Az erdőgazdaságban alkalmazott munkások és a munkaadók jogviszonyai eddig nem voltak megfelelően szabályozva, mely körülmény úgy a munkaadóknak, mint a munkásoknak egyaránt hátrányára volt. Ez eddigi állapotot óhajtja a most tisztelettel előterjesztett javaslat orvosolni.
A javaslatot illetőleg általánosságban azt jelezhetem, hogy az lényegében az 1898:II. tc. és az 1899:XLI. tc. azon rendelkezéseit foglalja magában, melyek a szóban levő jogviszonyok szabályozására alkalmazhatók. De habár az ezen javaslatban foglalt rendelkezések lényegileg azonosak a most hivatkozott törvények rendelkezéseivel, mégis helyesebbnek kell tartanom, ha az erdőgazdasági munkások és munkaadók közötti jogviszonyok szabályozására alkalmazandó intézkedések egybefoglalva, ezúttal külön törvényben állapittatnak meg, mert a gyakorlati életben az a törvény, mely az érdekelteket legközelebbről érintő kérdésekben más törvényekre való hivatkozás és utalás mellett csak a kivételeket, változtatásokat, eltéréseket szabja meg, igen sok nehézséget okoz azoknak, a kikre a törvény vonatkozik és a kiknek a törvényt alkalmazniok kell. Ezt a szempontot különösen figyelembe kellett vennem éppen az erdőmunkásokra vonatkozó javaslat elnészitésénél, mert a mezőgazdasági munkásokra és a földmunkásokra vonatkozó, fentebb idézett törvények tárgyuk természete szerint oly távol esnek az erdőgazdasággal foglalkozók érdekkörétől, hogy a hivatkozások s utalások lehető elkerülése valóban indokoltnak mutatkozik.
Mindezzel azonban nem azt kivánom feltüntetni, mintha helyesnek tartanám azt, hogy a más-más munkával foglalkozókra nézve külön-külön törvény legyen. A mily mulasztás lenne részemről a munkásügyi törvények meghozatalára nézve addig nem tenni javaslatot, mig a munkásügyek minden részére nézve el nem készülhetnek az összes javaslatok, ép oly hiba volna az egyes munkásügyi törvényekből annak idején meg nem alkotni azt az egységes törvényt, melynek megalkotásánál az eddigi s ezutáni munkásügyi törvények már azért is jó anyagot fognak szolgáltatni, mert a törvények egyenként megalkotva s végrehajtva a gyakorlati élet tűzpróbáján akkorára átmennek.
Az a körülmény, hogy ez a javaslat a törvényhozás által az 1898:II. tc. és az 1899:XLI. törvénycikkben már lefektetett irányelvek szerint alkottatott meg, - felment azon kötelezettség alól, hogy e részben a javaslatot indokoljam - még is hangsúlyozni kivánom, hogy e javaslatnak a már többször hivatkozott törvényektől eltérő intézkedései tekintetében is minden esetben az a felfogás vezetett, hogy a felek szerződési szabadságának biztositása mellett a törvényhozásnak nemcsak joga, de hivatása is, parancsoló vagy tiltó rendelkezést felállitani ott, a hol az egyik fél a másik féllel szemben a visszaélés útjára léphet, nemcsak azért, hogy az egyes felek jogos érdekét megoltalmazza, hanem azért is, mert a munkás visszaélése a termelésnek lehet megbénitója, a munkaadó visszaélése pedig a társadalmi és gazdasági fejlődés összhangjának megzavarására nyujt anyagot.
A javaslat 1. §-a kötelezőleg kimondja, hogy az erdőmunkásoknak is olyan igazolványnyal kell birniok, mint a többi gazdasági munkásoknak. A mennyiben a törvényhozás a munkás-igazolványok használatára az 1898:II., 1899:XLI. és XLII. tc. által már a többi munkásokat kötelezni helyesnek találta, nem tartom szükségesnek ismételni azon indokokat, melyeket a most hivatkozott törvényekbe iktatott javaslataim előterjesztése alkalmával előadni szerencsém volt. Miután félreértés kikerülése czéljából hangsúlyoznom kell azonban, hogy a javaslat nem vonatkozik az erdőgazdaságnál alkalmazott ipari munkásokra s egyáltalán nem terjed ki semmire sem, a mire az ipartörvény hatálya vonatkozik. Ki kell továbbá e helyütt is emelnem, hogy az igazolvány csupán a hivatásos munkásokra és napszámosokra kötelező, vagyis azokra, a kiknek a bérmunka a főkeresetforrása. Igy tehát pl: az a kisbirtokos, a ki esetileg vagy bizonyos időben vállalt erdei munkát, nem esik e kötelezés alá. E megjegyzések - melyekkel összhangzóan fogom a végrehajtási rendeletben az eljárásra hivatottakat figyelmeztetni - egyben megvilágitására szolgálhatnak annak, hogy a munkás és napszámos kifejezések e javaslatban is oly értelemben használtatnak, mint az 1898:II. törvénycikkben s igy e javaslat is a napszámos alatt azt érti, a ki meghatározott napibér mellett teljesit munkát, a munkás alatt pedig azt, a kinek munkabére nem napibérben, hanem szakmányban, átalányban, darabszám stb. van megállapitva.
A munkás és napszámos kifejezéseknek ez az értelmezése s ez az alkalmazása feleslegessé teszi e helyütt is, hogy a törvényben a „szakmányos”- „átalányos”-munkás kifejezést használjuk, mint annyival inkább kerülnünk kell, mert ily kifejezések felvétele esetében a nem napszámbérért teljesitett munkának esetleg egyes vidékek szerint változó elnevezésével szemben a törvény legalább is kétségekre adna okot; holott a „munkás” és „napszámos” közötti különbség minden vidéken ismeretes, s az 1898:II. törvénycikknek ez a megkülönböztetése sehol semmiféle félreértést nem is okozott, nyilván azért, mert az imént idézett törvény e megkülönböztetést épen a nép kifejezésében találta fel, abban nevezetesen, hogy a szakmányban, átalányban fizetett munkás, ha szerződik „munkát vállal”, a napszámbérért dolgozó munkás pedig „napszámba megy”.
A munkás alatt tehát a szakmányban, átalányban, darabszám szerint stb. fizetett mindazon munkásokat értve, kik nem bizonyos meghatározott napszámbérért dolgoznak, a javaslat II., III. fejezete e munkások s munkaadóik jogviszonyait szabályozza. A 2. §. a felek szerződési szabadságának elismerése mellett kijelenti, hogy a törvényben előirt alakszerűségek mellőzésével létrejött szerződés, továbbá a munkásigazolvány nélkül munkással létesitett szerződés a közigazgatási hatóság előtt nem érvényesithető. Az alakszerűségek be nem tartásának csak ez a következménye: a szerződési alakszerűségek meg nem tartása miatt a felek büntetés alá nem esnek.
A 3., 4., 5. §-ok, melyek az 1899:XLI. tc. 4., 5., 6. §-aival lényegben azonos intézkedést tartalmaznak, külön indokolást nem igényelnek.
A 6. § a szerződéskötés módjára nézve tartalmaz intézkedést s itt az imént hivatkozott törvénytől annyiban van eltérés, hogy a szerződés szóval akkor is megköthető, ha a munkások a lakhelyükre illetékes törvényhatóság területén teljesitendő munkára szerződnek. Az 1899:XLI. tc. szerint ez csak akkor van megengedve, ha a munkások lakhelyükön végzendő munka teljesitésére szerződnek. A kiterjesztést mindenesetre indokolja az eredeti munka természete, hol a több község határán elterjedő erdőségeket figyelembe véve: szintén lehetetlen volna az a korlátozás, mely pl. a vizi munkálatoknál alkalmazott munkásokra nézve helyesnek találtatott.
A 7. § a hatósági tanuként való eljárásra az 1899:XLI. tc. 8. §-ában megjelölt jobbadán műszaki közegek helyett az erdőtiszteket jogositja fel.
A 8. és 9. §-ok lényegükben az 1899:XLI. tc. 9. és 10. §-ának felelnek meg, a 10. § pedig e törvény 11. §-ának, azzal a különbséggel, hogy a „munkatér kijelölése” helyett, a mi az eredeti munkálatoknál nem alkalmazható, a „munkahelyen való megjelenés” vétetett fel. A 11-14. §-ok az 1899:XLI. törvénycikk 12-15. §-aival egyenlő rendelkezéseket tartalmaznak.
A 15. § arra az esetre tartalmaz intézkedést, ha a munkabér a teljesitett munka mennyisége szerint fizettetik. Az 1899:XLI. tc. 17. §-a a vizi munkálatoknál, az út- és vasutépitésnél alkalmazott munkásokra nézve azt az intézkedést tartalmazza, hogy „ha a munkabér a teljesitett munka mennyisége szerint fizettetik, a hossz- és szélességi méréseknél hiteles mérőszalagokat, egyéb méréseknél pedig a megfelelő, szokásos mértéket és eszközöket kell használni. A hossz- és szélességi méretek felvétele deciméternyi, a mélységi méretek felvétele centiméternyi pontossággal eszközlendő. A felmért teljesitmény után a munkabér fillérig számitandó és fizetendő ki”.
Az erdőmunkásokra nézve a mérések módja tekintetében a törvény keretében intézkedni aligha volna indokolt, mert a különböző munkáknál szokásos felmérések és osztályozások módjának a törvényben való felsorolása esetleg félremagyarázásokra adna okot és alkalmat. E helyett meggyőződésem szerint teljesen és feltétlenül elegendő arra utalni, hogy ha a szerződés erre nézve ellenkező megállapodást nem tartalmaz: az állami erdők kezelésénél fennálló szabályokat kell alkalmazni.
Bizonyára nem szükséges e szabályokat e helyen egészben közölnöm, tájékozásul mégis közlöm azokból - példaként - a következőket. A fürészrönkök tekintetében ma ezek a szabályok vannak érvényben: A nem tengelyen, hanem csúsztatás és usztatás által szállitandó rönkök, melyeknek végei a szállitás folytán kisebb-nagyobb sérülésnek vannak kitéve, 30 centiméterrel hosszabbra hagyhatók. Ezen 30 centiméternyi hosszúságért sem termelési, sem szállitási bér nem számitható. A fürészrönkök vastagsági osztályozása az azok vékonyabb végén mért és a törtrészek elhagyásával egész centiméterekben kifejezett átmérők szerint történik. A fürészrönkök köbözése a vékonyabb végén mért átmérő szerint az e czélra szolgáló hivatalos köbtábla szerint eszközlendő. A gömbölyű épület- és szerszámfára nézve ezek a szabályok köbtábla szerint eszközlendő. A gömbölyű épület- és szerszámfára nézve ezek a szabályok: a hol az álló fának mellmagasságban mért alsó átmérőjéről van szó, ez mindig a fának a föld szinétől (lejtős helyen a magasabb oldalon) másfél (1 1/2) méternyi magasságban fekvő pontján mérendő; a hosszúság méterekben és a páros számú deciméterek határáig veendő, a legközelebbi páros számú decimétert meg nem ütő végrész pedig számitáson kivül hagyandó; a köbözés azon egész centiméterekben kifejezett valódi közép átmérő szerint történik, mely az illető fadarab vastagabb végétől mért és a számba vett hosszúság felvétel egyenlő tettleges középre esik.
Az ürtartalom szerint számbaveendő tüzi- és szénfára egyebek között a következő szabályok vannak érvényben: A vágási és szállitási béreknél az aszréteg számitásba nem jöhet. A rakatok hossza a helyi viszonyok szerint bármilyen, de csak az egész méter többszöröse és egy méternél kisebb nem lehet. A tűzifa-készitésnél minden fanemre nézve rendszerint a következő választékok különböztetnek meg: a) Galyfa. Minden öt (5) centiméternél vékonyabb darab, tehát a csúcsok, a galyak és a rőzse a galyfához tartozik, mely vagy kötetlenül szabálytalan rakásokban, vagy kötve szabályos ürméterekbe rakva, avagy a nyalábok száma szerint adatik el. A nyalábok vastagsága harmincz centiméter. Egy ürméterre tizenöt (15) ilyen nyaláb számitandó. b) Vékony dorongfa alatt értendők az öt-tiz (5-10) centiméternyi vastag darabok. c) Vastag dorongfához számitandók a tiz-tizenöt (10-15) centiméter vastag és hasitatlanul hagyandó gömbölyű tűzifadarabok. d) A hasábfa a tizenöt centiméternél vastagabb daraboknak hasitása által nyeretik.
A 16. § az 1899:XLI. tc. 18. §-ával, a 17. § pedig ugyanazon törvény 19. §-ával összhangzó, mégis azzal a különbséggel, hogy a munkásoknak bárczával, utalvánnyal, jegygyel fizetni megengedtetik az állami s az állami felügyelet alatti élelmezési raktárakra nézve. E kivétel engedélyezését mindenesetre éppen a munkások érdeke követeli meg, mert másként a községektől messze fekvő erdőségekben dolgozó munkásokat esetleg lehetetlen volna élelmezni.
Az a körülmény, hogy a kivétel csak az államra nézve adatik meg, továbbá csak azon magánosokra, a kik a munkások érdekének védelmére gyakorlandó állami felügyeletnek magukat alávetik: biztositékot nyujt arra, hogy a bárczával való fizetés a munkásokra nézve semmiféle hátránynyal nem járhat, annyival kevésbbé, mert a munkások nem kötelezhetők a bárczával való fizetés elfogadására.
A 18-24. §-ok lényegükben az 1899:XLI. tc. 20-26. §-aival azonos rendelkezéseket tartalmaznak. A napszámosokról szóló fejezet 25-35. §-ai pedig az 1898:II. tc. 46-56. §-aival egyező intézkedéseket foglalnak magukban.
A vegyesintézkedésekről szóló fejezet 36-39. §-ai lényegileg az 1899:XLI. tc. 27-30. §-ainak felelnek meg, a 36. §. azonban azzal a különbséggel, hogy a vállalkozó (megbizott) csak abban az esetben köteles a községi előljáróságnál jelentkezni, ha a munkásokat a törvényhatóság területén kivül teljesitendő munkára óhajtja szerződtetni.
A büntető határozatról szóló fejezet az 1899:XLI. tc. 31-35. §-aival azonos rendelkezéseket tartalmaz, a VII. fejezet (Hatóságok, Eljárás, Záró határozatok) az 1899:XLI. tc. 37-38. §-aiban foglaltak mellett azon hatóságokat jelöli ki, melyeket az 1898:II. tc. megállapitott, mi által a munkásügyekben e részben az eljárás egységessé tétetik.
A 48. és 49. §-ok a törvény életbe lépte idejének és az átmeneti intézkedéseknek megállapitására, és a végrehajtásra adnak felhatalmazást.
A fentiekben kifejtettek alapján tisztelettel kérem a törvényhozást, hogy ezen törvényjavaslatot elfogadni méltóztassék.
