A jelen törvényjavaslat szerint rendezendő ügy természete hozza magával, hogy ez a rendezés az érdekelt három tényező, a magyar kormány, az ausztriai kormány és az Osztrak-magyar bank között kötendő egyezmények utján történik.
Az 1. § felhatalmazza a kormányt, hogy a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok kormányával az alább következő egyezményt megköthesse és egyuttal beczikkelyezi az egyezmény szövegét. Az egyezmény három czikkből áll.
Az I. czikk megállapitja az egyezmény által rendezendő tárgyat. A II. czikk a mindegyik kormány és az Osztrák-magyar bank között kötendő egyezményt tartalmazza, tehát a jelen törvény alapján kötendő egyezménynek azt a részét, a mely mind a három tényezőnek közös megállapodását képezi. A III. czikkben pedig a két kormány között kötendő egyezmény foglaltatik, a mely arra az esetre szól, ha a két állam az Osztrák-magyar bank banküzletét a módositott alapszabályok 107-ik czikke értelmében megváltaná, még mielőtt a lefizetett arany értékérmék a bank végleges tulajdonába mentek volna át.
Az I. czikkhez
A jelen egyezménynek megkötése először azért mutatkozik szükségesnek, mert a 200 millió államjegyről intézkedő 1894. évi XXIV. tc. és a megfelelő ausztriai törvény értelmében az Osztrák-magyar banknál lefizetett összesen 159 millió forint huszkoronásra vonatkozólag az idézett törvény V. czikke alapján a két kormány mindegyike és a bank között 1894. évi julius 24-én kötött egyezmény érvénye az 1898. deczember 31-ikén megszünik és ez az 1894. julius 24-én kötött egyezmény 6. pontjában akkép intézkedik, hogy az egyezmény tartalma a bankszabadalom megujitása esetén végleg rendezendő.
Másodszor szükséges ez az egyezmény azért, mert a közös költségen beváltandó államjegyek egy részének beváltására szolgáló ezüst öt-koronások az érme- és pénzrendszerre vonatkozó szerződést kiegészitő és a III. számú (393. sz.) törvényjavaslatban tisztelettel előterjesztett pótszerződés III. czikke értelmében ezüst-forintosokból lesznek veretendők, a mely utóbbiak az Osztrák-magyar banktól szerzendők be olykép, hogy mindegyik pénzügyministerium az általa beszerzendő ezüst-forintosok ellenértékét az Osztrák-magyar banknál husz-koronásokban lefizeti.
Ebből folyólag a II. czikkben foglalt határozmányok azokat, a mindkét kormányt és a bankot kötelező megállapodásokat képezik, a melyek az öt-koronások veretésére beszerzendő ezüst-forintosok fejében teljesitendő arany-lefizetéseket szabályozzák és az 1894-ben az Osztrák-magyar banknál lefizetett husz-koronások tárgyában 1894. évi julius 24-én kötött egyezmény tartalmát ujból és véglegesen rendezik.
Ez egyezmény 1. pontja értelmében a két pénzügyministerium az 1892. évi XVIII. törvénycikkben megállapitott kulcs szerint együtt 32 millió forintot husz-koronásokban fizet le az Osztrák-magyar banknál és a banktól 32 millió ezüst-forintost vesz át.
A lefizetések teljesitésére határidő megszabva nincs. A művelet lebonyolitásának ideje azonban az által van meghatározva, hogy az érme- és pénzrendszerre vonatkozó szerződést kiegészitő pótszerződésnek, a mely az öt-koronások veretését szabályozza, II. czikke értelmében mindegyik kormány az illető állam contingensét képező öt-koronások veretése iránt azonnal intézkedni és a veretést egy éven belül befejezni köteles.
Az Osztrák-magyar banknál az 1-ső pont értelmében teljesitett lefizetések mindenkép ugyanoly természetűek, mint az 1894. évi XXIV. törvénycikk alapján kötött egyezmény szerint teljesitett azok a lefizetések, a melyek ellenértékét a bank a lefizető pénzügyministeriumnak nem bankjegyekben, hanem ezüst értékpénzben szolgáltatta ki.
Ezért az egyezmény további rendelkezései az 1-ső pont értelmében lefizetett arany-érmékre és az 1894. évi XXIV. törvénycikk alapján kötött egyezmény folytán lefizetett arany-érmékre egyformán vonatkoznak.
E rendelkezések lényegökben a következők:
Mindaddig, a mig a két állam törvényhozása a bank készfizető kötelezettségét életbe nem lépteti, a lefizetett arany érmék a bank érczkészletébe beszámittatnak, a nélkül azonban, hogy a bank tulajdonát képeznék és annak teljesen szabad rendelkezésére állanának (2. pont). Attól a pillanattól fogva, a mikor a bank készfizető kötelezettsége életbe lép, a lefizetett arany érmék a bank végleges tulajdonába mennek át (3. pont). Ha az Osztrák-magyar bank szabadalma lejárna, vagy megszünnék, mielőtt a bank készfizető kötelezettsége életbe lépett volna, mindegyik pénzügyministerium az általa lefizetett aranyérméket ezüst értékpénz vagy bankjegyek ellenében visszaveheti. Hasonló joggal bir a két kormány, ha eziránt a törvényhozások jóváhagyásával megegyezik, a bankszabadalom lejárta vagy megszünte előtt is, mindaddig, a mig a készfizetések elrendelve nincsenek (4. pont).
A közelebbi részletekre áttérve, van szerencsém előadni, hogy a 2. pontban foglalt rendelkezések, a melyek az arany érméknek a bank érczkészletébe való beszámitását és hovaforditását korlátozzák, tartalmilag teljesen azonosak az 1894. évi XXIV. tc. alapján kötött egyezmény idevonatkozó határozmányaival, minek folytán az 1894. évi XXIV. tc. alapján lefizetett arany érmékre nézve e tekintetben eddig fennálló rendelkezések a készfizetések felvételéig továbbra is fentartatnak, illetőleg az ujabb, az egyezmény 1-ső pontja értelmében lefizetett aranyérmékre is kiterjesztetnek.
A 3. pontban foglalt az a rendelkezés ellenben, hogy a készfizetések törvénynyel elrendelt kötelezettségének életbeléptével a jelen egyezmény tárgyát képező arany érmék abban a mérvben, a melyben a bank azok ellenértékét a lefizető két pénzügyministeriumnak tényleg kiszolgáltatta, a bank feltétlen és végleges tulajdonába mennek át, minek folytán az érczkészletbe való beszámithatóság minden korlátozása is megszünik, új intézkedés, a mely egyuttal azt a végleges jelleget is kölcsönzi az új egyezménynek, a melyet az 1894. évi XXIV. tc. V. czikke alapján kötött egyezmény 6. pontja előre látott.
Beállván a banknak az a kötelezettsége, hogy a két állam által nála lefizetett aranyérmék ellenében kibocsátott bankjegyeket érczpénzzel beváltsa, a banknak szükségképen abban a helyzetben kell lennie, hogy ezt a jegyek fedezeti alapját képező aranyat ki is adhassa.
De a két állam által megszerzett és a valutarendezési művelet során czéltudatosan a banknál concentrált aranykészlet a banknak feltétlen és korlátlan tulajdonába bocsátandó azért is, mert az ennek az aranynak a banknál történt letéteményezésénél szem előtt tartott czélzattal, a mely szerint a bank abba a helyzetbe hozandó, hogy a valuta első sorban felelős őre és intéző szerve legyen, alig lenne összeegyeztethető, ha a bank aranypolitikájának szabad intézésében, az által, hogy ez az aranykészlet még továbbra is bármely irányban megköttetnék, korlátozva lenne.
Ezzel szemben a két pénzügyi kormányzat csak azt a jogot biztositja magának, hogy a foganatositott lefizetések és a bank készletei mérvéhez képest egymással egyetértve a készfizetések felvétele után is ezüst-forintosok ellenében a banktól husz-koronásokat igényelhessen. A két pénzügyi kormányzat a valutarendezési czélokra beszerzett aranyát a bank aranykészletnek erősbitésére forditotta, és a maga részéről - az egykoronásoktól és az azokon aluli váltópénztől eltekintve, - egyéb érczpénzt mint ezüstforintosokat, és pedig javarészben a banktól arany ellenében megszerzett ezüst-forintosokat, nem hozott forgalomba. Minthogy pedig a készfizetések törvényes elrendelésével a készfizetés kötelezettsége az állami pénztárakra nézve is életbe lép abban az értelemben, hogy az állami váltópénztárak kötelességévé válik, váltópénzt korlátlan mennyiségben értékpénz ellenében átváltani, szükségessé válhat, hogy az állami pénztárak e czélból az állami pénztárak álladékának pillanatnyi összetételétől függetlenül arany értékpénzzel is el legyenek láthatók.
Az a körülmény, hogy mindegyik pénzügyi kormányzatnak nem kevésbbé képezi érdekét a bank aranyban való fizetőképességének megóvása, mint magának a banknak, valamint az a rendelkezés, hogy mindegyik pénzügyministerium csak a másik pénzügyministerium hozzájárulásával veheti igénybe a szóban levő jogositványt, elegendő biztositékot nyujt arra nézve, hogy ez a jogositvány nem lesz a banknak és annak aranyban való fizetőképességének hátrányára gyakorolható.
A 4-ik pontban foglalt rendelkezés arra az esetre szól, ha az Osztrák-magyar banknak 1910-ig megujitott szabadalma lejárna, vagy a bank a szabadalom lejárta előtt felszámolna, mielőtt készfizetési kötelezettsége életbe léptettetett volna.
Ez esetben az Osztrák-magyar bank köteles az ezen egyezmény tárgyát képező aranyat a lefizetést teljesitett pénzügyministeriumnak kivánatára ezüst értékpénz- vagy bankjegyek ellenében visszaadni.
Ez az intézkedés a bank meghosszabbitott szabadalmának tartamára - azonban csak a készfizetések felvételéig, a mikor is a 3-ik pont határozatai lépnek életbe - megujitja az 1894. évi XXIV. tc. V. czikke alapján kötött szerződés 3. pontjában a most lejáró szabadalom idejére megállapitott, ezzel egyébként azonos, rendelkezést és megfelel annak az egész egyezményben érvényesitett alapgondolatnak, hogy a két állam által valutarendezési czélokra megszerzett arany mindaddig, a mig a készfizetések fel nem vétetnek, nem képezi a bank teljes tulajdonát, hanem a két állam rendelkezésére marad, a végből, hogy eredeti rendeltetésének megóvassék.
Ugyanennek az alapelvnek felel meg az e pontban foglalt másik, szintén az 1894. évi XXIV. tc. alapján kötött egyezményből átvett és ekkép a készfizetések felvételéig érvényben tartott intézkedés, hogy a jelen egyezmény tárgyát képező arany addig, a mig a bank készfizetési kötelezettsége be nem következik, a két kormány között kötött és mindegyik törvényhozás által jóváhagyott egyezmény alapján ezüst értékpénz vagy bankjegyek ellenében a banktól visszakövetelhető.
Mind a két esetben a két pénzügyministerium csak más fizetési eszközök ellenében vonhatja vissza az arany lefizetéseket, mert a bank azok ellenértékét a két pénzügyministeriumnak ezüst-forintosokban vagy bankjegyekben tényleg kiszolgáltatta. Ezek a fizetési eszközök csak olyanok lehetnek, a melyek korlátlan fizetési erővel birnak, - bankjegyek vagy ezüst értékpénz - mert a bank a lefizetett aranyérmék ellenértékét ilyen fizetési eszközökben szolgáltatta ki a két pénzügyministeriumnak, és mert a banknak az aranyérmék alapján jegyei vannak forgalomban, a melyek a banknak vagy természetben szolgáltatandók vissza, vagy a melyek fedezetére és beváltására alkalmas értékpénz bocsátandó rendelkezésére.
Az 5-ik pont az ausztriai pénzügyi kormányzat által foganatositandó arról a lefizetésről szól, a mely az úgynevezett 80 milliós bankadósság egy részének törlesztésére szolgál.
A 80 milliós bankadósság törlesztésének ujbóli rendezésére és a bankszabadalom megujitására vonatkozó törvényjavaslatok indokolásában van szerencsém az ausztriai kincstár által teljesitendő e lefizetés természetét kifejteni.
E helyen csak azt kivánom megjegyezni, hogy az osztrák államkincstár az által, hogy ezt a lefizetést aranyban teljesiti, oly terhet vállalt el, a melynek viselésére kötelezve nem volt, és a melyben a magyar korona országai nem is részesednek, mert a maguk járulékát ehhez a törlesztési összeghez nem fizetik aranyban.
Ausztriának ez a ténye azonban a valutarendezés ügyének érdekében áll, egyrészt mert az által, hogy ez a lefizetés az osztrák államkincstár aranykészleteiből történik, a bank aranykészlete a nyilt piacz minden igénybevétele nélkül erősittetik, másrészt mert, a mint azt az I. sz. (391. sz) törvényjavaslat II. czikkének indokolásánál már volt szerencsém emliteni, a bank érczkészletének ez a szaporitása különös fontosságot nyer a pénzforgalom szempontjából az által, hogy alapul fog szolgálhatni a bankjegyek forgalmának szaporitására ugyanakkor, a mikor a sóbányautalványok helyett forgalomban levő államjegyek a forgalomból ki lesznek vonandók.
Noha tehát az osztrák államkincstárnak ez a lefizetése, a mely a bankkal szemben az adósságtörlesztés jellegével bir, sok tekintetben más természetű, mint a két államkincstár egyéb arany lefizetései, mégis teljesen jogosnak és annak a czélnak, a melyet az osztrák kormány elérni óhajt, mikor ezt a fizetést aranyban teljesiti, megfelelőnek kell tartanom, hogy az osztrák államkincstár arra az esetre, ha az Osztrák-magyar bank szabadalma megszünnék, mielőtt a bank készfizető kötelezettsége életbe lépett volna, biztositja magának azt a jogot, hogy ezt az aranyat, a bank aranykészleteinek mérvéhez képest, más egyéb teljes fizetési erővel biró fizetési eszközök ellenében a banktól szintén visszavonhassa. A banknak ez arany visszaszolgáltatására vonatkozó kötelezettsége nem feltétlen, hanem a bank tényleges aranykészleteitől van függővé téve; minek következtében a bank ezt az aranyat a készfizetések kötelező felvétele előtt is kiadhatja. Az itt javasolt intézkedés tehát még a facultativ készfizetések felvétele szempontjából sem aggályos.
A 6-ik pont, a melyben a két pénzügyministerium a bankkal szemben biztositja magának azt a jogot, hogy egymással egyetértve a banktól bankjegyek ellenében ezüst értékpénzt szerezhessen, valamint a 7-ik pont, a mely a jelen egyezmény végrehajtásánál felmerülő költségekről szól, az 1894. évi XXIV. tc. alapján kötött egyezmény ezekkel azonos határozatait ujitja meg.
A 8-ik pont szerint az egyik pénzügyministerium részéről a bankkal kötött jelen egyezmény érvénye ahhoz a feltételhez van kötve, hogy a másik pénzügyministerium és a bank között ugyanez az egyezmény szinte létrejőjjön, minthogy a jelen megállapodások mind a három szerződő fél közös megegyezését tételezik fel, alig igényel indokolást.
A III-ik czikkben
Rendeztetik a két kormány igénye a banknál lefizetett aranyra abban az esetben, ha a két állam a bankszabadalom megszüntével a bank módositott alapszabályainak 107-ik czikkében biztositott jogával, hogy a bankszabadalom tárgyát képező banküzletet megváltja, él, és pedig oly időben, a melyben a készfizetések felvételének kötelezettsége még életbe nem lépett, tehát a két állam által lefizetett arany még nem ment át a bank tulajdonába.
Erre az esetre a két állam egymással szemben ugyanazt a jogot biztositja, a mely mindegyikét a bankkal szemben illeti meg abban az esetben, ha a bank szabadalma megszünik, a nélkül, hogy a bank a két állam által megváltatnék. Ehhez képest mindegyik pénzügyi kormányzat az általa lefizetett arany érméket bankjegyek vagy ezüst-forintosok ellenében visszaszerezheti, a 80 milliós adósságra teljesitett törlesztés fejében lefizetett aranyra nézve pedig Ausztria ugyanabban a mérvben biztositja magának a visszaváltási jogot, a mely mérvben ez a jog a II. czikkben tervezett egyezmény 5. pontja szerint a bankkal szemben fennáll.
Egyuttal azonban biztosittatik az is, hogy ez utóbbi, az ausztriai államkincstár által egyoldalúlag gyakorolható jogositvány ne legyen a magyar államkincstár részére a tiz-koronás bankjegyek fedezeteként lefizetett arany tekintetében biztositott jogositvány hátrányára gyakorolható.
Értelmében az a törvényjavaslat, a mely az államjegyekből álló függő adósság teljes beváltásáról szóló törvényjavaslattal és az azzal összefüggő többi egyuttal előterjesztett törvényjavaslatokkal a legszorosabb kapcsolatban van, azokkal együtt lesz, ha törvény erejére emelkedik, életbe léptetendő.
