Az állami tisztviselők, az altisztek és szolgák nyugdijazásáról szóló 1885:XI. tc. 8. §-a ugy intézkedik, hogy annak, a ki 10 évig állami szolgálatban áll s ez alapon állandó ellátásra tarthat igényt, állami szolgálatát közvetlenül megelőző azon szolgálati ideje is beszámitandó, melyet 1867. julius 1-je óta törvényhatósági szolgálatban töltött. Az 1886:XXI. tc. 88. §-a a törvényhatóságokat arra kötelezte, hogy a nyugdijintézet szervezése, a nyugdijalap létesitése és kezelése iránt az állammal és a társtörvényhatóságokkal létesitendő viszonosság alapján és lehetőleg az 1885:XI. tc. alapelvei szerint alkotandó szabályrendeletben intézkedjenek. A törvényhatóságok a viszonosság követelményének csaknem kivétel nélkül eleget is tettek, a mennyiben szabályrendeleteikben az 1885:XI. tc. 8. §-ában foglalt alapelvhez képest kimondták, hogy annak a ki 10 évig az illető törvényhatóság szolgálatában áll, nyugdijába a közvetlenül megelőzőleg az államnál, vagy más törvényhatóságnál töltött szolgálatát is be kell számitani. Ez a megoldás azonban - nem is tekintve, hogy van törvényhatóság, mely a viszonosság követelményének a fenti határok közt sem tett eleget - kielégitőnek épen nem mondható.
A törvényhatósági szolgálatból állami szolgálatba, vagy más törvényhatóság szolgálatába, vagy - mi különben csak ritkán fordul elő - állami szolgálatból törvényhatósági szolgálatba való átlépés nem csekély koczkáztatással jár s veszélyezteti a szerzett igények sorsát, mert mindig kérdéses, vajjon az átlépő elérheti-e az ujabbi 10 évi szolgálatot, melytől korábbi szolgálatának számbavétele függővé van téve. Az átlépésnek ily koczkázattal való egybekapcsolása s igy megnehezitése egyáltalán nem kivánatos. A mi különösen az állami és a törvényhatósági szolgálat köréből való kölcsönös átléphetést illeti, nem szükséges bővebben fejtegetni: mily előnynyel járna, ha az ily átlépések gyakrabban történhetnének, ha az állami és a törvényhatósági szolgálat közti válaszfalak ledőlnének s ez által különösen a központi igazgatási szervek és a törvényhatóságok között egészséges vérkeringés lenne meginditható, s a vidéki hatóságoknál gyüjtött tapasztalatok a központi igazgatásnál, a központi hatóságoknál szerzett ismeretek pedig a helyi igazgatás szolgálatában lennének mindkét szolgálati ág javára értékesithetők. Ez a czél ily teljességében ma el nem érhető. Állami alkalmazottak rendesen épen nem óhajtanak törvényhatósági szolgálatba jutni, törvényhatósági alkalmazottaknak állami szolgálatba való átvétele pedig - a mai szervezet mellett - rendszerint csak az állami alkalmazottak jogos előléptetési igényeink sérelmével történhetik. Ha azonban mai közigazgatási szervezetünk utját is állja annak, hogy az emlitett kivánatos helyzet legyen megteremthető, kétségkivül óhajtandó hogy legalább mesterséges akadályokat ne emeljük azok mellé, melyek magából a szervezetből folynak. Ily mesterséges akadály jelenleg az, hogy az átlépő az emlitett sulyos koczkázat viselésére van kényszeritve.
A jelenlegi helyzet azonban nem csak czélszerütlen, mert az átlépést megneheziti, hanem elvi alapját tekintve sem igazolható. Nevezetesen a megelőző állami, illetőleg törvényhatósági szolgálat beszámitásának ujabb 10 évi szolgálattól való függővé tétele ellenkezik a közszolgálat egységes felfogásával, s azon a régi, tarthatatlan állásponton sarkall, mely az állami és a törvényhatósági szolgálatot egymástól élesen elválasztható, lényegében különböző müködésnek tekintette. Bármily különbözők az állami és a törvényhatósági tisztviselők alkalmazásuk jellegét tekintve, munkakörük belső természetére nézve megegyeznek. A törvényhatósági tisztviselők sok, tisztán állami feladatot teljesitenek s hivatásuk az állami müködés szempontjából nem kevésbbé fontos, mint a tulajdonképeni állami alkalmazottaké. Semmivel sem igazolható, hogy a köztisztviselőnek szolgálatát más mértékkel mérjük, aszerint, a mint azt az államnál, vagy a törvényhatóságnál töltötte. Ez a felfogás jutott kifejezésre az 1904:X. t. -czikkben is, mely elismerve a vármegyei és az állami alkalmazottak hivatáskörének egyenlő közszolgálati fontosságát, illetmények tekintetében is egy sorba helyezte azokat emezekkel. E felfogás természetes velejárója az államnál és a törvényhatóságnál töltött szolgálati időnek a nyugdijazás szempontjából való teljes egybeszámitása.
Semmivel sem igazolható, hogy az állam a nyugdij megállapitásánál ne vegye tekintetbe azt a teljes munkaidőt, melyet az alkalmazott, habár nem az ő közvetlen szolgálatában állva, de tulnyomó részben az ő ügyeinek szolgálatában töltött el. Természetes az is, hogy azoknál, kik egyik törvényhatóságtól valamely másik törvényhatósághoz lépnek át, az előző törvényhatósági szolgálat feltétlenül figyelembe vétessék. Ez annál kivánatosabb, mert remélhető, hogy némileg enyhiteni fogja a törvényhatósági szolgálat tulságos megkötöttségét s előmozditja a helycserét, melyre gyakran ugy a tisztviselők előmenetele, mint a közszolgálat érdekében nagy szükség lenne.
Bizonyára joggal kérdezhető, hogy miért nem hozom javaslatba a nyugdijviszonosságnak a községi és rendezett tanácsu városi alkalmazottakra való kiterjesztését is, holott ezek szintén fontos tényezői a közszolgálatnak, s szintén nagyrészt az állam munkáját végzi. A nyugdijviszonosságnak ez irányban kiterjesztése elvi szempontokba nem ütközik, sőt különösen a községi jegyzők részére egyfelől a törvényhatósági, másfelől az állami szolgálatba való léphetésnek ily módon is megkönnyitése nemcsak a jegyzői kar régi kivánságának kielégitését jelentené, hanem egyuttal a közigazgatási szolgálat érdekében is kivánatos lenne. Ámde annak, hogy a rendezés körébe a községi és körjegyzők is már ezuttal bevonassanak, ez idő szerint még alig leküzdhető gyakorlati nehézségei vannak. Első sorban az, hogy a jegyzők nyugdijazásának ügye jelenleg nincs ugy szabályozva, hogy a viszonosság velük szemben való kimondásának következményei áttekinthetők lennének, s s szabályozás ez irányban valamely megbizható, szilárd alapra támaszkodhatnék.
A jegyzők nyugdijügyét az 1886:XXII. tc. 66. §-a értelmében vármegyei szabályrendeletek szabályozzák, de mig a törvényhatósági tisztviselők nyugdijintézeteire vonatkozó szabályrendeletek az 1886:XXI. tc. 88. §-ához képest lehetőleg követik az 1885:XI. tc. alapelveit, addig a jegyzői szabályrendeletek gyakran alapelveik tekintetében is eltérnek egymástól. Ép azért, mert a jegyzők nyugdijügye jelenleg ily tökéletlenül van megoldva, tervbe vettem annak törvény utján való egységes rendezését, melyre már a községi jegyzők és segédjegyzők illetményeinek szabályozásáról szóló 1904:XI. tc. 11. §-a is utal, s mely valószinüleg egy országos nyugdijintézet alakitásából fog állani. Ekkor nyilik majd alkalom arra is, hogy az állami és a törvényhatósági szolgálat közt létesitett nyugdijviszonsság megfelelő alakban a jegyzői szolgálattal szemben is megállapittassék.
Még kevésbbé lehet ezuttal szó a rendezett tanácsu városi alkalmazottak nyugdijviszonosságának megállapitásáról, kiknek nyugdijigényeiről eddigi törvényeink egyáltalán nem intézkednek. E kirivó hiánynak megszüntetése s a rendezett tanácsu városi alkalmazottak sorsának biztositása - egyéb megoldásra váró sarkalatos kérdésekkel kapcsolatban - az uj városi törvény keretében történhetik meg.
A mi az állami és a törvényhatósági szolgálat közti nyugdijviszonosság teljes megvalósitásának pénzügyi következményeit illeti, ezek természetesen számszerü pontossággal előre meg nem állapithatók. Előreláthatólag az államkincstárra nagyobb teher fog belőle háramlani, mint a törvényhatósági nyugdijintézetekre, mert a törvényhatósági szolgálatnak az államival való felcserélése gyakoribb, mint ellenkezője. Egyik törvényhatóság szolgálatából a másikéba való átlépések következtében sem fog számottevő teher hárulni a törvényhatósági nyugdijintézetekre, annyival inkább, mert egyeseknek más törvényhatóságokhoz való távozása folytán nyereség ép ugy érheti a nyugdijintézetet, mint megterhelés más törvényhatóságoktól átlépetteknek felvétele folytán.
Azonban attól sem lehet tartani, hogy a tervezett ujitás az államkincstárra lényegesebb uj teherrel járna, mert az átlépések az előadott okoknál fogva ezentul sem lehetnek igen gyakoriak, s mert az átlépettek az esetek tulnyomó részében ma is kitöltik az államnál a 10 évi szolgálatot s igy nyugdijuk jelenleg is az államkincstár terhére esik. Semmiesetre sem lehet tehát szó oly sulyos kiadásokról, melyek a szóbanlevő ép oly méltányos, mint a közszolgálat érdekében álló ujitás előnyeivel szemben komolyan figyelembe jöhetnének. A tervezett törvényhozási intézkedést a törvényhatóságok már évek óta sürgetik. 1901. évben Békés vármegye kezdésére a vármegyei törvényhatóságok legnagyobb részben s többen a városiak közül is felirattal fordultak a képviselőházhoz és a belügyi kormányhoz ily irányu törvényjavaslat benyujtása iránt. Igy a most beterjesztett javaslat régi várakozást elégit ki.
A törvényjavaslat 1. §-a nemcsak arról gondoskodik, hogy a megelőző állami, illetőleg törvényhatósági szolgálat a nyugdijigény megállapitásánál vétessék mindig figyelembe, hanem ugyanezt a végkielégitést az özvegyi ellátás és a nevelési járulék megállapitására is elrendeli. Ezek ugyanis azok az ellátási (részeltetési) nemek, melyek kiszabásánál az illető alkalmazott (férj, atya) szolgálati ideje figyelembe jön. A temetkezési járulék az özvegyet és az árvákat a férj, illetőleg az atya szolgálati idejére való tekintet nélkül illeti (1885:XI. tc. 53. §), s igy erről e törvényjavaslatban nem kell intézkedni. A „beszámitható szolgálati” idő kérdésében, vagyis arra nézve, hogy az előzetes állami, illetőleg törvényhatósági alkalmazás mily mértékben vehető számba, természetesen azon szabályok irányadók, melyek alapján a nyugdijazás történik. Tehát a törvényhatósági szolgálatból állami szolgálatba átlépőknél az 1885:XI. tc. viszont állami szolgálatból törvényhatósági szolgálatba átlépőknél az illető törvényhatóság szabályrendelete lesz e tekintetben irányadó. Más törvényhatósághoz való átlépés esetén pedig annak a törvényhatóságnak a szabályrendelete lesz e részben is irányadó, melyhez az illető szolgálat czéljából átlépett.
Azt a rendelkezést, hogy a nyugdij megállapitásánál - a mint ezt az 1885:XI. tc. 8. §-a is elrendeli - az 1867. évi julius hó 1-je óta eltöltött szolgálati időt kell figyelembe venni, a törvényjavaslatba azért vettem fel, mert több törvényhatóság van, mely a saját alkalmazottainak nyugdijjogosultsága szempontjából a szolgálati idő beszámitását csak későbbi időponttól fogva (pl. 1878. évtől kezdve) engedi meg. Ugyancsak a törvényhatósági szabályrendeletekre való tekintettel kivánatosnak mutatkozik kifejezetten is megállapitani azt, hogy a törvényhatósági szolgálatban eltöltött idő állami szolgálatba való átlépés esetén mindig polgári időszámitás szerint számitandó, nehogy esetleg törvényhatósági alkalmazottak, s kik az államhoz lépnek át, a törvényhatósági szolgálatban nyert olyan számitási kedvezmények elismerését igényelhessék, minőkben az állam saját alkalmazottait nem részesitette (pl. milleniumi kedvezmény).
Minthogy a törvényjavaslat szerint azok nyugdiját, kik törvényhatóságtól az államhoz lépnek át - a 3. § második bekezdésében emlitett esetek kivételével - az állam, viszont azokét, kik az államtól, illetőleg más törvényhatóságtól lépnek át valamely törvényhatóság szolgálatába - a 3. § második bekezdésében emlitett esetek kivételével - az utóbbi fogja fizetni, szó lehetne arról, hogy az előbbi esetben az átlépő befizetett nyugdijjárulékai az államkincstár javára, az utóbbi esetben pedig az államnál levont szolgálati dijak, illetőleg a más törvényhatóságnál befizetett nyugdijjárulékok az alkalmazó törvényhatóság nyugdijintézete javára essenek. Azonban figyelembe kelle venni, hogy az állami alkalmazottaktól kinevezés esetén szedett szolgálati dij természetére nézve nem bir nyugdijjárulék jellegével, s a törvényhatósági alkalmazottak által fizetett ily járulékokkal nem egyenlősithető.
Továbbá az emlitett intézkedés aránytalanul terhesebb lenne a törvényhatósági nyugdijintézetekre, mint az államra, mert a törvényhatsági nyugdijjárulékok általában nagyobb összegre rugnak, mint az állami alkalmazottak szolgálati dijai. Különböző törvényhatóságok között pedig az átlépések esélyei körülbelül egyenlők s igy a nyugdijjárulékok átszolgáltatását - számbavéve a vele járó technikai nehézségeket is - helyesebbnek látszik mellőzni. A törvényjavaslat természetesen kiterjed az összes állami és törvényhatósági tisztviselőkre (törvényhatósági tiszti-, segéd- és kezelőszemélyzet), altisztekre és szolgákra s általában mindazokra, kik állandó fizetés mellett rendszeresitett olyan alkalmazásban állanak, mely számukra az 1885:XI. tc., illetőleg törvényhatósági szabályrendelet értelmében nyugdijigényt biztosit. Kiterjed továbbá az 1886:XXI. tc. 59. §-ának utolsó bekezdéséhez képest a főispánokra is.
E § szintén az átlépés feltételeit kivánja megkönnyiteni. Az állami alkalmazottak szolgálati szabályaik szerint uj kinevezés esetén a nyert fizetés 600 K-án felüli részének, előléptetés esetén a fizetési többletnek 1/3-át kötelesek szolgálati dijként az államkincstár javára befizetni. A törvényhatósági alkalmazottak pedig, mint a 4. §-hoz füzött indokolásból is kitünik, az előléptetési és az állandó járulékokon kivül egyszer és mindenkorra bizonyos törzsjárulékot fizetnek a nyugdijalapba. A gyakorlat szerint az állami szolgálatba átlépő törvényhatósági alkalmazottaktól az államnál nyert fizetésük után a szolgálati dijat akkor is levonhatják, ha a kinevezés folytán fizetésük egyáltalán nem emelkedett. Ép igy kötelezik a törvényhatósági szolgálatba lépő állami alkalmazottakat a törzsjárulék megfizetésére. Ezen méltánytalan és visszás helyzet megszüntetése önként folyik a törvényjavaslatnak azon czélzatából, hogy az átlépés mesterséges nehézségeit enyhitse és a közigazgatási közszolgálat egységes jellegét a gyakorlatban is az eddiginél teljesebben megvalósitja. Kötelességszerüen megemlitettem, hogy a 2. §-ban tervezett rendelkezés mellett előfordulhat az az eset, hogy az illető átlépő alkalmazott a szolgálati dij (nyugdijjárulékok) egy részének lefizetése alól felszabadul.
Nevezetesen akkor, ha az átlépés olyan időpontban történik, midőn az előbbi fizetés után a szolgálati dijat, illetőleg a törvényhatósági nyugdijjárulékukat teljes összeségükben még le nem törlesztette. Erre az eshetőségre azért nem hozok valamely különleges intézkedést javaslatba, mert egyfelől ilyen eset alig vagy csak nagyon ritkán fog előfordulni; másfelől mert a megoldás - nézetem szerint - a gyakorlati kivitel és a méltányosság követelményeivel összeegyeztethető nem lenne. Ugyanis a még hátralékos szolgálati dij, illetőleg nyugdijjárulék jogilag csak azon hatóság pénztárát illethetné, mely az előző alkalmazást nyujtotta. A megoldás kétfélekép történhetnék. Vagy ugy, hogy az illető átlépő a hátralékos összeget egyszerre fizetné le, a mire méltányosan nem kötelezhető. Vagy ugy, hogy az a pénztár, mely az illető uj alkalmaztatása után járó javadalmazást folyósitja, az előző alkalmazás helyén előirt és még be nem fizetett részleteket folytatólag levonná s az előző alkalmazást nyujtott hatóság pénztárába szolgáltatná be.
Ez a megoldás azonban olyan elszámolási nehézséggel és munkával járna, mely a rendszerint csekély összeggel arányban nem állana. Emellett nem szabad elfelednünk, hogy az előző alkalmazást nyujtott hatóság és az átlépett alkalmazott között a szolgálati viszony teljesen megszakad, s hogy az előbbi hatóság az átlépés folytán a nyugdijazás egész terhétől rendszerint megszabadul. A törvényjavaslat az emlitett kérdésben arra az álláspontra helyezkedett, melyet a méltányosság, a célszerüség s a viszonosságban rejlő kiegyenlités támogat.
Az 1885:XI. tc. 33. §-a intézkedik arról, hogy mily mértékben kell a nyugdijazott állami alkalmazottnak nyugdiját beszüntetni abban az esetben, ha ujabb állami, vagy vármegyei törvényhatósági alkalmazást vállal; továbbá intézkedést tartalmaz az iránt is, hogy a mennyiben az illetőnek nyugdija ujabb nyugdijazás esetén kivesebbet tenne ki, mint a mennyit már korábban élvezett, a korábbi magasabb nyugdijösszegre legyen igénye. A törvényjavaslat ezzel azonos szabályokat állapit meg arra az esetre is, ha a nyugdijas törvényhatósági alkalmazott állami, vagy ujabb törvényhatósági alkalmazást nyer. Vagyis au ilyennek nyugdiját a törvényhatóság szintén csak azon összeg erejéig szünteti be, a mennyivel az ujabb alkalmazással egybekötött javadalmazása a nyugdijjal együtt nagyobb, mint az a beszámitható javadalmazás volt, melynek alapján a nyugdijazás történt. Igy például, ha egy 3,000 K nyugdijat élvező törvényhatósági tisztviselő, kinek fizetése 6,000 K-t tett ki, egy 4,000 K fizetéssel javadalmazott állami, vagy más törvényhatósági állásra ujból alkalmaztatik, a törvényhatóság 2,000 K erejéig továbbra is meghagyja nyugdija élvezetében. A mennyiben azonban az illető ujból nyugdijaztatik, nyugdija nem lehet kevesebb első nyugdijazása alkalmából megállapitott nyugdijánál, tehát a példaként felhozott esetben 3,000 K-nál.
Bár mint emlitettem, az 1885:XI. tc. 33. §-a már intézkedett arról, hogy miként kell eljárni a nyugdij tekintetében akkor, ha nyugdijas állami, vagy vármegyei törvényhatósági alkalmazást nyer, mégis a törvényjavaslat ezen §-ban ezeket az eseteket is felöleli, azzal a módositással, hogy nemcsak a vármegyei, hanem általában bárminő törvényhatóságnál nyert ujabb alkalmazás esetére szabályozza az eljárást. Ez természetes oly javaslatban, mely a feltétlen viszonosságon alapuló rendezés körébe a városi törvényhatóságokat is bevonja, s egyáltalán nem tesz különbséget vármegyei és városi törvényhatóságok között. Az 1885:XI. tc. 33. §-ában, illetőleg a 32. § 2. pontjában foglalt intézkedéseknek ismétlése e helyütt azért látszik kivánatosnak, hogy igy egyfelől a tényleges alkalmazást nyert nyugdijasoknak ujabb nyugdijazása esetében követendő eljárás egyetlen közös szabályban legyen megállapitva, s az 1885:XI. t. -czikknek ugyane kérdéssel foglalkozó, idézett §-ai hatályon kivül legyenek helyezhetők; másfelől, hogy az a kérdés, hogy a törvényjavaslat 3. § második bekezdésében tárgyalt esetekben a korábbi magasabb nyugdij melyik hatóság pénztárát terhelje, azokra a nyugdijas állami alkalmazottakra nézve is törvényileg szabályoztassék, kik ugyancsak az államnál, de valamely más szolgálati ágakban nyernek ujabb alkalmazást.
Az utóbbi kérdés ugyanis, t. i. hogy a korábbi magasabb nyugdij melyik hatóság pénztárát terhelje, eddig nem volt törvényileg szabályozva. Az eltérő gyakorlattal szemben az állami alkalmazottakta nézve a minisztertanács kimondotta, hogy a korábbi magasabb nyugdij a maga egészében azt a hatóságot terheli, melynek terhére azt az illető alkalmazott ujabb tényleges alkalmazása előtt élvezte. Ezen a törvényjavaslatba is felvett rendelkezés magyarázata egyfelől az, hogy az előző alkalmazást nyujtott hatóság megtakaritást ér el az által, hogy az illető alkalmazott nyugdija ujabb alkalmaztatása ideje alatt egészben vagy nagyrészben be volt szüntetve; másfelől az, hogy igy a korábbi magasabb nyugdijteher - a viszonosság kiegyenlitő következményekép - egyszer az egyik, másszor a másik hatósági pénztárra fog hárulni.
Megjegyzem még, hogy abban az esetben, ha csupán a nyugdijtöbblet terhelné a korábbi magasabb nyugdijjal megterhelt pénztárt, a kifizetés és az elszámolás munkája - komoly szükség nélkül - két pénztár kötelessége lenne. Végül kiemelem, hogy a szóban levő § azért szól „állandó alkalmazás” helyett „állandó fizetés mellett rendszeresitett alkalmazás”-ról, mert ez a kitétel felel meg az 1885:XI. tc. 1. §-ának, s mert csak ilyen alkalmazás esetén indokolt a nyugdij élvezetének beszüntetése, nem pedig akkor is, ha az illető nyugdijas más állandó alkalmazást nyer ugyan, de csupán tiszteletdij vagy napidij mellett, a mely nyugdijazás alapjául vagy épen nem vagy, csak korlátolt mértékben szolgálhat.
E törvényjavaslat a nyugdijazás jelenlegi feltételeiben csak annyiban kiván változtatni, hogy az előzetes állami, illetőleg törvényhatósági szolgálatnak ujabb 10 évi szolgálattól való függővé tételét megszünteti s ugy az államra, mint a törvényhatóságokra nézve kötelezővé teszi az átlépők korábbi szolgálatának feltétlen beszámitását. egyébként a nyugdijazás jelenlegi szabályait érintetlen hagyja és ezt a 4. §-ban külön is kofejezi. Azt tehát, hogy a törvényhatósági szolgálatból állami szolgálatba átlépőket és hozzátartozóikat minő ellátás (részeltetés) illeti meg s mily mértékben van arra igényük, ezentul is, mint eddig az 1885:XI. tc. szerint kell megitélni, s a különbség egyedül az, hogy mindenütt, a hol az idézett törvény az illető alkalmazott (özvegy, gyermekek) ellátási, vagy részeltetési igényének megállapitásánál a szolgálati idő bizonyos tartamát emliti, ebbe mindig bele kell számitani az előzetes törvényhatósági szolgálatot is. Viszont az állami szolgálatból, vagy más törvényhatóság szolgálatából valamely törvényhatósághoz átlépőre és hozzátartozóira nézve - az állami, illetőleg törvényhatósági előzetes szolgálat feltétlen beszámitásának kötelességét nem tekintve - az illető nyugdijazó törvényhatóság szabályrendelete lesz az irányadó.
Arról, hogy a „beszámitható szolgálati idő” tekintetében - a szabályrendeleteknek esetleg eltérő rendelkezéseivel szemben - az egyöntetőség biztositva legyen, az 1. § gondoskodik, a miről egyébként e § indokolásánál már emlitést tettem. A törvényhatósági nyugdij-szabályrendeletek rövid jellemzéseként a következőket jegyzem meg: Mint már az előrebocsátott általános indokolásban emlitettem, az 1885:XI. tc. értelmében vett viszonosság a vármegyék s a törvényhatósági joggal felruházott városok szabályrendeleteiben ugy az állami, mint a többi törvényhatósági alkalmazottakkal szemben, általában ki van mondva. Csupán Baranya vármegye nyugdijazási szabályrendelete nem tartalmaz erre nézve kifejezett intézkedést, mig Maros-Torda vármegye szabályrendelete a többi törvényhatóságokkal szemben a beszámitást ahhoz a feltételhez köti, hogy azok az átlépő által befizetett nyugdijjárulékokat átengedik. A tiszteletbeli minőségben eltöltött szolgálati időt a törvényhatósági szabályrendeletek általában nem veszik figyelembe; ellenben rendszerint számba veszik a rendszeresitett állomáson ideiglenesen, de eskütétel mellett töltött szolgálati időt, feltéve, hogy az illető később véglegesen megválasztják vagy kinevezik.
A nyugdijintézeti tagok által fizetendő járulékok, valamint a nyugdijazási és ellátási igények tekintetében általában véve egységes elvek érvényesülnek a törvényhatóságok szabályrendeleteiben. E szerint a tagok fizetnek: a) törzsjárulékot, mely a fizetés 5-10%-a. b) előléptetési járulékot, mely a magasabb állásra történt megválasztás vagy kinevezés következtében, vagy más okból elért többletnek - általában véve - 30%-a, c) állandó járulékot mely a fizetés 2-5%-ából áll. Ezenfelül sok törvényhatóság a 40 éven felüli korban belépő tagtól a fizetés 10%-ából álló kordijat szed a nyugdijalap javára. A nyugdij összegét a törvényhatósági szabályrendeletek általában véve olyan elvek szerint állapitják meg, mint az 1885:XI. tc. vagyis 10 évi beszámitható szolgálat után a fizetés 40%-át, minden további év után 2-2%-ot kap az illető. A székesfőváros a többi törvényhatóságtól eltérőleg 10 évi szolgálat után a fizetés 30%-át, minden további év után 2. 2%-ot ad nyugdij fejében alkalmazottaink. Végkielégités czimén a székesfőváros a szolgálati idő arányában 1-9 évi betöltött szolgálat után 3 havi fizetéstől 2 évi fizetésig terjedő összeget ad.
A törvényhatósági szabályrendeletekben lényegesebb eltérés csak a végkielégités, az özvegyi nyugdij és az árvák nevelési járulékainak megállapitásánál mutatkozik. A törvényhatóságok nagyrésze a befizetett járulékokat adja vissza a szolgálati idő arányában végkielégités fejében, némely törvényhatóságok a nyugdijtörvényben megállapitott összeget (1-5 évig egy évi fizetést, 5-10 évig 2 évi fizetést) adnak, de vannak olyan törvényhatóságok is, melyek 5 évi szolgálati idő eltelte előtt végkielégitést egyáltalában nem adnak. Azokban a törvényhatóságokban, a melyeknek szabályrendeletei az özvegyi ellátás és az árvák nevelési járulékai tekintetében az 1885:XI. t. -czikktől eltérő rendelkezéseket tartalmaznak, az özvegyi ellátás és a gyermekek nevelési járuléka a férj (atya) fizetésének vagy kiérdemelt nyugdijának bizonyos hányadából áll. Némely törvényhatóságnál a gyermekek utáni járulék fejenkint meghatározott összegekben van megállapitva. A megállapitás általában kedvezőbb, mint az idézett törvénycikkben.
Ez a § a feltétlen nyugdijviszonossággal járó kedvezményt azokra a tényleges szolgálatban álló állami és törvényhatósági alkalmazottakra is kiterjeszti, a kik az e törvényjavasltból váló uj törvény életbelépte előtt cserélték fel a törvényhatósági szolgálatot az államival, vagy viszont továbbá a kik szintén már előzőleg változtattak törvényhatóságot. Ha a törvényjavaslat czélzatának méltányosságát és elvi helyességét elismerjük, önként következik, hogy azt érvényesiteni kell azokkal szemben is, kik bár előbb léptek át, de nyugdijazásuk még csak a törvény hatálybalépte után fog megtörténni.
Ugy az állami, mint a törvényhatósági alkalmazottak nyugdijügyeiben, a mennyiben azon kérdés válik vitássá, hogy az alkalmazottnak, illetőleg hozzátartozóinak jogos igényük van-e az ellátásra vagy részeltetésre, vagy hogy az alapul vett czimen mekkora összeg illeti meg őket, vagy a mennyiben az élvezett ellátás megszüntetéséről vagy felfüggesztéséről van szó, az 1896:XXVI. tc. 45. és 83. §-ai értelmében panasznak van helye a közigazgatási birósághoz. Igy a törvényjavaslat 1. és 3. §-ában foglalt rendelkezések alkalmazásából felmerülő vitás kérdések természetesen a közigazgatási biróság hatáskörébe tartoznának akkor is, ha ez most külön nem lenne kimondva. Azonban a törvényjavaslat egyéb rendelkezéseinek, jelesül 2. §-ának alkalmazásból folyólag támadható kérdések végsőfoku elintézését - jogvitás természetüknél fogva - szintén helyesnek látszik a közigazgatási biróság hatáskörébe utalni, s ez indokolja a 6. § felvételét.
E § az 1885:XI. tc. 8. §-ának csak azt a rendelkezését helyezvén hatályon kivül, mely az előzetes törvényhatósági szolgálat beszámitásához 10 évi állami szolgálat eltöltését kivánta, természetes, hogy a szóban levő § egyéb rendelkezései, igy tehát az is, mely a törvényhatósági tiszteletbeli szolgálatnak, továbbá annak a szolgálatnak, melyért az illető végkielégitést nyert, be nem számitásáról szól, hatályban maradnak.
