A közvéleményben teljesen megérlelődött az a meggyőződés, hogy egyfelől magának a gazdatiszti karnak, másfelől az okszerű gazdálkodásnak s ezzel azonosan a birtokosoknak érdekében szükséges, hogy a birtokos és a gazdatiszt közötti jogviszonyok törvényesen szabályoztassanak, még pedig oly módon, hogy a gazdaság okszerű vitelének követelményei, a birtokos érdeke és a gazdatisztek méltányos igényei egyaránt kielégittessenek.
Ezt a czélt kivánja szolgálni az a törvényjavaslat, melyet most van szerencsém előterjeszteni s a melyre nézve azt remélem, hogy a midőn minden érdek kellő megoltalmazása mellett szabályozza a birtokosok és a gazdatisztek jogviszonyait, rendelkezései által hozzájárul ahhoz is, hogy a magyar gazdatiszti kar, helyzetének megfelelő biztositása után, még fokozottabb odaadással teljesithesse azt a gazdasági és társadalmi hivatását, melynek betöltésében eddig is elismerésre méltó módon buzgólkodott.
A javaslat mindenekelőtt azt határozza meg, hogy ki tekintessék gazdatisztnek. E tekintetben a javaslat arra az álláspontra helyezkedik, hogy nemcsak az tekinthető gazdatisztnek, a kinek bizonyos minősitése van, hanem mindenki, tekintet nélkül az alaki képesitésre, a ki tényleg gazdatiszti teendőket teljesit. Mindazonáltal a képesitéssel birók s a képesitéssel nem birók között megkülönböztetést tesz a javaslat, a mennyiben a 24. §-ban kimondja, hogy okleveles gazdatisztnek azt tekinti, a ki valamely hazai főiskola vagy gazdasági tanintézet által kiállitott vagy honositott oklevéllel vagy végbizonyitványnyal bir. Erre a megkülönböztetésre nemcsak azért van szükség, mert a minősitéssel birók javára indokolt pl. a felmondási idő kérdésében előnyt biztositani, hanem azért is, mert a gazdasági és társadalmi hivatást teljesitő gazdatiszti osztály szinvonalát, csak akkor tarthatjuk meg a kivánatos fokon s csak akkor fejleszthetjük, ha a minősités megállapitása révén megfelelő előnyösebb helyzetet biztositunk azoknak, a kik oklevéllel birnak. A megkülönböztetés a mig egyfelől az oklevéllel biró gazdatisztek jogos kivánságát valósitja meg, másfelől egyáltalán nem sérelmes az ily minősitéssel nem biró gazdatisztekre nézve, mert nem fosztja meg őket a gazdatiszti minőségtől. A mennyiben a képesitéssel biró gazdatisztek megkülönböztetését már csak azért is szükségesnek tartom, hogy e réven is serkentessenek a gazdasági pályára lépők az elméleti képzettség elsajátitására s az alaki képesités megszerzésére, - részemről egyáltalán nem oszthatom azt a felfogást, mely e megkülönböztetésben komolyabb érték nélkül való rang és czímkérdést lát csupán, s azt hiszem, hogy e szorgalom és tudás révén szerzett minősités joggal kérhet s tarthat igényt a megkülönböztetésre épen ott, a hol az esetleg hivatatlan elemek térfoglalása az egész karnak hátrányára lehet.
De ha még osztanám is azt a nézetet, mely puszta czímkérdésnek tekinti a megkülönböztetést, akkor sem zárkóznám el a minősitéssel birók megkülönböztetése elől, mert ha minden tudományos pályán megvan ez a megkülönböztetés a minősitettek s a minősitéssel nem birók között: nem tudnám megindokolni, miért kellene azt épen a gazdatiszti karnál mellőzni, holott ha valahol, épen itt van szüksége annak, esetleg még társadalmi formákban való feltüntetésére is, hogy ez a foglalkozás ma már tudományos előképzettséget igényel, s nem olyan, melyhez mindenki érthet, a ki akar s a ki e foglalkozás révén keresi kenyerét. - Mindezzel korántsem azt akarom feltüntetni, mintha a gyakorlati élet eddig, minősités nélkül is, nem nevelt volna valóban kitünő gazdatiszteket. Ellenkezőleg el kell ismernem, hogy igen is nagy számban vannak ma is, kiváló képességekkel biró gazdatisztek, a kiknek alaki képesitése hiányzik. Ámde ez a tény nem oszlathatja el ezt az aggodalmat: vajjon, annak reményében, hogy a gyakorlat a jövőben is nevel ily férfiakat, mellőzhetjük-e az alaki képzettség előnyökben való részesitését, a mikor azt látjuk, hogy azokra a pályákra, a hol eddig alaki képzettséget nem kivántunk, s igy ezek között gazdatiszti pályára is újabban nem kis számban azok lépnek, a kik már valamelyes más pályának menedéket kereső hajótöröttjei. Ez a jelenség egyáltalán nem kecsegtethet senkit azzal a reménynyel, hogy ezek fognak a régi, minősitéssel bár nem biró, de jeles gazdatisztek nyomdokaiba lépni, mert a mig ezeket abban az időben, a mikor a gazdasági tanintézetek nehezebben voltak igénybe vehetők, mint ma, - a hivatás szeretete vitte a gazdatiszti pályára, - a minősitéssel nem biró jelentkezők javarészét újabban már nem a hivatás szeretete vonzza oda, hanem a kényszerűség, mely azokat, a kik megkezdett pályájukon a qualifikatiót meg nem szerezhették, oda vezeti, a hol nem kell semmiféle alaki képzettség.
De bármily mérvben helyeslem is az okleveles gazdatiszteknek a megkülönböztetés megállapitására vonatkozó régen hangoztatott, s meggyőződésem szerint a közérdek által is indokolt kérelmét: mégis tartózkodnom kellett attól, hogy a nem képesitett gazdatisztektől e minőség elvonása iránt tegyek javaslatot, nemcsak azért, mert az eddig szerzett jogok feltétlen tiszteletben tartására törekedtem, hanem azért is, mert azt hiszem, hogy az okleveles gazdatisztek megkülönböztetésének nem kell és nem is szabad a nem képesitett gazdatisztek lefokozását jelentenie. Helyeslem, hogy a képesitettek kiemeltessenek, de nem gondolnám se szükségesnek, se czélszerűnek a nem képesitetteket ezért se a jogviszonyok szabályozásánál, se a társadalmi viszonylatokban eltolni arról a helyről, melyet eddig elfoglaltak.
E helyen a képesitett gazdatisztek megkülönböztetése tekintetében, utalva még a 27. § rendelkezéseire, megjegyezni kivánom, hogy az okleveles és nem okleveles gazdatisztek tervezett megkülönböztetése a birtokosok szempontjából nem fog nehézségeket okozni. Mert az, hogy ha pl. az ispán okleveles gazdatiszt lesz, s czímzésnél ezt a jelzést használni is fogja, a főnöke, a tiszttartó pedig képesitéssel nem bir s igy az okleveles jelzést nem használhatja, egyáltalán nem fog a szolgálat hátrányára válni, mert a mint az államszolgálatban is előfordul az, hogy egy tisztviselő magasabb elméleti képzettséggel bir, mint hivatal főnöke s ez semminemű nehézséget itt nem okoz, épen úgy a magánszolgálatban sem fog ez a szolgálat rovására esni, mert a szolgálatban nem a minősités foka adja meg a különbséget, hanem a hatáskör.
Az 1. § második bekezdése a gazdatiszt jogkörét állapitja meg, kimondván, hogy a gazdatiszt jogköre azon ügyletekre terjed ki, melyek a gazdálkodással rendszerint járnak.
Ha kidomboritom e helyen azt, hogy a gazdálkodás kifejezés s az alkalmaztatás minőségére való utalás kellő korlátot szab, s ha kiemelem, hogy azon ügyletek és jogcselekmények, melyek nem tartoznak szorosan a gazdálkodási, tehát a termeléssel közvetlen kapcsolatban levő rendes tennivalók közé, részben felsoroltan is kivétetnek, s ez ügyletekre és jogcselekményekre csak külön meghatalmazás alapján jogosult a gazdatiszt: úgy vélem, helyesnek fog találtatni a § meghatározása. Részletesebb vagy oly intézkedést felvenni, mely minden ügylethez meghatalmazást kiván meg, bizonyára a gazdálkodás menetében okozna nehézséget, s minden egyes legkisebb ügyletnél elhárithatlan feladatává tenné a másik ügyleti félnek a meghatalmazás mibenlétét vizsgálni. A gazdatiszt jogkörét a § most tárgyalt rendelkezése nem a birtokossal szemben, hanem a jóhiszemű harmadik személylyel szemben szabja meg. Természetes, hogy ezt a birtokos jogositva van még szűkebb körre vonni, még inkább korlátozni, e korlátozások azonban jóhiszemű harmadik személyekre nézve irányadók nem lehetnek.
A birtokos és a gazdatiszt közötti jogviszonyok szabályozása tekintetében javaslatomnak az az irányelve, hogy tételes intézkedésekre szükség van azon kérdésekben, a hol százféle ellentmondó szokás teszi bizonytalanná a gazdatiszt vagy a birtokos helyzetét, szükség van ott, a hol a megállapodás korlátlan szabadsága a közérdekkel volna ellentétben, ámde egyébként a felek egyezkedési szabadságát korlátozni, minden legkisebb részletre nézve a törvényben intézkedni nemcsak felesleges, de hibás eljárás volna. E szempontból indulva ki, a javaslat 2. §-a szerint a szolgálati szerződés feltételeit a felek szabad egyezkedéssel állapitják meg.
A szerződés a gazdatisztet az elfogadott gazdatiszti állással járó tennivalók ellátására, a birtokost pedig a megigért javadalmazás kiszolgáltatására kötelezi. Ámde lehetnek esetek, hogy a jóhiszeműen kötött szerződés hatályba lépése előtt olyan újabb körülmények fordulnak elő vagy jutnak a szerződő felek tudomására, a miknek tudatában a szerződést nyilvánvalóan meg sem kötötték volna. A törvénynek kell tehát gondoskodni arról, hogy ily esetekben bármelyik fél, kártérités kötelezettsége nélkül visszaléphessen a szerződéstől. A javaslat szerint a birtokos visszaléphet a már megkötött szerződéstől, ha a felfogadott egyén szolgálatképtelenségéről, vagy erkölcsi magaviseletéről súlyos és igazolható kifogás jut időközben a birtokos tudomására, vagy ha a gazdatiszt idejében nem jelentkezik a szerződés teljesitésére. Viszont a gazdatiszt akkor léphet vissza, ha időközben a szolgálatra képtelenné válik, vagy a birtokos önrendelkező jogát elveszti, és illetőleg visszaléphet mind a két fél akkor is, ha olyan esetek következnek be, melyek miatt a szerződés már a teljesités ideje alatt is, felmondás nélkül, felbontható volna. A visszalépésre jogot adó esetek közül ki kell emelnem a 4. § c) pontját s ennek indokolására fel kell hoznom azt, hogy a mennyiben a gazdatiszti szerződés bizonyos személyi momentumokat nem nélkülöz, indokoltnak tartom a visszalépésre jogot adni azon esetekben, a mikor más, a tömeggondnok kerül rendelkezési joggal a birtokos helyébe. A birtokossal készséggel lép szerződésre a gazdatiszt; kérdés azonban, hogy a tömeggondnok hatásköre alatt vállalta volna-e a szerződést? Ezért kell a visszalépésre ily esetben a jogot megadni. Az árverés kitűzése s a bérlet felmondása azért adhat jogot a visszalépésre, mert ha a gazdatiszt állandóbb alkalmaztatás reményében szerződik: nem volna méltányos őt akkor is kötelezni a szolgálat megkezdésére, ha a szerződés megkötése után olyan esetek következnek be, melyek feltevését legalább is lerontják.
Az 5. § azon esetről intézkedik, ha a gazdatiszt a szolgálatot a birtokos hibája miatt, vagy olyan véletlen eset következtében nem kezdheti meg, mely a birtokos személyét, vagy a szóban forgó ingatlant éri. Ez esetre joga van a gazdatisztnek a letelt időre járó javadalmazást követelni a nélkül, hogy azért utólag szolgálatot kellene teljesitenie. A mennyiben ez esetben a birtokos hibájáról s oly esetről van szó, melyet a gazdatiszt el nem hárithat, s mely tőle függetlenül áll be: indokolt épségben tartani azt a jogát, hogy a szerződésben igért javadalmazást felvehesse a nélkül, hogy azért utólag szolgálatot kellene teljesitenie.
A 6. § a megengedett visszalépési jog gyakorlásának a módját határozza meg, nyolcz napi időt szabván meg a visszalépés közlésére.
A javaslat 7. §-a a szerződés teljesitésének kötelességét állapitja meg. A javaslat szövege, azt hiszem, kizár minden félreértést. A gazdatisztnek ugyanis kötelessége az állásával járó tennivalókat ellátni. Ez a szövegezés lehetetlenné teszi, hogy részletesebb szolgálati szerződés, vagy szolgálati rendtartás hiányában a kötelezett fél ez alapon elhárithassa magáról a teljesitést. Ha ugyanis nincsen is részletes megállapodás, szolgálati rendtartás, a gazdatiszt a birtokos érdekében a rendes gazda gondosságával köteles mindazokat a tennivalókat ellátni, melyek a gazdatiszti állással járnak. A javaslat ezen §-a első bekezdésének rendelkezése tulajdonképen teljesen kimeriti a gazdatiszt teljesitési kötelességét, mégis félremagyarázások okából ugyanazon §-ban némely oly részletesebb intézkedéseket is felvettem, melyek határozott kifejezését a birtokos jogos érdeke megkivánja.
Mint föntebb emlitettem, a javadalmazás megállapitása a szerződő felek szabad megegyezésétől függ. Ha azonban a szerződés a javadalmazás összegét nem állapitja meg, annak megszabásánál a helyi szokás, ilyenek hiányában pedig az országos szokás irányadó.
A javadalmazás esedékességét a szerződés szintén szabadon állapitja meg, megállapodás hiányában negyedévi részletekben kell a javadalmazást kiszolgáltatni, még pedig - a csaknem általános szokásnak megfelelőleg - a készpénzfizetést utólag, - a természetbeni járandóságot pedig előleges részletekben.
A 9. § a birtokost kötelezi arra, hogy a szolgálat teljesitése következtében megbetegült vagy balesetben megsérült gazdatisztet legfeljebb hat hónapon át saját költségén gyógykezeltesse, ha pedig ez esetek a birtokos hibája miatt következtek be: annak teljes kárpótlást nyújtson. A § első bekezdésének rendelkezése oly humanus intézkedés, melyet felesleges indokolnom, - a második bekezdés rendelkezése pedig annak a jogelvnek a kifolyása, hogy a ki más egészsége s testi épségének csorbitásában hibás, kártéritéssel tartozik. Az első bekezdésben foglaltakat illetőleg mégis ki kell emelnem, hogy a gyógykezeltetési kötelesség csak a szolgálat következtében beállott betegség, vagy a gazdatiszt saját hibáján kivül szolgálat közben bekövetkezett baleset előfordultával terheli a birtokost s egyáltalán nem kötelezi arra, hogy a gazdatiszt gyógykezeltetéséről akkor is gondoskodjék, ha a betegség nem a szolgálat következtében, hanem más okból keletkezett, a baleset pedig a gazdatiszt hibájából történt meg.
A gazdatiszti alkalmaztatás a hivatás természete szerint hosszabb időre szóló, nem volna tehát jogos, még kevésbé volna méltányos a gazdatiszt időleges betegsége, vagy másnemű akadályoztatása esetében, járandóságának visszatartására jogot adni, már csak azért is, mert a gazdatiszt fizetése évi járandóságban lévén megállapitva, nem is lehetne igaz mértékét megtalálni a levonásnak. Hangsúlyozom, hogy a 10. §-ban aránylag rövid időn át való akadályoztatásról van szó, ha tehát a munkaképtelenség huzamosabb időre terjed, vagy állandó, természetesen joga van a birtokosnak, - ha a szerződés mást nem mond, a javadalmazást megvonni, illetőleg a szerződéstől elállani.
A gazdatiszti kérdésnek kétségkivül legnehezebb része a nyugdíj ügye. Igen meleg érdeklődéssel kisérem a gazdatiszti karnak a kérdés rendezésére irányuló mozgalmát, megfontolás tárgyává is tettem azokat az eszméket, melyek e részben felvettettek, de bármily őszinte jóakarattal is viseltetem a gazdatisztek sorsa iránt, nem tartom lehetségesnek e törvény keretében e kérdés megvalósitását. Igy nem tartom a törvényben kötelezőleg kimondhatónak azt, hogy minden gazdatiszt köteles legyen valamely biztositó intézménynél biztositani magát s hogy a biztositási évi díj bizonyos részét a birtokos fizesse, mert eltekintve attól, hogy a törvényhozás ilyen kötelezettséget csak akkor állapithatna meg, ha az állam a biztositó intézményért felelősséget is vállalna, ilyen rendelkezés nagy anyagi terhet háritana úgy a gazdatisztekre, mint a birtokosokra s erősen érintené az egyéni szabadságot, holott a magasabb műveltségű gazdatiszt-osztálynál a kényszer s kötelező biztositás elvét alig lehetne megindokolni.
A másik tervet, hogy egy külön állami biztositó intézmény létesittessék, a gazdatisztek s a birtokosok kötelező hozzájárulásával, szintén nem tartom a megvalósitásra alkalmasnak, a fentebb jelzetteken felül azért sem, mert elvileg alig volna indokolható, ily állami intézmény létesitése akkor, a mikor a társadalom gyengébb elemei részére sem alkothattuk meg azon intézményeket, melyek megalkotására, ezek javára valóban nagyobb szükség van. Azt hiszem, a gazdatisztek nyugdíjügyének megoldása szövetkezeti úton maguk a gazdatisztek által volna létesitendő. Ily irányú kezdeményezés máris történt az országos gazdatiszti egylet kebelében fennálló „a mezőgazdasággal és erdészettel foglalkozók nyugdíjintézete” által; ezen intézményt eddig is támogattam, s attól támogatásomat ezentúl sem szándékozom megvonni.
Ez az intézmény szolgálhatna kiindulási pontul egy nagyobb általánosabb társulás létesitésére.
A jelen törvényjavaslat 11. §-ának intézkedései kizárólag a gazdatiszt elhalálozása esetére vonatkoznak. Kétségtelenül terhet ró ez a szakasz a birtokosra, de meg vagyok győződve, hogy ez a kiadás az igy biztositott gazdatisztek munkálkodása, szorgalma révén visszatérül.
A szakasz rendelkezéseit illetőleg hangsúlyozom, hogy a végkielégités csak akkor szolgáltatandó ki:
a) ha a gazdatiszt, illetőleg családja részére a birtokos a szolgálati szerződésben a nyugdíjazás, vagy végkielégités tekintetében messzebb menő kötelezettséget nem vállalt. Pl.: ha a gazdatiszt családja részére a birtokos oly évi ellátást biztosit, melynek tőkeértéke nagyobb az ezen szakasz szerint kifizetendő végkielégitésnél, akkor az ezen szakaszban megjelölt végkielégitési összeget nem kell kiszolgáltatni.
b) ha a gazdatiszt szolgálati időtartam alatt hal meg; a már nyugdijazott állapotban elhalt gazdatiszt családjának ezen § a végkielégitéshez nem ad jogot.
c) ha a gazdatiszt a törvény életbelépte után öt, illetőleg tiz évig szolgált. Az eddigi szolgálatokra nézve azért nem gondolom a törvény visszaható erejét megállapitani, mert tudomásom szerint igen sok birtokos azért ad gazdatisztjének magasabb fizetést, mert nyugdíjat s végkielégitést nem biztosit neki. Méltánytalan volna tehát az ezen törvény alapján kiszolgáltatandó végkielégités tekintetében azokat a szolgálati éveket is beszámitani, a melyekben a gazdatiszt épen azért kapott magasabb fizetést, mert ily igénye a szerződés szerint nem volt.
d) ha a gazdatiszt nem követett el oly cselekményt, a mely miatt felmondás nélkül elbocsájtható lett volna. Például ha a gazdatiszt hűtlen kezelésen éretik s öngyilkosságot követ el: a végkielégitést nem kell kiszolgáltatni, a mint hogy ily esetben az állami tisztviselő nyugdíj- vagy végkielégitési igénye is megszünik;
e) ha a gazdatisztnek özvegye vagy kiskorú gyermeke marad hátra. A nagykorú gyermekek s más rokonok egyáltalán nem tarthatnak igényt a végkielégités összegére, miután annak csak az a rendeltetése, hogy az elhalt gazdatiszt özvegye s kiskorú gyermekeinek legyen az árvaságban segélye;
f) ha a gazdatiszt nem volt biztositva s illetőleg ha biztositva volt, de a díjfizetéshez a birtokos hozzá nem járult. Ha a biztositás díját a birtokos fizette: az egész biztositási összeget betudhatja a végkielégitésbe, ha pedig csak részben fizette e díjakat, a végkielégitésbe a biztositási összeget csak abban az arányban tudhatja be, a mely arányban a díjfizetéshez hozzájárult.
A végkielégités megállapitásánál a viták megelőzése végett a javaslat kifejezetten felsorolja a gazdatiszt jövedelmének azon részeit, melyek, mint a szolgálat teljesitésével járó kiadások vagy bevételek - a végkielégités megállapitásánál mellőzendők.
A § utolsó bekezdése szintén olyan humanus intézkedést tartalmaz, melynek indokolását mellőznöm lehet.
A 12-14. §-ok a szolgálati szerződés megszüntének eseteiről szólnak. Ezek szerint a szerződés a megállapitott idő lejártával megszünik, a határozatlan időre kötött szerződést pedig a kellő felmondással, mind a két fél megszüntetheti, valamint ellenkező megállapodás hiányában felmondható a meghatározott időre kötött szerződés is, fontos okok alapján, a milyenekül példaként a 14. § a birtok eladásának, a birtokos személyében beálló változások stb. eseteit hozza fel. Kimondja továbbá a javaslat, hogy ha a kötelezett fél a szolgálatot a másik fél tudtával folytatja, a szerződés határozatlan időre meghosszabbitottnak tekintetik. Az által, hogy a felmondást irásban kell megtenni: azt hiszem, sok oly vitának lehet elejét venni, mely eddig e kérdésnél előfordult.
A 15. § a felmondási időt állapitja meg arra az esetre, ha a félek azt meg nem állapitották volna. A § második bekezdése korlátozza a felmondási idő tekintetében a felek egyezkedését, kimondván, hogy 3, illetőleg 1 hónapnál rövidebb felmondási idő meg nem állapitható. Egyben kimondja e § azt is, hogy különböző felmondási időt nem lehet megállapitani s igy például nem lehet a szerződésben azt kikötni, hogy a birtokosra nézve 3 hónap, a gazdatisztre nézve pedig egy év a felmondási idő.
A felmondási idő megállapitására vonatkozó javaslatom megtételénél figyelembe vettem az eddigi gyakorlatot, de figyelembe vettem a felek jogos érdekét is s azt hiszem, hogy a tervezett intézkedések azoknak meg is felelnek. A felmondási idő tekintetében az okleveles gazdatisztnek előny biztosittatik.
A 16. és 17. § a szerződés felmondás nélkül való megszüntetésének az eseteit állapitja meg, ugy a birtokosra, mint a gazdatisztre nézve megállapitván, hogy mely esetekben jogosultak, felmondás nélkül, azonnal megszüntetni a szolgálati viszonyt. A hivatkozott §-okban taxative megállapitott okok külön részletes indokolást nem igényelnek, nyilvánvaló lévén, hogy az ott megjelölt esetekben a szolgálati viszony folytatását megkivánni nem lehet. A felbontás okát a másik féllel, - a 18. § - szerint, 30 napon belül irásban közölni kell. Szükséges itt bizonyos időhatárt megszabni, mert egyébként visszaélésre nyujtatnék alkalom.
A 19. § a kártéritési kötelezettséget állapitja meg az ellen, a kinek a hibájából a szerződés felbontatott, vagy a ki a szerződést jogtalanul bontotta fel.
A felmondás után a 20. § szerint a birtokos köteles megfelelő időt engedni a gazdatisztnek más szolgálat keresésére. Időmennyiséget itt megszabni igen nehéz s feleslegesnek is látszik, mert nem valószinű, hogy ezzel a távozni akaró gazdatiszt visszaéljen, miután szolgálati bizonyitványát csak a tényleges kilépéskor kapja meg, ha pedig ezzel nem törődve, a kelleténél több időt venne igénybe szolgálatkeresés ürügye alatt, mindig fenmarad a birtokosnak az a joga, hogy a gazdatiszttel szemben a 16. § d) vagy f) pontját alkalmazza; s a biróságnak módjában fog állani megállapitani azt, hogy a gazdatiszt megfelelő időt vett-e igénybe, vagy pedig visszaélt-e jogával.
A 21. § a felmondás megtörténtére vonatkozó nyilatkozat s a szolgálati bizonyitvány kiadására kötelezi a birtokost, azért, hogy a gazdatisztnek módjában álljon más alkalmaztatásról gondoskodni; viszont a 22. § a gazdatisztet kötelezi arra, hogy kilépése előtt a reábizottakról megszámoljon.
A 23. § egy gyakori vitára okot adó kérdést akar rendezni, kimondván, hogy a gazdatiszt elköltözésekor minden estben - tehát az azonnali elbocsájtás esetében is - köteles a birtokos - ha csak a szerződésben erre nézve másként meg nem állapodtak - a legközelebbi vasút- vagy hajóállomásig az igaerőt átengedni.
Hogy valaki okleveles gazdatisztet, vagy oklevél nélküli gazdatisztet biz-e meg birtoka kezelésével, az általában a birtokos egyéni bizalmától, tetszésétől függ. Oly birtoknál azonban, mely a mindenkori birtokosnak vagy haszonélvezőnek nem korlátlan tulajdona, hanem a mellett, hogy a birtoknak ez idő szerint hasznát veszi, állagának sértetlen fentartása, sőt jövedelmezőségének okszerű fejlesztése is rá van bizva, a birtoklásnak ebbeli minősége magában foglalja azt a kötelezettséget, hogy a birtokos a gazdaság okszerű kezelésének minden biztositékáról tőle telhetőleg gondoskodjék.
Az okszerű kezelésnek pedig egyik biztositéka, a gazdasági tudomány mai fejlettségi fokán az, hogy a birtok kezelésénél képzett gazdatisztek alkalmaztassanak. Ezt a kötelezettséget mondja ki a javaslat 24. §-a az állami gazdaságokra, - a 25. § pedig az egyházak, alapitványok, hitbizományok, törvényhatóságok, községek és nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknak birtokaira nézve. Az erdő törvénynek az a rendelkezése, hogy az 1879:XXXI. törvénycikk 17. §-ában felsorolt erdőbirtokosok csak képesitett erdőtiszteket alkalmazhatnak, az erdőbirtokokra nézve üdvösnek bizonyulván, kétségtelen, hogy hasonló rendelkezés a mezőgazdasági birtokok állagának fentartása, tőkeértékének emelése szempontjából annyival üdvösebb lesz, a mennyivel belterjesebb kezelést kivánnak a gazdasági birtokok az erdőbirtokoknál.
A mennyiben a 25. §-ban felsorolt birtokok különleges helyzettel birnak az állami védelem folytán, azt hiszem, nem jogosulatlan, hogy a birtokok kezelésénél a közérdek szempontjainak megóvása czéljából szükségesnek talált intézkedések megállapittassanak. Mert a felsorolt birtokok, még ha magántulajdont képeznek is, egyrészt közérdekből lettek a korlátlan forgalomból kivonva és mert az állami s a nemzeti szempont engedte rendszerint azt meg s ez tette lehetővé s indokolttá, hogy bizonyos rendeltetés czéljából az ingatlan a korlátlan forgalomból elvonassék: azt hiszem, ugyanaz a nemzeti szempont jogot nyujt arra is, hogy az állam e birtokok kezelése tekintetében garantiákat keressen arra, hogy azon birtokok ne idegenek által kezeltessenek, s hogy rendszeres művelés által a birtok értéke emeltessék, állaga fentartassék. De eltekintve ettől, egy másik szempontból is méltán megkivánható a jelzett birtokokon az okleveles gazdatisztek alkalmazása. A kötött birtoknak, az alapitáskor adott rendeltetése mellett, még gazdasági hivatása is van. A példaadás. - Most is látjuk, hogy ott, hol okszerűen vezetett nagyobb birtokok vannak, azok környékén a kisebb földmivesek is jobban boldogulnak: eltanulják a gazdálkodás módjait, az újabb ismeretek eredményeit ott a valóságban bemutatva látják. A kötött birtokoknak ez a nagy hivatása is indokolttá teszi, hogy az állam, mely kivételes helyzetet biztosit részére, - megkivánhassa azt, hogy az állami gazdasági érdekek fejlesztésében járjon az legelől.
A midőn jelzem, hogy az állami gazdaságokban alkalmazható nem okleveles gazdatisztekre nézve az alaki képzettség hiánya alóli felmentés és az átmenet tekintetében a többi állami tisztviselőkre vonatkozó szabályok lesznek követendők: különösen kiemelem, hogy a 25. § második bekezdésének intézkedései kizárják azt az aggodalmat, hogy az okleveles gazdatisztek alkalmazása méltánytalan teherrel sujtsa a birtokost, mert csak azon gazdaságokról szól a §, melyek után legalább 3000 korona földadó fizettetik, s továbbá a kötelezettség alól indokolt esetben felmentést lehet adni, sőt a 25. § utolsó bekezdése szerint egyes gazdatisztek a képesités hiánya alól is nyerhetnek felmentést. Ily rendelkezések mellett azt hiszem teljes biztositékot birunk arra, hogy a tervezett intézkedés a czélnak megfelelhet a nélkül, hogy jogos érdeket koczkára vetne. Kiemelhetem még mindezeken felül azt is, hogy a kötelezettség a törvény életbeléptét követő ötödik évben áll be, s igy ez öt évi idő alatt képzett vagy gyakorlatot szerzett okleveles gazdák sorából a szükségelt gazdatisztek alkalmazhatók lesznek. Jelezhetem továbbá, hogy a gazdasági szakoktatás ügyének szabályozásával is foglalkozom, s minden esetre oly irányban kivánom azt megoldani, hogy a fokozódó kivánalmaknak az minden tekintetben megfeleljen.
Végül ki kell még emelnem, hogy a 25. § rendelkezése a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok gazdaságaira, nemkülönben a 25. §-ban felsorolt birtokok bérlőire is vonatkozik, azért, mert a vállalatok gazdaságában, továbbá a bérletileg kezelt gazdaságokban a fentebb kifejtett indokok alapján szinte elutasíthatlanul jelentkezik a képzett gazdatisztek alkalmazásának szüksége.
A 25. § rendelkezésének ellenőrzését a közigazgatási bizottságokra bizza a javaslat 26. §-a, 200 koronától 2000 koronáig terjedhető pénzbirsággal sújtván a megintés után is saját hibájából mulasztó birtokost.
A javaslat 24. §-a szerint okleveles gazdatiszt az, a ki gazdasági főiskola, vagy tanintézet által kiadott vagy honositott oklevéllel vagy végbizonyitványnyal bir. „Okleveles gazdatiszt” czímet tehát más nem használhat. Mivel azonban ez a czímzés mint gyüjtő czím az illető gazdatiszt állására nézve közelebbi megjelölést nem ad: helyesnek vélem - az eddig szerzett jogok érintetlen hagyásával - azon gazdatiszti czímek megállapitását, melyeket csak qualificatióval birók használhatnak. - E czímek: gazdasági igazgató, felügyelő, intéző, gazdasági segéd. - A kinek a czíme pl. gazdasági felügyelő, arról tudni való lesz, hogy okleveles gazdatiszt. Az okleveles jelzést egyébként az itt fel nem sorolt czímek mellett is lehet használni a jogosultaknak, pl.: okl. tiszttartó. Az okleveles jelzés kitüntetése nélkül a §-ban fel nem sorolt gazdatiszti állások czímei (tiszttartó, kasznár, számtartó, ispán stb.) ezután is használhatók lesznek a gazdatisztek által.
A 28. § azt mondja ki, hogy a törvény intézkedései azokra is kiterjednek, a kik nem földbirtokosként gazdálkodnak, tehát a bérlő és a gazdatiszt közötti jogviszonyok teljesen azonos elbirálás alá esnek.
A 29. § a törvény életbeléptetésére, a végrehajtásra adja meg a felhatalmazást.
A fentiekben kifejtettek alapján tisztelettel kérem a törvényhozást, hogy ezen törvényjavaslatot elfogadni méltóztassék.
