonában levő, közösen használt erdők és kopár területek gazdasági ügyeinek intézése körül jelenleg fennállanak.
Mint a törvényjavaslat czéljának ezen rövid ismertetéséből is kitünik, az első és második czímben tervezett intézkedések nem állanak szerves összefüggésben egymással s inkább csak czélszerűségi szempontokból foglaltattak össze a belügyminister úr kivánsága folytán ennek a közös törvényjavaslatnak a keretébe, mely a harmadik czímben foglalt záróhatározatokkal nyer befejezést.
Czélszerűnek vélem tehát a javaslat megokolásául alább tisztelettel előadottakat a törvényjavaslat czímei szerint, elkülönitve terjeszteni elő.
Miként már emliteni szerencsém volt, a törvényjavaslat ezen czímének főczélja az, hogy az 1879. évi XXXI. törvénycikk 21. §-ának teljes végrehajtását biztositsa s nevezetesen, hogy azoknak az erdőbirtokosoknak, kikre a törvény ezen szakaszának a hatálya kiterjed, minden körülmények között lehetővé tegye, hogy erdeik és kopár területeik kezelését aránytalan megterheltetés nélkül is szakértő és törvényes minősitéssel biró erdőtisztek kezelésére bizhassák.
Ezt a czélt, meggyőződésem szerint, csak az állami erdőkezelés szervezésével lehet elérni, az által t. i., ha az 1879:XXXI. törvénycikk 17. §-ának hatálya alá eső kisebb terjedelmű erdők kezelésével, a törvényjavaslatban tervezett módon, az állam bizatik meg. Mert, mint az eddig tett tapasztalatok kétségbevonhatatlanul igazolják, az idézett szakasz hatálya alá eső erdők birtokosainak túlnyomó része nincs abban a helyzetben, hogy erdejének szakaszerű kezeléséről az állam támogatása nélkül a törvény követelményének és saját érdekeinek megfelelően gondoskodhassék.
Az 1879. évi XXXI. törvénycikk 17. és 21. §-ainak hatálya az ország 13,108.043 kat. holdból álló egész erdőállományának közel 2/3-ad részére, vagyis összesen 8,514.893 kat. hold erdőre terjed ki; ebből a jelentékeny területből azonban csak 4,481.322 kat. hold erdő képezi az államnak, hitbizományoknak s más olyan nagybirtokosoknak a tulajdonát, a kik vagyoni helyzetüknél és erdeik jövedelmezőségénél fogva az intensivebb gazdálkodás és a külön szakértő erdőtiszt-tartás költségeit megerőltetés nélkül elviselhetik.
A többi 4,333.571 kat. holdnyi része ellenben a szóban forgó erdőknek számos kisebb erdőbirtokos, jelesen 2 vármegye, 14 törvényhatósági joggal felruházott város, 40 rendezett tanácsú város, 1.693 község, 5.358 úrbéres közbirtokosság, 638 nemesi és egyéb közbirtokosság, 3.608 egyház és iskola, 17 kisebb hitbizomány és 105 részvénytársulat, magán erdőtársulat és magánvéderdő birtokos között, vagyis mindössze 11.475 erdőbirtokos között oszlik meg.
Ezen külön birtokrészletek pedig kiterjedés tekintetében a következő csoportokba oszthatók:
| 500 kat. holdnál kisebb terjedelmű erdőbirtok van közöttük | 10.296 | |
| 500-1.000 kat. holdig terjedő erdőbirtok | 524 | |
| 1.000-2.000 kat. holdig terjedő erdőbirtok | 356 | |
| 2.000-3.000 kat. holdig terjedő erdőbirtok | 122 | |
| 3.000-4.000 kat. holdig terjedő erdőbirtok | 64 | |
| 4.000-5.000 kat. holdig terjedő erdőbirtok | 28 | |
| 5.000-6.000 kat. holdig terjedő erdőbirtok | 23 | |
| 6.000-7.000 kat. holdig terjedő erdőbirtok | 9 | |
| 7.000-8.000 kat. holdig terjedő erdőbirtok | 8 | |
| 8.000-9.000 kat. holdig terjedő erdőbirtok | 10 | |
| 9.000-10.000 kat. holdig terjedő erdőbirtok | 9 és | |
| 10.000 kat. holdat meghaladó erdőbirtok | 26 |
Mint ezen adatokból is látható tehát, az 1879. évi XXXI. törvénycikk 21. §-ának hatálya alá eső erdők nagyobb része valóban csekélyebb terjedelemmel bir, hogysem egy külön erdőtiszt költségeit megbirhatná. Kevés kivétellel még akkor sem lehetne ezeket a kis terjedelmű birtokokat a külön erdőtiszttartás költségeivel megterhelni, ha általában véve a legjobb karban levő, legkedvezőbb fekvésű és a legjobban jövedelmező erdők közé tartoznának. Ámde a valóságban ezeknek az erdőknek a gazdasági és jövedelmezőségi viszonyai is többnyire igen kedvezőtlenek, úgy hogy közülök még az aránylag nagyobb terjedelműek jövedelme sem fedezhetné teljesen a külön kezelés költségeit.
Már az 1879. évi XXXI. törvénycikk életbeléptetésekor kitünt, hogy ezeknek az erdőknek birtokosai legfeljebb csak úgy tehetnek eleget a törvény követelményeinek, ha közös erdőtiszt tartására egymással egyesülnek, de az egyesülést az érdekeltek magukra hagyva nem voltak képesek végrehajtani, s igy mindjárt kezdetben a törvényhatóságoknak kellett az ügyet kezükbe venni.
A törvényhatóságok pedig ezt a nehéz kérdést akként oldották meg, hogy a földmívelésügyi ministerium jóváhagyásával, az érdekelt erdőbirtokosokat vármegyénként szövetkezetekbe osztották be s ezek számára erdőtiszti szervezeteket létesitettek.
A tapasztalatok szerint azonban a legtöbb vármegyében ezek a szervezetek sem feleltek meg a czélnak, mert valamennyinek megvolt az a nagy hibája, hogy az alkalmazott személyzetnek, az amúgy is szerény javadalmazás mellett, sem megfelelő előmenetelt, sem nyugdíjat nem biztosithattak. Igy pedig a szervezett állomásoknak már az első betöltése is nehézséggel járt, mert alkalmas pályázó kevés jelentkezvén, az állomások egy részét vagy betöltetlenül kellett hagyni, vagy pedig olyan egyéneket is alkalmazni kellett, a kik sem képzettség, sem más tekintetekben nem voltak alkalmasak a rájuk váró feladatok sikeres betöltésére.
De a hol sikerült is a szervezetet életbeléptetni, ott is a személyzetnek épen a javarésze csak átmeneti alkalmazásnak tekintette szolgálatát s azt azonnal elhagyta, mihelyt az államnál, vagy más nagyobb erdőbirtokosnál oly állomást szerezhetett, a melyen saját és családjának jövőjét kellőképen biztosithatta.
Ennek pedig az volt a következménye, hogy a folytonos személyváltozás miatt az erdőkezeléssel járó teendők ellátásában sem összefüggés, sem pedig rendszeresség nem volt elérhető.
Másfelől nagy hátrányuk volt a törvényhatóságok által létesitett erdőtiszti szervezeteknek az is, hogy a rendszeres gazdasági tervek elkészitésének kérdését többnyire megoldatlanul hagyták, a mennyiben az alkalmazott erdőtiszteket nem kötelezték mindenütt arra, hogy az erdőkezelési teendők ellátásán kivül egyuttal az erdőrendezési munkálatokat is teljesitsék. Az erdőbirtokosoknak tehát sok vármegyében a kezelő erdőtiszt mellett még külön vállalkozókról is gondoskodniok kellett, a kik erdejükről a törvény által megkövetelt rendszeres gazdasági terveket külön díjazás mellett elkészitsék. S még igy is gyakran megtörtént, hogy megbizhatatlan vállalkozók a kikötött díjazásért egészen használhatatlan munkálatokat készitettek, melyeket az erdőrendészeti hatóságoknak átdolgozás végett több izben is vissza kellett vetni.
Oly szervezetet tehát, a mely az erdőbirtokosok egyesülését és ennek czélját tartósan biztosithatta volna, maguk a törvényhatóságok sem voltak képesek létesiteni s ennek következtében az előbb emlitett bajok egyes vármegyékben már az 1879. évi XXXI. törvénycikk életbelépése után következő első években oly tarthatatlan állapotokat teremtettek, hogy a törvényhatóságoknak végül is a földmívelésügyi ministeriumhoz kellett fordulniok azzal a kéréssel, hogy az általuk alkotott szövetkezetekhez tartozó erdőket, legalább arra az időre, a mig az erdőbirtokosok törvényes kötelezettségeiknek saját erejükből is képesek lesznek megfelelni, méltányos szerződési feltételek mellett az állam kezelésébe vegye át.
A földmívelésügyi ministerium ezen kérelmek teljesitése elől - daczára annak, hogy a törvényhatóságok többnyire nem voltak képesek az erdőbirtokosok nevében akkora kezelési költségátalányokat biztositani az államnak, a mennyi a kezelés költségeinek fedezésére okvetlenül szükséges volt - nem térhetett ki, mert a szóban forgó, leginkább kisterjedelmű, de egészben véve közgazdasági szempontból igen nagy jelentőséggel biró erdőknek, főképen a birtokosok szegénységére visszavezethető, rendszertelen és hiányos kezelése több esetben már maguknak az erdőknek fentartását is veszélyeztette.
Magasabb közgazdasági szempontokból tehát még áldozatok árán is megtörtént az átvétel, mihelyt a birtokosok a méltányosan megállapitott kezelési költség-átalányok megfizetésére szerződésileg kötelezettséget vállaltak.
Igy Csik vármegye birtokosainak erdei még az 1884. évben állami kezelésbe vétettek át; a következő években pedig évről-évre több és több erdőbirtokos kérte erdeinek állami kezelését, úgy, hogy az erre vonatkozólag megkötött szerződések alapján, ma már az ország 63 vármegyéje közül 38 vármegyének (nevezetesen: Arad, Árva, Bars, Bács-Bodrog, Borsod, Csik, Csongrád, Gömör és Kishont, Háromszék, Heves, Hont, Jász-Nagykun-Szolnok, Maros-Torda, Máramaros, Moson, Nógrád, Nyitra, Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Pozsony, Sáros, Somogy, Sopron, Szepes, Szilágy, Szolnok-Doboka, Temes, Tolna, Torda-Aranyos, Torontál, Trencsén, Turócz, Udvarhely, Ugocsa, Ung, Vas, Zala, Zemplén és Zólyom vármegyéknek) összes községi stb. erdei - számszerint 7.798 erdőbirtok 1,998.113 kat. hold összes területtel -; továbbá az ország 25 városi törvényhatósága közül 7 törvényhatóságnak (úgymint: Baja, Pancsova, Szabadka, Szeged, Temesvár, Ujvidék és Versecz városoknak) erdei - 19.589 kat. holdnyi összes területtel - szerződéses alapon az állam által kezeltetnek.
Sőt ezeken kivül az állam által kezeltetnek még Brassó vármegyében a "hétfalusi" erdők (10 erdőbirtok 35.146 kat. holdnyi területtel); - Besztercze-Naszód vármegyében a "volt naszódvidéki" erdők (52 erdőbirtok 283.385 kat. holdnyi területtel); - és Krassó-Szörény vármegyében a volt úrbéresek és a "volt 14. számú szerbbánáti határőrezred" községeiből alakult vagyonközség tulajdonát képező erdők is (18 erdőbirtok, 39.385 kat. holdnyi területtel.
Csanád, Fejér és Komárom vármegyékben pedig szintén meg vannak már kötve a szerződések, úgy, hogy az állami kezelés ezen vármegyékben (51 erdőbirtokon, 7.156 kat. holdon) még ez év folyamán életbe léptethető lesz.
Jelenleg tehát csupán 21 olyan vármegye van az országban (3.539 erdőbirtok, 1,950.797 kat. holdnyi összes területtel), a hol a törvényhatóságok által kezdetben létesitett erdőtiszti szervezetek még fennállanak; de 9 vármegyének birtokosai már ezek közül is lépéseket tettek az állami erdőkezelés életbe léptetése iránt s csak a költségek körül felmerült nehézségeknek lehet tulajdonitani, hogy e tekintetben végleges megállapodások még nem jöttek létre.
Az erdőtörvény 21. §-ának hatálya alá eső, fentebb emlitett 11.475 kisebb terjedelmű erdőbirtok közül tehát ma már 7.936 erdőbirtok az állam által kezeltetik.
Már maga ez a körülmény, t. i. hogy az erdőtörvény 17. §-a alá eső kisebb erdőbirtokosoknak több mint 2/3-ad része önszántából az államra bizta erdejének kezelését, kétségtelenül azt bizonyitja, hogy az 1879. évi XXXI. törvénycikk 21. §-ában foglalt nagyfontosságú intézkedés teljesen és sikeresen csakis a községi stb. kisebb kiterjedésű és csekélyebb jövedelmezőségű erdők állami kezelése mellett hajtható végre.
De bizonyságot szolgáltat ez a körülmény arra is, hogy a törvényjavaslat az állami erdőkezelés szervezésével tulajdonképen csak egy már meglevő, az életben jól bevált intézményt iktat törvénybe. Erre azonban most már tényleg el is jött az idő, mert az állami erdőkezelés intézményét az eddigi szerződéses alapon továbbra is fentartani és kiterjeszteni már csak azért sem lehet, mert, a mint a tapasztalat mutatja, a törvényhatóságok nem képesek a szerződésekben megállapitott kezelési átalányokat pontosan behajtani, úgy, hogy a hátralékok folytonosan szaporodnak, s helyenkint már is nagy összegre nőttek.
De ha ezt a pénzügyi szempontot figyelmen kivül lehetne is hagyni, kétségtelen, hogy egy olyan intézményt, melyre az egész országban szükség van, kellőleg kifejleszteni és az életben meggyökereztetni nem lehet addig, mig az csak hosszabb-rövidebb időre szóló, felmondható szerződésre és nem törvényre van alapitva.
Egyébiránt az állami kezelésnek ezen törvényjavaslatban megállapitott szervezete lényeges részeiben teljesen megegyezik a szerződéses alapon már évek óta életbe léptetett állami kezeléssel s a birtokosoknak az állami kezelésbe vett erdők állagával és hasznaival való szabad rendelkezési jogát ép úgy nem fogja érinteni, a mint nem érinti azt a szerződéses alapon jelenleg fennálló szervezet. De más tekintetben sem tartalmaz a törvényjavaslat olyan intézkedéseket, a melyek a birtokosok jogainak önkényes és czéltalan korlátozását foglalnák magukban.
Azoknak a birtokosoknak ugyan, a kikre a törvény hatálya ki fog terjedni, le kell mondaniok arról a jogukról, hogy a kezeléssel megbizott erdőtiszteket maguk választhassák meg, s azt sem követelhetik meg a kirendelt erdőtisztektől, hogy akaratuknak feltétlenül engedelmeskedjenek, mert ezeknek mint állami közegeknek feladataikat első sorban a törvények, szabályok és a felettes hatóságok rendelkezései szerint kell teljesiteniök s a birtokosok kivánságait csak ezen korlátokon belül kötelesek figyelembe venni; de ez a lemondás a birtokosok részéről egyfelől elkerülhetetlenül szükséges, mert az állam különben nem vállalhatná magára a törvényjavaslatban ráruházott teendők teljesitését, s másfelől oly minimalis áldozat azzal a nagy előnynyel szemben, melyet az állami kezelés az eddigi tapasztalatok szerint is nyujt, hogy azt a birtokosok minden nehézség nélkül meghozhatják.
Egyébiránt a birtokosok ezen jogukról kevés kivétellel már akkor lemondtak, mikor a fentebb emlitett közös erdőtiszti intézmények szervezésével a törvényhatóságokat bizták meg. A közös erdőtiszteket ugyanis nem a birtokosok választották, hanem a közigazgatási bizottságok nevezték ki.
Másfelől azt is ki kell emelnem, hogy az állami erdőkezelés a törvényjavaslat szerint csak a kis- és nagy-községek és a volt úrbéresek tulajdonában levő erdőkre lesz feltétlenül kötelező s ezekre is azért, mert a községek és volt úrbéresek erdei úgyszólván kivétel nélkül mind oly csekély terjedelműek, hogy jövedelmükből külön erdőtisztet tartani nem lehet.
A törvényhatóságokra és rendezett tanácsú városokra ellenben, melyek között már olyanok is vannak, a melyek tekintélyes és aránylag jól jövedelmező erdővagyonnal birnak, az állami erdőkezelés csak feltételesen, nevezetesen csak abban az esetben lesz kötelező, ha erdeik jövedelmezősége a külön erdőtiszt tartását nem engedi meg.
S hasonlóképen az 1879. évi XXXI. törvénycikk 21. §-ának hatálya alá eső többi birtokosok is, úgymint: az egyházi testületek és egyházi személyek, a köz- és magán-alapitványok, a hitbizományok, a közbirtokosságok és a részvénytársulatok is csak feltételesen, t. i. csak akkor lesznek kötelesek erdeiket az állam kezelésébe átadni, ha az 1879. évi XXXI. törvénycikk 21. §-ában meghatározott kötelességüknek, a megalkotandó törvény életbe lépésétől számitott 6 hónap alatt eleget nem tesznek.
Önként értetik azonban, hogy az állami erdőkezelés, az előbbi két bekezdésben emlitett erdőbirtokosok közül azokra, a kik erdeik kezelését szerződés alapján az államnak már átadták, legalább az első 10 év leteltéig (7. §) kivétel nélkül kötelező marad.
Az állami erdőkezelés teendőit, a törvényjavaslat szerint, a földmivelésügyi ministernek alárendelt m. kir. állami erdőhivatalok és ezeknek alárendelt m. kir. járási erdőgondnokságok fogják ellátni.
A m. kir. állami erdőhivatalok működési körébe - a törvényjavaslat szerint - első sorban az 1879. évi XXXI. törvénycikk 17. §-ának hatálya alá tartozó erdőbirtokok fognak tartozni; de, miután az állami erdőkezelésnek a törvényjavaslat szerint tervezett szervezete az idézett szakasz alá tartozó erdők kezelésén kivül más közérdekű erdészeti feladatok sikeres megoldására is módot nyujt: ugyancsak a m. kir. állami erdőhivatalok fogják teljesiteni a kezeléssel járó munkálatokat azon magán véderdőkön és magán kopár területeken is, a melyeket a földmivelésügyi minister, a birtokosok kérelmére ügykörükbe utal; és végül a m. kir. állami erdőhivatalok fogják ellátni - azon törvényhatóságokban, a melyek területére működésük kiterjed - a közigazgatás körében előforduló erdészeti szakteendőket is.
Az állami erdőkezelés költségeit, miként jelenleg, a törvényjavaslat szerint is az állam fogja viselni; a kiadások megtéritéseül azonban az erdőbirtokosok a földmivelésügyi minister által, törvényhatóságonkint, öt évről - öt évre megállapitott évi kezelési átalányösszeget lesznek kötelesek fizetni, mely átalányokat azután úgy, mint jelenleg is történik, a közigazgatási bizottságok fogják kivetni az egyes erdőbirtokosokra. A különbség e tekintetben csak az lesz hogy az évi járulékok nem csupán az erdők és kopár területek kiterjedése arányában fognak kivettetni, - mint eddig történt, - hanem a kivetésnél a jövedelmezőség is figyelembe fog vétetni, a mi nemcsak méltányos, de igazságos is, mert a jobban jövedelmező erdők rendszerint több munkát is adnak a kezelő erdőtiszteknek. Ezen kivül a törvényjavaslat szerint a behajtásról nem a törvényhatóságok fognak gondoskodni, hanem ez a közadók módjára fog történni.
Szigorúan az állam pénzügyi szempontjaiból kiindulva, a törvényjavaslatnak a költségre vonatkozó intézkedéseit úgy kellett volna megállapitani, hogy a törvényhozás az állami költségvetés megállapitásakor az állami erdőkezelés költségeinek teljes megtéritését is követelhesse az érdekelt birtokosoktól. Ezt a javaslat az első 5 év után nem is zárja ki, de az első átmeneti időszakot illetőleg kötelességemnek tartom megemliteni, hogy az itt szóban forgó erdők birtokosainak anyagi helyzete ma még olyan, hogy az összes költségeket kivetni a birtokosokra egy ideig nem volna méltányos, sőt egyes vármegyékben nem is volna lehetséges. Ezért a javaslat az első öt éves időszakra nézve úgy intézkedik, hogy a földmivelésügyi minister által megállapitott kezelési átalány ezen idő alatt a birtokosokra vármegyénkint területaránylag nem róhat nagyobb terhet, mint a mekkorát a szerződés alapján állami kezelésbe vett erdők, ott pedig, a hol az állami kezelésbe vétel még nem történt meg, a közös kezelés alatt álló erdők birtokosai a törvény életbe lépése előtti évben viseltek.
A jelenleg állami kezelés alatt álló erdők birtokosaival szemben egyébiránt a terheket nem is lehetne igazságosan egyelőre emelni, mert ez ellentétben állana a megkötött szerződésekkel. Ha azonban ezekkel szemben a jelenlegi statusquo tartatik fenn, a többi birtokossal szemben sem volna méltányos más álláspontra helyezkedni.
Igaz ugyan, hogy ilyen módon a törvényjavaslat életbeléptetése egyelőre az államra is terheket fog róni, de az állam által hozandó anyagi áldozat, mint alább kimutatni szerencsém lesz, aránylag nem oly nagy, hogy a miatt az itt szóban forgó fontos feladatok megoldását elhalasztani lehetne.
Ez a lényege a törvényjavaslat első czímének. A részletekre vonatkozólag a következőket van szerencsém tisztelettel előterjeszteni.
Ez a fejezet az állami kezelés tárgyát képező erdőket s továbbá az állami kezelés életbeléptetésének és megszüntetésének feltételeit határozza meg.
Ezenkivül az állami kezelés czélja és hatásköre tekintetében felmerülhető félreértések és aggályok megszüntetése czéljából előre is jelzi (az 1. § bevezetésében), hogy az állam a kezelés átvételével csupán azoknak a szakteendőknek ellátásáról kiván gondoskodni, a melyeket az erdőtörvény (1879:XXXI. tc.) 21. §-a értelmében a rendszeres gazdasági üzemterv szerint kezelt erdőkben szakértő erdőtiszteknek kell végezni; az 5. §-ban pedig egyenesen is biztositja az érdekelteket arról, hogy az állami kezelés a birtokosok jogát az állami kezelésbe vett erdők és kopár területek állagával és hasznaival való rendelkezés tekintetében nem érinti.
Az 1. § azokat az erdőket és kopár területeket sorolja fel, a melyeket a birtokosok a § egyes pontjaiban meghatározott feltételek esetében az állam kezelésébe átadni kötelesek; a 2. § pedig azokat foglalja magában, a melyeket a földmivelésügyi minister a birtokosok kérelmére az állam kezelésébe átvehet.
A részletes intézkedések megállapitásánál először is azt tartottam szem előtt, hogy az állami kezelés általában véve csak olyan birtokosokra legyen kötelező, a kiket az erdőtörvény különben is szakértő erdőtisztek alkalmazására kötelez, de ezekre is csak feltételesen, tudni illik arra az esetre, ha ezen utóbb emlitett kötelességüknek nem képesek vagy nem akarnak megfelelni.
E mellett azonban figyelemmel voltam arra is, hogy viszont az állam is csak olyan erdők és kopár területek kezelésének az átvételére köteleztessék, a melyeknél egyfelől az állam segitségét a birtokosok magánérdekén kivül a közérdekek is indokolttá teszik, s a melyeknél másfelől az állam kötelességeit a birtokossal szemben és a birtokos jogait az állammal szemben határozottan és félreérthetetlenül megállapitani lehet.
Az utóbbi szempontból kiindulva tehát az állam által kezelendő és kezelhető erdők és kopár területek közé csak olyan erdőket vettem fel, a melyek az erdőtörvény 17. §-ának hatálya alá tartoznak s ennek értelmében hatóságilag jóváhagyott rendszeres gazdasági üzemterv szerint kezelendők, vagy pedig a melyekre az erdőtörvény most idézett §-ának a hatályát a fenforgó közérdekekre való tekintettel a jelen törvényjavaslattal utólagosan kiterjeszteni lehet.
Az 1. § a)-d) pontjai a fentebb első sorban emlitett elvtől első tekintetre eltérnek, a mennyiben az itt felsorolt erdőknél az állami kezelés kötelező volta nincs feltételhez kötve, úgy, hogy ezen pontok értelmében a kis- és nagyközségek s vagyonközségek erdei, továbbá a volt urbéresek erdőilletőségei és a volt urbéreseknek legelőilletőség fejében kiadott, továbbá ajándékozás, vétel, csere utján, vagy más jogczímen birtokába jutott erdők (ez utóbbiak: a mennyiben véderdőt képeznek, vagy az erdőtörvény 4. §-a értelmében állandóan fentartandók), feltétlenül, vagyis minden körülmények között az állam által fognak kezeltetni.
Ennek az intézkedésnek azonban nem különleges elvi okok adják meg a magyarázatát, hanem egyedül az a gyakorlati szempont, a mit indokolásom általános részében már emlitettem, hogy t. i. az a)-d) pontok alatt emlitett erdőknél a kötelező állami kezelést feltételektől tenni függővé, teljesen czéltalan lett volna, a mennyiben az itt emlitett községek és a volt urbéresek általában véve nem birnak akkora terjedelmű és olyan jövedelmezőségű erdőkkel, hogy birtokosaik a kezelésre külön-külön szakértő erdőtisztet tarthatnának.
A rendelkezésemre álló adatok szerint ugyanis a közül az 1.693 község és 5.358 urbéri birtokosság közül, melyekről ezen indokolás általános részében emlitést tettem, 1.197 községnek és 5.017 urbéres birtokosságnak az erdeje még az 500 kat. holdat sem éri el; de a többiek közül is 192 községnek és 209 urbéres birtokosságnak az erdeje csak 500-1.000 kat. hold között, 161 községé és 94 urbéres birtokosságé csak 1.000-2.000 kat. hold között; 57 községé és 23 urbéres birtokosságé 2-3.000 kat. hold között, 32 községé és 9 urbéres birtokosságé 3-4.000 kat. hold között, 15 községé és 3 urbéres birtokosságé csak 4-5.000 kat. hold között és 11 községé és 3 urbéres birtokosságé csak 5-6.000 között változik; 6.000 kat. holdnál nagyobb erdeje pedig csak 28 községnek van, de ezek közül is csak tizenháromé haladja meg a 10.000 holdat.
A kis- és nagyközségek közül tehát mindössze csak egynéhány, a volt urbéreseké közül pedig egy sem bir akkora terjedelmű erdővel, a mely egy szakértő erdőtiszt munkáját teljesen igénybe vehetné, a külön erdőtiszt tartásával járó költségeket azonban még a legnagyobb községi erdők is csak akkor viselhetnék el, ha az értékesités és jövedelmezés tekintetében kedvező viszonyok között volnának s ezenkivül teljes és értékes fakészletekkel birnának. Ezeknek a feltételeknek azonban inkább a megforditottja áll fenn a valóságban.
Tény tehát, hogy a községek és a volt urbéresek magukban nem képesek eleget tenni az erdőtörvény 21. §-ának s legfeljebb csak egyesülve alkalmazhatnának erdeik kezelésére saját erdőtiszteket.
Ettől az egyesüléstől azonban jó eredményt nem lehet várni, mert, mint indokolásom általános részében már kimutattam, maguk a törvényhatóságok sem voltak képesek a községi stb. erdők közös kezelésére teljesen megfelelő szervezeteket létesiteni.
Ezekből a tényekből kiindulva tehát s figyelembe véve azt is, hogy a községi erdők közvagyonnak tekintendők, s hogy azon szoros kapcsolatnál fogva, mely hazánkban a volt urbéres birtokosságok és a politikai községek között tényleg fennáll, maguk az urbéri erdők is a közvagyonnal rokontermészetűek: részemről teljesen indokoltnak és a közérdekkel megegyezőnek találtam, hogy ezekre az erdőkre az állami kezelés feltétel nélkül kötelezőnek mondassék ki. Annyival is inkább, mert azokban a vármegyékben, hol az erdőtörvény 17. §-a alá tartozó kisebb erdők szerződés alapján már az állam kezelésébe vétettek át, mindössze csak egynehány olyan község akadt eddig, a mely nem fogadta el az állami kezelést és ezeket is valószinűleg más mellékes okok inditották erre s nem az a körülmény, hogy rájuk nézve a külön erdőtiszt-tartás előnyösebb lett volna mint az állami kezelés.
Az 1. § a) pontjában emlitett vagyonközségi erdők, melyek alatt a volt 13. számú román bánáti és a volt 14. számú szerb bánáti határőrezredekhez tartozott községek erdei értendők, szintén községi erdőknek tekintendők; s bár ez idő szerint együttesen kezeltetnek, mindamellett különbséget tenni közöttük és a többi községi erdők között ebben a javaslatban nem lehetett, annál kevésbé, mert a volt 14. számú szerb-bánáti határőrezredekhez tartozott községek erdeiből képezett vagyonközségi erdők már most is az állam által kezeltetnek.
Az 1. § c) és d) pontjai alá felvett erdőkre nézve továbbá kötelességemnek tartom még azt is tisztelettel megjegyezni, hogy ezekre az erdőkre (a volt urbéreseknek legelőilletőség fejében kiadott és ajándékozás, vétel és csere utján vagy más jogczímen birtokába jutott erdőkre) az erdőtörvény 17. és 21. §-ai ez idő szerint nem terjednek ki s igy a fentebb emlitett elvek szerint ezek az erdők nem is lettek volna az 1. §-ba felvehetők.
Részemről azonban az erdőtörvénynek azt a megkülönböztetését, melyet 17. §-ában a volt urbéreseknek erdőilletőség fejében kiadott erdei és ugyanezen birtokosoknak előbb felsorolt egyébféle erdei között tesz, teljesen indokolatlannak találom s ennélfogva azt, hogy az erdőtörvény a volt urbéresek erdőilletőségére megállapitott üzemtervszerű kezelést nem tette kötelezővé egyszersmind a volt urbéresek egyéb erdeire is, olyan hibának tekintem, a melynek már eddig is sok káros következménye volt.
Szomorú tény ugyanis, hogy az ország minden részében előforduló kopárok nagy része épen a volt urbéresek legelőilletőségét képező és legeltetés czéljából megszerzett erdeinek meredekebb oldalain képződött és képződik még ma is, még pedig legfőképen azért, mert a törvény nem nyujt módot az erdőrendészeti hatóságnak arra, hogy az ilyen erdők okszerű használatát a természeti viszonyokhoz képest megfelelően szabályozza, s ez által a keletkezhető bajoknak még csirájában elejét vegye; hanem csupán akkor ad felhatalmazást a hatóság közbelépésére, mikor a baj már megvan s mikor azt csak aránytalan áldozatokkal s többnyire csak szigorú büntetések alkalmazásával lehet orvosolni.
Teljesen indokoltnak és szükségesnek találtam tehát, hogy a jelen törvényjavaslatban ezek az erdők is az állami kezelésbe adandó erdők közé soroztassanak, ha fekvésüknél és talajuk minőségénél fogva az erdőtörvény 2. vagy 4. §-a alá tartoznak, vagyis véderdőt, vagy feltétlenül fentartandó erdőt képeznek.
Minthogy azonban az állam a fentebb tisztelettel emlitett okokból csak olyan erdők kezelését vállalhatja el, melyek hatóságilag jóváhagyott üzemterv szerint kezeltetnek, egyuttal szükségesnek tartottam gondoskodni arról is, hogy a javaslat 3. §-ában az erdőtörvény 17. §-ának hatálya ezekre az erdőkre is kiterjesztessék.
Az 1. § e) és f) pontjai már teljesen megfelelnek a fentebb emlitett elveknek s ezért nem szorulnak további indokolásra.
Megjegyzem azonban, hogy az e) és f) pontokban emlitett törvényhatóságokra, városokra, egyházi testületekre és személyekre, köz- és magánalapitványokra, hitbizományokra, közbirtokosságokra és részvénytársulatokra a törvényjavaslat csak kedvezményt tartalmaz, a nélkül, hogy akaratuk ellenére bármiféle kötelezettséget róna rájuk; azt a nagy kedvezményt t. i., hogy ha az erdőtörvény 21. §-a által rájuk rótt kötelességüknek maguk nem képesek eleget tenni, ezen kötelességük teljesitésében az állam segélyét vehetik igénybe.
Az 1. § g) pontja ellenben megint olyan területeket von be az állami kezelés körébe, a melyekre az erdőtörvény 17. és 21. §-ai nem minden esetben terjednek ki.
Minthogy azonban ebben a pontban kizárólag kopár területekről van szó, még pedig olyan kopár területekről, melyeknek beerdősitését a közérdekekre való tekintettel törvények rendelik el, azt hiszem, ez ellen a pont ellen sem tehető komoly ellenvetés és pedig annál kevésbé, mert a szóban forgó kopárok különben is olyan birtokosok tulajdonát képezik, a kiknek egyéb erdei az 1. § a)-f) pontjai alapján az állam által fognak kezeltetni. Kivételt e tekintetben csupán a pont utolsó soraiban emlitett társulatok képeznek, de ezekkel szemben a javaslat álláspontját megint az a körülmény teszi teljesen indokolttá, hogy a szóban forgó erdősitő társulatokat az erdőtörvény 168. §-a úgy is arra kötelezi, hogy erdősitéseik vezetésére szakértő munkavezetőt alkalmazzanak.
Az állami kezelés tehát a g) pontban emlitett kopárok birtokosaira nézve is csak kedvezményt jelent.
Hogy azonban az állam ezen kopárok kezelése tekintetében is akadálytalanul megfelelhessen feladatainak, a 3. §-ban ezekre is ki kellett terjeszteni az erdőtörvény 17. §-ának hatályát.
Ezen részletes indokok alapján tehát tisztelettel kérem a törvényhozást, hogy a törvényjavaslat 1. §-ában foglalt intézkedéseket elfogadni méltóztassék. Tájékozás czéljából azonban kötelességemnek tartom megjegyezni még, hogy a § a), b), e) és f) pontjai alatt felsorolt erdőket szószerint azon kifejezésekkel jelöltem meg, melyeket az erdőtörvény 17. §-a használ és pedig azért, hogy még a lehetősége is kizárva legyen annak, hogy valaki az itt emlitett erdők alatt másokat is érthessen, mint a melyek az erdőtörvény 17. §-ában értve vannak.
Igaz ugyan, hogy ezeket az erdőket maga az erdőtörvény is részben csak általános kategoriák szerint jelöli meg, de ez a hiánya az erdőtörvénynek ma már nem okozhat sem zavart, sem félreértéseket, mert azon 19 év alatt, mióta az erdőtörvény életbe lépett, az egyes kategóriákba tartozó erdők mind pontosan és részletesen meghatároztattak.
Az erdőrendészeti hatóság t. i. az erdőtörvény hatálya alá tartozó erdőket minden egyes vármegyében törzskönyvekbe vezette be, még pedig parczella-számok és birtokosok szerint s ez alkalommal törvényes eljárással azt is pontosan megállapitotta, hogy a törzskönyvbe foglalt erdők közül melyek és milyen czímen tartoznak a törvény 17. §-a alá.
Igy a közbirtokosságok czíme alá nem csupán a szigorúan ezen czímet viselő közbirtokosságok erdeit, hanem például Háromszék vármegyében az úgynevezett községi birtokosságok és a kétág-katonaságok erdeit is felvette a közigazgatási bizottság s hasonlóképen a volt urbéreseknek erdőilletőség fejében kiadott erdőkből is nem csupán azt a részt sorozta a 17. § alá tartozó erdők közé, a melyet maguk a volt urbéresek közösen használnak, hanem azokat a kisebb részeket is, melyeket az egyházaknak, papoknak, tanitóknak, iskoláknak és néhol jegyzőknek külön hasitottak ki a birtokrendezéskor stb.
Annyiban azonban az a), b), e) és f) pontok szövege mégis eltér az erdőtörvény 17. §-ától, hogy ezen pontokban az állami erdők nem fordulnak elő, de ez természetes is, mert az állami erdők kezeléséről úgy is az állam gondoskodik, teljesen felesleges lett volna tehát ezeket is felemliteni az 1. §-ban.
És eltérést képez továbbá az is, hogy az a) pontban a községek mellett a vagyonközségek is külön fel vannak emlitve, holott az erdőtörvény 17. §-ában ilyenekről nincs szó, még pedig azért nincs szó, mert a vagyon-községek erdei és minden kétséget kizárólag községi vagyon természetével birnak s tulajdonképen nem állanak egyébből, mint a volt 13. számú román- és 14. számú szerbbánáti határőrezredekhez tartozott községeknek egyenként kizárólagos tulajdonát képező, de kezelés és használat tekintetében egyesitett erdő részleteiből.
Minthogy azonban ezek a volt határőri községi erdők tényleg közösen kezeltetnek s igy e tekintetben közbirtokossági erdők látszatával birnak, annak határozott kifejezése czéljából, hogy a törvényjavaslat ezen vagyon-községi erdőket is a községi erdőkre nézve megállapitott határozatoknak kivánja alávetni, a belügyminister úrral egyetértésben mégis jónak láttam azokat külön is megnevezni az a) pontban.
Végül tisztelettel megjegyzem, hogy a § d) pontjában emlitett erdők közé részemről a volt úrbéresek összesége által megszerzett erdőkön kivül azokat az erdőket is beleértem, melyeket a kisebb-nagyobb számú volt úrbéresekből alakult társulatok, például a szepesvármegyei "erdő-társulatok" vásároltak.
Közgazdasági szempontból ugyanis ezen erdők között különbséget tenni nem lehet.
A 2. §-ba, miként már emliteni szerencsém volt, azokat az erdőket vettem fel, a melyeket a földmívelésügyi minister csak a birtokosok kérelmére vehet állami kezelésbe.
Ilyeneknek tekintettem részemről először is az a) pontban emlitett magán véderdőket, melyeknek gondos és szakavatott kezelése fontos közérdeket képez s melyeknek birtokosait közhasznú feladataik teljesitése közben méltán támogathatja az állam; s ilyeneknek tekintettem továbbá mindazon kopár területeket, melyeket az 1. § g) pontja alá nem lehet sorozni; még pedig első sorban a magánbirtokosok tulajdonát képező olyan kopárokat, a melyeknek a beerdősitését a b) pontban idézett törvények egyenesen elrendelik s végül minden más keletkező vagy kevésbé veszélyes kopárokat, mert bár ezeknek beerdősitését a törvények kötelezően nem rendelik is el, a közérdek szempontjából mégis kivánatos és szükséges, hogy mielőbb befásittassanak és hasznossá tétessenek.
Ezeknek az erdőknek és kopár területeknek birtokosaitól mindenesetre indokolatlan volna megtagadni azt a kedvezményt, hogy erdeik kezelését az államra bizhassák, még ha ez a kedvezmény az államnak kisebb-nagyobb mérvű áldozatával járna is.
Feltétlenül szükségesnek tartom azonban, hogy az állami kezelés feladatai ezen kopárok kezelése tekintetében is hatóságilag jóváhagyott gazdasági, illetve erdősitési tervekben állapittassanak meg, és hogy a birtokosok ezen tervek megtartására törvény által köteleztessenek.
Az a) pont alatt emlitett véderdőket illetőleg ebben a tekintetben nem kellett intézkednem, mert a véderdők az erdőtörvény 2. §-a szerint feltétlenül, tehát akkor is rendszeres terv szerint kezelendők, ha magánbirtokosok tulajdonát képezik; a b) és c) pontban emlitett kopárokra nézve azonban már a 3. § második bekezdésében megfelelő intézkedést kellett felvennem.
A 2. §-ban emlitett erdőkön kivül a magánbirtokosok többi erdeire részemről az állami kezelést nem tartanám indokoltnak kiterjeszteni, de ez nem is volna lehetséges, mert a magánbirtokosok alig egyeznének bele abba, hogy erdeik az erdőtörvény 17. §-ának hatálya alá helyeztessenek, már pedig e nélkül az állami kezelés itt sem volna életbe léptethető.
Az ezen §-ban foglalt intézkedések indokait a megelőző szakaszoknál már részletesen szerencsém volt előadni. Itt tehát csupán azt emlitem meg, hogy a § első bekezdésének utolsó részében a legeltetésre és alomgyüjtésre nézve foglalt megszoritó rendelkezést főleg csak a volt úrbéresek megnyugtatására láttam szükségesnek felvenni; mert szorosan véve erre a rendelkezésre nem lett volna szükség.
Az üzemterveket ugyanis a 15. § szerint az állami közegek a birtokosok kivánságának figyelembevételével kötelesek elkésziteni, az elkészitett üzemterveket pedig a földmívelésügyi minister vizsgálja felül és hagyja jóvá, tehát annak a tárczának a vezetője, a kire az állattenyésztési érdekek gondozása is bizva van.
Fel sem tehető tehát, hogy az üzemtervekbe a birtokosok ellenére olyan intézkedések vétessenek fel, a melyek az erdei legeltetést az állattenyésztés megkárositásával indokolatlanul korlátoznák, különösen az olyan erdőkben, a melyek az úrbéri rendezés alkalmával legelőilletőség fejében adattak ki a volt úrbéreseknek.
Annak a kérdésnek az eldöntését, hogy a törvényhatóságok, törvényhatósági joggal felruházott városok és rendezett tanácsú városok erdei, tekintettel jövedelmezőségükre, az állam kezelésébe adandók-e, vagy pedig azok kezeléséről a birtokosoknak kell gondoskodni, azért tartottam szükségesnek a javaslat ezen pontjában a belügyi és földmívelésügyi ministerek egyetértő elhatározására bizni, mert az ilyen kérdések rendesen személyi kérdésekkel hozatnak kapcsolatba, s ilyenkor a helyi hatóságok a különféle befolyásokkal szemben nem mindig képesek oly függetlenül és tárgyilagosan határozni a kérdésben, a mint azt a dolog érdeme megkivánná. De másfelől e kérdés megitélésénél szakszempontok is merülnek fel, melyeket a szakminister mindenesetre megfelelőbben mérlegelhet, mint a birtokosok és a helyi hatóságok, melyeknek szakközegek nem is állanak mindig rendelkezésükre.
Ezt a szakaszt is főleg a birtokosok megnyugtatása czéljából tartottam czélszerűnek a javaslatba felvenni.
Mert az állami kezelés hatáskörét szabályozó III. fejezet rendelkezései különben is határozottan kizárják azt, a mit ez a szakasz eltilt, hogy t. i. az állam a kezelésébe vett erdők és kopár területek állaga és hasznai felett rendelkezhessék.
Miután az állami kezelés csak az 1. és 2. §-okban meghatározott feltételek alapján léptethető életbe, ezek a feltételek pedig változhatnak és teljesen meg is szünhetnek, önként következik, hogy az állami kezelés sem lehet állandó. Ennélfogva a 6. és 7. §-okban szükségesnek láttam a megszüntetés kérdését is szabályozni.
A 6. § megállapitásánál, mely a hivatalból való megszüntetés iránt intézkedik, abból a szempontból indultam ki, hogy az állami kezelés hivatalból, tehát az érdekelt birtokos megkérdezése nélkül is, csak akkor szüntethető meg, ha maga az ok is megszünik, melynek alapján az illető erdő állami kezelésbe vétetett.
Ilyen eset áll be például akkor, ha valamely község, egyház, vagy iskola erdeje adásvétel utján magánbirtokos kezébe jut, vagy pedig ha valamely közbirtokosság erdejét a jogosultak között egyénenként felosztja. A tulajdonos változásával mindkét esetben megszünik egyszersmind az erdőnek az a minősége is, melynek alapján az az állami kezelésbe vétetett és igy meg kell szünni magának az állami kezelésnek is. Ép igy abban az esetben is, ha például valamely urbéres birtokosság legelőilletőséget képező erdejéről, vagy egy állami kezelés alatt álló magán véderdőről kitünik, hogy azt a hatóság annak idején tévesen minősitette az erdőtörvény 2. vagy 4., illetve 2. §-a alá tartozó erdőnek. Ha az illetékes hatóság ezt a téves minősitést helyesbiti, s az először emlitett erdőt nem feltétlenül fentartandó erdőnek, a másodikat pedig nem véderdőnek nyilvánitja, ezzel egyidejűleg azt a feltételt is megszünteti, a melyre az állami kezelés alapitva volt s igy az állami kezelést ebben az esetben is meg kell szüntetni.
A megszüntetés iránt természetesen annak kell intézkedni, a ki az állami kezelésbe vétel iránt intézkedett, tehát a földmívelésügyi ministernek; ez azonban természetesen nem zárja ki, hogy a megszüntetést maga az érdekelt is kérelmezhesse. Az érdekeltek megnyugtatására egyébiránt a szakasz azt is elrendeli, hogy a megszüntető intézkedésnek az ok megszünésétől számitott egy éven belül meg kell történni.
A 7. § az állami kezelés megszüntetésének egyéb eseteit tárgyalja, s abból a kétségkivül alapos feltevésből indulva ki, hogy a közlekedési és értékesitési viszonyok javulása folytán idővel a most keveset jövedelmező erdők birtokosai is olyan helyzetbe jutnak, hogy erdeik kezeléséről megerőltetés nélkül gondoskodhatnak; felhatalmazza a földmívelésügyi ministert, hogy az állami kezelést a birtokosok kérelmére is megszüntethesse, de természetesen csak az 1. § e)-g) pontjaiban és a 2. §-ban felsorolt erdők és kopár területekre nézve, mert az 1. § a)-d) pontjai alatt emlitett községi és urbéres erdők addig, a mig ez a minőségük meg nem változik, a fentebb mondottak szerint, minden körülmények között az állam által kezelendők s így a hivatalból való megszüntetés esetein kivül más esetekben nem is lehet helye a megszüntetésnek.
Azonban a megszüntetést a többi birtokosokkal szemben sem lehetett egyedül az ő elhatározásuktól tenni függővé, hanem ezeknek a kérelmezési jogát is korlátok közé kellett szoritani, különösen a megszüntetés időpontjának meghatározása tekintetében, mert nem nehéz belátni, hogy ha a birtokosok bármely időpontban megszüntethetnék az állami kezelést, ez az államra nézve nagy hátrányokkal járhatna, a mennyiben az alkalmazott személyzet létszámát soha sem volna képes arányba hozni a tényleges szükséglettel.
A javaslat tehát úgy intézkedik, hogy az állami kezelés a birtokosok kérelmére csak minden 10 év végén szüntethető meg s ekkor is csak abban az esetben, ha a birtokos ez iránti kérelmét két évvel előbb beterjeszti.
Egyuttal gondoskodik a javaslat arról is, hogy azok az erdők, melyek az erdőtörvény 17. és 21. §-ai alá tartoznak, csak akkor bocsáttassanak ki az állami kezelésből, ha birtokosaik a további kezelésről tényleg megfelelően gondoskodhatnak.
Ez a fejezet az állami kezelés szervezetét állapitja meg, még pedig oly módon, hogy az 1. és 2. §-okban felsorolt erdők kezelésén kivül más közérdekű erdészeti feladatokat is sikeresen megoldhat. A szervezet ugyanis az egész országra ki fog terjedni s igy a kormánynak és közigazgatási hatóságoknak minden vármegyében megbizható erdészeti közegek fognak az erdészeti feladatok teljesitése körül rendelkezésükre állani.
E szakasznál mindenekelőtt szükségesnek tartom tisztelettel megjegyezni, hogy a szervezendő erdőhivatalok czímébe az állami jelzőt azért tartottam szükségesnek felvenni, mert vannak kincstári erdőket kezelő m. kir. erdőhivatalok is, a melyektől az előbbieket már czímükben is meg kellett különböztetni.
Megjegyzem továbbá, hogy a m. kir. állami erdőhivatalok és m. kir. járási erdőgondnokságok között a feladatokat nem szándékozom fokozatosan megosztani, úgy például, hogy az egyik csak az intézést és felülbirálást, a másik pedig a végrehajtást teljesitse, mert ez a teendők teljesitését csak lassitaná s a költségeket is indokolatlanul szaporitaná. Hanem a szervezetet úgy fogom megállapitani, hogy az erdőhivatal székhelyéhez közel eső erdőbirtokokon maga az erdőhivatal végezze azokat a teendőket is, melyeket a távolabb eső kerületekben a gondnokságok fognak teljesiteni. Ez utóbbiakat azonban az egyöntetűség megóvása végett az erdőhivatal vezetése és ellenőrzése alá rendelem.
Hogy a szakasz szerint az állami erdőhivatalok működési köre több törvényhatóságra is kiterjedhet, vagyis hogy nem minden vármegye számára lesz egy-egy erdőhivatal szervezendő, annak egyedüli oka az, hogy a pénzügyi szempontokat is figyelembe kellett vennem.
Az állami kezelés azon feladatai szempontjából, melyeket a törvényjavaslat 12. §-a szerint szintén teljesitenie kell, mindenesetre az lett volna kivánatos, hogy minden vármegye székhelyén szerveztessék egy-egy m. kir. állami erdőhivatal. Ez azonban a költségeket jelentékenyen emelné ahhoz az összeghez képest, melyet alább kimutatni lesz szerencsém.
A rendelkezésemre álló adatokhoz képest különben azt hiszem, hogy egyelőre 40-42 állami erdőhivatal szervezésével is el lehet érni azt a czélt, melyet a törvényjavaslat maga elé tűzött. Ennek a 40-42 erdőhivatalnak a személyzete mintegy 270-280 szakképzett erdőtisztből fog állani.
A m. kir. állami erdőhivatal személyzetét illetőleg csupán azt tartom szükségesnek megjegyezni, hogy miután az állam az erdők őrzését nem vállalja el, a segédszemélyzet alatt nem az erdőőri személyzet, hanem az irodai és a hivatalszolgai teendők ellátásánál alkalmazott személyzet értendő.
A dolog természete hozza magával, de a községi erdők eddigi kezelésénél szerzett tapasztalataim is azt igazolják, hogy az itt szóban forgó feladatokat a végrehajtással megbizott erdőtisztek csak abban az esetben képesek sikerrel, a törvényeknek és a gazdasági érdekeknek megfelelően teljesiteni, ha a helyi érdekek befolyása és gyakran erős nyomása alól teljesen ki tudják vonni magukat. Ezért részemről a 10. §-nak azt a rendelkezését, mely az állami kezelés közegeit szolgálati és fegyelmi tekintetben közvetlenül a földmívelésügyi ministernek rendeli alá, olyan elkerülhetetlenül szükséges intézkedésnek tartom, mely nélkül az állam nem lenne képes az ezen törvényjavaslat által rá ruházott feladatokat sikerrel teljesiteni.
Megemlitem különben, hogy ez a rendelkezés az állami kezelés iránt kötött szerződésekben is benfoglaltatik s a szerződések megkötésénél az állam részéről olyan feltételnek tekintetett, hogy ha azt a törvényhatóságok és az érdekelt birtokosok el nem fogadták volna, a kezelés átvétele sem történhetett volna meg.
Az államnak ebben a törvényjavaslatban meghatározott feladatát, - miként fennebb többször is szerencsém volt emliteni - kétféle teendők fogják képezni: egyfelől el kell látni az 1. és 2. §-ban emlitett erdőkben mindazokat a teendőket, melyeket az erdőkezelésnél feltétlenül szakértő erdőtiszteknek kell végezni, s másfelől teljesitenie kell a közigazgatás körében felmerülő erdészeti teendőket.
Ez utóbbi feladat tekintetében a m. kir. állami erdőhivatalnak, mint az állam megbizott közegének, hatáskörét nem tartottam szükségesnek a teendők részletes felsorolásával meghatározni, sőt czélszerűnek sem, mert nézetem szerint a m. kir. állami erdőhivatal ebbeli feladatát és eljárását a változó viszonyoknak megfelelően kell szabályozni, a mi csak rendeleti uton történhetik. Ezért a javaslat a m. kir. állami erdőhivatal ezen hatáskörének megállapitását a két érdekelt ministerre, t. i. a belügyi és földmívelésügyi ministerekre bizza.
A m. kir. állami erdőhivatalnak először emlitett feladatait azonban már részletesen meg kellett szabni, mert az állam és az 1. és 2. §-ban emlitett birtokosok tulajdonképen mint szerződő felek állanak egymással szemben, kölcsönös jogaikat és kötelességeiket tehát világosan és határozottan meg kellett állapitani; annyival is inkább, mert az állami kezelés az erdőgazdasági teendőknek csak egy részére, a tulajdonképeni erdészeti szakteendőkre fog kiterjedni, az anyagi munkák teljesitéséről ellenben, mint például a fatermelésről és szállitásról, továbbá az anyag- és pénzkezelésről, az őrzésről és általában véve mindazon teendőkről, a melyek közvetlen anyagi felelősséggel vannak összekötve, maguknak a birtokosoknak kell gondoskodni. Ez utóbbi feladatokat ugyanis az állam legfeljebb csak akkor vállalhatná el, ha a birtokosok az erdők hasznaival való rendelkezés feltétlen jogáról lemondanának s azt legalább részben az államra ruháznák át; erre azonban kényszeriteni a birtokosokat nem lehet, de nem is volna ez szükséges, mert az olyan kisebb erdőknél, mint a milyenekről itt általában véve szó van, az utóbb emlitett vagyonkezelési teendőket a birtokosok maguk is könnyen és jól elvégezhetik, sőt a legtöbbször még olcsóbban is, mint az állam tehetné.
Kivételesen megengedi ugyan a javaslat is, hogy a m. kir. állami erdőhivatal a birtokosok kérelmére vagyonkezelési teendőket is elvállaljon, s a szerződéses alapon szervezett mostani állami erdőkezelésnél is van rá eset, hogy az erdőgazdaság olyan teendőit is az állam teljesiti, a melyek a fentebbiek szerint a birtokos feladatához tartoznak; de ez - miként eddig - jövőre is csak kivétel számba fog menni s az általános szabály mégis csak az marad, hogy az állam az erdőgazdasági teendőknek csak szoros értelemben vett erdészeti technikai részét fogja ellátni, a többit pedig a birtokosoknak kell végezni.
Élesen és határozottan meg kellett tehát vonnom a határt ezen kétféle teendők között, hogy a kétségek és félreértések a lehetőségig kizárva legyenek. Ezt azonban egyetlen általános rendelkezéssel nem sikerült elérnem s hasonlóképen nem találtam czélszerűnek azt sem, hogy a kérdés tisztán a teendők taxativ felsorolásával oldassék meg, mert teljesen kimeriteni a felmerülhető eseteket nem lett volna lehetséges.
Ezért a javaslat ezt a két módszert egyesiti s a kérdést úgy oldja meg, hogy az általános elvi rendelkezést a részletek lehető bő felsorolásával világitja meg. Ily módon ha fel is fognak merülni kétséges kérdések, azokat nem lesz nehéz helyesen eldönteni.
A szakasz bevezetésében foglalt általános rendelkezésre és a szakasz szerkezetére vonatkozó indokaimat az előbbiekben már szerencsém volt előadni, az a)-i) pontok alatt példaképen felsorolt részletek közül pedig csupán az a) és g) pontokra vonatkozólag tartom szükségesnek a következőket megjegyezni.
A m. kir. állami erdőhivatalnak az a ténykedése, hogy az a) pont szerint a határokat kijelöli, a javaslat 5. §-ában és a jelen § bevezetésében foglaltakhoz képest semmiféle magánjogi következményekkel nem járhat. Az erdőhivatal tehát ezen teendőjének végzésekor egyszerűen technikai munkát végez, mint például az a magánmérnök, a kit valamely birtokos birtoka határainak rendbehozásával biz meg.
A g) pontnak az a rendelkezése, mely a m. kir. állami erdőhivatalt felhatalmazza, hogy erdei kihágás esetében a kihágók ellen, a birtokos meghatalmazása nélkül is panaszt emelhessen s a birtokost a biróság előtt képviselhesse, tényleg ellentétben áll a javaslat 5. §-ával és a jelen § bevezetésével. Ezt a jogot azonban a m. kir. állami erdőhivatalnak nem ez a javaslat adja meg, hanem az erdőtörvény 136. §-a, mely minden kezelő erdőtisztet felhatalmaz arra, hogy a birtokost erdei kihágási esetekben külön meghatalmazás nélkül is képviselhesse.
Ennek a §-nak az indokait is előadtam már fentebb a fejezet általános indokolásában. Tájékozásul azonban tisztelettel megjegyzem, hogy a m. kir. állami erdőhivatal hatáskörét a közigazgatás körében főleg a következők fogják képezni. Közreműködik az erdőrendészeti hatóság felhivására a véderdők és beerdősitendő kopárok hatósági kijelölésénél, s a kijelölt területek határainak kijelölésénél, önként érthetőleg még akkor is, ha ezek a területek nem a kezelése alatt álló erdőkhöz tartoznak; közreműködik továbbá az erdei rovarok pusztitásának vagy tovább-terjedésének és más elemi csapások kárositásainak megakadályozására kiadott erdőrendészeti intézkedések végrehajtásánál; véleményt ad a gyámhatóságnak a gyámság és gondnokság alatt állók tulajdonában levő erdők kezelése és értékesitése tekintetében; kezeli az állami, törvényhatósági vagy más, hatósági felügyelet alatt álló alapokból létesitett erdei fa csemetekerteket stb.
A § első bekezdése és második bekezdésének első mondata a 11. §-szal szemben, mely a m. kir. állami erdőhivatal hatásköréről szól, a birtokosok teendőit szabja meg, szintén általános rendelkezéssel és egyszersmind a részletek lehető felsorolásával. Czélja ezen rendelkezéseknek az, hogy a határvonalat a m. kir. állami erdőhivatal és a birtokosok hatásköre között még világosabban kijelölje.
A § utolsó mondatában foglalt kivételt a 11. §-ban és a jelen szakasz előbbi részében foglaltakkal szemben azért tartottam szükségesnek felvenni a javaslatba, mert előfordulhatnak esetek, midőn a birtokosok magánérdeke mellett a közérdekek szempontjából is kivánatos lehet az, hogy az állami kezelésbe vett erdőknél azokat a teendőket is az állami közegek végezzék, melyek különben a birtokosok feladatai közé tartoznak.
Miként már tisztelettel megjegyeztem, a szerződéses alapon szervezett állami kezelésnél is van erre eset, a mennyiben Szegeden, Szabadkán és Ujvidéken az erdősitési munkákat, a volt 14. számú szerbbánáti határőrezred községeinek tulajdonát képező vagyonközségi erdőkben pedig az összes erdőgazdasági teendőket maga az áltam végezteti, természetesen a költségek megtéritése ellenében s szabad rendelkezési joggal, úgy hogy például az utóbb emlitett vagyonközség a kezelést csupán csak ellenőrzi s egyedül a tiszta jövedelem felett rendelkezik belátása szerint.
Az előbbi szakasznál emlitett kivételes eseteket leszámitva, az állami kezelésbe vett erdők őrzéséről a 11. és 13. §-ok szerint a birtokosok kötelesek gondoskodni. Az ő feladatuk tehát az is, hogy e végből megfelelő őrző személyzetet alkalmazzanak.
Minthogy azonban az erdőőrökre a m. kir. állami erdőhivatalnak is kötelessége felügyelni, bizonyos fokig az állam is felelősséget vállal az őrzés pontossága tekintetében. Ezért tehát és mert az állami közegek munkálkodásának sikere egyéb tekintetben is attól van feltételezve, hogy megfelelő számú képzett és megbizható erdőőr áll-e rendelkezésre: szükséges volt ebben a szakaszban törvény által is kötelezni a birtokosokat arra, hogy az erdőőrzésnél alkalmazott személyzet felett szigorú fegyelmet gyakoroljanak; arra az esetre pedig, ha a birtokosok ezen kötelességüket elmulasztanák, legczélszerűbben a közigazgatási bizottság volt felruházható azzal a joggal, hogy a m. kir. erdőhivatal panaszára a kötelességmulasztókkal szemben a fegyelmi szabályokat alkalmazza.
A szakasz biztositékot nyujt a birtokosoknak arra nézve, hogy a m. kir. erdőhivatal jogos kivánságaikat figyelembe fogja venni. Másfelől azonban a m. kir. állami erdőhivatal függetlenségét is megóvja a törvényekbe és szabályokba ütköző követelésekkel szemben.
Nem szorulnak bővebb indokolásra.
Az első és fő szempont, melyből a javaslat ezen fejezetében foglalt rendelkezések megállapitásánál kiindulni kellett, természetesen az volt, hogy az állami kezeléssel járó költségeket maguknak az érdekelt birtokosoknak kell viselni. E mellett azonban nem lehetett figyelmen kivül hagyni azt sem, hogy a m. kir. állami erdőhivatalok a 12. § szerint közigazgatási teendőket is végeznek, s hogy ennélfogva a m. kir. állami erdőhivatalok összes költségeit nem is volna méltányos egyedül az 1. és 2. §-okban emlitett birtokosokra háritani, hanem azok egy részét mindenesetre az államnak kell viselni. Azt azonban, hogy a m. kir. állami erdőhivatal költségeiből mekkora rész számitható méltányosan az egyik és másik félre, szintén nem lehetett általános rendelkezéssel megállapitani, mert a m. kir. állami erdőhivatalok közigazgatási teendői vármegyénkint nagyon eltérők lesznek s mig az olyan vármegyékben, a hol aránylag sok a véderdő, vagy a rovarkárok nagyobb mérvben és gyakrabban szoktak előfordulni stb., esetleg a kezelésre hivatott személyzet szaporitását is megkövetelhetik, addig más vármegyékben a kezelésnél különben is nélkülözhetetlen személyzet által is teljesithetők lesznek s legfeljebb csak csekélyebb mérvű dologi kiadásokat idéznek elő.
Ezeket figyelembe véve, leghelyesebbnek mutatkozott tehát a javaslatba általános határozatképen azt a rendelkezést felvenni, hogy a m. kir. állami erdőhivatalok szükségleteit (a 18. §-ban emlitetteken kivül, melyekről később fogok szólani) közvetlenül az állam fedezi, a birtokosok pedig ezért kezelési költség czímén törvényhatóságonként évi átalányt fizetnek az államnak, melyet 5 évről 5 évre a földmivelésügyi minister állapit meg. Azt azonban, hogy az átalány mekkora összegben szabandó ki, az általános rendelkezésben nem tartottam szükségesnek szorosabban is meghatározni, mert egyfelől a földmivelésügyi minister az évi átalányokat az állami költségvetésbe fogja felvenni s igy a törvényhozásnak is módjában lesz a kivetés helyességét ellenőrizni és esetleg helyesbiteni, s mert másfelől igy módjában lesz a földmivelésügyi ministernek az évi átalányt a törvényhozás beleegyezésével a szükséghez képest a tényleges költségeknél kisebb összegben is megszabni, például az olyan vármegyékre nézve, a melyekben az összes területhez képest aránylag sok kopár van, vagy a hol az erdők csekély jövedelmezősége s a lakosság szegénysége az átalány mérséklését indokolttá teszik.
Az első átmeneti időben különösen ezt a méltányossági szempontot semmi esetre sem lehet figyelmen kivül hagyni, mert a javaslat hatálya alá tartozó erdők túlnyomó része oly kedvezőtlen, sőt részben szomorú állapotban van, hogy a birtokosok az összes költségeket nem viselhetnék el.
De nem is lehetne ezt tőlük jogosan megkövetelni, mert azzal a 42 vármegyével szemben, hol a községi erdőket már most is az állam kezeli, az átalányok szerződésileg hosszabb időre vannak megállapitva, ezeket tehát legfeljebb csak a szerződésekben kikötött felmondási határidők letelte után lehetne jogosan felemelni. És ugyanez az eset áll fenn azokban a vármegyékben is, a melyekben a törvényhatóságok által alkalmazott közös erdőtisztek kezelik az erdőket; a törvényhatóságok ugyanis szintén hosszabb időre kihatólag állapitották meg a kezelési költségeket.
Ezekre való tekintettel tehát a javaslat 19. §-ában a fentebb emlitett általános rendelkezés mellé átmeneti intézkedésképen azt a rendelkezést is felvettem, hogy az első 5 évre megállapitott átalány a birtokosokra nem róhat nagyobb terheket, mint a mekkorát kezelési költség czímén a törvény életbelépése előtti évben területaránylag viseltek.
A mi az átalányoknak a birtokosokra való kivetését illeti, ezt a feladatot a javaslat a közigazgatási bizottságokra bizza, de egyszersmind azt is utasitásul adja nekik, hogy a járulékok kivetésénél a terület mellett a jövedelmezőséget is figyelembe venni tartoznak. Nézetem szerint ez a rendelkezés is méltányos és igazságos, mert - mint már emlitettem - a dolog természetéből folyik, hogy minél értékesebb és jövedelmezőbb valamely erdő, annál több dolgot is ad az erdőtisztnek. Mig ugyanis a kopár területeknél az erdőtisztek teendői az erdősités tervének elkészitése után jó részt csak az erdősitések vezetéséből s az általános felügyeletből állanak, addig a rendes használatokat nyujtó, jól jövedelmező erdők körül ugyszólva minden munka előfordul, a mi a m. kir. erdőhivatal hatáskörébe tartozik. Igazságos tehát, hogy az ilyen erdők birtokosai aránylag többet is fizessenek, mint az előbbiek. Egy bizonyos határt azonban az igy kivetett járulékok közötti különbség sem haladhat túl jogosan; gondoskodni kellett tehát a javaslatban arról is, hogy a kivetés meghatározott korlátok között maradjon, ezt a korlátot pedig az a további rendelkezés képezi, hogy egy és ugyanazon törvényhatóságban a legjobban jövedelmező erdőkre kivetett legmagasabb évi járulék legfeljebb háromszor akkora lehet kataszteri holdankint, mint a legkevesebbet, vagy semmit sem jövedelmező erdőkre és kopár területekre kivetett legalacsonyabb évi járulék. Ez az arány a méltányosság mellett az igazságosságnak is megfelel, mert nagyban és egészben véve körülbelül ilyen arányban fognak állani a m. kir. állami erdőhivatal teendői is, egyfelől az értékes, minden évben használatokat nyujtó erdők kezelésénél és másfelől a rosz karban levő, semmiféle használatokat nem nyujtó erdők és kopárok kezelésénél.
Ezek előrebocsátása után a fejezet egyes szakaszaira vonatkozólag még csak a következőket van szerencsém tisztelettel előadni.
A §-nak az a rendelkezése, hogy a m. kir. erdőhivatal közegei részére a szükséges napszámosmunkát, anyagokat és szereket s továbbá az elszállásoláshoz szükséges helyiséget és a község határán belül szükséges fuvart az érdekelt birtokos köteles szolgáltatni, kivételt képez azzal a fentebb emlitett elvvel szemben, hogy a m. kir. állami erdőhivatal szükségleteit az állam fedezi, s a birtokos csak átalányt tartoznak ezért az államnak fizetni. Ennek az eltérésnek azonban nyomós okai vannak, melyeket nem lehetett figyelmen kivül hagynom.
Ilyen ok például az, hogy a napszámos munkamennyisége, mely a mérnöki, becslési munkák teljesitésénél, vagy pedig a vágás-kijelöléseknél, tilalmi jelek felállitásánál stb. igénybe vétetik, továbbá azoknak az anyagoknak és szereknek az értéke, melyek például a határjelek elkészitésénél, megszámozásánál stb. felhasználtatnak, az egyes birtokok szerint nagyon változó s ép ezért a legigazságosabb eljárás az, ha minden birtokos maga közvetlenül gondoskodik ezekről, mert ha az állam gondoskodnék róluk s a költségeket átalányszerűen vetné ki, a birtokosok közül egyesek aránytalanul megterheltetnének, mások pedig sokkal kevesebbet fizetnének, mint a mennyi érdem szerint rájuk esnék.
Másfelől azt sem lehet figyelmen kivül hagyni, hogy mindezeket a szolgáltatásokat a birtokosok igen sokszor természetben róhatják le s igy kevésbé lesznek megterhelve, mint ha azokról a m. kir. erdőhivatal gondoskodnék az ő költségükre.
A mi pedig az elszállásolást és a község határában szükséges fuvart illeti, ezeket azért sorozza a javaslat szintén a természetbeni szolgáltatások közé, hogy a kezelő erdőtisztek szolgálatuk teljesitése közben ne legyen feltartóztatva. Már pedig, ha a szóban forgó rendelkezés nem vétetnék fel a törvénybe, ez az eset igen gyakran előfordulhatna, különösen akkor, midőn szigorú hatósági rendeletek végrehajtásáról van szó, melyek az érdekelteknek nincsenek kedvére. Az eddigi tapasztalatok szerint a községek, volt úrbéresek stb. ilyenkor nem szivesen járnak az erdőtiszt kezére, sőt még hátráltatják is őt munkájában ha egyébbel nem, legalább azzal, hogy szállást és fuvart pénzért sem adnak neki. Másutt pedig megtörténik, hogy a jobb módú nép nem fogad el pénzt az erdőtiszttől sem a szállásért, sem a fuvarért, hanem szükség esetén elnézésben és más oly kedvezményekben várja a viszontszolgálatot, melyet az erdőtiszt kötelességének megszegése nélkül nem adhat meg. Nézetem szerint tehát már ez az egyetlen szempont is teljesen indokolja a javaslat álláspontját. Másfelől azonban nem hagyható figyelmen kivül az sem, a mit a munka- és anyag-szolgáltatásnál emlitettem, hogy t. i. a birtokosok a szállás és fuvar természetben való kiszolgáltatásával kevésbé lesznek megterhelve, mint ha azok pénzértékét kellene megtériteniök.
Egyébiránt tisztelettel megjegyzem, hogy az erdőtisztek pénzbeli kárpótlást az elmaradt természetbeni szolgáltatásokért semmiféle körülmények között sem lesznek feljogositva a birtokosoktól követelni, valamint nem fog jogukban állani az sem, hogy a szálláson és fuvaron kivül bármiféle más díjazást, például napidíjat, vagy rendkivüli munkák czímén tiszteletdíjat stb. követelhessenek.
A szakaszban foglalt rendelkezések indokait a fejezet általános indokolásában már részletesen előadtam. Itt tehát csupán ezen rendelkezések pénzügyi következményeire van szerencsém a következőket előterjeszteni.
Azon előzetes tervezet szerint, melyet az állami kezelés szervezetéről a takarékossági szempontok szigorú figyelembevételével készitettem, az állami kezelés összes költségei, beleértve a volt naszódvidéki községi erdőkről szóló 1890. évi XIX. törvénycikk alapján szervezett beszterczei m. kir. erdőigazgatóság költségeit is, összesen 618.000 forintot fognak évenként igénybe venni. Ebbe az összegbe azonban bele vannak számitva 19.500 frttal annak az ügyosztálynak a költségei is, a mely ezeket az ügyeket a vezetésem alatt álló ministeriumban intézni fogja s továbbá 40.000 frttal a községi erdők részére állami költségen fentartott csemetekertek költségei. Ezek a kiadások azonban szorosan véve nem sorozhatók az állami kezelés költségei közé s itt csupán azért vettem mégis figyelembe, mert az állami költségvetésben jelenleg ez utóbbiakkal együtt vannak kimutatva. Leszámitva tehát ezt a két összeget, vagyis 59.500 frtot az előbbi összegből, az állami kezelés összes kiadásai 558.500 forintra fognak rugni.
Ezzel szemben a községi erdők kezeléséért a birtokosok azon 42 vármegyében, hol az állami kezelés szerződés alapján már szervezve van, összesen 281.855 frtot, azokban a vármegyékben pedig, hol a kezelést a törvényhatóságok által alkalmazott közös erdőtisztek teljesitik, 87.011 frtot, vagyis együtt 368.866 frtot fizetnek; a szakasz harmadik bekezdése szerint tehát az első öt évben ennyi vethető ki azokra az erdőbirtokosokra, a kiknek erdeje ez időszerint állami vagy közös erdőtisztek kezelése alatt áll. A javaslat szerint azonban az állami kezelés a most emlitett erdőkön kivül még más területekre is ki fog terjedni, nevezetesen az 1. § c-d) és a 2. § a) pontja alatt emlitett erdőkre és az 1. § g) és a 2. § b) és c) pontjaiban emlitett kopár területekre. Ezekre a területekre tehát, melyek az előzetesen megtett, de csak hozzávetőleges számitás szerint mintegy 500.000 kat. holdat fognak tenni, szintén lehet bizonyos összeget számitani, de tekintettel arra, hogy ezek az ujonnan állami kezelés alá veendő területek tulajdonképen silány fás legelőkből és teljesen kopár területekből fognak állani: 30.000 frtnál nagyobb összeget még sem lesz lehetséges utánuk várni.
Együtt véve tehát az államnak fizetendő kezelési átalányok kikerekitve csak 398.800 forintra számithatók, vagyis az államnak a fentebb kimutatott összes kezelési költségből 160.000 frtot sajátjából kell fedezni.
Tisztelettel megemlitem azonban, hogy ezt a többletkiadást sem lehet egész összegében a megalkotandó törvény életbeléptetésével járó új megterheltetésnek tekinteni, mert az állam a szerződéses alapon átvett községi erdők kezelésére már most is jelentékeny összeget ráfizet.
Az 1898. évi költségvetés szerint ugyanis az állami kezelésbe vett községi erdők után 398.676 frt összes kiadással szemben csak 281.855 frt bevétele van az államnak, a többlet tehát, melyet az állam a községi erdők kezelésére áldoz és a mely ezen újabb törvényhozási intézkedés elmaradása esetében is megmaradna teherként, 116.821 frtot tesz. Igaz ugyan, hogy ebben a többletben is benfoglaltatnak egyfelől a fentebb emlitett központi ügyosztály s másfelől az állami költségen fentartott csemetekertek költségei; de ha ezen összesen 53.000 frtot képviselő kiadásokat le is ütjük a költségvetés szerint mutatkozó 116.821 forint összes többletből, még mindig 63.821 frtra tehető az az összeg, melyet az állam a községi erdők kezelési költségeiből már most is sajátjából fedez. Az állam új megterheltetése tehát kerekszámban csak 96.000 frtot fog tenni. Ez is minden esetre jelentékeny összeg, de ezzel szemben nagyok és elodázhatatlanok nézetem szerint azok a közgazdasági feladatok is, melyeket ez a törvényjavaslat megoldani törekszik s hitem szerint fokozatosan megoldani is fog.
A 20. és 21. §-ban foglalt rendelkezések indokait fennebb már szerencsém volt előadni, a 22. §-ra vonatkozólag pedig csupán azt jegyzem meg, hogy az utolsó mondatban foglalt megszoritó rendelkezéssel egyfelől a hátralékok felszaporodását akartam meggátolni s másfelől azt óhajtottam teljesen kizárni, hogy egyesek panaszjogukat ne vehessék csupán azért igénybe, hogy ez által fizetési kötelezettségeiket elodázzák.
A szakaszban tervezett rendelkezés az erdőtörvény 2. és 177. §-ainak kiegészitését képezi s czélja az, hogy a most idézett §-okban biztositott kedvezményekkel együtt a birtokosokra sokszor csak terhet képező véderdők jókarba hozását és a kopár területek beerdősitését előmozditsa.
Miután a járulékok az államot illetik meg, a szakasznak az a rendelkezése, hogy behajtásuknak a közadók módjára kell történni, nem szorul bővebb indokolásra.
Miként indokolásom elején már szerencsém volt megemliteni, a törvényjavaslat ezen czímében foglalt rendelkezéseknek kizárólag az a czélja, hogy a közbirtokosságok és a volt úrbéresek osztatlan tulajdonában levő, közösen használt erdők gazdasági ügyvitelét törvényesen szabályozza, s ez által a közbirtokosságok és volt urbéresek vagyonkezelése körül tapasztalható rendezetlen és káros állapotokat megszüntesse.
Jelenleg ugyanis ezen közös erdők túlnyomó részének kezelésénél és használatánál a legnagyobb szabálytalanságok fordulnak elő. Sok esetben még maga az ingatlan is lassú elkallódásnak van kitéve, mert a határok biztositásával senki sem törődik, s a foglalások ugy a külső széleken, mint az erdő testébe beékelt kétes származású idegen tisztások körül napról-napra előre haladnak. A haszonvételek gyakorlásánál pedig s különösen az erdei termények értékesitésénél gyakran megdöbbentő könnyelműség tapasztalható. Az eladásra szánt faanyagoknak sem mennyiségét, sem értékét nem becsültetik meg a birtokosok, hanem minden becslés nélkül, s többnyire a nyilvános árverés kizárásával, kéz alatt adják el a fölösleget; de többnyire ennek is csak a java részét értékesitik, a selejtesét vagy elfecsérlik, vagy pedig az erdőben hagyják vissza, hogy ott elrothadjon.
Igy azután megesik, hogy még a tekintélyesebb erdők birtokosainak sincs sokszor erdeikből annyi jövedelmük, hogy az okszerű erdőgazdaság által megkövetelt munkálatokat, például az erdősitéseket kellő időben és a józan követelményeknek megfelelően teljesithessék.
De a legrendezetlenebb és visszásabb állapotok uralkodnak a közbirtokossági és volt úrbéres erdők közös hasznainak és jövedelmeinek megosztásánál és felhasználásánál, mert a közös birtokosok többnyire nincsenek is rendszeresen szervezkedve; még azt sem tartják mindenütt számban, hogy kik a tulajdonképeni jogosultak, annál kevésbé azt, hogy a jogosultak milyen arányrészekkel birnak. Nem lehet csodálkozni tehát, ha az élelmesebb közbirtokosok, sőt még olyanok is, a kiknek semmi joga sincs a közös erdőhöz, a hasznokban való osztozkodásnál minden határon túl mennek - s a mire sajnos, szintén van példa - rövid idő alatt az egész közös erdőt kipusztitják.
Hogy e tekintetben sok helyen csakugyan tarthatatlan állapotok uralkodnak, legjobban mutatja különben az a tapasztalat, hogy a közösséggel a jogosultak általában véve nincsenek megelégedve, s ennek következtében mindinkább előtérbe lép és a közbirtokosságoknál igen sokszor érvényesül is az a törekvés, hogy a közös erdő a jogosultak közt egyénenkint felosztassék.
Pedig rendezett állapotok mellett a jogosultaknak tulajdonképen a közösség fentartása állana érdekükben s a közgazdasági érdekek is ezt követelnék meg, mert - helyes és okszerű gazdálkodás mellett, - az erdők nagyobb complexumokban tudvalevőleg kevesebb teherrel járnak és többet jövedelmeznek, mintha kis részletekre daraboltatnak szét.
A volt úrbéresek ugyan ma már csak elvétve tesznek ilyen czélzatú kisérleteket, de ez sem annak tulajdonitható, mintha a jogosultak a közös kezeléssel megelégedve volnának, hanem az 1871. évi LIII. törvénycikk 32. §-ának, mely a volt úrbéresek erdőilletőségeinek felosztását megtiltja.
Ezeknek a szabálytalanságoknak a meggátlására és a visszás állapotoknak a rendezésére a hatóságoknak ez idő szerint nem áll elégséges törvényes alap rendelkezésükre.
A hatósági beavatkozásra ugyanis mindössze csak az elébb idézett 1871. évi LIII. törvénycikk 32. §-a és az erdőtörvény (1879. évi XXXI. törvénycikk) 17. §-a nyujtanak törvényes alapot. Az 1871. évi LIII. törvénycikk azonban a fennebb emlitett tiltó rendelkezésen kivül csupán azt mondja ki, hogy a volt úrbéresek részére az erdei haszonvételek megváltása fejében kihasitott s közösen kezelendő erdőkön a gazdálkodás az ily erdőkre fennálló, vagy később kibocsájtott szabályzat szerint "a közigazgatási hatóságok felügyelete alatt" gyakorlandó; s az erdőtörvény is egészben véve csak azt rendeli el, hogy úgy a közbirtokossági erdők, mint a volt úrbéresek erdőilletőségei rendszeres erdőgazdasági tervek szerint kezeltessenek.
A közigazgatási hatóságoknak ezekre az erdőkre kiterjedő jogköre tehát csakis az erdőrendészet szempontjából van ez idő szerint szabályozva.
Ezt a jogkört a vezetésem alatt álló ministerium lehetőség szerint felhasználni is igyekezett a szabálytalanságok megakadályozására, a mennyiben mindazokban az esetekben, midőn például az értékesiteni szándékolt közbirtokossági és volt úrbéres erdő kihasználásához erdőrendészeti szempontból kivételes engedélyre volt szükség, az engedélyt csak azzal a kikötéssel adta meg, hogy a termelendő faanyagok, előzetes szakszerű becslés alapján, nyilvános árverésen s úgy az erdőrendészeti szempontoknak, mint az erdőbirtokosok anyagi érdekeinek teljesen megfelelő feltételek mellett adhatók el.
Más esetekben azonban, midőn tudniillik a tervezett kihasználáshoz külön engedélyre nem volt szükség, ily beavatkozásra nem volt módja a földmívelésügyi ministeriumnak; arra pedig egyáltalában nem ügyelhetett fel, hogy a közbirtokossági és a volt úrbéres erdők hasznai helyesen, igazságosan, czélszerűen és takarékosan osztassanak fel a jogosultak között.
Ezekből is látható tehát, hogy a hatóságoknak kizárólag az erdőrendészet terén mozgó felügyeleti joga nem nyujt elégséges törvényes alapot ahhoz, hogy a hatóságok kivétel nélkül mindig közbeléphessenek, a mikor arra akár a közös birtokosok magánérdekei, akár pedig a közérdek szempontjából szükség volna.
Már pedig e nélkül lehetetlen megszüntetni azokat a gyakorlati nehézségeket s ezekből származó visszásságokat, melyek a szóban forgó közös erdők kezelésénél és használatánál a közösséghez tartozó jogosultaknak nagy száma és az egyes arányrészek nagyobb mértékű elaprózása mellett szükségképen felmerülnek.
Nézetem szerint tehát ahhoz, hogy a közbirtokossági és a volt úrbéres erdőknél teljesen rendezett állapotok teremtessenek, okvetlenül szükséges, hogy egyfelől a közös birtokosok törvényes formák között szervezkedésre, a közös vagyon kezelése és használata tekintetében pedig szabályok alkotására köteleztessenek s hogy másfelől a hatóságok felügyeleti joga a közös birtokosok ezen szervezetének működésére folytonossá és hatályossá tétessék.
Ebből a két alapelvből indul ki a törvényjavaslat ezen második czíme is, mely lényegében a következő rendelkezéseket tartalmazza.
Mindenekelőtt elrendeli, hogy a közös birtokosok, közös erdeik és kopár területeik gazdasági ügyeinek intézése czéljából, záros határidőn belül szervezkedjenek s egyszersmind megjelöli lényegesebb részeiben magát a szervezetet is. Ez a szervezet azonban a tulajdonosok közösségét nem változtatja át jogi testületté, hanem az egyes birtokostársak tulajdoni jogának lényegét, a közösség magánjogi alapját érintetlenül hagyja, s csupán az egyéni jogok gyakorlását szabályozza, s ezt is csak a használati jogosultság gyakorlása szempontjából s főleg csak azért, hogy egyfelől a közös birtokosoknak egyes birtokostársaik ellenzése esetében is módja legyen olyan törvényes alakban nyilvánuló határozatokat hozni, melyek valamennyi birtokostársra kötelező erővel birjanak, vagyis, hogy kizárva legyen az a lehetőség, hogy egyesek vonakodása a birtokosok többségének helyes intézkedéseit megbénithassa; s viszont másfelől, hogy a kisebbség is megfelelő oltalomban részesüljön a többség esetleges túlkapásaival szemben.
Ezen szervezet szerint ugyanis a közös erdők és kopár területek ügyeit a közös birtokosok gyülése intézi, mely határozatait, egyes meghatározott eseteket kivéve, a jelenlevő közös birtokosok arányrészek szerint számitott szavazatának általános többségével hozza meg. A gyülés határozatait pedig a közös birtokosok közül választott végrehajtó közegek hajtják végre. De a gyülésnek ez a hatásköre csak a közös erdők kezelésére és használatára terjed ki, a nélkül, hogy a magánjogokat érintené. Jogokat nem adhat és nem vehet el; a közös erdők és kopár területek állagát el nem idegenitheti, meg nem terhelheti és a jogosultak közt egyénenként fel nem oszthatja; sőt a közös tiszta jövedelem felett sem rendelkezhetik szabadon, hanem azt a jogosultak között arányrészek szerint kiosztani köteles. Csak kivételképen s tisztán csak gyakorlati szempontokból van felruházva a gyülés azzal a joggal, hogy olyan egyének szavazati joga felett, kiknek a közös erdőkhöz és kopár területekhez való joga vagy jogosultságának aránya kétséges, a birói döntésig, ideiglenesen határozhasson, vagy hogy a közös ingatlanok határainak kijavitása és kiigazitása körül felmerülő vitás kérdések elintézése végett a szükséges intézkedéseket megtehesse.
A gazdasági ügyek intézése tekintetében azonban - mint emliteni szerencsém volt - széleskörű autonomiát biztosit e szervezet a gyülésnek. A határozatok hozatalánál általános szabályként a többség akaratát emeli érvényre, de a méltányosság határai között a kisebbségnek is módot nyujt arra, hogy kivánságait kifejezésre juttathassa s aggályainak és ellenvetéseinek megfontolását követelhesse; a jogosultaknak pedig a gyülés sérelmes határozatai ellen könnyen érvényesithető panasz-jogot biztosit, a mennyiben a jogorvoslatot, melyet eddig csak a biróságnál lehetett keresni, a közigazgatási útra tereli.
Elrendeli továbbá a javaslat, hogy a közös erdők és kopár területek gazdasági ügyei törvény erejével biró szabályzat szerint intéztessenek.
Ezt a szabályzatot azonban, melynek a szervezetet is magában kell foglalni, maga a közös birtokosok gyülése állapitja meg, ennek pedig a szabad rendelkezési joga e tekintetben csak annyiban van korlátok közé szoritva, hogy a szabályzatba olyan intézkedéseket, melyek a javaslat 25-43. §-aival esetleg ellentétben állanának, nem vehet fel, s továbbá, hogy a megállapitott szabályzatot jóváhagyás végett a közigazgatási hatóságnak beterjeszteni tartozik.
Az előbb emlitett §-ok azonban a közös birtokosok szervezetét és gazdasági ügyvitelét általában véve csak az eljárás szempontjából szabályozzák s ebben a tekintetben is csak a faeladásokra vonatkozó 34-39. §-ok foglalnak magukban olyan rendelkezéseket, melyek a gyülés elhatározási jogát lényegesebben korlátozzák, de ezek a rendelkezések is olyanok, hogy még a magán-birtokosok is szabálynak ismerhetik el.
Végül kimeritően szabályozza a javaslat a közigazgatási hatóság felügyeleti jogát, még pedig akként, hogy az nemcsak az ellenőrzésre fog kiterjedni, hanem arra is módot nyujt a hatóságnak, hogy a közös birtokosokat kötelességeik teljesitésében hathatósan támogathassa, s hogy a törvény rendelkezéseit büntetések alkalmazása nélkül is idejében érvényre juttathassa.
Feljogositja nevezetesen a hatóságot, hogy meghatározott fontosabb esetekben a gyülés határozatainak meghozatalánál hivatalból, vagy az érdekeltek kérelmére kiküldött által közreműködhessék; de a kiküldött ezen közreműködését csupán a tanácskozások vezetésére és a felvilágositás és tanácsadásra szoritja s ez által a közös birtokosok autonomikus jogait érintetlenül hagyja.
Feljogositja és kötelezi továbbá a hatóságot, hogy a közös birtokosok határozatait felülbirálja és azok érdemében határozzon, de ez a jogköre is a hatóságnak csak a következő meghatározott esetekre terjed ki, u. m.: annak meghatározására, hogy a közös erdők rendkivüli haszonvételeiből származó jövedelmek miként kezeltessenek; 2.000 korona becsértéket meghaladó fatermékek eladása esetében a nyilvános árverés mellőzésének megengedésére és a szükséghez képest az árverési eljárásnak megbirálására; a szavazásra jogosultak jegyzékének alaki szempontból való megvizsgálására és ha a jegyzék ellen panasz adatik be, a vitás kérdésnek az eddigi gyakorlat alapján való eldöntésére; a szervezetet és ügyvitelt magában foglaló szabályzatnak jóváhagyására; s végül a közös birtokosok határozatai ellen beadott panaszok elintézésére.
Végül felhatalmazza a hatóságot, hogy a törvények és szabályok megtartását ellenőrizze és azok rendelkezéseit a közös birtokosok mulasztása vagy vonakodása esetén érvényre juttassa. Ebből az utóbbi szempontból azonban a javaslat nem ad büntető jogot a hatóságnak, mint például az erdőtörvény, hanem, a mi nézetem szerint a büntetések alkalmazásánál hatályosabb, azt a jogot és kötelességet ruházza rá, hogy a törvények és szabályok végrehajtása iránt közvetlenül intézkedjék. Igy ha a közös birtokosok a szavazásra jogosultak jegyzékét és a szervezet és ügyvitel szabályzatát be nem terjesztik, azokat a hatóság állapitja meg; ha a szervezet szerint elnököt és végrehajtó közegeket nem választanak, a választás megejtése iránt a hatóság intézkedik, vagy ha ez sem vezet czélra, elnököt és végrehajtó közegeket a közös birtokosok közül, vagy szükség esetében a közös birtokosok körén kivül álló más alkalmas egyének személyében a hatóság rendel ki; ha a közös birtokosok gyülése törvényes hatáskörében el nem jár, a gyülés hatáskörét a hatóság az elnökre ruházhatja, ha pedig az elnök nem teljesiti kötelességeit, őt tisztétől elmozdithatja és a gyülést új elnök választására kötelezheti.
A hatóságnak ezen közvetlen intézkedései azonban - a legutóbb emlitett esetet kivéve - ideiglenes jellegűek s csak addig maradnak hatályban, mig a közös birtokosok törvényes kötelességeiknek eleget nem tesznek.
Ezek az intézkedések képezik a lényegét a javaslat második czímének, melynek, mint többször emlitettem, egyedüli czélja az, hogy a közbirtokosságok és volt urbéresek tulajdonában levő, mintegy 2,300.000 kat. holdnyi erdő kezelése és használata körül rendet teremtsen s ez által úgy a közös birtokosok vitális érdekeit, mint az ezekhez füződő közérdekeket is megóvja. Ezt a czélt a javaslatban foglalt rendelkezések meggyőződésem szerint kellően biztositják, a nélkül, hogy a tulajdonosok magánjogait a megengedett határon túl korlátoznák.
A mi a részletes intézkedéseket illeti, ezek indokait az egyes szakaszoknál lesz szerencsém előadni.
Megelőzőleg azonban tisztelettel megjegyzem, hogy a czímben emlitett közbirtokosságok alatt nem csupán azok értendők, melyeknek erdei és kopár területei az állam által fognak kezeltetni, hanem az erdőtörvény 17. §-ának hatálya alá tartozó összes közbirtokosságok. S hasonlóképen a volt urbéreseknek sem csupán azon erdeire és kopár területeire fog a javaslat ezen második czímének hatálya kiterjeszkedni, a melyeket az 1. § szerint az állam fog kezelni, hanem ezeken kivül a volt urbéresek egyéb erdő és kopár területeire is. Például a legelő-illetőség fejében kapott vagy vásárolt erdők azon részére is, a melyek nem minősithetők véderdőknek, vagy feltétlenül fentartandó erdőknek.
A § a közös birtokosok szervezetének kereteit jelöli meg szigorúan azon elvek szerint, melyeket fentebb előrebocsátani volt szerencsém.
Uj intézkedésnek az eddig emlitettekhez képest csupán a harmadik bekezdés tekinthető, mely feljogositja a közös birtokosok gyülését, hogy hatáskörének egy részét az elnökre és a végrehajtó közegekre ruházza át.
Ennek az indoka pedig az, hogy a közös birtokosok gyülését, a jogosultak rendesen nagy száma miatt, gyakran összehivni nem lehet; már pedig vannak olyan közbirtokossági erdők is, melyeknek gazdasági ügyvitelénél, az intensivebb gazdálkodás következtében, a gyülés hatáskörének mindenesetre fentartandó fontosabb ügyeken kivül sok csekélyebb jelentőségű ügy is előfordul, melyeknek elintézése végett gyülést egybehivni a rendes időn kivül nem volna megokolt, de a melyekkel a legközelebbi gyülésig sem lehet várni.
A gyors intézkedés érdeke kivánja meg tehát, hogy a közös birtokosok a kisebb jelentőségű ügyeket az elnökre vagy a választmányra ruházhassák. Ez az intézkedés egyébiránt azzal az általános szabálylyal, hogy a gazdasági ügyeket a közös birtokosok gyülésének kell intézni, nem áll ellentétben; mert az átruházás csak az ügyviteli szabályzatban történhetik, a szabályzatot pedig a gyülés állapitja meg.
Egyébképen erre a szakaszra csupán azt vagyok bátor még tisztelettel megjegyezni, hogy a második bekezdésben a végrehajtó közegek között példaképen felemlitett "erdőgazda" alatt nem valamely erdészeti képzettséggel biró egyén, hanem a közös birtokosoknak az a megbizottja értendő, a ki az erdei munkákat vezeti és közvetlenül ellenőrzi.
Annak szükségességét, hogy a közös birtokosok magukat a birósággal és a hatóságokkal szemben képviseltessék és pedig rendszerint elnökük által: azt hiszem, nem szükséges külön megokolnom, elengedhetetlen feltétele ez a közbirtokosságok rendszeres működésének.
A mi pedig azt illeti, hogy a közös birtokosok az elnökön kivül esetleg más alkalmas egyént is megbizhatnak a közös képviselő teendőivel, erre nézve tisztelettel megjegyzem, hogy előfordulhatnak esetek, midőn az elnök a képviseletre nem vállalkozik.
Ez a § a gyülés összehivásának, vezetésének és a gyülésen hozott határozatok végrehajtásának módját szabályozza, még pedig a törvényjavaslat általános indokolásánál kifejtett alapelvnek megfelelően.
A második bekezdésnek az a rendelkezése, mely szerint a gyülés akkor is összehivandó, ha azt a közös birtokosoknak fejenként számitva, legalább egytized része kéri, a kisebbség részére biztositott jogok egyikének tekintendő, a melylyel érdekeit megvédheti. Időnkint felmerülhetnek ugyanis olyan kérdések, a melyekre az elnök és a többség nem nagy súlyt helyez, de a melyek a kisebbség érdekei szempontjából sürgős elintézését igényelnek. Méltányos tehát, hogy a kisebbség, a felmerült ügynek rá nézve nagy fontosságát az elnökkel közölve, a gyülés összehivását kérhesse s hogy az elnök abban az esetben, ha a kisebbség az összes jogosultaknak legalább egytized részét képviseli, a rendkivüli közgyülést tényleg összehivni és a felmerült ügyet a gyülés határozata alá bocsátani köteles legyen.
A szakasz első bekezdése a szavazás jogát ahhoz a feltételhez köti, hogy az, a ki e joggal élni akar, tényleges birtokos legyen.
Szigorúbb feltételhez, például a használati jogosultság telekkönyvi igazolásához kötni a szavazás jogát, azért nem lett volna tanácsos, mert ekkor a közös birtokosoknak a szervezkedése sok helyen beláthatlan időkre lehetetlenné vált volna, a mennyiben igen sok közbirtokosságnál és volt úrbéres birtokosságnál a jogosultak és a jogosultságok aránya a telekkönyvben nincs kimutatva. Kétségkivül előfordulhat ily módon az az eset is, hogy egyesek illetéktelenül is jogokat fognak gyakorolni, de ezen eshetőség miatt elodázni a közbirtokosságok és volt úrbéresek zilált gazdasági viszonyainak rendezését, hiba volna. Egyébiránt a kétes jogok tisztázására a 29. § addig is megfelelő gyakorlati módot nyujt, mig a kérdés biróilag rendezve lesz.
A szakasz második és harmadik bekezdése a határozathozatal módját azon általános elveknek megfelelően szabályozza, melyeket a czím általános indokolásában előrebocsátottam, t. i. a határozatok hozatalánál a többség akaratát juttatja érvényre. A negyedik bekezdés pedig a kisebbség méltányos védelméről gondoskodik, midőn megadja neki azt a jogot, hogy abban az esetben, ha az összes jogosultaknak fej szerint számitva legalább egy negyedrészét képviseli, fontosabb ügyekben a határozathozatal felfüggesztését és az ügynek esetleg a hatóság közreműködése mellett való újabb megfontolását kérhesse.
Ezt a jogot a kisebbségnek nézetem szerint a méltányosságon kivül már csak azért is czélszerű megadni, hogy a fontosabb kérdésekben valóban a többség, t. i. az összes jogosultak többsége döntsön. Feltehető ugyanis, hogy a kisebbség közbelépése által felköltött érdeklődés folytán az újabb tárgyaláson többen vesznek részt a jogosultak közül s igy a többség is megbizhatóbban fog megnyilatkozni. S másfelől az is kétségkivül előnyére lesz az ügynek, ha a közigazgatási hatóság kiküldöttjének közreműködésével hozatik meg a döntő határozat.
A javaslat elvi álláspontja szerint sem a közös birtokosok gyülésének hatásköre, sem a közigazgatási hatóság felügyeleti jogköre nem terjedhet ki a magánjogi kérdések eldöntésére. Minthogy azonban a közbirtokosságoknál és volt úrbéreseknél ez idő szerint fennálló rendezetlen jogviszonyok teljes tisztázása birói uton csak hosszú idő alatt történhetik meg, okvetlenül gondoskodni kellett arról, hogy a jogosultságok kérdése addig is, a mig a birói rendezés megtörténhetik, ideiglenesen biróságon kivül is rendezhető legyen.
A szakasz tehát elrendeli, hogy a szavazásra jogosultak jegyzéke a használati jog tényleges gyakorlása alapján összeállittassék s egyuttal felhatalmazza a közös birtokosok gyülését, hogy azok szavazási joga felett, kiknek a közös erdőkhöz való használati joga kétséges, addig, mig a vitás kérdés birói uton eldöntetik, határozhasson.
Megfelelőbb rendelkezést ennek a kétségkivül kényes kérdésnek a megoldására, nézetem szerint, nem lehetne találni. Egyébiránt megjegyzem, hogy a gyülés ezen határozata ellen is jogorvoslatnak van helye s hogy a jogorvoslat igénybevétele esetén a vitás kérdést, szintén a tényleges gyakorlatnak megfelelően, a közigazgatási hatóság dönti el. (46. §)
A szakasz második bekezdésében foglalt intézkedésnek, mely szerint a jogosultak abban az esetben, ha a jogosultság aránya még egyáltalában nincs megállapitva, fejenként egyenlő arányban gyakorolják szavazati jogaikat, az a tény szolgál indokául, hogy - mint már emlitettem - számos közbirtokosság van még, a hol az egyéni jogok aránya nincs meghatározva.
A 25. § első bekezdéséből - mely a közös birtokosok gyülését kifejezetten csak a gazdasági ügyek intézésével bizza meg - világosan következik ugyan, hogy a gyülésnek ezen törvényjavaslatban meghatározott hatásköre a közös ingatlanok állagának megváltoztatására nem terjed ki, mindamellett szükségesnek találtam ebben a szakaszban általános szabályként egyenesen is kimondani, hogy a közös birtokosok gyülése a közös erdőket és kopár területeket sem el nem idegenitheti, sem meg nem terhelheti, sem egyénenként fel nem oszthatja. Ezt az általános szabályt azonban teljes merevségében alkalmazni, a gyakorlati élet követelményeinek szempontjából, még sem volna helyes, mert ebben az esetben a közös birtokosok gyülése egyik legfontosabb feladatát, t. i. a közös erdők és kopár területek határainak rendezését és biztositását nem volna képes teljesiteni.
A határokat ugyanis, melyek - mint emliteni szerencsém volt - igen sok közbirtokossági és úrbéres erdőnél ma még teljesen rendezetlenek, nagy költségek nélkül s rövid idő alatt csak egyezség útján lehet az érdekelt szomszédokkal tisztázni; egyezséget kötni azonban a közös erdők és kopár területek egyes kisebb részleteinek elcserélése vagy átengedése nélkül a legtöbb esetben nem volna lehetséges s igy, ha a közös birtokosok gyülése még ebben az esetben sem ruháztatnék fel az elcserélés s esetleg elidegenités jogával, a határok rendezése sok helyen beláthatatlan időkre elodáztatnék, ez pedig épen a közös erdők és kopár területek állagának biztositása szempontjából felette káros következményekkel járhatna.
A javaslat második bekezdése tehát ezen fontos okokból kivételes intézkedésképen felhatalmazza a közös birtokosok gyülését, hogy a határok rendezésénél felmerülő vitás kérdések elintézése végett a szükséges intézkedéseket megtehesse.
Ennek a szakasznak a tervezésénél is azokból a szempontokból indultam ki, mint az előbbi szakasznál. A részletes intézkedések ugy hiszem nem szorulnak indokolásra, csupán tájékozásképen emlitem meg tehát, hogy az üzemtervektől eltérő rendkivüli használatok gyakran fordulnak elő (például szélviharok vagy rovarkárok, vagy más gyorsan fellépő fabetegségek által előidézett kényszerűség következtében, vagy pedig - a mi ez idő szerint még szintén nem egészen ritka eset - az üzemterve önkényes megszegésével kapcsolatban) és ezek sok esetben oly arányúak, hogy az erdőtőkét jelentékenyen megcsonkithatják. Helyes és igazságos tehát, hogy az ilyen használatokból befolyó pénzek ne folyó jövedelemnek tekintessenek, hanem úgy, miként a második bekezdés rendeli, a törzsvagyon kiegészitésére fordittassanak. Feltétlen szabályként azonban ezt sem volna czélszerű kimondani, mert előfordulhat az az eset is, hogy csupán jelentéktelen összegekről lesz szó, melyeket az elv sérelme nélkül is a folyó jövedelmek között lehet elszámolni.
Ma is előfordul az az eset, hogy a közbirtokosságok és a volt úrbéresek a közös terhek és költségek fedezésére járulékokat vetnek ki, vagy pedig a közös munkáknak természetben való lerovását követelik meg a jogosultaktól. Ezt a jogot tőlük jövőre sem lehet megtagadni, mert, mint többször emlitettem, a közbirtokossági és volt úrbéres erdők sok esetben nem hajtanak annyi jövedelmet, hogy abból a törvény által megkövetelt erdősitések és más teendők költségeit fedezni lehetne. Sőt igen sok teljesen elrongált és kopár területe is van ezeknek a birtokosoknak, melyeknek semmi pénzjövedelme nincsen s igy a birtokosok a költséges erdősitési munkákat nem is képesek másként teljesiteni, mint a költségek kivetése utján.
Ezek a szempontok teljes mértékben indokolttá teszik egyszersmind annak a kedvezménynek a megadását is, mely a 33. §-ban foglaltatik, hogy t. i. a közös birtokosok a kivetett járulékoknak a közadók módjára való behajtását kérhessék. E nélkül ugyanis a kopár területek beerdősitésének annyira költséges és nehéz munkája felette lassan haladna előre, sőt sok esetben lehetetlenné is válnék, már pedig az ország érdeke ép az ellenkezőt követeli.
Közgazdasági szempontból ezek a szakaszok foglalják magukban a javaslat második czímének legfontosabb rendelkezéseit. Czéljuk az, hogy a közbirtokossági és volt úrbéres erdők fatermésének értékesitésénél ez idő szerint sok helyen tapasztalható felületes és könnyelmű eljárást és visszaéléseket - melyek nem egyszer százezer frtokra menő károkat okoztak a jogosultaknak - megszüntessék s az eladást oly feltételekhez kössék, melyek a további visszaéléseket lehetőségig kizárják.
Ebből a szempontból kiindulva, a javaslat szóban forgó szakaszai általános szabályként a következőket rendelik:
1. hogy az eladásra szánt fatermékek mennyisége és értéke az eladás előtt szakszerűen megbecsültessék (34.;
2. hogy az eladás nyilvános árverésen történjék (36.;
3. hogy a megállapitott becsértéken alul csak két sikertelen árverés után legyen az árverésre bocsátott fakészlet eladható, sőt ha a becsérték 2.000 koronát meghaladott, ekkor is csak az összes jogosultak fejenként számitott háromnegyed részének, vagyis a jogosultak túlnyomó többségének, hozzájárulásával (38.;
4. hogy a közigazgatási hatóságnak joga legyen a nagyobb (2.000 koronát meghaladó) értéket képviselő fatermékek eladása esetében az árverési iratokat bekivánni és az árverési eljárást felülvizsgálni (39. §).
Azt hiszem, hogy ezek a rendelkezések semmi tekintetben sem eshetnek kifogás alá, hisz szabályként fogadja el azok lényegét nemcsak a kincstár, hanem minden józanul gondolkozó magánbirtokos is, hacsak kivételes körülmények mást nem javasolnak.
A kivételes körülményekre azonban a javaslat is tekintettel van s például a nyilvános árverés alkalmazását nem követeli meg feltétlenül, hanem figyelemmel van arra is, hogy tényleg minden gazdaságban fordulhatnak elő esetek, midőn más eladási mód alkalmazása is előnyös, sőt előnyösebb lehet.
A helybeli lakosság által kicsinyben fogyasztott anyagokat, például a tüzifát, vagy az egyesek részére szükséges épületfát, úgyszinte a szél által időnként kidöntött törzseket, vagy az erdei kihágóktól lefoglalt anyagokat stb. árverésen tényleg nem is lehetséges előnynyel értékesiteni, de még a nagyobb készleteket is sokszor jobban el lehet adni szabad kézből, mint árverésen, így például az olyan fakészleteket, melyekre nagyobb bánya- és más iparműveknek, vagy vasutaknak van szükségük s a melyeket ezen nagy fogyasztók rendesen ajánlati tárgyalás utján szereznek be stb.
Ezekre való tekintettel tehát a 35. § megengedi, hogy a helybeli fogyasztásra szánt faanyagok kis részletekben árszabály szerint adassanak el, a 36. § pedig módot nyujt rá, hogy a nyilvános árverés nagyobb készletek eladása esetében is mellőztessék. Mindkét szakasz gondoskodik azonban arról is, hogy ez a kivételes jog visszaéléseknek ne lehessen a kútforrása. A 35. § ugyanis kiköti, hogy az árszabályt az illetékes szakértő erdőtiszt meghallgatásával évről-évre maga a közös birtokosok gyülése állapitsa meg, a 36. § pedig az árverés mellőzését csak arra az esetre engedi meg, ha azt a szavazásra jogosult összes birtokosoknak legalább háromnegyed része, tehát túlnyomó többsége határozza el, sőt ha az eladás tárgyát képező anyagok 2.000 koronát meghaladó becsértéket képviselnek, az így hozott határozatnak az érvényességét is a közigazgatási hatóság jóváhagyásától teszi függővé.
Ugy hiszem, ezeket a rendelkezéseket sem szükséges bővebben indokolnom, valamint nem szorul különösebb indokolásra a 37. § sem, mely a közigazgatási hatóságot felhatalmazza, az összes jogosultak egynegyed részének kivánata esetében pedig kötelezi, hogy árverések esetében, a feltételek megállapitásánál, kihirdetésénél és az árverés megtartásánál kiküldöttje által közreműködjék.
Általában véve meggyőződésem az, hogy a szóban forgó rendelkezések, habár lényegesen korlátozzák is a birtokosok szabad rendelkezési jogát, nem mennek túl azon a határon, a meddig e tekintetben józanul elmenni lehet; másfelől pedig remélem, hogy ezek segélyével a közbirtokossági és úrbéres erdők fatermésének értékesitése körül minden tekintetben rendet lehet behozni. Ezt pedig nemcsak a birtokosok érdeke kivánja meg, hanem az állam érdeke is, mert az államra nézve semmi esetre sem lehet közönyös, hogy azon 2,300.000 kat. hold erdő termékei, mely a közbirtokosságok és a volt úrbéresek tulajdonában van, a jogosultak által észszerűen és takarékosan használtatnak-e fel, vagy pedig elfecséreltetnek a nélkül, hogy a nép jólétét észrevehetően emelhetnék.
A 40. § első bekezdése az elnök és a végrehajtó közegek megválasztása iránt intézkedik. Elrendeli, hogy a választás szabályszerűen összehivott gyülésen s a határozatok hozatalára megszabott módon történjék. Intézkedik egyszersmind, hogy a megválasztott elnök a közigazgatási bizottságnak 8 nap alatt bejelentessék.
A § második bekezdése és a 41. és 42. §-ok pedig azokat a jogkövetkezményeket állapitják meg, melyek beállanak akkor, ha a közös birtokosok az elnököt és a végrehajtó közegeket megválasztani és bejelenteni elmulasztják; vagy ha a közös birtokosok a gyülésen meg nem jelennek, határozatokat nem hoznak s a jogerőre emelkedett határozatok végrehajtása iránt nem intézkednek; vagy pedig végül, ha az elnök kötelességeit nem teljesiti.
A javaslat - miként már ezen czím általános indokolásában is kiemeltem - büntető határozatokat egyáltalában nem tartalmaz s ezért a szóban forgó eshetőségekkel szemben sem büntetésekkel szerez érvényt a törvénynek, hanem az által, hogy a hivatását be nem töltő gyülés, illetőleg a kötelességét nem teljesitő elnök hatáskörét felfüggeszti s a közigazgatási bizottságot ruházza fel azzal a joggal, hogy a törvény végrehajtásáról ideiglenesen gondoskodjék. Nevezetesen felhatalmazza a közigazgatási bizottságot, hogy az elnök és a végrehajtó közegek megválasztásának és bejelentésének elmulasztása esetében választógyülést hivjon össze s ha a választás ekkor sem sikerül, elnökül és végrehajtó közegekül arra alkalmas közös birtokosokat, vagy szükség esetében más alkalmas egyéneket rendeljen ki; továbbá, ha a gyülés nem teljesiti feladatait: a gyülés hatáskörét az elnökre ruházza; s végül, ha az elnök nem teljesiti kötelességeit: az elnököt tisztétől elmozditsa s a gyülést új elnök választására hivja fel.
A törvénynek ezen határozatai, meggyőződésem szerint, gyorsabb és hatályosabb eredményt biztositanak, mint a büntetések, melyek a mellett, hogy elkeseredést szülnek, nem is mindig érik el a czéljaikat.
Ez a szakasz szintén az elnök és a végrehajtó közegek megválasztása iránt intézkedik, de csak arra az átmeneti időre vonatkozólag, mig a közös birtokosok végleges szervezkedése megtörténik.
Egyebekben a szakasz rendelkezései teljesen egyezők a 40. § rendelkezéseivel.
A 44. § a közös birtokosok szervezetét és ügyviteli szabályait magában foglaló szabályzat megállapitásának módját és a szabályzat főbb tartalmi kellékeit határozza meg; a 45. § pedig a szabályzatnak és egyszersmind a szavazásra jogosultak jegyzékének elkészitésére és beterjesztésére záros határidőt tűz ki.
A szabályzat tartalmi kellékeit a 44. § csupán csak felsorolja a nélkül, hogy a szabályzatba felveendő intézkedések érdemében rendelkeznék; kimondja azonban - a mi különben magától értetődik - hogy a szabályzat a megelőző 25-43. §-okban foglalt rendelkezésektől eltérő intézkedéseket nem tartalmazhat.
A szabályzatot tehát a most emlitett szakaszok figyelembevételével a közös birtokosok, érdekeiknek és igényeiknek megfelelően, maguk állapithatják meg. Minthogy azonban előre is feltehető, hogy a volt úrbéresek túlnyomó része, sőt a közbirtokosságoknak is egy jelentékeny része ezt a sok körültekintést és megfontolást kivánó feladatot magára hagyva nem lesz képes megfelelően megoldani: a 45. § elrendeli, hogy a szabályzat megállapitásánál és egyszersmind a szavazásra jogosultak jegyzékének összeállitásánál a közigazgatási bizottság kiküldöttje is közreműködjék; a szabályzat beterjesztésére pedig - figyelemmel arra, hogy az összes szabályzatok elkészitése a hatóság támogatása mellett is sok időt fog igénybe venni - egy évi határidőt ad.
Kötelességemnek tartom egyébiránt már most megjegyezni, hogy ha tiszteletteljes javaslatom a törvényhozás hozzájárulásával törvényerőre emelkedik, gondoskodni fogok arról is, hogy a birtokosoknak megfelelő szabályzat-minta bocsáttassék rendelkezésére.
A 45. § szerint a szabályzatot és a szavazásra jogosultak jegyzékét a közös birtokosok a közigazgatási bizottsághoz tartoznak beterjeszteni, mely azokat a jelen szakasz szerint felülvizsgálni köteles.
Minthogy azonban a szavazásra jogosultak jegyzéke nem egyéb, mint a közös erdők és kopár területekre vonatkozó tulajdoni jogban részes közös birtokosok egyéni jogosultságának nyilvántartása, a melynek helyessége tekintetében a javaslat álláspontja szerint érdemileg csak a biróság illetékes határozni, a közigazgatási bizottság a jegyzéket csak az összeállitásánál követett eljárás tekintetben birálhatja felül s ha e tekintetben észrevételek nem merülnek fel, a jegyzéket tulajdonképen csak hitelesiti.
Másfelől azonban figyelembe véve azt is, hogy a jegyzéket nem a biróság állapitja meg, hanem a közös birtokosok gyülése állitja össze s hogy a közös birtokosok gyülését a 29. § gyakorlati szempontokból arra is felhatalmazza, hogy kétes esetekben egyesek szavazati joga felett ideiglenesen, t. i. mig a vitás kérdés biróilag eldöntetik, határozhasson: arra az esetre, ha az ekként összeállitott jegyzék ellen panasz adatik be, mégis meg kellett adni a közigazgatási bizottságnak azt a jogot, hogy a vitás kérdésben határozhasson. Önként érthetőleg azonban a javaslat álláspontjából kifolyólag erre az esetre is ki kellett kötni, hogy a közigazgatási bizottság csak az eddigi gyakorlatnak megfelelően hozhatja meg határozatát, a mely természetesen szintén csak ideiglenes hatályú lehet.
A szabályzatot illetőleg ellenben, mely tisztán a szervezetre és a gazdasági ügyvitelre vonatkozó szabályokat tartalmaz, az érdemben való megbirálás és jóváhagyás jogával is fel kellett ruházni a közigazgatási hatóságot. Annyival is inkább, mert kétségtelen, hogy a törvényjavaslat intentióinak megvalósitása a szóban forgó közbirtokossági és volt úrbéres erdők helyes és okszerű kezelése tekintetében legfőképen a szabályzat helyességétől függ, melynek e mellett még a fennálló törvényekkel és szabályokkal, sőt az országos érdekek szempontjai által irányitott közgazdasági politika helyes elveivel is teljes összhangban kell állani.
De épen a szabályzat ezen nagy fontosságára való tekintettel nem tartottam volna helyesnek a végleges jóváhagyás jogaival már az elsőfokú közigazgatási hatóságot, t. i. a közigazgatási bizottságot felruházni, hanem megfelelőbbnek találtam a szabályzat jóváhagyását, úgy miként az erdőtörvény az üzemtervekét, végső fokban a földmivelésügyi minister hatáskörébe utalni, s a földmivelésügyi ministert ruházni fel azzal a joggal, hogy a szabályzat módositása, vagy jóváhagyása iránt véglegesen intézkedjék.
A §-nak azt az intézkedését, hogy a közigazgatási bizottság a m. kir. erdőhivatal és a kir. erdőfelügyelőség meghallgatása után terjeszti fel a szabályzatot véleménye kiséretében a földmivelésügyi ministerhez, az a körülmény indokolja, hogy a szabályzatban foglalt rendelkezéseknek az üzemtervekkel és az erdőtörvény alapján kiadott specialis erdőrendészeti intézkedésekkel is összhangban kell állaniok.
A szakasz egyéb rendelkezései nem szorulnak indokolásra.
A 47. § azt az esetet tárgyalja, ha a közös birtokosok a szavazásra jogosultak jegyzékét és a szabályzatot be nem terjesztik; s a 40-42. §-ok alapelveivel megegyezően, a közigazgatási bizottságot, illetőleg a földmívelésügyi ministert hatalmazza fel arra, hogy a jegyzéket, illetőleg a szabályzatot ideiglenesen megállapitsa.
A 48. § pedig a jegyzék és a szabályzat kihirdetésének és életbeléptetésének, továbbá a szabályzat értelmében való végleges szervezkedésnek módját és feltételeit határozza meg, utolsó bekezdésében a végleges szervezkedés elmulasztásának esetére a 40-42. §-okat alkalmazván.
Ezt a szakaszt azért tartottam szükségesnek a javaslatba felvenni, hogy a telekkönyv megtekintése utján mindenki tájékozást szerezhessen a felől, hogy annak a közbirtokosságnak, vagy volt urbéres birtokosságnak, melylyel az illető valamely jogügyletet kötni szándékozik, erdeje és kopár területe törvény alapján megállapitott szabályzat szerint kezeltetik s hogy igy kizárva legyen annak a lehetősége, hogy például jóhiszemű favásárlók ennek a körülménynek nem ismerése folytán károsodhassanak.
Ezek a szakaszok a szabályzat módositását, vagy új szabályzattal való helyettesitését, továbbá a szabályzat hatályának új erdőkre és kopár területekre való kiterjesztését szabályozzák, teljesen összhangban a 44-49. §-ok rendelkezéseivel.
A szakaszban foglalt rendelkezést azért tartottam indokoltnak a javaslatba felvenni, mert egyfelől bekövetkezhetik az az eset, hogy a közigazgatási bizottság nem lesz képes közigazgatási tisztviselőt kiküldeni s másfelől, mert olyan ügyekben is szükségessé válhatik a kiküldetés, a melyeknek elintézésénél főleg erdészeti szakszempontok veendők figyelembe.
A hivatalból elrendelt kiküldetések költségeit, a mennyiben arra nem a közös birtokosok szolgáltattak okot, nézetem szerint nem volna méltányos a közös birtokosokra háritani. A szakasz tehát a kiküldetésekkel járó költségek viselésére csak abban az esetben kötelezi magukat a birtokosokat, ha a kiküldetés az ő kérelmükre, vagy az ő mulasztásuk folytán vált szükségessé.
A közbirtokosságok és a volt urbéresek többségének sérelmes intézkedései ellen ez idő szerint az érdekeltek egyedül a birósághoz fordulhatnak jogorvoslatért, mert hacsak nem törvénybe, vagy rendeletbe ütköző cselekményről van szó, a közigazgatási hatóságok nem illetékesek a panaszok tárgyalására.
A birói út hosszadalmas és költséges volta miatt azonban a jogosultak szegényebbjei nem vehetik s tényleg nem is veszik igénybe ezt a jogorvoslatot, hanem többnyire elfásultan türik a befolyásosabb, hatalmasabb elemeknek még nagyobb túlkapásait is.
Már csak ebből a szempontból is üdvösnek tekinthető tehát az érdekeltekre nézve ez a javaslat, mely a közbirtokosságok és a volt urbéresek gazdasági ügyeinek rendezése mellett, a panasz jogát is érvényesithetővé teszi az által, hogy a panaszt - az olyan esetek kivételével, midőn a tulajdonjogot érintő kérdésekről van szó - közigazgatási útra tereli.
A jelen szakasz szerint ugyanis, a közös birtokosok határozatai ellen emelt panaszok a közigazgatási bizottsághoz intézendők, panaszszal pedig minden érdekelt fél élhet, sőt a közigazgatási bizottság és a földmívelésügyi minister határozatai ellen is panaszt emelhet mindenki a közigazgatási birósághoz.
Majdnem előrelátható ugyan, hogy az érdekeltek között jelenleg gyakran előforduló viszálykodások hatása alatt kezdetben sokan alaptalanul is igénybe fogják venni ezt a jogot, de ez inkább csak a hatóságnak lesz terhére s a közbirtokosságok és volt urbéresek érdekeire károsan nem fog visszahatni, mert a szakasz harmadik bekezdése szerint a panaszszal megtámadott határozat végrehajtását a panasz egymagában nem akadályozza meg.
Ha azonban olyan határozatokról lesz szó, melyek végrehajtásából esetleg kár is származhatnék, a közigazgatási bizottságnak meg lesz az a joga, hogy a panaszszal megtámadott határozat végrehajtását - a mennyiben a panasz érdemében azonnal nem határozhat - előzetes intézkedéssel megtiltsa.
Az 55. és 56. szakaszok csupán kiegészitő intézkedéseket tartalmaznak, melyek nézetem szerint nem szorulnak indokolásra.
Ebben a czímben az első két czímbe be nem illeszthető rendelkezések és a szokásos záró határozatok vannak egybefoglalva.
Miután azok az erdők, melyek ez idő szerint is az állam által kezeltetnek, részben állandóan, részben pedig legalább az első 10 év leteltéig ezentúl is az állam kezelésében maradnak meg, a jelenlegi állami kezelés iránt kötött szerződések érvényének a megalkotandó törvény életbe lépése napján természetszerűleg meg kell szünni.
Jogsérelem azonban ebből a birtokosokra nem háramlik, mert egyfelől az állam részére a szerződések felmondási jogot kötnek ki s mert másfelől az érdekeltek a 19. § harmadik bekezdése szerint az első 5 év alatt törvényhatóságonként semmi esetre sem lesznek nagyobb költséggel megterhelve, mint a mennyit a szerződések szerint fizetni tartoztak.
Az első czím általános indokolásában emlitettem már, hogy azokban a vármegyékben, hol az állami kezelés szerződés alapján még életbe nem lépett, a községi, volt úrbéres közbirtokossági stb. erdők kezelésére közös erdőtiszti intézmények állanak fenn.
Ezeket az intézményeket tehát a m. kir. állami erdőhivatalok szervezésekor szükségszerűleg meg kell szüntetni. S hasonlóképen meg kell szüntetni egyes erdőtiszti állásokat azoknál a községeknél, városoknál és törvényhatóságoknál is, melyek eddig külön erdőtisztet tartottak, a mennyiben erdeik az 1. § e) pontja és a 4. § értelmében az állam kezelésébe lesznek átadandók.
A birtokosok és az alkalmazottak jogsérelme nélkül azonban ez a megszüntetés csak akkor történhetik meg, ha a megszüntetett intézményeknél alkalmazott személyzet további megfelelő alkalmazásáról, vagy végellátásáról úgy, miként az 58. §-ban kimondva van, az állam gondoskodik.
Önként értetik azonban, hogy ezen személyzet alatt csupán az erdőtörvény 21. §-a alapján alkalmazott olyan erdőtisztek érthetők, a kik az erdőtörvény 36. §-ában megállapitott minősitéssel birnak, mert a szóban forgó birtokosok törvényes minősitéssel nem biró erdőtiszteket erdeik kezelésénél nem is alkalmazhattak.
Miután kétségtelen, hogy a törvényjavaslat első és második czímében tervezett intézkedésekkel, a birtokosok érdekei mellett az állam érdekei is előmozdittatnak s miután az is tény, hogy ezen intézkedésekkel az érdekelt birtokosok jogaikban bizonyos mértékig korlátoztatnak s nevezetesen a hatóságokkal való érintkezésre törvény által köteleztetnek, méltányos és igazságos, hogy azok a beadványok és iratok, melyek a javaslatban szabályozott eljárással kapcsolatban szükségesekké válnak, bélyeg- és illetékmentesek legyenek.
De viszont nem volna semmikép sem indokolt, ha ez a kedvezmény a birtokosok és alkalmazottaik és más harmadik személyek között létrejött jogügyletekre és a fatermékek nyilvános árveréséről felvett jegyzőkönyvekre is kiterjesztetnék.
A törvényjavaslat szerint a közigazgatási bizottság hatáskörébe tartozó ügyeket azért tartottam czélszerűnek - a közös birtokosok határozatai ellen beadott panaszok kivételével - a közigazgatási bizottság erdészeti albizottságához utalni, mert az erdőtörvény végrehajtásával kapcsolatos összes ügyeket is ez az albizottság intézi és igy az a közigazgatási bizottság erdészeti szakbizottságának tekintendő.
De ezt nem tekintve is, a közigazgatási bizottság plenuma rendszerint annyira el van halmozva teendőkkel, hogy az itt szóban forgó ügyeket, melyek többnyire a birtokosok fontos magánérdekeit érintik s ép ezért gyors elintézést követelnek, aggály nélkül nem utalhattam volna a plenum hatáskörébe, főleg miután azt is tekintetbe kellett vennem, hogy a közigazgatási bizottság havonként csak egyszer tart ülést. Egyébiránt olyan ügyekről lévén szó, melyek többé-kevésbbé mindig erdészeti szakkérdésekkel állanak szoros kapcsolatban, a közigazgatási bizottság plenuma maga is előreláthatólag csak az erdészeti albizottság véleményére alapitaná határozatát annyival is inkább, mert mig az albizottságban a kir. erdőfelügyelő mindig résztvesz, addig a közigazgatási bizottságnak olyan szakértő tagja, ki az ilyen ügyekben az előadói tisztet teljesithetné, sokszor egyáltalában nincsen.
A jogorvoslatra vonatkozó ügyeket azonban már magam is a közigazgatási bizottság plenumának véltem fentartandóknak, már csak azért is, mert a panaszszal megtámadott határozatok között olyanok is lehetnek, a melyeknek meghozatalában esetleg az albizottság kiküldöttje is közreműködött s igy ezen panaszok bizonyos fokig az albizottság intézkedése ellen intézetteknek is tekinthetők.
A szakasz utolsó bekezdésében foglalt intézkedést a halasztást nem tűrő ügyek gyors elintézésének biztositása végett vettem fel a javaslatba, tisztelettel megjegyezvén, hogy ugyanazt a jogot, melylyel ebben a bekezdésben az erdészeti albizottság elnöke, vagy helyettese felruháztatik, az 1876. évi VI. törvénycikk 19. §-a a közigazgatási bizottság elnökének, vagy helyettesének is megadja.
A javaslat sok olyan intézkedést tartalmaz, melyeknek életbeléptetése az eljárás részletes szabályozását kivánja meg, az erre vonatkozó intézkedések azonban a megváltozott viszonyokhoz képest előreláthatólag módositandók s esetleg másokkal helyettesitendők lesznek, ezért a jelen szakaszban gondoskodni kellett arról, hogy a végrehajtással megbizott minister a végrehajtás érdekében rendeleteket adhasson ki s azokat a szükséghez képest módosithassa, vagy hatályon kivül is helyezhesse.
Az idézett törvénycikk, mely a volt naszódvidéki községi erdők állami kezeléséről szól, az életbeléptetés óta oly üdvösnek és eredményesnek bizonyult, hogy azt hatályon kivül helyezni, vagy módositani nemcsak szükségtelen, de káros is volna.
Egyébiránt a szóban levő törvénycikk a volt naszódvidéki községi erdők különleges viszonyaira való tekintettel sokkal szélesebb hatáskört biztosit az államnak a kezelés tekintetében, mint a jelen törvényjavaslat első czíme, ez utóbbival tehát az előbbit a tulajdonos községek anyagi érdekeit érintő káros zavarok nélkül nem is lehetne helyettesiteni.
Fiume város és kerületének határában aránylag véve kevés erdő és kopár terület van s egyéb tekintetben is olyanok a viszonyok, hogy a jelen javaslatban foglalt intézkedéseket csak ezeknek figyelembevételével lesz lehetséges törvényerőre emelkedés esetében hatályba léptetni.
Szükséges tehát erre a földmivelésügyi ministert felhatalmazni.
Miután a 12. § szerint a m. kir. állami erdőhivatalok hatáskörét a közigazgatás körében előforduló erdészeti teendők ellátása tekintetében a földmivelésügyi minister a belügyi ministerrel egyetértően állapitja meg, a 49. § szerint pedig a szabályzatokra vonatkozó telekkönyvi feljegyzés tárgyában követendő eljárást az igazságügyi minister szabályozza, a végrehajtással a földmivelésügyi ministeren kivül a belügyi és igazságügyi ministereket is meg kellett bizni.
A törvényjavaslat első és második czímében foglalt intézkedések életbeléptetése s különösen a m. kir. állami erdőhivatalok felállitása előtt sok olyan előmunkálatra lesz szükség, a melyeknek befejezését előre megállapitani nem lehet. Ezért szükségesnek tartottam ebben az utolsó szakaszban felhatalmazást kérni arra, hogy a megalkotandó törvény életbeléptetésének idejét rendelettel állapithassam meg.
Ezek után tisztelettel kérem és ajánlom a törvényjavaslat elfogadását.
