E törvényjavaslat szerves kapcsolatban áll „a községi és körjegyzők, valamint a segédjegyzők illetményeinek szabályozásáról” szóló egyidejűleg előterjesztett törvényjavaslattal, (I. fönn az erre vonatkozó 1904. évi XI. törvénycikket) s közvetve a köztisztviselők fizetésének általános rendezésével is. Minthogy ugyanis az általános fizetésrendezés az államkincstárra nézve jelentékeny megterheltetéssel jár: egyúttal gondoskodni kellett a rendelkezésre álló összes erőforrások megfelelő kihasználásáról is. Gondoskodván kellett nevezetesen arról, hogy az állam által jelenleg az anyakönyvezésre fordított költségek túlnyomó része - a községi hivatali kötelékben nem álló anyakönyvvezetők és helyettesek mostani tiszteletdíjának megszüntetése mellett - a jegyzői és segédjegyzői illetmények felemelésére, illetőleg a hol és a mennyiben ez összegek eddig is jegyzői és segédjegyzői állások fentartására fordíttattak, a szükséghez képest a községi közigazgatás támogatására legyenek fordíthatók. Ez viszont csak úgy történhetik meg, ha az anyakönyvvezetési ügy a községi közigazgatási teendők közé beillesztetik s a községi (kör-) jegyzők és segédjegyzők hivatalos teendői közé soroztatik; a mi másrészt magának az anyakönyvezésnek egyszerűbbé tételét igényli, hogy az anyakönyvi teendők a jelenleginél kevesebb munkával legyenek elláthatók. E kettős czél: az anyakönyvi szervezetnek a községi szervezetbe való teljes beolvasztása és az anyakönyvezésnek ezzel kapcsolatos egyszerűbbé tétele jelöli meg egyszersmind a tulajdonképeni határvonalat is, a meddig e törvényjavaslat az anyakönyvi törvény módosítása tekintetében elmenni kiván. Nem terjeszkedik ki tehát a törvényjavaslat sem a törvényhatósági joggal felruházott s a rendezett tanácsú városok anyakönyvi szervezetére, sem az A. T. anyagi jogszabályainak szélesebb körére. Az utóbbiak közül majdnem kizárólag csak azokat érinti, a melyek az anyakönyvi szervezetnek a községi közigazgatással szorosabb kapcsolatba hozatala s az egyszerűsítés szempontjából igényelnek módosítást.
Legkevésbbé érintik pedig a tervezett módosítások az anyakönyvi jogintézmény alapjait, azokat a sarkalatos alapelveket, melyekre a törvényhozás az 1894:XXXIII. tc. megalkotásakor helyezkedett, s melyek a gyakorlati élet próbáját közel egy évtizeden át szilárdan kiállották.
A községi anyakönyvi szervezet átalakítását e törvényjavaslat akként tervezi, hogy minden nagyközség és körjegyzőség lehetőleg egy-egy anyakönyvi kerületet alkotva, mindenütt a községi (kör-) jegyző legyen az anyakönyvvezető s a hol van, a segédjegyző (aljegyző, jegyzősegéd) az anyakönyvvezető-helyettes. És pedig mindezek ne külön kinevezés alapján, hanem községi hivatalos állásuknál fogva. Tervbe veszi továbbá a törvényjavaslat, hogy mindazok a községi kerületek, a melyeknek székhelye nem egyszersmind a községi (kör-) jegyző székhelye, tehát a melyek különleges viszonyaikra, leginkább pedig az egyházi beosztásra való tekintettel alakíttattak külön anyakönyvi kerületekké: állami hozzájárulással lehetőleg nagyközséggé, ill. körjegyzőséggé alakíttassanak át; vagy amennyiben erre a törvény szerinti előfeltételek hiányoznának, vagy az érdekelt községek az állam részéről nyujtandó segély daczára nagyközséggé, ill. körjegyzőséggé átalakulni nem kivánnának, vagy végül a mennyiben ez átalakulás közigazgatási szempontból szükségtelennek mutatkoznék: a szomszédos anyakönyvi kerületekbe beolvasztassanak. A jelenlegi helyzet az, hogy a 4787 községi anyakönyvi kerület közül 468-nak nem községi jegyző az anyakönyvvezetője. Számbavéve most már azt, hogy a nagyközségek és körjegyzőségek összes száma 4511. a fentebb jelzett 468 anyakönyvi kerület közül 246 marad olyan, a melynek nagyközséggé, vagy körjegyzőséggé leendő átalakításáról szó lehet. Ezek közül is körülbelül 100-ban már ez idő szerint is államsegélylyel ellátott u. n. kihelyezett segédjegyző az anyakönyvvezető; minek következtében a jelzett anyakönyvi kerületeknek nagyközséggé vagy körjegyzőséggé leendő átalakítása meg van könnyítve.
Az anyakönyvvezető-helyettesek kérdését a törvényjavaslat, a mint már jelezni szerencsém volt, kitűzött czéljával összhangban akként kivánja megoldani, hogy mindenütt, a hol segédjegyzői állás szerezve van, a segédjegyző legyen az anyakönyvvezető-helyettes, s csak ennek hiányában legyen más, községi hivatali kötelékben nem álló egyén a szükséghez képest azzá kinevezhető. A 3913 községi anyakönyvvezető-helyettes között 1829 a segédjegyzők száma. Helyettesül van továbbá alkalmazva ugyancsak a községi anyakönyvi kerületekben 90 községi jegyző, 566 községi irnok és jegyző gyakornok. Ha most már tekintetbe veszszük azt, hogy az állam ott, a hol községi irnok vagy jegyzői gyakornok van ez idő szerint helyettesül alkalmazva, ezen állásoknak segédjegyzői állássá való átalakításához, ott pedig, a hol segéderő egyáltalán nincs alkalmazva, segédjegyzői állás szervezéséhez indokolt esetben a megfelelő segélyt megadja, s hogy ennek folytán a rendszeresített segédjegyzői állások jelentékeny szaporodása várható: számíthatunk arra is, hogy jóval leapad egyúttal azon anyakönyvvezető-helyettesek száma, kik községi hivatali köteléken kívül álló egyének sorából lesznek jövőre is kinevezendők.
A községi anyakönyvi szervezet ekkép való átalakításánál szigorú mérlegelést igényel az a további kérdés, hogy a községi (kör-) jegyzők és segédjegyzők munkaereje és ideje, különösen nagyobb községekben, elégséges lesz-e arra, hogy azok az anyakönyvi teendőket a közigazgatási egyéb teendők hátránya nélkül kifogástalanul ellássák. Az e tekintetben jelentkezhető aggályok eloszlatására szolgál egyfelől azon körülmény, hogy a fentiek értelmében jövőre a rendszeres, szakképzett segéderőknek jelentékeny szaporodása várható s másfelől az, hogy a törvényjavaslat az anyakönyvezés módszerének egyszerűsítését veszi tervbe.
Az anyakönyvezés módszerének egyszerűbbé tétele s szakképzett anyakönyvvezető-helyettes alkalmazása mellett a jegyzőnek anyakönyvvezetői teendői akkép leszek beoszthatók, hogy a tervezett átalakítás hátrányos visszahatásától tartani nem kell. Az anyakönyvezés módszerére nézve tervbe vett egyszerűsítés két irányban jelentkezik. Egyfelől abban, hogy az anyakönyvi bejegyzésekből minden nem lényeges adat mellőztetik, s a bejegyzések külső alakszerűségei is egyszerűbbé tétetnek; másfelől abban, hogy az anyakönyvek a mai nehézkesebb is körülményesebb jegyzőkönyvi alak helyett rovatos alakban fognak vezettetni. Az anyakönyvek alaki berendezése s a bejegyzések külső alakszerűségei úgy, mint az A. T. törvény életbeléptekor is történt, rendeleti úton lennének szabályozva.
Az anyakönyvezésnek a községekben a rendes közigazgatási feladatok körébe való szorosabb bevonása, s ennek következtében a főszolgabirák anyakönyvi felügyelő hatósági tevékenységének közvetlenebbé tétele folytán megszünnek azok a különös indokok, a melyek az állami anyakönyvezés kezdő idejében a felügyeletnek minél behatóbb gyakorlása érdekében külön szakközegeknek: az állami anyakönyvi felügyelőknek alkalmazását tették szükségessé. A törvényjavaslat tehát az eddig külön szervekre ruházott felügyeleti hatáskörnek az általános közigazgatási hatóságok felügyeleti jogkörébe bevonása mellett az A. T. 15. §-a alapján szervezett anyakönyvi felügyelői állások megszüntetését tervezi. A felügyelői állások megszüntével a belügyministert az A. T. 14. §-a alapján illető főfelügyeletet intenzivebbé szándékozom tenni, s úgy az anyakönyvi közvetlen felügyelő hatóságoknak, valamint az anyakönyvvezetőknek működését a belügyministerium kebeléből időnkint kiküldendő tisztviselőkkel a helyszinén rendszeres és beható ellenőrzés alatt szándékozom tartani. Ez viszont előreláthatólag szükségessé fogja tenni, hogy a belügyministerium tisztviselői kara lehetőleg a mai anyakönyvi felügyelők sorából kiegészíttessék, s e czélból a belügyministerium kebelében megfelelő számú új állás szerveztessék.
A községi anyakönyvi szervezet átalakítására vezető okok körében reá kell mutatnom e helyütt még különösen is arra a visszás helyzetre, mely az anyakönyvvezetői kinevezéseknek és felmentéseknek a belügyminister hatáskörébe történt utalása következtében előállt. A belügyministerium ugyanis a községi anyakönyvvezetők, de különösen a segédjegyző-anyakönyvvezető-helyettesek sorában - az utóbbiak hivatali alkalmaztatásának természetéből folyólag szünet nélkül - fenforgó változások következtében a kinevezések és felmentések oly tömegével áll szemben, a mely egyrészt jelentékeny munkahalmazt okoz, s másrészt a személyváltozások keresztülvitelét is nehézkessé, lassúvá teszi.
A törvényjavaslat pénzügyi kihatása tekintetében a helyzetet a következőkben van szerencsém ismertetni. Az anyakönyvi szervezetnek a javaslat szerint történő átalakítása esetén az állami anyakönyvezés évi költsége, a községeket terhelő dologi kiadásokat bele nem számítva, 581.287 koronát tesz ki. Ez az összeg az állami tisztviselő jellegű anyakönyvvezetők, helyettesek és irnokok illetményeire, a városi anyakönyvvezetői és helyettesi állásokra adott államsegélyre és tiszteletdíjra, a községi hivatali kötelékben nem álló anyakönyvvezető-helyettesek tiszteletdíjaira, az anyakönyvvezetőknek járó statisztikai illetékre, a helyettesítésre kiküldött anyakönyvvezetők napidíjaira, nyomtatványokra s a külföldi anyakönyvi kivonatok fordítási költségére lesz felhasználandó. Az állami anyakönyvezés czéljaira rendelkezésre álló évi összegből, a 2,432.389 koronát kitett 1903. évi tényleges kiadást véve alapul, 1,851.102 korona lesz tehát községi közigazgatási czélokra fordítható. Olykép azonban, hogy az egyes esetekben személyi pótlékkép megmaradó anyakönyvvezetői és helyettesi tiszteletdíjak szintén ezen összegből fedezendők. Az utóbb jelzett összeg egy része, mint már érintettem, államsegélykép eddig is községi közigazgatási állások szervezésére és segélyezésére fordíttatott. Az 1,851.102 korona összegnek jövőre miként leendő felhasználása tekintetében „a községi és körjegyzők, valamint a segédjegyzők illetményeinek szabályozásáról” egyidejűleg benyujtott törvényjavaslat Indokolása tartalmazza a részleteket.
Az 1. § második bekezdésében foglalt felhatalmazásra azért van szükség, mert jövőre sem lesz kikerülhető az, még az ez idő szerint jegyzőséget alkotó anyakönyvi kerületeknek a 24. § szerint tervezett átalakítása után sem, hogy egyes, a községek közötti összeköttetés vagy az egyházi beosztás miatt kivételessé vált esetben a közigazgatási beosztástól eltérő anyakönyvi beosztás létesíttessék. Jelenleg 26 oly puszta és telep van, mely ugyanazon közigazgatási járás más községéhez, 53 község, 35 puszta és telep, mely ugyanazon vármegyének más járásbeli községéhez, 9 község, 7 puszta és telep, mely más vármegyebeli községhez, 2 község, mely törvényhatósági joggal felruházott városhoz és 26 község, 3 puszta és telep, mely rendezett tanácsú városhoz van anyakönyvi tekintetben csatolva.
A 2. § azon rendelkezése, hogy minden községi (kör-) jegyző egyúttal anyakönyvvezető legyen, azon előnyök mellett, melyekről az Indokolás általános részében szóltam, arra is alkalmas, hogy megszüntesse azon elvi szempontból nem helyeselendő különbséget, mely eddig egyes jegyzők között az anyakönyvvezetői megbizatás tekintetében - községjegyzői állás súlyának és erkölcsi szinvonalának rovására - fennállott, s mely egyes jegyzőknek részint teljes mellőzésében, részint hatáskörüknek korlátozásában nyilvánult. Arról, hogy ki tekinthető rendszeresített álláson alkalmazott segédjegyzők s így állásánál fogva anyakönyvvezető-helyettesnek, „a községi és körjegyzők, valamint a segédjegyzők illetményeinek szabályozásáról” szóló törvényjavaslatban van bővebben szó.
Az anyakönyvi szervezet úgy a törvényhatósági joggal felruházott, mint a rendezett tanácsú városokban általában érintetlenül maradván, az anyakönyvvezetőket és helyetteseket itt továbbra is a belügyminister nevezi ki. Nem láttam ugyanis czélszerűnek a városi anyakönyvvezetést illetőleg fennálló mai állapoton bárminemű változást javaslatba hozni mindaddig, míg ez a kérdés a városi közigazgatás rendezésével kapcsolatban véglegesen megoldható nem lesz. Viszont a községi hivatali köteléken kívül állók köréből, mérsékelt tiszteletdíj mellett alkalmazandó községi anyakönyvvezető-helyettesek kinevezésének csak a helyi és személyi viszonyokkal közvetlenül ismerős főispán kezeiben lehet helye: annál is inkább, mert a kérdéses helyetteseknek a minister által történő kinevezése az ide vonatkozó felterjesztések egyszerű elfogadására szorítkozó alakiságnál egyébnek úgyis alig tekinthető. A 3. és 4. szakaszokban csakis oly anyakönyvi kerületekről lévén szó, a melyekben segédjegyzői állás nincs szervezve tehát a melyekben mindenesetre a legegyszerűbb életviszonyokra lehet következtetni; indokoltnak mutatkozik az is, hogy a belügyminister az ott alkalmazandó anyakönyvvezető-helyetteseknél a 4. § c) pontjában meghatározott elméleti képzettséget kivételes esetekben engedhesse. E helyekre a 20. életév betöltése a korlátolt hatáskör gyakorlására szintén elégségesnek mutatkozik.
Az A. T. lehetővé tette, hogy nemcsak helyettesek, de egyes anyakönyvvezetők is, csak a születések és halálesetek anyakönyvezésére nyerjenek felhatalmazást. E megszorítás annak következtében, hogy a községekben jövőre kivétel nélkül a jegyzők lesznek az anyakönyvvezetők, minden indokát elveszítette. A városokban eddig sem volt rá eset, hogy az anyakönyvvezető hatásköre korlátoztatott volna.
Az A. T. 12. §-ának az a rendelkezése, hogy az anyakönyvvezetői eskü (ünnepélyes fogadalom) a főispán (főpolgármester) kezeihez tétessék le, községekben - már csak a vármegye székhelyére való beutazás költségei miatt is - kezdettől fogva keresztülvihetetlennek bizonyult s a fenforgott kényszerhelyzetben ministeri rendelet alapján az az eljárás honosodott meg, hogy a főispán a főszolgabirót ily esetekben helyettesítésével megbízta. Minthogy azonban a törvény szó szerinti rendelkezése ezt az eljárást nem fedi, indokoltnak tartom az anyakönyvi törvény 12. §-át is e részben megfelelőleg módosítani.
A II. fejezethez
A most következő szakaszok az anyakönyvi törvény 22., 38., 64. és 71. §-ait helyettesítik, s az előbbiekben foglalt eltérések szerves kapcsolatban állanak az anyakönyvek alaki berendezésének megváltoztatásával. Az Indokolás általános részében kifejezést adtam már annak, hogy az anyakönyvek berendezése tekintetében a rovatos mintára való áttérést kivánatosnak tartom. Az ott mondottak kiegészítéseül e helyütt még megjegyzem, hogy a jegyzőkönyvi szerkezet nehezebb áttekinthetősége a mai jegyzőkönyvi forma felcserélésére egymagában - már csak a meglevő nyomtatványkészletre való tekintetből is - elégséges oknak nem lenne tekinthető; annál kevésbbé, mert e forma azon fokozottabb követelmények szempontjából, melyeket az A. T. a bejegyzések alakszerűségeire nézve előír, a rovatosnál megfelelőbb. A bejegyzések külső alakszerűségeinek a törvényjavaslatban tervezett egyszerübbé tételével azonban a rovatos forma előnyei lépnek előtérbe. S az egyszerűsítésre irányuló törekvésből kiindulva, a rovatos forma javára dönti el a választást az a körülmény, hogy az anyakönyvi bejegyzéseknek a jegyzőkönyvi szerkezetből kifolyó jelen terjedelme mellett úgy az első, mint a másodpéldányú anyakönyvek nagy tömegének elhelyezése komoly gondot okoz, s pár évtized mulva egyes anyakönyvi hivatalokban, de különösen a törvényhatósági levéltárakban új helyiségek berendezésére kényszeríthet.
A rovatos minta szerinti anyakönyvezés ellenben az elhelyezés kérdését lényegesen megkönnyíti. Míg ugyanis a mai rendszer mellett egy 600 lapos anyakönyvbe 600-600 születési és halálozási eset és 300 házasságkötés vezethető be: addig a rovatos mintájú, ugyanily terjedelmű születési és halotti anyakönyvbe 1800-1800, s a házassági anyakönyvbe 900 eset lesz bevezethető. A jelenlegi jegyzőkönyvi mintájú anyakönyvek helyett tervezett rovatos mintájú anyakönyvekben a születési és halotti bejegyzéseknél a bejelentő felek külön megnevezve nem lesznek, sem az anyakönyvi cselekményeknél megjelentek személyazonosságáról szerzett meggyőződés, sem az a körülmény, hogy az anyakönyvvezető a bejegyzést a megjelenteknek felolvasta s a szükséghez képest magyarázta s hogy a megjelentek a bejegyzést helybenhagyták és aláirták, felemlítve nem lesz. Nem lesznek továbbá felvéve: a) a születési anyakönyvi bejegyzésbe a bejegyzés helye, a gyermek születésének órája, valamint a szülők születési helye; b) a házassági anyakönyvi bejegyzésbe a házasulók születési helye, a szülők állása (foglalkozása) és lakhelye, s a házasságkötési tanuk kora és állása (foglalkozása): c) a halotti anyakönyvi bejegyzés helye, az elhalt születési helye s szüleinek állása (foglalkozása) és lakhelye. Mindezen körülmények és adatok kihagyása a lehető egyszerűsítés érdekében történnék és sem a hitelességet nem érinti, sem a személyállapotra vonatkozó adatok teljességéhez fűződő köz- és magánérdekek rovására nem esik.
Mert a személyazonosság megállapítása s a bejegyzés felolvasása és helybenhagyása tekintetében a lényeg csak az, hogy mindez megtörténjék. Az anyakönyvvezetőnek idevonatkozó kötelességei pedig nem változnak. A házassági anyakönyvben a megjelentek a tervezett új anyakönyvi minta szerint is meg lesznek nevezve; a születési és halotti anyakönyvi bejegyzéseknél pedig a bejelentő neve kitünik az aláirásból, vagy ha a bejelentő az aláirást megtagadná, vagy aláirás helyett kézjegyet tenne, az anyakönyvvezető erre vonatkozó megjegyzéséből. Az a), b), c) pontok alatt felsorolt adatok nem lényegesek, sőt a születési és halotti anyakönyvekben a bejegyzés helyének megjelölése felesleges is, mert a bejegyzés ezen anyakönyvekben mindenkor az anyakönyvvezető székhelyén történik. A halotti anyakönyvi adatok között az elhalálozás órája, az elhalálozás időpontjának közelebbi meghatározásához fűződhető jogi érdekekből fentartatott. Minthogy azonban az elhalálozás időpontjának ily pontos megjelölése néha nehézségekbe ütközhetik, a törvény végrehajtása iránt kibocsátandó utasításban intézkedni szándékozom, hogy az elhalálozás órája az esetre, ha az egész bizonyossággal meg nem határozható, hagyassék el, s csak a napszakra jelöltessék meg, melyben az elhalálozás történt.
E szakasz az anyakönyv első példányában a másodpéldánynak a törvényhatóság levéltárába történt beszolgáltatása után tett bejegyzéseknek a másodpéldányba leendő feljegyzését - mely a levéltárnokok munkáját szerfelett megszaporította, sőt egyes törvényhatóságoknál máris rendkívüli munkaerő alkalmazását tette szükségessé - mellőzi. Az ily utólagos bejegyzésekről készített másolatok jövőre a másodpéldányhoz leendő odakapcsolás útján lennének megőrizve, s tartalmuk a másodpéldányba csak az esetre vezettetnék le, ha az első példány veszendőbe megy, s a másodpéldány használatára kerül a sor.
Az A. T. 29. §-a akként rendelkezik, hogy minden anyakönyvi kivonat szószerint egyezzék az anyakönyvi bejegyzéssel. E követelmény a hatóságilag kiigazított s az anyakönyvvezető által a lezárás megtörténte előtt helyesbített bejegyzéseknél egyáltalán nem, az utólagos bejegyzésekkel kiegészített alapbejegyzéseknél pedig nem mindig indokolt. A hatóságilag kiigazított s a lezárás előtt helyesbített anyakönyvi bejegyzésről készített kivonatnak tehát, hacsak a fél szószerinti kivonatot nem kiván, azon anyakönyvi állapotot kell feltüntetnie, melyet a kiigazításra vonatkozó hatósági rendelkezés vagy a lezárás előtt történt helyesbítés létesített. Azt, hogy az utólagos bejegyzéssel kiegészített anyakönyvi alapbejegyzésről szószerinti vagy csak tartalmilag egyező kivonat készítendő-e, a felmerülhető esetek csoportosítása mellett az utasítás határozná meg. Az érdekelt fél az ily bejegyzésekről is, a hatóság pedig minden bejegyzésről szószerinti kivonatot kivánhat.
A 17-18. §-okhoz
Az A. T. 19. §-ában a fél kivánságával meg nem egyező bejegyzéssel szemben megadott közigazgatási jogorvoslat töröltetett; mert e törvényjavaslat 18. §-a magát az anyakönyvi kiigazítást is első sorban a közigazgatási útra utalja. Elesik tehát minden indok arra, hogy az észrevétel nélkül s az észrevétellel aláirt bejegyzés között a jogkövetkezmények tekintetében továbbra is különbség tétessék. Az anyakönyvvezető azon ténye ellenében viszont, ha az a hatáskörébe tartozó s nem házassági kihirdetésre vagy a házasságkötés körüli közreműködésre vonatkozó valamely cselekményt megtagad, a birói úton való jogorvoslat ejtetett el. Mert a kérdéses esetekben csak annak elbirálásáról lehet szó, hogy az anyakönyvvezető valamely tőle kért jogcselekmény megtételére a törvény vagy a szabályok által kötelezve van-e vagy sem. Az e téren felmerülhető kérdések tehát mind administrativ természetűek.
Az anyakönyvvezető aláírásával lezárt anyakönyvi bejegyzések kiigazításának elrendelését, mely ez idő szerint a felügyelő hatóság részéről történő előkészítés után az ugyancsak közigazgatási úton készült kiigazítási tervezet nyomán kizárólag birói úton történhetik, e törvényjavaslat első sorban közigazgatási útra utalja; azzal a czélzattal, hogy a kevés kivétellel egyszerű ténykérdések elbirálására szorítkozó eljárás gyorsabban s a hatóságok kevesebb megterhelésével legyen lefolytatható. Az esetleg felmerülhető jogkérdésekre tekintettel a javaslat a felügyelő hatóság másodfokú határozata ellen a birói jogsegély igénybevételét is biztosítja.
Ha a törvénytelen gyermek atyja és anyja házasságra lépnek s az előbbi a gyermeket elismeri, az anyakönyvi törvény 43. §-a szerint csak ezek a tények jegyezhetők be a gyermek születési anyakönyvébe. A törvényesítés nem, illetőleg csak birói itélet alapján. Ennek folytán a gyermek mindaddig, a míg a törvényesítés birói itélettel meg nem állapíttatik, jóllehet az utóházasság törvényesítő hatása hazai jogfelfogásunk szerint is ipso jure beáll, az utóházasságnak jogi előnyeit egész teljességben nem élvezheti. Ezen az élénken érzett hiányon óhajt a 19. § utolsóelőtti bekezdésében felvett rendelkezés segíteni, azzal a czélzattal, hogy a gyermek illetékes birói döntésig - melynek az anyakönyvi feljegyzés egyáltalában nem praejudikál - legalább a vélelmezett törvényesítés külső bizonyítékának birtokába jusson, s ez által a méltatlanul reá nehezedő társadalmi és jogi hátrányok alól a javaslat 16. §-ába felvett rendelkezés segélyével is felszabadíttassék. A törvényesítés anyakönyvi feljegyzésének elrendelését a kibocsátandó utasításban, legalább egyelőre, a belügyminister hatáskörébe szándékozom utalni.
Az A. T. 78. §-a szerint magyar állampolgár külföldön történt születése, házassága és halálesete csak külföldi anyakönyvi kivonat alapján jegyezhető be a hazai anyakönyvbe. E rendelkezéssel szemben a törvényjavaslat 21. §-ában tett kivételt a mindnagyobb arányokban mozgó kivándorlás s az a körülmény teszi szükségessé, hogy az amerikai államokból hazatérők a legtöbb esetben a nélkül jönnek meg, hogy ott született gyermekeik születési anyakönyvi kivonatát is magukkal hoznák, vagy hogy gyermekeiket a születés helyén egyáltalán anyakönyveztették volna. A 21. §-ban foglalt kivétel tehát főleg azok érdekében történik, kik a hazába visszatérnek s nincsenek oly vagyoni helyzetben, hogy a beszerezni elmulasztott külföldi anyakönyvi kivonatot akár a belügyministerium közvetítésével is beszerezhessék, vagy a külföldön nem anyakönyvezett esetekben ott utólag anyakönyveztethessék.
Az itt felvett rendelkezések nemcsak anyakönyvi, de általános közigazgatási érdekeket is kivánnak szolgálni. Mert az a körülmény, hogy valamely kisközséget a körjegyzőség keretéből kiszakítva önálló anyakönyvi kerületté kellett különleges tekintetek miatt alakítani; a legtöbb esetben elfogadható ismérvet képez arra nézve, hogy a kérdéses kisközségnek azon körjegyzői csoportba való beosztása, a melyhez tartozik, csak kényszerhelyzetben, valószínűleg az anyagi erők elégtelensége miatt történt. A törvényjavaslat tehát arra törekszik, hogy az ily községek, a mennyiben arra a törvényes előfeltételek fenforognak, vagy megteremthetők lesznek, a szükséghez képest államsegélylyel is a közigazgatás életerős szerveivé tétessenek.
E § az anyakönyvi felügyelői állásokat megszüntető 8. § folyamányakép az anyakönyvi felügyelők ellátása iránt intézkedik s első sorban azt veszi czélba, hogy a felügyelők 1905. évi julius hó 31-ig, mikor is jelen állásukban kevés kivétellel 10. szolgálati évüket betöltik, az állam szolgálatában más megfelelő állásra elhelyeztessenek. S csak a mennyiben ez bármi okból keresztülvihető nem lenne, nyernek alkalmazást reájuk nézve a nyugdíjtörvénynek a nyugdíjazás, illetőleg végkielégítés iránti rendelkezései.
E § azt kivánja biztosítani, hogy azok az anyakönyvvezető-helyettesek, a kik a törvény életbe léptekor oly községi anyakönyvi kerületben vannak alkalmazva, melyben segédjegyzői állás szervezve nincs, anyakönyvvezetői megbizatásukat és tiszteletdíjukat újabb kinevezés nélkül megtartsák mindaddig, míg megbizatásuk alól a 3. § értelmében szervezeti változás miatt, vagy egyéb okból kifejezetten fel nem mentetnek. E rendelkezés tehát úgy a czélszerűségi, mint a méltányossági tekinteteket egyaránt figyelembe veszi.
