A kir. biróságok és ügyészségek tagjainak az igazságügyministeriumban való ideiglenes alkalmazhatásáról szóló 1899:XLVIII. törvénycikk érvényének ideje az 1904. évi deczember hó 31-én lejárt. E törvény hatályának öt évvel való meghosszabbítása iránt még az 1904. év folyamán terjesztett az akkori igazságügyminister törvényjavaslatot az országgyülés elé. Ez a törvényjavaslat azonban melyet a képviselőház igazságügyi bizottsága elfogadásra ajánlott, a képviselőházban tárgyalásra nem került; és erre nézve az országgyülés feloszlatása és a törvényhozásnak mind ez ideig való szünetelése miatt törvény utóbb sem jött létre. Ehhez képest az 1904. év végével megszünt a törvényhozási felhatalmazás, a melyen addig a kir. biróságok és ügyészségek tagjainak az igazságügyministeriumban alkalmazása alapult. Mindazonáltal nem történt intézkedés az iránt, hogy az itt alkalmazott itélő birák és ügyészek a biróságoknál és ügyészségeknél tényleg elfoglalják azokat az állásokat, a melyekre ki vannak nevezve, sem ők ezt nem kérték, hanem itteni alkalmaztatásuk továbbra is mind a mai napig fentartatott. Kétségtelen, hogy ez az állapot a szükséges törvényhozási felhatalmazás hiánya miatt törvényellenes. Kényszerítő természetű okok voltak azonban azok, a melyek az érintett állapot fentartását szükségessé tették és a melyek engem is arra indítottak, hogy annak a törvényhozás további intézkedéseig való fenmaradásához hozzájáruljak. Az itélőbirák és ügyészek berendelésének az a rendszere ugyanis, a melyet az 1899:XLVIII. törvénycikk és az ezt megelőző hason tárgyú korábbi törvények (1889:XLV., 1894:XXXVII. tc.) megvalósítottak, a gyakorlatban odavezetett, hogy az igazságügyministeriumban nemcsak a törvények előkészítését és más ezzel kapcsolatos átmeneti természetű munkálatokat, hanem nagyrészben az igazságügyministerium rendes és állandó természetű teendőit is a biróságoktól és ügyészségektől nemcsak ideiglenesen, hanem tartósan elvont munkaerők teljesítették. Miután a vonatkozó törvények rendelkezéseivel és a budget-jog követelményeivel ellentétben álló ez a rendszer lehetővé tette, hogy az igazságügyministeriumnak az idők folyamán folyton szaporodó s mindinkább nagyobb számú munkaerőket igénylő feladatait a biróságoktól és ügyészségektől elvont erőkkel végezzék s az e részben felmerülő kiadásokat legnagyobb részt a biróságok és ügyészségek költségvetésének keretében fedezzék: az igazságügyministeriumnak e feladatok ellátására hivatott fogalmazó-személyzetét nem szaporították abban az arányban, a melyben arra a munkafeladatok növekedésével szükség lett volna.
Ennek következménye lett azután az, hogy az igazságügyministeriumnak állandó fogalmazó-személyzete ezen hosszú idő alatt alig változott, viszont azonban nagy mértékben megnövekedett a berendelt itélőbirák és ügyészek száma. Az igazságügyministerium fogalmazó-személyzetének állománya az 1899:XLVIII. tc. érvényének lejártakor, 1905. január 1-én a következő volt: A ministerium személyzete volt 6 ministeri tanácsos, 8 osztályostanácsos, 9 ministeri titkár, 6 ministeri segédtitkár és 5 fogalmazó, összesen 34. Ezek mellett ugyanekkor a kir. biróságok és ügyészségek 30 tagja volt az igazságügyministériumban alkalmazva (ide nem számítva a birósági segédszemélyzetnek a ministeriumban alkalmazott tagjait). Ezek között volt 1 itélőtáblai tanácselnök, 1 curiai biró, 5 itélőtáblai biró, 2 főügyészi helyettes, 9 törvényszéki biró és járásbiró, 12 kir. albiró és alügyész, 1905. január 1-étől hivatalba lépésem napjáig a személyzetben a következő változások állottak be: 1 itélőtáblai biró főispán lett, 2 itélőtáblai biró a curiához kisegítő biróúl rendeltetett be, egy főügyészi helyettes vidéki főügyész lett, 1 albiró pedig vidékre törvényszéki biróvá neveztetett ki. A ministeriumban való alkalmaztatásuk fentartása mellett 1 törvényszéki biró a VII. fizetési osztályba, 2 albiró kir. ügyészszé és 2 albiró alügyészszé neveztettek ki. Ugyanez idő alatt viszont a ministeriumban alkalmazott birák és ügyészek száma 1 kir. ügyésznek és betétszerkesztő kir. albirónak berendelésével és 1 ministeri segédtitkárnak törvényszéki biróvá való kinevezésével szaporodott. Hivatalba lépésem napján tehát a ministeriumban alkalmazott itélőbirák és ügyészek száma 28 volt. Ezzel szemben a ministerium fogalmazó-személyzete ugyanekkor 35 tagból állott, a kik között 7 ministeri tanácsos, 8 osztálytanácsos, 9 ministeri titkár, 6 segédtitkár és 5 fogalmazó volt. A 28 berendelt itélőbiró és ügyész illetményei kitettek 172.500 koronát; ezzel szemben a ministeri fogalmazó személyzet illetményei kitettek 253.700 koronát. A berendelt személyzet tagjai közül csak négynek illetményei folyósíttatnak a kodifikáczionális alapból (XXII. fej., 12. czím), míg a többié az illető biróságok és ügyészségek költségvetési czímeiből fedeztetnek. A berendelt személyzetből a törvényelőkészítő munkálatoknál csak heten vannak alkalmazva, a többiek az ügyosztályokban végeznek szolgálatot. Hivatalba lépésem óta a berendelt személyzetben a következő változások történtek: az itt működő kir. itélőtáblai tanácselnök az igazságügyministerium államtitkárja lett, egy birót pedig táblai elnöki titkárrá neveztem ki.
Mint az előadottakból kiderül, ez a rendszer mostani alakjában és terjedelmében állandóan fenn nem tartható. Magam is elvileg helyesnek, sőt szükségesnek tartom ugyan, hogy a törvényelőkészítés és azzal kapcsolatos átmeneti természetű munkálatok czéljára a birói és ügyészi karnak szakképzett s gyakorlati ismeretekkel e munkálatoknál gyakran nélkülözhetetlen tagjai ideiglenesen igénybe vétesenek és hogy ennek lehetősége a jövőre is megfelelően biztosítva maradjon. Az az eddigi gyakorlat azonban, hogy az igazságügyministerium egyéb rendes munkafeladatainak teljesítésére is és pedig nem csupán ideiglenesen hanem állandóan vagy legalább tartósan itélőbirák és ügyészek vonatnak be, nemcsak ellenkezik az 1899:XLVIII. és az azt megelőző hasontárgyú törvénycikkben megnyilatkozó törvényhozói akarattal, hanem azzal a hátránynyal is jár, hogy indokolt szükség nélkül gyengíti az illető biróságokat és ügyészségeket és lehetővé teszi azt, hogy itélőbirák és ügyészek ebben a minőségükben szolgálatuk egész ideje alatt az igazságügyministeriumban alkalmaztassanak és a legalsóbb birói állásból a legmagasabbak valamelyikébe emelkedhessenek a nélkül, hogy a biróságoknál huzamosabb időn át működtek volna. E mellett, mig egyrészről, mint már kiemeltem, ez az eljárás az igazságügyministerium működésének költségvetési ellenőrzését egyenesen illusoriussá teszi, az igazságügyministerium rendes fogalmazási teendőinek itélőbirákkal és ügyészekkel való ellátása hozzá még egészben költségesebb is, mint hasonló fokozatbeli fogalmazói személyzetnek alkalmazása. Addig azonban, a míg az e tekintetben mellőzhetetlen reform keresztülvihető lesz, nem lehet elkerülni a rendszer ideiglenes fentartását. Mert az igazságügyministeriumba berendelt birósági személyzetet, mint a fogalmazó személyzet jelentékeny számú részét, az igazságügyi administratió nagyfokú megakadásának árán lehetne csak rögtön, előkészület és átmeneti intézkedések nélkül a ministeriumból eltávolítani.
Ugyanez áll az igazságügyministerium törvényelőkészítő munkálatai tekintetében is, a melyek még abban az igen szűk körben is, a melyen e munkálatok az utóbbi időben folyamatban maradtak, az itt alkalmazott itélőbirák közreműködése nélkül fennakadást szenvednének. E súlyos helyzetben nem lehetett a fennálló állapotot az 1899:XLVIII. törvénycikk érvényének leteltével azonnal megszüntetni, de nem szüntethettem meg az állapotot én sem, mikor hivatalba léptem. Az utóbb említett időpontig ezért a felelősség az előbbi kormányt terheli; ezentúl a felelősség reám hárul. A viszonyok kényszerítő hatása alatt tett intézkedésekért ennélfogva mindkét időszakra a törvényhozás utólagos felmentését kérem. E mellett azonban az előadott körülmények arra is indítanak, hogy a berendelések jelenlegi rendszerének az e részben szükséges és bővebb megfontolást igénylő reform megalkotásáig és keresztülviteléig leendő további ideiglenes fentartására is a törvényhozás felhatalmazását kérjem.
A mi már most a törvényjavaslat részleteit illeti, az alkotmányos rend helyreállításának egyik sürgős követelménye lévén ezek szerint, hogy az érintett törvényellenes állapot mielőbb orvosoltassék: ebben az irányban első sorban szükséges, hogy a törvényhozás a multra vonatkozólag ebben az irányban első sorban szükséges, hogy a törvényhozás a multra vonatkozólag utólagosan megadja a felmentést abban a tekintetben, hogy a kir. biróságok és ügyészségek tagjai az igazságügyministeriumban az 1899:XLVIII. törvénycikk érvényének idején túl is alkalmazásban maradtak, a mely felmentés az evvel az alkalmazással kapcsolatos hivatali működésre is kihat; továbbá szükséges, hogy ezzel kapcsolatban az ezen alkalmazással felmerült kiadások elszámolására nézve is megnyerjem a szükséges felhatalmazást (1. §); másodsorban az itélőbirák és ügyészeknek az igazságügyministeriumban való további ideiglenes alkalmaztatására nézve szükséges, hogy az érvényét vesztett 1899:XLVIII. törvénycikk hatálya egy időre meghosszabbíttassék (2. §), oly czélból, hogy a törvényelőkészítő munkálatok folytonossága és azoknak az egyéb teendőknek ellátása is, a melyek jelenleg az igazságügyministeriumban működő itélőbirósági és ügyészségi személyzetre vannak bízva, a szükségletnek megfelelően biztosítva maradjon addig is, a míg arról a berendelések jelenlegi rendszere helyett más alkalmas módon történik gondoskodás. Erre nézve megjegyzem még, hogy a javaslat 2. §-ában megállapított határidőt nem tekintem olyannak, a melynek lefolyását okvetlenül be kell várni, mielőtt a szükségessé vált új szervezés életbeléphet. Abból, hogy a javaslat szerint hatályában fentartandó 1899:XLVIII. tc. 1. §-ban az igazságügyminister csak felhatalmazást nyer itélőbirák és ügyészek berendelésére és hogy a 2. § értelmében berendelt személyek alkalmaztatása természetszerűleg csak addig tart, a míg a felhatalmazást az igazságügyminister igénybe veszi: önként következik, hogy a berendelések jelenlegi rendszere, ha a szükséges előfeltételek megvannak, törvény útján, akadálytalanul 1910. évi deczember 31-ik előtt is megszüntethető, esetleg pedig módosítható.
