Mezőgazdaságunk történetében a sáska kártétele nem ujabb keletü: első följegyzésü biztos adatunk az 1242. évről szól. Azóta bizonyára nem telt el egy század sem, hogy a sáska hosszabb vagy rövidebb időpontokban, de mindig időszakosan ne pusztitott volna az ország terméséből. A mult idők hézagos följegyzéséből nem lehet ugyan biztosan tudni, hogy egyes esetekben milyen sáskafaj pusztitott, de annyi bizonyos, hogy azok a rajok a melyek akár a szomszédos déli államokból hozzánk, innét pedig északra (Lengyelország), vagy nyugatra (Ausztria, Németország) indultak, a vándorsáska (Pachytylus migratorius L.) nevü fajhoz tartoztak. Ez volt ugyanis Közép-Európa leggyakoribb sáskája, bár hozzá csatlakozott olykor a tatársáska (Acridium tartaricum) is, a mely inkább oroszországi rovar, noha lehuzódik Észak-Afrikába és másfelé is. A magyar krónikák és a magyar történet a letünt századokban emlékeznek sáskajárásokról, a melyek egész vidékekre nézve leirhatatlan nyomort hoztak és annyira dultak, hogy sok helyen a viskók nádastetejét tönkre rágták.
A csapások e nagyságából vette eredetét az ismeretes magyar szólásmód, a mely az embereknek az isten áldásában való dulását a sáskahad dulásához hasonlitja. Ez a vándorsáska nem a magyar földön kelt petéből, hanem messze délkeleten, a dunamelléki országok kopárain és szárnyon tette meg az utat hozzánk és más messze vidékekre. Az akkori irások oly sáskáról, mely magyar földből eredt és itt vált dulóvá, egyáltalában nem emlékeznek és nem is emlékezhetnek, mert akkoron Magyarország Alföldje a madaraknak hires tanyája volt. Magyarországon a vándorsáska legutoljára 1879-ben Szatmár vármegyében fordult elő, azóta csak elvétve akad nálunk, noha az elmult 1904-1906. esztendőkben a Balkánfélszigeten tömegesen fordult elő. Az a sáska, mely hazánkban legujabban 1903-tól egyre nagy veszedelemmel fenyegeti termelésünket, nem a vándor-, hanem a marokkói sáska (Stauronotus maroccanus Th.), a mely ez időszerint másodizben fordul elő tömegesen Magyarországon. Első előfordulása az 1888-1893. évi időközökre esett, a mikor e sáska Péczel (Pest), majd Szeged sz. kir. város, továbbá Hódmezővásárhely sz. kir. város, Szentes, Algyő, Sövényháza, Sándorfalva (Csongrád vm.), Jázova-Hódics, Tisza-Szt.-Miklós, Magyar- és Szerb-Pade, Mokrin, Uj-Szt.-Iván, Tisza-Hegyes, Kumán (Torontál vm.), Kunszentmárton, Dévaványa (Jász-Nagykun-Szolnok vm.). végül Gyoma község területén (Csudaballa puszta Békés vm.) tömegesen akadt. A mostani 1903. óta tartó előfordulása, Jászságban (Jászkisér, Jászapáti) kezdődött és folytatódott.
Heves vm.-ben (Pély, Kisköre, Tarna-Szt. -Miklós), azután Kunságban (Kiskunmadaras), mig végre Hajdu vármegyében, helyesebben Debreczen szab. kir. város tulajdonát képező Hortobágyon és a szomszédos szik legelőkön annyira elhatalmasodott, hogy az 1906. évi sáskarajzás befejeztével mintegy 40-45,000 kat. holdnyi legelő van e sáskával fertőzve. Egyenkint és szórványosan akad más szikeken is és még Budapest határában, Rákoson (tüzérségi gyakorló területen) is van belőle. A jelenlegi sáskafertőzést feltüntető két térképet a t. képviselőház irodájában tettem le. E két térkép egyike az országos fertőzést mutatja, mint a hogyan a marokkói sáska és más vele tömegesen előforduló sáskák fordulnak elő; a másika pedig csak a hortobágyi és a hortobágykörnyéki községek fertőzését tünteti fel. A marokkói sáska lényegesen különbözik a vándorsáskától, mert jóval kisebb (a vándorsáska 48-56 mm., a marokkói pedig csak 17-35 mm. hosszu), barna szinü ( a vándorsáska zöld, sárgás vagy barnás részekkel) és csak valóban szikes, növényzettől igen gyéren boritott legelőkön honos, holott a vándorsáska inkább a mocsarak, tavak környékén gazdag és buja növényzetü helyeken tanyázik. Mind a kettő megegyezik abban, hogy eleinte elszórtan szinte félrehuzódottan és csekély számban tanyázik, majd az egymásután következő száraz esztendőkben hirtelen annyira felszaporodik, hogy egyrészt helyén el nem fér, másrészt az éhségtől hajtva, eleinte gyalogszerrel, majd megszárnyasodása után röpülve távolabbi utra kell: a vándorsáska olykor sok száz mértföldnyi távolba száll, tehát valóban messze vándorol, mig a marakkorói sáska csak a szomszédos megmunkált és bevetett területre, vagy azon át szállva, a szomszédos szik legelőre vonul.
Igy kell magyráznunk a mostani fertőzéseket, a melyek nem egyebek, mint az 1888-1893. évi sáskajárásnak 1903-1906-ban megujuló hatalmasabb ágai. Az a sáska, a mely Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 1888-1893-ig pusztitott, de a melyet ugyanezen időben nagyjából kiirtottak, ezen helyről két kisebb rajt bocsájthatott, a melyek egyike a Jászságba s onnan Heves vármegye DNy-i zugába, a másik pedig Kunságba jutott s azon át a Nagyhortobágyon széledt el. Mindkét helyen eleinte kis termeténél és csekély számánál fogva, mint más réti „bagócza” vagy szöcske is, észrevétlenül lappangott, mig végre a mostani időszakban annyira elszaporodott, hogy tekintve a fertőzött terület óriási nagyságát, az már jelentékeny csapás jellegével bir. A marokkói sáska földben telel és tojása csomónkint közvetetlenül a föld szine alatt, mintegy ujjnyi mélységben van. Egy-egy csomóban 25-38 tojás van; e tojáscsomó olyan vizjárhatatlan tokban van, hogy a tojás nem ázik meg és nem pusztul el még akkor sem, ha azt hosszu téli és tavaszi hónapokon át állandóan viz boritja.
Baja ilyenkor csak az, hogy belőle a kis sáska április vége, május eleje helyett május végén, sőt mint az 1906-ban Hortobágyon előfordult, még junius második felén tul is kel, a szerint, a mint az ilyen hely korábban vagy későbben szárad ki s a szerint, a mint az ilyen szikes helyen olykor kivételesen buján fejlődő fü alatt a talaj korábban vagy későbben melegedik fel. A kikelő sáska rizskása szem nagyságu és eleinte kevés kárt tesz, de a mint növekedik, vedlik (egymásután ötször), egyre éhesebb lesz; a harmadik vedlés után már sokszor a közelfekvő vetések felé gyalogol s azokat, a szerint, hogy milyen tömegü a sáska, néha egy-két nap alatt földig lelegeli. Legveszedelmesebb közvetlenül a megszárnyasodás előtt és a megszárnyasodást követő időkben. Nálunk egy-egy szárnyas sáska már junius 5-12-ike között is akad, de tömeges szárnyasodása csak e hó 12-20-ika után kezdődik. Ilyenkor az éhes, üres gyomru és ivadéka sorsáról is már gondoskodó sáska nagy rajokban kerekedik fel és becsap a szomszéd vetésbe, hogy azon addig éljen, mig azt földig el nem pusztitja, hogy azután, ha a nőstényben megért a tojás, ismét a szikes legelőre, vagy kivételesen s ugy látszik ritkábban is a tarlóra térjen vissza, a hová a tojását lerakja.
A szárnyas sáskának ez a nyárderéki rajzása annál inkább fenyegeti a vetést, mennél fejletlenebb az, mert az érett gabonát (olykor keresztben is) csak akkor bántja, ha zöld, vagy félig érett tavaszi vetés nincs, ha azonban mind egyformán érett, nem válogat benne, hanem rendre elpusztitja mind. A szárnyas sáskának ez a végzetes rajzása eltart junius 25-30-ától julius közepéig, későbben, habár augusztus végéig egyre ide-oda csapong és élénk, rajzása csak merő helykeresés, hogy kikutassa a területet, a hová tojását letojhatná. Tavaly, 1906-ban, a sáska egyes tömegei még szeptember hava végén is kóboroltak a hortobágyi és hortobágykörnyéki községek szik legelőin. A marokkói sáska fejlődésének ez a rövidre fogott ismertetése megmagyarázza azt a veszedelmet, a melybe e sáska az országot döntheti. A rovar olyan helyeken (sziken, vaksziken) s oly időben (mikor a szik nyáron kisült és kopasz) szállong, a hol kevés ember jár; a nyáron elhagyott szik legelőn, a honnan a legelő jószágot elhajtották, zavartalanul helyezkedik el a rovar és ha figyelemmel vagyunk a tojás számára, akkor érthető, hogy már két-három száz esztendő is miért kedvez e sáskafajnak és miért ölthet az aggasztó mértéket. Azután pusztai természete még egyébként is kedvez neki. Elhagyatott kopár helyeken s eleinte gyér számu előfordulása, továbbá a kisült barna-szürke növényzethez alkalmazkodó szine annyira kedvez neki, hogy a pusztai, száraz és fában szükölködő legelőinkön előforduló madárság a sáskára ilyenkor alig hederit.
Ha pedig elszaporodott a sáska, akkor éppen a nagy tömege miatt nem bir vele az aránylag kevés madár. Azt nem lehet ugyanis mondani, hogy alföldi szikes pusztáinkról teljesen hiányzik a madár, de aránylag kevés van: az alföldi nagy tölgyesek kiirtása s az ákáczosok telepitése, a melyek noha gazdasági tekintetben véghetetlen becsüek, de a madárságnak egyáltalában nem kedveznek, továbbá a még most is folyó belvizek lecsapolása felette nagy mértékben megnehezitette a madarak letelepedését és megmaradását. Szakembereim jelentéséből tudom, hogy mind a jászsági, mind a hortobágyi sáskás területen a gólyák falkánkint s olykor olyan számban fordulnak elő, hogy számuk egyszerre három-négyezerre becsülhető; a bibicz olykor négyszögkilométernyi területeket borit el; a veres lábu vércse, mely a kis ragadozó madarak leghosszabbika, 60-70 darabból álló csoportokban igen gyakori vendég a sáskás területen; a nagyobb ragadozó madarak (kisebb sasok, ölyvek, héják stb.) ugyancsak ilyen tömegekben vannak itt; az itt-ott még meglevő nyáron ki nem apadó tavak és lápok környéke némely napokon tele van vizi szárnyassal; Hortobágy néhány kerek erdejében állandóan fészkel a vetési varju; elvétve, de több helyen, gyakori a tuzok is, már a mennyire megapadt, szinte ritka alföldi repczevetések mellet e madár gyakoriságáról szó lehet.
Mind e madarak el-eljárnak néha napján a sáskás területre, de mint az évek eredménye mutatja, aránylag kis számuk miatt s mert nem ott tanyáznak, a sáskában figyelemreméltó apadást eddig nem okoztak. Meg vagyok győződve arról, hogy ha azt a madárvédelmi akcziót, a melynek Herman Ottó a kezdeményezője s legbuzgóbb vezetője, tervszerüen folytatjuk a sáskaveszedelem ellen a madarak serege lesz a gazdának legjobb védelmezője, a minthogy a legtöbb káros rovar ellen ezekben láthatjuk a legtermészetesebb segitő-társakat. Mivel azonban ennek az aktiónak óriás jelentőségü hasznos eredményeit csak évek mulva élvezhetjük, kénytelenek vagyunk ma még emberi munkával elvégezni az irtásokat a mi azonban nem azt jelenti, mintha a madárvédelmi aktió hatályos támogatása alól felmentve éreznénk magunkat s abban a hitben élnénk, hogy a káros rovarok irtásának ez a kényszerhelyzet miatt igénybe vett módja jobb, eredményesebb s maradandóbb lenne, mint az irtás természetes módja; ellenkezőleg a védekezésnek a mai kényszerü módja is arra késztet bennünket, hogy a hatályosabb s szélesebb keretben foglalkozzunk a madárvédelem kérdésével s Herman Ottó tanácsa szerint hozzá fogjunk a természetes alkalmaknak legalább részben való szerzéséhez, a melyek sáskairtó hasznos madaraknak ujból való megtelepedését lehetővé teszik.
A mi a sáskára nézve végzetes lehet s mi mind tömegének, mind szaporodásának is egyszerre véget vethet, az ellenségeink más csoportjától is várható. A sok kártékony rovar (hollóbogár és más hólyaghuzó, de sáskával élő bogarak, a ragadozó, de földben a sáska tojásával élő darazsak), de mindenekfelett a sáska ragadós betegségeit okozó alsó szervezetek (gombák és baktériumok) azok, a melyek egyrészt szaporább fejlődésüek, másrészt ugyanazon idő alatt több, sokszor szertelenül sok ivadékot fejlesztenek (gombák, baktériumok), holott a sáska csak egyet s ez oknál tömegükkel fölébe kerekedhetnek a sáskának és azt olykor rövid napok alatt teljesen megsemmisithetik. Sajnos, hogy az irtásnak ez a lehetősége egyelőre az ember erejének körén kivül esik és döntő perczekben ezek segitségére számitani biztonsággal nem lehet. A sáska elszaporodásának kedvező, felette számottevő és igen nyomós körülmény az is, hogy a belvizek levezetése folytán egyre több és több olyan terület tárul fel, a mely kiszáradása után elszikesedik és kitünő tanyája a marokkói sáskának. A jászkiséri, a jászapáti sáskás területek mind, a hortobágyiaknak legnagyobb része mind olyan, a hol a belvizek levezetése előtt, tehát 8-10 esztendő előtt még viz állott és mind nyári kacsázó hely volt, holott ma kopár szik, tele sáskával. S a kilátás e tekintetben egyre aggasztóbb, mert a csatornázás egyre tart s igy megvan a kilátás, hogy a helyzet e tekintetben nem javulni, hanem rosszabbodni fog.
Ezeknek a változó gazdasági körülményeknek, valamint az előző évek időjárásának tulajdonitható, hogy a marokkói sáska a régi tiz-tizenkétezer holdas fertőzések helyett most immár 45 ezer holdnyi területen fordul elő, ez kényszerit, hogy e nagy csapással szemben mind e jelenlegi aggasztó helyzet orvoslása, mind pedig a jövő bajok meggátlása végett törvényes intézkedést kell kérnem. 1903. óta ugyanis a marokkói sáska egyre nagyobb mértékben terjedt és daczára az évenként nagy költséggel s erővel foganatositott irtási munkálatoknak, 1906-ban mezőgazdaságunknak már mintegy 200-300,000 koronányi kárt okozott. A marokkói sáskának ez a fokozódó elharapódzása nem onnan ered, mintha az ellene foganatositott eljárás az adott viszonyok között nem volna megfelelő, vagy mintha az nem elég erővel és kitartással folytattatnék. Az állami rovartani állomás főnöke: Jablonovszki József, a mint erről a legközvetlenebbül érdekelt gazdaközönség s a hatóság is tanuságot tehetnek, elismerésre méltó példás buzgalommal s fáradhatlan erélylyel vezette az irtási munkálatokat, ha teljes erdményt nem érhettünk el, annak az az oka, hogy a jelenlegi viszonyaink között soha sem lehet tudni, hogy hol és milyen mértékben fordul elő e rovar, s ha előfordulása az állomásnak tudtára adatott, akkor az eddig mindig annyira elkésve történt, hogy a védekezés már teljes sikerre nem vezethetett.
Ismeretlen lévén az ellenség ereje és ismeretlen lévén feltünésének helye, a dolog természetében rejlik, hogy az ellene való küzdelem csakis kétes eredménynyel folyhatott. Hiába volt a figyelmeztetés, ismertető iratok közrebocsátása, addig, mig a sáska el nem szaporodott, az érdekeltek nem vették komolyan a bagóczának nézett marokkói sáska szaporodását. Tekintettel arra, hogy a sáska kiirtására legfeljebb 3-4 hét áll rendelkezésre s hogy ennélfogva az irtási előkészületek, az irtás megkezdése előtt okvetetlen be kell hogy fejeztessenek, első sorban arról kell gondoskodnunk, hogy a sáska előfordulásáróla hatóság kellő időben tudomással birjon. Ez annyira fontos kérdés, hogy annak rendezése nélkül a sáska-kártételekkel szemben felelősség nem vállalható s ha különben az irtás sikeréhez minden eszköz megadatnék is, ennek az egynek a hiánya, vagyis hogy a hatóság a sáska feltünéséről idejekorán értesitve nem lett, meghiusitja a legerélyesebb intézkedések hatását is. Azért különös sulyt kell helyeznünk arra s ugyszólván a megoldás kulcsaként kell jeleznünk azt, hogy a sáska felbukkanása idejekorán a hatóság tudomására hozassék. Hogy ezt elérhessük, szükséges, hogy a közvetlen felügyelet s bejelentés kötelezettsége megállapittassék, s e kötelezettség elmulasztása a legszigorubban megtorolhassék.
Az 5. § az irtási költségek ki által való viselését szabályozza. Az 1894:XII. tc. VII. fejezete szerint a mezőgazdaságra káros rovarok irtása annak a birtokosnak a kötelessége, a melyik birtokos területén azok előfordulnak. Ha azonban előfordulásuk tömeges, az irtás törvényhatósági közerővel, vagy államsegély igénybevételével foganatositandó. A sáskairtásnál a közerő eddig nem volt alkalmazható, mert a cyprusi sövényekkel való irtásmód mellett csak oly munkáscsoportok használhatók, a melyek kellőleg begyakoroltattak s kellőleg fegyelmezettek. A közerő felhasználása mellett a napról-napra változó munkaerő járatlansága következtében, az egyes hajtások sikere volt veszélyeztetve, mikorra pedig a munkások kellő gyakorlatra tettek szert s betanittattak, ujabb közerő s az azzal járó ujabb kellemetlenségek következtek. Daczára azért annak, hogy a hajtásnál a napszámosokkal való munka felette nagy összegeket emésztett fel, az irtás mégis napszámosokkal volt végzendő, mert a közerő alkalmazása mellett az irtásra rendelkezésre álló munkaidő kellőleg kihasználható nem volt s igy a takarékosság eredménye, a czél veszélyeztetése lett volna.
Ujabban, részben a hajtás rendkivüli költséges volta következtében, részben pedig, hogy az irtási munkálatokhoz más gazdasági munkáról tul sok napszámos el ne vonassék s hogy az irtás gyorsabb tempója mellett a munkaerő is jobban kihasználható legyen, az irtást gépek segélyével végeztettük. A közerő ez ujabb irtási mód mellett sem vehető figyelembe. Hogy az általános törvénynek a költségmegosztásra vonatkozó rendelkezései, a sáskairtás költségeinek megosztásánál is méltányos alkalmazást nyerjenek, a javaslat a felszerelések (gépek, sátrak stb.) költségeit, teljesen a kincstár által viselendőnek mondja ki, a gépekhez szükséges igás erő kiállitását a községek kötelességévé teszi, az egyéb költségek pedig részben a kincstár, részben a törvényhatóság által hordozandók. Méltányosságból oly rendelkezést vettem fel, hogy különös mérlegelést igénylő esetekben s a belügyi és pénzügyminiszter urakkal egyetértőleg a költségeknek esetleg 2/3 részét is elvállalva, tárczám terhére s az előlegezett költségek visszatéritésére a törvényhatóságoknak több évi részletfizetést is engedélyezhetek.
Ezekre az intézkedésekre azért volt szükség, mert tekintetbe kellett vennem a sáska pusztitása által ugy is nagy mértékben beállott károsodásokat és azokat a nehézségeket, a melyekkel a törvényhatóságoknak az ilyen előre nem látott csapásból származó rendkivüli költségekről való gondoskodás alkalmával közdeniök kell.
A 6. §-ban megállapitott szolgalom természetes következménye annak, hogy a sáskairtás sikeres foganatositása első sorban annak a birtokosnak az érdeke, a kinek birtoka fertőzve van, mert kikelés után először is az illető birtok növényzetét semmisiti meg. A sáskairtás mindig csak ott folyik, a hol e rovar már letelepedett s a hol az kárt is fog tenni. Az ez idő szerint alkalmazásba kerülhető irtásmódok folytán pedig senki sem szenvedhet nagyobb kárt, minőt a sáska okozott volna neki akkor, ha az veteményeit lepte volna el.
A hol a sáskafertőzés helye már a kikelés előtt megállapitható, ott a legbiztosabb s legolcsóbb módja az irtásnak az, ha a tulajdonos a fertőzött területet felszántja s az igy föld alá került peték felszinre hozatala, a talaj további bolygatásának kerülésével megakadályoztatik. Ez iránt intézkedik a javaslat 7. §-a. Történjék ugyanis az irtás akár az angoloktól Cyprus szigetén és a francziáktól Észak-Afrikában használt cyprusi sövényekkel, akár gépekkel, az mindig nemcsak költséges, hanem a marokkói sáska gyors fejlődése miatt olyan rövid időre 20-25 munkanapra van szoritva, hogy a teljes eredmény, mint a honi irtások példája bizonyitja, kis 3-4000 kat. holdas területen elérhető ugyan, de nagyobb területen mindig kétséges lesz. Ilyen helyeken, - mint azt nemcsak a hazai, hanem a külföldi esetek is igazolják a munka éveken át eltarthat. Az állatok és az emberek mozgása által megriasztott sáskák, az irtási helyekről elvonulva, kiterjedtebb területeken külön-külön szigeteket alkotnak, melyeknek helyei lelkiismeretes ellenőrzés mellett is csak nagy utánjárással állapithatók meg s az irtás ha a fertőzött helyek megállapittattak is, legtöbbször már csak elkésve alkalmazható.
Ezzel szemben pedig bizonyos az a tapasztalat mind hazánkban, mind jelesül Amerikában, a hol a marokkói sáskához egy más faju, de hozzá hasonló életmódu sáska (Caloptenus sdretus) és más fajok fordulnak elő és némely évben több millió koronányi kárt is okoznak, hogy ama helyek feltörése és kultura alá hozása, a mely helyekre a sáska tojását tömegesen letojja, a marokkói, vagy hozzá hasonló életmóddal biró más sáska elhatalmasodását vagy teljesen lehetetlenné teszi, vagy erejét annyira összetöri, hogy annak irtása azután már kevésbbé költséges, vagy olyan kis területre szorul, hogy az a mezőgazdaságra ártalmatlanná válik. Hogy a gyepek feltörése mennyire kedvez a sáska ellen való küzdelemben, nagyobb példa erre a torontálvármegyei 1889-1892. évi sáskafertőzés, a mely ma már igen jelentékeny részben fel van törve és állandóan tiszta a sáskától. Kisebb példák erre az ecsegi puszta (Dévaványa községhez tartozó, Jász-Nagykun-Szolnok várm.) egy része és továbbá az 1888. évi péczeli kis fertőzés, a melynek szintén végett vetett a gyepfeltöltés, illetőleg az illető fertőzött terület felszántása.
A sáskabajt azonban a szántás, vagy gyeptörés csak akkor orvosolja, ha az kellő időben és módon történik s ha a felszántott területen a sáska a későbbi munka folytán a föld felszinére nem kerül, azért válik szükségessé a 8. §-ban foglalt rendelkezés, melyért kártalanitást adni azért nem lehet, mert egyrészt annak megállapitása, hogy az által a tulajdonos kárt tényleg szenvedett-e vagy ha igen, mennyi volt az a kár; a dolog természeténél fogva csaknem lehetetlen, másrészt pedig a felszántás utján mivelés alá vett legelőterület haszna a sáska által elpusztitott legelőjénél általában nagyobbnak vehető. A kisgazdák érdekeinek szemmeltartásával azonban fentartani kivántam magam részére azt a jogot, hogy nekik egyes különös méltánylást igénylő esetekben segélyt adhassak.
