A legutóbbi évek kedvezőtlen gazdasági eredményei következtében már a közel multban is több ízben tétetett a törvényhatóságok részéről jelentés és panasz tárgyává a területükön észlelt az a jelenség, hogy a szegényebb néposztályhoz tartozó, s különösen a földmiveléssel és ezzel kapcsolatos mezei munkákkal foglalkozó lakosságnak egy része rossz termés következtében előállott nehéz megélhetési viszonyok, és az ezt természetszerűen követő keresethiány miatt csekély vagyonkáját potom áron pénzzé téve, könnyebb és biztosabb megélhetés reményében az országból mind gyakrabban és nagyobb csoportokban kivándorol.
Ez a közgazdasági és sociálpolitikai szempontokból egyaránt fontos és végeredményében minden esetre káros következményekkel járó mozgalom eleinte csak a felvidéki vármegyékben volt nagyobb mértékben észlelhető, ujabb időben azonban már az ország más vidékein is mind nagyobb mértékben felmerült, s különösen a székelyek által lakott délkeleti vármegyékben kezdett nagyobb és nagyobb arányokat ölteni.
A törvényhatóságok a lakosságnak ezt a kivándorlásra való hajlandóságát, miután az azon időszerint fenforgott mostoha viszonyok miatt nem rendelkeztek megfelelő fedezettel arra nézve, hogy a lakosságot lakóhelyéhez közel fekvő helyeken való foglalkoztatás által keresethez juttathatták s ez által nekik a megélhetés legelemibb szükségleteit biztosíthatták volna, - egyáltalán képtelenek lévén megakadályozni, az állam támogatását kérték ki s különösen a rám bízott kormányzati ágnak akkori intézőjéhez fordultak oly kérelemmel, hogy az akkori inség enyhítésére és a keresetnélküli lakosságnak megfelelő keresethez juttatás czéljából megfelelő közuti munkákat rendeljen el s azok foganatosíthatása végett közuti alapjaik részére megfelelő államsegélyt engedélyezzen.
Hivatali elődöm számolva az akkoriban fenforgott viszonyokból származható kedvezőtlen esélyekkel, a kérelmezett közuti munkáknak a lehetőségig elrendelése által igyekezett a bajon segíteni, a mely czélból azonban, miután megfelelő fedezettel nem rendelkezett részben a törvényhozástól kérte és kapta meg az 1901. évi III. törvénycikk tanusága szerint a kellő póthitelt, - részben pedig, oly esetben, midőn a segítés sürgős és elodázhatatlan volt, s e mellett az országgyüléstől annak együtt nem léte miatt pót- vagy rendkívüli hitel engedélyezését nem kérhette, az 1897. évi XX. törvénycikk 16. §-a értelmében a ministertanács hozzájárulását kérte ki az e czélra szolgáló hitelnek megfelelő túllépésére.
Az így engedélyezett póthitel, illetőleg hiteltúllépés keretében az egyes törvényhatóságok részére a fenforgó körülmények méltányos figyelembevételével folyósított államsegélyekkel foganatosított munkáknál a keresetnélküli lakosságnak némi kereset biztosíttatott, a mi az akkor fenforgott szomorú viszonyokat némileg enyhítette ugyan, a jövőre való kihatásuk azonban megtört azon a körülményen, hogy a mult év gazdasági eredményei is kedvezőtlenek voltak, s több helyen még az elemi csapások is nagy károkat okoztak, a mennyiben a lakosságot nemcsak fáradságos munkájuk szerény gyümölcsétől fosztották meg, hanem még úgyszólván lehetetlenné tették az útfentartás szempontjából (nevezetesen a vicinális utak fentartása tekintetében) rájuk nehezedő teher viselését is, a mi viszont helyenként a közforgalmi viszonyoknak a mostoha gazdasági helyzetben kétszeresen káros rosszabbodását vonta maga után.
Ez az utóbbi körülmény okozza ugyanis azt, hogy a népkistermését a piaczra csak aránytalan áldozatok árán szállíthatja s viszont a saját megélhetésére szükséges legegyszerűbb czikkeket is a nehéz szállítási viszonyok miatt csak drágán szerezheti be.
Mindezeket igazolják egyrészt azon ujabbi kérelmek, a melyeket egyes, jórészt már előbb is inséges munkák czímén segélyezett törvényhatóságok terjesztettek fel s a melyekben az ujból mutatkozó mostoha gazdasági viszonyok által okozott keresethiány enyhítésére irányuló intézkedést ismét sürgősen és indokoltan kérik, másrészt műszaki közegeim részéről úgy az eddig teljesített munkák megvizsgálása, mint az ujból felterjesztett segély-kérelmek tárgyalása alkalmából tett és a helyszinén szerzett tapasztalatokból merített meggyőződésen nyugvó kijelentések is.
Ezek szerint ugyanis a már eddig beérkezett s 799.305 K-nát kitevő segélykérelmek indokoltak. Kivánatosnak tartják azonban műszaki közegeim és a közgazdasági és közforgalmi viszonyok egymásra utaltságánál fogva magam is szükségesnek vélném, hogy a már előbb munkába vett, de eddig még teljesen be nem fejezett útépítkezések is mielőbb teljesen befejeztessenek, az azokon szükséges műtárgyak megépíttessenek, helyreállíttassanak és a közutak a kiépített uthálózatokkal szerves kapcsolatba hozassanak, a mely utóbbi czél elérése mintegy 329,500 K-át igényelne.
Ha e két rendbeli szükséglet egyszerre és együttesen fedeztetnék, akkor annak kielégítésére figyelemmel arra is, hogy a még ezután felmerülendő s számszerűleg most még meg nem határozható elodázhatatlan igényekkel is számolnom kellene, legalább is 1,200.000 K-nyi fedezetre lenne szükség, mely összeg fedezésére az illető törvényhatóságok közuti költségvetéseik keretében biztos fedezettel nem rendelkeznek, s e részben az állam támogatására vannak utalva.
Ez az állami támogatás azonban ezuttal még nem egész összegében halaszthatatlan szükség s csak akkor válnék azzá, ha a folyó évi gazdasági eredmények ismét kedvezőtlenül alakulnának, ennek következtében a törvényhatóságok nem juthatnának abba a helyzetbe, hogy az állami támogatással már az előbbi végrehajtott inséges munkák kiegészítő részeit fokozatosan önerejükből teljesen befejezzék.
Ebben a reményben a fentiekben jelzett kiegészítő munkálatok költségeinek fedezésére szükséges összeg egyelőre számításon kívül hagyható.
Ellenben a felterjesztett segélykérelmek mielőbbi teljesítése elől a kormány ki nem térhet.
Erre a czélra, ha a kérelmek egész terjedelmökben teljesíttetnének, e fentebb mondottak szerint 799. 305 K-ra lenne szükség.
Reményleni lehet azonban, hogy gazdaság, munkavégrehajtás és szigorú ellenőrzés mellett, továbbá a hazafias társadalom tehetősebb osztályai önkéntes áldozatkészségének figyelembevételével a kérelmezett szükséglet 750.000 K-val is a kellő mértékig kielégíthető lesz. Ki kell azonban jelentenem, hogy erre sem hivatali elődömnek nem volt, sem nekem fedezetem egyáltalában nincsen.
A folyó évi állami költségvetésben úgy tárczámnak a törvényhatóságok utügyeinek támogatására igénybe vehető hitele 1,200.000 koronával van számításba véve.
Minthogy azonban az 1890. évi I. tc. 23. §-a értelmében a törvényhatóságok közuti költségvetései két évről két évre állapíttatnak meg, mihez képest az 1901-1902. évi vármegyei közuti költségvetések is már letárgyaltattak, s ugyanezen törvényszakasz alapján azokba az 1902. évi állami segélyek is már előzetesen is be voltak állítandók, ennélfogva a folyó évi fenti hitelnek már csak azon jelentéktelen része maradt rendelkezésre, a mely a közuti költségvetések és más konkrét tárgyalások során kilátásba helyezett összegek levonása után fenmarad, s ez a csekély fedezet is részben előre nem látott kisebb kiadásokra, részben pedig a rendes utfentartás körül felmerülhető váratlan kiadásokra tartandó fenn elanyira, hogy az e czímen már eddig felterjesztett kérelmek is csak nagy reductiókkal lesznek teljesíthetők.
Miután az imént mondottakkal kellőleg meg van okolva a fentebbiekben tett az a kijelentés, hogy a kormány a fenforgó körülmények fogva a gyors segélynyujtástól el nem zárkózhatik és hogy a mutatkozó mostoha gazdasági viszonyok következtében előállott keresethiány enyhítése érdekében feltétlenül elrendelendő közuti munkákra fedezet tárczám keretében tényleg nincsen, ennélfogva és az 1897. évi XX. tc. 16. §-ának rendelkezése értelmében a törvényhozás bölcseségétől kérem és remélem a jelzett 750.000 K-nyi szükségletnek póthitelként való megszavazását, - és annak jóváhagyását, hogy hivatali elődöm a most idézett törvényszakasz értelmében és a ministertanács hozzájárulásával a kért összeget a törvényhozás utólagos jóváhagyása reményében a mellőzhetlen szükség mértékéig már igénybe is vette.
