Bárha a nagyobb árvizvédelmi s vizszabályozási munkálatok befejeztével csökkent a földmunkánál keresetet találó munkások száma: munkásaink tekintélyes részének ma is az u. n. kubikmunka a rendes foglalkozása. Addig, a mig bőven kinálkozott alkalom az ilyen munkára s a mig a munkások is nagyobb számban vállalkoztak különösen a lakóhelyük közelében foganatositott munkálatok teljesitésére, a munkaadók s a munkások közötti jogviszonyok szabályozásának szüksége nem jelentkezett oly kifejezetten, mint jelentkezik manapság, mikor a kevesebb számú munkaadó s a kubik, rőzse, kavicsoló s ehhez hasonló, a jelzett épitéseknél előforduló, azonban nem ipari jellegű munkával ma is hivatásszerűen foglalkozó munkások egymásra való utaltsága a szélesebb körű verseny előnyeit egyaránt nélkülözi.
E szükségletet kivánja első sorban kielégiteni a most beterjesztett javaslat, a melynek azonban az a további czélzata is megvan, hogy most már azért is gondoskodjunk a jogviszonyok szabályozásáról, hogy ha a belvizlevezetések, az öntöző csatornák létesitése s közútjaink kiépitése nagyobb méreteket fog ölteni: a munkaadók és földmunkások jogviszonyai törvényes szabályozásának hiányos volta ne riaszszon vissza senkit a földmunka vállalásától s létesitésétől.
A javaslatot illetőleg általánosságban csak azt kivánom megjegyezni, hogy a rendelkezések tervezésénél a gyakorlati életben szerzett tapasztalatok vezettek, s a viszonyokból felismert szükségleteket vettem irányadóul. Tartózkodni kivántam mindentől, a mi a kivitelben nehézséget okozna, de viszont elháritani, korlátozni s eltiltani terveztem mindent, a mi az egyik vagy másik félnek, vagy a közérdeknek kárára van. Jogos érdeket nem sért, indokolatlan terhet nem okoz a javaslat egy rendelkezése sem: de viszont a visszaélést, a kijátszást eltiltja minden oldalon. Figyelembe vettem a javaslat tervezésénél a munkaadók részéről kifejezett véleményeket, melyeket szakközegeimnek ismerni módjában van, - figyelembe vettem a munkások körében felhangzó panaszokat, kivánságokat is, - a melyek felől közegeim révén szintén bőséges adatokat szerezhettem, s mindazt, a mit igaznak s jogosnak kellett felismernem, a tervezetbe felvettem.
Végül hangsúlyozni kivánom, hogy a javaslat csak a föld s ezzel kapcsolatos munkát teljesitő napszámosokról és szakmányosokról szól s egyáltalán nem vonatkozik azokra, a kik az emlitett munkálatoknál ipari munkát teljesitenek, mert természetesen az iparos munkásokra nézve akkor is az ipartörvény rendelkezései alkalmazandók, ha vizi munkálatoknál, út- vagy vasutépitésnél dolgoznak.
A javaslat 1. §-a szerint az 1898. évi II. tv.-cz. 1. §-ában a mezőgazdasági munkások részére kötelezővé tett munkásigazolvány a vizi munkálatoknál, az út- és vasutépitésnél közönséges napszámos vagy szakmányosként alkalmazott munkásokra is kötelezővé tétetik. A munkásigazolvány, a mint arról a mezőgazdasági munkások már országszerte meggyőződtek, ha abba a szerződési megállapodások bejegyeztetnek, a munkásnak bizonysága, tanúja, annak a munkásnak pedig, a ki rendszerint távol dolgozik otthonától s a ki szerszámjával egyik munkahelyről a másikig vándorol, ezenfelül még személyazonossági bizonysága is lesz, a minek hasznát láthatja. De viszont a munkaadónak is eszközül szolgálhat az jogai megvédésénél, mert ha azt a munkástól a munkatér kijelölése után átveszi, vagy ha abba a szerződés létrejöttét feljegyzi (11. §), a felfogadott, előleggel és szállitási költséggel ellátott munkás nem szerződhetik el más munkaadóhoz s más alkalmaztatás reményében az előleg és szállitási költség ledolgozásáig vagy biztositásáig nem távozhatik el; s ha távozik, a munkaadónak a visszamaradt igazolvány jogai érvényesitésénél bizonyitó eszközül szolgál.
Az itt jelzett munkálatoknál alkalmazott munkások egészen olyan igazolványnyal lesznek ellátva, mint a mezőgazdasági munkások, hogy egyazon igazolványnyal bármiféle munkára vállalkozhasson a munkás.
Az igazolvány nélkül szerződő munkás s az a munkaadó, a ki igazolvány nélküli munkást alkalmaz, büntetés alá esik (32., 34. §).
A külföldi munkások, - mivel ez, tekintve, hogy e munkásoknak állandó lakhelyük itt rendszerint nincsen s illetőséggel sem birnak, nehézségekkel járna s kijátszásokra adna módot, - nem köteleztetnek arra, hogy itteni hatóságtól munkásigazolványt szerezzenek, de egyfelől a munkaadók, másfelől hazai munkásaink érdekének védelme okából megkivántatik, hogy ha földmunkát teljesitenek, vagy útlevéllel, vagy hatósági igazoló bizonyitványnyal birjanak.
A második fejezet a napszámosokról s a szakmányosok szerződéséről szól. A napszámosokra nézve a mezőgazdasági napszámosokra vonatkozó jogszabályok megfelelően alkalmazhatók lévén, a 2. § az 1898:II. tc. 46-56. §-aiban foglalt rendelkezéseket a jelen törvényjavaslat 1. §-ában emlitett munkálatoknál alkalmazott napszámosokra is kiterjeszti s ezzel a vizi munkálatnál stb. alkalmazott napszámosok és a munkaadók jogviszonyai szabályoztatván: a következő szakaszok már csak a szakmányos munkásokra vonatkoznak.
A szerződési feltételek megállapitásának teljes szabadságát a 3. § mondja ki s ezt csupán azzal korlátozza, hogy a törvénynyel ellenkező megállapodások érvénytelenségét kijelenti. Ez önként értendő korlátozás, mert a felek akarata meg nem másithatja a törvényt. E helyen ki kell emelnem, hogy a munkások körében felhangzott azt az óhajtást, miszerint a földmunka csak napszámbérért legyen teljesithető, - megvalósithatónak nem tartom. Elismerem, hogy a munkásokra nézve kedvezőbb volna, ha bármilyen minőségű földmozgósitásért mindenkor az eltöltött idő szerinti díjazást nyernének, - ámde egészen eltekintve a munkaadók érdekétől, - elvi szempontból tartózkodni kivántam attól, hogy a munkabér kérdésébe ily irányban való beavatkozásra adjak javaslatot.
A szerződési feltételek megállapitásának szabadságát a 4. § nem érinti, csak felsorolja azokat a kérdéseket, a mikre vonatkozólag a feleknek meg kell állapodniok. Ha a felsorolt kérdésekre a szerződés nem ad választ, - vita esetében, - a hatóság a szokás alapján itél. (38. §)
A szerződésben megállapitandó a munka neme. Ez alatt nem az értendő, hogy például a mozgósitandó föld minősége jelölendő meg, hanem az, hogy a szerződésben meg kell állapitani azt, hogy töltést kell-e csinálni, vagy töltést lehordani, szárazban kell-e dolgozni, vagy vizben. Mindez azért szükséges, hogy a munkahelyre hivott munkások akkor, a mikor oda elindulnak, bizonyosan tudják, hogy mit kell dolgozniok s a bérföltételeiket ehhez mérhessék.
A szerződésben meg kell továbbá állapitani azt is, hogy mennyi munkára számithat a munkás; mivel lényeges különbséget képez az, hogy a távoli vidékre utazván, két hétig vagy hónapokig tartó keresetre számithat-e a munkás. A munka időtartamának ismerete befolyással lehet elhatározására, mert ha két helyre is kap ajánlatot, mindenesetre azt fogja választani, a hol tovább, s igy többet kereshet.
A szerződésben megállapitandó továbbá a munkabér, még pedig ott, a hol nem átalányban fizettetik az, az egységárak megjelölésével. Azon itt felhozható kifogással szemben, hogy az egységár megállapitása önmagában még egyáltalán nem nyújt biztositékot a munkásnak arra nézve, hogy a munkabér arányban fog állani munkájával, utalok a 16. §-ban foglalt rendelkezésre s az ezen § indokolásában felhozottakra, melyek azt hiszem minden érdeket egyenlően biztositanak.
A § c) pontjában megjelölt kérdések szintén igen jelentékeny részei a szerződésnek, de a legtöbb esetben eddig a szerződések ezekre a dolgokra nem terjedtek ki. Ha az egységárra nézve a megállapodás megvolt, egyik fél se sokat törődött a többi feltétellel, a minek aztán az volt a következése, hogy hol az előleg, hol a szállitási költség, hol a férőhely s ivóviz miatt folytonos volt a perlekedés, a viszálykodás. Ezt akarja megelőzni ezen intézkedés.
Az egyetemlegesség megengedhető ott, a hol az egymást ismerő munkások közösen vállalkoznak a közösen teljesitendő munkára, de az egyetemleges kötelezettséget ott megengedni, a hol egymást nem ismerő munkások nem is közösen dolgoznak, nem lehet. Az egyetemleges kötelezés miatt is hangzottak fel jogosult panaszok, ezért vettem fel e tilalmazó rendelkezést. Az egyetemleges kötelezettség különben e javaslat szerint sohasem vélelmeztetik azt a szerződésben esetenként kell megállapitani.
A javaslat 16. §-ában foglalt intézkedések biztositékot kivánnak nyujtani a munkaadónak arra, hogy a munkások a szállitási költség s az előleg megtéritése nélkül nem fogják büntetlenül otthagyni a munkaadót.
Nehogy azonban az előleg s költség megtéritésének kötelezettsége a munkás terhére felhasználható legyen, meg kell állapitani a maximumát az előlegnek s a költségnek. Mert ellenkező esetben esetleg igen nagy előlegek adása által a munkás annyira leköttetnék, hogy a szerződéstől való elállásra való jogosultsága illusoriussá válnék; - a szállitási költség mértéke: a tényleges költség lehet. Előlegül pedig két heti munkabér elegendőnek látszik, annyival is inkább, mert a munkásnak adott előleg rendszerint vesztesége annak, mert nem becsüli azt meg úgy, mint a már tényleg megszolgált munkabért s munkája is kelletlenebb, ha előlegképen annak bérét már felvette s elköltötte. Az, hogy az otthon maradó család részére kell az előleg sok esetben igazi, de manapság már postai úton a munkabért is könnyen hazajuttathatja a munkás, a mit közülök igen sok megtett eddig is.
A 7. § a szerződés alakszerűségére nézve intézkedik, kimondván, hogy a szakmányos munkásokkal a szerződést, ha a munka egészében vagy nagyobb részében a munkások lakhelyén teljesitendő vagy ha kisebb csoportról van szó, szóval is meg lehet kötni; ellenkező esetben a szerződés irásba foglalandó, vagy pedig arról irásos feljegyzést kell a munkásnak adni. Ha a munkások otthonukban vagy annak közelében dolgoznak, a szerződés körül felmerült viták kisebb bajt okoznak a munkásnak s a munkaadónak, - épen azért erre az esetre nem szükséges a szerződés irásba foglalását elrendelni, mig viszont ott, a hol a munkások otthonuktól távol vannak vagy nagyobb munkálatokról van szó, meg kell követelni, hogy a felek a szerződést irásba foglalják vagy hogy legalább a munkások arról irásos feljegyzést (nota, paléta) kapjanak. Ennek szükségét maga a gyakorlat megmutatta: a legtöbb munkaadó s munkás már is irásba foglalja a szerződést vagy arról irásos feljegyzést ad.
Tekintettel arra, hogy e szerződéseknél minden nehézség nélkül lehet szerződési és feljegyzési ürlapokat késziteni, a melybe csak a számokat kell beirni s némely megállapodást bevezetni vagy törölni, - azt hiszem, e rendelkezés absolute semmi nehézséget nem fog okozni még azon munkaadóknál sem, a kik eddig irásos szerződést nem kötöttek.
A szerződés irásba foglalásának minden nehézségét elkerülendő, nem javaslom azt, hogy a szerződések mindenkor a községi előljáróság előtt köttessenek meg. De hogy a szerződés helyesen való irásba foglalása s különösen felolvasása bizonyittassék, javaslom, hogy ennek bizonyságára vagy két tanu, vagy egy hivatalos tanu kivántassék meg.
Nehogy azonban az alakszerűség ellen a veszély esetében való nehézkesség hozassék fel, már itt jelzem, hogy a veszély eseteire a 37. § felmentő intézkedéseket tartalmaz.
A szerződések bélyeg- s illetékmentességét e § kimondja
A 8. § tételesen felsorolja, hogy kik szerepelhetnek mint hivatalos tanuk. Oly széleskörű e megállapitás, hogy egyetlen munkálatnál sem fog a tanu alkalmazása nehézségét okozni. A hivatalos tanu igénybe vételét különben épen könnyités okából tervezem; mert lehetséges, hogy valamely munkálatnál, ha a szerződés a helyszinén létesül, nem lehet két, tanunak alkalmas egyént felkérni, de egy hivatalos tanu felhivása sehol sem fog nehézséggel járni, annyival is kevésbé, mert a tanuskodás díjtalanul teljesitendő kötelesség, melynek indokolatlan megtagadása kártéritésre ad alapot.
A 9. § a hivatalos tanu kötelességét szabja meg. Oly feladat, melyet a 8. §-ban felsorolt megállapitás alapján tanuskodásra jogosult minden egyén képes teljesiteni; - valamint a második bekezdésben foglalt tilalmat is ellenőrizheti, melynek az a czélja, hogy egyfelől a törvény 1. §-ának végrehajtása, másfelől a szerződött munkaadó jogos érdeke biztosittassék.
Minden nehézséget elkerülendő, azt, hogy a szerződés két példányban állittassék ki, a javaslat nem rendeli el. A felek ezt megtehetik önként, - ha azonban csak egy példányban van meg a szerződés, azt a közhatóságnál kell letenni: ily módon mind a két félnek rendelkezésére áll az jogai érvényesitésénél. A javaslat rendelkezése ugyanis biztositja, hogy ha arra szüksége van, mindenki megkaphatja a szerződés hiteles másolatát, - valamint azt is, hogy panasz, per, bűnvád esetében az eredeti okirat a hatóság elé kerül.
A munkaadó feljogosittatik arra, hogy a munkás igazolványát átvehesse és hogy a munkásigazolványba a szerződés létrejöttét bejegyezze. Mindkét intézkedés biztositékot kiván adni a munkaadónak a szerződés megtartására. A munkaadó azonban a munkásigazolványt csak a munkatér kijelölése után veheti át. Előbb azért nem, mert a munkásnak szüksége lehet arra, ha a földmunka megkezdésére kitüzött időpontig még egy később teljesitendő munkára nézve is akar szerződést kötni (pl. aratásra szerződik) vagy addig napszámba akar menni, - de feltétlenül szüksége van arra azért, mert az érvényben levő intézkedések szerint csakis igazolványaiknak felmutatása mellett kaphatnak az utazó munkások félárú menetjegyet.
A 12. § logikai következménye a szerződés alakszerűségének megállapitására vonatkozó 7. § intézkedéseinek, mert csak az esetben nem lesznek azok illusoriusokká, ha az egyetértőleg eszközölt változtatásoknál is megtartatnak az alakszerűségek.
A 13. §-ban a munkaadó kötelességei állapittatnak meg. A rendelkezés csaknem azonos az 1898. évi II. tc. 31. §-ának rendelkezésével. Kiemelendőnek tartom, hogy a munkaadó intézkedésre jogosult megbizottjának nevét közölni kell a munkásokkal. Előfordult az az eset ugyanis, hogy a munkásoknak a munka közben felhozott kérelmét a munkavezető teljesiteni igérte, pl. magasabb egységárt ajánlott, - s a teljesitéskor a munkaadó azzal a kijelentéssel, hogy a munkavezető ilyen eljárásra nincsen feljogositva, egyszerűen megtagadta az igéret teljesitését, - a miből sok zavar, perlekedés, ellenségeskedés származik. Ilyen esetek megelőzése végett kell, hogy a munkások tudják, hogy kinek szava, igérete s ajánlata kötelező.
A § utolsó bekezdése a munkásigazolvány elvesztének esetére intézkedik. A munkásigazolvány nélkül nem köthetvén szerződést, kárt szenved, ha azt a munkaadó neki át nem adja: ennélfogva munkaadót kötelezni kell arra, hogy kárpótolja a munkást. Annak megvitatását, hogy a munkás kaphatott volna-e munkát vagy sem s mennyi keresetről maradt el az igazolvány elveszte miatt, nem kivánatos megengedni, mert ez a vita hosszú ideig elhuzódhatik a munkás kárára. Helyesebb a kárpótlás mértékét s idejét a törvényben meghatározni.
A 14. §-ban a munkásoknak a szerződés teljesitésére vonatkozó kötelezettsége van megszabva. A szerződés megszegése úgy a munkás, mint a munkaadó részéről egyaránt büntetés alá esik. A munkások kivezetésének azonban nincs helye, mert a szerződési feltételek a munka természete miatt nem oly határozottak, mint pl. a gazdasági munkásszerződésekben. A hol a szerződés semmi kétséget sem hagyhat fenn a felek akaratára nézve, - s a hol a munkás érdekét feltétlenül megvédhetik a törvény rendelkezései: a gazdasági munkás-szerződések teljesitése megtagadásánál indokolt a munkás kivezetésének megengedése, - ott azonban, hol a munka könnyebb vagy nehezebb volta jóformán négyszögméterenként változó lehet, - a hol a szerződésben a munka milyenségét teljes lehetetlenség meghatározni, - ott ezt csak abban az esetben lehetne megengedni, ha a munkás munkabére a munka milyenségétől függetlenül volna megállapitva. Az arató, a szénakaszás megközelitő bizonyossággal tudja, hogy a felvállalt területen milyen munkára kell elkészülve lennie, ahhoz szabhatja hát bérkövetelését; - de pl. a földmunkás a föld felszinéről nem tudhatja, hogy agyagos, vizes, homokos lesz-e egy-két méternyire a mozgósitandó földtömeg. Ezt nem tudhatja a munkaadó sem. Igy tehát ha könnyű módon munkálható földrétegre számitva kötik meg a felek a szerződést s kiderül, hogy csalódtak, mert nehéz, szappanos talajú a föld: képtelenség volna a munkást arra kötelezni, hogy az egész munkaidő alatt a könnyű munka reményében megállapitott egységár mellett dolgozzon. Ezért van megengedve az új egyezkedés és ezért kell mellőzni a kivezetést.
A 15. § azon előforduló esetre intézkedik, ha a szerződés a felektől független okok miatt nem teljesithető. E szerint, ha árviz, belviz stb. miatt a munka megakad, a munkások - ha másra nem kötelezték magukat - három napon túl nem kötelesek jobb időre várva tétlenül lenni, hanem jogosultak a szerződéstől elállani. Természetes, hogy az előleget meg kell tériteni. Hangsúlyozom azonban, hogy ez a rendelkezés feltételes, t. i. csak akkor alkalmazható, ha a felek a szerződésben ilyen esetre nézve másként nem egyeztek meg.
A 14. §-hoz fűzött indokolásban felhozottak után felesleges e helyütt előadnom, hogy az új egyezkedés lehetőségét miért kell biztositani. Ezt a mezőgazdasági munkásokra nézve az 1898. évi II. tc. 10. §-ának a legkisebb kereset biztositására vonatkozó rendelkezése feleslegessé tette, - a javaslat 1. §-ában jelzett munkásokra nézve azonban a munka természete kizárja a legkisebb kereset biztositásának bármilyen módját. Ezért kell az újabb egyezkedést itt megengedni. Nehogy azonban az újabb egyezkedés a szerződésszegés ürügye legyen, kimondatik, hogy a szállitási költséget s az előleget a szerződési egységár mellett kötelesek a munkások ledolgozni. Ez az intézkedés olyan biztositékot nyujt a munkaadóknak, a milyet eddig sajnosan nélkülöztek, a mennyiben ugyanis az oda szállitott s előleggel ellátott munkások a munkahelyen megjelenvén, rendszerint áremelést kivántak s ha meg nem kapták, ott hagyták a munkaadót, kinek a szállitási költség s az előleg igy elvesztett kiadása volt. A tekintetben, hogy ez a rendelkezés a munkásokra nézve semmiféle sérelmet nem okozhat, utalok a 6. § rendelkezésére, továbbá a 33. § b) pontjára, a melyek rendelkezései kizárják azt, hogy egyes munkaadók az előlegek adása révén, s a munkáltatási viszonyok hamis közlése mellett kihasználják a 16. §-nak rendelkezését, mely szerint a szállitási költség s a felvett előleg értéke erejéig a szerződésben megjelölt egységár mellett kell a munkásnak dolgoznia.
Az, hogy az esetleges újabb megállapodásról irásos feljegyzést köteles a munkaadó adni, következménye a szerződés alakszerűségeire vonatkozó rendelkezéseknek, mert irásos feljegyzéssel bizonyithatják a későbbi megállapodás esetleges megtagadása alkalmával a munkások azt, hogy az irásos szerződésbeli megállapodást egyetértőleg módositották.
A 17. § a munkateljesitmény felmérésénél gyakrabban panaszolt visszaéléseket akarja megszüntetni. Az intézkedés nem sérti a munkaadó érdekét, s csak azt rendeli el, a mit minden jóravaló munkaadó eddig is önként megtett.
A javaslat 18. §-a egyezik az 1898. évi II. tc. 41 §-ával, a 19. § pedig az 1898. évi II. tc. 32. §-ával Előbbi a munkaadók jogosult érdekét védi, az utóbbi pedig a munkások kizsákmányolását tiltja el, a mire éppen az ilyen munkálatoknál van legnagyobb szükség, mert a munkáltatási viszonyok miatt éppen ezekkel szemben nyilik a visszaélésre a legtöbb alkalom.
Hangsúlyozni kivánom, hogy a § rendelkezése a „jancsi-bankó” tilalmazása óta lábra kapott azt a visszaélést is korlátozza, mely szerint a munkaadó a kantinos követelését levonja a munkabérből.
A 20. § az 1898. évi II. tc. 33. §-ának kiterjesztése a földmunkásokra s mint ilyen humanus intézkedéseire bővebb indokolást nem igényel.
A 21. § az 1898. évi II. tc. 43. és 45. §-ai módjára a munkás megszolgált munkabérének megfizetését biztositja.
A 22. és 23. §-okhoz
A 22. és 23. §-ok azt szabják meg, hogy a szerződést mely esetekben lehet felbontani. A tételes megállapitások lényegben azonosak az 1898. évi II. tc. III. fejezetében felsorolt bontási okokkal; s a munkaadó és munkás között teljes egyenlőséget biztositanak.
A 24. és 25. §-okhoz
A 24. § az 1898. évi II. tc. 27. §-ával azonos; a 25. § pedig a felbontás közlésének a módját szabja meg azzal, hogy az ilyen közlésnélküli felbontás mint szerződésszegés büntetendő.
A 26. § az 1898. évi II. tc. 30. §-ával azonos intézkedéseket tartalmaz.
A földmunkások felfogadásánál többször tapasztaltatott az a visszaélés, hogy a munkaadó megbizottja megjelenvén valamely községben, a helyi hatóság előtt titkolózva érintkezett a munkásokkal: azoknak mindent megigért, a mit kértek, valótlanul jónak, kedvezőnek mondta a munkahelyet, az egységárakat, szóval a munkásokat félrevezette, csak azért, hogy küldetése eredményes legyen. E visszaélést akarja korlátolni a 27. § ez az intézkedése, kapcsolatban a 33. § c) és d) pontjával. Ha a közvetitő, megbizott jelentkezik, a helyi hatóságnak módjában áll figyelemmel kisérni tevékenységét. A teljesen szabad mozgásnak az a korlátozása, melyet ezen § contemplál, nem fogja a munkások szerződtetését megneheziteni s ilyen korlátozás, a mikor nagyobb munkáscsoportok érdekeiről van szó, nem mondható se feleslegesnek, se a kelleténél többnek.
A 28. § a fővállalkozó szavatosságát állapitja meg személyzetének s alvállalkozóinak eljárásáért. Megesett többször, hogy a munkát az alvállalkozó teljesitette, a járandóságot a fővállalkozótól föl is vette, - s ismeretlen helyre távozott, a nélkül, hogy a munkásokat kifizette volna. Épen igy megesett, hogy a vállalati alkalmazottak tüntek el a munkások munkabérével. A munkások megröviditésének ezt a módját feltétlenül ki kell zárni. A fővállalkozónak a szavatosság anyagi terhet a gyakorlatban nem fog okozni, mert hiszen ő is vehet biztositékot az alvállalkozótól s annak járandósága kifizetését ahhoz a feltételhez fűzheti, hogy a munkások kifizetése bizonyitassék. Mindenesetre több gondosságot s figyelmet kell forditania a fővállalkozónak a munkások kifizetésének ellenőrzésére, - de az az anyagi teherrel nem járó ellenőrzés a közérdeknek lesz hasznára.
A 29. § a vállalkozók kizárására ad jogot azon esetre, ha a munkásokkal szemben a törvényt nem tartják meg. E tekintetben eddig is figyelem fordittatott a munkások érdekeire, de a munkaadók magatartása s a munkások megnyugtatása szempontjából hatályosabb lesz ez irány érvényesülése, ha a kizárás joga a törvényben állapittatik meg. Különben ez a rendelkezés nem sujtja a munkaadókat, mert hiszen a megelőzés nem kiván lehetetlenséget, csupán gondosságot s az alkalmazottak körében azon felfogásnak megizmosodását, hogy a munkásokkal szemben nem lehet semmiféle visszaélést elkövetni.
A "jancsi-bankók" alkalmazását a 19. § eltiltja; - mivel azonban jancsi-bankó nélkül is módja van a kantinosnak a helyzettel visszaélni, a 30. § a kantinos esetleges visszaéléseit akarja megakadályozni. A visszaélés megtorlásának eszköze az, hogy a kantinostól az italmérési engedély elvonatik. Az eljárás meghatározott módja kizárja a zaklatást s a tisztes üzletvitelt nem neheziti meg.
A 31. § a kihágási büntető törvénykönyv általános határozmányainak érvényben tartásával az 1898. évi II. tc. 65., 66., 69. és 70. §-ait a most alkotandó törvény hatálya alá eső munkásokra is kiterjeszti; a mire nézve indokolásul elég azt felhoznom, hogy a mint a mezőgazdasági munkásokra nézve a közérdek kivánta meg azon intézkedések megtételét, úgy a jelen törvény hatálya alá eső munkásokra nézve is az teszi szükségessé a hivatkozott §-ok kiterjesztését.
A 32. § a munkaadók, megbizottak, alkalmazottak által elkövethető kihágások felől intézkedik. Az előző fejezetekben meg vannak szabva a kötelességek, fel vannak állitva a tilalmak, e helyütt pedig a rendelkezések s tilalmak megszegésének a büntetése van megállapitva. A büntetés különbözősége az elkövetett cselekmény jelentősége szerint van súlyosabban s enyhébben megállapitva.
A 33. § a) pontja azonos az 1898. évi II. tc. 58. § utolsó pontjában foglalt rendelkezéssel; a b) és c) pontban foglalt intézkedést a 13. §-nál és a 27. §-nál indokoltam; a d) pont pedig az 1898. évi II. tc. 64. §-ában foglalt rendelkezés kiterjesztése, a mire épen ezen munkásokra nézve, a munkaadók érdekében a legnagyobb szükség van, mivel itt a leggyakrabban fordul elő, hogy a szerződött munkásokat egy más munkaadó ügynökei elcsábitják s ezzel nemcsak az első munkaadót kárositják meg, hanem a munkásban a szerződés kötelező erejének tudatát is gyöngitik.
A 34. § a munkás által elkövethető kihágásokat s azok büntetését állapitja meg. Az a), b), pont az előző fejezetekben foglalt kötelességek s tilalmak megsértését minősiti kihágásnak; a c) pont pedig azonos az 1898. évi II. tc. 61. §-ával.
A 35. §-ban idézett 1879. évi XL. tc. szerint a kihágások miatt az eljárás hivatalból inditandó meg. Ott azonban, hol szorosan véve magánérdek sérelméről van első sorban szó, indokolatlan volna a hivatalból való eljárás, miért is a 35. § az általános szabály alól kivételt tesz. Ugyanez a § intézkedik az iránt is, hogy a pénzbüntetések a községi segélyalapot illessék.
A 36. § a közigazgatási hatóságok illetékességét állapitja meg nemcsak a vitás kérdések, kihágások tekintetében, hanem az 1898. évi II. tc. 72. §-a módjára az egyénenkint 100 koronát meg nem haladó kárkövetelésekre nézve is, mely intézkedés előnyös volta már az 1898. évi II. tc. eddigi alkalmazása idején is kitünt. Az 1898. évi II. tc. 72-76. §-aiban foglalt intézkedések az ezen törvényben tárgyalt ügyekre is kiterjesztetnek.
A 37. § kivételes intézkedést tartalmaz a vis major eseteire nézve, mely intézkedések által a törvény alkalmazásának nehézségei el vannak háritva a nélkül, hogy ez intézkedések a törvény végrehajtását illusoriusakká tennék, mivel, a vis major esete bizonyitandó ténykérdés lévén, a hatóságnak mindig módjában fog állani megállapitani azt, hogy a 37. § esete fenforog-e vagy sem. Egyébiránt erre nézve még azt is megjegyezhetem, hogy közvetlen veszély esetében igen igen ritka az az eset, hogy szakmányos munkásokat alkalmazzanak, a napszámokkal pedig a szerződés szóval is megköthető lévén, közvetlen veszély esetében a szerződési alakszerűségek betartásának kényszere nehézséget nem okozhat. Felhatalmazást ad továbbá ez a § a vasutépitési munkáknál bizonyos kivételek megállapitására, melyekre ott a vasutépités érdekéből szükség merülhet fel.
Különösen a szóbeli szerződés mellett gyakran megesik, hogy a felek némely feltételekre nézve egyáltalán nem állapodnak meg olyan részletesen, hogy minden kétségnek elejét vegyék. Például nem szól a szerződés a férőhely kérdéséről. Ilyen esetben, ha a felek utóbb nem tudnak megegyezni, jogot kell adni a hatóságnak, hogy a gyakorlat, a szokás szerint döntsön.
A 39. § a törvény végrehajtására vonatkozó felhatalmazás megadása mellett a törvény életbeléptének a napját szabja meg.
Ezek után tisztelettel kérem és ajánlom a törvényjavaslat elfogadását.
