Az állami italmérési jövedékről szóló 1888. évi XXXV. és 1890. évi XXXVI. törvénycikkek, melyeket már az 1892. évi XV. törvénycikk is lényegesen módositott, hatályukat a szeszforgalmi adóról szóló 1898. évi XVI., a czukor- és sörfogyasztási adóról szóló 1898. évi XVII. és a boritaladónak Horvát-Szlavonországokban leendő behozataláról szóló 1898. évi XVIII. törvénycikkek folytán az 1899. évi január hó 1-től fogva túlnyomó részben elveszitették és csakis az italmérési engedélyekre és ezek után fizetendő illetékekre vonatkozó határozmányaik maradtak érvényben. Ámde ezek a határozmányok is módositásra szorulnak, mert a több évi gyakorlat beigazolta azt, hogy az 1888. évi XXXV. és 1890. évi XXXVI. törvénycikkeknek az italmérési engedélyekre és illetékekre vonatkozó egyes határozmányai a gyakorlati életnek meg nem felelnek; sőt részben eredetileg sem feleltek meg, a minek következménye az lett, hogy az élet oly viszonyokat teremtett és fogadtatott el a végrehajtásra hivatott hatóságokkal, a melyek a törvények egyes rendelkezéseivel nem mindenben egyeztethetők össze.
A jelen törvényjavaslat czélja tehát az 1888. évi XXXV. és 1890. évi XXXVI. törvénycikkek még fennálló, s az 1898. évi XVI., XVII. és XVIII. törvénycikkek által nem érintett határozmányainak alapul vétele mellett az italmérési engedélyek és illetékek kérdésének törvényhozási uton való ujabb szabályozása oly módon, hogy ez a szabályozás, egyrészt az italmérési adónak az egész vonalon való megszünése folytán keletkezett új viszonyokkal, másrészt az eddigi tapasztalatokkal és a gyakorlati élet követelményeivel számolva, az italmérési engedélyek és illetékek kérdését a közrendészeti, közegészségügyi és állampénzügyi érdekek megfelelő összeegyeztetése által oldja meg.
Kétségtelen, hogy ez idő szerint, midőn fogyasztási adóink fizetési kötelezettsége nem lesz többé az italmérési engedélyekkel, mint ilyenekkel kapcsolatos, az italmérések engedélyezésének pénzügyi oldala némileg háttérbe szorul. Ámde azért nem tekinthető az ma sem tisztán rendészeti vagy közegészségügyi intézkedésnek és pedig nemcsak azért, mert az italmérési üzletek az általuk fizetendő és az államháztartás által nem nélkülözhető italmérési illetékek fizetési kötelezettségénél fogva az állam pénzügyeinek mikénti alakulására nézve a jövőben is közvetlen befolyást fognak gyakorolni; de mert még sokkalta nagyobb ennél az a közvetett befolyás, a melyet az italmérés ügyének mikénti szabályozása a szeszes italok forgalmára és fogyasztására és ezzel kapcsolatban fogyasztási adóink legfontosabb nemeinek hozadékára és igy magára az államháztartás egyensúlyára is gyakorolhat. Ezért, de azért is, mert a szeszes italok fogyasztását terhelő adók egy része bizonyos esetekben az új rendszer szerint is az italmérők által lesz fizetendő, nem lesz a jövőben sem az italmérési üzletek engedélyezése kizárólag rendészeti vagy közegészségügyi teendővé. De nem is lenne helyes azt azzá tenni: mert habár a modern kor egyik legveszedelmesebb társadalmi betegségének, az iszákosságnak, korlátozása hazánkban is főfontosságú állami érdek, nem vonható kétségbe, hogy ily irányú törekvések leginkább a fogyasztási adórendszerrel kapcsolatban, annak segélyével oldhatók meg; úgy, hogy az italadók kezelése és az italmérési üzletek engedélyezése között fennálló elvitathatatlan tárgybeli és okozati összefüggés a gyakorlati életben is megvalósitandó.
Ez okból fentartandónak véltem az 1888. évi XXXV. és 1890. évi XXXVI. törvénycikkek által hazánkban meghonositott és a gyakorlatban eddigelé megfelelőnek bizonyult elvet, hogy az italmérési üzleteket, a közigazgatási hatóság meghallgatása mellett a pénzügyi hatóságok engedélyezzék.
Az engedélyezés feltételeit azonban, részben a fent emlitett törvények határozmányaiból folyólag, de különösen a gyakorlati élet követelményeinek figyelembevétele mellett kifejlődött mai gyakorlattal szemben lényegesen szigoritandónak találtam. Az 1888. évi XXXV. tc. ugyanis nem számolva a létező viszonyokkal, az italmérési üzletek tekintetében oly gyökeres változtatásokat akart létesiteni, a melyek talán megvalósitásuk esetén sem vezettek volna üdvös eredményre; megvalósitásuk azonban egyáltalában lehetetlen volt. Igy történt azután, hogy a törvény végrehajtása közben lépten-nyomon rést ütött azon a gyakorlati életnek a holt betűk bilincseit meg nem türő ereje; minek végeredménye az, az államok életében oly gyakran tapasztalt eset lett, hogy a törvény túlszigorú rendelkezései kevesebb hatást gyakoroltak, kisebb rendet teremtettek, mint a minőt egy kevésbbé szigorú, de a gyakorlati élethez alkalmazkodó és ebben végrehajtható törvény elért volna. Ezen a bajon segiteni csakis úgy lehet, ha a törvény czélszerűtleneknek mutatkozó intézkedéseit módositjuk.
Ilyen, a mindennapi élet szükségleteivel mit sem számoló s az ahhoz képest alakult gyakorlatot teljesen figyelmen kivül hagyó intézkedése az 1888. évi XXXV. törvénycikknek az, hogy az italkiszolgáltatásnak csak két faját: a kimérést és a kis mértékben való elárusitást ismerte el.
Kimérés alatt érti a törvény a szeszes italoknak ülő vagy álló vendégek részére az üzleti helyiségben vagy azon kivül való fogyasztásra akár nyilt, akár zárt edényekben való iparszerű kiszolgáltatását; a kis mértékben való elárusitás alatt pedig szeszes italoknak kicsiben zárt edényekben az üzleti vagy elárusitási helyiségen kivül leendő fogyasztásra való eladása értetik. Vagyis mig a törvény a kis mértékben való elárusitás fogalmát helyesen határozta meg és az ezen fogalom meghatározásának megfelelő italkiszolgáltatást, természetének egészen megfelelően, kisebb ellenőrzés alá vonta, addig minden a kis mértékbeni elárusitás fogalmának meg nem felelő italkiszolgáltatási módot a kimérés neve alatt foglalta össze.
Szükségtelennek tartom ennek az álláspontnak a tarthatatlanságát bizonyitani; mert kétségtelen, hogy az italkiszolgáltatásnak az 1888. évi XXXV. tc. által „kimérés” neve alá összefoglalt számos válfaja közül nem egy, természeténél fogva, inkább a kis mértékben való elárusitásoknak, sem mint a valódi korcsmai kiméréseknek megfelelő rendezésben részesitendő. Tényleg, habár a törvény azokat, mint külön kategoriákat el nem ismerte, az életben a szeszes italok kiszolgáltatásának számos olyan faja fejlődött ki, s van részben már régi időtől fogva gyakorlatban, a mely sem a kis mértékben való elárusitásnak, sem a szó szorosabb értelmében vett korcsmai kimérésnek nem tekinthető. Nevezetesen ilyen italárulás az, midőn kereskedő poharazással, vagyis többnyire égetett szeszes italoknak az üzlet helyiségében álló vendégek részére való kiszolgáltatásával; vagy pedig utczára való kiméréssel, azaz többnyire ismét égetett szeszes italoknak az üzleten kivül történő fogyasztásra nyilt edényekben kicsiben való elárusitásával foglalkozik; végre midőn finomabb palaczkbor és palaczksör az üzleti helyiségben (kávéházban, czukrászdában) való fogyasztásra zárt edényekben szolgáltatik ki. A törvény által el nem ismert, sőt annak rendelkezéseivel némileg ellenkező emez italkiszolgáltatási módoknak eltiltása czélra nem vezetne, de indokoltnak sem mutatkozik. Annál kivánatosabb azonban szabályozásuk, a melynek előfeltétele elismertetésük. Azért ezeket az italkiszolgáltatási módokat korlátolt kimérés neve alatt találtam felveendőknek a törvényjavaslatba, mint olyanokat, a melyek a szoros értelemben vett kimérés és a kis mértékben való elárusitás között állanak, és természetüknek megfelelően az egyiknél enyhébb, a másiknál pedig szigorúbb elbánás alá esnek. De kétségtelen lévén az is, hogy az égetett szeszes folyadékok legközönségesebbikének, a szeszből készült közönséges pálinkának túlságos fogyasztása lehetőleg korlátozandó: czélszerűnek véltem ennek az italnemnek poharazását és utczára való kimérését a kereskedésekben eltiltani. Ez a mai állapottal szemben, a mikor ez az italnem is képezi poharazás és utczára való kimérés tárgyát, kétségtelen haladás.
Ily módon a közönséges szeszből készült pálinka csak a szoros értelemben vett korcsmákban és pálinkamérésekben lesz kimérhető, s mivel a poharazást és utczára való kimérést gyakorló üzletekben ez ital helyett rendszerint csak jobb fajta és drágább természetes pálinkák lesznek kaphatók: ez intézkedéstől azt várom, hogy a közönséges szeszből készült pálinka forgalmának korlátozása mellett az iszákosság csökkenni fog.
Csakis oly községekben, a melyekben egyátalában nincs korlátlan kimérési üzlet (korcsma), tartom a szesznek és az abból készült közönséges pálinkának poharazását megengedhetőnek; de azt is csak oly feltétel alatt, hogy ezek az üzletek minden tekintetben a korlátlan kimérési üzletekkel egy szempont alá essenek, tehát számuk korlátozható, vagyis a népesség számarányához képest számszerűleg megállapitható legyen.
Az 1888. évi XXXV. tc. nem szabályozza azt a kérdést, hogy szeszes italok kimérése mennyiben gyakorolható kereskedéssel egy helyiségben, a törvény végrehajtása iránt kiadott utasitás pedig ezt a kérdést úgy akarta megoldani, hogy kereskedésben a korcsmaszerű kimérést merőben eltiltotta. A gyakorlati élet azonban csakhamar beigazolta, hogy ez a tilalom nem biztositja az elérni óhajtott czélt.
E visszás helyzeten csakis e kérdésnek ujbóli törvényhozási szabályozásával vélek gyökeresen segithetni, és pedig oly módon, hogy a törvényben irassék körül az, hogy a kimérésnek mely válfajai azok, a melyek kereskedésekben, és melyek azok, a melyek más üzletekben, jelesen czukrászdákban, kávéházakban és más hasonló helyiségekben gyakorolhatók; hogy továbbá a szoros értelemben vett kimérési üzletek helyiségeiben mennyiben van megengedve más iparnak a gyakorlása.
Az eddigi törvény az alkoholismus elleni védelem szempontjából a kimérési üzletek számát korlátozta ugyan, de egyuttal kimondta, hogy a kis mértékben való elárusitások száma nem korlátozható, a mi által a törvény végrehajtására hivatott hatóságok kezéből kivette az alkoholismus terjedése ellen való védekezés leghathatósabb fegyverét, főként miután a kimérésnek fent jelzett és a jövőben korlátolt kimérések neve alatt külön szabályozandó egyes válfajai, a törvény által való elismertetésük hiányában, a gyakorlati életben mint a kis mértékben való elárusitások függelékei fejlődtek ki. Gondoskodni kell tehát arról, hogy a kis mértékben való elárusitások és korlátolt kimérések száma is a szükséghez képest korlátozható legyen.
A milyen nehézségeket támasztott az italmérési üzletek engedélyezése és ellenőrzése tekintetében a törvénynek az az intézkedése, hogy csak kimérések és kis mértékben való elárusitások között tett különbséget, épolyan aránytalanságokat szült ez az italmérési illetékek kivetése tekintetében. Szükségessé vált ennélfogva az italmérési illetékek tételének arányosabb beosztása oly czélból, hogy az illetékek a kiadott engedélyek értékével és az üzletben forgalomba hozott italok mennyiségével arányba legyenek hozhatók.
A fent röviden jelzett szempontokon kivül az italmérési engedélyek kiadásánál és az italmérési illetékek kivetésénél követett eljárás egyszerűsítése iránti óhaj volt az inditó ok, a mi az italmérési engedélyek és illetékek kérdésének ujbóli törvényhozási szabályozására ösztönzött, s mivel sem a végrehajtásra hivatott közegekre, sem a széles körű érdekeltekre való tekintettel nem látszott czélszerűnek oly novelláris intézkedések létesitése, a melyek mellett a régi törvényeknek érintetlenül maradó határozmányai továbbra is fentartattak volna: indittatva éreztem magamat az 1888. évi XXXV. és 1890. évi XXXVI. törvénycikkek még érvényben álló rendelkezéseinek egészben való hatályon kivül helyezése mellett új, a szabályozandó kérdések egész körét felölelő szerves törvénynek meghozatalát javasolni, a mely a mai viszonyoknak megfelelően szabályozza az italmérési engedélyek és illetékek ügyét, és az iszákosság terjedése elleni védekezést a mai viszonyoknak megfelelően az állam pénzügyi érdekeivel kellőleg összhangba hozza oly módon, hogy ha esetleg a jövőben a mostaniaknál hathatósabb védekezési eszközök alkalmazása válnék szükségessé, ez a most teremtendő alapon minden rázkódtatás nélkül meg legyen valósitható.
Ezek után áttérek a törvényjavaslat egyes szakaszaiban foglalt intézkedések rövid ismertetésére és indokolására.
Az 1888. évi XXXV. és 1890. évi XXXVI. törvénycikkek 1. §-ának megfelelően kimondja azt az elvet, hogy bornak, gyümölcsbornak, sörnek és égetett szeszes italoknak kimérése és kis mértékben való elárusitása, valamint az égetett szeszes italoknak nagyban való eladása felett kizárólag az állam rendelkezik, és meghatározza az italkiszolgáltatás különböző módjait a fent előadottaknak megfelelően.
A kicsiben való eladás, illetőleg kiszolgáltatás mértékét a mai törvényes állapottal szemben bornál és gyümölcsbornál 50 literben tartom megállapitandónak. Mert igaz ugyan, hogy az 1888. évi XXXV. tc. által elfogadott 100 literes határ a kincstárra jóval kedvezőbb volna; ámde az 1892. évi XV. törvénycikk által létesitett boritaladónál, e törvény által úgy is a régi borfogyasztási adótörvények és szabályok mondattak ki irányadóknak, mi által a bor adómentes átengedésének határa a régi adónak megfelelő 56 literre szállott le. Ezt a határt, az 50 literre való kikerekités mellett, az engedélymentes elárusitásra nézve is annál inkább fentartandónak vélem, mert a nagyban való eladás mértékének leszállitásával nemcsak az 50-100 liter közötti elárusitások oldatnak fel az italmérési illeték fizetésével kapcsolatos engedély megszerzése alól; de a közönség s főleg a szőlőtermelők jóval nagyobb rétegeire terjeszthetők ki ama jelentékeny könnyitések, melyek a bor nagyban való eladásával összekötve vannak. Már a szesznél és ebből készült közönséges pálinkánál a jelenlegi 100 litert fentartandónak vélem, abból, az egész törvényjavaslaton végig húzódó, elvből kifolyólag, hogy az alkoholismus terjedésének gátat vetendő, a szesz és abból készült közönséges pálinka forgalma inkább korlátoztassék, a többi szeszes italoknak, különösen azonban a táplálkozás szempontjából is fontos bornak, gyümölcsbornak és sörnek forgalma azonban lehetőleg könnyittessék. - Ezért a sörnél a jelenlegi 25 liter szintén fentartandó.
Általánosságban csak az italmérési illeték fizetése iránti kötelezettséget mondja ki, a mai állapotnak megfelelően.
Arról szól, hogy kik kaphatnak italmérési engedélyt s az 1888. évi XXXV. tc. 5. §-ának határozmányaival szemben lényeges szigoritásokat tartalmaz; a mennyiben különösen a felvidék ismert viszonyaira való tekintettel az engedély kiadását ahhoz a feltételhez köti, hogy az engedélyes magyar állampolgár legyen; az ellenőrzés hatályosabbá tétele szempontjából pedig az engedély elnyerésétől elzárja mindazokat s azoknak hozzátartozóit, a kiknek az italmérési engedély kiadásánál s a jog gyakorlása körüli ellenőrzésnél befolyásuk lehet, vagy a kiknek állásával az italkiszolgáltatás össze nem egyeztethető.
Az italmérési üzlet helyiségéről intézkedik, nagyjában az 1888. évi XXXV. tc. 7. §-ának megfelelően; de az előző hiány pótlásául kötelezi a törvényhatóságokat, hogy a kimérési üzleteknek középületekhez való távolságuk megállapitása, valamint esetleg egyes utczákról és terekről való kitiltása iránt szabályrendeletet alkossanak. Ugyancsak a mai törvényes intézkedések hiányának pótlásául gondoskodik e § arról, hogy ha valamely engedélyezett kimérési üzlet utóbb közérdekből az engedélyezett helyen meg nem türhető, az engedélyes kötelezhető legyen ennek az üzletnek megfelelő idő alatt más helyiségbe leendő áthelyezésére.
Miután Budapest székes főváros adóvonallal körülzárt területén, az élénk üzleti életre való tekintettel, a mai törvény szerint sem szükséges az üzlethelyiség változtatása esetén erre előzetes engedélyt kérni, s elég a helyiségváltoztatás utólagos bejelentése: a kimérési engedélyek kiadásának könnyebbé tétele czéljából jónak láttam lehetővé tenni, hogy a székesfőváros belterületén kimérési engedélyek a helyiség megjelölése nélkül is kiadhatók legyenek, azzal a kötelezettséggel, hogy a helyiséget a fél kellő időben jelentse be a pénzügyigazgatóságnál és a budapesti államrendőrségnél. Ezzel a felek érdekében elejét vehetőnek vélem, a manap gyakran ismétlődő oly eseteknek, hogy valaki egy már létező italmérési üzletet átvesz, vagy megfelelő helyiséget kibérel, és ezután az engedélyt a személyében rejlő okoknál fogva még sem kapja meg.
Az 5. és 6. §-okhoz
A fent kifejtetteknek megfelelően az iránt intézkednek, hogy mely üzletekben minő fajai gyakorolhatók az italkiszolgáltatásnak.
Az italmérési engedély kiadásáról szól és általánosságban fentartja, bár némileg egyszerűsiti, az 1888. évi XXXV. tc. 3. §-án alapuló mai eljárást. Kimondja továbbá, hogy fogadókra, vendéglőkre, kávéházakra és kávémérésekre a pénzügyi hatóság csak akkor adhat engedélyt, ha az illetékes iparhatóság az illető üzlet gyakorlására az iparjogositványt már előzőleg megadta.
Az engedély időtartamáról, a 9. § pedig az engedélyokmányról intézkedik az 1888. évi XXXV. tc. 9. §-ának megfelelően.
Az üzleti helyiség megváltoztatását tárgyalja Budapest székes főváros belterületére nézve a 4. § indokolása alkalmával fentebb jelzett módon, és egyuttal a kiadott engedély tekintetében bekövetkező egyéb változások esetén követendő eljárást szabályozza.
A vásártéri italmérések tekintetében a gyakorlatban szükségeseknek mutatkozó és jelenleg hiányzó intézkedéseket tartalmazza.
Az italmérési engedélyek számának korlátozásáról szól, a korlátlan kiméréseket illetőleg az 1888. évi XXXV. tc. 8. §-ában szabályozott módon. A korlátolt kimérésre és a kis mértékben való elárusitásra szóló engedélyeket illetőleg a kérdés úgy látszott a legczélszerűbben megoldhatónak, hogy a törvény felhatalmazza a pénzügyministert, hogy a belügyministerrel, illetve a Horvát-Szlavon- és Dalmátországok bánjával, egyetértőleg ily engedélyek kiadását egyes községekre nézve betiltsa akkor, ha ily engedélyeknek további kiadása egészségtelen versenyt szülne, vagy az iszákosság terjedését előmozditaná.
Az 1888. évi XXXV. tc. 6. §-ában, a 14. § pedig az 1890. évi XXXVI. tc. 3. és 5. §-aiban foglalt és a jövőben is fentartandó határozmányokat tartalmazza. E mellett czélszerűnek látszott kimondani, hogy azok, a kik égetett szeszes italok kimérésére engedélylyel birnak, tehát a nagyobb jogot gyakorolhatják, külön engedély nélkül égetett szeszes italoknak nagyban való eladását is gyakorolhassák, ha teljesitik azokat a kötelezettségeket, a melyeket a 14. § az égetett szeszes italoknak nagyban való eladására engedélylyel biró felek részére előir.
Az engedély megszünéséről intézkedik nagyjában az 1888. évi XXXV. tc. 10. §-ának megfelelően, de az ezen § határozmányaiban a gyakorlatban tapasztalt hiányok pótlásával.
A 16-25. §-okhoz
Az italmérési illetékről intézkednek, s az 1888. évi XXXV. tc. 12-16. §-ainak határozmányait lényegileg két irányban módositják. Először is, az italmérési illeték tételeit arányositják és e szempontból czélszerűnek láttam több osztályzat felállitását, úgy, hogy a kimérési engedélyek után fizetendő italmérési illetékek mai tételeit megtartva, a községek és városok minden csoportjára még egy magasabb és egy alacsonyabb tételt vettem fel, a mi által lehetővé fog válni a többiek közül nagyon kimagasló, nemkülönben a nagyon jelentéktelen üzleteknek is arányos megadóztatása. Miután pedig semmi sem indokolná, hogy a kimérési üzletek után fizetendő italmérési illeték legkisebb tétele a mai 10 forintnál (20 koronánál) csekélyebb legyen, a legalsóbbrendű községek az italmérési illeték szempontjából csak két osztályba soroztattak a szerint, a mint lakosságuk lélekszáma a 20.000-et meghaladja vagy nem. Gondoskodás történt továbbá, hogy a korlátlan kimérésre vagy a kis mértékben való elárusitásra szóló engedélyek után az italmérési illetékek az engedély által adott jogositvány értékéhez képest arányosan legyenek kivethetők.
Továbbá lényegesen egyszerűsitve van az italmérési illetékek kivetése körül követendő eljárás az által, hogy a nehézkes, költséges s különben is megbizhatatlannak tapasztalt községenkinti kivető bizottság, mely a kis községek legnagyobb részében megalakitható sem volt, elejtetett, a felszólamlási bizottság határozata ellen pedig, a mennyiben az eljárás szabályszerű volt, felebbezésnek hely nem adatik. Ily módon biztositva van az is, hogy az illetéket végső fokon önkormányzati testület vesse ki.
A kimérési üzletek után megállapitandó italmérési illetékek minimuma tekintetében, csak Budapest székes fővárost illetőleg történt a mai állapottal szemben módositás annyiban, hogy az 500 lélek után kivetendő italmérési illeték minimuma 100 frtról 300 koronára felemeltetett; mert a mai 100 forint a tényleges viszonynak semmiképen sem felelt meg. Egyébiránt ez a felemelés sem gyakorlati jelentőségű, mert tényleg Budapesten 300 koronánál is több italmérési illeték esik 500 lakosra.
Az 1888. évi XXXV. tc. 48. §-ának megfelelően azt az intézkedést tartalmazza, hogy azok, a kik égetett szeszes italokat kimérnek (korlátlan vagy korlátolt kimérést gyakorolnak) az emberi élvezetre alkalmatlanná tett (denaturált) szesz elárusitásával nem foglalkozhatnak.
Egyrészt az 1888. évi XXXV. tc. 49. §-ában is foglalt azt a felhatalmazást tartalmazza, hogy a pénzügyminister a belügyministerrel s illetve Horvát-Szlavon-Dalmátországok bánjával egyetértőleg a szeszes italok kimérési és kis mértékben való elárusitási árát bizonyos körülmények között korlátozhatja s ez által a fogyasztó közönség kizsákmányoltatásának akar gátat vetni, másrészt a kincstár érdekeinek biztositása szempontjából az égetett szeszes folyadékokkal való csempészkedés nagyobb mérvű elterjedésének akarja elejét venni az által, hogy a pénzügyministert felhatalmazza, hogy a csempészkedésnek nagyon kitett helyeken az italmérési engedélylyel biró feleket az általuk forgalomba hozandó szesz és közönséges pálinka beszerzése tekintetében az általa meghatározandó beszerzési forráshoz utalja.
A 28. és 29. §-okhoz
Az 1888. évi XXXV. tc. 46. és 47. §-ainak megfelelő intézkedéseket, a 30-36. §-ok pedig a büntető határozatokat tartalmazzák.
Biztositja a belügyministernek és illetve Horvát-Szlavon-Dalmátországok bánjának ama jogát, hogy a közegészség és a rendészet gyakorlása érdekében az italmérési és elárusitási üzletek tekintetében szükségeseknek mutatkozó rendelkezéseket foganatosithassák, mig a 38. § a törvény életbeléptének napját határozza meg, és az 1888. évi XXXV. és 1890. évi XXXVI. törvénycikkek hatályon kivül helyezését mondja ki. Ĺmde miután az 1888. évi XXXV. tc. 69. §-a az egyes városok és községek pénzügyeire nézve lényeges oly intézkedéseket tartalmaz, a melyek a jelen törvényjavaslatban ujabb szabályozást nem nyernek, nemcsak azért, mert tárgyuknál fogva e törvényjavaslat keretébe nem tartoznak, de azért is, mert e kérdések a magyarországi városokat és községeket illetőleg „a magyarországi városok és községek fogyasztási adó természetű jövedelmeinek ideiglenes rendezéséről” szóló s immár alkotmányos tárgyalás alatt álló törvényjavaslatban megoldásra találtak, a horvát-szlavon városokat és községeket illetőleg pedig e kérdések miként leendő megoldása még az előkészités állapotában van, kifejezést kellett adni ennek, hogy az 1888. évi XXXV. törvénycikknek egész terjedelmében való hatályon kivül helyezése a kérdéseknek a horvát-szlavon városokat és községeket illetőleg leendő mikénti megoldása tekintetében nem praejudicál.
A végrehajtási záradékot tartalmazza.
