A munkaadók és a mezőgazdasági munkások közötti jogviszonyok szabályozásáról szóló törvényjavaslathoz fűzött indokolásban s ezen javaslat tárgyalása idején is jeleztem, hogy ezzel a javaslattal még a mezőgazdasági munkáskérdést s általában a kisebb gazdák fontos érdekei megóvásának kérdését megoldottnak nem tekintem s hogy e tekintetben még több feladat áll előttünk. Az a javaslat, a melyet most van szerencsém előterjeszteni, ezen feladatok egy részének megvalósitását czélozza, a midőn a cséplővállalkozókról, a munkavállalkozókról s a segédmunkások jogviszonyainak szabályozásáról intézkedik.
Minthogy a kisebb gazda és a cséplővállalkozó, a cséplő és munkásvállalkozó, nemkülönben a munkás és segédmunkása között napirenden van a surlódás és a perlekedés s nincsen jogszabály, mely ezeket a kérdéseket külön tárgyalja, a kisebb gazdálkodók s a munkások helyzetét, panaszait, bajait vizsgálva, nem zárkózhatom el azon meggyőződés elől, hogy ezek jogviszonyainak szabályozása a kisgazdák, maguk a cséplőgéptulajdonosok s a munkások, segédmunkások érdekében egyaránt igen fontos, igen jelentékeny s olyan feladat, hogy annak megoldása elől kitérni vagy azt elhalasztani nem szabad.
E feladat megoldását megkönnyitette a törvényhozás az 1898:II. tc. megalkotása által, a mennyiben annak rendelkezései a most tárgyalt ügyekre megfelelő módon kiterjeszthetők, miért is a 18. § ezekre az ügyekre, a mennyiben ez a javaslat ellenkező intézkedést nem tartalmaz, az idézett törvény hatályát egészben kiterjeszti.
Ezzel azonban ez a javaslat az 1898:II. tc. rendelkezéseit nem módositja, nem érinti s azok nemcsak hogy a munkaadók és munkások közötti jogviszonyok szabályozására nézve teljesen érintetlen maradnak, - hanem a szükséges eltérő és különleges intézkedések meghatározása mellett a jelen javaslatban foglalt ügyekre is egészben kiterjesztetnek.
Kisgazdáinknak legnagyobb része nem rendelkezvén saját cséplőgéppel, cséplővállalkozó által csépelteti el a gabonáját. A mennyiben a cséplésre vonatkozólag a felek között inkább csak beszélgetés közben létrejött szerződések rendszerint hiányosak, a kisgazda és a cséplővállalkozó között mindkét fél kárára igen sok a viszálykodás, a mi természetes is ott, a hol a jogok és kötelességek határozottan megszabva és a feltételek világosan megállapitva nincsenek. Számtalan per keletkezik a hézagos szerződés miatt, még több keserűség, gyűlölködés s mindkét részen sok anyagi kár. Ezt a helyzetet, az a különben helyes irányzat sem orvosolja, hogy a kisebb gazdák többen szövetkezve közösen vesznek cséplőgépet, mert ha a szövetkezett gazdák egymás között jól megegyeznek is, - saját termésük elcséplése mellett más, több olyan birtokosnál is vállalnak munkát, a ki a gép megvételében nem társuk s ezekkel szemben már mint vállalkozók szerepelnek.
Ezt a kisebb gazdák és a cséplővállalkozók által felpanaszolt helyzetet akarják a most beterjesztett javaslat első fejezetének intézkedései orvosolni, még pedig úgy, hogy mind a két félnek jogos érdekeit igazságosan megvédelmezzék s általában biztositsák a gazdálkodás érdekeit.
Azt mondja ki, hogy a birtokos (bérlő) és a cséplőgéptulajdonos közötti szerződésre s kártéritési igényekre nézve az általános magánjogi szabályok alkalmazandók, - kivévén, ha a jelen törvény ellenkező intézkedést tartalmaz. - A § ilyetén intézkedése lehetővé teszi, hogy e javaslat keretében általános érvényű magánjogi szabályok felsorolásának, megállapitásának mellőzésével csak azokról a különleges rendelkezésekről gondoskodjunk, melyek a birtokos és géptulajdonos jogviszonyának specialis rendezése érdekében szükségesek.
Nem érinti, azt se rendeli el, hogy mit kell a szerződésben okvetlenül kitüntetni, a megállapodás érdemében nem szab korlátot, a felek feltételeinek megállapitásába, vagy eltiltásába nem megy bele; azt sem mondja ki, hogy miben és hogyan kell megállapodni, csak a viták megelőzése és a jogok és kötelességek bizonyossá tétele okából arra az esetre állit fel szabályokat, ha a felek a szerződésben meg nem állapodtak épen azokra a kérdésekre nézve, a melyek miatt legtöbb pereskedés fordul elő. - A javaslat rendelkezései tehát nem szabályozzák a felek elhatározását, hanem az elmaradt elhatározást pótolják.
A cséplési munkánál nagy jelentőségű az, hogy mikor kezdhet a birtokos csépelni, milyen sorrendben csépel a vállalkozó a szerződő kisgazdáknál. Az idő és a sorrend meghatározásának a hiánya számtalan esetben oka a viszálykodásnak. A javaslat tehát egy szabályt állit fel, azt mondván, hogy ha a felek önként, előre, a szerződéskötéskor vagy utóbb meg nem állapodtak a cséplés megkezdésének idejére vagy sorrendjére nézve: akkor a vállalkozó a birtokos által megjelölt s kellő időben tudomására adott időpontban köteles a cséplést megkezdeni. Ez a rendelkezés sem egyik, sem másik fél érdekét, jogát nem érinti: jogukban áll a szerződő feleknek úgy és oly módon megállapodni a cséplés megkezdésének idejére vagy sorrendjére nézve, a mint tetszik, - de arra az esetre, ha meg nem állapodtak volna, pótolja a törvény akarata az ő hiányos szerződésüket.
A másik kérdés a csépléshez szükséges munkások alkalmazásának az ügye. Ez is sok viszálykodásnak oka. Erre nézve a javaslat azt mondja ki, hogy ha másként nem állapodtak meg a felek, a vállalkozó köteles a munkásokat szerződtetni.
Hasonlóul sok félreértésre, félremagyarázásra ad okot azon kérdés is, hogy: ki tartozik a gépet a munkahelyre szállitani s hogy mennyi termés elcsépelésére jogosult s köteles a vállalkozó? A javaslat erre az esetekre is pótolja a felek hiányos szerződését.
Annak kiemelésével, hogy a cséplés idejének megjelölése, a munkások alkalmazása, a gép szállitása s a termés mennyiségének meghatározása tekintetében a javaslat ezen §-ban foglalt szabályok a gyakorlatnak megfelelnek, - ismételten hangsúlyozni kivánom, hogy mindezek a szabályok egyáltalán csak ott és annyiban lesznek figyelembe vehetők, a hol és a mennyiben a feleknek a szerződésben kifejezésre jutott akarata más szabályt fel nem állitott.
Tekintettel arra, hogy a cséplővállalkozók és a birtokosok közötti pereskedésnek a legtöbb esetben a szerződés hiányossága az oka: felmerülhetne az a gondolat is, ha vajjon nem volna-e czélravezetőbb a szerződéskötést bizonyos alakszerűségekhez kötni, illetőleg kifejezetten kimondani, hogy ezeket a szerződéseket is a községi előljáróság előtt kell megkötni, a hol a felek a hiányokra figyelmeztethetők volnának? Mindenesetre ez is jó módja volna az ügy rendezésének, de azt hiszem, mégis sok teherrel és nehézséggel járna a keresztülvitel s általánosságban talán nem volna indokolt ily rendszabályt életbeléptetni akkor, a mikor a javaslatban foglalt módon is el lehet a czélt érni.
Rendelkezése szerint, ha a munka teljesitése a birtokos hibája miatt meg nem kezdhető, vagy nem folytatható, akkor a vállalkozó nem tartozik a meghatározatlan ideig tétlenül várni, hanem joga van kártéritést követelni s egyéb kötelezettségének teljesitése után látni. Igen gyakori eset, hogy a birtokos a gép elszállitásával napokig késedelmeskedik, az se ritka eset, hogy idejére nem fogad munkásokat, nem gondoskodik vizhordásról, zsákról stb. Miután az ilyen okból való késedelem nemcsak a vállalkozónak okoz kárt, hanem azoknak a birtokosoknak is, a kik a sorrendben utóbb csépeltetnének; szükséges, hogy ezek jogosult érdekének védelmére a cséplővállalkozónak a visszalépés joga biztosittassék.
E §-ban van kimondva, hogy a terménynek elemi csapás miatt való egészbeni vagy részbeni megsemmisülése a cséplővállalkozónak kártéritésre nem ad igényt s hogy a termény egy részének megsemmisülése egyik félnek sem ad jogot a visszalépésre. Mindezek oly kérdések, melyek ilyetén rendezését a gyakorlati élet valóban igen szükségessé tette.
viszont a birtokosnak ad jogot arra, hogy visszaléphessen a szerződéstől s kártéritést követeljen akkor, ha a cséplővállalkozó a megjelölt időben vagy sorrendben meg nem kezdi a cséplést vagy az ő hibája miatt az nem folytatható. Tekintettel arra, hogy a cséplés mielőbbi befejezése érdekében áll a gazdának, módot kell neki adnunk, hogy a hanyag vagy rosszakaratú vállalkozótól idejében megszabadulhasson s esetleg más gép után nézhessen. E szempontból ad jogot a visszalépésre a javaslat azon esetre, ha a vállalkozó cséplőgépe nem alkalmas. Az, hogy a gép a cséplésnek megfelelő módon és időben való elvégzésére alkalmas-e vagy sem, oly kérdést képez, melyet minden concrét s vita tárgyává tett esetben a biróság dönt el.
Itt megjegyzem, hogy a cséplővállalkozók körében az az óhajtás merült fel, miszerint mondassék ki a törvényben az, hogy minden vállalkozó csak egy bizonyos község vagy járás határában jogosult cséplésre szerződni. Ezt a kivánságot teljesithetőnek nem tartom, mert ha az ilyen korlátozás érdekében is állana a géptulajdonosoknak, a gazdálkodóknak igen nagy kárára volna, mert lehetetlenné válnék a verseny. Tekintettel arra, hogy a cséplési munkák befejezése gazdasági szempontból igen fontos, a géptulajdonosok mint a kisgazdák kisegitői, általában a legteljesebb támogatásra méltán igényt tarthatnak, - de bárha a javaslat keretében is iparkodtam minden jogosult érdek kielégitéséről gondoskodni, - a szabad verseny ilyen korlátozásától tartózkodnom kellett.
A cséplővállalkozót attól, hogy a szerződést a birtokos tudta és beleegyezése nélkül másra átruházza, a kijátszások miatt tiltja el. Sok olyan rossz cséplőgép van a vidéken, a melynek tulajdonosával nem szerződnek a gazdák, mert ösmerik. Ezek tehát más vállalkozók szerződéseit veszik át s igy a gazda kénytelen-kelletlen megbizhatlan s rossz géppel biró vállalkozóval kénytelen dolgoztatni.
A 2. §-nál jeleztem, hogy a szerződéskötésekre nézve általában nem javaslom azt, hogy bizonyos alakszerűségeket irjon elő a törvény, - miután azonban itt-ott észlelhetők oly visszaélések, melyek a tájékozatlan feleket megkárositják, szükséges kimondani, hogy a földmívelésügyi minister jogositva van indokolt esetben azt is elrendelni, hogy a szerződések a községi előljáróság előtt köttessenek meg. Ez mindenesetre kivétel lesz s a mennyiben épen nem az a czél, hogy a gazdálkodás bürokratikus nyűgökbe szorittassék: természetes, hogy csak ott fog alkalmaztatni, a hol erre közérdekből szükség van.
Azt, hogy a megszabott mód ellenére létrejött szerződések nem érvényesithetők, azért kell kimondani, hogy mindenik fél megtartsa az alakszerűséget, és hogy egyszersmindenkorra kiküszöböltessenek azon szerződések, melyek a helyett, hogy a felek jogviszonyait rendeznék össze-vissza zavarják azokat, úgy, hogy a vélt jogok és vélt sérelmek miatt örökös perlekedésben élnek a felek.
A cséplővállalkozók ujabban maguk szoktak a gép mellé az egész idényre munkásokat szerződtetni s a felfogadott munkáscsapattal végzik a cséplést minden velök szerződő birtokosnál.
Az ilyen munkásokkal a javaslat szerint a szerződést szóval vagy irásban két tanu előtt, vagy pedig a földmívelésügyi minister rendelkezése szerint az előljáróság előtt kell megkötni. Az 1898:II. tc. nem bünteti a munkaadót, a ki a szerződési alakszerűségeket meg nem tartja, csak a közigazgatási jogsegélyt nem adja meg. E javaslat szerint a cséplővállalkozó büntetés terhe alatt köteles a szerződésre előirt alakszerűségeket megtartani. E rendelkezésnek az az indoka, hogy már is tapasztaltatott, hogy olyanok, a kik nincsenek arra utalva, hogy a munkásnéppel állandó összeköttetést tartsanak fenn, - maguk lebeszélik a munkásokat az alakszerűségek megtartásáról, azért, hogy az alakszerűségek hiánya miatt az általuk megröviditett munkások ne kaphassanak gyors közigazgatási jogsegélyt, hanem a rendes biróság előtt perlekedni legyenek kénytelenek.
Megjegyzem, hogy sem ezen §, sem általában az egész fejezet rendelkezései nem vonatkoznak arra a birtokosra, a ki saját gépével saját, vagy a maga munkásainak, alkalmazottjainak termését csépeli s nem vonatkozik arra a birtokosra se, a ki bérgép mellé maga fogad munkásokat. A birtokos és a munkások közötti szerződésekre nézve nem ez, hanem az 1898:II. tc. rendelkezései lesznek alkalmazandók ezután is.
Az 1898:II. tc. 10. §-ának módjára a munkásnak a legkisebb munkabérét biztositja. Miután a most idézett törvény tárgyalása alkalmából bőségesen kifejtetett annak szüksége, hogy a munkásnak a legkisebb munkabér biztosittassék, s miután a következmények be is igazolták, hogy az 1898:II. tc. 10. §-ának rendelkezése a munkáskérdés szempontjából igen helyes, - ezúttal csak azt jelzem, hogy azon indokok, melyek ezt a birtokos által alkalmazott munkásokra nézve szükségessé tették, a cséplővállalkozóra nézve is fennállanak. Kiemelem továbbá, hogy a munkabér vagylagos módon való megállapitását csak arra az esetre nézve követeli meg az a §, - ha a munkások mint részesek alkalmaztatnak. Ha napszámbér, óradíj, vagy átalányösszegért dolgoznak, a vagylagos megállapitásra nincsen szükség. A mennyiben a szerződések rendszerint nem a községi előljáróság előtt kötendők meg s igy e réven nem lehet biztositani azt, hogy a munkabér vagylagos megállapitása befoglaltassék a szerződésbe, oly intézkedést kellett a javaslatba felvenni, a mely által a munkásoknak a legkisebb mennyiségre vonatkozó igénye biztositható legyen. Erre szolgál a § második bekezdésének rendelkezése, a mely jogot ad arra a munkásnak, hogy ha a minimum mennyisége a szerződésben nem lett megállapitva s teljesitett munkája a hányadrészként járó terménynyel nem áll arányban, a szerződési időre az azon vidékbeli napszám alapulvételével követelhesse munkabérét. Ez az intézkedés, mely biztositani kivánja a munkást arról, hogy munkája megfelelő díjazásban részesül, arra fogja utalni a feleket, hogy a minimumot terményben, mindig előre megállapitsák, s ne tegyék ki magukat az utólagos kereseteknek.
A munkás keresete nem tehető attól függővé, hogy a cséplővállalkozó és a birtokos közötti szerződés felbontatik-e, s általában ezek jogviszonya módosul-e vagy sem, - mert ha ettől is függő volna, a birtokos és vállalkozó pereskedésének épen a munkás vallaná kárát, holott az az igazság, hogy ha az azok közötti szerződés megtartása vagy felbontásához nincsen hozzászólása, - a felbontásnak s általában a módosulásnak a következményei se háruljanak reá.
rendelkezése azt akarja biztositani, hogy a munkások megszolgált, esedékes munkabérüket meg is kapják. A cséplővállalkozó által szerződtetett munkások több esetben megkárosodnak, ugy, hogy a munkabérüket a vállalkozó nem fizeti meg. A vállalkozó hitelezői lefoglalják a gépet, a géppel keresett terményt s a munkások mit sem kapnak. Olyan vállalkozóról is tudunk, a ki azért foglaltatta le mindenét valamelyik, a hitelező szerepét szivességből eljátszó társával, hogy a munkások bérét is magának tarthassa. Az igényperekkel, követelés-átruházásokkal stb. komplikált végrehajtási eljárásban járatlan munkás elveszti megszolgált bérét: s gyűlöletével a hatóság, a törvény s a társadalmi rend ellen fakad ki, mely az ilyen károsodástól őt védeni nem tudja. Ez a § az ilyen sérelmeket akarja megelőzni s ezzel, nemkülönben azzal, hogy a 14. § szerint az 1898:II. tc. hatálya a cséplővállalkozók munkásaira is kiterjesztetik: a munkások körében felhangzó jogos panaszokat orvosoljuk a nélkül, hogy másfelől a cséplővállalkozó jogos érdekét érintenők.
Az ország némely vidékén, több munkásvállalkozó van, a ki egy-egy uradalomnál a maga felelősségére elvállalja pl. az aratást, azután ő szerződtet munkásokat, a kik az uradalommal semmiféle jogviszonyba nem lépnek. Ez a vállalkozói rendszer a munkáskérdés szempontjából nem helyeselhető, de meg sem tiltható, mert ott, a hol ez a rendszer évtizedek ót szokásban van s a hol a birtokosok ehhez képest rendezkedtek be, ezt már a munkások érdekében sem lehet minden átmenet nélkül megszüntetni s rögtönösen eltiltani. ez a javaslat nem is tiltja el az ilyen vállalkozást, de megszabja azon kellékeket, a melyek által a munkások érdekeit biztosithatjuk. Igy első sorban köteleztetik a vállalkozó, hogy a munkásokkal az előljáróság előtt szerződjék, a mi biztositéka annak, hogy törvénynyel ellenkező feltételeket nem szabhat meg a vállalkozó. Kimondatik továbbá - 12. § - az, hogy a vállalkozó által felfogadott munkások bérét vagy készpénzben, vagy pedig meghatározott mennyiségű és milyenségű terményben kell megállapitani s hogy ellenkező megállapodás hiányában az vélelmeztetik, hogy az utazási s a szállitási költségek a vállalkozó terhét képezik. Ugyszintén elrendeltetik, hogy az előleg s kölcsön beszámitásának a módját előre meg kell állapitani. Igy a munkás biztos lehet az ő bére felől s ha a vállalkozó által felfogadott munkás a szerződés megkötésekor azt se tudja, hogy hol, kinél fog dolgozni, biztosittassék arról, hogy munkájának bére bizonyosan mennyi lesz, biztosittassék arról, hogy munkaerejét a vállalkozó tetszése és érdeke szerint korlátlanul nem használhatja ki, - s hogy az előleg s kölcsön beszámitásának nem az lesz a vége, hogy a munkás tulajdonképen semmit sem kap. Egyebekben a munkásvállalkozók és munkások jogviszonyára nézve az 1898:II. tc. alkalmazását terjeszti ki a javaslat. Az 1898:II. tc. 32. és 41. §-ának alkalmazása az eddig tapasztalt visszaélések megszüntetését biztositja s igy nagyban hozzájárul a munkások jogos érdekeinek minden irányban való megvédelmezéséhez. Ugyan e czélt szolgálja a 13. és 14. § rendelkezése is, a miket a 10. §-nál felhozottak után nem kell bővebben indokolnom.
A segédmunkások ügye eddig szabályozva nem volt, holott a munkás és segédmunkás között igen sok a perlekedés s a munkás, mint ez esetben munkaadó, - igen sok visszaélést követ el a segédmunkssal szemben, ha az nem családjának tagjai közül kerül ki. Másfelől a segédmunkást az egyik hatóság cselédnek minősitette, a másik önkényesen az 1898:II. tc. hatálya alá vonta, a harmadik a községi biráskodás elé utalta. Hogy ez a zavar megszüntettessék, a javaslat 15. §-a által az 1898:II. tc. rendelkezéseit terjeszti ki a segédmunkásokra is, kimondván azonban, hogy a szerződés szóval is megköthető. Ezzel a módositással az 1898:II. tc. rendelkezéseinek megfelelő alkalmazása révén a segédmunkások ügye megfelelő szabályozást nyer: a munkás itt ugyanis munkaadó - s igy a közötte s segédmunkásai közötti szerződésre teljesen ráillik a munkaadók s a mezőgazdasági munkások közötti jogviszonyok szabályozásáról szóló törvény.
A 9. és 13. §-al azonos intézkedést tartalmaz, - de kivételt állit fel arra az esetekre, ha a munkás a munkaadóval szemben az 1898:II. tc. megjelölt §-ai alapján bontota fel a szerződést. A megjelölt esetekben a szerződés felbontása már kárt hárit a munkásra, nem volna tehát méltányos, még a segédmunkás kártalanitására is kötelezni őt.
A 14. §-al azonos intézkedést tartalmaz.
Első részében van az kimondva, a mire az indokolás során több izben szerencsém volt utalni, hogy t. i. a most tárgyalt ügyekre az 1898:II. tc. hatálya kiterjesztetik. Ezzel a kiterjesztéssel a cséplő- és munkásvállalkozó, továbbá a munkás és a segédmunkás közötti szerződések megkötésére, felbontására s teljesitésére, s a kihágásokra vonatkozó kérdések szabályozást nyernek. A cséplővállalkozó és a birtokos közötti vitás ügyekre nézve a királyi biróságok, a javaslat II. és III. fejezetében tárgyalt ügyekre nézve pedig az 1898:II. tc. 72. §-a szerinti hatóságok illetékessége állapittatik meg.
A segédmunkások és munkások ügyeire nézve, melyek kisebb jelentőségüek s a községi elöljáróságok által legjobban elintézhetők, a községi biráskodásra jogositott hatóságok illetékessége, a felebbezési forumokra nézve pedig a közigazgatási fokozatos hatóságok illetékessége állapittatik meg.
A 19. és 20. §-okhoz
A törvény életbeléptetésére, az átmeneti intézkedésekre s a végrehajtásra vonatkozó felhatalmazásokat foglalják magukban.
Ezek után tisztelettel kérem és ajánlom a törvényjavaslat elfogadását.
