Minden változás a kormányzat terén, mely a vagyonkezelésre és számvitelre kihat, az ezeket ellenőrző állami számvevőszéket is érinti. A régi intézmények egyszerűsítése vagy megszüntetése, esetleg fejlesztése és bővítése, ujabbaknak létesítése és mindezekre vonatkozólag a szigorúbb rendtartás érvényesítése megannyi körülmények, melyek az állami számvevőszék munkakörét változtatják, azt szükítik vagy tágítják, teendőit csökkentik vagy szaporítják. Lassú, de állandó haladás mellett is csak bizonyos mértékig fokozhatók egy számszerint meghatározott szervezet kötelességei, holott rohamos az a fejlődés, mely állami életünk minden terén már az évek hosszú sora óta nyilvánul. Az ebbeli reformok és általában az államháztartás fejlődése természetszerűleg az ellenőrző szolgálatra is kihatván, szükséges, hogy az állami számvevőszék személyzete, minthogy feladatköre egyre tágul, időnkint kiegészíttessék s illetve a mindenkori szükséghez alkalmaztassék. Az állások rendszeresítésének kétségkívül legegyszerűbb módja, hogy a ministeriumokra vonatkozólag is érvényesül, az, mely szerint a személyzeti létszám (az állások száma) az állami költségvetés útján állapíttatik meg.
Csakhogy ez a módozat az állami számvevőszékre nézve a mai állapot szerint nem követhető, mert az állami számvevőszék létszámát külön régi s a változott viszonyok folytán ma már meg nem felelő törvények határozzák meg. Ugyanis az állami számvevőszék belszervezetéről, ügykezeléséről és az állami adósságok ellenőrzésére vonatkozó hatásköréről alkotott 1880. évi LXVI. törvénycikknek és az ezen törvénycikk pótlásáról szóló 1893. évi XXX. törvénycikknek 1. §-a körülirván a rendszeresített állások minőségét, rangját és jellegét, a számvizsgálókig bezárólag egyszersmind megállapítja az egyes állásokban rendszeresített létszámot (az állások számát) és csak a többi személyzetről rendelkezik oly értelemben, hogy azok számát a szükséghez képest az évi költségvetés állapítja meg. A törvények ilyetén rendelkezése mellett lehetetlen az állami számvevőszék belszervezetét az időnkint változó viszonyokhoz alkalmazni, mert a viszonyok változtával mindannyiszor a külön törvényeket módosítani kell, a törvények gyakori módosítása pedig már a törvények állandósága szempontjából sem óhajtandó. Ehhez hárul, hogy sok esetben a kellő tapasztalatok hiányában előre sem lehet látni a változás szükséges mértékét, a mi az ismételt módosítások veszélyét rejti magában.
E nehézségek elhárítása végett a fentebb hivatkozott törvénycikkeket módosítani kell abban az értelemben, hogy az állami számvevőszéknél rendszeresített állásoknak (tisztviselők, altisztek és szolgák) számát jövőre az állami költségvetés állapítsa meg, mely eljárás, a míg egyfelől érintetlenül hagyja a törvényhozás jogkörét, másfelől egyszersmind megfelel a többi ministeriumoknál uralkodó eljárásoknak s egyöntetűséget létesít az állások rendszeresítése terén. A törvényjavaslat ennek a követelménynek ugyanabban az értelemben, sőt ugyanazzal a szövegezéssel kiván eleget tenni, a mint ezt a törvényhozás a közigazgatási biróságra vonatkozólag az 1896. évi XXVI. törvénycikk 4. §-ában megállapította, kimondván, hogy az esetben, ha az állami számvevőszék létszámában új állások rendszeresítésének vagy meglevő állás törlésének szüksége áll elő, az erre vonatkozó előterjesztéseket és javaslatokat esetről-esetre az állami költségvetés tárgyalása alkalmával kell eldönteni. Erről szól a törvényjavaslat 1. §-a. Ugyancsak az egyöntetűség követelményének tesz eleget a törvényjavaslat 2. §-a, mely a számvevőszéki titkárokat a számvevőszéki elnök kinevezési jogkörét utalja, hasonlóan a ministeri titkárokra nézve megállapított gyakorlathoz, kikkel a számvevőszéki titkárok rangban és jellegben egyenlősítve vannak s kiket szintén a ministerek neveznek ki. A míg a ministeri titkárokat a király nevezte ki, szükséges volt ugyanily értelemben rendelkezni a számvevőszéki titkárokra vonatkozólag is, de az előbbieket illetőleg megváltoztatván a kinevezési rend, indokolt ugyanazt az eljárást megállapítani a számvevőszéki titkárokra nézve is.
