I. E törvényjavaslat czélja a földmívelők és iparosok anyagi helyzetének javitása a hitelszövetkezetek alapitása és támogatása által.
Hogy a kisebb földmívelők és iparosok anyagi helyzete országszerte istápolásra szorul: általánosan el van ismerve. A nehéz gazdasági viszonyok: a termelés nagy költsége és csekély eredménye, a gyáripar versenye, különösen a hitel drágasága, oly súlylyal nehezednek erre az osztályra, mely nemcsak annak kivánatos megerősödését gátolja, de több tekintetben válsággal is fenyegeti.
De nem kevésbé általános a meggyőződés, hogy azon eszközök között, a melyek az alsóbb gazda- és iparos osztály tartós felsegélésére szolgálnak, a legelső helyet a szövetkezetek foglalják el. Köztudomású dolog, hogy az anyagi czélokra alakuló társaságok ezen legnemesebb hajtása mily óriási lendületet vett a külföldön, főleg Angliában és Németországban, s mily nagy mértékben mozditotta ott elő a gyengébb társadalmi osztályok jólétét. De az eddigi hazai tapasztalatok is igazolják, hogy a szövetkezetek csakugyan a legalkalmasabb tényezők a földmívelő és iparos népesség anyagi megerősitésére. Igaz ugyan, hogy nálunk számos oly szövetkezet is alakult, mely csak alakilag szövetkezet, valósággal pedig époly nyerészkedési vállalat, mint a részvénytársaság, mely tehát a szövetkezet emberbaráti alapeszméjétől távol áll. Mindazonáltal a szövetkezetek túlnyomó része teljesen megfelelt a hozzájuk kötött várakozásoknak, s különösen a községekben alakult hitelszövetkezetek lényegesen hozzájárultak ahhoz, hogy olcsó hitel nyujtása által az uzsora csökkenjen, s a gazdálkodáshoz szükséges eszközök könnyebben megszereztethessenek. Nem alaptalan tehát az a remény, hogy ha ily szövetkezetek mindenütt létesittetnek, a hol a kisgazda- és iparos osztály támogatásra szorul, csakhamar el fognak tünni azok a bajok, melyekkel az egyesek sikerrel megküzdeni képtelenek.
Minél üdvösebb eredményeket várhatunk azonban a szövetkezetektől s minél sürgősebb a kisgazda- és iparos osztály anyagi támogatása, annál jobban rajta kell lennünk, hogy azoknak szaporitása gyorsabban történjék, mint azt eddigelé tapasztaltuk. A szövetkezetek az önsegély elvén alapulnak, s mindenesetre az felel meg legjobban természetüknek, ha az érdekeltek saját kezdeményezésükkel és saját erejükkel létesitenék és tartanák fenn azokat. A tapasztalat azonban azt bizonyitja, hogy a kisebb gazdák és iparosok nálunk csak kivételesen tudtak külső buzditás és támogatás nélkül szövetkezeteket létesiteni és fentartani. Hiányzik bennük egyrészt a megfelelő értelmiség, másrészt képtelenek maguk annyi tőkét összegyüjteni, a mennyi a szövetkezetbe belépő tagok igényeinek kielégitésére szükséges. A társadalmi propaganda sem mutatkozott elég erősnek arra, hogy a szövetkezetek oly számban keletkezzenek, s annyi segélyforrás fölött rendelkezzenek, a mennyi az egész ország kisgazda- és iparos osztályának felsegélésére szükséges.
Ily körülmények között nem marad más hátra, mint hogy maga az állam járuljon hozzá a szövetkezetek alapitásához és támogatásához, ha azt akarjuk, hogy az általuk elérendő czél minél előbb teljesen megvalósulhasson. Az a nagy állami érdek, mely a kis gazda- és iparos osztály gyarapodásához fűződik, s melynek előmozditása a vagyonosabb társadalmi osztályok érdekeivel nemcsak ellentétben nincs, hanem ezek által egyenesen követeltetik: ezt az állami közbenjárást eléggé indokolja. A kormány már régóta foglalkozik a kérdés megoldásával, s abban a reményben van, hogy a beterjesztett javaslatban meghatározott segély és módozatok keretében a kitűzött czél meg fog valósulni. A siker biztos, ha a társadalom, a műveltebb osztályok az ügyet szeretettel felkarolják.
II. A javaslat tartózkodik attól, hogy a szövetkezeti ügy előmozditását közvetlenül állami functio tárgyává tegye, úgy, hogy a szövetkezetek alapitása magának az államnak közegei által történjék, s a kormány a rendelkezésére bocsátott összegeket közvetlenül juttatná az egyes szövetkezeteknek. Ily közvetlen állami segélyactió csak akkor volna indokolható, ha pusztán átmeneti természetű válság megszüntetése forogna szóban; másrészt a kormányra sokkal nagyobb gondot és felelősséget háritana, mint a mennyit egyéb feladatainak kellő teljesitése mellett elvállalhat. De még az sem mutatkozott czélszerűnek, hogy a szövetkezeti ügy támogatására külön állami intézet létesittessék, s a kormány által folyósitandó összegek ezen állami intézet utján vitessenek rendeltetésük helyére. Van ugyan erre külföldi példa, különösen Poroszországban, a hol az 1895. évi julius 31-én kelt törvénynyel külön állami szövetkezeti pénztár állittatott fel, a mely az államkincstár részéről dotáltatik, s köztisztviselői jelleggel biró közegek által vezettetik. E példa követése azonban nálunk azért nem ajánlatos, mert a mi szövetkezeteink sokkal gyengébb elemekből állanak, hogy ily állami intézet hatalmi súlya önálló fejlődésükre bénitólag ne hatna, már pedig a szövetkezetek épen arra vannak hivatva, hogy tagjaikat gazdaságilag minél önállóbbakká és függetlenebbekké neveljék.
E megfontolások által vezérelve, az általam beterjesztett javaslat a szövetkezetek állami támogatását oly szervezet keretébe foglalja, a mely az állami közigazgatástól független önálló országos pénzintézet jellegével bir, s maga is szövetkezeti alapra van fektetve, melynek alaptőkéjéhez és költségeihez az államkincstár megfelelő összegekkel járul, s a melybe a társadalmi erők, s főleg maguk a szövetkezetek is bele vannak vonva, úgy, hogy ezek nemcsak mint hitelnyerők fognak szerepelni, hanem a közös czél eléréséhez saját tőkéjükkel is hozzájárulnak és az ügyvezetésre hozzájárulásuknak megfelelő befolyást gyakorolnak. Ilyképen a tervezett "Országos központi hitelszövetkezet" első sorban maguknak a szövetkezeteknek köteléki szervezete, mely az államkormánynyal csak annyiban áll összeköttetésben, a mennyiben ez a törvényben megállapitott összegekkel támogatja, s ezek kellő felhasználásának biztositása végett az elkerülhetlenül szükséges ellenőrzést és felügyeletet gyakorolja. E közvetett állami befolyás bizonyára nem fogja a felállitandó intézet kötelékébe tartozó szövetkezetek önálló fejlődését akadályozni, sőt a törvényjavaslat keretében megvan a lehetősége annak, hogy fejlődve és megerősödve, idővel az államkincstár segélye feleslegessé válik.
Hogy a felállitandó intézet a javaslatban meghatározott állami támogatás mellett is teljesen meg fog tudni felelni a kitűzött czélnak, elég anyagi ereje lesz a szövetkezetek előreláthatólag fokozódó igényeit kielégiteni, s elég képességgel fog birni arra, hogy a szövetkezetek nagyobb számban való alapitását és egészséges fejlődését előmozditsa: abban annál kevésbé kételkedem, mert az intézetnek az államkincstár, a magán alapitók és a szövetkezetek által összehozott alaptőkén felül még más tekintélyes pénzforrásai is lesznek, a vezetés pedig minden tekintetben megbizható és a szövetkezeti ügyet alaposan ismerő férfiak kezébe fog letétetni, a kiknek egyik főfeladata lesz az intézet kötelékébe tartozó szövetkezetek ügyvezetését is hatályosan ellenőrizni és megfelelően irányitani. Az intézet humanitárius, a nyerészkedést teljesen kizáró jellege, mely főleg abban nyilvánul, hogy sem az alapitók, sem a tagokul belépett szövetkezetek üzletrészeik után 4 százaléknál nagyobb osztalékot nem kaphatnak, biztositékot nyujt különösen arra nézve, hogy az a segitség, melyben a kisgazda- és iparos osztály az ő közvetitésével részesülni fog, oly kedvező feltételek mellett fog nyujtani, minők semmi más uton el nem érhetők.
III. A felállitandó országos központi hitelszövetkezet közelebbi szervezete, viszonya a kötelékébe tartozó szövetkezetekhez, előjogai, s az állami hozzájárulás és felügyelet a javaslat II. czímében vannak megállapitva. Az I. czímben maguknak a támogatásban részesitendő gazdasági és ipari hitelszövetkezeteknek jogviszonyai vannak szabályozva. Az első czímben foglalt különleges szabályozásra azért volt szükség, hogy az állam által nyujtott segély kizárólag általános közgazdasági czélok megvalósitására fordittassék. - A kereskedelmi törvénynek a szövetkezetekre vonatkozó rendelkezései szerint, nincs kizárva, hogy a szövetkezet nyereségre, tehát egyéni gazdasági érdekek előmozditására alakuljon. Ezt ki kellett zárni. De a kitűzött czél szem előtt tartásával gátat kellett vetni annak is, hogy már maga a szövetkezetnek megalakitása - mint egyesekre nyereséggel járó üzlet szerepelhessen. A kereskedelmi törvény szabályai szerint jogosulatlannak nem tekinthető alapitási nyereség csak a szövetkezet tagjainak nyujtandó hitelt tenné drágábbá, a nélkül, hogy azzal az általános gazdasági érdek előmozdittatnék.
A szövetkezeteknek az I. czímben szabályozott szervezete inkább tartja szem előtt az emberbaráti szempontokat - és miután az állam egyeseknek gazdagodását anyagi segélyezéssel előmozditani nincs hivatva, feltétlenül szükség volt arra, hogy az állam által segélyezendő szövetkezetek az általános törvénytől - a kitüzött czél által megkivánt irányban, eltérő szervezetet nyerjenek. Ehhez képest a felállitandó országos központi intézetbe csak oly szövetkezet vétethetik fel, a mely a javaslat I. czímének rendelkezései értelmében alakul és működik, fenmaradván a kereskedelmi törvény egyelőre teljes épségben azon szövetkezetekre nézve, a melyek e köteléki viszonyba lépni nem akarnak. E mellett azonban a javaslat még az ennek értelmében alakult szövetkezeteket sem akarja kényszeriteni arra, hogy a központi intézetbe belépjenek. A javaslat az életképes szövetkezetek önálló fejlődését nemcsak akadályozni nem kivánja, - de azt előmozditani törekszik azzal az intézkedésével, mely szerint meg van engedve, hogy szövetkezet az I. czímben foglalt szabályok szerint alakulhasson és működhessék a nélkül, hogy a központi hitelszövetkezetbe belépni, ez uton az állami kedvezményeket igénybe venni - és magát az országos központi szövetkezet felügyelete és vezetése alá helyezni lenne köteles. De szükséges az I. czímben megállapitott jogrendet a központi intézettel való kapcsolattól azért is függetleniteni, mert a központba való felvétel nem fog mindig rögtön az illető szövetkezet megalakulása után történni; előfordulhat különösen, hogy a központ valamely szövetkezet befogadásához bizonyos feltételeket szab, melyeknek az csak bizonyos idő mulva tud eleget tenni. Már pedig lehetetlen kimondani, hogy a megalakulástól a központba való felvételig terjedő átmeneti időszak tartama alatt a jelen törvény rendelkezései nem alkalmazhatók, a midőn az ezek értelmében való megalakulás épen a központi intézetbe leendő felvételre való tekintettel történik. Ehhez hozzájárul, hogy valamely, a központ kötelékébe tartozó szövetkezet később ismét
kiléphet, a mikor a legnagyobb visszásság keletkeznék, s bonyodalmakra is vezetne, ha meg nem hagyatnék számára az a jogrend, mely alatt éveken át működött, s melynek alapján úgy saját tagjaival, mint másokkal jogviszonyokba lépett.
IV. Már általánosságban ki kell emelnem, hogy a javaslat elvileg csak a gazdasági és ipari hitelszövetkezeteket vette föl keretébe. Ezeknek jogrendjét állapitja meg az I. czímben, s ezekre alapitja a központi szervezetet. Ismeretes dolog, hogy nálunk a szövetkezetek túlnyomó nagy részben hitelszövetkezetek, mig egyéb czélú szövetkezetek csak kivételesen keletkeztek. A mire a kisebb gazda- és iparos osztálynak első sorban s legfőképen szüksége is van: az az olcsó hitel s ha ezt megszerezzük neki, ezzel képessé teszszük minden szükséglet könnyű kielégitésére, a mely gazdasági tevékenységében felmerül. E mellett csak a hitelszövetkezetek birnak azzal az egyszerű, biztosabb és könnyen ellenőrizhető üzletkezeléssel, a mely a központi intézetnek szilárd alapul szolgálhat; holott más czélú szövetkezetek: a fogyasztási egyletek, a nyersanyag-beszerzési szövetkezetek, az elárusitó és raktárszövetkezetek, a termelő szövetkezetek stb. oly bonyolult üzleti berendezést, oly szakszerű jártasságot és körültekintést tételeznek fel s oly esélyeknek vannak kitéve, hogy azoknak rendszeres bevonása a központi intézet kötelékébe ennek ügyvezetését és ellenőrzési feladatát szükségképen megnehezitené, sőt nagyobbmérvű veszteségeket is okozhatna. Mindazonáltal a javaslat a központi intézet által nyujtandó segélyt a többi czélokra szolgáló gazdasági és ipari szövetkezetektől nem akarja teljesen megtagadni. Oly esetekben, midőn más czélú szövetkezet alakitása és támogatása különösen indokoltnak mutatkozik s annak megbizhatósága és életrevalósága iránt alapos megnyugvás szerezhető, a központi intézet kivételképen ilyent is felvehet kötelékébe. De minthogy más czélú szövetkezetek felvétele a központi intézetbe az állami hozzájárulás biztonságát is érinti, a javaslat 79. §-a ezt csak azon feltétel alatt engedi meg, ha a pénzügyminister a felvételt engedélyezi. Ha egyébiránt a központi intézet kellően megerősödik s a kisgazda- és iparos osztály nálunk is nagyobb képességgel fog birni más czélú szövetkezetek fentartására, mint az
eddigelé tapasztalható: nincs kizárva, hogy a központi intézet működési köre elvileg is mindennemű szövetkezetekre ki fog terjesztetni.
E czim a gazdasági és ipari hitelszövetkezetek jogviszonyait kettős czél szem előtt tartásával szabályozza.
Az egyik czél az, hogy ezek a szövetkezetek oly szervezetet nyerjenek, mely lehetővé teszi, hogy az országos központi hitelszövetkezetbe felvétessenek s ily módon állami támogatásban részesüljenek.
A másik czél pedig az, hogy azok a szövetkezetek is, melyek nem reflektálnak az állam támogatására, vagy más okból nem tartoznak az országos központi hitelszövetkezet kötelékébe, egy oly jogrend alá helyezkedhessenek, mely magában véve is alkalmasabb a szövetkezetek létesitése terén az öntevékenység fejlesztésére és a szövetkezetek czélirányos működésének előmozditására.
Ez a szabályozás a kereskedelmi törvénynek a szövetkezetekre vonatkozó I. rész. 11. czimében foglalt rendelkezésekből indul ki, s csakis azokat az eltéréseket állapitja meg, melyek a gazdasági és ipari hitelszövetkezetekre nézve szükségeseknek találtattak.
Hogy mit kell érteni a "gazdasági és ipari hitelszövetkezetek" alatt? azt a javaslat fogalmilag nem határozza meg. A javaslat 4. és 7. §-aiból kitünik azonban, hogy csak a kisebb terjedelmű, az érdekeltek közvetlen közreműködésén alapuló szövetkezetekre gondol, a melyek egyedül alkalmasak arra, hogy a központi intézet támogatásával a kisgazda- és iparos osztályt gazdasági önállóságra neveljék. Hogy minő gazdasági vagy ipari ághoz tartoznak azok, a kik ily szövetkezetek tagjai? az elvileg nem okoz különbséget. Különösen a gazdasági szövetkezetek alatt, nem értetnek csupán a szorosabb értelemben vett mezőgazdasággal, hanem pl. állattenyésztéssel, szőlőmiveléssel, gyümölcstermeléssel és erdészettel, halászattal stb. foglalkozó egyének szövetkezetei is. Lehetnek továbbá az itt szabályozott szövetkezetek tagjai nemcsak önálló gazdák és iparosok, hanem gazdasági vagy ipari munkások is, s nincs kizárva, hogy ugyanazon szövetkezetbe gazdák és iparosok vegyesen álljanak össze, ha külön-külön elegendő számban nincsenek, hogy szövetkezetet alakitsanak. Ezt már azért sem lehet kizárni, mert számos esetben az iparosok gazdasággal is foglalkoznak, a gazdák ipari tevékenységet folytatnak, ugy, hogy éles határvonalat gazdák és iparosok között húzni sokszor alig lehet. Az illetők gazdaságának vagy ipari vállalatának terjedelme sem határoztatik meg közelebbről, mert habár elvileg a kisebb gazdák és iparosok anyagi segélyezése czéloztatik: gyakran olyanok is fordulnak a szövetkezeti segélyre, a kik a vagyonosabb osztályhoz tartoznak. Az ilyenek nagyobb értelmisége a szövetkezeteknek hasznára is válik s azért inkább kivánni kell, hogy a szövetkezetekbe ezek is belépjenek. Ugyanezen okból azokat sem szabad kizárni a szövetkezetből, a kik nem tartoznak ugyan magához a gazda- vagy iparos osztályhoz, de mint tisztviselők, papok, tanitók stb. folytonos érintkezésben állanak vele, és mint annak vezetői, mindenesetre legalább közvetve vannak érdekelve abban, hogy a gazdák és iparosok vagyonilag gyarapodjanak.
Arra nézve, hogy a szövetkezetek alapitása minden önző érdek nélkül történjék és a visszaélések teljesen ki legyenek zárva, a legnagyobb biztositékot mindenesetre az nyujtja, ha a szövetkezetek alapitása a közhatóságok, a melyek alatt nemcsak állami, hanem községi és törvényhatósági közegek is értendők, vagy azon nem taxative, hanem csak példaképen felsorolt testületek által, melyek épen a gazdasági és ipari érdekek előmozditására hivatvák, maga az Országos központi hitelszövetkezet közreműködésével történik (2. §). Ezek itélhetik meg egyuttal legjobban, hol szükséges szövetkezet alakitása, megvannak-e eredményes szövetkezeti működés feltételei, milyen területi határok állapitandók meg az alakitandó szövetkezet számára és kik legyenek azok, a kikre a szövetkezet vezetése megnyugvással bizható?
Az ipartestület egyébiránt már az ipartörvény (1884:XVII. tc. 126., 147. §-ok) jelöli ki, mint olyanokat, melyeknek czéljához a szövetkezetek alapitása tartozik.
Maga az alapitás a kisebb gazda- és iparos osztály értelmi szinvonalának megfelelőleg, a lehető legegyszerűbb alakban van szabályozva és lényegileg megfelel a kereskedelmi törvény abbeli álláspontjának, hogy a szövetkezetek alapitása semmiféle engedélyhez nincs kötve s csak bizonyos u. n. normativ szabályok által van korlátozva, a melyeknek czélja, hogy az alapitás körül visszaélések ne történhessenek, és a melyeknek megtartása a czégjegyzékbiróság ellenőrzése alatt áll.
A javaslat a kereskedelmi törvényből csak a következő eltéréseket állapitja meg:
1. Hogy a tagok belépése az alapitandó szövetkezetbe nem akárminő irásbeli nyilatkozat alapján (keresk. törv. 224. § 2. bek.), hanem az alapitandó szövetkezet alapszabálytervezetének sajátkezű aláirása, illetve a belépő kézjegyének alájegyzése által történik. - Ezzel gondoskodva van, hogy azok, a kik a szövetkezetbe belépni akarnak, már előzetesen teljesen informálva legyenek az alapitandó szövetkezet czélja, szervezete és az elvállalandó kötelezettségek iránt.
Fel kell tételezni, hogy az, a ki az alapszabálytervezetet aláirja, annak tartalmáról is tudomást vesz, sőt ha az illető olvasni nem tud, az előttemező tanuk azt megmagyarázni is kötelesek. Hogy a javaslat nem az alapszabályoktól külön tervezetet kiván meg, hanem magukat az alapszabályokat jelöli ki, a belépési nyilatkozat alapjául, a melyek addig, mig az alakuló közgyülésen végleg meg nem állapittatnak, szintén csak tervezet jellegével birnak: az arra való tekintettel történt, nehogy kétféle okirat szerkesztése az alapitást ok nélkül megnehezitse. - Az alapitók felelőssége a tervezet adatainak valódiságáért (keresk. törv. 150., a 2. § mellett úgy is tárgytalan. A 3. § 2-ik bekezdésének szövege megfelel az 1868:LIV. tc. 167., 168. § és a keresk. törv. 313. §-ának.
2. A 4. § kiegésziti a keresk. törv. 225. §-át, mely az alapszabályok kötelező tartalmát szabja meg. - Még két intézkedés felvételét rendeli el. Az első kifejezetten ki akarja zárni azt, hogy a gazdasági és ipari hitelszövetkezetek olyanoknak is adhassanak kölcsönt, a kik nem tagjai a szövetkezetnek. - A javaslat által nyujtott kedvezményekben és állami támogatásban csak azoknak lehet részük, a kiknek azt a törvényhozás szánta, de ettől eltekintve, mindenesetre jobban felel meg a hitelszövetkezetek természetének, ha üzletük a tagokra korlátoztatik és hazai viszonyaink között a nem-tagokra való üzletkiterjedés tilalma még fokozottabb mértékben mutatkozik indokoltnak, mint külföldön, a hol egyes államok ily tilalmat szintén kimondtak.
Az üzletkiterjesztés korlátlan szabadsága eltereli a szövetkezeteket tulajdonképeni czéljuktól s ettől a gazdasági és hitelszövetkezeteket meg kell óvni, ha azt akarjuk, hogy nemes missiójukat teljesitsék, a nép józan gazdasági nevelését előmozditsák. A javaslat e mellett még mindig gondol arra, hogy a szövetkezetek a központi támogatás nélkül is a szükséges tőkék birtokába juthassanak, s fölösleges pénzeiket gyümölcsözően elhelyezhessék. Kifejezetten kivévén a tilalom alól a takarékbetéteket ugy a szövetkezeteknél, mint a szövetkezetek részéről és semmi korlátot nem állitván fel arra nézve, hogy a pénzre szoruló szövetkezetek azt minő uton szerezzék be: közönséges kölcsön, visszleszámitolás, folyó számla utján, vagy bármi más oly módon, a mely a banküzletben szokásos. A központi intézet kötelékébe tartozó szövetkezetekre nézve, ez iránt a javaslat 58. §-a értelmében a központi igazgatósága fog közelebbről intézkedni s ez fogja eldönteni különösen azt, vajjon valamely szövetkezet csakugyan alkalmas-e arra, hogy takarékbetéteket fogadjon el s megengedhető-e neki a kölcsönvétel a központi intézeten kivül, harmadik személyektől?
A második intézkedés, a mely még az alapszabályokba felveendő, a tagoknak nyujtható hitel maximumára s a hitelnyujtás feltételeire vonatkozik, értve a hitel alatt nemcsak a kölcsönadást magát, hanem a jótállás elvállalását is. A tagokra nézve is kivánatos, ha ez iránt már az alapszabályokból tájékozást nyerhetnek, a szövetkezet igazgatóságára nézve is jó, ha a hitelnyujtás keretei előre meg vannak határozva s azokon túl nem terjeszkedhetik. Ez kizárja egyuttal azt, hogy némelyek túlságos kedvezményekben részesittessenek s a szövetkezet egyes hitelezésekből nagyobb veszteségeket szenvedjen.
3. Az 5. § az alakuló közgyülés határozatképessége és határozathozatala iránt intézkedik, a melyeket a kereskedelmi törvény csak a részvénytársaságra vonatkozólag szabályoz (155., holott a szövetkezeteknél ily szabályok épúgy szükségesek. A javaslat megszabja egyuttal, hogy az alakuló közgyülés az alapitásban közreműködő hatóság vagy testület kiküldöttjének vezetése alatt tartandó meg, a ki a 6. § értelmében az alapszabályokat, a közgyülési jegyzőkönyvet s a czégbejegyzési kérvényt aláirni is tartozik. Ez a 2. § szükségszerű folyománya s a legnagyobb biztositékot foglalja magában arra, hogy a szövetkezetek alapitása kellő szakértelemmel és lelkiismeretességgel történjék. A résztvevő aláiróknak 14-ben megállapitott száma, kétszerese annak, melyet a kereskedelmi törvény a részvénytársaságnál szab meg. A javaslatnak erre vonatkozó intézkedése abban talál indokolást, hogy a szövetkezetnél a részvétel lényegileg személyes, s hogy nagyobb számú tag szükséges ahhoz, hogy a szövetkezet működése már kezdettől fogva eredményes legyen. A szövetkezeti tagság személyes természete hozza egyuttal magával, hogy egyik tagnak sem lehet többszörös szavazata, még ha kivételesen több üzletrészt is jegyzett volna (10. §).
4. A 6. § második bekezdése gondoskodik arról, hogy mindenki megtudhassa azt, vajjon valamely szövetkezet a jelen törvény, avagy a kereskedelmi törvény általános határozatai szerint alakult-e, a mi annál szükségesebb, mert a gazdasági és hitelszövetkezetek külsőleg más hitelszövetkezetektől nem különböznek. Még tovább megy a javaslat azon szövetkezeteknél, melyek a központi intézet kötelékébe tartoznak. Ezek tagjaik vagyonára más hitelezőkkel szemben elsőbbségi jogokkal birnak (23. §) s a központnak velük szemben is nagy előjogai vannak (60-64. §, miért is nem elég, hogy a közönség a czégjegyzékből nyerhessen tájékozást a köteléki viszonyról, a mi a czégjegyzék-biróság nagyobb távolsága esetében nehézséget okoz, hanem kivánatos, hogy arról minden tudakozódás nélkül is tudomást nyerjen, a mit a javaslat (51. §-a) az által tesz lehetővé, hogy a központi intézetbe való belépés magában a czégben is kitüntetendő.
5. A javaslat 7. §-a végül a gazdasági és ipari hitelszövetkezetek működésének területi határait állapitja meg. Csak szűkebb üzletterület mellett lehetséges, hogy a tagok egymás személyét és vagyoni viszonyait alaposan ismerjék, a mi a szövetkezet biztos ügyvezetésének főfeltétele. E mellett a szűkebb területen együtt lakó emberek egymással sok egyéb tekintetben is érdekközösségben állanak; ki van fejlődve közöttük az összetartóság érzete s az általuk alakitott szövetkezetet is ezen szűkebb közösség kiegészitő alkatrészeül tekintik, a mely mint a szükségben segitő és a józan gazdasági törekvéseket előmozditó jótékonysági egylet nemcsak anyagi, hanem nagy erkölcsi hivatást is gyakorol. Csakis ilyen szűkebb területen és ily közösségi érzet mellett lehetséges, hogy a tagok a szövetkezet ügyvitelét folytonos figyelemmel kisérjék, azt éberen ellenőrizzék s általában a társaság ügyei és fejlődése iránt melegen érdeklődjenek. Annak, hogy a szövetkezet közvetlenül, akár fióktelepek utján nagyobb területre terjeszsze ki üzletét, csakis az lehet az indoka, hogy a szövetkezet minél több ügyletet kössön s minél nagyobb bevételekre és haszonra tegyen szert. Ámde ez a törekvés, a mily jogosult a nyerészkedésre irányuló társulatoknál, ép oly ellentétben áll a szövetkezet valódi természetével.
Ugyanazért a javaslat 7. §-a azt rendeli, hogy a gazdasági és ipari hitelszövetkezetek fióktelepet nem állithatnak fel s működésüket a székhelyükhöz tartozó kerületen túl ki nem terjeszthetik. Nehogy azonban kisebb helyeken a szövetkezetek létesitése lehetetlenné váljék, meg kell tenni azt az engedményt, hogy a szövetkezeti kerületek több községet is magukban foglalhassanak, ha azok ugyanazon vagy legalább a szomszédos körjegyzőséghez, Horvát-Szlavonországokban közigazgatási községhez tartoznak vagy közvetlenül határosak, mely utóbbi rendelkezés különösen arra az esetre vonatkozik, ha kisebb község valamely város vagy nagyközség közvetlen közelében fekszik.
1. A javaslat 8. §-a mindenekelőtt a szövetkezetbe való belépés feltételeit állapitja meg, a mire nézve a kereskedelmi törvény intézkedést nem tartalmaz. Túlságos korlátok felállitásától a javaslat tartózkodik. Mindössze azt a három kelléket követeli a belépőtől, hogy 1. teljeskorú legyen, beleértve a nagykorúsitás eseteit, továbbá azokat az eseteket, melyekben valaki az önálló iparűzés által válik teljeskorúvá (1884:XVII. tc. 2., 2. a szövetkezet kerületében állandóan lakjék, 3. vagyona fölött szabadon rendelkezzék.
Az első és harmadik kellék ugy a tagsággal járó kötelezettségek elvállalására való tekintettel, mint a szövetkezet czéljának kellő átértéséhez és a tagoknak biztositott jogok átgondolt gyakorlásához szükséges. A második kellék összefügg a 7. §-ban már ismertetett azzal a rendelkezésével, hogy a szövetkezet működését a székhelyéhez tartozó kerületen túl ki nem terjesztheti. Magától értetődik, hogy az alapszabályok még egyéb kellékeket állapithatnak meg, pld., hogy csak férfiak lehetnek tagok vagy az ipari hitelszövetkezeteknél az ipari foglalkozás természetére nézve; törvényben azonban több korlátot felállitani nem indokolt. A javaslat minden kétely eloszlása végett kimondja, hogy jogi személyek is lehetnek a szövetkezet tagjai, a mit annál kevésbé lehet kizárni, mert megtörténhetik, hogy a hitelszövetkezet tagjai külön fogyasztási, nyersanyag-beszerzési, értékesitési stb. szövetkezetet is alapitanak, a mely a hitelszövetkezet által, mint ennek tagja, pénzügyileg gyámolittatik; és hogy esetleg más testület vagy maga a község is akarja a szövetkezetet támogatni, pld. ha az utóbbi e czélra a birtokában levő italmérési kártalanitási kötvényeket hajlandó forditani.
2. A javaslat 9. §-a a szövetkezet megalakulása után történő belépés módját szabályozza, a mire épugy, mint a szövetkezet alapitásánál különös gondot kell forditani. A kereskedelmi törvény általánosságban azt mondja ki, hogy a tagok belépéséhez irásbeli nyilatkozat szükséges. (224. §) A javaslat
megmaradt a kereskedelmi törvénynek azon az álláspontján, hogy a szövetkezetbe való belépés a belépő és a szövetkezet közti szerződés, melynek perfectiójához lényegileg nem kell más, mint a szerződések létrejöttéhez általában, t. i. a megfelelő nyilatkozat és annak elfogadása, de a tagsági minőség és megszerzésének időpontja tekintetében felmerülhető kételyek eloszlatása végett tüzetesebb rendelkezéseket állapit meg abban az irányban, hogy a belépés egyrészt teljes bizonyitékul szolgáló alakban és kellő megfontoltsággal és tájékozottsággal történjék, másrészt, hogy úgy a belépni szándékozó, mint az érdekeltek mielőbb tudomást nyerjenek arról, hogy a tagsági minőség megszereztetett. Ehhez képest a javaslat 9. §-a szerint a tagsági minőség megszerzéséhez kivántatik: 1. két tanu előtt sajátkezű aláirással vagy kézjegygyel ellátott belépési nyilatkozat; 2. a nyilatkozattal kapcsolatos igazolása annak, hogy az alapszabályoknak a tagok jogaira és kötelezettségeire vonatkozó határozatai és a társaság vagyoni állapota vele közöltettek; 3. a belépés elfogadása az igazgatóság által, mely azonban arra, hogy a belépni szándékozó belépési nyilatkozatához kötve legyen, legkésőbb 30 nap alatt kell hogy történjék, a mi bőven elegendő arra, hogy az igazgatóság összehivathassék és a felvétel fölött határozhasson; 4. az elfogadásról való értesités, a melynek elküldése állapitja meg egyuttal az általános elveknek megfelelőleg (v. ö. keresk. törvény 318. §) a belépési nyilatkozat elfogadásának, tehát a tagsági minőség megszerzésének szabatos időpontját; 5. a bejegyzés a szövetkezeti tagok névjegyzékébe. Meg vagyok győződve, hogy e feltételek tökéletesen elégségesek arra, hogy a tagsági minőség s az abból folyó kötelezettségek iránti
vitáknak eleje vétessék a nélkül, hogy azoknak teljesitése bármi tekintetben nehézségeket okozna.
3. A 10. és 11. §-ok a tagok üzletrészeiről intézkednek. A javaslat azt a sokat vitatott s a kereskedelmi törvény által is nyitva hagyott kérdést, vajjon kötelezendők-e szövetkezetek feltétlenül arra, hogy a tagok üzletrészekkel birjanak? már azért is igenlő értelemben döntötte el, mert a tagok korlátlan felelősségét nem ismeri, a korlátolt felelősség mértékét pedig csak az üzletrészek alapján lehet egyenlő arányban megállapitani. De ettől eltekintve, a hitelszövetkezetek mindenesetre szilárdabb alapon nyugosznak, ha a tagok nemcsak személyükkel, hanem vagyonilag is járulnak a szövetkezet czéljához s a szövetkezet nemcsak idegen tőkékkel, hanem részben saját vagyonából is elégitheti ki a tagok hiteligényeit. E mellett az üzletrészek fokozatos befizetése a tagokat takaréktőkéhez juttatja, mely egyuttal az igénybe vett hitel fedezetére is szolgál. Magától értetik azonban, hogy a törvény csak egy üzletrész befizetésére kötelezheti a tagokat; ezenkivül még további üzletrészek jegyzése teljesen a tagok tetszésére van hagyva. Hogy az üzletrészek csak az illető tag nevére állithatók ki, tehát bemutatása, miként a részvények, nem szólhatnak, szoros összefüggésben áll azzal, hogy a szövetkezetek nem tőkeegyesületek s hogy a tagsági jogok és kötelezettségek első sorban a tagok személyéhez vannak kötve s egyoldalúlag át nem ruházhatók. A javaslatban megállapitott többszörös felelősség bemutatóra szóló üzletrészeknél nem is volna megvalósitható. Az, hogy az üzletrészek névértéke legfelebb 100 koronában állapittatott meg, annak az a czélja, hogy a szövetkezetek a segélyezendő kisgazdáknak és kisiparosoknak már a törvény által minél hozzáférhetőbbekké tétessenek; mig a névérték leszállitásának tilalma azért mondatott ki, nehogy ez által a tagok felelősségének mértéke a hitelezők veszélyeztetésével csökkentessék.
4. A 12-14. § a tagoknak a szövetkezet nyereségében és veszteségében való részesedését szabályozzák.
A kereskedelmi törvény sem a nyereség és veszteség megállapitására és felosztására, sem arra nézve, hogy mennyi fizethető ki a tagoknak a nyereségből? intézkedéseket nem tartalmaz, s ezért a javaslat szükségesnek találta a szövetkezetek természetének megfelelőleg e tekintetben kötelező szabályokat felállitani.
A 12. § mindenekelőtt kimondja, hogy az üzletrészek után kamatot fizetni nem szabad. Az üzletrészek ugyanazon tekintet alá esnek, mint a részvények, melyek nemcsak követelést képeznek a társaság, mint jogi személy irányában, hanem egyúttal oly tőkét alkotnak, mely a nyereség és veszteség minden esélyeinek ki van téve, a határozott kamatot élvező közönséges követelésektől tehát lényegesen különböznek.
De a mennyiben a szövetkezetnek a mérleg szerint nyeresége is van, nem tanácsos, hogy az mindig egészen felosztassék és kifizettessék, hanem a szövetkezet megerősitésére okvetlenül szükséges, hogy bizonyos rész tartalékba helyeztessék. A kereskedelmi törvény ezt nem teszi kötelezővé, pedig a tartalékalap a szövetkezeteknél annál nagyobb fontossággal bir, mert midőn a tagok szabadon kiléphetnek, s a kilépés nemcsak személyükre terjed ki, hanem az üzletrészek visszafizetését is maga után vonja: a tartalékalap az egyedüli tőke, mely a szövetkezeteknél állandó, s mely őket a tagok néha veszélyessé válható fluctuatiójától némileg függetleniti. Másfelől a tartalékalap biztositja a tagokat az ellen, hogy minden legkisebb veszteség mindjárt az üzletrészek csökkenését, vagy befizetéseket vonjon maga után; az által pedig, hogy mint osztalék évenként ki nem fizettetik, hanem megtartatik, a társaság rendelkezésére álló tőkéjét folytonosan szaporitja.
A javaslat szükségesnek találta egyuttal a tartalékalapra forditandó összeg minimumát is megállapitani, mert különben egyes szövetkezetek oly csekélységet fordithatnának arra, mely a törvény intentióját teljesen meghiusitja. A 10%-os minimum annál kevésbé mondható túlságosnak, mert csak addig van megszabva, mig a tartalékalap az üzletrészek névértékének felét el nem éri; a tagok tehát nem panaszkodhatnak, hogy a nyereség akkor is elvonatik tőlük, mikor annak visszatartására esetleg már semmi szükség nincs.
Azonban a javaslat 13. §-a a nyereségnek a tartalékalap javára forditandó összegen felül fenmaradó részét sem engedi korlátlanul felosztani a tagok között.
A már többször emlitett czél, hogy a szövetkezeteknek részvénytársaságokul felhasználása, a természetükkel ellentétben álló nyerészkedés megakadályoztassék, sikerrel csak az által érhető el, ha az az összeg, mely az üzletrészek után osztalékul fizethető, oly alacsonyan állapittatik meg, hogy a rendesen fizetett kamatot meg ne haladja, az ezen felüli nyereség pedig a tartalékalapba helyeztetik.
Az üzletrészek utáni korlátlan osztalékfizetés a szövetkezeteknél nem is igazságos. Még az üzletrészekre korlátolt felelősségű szövetkezeteknél nem egyedül az üzletrészeken, hanem a tagok személyén is nyugszik a szövetkezet hitelereje, az üzletrész többszörös összegéig terjedő felelősség esetében pedig az üzletrészek jelentősége még jobban lép háttérbe.
Semmivel sincs tehát igazolva, hogy az egész nyereség az üzletrészek arányában fizettessék ki, a szövetkezet létalapját képező egyéb tényezők ellenben a nyereség felosztásánál figyelmen kivül hagyassanak. Voltaképen az a legigazságosabb, ha az üzletrészek utáni kamatszerű osztalékot meghaladó nyereség azok között osztatik fel, a kik legfőképen járultak ahhoz, hogy a társaságnak nyeresége legyen, vagyis a tagok által igénybe vett kölcsönösszegek arányában. De ha ezt különösen a kiszámitás nehézségei miatt nem is fogadjuk el, a kölcsönvevők mindenesetre megkövetelhetik, hogy az üzletrészek utáni maximális osztalékon felüli nyereség legalább közvetve fordittassék az ő javukra olyképen, hogy az a tartalékalapba helyeztetik, a mely ez által nagyobb mértékben gyarapodván, a szövetkezet képessé válik arra, hogy a kölcsönadás feltételeit enyhitse.
Esetleg már maga az a körülmény, hogy az osztalék a megállapitott maximumon túl nem terjedhet, arra fogja inditani a szövetkezetet, hogy a kölcsönök után kisebb kamatot szedjen, holott az osztalék korlátlansága arra ösztönöz, hogy minél nagyobb kamat követeltessék.
A javaslatban megállapitott 5%-os osztalék-maximum, a tartalékpénztári betétek után fizetett kamatot és a nagyobb rizikónak kitett részvények árfolyama szerint számitandó osztalékokat tekintve, nem is mondható kevésnek; hogy pedig ez az osztalék is csak akkor fizethető ki tényleg, ha az üzletrész már teljesen be van fizetve, ellenkező esetben annak javára irandó: úgy is mint a tagokra nézve előnyös tőkemegtakaritási mód, úgy is mint a szövetkezet számára biztositott tőkének gyorsabb összehozására irányuló rendszabály egyaránt indokolva van.
A mi végül a veszteséget illeti, melyre nézve a javaslat 14. §-a intézkedik, legtermészetesebb, hogy az első sorban a tartalékalapból fedeztessék, a melynek éppen az a rendeltetése; az abból ki nem kerülő veszteséget pedig a tagok ugyanabban az arányban viseljék, mint a melyben a nyereségben részesednek.
A közelebbi eljárásra nézve leghelyesebb, ha addig, a meddig a tagoknak cselekvő üzletrészköveteléseik vannak, a veszteség ezekből lejegyeztetik a helyett, hogy az üzletrészkövetelések épségben hagyásával például a veszteség befizetése rendeltetnék. Ha azonban a tartalékalap által nem fedezett veszteség nagyobb, mint a mennyit a tagok üzletrészeikre követelhetnek, akkor teljesen méltányos, ha az nem is követeltetik a veszteségnek egyenes befizetése, legalább az üzletrészekre kötelezett befizetések és a későbbi évek nyereségei fordittassanak a veszteség törlesztésére, mert különben az az eset állhatna elő, hogy üzletrészek képződése az ujabb befizetések és a későbbi évek nyereségei által folytatódnék, a mellett azonban a veszteség magánál a társaságnál tovább maradna meg, illetve annak törlesztésére csak a tartalékalapra forditandó összegek, vagy más források állanának rendelkezésre. Az alapszabályok egyébiránt a veszteségek fedezésére a rendes befizetéseken felüli befizetéseket is követelhetnek, nehogy a társaság esetleg csődbe kénytelenittessék menni. De minthogy ez a tagokra nézve fölötte súlyos lehet s eredeti felelősségüket a hitelezők irányában nem csökkenti: a javaslat ezt csak az üzletrész névértékének még egyszeres összegéig és csak az alatt a feltétel alatt engedi meg, ha azt nemcsak az igazgatóság, hanem a közgyülés is elhatározza.
5. A 15-17. § a tagok felelősségéről intézkednek. Mig a kereskedelmi törvény a szövetkezetek szabad választására bizza, hogy minő felelősség mellett alakuljanak, vajjon korlátlan, vagy korlátolt s az üzletrészre szoritott vagy azon túlmenő összegig korlátolt felelősség mellett, addig a javaslat 15. §-a bizonyos középmértéket követel, a mennyiben a felelősséget az üzletrész ötszörös összegében állapitja meg. Az ötszörös felelősség különösen az állam, illetve az országos központi intézet által nyujtandó támogatás biztossága érdekében szükséges, de ettől eltekintve is, lényegesen emeli a szövetkezetek hitelképességét. E felelősség kiterjesztését pedig, nevezetesen a korlátlan egyetemleges felelősségig, a javaslat azért nem engedi meg, nehogy a támogatásra szoruló egyének a szövetkezetbe való belépéstől egész vagyonuk koczkáztatása miatt visszariadjanak. Ezen kivül még más tekintetben is igyekezett a javaslat a tagok felelősségét biztosabb és egyenletesebb alapokra helyezni, a mennyiben ugyanis a 16. §-ban teljesen kizárja annak lehetőségét, hogy a szövetkezetnek a
csődben ki nem elégitett valamelyik hitelezője egyes tagokat külön egyéni keresettel megperelhessen, másfelől a 17. §-ban a kivált tagokat vagy örököseiket nem mint a kereskedelmi törvény, a kiválástól számitott egy évig, hanem csak a kiválás évének befejezésétől számitott hat hónapig tartja benn a felelősségben. Az egyéni keresetnek csak oly társaságoknál van jogosultsága, melyek kevés számú és oly tagokból állanak, a kikkel a hitelezők folytonos közvetlen érintkezésben lehetnek, mint például a közkereseti vagy legalább részben a betéti társaságnál. De a mely társaság már természeténél fogva nagyszámú tagokra van utalva, a kik a mellett folyton változnak s a kiket a hitelezők esetleg nem is ismernek: ott az egyéni kereset a legnagyobb visszásságokat és zavarokat eredményezi, mert véletlentől vagy szeszélytől függ, hogy ki ellen fog a hitelező s hány hitelező fordulni s ugyanazért valamennyi tag a legnagyobb bizonytalanságnak van kitéve. Ennek eleje
van véve, ha az egyéni kereset mellőzésével a hitelezők követelései összesittetnek s az összes tagok által egyenletes arányban fizettetnek. A magyar szövetkezeti jog jelenlegi állapotát tekintve, különben az egyéni keresetnek már ma is csak csekély tere van, mert mig az 1868. évi német szövetkezeti törvény s a korlátlan felelősségű szövetkezeteknél az 1873. évi osztrák törvény is, a kivetési eljárást csak mint a szövetkezet internumát szabályozta, mely a hitelezők egyéni fellépését nem akadályozza; mig továbbá a mi kereskedelmi törvényünk kivetési eljárást nem is ismert, a hitelezők tehát e szerint még kevésbé voltak gátolva az egyéni kereset meginditásában: addig a csődtörvény (1881:XVII. tc. 257-261. § a hitelezőkre való vonatkozással hozta be a kivetési eljárást olyformán, hogy a hitelezők egyénileg az egyes tagok ellen csak ennek ismételt alkalmazása után, vagyis már csak akkor fordulhatnak, mikor a kifizetetlen követelések úgyis kis összegre szállnak alá s a tagoktól előreláthatólag nincs mit behajtani. A javaslat tehát igen kis lépéssel megy tovább, midőn az egyéni keresetet egészen mellőzi, sőt minthogy a 41-44. §-okban arról is gondoskodik, hogy a kivetési eljárás a mostaninál hatályosabbá tétessék, az egyéni kereset voltaképen fölöslegessé és szükségtelenné vált. - A mi a kivált tagok felelőssége tartamának egy évről hat hónapra való leszállitását illeti, a mely az egyéni kereset mellőzése folytán nem többé mint elévülési idő, hanem csak mint a kivetési eljárásba való belevonás határideje szerepel: ez összefüggésben áll azzal, hogy a javaslat 17. §-ának második bekezdése szerint a kivált tagok a társaság
azon adósságaiért is felelősek, melyek kiválásuk után keletkeztek. A kereskedelmi törvény 236. §-a szerint a kilépett tagok csak a kilépés előtti adósságokért felelősek.
Ez azonban nem egészen igazságos, mert azok, a kik az emlitett adósságokat csinálják, többnyire még a kilépett tagok által választattak s ezen adósságok részben még a kilépés előtti ügyletek folyományát képezik. E mellett a megkülönböztetés, hogy ki milyen időből származó adósságokért felelős: a kivetési eljárást szerfölött bonyolitja.
Épen azért a javaslat helyesnek találta, ha a kivetési eljárásba a kilépett tagok a kilépés utáni adósságokra nézve is bevonatnak. Nehogy azonban a kilépett tagok ezen felelőssége oly időre is fenmaradjon, mikor ők a későbbi adósságokért még közvetve sem okolhatók s mintegy compensatióképen, a jelenleginél felényivel rövidebb felelősségi idő állapittatott meg.
A kilépett tagok felelősségének ilyetén szabályozása mindenesetre egyszerűbb s a tagokra nézve kevésbé súlyos, mint ha a felelősség - bár csak a kilépés előtti adósságokra korlátozottan - egy évig, vagy mint a német és osztrák szövetkezeti törvény szerint két évig állana fenn. Egyébiránt a német szövetkezeti törvény, a mely a kilépett tagok felelősségét általában igen bonyolult módon szabályozza, e hosszú felelősségi idő mellett a kilépett tagokat még a kilépés utáni adósságokért is és pedig, szintén még hat hónapig, sőt az egyéni kereset mellőzésével szabályozott korlátlan utánfizetési szövetkezeteknél (Genossenschaften mit unbeschränkter Nachschusspflicht) esetleg még 18 hónapig teszi felelőssé.
6. A 18-22. § a tagok kiválásáról s az azzal kapcsolatos kielégitésről intézkednek.
A kiválás okaira nézve a kereskedelmi törvénytől nincs eltérés; annál inkább szükségesnek mutatkozott egyes kiválási eseteket közelebbről meghatározni s a kiválás megtörténtét szabatosabbá tenni. Az önkéntes kilépésre nézve kimondja a javaslat 18. §-a, hogy a kereskedelmi törvény 235. §-ából fentartott négy heti felmondás irásban, ugy mint szóval történhetik, nehogy a felmondás alakja nehézségeket okozzon.
Ugyanazon okból elégségesnek nyilvánitja, ha a felmondás az igazgatóság bármely tagjával szemben történik, a mi egyuttal megfelel a kereskedelmi törvény 186. és 241. §-nak a kézbesitésekre nézve. De hogy a felmondás megtörténte és ideje iránt viták ne keletkezzenek, a javaslat megrendeli, hogy a felmondást átvevő igazgatósági tag a felmondásról elismervényt adjon, melynek megtagadása esetében a kilépni akaró a felmondást a községi előljáróságnál jelentheti be.
Másfelől a javaslat nem szoritja a felmondás melletti kilépést, ugy mint a kereskedelmi törvény az üzletév végére, nehogy az év elején vagy közepén kilépő tagok a tagsági jogokat, különösen a szavazati jogot, a kilépés bejelentése után még tovább gyakorolhassák, a mi tömegesebb kilépések esetében oda vezethet, hogy a kilépők többségben lévén, a benmaradó kisebbséget leszavaztatják s oly határozatokat hozhatnak, a melyek a szövetkezet létfeltételeit veszélyeztetik, nem lévén semmi érdekük abban, hogy ezek meg ne rendittessenek. Az évközben való kilépés megengedése nem is gyakorol semmi zavart a szövetkezet vagyoni viszonyaira, tekintve, hogy az üzletrész kifizetése a 22. § értelmében csak az üzletév befejezésétől számitott hat hó letelte után történhetik.
A javaslat 18. §-a kimondja végül, hogy a felmondási időt az alapszabályban legfeljebb 6 hónapra lehet kiterjeszteni, a mi azért szükséges, mert a kereskedelmi törvény idevágó 235. §-a kételyeket ébresztett a felmondási idő kiterjesztése iránt.
A 19. § a kizárásra nézve tartalmaz néhány megszoritást, hogy a tagok kellően meg legyenek védve esetleges önkénykedések ellen.
A 20. § pedig meg akarja szüntetni a kiválás megtörténtének bizonytalanságát és az e részben felmerülhető vitákat.
Gyakran fordulnak elő esetek, hogy a hitelezők nagyobb tagállományt találnak kimutatva, mint a mely a valóságnak megfelel. Ugyanazért jogosult követelmény, hogy a törvény úgy szabályozza a tagok kiválását, hogy minden pillanatban kétségtelenül meg lehessen állapitani a tagsági minőség fenforgását vagy megszünését. E tekintetben a javaslat épúgy, mint a belépésre nézve, elégségesnek találja, hogy a kiválás az ok kitüntetése mellett a szövetkezetnél vezetett névjegyzékbe bejegyeztessék s erről az illető értesittessék, a belépésnek megfelelően az értesités elküldésének napja vagy pedig azon nap, melyen az értesités rendes körülmények között elküldethetett volna, képezvén a tagsági minőség megszünésének szabatos időpontját. A birósági névjegyzék a tagsági minőségre nézve csak annyiban irányadó, a mennyiben harmadik személyekről van szó, a kik a czégjegyzék hitelességében bizva, nem tehetők ki annak, hogy a tagsági minőség megszünése a birói névjegyzékkel szemben bizonyittassék. Minthogy azonban a szövetkezet igazgatósága a kilépéseket nem minden esetben és rögtön, hanem a kereskedelmi törvény 242. §-a szerint csak minden évnegyed végén tartozik bejelenteni s ebben is késedelem fordulhat elő, a harmadik személyek irányában mérvadó kitörlés tehát sokkal később történhetik, mint a társaságnál, a miből a kivált tagra súlyos hátrányok származhatnak: a javaslat 20. § harmadik bekezdése módot nyujt a kivált tagnak, hogy az ellen magát megvédje.
A mi a kivált tag vagyoni igényeinek kielégitését illeti, a javaslat érintetlenül hagyja a keresk. törvény 237. §-ának azt az intézkedését, hogy a kivált tagnak vagy örökösének csak a befizetett üzletrész kifizetésére van igénye, a tartalékalapból vagy a társaság egyéb vagyonából ellenben semmit sem követelhet. A javaslat 21. §-a azonban a társaságnak még le nem járt követeléseire nézve is beszámitási jogot ad, nehogy a fedezetéül szolgáló üzletrész-követelést kifizetni s a maga követelését külön peruton érvényesiteni kényszerüljön. Azonkivül világosan megállapitja a javaslat, hogy a mennyiben a kilépett tag többel tartozik, mint a mennyit követelhet, a társaság a tartozás kiegyenlitését követelheti; a 22. § ennek határidejét épúgy, mint az üzletrész kifizetésének időpontját, hat hónapban állapitván meg, a mely eltérés a keresk. törvénytől annak a következménye, hogy a javaslat külön keresetelévülést nem ismer s a tagok felelőssége egységesen hat hónap leteltével szünik meg. A határidő kezdőpontja is nem mint a keresk. törvény a zárszámadás megállapitásától, a mely nagyon különböző időben szokott történni s szándékosan is halasztható, hanem az üzleti év befejeztétől számittatik. A 22. § harmadik bekezdése hozzáteszi egyuttal, a mi a keresk. törvény szerint kétséges, hogy ha az emlitett hat hó alatt a társaság feloszlik, feltéve, hogy ez nem csődnyitás következtében történik, az üzletrész csak a társasági vagyon felosztásakor fizethető ki.
7. A javaslat a 23. §-ban a szövetkezeteknek végrehajtási elsőbbséget ad az adós tagok összes ingó vagyonára. Ez az előjog azonban csak a központi intézet kötelékébe tartozó szövetkezeteket illeti meg, s első sorban a központi intézet követeléseinek, különösen az ezek alapján kibocsátott kötvények biztositása miatt szükséges. Azok az elsőbbségi jogok, melyeket a javaslat a központnak magukkal a szövetkezetekkel szemben ad (64., csak a szövetkezeteknek saját tagjaikkal szemben megállapitott elsőbbsége esetében válnak teljesen hatályosakká, mert a szövetkezetek vagyona legfőképen a tagjaik irányában fennálló követelésekből áll, a melyeknek értéke azonban lényegesen csökken, ha más hitelezők a szövetkezetet a végrehajtásban megelőzhetik.
De ez az elsőbbségi jog a többi szövetkezeti tagok érdekére is fog szolgálni, mert csökkenteni fogja azoknak az eseteknek számát, a melyekben a követelés behajthatlansága miatt a szövetkezet veszteséget szenved. A javaslat 24. §-a egyébiránt a tagokkal összeköttetésbe lépő más egyéneknek módot nyujt arra, hogy a tagnak a szövetkezethez való viszonya és a szövetkezettel fennálló tartozásának nagysága iránt tájékozást szerezhessenek, s igy nem panaszkodhatnak arról, hogy a szövetkezet elsőbbségéről in concreto tudomással nem birtak.
A keresk. törvény a szövetkezetek közgyüléseire nézve egyszerüen a részvénytársaság közgyülésére vonatkozó szabályokat alkalmazza (240. §).
Tekintettel a szövetkezetek különleges természetére s azon nagy különbségre, mely a szövetkezeti tagok és a részvényesek között létezik, szükségesnek mutatkozott a javaslatban némely eltérő és kiegészitő intézkedést felállitani.
1. A 25. §-ban világosan ki van mondva, hogy a szövetkezeti tagok egy tizedrésze követelheti a közgyülés összehivását, holott a kereskedelmi törvény 240. §-a, mely a 178. §-ra utal, kétséget hagy hátra az iránt, vajjon a közgyülés összehivását a tagok vagy pedig az üzletrész-tőke egy tizedrészéhez jogositottak követelhetik-e?
2. A 26. § közelebbről szabályozza a tagok szavazati jogát, melynek szabályozását a kereskedelmi törvény az alakuló közgyüléstől eltekintve, teljesen az alapszabályoknak hagyta fenn. Ez a részvénytársaságnál helyes lehet, a szövetkezeteknél ellenben az e részbeni szabadság oda vezethet, hogy azok tőkeegyesületekké változtathassanak át, a mennyiben ugyanis a szavazati jog ép úgy, mint a részvénytársaságoknál a részvényekhez, az üzletrészekhez köttetik s ennek alapján egy tagnak többszörös szavazata is lehet. A javaslat a szövetkezet természetének megfelelően a tagok személyének jelentőségét juttatja érvényre és minden tagnak egyformán egy szavazatot ad, a mint ezt a külföldi törvények is teszik. A mi az alapszabályban az üzletrészekre való tekintettel megállapitható, az egyedül arra vonatkozik, hogy a szavazati jogot oly tagok ne gyakorolhassák, a kik az üzletrészt még teljesen be nem fizették vagy a befizetésekkel hátralékban vannak.
3. A 27. § a közgyülés határozatképességét szabályozza, a mi a kereskedelmi törvényben szintén csak az alakuló közgyülésre nézve történt. A tagok legalább negyedrészének jelenlétét a közgyülésen a szövetkezeteknél már azért is követelni kell, hogy a tagok érdeklődése a társaság ügyei iránt biztosittassék.
Hogy azonban a közgyülés megtartása állandóan meg ne hiusittassék, a javaslat a közgyülés határozatképtelensége esetében összehivandó újabb közgyülést, a megjelent tagok számára való tekintet nélkül, határozatképesnek mondja ki.
A mi a határozathozatal módját illeti, arra nézve a javaslat ép oly kevéssé intézkedik, mint a kereskedelmi törvény, ennélfogva teljesen az alapszabályokra van bizva, vajjon a határozatok egyszerű szótöbbséggel vagy legalább bizonyos fontosabb ügyekben nagyobb szótöbbséggel hozassanak-e?
4. A 28. § arról intézkedik, hogy mi történjék a birósághoz beterjesztett közgyülési jegyzőkönyvekkel? és minden kétséget kizárólag kötelességévé teszi a biróságnak, hogy a jegyzőkönyveket megvizsgálja s a felmerült törvény- vagy alapszabályellenes közgyülési határozatok ellen fellépjen.
E rendelkezés megfelel a biróságot a szövetkezetekre nézve megillető általános ellenőrzési kötelességnek.
5. Végül a 29. § a közgyülés törvényességének ellenőrzését a tagok részéről szabályozza. A tagoknak adott azon jog, hogy a törvénynyel vagy alapszabályokkal ellenkező közgyülési határozatok megsemmisitését kérelmezhetik, megfelel a kereskedelmi törvény 174. §-a által az egyes részvényeseknek adott jognak, mely ugyan kifejezetten a szövetkezetekre nincs kiterjesztve, de a biróságok által per analogiam kiterjesztetett s azért bir nagyobb jelentőséggel, mert az egyes tagokat megvédi a jogtalan majorizálás ellen. A javaslat azonban némileg eltérően is szabályozta a tagok ezen jogát. Mig ugyanis a kereskedelmi törvény kereseti jogot ad a részvényeseknek a közgyülési határozat ellen, addig a javaslat annyiban, a mennyiben a közgyülési határozat megsemmisitéséről van szó, csak kérvényezési jogot ad, ellenben kereseti, illetve kifogásolási jogot ad annyiban, a mennyiben az illető tag a közgyülési határozat által a maga egyéni jogaiban sérelmet szenved. E szétválasztás, mely a szövetkezeti tagok fellépését is megkönnyiti, azon megfontoláson alapul, hogy midőn az egyes tag a törvény- vagy alapszabályellenes határozat megsemmisitését követeli, s midőn ezen megsemmisités nemcsak az ő javára szolgál, hanem mindenkivel szemben hatályos: ő nem egy őt megillető magánjogi jogositványt érvényesit, hanem az összességnek mintegy törvényes képviselője gyanánt, annak érdekében administrativ természetű ellenőrzési functiót gyakorol, a mely a birói ellenőrzés támogatására és kiegészitésére szolgál. Erre tehát nem a kereset, a melynek a társaságban nincs is helyes alperese, hanem csak a kérvény a megfelelő érvényesitési alakja, a mely azonban a biróságot ép úgy kötelezi az eljárásra, mint a kereset, bár nem peres, hanem perenkivüli útra tartozik. Csak akkor, ha az illető a közgyülési határozat által megsértett egyéni jogait érvényesiti, például, mert jogtalan befizetésre köteleztetik, vagy osztalék vagy üzletrész követelése jogtalanul csorbittatik: van helye a keresetnek vagy a társaság keresete ellen a kifogásnak.
A tag e jogát annyival inkább meg kell különböztetni a megsemmités kérvényezésére vonatkozó jogtól, mert ha a közgyülési határozat meg is semmisittetik, az még nem foglalja magában az esetleg már végrehajtott határozat által okozott egyéni sérelem megszüntetését, és mert viszont lehetséges, hogy a közgyülési határozat nem semmisittetik meg, de azért még sem volna igazságos az egyes tagot megfosztani attól, hogy annak jogtalanságát saját magára nézve érvényesithesse. Ennek kifejezett elismerése pedig annál szükségesebb volt, mert a keresk. törvény id. 174. §-a ebben a tekintetben ellentétes magyarázatok tárgyául szolgált; sokáig részvényeseknek semmi kereseti vagy kifogásolási jog nem adatott egyéni jogaik védelmére, ha a közgyülési határozat előbb meg nem semmisittetett s csak újabban hozott a kir. Curia épen szövetkezettel szemben olyan határozatot, melyben az egyes tag követelési joga elismertetett annak daczára, hogy az azt megtagadó közgyülési határozat objective hatályon kivül nem helyeztetett.
Eltérést mutat továbbá a javaslat az egyes tagoknak adott jog időbeli tartalmára nézve. A keresk. törvény id. szakasza csakis az előirt alakszerűségek miatti keresetre szab és pedig 15 napi határidőt, ellenben az érdemleges sérelmeket tartalmazó határozatok elleni kereseti jog nincs korlátozva, minélfogva arra a rendes 32, illetve az osztrák polgári törvénykönyv 30 évi elévülés alkalmazható.
A javaslat a kérvényezési jog határidejét 15 napra szabja, a kereseti jogelévülést pedig 3 évre korlátozza, a mi tökéletesen elég arra, hogy a határozat törvény- vagy alapszabályellenes volta akár közvetlenül, akár kárositó következményeiben észleltessék; azontúl pedig jogot adni a határozat elleni fellépésre, méltánytalanságra vezetne, a mennyiben a társaságot hosszas bizonytalanságnak tenné ki, s a már régen végrehajtott határozatokat is sujtaná, sőt esetleg nemcsak a tagok, hanem a hitelezők érdekeit is sértené. A javaslat egyébiránt csak a megsemmisitési kérvényt és a tagok kereseti jogát korlátozza; a társaság keresete elleni kifogásolási jog ellenben fentartatik mindaddig, a mig a társaság keresete el nem évült.
A keresk. törvény a szövetkezet igazgatóságának és felügyelő bizottságának szervezetére, jogaira, kötelességeire és felelősségére nézve szintén a részvénytársaságra vonatkozó határozatokra utal (241., 244. §, melyeket csak két új szakasz felvételével egészit ki. Minthogy a keresk. törvénynek ezen első sorban a részvénytársaságra szabott rendelkezései a javaslat által szabályozni kivánt szövetkezetek természetének és czéljának nem mindenben megfelelők, szükségesnek mutatkozik azokat több tekintetben kiegésziteni és módositani.
1. A 30. § mindenekelőtt azt az eltérést tartalmazza, hogy az igazgatóságnak legalább 3 személyből kell állania, a kik közül legalább egynek a szövetkezet tagjának kell lennie s a kik csak erkölcsi és vagyoni tekintetben kifogástalan magyar honpolgárok lehetnek. A hármas szám oly minimum, melyet már a kölcsönös ellenőrzés is indokol, mig oly különleges körülmények, melyek az ügyvezetésnek egy kézben való összpontositását követelhetik, a hitelszövetkezeteknél nem igen fordulnak elő.
Hogy pedig legalább egy tagnak a szövetkezet tagjának kell lennie, az azért szükséges, nehogy az egész igazgatóság oly egyesekből álljon, a kik a szövetkezet czéljában közvetlenül nincsenek érdekelve.
A mi a magyar honpolgárság követelményét illeti, ezt már csak az üzlet területi korlátozása is eléggé indokolja, mig az erkölcsi és vagyoni kifogástalanság, melyet a czégjegyzékbiróság a czégügyekben megengedett jogorvoslat fentartása mellett, szabad belátással fog megbirálni s melyet épen azért részletezni fölösleges, biztositékot akar nyujtani kétes jellemű és csak önző czéljaik kielégitésére törekvő emberek választása ellen. Ugyancsak az ilyen elemek távoltartására és a szövetkezetek humanistikus jellegének megóvására szolgál végül a javadalmazásnak a tiszta jövedelem legfelebb 10 %-ában való korlátozása, mely azért még mindig elégséges, hogy oly férfiak is szentelhessék idejüket a szövetkezeteknek, a kik rá vannak utalva arra, hogy kereset után járjanak. Az emlitett jövedelemhányad egyébiránt nem zárja ki, hogy az igazgatóság javadalmazására határozott összegben vagy pl. jelenléti bárczákban állapittathassék meg, feltéve, hogy ezen összegek a tiszta jövedelem 10 %-át meg nem haladják.
2. A mi az igazgatóság alkalmazásának módját és tartamát illeti, erre nézve a javaslat 31. §-a három eltérést tartalmaz a keresk. törvényből: 1. hogy az igazgatók mindig a közgyülés által választatnak, tehát még az első igazgatóságra nézve sincs fentartva az alapitók kinevezési joga, nem forogván fenn a szövetkezeteknél az a vagyonérdek, a mely az ily kinevezési jogot, miként a részvénytársaságnál, indokolttá teszi. Csak a központi intézettel szemben tétetik kivétel az 55. §-ban, mely szerint az a kötelékébe tartozó szövetkezetek igazgatóságába és felügyelő bizottságába egy-egy tagot nevezhet ki; 2. hogy az igazgatóság tagjai legfellebb 3 évre választhatók, a mi indokolva van a szövetkezet különleges jellege által, mely a tagoknak a szövetkezet ügyeiben való élénk részvételét és érdeklődésüknek állandó ébrentartását igényli és a melylyel nem egyeztethető össze, hogy az igazgatósági állások, miként a részvénytársaságoknál, állandó hivatalok legyenek. A fizetés csak csekély összegben lévén megállapitható, az igazgatók érdeke alig jöhet szóba, a szövetkezet érdeke pedig azért nem szenved, mert az érdemes igazgatókat újból meg lehet választani; 3. hogy az igazgatósági tagok elmozditása minden kártéritési igény kizárásával van kimondva, a mit egyrészt az a tekintet igazol, hogy a közgyülés szabad elhatározásában ne korlátoztassék, másrészt a szövetkezetek humanistikus természetének megfelelő az a felfogás hoz magával, hogy az igazgatósági állás még akkor is, ha fizetéssel jár, nem közönséges szerződési viszony, hanem tiszteletbeli állás, melyhez nemcsak a megbizás, hanem a szolgálati alkalmazás czímén sem lehet jogot formálni.
3. A 32. § az igazgatóság czégjegyzéséről és képviseletéről szól s abban különbözik a kereskedelmi törvénytől, hogy okvetlenül két tag együttes aláirását követeli, a mi a könnyelmű eljárás ellen némi garantiát képez. Kimondja egyúttal, a mi a gyakorlatban eddig is el volt ismerve, hogy a czégjegyzésre való jogosultság a nem irásban tett nyilatkozatoknál is irányadó.
4. A 33. § a mérleg felállitásánál követendő főszabályokat tartalmazza és pedig a kereskedelmi törvény 199. §-a alapján, mely a szövetkezeteknél eddig is irányadóul tekintetett, habár arra kifejezett utalás nem történt. Eltérés csupán a 3. pontban van, mely az öt évre felosztható költségek közé az alapitási költségeket is sorolja, nehogy azok a szövetkezetet mindjárt kezdetben túlságosan terheljék; továbbá a 4. pontban annyiban, a mennyiben a részvényekre történt befizetéseknek az üzletrészekre történt befizetéseket substituálja; végre az 5. pontban, mely az üzletrészekre még befizetendő összegeket a követelések közé csak annyiban engedi felvétetni, a mennyiben már az üzleti évben esedékessé váltak. Ezen eltérés oka, hogy a tag esetleges kilépése esetében a további befizetés kötelezettsége megszünik.
5. A 34. § az igazgatósági tagok felelősségére vonatkozik, s abban tér el a kereskedelmi törvénytől, hogy az ellenük támasztható kereseteket 3 évi elévülés alá veti, nem mutatkozván méltányosnak, hogy ők eljárásukért a közönséges elévülési idő leteltéig vonathassanak felelősségre. A 2. bekezdés egyúttal közelebbről határozza meg, hogy mikor léphetnek fel az igazgatóság tagjai ellen az egyes tagok a nekik okozott kár megtéritése iránt? A javaslat azt a sokat vitatott kérdést, vajjon a részvényesek, illetve szövetkezeti tagok egyenként általában felléphetnek-e az igazgatóság tagjai ellen, a helyes felfogással megegyezőleg általában igenlő értelemben dönti el, mert bár a társaság a tagoktól különálló jogi személy, s az igazgatóság tagjai magának a társaságnak megbizottai, s az általuk hivatalos minőségben elkövetett jogsértés is maga a társaság ellen van elkövetve, ez mégis csak jogformai tekintetben áll, mert anyagilag kétségkivül a tagok azok, a kik a társasági czél igazi hordozói, s a kiknek érdekeit az igazgatóság előmozditani köteles.
A jogi formalismust túlhajtani itt annál kevésbé helyes, mert maga után vonhatja azt, hogy az egyes tagok a legnyilvánvalóbb visszaélések és kárositások ellen is védtelenek maradnak, köztudomású dolog lévén, hogy a közgyülés a legtöbb esetben az igazgatóság befolyása alatt áll.
Másrészt azonban a tagoknak mégis csak akkor adható külön kereseti jog az igazgatósági tagok ellen, ha oly kárról van szó, mely közvetlenül nekik, s nem csupán a társaságnak okoztatott, s a mennyiben a tagoknak okozott kár a társaság kárában benfoglaltatik, csak abban az esetben, ha a közgyülés a kereset meginditását mellőzi, mert különben kettős kereset és kártérités foglalna helyet.
6. A 35. § az igazgatóság által alkalmazott megbizottakról és hivatalnokokról szól, kimondván határozottan, hogy az igazgatóság ezeknek eljárásáért ép ugy felelős, mintha maga járt volna el.
A mi magoknak az alkalmazottaknak jogait és kötelességeit illeti, erre nézve a javaslat nemcsak - mint a kereskedelmi törvény id. §-a - a kereskedelmi meghatalmazottakra, hanem tekintettel a szolgálati viszonyból eredő kérdésekre, pl. fizetés, felmondás, elbocsátás stb., egyúttal a segédszemélyzetre vonatkozó határozatokra is utal, a kik közé a szövetkezeti, épugy, mint a részvénytársasági tisztviselők törvény szerint tartoznak. Nehogy továbbá a gazdasági és hitelszövetkezetekre nézve is vita legyen az iránt, vajjon a "meghatalmazottak" alatt a czégvezetők is értendők-e, a javaslat még azt is határozottan kimondja, hogy czégvezetők a szövetkezeteknél nem alkalmazhatók. A szűk területre és ügykörre szoritott ilyen szövetkezeteknél semmi szükség nincs arra, hogy az igazgatóság mellett még külön czégvezető is alkalmaztassék, a mint hogy ez kötelezően tényleg a gyakorlatban eddig sem volt szokásban. A német szövetkezeti törvény még tovább megy, s az egész üzlet vezetésére jogositott kereskedelmi meghatalmazottat sem enged meg.
7. A 36-38. §-ai végül a felügyelő bizottságról intézkednek. A javaslat a kereskedelmi törvénynek ide vonatkozó rendelkezéseit, a hatályosabb felügyelet érdekében néhány biztositékkal egésziti ki. Igy a 36. § mindenekelőtt bizonyos személyes garantiákat állit fel, a mennyiben ugyanis az igazgatósági tagokra vonatkozó megfelelő §-ok kiterjesztése által a felügyelő bizottság tagjaitól megköveteli, hogy erkölcsi és vagyoni tekintetben kifogástalan magyar honpolgárok legyenek, és kimondja, hogy a felügyelő bizottság tagjainak javadalmazása szintén nem lehet nagyobb, mint az igazgatósági tagoké, valamint hogy ők sem követelhetnek kártéritést, ha a közgyülés által elmozdittatnak. Szükségesnek mutatkozott továbbá annak kimondása, hogy a felügyelő bizottsági tagok az igazgatósági tagokhoz közelebbi rokonsági vagy sógorsági viszonyban nem állhatnak, mert az ilyen viszonyban állóktól nem várható, hogy kellő ellenőrzést fognak gyakorolni.
A felügyelő bizottság hatáskörére vonatkozólag pedig felvétetett a 37. §-ban, hogy a felügyelő bizottság tagjai akár együttesen, akár egyenkint az igazgatóság üléseiben (természetesen szavazat nélkül) résztvehetnek, s attól felvilágositásokat kérhetnek; kötelességévé tétetett továbbá a felügyelő bizottságnak, hogy a könyveket és pénztárt legalább minden évnegyedben egyszer megvizsgálja. Sőt a 38. § az ott emlitett esetekben még bizonyos praeventiv ellenőrzést is követel, nehogy az igazgatóság maga itéljen saját tagjainak hitelképessége és az általuk elvállalt jótállás értéke és megengedhetősége fölött, esetleg nekik a hitelezés körül jogtalan előnyöket szavazhasson meg s ez által a társaság érdekeit veszélyeztesse.
Ez a tekintet teszi egyúttal indokolttá, hogy a központi intézet kötelékébe tartozó szövetkezeteknél, melyeknek ügykezelése a központ érdekeire is visszahat, az emlitett esetekben még annak engedélye is követeltessék.
A javaslat magára a feloszlásra nézve a kereskedelmi törvény rendelkezéseit érintetlenül hagyja, csak a feloszlás folytán alkalmazandó felszámolásról és csőd esetében a tagok elleni kivetési eljárásról intézkedik.
1. A felszámolásra nézve a javaslat csak két intézkedést tesz. Az első, melyet a 39. § tartalmaz s a felszámolóknak esetleg a biróság által való kirendelésére és elmozditására vonatkozik, a biróság általános felügyeleti jogában találja alapját és azért szükséges, mert lehetnek esetek, melyekben megbizható felszámolók másként ki nem rendelhetők.
Ugyancsak szükség lehet arra, hogy a felszámolói megbizás a biróság által visszavonassék, s ezt a jogot nemcsak az általa kirendelt, hanem a közgyülés által választott felszámolókra nézve is meg kell állapitani. A második intézkedés a 40. §-ban foglaltatik, a felszámolók czégjegyzésére és egyébkénti eljárására, valamint hatáskörére és felelősségére vonatkozik.
A javaslat mindezen kérdésekben a felszámolókra azokat a szabályokat terjeszti ki, melyeket e részben az igazgatóságra nézve megállapit. E kiterjesztés, mely általában a viszonyok hasonszerűségéből következik, csak a javaslat azon intézkedése tekintetében szorul különös indokolásra, a mely szerint a felszámolók harmadik személyek irányában ugyanazon hatáskörrel ruháztatnak fel, mint az igazgatóság.
A felszámolók feladata ugyanis annyiban más, mint az igazgatóságé, hogy az csak a folyó ügyek befejezésére, a társasági vagyonnak készpénzzé tételére stb. szoritkozik és ebből folyólag ugy látszik, hogy a felszámolók hatáskörének, harmadik személyek irányában is korlátolva kell lennie, azoknak az üzleteknek megkötésére, a melyek a felszámolás czéljára szolgálnak. - Azonban ez a czél az egyes, a társaság nevében kötött ügyleteken külsőleg nem mindig ismerhető fel és gyakran teljes lehetetlen ellenőrizni azt, vajjon valamely ügylet csakugyan a folyó ügyletek befejezésére szükséges volt-e? - Már pedig az ügylet érvényességét harmadik személyek irányában is attól függővé tenni, hogy ez a felszámolás czéljának megfelel-e, a legnagyobb gyakorlati visszásságokra vezethet, különösen oly okiratok kiállitásánál, melyek, mint pl. a váltó, a forgalom tárgyát képezik. A javaslat álláspontja különben teljesen megegyezik az üzleti világban uralkodó felfogással is, a hol soha sem törődnek azzal, hogy a felszámolók által kötött ügyletek a felszámolással minő okozati összefüggésben állanak. - A felszámolók és a szövetkezet közti belső viszonyt a javaslat nem érinti, erre nézve tehát a kereskedelmi törvény megfelelő szabályai teljes épségben maradnak és a felszámolók a szövetkezettel szemben a felszámolás czélja által korlátozva vannak.
2. A mi a szövetkezeti csődben alkalmazandó kivetési eljárást illeti: a javaslat ezt a 41-44. §-ban a csődtörvény 257-261. §-val szemben hatályosabbá teszi az által, hogy a járulékkimutatás elkészitését nem halasztja akkorra, mikor a végfelosztási terv elkészithető, hanem a járulékkivetést mindjárt a csőd kezdetén, a mérleg elkészülte után foganatosittatja. Ez a fontos eltérés különösen azért vált szükségessé, mert a tapasztalat azt mutatta, hogy azon hosszabb idő alatt, a mig a végfelosztási terv elkészithető, a tagok fizetési képessége tetemesen összezsugorodik, úgy hogy a hitelezők annyi kielégitést sem kapnak, mint a mennyire jogosan számithattak, minek folytán a szövetkezetek még nagyobb felelősség mellett sem élveznek olyan hitelt, mint a minővel birnának, ha a tagok hozzájárulása jobban biztositva volna. - De másrészt nincs is semmi kényszeritő ok arra nézve, hogy a járulékkimutatás a végfelosztási terv elkészültéig halasztassék. Mert ha igaz is, hogy előbb nem lehet véglegesen megállapitani, hogy mennyi lesz a tagok által fedezendő hiány? a csődnyitás után készitendő mérleg mégis már oly alapot nyujt annak kiszámitására, mely később nem sokat változik. - Ha pedig a végfelosztás csakugyan különbözetet tüntet fel, ezen könnyű segiteni az által, hogy a többletfizetés visszaadatik (43., a még fenmaradó hiány pedig későbbi pótkivetés utján hajtható be. (42. §)
Egyebekben a javaslat csak annyiban tér el a csődtörvénytől, hogy a kivetési eljárást sokkal egyszerűbben szabályozza, s hogy újabb kivetést nemcsak még egyszer enged meg, hanem annyiszor, a hányszor szükséges. - Ezt nemcsak azért kellett kimondani, mert a kivetés a végfelosztási terv előtt csak ideiglenes jelleggel bir, hanem azért is, mert a javaslat szerint a hitelezők egyedül a kivetési eljárásra vannak utalva s egyéni keresettel a kivetés után fel nem léphetnek. - A javaslat 44. §-a szerint a kivetési eljárás semmiféle incidensek által nem bonyolittatik, a mi szintén hozzájárul a hitelezők nagyobb biztositásához. - E mellett azonban e § mégis nem fosztja meg a tagokat attól, hogy sérelmeik orvoslását követelhessék.
A 45. § módot nyujt arra, hogy a már fennálló gazdasági és ipari hitelszövetkezetek is a jelen törvény előnyeiben részesülhessenek, mi végből azonban alapszabályaikat megfelelően módositani tartoznak. Csak a felelősség eddigi mérve tartható meg továbbra is, nehogy az átalakulás oly esetben, midőn a tagok felelőssége kisebb, mint a javaslatban megszabott, ki legyen zárva; mig ha a felelősség nagyobb, nem forog fenn elegendő ok annak leszállitását követelni, sőt a hitelezőkre való tekintet, a kik nagyobb felelősség alapján hiteleztek, ezt egyenesen tiltja.
A 46. § a szövetkezeteknek adó- és illetékmentességet nyujt, a mely tetemesen csökkenteni fogja azoknak kiadásait s lényegesen hozzá fog járulni, hogy a tagjaiknak adott kölcsönök minél olcsóbbak legyenek. E kedvezményre azonban csak azok a szövetkezetek tarthatnak igényt, a melyeknek közhasznú tevékenysége a központi intézet felügyelete és ellenőrzése által teljesen biztositva van. Az adó- és illetékmentesség a nyerészkedésre nem irányuló hitelszövetkezeteket az 1875:XXIV. tc. 4. §-a, illetve az 1880:LX. tc., s az 1869:XVI. tc. 5. §-a értelmében jelenleg is megilleti, a javaslat azonban azt még kiterjeszti s ezt a kiterjedtebb adó- és illetékmentességet olyan szövetkezeteknek is engedélyezi, melyeknél az adó- és illetéktartozás a pénzügyminister által rendeletileg függőben tartatott, ha két éven belül a központi intézet kötelékébe belépnek. A javaslatban megállapitott adó- és illetékmentesség azonban ismét megszünik, ha valamely szövetkezet a központi kötelékből kilép és pedig azon naptól fogva, melyen a kilépés vagy kizáratás a czégjegyzék-biróság által közzététetik.
MÁSODIK CZÍM
Központi hitelszövetkezet
Az általános indokolásban már ki vannak fejtve azon okok, melyek arra inditottak, hogy a gazdasági és ipari hitelszövetkezetek ügyének erkölcsi és anyagi támogatására, az államkincstár segélyezése mellett alapitandó országos központi intézet maga is szövetkezeti alapra helyeztessék. Ennek következtében a központi intézet elvileg szintén a kereskedelmi törvénynek a szövetkezetekre vonatkozó határozatai alá esik, s csak azon eltérések állapitandók meg, melyek a központi intézet különleges természete és czélja által követeltetnek. Ennek kijelentése után a 48. § mindenekelőtt meghatározza, hogy kikből alakul a központi intézet? A javaslat szükséges tőke befizetését első sorban oly alapitó tagoktól várja, a kik egy vagy több alapitványi üzletrészt jegyeznek, s a kik akár egyesek, akár más intézetek lehetnek.
Az alapitó tagok közé tartozik maga az állam is a 77. §-ban megállapitott hozzájárulás erejéig. Hogy minő nagy legyen az alapitók által jegyzendő üzletrészek névértéke? azt a javaslat az alapszabályoknak hagyja fenn, mert az üzletrészek nagysága legczélszerűbben a tényleges megalakuláskor fenforgó körülmények szerint lesz megállapitható. Másodsorban a központi intézet maguk a kötelékébe lépő szövetkezetek részvétére van alapitva, a melyek tehát nemcsak a központi intézet által támogattatnak, hanem annak kiegészitő tényezői, sőt nemcsak úgy, mint az alapitók, bizonyos tőkeösszeggel, hanem egész existencziájukkal vannak hozzákötve, miért is az alapitó tagokkal szemben, mint tulajdonképeni rendes tagok szerepelnek, kik idővel, ha az alapitványi üzletrészek visszafizettetnek, egyedül fogják a központi intézetet alkotni.
A tőkét, melyet az alapitó tagoknak szolgáltatnia kell, a javaslat nem határozza meg, mert szövetkezetről lévén szó, nincs kizárva, hogy az alapitó tagok épúgy successive ne lépjenek be a központi intézetbe, mint a szövetkezetek. - Minthogy azonban a központi intézet esetleg mindjárt az alapitás után nagy igények kielégitésére lesz hivatva, s tekintettel az állami hozzájárulás nagyságára is: a javaslat 49. §-a a kereskedelmi czégjegyzékbe leendő bejegyzéshez legalább egy millió korona névértékű alapitványi üzletrészek befizetését követeli.
A központi intézet tagjainak két kategóriája lényegesen különböző állást foglalván el, az őket illető jogok és kötelességek is természetesen különbözően állapitandók meg.
1. A mi először az alapitó tagokat illeti, a kiknek jogállását az 50. § szabályozza, ők csak mint tőkeadók szerepelvén, nem tartozhatnak nagyobb felelősséggel a központi intézet adósságaiért, mint a mennyit az általuk aláirt alapitványi üzletrészek képviselnek. - Minthogy továbbá közhasznú czél előmozditásában s nem nyerészkedési vállalatban vesznek részt: nem lehet szó arról, hogy nagy osztalékban részesüljenek, hanem épen csak annyit kaphatnak, a mennyi a fővárosban a rendes takarékpénztári betétkamatnak megfelel, vagyis legfeljebb 4%-ot. Az alapitó tagoknak, mint csupán tőkeadóknak állásából következik, hogy tagságuk megszünik, mihelyt alapitványi üzletrészeik visszafizettetnek, mire nézve az alapszabályok fognak részletesen intézkedni. A javaslat az alapitók szavazati jogát és gyakorlásának módját nem maga állapitja meg, hanem ezt az alapszabályoknak tartja fenn, mert az alapitók előreláthatólag igen különböző összegekkel fognak az intézet tőkéjéhez járulni, s a törvényben megállapitható számtani arány esetleg nem fog megfelelőnek mutatkozni.
2. A mi a központi intézetbe belépő szövetkezeteket illeti, a javaslat 51. és 52. §-ai mindenekelőtt a belépés és felvétel módozatait állapitják meg, gondoskodván arról, hogy a szövetkezetek tagjaira nézve oly fontos s érdekeiket mélyen érintő belépés csakis az ő akaratukkal történjék s a központi intézet kötelékébe való tartozás mindenki előtt nyilvánvaló legyen, valamint arról is, hogy a szövetkezetek erejükhöz mérten a központi intézethez anyagilag is járuljanak s ekként a czéljaikra szolgáló tőkét részben maguk is szolgáltassák. De épen azért, mert a központi intézet az ő érdekükben fog működni, s az esetleges veszteségek a nekik nyujtott hitelezésből fognak származni: teljesen méltányos, hogy a központi intézet adósságaiért nagyobb mértékben feleljenek, mint az alapitó tagok s az intézet netaláni nyereségében is csak bizonyos feltételek mellett részesedjenek. A javaslat 53. §-ában megállapitott ötszörös felelősség megfelel azon felelősségnek, melylyel maguknak a szövetkezeteknek tagjai tartoznak (15. §) s az üzletrész 200 koronás névértékéhez viszonyitva nem mondható súlyosnak. A nyereségben való részesedés pedig az 53. és 54. §-okban úgy van megállapitva, hogy a szövetkezeteknek osztaléka az alapitó tagok 4%-os osztalékát necsak meg ne haladhassa, hanem azt ne is csökkenthesse s csak akkor adassék ki, ha ez az intézet érdekében nem ütközik. Ehhez képest az alapitványi üzletrészeknek 4%-ig terjedő osztaléka a szövetkezetek osztalékát feltétlenül megelőzi s mindenesetre kifizetendő, ha az a tartalékalapra és az intézet által kibocsátott kötvények biztositására szolgáló külön alapra visszatartandó s 10-10%-ban megállapitott összeg levonása után a nyereségből kikerül.
Ellenben a szövetkezetek a 4%-ig terjedő osztalékot csak az alapitványi üzletrészeknek járó osztalék teljes fedezése után s csakis annyiban kapják, a mennyiben azt az intézet érdekeit képviselő közgyülés megengedhetőnek találja. Ez ellen a szövetkezetek annál kevésbé panaszkodhatnak, mert hisz az intézet érdeke az ő érdekük is, s minél erősebb az intézet, annál jobban van képesitve arra, hogy őket kellő támogatásban részesitse, a mi mindenesetre fontosabb reájuk nézve, mint az az osztalék, melyet csekély üzletrésztőkéjük után kapnak.
3. A javaslat 55-58. §-ai a központi intézet felügyeleti, ellenőrzési és ügykezelési jogait szabályozza a kötelékébe tartozó szövetkezetekkel szemben. A kiterjedt jogkör, melyet a javaslat e részben a központi intézetnek ad, nemcsak a nyujtott kölcsönök biztositása végett, hanem maguknak a szövetkezeteknek érdekében is szükséges. A szövetkezeteknek a sokkal nagyobb üzleti tapasztalattal biró központi útbaigazitása, tanácsadása és vezetése bizonyára csak javukra fog szolgálni s a kellő ellenőrzés meg fogja őket óvni a könnyelmű vagy vétkes eljárástól, a mely annál veszedelmesebb, minél gyengébbek azok az osztályok, a melyeket a szövetkezetek támogatni hivatvák.
4. Az 59-63. §-ok a szövetkezetek kiválását s az ezzel kapcsolatos kérdéseket szabályozzák. A javaslat a szövetkezeteket ép oly kevéssé akarja kényszeriteni, hogy a központ kötelékében benmaradjanak, mint a hogy nem kényszeriti őket a belépésre; de valamint a belépéshez a tagok közgyülésileg kifejezett akaratnyilvánitását követeli, úgy a kilépéshez is szükségesnek tartja, hogy azt az érdekelt tagok maguk határozzák el. Önként értetődik továbbá, hogy a központi intézetből való kilépés is csak előzetes felmondás mellett történhetik, melynek idejét az alapszabályok legfelebb egy évi tartamban állapithatják meg.
A hosszabb felmondási idő, melyet a javaslat itt szemben a 18. §-ában az egyes szövetkezetek tagjaira nézve megállapitottnál megenged, azért mutatkozik szükségesnek, mert a tagok gyors kilépése a központ ügykezelésében zavart okozhat.
E mellett az 59. § 3. bekezdése kizárja annak lehetőségét, hogy a kilépést valamely szövetkezet hitelezője idézhesse elő, a mint ezt a kereskedelmi törvény az egyes szövetkezeti tagokra nézve statuálja. Ily felmondási jog a szövetkezetek hitelezői részéről a központi intézettel szemben nem is bir gyakorlati jelentőséggel, mert ha a szövetkezet hitelezői csak annyit követelhetnek, a mennyi a szövetkezet üzletrészkövetelése a központi intézetben, az utóbbi bizonyára rajta lesz, hogy a hitelezők kilépés nélkül is kielégitést nyerjenek; ha pedig a hitelezők követelései többet tesznek ki s a szövetkezet azoknak kielégitésére képtelen, a csőd fogja a köteléki viszonyt megszüntetni. A javaslat gondoskodik különben arról, hogy a központi intézet a szövetkezeteket a csődtől kellő időben alkalmazott felszámolás elrendelése által megóvhassa (60. §) s ugy a saját, mint a hitelezők érdekeiben a felszámolásra s nemkülönben az esetleg kikerülhetlen csődeljárásra (62. §) vagy más szövetkezettel való egyesülésre (61. §) közvetlen befolyást gyakoroljon.
Gondoskodik továbbá arról is, hogy a mennyiben a kilépő vagy kizárt szövetkezet a központi intézet irányában tartozási viszonyban van, az utóbbi a fedezetlen tartozás azonnali kifizetését vagy biztositását követelhesse, (63., nehogy vagyoni helyzete esetleg hosszabb ideig oly szövetkezetektől függjön, melyek magukat az ő befolyása alól kivonták s bizalmát elvesztették.
5. A 64. § végre oly elsőbbségi jogot s oly kielégitési előnyöket biztosit a központi intézetnek a kötelékébe tartozó szövetkezetekkel szemben, melyek elég alkalmasak arra, hogy a nagymérvű hitelnyujtásból eredő koczkázat enyhittessék s teljesen indokolva vannak a központi intézet közhasznú hivatása s az államkincstár érdekei által. Ezen elsőbbség és kielégitési kiváltság lényegileg ugyanaz, melyet az 1887. évi XXVI. tc. 100. §-a az osztrák-magyar banknak biztositott s még kiegészitést nyer a központi intézetnek az általa kibocsátott kötvények biztonsága érdekében adott közvetlen végrehajtási joggal, a mely a javaslat 76. §-ában van megállapitva.
A központi intézet szervezete általában ugyanaz, mint más szövetkezeté s eltekintve attól, hogy az igazgatósági tagok száma az intézet jelentőségének megfelelően törvényileg állapittatik meg, csak annyiban mutat eltérést, a mennyiben ezt a közérdek és különösen az államkincstár érdekeinek megóvása okvetlenül megköveteli.
E czélból a három leginkább érdekelt minister: a pénzügyi, kereskedelemügyi és földmívelésügyi minister egy-egy tagot nevez ki az igazgatóságba.
Ezenfelül még a földmívelési és ipari érdekek erősebb képviseltetése végett egy-egy alelnököt a földmívelésügyi és kereskedelmi minister s a pénzügyi ellenőrzésre való tekintettel egy felügyelő bizottsági tagot a pénzügyminister nevez ki.
E mellett az állam befolyása még annyiban is biztosittatik, hogy az ügyvezető igazgatók, a kik az igazgatóság végrehajtó bizottságát alkotják s a kiktől első sorban függ az intézet helyes irányban való vezetése, a pénzügyminister által megerősittetnek; mig az állami főfelügyelet gyakorlása a pénzügyminister által kinevezett kormánybiztos utján történik, a kinek megfelelő hatáskör van adva. E főfelügyelet folyománya egyuttal, hogy a központi intézet alapszabályai s azok minden módositásai a pénzügyminister jóváhagyása alá terjesztendők (68., a ki azokra nézve az igazságügyi, földmívelésügyi és kereskedelmi ministert is meghallgatni köteles.
Hogy az igazgatóság elnökét Ő Felsége a király nevezze ki: az intézet tekintélyének emelése érdekében kivánatos.
Az intézet belső ügykezelési szervezete iránt az alapszabályok és az ügyrend fognak intézkedni. A javaslat 66. §-a csak arról gondoskodik, hogy a központi intézet a szükséghez képest állandó külső közegeket is alkalmazhasson és nevezetesen az országnak távolabbi részeiben rendes képviselőséget állithasson fel, Horvát-Szlavonországokban azoknak különleges viszonyaira való tekintettel pedig ily képviselőség felállitása kötelezően van kimondva.
E képviselőségek nem lesznek szükségképen egyenlően szervezve s mindenesetre a viszonyok figyelembevételével fognak felállittatni. Első sorban oly képviselőségekről van szó, melyeknek tagjai a központi intézet hivatalnoki karához tartoznak s jogilag mint kereskedelmi meghatalmazottak szerepelnek. De nincs kizárva, hogy ezen hivatalnokok mellett az illető vidéknek a szövetkezeti ügy iránt érdeklődő tekintélyesebb férfiaiból választmány szerveztessék, a mely különösen a hitelképesség megbirálásánál segédkezhetnék. Sőt az is lehetséges, hogy a központi intézet képviseletével valamely kötelékébe tartozó szövetkezetet biz meg. A tapasztalat fogja mutatni, hogy minő alak fog legjobban czélhoz vezetni, s azért a központi intézet kezeit törvényileg előre megkötni nem tanácsos.
A központi intézet csak akkor lesz képes nagy hivatását betölteni, ha elegendő pénzforrások fölött rendelkezik, hogy a szövetkezetek folyton emelkedő száma és ügyforgalma által növekedő szükségletet teljesen kielégithesse. Ámde az az összeg, melyet az államkincstár és a magánalapitók, valamint maguk a szövetkezetek az üzletrésztőkére befizetnek, nem lesz oly nagy, hogy egymagában véve a szükségletet fedezhetné, minek folytán gondoskodni kell arról, hogy a központi intézetnek más pénzforrások is rendelkezésére álljanak. Ezek között vannak olyanok, melyeket a központi intézet ép úgy vehet igénybe, mint bármely más pénzintézet, melyekre nézve tehát külön törvényes intézkedés nem szükséges, hanem legfelebb az alapszabályokban kell intézkedni. Ide tartozik első sorban a visszleszámitolás, melytől elég nagy eredmény várható, tekintve, hogy a szövetkezetek által megszerzett és a központi intézetre forgatott váltók a központi intézet forgatmányával ellátva teljes biztositékot fognak nyujtani. Egy másik pénzforrás a betétüzlet, bár rendszeres takarékbetétek elfogadása nincs czélba véve, hanem inkább csak arról van szó, hogy a szövetkezetek vagy más intézetek tőkéi fogadtassanak el kamatozó betétek gyanánt, vagy folyószámlára. E két pénzforrás azonban előreláthatólag még mindig nem lesz elegendő a szükséglet kielégitésére, s azért a javaslat új
pénzforrást teremt, mely a központi intézet különös kiváltságát fogja képezni, s elég bőségesnek igérkezik. E pénzforrás abban áll, hogy a központi intézet azon kölcsönök alapján, melyeket a szövetkezetek tagjaiknak nyujtanak és saját jótállásuk mellett a központi intézetre átruháznak, kamatozó és törlesztés alá eső kötvényeket bocsáthatki. E kötvények ugyanazon természettel birnak mint az u. n. községi s más az 1897. évi XXXII. tc. alapján kibocsátott kötvények, s csak abban különböznek ezektől, hogy a kibocsátási alap nem egyes nagyobb és hosszabb idő alatt visszafizetendő, hanem számtalan kisebb és aránylag rövidebb időre szóló kölcsönkövetelésekből áll. Minthogy azonban e
követelések csak egyénenkint változnak nagyobb mértékben, összeségükben ellenben ép oly állandó természetűek, mint a községi s más hasonló kölcsönök, s minthogy másrészt a szövetkezeti tagoknak s azok kezeseinek, valamint maguknak a szövetkezeteknek egyetemleges jótállása kellő biztositékot nyujt: a szövetkezeti követelések a kötvénykibocsátásra tökéletesen alkalmasoknak mutatkoznak. Éppen azért bizton remélhető, hogy a pénzpiacz és a tőkeelhelyezést kereső közönség a központi intézet által kibocsátott ilyen kötvények iránt kellő bizalommal fog viseltetni, s azokat szivesen fogja vásárolni.
Hogy azonban a központi intézet által kibocsátandó kötvények valóban biztos tőkeelhelyezésre szolgálhassanak és keresettek legyenek, époly garantiákat kell felállitani s oly előnyöket kell nyujtani, mint a melyeket az 1897. évi XXXII. törvénycikk a községi és más kötvényekre nézve követel, illetve nyujt. E garantiák és előnyök a javaslat (70-74. § szerint a következők:
1. hogy a kibocsátott kötvények névértékének összege a szövetkezetek által átruházott követelések tőkeösszegét meg nem haladhatja. E mellett a javaslat 69. §-a csak a szövetkezetek által kötelezvényekre adott kölcsönök alapján engedi meg a kötvények kibocsátását; kizárja tehát a váltókra adott kölcsönöket, melyek rövidebb időre szólván, nagy fluctuatiójuk mellett a hosszabb idő alatt törlesztendő kötvények alapjául kevésbé alkalmasak;
2. hogy a központi intézet legalább három millió korona biztositéki alapot köteles alakitani (71., melynek tizszeres összegén túl kötvények semmi esetre ki nem bocsáthatók (72.; hogy ezen biztositéki alap elhelyezésére és jövedelmezővé tételére ugyanazon korlátozások nyernek alkalmazást, melyeket az 1897. évi XXXII. tc. 9. §-a állit fel; hogy annak kizárólagos biztositéki rendeltetése épúgy biztosittatik, mint más kötvények és a záloglevelek biztositására rendelt alapoké, a most idézett törvény 10., 18., 21. §-ai, illetve az 1876. évi XXXVI. tc. 5., 7., 8., 9., 10., 22-26., 31-35. §-ai által;
3. hogy a kötvények a forgalomból abban az arányban vonandók vissza, melyben a kibocsátási alapul szolgáló követelések együttes összege visszafizetés folytán vagy, más okból csökkent (1897:XXXII. tc. 13. § 1. pont);
4. hogy a kötvények alapjául szolgáló követelések épúgy kivétetnek harmadik személyek végrehajtása és más jogai alól, mint az 1897:XXXII. törvénycikk alapján kibocsátott kötvények fedezetéül szolgáló követelések a most idézett törvény 17. §-a értelmében;
5. hogy a közönség a központi intézet által kibocsátandó kötvények mennyisége és biztositékai iránt ugyanoly kimutatások közzététele által nyer tájékozást, melyeket az 1897. évi XXXII. tc. 20. §-a követel;
6. végül, hogy a központi intézet által kibocsátott kötvények s azok szelvényei ugyanazon adómentességben részesülnek s ép úgy alkalmasak, óvadékokra, üzleti biztositékokra, községi, testületi, alapitványi, letéti stb. pénzek elhelyezésére, mint más kötvények az 1897. évi XXXII. tc. 22. §-a értelmében.
Mindezeken felül a javaslat 74. §-a a kötvénykibocsátást még az intézet mellé kinevezett kormánybiztos ellenőrzése alá helyezi, a mi annál indokoltabb, mert a kötvények biztositására szolgáló alapot legfőképen az államkincstár szolgáltatván (77., nemcsak erkölcsileg felelős a kötvények biztonságáért, hanem anyagilag is sérelmet szenvedhet, hacsak kibocsátásánál a fennálló szabályok meg nem tartatnának. Minden esetre ez is hozzá fog járulni, hogy a közönség az intézet kötvényei iránt nagyobb bizalommal viseltessék.
A javaslat gondoskodik végül arról, hogy a kötvények alapjául szolgáló kölcsönkövetelések minél könnyebben és gyorsabban reálizálhatók legyenek. E czélból a javaslat 75. §-a első sorban bizonyitási kiváltsággal ruházza fel a központi intézet könyveit és könyvkivonatait, felruházván azokat épúgy a közokiratok bizonyitó erejével, mint az 1878:XXV. tc. alapszabályai 96. czikke az osztrák-magyar banknak, és az 1871:XXXIV. tc. 7. §-a a magyar földhitelintézetének és az 1879:XXXIX. tc. 2. §-a a kisbirtokosok földhitelintézetének könyveit és könyvkivonatait.
Másodszor pedig a javaslat 76. §-a azt a kiváltságot adja a központi intézetnek, hogy a kötelékébe tartozó szövetkezetek ellen a reá átruházott kötelezvények és főkönyveinek kivonata alapján megelőző peres eljárás nélkül egyenesen végrehajtást az átruházott kötelezvény eredeti adósa és kezesei ellen pedig a veszély valószinűségének igazolása nélkül is biztositást kérhessen. Az utóbbi kiváltság biztositja a központi intézetet azon veszély ellen, hogy a kötvények tulajdonképeni fedezetét képező vagyon az esetleg hosszabb ideig tartó per folyama alatt a végrehajtás alól kivonathassék s annál kevésbé ad aggodalomra okot, mert az adós a biztositással kapcsolatban meginditott perben kellően megvédheti magát. A mi pedig a központi intézettel közvetlen kapcsolatban álló szövetkezetek, mint készfizető jótállók elleni egyenes végrehajtást illeti, ez oly kiváltság, mely az 1887:XXVI. tc. értelmében az osztrák-magyar bankot és az 1879:XLV. és 1889:XXX. tc. értelmében a magyar földhitelintézetet s ujabban a kisbirtokosok országos földhitelintézetét is megilleti s a központi hitelszövetkezettől tekintettel annak közérdekű czéljára és a szervezetében rejlő biztositékokra meg nem tagadható. Ezzel szemben azonban a közvetlen végrehajtást szenvedő szövetkezetek védelméről is kellett gondoskodni, s e tekintetben legczélszerűbbnek mutatkozott a közjegyzői okiratok alapján elrendelt s teljesen kielégitő védelmet biztositó kifogásolási és kereseti jog megfelelő alkalmazását megállapitani.
Az államkincstár a központi intézet czéljához részint közvetlen dotatióval, részint közvetve adó- és egyéb kedvezményekkel járul.
A közvetlen dotatio áll (77.:
1. egy millió korona készpénzből, melynek fejében az államkincstár megfelelő számú alapitványi üzletrészeket kap s ezek alapján mindazon jogokat gyakorolja, melyeket a javaslat s az alapszabályok az alapitó tagoknak biztositanak. Különösen részesül az alapitványi üzletrészek után járó 4%-os osztalékban is s az azokra befizetett összeget idővel szintén visszakapja, úgy hogy az csak mint kamatozó előleg jelentkezik;
2. három millió korona névértékű italmérési kártalanitási kötvényből, melyek a kamatokkal együtt a kötvények biztositási alapjának létesitésére, illetőleg gyarapitására fordittatnak. Ezek a kötvények a központi intézet tulajdonába bocsáttatnak ugyan, de ha az intézet netalán feloszolnék és felszámolna, a hitelezők kielégitése után az államkincstárra visszaszállnak;
3. 100.000 korona készpénzből a központi intézet alapitási és első szervezési költségeire;
4. legfeljebb évenkénti 100.000 korona készpénzből az üzemköltségek fedezésére, ha és mennyiben ezek sem az intézet saját bevételeiből, sem a biztositéki alapra adott italmérési kötvények igénybe vehető kamataiból ki nem kerülnének.
A közvetett kedvezmények a következők (78.:
1. adómentesség, illetőleg felmentés a kereskedelmi és iparkamarai illeték alól;
2. bélyeg- és illetékmentesség az intézet mindennemű okmányai után, egyedüli kivételével az intézet által kibocsátott vagy forgatott váltóknak és utalványoknak;
3. portómentesség mindennemű postaküldeményeire és postai utalványaira nézve.
A 79. §-a a már emlitett felhatalmazást tartalmazza arra nézve, hogy a központi intézet a gazdasági és ipari hitelszövetkezeteken kivül más czélú gazdasági és ipari szövetkezeteket is felvehessen kötelékébe. Ez azonban minden esetre feltételezi, hogy az ilyen szövetkezetek is megfeleljenek azoknak a követelményeknek, melyeket a javaslat a hitelszövetkezetek irányában támaszt.
Minthogy továbbá a más czélú szövetkezetek felvétele a központi intézet ügyvezetésének irányára lényeges befolyást gyakorol s annak koczkázatát fokozhatja: természetes, hogy a pénzügyminister a felvételi engedélyt minden egyes esetben csak a központi intézet előterjesztése és javaslata alapján adhatja.
Az id. § egyébiránt megengedi, hogy más czélú szövetkezetek akkor is a jelen törvény értelmében alakuljanak vagy átalakuljanak, ha a központi intézet kötelékébe nem lépnek be. Ugyanazok az okok, melyek ezt a hitelszövetkezetekre nézve kivánatossá teszik, a más czélú gazdasági és ipari szövetkezetekre is találnak.
A javaslat alapján alkotandó törvény hatálya ki fog terjedni a magyar korona országainak egész területére. Minthogy a javaslat 41-44. §-aiban foglalt rendelkezések a csődeljárás körébe tartoznak s a csődeljárás szabályozása Horvát- és Szlavonországok törvényhozási autonomiájának tárgyát képezi, minthogy továbbá a javaslat 76. §-ában idézett törvények hatálya Horvát-Szlavonországokra nem terjed ki: a 80. § kimondja, hogy Horvát-Szlavonországok területén a szóban forgó rendelkezések és törvények helyett az ott érvényes megfelelő jogszabályok nyernek alkalmazást.
Végül a 81. § a szokásos végrehajtási megbizást adja.
