Az állatorvosi közszolgálat államositásáról szóló törvényjavaslat kettős czélt szolgál. Először: Magyarország egész területén egyformán szakszerű állatorvosi szolgálat és ennek támogatásával egyformán hathatós állategészségügyi rendészet által oly állategészségügyi viszonyokat teremteni, a melyek között Magyarország állatállománya a ragadós állati betegségek okozta pusztitásoktól, ily betegségek felléptétől, különösen pedig elterjedésétől a lehetőségig megóvassék; - másodszor: állategészségügyi rendészetünknek, illetve az állatorvosi közszolgálatnak olyan szervezetet adni, a melyet a ránk nézve kiviteli piaczokul szolgáló idegen államok föltétlen bizalommal és megnyugvással nézzenek.
Hogy e czélok, azoknak összefüggése s azoknak úgy mezőgazdasági, mint közgazdasági fontossága kellőleg méltányolható legyen, szükséges, hogy az állattenyésztésnek, a melynek érdekeit az állategészségügyi rendészet összes intézményei szolgálni hivatva vannak, úgy általában, mint különösen Magyarország mező- és közgazdasági életében való szerepe kellőképen kifejezésre hozassék.
A most letünt század második felének a mezőgazdasági viszonyokra gyakorolt hatása, különösen pedig a növényi s főként a szesztermelés jövedelmező voltának aránylagos csökkenése az őstermelési productio egyéb ágainak felkarolására utalta a mezőgazdaságot. Nemcsak azok, a kik tudományosan foglalkoznak a mezőgazdaság kérdéseivel, de maga a mezőgazdaság gyakorlati iránya is mindenütt azon elv szolgálatába állott, hogy legfőként az állattenyésztés emelésével pótoltassék az a jövedelemcsökkenés, mely az eddig főként szesztermelésre alapitott mezőgazdaságot a növényi termékek s ezek között különösen a gabonaneműek árának hanyatlásával érte. Mindenütt, a hol a mezőgazdaság e jövedelemcsökkenés okozta sulyos helyzetből s az egyoldalú növénytermelési rendszerek egyéb hátrányaitól szabadulni igyekszik, az állatállomány mennyiségének s egyúttal minőségének emelésére és az állati termékek minél előnyösebb értékesitésére irányuló törekvés tapasztalható.
És e törekvés ugy a jelen gazdasági viszonyaira, mint a jövőre való tekintettel kétségtelenül igen helyes és teljesen indokolt. Mert ha el is tekintünk az állattenyésztésnek a föld jobb megmunkálásában és termő erejének fokozásában nyilvánuló megbecsülhetetlen hatásától, egyedül az állattenyésztés az, a mivel a mezőgazdasági jövedelem állandóan és számottevő módon fokozható. Nem lehet ugyanis figyelmen kivül hagyni egy körülményt, mely független a mezőgazdaság időszaki válságaitól, ennélfogva mint a társadalmi és gazdasági fejlődés állandó jelensége kell, hogy számitásba vétessék. A társadalmi és gazdasági fejlődésben az emberi jólét emelkedése ez, melynek eredménye a jobb táplálkozás igénye. Ez pedig első sorban a hús, tej és egyéb állati termékek fokozottabb fogyasztásában nyer kielégitést. Ebből magyarázható meg, hogy mig a mezőgazdaság növényi termékeinek ára, ha el is tekintünk a legutolsó évtizedek rendkivüli jelenségeitől, a fokozott termelés, valamint a tengerentúli verseny folytán következetesen lefelé haladó irányt mutat vagy legalább is nem emelkedik, addig az állati termékek, daczára az e téren is nyilvánuló fokozottabb termelésnek, a még fokozottabban emelkedő fogyasztás következtében még mindig positiv gazdasági eredményt biztositó áron értékesithetők.
Ezek a körülmények adták az állattenyésztésnek a mezőgazdaság többi ágai között azt a jelentőséget, a melyet ma elfoglal s a melyet számára a jövő is biztositani látszik. A mi e tekintetben különösen Magyarország gazdasági viszonyait illeti, ezekben a fentieken kivül még az is lényegesen emeli az állattenyésztés jelentőségét, hogy a legnagyobb fogyasztási piaczokkal biró nyugati államok mezőgazdasága nemcsak hogy nem fedezi e piaczok állati termékszükségletét, de már többé-kevésbbé elérte azt a határt, melyen túl a termelés alig fokozható; a tőlünk ellenkező irányban fekvő, nem annyira fogyasztó, mint termelő államokban pedig még nem ért el sem minőség, sem mennyiség tekintetében az állati termékek termelése oly fokot, hogy a nyugati államok fogyasztó piaczainak szükségletét biztosithatná. Igy Magyarország mezőgazdasága a fentemlitett gazdasági jelenségeken kivül már a földrajzi és természeti viszonyoknál fogva is kiválóan arra van utalva, hogy az állattenyésztés emelésében s az állati termékek fokozottabb productiójában keresse a jövőben is jövedelmezőségének minél hathatósabb biztositékát.
Mellőzni kivánom a külföldi államokban gyüjtött mezőgazdasági statisztika adatait, a melyek a mezőgazdaság egyéb ágaihoz viszonyitva az állattenyésztés kiváló fejlődését igazolják, szükségesnek tartom azonban feltüntetni a hazánkban gyüjtött ide vonatkozó adatokat.
Ezek szerint ugyanis:
1. 1884-85-ben az akkor foganatositott földadó-kataszter szerint 20,132.086 katasztralis hold volt a szántóföld; az 1895. évi összeirásig e terület 20,904.568 katasztralis holdra, vagyis 772.482 katasztralis holddal, illetve százalékokban kifejezve 3.87%-kal emelkedett.
2. 1884-ben 4,879.032 darab volt Magyarország szarvasmarha létszáma; az 1895. évi statisztikai felvétel azonban már 5,829.018 darabot tüntet fel, vagyis ugyancsak 10 év alatt 949.980 darabbal emelkedett Magyarország szarvasmarha-állománya; százalékokban kifejezve pedig 19.47%-ot tesz az emelkedés.
Mig tehát a növényi termelés főterrenuma, a szántóföld az utolsó 10 év alatt csak 3.87%-ot emelkedett, ugyanez idő alatt az állattenyésztés legfőbb faktora, a szarvasmarha létszáma 19.47%-os emelkedést mutat.
Az állattenyésztés mezőgazdasági fontosságánál nem kisebb annak közgazdasági jelentősége sem különösen Magyarországon. Évről-évre következetesen növekszik nemzeti vagyonunk azon része, melyet az állatállomány értéke képvisel. Magyarország külkereskedelmi mérlegében évről-évre mind nagyobb szerepet játszanak azok az összegek, a melyek állatkivitelünk révén a nemzeti jövedelmet fokozzák.
Elég legyen e tekintetben egyszerűen idéznem a következő adatokat:
1. Magyarország állatállománya hozzávetőleges becslés szerint legalább 2 milliárd korona értéket képvisel;
2. Magyarország élőállat-kivitele 1894-től 1898-ig terjedő öt év alatt 956,248.000 koronát tett ki, mely összeg 187,256.600 korona évi átlagnak felel meg, ehhez számitandó még a baromfiak s az állati termékek kivitele, mi ugyanez öt év alatt összesen 418,222.000 koronára, vagyis évi átlagban 83,664.400 koronára rugott; ugy, hogy a külkereskedelem kiviteli forgalmában ez öt év alatt évi átlagban 270,911.000 korona bevétele volt az országnak.
E számadatok egymagukban minden fejtegetésnél világosabban megjelölik azt a jelentőséget, a melyet az állattenyésztés Magyarországnak nemcsak mezőgazdasági, hanem egész közgazdasági életében elfoglal. Meg vagyok ugyan győződve, hogy az állattenyésztésnek, különösen pedig Magyarország állattenyésztésének kiváló jelentősége ily részletes adatokkal való bizonyitás nélkül sem vonatik kétségbe, utalnom kellett mégis ezekre, hogy az állattenyésztéssel összefüggő érdekek, különösen pedig az állategészségügy érdekei, a melyeket a jelen törvényjavaslat megvédeni s előmozditani hivatva van, kellőképen méltányolhatók legyenek.
Magyarország földmivelési kormányzata és törvényhozása különben a mezőgazdasági fejlődés ez irányát, állattenyésztésünk jelentőségének ily emelkedését idejekorán felismerte s tudatában volt azon fontos követelményeknek, melyeket a fejlődő állattenyésztés, az azzal kapcsolatos érdekek, ezek között az állategészségügy s azzal összefüggően állatkereskedelmünk nagyfontosságú érdekei az államkormányzattal szemben támasztanak.
A keleti marhavész elleni törvényes intézkedések s különösen az állategészségügy rendezéséről szóló 1888:VII. tc. állategészségügyi viszonyaink gyökeres javitását tartják szem előtt. Ezeken kivül az 1893:II. tc. alapján rendszeresen folyik a szarvasmarhák ragadós tüdőlobja elleni védekezés, mert e törvény lehetővé tette, hogy nemcsak a tényleg beteg, de a fertőzött és fertőzés gyanus állatok is kiirtassanak és kártalanittassanak s az e czélra szükséges hitelt a földmivelésügyi kormány rendelkezésére bocsátotta. Az 1897:X. tc. a kártalanitás mérvét praecisirozza. E két törvény alapján 1894-től az 1899. év végéig a mellékelt kimutatás szerint az ország 23 vármegyéjében összesen 42.913 darab szarvasmarha irtatott ki s ezen rendszeres védekezésnek köszönhető, hogy a szarvasmarhák ragadós tüdőlobja az utolsó négy év alatt már csak szórványosan fordult elő s e betegségtől az ország szarvasmarha-állománya ma már mentesnek tekinthető.
Ezenkivül a lovak takonykórja ellen is rendszeres védekezés vált szükségessé. E téren lényeges változást idézett elő a mallein alkalmazása, mi lehetővé teszi, hogy a takonykór betegségének jelenléte már azon stadiumban megállapittassék, a mikor külső jelek annak jelenlétét még nem mutatják s ez által a takonykór ellen gyökeresebb védekezés fejthető ki.
Az utóbbi években különös gondoskodásom tárgyát képezte az oly nagy mérveket öltött sertésvész elleni védekezés. Mivel azonban ez ideig az állatorvosi tudomány nem ajánlhat e betegség ellen biztos sikert igérő gyógyitási módokat, főként kisérletezésekre s a betegség tovaterjedését lehetőleg akadályozó állategészségrendészeti intézkedésekre kellett szoritkoznom. Igy különösen beojtási kisérleteket végeztettem, serumelőállitó telep létesitéséről gondoskodtam s az ojtóanyagokat a sertéstartó gazdaközönség rendelkezésére bocsátottam, ezenkivül kisérletet tétettem abban az irányban is, nem volna-e lehetséges a betegség ellen állitólag nagyobb ellenálló képességű szerbiai sertéskanok tenyészczélra való alkalmazásával nálunk is ellenállóbb sertésállományt tenyészteni. Intézkedtem továbbá az iránt is, hogy a sertésvásárok s egyáltalán a sertések forgalma az eddiginél szigorúbb állategészségrendőri felügyelet alá vétessék.
Ezen szorosan állategészségrendőri intézkedéseken kivül a budapesti állatorvosi főiskolán ismétlő állatorvosi tanfolyamot szerveztem, hogy ez által a hatósági szolgálatban álló állatorvosoknak mód és alkalom nyujtassék az állatorvosi tudomány legujabb vivmányainak megismerésére és az állategészségrendőri intézkedések gyakorlati alkalmazásának részletes elsajátitására.
És különösen igyekeztem állategészségügyi viszonyaink fokozatos javulása révén állattenyésztésünk jövedelmezőségének érdekeit lehetőleg kielégiteni a legujabban Ausztriával létrejött állatforgalmi megegyezés megkötésével, és sikerült is az eddigi széleskörű korlátozások nagy részének megszüntetésével Ausztria és Magyarország állatforgalmában oly helyzetet létesiteni, melynek keretében állatkivitelünk Ausztria felé az ottani állategészségügyi viszonyok veszélyeztetése nélkül lesz lebonyolitható s lehetővé válik, hogy Magyarország egyes nagyobb terjedelmű, de egy közigazgatási egységet képező területei zárlatok szempontjából külön állategészségügyi körzetekre osztassanak fel, egyes nagyobb sertéshizlaló telepek pedig állami állategészségrendőri felügyelet alá vonatván, az azokból származó állatok Ausztriába akadálytalanul bebocsáttassanak.
Az állattenyésztés közvetlen emelésére sem hiányoztak sem a szükséges törvényhozási, sem a szükséges kormányzati intézkedések. Az 1894:XII. törvénycikknek a közlegelők használatának szabályozására és a köztenyésztésre szolgáló apaállatok megválasztására és kötelező beszerzésére vonatkozó határozmányai az állattenyésztés különböző ágainak közvetlen vagy közvetett állami támogatása, mely a legkülönbözőbb alakban nyilvánul: mindezen s még igen számos kormányzati intézkedések az állattenyésztés emelését s a vele összefüggő gazdasági érdekeknek lehető támogatását, e gazdasági ágnak lehető felvirágoztatását czélozzák.
S hogy mindez nem volt sikertelen és eredménytelen, mutatja Magyarország állattenyésztésének jelenlegi állapota s nem kétlem, még szembeötlőbb és általánosabb lesz különösen a minőségi emelkedés akkor, a mikor az 1894:XII. törvénycikknek a népies tenyésztés érdekeit szolgáló rendelkezései teljes mérvben végre lesznek hajthatók, s éreztetni fogják hatásukat.
Azonban daczára az ezen s még számos törvényhozási és kormányzati intézkedésekben nyilvánuló állami támogatásnak és daczára annak, hogy gazdaközönségünk körében is mind tágabb tért hóditanak és mind kiterjedtebb gyakorlati alkalmazást nyernek az okszerűbb állattenyésztés elvei, még mindig van egy igen jelentékeny akadálya állattenyésztésünk további fejlődésének.
Ez akadály állategészségügyi viszonyainkban rejlik. Állategészségügyi viszonyaink hiányai pedig több oldalról hátráltatják állattenyésztésünk kivánatos fejlődését. Először nem teljesen kielégitő állategészségügyi viszonyok mellett mindig közel fekszik a veszély, hogy a meglevő állatállomány az állati betegségek okozta pusztitásoktól s ezzel a mezőgazdaság óriási károsodásoktól eredményesen meg nem védhető; másodszor a jelen állategészségügyi viszonyok mellett egy oly államban, mely értékesités tekintetében legfőként a külföldre van utalva, alig szerezhetők meg az előnyös értékesités feltételei. Az állatforgalom ugyanis úgy bent az ország területén, mint különösen a kivitelre való tekintettel csak teljesen megbizható állategészségügyi viszonyokra támaszkodhatik, állandóan fenforogván annak a lehetősége, hogy az állategészségügyi tekintetben nem teljesen megbizható helyről származó állatokkal az esetleges állati járványok vészmentes helyekre hurczoltatnak.
Azon kettős czél tehát, melyek szerint Magyarország állatállománya az állati betegségek okozta pusztitásoktól a lehetőségig megóvassék s hogy az okszerű gazdasági törekvés által létrehozott állattenyésztés számára a lehetőségig előnyös értékesités feltételei megszereztessenek és biztosittassanak s hogy ezek folytán állattenyésztésünk úgy mezőgazdasági, mint közgazdasági tekintetben a fejlődésnek és jövedelmezőségnek azon fokára emeltessék, melyet számára a már emlitett gazdasági és természeti viszonyok különben a leghatározottabban kijelölnek, csak úgy lesz teljesen megvalósitható, ha állategészségügyi viszonyaink jelenleg tapasztalható s ezen czélok elérését akadályozó hiányai megszüntethetők lesznek.
Törvényhozásunk és földmivelésügyi kormányzatunk ugyan az utolsó három évtized alatt az állategészségügy terén is igen hathatós munkásságot fejtett ki. Különösen az 1888:VII. tc. igen részletes és az állategészségügy minden momentumára kiterjedő intézkedéseket tartalmaz, a melyekben hosszú időre le vannak téve az állategészségügyi viszonyok javulásának és egészséges fejlődésének alapjai. Azonban bármily helyes elveket állapit is meg ez a törvény, ha azok alkalmazása s az azokat megvalósitni hivatott törvényes intézkedések végrehajtása nincs kellőleg biztositva, azok kedvező hatása sem közvetlenül az állategészségügyi rendészetben, sem közvetve az állattenyésztés terén eléggé nem érvényesülhet. Nem abban keresendők tehát állategészségügyi rendészetünk hiányai, mintha feladatai megfelelő törvényes rendelkezésekkel nem volnának helyesen kitűzve, hisz mint rámutattam, az állategészségügy rendezéséről szóló 1888:VII. tc. e tekintetben eléggé czélszerű s a mai viszonyoknak is eléggé megfelelő rendelkezéseket tartalmaz, - a baj oka nem itt, hanem abban keresendő, hogy fennálló állategészségrendészeti törvényeink s szabályaink végrehajtása nincs az egész vonalon kellően biztositva. Nincs egy megfelelő számú, minden tagjában megfelelő képzettségű, czéltudatosan s egységes vezetés mellett működő állatorvosi karunk, melynek szakismerete és ügybuzgalma által támogatva, kormányzatunk az állategészségügyi rendészetnek a fennálló törvények és szabályokban előirt feladatait megoldhatná.
Mert figyelembe kell venni, hogy az állategészségügyi igazgatás lépten-nyomon olyan jelenségekkel kell, hogy számoljon, a melyek a ma már magas fejlettséget ért állatorvosi tudomány tárgyai lévén, csak e tudományban specialisan kiképzett egyének az állatorvosok előtt ismeretesek. Ennélfogva az állategészségügyi igazgatás terén különösen fenforog annak a szüksége, hogy a hatóságok az állatorvosi tudományban kellően kiképzett és jártas szakemberek által támogattassanak; legfőként attól függ tehát az állategészségügyi igazgatás sikere, miként van biztositva ezen szakemberek közreműködése, miként van szervezve a hatóságokkal való együttműködése.
És mivel Magyarországon ezen hatósági állatorvosi szolgálat, mint azt alább részletesen kimutatom, nincs ugy szervezve, hogy az állatorvosi szaktudomány mindenkor és mindenütt hathatós támogatója és irányitója lehetne az állategészségügyi igazgatásnak, az állategészségügyi rendészet hiányainak oka legelső sorban e szakszolgálat szervezetlenségében rejlik, ugyanazért a hatósági állatorvosi szolgálat, vagyis az u. n. állatorvosi közszolgálat rendezése és megfelelő szervezése az egyetlen eszköz, melylyel állategészségügyi viszonyaink hiányain segiteni lehet.
Ezt az eszközt pedig még áldozatok árán is meg kell szereznünk, mert ha önmagunk nem is támasztanánk az eddiginél fokozottabb igényeket állategészségügyi viszonyainkkal szemben, de a középeurópai állatkereskedelem terén, melyre állattenyésztésünk utalva van, ez idő szerint már az állattenyésztés általános emelése folytán oly erős versenynyel állnak szemben, hogy csak a fejlettebbb s kifogástalan állategészségügyi rendészet garantiáival leszünk képesek megváltoztatni azt a rideg álláspontot, melyet állat-exportunkkal szemben az érdekelt külállamok mostanig elfoglaltak s a melyet főleg állategészségügyi rendészetünk hiányosságaival indokoltak.
Hogy azonban jelenlegi állategészségügyi rendészetünk, illetve állatorvosi közszolgálatunk hiányait megismerjük - s különösen, hogy a rendezés irányát megállapithassuk - de azért is, hogy a törvényjavaslatban a rendezés tekintetében lefektetett elvek kellőleg méltányolhatók legyenek, nem hagyhatom érintés nélkül a multat s a multban szerzett tapasztalatokat.
Magyarország állategészségügyi rendészetének különben egész története csak az utolsó egynehány évtizedre szoritkozik. A helytartótanács még nem ismerte el az állategészségügyi rendészet külön jogosultságát s együtt kezelte azt a közegészségügygyel. Gondoskodott ugyan óvó rendszabályokról az akkor pusztitó keleti marhavész ellen, de ezen rendszabályok alkalmazására még nem állat-, hanem emberorvosokat alkalmazott. De hiszen akkor még jóformán nem is voltak állatorvosaink a szó mai értelmében. 1867-ben a független felelős magyar ministerium a közegészségügytől külön választotta az állategészségügyet, s ez utóbbit a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium ügykörébe utalta. E ministerium aztán a rendelkezésére álló eszközökkel hozzáfogott a meglevő állategészségügy-rendészeti szabályok végrehajtásához. E rendszabályok legnagyobb része azonban a keleti marhavész elleni védekezésre, s ezen, akkor igen nagy mérvben pusztitó járvány kiirtására szoritkozott. Egytáltalán nem az állategészségügy általános érdekeinek felfogása, hanem egyes concret veszedelemmel fenyegető állatbetegségek elleni küzdelem szabja meg e korban az állategészségügyi rendészet feladatait. Ily concret czélja van első állategészségügyi törvényünknek is, mint czíme is mutatja: a keleti marhavész elleni intézkedésekről szóló 1874:XX. tc. E törvény, még inkább az annak végrehajtása tárgyában kibocsátott ministeri rendelet azonban már egy nagy lépést tesz előre az állategészségügy első feltétele az állatorvosi közszolgálat tekintetében, a mennyiben az állatbetegségek megállapitását nem ember-, hanem állatorvosokra bizza.
Ezen törvénynél, illetve rendeletnél sokkal előbbre vitte az állatorvosi szolgálatot s vele az egészségügyi rendészetet az 1877. évi szabályzat a vesztegintézetekről. E szabályzat az állatorvosi szakszolgálatot a megjelölt vesztegintézeteken állami közegekre bizza és egy vesztegintézeti felügyelői, több igazgatói és állomásvezetői, továbbá vesztegintézeti segédi és őri állásokat rendszeresit. Itt kezdődik tehát az, a mikor az államkormányzat az állategészségügyi rendészet szolgálatában saját közegekkel rendelkezik.
Mindinkább érezhetővé válik azonban, hogy a községek és vármegyék szolgálatában álló, és úgyis csekély számú állatorvossal rendszeres állategészségügyi administratiót, a grassáló állatbetegségek ellen a mindinkább fejlődő tudomány segédeszközeit felhasználó védekezést kifejteni nem lehet. A kormány szükségét érzi annak, hogy e czélra saját közegekkel rendelkezzék, kik függetlenül minden helyi befolyástól, s megvédve az állategészségügyi rendészettel szemben táplált előitéletek nyomásától, az érvényben levő rendszabályok végrehajtását biztositsák. Az 1881. évi költségvetés a meglevő és a vesztegintézetekbe kihelyezett állami állatorvosokon kivül még nyolcz állami állatorvos kinevezésére adott a kormánynak felhatalmazást, kik aztán a törvényhatóságokba kihelyezve, hivatva voltak megvetni tulajdonképeni állatrendészetünk alapját. Működésük nem is volt sikertelen. Később különösen, a mikor számuk újabb kinevezésekkel s a feloszlatott vesztegintézetek személyzetével is megszaporodott, kétségbevonhatlanul tevékeny és eredményes működést fejtettek ki és úgy ez időben a keleti marhavész, mint később a ragadós tüdőlob elfojtása körül elért eredmények az állami állatorvosok működésével vannak elválaszthatatlan összefüggésben.
A jelenlegi állategészségügyi közszolgálat az 1888:VII. törvénycikkben nyerte törvényes szabályozását. Ezen törvény úgy a községek, mint a törvényhatóságok állategészségügyrendészeti feladatait megszabván, e feladatok megoldása körül a szakteendőket községekben a községi (kör-), törvényhatóságokban a törvényhatósági (járási) állatorvosokra bizza. Egyúttal azonban az addigi tapasztalatok által megjelölt úton haladva és szem előtt tartva azt, hogy állami közegek nélkül a törvényhatóságokban és községekben sikeres állategészségügyrendészeti tevékenységet kifejteni nem lehet, a törvényhatóságokba az önkormányzati hatóságok állatorvosai pontos működésének ellenőrzésére és az állategészségügyi törvény és rendeletek pontos végrehajtásának biztositására állami állatorvosokat helyez ki, vagyis önkormányzati és állami közegekből alkotja meg az állategészségügyi szolgálat ellátására rendelt szervezetet.
A tapasztalat azonban, mint arra már fennebb utaltam, azt mutatja, hogy állategészségügyi rendészetünk igy is hiányos, s hogy ennek oka épen az állatorvosi közszolgálat meg nem felelő szervezetében rejlik.
Az önkormányzati testületek állatorvosi kara ugyanis abban a helyzetben, a melyet számára főleg a községi közigazgatás kijelölt, nem találja meg sem erkölcsi, sem anyagi függetlenségének és boldogulásának, sem további tudományos kiképzésének és előhaladásának feltételeit, mely körülmény magában hordja azon baj okát, hogy a társadalomnak épen azon elemei, a melyektől a kivánatos előképzettség, fegyelmezettebb erkölcsi felfogás s ezzel a közszolgálat ezen ágában kiválóan feltételezett fokozottabb megbizhatóság joggal elvárható, ez ideig nem szivesen s csak igen korlátolt számban léptek állatorvosi pályára.
A meglevő szervezetnek egyik legjelentékenyebb hibája mégis az, hogy egy oly kiválóan országos érdek szolgálatában, mint a minő az állategészségügyi rendészet, az önkormányzati körök magukra hagyattak és saját - sokszor igen különböző és igen hiányos anyagi erejökre utaltattak. Ennek kifolyása azután az, hogy mig az ország vagyonosabb részei a kellő anyagi erővel rendelkezvén, megfelelő számú és megfelelő képzettségű állatorvosokról gondoskodhatnak, az ország legnagyobb és pedig főként állattenyésztő részében egyfelől az anyagi eszközök hiánya, másfelől pedig az állategészségügyi rendészet fontossága iránti érzéketlenség miatt állatorvosi szakszolgálat tekintetében a legmérsékeltebb igények kielégitése sem várható.
Elég legyen e tekintetben csak arra utalnom, hogy mig az ország 63 vármegyéjében és ezen vármegyék 409 járásában összesen 217 törvényhatósági és járási állatorvos látja el az állatorvosi szakszolgálatot, kivévén azon kevés számú községeket, a melyeknek külön állatorvosuk van, addig 25 törvényhatósági jogú város összesen 117 állatorvossal rendelkezik. Indokolja ugyan ezen aránytalanságot részben a nagyobb városokban összpontosuló állatforgalom is, de még sem oly mértékben, hogy állatorvosok száma tekintetében a vagyonosabb és az állategészségügyi rendészet iránt több fogékonysággal biró városok és a vidék közt feltünő aránytalanságok ne volnának.
Nem kisebb az aránytalanság állatorvosok tekintetében a vagyonosabb és kevésbé vagyonos vármegyei törvényhatóságok között sem. Erről részletes tájékozást nyujt a mellékelt táblázatos kimutatás, e helyen csak a feltünőbb különbségeket sorolom fel. Igy p. o. mig
Békés vármegyében 156 négyzetkilométer területre és 5500 drb nagy állatra,
Bács-Bodrog vármegyében 194 négyzetkilométer területre és 6917 drb nagy állatra,
Torontál vármegyében 336 négyzetkilométer területre és 13.631 drb nagy állatra,
Csongrád vármegyében 262 négyzetkilométer területre és 18.398 drb nagy állatra,
Vas vármegyében 500 négyzetkilométer területre és 18.313 darab nagy állatra jut egy-egy állatorvos, addig
Ung vármegyében 1526 négyzetkilométer területre és 34.219 darab nagy állatra,
Máramaros vármegyében 2070 négyzetkilométer területre és 28.709 darab nagy állatra,
Turócz vármegyében 1150 négyzetkilométer területre és 25.735 nagy állatra,
Árva vármegyében 2077 négyzetkilométer területre és 65.416 nagy állatra jut egy állatorvos, és több oly vármegyei törvényhatóság van, melynek egész területén egyetlen állatorvos van hivatva a szakszolgálatot ellátni.
Már pedig az állategészségügyi rendészet eredményes működésének alapföltétele, hogy különösen az állatállományban rejlő vagyont legnagyobb pusztitással fenyegető állatjárványok felmerülésekor a szükséges óvó és elfojtó intézkedések a veszélynek kitett egész terület minden pontján egyenlő erélylyel és pontossággal hajtassanak végre. Hisz ragadós, közvetlen vagy közvetett érintkezés útján terjedő betegség ellen kezdetben igen könnyű és sikeres lehet a védekezés, feltéve, hogy az mindenütt egyenlő erélylyel történik; ott azonban, hol a védekezés elégtelensége vagy teljes hiánya folytán egy-egy betegség járványos jelleget öltött, hol egyes betegségekből járványfészkek keletkezhettek, ott már csak kétes értéke van annak, hogy a mulasztások és hiányok utólag megállapittatnak s még a legerélyesebb védekezés sem képes pótolni a mulasztások következményeit.
Mindezeken kivül lényeges hibája a jelen szervezetnek az is, hogy az állatorvosi közszolgálatot legutolsó fokon, vagyis ott, a hol az állategészségügy általános érdekeivel, az egyesek magánérdeke s a hatóságok kötelessége érintkezésbe jön, oly egyének látják el, kik a kellő független állással éppen azokkal szemben nem rendelkeznek, a kikkel szemben arra legnagyobb szükségük van. A dolog természetében rejlik ugyanis, hogy egyes állatjárványok megelőzésére vagy elfojtására igen sokszor oly rendszabályok szükségesek, a melyek által az egyesek akaratszabadsága és teljes rendelkezési joga a köz érdekében bizonyos irányokban megszorittatik vagy kényszerittetik, mint a forgalmi zárlatok esetén, különféle fertőtlenitések elrendelése alkalmával stb. s nagyon természetes, hogy ott, a hol az állategészségügyi rendészet fontossága még nem hatotta át teljesen a közvéleményt, sokszor talál ellenzésre, tünik fel zaklatónak és ad okot a kijátszásra minden oly rendszabály, mely korlátozza az egyeseknek vagy egyes községek, vidékek lakosainak állataiban rejlő vagyonuk feletti szabad rendelkezését. Ily rendszabályok végrehajtását sikeresen csak oly egyének végezhetik, kik úgy a helyi hatóságokkal, mint a közönséggel szemben megkivántató függetlenséggel rendelkeznek.
Nyilvánvaló tehát, hogy az állategészségügyi rendészet érdekeit oly állatorvosok, a kiket anyagi erejük és az ügy iránti érdeklődésükhöz képest az önkormányzati körök alkalmaznak s kik ennélfogva a feladatuk által feltételezett független állással nem birnak, sikeresen meg nem védhetik.
Azon jelenségek, a melyeket mint a mult tapasztalatait és a jelenleg fennálló rendszer hiányait felsoroltam, azt hiszem, minden kétséget kizárólag megszabják az egyedül helyes irányt, a melyben állategészségügyi rendészetünket fejlesztenünk kell. A fejlesztésnek ezen egyedül helyes irányát én az állatorvosi közszolgálat államositásában, vagyis abban látom, hogy az állategészségügyi szakszolgálat ellátására a kormánynak közvetlenül alárendelt, helyi és személyes befolyásoktól független, kellően fegyelmezhető, a mutatkozó szükséghez képest elhelyezhető és elegendő számú állatorvos álljon rendelkezésére.
De a fent elmondottakon kivül még egy figyelmen kivül nem hagyható momentumot óhajtok kiemelni.
Mint tudva van, hazánkban eddig két izben mutatott fel határozott eredményt az állategészségügyi rendészet, t. i. a keleti marhavész és a ragadós tüdőlob kiirtásával. Ezen betegségek kiirtása mindkét esetben csak úgy volt eszközölhető, hogy a kincstár kártalanitást nyujtott mindazon állatokért, a melyek ezen betegségek vagy azok gyanuja miatt kiirtattak. Az egész művelet ennélfogva a kincstárt igen jelentékeny összeg erejéig igénybe vette. Elengedhetetlenül szükséges volt tehát, hogy az ezen kártalanitási eljárás folyamán felmerülő és az államkincstárt terhelő költségek alakulására azok a szakközegek is befolyhassanak, a kik a kormány közvetlen felügyelete és rendelkezése alatt állanak és a kiktől az egyesek kártalanitási igényének biztositása mellett az államkincstár érdekeinek szigorú védelme is joggal el volt várható. Ennélfogva mindkét betegség irtását eddig is a kormány szakközegei, az állami állatorvosok végezték.
Nem lehetetlen, hogy a közel jövőben, egyéb fertőző betegségek hasonló irtásának szüksége merül fel s nevezetesen a gümőkór az, mely ma már igen nagy veszteségeket okoz állattenyésztésünknek és a melynek további terjedése ellen és elfojtása érdekében kénytelenitve leszünk a tőgy-tuberculosisban beteg teheneknek állami kártalanitás mellett leendő fokozatos kiirtását megkezdeni, mivel a nyugoti államokban már rég felmerült a rendszeres védekezés szüksége, sőt némelyik törvényes intézkedéseket is tervez már ez irányban.
Ezzel a veszélylyel szemben aligha térhetünk ki azon kényszer alól, hogy állatkivitelünk biztositása és fejlesztése érdekében oly eljárást kövessünk, mint a ragadós tüdőlob irtásánál, mely eljárás annak idején első sorban a ránk nézve kiviteli államokkal kötött állategészségügyi egyezmények kényszeritő hatása alatt indult meg.
És ha e kötelezettség előállott, azzal ismét hosszú időre terjedő, nagyszabású munka lesz összekötve, melynek végrehajtását tetemesen neheziti az a körülmény, hogy ez a betegség nem úgy, mint a ragadós tüdőlob, az országnak csak egyes részeiben, hanem mindenütt előfordul. Ilyen és ehhez hasonló nagyszabású állategészségügy-rendészeti, végeredményében közgazdasági feladatok az állatorvosi közszolgálat mai szervezetével meg nem valósithatók. S mind ezen feladatok megoldásában közvetlen az államkincstár is oly mérvben van érdekelve, hogy ily műveleteknél az állatorvosi szakszolgálat ellátása az egész művelet sikerének biztositásán kivül az államkincstár érdekei szempontjából is csak a kormánynak közvetlenül alárendelt s annak felelős állami tisztviselőkre, m. kir. állatorvosokra bizható.
Ha felemlitem még, hogy az állategészségügyi szolgálat javitása, jelesül az állatorvosi közszolgálat államositása nélkül a már megkezdett határmenti törzskönyvezés keresztül nem vihető, a közeljövő egyik nagy horderejű feladatát képező állatbiztositás intézménye pedig kifogástalan állatorvosi szolgálat nélkül tervbe sem vehető, s a magyar gazda-közönség hitelviszonyait oly közelről érintő ezen kérdés meg nem oldható: azt hiszem, általánosságban felsoroltam mindazon okokat, a melyek az állategészségügyi rendészetnek a törvényjavaslatban tervezett rendezését s e rendezés irányát igazolják.
A mikor közgazdasági érdekeink védelme iránt élénken érzett felelősségem által vezettetve és ugy a törvényhatóságok ismételt ily irányú felterjesztései, valamint a nagyközönség sürűn felhangzó panaszai által indittatva, az állatorvosi közszolgálatnak a törvényjavaslatban tervezett és a fentiekben indokolt rendezését czélba vettem, megfontolás tárgyává tettem azon kérdést is, vajjon az külön törvényben, vagy pedig a közigazgatás általános reformjának keretében történjék-e?
Azok között, a kiknek véleményét e törvényjavaslat előkészitésénél meghallgattam, némelyek részéről kifejezésre hozatott azon nézet, a melynek helyességét különben a magam részéről sem vonom kétségbe, hogy t. i. czélszerűbben lehetne az állatorvosi közszolgálat államositásának kérdését akkor megoldani, a mikor az egész közigazgatás rendezése és pedig, a mint tervezve van, szintén államositás utján való rendezése keresztül lesz vihető.
Tekintve azonban azon állandóan koczkán forgó nagy vagyoni érdeket, a melynek nap-nap után sürgősen szükséges védelme e közszolgálati ágnak ujjászervezését minden további halasztás kizárásával egyenesen követeli és tekintve azon körülményt, mely szerint a törvényjavaslatban contemplált szervezet a belügyi kormányzat részére a végrehajtás körül ugy is oly befolyást biztosit, hogy annak érvényesitésével az általános közigazgatás érdekei és követelményei akadály nélkül kielégithetők és az ezen törvényjavaslatban contemplált szervezet a közigazgatás új, állami közegekből álló szervezetébe akadálytalanul beilleszthető: nem határozhattam másként, minthogy a magyar mezőgazdaság legvitálisabb érdekeinek sürgős védelmére szükséges törvényes intézkedések megtételét már most kérjem a törvényhozástól.
Mivel a jelen törvényjavaslat az állatorvosi közszolgálat rendezését annak államositásával, vagyis ugy tervezi, hogy e közszolgálati ág ellátása a kormány által kinevezett és az állampénztárból javadalmazott tisztviselők által történjék, ugy államháztartási, mint általában közgazdasági szempontból kiváló fontossággal bir és az egész reformtervezet elbirálásával figyelmen kivül nem hagyható annak pénzügyi oldala. Sőt - közgazdasági reformról lévén szó - a kérdés pénzügyi vonatkozása és értéke annál könnyebben megbirálható, mivel az közvetlenebbül jön kifejezésre, mint az államkormányzat egyéb ágaiban.
Ki akarom tehát emelni az e tekintetben fontosabb momentumokat.
Magyarország területi és gazdasági, különösen pedig állattenyésztési és állatforgalmi viszonyait figyelembe véve, hét állategészségügyi felügyelői kerületet óhajtok létesiteni. E felügyelő kerületek élén egy-egy m. kir. állategészségügyi felügyelő, illetve főfelügyelő állana, mely körülmény hat m. kir. állategészségügyi felügyelői és egy főfelügyelői állás szervezését teszi szükségessé.
Az ezen hét állategészségügyi felügyelői kerületbe beosztandó 63 vármegyei és 25 városi törvényhatóságnak összesen 88 II. fokú hatósága lévén, e czélra tulajdonképen ugyanannyi számú törvényhatósági m. kir. állatorvosi állás volna szervezendő. A törvényhatósági városok egy részébe azonban egyfelől állattenyésztésének jelentéktelensége folytán, másfelől pedig azért, mert egyúttal a vármegyei törvényhatóságnak is székhelyét képezi, nem lesz föltétlenül törvényhatósági m. kir. állatorvos kihelyezendő, mivel ezen törvényhatósági joggal felruházott városok II. fokú hatósága mellett elláthatja az állatorvosi szakteendőket azon törvényhatósági m. kir. állatorvos, ki az illető vármegyei törvényhatóság II. fokú hatósága mellé van beosztva, illetve lehetővé válik az, hogy két egymáshoz közel fekvő városi törvényhatóság II. fokú hatósága mellé osztassék be egy törvényhatósági m. kir. állatorvos.
Az állatorvosi szakszolgálatnak az I. fokú hatóságok mellett való ellátása - tekintettel a területi viszonyokra, községek számára és állatlétszámra - 750 járási, illetve városi m. kir. állatorvosi állás rendszeresitése által volna teljesen biztositható. Az ezen törvényjavaslat előkészitése során foganatositott előtanulmányok eredményéhez képest azonban kénytelen vagyok constatálni, hogy azon 750 m. kir. állatorvosi kerület, melynek azonnali kikerekitését és megfelelő egyénnel való betöltését állategészségügyi rendészetünk érdekeinek végleges biztositására szükségesnek tartanám, mindjárt e törvény életbelépte után nem lesz létesithető, mert a szükséges előképzettséggel biró és egyébként is megfelelő állatorvosok elégtelen száma miatt nem lenne betölthető. Remélem, hogyha az állatorvosi pálya, illetve állatorvosi közszolgálat anyagi és erkölcsi helyzet tekintetében az eddiginél előnyösebben lesz rendezve, mit e törvényjavaslat megvalósitani óhajt, ifjúságunk nagyobb számban fog majd e pályára lépni, s legfeljebb egy évtized lefolyása alatt a szükséges m. kir. állatorvosi létszám teljesen ki lesz egészithető. Erre már is kilátást nyujt különben a budapesti m. kir. állatorvosi főiskolának jelenlegi látogatottsága, mely már a legközelebbi években jelentékenyen hozzá fog járulni az állatorvosok számának növekedéséhez.
Ez idő szerint azonban az állatorvosi kerületek létesitésénél és ehhez képest a járási és városi m. kir. állatorvosi állások rendszeresitésénél a jelenlegi állapot kell, hogy alapul vétessék.
A jelenlegi állatorvosi létszám mellett is kivihető azonban, hogy minden I. fokú állategészségügyi hatóság mellett már most legalább egy járási, illetve városi m. kir. állatorvosi állás rendszeresittessék és betöltessék és ezen kivül a fontosabb állattenyésztő és állatforgalmi helyeken külön állatorvosi kerületek létesittessenek és a m. kir. belépő állomásokon, m. kir. állategészségügyi hivataloknál és a központi igazgatás mellett a szükséges számú állatorvos alkalmaztassék.
Mindezen körülményeket figyelembe véve a törvényjavaslatból alkotandó törvény életbeléptetése idején a jelenlegi állami állatorvosi állásokat is leszámitva 601 m. kir. állatorvosi és 40 m. kir. állatorvos-gyakornoki állás rendszeresitését tervezem.
Ezen m. kir. állatorvosi, illetve m. kir. állatorvos-gyakornoki állások javadalmazása az ezen indokoláshoz csatolt költségvetési előirányzatban feltüntetett fizetési beosztás szerint összesen 1,907.328 koronát igényel, vagyis ez volna azon összeg, mely a m. kir. állatorvosi közszolgálat révén a földmivelésügyi tárcza költségvetését terhelné.
Ez összeg azonban csak a tényleges kiadást fejezi ki, mert azon többlet, melyet az új viszonyok teremteni fognak, ez összegnél jóval kevesebb. Az állatorvosi szolgálatot ugyanis részben jelenleg is állami közegek látják el, kiknek javadalma most is az államkincstárt terheli s az állam a törvényhatóságok dotatiójában a törvényhatósági állatorvosok javadalmazásához is hozzájárul.
Ez összegek, melyek az egész szolgálat államositásával megszűnnek, levonandók az összszükségletből s a maradék fogja mutatni a többszükségletet. Ez összegek pedig évente 635.410 koronát tevén ki, 1,271.918 korona új kiadást kellene, hogy az államkincstár fedezzen. Illetve hozzájönne még ehhez 100.000 korona; de csak átmenetileg az első évben és pedig a létesitendő 500 új állatorvosi állás szükségletét képező irodai berendezések, műszerek és szakkönyvek beszerzésére.
Alapos és körültekintő megfontolás tárgyává tettem e fedezet kérdését; de a pénzügyminister úrral folytatott tárgyalások alapján arról kellett meggyőződnöm, hogy tekintetbe véve állami pénzügyünk jelen állapotát, a czélbavett államositás foganatositása be nem látható időre lenne elhalasztandó, ha csak annak költségeire külön fedezetet nem találok.
Ennélfogva az érdekkörök közvetett megterhelésében, vagyis a marhalevelek bélyegilletékének felemelésében kellett keresnem a fedezet egyik módját. Ennek tüzetes indokolását megfelelő helyen a törvényjavaslat illető szakaszának indokolásával lesz szerencsém kifejteni, itt csak annyit kivánok megjegyezni, hogy ha tekintetbe veszszük azon megbecsülhetetlen gazdasági előnyöket, melyek egy jól szervezett, egységesen vezetett és czéltudatosan működő állatorvosi szolgálat eredményeként állattenyésztésünkre, állataink forgalmára s értékesitésére háramlanak, ez előnyökhöz viszonyitva elviselhető lesz azon teher, mely gazdaközönségünkre a marhalevelek bélyegilletékének felemeléséből háramlanék.
És semmi esetre sem érintheti e bélyegilletékemelés oly súlyosan a mezőgazdaságot, illetve az állattartó gazdaközönséget, hogy - ha már államháztartásunk az állatorvosi közszolgálat költségeire nem nyujt közvetlen fedezetet - ezen ok miatt kelljen ez oly sürgetően szükséges reformot bizonytalan időkre halasztani.
A mutatkozó hiány többi részének fedezését az államkincstár megterhelésének elkerülésével úgy terveztem, hogy az állatorvosok által a marharakodó állomásokon teljesitett vizsgálatok díjai s az állategészségrendőri büntetéspénzeknek eddig a községet illető fele része is az államkincstárt illesse. Mindezek részletes indokolását szintén ez indokolás különös részének megfelelő helyein fogom előadni, itt csak azért soroltam fel, hogy megjelöljem azon forrásokat, melyekből az államkincstár többletkiadását fedezni, illetve új terheit megszüntetni óhajtom.
És ezen források igénybevételével fedezve is volna az ez idő szerinti teljes szükséglet - és pedig a nélkül, hogy az államháztartást közvetlenül érintené. Az ez idő szerinti szükségletet mondom, mert a mint már jelezni szerencsém volt, akkor, a midőn az állami állatorvosi szakszolgálat egész szervezete ki lesz épithető, e szükséglet is növekedni fog. Erre nézve azonban meg kell jegyeznem, hogy ezen további szükséglet először is nem mindjárt a legközelebbi években, hanem egynéhány év mulva, talán csak egy teljes évtized mulva és akkor is fokozatosan fog fellépni az állami szolgálatra alkalmazható állatorvosok számának szaporultával, tehát fokozatosan, a gazdasági fejlődésnek s igy államháztartásunk előrelátható javulásának megfelelően lesz az állami költségvetésbe beilleszthető, másodszor pedig állattenyésztésünk s állatforgalmunk állandó folyamatban levő emelkedése az állam közvetlen bevételeinek emelkedését is magával hozza a több marhalevél-fogyasztásban, nagyobbmérvű szállitásokban stb., úgy, hogy az idő telése, mely magával hozza a szükségletet, bizton magával fogja hozni a kellő fedezetet is.
Sőt idevonatkozólag még a jelenre nézve is érintenem kell egy körülményt. A marha levelekből és az azokon elhasznált bélyegjegyekből már eddig is, t. i. az eddig érvényes bélyegilletékek alapján is igen tekintélyes, átlag 960.000 korona összegű évi bevétele volt az államkincstárnak. Pedig a marhalevélfogyasztás nem felelt meg a tényleges szükségletnek. Kellően éber és kiterjedt ellenőrzés hiányában a marhalevelek kiváltása sok olyan esetben mellőztetett, mikor annak használatát a törvény előirja.
Kivált az állatvásárokon és különösen a heti állatvásárokon volt ez tapasztalható, melyek megfelelő számú s szigorú ellenőrzésre alkalmas állatorvosok által nem voltak felügyeltethetők.
Ha a m. kir. állatorvosok hathatós ellenőrzése ez irányban is érvényesülni fog, s a fennálló szabályok pontosabb betartásával minden oly esetben tényleg kiváltatik a marhalevél, a mikor annak használata elő van irva, mindenesetre jelentékeny bevételi többletet fog okozni az államkincstárnak a marhalevelek használatának e megnövekedése és fogyasztásának kiterjesztése.
A szükségletet s a czélba vett fedezeti forrásokat azért állitottam igy szembe s azért igyekeztem úgy egyiket, mint másikat lehetőleg részletesen megismertetni, hogy kimutassam egyfelől a szükséglet indokoltságát, másfelől a czélba vett fedezetek esélyeit és azon körülményt, hogy a szükséglet valóban igényli a megjelölt fedezeti forrásokat, emezek pedig realis fedezetet fognak nyujtani a szükségletekre.
De hiányos volna a kérdés ismertetésének épen pénzügyi oldala, ha nem jelölném meg nehány concret számadattal azon óriási veszteségeket, melyek mezőgazdaságunkat állati elhullások révén az utóbbi évtizedben érték. Ez adatok feltünő bizonyságát képezik állategészségügyünk hiányainak s számértékben hozzák kifejezésre az ezen hiányokból eredő veszteségeket.
1886-tól 1895-ig, vagyis tiz év alatt ugyanis elhullott ragadós betegségben Magyarország területén:
| 11,861 | ló | 2,225.784 kor. értékben | |
| 48,396 | szarvasmarha | 7,116.198 kor. értékben | |
| 39,268 | juh | 656.976 kor. értékben | |
| 627,391 | sertés | 12,578.718 kor. értékben | |
| Összesen 726,916 drb állat | 22,577.576 kor. értékben. | ||
| Egy évi átlagos veszteség pedig: | |||
| 1186 | ló | 222.578 kor. értékben | |
| 4839 | szarvasmarha | 711.620 kor. értékben | |
| 3926 | juh | 65.690 kor. értékben | |
| Összesen 9952 drb. állat | 999.888 kor. értékben. | ||
Ez évi átlagba azonban a sertéseket, illetve azok értékét nem vettem fel, mivel a fennebb kimutatott 10 évi veszteségből 4,367.205 darab sertés egyedül a sertésvészszel sujtott 1895. évre esik.
De az itt kimutatott évi 999.888 korona átlag még azért sem mutatja a tényleges veszteséget, mert abba nincsenek beleszámitva a tüdőlob gyanuja vagy a fertőzés gyanuja miatt vágóhidra szállitott szarvasmarhák (1891-től 1895-ig 45.075 drb.), illetőleg a ragadós tüdőlob irtásának költségei (1893-tól 1895-ig 2,991.664 kor.).
Nincsenek továbbá a kimutatott veszteségekbe beszámitva, mert csak megközelitő pontossággal sem állapithatók meg, azon veszteségek, melyeket a gazdaközönség s a közvetitő kereskedés a fertőző betegségek, különösen pedig a ragadós tüdőlob, a száj- és körömfájás és a sertésvész miatt foganatositott zárlatok és a forgalom korlátozása következtében szenvedett, pedig e veszteségek még sokszorosan fölülmulják azon veszteségeket, melyeket a tényleges elhullások pénzértéke kifejez.
Mindezekre pedig nem azért kivántam utalni, mintha azt hinném s azt akarnám állitani, hogy e veszteségek még oly tökéletes állategészségügyi rendészet mellett is teljesen megszüntethetők lesznek, de szembe akartam állitani mégis azon tetemes veszteségeket, a melyek gazdaközönségünket s egész közgazdaságunkat eddig főként az állategészségügyi rendészet hiányai folytán érték azon áldozatokkal, a melyeket egy oly szervezet megteremtése igényel, a mely szervezet ezen veszteségek igen jelentékeny részét meg fogja szüntethetni, meg fogja akadályozhatni az egyes állatjárványok széles elterjedését s éber működésével fogja pótolhatni azon zárlatokat és forgalmi korlátozásokat, a melyek eddig a gazdaközönség fent elősorolt veszteségeinek legnagyobb részét okozták.
A törvényjavaslat 1. §-a azon sarkalatos elvet hozza kifejezésre, a melyen az állatorvosi közszolgálat rendezése alapszik. A közszolgálatot teljesitő állatorvosokat állami tisztviselőkké declarálja és azok hivatalos czímét és tagozatát megállapitja.
Azon irányelv, mely e szakasz rendelkezéseinél alapul vétetett, t. i. az állatorvosi közszolgálatnak az egész szervezet államositásával való rendezése, fennebb az általános részben találja tüzetes indokolását.
Nem szándékom e pontnál az állami állatorvosok teendőit sem részletezni, csak azt kell megjegyeznem, hogy a törvényjavaslat egész tartalmában az állategészségügyi rendészet országos jelentőségét és vonatkozásait tartván szem előtt, első sorban ennek a szolgálatába állitja a m. kir. állatorvosi személyzetet s a szorosan vett helyi állategészségügyi teendőke e szervezet által csak annyiban törekszik biztositani, a mennyiben e teendők az általános érdekű állategészségügyi administratio szolgálatától a m. kir. állatorvosokat el nem vonják.
A hol tehát egyes szorosan vett helyi állategészségügyi teendők, - mint pld. a nagyobb városok húsfogyasztásának megfelelő nagyobb mérvű vágatás állategészségügyi ellenőrzése - több állatorvos alkalmazását teszik szükségessé és a hol az állatvásárok igen nagy forgalma vagy egyes községek külön állattenyésztési intézetei, állati hullafeldolgozó telepei stb. külön állatorvosokat igényelnek, ily helyeken, de csakis ily helyeken és csakis ily szorosan vett helyi teendőkre az állatorvosi közszolgálat állami szervezete mellett is szükséges, hogy a helyi hatóságok is alkalmazhassanak és alkalmazzanak is saját külön helyhatósági állatorvosokat, a mennyiben annak a szüksége beáll.
Hogy pedig ezen külön helyhatósági állatorvosok alkalmazásának s az ily állatorvosok ügykörének kérdése sem a helyhatóságokat, sem a helyhatósági és m. kir. állatorvosokat illetőleg ne adhasson okot nézeteltérésekre s esetleges hatásköri összeütközésre, a törvényjavaslat 10. §-ában, a melyben a járási és városi m. kir. állatorvosok működési körét megállapitottam, külön soroltam fel azokat az állatorvosi szakteendőket, a melyeknek ellátására kizárólag a járási és városi m. kir. állatorvosok lesznek hivatva és kötelezve, - és külön jelöltem meg azon helyi vonatkozású szakteendőket, a melyeket a járási és városi m. kir. állatorvosok nem állásukból kifolyólag kötelesek ellátni, hanem a melyek végzésére csak a földmivelésügyi minister külön engedélye alapján vállalkozhatnak, illetve a melyeknek végzésével a helyhatóságok előterjesztésére a földmivelésügyi minister által megbizhatók. A teendők e külön választása szabja meg a határt a hatóságok mellé beosztott m. kir. és a helyhatósági állatorvosok működési köre között s ebben világosan adva van, hogy a helyhatóságok csak azon állatorvosi szakteendők ellátására alkalmazhatnak, illetve a mennyiben a viszonyok követelik, kötelesek alkalmazni külön helyhatósági állatorvosokat, a melyek a 10. §-ban nincsenek kifejezetten és föltétlenül a járási és városi m. kir. állatorvosok hatáskörébe utalva.
A törvényjavaslat 2. §-a Budapest székes fővárosra nézve kivételes intézkedéseket tartalmaz, a mennyiben egyfelől állatorvosainak mostani helyhatósági szervezetét fentartja, másfelől pedig az ott tartott állatvásárokon és állatkiállitásokon szükséges állatorvosi szakteendőket föltétlenül a földmivelésügyi minister által oda kirendelendő magyar kir. állatorvosokra bizta.
A mi a jelenlegi helyhatósági állatorvosi szervezet meghagyását illeti, e részben figyelembe kellett vennem Budapest székes főváros törvényhatóságának az ország egyéb törvényhatóságaihoz viszonyitva különleges helyzetét és állatorvosainak jelenlegi szervezetét, mely ugy van beillesztve az egész hatósági szervezetbe, hogy megbolygatása lényegesebb és mélyrehatóbb változtatások nélkül nem volna eszközölhető. Különösen figyelembe vettem továbbá azon körülményt, hogy Budapest székes fővárosban az állattenyésztés jelentéktelenségénél fogva nem az egész ország állategészségügyét érintő, hanem a kizárólag helyi vonatkozásu állategészségügyi, vagy jobban mondva az állategészségügygyel kapcsolatos közegészségügyi momentumok birnak jelentőséggel, minő különösen a nagymérvű husfogyasztás s ebből kifolyólag a vágatások rendkivül nagy száma, tehát a levágásra kerülő állatok s különböző alakban közfogyasztási czélokra behozott husok állatorvosi vizsgálata stb. Az e körül szükséges állatorvosi szakteendők ellátása pedig oly szoros összefüggésben van a helyi igazgatás szervezetével s a mit különösen figyelembe vettem, oly nagyszámú állatorvost igényelnek, hogy mind a székes főváros igazgatása, mind az államkincstár érdekében czélszerübbnek tartottam, hogy Budapest székes főváros állatorvosi szervezete az 1888:VII. törvénycikkben foglalt rendelkezések alapján továbbra is meghagyassék. A mi pedig Budapest székes főváros ezen tisztán önkormányzati alapon szervezett állategészségügyi igazgatásának s állategészségügyi viszonyainak állami felügyeletét és ellenőrzését illeti, erre meg lesz a mód adva azon állami szakközeg kirendelésével, melynek állása mint kerületi állami állatorvosi állás szintén az 1888:VII. tc. alapján jelenleg is szervezve van s jövőben is meg fog maradni.
De a mily indokoltnak véltem, hogy Budapest székes főváros meglévő hatósági állatorvosi szervezete egyáltalán fentartassék, ép oly nagy súlyt helyezek arra, hogy az ott tartott állatvásárok és állatkiállitások s ezekkel az ott összpontosuló állatforgalom állategészségrendőri felügyelete a helyhatósági állatorvosoktól elvétessék s kizárólag m. kir. állatorvosokra bizassék. Budapest székes főváros állatvásárainak és állatkiállitásainak állategészségügyi jelentősége ugyanis nemcsak hogy messze túllépi a helyi jelentőségű érdekek határait, de a leghatározottabban országos érdeket képez, melynek megóvása akkor, a midőn az egész ország területén m. kir. állatorvosokra bizatik az állatorvosi közszolgálat, másra mint szintén a központi kormánytól kinevezett állami szakközegekre nem volna bizható.
Csak néhány számadattal óhajtom illustrálni Budapest székes főváros állatforgalmának jelentőségét.
Ezek szerint Budapest székes főváros szarvasmarha-vásárjaira 1898-ban 118.083 darab ökör, 6.987 bika, 8.080 fejős tehén, 41.280 vágó-tehén, 5.852 bika, 125.219 borjú, 81.647 juh, 42.923 bárány, 978 kecske hajtatott fel. A felhajtott összesen 431.049 darab állatból eladatott 424.032 darab, mely azonban csak részben használtatott fel levágásra Budapest székes főváros területén, mivel az itt forgalomba kerülő állatokból évente átlag 25% belföldön az ország összes vármegyéibe, 15-20% pedig a külföldre szállittatik.
E számok azonban csak egy részét adják Budapest székes főváros állatvásári forgalmának, mert nincsen azok közé számitva a szintén igen jelentékeny sertésvásárok és a lóvásárok forgalma, pedig csak a lóvásárokra nem kevesebb mint 50.000 darab ló hajtatik fel évente s vitetik szét újra részben a külföldre, de legnagyobb részben Magyarország egész területére.
Az itt tartott állatvásároknak e rendkivül nagy forgalma és főként az a körülmény, hogy ez állatvásárokra az ország minden részéből, sőt részben a külföldről szállittatnak az eladásra szánt állatok s a forgalom lebonyolitása után szétvitetnek megint az ország legtávolabbi részeibe s a külföldi államokba is, tehát igen kedvező alkalmul szolgálnak a bárhol létező ragadós állati betegség nagymérvű széjjelhurczolására; ez a körülmény adja meg Budapest székes főváros állatvásárainak állategészségrendészeti szempontból azon rendkivüli fontosságát, melynek folytán ez állatvásárok s a szintén nagy látogatottságú és forgalmukban az egész országot érintő állatkiállitások különös állatorvosi felügyeletet és ellenőrzést igényelnek s erre való tekintettel vettem föl a 2. §-ban azon rendelkezést, hogy a Budapest székes főváros területén tartott állatvásárokon és állatkiállitásokon kizárólag m. kir. állatorvosok teljesitsék az állatorvosi szakszolgálatot és felügyeletet.
Az 1. § alapján rendszeresitendő m. kir. állatorvosi állások minden tekintetben állami tisztviselői állások lévén, az azokban működő m. kir. állatorvosok a 3. § értelmében a földmivelésügyi ministertől nyerik kinevezésüket.
A törvényjavaslat 4. §-ának első rendelkezése, mely a m. kir. állatorvosok minősitését állapitja meg, azonos az 1888:VII. törvénycikk 133. §-ával. Mivel azonban különösen a szervezés első éveiben ily minősités mellett előreláthatólag nehézségekbe fog ütközni az összes rendszeresitett állások betöltése, e nehézségen azon kivételes rendelkezéssel véltem segithetni, mely szerint a földmivelési ministernek megadatnék a jog és felhatalmazás, hogy indokolt esetekben az előirt képesitéstől, illetve annak a két évi állatorvosi gyakorlatra és az állatorvosi tiszti vizsga letételére vonatkozó követelményétől bizonyos időre, a törvényjavaslat 4. §-ának második pontja szerint legfeljebb két évre felmentést adhasson.
Továbbá mivel az állatorvosi tiszti vizsgának az képezi czélját, hogy az elméleti ismeretekkel biró és azokban már képesitett állatorvosok az állategészségügyi igazgatásban szükséges gyakorlati ismereteket is megszerezzék s arról tanuságot tegyenek, nem láttam a szükségét annak, hogy azok az állatorvosok, a kik már több év óta állanak közszolgálatban s ez idő alatt az állategészségügyi igazgatás terén kifejtett működésük felettes hatóságuk helyeslésével és megelégedésével találkozott, tehát a szükséges gyakorlati ismereteikről hivatalos működésükkel már tanuságot tettek, külön vizsga letételére köteleztessenek: ez indokolja a 4. § utolsó bekezdésének azon rendelkezését, mely szerint azok az állatorvosok, a kik a jelen törvény életbeléptét megelőzőleg legalább öt évig közszolgálatban állottak, az állatorvosi tiszti vizsgai minősités nélkül is tényleg kinevezhetők m. kir. állatorvossá.
A törvényjavaslat 5. §-a a létesitendő m. kir. állatorvosi állások rangját, czímét és javadalmazását szabályozza, a mennyiben a m. kir. állatorvosokat az 1893:IV. törvénycikkben az államtisztviselőkre nézve felállitott fizetési osztályok közül a VI., VII., VIII., IX., X. és XI-ikbe osztja be.
Az állások javadalmazásának megállapitásánál tekintettel kellett lennem a jelenlegi állapotra és tekintettel voltam az igazgatás egyéb ágaiban működő hasonló állású és minősitésű államtisztviselők javadalmazására. De másfelől nem hagyhattam figyelmen kivül azt sem, hogy a budapesti m. kir. állatorvosi akadémiának újabban történt főiskolai rangra való emelése az állatorvosi pálya minősitését jelentékenyen emelvén és az állatorvosi minősités megszerzését jelentékenyen megnehezitvén, csak úgy remélhető, hogy e pálya kellő vonzerővel fog birni a képzettebb és ambitiosusabb fiatalságra is, ha az állatorvosok részére megfelelő hivatalos állás, rang és javadalmazás és ezzel előnyösebb társadalmi helyzet biztosittatik. Ezt pedig a már emlitett fizetési osztályok keretében az által óhajtottam elérni, hogy mint azt az ezen indokoláshoz csatolt költségvetési előirányzat feltünteti, nagyobb számú állatorvost osztanék be a magasabb fizetési osztályokba s egy VI. fizetési osztályba sorozandó állást is felvettem m. kir. állategészségügyi főfelügyelői czímmel, mely állás az állatorvosi pályának betetőzését és egyúttal méltó törekvése tárgyát kell hogy képezze.
A törvényjavaslat 5. §-a a m. kir. állatorvosoknak az illető fizetési osztályokba való sorozásával csak azok törzsfizetését és lakpénzét állapitja meg. A m. kir. állatorvosok egyéb illetményeit, minők a kiszállással teljesitett működés után esedékes vizsgálati és napidíjak, valamint a megtéritendő utiköltség, rendeleti uton óhajtom szabályozni. Szükségesnek tartottam azonban, hogy már a törvényben kifejezésre hozassék azon alapelv, melyen e szabályozásnak nyugodnia kell, hogy t. i. a közérdekből teljesitett működés díjait az államkincstár, a magánérdekből kifejtett működés díjait pedig az azt igénybe vevő magánfél viselje. Hogy mely esetben történt a kiszállás közérdekből és mely esetben magánérdekből, ezt a hatóságok lesznek hivatva esetről-esetre megállapitani. Hogy azonban e költségek viselése tekintetében mind az államkincstár, mind a gazdaközönség érdeke lehetőleg megóvassék, utat kivántam nyitni a közigazgatási hatóságok határozatai után a közigazgatási biróság előtti eljárásnak is.
Mint ezen indokolás általános részében már volt alkalmam kiemelni és a mint az a csatolt táblázatos kimutatásból kitünik, a jelenlegi hatósági állatorvosok felügyelete alatt álló területek és az azokon levő állatlétszám között oly feltünő különbségek vannak, hogy akkor a midőn az állatorvosi közszolgálat rendezéséről van szó, az állatorvosi kerületek okvetlenül czélszerübb és különösen az állategészségügy általános érdekeinek megfelelőbb beosztást igényelnek. Csak teljesen uj területi beosztással lesz megszüntethető p. o. azon jelenleg leghátrányosabb körülmény, hogy épen azon vidékeknek nincsen elég állatorvosuk, a mely vidékeken az állattenyésztés képezi a lakosság majdnem egyedüli jövedelmező foglalkozását, de a mely vidékek a gyér népesség s annak aránylagos szegénysége folytán állatorvost nem alkalmazhattak.
Az ez irányban intézkedő 7. §-ba szükségesnek tartottam különösen annak a felvételét, hogy a földmivelésügyi minister a közigazgatás általános érdekeire való tekintettel a belügyministerrel egyetértően és az illető törvényhatóság meghallgatásával állapitsa meg az állatorvosi körök kiterjedését és székhelyét, mert csak igy remélem elérhetőnek azt, a mire az egész törvényjavaslatban különös súlyt helyeztem, hogy t. i. az állategészségügyi igazgatás szakközegeinek, a m. kir. állatorvosoknak működése az általános igazgatás hatóságainak működésével szerves kapcsolatba és a helyi körök érdeke az állategészségügy országos érdekeivel összhangba jusson.
A mi különben a járási és városi magyar kir. állatorvosok működési körének tényleges megállapitását illeti, e tekintetben utalnom kell arra, a mit már ez indokolás általános részében is emlitettem, hogy t. i. a rendelkezésre álló állatorvosok számának elégtelensége folytán egyelőre nem lesz oly számú állatorvosi kör létesithető, a mennyinek létesitése az ország területének és állatlétszámának egészen megfelelne, az azonban már a törvény életbeléptekor elérhető lesz, hogy minden közigazgatási járás főszolgabirája mellé legalább egy járási magyar kir. állatorvos beosztassék és minden oly r. t. város polgármesterének, a mely r. t. város nem képez egyuttal járási székhelyet és a melynek állattenyésztése különben is számbavehető, legalább egy városi magyar kir. állatorvos álljon rendelkezésére. És elérhető lesz, hogy mindazon helyeken, a melyeknek állattenyésztése vagy állatforgalma szükségessé teszi, már most külön állatorvosi körök létesittessenek, és különösen ezt akarja lehetővé tenni a törvényjavaslat 7. §-ának második bekezdése, melynek alapján oly helyek, területek és állomások is lesznek külön állatorvosi körökké alakithatók, a melyek egyébként külön közigazgatási önálló egységet nem képeznek. Hogy kivált állatforgalmi szempontból mily fontossággal bir s mily szükséges e rendelkezés, azt hiszem, szükségtelen különösebben indokolnom.
Az 1. § rendelkezéséhez képest azon magyar kir. állatorvosok, a kik a közigazgatási járásokban a főszolgabiró, mint I. fokú állategészségügyi hatóság mellett végzik a szakteendőket, járási magyar kir. állatorvosok, azok pedig, a kik hasonló czélból a r. t. városok vagy törvényhatósági városok I. fokú hatóságai mellé osztatnak be, városi magyar kir. állatorvosok lesznek.
A törvényjavaslat 8. §-a van hivatva az I. fokú hatóságok mellett működő ezen járási és városi magyar kir. állatorvosokat az igazgatás szervezetébe beállitani. Szakközeg lévén az állatorvos és az állategészségügyi igazgatás menetéért nem ő, hanem első sorban az I. fokú hatóság lévén felelős, ez által adva van a szolgálati viszony lényege, a szakközegnek a hatósággal szemben való alárendeltsége.
Más oldalról azonban épen azért, mivel a hatóságok nincsenek abban a helyzetben, hogy állatorvosaik működését szakszempontból ellenőrizzék, szükségesnek mutatkozik a járási és városi magyar kir. állatorvosok felett a törvényhatósági magyar kir. állatorvos személyében oly felettes hivatali közeg ellenőrzésének és felügyeletének biztositása, mely felettes hivatali közeg a járási és városi magyar kir. állatorvosok működésének szakszerűsége felett őrködik és képes lesz azt irányitani és esetleges hiányait pótoltatni.
E kettős alárendeltségi viszony azonban oly helyzetet teremt a járási és városi m. kir. állatorvosra nézve, melynek részletei törvényben nem, hanem csak az összes számbajövő körülményeket figyelembe vevő és részletesen szabályozó rendeletben állapithatók meg. Azért a javaslat e kettős szolgálati viszonynak csak lényegét biztositja, részletes szabályozása pedig a javaslat 29. §-ához képest a végrehajtási rendeletben lesz eszközlendő.
A 8. § harmadik bekezdésében külön ki van mondva, hogy a járási és városi m. kir. állatorvos adott szakvéleményének helyességéért felelős. Igaz ugyan, hogy a fegyelmi határozmányokban megállapitott hivatali felelősség kiterjed a járási és városi m. kir. állatorvosok összes hivatali ténykedésére és ehhez képest szakvéleményének nyilvánitására is, szükségesnek tartottam mégis, hogy ezen specialis felelősség külön is kifejeztessék és pedig épen arra való tekintettel, mivel a hatóságok nincsenek abban a helyzetben, hogy a különleges állatorvosi ismereteket feltételező szakvéleményeket felülbirálják, ennélfogva azok, illetve az azok alapján foganatositott egyes intézkedések helyességéért is nem ők, hanem csak az illető állatorvosok tehetők felelőssé. Nagyobb nyomatékot óhajtottam szerezni e felelősségnek a külön törvényi megjelöléssel, hogy lehetőleg eleje vétessék a felületes állatorvosi véleményeken alapuló s igen sokszor nagy horderejű helytelen állategészségügyi intézkedéseknek.
A törvényjavaslat 9. §-a a járási és városi m. kir. állatorvosi állás ideiglenes betöltéséről, illetve az ily állatorvosok helyettesitéséről gondoskodik az esetre, ha állásuk üresedésbe jön, vagy ha hivatalos teendőik ellátásában akadályozva vannak. Az állategészségügyi rendészet terén a dolog természeténél fogva igen sokszor előfordul a gyors intézkedés halaszthatatlan szüksége, gondoskodni kell tehát arról, hogy e rendészet legvégső, tehát legközvetlenebb feladatait teljesitő állatorvosok időlegesen vagy véglegesen megüresedett állásai azonnal betöltessenek, illetve addig is, mig véglegesen betöltetnének, teendői ideiglenes alkalmazottakkal elláttassanak. Meg kell adni ennélfogva a főispánoknak a megüresedett járási és városi m. kir. állatorvosi állások ideiglenes helyettesitési jogát annál is inkább, mert a központi kormányzat e tekintetben a dolog természete által megkivánt gyorsasággal nem intézkedhetik és mert a főispánok e jogot törvényeink értelmében a közigazgatás többi ágazataiban eddig is gyakorolták.
De sőt hogy az állatorvosi szolgálat ellátása különösen járvány vagy állatbetegségek tömeges előfordulta esetén perczig se szenvedjen fennakadást, az elsőfokú hatóság is felruházandó azon joggal, hogy sürgős szükség esetén a megüresedett járási, illetve városi m. kir. állatorvosi állás teendőinek ellátásával a szabályszerű helyettesitésig is valamely szomszédos m. kir. állatorvost vagy akár magán állatorvost megbizzon.
A járási és városi m. kir. állatorvosnak a törvényjavaslat 10. §-ában megállapitott teendői ugyanazok, a melyek eddig egyfelől a községi és törvényhatósági, másfelől a jelenlegi kerületi állami állatorvosok teendőit képezték, kiegészitve mindazon feladatokkal, a melyeket az 1888:VII. tc. életbelépte óta alkotott egyes törvények, mint az 1894:XII. tc. és az 1895:XLVI. tc. e szolgálati ágba utaltak s a melyeket ezenfelül az állategészségügyi rendészet érdekében odautalni czélszerűnek és szükségesnek mutatkozott. Súlyt helyeztem arra, hogy e teendők ne külön rendeletekben, hanem magában a törvényben és pedig lehető részletesen megjelöltessenek, mert csak ily módon vélem elérhetőnek azon czélt, hogy a járási és városi m. kir. állatorvosok hivatalos kötelessége felől ne csak a velök szolgálati viszonyban levő hatóságok, hanem a nagyközönség is tisztában lehessen és ezen teendők teljesitésében őket a maga részéről is könnyebben ellenőrizhesse s egyuttal közvetlen áttekintést nyerjen az állategészségügyi rendészetnek legfontosabb feladatairól.
A mi pedig a járási és városi m. kir. állatorvosok működési körébe utalt egyes teendőket illeti, azok részben már meglevő törvényeken alapulnak, részben pedig az állategészségügyi rendészet legelső rangú feladatait képezik. Ennélfogva azok különös indokolását feleslegesnek tartom, csak azt kivánom külön megjegyezni, hogy a járási és városi m. kir. állatorvos a törvényjavaslat ide vonatkozó 10. §-ának n) pontja értelmében hivatalból volna tagja az illető járási (r. t. városi vagy községi) mezőgazdasági bizottságnak, hogy ezen bizottságnak állattenyésztési kérdésekben hozott határozataira állategészségügyi szempontból befolyhasson s hogy e befolyás által az állatorvosi tudomány eredményei az állattenyésztés terén gyakorlatilag érvényesülhessenek.
Már az 1. § indokolásánál volt alkalmam arra utalni, hogy e (10.) §-ban vannak megállapitva és elkülönitve azok a teendők, a melyeket kizárólag a járási és városi m. kir. állatorvosok kell, hogy végezzenek és azok, a melyeket csak külön megbizatás, illetve engedély alapján végezhetnek, s a melyeket ennélfogva más, t. i. helyhatósági állatorvosok is végezhetnek. Az előbbiek az a., b., c., d., e., f., g., j., k., l., m., n., o., p., t., u. pontok alatt, az utóbbiak pedig a h., i., r., s. pontok alatt felsorolt teendők.
E különválasztás, mint azt már az 1. § indokolásánál emlitettem, egyrészt azért volt szükséges, hogy a járási és városi m. kir. állatorvosok tevékenysége első sorban az állategészségügy általános érdekei szempontjából szükséges teendők számára biztosittassék, másfelől pedig, hogy az esetleg alkalmazandó helyhatósági állatorvosokkal hatáskör és hivatali kötelesség tekintetében összeütközésbe ne jussanak. Magától értetődik, hogy mindazon teendők végzése, a melyek nem utaltatnak föltétlenül a járási és városi m. kir. állatorvos teendői közé, meg lesz engedhető, ha ennek a szüksége fenforog és ha ez a járási és városi m. kir. állatorvost első sorban végzendő hivatali teendőitől nem vonja el.
Ezeken kivül csak a t. pontra óhajtok még e §-nál megjegyzést tenni. Ebben megadatik a jog a járási és városi magyar kir. állatorvosoknak arra, hogy sürgős szükség esetén táviratilag közvetlen a földmívelésügyi ministernek tegyenek jelentést. Előfordulhat ugyanis, hogy a hatóság vagy az állatorvos javaslata ellenére, vagy pedig egyáltalán nem intézkedik, minek utólag helyrehozhatlan következménye lehet. Ily esetekben, ha az állatorvosnak nem sikerül hatóságát meggyőzni álláspontjának helyességéről, e helyrehozhatlan következmények megelőzésére az az egyetlen mód, hogy az állatorvos a földmívelésügyi ministert a tényállásról táviratilag értesiti, kinek ez által alkalom adatik a szükségesnek mutatkozó felülvizsgálat vagy egyéb intézkedések azonnali megtételére.
A törvényjavaslat 11. §-a a járási és városi magyar kir. állatorvosok által tartandó kézi gyógyszertárról szól. Mivel azonban a kézi gyógyszertár tartásáról s annak engedélyezéséről részletesen a közegészségügyi törvény intézkedik, a törvényjavaslat 11. §-ában csupán annak a felvételére kellett szoritkoznom, hogy a járási és városi magyar kir. állatorvosok azon esetben, ha annak szüksége fenforog, kézi gyógyszertár felállitására legyenek kötelezhetők, magától értetődvén, hogy a kötelezettség megállapitása, illetve az engedélyezés kérdésében az emlitett törvény határozmányai lesznek irányadók.
A 12-14. §-okhoz
Az 1888:VII. tc. 23. §-ának módositását a törvényjavaslat 1. §-ában megállapitott és az eddigitől eltérő szervezet teszi szükségessé, a 13. és 14. §-ok rendelkezései pedig önmagukban hordják indokolásukat, a mennyiben a járási és városi magyar kir. állatorvosok teendőit ragadós állatbetegségekkel szemben részletesen körülirják.
A 14. §-ban megadatik a járási és városi magyar kir. állatorvosnak a jog arra, hogy oly esetekben, a mikor a hatóság bármi okból nem intézkedhetik, az intézkedés hiánya pedig közvetlen veszélylyel fenyeget, saját felelősségükre megtegyék mindazon intézkedéseket, a melyeknek megtétele különben az elsőfokú hatóság hatáskörébe van utalva. E kivételes intézkedési jog azért lesz a járási és városi magyar kir. állatorvos részére fentartandó, mert mindkettő gyakran jöhet oly állategészségügyi momentumok tudomására, a melyek azonnali intézkedést igényelnek és a melyeknél a hatósági intézkedés bevárása tényleg veszedelemmel járna. Lehetnek esetek, mikor a ragadós betegségben talált állatok el sem különithetők s a betegség elterjedésének egyetlen módja a beteg állat azonnali kiirtása. Ez különösen az állatok veszettségénél fordulhat elő. Sokszor nagy távolság választja el az állatorvost hatóságától s a jelentéstétel s azzal a hatósági intézkedés késése hosszú időt venne igénybe. Ily esetekre voltam tekintettel, a midőn a járási és városi magyar kir. állatorvos részére e kivételes intézkedési jogot biztositottam.
A mi e kivételes intézkedési jog ellen esetleg emelhető aggályokat illeti, ezekre megjegyzem, hogy:
a) A járási és városi m. kir. állatorvos állami tisztviselő lévén, szigorú fegyelmi szabályok alatt áll, tehát tudatában van annak, hogy e kivételes intézkedési jogával való visszaélése súlyos következményekkel járna.
b) A 14. § értelmében jegyzőkönyv veendő fel a kivételes intézkedésre okot szolgáltató esetről, melyben természetesen az intézkedés szüksége is igazolandó. Ez tehát elejét veszi annak, hogy a járási és városi m. kir. állatorvos kivételes intézkedési jogával szükségtelenül éljen.
c) A felelősség kérdése ez által nem szenved s a felelősség nem oszlik meg, hisz ki van mondva, hogy az állatorvos saját felelősségére intézkedik.
d) Annak kimondása által, hogy e kivételes intézkedési joggal csak azon járási és városi m. kir. állatorvos élhet, a kit felettes hatósága ezzel felruház, az I. fokú hatóságnak megadatik a mód arra, hogy az állatorvos e kivételes intézkedési jogára a nézete szerint szükséges befolyást gyakorolhassa.
A 15-16. §-okhoz
Eddigi állatorvosi szervezetünknek az volt egyik legélénkebben érezhető hiánya, hogy az I. fokú hatóságokhoz úgy is elégtelen számban beosztott törvényhatósági, valamint a községi és körállatorvosok rendszeres összefüggés nélkül végezték teendőiket, s hogy a II. fokú hatóságok sem rendelkeztek mindig egy oly szakközeggel, kinek szakismerete és ügybuzgalma lehetővé tette volna egy-egy törvényhatóság területén az állategészségügyi igazgatás öntudatos és czélirányos vezetését. Ezt a hézagot kivánja betölteni a törvényjavaslat, a mikor a törvényhatósági m. kir. állatorvost a II. fokú hatóság szakközegévé tevén, őt a törvényhatóság II. fokú hatósága által teljesitett állategészségügyi igazgatás szolgálatába állitja.
Feladatkörét és a II. fokú hatósághoz való viszonyát a törvényjavaslat 15. és 16. §-aiban úgy állapitottam meg, hogy annak a révén az állatorvosi szakszolgálat a törvényhatósági igazgatás keretébe szervesen beillesztessék és a törvényhatósági m. kir. állatorvos hivatala az állategészségügyi és általános törvényhatósági igazgatás között az eddig sajnosan nélkülözött összekötő kapcsot képezze.
E mellett a 16. § d. pontja értelmében a törvényhatósági m. kir. állatorvos a törvényhatóság területén működő járási és városi m. kir. állatorvosok működését mint szakszolgálat tekintetében azok hivatali főnöke állandóan ellenőrzi és felügyeli, mely állandó felügyelet a szakszolgálat tudományos megbizhatóságára, lelkiismeretességére és pontosságára lesz jótékony befolyással.
A 16. § h. pontjában foglalt rendelkezéssel pedig azt óhajtottam elérni, hogy a közigazgatási bizottságnak a törvényhatósági m. kir. állatorvos jelentései alapján a törvényhatóság állategészségügye és az állategészségügyi szolgálat ellátása felől az eddiginél közvetlenebb és rendszeresebb tájékozottsága legyen s ez által mód és alkalom nyujtassék arra, hogy a közigazgatási bizottság is hatékonyan ellenőrizhesse a m. kir. állatorvosok működését és az állategészségügyi kérdések által oly közelről érintett közönség érdekeinek vagy esetleges panaszainak a maga részéről is érvényt szerezhessen.
A 17-23. §-okhoz
Egy oly számos tagból álló testület, mint az ezen törvényjavaslat czéljához képest szervezendő m. kir. állatorvosi kar úgy értelmiség, mint ügybuzgóság és erkölcsi felfogás tekintetében csak többé-kevésbé különböző elemekből lévén összeállitható, ezen tisztviselői kar feladatainak pontos, és a mi az állatorvosi közszolgálatban kiváló fontossággal bir, lelkiismeretes teljesitése az egyesek erkölcsi felelősségén és kötelességérzetén kivül sok részben a fegyelmi szabályoktól is függ.
De ezenkivül magoknak az állam szolgálatában működő állatorvosoknak is érdekében áll, hogy tevékenységök elbirálása törvényben megállapitott és részletesen körvonalozott elvek és eljárási szabályok alapján történjék. A közszolgálat különböző ágaira vonatkozólag jelenleg érvényben levő különleges fegyelmi törvényeink azonban az állatorvosi közszolgálat viszonyainak meg nem felelnek. Ezért tartottam szükségesnek, hogy a törvényjavaslat 17-23. §-aiban a m. kir. állatorvosokra nézve külön fegyelmi szabályok statuáltassanak.
A fegyelmi vétség minősitésére és a büntetésre vonatkozó határozmányok megállapitásánál különös figyelemmel voltam azon fegyelmi szabályokra, melyek az igazgatás egyéb ágaiban szolgáló törvényhatósági és állami tisztviselőkre vonatkoznak, másfelől pedig az által, hogy a járási, városi és törvényhatósági m. kir. állatorvosok I. fokú fegyelmi hatóságául a törvényhatósági közigazgatási bizottságot jelöltem ki, az önkormányzat képviseletének is tért kivántam engedni az önkormányzattal kapcsolatban működő állatorvosok feletti fegyelmi hatalom gyakorlásában.
A 23. §-ban a rendbirság alkalmazása nyer törvényi szabályozást. Intézkedései különben azonosak az 1886:XXI. és XXII. tc. ily irányú határozmányaival.
Az államositás rendszeréből kifolyónak tekintem végül azon rendelkezés jogosultságát, mely szerint ugy a fegyelmi uton kiszabott büntetéspénzek, mint a birságpénzek az államkincstárt illetik.
A 24-25. §-okhoz
A földrajzi és gazdasági viszonyoknak megfelelően az ország területét hét m. kir. állategészségügyi felügyelői kerületre óhajtom felosztani. E kerületek élén állana egy-egy m. kir. állategészségügyi főfelügyelő, illetve felügyelő. Mert a két elnevezés csak két különböző rangfokozatot s nem két különböző hivatali állást, hatáskört jelent.
Az állami állategészségügyi szolgálat azon rendszerében, a melyet a jelen törvényjavaslat 24. és 25. §-ai értelmében a m. kir. állategészségügyi felügyelői kerületek vezetői lesznek hivatva összekötő kapcsot képezni a központi kormányzat és az állategészségügyi igazgatásnak a törvényhatóságokba kihelyezett szakközegei között.
Magát az ezen szolgálati fokozat létesitését czélzó rendelkezést, azt hiszem, szükségtelen bővebben indokolnom, természetes lévén, hogy egy oly kiterjedt szolgálati ág, mint a milyen az ezen törvényjavaslatban tervezett állami állatorvosi szolgálat, közbeeső hivatali fokozatok nélkül a központból nem irányitható. Hatályos felügyelet a legalsó fokon működők tevékenysége felett, azok működésének öntudatos irányitása, alkalmazhatóságuk iránti tájékozás és beosztásuk iránti javaslattétel, mind oly teendők, a melyek egy külön, az egész szolgálati ágnak egy bizonyos köre fölé helyezett szervet igényelnek. Ez kell, hogy legyen a m. kir. állategészségügyi felügyelő.
Ezen állás szervezésénél és működési körének megállapitásánál gondoskodni kivántam még különösen arról, hogy a földmívelésügyi központi kormányzatnak olyan tényezők álljanak rendelkezésére, a melyek segélyével az állategészségügyrendészeti szabályok, a helyi viszonyok lehető figyelembevételével ugyan, mindazonáltal az állam egész területén egyöntetüen legyenek végrehajthatók s végül hogy általa a központi kormányzat az állategészségügyi viszonyok állásáról mindenkor megbizható, részletes tájékozást szerezhessen, mert csak egy minden fokozatban jól szervezett és egységesen vezetett állatorvosi kar működésétől remélhető bizvást egyes czélirányos kormányzati intentiók következetes - és a mi éppen az állategészségügynél igen fontos - egyöntetű keresztülvitele s állategészségügyünk gyors és állandó javulása.
Mint több törvényhatóság területére kiterjedő működési térrel felruházott és szolgálati utasitásait közvetlen a földmívelésügyi ministertől vevő állami tisztviselők a m. kir. állategészségügyi főfelügyelő és felügyelők szolgálati, személyi, beosztási és fegyelmi tekintetben is közvetlenül a m. kir. földmívelésügyi minister hatósága alá voltak helyezendők.
Mióta állattenyésztésünk s állatkereskedelmünk az újabb időkben határozottabb irányokat vett s czéltudatosabb törekvésekre vezetett, egyes helyeken oly jelentékeny góczpontok keletkeztek, - eddig legkivált a sertéshizlalás czéljaira, - hogy ezekre való tekintettel különös állategészségügyi intézkedésekről kellett gondoskodni. Nemcsak az által nyertek e helyek, minő köztudomás szerint eddig Kőbánya és Győr, állategészségügyi szempontból rendkivüli fontosságot, hogy igen nagymennyiségű sertés elhelyezésére szolgálnak, mely sertéstömegben egy esetleg fellépő ragadós betegség óriási veszteséget okozhatna; de ezenkivül főként az ily helyeken előtérben álló külföldi forgalom érdeke követel nagyobb állategészségügyi biztositékokat.
Ehhez járul, hogy Szerbiával kötött állategészségügyi egyezményünk IV. czikkelye nyolcz napi állatorvosi megfigyelést rendel a Szerbiából behozott állatokra, gondoskodni kellett tehát arról, hogy e megfigyelés alkalmas helyen és megfelelő szakközegek által legyen foganatositható.
Hivatali elődeim e körülményre való tekintettel Kőbányán és egyéb forgalmi érdekből Győrben már 1893-ban, illetve az utóbbi helyen 1894-ben úgynevezett állategészségügyi hivatalokat állitottak fel.
E hivatalok lényegét czéljuknak megfelelően az képezi, hogy az illető helyeken közvetlenebb és intensivebb, ennélfogva megbizhatóbb állategészségügyi rendészetröl gondoskodnak. E czélból azok élén egy-egy a földmívelésügyi minister által kinevezett hivatalfőnök áll, ki úgy szolgálati, mint személyi viszonyait illetőleg közvetlenül a földmívelésügyi ministernek van alárendelve. Melléje állami állatorvosok vannak beosztva, kik a hivatal részéről a tulajdonképeni szakszolgálatot teljesitik.
E hivatalok hatásköre csak meghatározott területre, az illető sertéshizlaló telepekre terjed ki. A hivatalfőnök nem az illető hely I. fokú, vagy valamely magasabb közigazgatási hatóság szakközege, hanem azon területen, melyre hivatalának köre terjed, önállóan rendelkező hatóság. Gyakorolja azon hatósági jogokat és kötelességeket, melyeket az 1888:VII. tc. 131. §-a a községi előljáróságra, továbbá az I. és II. fokú hatóságra ruház, kivévén mégis a kihágási ügyekben való biráskodást és a kártalanitási ügyekben és zárlatok költségei iránt való határozathozatalt, mely utóbbi hatósági jogok gyakorlása nem okvetlen föltétele az intensivebb állategészségügyi rendészetnek. Igy e telepek állategészségrendészeti tekintetben jórészt ki vannak szakitva azon közigazgatási területből, melyhez különben tartoznak s közvetlen állami felügyelet alatt s állami közegekre bizva, állategészségügyi tekintetben külön igazgatási egységet képeznek.
Hivatali elődeim e hivatalokat törvényes rendelkezés hiányában a jelentkező szükséghez képest rendeleti uton alkották meg. Igy a kőbányai állategészségügyi hivatal az 1893. évi 26.700. számú, a győri pedig az 1894. évi 50.610. számú földmivelésügyi ministeri rendelettel létesittetett.
Azonban, mint már a fentiekből is kitűnik, e hivatalok szervezete s hatásköre sok tekintetben a községi s törvényhatósági igazgatás körébe vág, a mennyiben a hivatalfőnökök, mint önállóan rendelkező hatóságok járnak el több oly állategészségrendőri ügyben, melyeket az 1888:VII. tc. 126. s következő szakaszai a községi és törvényhatósági igazgatás hatáskörébe utalnak.
A szervezés ennélfogva csak az illető törvényhatóságok megegyezésével történhetett, illetve attól függött.
Le kellett, hogy mondjanak az illető törvényhatóságok e telepeken állategészségügyi hatósági jogaik egy részéről, mely hatósági jogok az emlitett rendeletek által a hivatalok főnökeire ruháztatták át. Igy többek közt a marhalevélkezelést, melyet az 1888:VII. tc. 126. §-a a községek hatáskörébe utal, az illető telepeken az állategészségügyi hivatalok végzik, valamint ők vannak feljogositva az összes praeventiv állategészségrendőri intézkedésekre.
Ez ideig, mint már emlitettem, csak két helyen, u. m. Kőbányán és Győrben jelentkezett ily hivatalok felállitásának a szüksége. Előrelátható azonban, hogy már a közel jövőben épen a sertéshizlalásra s kivitelre való tekintettel több helyen is fel kell, hogy ily hivatalok állittassanak. Sőt be fog állani s már is jelentkezik a szüksége annak, hogy nemcsak ily jellegű és czélú telepek, hanem egyes fontosabb piaczok, főként a nemzetközi forgalomra való tekintettel az eddiginél s a helyi igazgatás keretében elérhetőnél nagyobb és megbizhatóbb állategészségrendőri felügyelet alá vonassanak, mi szintén csak állategészségügyi hivatalok felállitása által lesz megvalósitható.
Ennek akar törvényes alapot szerezni a javaslat 26. §-a, a mikor felhatalmazza a földmívelésügyi ministert, hogy egyes nagyobb állattenyésztő és hizlaló telepeken és piaczokon m. kir. állategészségügyi hivatalokat szervezzen. Függetleniteni akarja a kormányzatot az illető törvényhatóságok elhatározásától s megadni a lehetőségét annak, hogy a mindenkori földmívelésügyi kormány az intensivebb állattenyésztés, hizlalás és értékesités, főként pedig a külföldi kivitel érdekeit a leghathatósabb eszközökkel támogassa.
Az e szakaszban foglaltak az előbbi szakasz rendelkezéseiben találják magyarázatukat és indokolásukat. Hogy a czél, melynek szolgálatában a m. kir. állategészségügyi hivatalok állanak, minél biztosabban eléressék, szükséges, hogy azok főnökei és személyzete minden közbeneső fokozat mellőzésével közvetlenül a minister hatósága alatt álljanak. Igen fontos érdekek azok, a melyek e hivatalok működésével összefüggésben állanak s ez érdekek szolgálatában sokszor oly gyors és messzemenő, gazdaságilag nagy jelentőségű intézkedésekre van szükség, hogy azokért a felelősség közbeneső alárendelt hatósági szervekkel meg nem osztható.
Ezen tanács szervezésével nagyobb fontosságú állategészségügyi szakkérdések tudományos tárgyalására kivántam megfelelő szervet létesiteni, hogy benne az állategészségügyi kormányzat tudományos tekintetben teljesen megbizható szaktanácsadót és támogatót nyerjen.
Az állattenyésztési viszonyok fejlődtével a fennálló állattenyésztési rendszerek változtával új állatbetegségek lépnek fel s az állatforgalom folytonos emelkedésével s minden irányú kiterjedésével a már meglevő állatbetegségek elhurczolására mind több az alkalom. Pedig új betegségekkel s az állategészségügy terén új jelenségekkel szemben, melyek körül még a tudomány sem jött határozott s az állategészségügyi administratio rendelkezésére bocsátott kész megállapodásokra, csak a tudomány embereinek állandó éber figyelme s tanácsai segitségével vehető fel a küzdelem s kisérthető meg a legczélszerűbbnek látszó intézkedés.
Eddig legtöbbször a budapesti m. kir. állatorvosi főiskola véleményét kellett minden oly esetben kikérnem, mikor specialis szakkérdések elbirálásáról volt szó; a főiskola tanári testületének ily foglalkoztatása azonban ellenkezik annak tulajdonképeni czéljával, az oktatással, miért is az az oktatás érdekeinek veszélyeztetése nélkül ily teendőkkel nem lenne továbbra is rendszeresen megterhelhető.
Megjegyezni kivánom azonban, hogy az állategészségügyi szakkérdéseknek ezen tanács által való tárgyalása és birálata éppen nem zárja ki azt, hogy a közegészségügygyel kapcsolatos ily természetű ügyekben az országos közegészségügyi tanács az őt megillető súlylyal érvényesitse szakvéleményét.
Az állami állatorvosi közszolgálatot illetőleg e törvényjavaslat a dolog természeténél fogva csak az alapelvek megállapitására és a tulajdonképeni szervezésre szoritkozván, az ezen szolgálati ágra vonatkozó részletes szabályokat rendeleti uton kivánom megállapitani. Erre ad felhatalmazást a törvényjavaslat 29. §-a.
Ámbár a törvényjavaslat kidolgozásánál különösen szem előtt tartottam azt, hogy a mennyire csak kivihető, magában a törvényben jöjjön kifejezésre minden oly alapelv, mely bármi tekintetben is lényeges jogot vagy kötelezettséget állapit meg s mely akár az önkormányzati igazgatás szervezetét, akár a fennálló törvényes rendelkezéseket érinti, egy teljesen uj hivatali szervezet működésének szabályozása azonban oly sok körültekintést s tapasztalati tájékozódást igényel, hogy az állatorvosi közszolgálat véglegesnek mondható részletes szabályozása a törvény alapján is csak lépésről-lépésre lesz megvalósitható. De egyébként is oly sok részletkérdésre ki kell, hogy terjedjen e szabályozás, melyeket a törvény fel nem ölelhet s melyek mindenesetre ministeri rendelkezéseknek kell, hogy tárgyait képezzék.
Fiuméban és kerületében eddig tulajdonképeni állatorvosi közszolgálat nem volt s állategészségügyi administratióról is alig lehet ott szó oly értelemben, mint többi törvényhatóságaink területén. Igaz ugyan, hogy Fiuménak és kerületének állattenyésztése az ottani természeti viszonyoknál fogva teljesen alárendelt jelentőségű, Fiume tengeri kikötő jellege azonban és azon körülmény, mely szerint Fiume hússzükségletét legfőkép az ezen törvény hatálya alá nem tartozó Horvát-Szlavonországból és külföldről, különösen Ausztriából behozott állatokkal fedezi, fokozott mérvben indokolja az állategészségügyi rendszabályok minél kiterjedtebb alkalmazását.
Ennek folytán már eddig is indittatva éreztem magamat, hogy Fiume városa és kerületére kiterjedő hatáskörrel egy állami állatorvosi állást szervezzek. A törvényjavaslat 1. §-a ez állás szervezetét törvényi alapra helyezvén, megadatik a lehetősége annak, hogy az állatorvosi szakszolgálat Fiume város és kerülete állategészségügyi igazgatásába is beillesztessék. Mivel azonban Fiume városa és kerületének közigazgatása, különösen pedig az ott működő hatóságok szervezete Magyarország többi törvényhatóságaitól jelentékenyen eltér, ennélfogva azon rendelkezések, a melyek az ország többi részén működő m. kir. állatorvosok szolgálati viszonyait szabályozzák, a fiumei m. kir. állami állatorvosra nem mindenben alkalmazhatók. Külön felhatalmazást kellett kérnem ennélfogva a törvényhozástól arra, hogy a fiumei m. kir. állami állatorvos teendőit, a hatóságokhoz való szolgálati és alárendeltségi viszonyait a kereskedelemügyi m. kir. ministerrel egyetértően, kinek a Fiuméban II. fokú állategészségügyi hatóságot képező tengerészeti hatóság közvetlenül alárendelve van, rendeleti uton állapitsam meg.
A törvényjavaslat 31. §-a az állam szolgálatában álló m. kir. állatorvosok állatorvosi magángyakorlatának szabályozására ad felhatalmazást.
Mikor a törvényjavaslatba e rendelkezést felvettem, figyelemmel voltam arra, hogy az állatorvosi közszolgálat államositásával az ország területén működő állatorvosok túlnyomó része államtisztviselői jelleget nyervén, közhivatali teendőket kell, hogy végezzen. De másrészt e hivataluk által a magán állatorvosi gyakorlattól sem szakismeretük továbbképzése, sem az állattartó gazdaközönség érdekében el nem vonhatók. Meg kell, hogy adassék a magángyakorlat folytatásának lehetősége, de csak oly mérvben, hogy ez által hivatali teendőiktől el ne vonassanak s azzal semmi tekintetben se jöjjenek ellentétbe. Nem üzhetnek tehát magán állatorvosi gyakorlatot hivatalos teendőik rovására s nem jöhetnek e tekintetben egyes magánemberektől azokkal kötött szerződés folytán oly kapcsolatba vagy függésbe, mely függés hivatalos kötelezettségükből folyó s kerületükben mindenkire egyaránt kiterjedő ellenőrző szerepüket és sokszor az egyesek rendelkezési szabadságát érintő működésüket befolyásolhatná.
Ennélfogva az állategészségügyi igazgatás szolgálatában álló s a mellett államtisztviselői jelleggel biró állatorvosok magán állatorvosi gyakorlata okvetetlenül szabályozást igényel. Hogy mily alapon történjék e szabályozás, az adva van a fentiekben. Vagyis meg kell, hogy engedtessék a magángyakorlat, de a m. kir. állatorvos első sorban hivatalával járó kötelességeit tartozik teljesiteni. Díjazást fogadhat el az állatorvos gyógykezeléséért, de hivatali állását a megállapitottnál magasabb díjak követelésére fel nem használhatja. Állattenyésztőkkel vagy bárminemű állattelepek tulajdonosaival az állatok gyógykezelése tekintetében állandó szerződéses viszonyba nem léphet. Ezek kell hogy a magángyógykezelés szabályozásának főbb pontjait képezzék.
A jelenleg törvényhatósági s községi szolgálatban álló állatorvosok magánpraxisa nincs egységesen szabályozva, csak egyes törvényhatóságok alkottak e tekintetben különösen az újabb időben többé-kevésbbé megfelelő szabályrendeleteket. Az állami állatorvosokra vonatkozólag sincs e tekintetben a kérdést egész terjedelmében szabályozó intézkedés.
Nincs kétségem az iránt, hogy az állatorvosi közszolgálat államositása mellett a hatósági állatorvosok magán állatorvosi gyakorlatának szabályozása is lényegesen hozzá fog járulni állategészségügyi viszonyaink megjavitásához, mert czéltudatos rendelkezésekkel eleje lesz vehető annak, hogy az állatorvosnak szerződéses viszonyából származó lekötöttsége s hivatala által feltételezett függetlensége a rábizott állategészségügyi rendészet érdekeinek rovására összeütközésbe jusson.
A törvényjavaslat 32. §-a a m. kir. állatorvosok részére az esküdtszéki szolgálatból való mentességet biztositja.
Az esküdt biróságokról szóló 1897. évi XXXIII. tc. az állatorvosokkal hivatás tekintetében egyenlő megitélés alá eső gyakorló emberorvosokra vonatkozólag már kimondta e mentességet, az állatorvosokra azonban azt nem terjesztette ki. Már pedig az állatorvosok hivatása is a gyors és halasztást nem tűrő eljárást tételezi fel s tevékenységi ideje tetszés szerint s előreláthatólag be nem osztható. Ha nem is emberi életveszély, de kiszámithatlan anyagi veszteségek járhatnak egy idejekorán meg nem tett állategészségügyi intézkedés nyomában. Indokolt és szükséges tehát, hogy az állategészségügyi igazgatás szolgálatában álló állatorvosok felmentessenek az esküdtszéki szolgálattól s e mentességük az idevágó törvény megfelelő kiegészitésével törvényben nyerjen kifejezést.
Mivel az állatorvosi közszolgálatot úgy a törvényhatóságokban, mint a községekben m. kir. állatorvosok fogják ellátni s mivel a jelenleg közszolgálatban álló állatorvosok túlnyomó része azon képesitéssel bir, a melyhez a jelen törvényjavaslat 4. §-a a m. kir. állatorvossá való kinevezést köti, természetes, hogy az állam a jelenleg törvényhatósági és községi közszolgálatban álló állatorvosok közt fogja első sorban keresni alkalmazottait. De a mily természetes az, hogy azok, a kiknek eddig elfoglalt hatósági állatorvosi állása államosittatik, azonban jelentkezésük daczára sem neveztetnek ki m. kir. állatorvosokká, eddig megszerzett nyugdíj, illetőleg végkielégitési igényeiket alkalmazó hatóságukkal szemben érvényesithessék, époly kevéssé volna ez indokolt azokra nézve, a kik - ámbár addig elfoglalt hatósági állatorvosi állásuk államosittatott - állami szolgálatra nem is jelentkeztek. Az ezen utóbbi esetből származható vitás ügyek megelőzésére tehát a törvényben lesz kimondandó, hogy azok, a kik állásuk államositása daczára sem jelentkeztek állami szolgálatra vagy a m. kir. állatorvosi kinevezést méltánylandó okok nélkül el nem fogadják, addigi állásukról lemondottaknak tekintetnek s mint olyanok, esetleg addig szerzett nyugdíj- vagy végkielégitési igényeiket vesztik, kivévén azt az esetet, ha az illető nyugdíjszabályzat önkényes lemondás esetére is állapit meg nyugdíjat vagy valamelyes visszafizetést.
Összefüggésben azon rendelkezéssel, a mely szerint a községi és törvényhatósági szolgálatból az államszolgálatba való átlépés nem teljesen az illetők elhatározására bizatik, hanem azt megtenni eddig szerzett nyugdíjigényük elvesztésének terhe alatt mintegy kötelezve vannak, a községi, illetve törvényhatósági szolgálatból államszolgálatba átlépő állatorvosokra az 1885. évi XI. tc. 8. §-a minden tekintetben nem lesz alkalmazható. Azért kivántam a törvényjavaslat 34. §-ába felvenni a m. kir. állatorvosokra vonatkozólag ezen törvény emlitett §-ának oly értelmű módositással való alkalmazását, mely szerint nyugdíjaztatásuk esetén előbbi közszolgálati idejük még akkor is beszámitandó, ha 10 évig nem állottak állami szolgálatban és ezért óhajtottam e kedvezményt az előzetesen nem törvényhatósági, hanem községi szolgálatban álló állatorvosokra is kiterjeszteni.
Az pedig, hogy az eddig közszolgálatban álló és m. kir. állatorvossá kinevezett állatorvosok által fizetett összes nyugdíjjárulék időközileg esedékes kamataival együtt az államkincstár javára esik, megfelel azon kötelezettségnek, a melyet az állam az általa alkalmazott állatorvosok eddig szerzett nyugdíjigényének elismerésével és ezen nyugdíjigény kielégitésével magára vesz.
Ámbár a jelenleg helyhatósági és törvényhatósági szolgálatban álló állatorvosok javadalma általában oly mérsékelt, hogy a tulnyomó rész mind törzsfizetés, mind lakpénz tekintetében előnyösebb helyzetbe jut az állami szolgálatba való átlépéssel, előfordulhat mégis, hogy egyes közszolgálatban álló állatorvosok oly magas fizetéssel vannak jelenleg alkalmazva, mely részükre az állami javadalmazásban nem biztositható. Ily eseteket tartottam szem előtt a 35. § rendelkezésének a törvényjavaslatba való felvételénél.
Az előzetes alkalmazásban élvezett fizetésre és lakpénzre való jogosultságot szerzett jognak tekintvén, attól csak részben is annál kevésbé tartanám az állatorvost megfoszthatónak, mert hiszen a törvényjavaslat 33. §-a értelmében az esetre, ha addigi állása államosittatik, az állami szolgálatba átlépni köteles. De nem tartom e magasabb fizetéssel az államkincstárt sem megterhelhetőnek, mert hisz az államkormány annak idején nem gyakorolt befolyást arra, hogy az illető állatorvos mily fizetéssel alkalmaztassék. Legméltányosabban tehát ugy véltem a kérdést megoldhatónak, hogy a fizetés- és lakpénz-különbözetet addig, a mig az illető állatorvos mint járási, illetve városi vagy törvényhatósági állatorvos az illető községben vagy törvényhatóságban működik és a mig e minőségében az előbbi javadalmának megfelelő fizetési fokozatot el nem éri, az illető község vagy törvényhatóság fizesse meg.
Önként értődik azonban, hogy azon állatorvosok, a kiknek eddig elfoglalt közszolgálati állása nem államosittatott és a kik ennélfogva az állami szolgálatba való átlépésre nem köteleztettek, állami szolgálatba való önkényes átlépésük esetén e fizetés, illetve lakpénzkülönbözetet sem az őket előzetesen alkalmazó hatóságtól, sem az államkincstártól nem igényelhetik.
A törvényjavaslat 36. §-a az államositás természetszerű folyománya. Mivel az állategészségügyi szolgálat államositásával a vármegyei törvényhatóságoknál megszünnek az arra forditott kiadások s jövőben az állategészségügyi szolgálat költségei az államkincstárt terhelik, azon összegek, a melyek eddig a törvényhatóságoknak az állategészségügyi szolgálat ellátásaért állami javadalmazásukban kiszolgáltattak, abból levonandók.
Ez indokolás általános részében már volt alkalmam emliteni, hogy az állami állatorvosi közszolgálat évente 1,907.328 korona kiadást igényel, vagyis azon összegen felül, a melylyel az államkincstár tárczám költségvetésében jelenleg fedezi a mostani állami állatorvosi szolgálat költségeit, az államositásnak a törvényjavaslatban tervezett keresztülvitele 1,394.494 korona ujabb kiadást fog okozni.
E kiadás fedezéséhez részben hozzájárul azon összeg (122.576 kor.), mely a vármegyei törvényhatóságok állami dotatiójából a 36. § alapján eszközlendő levonásként az államkincstár javára esik, hozzájárulnak továbbá a 38. § értelmében a marharakodó állomásokon teljesitett vizsgálatok díjai (260.000 korona) és a 40. § alapján az állategészségrendőri büntetéspénzeknek eddig a közegeket illető fele része (54.000 kor.).
Azonban mindezen bevételi forrásokat figyelembe véve is, az összszükségletből 957.918 korona még fedezetlen.
E szükséglet fedezetéről való gondoskodásomban, mint azt már ez indokolás általános részében emlitettem, kénytelen voltam azon álláspontra helyezkedni, hogy ha már az jelen pénzügyi viszonyaink között nem utalható az államkincstárra, azon érdekkörök terheltessenek meg annak fedezetével, a melyek az állami állatorvosi közszolgálattól várható állategészségügyi, gazdasági és forgalmi előnyökben legközvetlenebbül részesülnek.
Felette kivánatosnak tartottam volna ugyan, hogy az állattartó gazdaközönség még az állategészségügyi rendészet érdekében se rovassék még újabb teherrel, szem előtt tartva azonban az államkincstárnak jelzett helyzetét, nem maradt más hátra, mint hogy a felmerülő költségek fedezetének alapját a gazdaközönség közvetett megterhelésében keressem; ehhez képest a kincstárt terhelő kiadási többlet mérséklésének egyik módját abban véltem megtalálni, hogy a marhalevelek bélyegilletéke az 1887:XLV. tc. 16. §-ában foglaltaknál nagyobb összegben állapittassék meg.
A törvényjavaslat ide vonatkozó 38. §-ának tervezésénél ezeken kivül még különösen a következőket tartottam szem előtt:
1. figyelembe vettem s lehetőleg pontos számitások alapján megállapitottam, hogy a marhalevelek bélyegilletékének ilynemű felemelése az államkincstár részére évente körülbelül 960.000 korona bevételi többletet eredményezne, vagyis oly összeget, mely az állatorvosi közszolgálat államositásával beálló költségtöbbletnek egyéb segélyforrások igénybevétele után fedezetlenül maradt részét teljesen fedezné;
2. figyelembe vettem, hogy a marhalevelek bélyegilletéke legfőként oly momentumban terheli az állattulajdonost, mikor állatját forgalomba hozza, vagyis mikor állatjának értékesitésével leginkább jut abba a helyzetbe, hogy a marhalevél bélyegilletékét leróhassa;
3. figyelembe vettem, hogy az állategészségrendőri szolgálatnak s igy a marhalevélkezelésnek is az eddiginél sokkal kiterjedtebb és éberebb ellenőrzése a marhalevél váltása s az állatok forgalombahozatala körül sok oly kiadástól óvja meg különösen a szegényebb s tájékozatlanabb állattulajdonosokat, a mely kiadásokkal eddig a marhalevél kiállitásakor, különösen annak vásári átruházásakor s általában a vásárokon szabályellenesen megterheltettek. Az ország igen sok részéből hozzám érkezett jelentések, mint a tájékozatlanabb gazdaközönség állandó sérelmét emlitik fel azon szabálytalanságot, hogy nem ugyan a marhalevelek bélyegilletéke, hanem a kiállitás költségei igen sok esetben a megengedettnél jóval magasabban számittatnak fel a marhalevélért jelentkező állattulajdonosok rovására. Ily s hasonló visszaélések csak szigorú és a részletekre kiterjedő ellenőrzés és felügyelet mellett szüntethetők meg, de a mennyiben a m. kir. állatorvosok állandó és szigorú felügyelete mellett meg lesznek szüntethetők, igen sok oly szabályellenes tehertől szabadul meg különösen a szegényebb gazdaközönség, mely a tervezett bélyegilleték-emelkedést jóval felülmulta.
Ezen körülmények figyelembevétele enyhitette aggályaimat, melyeket magam is tápláltam a marhalevelek bélyegilletékének felemelésével szemben s ezeken kivül az a meggyőződés is vezetett, hogy számtalanszor nagyobb gazdasági előnyt s értéket képvisel épen az állattartó gazdaközönségre a jobb és biztosabb állategészségügyi igazgatás, mint azon néhány fillér, melylyel a marhalevelek bélyegilletékének emelésében a jobb igazgatás költségeinek fedezéséhez és ezzel a jobb igazgatás megteremtéséhez hozzájárul.
Hogy pedig a gazdaközönség legszegényebb része e teherviselésben való részesedéstől lehetőleg megóvassék, a marhalevelek bélyegilletékének felemelésével kapcsolatban a jelenlegi viszonyokhoz képest azon változtatást is eszközöltem, hogy minden darab apróbb állatra oly marhalevél legyen váltható, mely nem, mint most 10, hanem csak egy darab állat bélyegilletékével van megterhelve. Ez által, bár a bélyegilleték általában kétszeresére emeltetik, az 1-2 apróbb állattal, minő a sertések, juhok, kecskék, vásárra menő legszegényebb állattartók a bélyegilleték mérve tekintetében a mostaninál is előnyösebb helyzetbe jutnak.
Az államositással beálló költségtöbblet fedezésének további eszközét, mint azt már emlitettem, azon intézkedésben kerestem, hogy a marharakodó állomásokon az állatorvosok által teljesitett vizsgálatok díjai az államkincstárt illessék. Jelenleg e díjak az 1888:VII. tc. végrehajtása tárgyában kibocsátott ugyanez évi 40.000. számú földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministeri rendelet 79. §-a értelmében a vizsgálatot teljesitő állatorvos javára esnek. De ugyancsak ezen rendelkezés értelmében az állatok szállitója e díjakon kivül napidíjat is fizet a vizsgálatot teljesitő állatorvosnak s esetleg felmerült utiköltségeit is megtériteni tartozik. Igy az állatorvos működése kétféle díjazásban, u. m. napi díjban és vizsgálati díjban részesül. Ha e kettős díjazás mindenütt egyformán képezné alapját az állatorvosok jobb anyagi helyzetének, ez esetben talán még fenn volna tartható az eddigi eljárás. Az ország egyes pontjai azonban állatszállitás tekintetében igen különbözők. Némely helyeken és állomásokon e vizsgálati díjak igen jelentékeny jövedelmet hoznak egy-egy állatorvosnak, mig más helyek állatorvosai, kik talán a felügyeletük alatt álló terület nagy kiterjedésénél fogva sokkal fáradságosabb s nem kevesebb szakképzettséget feltételező szolgálatot teljesitenek, e jövedelemtől sokszor teljesen elesnek. E körülmény különböző helyek és vidékek állatorvosainak jövedelme között oly különbségeket eredményezett, melyek különösen akkor, a midőn minden ily vizsgálatot teljesitő állatorvos ugyanegy államtisztviselői testület tagja, méltányosan meg nem türhetők. E különbségek megszüntetésének szempontjából is teljesen indokolt tehát, hogy az állatorvos a marharakodó állomásokon kifejtett működéseért közvetlenül csak napidíjban és esetleg felmerült utiköltségeinek megtéritésében részesüljön s a megvizsgált állatok mennyisége szerint fizetett szemledíjak az államkincstárt illetvén, az egész testület javadalmazására legyenek felhasználhatók, illetve az egyenlő javadalmazás mellett terhesebb szolgálatu állomásra
kihelyezett állatorvosok személyi pótlékára legyenek fordithatók.
A fentiekkel azonos szempont, vagyis az államkincstár uj terheinek lehető apasztása vezetett a törvényjavaslat 40. §-ának tervezésénél is. E § szerint ugyanis az államkincstárba kivánom utalni az állategészségrendőri büntetéspénzek egész összegét, vagyis azon felerészét is, mely eddig az 1888:VII. tc. 156. §-a alapján az egyes községeket illette. E büntetéspénzek ugyan valami jelentékeny ősszeggel nem járulnak a fent jelzett czél eléréséhez, indokolja azonban ily felhasználásukat főként azon körülmény, hogy az egyes községek között megoszolva, azok részére igen jelentéktelen s főként igen megbizhatlan bevételt képeztek, minélfogva nem voltak czélszerűen és eredményesen felhasználhatók, mig összesitve mint évi rendes bevétel, az állami költségvetésbe beállithatók s az állami állatorvosi szolgálat költségei egy részének fedezésére fordithatók.
A 39., 41-42. §-okhoz
A marhalevelek kiállitása az 1888:VII. tc. 9. §-a értelmében községi feladatot képezvén, már az ugyanezen törvény végrehajtása tárgyában kibocsátott 1888. évi 40.000. számú földmivelés-, ipar és kereskedelemügyi ministeri rendelet 27. §-a is a községeknek utalta oda a kiállitásért, egészségügyi záradékolásért stb. szedhető díjakat. Mivel azonban a marhalevelek kezelése és e díjak szedése a községek szervezetét és háztartását is érinti, czélszerűbbnek tartottam, ha különösen a díjszedési jog törvényben is megállapittatik.
A 41. és 42. § külön indokolást nem igényel.
A fentiekben kifejtettek alapján tisztelettel kérem a törvényhozást, hogy ezen törvényjavaslatot elfogadni méltóztassék.
