A birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok kormányával a két állam kereskedelmi és forgalmi viszonyainak rendezéséről szóló szerződés kapcsán két irányu intézkedés válik sürgősen szükségessé. Az egyik az 1851. évi vasuti üzletrendtartás hatályának fenntartása; a másik a minta- és mustraoltalmi ügyek ideiglenes rendezése. Mindkét ügy ugyanis kiesik az emlitett szerződés következtében a közösen intézendő ügyek sorából és igy részünkről saját hatáskörünkben egyoldalulag intézendő.
Az 1867. évi XVI. törvénycikkel beiktatott vám- és kereskedelmi szövetség VIII. czikke megállapitotta, hogy az 1851. évi november hó 16-án kibocsátott vasuti üzletrendtartás hatálya mind a két állam területén változatlanul fenntartassék mindaddig, mig kölcsönös egyetértéssel mind a két államra nézve egyforma módon megváltoztattatni nem fog. Ez a megállapodás az 1878. évi XX. és az 1887. évi XXIV. törvénycikkek által is érvényre emeltetett. Czélzata és indoka e megállapodásnak az volt, hogy egyrészről Magyarország és Ausztria területére kiterjedő vasutak részére az azok egységes engedélyokmányaiban alaptörvényként idézett vasuti üzletrendtartás továbbra is érvényben maradjon s hogy másrészről az üzletrendtartás utján mindkét állam vasutjainak kezelésére nézve oly egyöntetü szabály tartassék fenn, mely a forgalomnak a közös védelem és az általános közforgalmi érdekek szempontjából kivánatos egyöntetü lebonyolitását biztositsa.
Azóta mind a két irányban lényeges változások álltak be. Egyrészt ugyanis a mindkét állam területét érintő vasutak egységes és közös volta államositások, illetve megváltások következtében vagy egészen megszünt, vagy a két államhoz való viszonyuk tüzetesebben akként rendeztetett, hogy azok igazgatására és kezelésére nézve az üzletrendtartás közösségének fenntartása, a főfelügyeleti hatósághoz való viszony szabályozása szempontjából, azzal a jelentőséggel, mint korábban, többé nem bir. Másrészt a mi a közös védelem és az általános közforgalom szempontjait illeti, a melyek mindkét állam területén az összes vasutak forgalmi szolgálatának egyöntetü alapelvek alapján való lebonyolitását igénylik, ezekre nézve az 1851. évi vasuti üzletrendtartás kielégitőnek nem bizonyulván, már 1877-ben, illetőleg 1878-ban ujabb szabályok kibocsátása vált szükségessé, mely szabályok a fejlettebb vasuti forgalmi technika igényeinek és egyuttal a kölcsönös forgalom lebonyolitásához füződő igényeknek is megfelelnek.
E szabályok az 1877. évi jelzési utasitás és az 1878. évi forgalmi alapelvek, mely utasitás és alapelvek a gyakorlati szükség követelményeihez képest átdolgozva, 1904. évi márczius hó 26-ikán 15,400 szám alatt kelt kereskedelemügyi ministeri rendelettel ujból kiadattak. Ezen szabályok által az üzletrendtartásnak a forgalom müszaki lebonyolitására vonatkozó határozatai az ujabb viszonyoknak megfelelő alapon pótoltatván, az üzletrendtartásban jelenleg még az a joganyag áll érvényben, mely egyrészről a vasutak és a főfelügyeleti hatóság, másrészről a vasutak és a közönség közti jogviszonyok szabályozását öleli fel. De e szabályok sem állanak immár kellő összhangban az ország közigazgatási szervezetével s az 1867 óta különösen a büntető törvényhozás terén létrejött szabályokkal.
Minthogy pedig akár az állami felügyelet, akár a vasuti büntető jog elveit tekintve, egyébként is alig tulajdonitható különös fontosság annak, hogy a két állam közt a vasuti üzletrend egyöntetü szabályozása fenntartassék, sőt az eltérő jog- és közigazgatási rendszer a vasutakra vonatkozó és önállóan keletkezett egyéb törvények és jogszabályok és egyáltalán a minden államban keletkező specialis jogfejlődés egyaránt azt vonják maguk után, hogy a vasuti főfelügyelet és a közönségnek a vasutakhoz való viszonyára vonatkozó jogszabályok tekintetében is az ország egyéb törvényhozási intézkedéseivel összhangzatos jogalkotás jusson érvényre: ennélfogva az 1851. évi vasuti üzletrendtartásnak továbbra is oly megszoritással való fenntartása, hogy annak határozmányai csak a két állam egyetértésével legyenek módosithatók, mellőzendő volt s ehhez képest az eddigi vámszövetségi törvényeken alapuló azon eddigi megállapodás, mely az üzletrendtartásnak mindkét államra változatlanul kiterjedő hatályát fenntartotta, most teljesen mellőztetett és az uj szerződésben (IX. czikk) csakis azon alapelvek állapittattak meg, a melyeknek egyöntetüsége a vasuti ügyek tekintetében a közös védelem és a kölcsönös forgalom érdekeinek szempontjából a jövőre nézve is kivánatos. Ez által a magyar törvényhozás abba a helyzetbe jut, hogy a vasutüzleti rendet általában s különösen a főfelügyeleti és a vasutrendőri kérdéseket, most már önállóan a hazai jog többi forrásaival összhangzóan szabályozhatja és az idők folyamán lehetővé fog válni az egyöntetü magyar vasuti jog rendszeres kodifikálása is.
Sajnos, hogy eddig nem nyert szabályozást vasuti jogunk. Azon rövid idő, mely óta a jelenlegi kormány az ügyeket vezeti, nem volt elég arra, hogy ezt a kérdést is megoldhassa, ennélfogva és mivel ezen rendszeres jogalkotás helyett egyes, ma az üzletrendtartásban szabályozott részletkérdéseknek külön törvényhozási tárgyalása a vasuti jog kérdéseinek egymással való szoros összefüggésénél fogva czélszerünek nem látszott, szükségessé vált, hogy a kormány felhatalmazást kérjen arra, miszerint az 1851. évi vasuti üzletrendtartás határozmányait a változott viszonyoknak megfelelő módositásokkal további intézkedésig rendeleti uton fenntarthassa. Erre irányul a jelen törvényjavaslat 1. §-a. Természetes, hogy midőn ezt a rendtartást ujból kibocsátjuk, kötelességünk azt korszerüen és a mai jogrendszernek megfelelőleg átalakitani.
A törvényjavaslat 2. §-a a minta- és mustraoltalomról rendelkezik. Az 1867. évi XVI. törvénycikkel beiktatott vám- és kereskedelmi szövetség XVII. czikke akként rendelkezett, hogy a mustraoltalomra nézve e törvény hatálybalépése idején fennállott rendszabályok érvényben maradnak és azoknak megváltoztatása csak a két fél egyetértésével eszközölhető. Ez alapon a mustra és mintaoltalmi ügy jogforrását az 1858. évi deczember hó 7-én kiadott császári patens (R. G. Bl. 237. sz.) és az ennek néhány szakaszát módositó 1865. évi május hó 23-án kiadott császári patens (R. G. Bl. 35. sz.) képezték. E jogforrás a vám- és kereskedelmi szövetség fennállásának további folyamán és az 1899. évi XXX. tc. értelmében is hatályban maradt. A birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok közötti kölcsönös kereskedelmi és forgalmi viszonyok szabályozásáról szóló szerződés XVII. czikke értelmében, a mintaoltalmi ügynek a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országokkal való közössége 1907. évi deczember hó 31-ével megszünvén, a jelzett jogszabályoknak a magyar szent korona országainak területén való további érvénye is megszünik. Ugyanezen czikk értelmében azonban az ipari mustrák és minták a két állam területén teljes törvényes oltalomban részesitendők. Épen ezért gondoskodni kell a mustra- és mintaoltalom ügyének törvényes szabályozásáról.
Az előkészités alatt álló mustra- és mintaoltalmi törvény megalkotása azonban czélszerüen csakis a szintén készülő szabadalmi és védjegytörvényekkel együttesen lesz eszközölhető és mindez hosszabb időt igényel. Nehogy tehát a mustra- és mintaoltalom 1908. évi január hó 1-étől kezdve szabályozatlanul maradjon, a jelen törvény 2. §-a értelmében felhatalmazást kérek arra, hogy a mustra- és mintaoltalomra vonatkozólag eddig érvényben álló, fentebb megjelölt jogszabályokat, az eddig kifejlett gyakorlat értelmében és a változott viszonyoknak megfelelő módositásokkal a törvényhozás további rendelkezéséig ideiglenesen rendeleti uton fenntarthassam. E jogszabályoknak ily módon leendő ideiglenes érvénybentartása a mustra- és mintaoltalmi ügy anyagi jogszabályai, valamint az ilyen ügyekben eljáró hatóságok tekintetében változást maga után vonni nem fog, ellenben gondoskodás tárgyát fogja képezni, hogy a fenntartott jogforrásban előforduló és tételes törvényeinkkel immár összhangban nem álló kifejezések és rendelkezések e törvények értelmében kiigazittassanak.
