Ráth György főrendiházi tag, nyugalmazott kir. táblai tanácselnök, az Országos Magyar Iparmüvészeti Társulat elnöke, az 1905. évi julius havában elhunyván, özvegye arra gondolt, hogy férjének képzőmüvészeti és iparmüvészeti gyüjteményét eladja. Ráth György gyüjteménye nemcsak hazánknak kevés számu komoly európai szinten álló magángyüjteményei, de a külföldön találhatók között is kiváló helyet foglal el, melylyel a szakbeli irodalom is bőven foglalkozik. A gyüjtemény zömét a festőmüvészet történetének renaissance korából, különösen pedig a hollandi és a flamand müvészet XVI. és XVII. századbeli időszakából sármazó rendkivüli becsü festmények, számszerint 50 drb alkotják. Tintorettó, Mantegna, Tizián, Rembrand, Rubens, Potter, Hobbema, elsőrangu alkotásokkal vannak a gyüjteményben képviselve. A festmények, melyeknek meghatározásai a legnevesebb hazai és külföldi tudósok kritikájának eredményei, jó karban vannak, s alig restauráltak. Becsüket a mi szempontunkból még emeli az a körülmény, hgoy jelentős részük hazai gyüjteményekből, a Böhm és gr. Festetich-féle magángyüjteményekből származik. A gyüjteménynek nem csekélyebb értékü részét alkotják az iparmüvészeti tárgyak sorozatai. Ezek keretében első sorban a Fejérváry-Pulszky-féle európaszerte ismeretes gyüjteményből származó metszett kövek, gemmák és intagiók gyönyörü csoportját emlitem meg.
Méltán sorakoznak hozzájuk az elsőrangu érmek, plaquettek, a XVI-XVII. századbeli puszpangfaragványok, antik görög és római vázák, tanagrák, bronzok, butorok, falkárpitok, keleti szőnyegek, gobelinek, porczellánok, faienceok, ötvösmunkák ritka szép sorozatai. Ráth György a legnagyobb óvatossággal és körültekintéssel gyüjtött. Selejtes dolgok nincsenek kollekcziójában, de kizárólag kitünő és hiteles festmények, ép és nagyrészt ritkaság számba menő iparmüvészeti tárgyak. Az állam müvészeti gyüjteményeinek sajnálatos hézagossága, másrészről az a szempont, hogy egy kiváló jelentőségü hazai magángyüjteménynek az ilyenekben sokkalta gazdagabb külföldre való vándorlása a hazai kulturális közvagyon pótolhatlan vesztesége lett volna, erkölcsi kötelességévé tette a kormánynak, hogy e gyüjteménynek hazánk részére való megmentése érdekében közbelépjen.
Az özvegygyel folytatott tárgyalás váratlanul kedvező eredménynyel végződött. Özvegy Ráth Györgyné, mint néhai Ráth György általános és egyetlen jogos örököse, hajlandónak nyilatkozott arra, hogy a mennyiben az állam a Városligeti fasor 10. szám alatt levő szintén Ráth György hagyatékához tartozó s ennélfogva az özvegy tulajdonát képező emeletes házát a hozzá tartozó kerttel és telekkel együtt 350.000 koronáért a gyüjtemény együttartása érdekében megveszi, az ő néhai férjének összes mükincseit a ház berendezésével együtt, a nemzetnek ajándékul adja a következő feltételek mellett: 1. hogy a gyüjtemény jelenlegi fellállitásában „Ráth György Muzeum” elnevezés alatt, mint az Országos Magyar Iparmüvészeti Muzeum kiegészitő része, az intézet által kezeltessék, vezetésének joga az emlitett országos muzeum mindenkori igazgatóját illesse meg és a gyüjtemény a közönség részére dijtalanul hozzáférhetővé tétessék; 2. hogy a ház első emeletén lévő s neki jegyzőkönyvileg átadandó lakásrészt jelenlegi berendezésével együtt élete fogytáig használhassa. Az özvegy elhatározásának a székesfőváros és első sorban a magyar kultura szempontjából való nagy jelentőségét kiemelnem, ugyszintén az özvegynek az ajándékával tanusitott nagylelküségét különösebben hangsulyoznom alig szükséges, akkor, a mikor szakszerü becslés szerint az ajándékul felajánlott gyüjteménynek leltári értéke mintegy egymillió 144.230 koronára rug. Ezt az összeget mint becsértéket állami muzeumaink szakbeli tisztviselői állapitották meg, a gyüjtemény esetleges megvásárlása szempontjából, az államkincstár érdekeinek kötelességszerü figyelembe való tartása mellett oly időpontban, a midőn ajándékozási szándékáról az özvegy még nem nyilatkozott.
