A Magyarország és Románia között elhúzodó országos határvonal megállapitására vonatkozólag 1887-ben létrejött nemzetközi szerződés kötése alkalmával abban történt megállapodás, hogy a határvonal menetének mesterséges jelzőiként faoszlopok és kőrakások, illetve földhalmok fognak felállittatni.
Az érdekelt kormányokat e megállapodásnál részben az a kivánság vezérelhette, hogy az oly soká huzódó és annyi viszontagságon átment határrendezés kérdése lehető gyorsan nyerjen végleges befejezést, a mi az érintett könyebben előállitható határjelek alkalmazása esetén inkább volt remélhető, de a pénzügyi helyzet is kivánatossá tette, hogy a határrendezés folyamán addig is felmerült tetemes dologi s még inkább személyi kiadások ujabb nagyobb mérvű költekezéssel ne fokoztassanak, végül a helyi nehézségek is nagyobbaknak tartattak, mint a milyenek azok valójában voltak.
Azonfelül az érdekelt kormányok nem tudhatták előre, hogy a megállapitott határjelek az idők folytán nem fognak teljesen beválni.
A tapasztalat azonban azt mutatta, hogy a felállitott határjelek nemcsak az elemek romboló erejének nem képesek kellőleg ellentállani, hanem főleg azért nem megfelelők, mivel a határszéli alacsonyabb műveltségű népesség nem tartja kellő tiszteletben, s anyaguk és szerkezetük nem lévén eléggé szilárd, emberi kéz is igen könnyen jelentékeny sérüléseket, esetleg teljes megsemmisülésüket idézhette elő.
Ennek folytán a román királyi kormány kezdeményezésére még a lefolyt évtized első felében tárgyalások indultak meg az iránt, hogy a jelenleg a terepen levő határjelek állandó jellegű jelekkel cseréltessenek ki.
A román királyi kormány különösen arra utalt, hogy azokon a költségeken felül, melyeket a gyakran szükségeseknek mutatkozó határjel helyreállitások okoznak, közigazgatási szempontból érezhető hátrányt képez az a körülmény is, hogy a helyreállitások alkalmával kiküldött s igy rendes feladatuktól elvont közegek munkaereje leköttetik.
E szempontok teljes méltánylásával a vezetésemre bizott belügyministerium készséggel felkarolta a felvetett eszmét s az 1890. évi határbejárás vezetésével megbizott királyi biztosnak meghallgatása után megkereste a kereskedelemügyi ministeriumot, hogy a volt királyi biztos által bemutatott tervek felülbirálása mellett a munkálatok műszaki kivihetősége és költségei iránt nyilatkozni sziveskedjék; a kereskedelemügyi ministerium által ajánlott egyik tervet s a költségvetést azután a román kormány el is fogadta.
A két kormány által elfogadott terv szerint a határoszlopok szögvasból, a határhalmok pedig terméskőfalazatból fognak állani. A határoszlopok vasszerkezeteinek alsó része 60 cm széles, 60 cm hosszú és 50 cm mély, s terméskőből czement habarcsba rakott alapfalazati tömbbe fog falaztatni: felső 80 cm magas gula alakú része pedig a föld szine fölött állva, az alappal szilárdan összeköttetik, s mint egy közepén két táblával lesz ellátva, a melyek egyikén M. O. betűk és a határoszlop száma, másikán pedig R. betű és ugyanazon szám fog alkalmaztatni. A határoszlopoknak vasból előállitott gulyája ott, a hol az alaptömbbel érintkezik, minden oldalon 38 cm széles. A határhalmok 2 méter átmérőjű, köralakú alapfelülettel biró tojásdad alakú félgömbből állanak, mely test 30 czentiméter mélységre a földbe ásatik, többi része pedig a föld szine fölé emelkedik 70 cm magasságban, az egész test terméskőből falazva és czementhabarcsba rakva állittatik elő, külső felülete sima czementréteggel lesz boritva.
A határhalom száma egy faragott kőbe fog bevésetni, mely faragott kő 25 cm. széles 25 cm. hosszú és 50 cm. magassági méretekkel előállitva, magasságának felére a határhalom falazatába befalazandó, kiálló részén lesz a halomszáma.
A határoszlopok és határhalmok költségeiről szerkesztett műveleteknél az egységárak, az állami épitkezésre előirt szabványok szerint szakszerű árelemzésben számittattak ki, mindazonáltal az egységárak teljes biztossággal meg nem állapithatók, mert azokra lényeges befolyása lesz az épités ideje alatt uralgó időjárásnak is, a mennyiben a magyar-román határvonal magas, rideg és nehezen hozzáférhető, teljesen lakatlan vidékén a kedvezőtlen időjárás a munkát és különösen az épitési anyagok szállitását nagy mértékben megneheziti és igy a határjelek fölállitási költségeit is tetemesen növelheti.
A határoszlopok és határhalmok felállitása körüli munkák csakis házi kezelésben az egyes államépitészeti hivatalok által foganatosithatók, a mennyiben ily munkát vállalkozóra bizni nem lehet s előrelátható, hogy arra vállalkozó nem is akadna, vagy ha a munkát valamely vállalkozó mégis elvállalná, az tekintettel az előtte teljesen ismeretlen helyi körülményekre s az abból származó koczkázatra, bizonyára oly magas egységárakat állapitana meg, hogy a legkedvezőtlenebb időjárási viszonyok közt is kiadásai megtérüljenek. Ennek pedig az lenne a következménye, hogy a munkák lényegesen többe kerülnének, mintha azok házi kezelésben hajtatnak végre.
Az előadottaknál fogva a magyar-román határvonalon szilárd anyagból felállitandó határoszlopok és határhalmok munkái vállalatilag nem biztosithatók, ennek következtében azon maximális összeg sem számitható ki, mely összegen belül a munkák minden körülmények közt végrehajthatók volnának.
Tekintetbe véve azonban azt, hogy a határoszlopok és határhalmok költségvetése és az abban foglalt egységárak az államépitészeti hivatalok által a helyi viszonyok lehető figyelembevételével állapittattak meg, valószinűnek mondható, sőt biztosra vehető, hogy az összköltségekből a magyar államra eső rész 200.000 koronát nem fog meghaladni, ez összegben benfoglaltatván úgy a jelenleg a határvonalon felállitott határjelek kicserélése körül felmerülő dologi költségek, mint a Magyarországot külön terhelő vegyes bizottsági és műszaki felügyeleti kiadások is.
E helyütt közbevetőleg megjegyezni kivánom, hogy a 401 sajátképeni határoszlop ki fog cseréltetni, ellenben az Ausztria-Magyarország és Románia közti hármas határpontnál (triplex confinium) felállitott kőszobor nem.
Ha figyelembe veszszük, hogy évenként 6-8000 korona körül adatott ki a magyar-román határvonalon levő határjel helyreállitásokra, akkor mellőzve azt a költséget, mely azonfelül a munkaerők lefoglalása által előállott, a tervezett kicserélés pénzügyi szempontból határozottan előnyösnek mondható, nem szólva az erkölcsi nyereségről, melyre az állam tekintélye szert tesz az által, hogy területi fenhatóságának külső jelei ezentul járó-kelő pásztorok pajkosságának vagy rossz akaratának nem fognak többé áldozatul esni.
A mi a kivitel elé gördülő helyi nehézségeket illeti, csupán azt kivánom emliteni, hogy a meghallgatott műszaki szakférfiak, - az egyes határszéli vármegyék államépitészeti hivatalaihoz beosztott mérnökök, - tehát a helyi viszonyokkal ismerős egyének e részben leküzdhetetlen nehézségeket fennforogni nem láttak.
Midőn még fölemliteném, hogy a határjelek kicserélése már folyó évi május 1-én veendi kezdetét s épen ezért kénytelen voltam az államépitészeti hivatalokat az épitő anyagnak kellő időben való beszerezhetése végett még márczius hó végén összesen 94.000 korona előlegösszeggel ellátni, illetőleg ez összeget mint előirányzat nélküli kiadást előzetesen kiutalni, tisztelettel megjegyzem, hogy annak daczára a jelen törvényjavaslattal kért hitel mennyiségét leszállitandónak nem találtam, mert időközben ugyancsak a román kir. kormánynyal létrejött megállapodás értelmében a határvonal biztositása érdekében számos helyen az eddigi határjelek közé új határhalmok fognak beigtattatni, a mi természetesen a költségeket tetemesen s ez időszerint meg nem állapitható mérvben növelni fogja, bár, reménylem nem oly mérvben, hogy az egész hitelt igénybe kell vennem.
Ezeknek előadása után tisztelettel kérem a törvényjavaslat elfogadását.
