A parlamentáris kormányrendszer törvénybeiktatásától kezdve közigazgatási jogrendszerünk fejlesztésében az a határozott irányzat észlelhető, mely lassu léptekkel bár, de következetesen az államositás felé haladt. Sokan a széleskörü önkormányzatot mely pedig nagy történelmi előzményeken épült fel, a parlamentáris kormányzattal összeférhetetlennek tartották. Ez az irányzat a mult országgyülések többségének kebelében fokról-fokra utat tört magának, s hatása törvénykönyvünkben mutatkozik. ily hatásként jelentkezik az 1869:IV. törvénycikk, mely az igazságszolgáltatást a közigazgatástól elkülöniti s királyi biróságokra ruházza; az 1876:VI. törvénycikk, mely a közigazgatási bizottságban s ezáltal a törvényhatósági közigazgatás intézésében az állami képviseletnek széles tért nyitott; az 1877:XXIV. törvénycikk, mely a vármegyei mérnöki állásokat megszüntette és teendőiket az államépitészeti hivatalokra ruházta; az 1881:XXI. törvénycikk, mely a fővárosi rendőrséget államilag szervezte. a törvényhatóságok és községek szervezete legutóbb az 1886. évben szabályoztatott (XXI. és XXII. törvénycikk) ezuttal még az önkormányzat alapján.
De a főispáni hatalomnak az önkormányzat rovására való széleskörü kiterjesztésében az államositás felé törő irányzatnak hatása ekkor is erősen mutatkozik. Közvetlenül az 1886:XXI. és XXII. törvénycikkek megalkotása után a közigazgatás államositására való törekvés rohamos lendületet vett, ugy, hogy alig négy esztendővel - bizonyos korlátok mellett még mindig önkormányzati alapon álló - az 1886. évi törvények életbelépte után a képviselőház már a vármegyei közigazgatásnak a kinevezési rendszer alapján való szabályozásáról szóló törvényjavaslatot tárgyalta. A képviselőház municipalista kisebbségének heves ellenállása folytán e törvényjavaslat törvényerőre nem emelkedett ugyan, de az akkori kormánynak mégis sikerült a vármegyei közigazgatás államositásának elvét - mint egyelőre minden sanctiót nélkülöző elméleti tételt - törvénybe iktatnia. Igy jött létre az 1891:XXXIII. törvénycikk, melyben mintegy elvként kimondatott, hogy a kö igazgatás a vármegyékben állami feladatot képez, melyet kinevezett állami közegek intéznek. E törvény közjogunk egyik tételévé emelte az akkori többség politikai meggyőződését.
Ezzel irányt adott a jövőnek. Habár e törvény ujabb törvény nélkül végre nem is hajtható, de ilyen ujabb törvény hozását kötelességgé tette. A törvény nem maradhat örökké holt betü; a törvényben kimondott elvet előbb-utóbb meg kellett volna valósitani. ebben rejtett az 1891:XXXIII. törvénycikk jelentősége azok szemében, a kik megalkották, s a kik a benne foglalt elvet helyeselték. S épen ezen jelentősége miatt kell hatályon kivül helyezni, a mint a nemzet nem akar azon az uton haladni, melyre a törvény elvi tartalma utalja. Az a többség, mely a kinevezési rendszert nem akarja behozni, mely a régi önkormányzati rendszert akarja uj életerővel ellátni: nem hagyhatja ott közjogunkban azt az elvet, melyet megvalósitani nem fog. Az 1891:XXXIII. törvénycikkben a nemzet pálczát tört a választási rendszer fölött. Most, midőn a nemzet ujra felkarolja ezt a rendszert, a fölötte kimondott marasztaló itéletet hatályon kivül kell helyezni.
