Az 1903. évi mürzstegi megegyezés, mely a Maczedóniában uralkodó zavaros állapotok gyökeres megjavitását tüzte ki feladatául, a török kormánynál tudvalevőleg nem találkozott kedvező fogadtatásra, hosszas diplomácziai tárgyalásokra, sőt nem egy izben a hatalmak erélyes fellépésére volt szükség, mig a portától a reformok végrehajtására és a nagyhatalmak részéről igényelt ellenőrzés elfogadására vonatkozó kötelező kijelentések kieszközölhetők voltak. A magas porta vonakodásának oka kettős volt: egyfelől méltóságával nem tartotta összeegyeztethetőnek az idegen hatalmaknak gyámkodó fellépését, a mennyiben attól tartott, hogy a nemzetközi felügyelet mellett életbe léptetni szándékolt reform-intézmények az érdekelt 3 vilajetben csökkenteni fogják befolyását, másfelől pedig tisztában volt azzal, hogy a reformok oly tetemes ujabb költségeket fognak az államnak okozni, melyek fedezésére a rendelkezésére álló amugy is gyenge anyagi eszközök elégtelenek lesznek.
Ez utóbbi szempont volt főleg az melyet az érdekelt nagyhatalmak sem tévesztettek szem elől, mert tagadhatatlan tény, hogy ugy a lerombolt községek felépitése és a kivándorolt keresztény lakosság visszatelepitése, valamint a reformált polgári igazgatás és jogszolgáltatás, nemkülönben a külföldi tisztek vezetése alatt álló csendőrség tetemes összegeket emésztenek fel, egészen eltekintve attól, hogy a bizonytalan állapotok miatt a szaloniki, monastiri és kossovoi vilajetekben állandóan nagyobb számu rendes török katonaságot kell állomásoztatni és ellátni. Ezért, midőn a török kormány rövid idővel a mürzstegi programm elvi elfogadása után ujból azon régi tervét terjesztette a nagyhatalmak elé, hogy a 8%-ban megállapitott beviteli értékvámokat 11%-ra emelhesse fel, a nagyhatalmak és közöttük külügyi kormányzatunk sem zárkózhattak el a porta kivánságának méltányos mérlegelésétől.
A nagyhatalmak képviselőihez intézett jegyzékeiben a porta állandóan hangsulyozta, hogy ez a vámemelés nyujtaná részére az egyedüli módot a maczedoniai fokozott pénzügyi igények kielégitésére és utalt arra, hogy a hatalmak már csak azért is hozzájárulhatnak a vámemeléshez, mert a magasabb vámokat nem az export-államok kereskedői és iparosai, hanem tekintettel a Török-birodalom fejletlen iparára, kizárólag a török fogyasztó fogja viselni. A kérdés megoldásának mikéntje felett hosszadalmas tárgyalások indultak meg, melyek során a nagyhatalmak elvben készeknek nyiltakoztak a vámemeléshez való beleegyezésüket megadni, azonban csak oly feltétellel, ha a porta a vámemelésből származó jövedelem-többletet kizárólag a maczedoniai három reform-vilajet pénzügyi szükségletei fedezésére hajlandó forditani s e részben kielégitő biztositékot is fog nyujtani. A vámemeléshez való hozzájárulást a nagyhatalmak ezenfelül még néhány a török vámkezelés és vámszolgálat javitását czélzó kivánság teljesitésétől és egy-két a kiviteli kereskedés érdekeit sértő hátrányos török törvény és szabályrendelet reviziójától kivánták függővé tenni. A fentebb jelzett hosszadalmas tárgyalások, melyeket a cs. és kir. közös külügyminiszter ur a magyar kormánynyal egyetértésben folytatott, a folyó év április havában befejezést nyertek.
Az e részben diplomácziai uton létrejött megállapodás egyfelől megadja a Török-birodalom kormányának a jogot, hogy 1907. évi junius hó 25-étől kezdve hét év tartamára a magasabb vámot a Törökországba akár tengeren, akár szárazföldön bevitelre kerülő s most 8% vámot fizető összes áruk után szedhesse, másfelől pedig kellő biztositékokat tartalmaz arra nézve, hogy a beviteli többlet a maczedóniai reformakczió czéljaira fog fordittatni és a nagyhatalmak által a vámkezelés stb. terén támasztott egyéb kivánságok is teljesittetni fognak. Ezen megállapodáshoz - a magyar kormánynak e részbeni hozzájárulásával - konstantinápolyi nagykövetünk oly fentartással járult hozzá, hogy a 3%-os vámtöbblet csak a magyar és az osztrák törvényhozások hozzájárulása után lesz szedhető; a megállapodás életbelépésének időpontjául pedig folyó évi junius hó 25-ike állapittatott meg. A vámemelésnek kiviteli kereskedelmükre való hatását illetőleg legyen szabad csak annyit megjegyeznem, hogy a 11%-nyi értékvám, a többi modern európai vámtarifa specifikus tételeinek mértékéhez hasonlitva, elég mérsékeltnek mondható; az iparilag fejletlen Török-birodalom szempontjából pedig kétségtelen, hogy a vámterhet elsősorban a török bevivő és fogyasztó lesz kénytelen viselni, minthogy pedig a 3%-nyi vámemeléshez valamennyi nagyhatalom hozzájárult és folyó évi junius hó 25-étől kezdve a Törökországban bevitelre kerülő, eddig 8%-ot fizető összes áruk meg fognák fizetni a magasabb vámot, ennélfogva nem kell tartanunk különbözet elbánástól sem.
