Abban a több, mint egy század óta tartó küzdelemben, melyet Magyarország a vámügyek terén gazdasági érdekeinek megvédéseért folytatott, mindenkor fontos szerepe jutott a statisztikának. A míg Magyarországot Ausztriától vámsorompó választotta el, külforgalmunk megvilágítására a harminczadhivatalok kimutatásai szolgáltak, a melyek azonban távolról sem feleltek meg a kivánalmaknak. Megbizhatóságuk ellen számos jogosult panasz hangzott el, s különösen az árúk értékének irányzatos megállapítását élesen kiemelték úgy az akkori szakkörök, mint az akkori országgyülés egyes szónokai.
Attól fogva, hogy 1850-ben Magyarország az osztrák császárság vámterületébe olvasztatott, az abszolut uralom egész ideje alatt Magyarország külforgalmáról adatok nem gyüjtettek; alkotmányunk helyreállítása után azonban 1867-ben a magyar kormánynak egyik legelső gondja volt, hogy kisérletet tegyen, ha már a vámterület közössége mellett részletes áruforgalmi statisztika létesítése nem látszott lehetségesnek, legalább némi tájékoztató adatok beszerzésére. Ez adatgyüjtés forrásáúl, az Ausztriával való s általában a nyugot felé irányuló forgalmunkra nézve az ország határát átlépő közlekedési vállalatok feljegyzései szolgáltak, míg a Balkán-országokkal való forgalmunk számbavétele a vámhivatalok feljegyzései alapján történt. Ez első adatgyüjtésnek annyi fogyatkozása és hibája volt, hogy néhány évi tapasztalat teljesen meggyőzte az illetékes köröket a kisérlet sikertelenségéről s az 1876. évtől kezdve semmiféle adatunk nem volt, mely az ország külkereskedelmi forgalmáról tájékozást nyújtott volna. Midőn azonban a 70-es évek második felében az Ausztriával 1867-ben kötött vám- és kereskedelmi szövetségnek újabb tiz évre leendő meghosszabbítása napirendre került, az országgyülés képviselőháza határozati javaslatban utasította a kormányt, hogy megbizható árúforgalmi statisztika létesítéséről mielőbb gondoskodjék. E határozat folytán a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister az 1881. év elején törvényjavaslatot terjesztett az országgyülés elé, melynek értelmében az árúforgalmi statisztikai adatgyüjtés a szállítási vállalatok igénybevételével árúnyilatkozatok útján terveztetett, melyeket a külföldről érkezett és oda feladott küldeményekről a szállitási vállalatok, illetőleg a feladók voltak kötelesek kiállítani. E javaslat, mint 1881. évi XIII. törvénycikk ugyanezen évi május hó 1-én lépett életbe.
Ettől fogva ez a törvény képezi árúforgalmi statisztikai adatgyüjtésünk alapját, s bár idő folytán a szerzett tapasztalatok a törvénynek több hiányát kimutatták, maga a törvényben lefektetett alapelv teljesen kiállta a gyakorlat tűzpróbáját. Az 1881. évi XIII. törvénycikk hiányának pótlásáról időnkint rendeleti úton történt gondoskodás s az adatgyüjtés javítására irányuló intézkedések, mondhatni a törvény életbeléptetésétől kezdve sohasem szüneteltek. Voltak azonban a törvénynek egyes oly hiányai, a melyeket csakis törvényhozási úton lehetett megszüntetni. Ez a körülmény már az 1893. évben napirendre hozta az 1881. XIII. törvénycikk módosításának esetleg újabb törvénynyel leendő helyettesítésének kérdését, mely azután megoldást nyert az 1881. XIII. törvénycikk némely határozmányainak módosításáról és kiegészítéséről szóló 1895. évi XVIII. törvénycikk megalkotásával. E novelláris törvény tényleg orvosolta az 1881. évi XIII. törvénycikk leglényegesebb hiányát, a milyenek voltak különösen: 1. hogy az érkezett küldeményekről nem a czímzett, hanem a szállítási vállalat volt köteles az árúnyilatkozatot kiállítani; 2. hogy az árúnyilatkozatokon a származási és rendeltetési ország bevallása nem követeltetett; s 3. hogy a valótlan adatok beszolgáltatásának kellő megtorlásáról nem történt gondoskodás. Az uj törvény hatása alatt áruforgalmi statisztikánk nemcsak az adatgyüjtés, hanem az adatok feldolgozása tekintetében is egyszerre jelentékeny fejlődésnek indult, annyival inkább, mivel a törvény egyidejűleg a feldolgozás anyagi eszközeinek gyarapításáról is gondoskodott az által, hogy a bélyeges árúnyilatkozati ürlapok árát 4 fillérről 10 fillérre emelte.
Az 1900. év elején ismét nagyobb változáson ment át az adatgyüjtés. A mondott év első napján lépett életbe az az egyezmény, melyet a magyar és az osztrák kormány Magyarország és Ausztria közötti árúforgalom statisztikájának kölcsönös támogatással leendő számbavétele tárgyában kötött. Az egyezmény lényeges tartalma, hogy a két államnak egymással való forgalmában az árúnyilatkozatok a feladás alkalmával két példányban állítandók ki, melyek egyike a feladás helyén marad, másika pedig az árút a rendeltetési állomásra kiséri, hol azt a czimzett s bevallás czéljaira felhasználhatja. Külkereskedelmi statisztikai adatgyüjtésünk, melynek alapját ez idő szerint az 1881. évi XIII. és 1895. évi XVIII. törvénycikk s részben az emlitett egyezmény képezi, kétségtelenül a fejlettségnek már ma is igen tekintélyes fokán áll, mindazáltal az adatgyüjtés terén még ez idő szerint is nem egy hiány és visszásság tapasztalható, melyek orvoslása úgy az adatszolgáltató közönség érdekében, valamint az adatgyüjtés tökéletesítése szempontjából feltétlenül szükséges. Ilyen visszásság első sorban az 1881. évi XIII. törvénycikk 3. §-ában foglalt és az 1895. évi XVIII. törvénycikk által is érintetlenül hagyott az a rendelkezés, mely a beszolgáltatandó árúnyilatkozatok darabszámát határozza meg. Az említett törvényszakasz értelmében egynemű árúból álló egy küldeményről, úgy szintén egy csomagról, még ha különböző árúkat foglal is magában, csak egy árú nyilatkozatot kell ugyan kiállítani, de többféle árúból és több csomagból álló egy küldeményről annyi árúnyilatkozatot, a hányféle árú van a küldeményben. Ennélfogva ez idő szerint igen gyakran előfordul, hogy egy szállitási okmánynyal szállított küldemény után 5-6, sőt 10-15 vagy még ennél is több árúnyilatkozat állítandó ki.
Ez a rendelkezés a gyakorlatban sokszor igen terhes és zaklató az adatszolgáltató felekre nézve; minthogy pedig az illeték is a nyilatkozatok darabszámához igazodik, megtörténik nem egyszer, hogy a fél aránylag kis küldemény után 50-60 fillért, sőt nagyobb összeget is kénytelen fizetni statisztikai illeték fejében. Ez a rendelkezés az adatgyüjtés pontosságát és jóságát is nagy mértékben veszélyezteti, mivel alkalmul szolgál arra, hogy különféle árúkat tartalmazó küldeményeknek csupán egy része vallassék be, hogy ily módon minél kevesebb árúnyilatkozatot kelljen kiállítani, s megfelelően kevesebb statisztikai illetéket fizetni. De zaklató is a jelenlegi eljárás a nagyközönségre nézve, mely teljesen tájékozva az iránt, hogy mi tekintendő egynemű és mi különnemű árúnak, mely utóbbiak után, ha több csomagban fordulnak elő, külön nyilatkozat állítandó ki. Másrészt a törvény ezen rendelkezése gyakori nézeteltérésekre szolgáltat okot a szállítási vállalatok alkalmazottai és a szállító közönség között, miután az utóbbi az egynemű árúk fogalmát lehetőleg kiterjeszteni kivánja, az adatgyüjtő közegek pedig gyakran oly árúkról is külön-külön árúnyilatkozatot kivánnak, melyek egyneműségéhez szerintük csak némi kétség is fér.
Az osztrák kormánynyal kötött egyezmény életbeléptetése, vagyis az 1900. év eleje óta, a törvény ezen intézkedése egyébiránt felesleges terhet is ró a hazai czimzettekre. Ausztriában a feladó egy küldemény után, akárhány árúdarabból is árúból álljon is az, mindig csak egy árúnyilatkozatot tartozik kiállítani s azon egy árúnyilatkozaton sorolja fel a körülményben foglalt összes árúkat. Hozzánk tehát Ausztriából minden küldeménynyel csupán egy árúnyilatkozat érkezik. Az egyezmény értelmében a magyarországi címzett ezt az árúnyilatkozatot használhatná fel a bevalláshoz; ámde ennek a kedvezménynek igénybevételétől megfosztja őt az 1881. évi XIII. törvénycikk fentidézett szakasza mindazon esetekben, midőn itt az említett törvényszakasz értelmében nem egy, hanem több árúnyilatkozat szolgáltatandó be. Ilyen esetekben a hazai czímzett kénytelen az Ausztriából érkezett árúnyilatkozatokat adatait több új nyilatkozatra átirni, a mi nemcsak a félnek okoz felesleges munkát, hanem az adatszolgáltatás jóságát is csorbítja, mert a fél az átirás alkalmával könnyen követhet el tévedéseket. Ezen kívül vannak a mostani eljárásnak egyéb hiányai is, melyek az adatgyűjtés pontosságára nagy mértékben visszahatnak. Így pl. egyik törvény sem intézkedik, hogy a felek az általuk beszolgáltatott árúnyilatkozatokra nézve utólag kivánt felvilágosítások megadására köteleztessenek, holott ily felvilágosításokra és utólagos helyesbítésekre az árúnyilatkozatok helyes besorozhatása és a feldolgozás pontossága érdekében igen gyakran van szükség. Ennek egy további konzekvencziája, hogy oly esetekben, midőn közvetitő személyek (szállítmányozók) szolgáltatják be az árúnyilatkozatokat, a statisztikai hivatal a tulajdonképeni küldők és átvevők nevéről is tudomást szerezhessen, mert a szükséges felvilágosításokat és helyesbítéseket csakis azok adhatják meg pontosan. Az itt megjelölt hiányok és nehézségek orvoslását minden méltányos érdek gondos figyelembevételével czélozza a bemutatott törvényjavaslat.
A javaslat 1. §-a a külkereskedelmi statisztikai adatgyüjtés terjedelmét irja körül, kimondván, hogy az adatgyüjtés kiterjed mindazon árúkra, melyek a vasuti, hajózási és postaforgalomban a magyar korona országainak területéről kivitetnek, vagy a magyar korona országainak területére behozatnak. Ez a rendelkezés tehát az adatszolgáltatást egészen abban a terjedelemben állapítja meg, a mint az jelenleg érvényben van. Megjegyzendő, hogy az Ausztriával való belhajózási forgalomban az osztrák kormánynyal kötött egyezmény érvényességének tartama alatt az adatgyüjtés - a mint jelenleg - jövőre is csak a gőzhajókon szállitott árukra fog kiterjedni, míg a szerb és román határ mentén a gőzhajókkal közvetített forgalmon kívül a csónakon, dereglyén, tutajon stb. szállított árúk is számba vétetnek.
A szakasz második bekezdése a kereskedelemügyi ministert felhatalmazza annak megállapítására, hogy mely küldemények vétessenek ki az adatgyüjtés alól. Az 1881. XIII. törvénycikktől eltérőleg a jelen törvényjavaslatban a vevénynyel szállított podgyász-küldemények az adatszolgáltatás kötelezettsége alól kifejezetten csak azért nem vétetnek ki, mert nem volna indokolt a törvényben a podgyász-szállitást külön kiemelni, a mikor az árúnyilatkozat beszolgáltatásában kötelezettsége alól mentesíteni kell a végrehajtási rendeletben oly küldeményeket is, melyeknek nem kereskedelmi jellege kétségtelen vagy a melyek kivételét egyébb szempontok indokolják. Ilyenek Ő császári és apostoli királyi Felesége közvetlen használatára rendelt tárgyak; a katonai kincstárnak, némely, főleg fegyverekből, lövegekből várerődítési anyagokból álló küldeményei; a nem kereskedelmi forgalmat képező egyes göngytárgyak, stb. Mindezeket a kivételeket a törvényben részletesen felsorolni nem volna czélszerű, mivel nincs kizárva, hogy a statisztikai bevallás alól való mentesség a jövőben egy vagy más szempontból esetleg oly küldeményekre is kiterjesztetik, melyek ez idő szerint nyilatkozatkötelesek s melyek mentesitését a kivételeknek a törvényben való felsorolása lehetetlenné tenné. Ennélfogva leghelyesebbnek látszott a kivételek megállapítását a rendeleti úton való szabályozásnak tartani fenn. Egyébiránt az Ausztriával való forgalomban a többször említett egyezmény a kivételeket taxative felsorolja, ebben a forgalomban tehát az egyezmény érvényességének tartama alatt rendeleti úton is csak az ott felsorolt kivételek állapítandók meg. Ezek a következők: a) Ő császári és apostoli királyi Felsége közvetlen használatára rendelt, vagy Ő Felsége legmagasabb rendeletére szállított tárgyak; b) oly tárgyak, melyek a cs. és kir. udvarnál székelő diplomatiai személyek közvetlen használatára rendeltetvék, vagy a melyek ezek által a másik államba küldetnek; c) utipodgyász, melyet az utasok magukkal visznek, vagy vevény ellenében feladnak; d) minden küldmény, mely a katonai kincstárnak már tulajdona és valamely katonai hatóságtól egy másik katonai hatósághoz küldetik, kivéve azonban azon ujonnan beszerzett tárgyakat, melyek elküldése a magánosok termelési telepéről a katonai díjszabás alapján történik, továbbá azon lovakat, melyek nem csapatmozgalmak alkalmából szállíttatnak; c) fegyverekből, fegyverrészekből, lőszerekből, lövegekből és várerősítési anyagokból álló mindennemű küldemények, melyeket a katonai kincstár beszerez; f) hullák; g) a birósági eljárás czéljaira szolgáló tárgyak; h) tényleg szállításra szolgáló mindennemű közlekedési eszköz, minden tartozékaival, valamint a tényleges használatból visszatérő közlekedési eszközök vagy ezeknek tényleges használatban volt tartalék- és alkatrészei és egyéb tartozékai, bár egyénként térnek vissza; j) az érkező és elinduló hajók élelmiszere, valamint a vasuti és étkező kocsikon a vendéglős üzlethez tartozó készletek; j) azon szállítóvállalatok önkezelési küldeményei, melyek üzeme mindkét államra kiterjed, nevezetesen az üzemhez szükséges anyagok és leltári tárgyak, melyeket e vállalatok az egyik államból a másikba az utóbbiban fekvő vonalrész czéljaira küldenek; k) tej-, baromfi- és gyümölcsszállítmányok visszatérő üres tartályai.
A javaslat 2. §-ának első bekezdése az 1895. évi XVIII. tc. 1. §-ából van csaknem szószerint átvéve. Új intézkedést s a jelenlegi állapothoz képest mélyreható változást tartalmaz a 2. bekezdés, mely szerint egy szállítási okmányhoz mindenkor csupán egy árúnyilatkozatot kell kiállítani s azon a küldemény tartalmát képező összes árúkat felsorolni. A javaslatnak ez az intézkedése van hivatva megszüntetni azokat a visszásságokat, melyekre fentebb volt szerencsém rámutatni.
A 3. § az árúnyilatkozatokba bejegyzendő adatokat sorolja fel. A lényeges adatok ugyanazok, a melyek az 1881:XIII. tc. 2., illetve az 1895:XVIII. tc. 1. §-a értelmében eddig is bejegyzendők voltak, ezeken kívül azonban a javaslat az árúdarabok jelét és számát, az árúdarabok darabszámát és a csomagolás nemét, a feladó vagy címzett, illetőleg az átvevő nevét és lakhelyét is bejegyezni rendeli. Önként értendő, hogy olyan esetekben, midőn az árúk szállítását közvetítő személyek (szállítmányozók) eszközlik, a kik csupán formailag tekinthetők feladónak és czímzetteknek, míg a tulajdonképeni feladók és czímzettek az ő megbizóik, a közvetítő személyek a megbizók nevének és lakóhelyének bevallására is kötelesek lesznek. Ezen adatokra részben a több csomagokból álló küldemények egyes árúdarabjainak kellő megkülönböztetése czéljából, részben az utólagos felvilágosítások beszerzése végett van szükség. Ujításnak azonban ez adatok felvétele egyáltalán nem mondható, mert a felek, az érvényben lévő végrehajtási rendelet értelmében mindez adatokat jelenleg is kimutatják az árúnyilatkozatokon. Ugyanez szakasz utolsó bekezdése szerint az árúnyilatkozati ürlap alakja, példányszáma s kikötésének részletei rendeleti úton lesznek megállapítandók. Ezen szakasz alapján kiadandó végrehajtási rendelet fog az iránt intézkedni, hogy az osztrák kormánynyal fennálló egyezményhez képest az Ausztriába feladott küldeményekről kiállított árúnyilatkozatok mindenkor két, egymással teljesen megegyező példányban állíttassanak ki.
A 4. § első bekezdése az 1881:XIII. és 1895:XVIII. törvénycikkek idevágó rendelkezéseinek felel meg. Uj rendelkezés foglaltatik a javaslat második bekezdésében, a melynek értelmében, ha a külföldről érkezett küldeményt az ottani feladó által kiállított árúnyilatkozat kiséri, az itteni czímzett a bevalláshoz ezt az árúnyilatkozatot használhatja fel. Ez a rendelkezés kiegészíti a 3. §-nak említett utolsó bekezdését, a mennyiben az Ausztriából érkező árúnyilatkozatoknak az itteni czímzettek által való felhasználását engedi meg.
Az 5. § az 1881:XIII. tc. 5. §-ából van átvéve azzal a kibővitéssel, hogy a külföldre szóló árú elszállítására vonatkozó tilalmat kiterjeszti a külföldről érkezett küldeményeknek kiadására is abban az esetben, ha az árúról szabályszerű árúnyilatkozat nem szolgáltattatott volna be. Ha 1881:XIII. tc. 5. §-a csupán a külföldre feladott küldeményekre nézve mondja ki, hogy azok a szabályszerű árúnyilatkozat beszolgáltatása nélkül elszállításra fel nem vehetők. Ez a rendelkezés akkor tökéletesen elégséges volt, minthogy ugyanazon törvény 6. §-ának második bekezdése értelmében a külföldről érkezett küldeményeknél a vasuti vagy hajózási vállalat saját hatáskörében volt köteles a nyilatkozat kiállításáról gondoskodni; már az 1895:XVIII. tc. 2. §-a azonban a külföldről érkezett árúk statisztikai bevallását a czímzett kötelességévé teszi s minthogy e czélszerű rendelkezést a javaslat is fentartja, csak e rendelkezések szoros folyománya, hogy az érkezett árúk statisztikai bevallása is ugyanolyan intézkedéssel biztosíttassék, mint a mely a feladott árúkra nézve már az 1881:XIII. törvénycikkben megállapíttatott.
A 6. és 7. §-ok az 1881:XIII. tc. 6. és 9. §-ból vannak némi módosítással átvéve. Leginkább az a módosítás emelendő ki, hogy a javaslat a felek által beszolgáltatott árúnyilatkozatokon foglalt árúbevallások helyességének ellenőrzését csak a végrehajtási rendeletben erre felhatalmazott közegeknek engedélyezi. Ez intézkedés felvétele az okból indokolt, hogy az ellenőrzést a vasuti és hajózási vállalatok oly alkalmazottai végezhessék, a kik állásuknál fogva kellő garancziát nyújtanak arra nézve, hogy ezen felülvizsgálati jogukat nem fogják a nagyközönség zaklatására felhasználni.
A 8. § is az 1881:XIII. törvénycikk 10. §-ának felel meg, azzal a változtatással, hogy a javaslat a nyilvános árúraktárak külkereskedelmi statisztikai adatszolgáltatására is kiterjeszti az ellenőrzést s ezt, valamint a vasuti és hajózási vállalatok adatszolgáltatásának ellenőrzését kifejezetten a m. kir. központi statisztikai hivatal hatáskörébe utalja, mint a mely hivatal az adatok feldolgozásával is foglalkozik. Uj intézkedés a szakasznak az a rendelkezése, hogy a statisztikai hivatal kirendeltségei és kiküldöttjei a szállítási vállalatok alkalmazottjait az adatgyüjtésre vonatkozó mindennemű feladataik teljesítésében helyettesíthetik, a mely rendelkezés különben a jelenleg is fennálló gyakorlatnak felel meg.
A 9. § az 1881:XIII. törvénycikk 7. §-ában foglalt intézkedés tartalmazza, s ezenkívül a végrehajtási rendeletből átveszi azt az intézkedést, hogy az árúnyilatkozatokat a vasuti és hajózási vállalatok mint szigorúan bizalmas természetüeket kötelesek kezelni. E rendelkezést szükséges volt felvenni az adatszolgáltató közönség érdekében, hogy egyéni természetű adatoknak nyilvánosságra való hozatala meggátoltassék.
A 10. § új intézkedéseket tartalmaz. Az első pont biztosítékot nyújt az adatszolgáltató feleknek, hogy sem az árúnyilatkozatokon bevallott, sem az ellenőrzés alkalmával a statisztikai hivatalnak tudomására jutott adatok adók kivetésénél semmi esetre sem fognak felhasználtatni, hanem kizárólag csak statisztikai czélokra szolgálnak. A második pont viszont felsorolja azokat a kivételes eseteket, a midőn a m. kir. központi statisztikai hivatal az árúnyilatkozatokat hatóságoknak kiszolgáltathatja.
A 11. § a m. kir. központi statisztikai hivatalról szóló 1897. évi XXXV. törvénycikkből vétetett át azon módosítással, hogy az egyéni természetű statisztikai adatoknak másokkal való közlését nemcsak az adatok gyűjtésével és feldolgozásával foglalkozó egyéneknek tiltja meg, hanem az értékmegállapításban résztvevő egyéneknek is. Az 1897:XXXV. törvénycikk 15. §-ának átvétele jelen törvényjavaslatba szükséges volt, mert az említett törvény az árúforgalmi statisztikára nem terjed ki, holott a felek egyéni érdekeinek esetleges visszaélések ellen való megvédése a statisztika egyetlen ágánál sem kivánatosabb, mint éppen a külkereskedelmi statisztikánál. Az említett törvény rendelkezésének kiterjesztését a külkereskedelmi értékmegállapításban résztvevő egyénekre szintén indokoltnak láttam, mert a helyes és pontos értékmegállapítás szempontjából az értékmegállapító bizottság tagjainak olykor egyéni természetű adatok is tudomásukra jutnak; gondoskodni kellett tehát, hogy ezen egyéni adatok illetéktelen felhasználása szintén meggátolhassék.
A 12. § szerint a feladók és czimzettek, illetőleg a küldők és átvevők a küldeményeikre vonatkozó árúnyilatkozatokra nézve a m. kir. központi statisztikai hivatal, esetleg a vasuti és hajózási vállalatok által utólag kivánt felvilágosításokat megadni tartoznak. Ehhez az intézkedéshez, mely remélhetőleg nagy mértékben elő fogja mozdítani külkereskedelmi statisztikánknak pontosságát, csak azt kivánom megjegyezni, hogy belőleg a felekre semmiféle költség nem hárul, mivel az adatszolgáltatásra felszólítottaknak a statisztikai hivatalhoz intézett leveleik portómentesen kezeltetnek, sőt a statisztikai hivatal a felhivással együtt a fél részére a válasz beküldésére szolgáló s portómentességi záradékkal ellátott borítékot is mellékli.
A javaslat 13. §-a a bevallott adatok helyességét kivánja biztosítani. Az 1895:XVIII. tc. a hamis bevallást kihágásnak minősíti s kettőtől száz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel sujtja. Ez intézkedés változatlan fentartását nem látom czélszerűnek, mert részint tullő, részint innen marad a czélon. Kihágás elkövetésével bélyegezni meg a valótlan árúforgalmi adatok szolgáltatóját s ezzel is szaporítani a kihágásoknak számát nem kivánatos. De az adatok jóságát sem biztosítja, mert csak a mala fidest bünteti, a hanyagságból, gondatlanságból elkövetett hibákat ellenben megtorlatlanul hagyja, holott a statisztikai adatok helyességének szempontjából egyre megy, hogy mily okból jegyeztettek be hibásan az adatok. A jelen törvényjavaslat tehát a kihágást egyszerű rendbirsággal helyettesíti s ezzel módot ad arra; hogy az elbirálásra hivatott iparhatóság a hanyagság mérvét vagy a szándékosságot kellőleg mérlegelve, túlszigor nélkül járhasson el a közgazdasági szempontból annyira fontos árúforgalmi adatok pontos bevallásának biztosítása érdekében.
A 14. § a statisztikai illeték lerovását szabályozza. Az illeték lerovása ezentúl is postai értékjegyek felragasztása által történik. Fontos újítás azonban a szakasznak a statisztikai illeték nagyságát szabályozó intézkedése. E szerint a statisztikai illeték általában szállítási okmányonkint egy-egy küldemény után 10 fillérben, 2000 kilogramm súlyú gyüjtőárúküldeményeknél 1 koronában, s a legalább 5000 kilogramm súlyú küldeményeknél 3 fillérben állapíttatik meg. A felek által fizetendő illeték nagysága, a mint fentebb már kiemeltem, ez idő szerint a beszolgáltatott árúnyilatkozatok darabszáma szerint alakul, a mennyiben minden egyes árúnyilatkozatot 10 fillér illeték terhel. A beszolgáltatandó árúnyilatkozatok darabszámát pedig az 1881:XIII. törvénycikknek legfeljebb már részletesen ismertetett 3. §-a határozza meg. Ennek értelmében egy szállítási okmánynyal szállított egynemű árút, ha még oly nagy mennyiségben szállíttatik is, mindenkor csak 10 fillér illeték terhel, viszont a többféle árúból és több csomagból álló küldeményt, tekintet nélkül a küldeményt képező csomagok súlyára és nagyságára, annyiszor 10 fillér, a hányféle árú van a küldeményben, azzal a korlátozással, hogy egy csomagról csak egy árúnyilatkozat kell. Nyilvánvaló, hogy ez a rendelkezés a kisforgalmat aránytalanul nagy mértékben sújtja, mert több különféle árúnak egy küldemény gyanánt való szállítása éppen a kisforgalomban szokásos, tehát több árúnyilatkozatot rendszerint a kisebb küldemények után kell beszolgáltatni. Ezzel szemben a javaslatban tervezett rendelkezések szerint, minthogy egy szállítási okmányokhoz csak egy árúnyilatkozat beszolgáltatását rendeli, egy küldeményt, akárhányféle árúból álljon is az, mindenkor csak 10 fillér illeték fog terhelni. A statisztikai illeték jövedelmének csökkenését, mely a kisebb forgalom terheinek ilyképen való jelentékeny könnyítéséből származik, a 2000 kilogramm súlyú gyűjtőárúküldemények és a legalább 5000 kilogramm súlyú egyéb küldemények felemelt illetéke van hivatva pótolni. A statisztikai illetéknek bizonyos súlyhatárok szerint való megállapítása más országokban már régen gyakorlatban van, így van ez a Németbirodalomban s így van a szomszég Ausztriában. Az 1899 szeptember 21-iki császári rendelet ugyanis a statisztikai illetéket minden egyes árúnyilatkozat után általában 10 fillérben állapítja meg, egész kocsi- vagy hajórakományok után azonban ennek háromszorosában, vagyis 30 fillérben. Ez az eljárás önmagában hordja belső igazolását, nem volna azonban megengedhető, hogy az illeték az árúk bizonyos csoportja szerint állapíttassék meg különböző magasságban. Más államokhoz való kereskedelmi viszonyaink szempontjából még az árnyékát is kerülni kell annak, mintha a statisztikai illeték vám jellegével akarna birni s az árúk forgalmának alakulására akarna hatást gyakorolni. De erre a statisztikai illeték nem is volna alkalmas, mert még a kevésbé értékes árúk értékéhez képest is oly minimális, hogy áralakító hatása egyáltalán nincs. A javaslat a 30 filléres illetékeknél a waggonrakományt tartja szem előtt, s alsó súlyhatárul az 5000 kilogrammot állapítja meg, részint hogy az illeték beszedésénél kizárja a különböző felfogások érvényesülését, részint pedig, hogy azokat a kocsirakományokat, a melyek súlya 5000 kilogrammot sem ér el, a magasabb illeték fizetése alól felmentse. Legtöbb esetben 100 mm. súlyú árúküldemény fog 30 fillér illetéket fizetni, noha igen sok esetben 150 métermázsa (a 15 tonnás kocsiküldeményeknél), sőt gyakran több ezer métermázsa (a nagyobb hajóküldeményeknél). De ha figyelmen kívül hagyjuk is e nagy küldeményeket, s csak a normális 100 métermázsát veszszük tekintetbe, kitűnik, hogy a statisztikai illeték a kocsirakományok métermázsáját általában csupán csak 0.3 fillérrel terheli.
Oly rendkívüli csekély összeg ez, hogy az árképződése vagy a forgalomra hatást egyáltalán nem gyakorolhat. Míg Ausztriában az úgynevezett közbenső árúforgalmi statisztikánál csak kétféle illeték, 10 és 30 filléres, állapíttatott meg, addig e törvényjavaslat külön 1 koronában kivánja megállapítani a 2.000 kilogramm vagy azon felüli gyűjtőárúküldemények illetékét. Éppen a gyűjtőárúküldeményeket a javaslat nagy tehertől szabadítja meg, midőn felmenti azon súlyos kötelezettség alól, mely jelenleg fennáll, hogy tudniillik annyi bélyeges árúnyilatkozatot kell kiállítani, a hányféle árú foglaltatik a küldeményben. De ez az intézkedés a szállítmányozók részére, kik gyűjtőárúküldemények szállításával foglalkoznak, nemcsak pénzbeli megtakarítást jelent, hanem nagy munkamegtakarítást is. A munkaterhet azonban a külkereskedelmi statisztika feldolgozását végző m. kir. központi statisztikai hivatal veszi magára, mely kénytelen lesz az egy árúnyilatkozatra vezetett sok különnemű árút a feldolgozás czéljából, külön lapokra kimásoltatni. Teljesen indokolt tehát, hogy a feldolgozás ezen megdrágítása némi recompensatiót találjon a magasabb illetékekben, a mely azonban magasnak sem a jelenlegi állapothoz képest nem mondható, sem általában véve, minthogy a gyűjtőárúküldeményekben kivétel nélkül értékesebb árúk szállíttatnak. A postai forgalom illetékmentessége megfelel a jelenlegi tényleges állapotnak. Szükségesnek látszott ezenkívül az osztrák kormánynyal 1899-ben kötött árúforgalmi statisztikai egyezményre való tekintettel lehetővé tenni, hogy a forgalom érdekében bizonyos küldemények nálunk is illetékmentességben legyenek részesíthetők s hogy a csomaggyűjtő szolgálattal iparszerüleg foglalkozó vállalatok az illetéket átalányösszegben róhassák le. Az erre vonatkozó felhatalmazás a 14. szakasz 6. bekezdésében foglaltatik. Az illeték új szabályozásának legnagyobb előnye abban rejlik, hogy világos, egyszerű, az adatszolgáltató felekre nézve igazságosabb s az adatok megbízhatósága szempontjából sokkal inkább megfelel, mint a jelenleg érvényben álló. E mellett pénzügyileg is előnyös, a mennyiben ez erre vonatkozólag tett részletes számítások szerint a statisztikai illetékekből befolyó bevétel az új szabályozás folytán előreláthatólag emelkedni fog, mely bevételi többletet a statisztika fejlesztésére szándékozom fordítani. Megjegyzem még, a mire részben már fentebb is utaltam, hogy e bevételi többletben fog fedezetet találni azon feldolgozási költségtöbblet is, a mely annak következtében áll elő, hogy ezentúl a többféle árút tartalmazó, több csomagból álló küldeményekről is az adatszolgáltató felek csak egy árúnyilatkozatot fognak kiállítani, a mely árúnyilatkozatnak a rajta felsorolt minden egyes árura vonatkozó összes adatait maga a statisztikai hivatal fogja külön lapokra kivonatoltatni. Önként értetik, hogy ez az eljárás, a míg egyrészt az adatszolgáltató feleknek nagy könnyebbségére szolgál, másrészt a statisztikai hivatal teendőit tetemesen fokozza.
A mi a 15. §-t illeti, a postai forgalomra nézve annak különleges természete kivánja, hogy az adatgyüjtés módozatainak megállapítása rendeleti uton történjék. A postai forgalomnak lehető nagy könnyűsége, melyet részben nemzetközi szerződések biztosítanak, nem ajánlja, hogy a jelen törvényjavaslat minden határozmánya a postai forgalomra is kiterjesztessék. Annál inkább tartható fenn ez a szabályozás a rendeleti utnak, mert a posta különben is állami intézmény s mert a postai külkereskedelmi adatszolgáltatás jelenleg is nem az árúforgalmi törvények által, hanem rendeletileg van szabályozva.
A 16. § kimondja, hogy a külkereskedelmi statisztikai adatgyüjtésre az 1897:XXXV. törvénycikk nem terjed ki. Ez adatgyüjtésnek a többi statisztikai adatgyűjtéstől sok tekintetben elütő természete, mely külön egységes szabályozást igényel, teszi indokolttá ezt a kivételt. Ez a kivétel megfelel egyszersmind a m. kir. központi statisztikai hivatalról szóló 1897:XXXV. törvénycikk szellemének is, a mennyiben ez a törvény is kifejezetten érintetlenül hagyta az árúforgalmi statisztikáról szóló 1881:XIII. és 1895:XVIII. törvénycikkeknek az 1897:XXXV. törvénycikktől több tekintetben eltérő rendelkezéseit.
A javaslat 17. §-a a végrehajtási és életbeléptetési záradékot tartalmazza. Az 1881:XIII. tc. a törvény végrehajtásával a földmívelés-, ipar- és kereskedelem-, illetőleg a közmunka- és közlekedésügyi ministert bízta meg, az 1895:XVIII. tc. pedig, mely novelláris intézkedéseket tartalmaz s többek közt a tudva valótlan adatszolgáltatást kihágásnak minősíti, a kereskedelemügyi ministert, illetőleg a horvát-szlavon-dalmát bánt. Minthogy pedig a bán közreműködése a végrehajtásban tényleg csakis a javaslat 11. és 13. §-ainak végrehajtására szorítkozik, czélszerűbbnek látszott a jelen törvényjavaslat végrehajtási záradékában a horvát-szlavon-dalmát bán hatáskörét ekkép jelölni meg.
