Az 1899. évi XXX. tc. tiltó rendelkezései daczára az előző kormányok az új autonom vámtarifa megalkotása előtt tárgyalásokba bocsátkoztak külállamokkal kereskedelmi szerződések kötése czéljából, sőt szerződéseket is kötöttek. Úgy e tárgyalások folytatásához, mint a szerződések kötéséhez hiányzott tehát a törvényes alap. A már megkötött szerződések tekintetében kétségtelen kényszerhelyzet előtt áll az ország, a mennyiben, ha csak gazdasági bonyodalmakat nem akar okozni és magát nem akarja kikapcsolni csaknem egész Európa közgazdasági forgalmából, e szerződéseket most már el kell fogadnia. Azonban a reánk nézve gazdasági szempontból nagyobb jelentőséggel biró külállamok egy részével szerződéseink még nem lévén megkötve, ezekkel tárgyalásokat kell még folytatnunk. Ehhez hiányzik a törvényes alap, sőt az idézett 1899. évi XXX. tc. tiltó rendelkezésével szemben a törvényhozás külön felhatalmazás nélkül ily tárgyalások egyáltalán nem is folytathatók. Minthogy azonban gazdasági érdekeink elodázhatatlanná teszik a szerződéses tárgyalások folytatását, gondoskodnia kell a kormánynak megfelelő törvényes felhatalmazásról, mely a nélkül, hogy az 1899. évi XXX. tc. érdemi rendelkezéseit érintené, az országot abba a helyzetbe hozza, hogy legfontosabb gazdasági érdekeit megvédhesse. Ezt czélozza e jelen törvényjavaslat, melylyel a kormány három irányú felhatalmazást kér.
Első sorban törvényes alapra kivánja helyezni azon tárgyalásokat, melyek a végből szükségesek, hogy kereskedelmi szerződések külállamokkal egyáltalán köthetők legyenek. Minthogy pedig az ily tárgyalások gyakran nem vezetnek oly időben a kivánt eredményre, hogy a hosszabb lejáratu szerződések megköthetők legyenek és sűrűn fordul elő, hogy a végleges szerződéseket rövid tartamú ideiglenes megállapodások előzik meg, sőt az is előfordulhat, hogy gazdasági érdekeink megóvása szempontjából egyoldalú rendelkezéseket kell tennünk, a kormánynak felelősségéből folyó kötelessége, gondoskodni arról, hogy ily rendelkezéseket tehessen és megállapodásokat létesíthessen. Erre kér felhatalmazást a jelen törvényjavaslat 1. §-ában, korlátozva ezen jogát arra, hogy ily ideiglenes rendelkezések és megállapodások legkésőbb 1906. évi deczember hó 31-iki hatálylyal legyenek tehetők, illetve létesíthetők. E korlátozás abban leli indokát, hogy az országgyűléstől hosszabb időre ne legyen elvonható az ország gazdasági vonatkozásai miképen való szabályozásának ellenőrzése.
Ugyanez a szakasz még egy más rendelkezést is tartalmaz, nevezetesen felhatalmazza a kormányt, hogy 1907 deczember 31-én túl terjedő hatálylyal is köthessen szerződéseket. Ezt a felhatalmazást ismét az 1899. évi XXX. tc. teszi szükségessé, mely határozottan kimondja, hogy 1907 deczember hó 31-én túl terjedő hatálylyal szerződés külállammal nem köthető. Ez a rendelkezés a változott gazdaság-politikai viszonyok mellett már nem tartható fenn, szerződéseinek legfontosabbjai 1917, illetve 1915 végéig kötvék, ennélfogva nem zárkózhatunk el többé az elől, hogy az esetleg kötendő többi szerződést is ily tartammal kössük meg. De nincs is semmi okunk az említett korlátozás fentartására, sőt ellenkezőleg a magunk gazdasági érdekei kivánják ez idő szerint a hosszabb lejárati időt, mely alatt módunk lesz gazdasági berendezésünket azon irányokba terelni, melyeket saját viszonyaink és érdekeink követelnek.
Minden kereskedelmi szerződés és erre vonatkozó tárgyalás alapja a vámtarifa. Az 1899. évi XXX. tc. ennek megalkotásához köti a kereskedelmi szerződésekre vonatkozó tárgyalások megindítását. Gondoskodni kell tehát megfelelő autonom vámtarifáról. Az 1899. évi XXX. törvénycikkben megállapított viszonosságból folyólag vámtarifánknak anyagi rendelkezései tekintetében azonosnak kell lennie a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok vámtarifájával, és így utalva vagyunk arra, hogy a két állam kormányai között 1903-ban létrejött vámtarifát, az idézett törvény által jelzett jogállapotnak megfelelő alakban fogadjuk el, mely az összes tárgyalások alapját képezendi, mely vámtarifát a jelen törvényjavaslattal egyidejűleg van szerencsém benyujtani. E vámtarifának ideiglenesen, rendeleti úton való életbeléptethetésére hatalmazza fel jelen törvényjavaslat 2. §-ának 1. pontja törvényerőre emelkedése után a kormányt. Ugyanaz a szakasz azonban felhatalmazást tartalmaz a kormány részére arra nézve is, hogy a külállamokkal már megkötött, magában a javaslatban felsorolt szerződéseket és egyezményeket ideiglenesen, a törvényhozás további rendelkezéseig rendeleti úton életbeléptethesse, még pedig azon időponttól kezdve, melylyel azok megköttettek.
Habár nem tartoznak a gondozásom alatt álló tárcza ügykörébe, mégis ide vettem fel az e részben közvetlenül érdekelt földmívelésügyi és igazságügyminiszter urakkal egyetértőleg az állategészségügyi és birtokszerzési egyezményeket, hogy a kormány részére kért felhatalmazás a kereskedelmi szerződésekkel kapcsolatos egész törvényhozási anyagra kiterjesztessék és ne kelljen e részben külön felhatalmazásokat kérni. A szerződések és egyezmények, úgyszintén az új autonom vámtarifa törvényben iktatandók lesznek. Erre vonatkozik a törvényhozás további rendelkezésének fentartása. Azonban fontos érdekeink füződnek ahhoz, hogy a kereskedelem-politikai törvényen kívüli állapot a lehető legrövidebb idő alatt megszüntethető legyen és minthogy ez csak úgy lehetséges, ha a kormány a vámtarifát és az említett szerződéseket, illetve egyezményeket a legrövidebb idő alatt életbeléptetheti, kénytelen a kormány ezen, törvényhozási gyakorlatunkban szokatlan felhatalmazást kérni. Ez a felhatalmazás egyáltalán nem érinti a törvényhozás jogkörét, a mennyiben az egyidejűleg benyujtott törvényjavaslatokat nem vonja el az alkotmányos tárgyalás elől és így alkotmányjogi szempontból nem kifogásolható.
Ezen szakaszban a szerződések és egyezmények, valamint a vámtarifa életbeléptetésének kezdő időpontja 1906 márczius 1-ére, illetőleg a Svájczczal kötött szerződésre nézve márczius 12-ére van téve. Ennek magyarázata, illetőleg oka az, hogy az előző kormány azon intézkedését, mely szerint a vámtarifát, valamint az említett szerződéseket és egyezményeket rendeleti úton léptette életbe, nem ismerhetjük el törvényesnek, és bár a nemzetközi jog szempontjából nem lehet kétséges, hogy az emlitett szerződések és egyezmények abban a vonatkozásukban érvényben állanak, a magyar közjog szempontjából nem ismerhetjük el azokat érvényben levőknek, minélfogva most kell gondoskodnunk arról, hogy azon kezdő hatálylyal, melylyel köttettek, törvényesen legyenek életbeléptetve.
A törvényjavaslat 3. §-a ugyanezen szempontokból a Szerbiával, Bulgáriával és Montenegróval létesített ideiglenes legnagyobb kedvezményes megállapodások törvényes alapra helyezhetésére nyujt módot.
