A munkásnak a testi erő érvényesitése, munka által kell a szükségletei fedezésére megkivántató jövedelemről gondoskodnia s munkája béréből kell megtakaritania azt a tőkét, mely erejének megfogyatkozása idejére pótolja a megcsökkent vagy elmaradt munkabért. A jövedelemből való megtakaritás azonban tényleg nem áll arányban annak szükséges voltával. Noha minden munkás tudja, hogy erejének teljessége idejében kellene a munkaképtelenség napjaira egy kis tőkét gyüjtenie: mégis a munkásoknak igen kis része képes azt megvalósitani. Ennek az az egyik oka, hogy abban az időszakban, a mikor erejének fogyatkozás nélkül való teljességében a munkás legtöbbet képes keresni: épen abban az időszakban van legtöbb kiadása is. A családalapitás, a gyermekek ellátásának költségei erősen igénybe veszik a jövedelmet, a melyet ezeken felül ez időtájt élettapasztalatok hiányában még sokszor a könynyelmű költekezés is erősen megcsappant. A másik ok a mezőgazdasági munkásoknál az, hogy a jövedelem többletét félretenni hiányzik egyfelől az alkalmas mód, másfelől meg a szorgalmat s takarékosságot nem igen serkenti a gyarapodás biztositott reménye. Nem egészen a munkás egyéni hibája tehát az, hogy munkaképtelenségének idejére tisztességes megélhetését magárahagyottan biztositani nem tudja, minélfogva nemcsak gazdasági, hanem társadalmi s nemzeti szempontból is kell, hogy a törvényhozás, a mely ily támogatásra képes és hivatott is, e részben a munkásoknak segélyére legyen.
A támogatásra szoruló gazdasági munkások és munkáscsaládok segélyezésének ügyét akarja a most beterjesztett javaslat szolgálni.
Mielőtt a javaslat intézkedéseinek részletes megokolására áttérnék, általánosságban hangsúlyozni kivánom, miszerint a szervezet megalkotásánál s egészben a javaslat elkészitésénél nem az a czél lebegett előttem, hogy a külföldi példák ismerete s a külföldi intézményeknél szerzett tapasztalások mérlegelése után egy, elméleti szempontból idealis, minden apró részletre kiterjedő javaslatot adjak, hanem az, hogy a külföldi példák és tapasztalatok felhasználásával olyan intézmény megalkotásáról szóljon javaslatom, a milyenre nálunk ez idő szerint szükség van s a milyet nálunk meg lehet valósitani. Kevésbbé lett volna fáradságos valamely külföldi intézmény szervezetét átvennem s rendbe foglalnom mindazt, a mit az elmélet a munkásbiztositás tekintetében helyesnek elfogadott: ámde viszonyaink között nem egy tudományosan tökéletes, a valóságban azonban nálunk talán kivihetetlen intézményre van szükségünk, hanem szükségünk van olyan intézményre, a mely ha egyszerűségében ma szinte igénytelenül jelenik is meg, magában hordja az egészséges kifejlődésnek minden feltételét s a kifejlesztést, kiépitést, az alapozás s a keretek elkészitése után azzal a meggyőződéssel hagyhatja a tapasztalásokat megérlelő időre, miszerint ez az alapozás, ez a keretelkészités értékesebb munka, mint a milyen lenne egy nálunk új, szokatlan s talán minden vonatkozásában nem is éppen szükséges, teljes intézmény azonnal való felállitása.
Ez általános megjegyzés után, melyből kitetszik az is, hogy annak az intézménynek, melyről ez a javaslat szól, első sorban csak az a czélja, hogy a munkásoknak megadja a módot egy, az önsegély elvére fektetett társulásra, - aligha kell különösen kiemelnem, hogy miért mellőztem - gazdasági cselédeknek a baleset esetére való biztositásától eltekintve - a munkások kötelező belépését. Igaz, hogy számtalan indok szól a kötelezővé tétel mellett, de a valóságban meggyőződésem szerint ma több zavart, keserűséget okoznánk azzal, mint a mennyi haszon volna belőle, holott a munkáskérdésben mindent kerülnünk kell, a mi izgatottságot, félreértést idézne elő vagy azt terjesztené. De nem is kétlem, hogy az önkéntes belépés fentartása mellett már az első években igen sok tagja lesz az intézménynek. Elég, ha e részben a meglevő temetkezési, kiházasitási stb. egyletek taglétszámára utalok, melyek kétségtelen megnyugtatást adnak arra nézve, hogy az állami támogatás és fenhatóság alatt levő intézmény tagjai sorába a gazdasági munkások készséggel be fognak lépni s tagja lesz annak még az is, a ki ha a belépés kötelező volna, bizalmatlanságot táplálna az ellen s erőszaknak mondaná a gondoskodást. Másfelől az önkéntes belépés fentartása mellett szól az a körülmény is, hogy most csakis ezen az alapon lehet remélni azt, mikép a tagoknak a helyi igazgatásban való részvétele egészséges irányú s megfelelő lesz, s hogy igy egy jobb ügyre való helyi szervezkedés el fogja vonni a munkásokat azoktól a szövetkezésektől, a melyekbe meg nem értett, vagy szándékosan ferdén magyarázott jelszavak alatt itt-ott titkon egyesültek.
Ezek mérlegelése mellett elegendőnek látszik tehát a mi mostani viszonyaink között, ha a munkásoknak a támogatás igénybevételére nézve csak a lehetőséget, a módot adjuk meg, a segélynyujtásra hivatott intézménybe való belépést azonban nem teszszük kötelezővé, a mi specialis viszonyainktól eltekintve azért sem, mert az eddigi tapasztalások azt látszanak bizonyitani, hogy a biztositás kötelező formája, ha ez nem bizonyos fejlődés eredménye, nem istápolja a szorgalmat, a takarékosságot, nem serkenti a jövőről való gondoskodást, nem korlátozza a kalandos terveket, ellenkezőleg a minden eshetőségre biztositott megélhetés tudata meglazitja nemcsak a társadalmi, hanem még a családi kapcsokat is, s feleslegesként tünteti fel azon egyéni tulajdonságokat s képességeket, a melyek érvényesitése nélkül egészséges közgazdasági és társadalmi fejlődés nem lehet.
Azt az indokot, hogy hiszen az ipari munkások betegsegélyző pénztárába a gazdasági munkások önként beléphetnek s mégis alig lépett be talán egynéhány: a kötelező belépés kimondására nem tartom elfogadhatónak s legfeljebb a betegsegélyezésre vonatkozólag alább kifejtett álláspontom megerősitésére fogadom el indokul. A kerületileg szervezett betegsegélyző pénztárakkal, a gazdasági munkások éppen mert kerületi az, és mert az ipari munkásokkal a vidéken kevésbé érintkeznek, nem keresik az összeköttetést. De ha a maguk körében, maguk választotta vezetőkkel társulhatnak, semmi kétségem nincsen, hogy a munkássegélypénztárba önként tömegesen fognak belépni.
Ugyancsak a mi viszonyaink megfontolása következtében mellőztem, a balesettől eltekintve, a betegsegélyezést is. Az 1876:XIII. tc., az 1898:II. tc., az 1898:XXI. tc., az 1876:XIV. törvénycikkben foglalt rendelkezések egyelőre elegendők e tekintetben.
A betegsegélyezés elsőrendű fontossággal bir az ipari munkásoknál, a kik a nagyobb városokban, hozzátartozóiktól rendszerint távol, idegen környezetben élnek s a kiknél a kereseti viszonyok egészen mások. A gazdasági munkásoknál azonban, a kik rendszerint otthon dolgoznak s a kiknél a családi s községi gondoskodás feltalálhatja s megsegitheti a támogatást igénylőt, s a hol nem a napi kereseten van a fősúly, a betegség esetére való ellátás biztositása nem bir olyan döntő fontossággal. Lehet, hogy idővel gazdálkodási viszonyaink megváltozásával elő fog állani annak szüksége, hogy ezt a kérdést is fontolóra vegyük, ma még azonban elegendőnek látszik, ha olyan módról gondoskodunk, a melynek révén a munkás a baleset, vagy rokkantság miatt való munkaképtelensége esetére, 65 éves korára, vagy halála esetére önkéntes elhatározásából folyó hozzájárulásával biztosithatja magának és családjának azt a támogatást, a melynek biztositásában neki az állam segédkezet nyujt.
Ilyen intézmény szervezéséről szól ez a javaslat, melynek életbeléptetéséről joggal remélhetni azt, hogy a mig egyfelől alkalmat fog nyujtani a társadalomnak arra, hogy a munkáskérdés megoldásában buzditó szavával, oktató vezetéssel tevékenykedjék, másfelől bizonyságot szolgáltat a gazdasági munkásoknak arról, hogy a szorgalmas, jóravaló munkásoknak készséggel nyujt segédkezet a társadalom s az államhatalom, de sohasem fog azok ábrándjainak megvalósitására sietni, a kik tétlen kezekkel jogot formálnak ahhoz, hogy róluk, közreműködésük nélkül, kötelességszerűen gondoskodjék a társadalom s az állam.
A javaslat 1. §-a mondja ki azt, hogy a baleset vagy rokkantság miatt keresetképtelenné vált gazdasági munkások és külső cselédek s ezek hozzátartozóinak segélyezése czéljából egy külön országos intézmény létesittetik, a melynek „Gazdasági Munkás- és Cselédsegélypénztár” a neve. Szándékosan használtam a „segélyezés” szót a „biztositás” helyett, mert a használt szó talán jobban kifejezi azt, hogy ez az intézmény segitséget, támogatást akar és tud csak nyujtani s hogy ennélfogva ezen intézmény tagjai a biztositottság érzetében nem mellőzhetik a maguk tevékenységét. Azt, hogy ezen segélyezés feladataira miért tartom szükségesnek külön intézmény felállitását, s miért nem illesztettem be a gondoskodás teendőit az igazgatási szervek hatáskörébe, - az általánosságban fentebb elmondottak után bővebben aligha kell indokolnom s elég, ha arra utalok, hogy kerülni akartam minden olyan formát, mely az önsegély lényeges momentumának elhalványitásával, az állami gondoskodás egyoldalú kötelességszerűségét domboritotta volna ki. Azt pedig, hogy miért ajánlom a gazdasági munkások jóvoltára külön, a gyári és ipari munkásoktól elkülönzött új intézmény létesitését, az igények s a szükségletek különböző volta eléggé indokolja.
A 2. § szerint a pénztárnak alapitó, rendes és rendkivüli tagjai vannak. Alapitó tag lehet bárki, a ki a pénztárba egyszer s mindenkorra legalább 50 koronát befizet. Az alapitó tagoknak joga van az igazgatóságba négy tagot választani, (25. §) joguk van a megküldött számadásokra észrevételeiket megtenni, (36. §) s végül a 8. § szerint, ha a cselédeik helyett legalább felében maguk fizetik az első csoportbeli rendes tagság díját, a külön hozzájárulás alól mentesek. Rendes tagul csak olyan munkást, cselédet vagy gazdasággal foglalkozó egyént lehet felvenni, a ki 14. életévét betöltötte, de 35. életévét még nem haladta túl. A korhatár megszabása azért szükséges, mert a halandóság a korviszonyokkal szoros viszonylatban áll. Megjegyzem, hogy a pénztár létesitésének első öt évében a jelzett életkoron túl lévőkre nézve kivételes szabályt tartalmaz a 42. §, a mi által a 2. § intézkedésében levő korlátozás enyhitve van. A rendes tagok a tagsági díj mérve szerint két csoportba tartoznak. Attól eltekintve, hogy a második csoportbeli tagok a 18-20. §-okban biztositott segélyeknek csak a felét kapják, az első és a második csoportbeli tagok egyenlő jogokkal birnak, tehát a pénztár igazgatásában egyenlően részt vehetnek. A tagok két csoportba való sorolásának kizárólag az az indoka, hogy ilyképen lehetőleg minden munkásnak módot adjunk az intézménybe való belépésre s hogy ott, a hol a heti 20 fillér sok volna, kisebb befizetéssel is biztosithassa a munkás magát az intézmény által nyújtott minden segélyezési módra. Itt ki kell emelnem, hogy a második csoportbeli rendes tagok díja azért több mint az egész csoportbeliek díjának a fele, - mert a második csoportbeliek is egészben kapják a 13-17. § szerinti segélyeket.
A tagsági díjakat heti részletekben is lehet törleszteni. Ez a rendelkezés bizonyára hozzájárul az intézmény fejlődéséhez, másfelől pedig az, hogy a tagsági díj csak félévenként esedékes, lehetővé teszi azoknak is a belépést, a kik mint pl. a cselédek hetenként nem kapnak készpénzfizetést.
Noha a második csoportbeli tagok tagsági díja a lehető legalacsonyabb, mégis gondoskodni kivántam arról, hogy egy minimalis összeg befizetése által mint rendkivűli tag minden munkás biztosithassa magát baleset, baleset miatti halál vagy rokkantság esetére. Ezért javaslom a rendkivüli tagok felvételét is, a kikre nézve - a mennyiben a baleset az életkortól független - semmiféle korhatár nincsen. Szükségesnek tartom már e helyen kiemelni, hogy mindazok a gazdasági cselédek, a kiknek munkaadója a 8. § szerinti hozzájárulást fizeti, a rendkivüli tagokkal egyformán segélyeztetnek, noha e cselédek tulajdonképen nem tagjai a pénztárnak s igy pl. a helyi bizottság alakitásánál nem választók s nem is választhatók.
A rendes tagok első és második csoportba való sorozása által lehetőleg módot nyújt az intézmény arra, hogy a munkás, cseléd az ő viszonyainak megfelelő segélyt biztositson magának, - hogy azonban módja legyen a tagnak a rendes segélynél nagyobb segély biztositására a nélkül, hogy a különböző kategóriák, biztositási osztályok felállitásával az egész rendszert complikálni szükséges volna, megengedtetik, hogy egy-egy tag két tagsági könyvre fizessen, mely esetben kétszeres segélyre van igénye.
Az utóbb váltott második tagsági könyv után azért nem lehet a segélyt azonnal biztositani, mert ez kijátszásokra adna alkalmat. Pl.: a tag, mikor gyógyithatatlan betegség miatt már munkaképtelen, akkor szerezne még egy tagsági könyvet és azonnal élvezetébe lépne a kétszeres segélyezésnek.
A 2. § indokolásában jeleztem, hogy a hetenként törleszthető rendes tagsági díjat félévenként, a rendkivüli tagsági díjat pedig évenként előre kell befizetni az intézmény javára. A ki a befizetést az esedékességkor nem teljesiti, elveszti tagsági jogát s elveszti a befizetett összeget is. Ily intézkedésre nemcsak pénzügyi szempontból van szükség, de szükség van a munkások érdekében is, mert ilyen intézkedéssel lehet egyedül biztositani azt, hogy a fizetéseket senki se hanyagolja el s talán a pillanatnyi előny kedvéért ne mondjon le jövőjének biztositásáról. Azt az esetet, hogy egy félév alatt ne legyen képes a munkás a tagdíjat megfizetni: felhozni lehet, de ez intézkedés ellen indokul elfogadni nem lehet; mert a kereseti viszonyok olyanok, hogy ezt az összeget minden munkás nélkülözheti, illetőleg a maga és családja jóvoltára félévenkint félreteheti. Egyébiránt a mulasztás következménye nem sújtja azt, a ki egy éven belől újból jelentkezik a felvételre, mert a tagsági időbe az előzőleg eltöltött idő beszámittatik. Annak, hogy a tagsági díj fizetésének kötelezettsége alól a tagsági idő tartama alatt mentesitve vannak a tényleges katonák s azok, a kik segélyezésben részesülnek: indoka abban van, hogy ez idő alatt a pénztári tagoknak keresete nincsen s igy méltatlan volna őket fizetésre kötelezni.
Az 5. § tételesen sorolja fel azon okokat, a melyek fenforgása esetén a tag kizárható. Ezek felsorolását szükségessé teszi egyfelől a kijátszások megelőzése, másfelől annak biztositása, hogy az intézmény az erkölcsi kifogás alá esők támogatására ne szolgáljon. A kivándorlók kizárására azért kell módot adni, mert a más életviszonyok közé kerülő munkásért az intézmény nem vállalhatja a koczkázatot, de meg azért is, mert nem volna indokolt annak biztositani az intézmény jótékonyságát, ki az intézményt létesitő állam s társadalom kebeléből önként kiválik. A kizárt tag a befizetést elveszti. Ez az intézkedés szigorú, de igazságos, mert a visszatartott befizetés nem egy nyerészkedő üzletnél, hanem a jóravaló munkások intézményénél marad, annál az intézménynél, mely elvégre esetleg éveken át viselte a koczkázatot a kizárt tagért.
A 6. § módot ad arra, hogy a kizárt tag ujból felvétessék s méltánylást érdemlő esetekben tagsági évei beszámittassanak. Megjegyzem, hogy az ujra való felvételhez minden esetben az igazgatóság külön engedélye szükséges, a kinek tehát módjában lesz mérlegelni minden esetben, hogy a felvétel nem áll-e ellentétben az intézménynek társadalmi rendeltetésével?
A 7. § a pénztár bevételeit sorolja fel, ezek a) tagok díja, b) a munkaadók hozzájárulása, c) az állam hozzájárulása és d) az adományok. A tagsági díjakról a második szakasznál már szóltam. A munkaadók hozzájárulása, a 8. § szerint minden gazdasági cseléd után számittatik. Kétséget nem szenved, hogy ez a munkaadókra nézve bizonyos megterheltetést képez, ámde ezzel az aránylag súlyosnak épen nem mondható megterheléssel szemben összes gazdasági cselédeink baleset esetére a 23. § szerint biztositva vannak. Azt hiszem, nem szorul indokolásra az, hogy akkor, a mikor a munkások segélyintézményéről van szó: nem szabad a munkaadók megterhelését figyelmen kivül hagyni. Nem utalok a munkásvédelem elméleti igazságaira, nem utalok a külföldi példákra, arra sem hivatkozom, hogy az ipari munkaadók az 1891:XIV. tc. 22. §-a értelmében a járulék egy-harmadrészét sajátjából kötelesek fizetni; mert meggyőződésem, hogy akkor, a mikor mezőgazdasági munkásaink jogos érdekéről van szó, a magyar törvényhozás humanismusa e nélkül is mélyen átérzi amaz indokokat, melyek bennünket munkásaink megsegitésére, gazdasági, társadalmi és nemzeti szempontból egyaránt köteleznek. A munkaadók tervezett megterhelése kettős czélt szolgál. E hozzájárulás ugyanis egyfelől támogatására van az önként belépő tagokból alakult pénztárnak, másfelől biztositja valamennyi gazdasági cselédnek a balesetre való segélyt. Ez a magyarázata annak, hogy e hozzájárulás miért nem egyenlő a rendkivüli tagok tagsági dijával. Mindenesetre meg lehetett volna találni annak a módját, hogy a munkaadók ne csak a cselédek, hanem az alkalmazott munkások után is külön fizessenek bizonyos hozzájárulást, mivel azonban minden mód, mely erre felhasználható volna, feltétlenül nehézkesebb s mindenesetre több zaklatással járó lett volna: leghelyesebbnek látszott elfogadni azt, hogy a cselédek után fizetendő hozzájárulás állapittassék meg oly összegben, hogy abban már a munkások utáni hozzájárulás is benfoglaltassék. A mennyiben az a valószinűség, hogy mentül több gazdasági cseléd van egy gazdaságban, annál több arató s más egyéb munkás is alkalmaztatik ott: azt hiszem, a megterhelés mindenesetre arányos.
A hozzájárulás kötelezettsége alól fel vannak mentve azok az alapitó tagok, a kik cselédeik helyett a rendes első csoportbeli tagsági díjat évenként előre befizetik s a díjnak legfeljebb csak a felét vonják le a cseléd béréből. Ez a felmentés a munkaadóra nézve az általa fizetett tagsági díj fele összegével szemben nem mondható valami jelentékeny kedvezménynek, - mégis kivánatos a hozzájárulás alól a jelzett esetben a felmentést megadni, mert azzal szemben, a ki, mint alapitó tag, alapító tagsági díját befizette és ezen felül az által, hogy cselédeinek a biztositást megkönnyiti, az intézmény erősbitéséhez is hozzájárul, valóban nem volna méltányos még a külön hozzájárulást is megkivánni.
A hozzájárulás közigazgatási úton a közadók módjára hajtatik be a községek (városok) által.
Az állam hozzájárulása évenként százezer korona. Mindenesetre jelentékeny ez az évi hozzájárulás, de ha óhajtjuk a munkások bajainak orvoslását, helyes irányú társulását, ettől a megterheléstől - az eddigi hitel kereteit túl nem lépve - elzárkóznunk nem lehet. Az igaz, hogy ez az összeg kevesebb, mint az, a mit némely külföldi államok e czélra forditanak, ámde eltekintve államháztartásunk helyzetétől, figyelembe veendő egyfelől, hogy ez a hozzájárulás évenkénti, állandó, másfelől pedig az, hogy az ezen törvényjavaslattal tervezett intézmény első sorban az önsegély elvére van fektetve, a mire nézve nem tudok elzárkózni azon meggyőződés elől, hogy a társadalmi s gazdasági fejlődés szempontjából ez a természetesebb és igy helyesebb irányt követ, mint az államsocialismus eddig be nem vált alkotásai.
A harmadik fejezet a segélyezésekről szól. A 10., 11. és 12. § oly általános határozatokat tartalmaznak, melyek minden csoportbeli tagra s mindennemű segélyre vonatkoznak. A 10. § mindenekelőtt azt szabja meg, hogy a hátrahagyott házastársat s a leszármazókat milyen arányban illeti meg a segély. Kétségtelen, hogy a § intézkedése a szabad rendelkezésnek korlátozása, de ha valahol helye van ennek, úgy épen itt van helyén a korlátozás, mert az intézmény nem üzleti vállalat, s igy előtte épen nem közömbös, hogy az általa kifizetett összeg kinek a kezéhez jut. A javaslat a segély természetének legmegfelelőbb arányt állapitja meg. A segély fele a házastársé, a fele a gyermekeké, fejenként. A javaslat megengedi, hogy a tag közokiratban az arányt másként állapitsa meg, azt azonban nem, hogy a tag a család mellőzésével idegenekre ruházza át a segélyt, - mert ennek megengedése oly visszaélések kútforrásává válnék, melyeket lehetővé tenni nem szabad. A szakasz további rendelkezései biztositják továbbá azt, hogy a segély rendeltetésének megfeleljen, s igazán segély legyen, miért is azt a kiskorú apja, illetőleg anyja számadás és biztositás kötelezettsége nélkül kezeli. Ha az apa vagy az anya olyan, hogy megnyugvással nem bizható rá a kezelés, módjában lesz a helyi bizottságnak, illetőleg a közgyámnak gyámkirendelés iránt az eljárást folyamatba tenni.
A 10. § továbbá az eltartásra jogosultak igényének kivételével a segélyigények lefoglalhatlanságát biztositja. Ez lényeges kelléke a segélyezési tevékenységnek, mert az új intézménynek nem az a hivatása, hogy esetleges hitelezők követelésének kiegyenlitésére adjon alapot, hanem az, hogy az arra rászorult munkást tényleg megsegitse. Mégis a hozzátartozók tartási díjára nézve kivételt kell tenni, mert e segély nemcsak a munkásnak magának, hanem családtagjainak érdekében adatik.
A 11. § a segélyezést kizáró okokat sorolja fel, melyek közül különösen csupán a b) pont igényelhet külön indokolást. Erre nézve ki kell emelnem, miszerint az ott felsorolt üzemeknél előfordult baleseteket nem csupán azért vettem ki a segélyezésből, mert ezen, nem mezőgazdasági munkálatoknál a balesetek valószinűsége s illetve nagyobb száma a mezőgazdasági munkások érdekében létesitett új intézmény pénzügyi egyensúlyára esetleg zavarólag hatna, hanem azért is, hogy ily rendelkezéssel is gyöngittessék az az egészségtelen irányzat, mely a mezőgazdasági munkásokat a mezőgazdaság kárára a nagyvárosokba vezeti, hol a mezőgazdasági munkások tömege a hivatásos gyári stb. munkások rovására s kárára tért foglal s a nélkül, hogy az ipari termelésnek számbavehető tényezőjévé válna, jobbadán elzüllik.
A 12. §-ban a tagoknak elsőbbség biztosittatik a községi segélyalapok igénybevételénél. E rendelkezésnek az az indoka, hogy ezzel is az önkéntes belépésre ösztönöztessenek a munkások.
Annak jellemzésére, hogy az 1898:II. tc. 71. §-a alapján létesült községi segélyalapok milyen irányú működésre hivatvák, ide iktatom a vármegyei szabályrendeleteknek azt a mintáját, a melylyel a szabályrendeletek jobbadán szószerint egyezők.
A munkaadók és a mezőgazdasági munkások közötti jogviszonyok szabályozásáról szóló 1898. évi II. tc. 71. §-a értelmében a törvényhatóság minden egyes községében segélyalap létesittetik.
A községi segélyalap bevételeit képezik:
a) az 1898. évi II. tc. alapján kiszabott és befizetett büntetéspénzek;
b) ugyanazon törvény 3. §-a alapján az elveszett vagy megsemmisült igazolványok másodlatának kiállitásáért beszedett díjak;
c) az ugyanazon törvény végrehajtása tárgyában 2000/eln. 98. sz. a. kiadott földmívelésügyi m. kir. ministeri rendelet alapján kiszabott pénzbirságok;
d) a községnek, a törvényhatóságnak vagy egyeseknek e czélra szánt adományai.
A községi segélyalapok czélja:
a) az arra érdemes, igazolványnyal biró s önhibájokon kivül segélyre szorult gazdasági munkások segélyezése;
b) a gazdasági munkások segélyegyleteinek és szövetkezeteinek támogatása.
A községi segélyalapok a községi szegényalaptól s egyéb községi pénztáraktól elkülönitve, minden tekintetben a községi számvitelről szóló (..... vármegyei/városi) szabályrendelet rendelkezései értelmében kezelendők. A segély iránti kérelmek felett a 8. §-ban megjelölt bizottság meghallgatása után a községi előljáróság (biró, jegyző), illetve a városi tanács határoz, s a megállapitott segélyösszeget a segélyalapból kiutalványozza.
A segélyezésekre rendszerint a segélyalapoknak kamatjövedelme vehető igénybe.
Szükség esetén a községi előljáróság, illetve városi tanács előterjesztése alapján a képviselő-testület megengedheti, hogy a segélyezésekre részben vagy egészben a segélyalap tőkéje is igénybe vétessék.
A segély rendszerint visszafizetés kötelezettsége mellett adatik.
Egy munkásnak egyazon évben legfeljebb ..... korona segély adható.
A segély után kamatot szedni semmi körülmény között sem szabad.
A visszafizetésre ..... hónapnál rövidebb és ..... hónapnál hosszabb határidő nem szabható meg.
Az előljáróság, illetve a tanács a visszafizetésre még ..... hónapi halasztást adhat, s indokolt esetben a 8. §-ban megjelölt bizottság meghallgatása után a követelés törlése iránt a képviselő-testülethez előterjesztést tesz.
A segély részletekben is visszafizethető.
Ha a segélyezett a segély visszafizetése előtt meghal, örököseitől a követelés be nem hajtható s törlése a képviselő-testület által elrendelendő.
Segélyben nem részesithető:
a) a kinek igazolványa nincs;
b) a ki az 1898. évi II. tc. vagy az 1876. évi XIII. tc. alapján büntetve volt, a büntetés kitöltésétől számitott egy éven belül;
c) a ki a segélyalapból visszatérités kötelezettsége mellett nyert segélyt halasztás, illetve törlési engedély nélkül önként le nem fizette.
A képviselőtestület a helybeli igazolványnyal biró munkások közül évenkint ..... munkást jelöl ki, s azokból véleményező bizottságot alakit. E bizottság két tagjának véleménye minden segélyezési ügyben meghallgatandó.
A bizottság véleménye az előljáróságot, illetve tanácsot nem kötelezi.
A járási főszolgabiró (r. t. városokban az alispán) a rendszeres hivatalos vizsgálatok alkalmával a segélyalap kezelését megvizsgálni köteles.
A segélyt kérő feleknek a segélyt megtagadó határozatok ellen a községekben a járási főszolgabiróhoz, rendezett tanácsú városokban az alispánhoz, törvényhatósági joggal felruházott városokban a közigazgatási bizottsághoz lehet felebbezni.
A segélyezés kérdésében hozott másodfokú határozatok végérvényesek.
Az előljáróság, illetve tanács és a képviselő-testület azon segélyösszegekért, a melyeknek engedélyezése vagy behajtása körül könnyelműen s a köteles gondosság nélkül járt el, anyagilag felelős.
A segélyezésekre vonatkozó általános határozatok után a 13-20. §-ok a rendes tagok segélyezésére vonatkozó szabályokat állapitják meg. Mielőtt a részletekre áttérnék, helyén való lesz itt a segélyezésekről általános képet adni. A javaslat szerint a tagot az intézmény a következő esetekben segélyezi:
a) ha a tagot baleset éri, bár nem munka közben (13. §),
b) ha a tagot munkaközben éri baleset (14. §),
c) ha a tag a baleset miatt állandóan keresetképtelen lesz (16. §),
d) ha a tag baleset miatt meghal (17. §).
Az a)-d) esetekben minden tag, tehát a rendes tagok mind két csoportja, a rendkivüli tagok, s ezeken kivül mindazok a gazdasági cselédek, a kiknek munkaadója a hozzájárulásra köteles: egyformán jogosultak a segélyre. - E baleseti segélyektől eltekintve a pénztár még a következő esetekben ad segélyt:
e) ha a tag bármely okból, tehát nemcsak baleset következtében tiz évi tagság után keresetképtelen lesz (18. §),
f) ha a tag 65-ik életévét betöltötte (19. §).
g) ha legalább öt évi tagság után a tag meghal, de nem baleset következtében (20. §)
Az e)-g) esetekben csak a rendes tagoknak van segélyigénye, a rendkivüli tagoknak és a gazdasági cselédeknek ez a segély nem jár. - Ezek után áttérve az egyes szakaszokra, jelezhetem, hogy a 13. § arról az esetről szól, ha tagot nem munka közben baleset éri. Ez esetben a gyógykezelésről a helyi bizottság gondoskodik. A gyógykezelés összes költségeinek fedezése tehát a segélyezés első módja. Ha a betegülés egy hétnél hosszabb időre munkaképtelenné teszi a tagot, - a tag munkaképességének visszanyeréséig, de legfeljebb 60 napig minden napra egy korona segélyt kap. Ha a baleset állandóbb jellegű keresetképtelenséget okoz, a 60 nap elteltével a 16. § szerinti segélyezés veszi kezdetét s tart addig, mig a munkaképtelenség meg nem szünik, esetleg a tag életfogytáig.
A 14. § arra az esetre nézve intézkedik, ha a tagot munkaközben éri baleset. Ez esetben a munkaadó köteles a gyógykezelésről és az egy korona napi segély kifizetéséről gondoskodni, a költségeit azonban a pénztár a 15. § szerint egészben megtériti a munkaadónak. Helyesebb a munka közben történt baleset esetében a megtérités feltétele mellett a munkaadót kötelezni a gondoskodásra, mert így lehet csak a gyors segélyt biztosítani. A külső cselédekre vonatkozó különleges intézkedés a szolgálati viszonyban leli indokát, a megtéritésre azonban a cseléd balesete esetében is igénye van a gazdának; mégis a járandóság megtéritésére itt is a mindennapra járó egy koronát kellett alapul venni, mert a különböző cselédbérek mellett egyébként nemcsak a pénztár mérlegének elkészitése ütköznék elhárithatatlan nehézségekbe, hanem a konkrét esetekben az elszámolás is igen nehézkes lenne.
A 15. § a munkaadó által kiszolgáltatott segélyösszegek s kiadások megtéritésének biztositása mellett arra az esetre tartalmaz megfelelő intézkedést, ha a munkaadó a köteles gondoskodást elmulasztaná és egyben kimondja, hogy ha a baleset a munkaadó hibájából következett be, akkor a kárpótlásra a pénztárral szemben nincsen igénye.
A 16. § az állandó munkaképtelenség esetére szóló segélyt biztositja, ha a munkaképtelenség baleset miatt következik be. A rokkantság megállapitására nézve azt mondja ki a javaslat, hogy az tekintendő rokkantnak, a ki munkaképességének megfogyása miatt felényit sem kereshet, mint egy hasonkorú helybeli gazdasági cseléd vagy munkás átlagos keresménye. Ez a meghatározás a gyakorlatnak legjobban meg fog felelni s olyan, hogy a helyi bizottság s az illetékes orvos nehézség nélkül adhat véleményt. Egyébiránt a munkaképtelenség tekintetében első sorban a helyi bizottság lesz hivatva véleményt adni, a melynek tagjai bizonyára a legjobban tudják, hogy az illető munkás dologképes-e vagy sem, s a bizottságnak és az orvosnak egyező véleménye alapján lesz a segély folyósitva.
A segélyek minimumban vannak megállapitva s ha a külön tartalékalap helyzete azt megengedi: a segélyt fel is lehet emelni. Mindenesetre realisabb a minimumot megállapitani és az emelésre jogot adni, mint volna az, ha a segély már itt magasabb összegben lenne megállapitva.
A 17. § arra az esetre intézkedik, ha a tag a baleset következtében elhal. A javaslat szerint ily esetben a pénztár bizonyos tőkét ad. Ez a tőke bizonyára nem fogja pótolni a családfő keresetét, de megfelelő segély lesz szemben azzal a csekély befizetéssel, mely által a munkás ezt családjának biztosithatja. A hátramaradottaknak évi járadékot biztositani egyfelől pénzügyi, másfelől kezelési szempontból sem lehet, oly magasra kellene ugyanis a tag befizetését emelni, hogy az munkásainkra igen nagy teher lenne. Az évi járadék fizetési kötelezettségének bizonytalan ideje pedig koczkáztatná a pénzügyi számitás reális voltát, - az ellenőrzés, a járadék folyósitása stb. pedig oly terhes volna, hogy azt csak költséges szervezet létesitése esetében volna lehetséges rendszeresiteni.
13-17. §-ok mind a baleseti segélyezés esetéről szólnak, a mikre nézve még ki kell emelnem azt is, hogy a baleseti segélyezés nincs bizonyos tagsági év feltételéhez kötve. Ha a tagot belépése után bármily időben, munkaközben vagy nem munkaközben baleset éri: a pénztárnak segélyezési köteleségét nyomban teljesitenie kell.
A 18. § a munkaképtelenség esetére szóló segélyt biztositja arra az esetre, a mikor nem baleset okozta a rokkantságot, mely esetben csak tiz évi tagság után van igénye a tagnak a segélyre. A rokkantság megállapítására nézve itt is azt mondja ki a javaslat, hogy az tekintendő rokkantnak, a ki munkaképességének megfogyása miatt félannyit sem kereshet, mint egy hasonkorú helybeli gazdasági cseléd, vagy munkás átlagos évi keresménye. A segély itt is ugyanannyi, mint a baleset miatt bekövetkezett állandó munkaképtelenségnél. A segély a rokkantnak élte fogytáig jár, illetőleg addig, a mig a segélyezés feltételei fenforognak. Természetes, hogy a végrehajtásban megfelelő biztositékot fogok szerezni arra, hogy a visszaélések kizárassanak.
A 19. § 100 korona tőkét biztosit a 65 életév betöltésére. A munkaképtelenség megállapitása ez esetben nem kivántatik meg s ha ezen tőke kifizetése után válik a tag keresetképtelenné, vagy hal meg, - a rokkantsági illetőleg a halál esetére a család részére biztositott segélyre való igény megmarad. Czélja e biztositásnak az, hogy a tag a feltételek beállta esetében egy kis tőkéhez jusson és másfelől, hogy a 65. év betöltése előtt ne iparkodjanak a tagok munkaképtelenség czímén idő előtt segélyhez jutni.
Azon esetre, ha a tag öt, tiz vagy illetőleg tizenöt évi tagság után elhal, 200, 250, illetőleg, 270 korona segélyt biztosit a pénztár az elhalt családjának. Az öt évi tagság betöltése előtt bekövetkezhető halál esetére azért nem lehet segélyt biztositani, mert ez sok visszaélésre adna alkalmat egyfelől, másfelől pedig ott, a hol a tagok orvosi vizsgálat nélkül vétetnek fel, az intézmény pénzügyi biztonsága érdekéből is feltétlenül kell bizonyos várakozási időt megállapitani.
A segély összegére nézve itt kifejezetten ki van mondva, hogy ha az elhaltnak több mint három kiskoru gyermeke maradt hátra: az igazgatóság a segélyt felemelheti, viszont ha a tag özvegy vagy leszármazók nélkül hal meg, az örökösök csak 200 korona temetési segélyt kapnak.
A 21. § a rendes tagok második csoportjára vonatkozó segélyezésekről szól. E szerint ezek a baleseti segélyeket egészben kapják, a 18., 19., 20. §-okban biztositott segélyeknek pedig a felét kapják.
A 22. § szerint a rendkivüli tagok, a 23. § szerint pedig a gazdasági cselédek a 13., 14., 16. és 17. § szerinti esetekben csak baleseti segélyt kapnak, a nem baleset miatti rokkantság esetére (18. §), továbbá a 65 éves korra (19. §) s a halál esetére (20. §) biztositott segélyre ezeknek nincsen igényük.
A IV. fejezet a pénztár szervezetéről s igazgatásáról szól. - A 24. § a pénztár igazgatási szerveit jelöli meg, ezek: az igazgatóság és a helyi bizottságok, előljáróságok, megbizottak. A segélypénztár országosan egy intézményt képez, nincsenek kerületi szervek, hanem van egy központ s vannak községi szervek. Középfokú organumok létesitését ma feleslegesnek tartom, mert a központ képes lesz ellátni a vezetés teendőit, a felügyeletre pedig a közigazgatási hatóságok (30. §) igénybe vétetnek.
A 25. § az igazgatóság megalkotásának a szabályait állapitja meg olyképen, hogy az igazgatóságba az alapitók, a helyi bizottságok útján a rendes tagok s a földmivelésügyi minister által választott igazgatók fogják az intézmény központi igazgatását ellátni. - Az elnököt s az ügyvezető igazgatót a földmivelésügyi minister nevezi ki, a mi által a vezetésben az irány állandósága biztositható lesz.
A 26. § az igazgatóság hatáskörét jelöli meg. E szerint a központi kezelésen van a fősúly s ide esik a feladatok zöme; a központ gondoskodik a tagok nyilvántartásáról, a segélyek utalványozásáról s általában az intézmény igazgatásáról s alatta helyi bizottságok inkább a taggyüjtő, a tagellenőrző s a gondozó tevékenység feladatait látják el. A mennyiben a központ minden egyes bizottsággal kőzvetlenül érintkezik: az ügyek elintézésének gyorsasága biztosittatik.
A 27. § a kormány felügyeleti és ellenőrzési jogát biztositja. A kormányfelügyelet tervezett formáját, mely a hitelszövetkezetekről szóló 1898:XXIII. tc. 68. §-ának megfelelő intézkedést tartalmaz, tekintettel arra, hogy milyen fontos és jelentékeny intézményről van szó, szükségesnek tartom, annyival inkább is, mert az intézmény nemcsak közvetlen állami támogatást nyer, hanem olyan hivatást szolgál, melynek érdekében a kormánynak minden esetre kötelessége az állandó felügyeletről gondoskodni.
A segélypénztár helyi igazgatását a 28., 29. §-okba foglaltak szerint, az arra nem méltó elemek kizárásával, az érdekelt birtokosokra és munkásokra bizza a javaslat, olyképen azonban, hogy a képviselőtestületnek is módot nyujt arra, hogy a bizottságba a maga megbizottjait is kijelölje.
A kiadandó igen egyszerü kezelési s eljárási szabályok mellett a helyi szervezet mindenesetre fennakadás nélkül fogja föladatait elláthatni s anélkül, hogy a bizottságban való részvétel a munkásokat rendes munkájuktól elvonná. Ha még csak arra utalok, hogy a gazdák, tisztviselők, a lelkészek, tanitók s a szövetkezeti tisztviselőknek közreműködésére számítani lehet, azt hiszem, senki sem fog jogos kételyt támasztani e szervezet életrevalósága felől. Ott, a hol a bizottság meg nem alakitható vagy nem működik, (30. §) az előljáróság látja el a pénztár helyi tennivalóit, melyek semmi esetre sem fognak számba vehető munkatöbbletet eredményezni. Ily esetekre nézve különben az igazgatóság megbizottat is nevezhet ki vagy körjegyzőség szerint is alakithat bizottságot.
Eltekintve attól, hogy a javaslat szerint szervezendő bizottság kezébe megnyugvással tehetjük le az igazgatási tennivalókat, részemről a helyi bizottság működésétől oly eredményeket is reménylek, melyek túlhaladják az intézmény anyagi jelentőségét. Oly keret lesz ez, melyben a hatóság, a birtokos és a munkás az emberszeretet jegyében kerül össze és e réven ismét összeforrhatnak ama patriarchalis érzelmekben, melyek felkeltése, erősitése s ápolása minden tényezőnek nemcsak önmaga iránt való kötelessége, hanem hazafias feladata is.
A javaslat 30. §-a a helyi bizottságot a közigazgatási hatóság közvetlen felügyelete alá helyezi. Arra nézve, hogy a felügyelet ismét új terhet hárit a hatóságokra, azt kell megjegyeznem, hogy a felügyelet bureauratikus dolgot nem ad, - egyébként pedig a felügyelet csak módot fog nyujtani a hatóságnak arra, hogy közvetlenül s állandóan érintkezzék azokkal, a kikkel socialpolitikai szempontokból a hatóságoknak mentül többet érintkezni kell. Egyébiránt indokolt esetben a felügyelettel magánegyén is megbizható s hiszem, hogy a munkásnép vezetésére hivatott értelmiség tagjai nem is fognak elzárkózni az elől, hogy ily tiszt betöltésére vállalkozzanak.
A feloszlatás jogát meg kell adni a hatóságnak, és az igazgatóságnak az intézmény egészének érdekéből, - viszont azonban a § utolsó bekezdésében foglaltak által a tagok érdekét kell biztositani a tekintetben, hogy a feloszlatott bizottság helyett az új bizottság alakitása bizonyos határidőn belül kötelességévé tétetik a hatóságnak.
A 31. §-ban az igazgatóság és a helyi bizottság tagjainak felelőssége állapittatik meg, olyképen, mint a hogyan ez a vagyoni felelősség a köztisztviselőkre nézve meg van állapitva.
A 32. § felhatalmazást ad arra, hogy az ügyrendet, az eljárási és kezelési szabályokat a földmivelésügyi minister rendeleti úton szabályozhassa. Nem volna nagy feladat e szabályokat a törvénybe beilleszteni, de helyesebb, ha azok, az elveknek a törvényben való megállapitása után rendeleti úton állapittatnak meg, mert ezen az úton leginkább lehet biztositani azt, hogy e szabályok a gyakorlati élet követelményeihez simuljanak. E helyen a kezelést illetőleg tájékoztatásul jelzem, hogy a legegyszerűbb eljárást szándékozom rendszeresiteni. - Nevezetesen a tagsági díjak beszedésével a bizottságnak sok dolga nem lesz. Ezt vagy közvetlenül a postatakarékpénztár fogja ellátni, vagy pedig ott, a hol nagy számban lesznek tagok, vagy a hol postatakarékpénztári gyüjtőhely nincsen s a posta távolabb esik a községtől, a helyi bizottság fogja beszedni s a postatakarékpénztár útján a pénztár javára befizetni. Épen igy nem kell a bizottságnak a segélyösszegek kezelésével sem sokat bajlódnia, mert a bizottság által igazolt nyugtákra a nyugtatott összeget a pénztár központja fogja a jogositottnak a takarékpénztár révén közvetlenül kézbesittetni. A sürgős természetű, halaszthatlan kiadásokra a helyi bizottságok részére az előljáróságoknál vagy a postatakarékpénztárnál 50-100 frtnyi hitelt fogok nyitni; természetes, hogy ezen összeg felhasználása tekintetében a helyi bizottság ellenőrzés alatt lesz. A kezelési teendőket tulajdonképen a központ fogja ellátni, még pedig minden nehézség nélkül, mert ha a feladatok teljesitésére jelentékenyebb személyzetre lenne majdan szükség: akkor is kevesebbe fog kerülni ez a kezelés, mintha a helyi bizottságok pénzkezelésének ellenőrzésére új állásokat kellene rendszeresiteni. A tagok felvételére, a kizárásra, a segélyek kiszolgáltatásának módjára vonatkozó szabályokat minden esetre olyképen fogom megállapitani, hogy egyfelől ezek a szabályok feltétlenül megfeleljenek az intézmény rendeltetésének, másfelől pedig hogy a pénztár érdekei is megóvassanak. A tagok létszámának meghatározására azért kell módot adni, mert habár a számitások szerint minden valószinűséget nélkülöz is az a feltevés, hogy a pénztár anyagi zavarokba jusson, mégis mivel kizártnak kell tekintenünk azt, hogy akár a munkások, akár a munkaadók, akár az állam hozzájárulása felemeltessék: e réven is kivánatos azt biztositani, hogy az intézmény mindig activ maradjon.
A segélypénztári orvos teendőinek kötelezettsége a községi (kör) orvosokra hárittatik, az igazgatóságnak azonban joga van esetleg más orvost alkalmazni. Közhivatalban levő orvosok teendőit megszabni a törvényhozásnak kétségtelen joga még akkor is, ha azok ellenszolgáltatás nélkül újabb munkával terhelik az orvost. A segélypénztári orvosi teendők ellátására való kötelezés azonban nem ilyen természetű. Ellenkezőleg a községi orvosoknak anyagilag is előnyt ad e megbizatás: a mennyiben az orvosnak, a ki csak és kizárólag baleset esetében köteles a gyógykezelésre, a pénztár megfizeti a gyógykezelés díját. Tekintettel arra, hogy eddig a legszegényebb néposztálybelieket az orvos baleset esetében is ingyen volt kénytelen kezelni, - tekintettel továbbá arra, hogy a munkaképtelenségre vonatkozó vizsgálatokért esetenként 2 korona díj jár, az orvosok anyagi helyzetét csak emeli az új intézmény. Az általában alacsony orvosi fizetések mellett az intézmény révén nyert díjazás bizonyára számottevő lehet, - s ennélfogva a községi orvosok ilyetén kötelezésében épen a közegészségügyi szolgálat jelentékeny előnyt nyer.
A segélypénztár pénzkezelését legegyszerűbben a postatakarékpénztári intézmény láthatja el. A kivitel, a mire nézve nehézségek nem forognak fenn, részleteiben rendeleti úton lesz czélszerűen szabályozandó, olyképen, hogy a munkás-segélypénztár a postatakarékpénztári intézmény cheque- és clearing-forgalmába felvétetik.
A 35. § az adómentességet, továbbá a bélyeg- és illetékmentesség s a vitelbérmentesség kiváltságát állapitja meg, mely egyik módja az állami támogatásnak.
A Gazdasági Munkás-Segélypénztár számadásainak elkészitésére s megvizsgálására a 36. § foglal magában intézkedéseket, melyek a teljes nyilvánosságot biztositják. Továbbá a pénztár jövedelméből díjtartalék és külön tartalékalapok képzését rendeli el. E külön tartalékalapok nemcsak az intézmény pénzügyi biztonságát fogják biztositani, - hanem mert ez alapokat rendeltetésüktől elvonni semmi czímen se lehet - alapul fognak ezek szolgálni oly tőkegyüjtésre, mely az intézmény most elvállalt kötelezettségein felül annak idején meg fogja adni az anyagi lehetőséget arra, hogy a ma kis keretekben kezdeményezett intézményt a munkásosztály jóvoltára fejleszthessük. Ez szolgálhat azoknak megnyugtatására, a kik a segélyeknek magasabb tételben való megállapitását már ma kivánatosnak tartanák, vagy a kik a biztositást már ma kötelezőnek óhajtanák kimondani, vagy a kik az intézményt kiterjeszteni óhajtanák a betegsegélyezésre. Nem szenved kétséget, hogy bizonyos tekintetben lehetséges volna nagyobb kedvezmények megállapitása már ma is: azt hiszem azonban ily fontos intézménynél a legelső kellék az, hogy a legóvatosabb számitások alapján induljunk el s mindig a legrosszabb esélyeket vegyük számba. Fejleszteni az intézményt, - a kedvezményeket emelni mindig lehet, de ha merész feltevések alapján indulva el elmulasztjuk a köteles óvatosságot: az egész intézményt koczkára tennők, holott a legrealisabb alapokat fektetve le, annak fejlődésképességét biztositjuk. A tartalékalap vagyona első sorban a központi hitelszövetkezet kötvényeibe helyezendő el. Ez intézkedés a szövetkezeti mozgalom táplálását eredményezi s mint ilyen, azt hiszem, a legjobb összhangban van az új intézmény irányával s rendeltetésével.
Az V. fejezet vegyes intézkedéseket tartalmaz.
A gazdasági munkások, ha az 1891. évi XIV. törvénycikkben megjelölt ipari vállalatoknál dolgoznak, kötelesek a betegsegélyző pénztárba tagul belépni. Az 1891:XIV. törvénycikknek ezt a rendelkezését nem kivánom érinteni, mert ha azon gazdasági munkások, a kik a Munkás-Segélypénztárnak tagjai, e kötelezettség alól felmentetnének, egyfelől a betegsegélyző pénztárak intézménye szenvedne hátrányt, másfelől igen sok kijátszásra nyilnék mód és alkalom. Viszont pedig, a mennyiben a gyógykezeltetés mind a két intézmény részéről nem teljesithető, a munkásnak csak arra lehet igénye, hogy a Munkás-Segélypénztár is megfizesse neki a biztositott segélyösszeget.
A 38. § a pénztár pénzügyi érdekét kivánja biztositani, a nélkül azonban, hogy az országos betegápolási alapot külön megterheltetésnek tenné ki, mert hiszen ha a segélypénztár nem létesittetnék, az 1898:XXI. tc. szerint létesitett alapnak különben is terhe volna a vagyontalan munkások kórházi gyógykezelésének költsége.
A 39. § azon feltevésben, hogy a gazdasági cselédek tagsági díját nem egy helyen, legalább részben, maga a gazda fogja fizetni, a tagsági könyv visszatartása, illetve kiadása tekintetében tartalmaz intézkedést. A javaslat szerint a gazda semmi körülmények között sem jogosult a tagkönyvet visszatartani. Ha a díjakat a bérbe való betudással fizette, természetes, hogy nincsen joga a tagkönyvet például valamely követelése fejében visszatartani, mert a visszatartás által a cselédnek kárt okozhat, miután az e miatt esetleg egész befizetését és tagsági jogát is elvesztheti. De ha a tagdíjakat a bérbe való betudás nélkül fizette, akkor sem birhat a visszatartás jogával, mert a cselédnek ezzel több kárt okozhat, mint a mennyi a befizetés értéke volt; a cseléd ugyanis ez esetben elvesztené azokat az esztendőket, melyekben talán maga is fizette volna a tagdíjat, ha jó szolgálataiért a gazda nem jutalmazta volna. Nehogy azonban a gazda jóindulatával érdemetlenek visszaéljenek, kimondatik, hogy a ki öt évet sem töltött egyazon gazdánál, csak az esetben igényelheti a tagkönyv kiadását, ha a befizetéseket megtériti. A befizetett összegeket a gazdának a pénztár nem tériti vissza, de joga van a gazdának azt a kilépett cselédtől behajtani.
A 40. § a tagok érdekében megtiltja azt, hogy a tagsági könyv zálogba vehető legyen, arra hitelezni lehessen. Szükség van e tilalomra azért, mert e nélkül a visszaéléseknek tág tere nyilnék meg, a mit pedig a munkások érdekében korlátoznunk kell. Ugyanitt van megszabva annak a büntetése, a ki a hozzájárulást a cseléd bérébe betudja.
Az átmeneti intézkedések között első sorban a 41. §-ban felhatalmazás adatik arra, hogy az első évben az igazgatóság minden tagját a földmivelésügyi minister nevezze ki, mivel a választás utján betöltendő állások a törvény életbeléptekor választás utján még nem volnának betölthetők.
Kivételes intézkedést tartalmaz a tagok életkorára vonatkozó általános szabály alól, abból az indokból, hogy a pénztár életbeléptetésének első öt évében azok is biztosithassák maguknak a nyujtott előnyöket, a kik a 2. §-ban megjelölt életkort ekkor már meghaladták. A hosszabb várakozási idő azért állapittatik meg, mert a magasabb életkor mellett az elhalálozás, a keresetképtelenség korábbi bekövetkezte a természet rendje szerint valószinűbb.
A hosszabb ideig egy helyben alkalmazásban állott gazdasági cselédeket részesiti azon kedvezményben, hogy ha az egyhelyben töltött szolgálat idejére a tagsági díjat utólag kamatmentesen befizetik, a szolgálati évek a tagsági időbe beszámittatnak, akkor, ha az illető cseléd a belépés után a pénztárnak legalább három évig tagja volt. Ez a rendelkezés a cselédek nyugdíjazásának ügyét akarja előbbre vinni s e czélra alkalmas módnak mutatkozik.
A 44. § a törvény életbelépte idejének meghatározására s a végrehajtásra nézve adja meg a felhatalmazást.
Végül van szerencsém előadni, hogy a tervezett intézményre nézve Bogyó Samu, a kereskedelmi akademia tanára és Bein Károly tanár, az Első Magyar Általános Biztositó Társaság számtanácsosa készitették el a mathematikai számitásokat s ezek munkálatát König Gyula min. tanácsos, műegyetemi tanár volt szives felülvizsgálni, kinek a nevezett szakértők jelentését megerősitő előterjesztése szerint: az intézmény úgy a biztositási technika, mint a valószinűség szerint várható pénzügyi eredmény szempontjából minden követelményeknek megfelel.
A szakértői jelentések a ház irodájában a t. ház tagjainak rendelkezésére állnak.
A fentiekben kifejtettek alapján tisztelettel kérem a törvényhozást, hogy ezen törvényjavaslatot elfogadni méltóztassék.
Nagyméltóságú Minister Úr!
Nagyméltóságod kegyes megbizásából a gazdasági munkás- és cselédsegélyző pénztárról való törvényjavaslatot és az ahhoz csatolt szakértői jelentést áttanulmányozván, van szerencsém jelenteni, hogy az meggyőződésem szerint úgy a biztositási technika, valamint a valószinűség elmélete szerint várható pénzügyi eredmény szempontjából minden követelménynek megfelel. Az alapul szolgáló számadatok óvatos felvétele biztositékot nyujt az iránt, hogy az állam e segélypénztárban egészséges és rendkivüli módon fejlődésre képes intézményt létesit, mely a mezőgazdasági munkások érdekét szolgálva, egyszersmind a legszolidabb elvekből indul ki, és az igért kedvezményeket szolgáltatni is képes lesz; különösen, ha az intézmény létesitése után annak fejlődése is mindenkor kellő megfigyelés tárgya lesz, és a működésével beszerezhető statisztikai adatok a díjtartalékok évi számitásánál mindenkor már felhasználtatnak. Ez különösen azért szükséges, mert az első években az egész bevétel legjelentékenyebb része tartalékba lesz helyezendő sokkal később eszközlendő fizetések födözésére. Igy még a legszélsőbb esetekben is - pl. valamely járványnak mai napság alig várható rendkivüli mértékben való fellépésénél - a keletkező hiány évek sorában ismét födözhető lesz.
Hozzáteszem még, hogy a szakértők készitette mérleg a lehető legkedvezőtlenebb esetet mutatja be; mert míg az 1.20-szal biztositott cselédek száma csakugyan közel 600.000, tehát 1,000.000 rendkivüli tagra lehet számitani, a 10.40 koronát lefizető első csoportbeli rendes tagok száma, ha a munkáscsaládok összes családfői is belépnének, - a mi nem tehető fel, - az 500.000-et el nem fogja érni.
Igy azután remélhető, hogy csakugyan a törvényszabta minimumon túl menő kedvezmények is lesznek adhatók, a mi első sorban a nem balesetből származó halálozásoknál volna kivánatos.
Evvel szemben azonban feltétlenül szükségesnek tartom, hogy az most csakis, mint facultativ lehetőség, az igazgatóságnak maradjon föntartva, a mennyiben ez összeg úgy a belépő tagok számától, mint a rendkivüli és rendes tagok viszonyszámától függ, annak megitélésére tehát jelenleg minden kulcs hiányzik. Végül még kötelességemnek tartom azon körülmény fölemlitését, hogy az összes számitások a díjtartaléknak négy százalékkal való kamatoztatását tételezik fel.
Budapest, 1900. május 14.
Maradtam legmélyebb tisztelettel
Nagyméltóságod készséges szolgája:
König Gyula s. k.
A gazdasági munkás- és cselédsegélyző-pénztárról tervezett törvény alapján létesitendő intézmény a következő kedvezmények biztositására terjed ki:
1. baleset folytán beálló halálesetben az elhalálozott családjának nyujtandó egy- s mindenkorra való segélyre;
2. baleset folytán beálló - ideiglenes munkaképtelenséget okozó - sérülések esetében a sérült munkásnak nyujtandó:
a) betegsegélypénzre,
b) orvosi kezelésre,
c) orvosságokra és kötőszerekre;
3. baleset folytán beálló állandó munkaképtelenség esetére rokkantsági járadékra;
4. a munkás természetes halála után az elhalálozott családjának nyujtandó egy- s mindenkori segélyre;
5. rokkantság folytán beálló munkaképtelenség esetére a rokkantnak nyujtandó évi járadékra;
6. a munkásnak, annak 65., illetőleg 70-ik korévben nyujtandó egy- s mindenkori aggkori segélyre;
7. a biztositásból eredő összes kezelési költségek fedezésére.
A törvény a biztositandó munkásoknak két kategoriáját különbözteti meg, u. m. rendkivüli és rendes tagokat. Rendkivüli tagok - igazolványos munkások és cselédek - azok, kik csak az 1., 2. és 3. alatti kedvezményekben részesülhetnek.
A rendes tagok, kik a fenn elősorolt összes kedvezményekben részesülhetnek, két csoportra osztatnak akképen, hogy a második csoporthoz tartozó tagok a 4., 5. és 6. alatti esetekben az első csoportbeli tagokat megillető kedvezményeknek csak felében részesülhetnek.
Az 1., 2. és 3. alatti kedvezmények a biztositott belépési korától függetlenek; azonban a 4-6. alatti kedvezmények függnek a belépési kortól.
Biztositó technikai szempontból meg van okolva, hogy azokra, kik 35 éven aluli korban belépnek, átlagos belépési kornak a 25 éves kor vétetik föl. A törvény intézkedéseiből folyólag a tényleges belépési korok folytán beállható eltérésekből eredő ingadozások kedvező kiegyenlitése még akkor is várható, ha a biztositottak tömegében a különböző korosztályok nem is lesznek egyenlő számban képviselve. Nem igy áll a dolog azokra, kik a 35 éven felüli korban belépnek; itt a tényleges belépési koroknál fogva esetleg beállható túlmegterhelés compensatiójáról gondoskodva van egyrészt a carentia-idő meghosszabbitása, - másrészt a kedvezményeknek megfelelő leszállitása által.
A törvény által contemplált biztositásból eredő költségek fedezéséhez hozzájárulnak az állam és a munkaadók is, az állam a közvetlen hozzájárulásán kivül közvetve még az által is, hogy megadja az intézménynek a teljes adó- és illetékmentességet. Tekintettel még azon körülményre, hogy a tömegbiztositásban általában nyilvánuló elv szerint a koczkázat sok egyénre oszlik, továbbá arra is, hogy a tömeges ellátás és a gyógyszereknek nagyban való beszerzése ezeket olcsóbbakká teszi; a létesitendő intézmény a munkásoknak olcsóbban juttathatja az emlitett kedvezményeket, mint a hogy ezek az intézményen kivül volnának megszerezhetők.
Egészségügyi szempontból a létesitendő intézménynek még az az előnye is van, hogy a munkás hozzászokik, hogy az orvosi segélyt igénybe vegye, és igénybe fogja ezt venni oly betegségekben is, melyekben a gyógyitás költségeit a sajátjából tartozik fedezni.
Baleset folytán beálló halál esetében a törvény szerint - tekintet nélkül arra, vajjon az elhalálozott munkás az emlitett kategoriák melyikébe tartozik - annak hátramaradt neje vagy kiskorú gyermekei egy- s mindenkorra 400 korona segélyt kapnak.
Az ebből eredő teher meghatározására a németországi munkásbiztositás idevágó statisztikai adatai szolgáltak alapul, egyrészt, mivel ezek, mint 10 évi rendszeres, szakszerű megfigyelésnek eredményei, teljesen megbizhatók, másrészt, mivel saját hazai viszonyainkra vonatkozó ilynemű megbizható adatok egyáltalában nem állanak rendelkezésünkre. Nincs ok feltenni, hogy a baleseti koczkázat nálunk ugyanazon munkakörben a németországitól lényegesen eltérne.
Az emlitett németországi statisztika szerint gazdasággal foglalkozó egy millió munkás közül baleset következtében meghal átlag egy évben 180 munkás. Minthogy a törvény szerint minden ilyen haláleset után 400 korona fizettetik ki, ennélfogva egy millió activ munkásnál ezen czímen a várható kiadás minden évben 72.000 korona.
Egy-egy activ tagra esik tehát évenként kor. 0.072. Ezen kedvezményben úgy a rendes, valamint a rendkivüli tagok is részesülnek.
Balesetek folytán beálló - ideiglenes munkaképtelenséget okozó - sérülések esetében a pénztárt háromféle kiadás terheli:
a) a sérült munkásnak legfölebb 60 napon át nyujtandó 1 koronányi naponkénti segélypénz;
b) az orvosi kezelés díja;
c) a szükséges orvosságok és kötőszerek ára.
A rendelkezésünkre álló németországi statisztikai adatok szerint mezőgazdasággal foglalkozó egy millió munkás közűl baleset folytán ideiglenesen munkaképtelenné válik egy év alatt 1650 munkás és a munkaképtelenség átlagos tartama egy-egy esetre 21 nap. Tekintettel a mi specziális viszonyainkra, óvatosság szempontjából ajánlatos azonban, a munkaképtelenség tartamát 30 napnak fölvenni.
Ezek alapján egy-egy baleset folytán ideiglenesen munkaképtelenné vált munkás segélypénze átlag 30 koronával terheli meg a pénztárt.
Az orvosi díj minden látogatásért átlag 1 koronában állapitható meg; ezen a czímen tehát egy-egy ideiglenesen munkaképtelenné vált munkás részéről a pénztár 30 koronával van megterhelve.
A szükséges orvosságok és kötőszerek árát egy-egy napra szintén 1 koronában lehet megállapitani, úgy, hogy az ebbeli teher is egy-egy eset után 30 korona. Ezen megközelitő érték ugyancsak a németországi munkásbiztositás ebbeli tapasztalataiból van levonva; valószinű, hogy az ezen irányban szerzendő saját tapasztalataink inkább kisebb, mint nagyobb értéket fognak kimutatni.
Az itt előadottak szerint a baleset folytán ideiglenesen munkaképtelenné vált 1650 munkás összesen 148.500 koronával terheli meg a pénztárt. Ezen teher egy millió activ munkásra felosztva, esik egy-egy tagra kerekszámban: kor. 0.15.
Igazolja ezen szám megbizhatóságát a német munkásbiztositás azon tapasztalata, mely szerint a mezőgazdasággal foglalkozó 10 évi átlagos 9,973.068 tagnál az évi kiadás a gyógykezelésre volt: Mark. 1,602.154, úgy, hogy egy-egy activ tagra körübelül 16 pfennig jutott holott az átlag napi segély ott jóval nagyobb.
Tekintettel arra, hogy az orvosi díjak látogatás szerint fixirozva vannak, a várható gyógykezelési költségeket a biztositott munkások számával arányosnak lehetett fölvenni.
A mint már fenn emlitve volt, az e szakaszban tárgyalt kedvezményekben az összes biztositott munkások részesülhetnek, tekintet nélkül arra, hogy vajjon melyik kategoriába tartoznak.
A törvényjavaslat értelmében a baleset következtében állandóan munkaképtelenné vált tag haláláig 120 korona évi segélyben részesül.
A baleset következtében évenként állandóan munkaképtelenné vált munkások száma - a statisztika szerint - közel megegyezik a baleset következtében halálosan megsérültek számával, azaz mezőgazdasággal foglalkozó 1 millió munkás közül minden évben átlag 180 tag lesz baleset következtében állandóan munkaképtelenné. Az e czímen várható kiadások tehát évről-évre növekedni fognak. Itt az átlagos évi szükségletet következőképen határozhatjuk meg: Egy-egy rokkant munkásnak haláláig fizetendő 120 korona évi segély fedezhető egy 1800 kor. nagyságú tőkével; ennélfogva 1 millió tag után minden évben 324.000 koronás átlagos kiadás várható.
Esik tehát egy-egy activ tagra kerekszámban kor. 0.33.
Ezen kedvezményben az összes tagok részesülhetnek, tekintet nélkül, vajjon melyik kategoriához tartoznak.
Ha az első csoportbeli rendes tag 5 évi tagság után bármily okból meghal, az elhalálozott családja 200 koronát kap; ha az elhalálozott már 10 évig volt tagja a pénztárnak, 250 koronát, ha 15 évig volt tagja, 270 koronát kap.
Az e czímen várható évi kiadás meghatározására a rendes halandósági táblázat vehető alapul.
Ha Lx = az x-éves élő tagok számával,
Tx = az x-éves korban elhaltak számával,
| Lx | Tx | ||||
| --------- | = Dx; | -------- | = Hx, | ||
| 1·04x | 1·04x+1 | ||||
továbbá
Dx+Dx+1 ..... = Sx
Hx+Hx+1 ..... = hx
akkor a várható évi átlagos kiadás ezen a czímen
| 200 hx+5+50 hx+10+20 hx+15 | |||||
| Px | = | --------------------------- | = | kor.·3·47 | |
| Sx | |||||
Egy-egy első csoportbeli rendes tagra esik tehát kor. 3·47.
Ugyanennyi esik két második csoportbeli tagra.
Azon tagokra, kik 35 évnél magasabb korban beléptek, a törvény úgy intézkedik, hogy azoknak neje vagy gyermekei csak akkor kapjanak 200 (a második csoportbeli tag 100) koronát, ha az elhalt tag legalább 10 évig tagja volt a pénztárnak, és hogy ezen összeg nem emelkedhetik, bármennyivel haladja is meg az elhalálozott tagsági éveinek száma a tiz évet.
Ha az első csoportbeli rendes tag nem baleset következtében, hanem 10 évi tagság után bármily más okból válik munkaképtelenné, évenként 120 koronát kap. Ugyanannyit kap azon munkaképtelenné vált első csoportbeli tag is, ki 35 éven felüli korral belépett, de csak akkor, ha legalább 15 évig volt a pénztár tagja.
A pénztár ebbeli kötelezettségéből származó tehernek a meghatározására legyen
Ax = az x-éves activok száma és
| Ax | ||||
| -------- | = ax; | |||
| 1·04x | ||||
Ix = az x-éves korban munkaképtelenné vált munkások száma.
Rx = az x-éves rokkant által élvezett 1 koronányi járadék jelen értéke, továbbá:
| Ix Rx | ||||
| ---------- | = Bx; | |||
| 1·04x+1 | ||||
ax + ax + 1 + ax + 2 + .....αx
Bx + Bx + 1 + Bx + 2 + ..... πx,
akkor az évi átlagos kiadás 120 korona nyugdíj után:
| πx + 10 | ||||
| dx | = 120 | ----------- | ||
| α | ||||
Helyettesitve e képletbe a rokkantsági táblázat alapján meghatározott π és α értékeket, lesz
dx = 6·47
azaz az évi szükséglet egy-egy rendes tag után átlag ..... kor. 6.47.
Ugyanennyi esik két második csoportbeli tagra.
Ezen kedvezményben a rendkivüli tagok nem részesülnek.
Minden első csoportbeli rendes tag, ki a belépéskor a 35 életkort meg nem haladta, 65 éves korában, a többi pedig 70 éves korukban egy- s mindenkorra 100 koronányi aggkori segélyben részesülnek.
Ha a IV. alatti jelzéseket használjuk, akkor az évi kiadás lesz:
| Dn | ||||
| Kx = 100 | -----, | [hol n=65, illet. 70.] | ||
| Sx | ||||
Egy-egy első csoportbeli rendes tagra esik évenként: kor. 0.54.
Ugyanennyi esik két második csoportbeli tagra.
Megjegyzendő, hogy úgy az itt, valamint a III., IV. és V. alatt feltüntetett évi szükséglet úgy értendő, hogy az ezeknek megfelelő évi bevételek nem kerülnek minden évben effectiv kiadásba, hanem belőlök csak annyi, mint a mennyi az illető év koczkázatának fedezésére szükséges, mig a maradék a díjtartalék gyüjtésére szolgál.
A kezelési költség két részből áll: a) beruházási költségből, b) folyó kezelési költségből. Mindkettő függ ugyan a tagok számától, de nem arányosan; általában nagyobbak lesznek a rendes tagokra, kisebbek a rendkivüli tagokra és a cselédekre.
A beruházási költségek a pénztárt különösen az első években fogják terhelni. Ezen költségek azonban több évre oszthatók föl, és a rendes költségeket csak annyival emelik, a mennyi ezen beruházási költségek amortizálására szükséges.
A törvény értelmében a bevételek lennének: 1. a munkások évi hozzájárulásai, 2. a belépéskor egyszer s mindenkorra befizetendő összegek, 3. a munkaadók és az állam hozzájárulása, 4. alapitó tagok befizetései és adományok.
I. Minden pénztártag fizet évenként:
| korona | |||
| a) az első csoportbeli rendes tag | 10.40 | ||
| b) a második csoportbeli rendes tag | 5.72 | ||
| c) a rendkivüli tag | 1.- |
II. A belépés alkalmával fizet a rendes tag 2 koronát egy s mindenkorra.
| Ezen összeg évi járadékra átalakitva, esik évenként minden activ rendes tagra | 0.11 |
III. Az állam és a munkaadók:
| a) az állam évenként 100.000 koronát ad; | |||
| b) a munkaadó a szolgálatában álló minden egyes cseléd után évenként | 1.20 |
IV. Az alapitó tagoktól és az adományokból várható bevétel, mint teljesen ismeretlen összeg, számitásba ugyan nem vehető, de mindenesetre gyarapitani fogja a külön tartalékokat.
Ha most azt vizsgáljuk, vajjon a várható kiadások miképen találják fedezetöket a várható bevételekben, az ebbeli számitás alapjául a tagoknak bizonyos létszámát kell fölvennünk. A létszámra vonatkozólag egész biztosra csak a gazdasági cselédek száma vehető, mely a statisztika szerint kerekszámban 600.000. Általában megjegyzendő azonban, hogy - a kezelési költségek kivételével - a várható kiadások a létszámmal arányosan növekednek, ép igy a várható bevételek, a munkaadók és az állam hozzájárulásának kivételével. A létszám tehát befolyással van csak a kezelési költség terhének miként való felosztására és a munkaadók és az állam hozzájárulásának kisebb vagy nagyobb részekre való szétosztására.
Az alábbiakban ki van mutatva, hogy a várható kiadások a várható bevételekben fedezetöket találják, sőt marad a rendkivüli esélyek tartalékára is, még akkor is, ha föltesszük, hogy a rendkivüli tagok és cselédek száma együttesen eléri a két milliót, a rendes tagok létszáma pedig fölemelkedik egy millióra, még pedig - föltéve a mérlegre nézve a legkedvezőtlenebb esetet, - hogy az összes egy millió tag csupa első csoportbeli rendes tag lesz. Ha a tényleges létszám kisebb lesz, vagy a föltételezett egy millió rendes tag között lesz második csoportbeli tag is, a mérleg fölösleggel fog zárulni, mely fölösleg a külön tartalékok gyarapitására forditható; ha pedig - a mi csak hosszú idő mulva állhat be - a rendes tagok tényleges létszáma a föltételezett számot meghaladja, akkor hiány fog mutatkozni, mely hiány azonban jó ideig fedezetét fogja találni abban a fölkamatozott fölöslegben, mely azon években keletkezett, midőn a létszám még kisebb volt.
Az emlitett létszámot föltételezve, lesz az évi
kiadás:
| korona | ||
| Baleset utján beálló halálnál 3 millió munkás után | 216.000 | |
| Baleset utján beálló betegségek (segélyezés, orvosi díjak, gyógyszer és kötőszer) 3 millió után | 450.000 | |
| Baleset utján beálló munkaképtelenség esetében rokkantsági járadék 3 millió munkás után | 990.000 | |
| Rendes halálnál fizetendő segélyek 1 millió tag után | 3,470.000 | |
| Évi járadék munkaképtelenek részére 1 millió tag után | 6,470.000 | |
| A 65. (illetve 70.) évben nyujtandó aggkori segély 1 millió tag után | 540.000 | |
| Rendkivüli esélyek tartalékára és a kedvezmények emelésére | 290.000 | |
| Költség 3 millió tag után | 304.000 | |
| Összesen | 12,730.000 | |
bevétel:
| 1 millió első csoportbeli rendes tag évi díja | 10,400.000 | |
| 1 millió rendes tag belépési díja évi járadékban | 110.000 | |
| 1,400.000 rendkivüli tag (igazolványos munkás) évi hozzájárulása | 1,400.000 | |
| Munkaadók hozzájárulása 600.000 cseléd után a kor. 1.20 | 720.000 | |
| Állam hozzájárulása | 100.000 | |
| Összesen | 12,730.000. | |
Tekintettel az alapitó tagok részéről befolyó és itt számitásba nem vett összegekre; tekintettel továbbá arra, hogy a munkaadók hozzájárulása kötelező; tekintettel végre arra, hogy az 1 millió föltételezett rendes tag közt nem csupa első-, hanem második csoportbeli tag is lesz, mely körülmény a mérleget csak javitja: biztosra vehető, hogy a várható bevételek a várható kiadásokkal szemben tényleg kedvezőbben fognak alakulni. Az ilyformán eredő feleslegből oly rendkivüli tartalék keletkezik, mely nemcsak arra lesz elégséges, hogy a rendkivüli esélyekből származó szükségletet fedezze, hanem részben rendkivüli segélyekre, részben pedig a kedvezmények fölemelésére lesz forditható.
| Várható bevétel | Várható kiadás. | |||
| Korona | Korona | |||
| 1 millió első csoportbeli rendes tag évi díja a 10.40 kor. | 10,400.000 | Baleset utján beálló halálnál 3 millió munkás után | 216.000 | |
| 1 millió rendes tag belépési díja évi járadékban | 110.000 | Baleset utján beálló betegségekre 3 millió munkás után | 450.000 | |
| 1,400.000 rendkivüli tag évi díja a 1 kor. | 1,400.000 | Baleset utján beálló munkaképtelenség esetében rokkantsági járadék 3 millió munkás után | 990.000 | |
| Munkaadók hozzájárulása 600.000 cseléd után kor. 1.20 | 720.000 | Rendes halálnál fizetendő segélyek 1 millió tag után | 3,470.000 | |
| Állam hozzájárulása | 100.000 | Évi járadék munkaképtelenek részére 1 millió tag után | 6,470.000 | |
| A 65. (illetve 70.) évben nyujtandó segély 1 millió tag után | 540.000 | |||
| Rendkivüli esélyek tartalékára és a kedvezmények emelésére | 290.000 | |||
| Költség 3 millió tag után | 304.000 | |||
| 12,730.000 | 12,730.000 |
