Marokkóra vonatkozólag az 1880. évben aláirt és nálunk az 1882. évi XIX. t. -czikkel beczikkelyezett u. n. madridi egyezményt megkötő hatalmak legnagyobb részének meghatalamazottai, a folyó évi január 16-án Spanyolországnak Algeciras városában, a mint ismeretes, konferencziára gyültek össze, hogy a marokkói szultán szuverénitásának és függetlenségének, államai integritásának és kereskedelmi tekintetben az egyenlő elbánás (u. n. nyilt kapu) elvének szem előtt tartásával s a konferenczián részt vevő államok érdekeinek kölcsönös elismerése mellett. Marokkóra nézve reformok behozatalában állapodjanak meg. A konferenczia czélja nem az volt, hogy Marokkóban a közigazgatást az egész vonalon átlakitsa, hanem az, hogy biztositsa azon reformok megvalósitását, a melyek azonnal és nagyobb nehézség nélkül keresztül vihetők. A konferenczián résztvettek: Magyarországon és Ausztrián kivül a Németbirodalom, Belgium, Spanyolooszág, az északamerikai Egyesült-Államok, Francziaország, Nagybritannia és Irhon egyesült királyság, Olaszország, Marokko, Németalföld, Portugália, Oroszország és Svédország. A konferenczia 1906. évi január 16-ától április 7-éig ülésezett, s eredménye az a terjedelmes főokmány lett, a melynek törvénybe iktatására a jelen törvényjavaslat irányul.
A főokmány I-VII. fejezetben a következő rendelkezéseket foglalja magában: I. fejezet: a rendőrség szervezésére vonatkozó nyilatkozatot; II. fejezet: a fegyvercsempészet ellenőrzésére és elnyomására vonatkozó szabályzatot; III. fejezet: a marokkói állami bankot engedélyező okmányt; IV. fejezet: az adók jövedelmezőbbé tételére és uj jövedelmi források nyitására vonatkozó nyilatkozatot; V. fejezet: a birodalmi vámokra, valamint, a csalás és csempészet elnyomására vonatkozó szabályzatot; VI. fejezet: a közmüvekre és közmunkákra vonatkozó nyilatkozatot; VII. fejezet: a hatálybalépésre vonatkozó általános rendelkezéseket. Ezt a főokmányt az értekezleten résztvevő hatalmak megbizottai az értekezlet végeztével 1906 április 7-én aláirták, kivéve a marokkói szultán megbizottait, a kik az aláirásra meghatalmazva nem voltak. Erre való tekintettel a többi hatalmak nevében Olaszországnak marokkói képviselője, mint a tengeri diplomácziai testület doyenje megbizott, hogy a marokkói szultán ratifikáczióját eszközölte ki, a ezt a többi hatalmakkal a spanyol kormány utján közölje. Ennek a közlésnek ugyanaz a hatálya lesz, mintha a marokkói szultán kiküldöttjei is aláirták volna a főokmányt és helyettesiteni fogja a a szultán ratifikáczióját is.
A svájczi kormánynyal való érintkezés - a főokmány azon rendelkezése szempontjából, a melyek a rendőrség főfelügyelőjére (7. czikk) és a lausanne-i szövetségi biróságra (45., 46. czikk) vonatkoznak - a spanyol külügyminiszterre bizatott. Az algecirasi főokmány a részt vett hatalmaknak a már birt jogokon felül (melyek között volt eddig is a konzuli biráskodásra való jog) nemcsak számos gazdasági előnyt nyujt, hanem olyan jogokat is biztosit, a melyeknek segélyével az érdekelt hatalmak a marokkói közviszonyok rendezésébe jóformán közvetlenül befolyhatnak. A konferenczián részt vett hatalmaknak Marokkóval való kereskedelmére ez kétségtelenül igen előnyös és ennélfogva, habár Marokkóval való kereskedelmünk eddigelé meglehetősen jelentéktelen, mégis érdekünkben áll, hogy a főokmányhoz mi is hozzájáruljunk, még pedig annyival is inkább, mert már az előbb jelzett u. n. madridi egyezményben (1882: XIX. tc.) szintén részt vettünk. Ezek előrebocsátása után a beczikkelyező törvényjavaslat egyes rendelkezéseihez a következő megjegyzéseket füzhetem.
A 2. § összefügg azzal, hogy a főokmány több büntető rendelkezést is tartalmaz. Igy a 19. czikk értelmében a 13. czikkben megjelölt tárgyaknak (fegyverek, lövőszerek stb.) Marokkóba való behozatala vagy annak kisérlete a 22. czikk értelmében pedig ily tárgyaknak ottan való csalárd eladása, elrehtése vagy forgalomba hozatala büntetendő cselekményeket képeznek, melyeknek szabadságvesztésből (emprisonnement) és pénzbüntetésből vagy e kettő egyikéből álló büntetést a 20. és 21. czikkek határozzák meg. Ezen büntetendő cselekmények felett a biráskodás 19., 23., 24., 25. és 29. czikkekből kitünőleg, a mennyiben cselekményeket nem marokkói alattvalók követik el, az illetékes konzulil biróságot illeti. A főokmány 88. és 89. czikkében meghatározott szabadságvesztés és pénzbüntetéssel és bizonyos esetekben e kettő egyikével büntetendő cselekményt képez továbbá a csempészkedés, vagy ennek kisérlete oly árukkal, a melyeknek behozatala vagy kivitele különben meg van engedve. Ugyanezen büntetéssel sujtja a 86. czikk azt, a ki a vámkezelés czéljából hamis árubevallást állit ki; mig a 81. czikk azon hajóskapitányt, a ki a vámkezelés czéljából szüséges hajórakomány átadását elmulasztja, vagy nem pontosan és nem teljesen állitja ki, pénzbüntetéssel sultja. A főokmány 92. czikke értelmében ugyanezek a rendelkezések alkalmazandók a parti hajózás alkalmával elkövetett hasonló cselekményekre. mindezen büntetendő cselekmények felett a főokmány 102. czikke értelmében a biráskodást nem marokkói alattvalók felett az illető konzuli biróságok gyakorolják.
A főokmány 19., 25., 84., 86., 87., 91., 92. és 93. czikkei megállapitják az előbbi cselekményekből kifolyólag a lefoglalás és elkobzás lehetőségét, a mely inzéétkedések a szerződő hatalmak kötelékébe tartozó állampolgárokkal és hajókkal szemben szintén az illető konzuli hatósáfgok hatáskörébe van a főokmámy értelmében utalva. A főokmánynak büntetőjogi rendelkezéseit és azokat, a melyek velük kapcsolatosan a lefoglalásokra s elkobzásokra vonatkoznak. Marokkó hatósága idegen állampolgárokkal és hajóikkal szemben még akkor sem alkalmazhatnák, ha ez a főokmányban nem volna az illető hatalmak biráskodási jogkörébe utalva, mert a konzuli biráskodás jogánál fogva, mely Marokkóban is fennáll és a melyet a főokmány semmi irányban sem csorbit, az idegen állampolgárok Marokko hatóságainak büntető biráskodása alól ki vannak véve. A főokmány büntető rendelkezéseit a magyar kir. ministerium a konzuli biráskodás szabályozásáról szóló 1891:XXXI. tc. 10. §-ának 4. pontja alapján rendelettel közvetlenül hatálybva nem léptetheti, mert a most idézett törvényszakasz alapján a konzuli biroságoknál csak olyan büntető rendelkezéseket lehet a helyi viszonyokhoz képest esetleg szükséges változásokkal hatályba léptetni, a melyek Magyarországnak vagy társországainak területén érvényben állanak (1891:XXXI. tc. 10. §-ának 1. pontja). A végből tehát, hogy a főokmány büntető rendelkezései a magyar állampolgárokea kötelezőkké váljanak, a magyar törépvnyhozás intézkedésére van szükség. Ezt az intézkedést a magyar törvényhozás a főokmánynak a főokmánynak törvénybe iktatásával teszi meg. A beczikkelyező törvény 2. §-ában a főokmány büntető rendelkezéseinek megszegését azért kell vétségekké minősiteni, mert büntetési tételeik nagy része meghaladja a kihágásokra megállapitott maximumokat.
Minősíteni pedig a magyar törvényben ezeket a büncselekményeket azért kell, hogy a marokkói konzuli biróságnak, ha majd a magyar büntetőtörvények a már meginditott tárgyalások értelmében a konzuli birosághoz érdemleges elbirálás végett utalt büntető ügyekben is hatályba fognak lépni, módjában álljon az algecirasi főokmány büntető határozmányainak megszegése miatt inditott ügyekben a magyar büntetőtörvények alá eső terheltekkel szemben e törvényeknek a vétségekre vonatkozó álltalános rendelkezéseit alkalmazni. A beczikkelyező törvény 2. §-ának 1. bekezdésében a főokmány büntető és egyéb rendelkezései a magyar állampolgárokra és a magyar hajókra is irányadóknak kimondatván, azt, hogy ezen szabályok alapján a biráskodást a konzuli biróságok fogják gyakorolni, a konzuli biráskodásról szóló 1891:XXXI. tc. 2. §-a értelmében kiadandő rendelet fogja megállapítani. A marokkói konzuli biróság hatáskörét ily irányban külön kiterjeszteni azért lesz szükséges, mert a konzuli biróságok büntető hatásköre eddig rendszerint csak a kihágási ügyekre terjed ki; a főokmányban meghatározott büntető cselekmények pedig a kifejtett okoknál fogva vétségnek lesznek tekintendők.
A konzuli biróságok hatáskörének ez a kiterjesztése megtörténhetnék már ebben a beczikkelyező törvényben is, de a mint az 1891:XXXI. tc. 2. §-a általában czélszerünek tartotta, hogy a külföldön eljáró konzuli biróságok hatáskörének gyakran diplomácziai tekintetek figyelembe vételét is igénylő tágitása vagy szükitése a ministerium jogkörébe utaltassék, ép ugy a jelen esetben is czélszerünek látszik, hogy a szóban forgó hatáskör kiterjesztés a ministerium által történjék azért, hogy az esetleg e téren netalán szükségessé váló későbbi változtatásokat is a ministerium az 1891:XXXI. tc. 18. §-ában kimondott, az országgyülésnek teendő jelentés kötelezettsége mellett eszközölhesse. Ugyanigy történt már eddig is a marokkói consuli biróságok hatáskörének kiterjesztése védjegy ügyekben, a miről a ministerium annak idején jelentést tett a képviselőháznak (I. 1896/901. évi országgyülés képviselőházi irományok 29. k. . 853. sz. és 30. k. 881. sz.). A marokkói konzuli biróságok hatáskörének eme kiterjesztésére vonatkozik a jelen törvényjavaslat 2. §-ának második bekezdése, a mely szerint az eljárásra illetékes hatóságokat a ministerium rendeleti uton fogja meghatározni. Hogy e tekintetben a ministeriumnak hogyan kell eljárni, arról külön intézkedni nem szükséges, mert e részben az 1891: XXXI. tc. 2. és 18. §-ai irányadók.
A 2. § harmadik bekezdésében ki kellett mondani, hogy a 2. § első bekezdése értelmében vétségeknek tekintendő büntetendő cselekmények miatt a magyar korona országaiban a terhelt személye ellen semmiféle eljárásnak vagy büntetésnek helye nincs, mert a szóban forgó cselekményekért, a melyek Marokkóban az ottani közérdekek megóvása végett esnek büntetés alá, a terheltet Marokkó határain tul is magyar korona országaiban megbüntetni nem volna indokolt, másrészt pedig nem állana e cselekménynek sulyával arányban, ha a terhelt, a ki Marokkóból a főokmány valamely büntető rendelkezésének megszegése után a magyar korona országaiba jött, itt eljárás alá vonatnék oly czélból, hogy a marokkói konzuli biróság elé visszakisértessék.
